A Hon, 1877. szeptember (15. évfolyam, 226-255. szám)

1877-09-21 / 246. szám

246. szám. XV. évfolyam. ....................———............................. Kiadó-hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra ......... 6 frt — kr. 6 hónapra...........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 11 — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, 1877. Péntek, szept 21.­­Szerkesztési iroda? Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok« tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A HOU XV-dik évfolyamára. Előfizetői árak : (a »Hon« megjelen naponkint kifizet.) October bóra....................... .­ort. october—novemberre . , 4 » October—decemberre . . . » Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés év­negyedenként 1 forint. sár Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hon« szerk. ■ kiadó­ hivatala. Budapest, szeptember 20. A h­orvát felirat. A horvátok szeretik az apropósokat. De rendesen roszul használják azokat föl. Most az orosz-török háborút vagy jobban mondva: a keleti izgalmakat használják föl arra, hogy sürgessék a határőrvidék bekebelezését és vé­leményt koc­káztassanak a külügyi politika irányára nézve, ső­t Fiumét és Dalmátiát is meg­kívánták volna, mint az eredeti javaslat ter­­vező, de annyi érzékük volt a komoly politi­ka iránt, hogy ezt a két passust a feliratból kihagyták. De azért nem menték meg azt sem a mal-á-propos-tól , sem a túlzásoktól. Komolyan lehet ugyan hivatkozni a ha­tárőrvidékre vonatkozó 1872-ki törvényekre és a bekebelezésre vonatkozó fejedelmi ígé­retekre, de két dolgot e tekintetben sem lehet komolyan állítani és ennek alapján a bekebe­lezés azonnal való foganatosítását sem lehet követelni. Először : nem lehet azt bebizonyí­tani, hogy »az átmeneti időre életbeléptetett határozatok immár sikeresen betöl­tötték feladatukat« ; másodszor nem áll az, hogy pénzügyi tekintetben előnye lenne Hor­vátországnak a szlavón határőrvidék bekebe­lezéséből, és harmadszor : nem áll az, hogy tehát elérkezett az ideje annak, sőt mer­jük állítani, hogy az most sem áll sem Ma­gyarország, sem Horvátország érdekében — nem legalább a mostani (lehet, hogy csak egy pár évig tartó) körülmények közt. Pedig mélyen érezzük mi is a kivételes álla­pottal járó anomáliákat, mert a katonai kor­mányzattal, legalább alkotmányos szempont­ból, már torkig vagyunk; nem szeretjük azt, hogy ama terület közigazgatása, pénzügye mintegy ki van vonva az alkotmányos ellen­őrzés alól;­­ minthogy anomáliának tartjuk a magyar határőrvidék megfelelő absolutistikus »spitz«-ét költségvetésünkben. És ezzel bebi­zonyítjuk azt, hogy egyátalában nem vagyunk szerelmesek a mostani állapotokba, eltekintve attól, hogy a törvények corollariumának min­dig eleget kívánunk tenni. Azonban a legutóbbi események egy­átalában nem győztek meg arról hogy az át­­menetes intézkedések »sikeresen« töltötték volna be feladatukat; olyan politikai elemek­­ és irányzatok merültek fel ott, melyekkel ha­­ a h­orvát országgyűlés saturáltatik (lévén már ebben elegendő homogén elem erre) bizony nehezen fogná ez még azt a mérsékletet, al­kotmányos kötelezettséget és tapintatot is, melylyel most még bír, megtartani, hisz oly­kor máris megfeledkezik ez erényekről. Ez nehezítené a horvát kormány állását, melyet ugyancsak rontani akarnak most is az illetők; hát még h­a segédcsapatokat nyer­nek ? Quid, si proles babuerint ? És hogy a közigazgatást mennyire megnehezítnék ezek, hogy mennyi költséget okoznának, arról sem csináltak számadást a h­orvát felirat szer­kesztői. Pénzügyi tekintetben, a határőrvidéki ■ alaptól eltekintve, sem lehet valami fényes acquisitió Horvátországra nézve a szlavón ha­tárőrvidék és az alapot, szoros értelemben vett közigazgatási szükségekre nem lehet for­dítani, ennek defic­itjét majd a horvátok kell, hogy fedezzék. De másfelől: azt is tudhatják a horvátok, hogy az osztrák regnicoláris de­­putatió épen a határőrvidéki erdőket hasz­nálta fel ellenünk quótánk emelése végett, és ha ezt paríroztuk is, de ebből bizony nem lehet argumentumot csinálni Horvátor­szág quótájának (a jövedelmek aránylagos apadása miatt) leszállítására, mert a határőr­­vidék okoz nekünk 2°/» külön quótát és ezt — aránylag (még­pedig itt már a bekebe­lezés arányát kellene venni) Horvátországnak is kell viselnie. Aztán nem közönyös reánk nézve az sem, hogy a horvát országgyűlés tagjainak sza­porodása — mily hatással lesz ennek a közös országgyűlésen és delegációkban való képvi­­seltetésére is. Ha mindezt megfontoljuk, a beke­belezést sürgethetőnek nem tartjuk,­­ és azt kijelenteni politikai kötelességünk ; habár az átmenetes intézkedések eddigi kevés sikere arra is int, hogy garanciákról gondoskod­junk a tekintetben, hogy a még hátra le­vő »iskolázás« több eredménynyel járjon, mert akár Philippovics, akár Mazuranics alatt legyen nevelve vagy föntartva az abso­lutistikus és forradalmi elemek pepineriája — az reánk nézve mindegy, sőt ekkor már jobb o. t O 1 O 1 Ha l»Xv»( TV» *»o.t t* V» A»V» -IVvl /\1 Ifj. f­rancsnok kormányzása. Nem szeretnék ez al­ternatívát az eredményre nézve, de ha csak ezek közt kellene választanunk, habozás nél­kül a báni kormányzást választanók. A­mi a horvát külügyi politikát illeti, kevés megjegyzésünk van rá: »Sutor­ne ultra crepidam !« Előttük a monarchia érdekei: »ke­let fölszabadításától és újjá­születésétől elvá­­laszthatlanok.« Különös! Eddig is megélt a monarchia, védve voltak érdekei, e »fölszaba­­dítás« és ez »újjászületés« nélkül; meg akar élni ezentúl is, annyival inkább, mert a »fölszabadítás« mások forradalmi be­avatkozását feltételezi és ilyen »újjászüle­tés« merőben ellenkezik érdekeinkkel, ha­bár a szükséges török belreformok azokkal tökéletesen megegyeznek! I ---------------UH- ..................Se­ randum. Reichstadtban találkozik Ferencz József II. Sándorral, Andrássy Gorcsakoffal , eredménye a reiehstadti pontozatok. Salis­bury herczeg körútja a konstantinápolyi con­­ferentiához vezetett, Ignatieff körútja pedig a londoni jegyzőkönyvhöz. Ischlben találkozik Ferencz József Vilmossal , eredménye min­den valószínűség szerint az, hogy monar­chiánk nem törődött azzal , fog-e Szerbia is a háborúba lépni vagy nem. Mint ezekből látszik, minden eddigi di­plomatái, vagy uralkodói találkozásnak, lá­togatásnak volt valami eredménye és kihatása a keleti politikára. És, hogy állunk­ most a salzburgi találkozással ? Erre nézve a tudósítások egybehangzó­­lag jelentik, először , hogy Gorcsakoff her­­czeg sem a berlini, sem a bécsi kabinetnél nem kérelmezte a mediátiót, így tehát eles­nek a combinátiók, mintha Andrássy gróf és illetőleg monarchiánk közbevetné magát Oroszország érdekében, hogy ennek számára a portától fegyverszünetet eszközöljön. Hogy az orosz kormány nem kérelme­zett ily értelemben egyik udvarnál sem, igen valószínű. Plevnánál nagy vereséget szenve­dett a muszka hatalom, tekintély és nimbus; a veszteség is igen érzékeny, de minden nap özönlik az orosz katonaság hazulról a harc­­­térre. Ez épen nem mutat arra, mintha Orosz­ország fegyverszünetre gondolna. És a csata­téri megaláztatások mellé még nagyobb meg­aláztatás volna az, ha már most kunye­­rálna Gortsakoff fegyverszünetért Berlinben és Bécsben. Ez a pont tehát, a mediátió, el­esik a combinátiókból. Uj orosz csapatok a harertérre vetése oda mutat, hogy Oroszország még folytatni akarja a harerot. A Sipka-szorosba is új erő­sítések küldettek s igy történhetett csak, hogy az oroszok visszavehették a törököktől a S­veti Nikolainak nevezett erődöt. Egy, a plevnai­­hoz hasonló második nagy vereség után sok­kal valószínűbb, hogy az orosz kormány köz­benjárásért folyamodik az említett helyekre, mint most. És így elmondhatjuk, hogy a salz­burgi találkozásnak tárgyát az orosz érdek-Másodszor egyértelműleg jelentik a tu­dósítások, hogy a német és osztrák-magyar külügyminiszterek találkozása semmi befo­lyással sincs s nem is lesz monarchiánk kül­ügyi politikájára. E politika marad ezentúl is az, a­mi volt eddig. Tartózkodó, óvatos és féltékenyen őrködő a monarchia keleti érde­kei fölött. Ily kevés az, a­mit a salzburgi ta­lálkozásról ez ideig tudnunk lehet. Ebből az következnék, hogy míg a fennebb jelzett ta­­lákozások mindenikének volt valami kiha­tása úgy monarchiánk magatartására, mint átalában a keleti politikára, a salzburginak nincs, legalább monarchiánk politikájára nincs. Midőn két oly államférfi, mint Bismarck és Andrássy gróf szükségesnek tartják a sze­mélyes találkozást, hogy személyesen megbe­széljék a politikai constellatiókat s midőn ez oly körülmények között történik, hogy Bis­ A „HON“ TÁRCZÁJA. Az „ítéletnap szentjei.“­­ III. Brigham Young. — Tanai. — A mormonok leg­újabb története. »Cagliostro, Abu Bekr, Simon Magus és egy másodrangu Mahomed összekeverve. — Íme Brig­ham Young.« — mondá a »próféta« egy ellensége. Sok benne az igaz, kivált a­mi őt, mint egy vallásfe­lekezet fejét illeti. De mint szervező tehetség és kor­mányzó, mindenesetre bámulatos tünemény volt. Ötszáz főre olvadt híveivel megkezdte az utat nyugat felé, átkelt februárban a befagyott Missisipin­i tábort ütött nyugati tavában. Innen indult ki kém­szemlére a R­ocky­ Mountainsen túl s mint egy újkori Mózes, megmutatta követőinek az Ígéret földét, a sós pusztaságot. 1847-ben keresztül haladva az akkor egészen vad indián vidéken, megszállották az akkor Mexico fennhatósága alatt álló területet, abban a reményben, hogy itt nyugta lesz a gyűlölt Egyesült­ Államoktól. De Mexico már egy évre rá átadta Utah-t az Egyesült­ Államoknak s husz évi elszige­teltség után oda lett csatolva e vidék is — a pacific­­vasuttal. Young tanai szerint ő általa beszél az Ur vá­lasztott népéhez. Jézus egyenes utódja ő s tekin­télyben nem kisebb annál. Jézus volt az első Messiás Smith a második, ő a harmadik. Az alapkő az ó­­szövetség, a legtiszteltebb patriarchák Ábrahám és Dávid. A keresztelés Jézus nevében történik, de azért az izlám se különbözik jobban a kereszténységtől, mint a mormonizmus. Young hitezikkelylyé emelte a többnejűséget, azt állítván, hogy azt egyenesen Isten parancsolta egy kijelentésében Smithnek. Ennek csa­ládja tiltakozott ez állítás ellen, s ez által szakadás történt az egyházban, minek következtében a Józse­­fiták elűzettek 1864—65-ben. Egy más hitszakadás, a Morrisé, vérbe fojtatott 1860-ban. Young szerint a férfiaknak a paradicsomban különféle rangjuk van. Minél több neje és gyermeke van valakinek, annál több tekintélye lesz a mennyben. A nők csak férjek által juthatnak a mennyországba, ezért a leányokra fődolog, hogy férjhez menjenek. Ha a nő férjének több neje van s keserv és mellőztetés a sorsa itt a földön,­­ meg lesz érte jutalma az égben. A hal­dokló leányt azért a halálos ágyon meg szokás es­ketni, és pedig Isten valamely szolgájával, hogy a túlvilágon annál magasabb rangja legyen. Young kezében összpontosult minden hatalom. Ő volt a legfőbb biró, ő kapta minden hivő jövedel­mének tizedrészét, ő dönté el maga, mi legyen az övé, mi az egyházé, ő neki voltak a legnagyobb gyá­rai, a legtermékenyebb farmjai, a legjövedelmezőbb bányái. Ő osztogat hivatalt s a nép kormányzása vé­gett a 12 apostolon kívül alkotott egy tanácsot, melynek a nép véneiből és a püspökökből nevezte ki 70 tagját. Ezek a legjövedelmezőbb üzleteket csinál­ják az országban : kereskedők, gyárosok, korcsmáro­­sok ; jövedelmük arra képesíti, hogy több nőt tart­sanak, míg a szegény sorsú mormonnak csak egy neje van. Csak ha megvagyonosodik, vesz többet is. A nő segít férje munkájában, de nem igaz, hogy ő végzi azt, henyélő ura helyett. A hivatalnokok nem kapnak fizetést. Az Unió sokáig nem bántotta a hozzá csatolt »territóriumot«, mely mindinkább megerősödött, úgy hogy később még ki is kötött az államhatalom­mal. Ennek nagyrészt az odaküldött hivatalnokok voltak az oka, kik nem tudtak tiszteletet kivívni a mormonok szemében s a helyett, hogy a többnejüség ellen munkálódtak volna, maguk is hódolni kezdtek neki. A pacific-vasut, mely föltárta a megközelíthe­tetlen Utah-t, hirtelen oly viszonyokat teremtett, me­lyek már 1866-ban a mormon államot teljes ketté­válással fenyegették. A fölvilágosultak komolyan kétségbe kezdték vonni Young tekintélyét s hadat üzentek a többnejűségnek. De legkomolyabb ellensége a mormon­ államnak az Egyesült­ Államok congressusa. Ennek gyűlésein szokott a »mormon kérdés« koronkint fölmerülni, mint ama nevezetes tengeri kigyó. 1870-ben Cul­­lom egy bilit tett le a congressus asztalára, 1000 dollár bírságot és 5 évi fogságot szabván minden többnejűségi esetre. A bilit elfogadta a congressus, támogatta a közvélemény, de e rendszabály végrehaj­tásának »mikép« je körül úgy elágaztak a vélemé­nyek, hogy az abban maradt. Sokan inkább tűrni akarták e helyzetet, mint benyúlni az Egyesült­ Államok alkotmányába, melynek egyik sarkköve a­­ vallásszabadság. Már pedig a mormonoknál a polygamia vallási dogma. A mormonok tiltakozást nyújtottak be. Tagadva a congressus jogát vallási ügyekbe avatkozni. Ama­bili elfogadása által, úgy­mond, a most becsületes, tiszteletre méltó családapák ezrei házasságtörőkké bélyegeztetnének s minden fennálló viszony fejtetőre fordulna. Hogyan kény­szeríthető a szabad amerikai polgár arra, hogy nejét ágyasnak, gyermekeit fattyáknak nyilatkoztas­sa ? stb. A bili tehát a gyakorlatban elejtetett. Grant azonban utasítást adott a mormon fővárosban alkal­mazott szövetségi főbírónak, Keannak, dolgozzék a polygamia ellen. Ez aztán 1871-ben még magát Youngot is maga elé idézte és saját házában őriztette. A mormonok belügyeibe való beavatkozásra biztosabb fogantyút nyújtott a polygamiánál az ú. n. »daniták«, vagyis »a halálangyalok« szövetsége, melyet Yuong megtűrt s mely feladatává tette, mindent megsemmisíteni s az útból félre tenni, — már a hogy lehet, — a mi a mormonizmusnak útjá­ban áll. E szövetség eleinte a »nagy lapát«-nak (big fan) nevezte magát. Az egyház szolgálatában álló , titkos »rendőrség« nagyon sok embert tett el láb alól az egyház nagyobb dicsőségére s alapos a gyanú, hogy azt a főszemélyek tudtával vagy épen meghagyásával téve. Egyszer egy 150 emberből álló békés karavánt legyilkoltak, igy akarván boszut állni az apostolaik egyikén Arkanzasban elkövetett gyilkosságért. 1871-ben tehát szigorú nyomozás in­dult meg a »halálangyalok« ellen s sok előkelő mormon jutott börtönbe. De hogyan végződött a nagy feltűnést keltő pör? Úgy hogy a Supreme Court 1872-ben kimondá, hogy esküdtszékek ítélje­nek benne, — az­az maguk a mormonok. Mivel pedig előre látható volt, hogy ez esetben minden egyes per fölmentéssel fog végződni, — felhagytak az egész eljárással s a vádlottakat szabadon eresztették, így hát a mormonok erős védbástyát tudtak találni ellenségük az »Unió« alkotmányában. De tö­rekvésük, hogy Utahból »Deseret« név alatt külön államot állíthassanak s azt az Unióba fölvétessék, nem sikerült. 1873-ban Young letette hivatalai nagy részét s csak az egyházi főméltóságot tartotta meg. Ugyan­akkor egy nagyobb kivándorlást tervezett Arizoná­ba. E terv azonban, melyről sokan azt hitték, hogy csak kezdete egy további, talán a Sandwich-szige­­tekre szándékolt kitelepülésnek, abban maradt. Ta­valyi hírek azt jelentik, hogy a mormonok Új-Mexi­­córa vetettek szemet s már a helyet is kijelölték, a­hova a beözönlő »pogányok« elől elmeneküljenek. Új-Mexico már 1876-ban fölvétetett az államszövet­ségbe ; az állam kormányzójának, főbírájának, állam­ügyészének ott korlátlan hatalma van a választás idejének, a választók képesítésének és az alkotmány­terv megállapításának meghatározása körül, úgy hogy ott néhány ezer mormon azonnal döntő szere­pet játszhatnék s a többi szegény és buta lakosság mellett könnyen kezébe ragadhatná az államha­talmat is. A mormonok újabb időben jelentékeny szapo­rodást nyernek Angliából és Skótországból, de ki­vált Dániából és Svédországból, úgy szintén Német­országból is, nevezetesen Poroszország keleti tarto­mányaiból, melynek lakossága a kormány atyásko­­dása folytán csendesen, de állandóan apad. A próféta, Brigham Young, mint a táviró jel­ző ez év aug. 29-én fejezte be kalandos élete pályá­ját. 1801. jún. 1-én született Vermontban egy oly családból, mely a methodista hit buzgó terjesztéséről volt nevezetes, úgy hogy a későbbi prófétára a val­lási fanatizmus már mintegy örökségképen szállott. Ő 1832-ben lépett be az »Ítélet-nap szentjeinek« szövetségébe, a­hol már három év múlva egyike Jen Smith 12 apostolának, fölvévén »az Úr orosz­lánya« nevet. Feltűnő buzgalmat tanúsított ez uj méltóságában, úgy hogy százával hozta »Gideon-tá­borába« az uj hitre térített híveket. Smith Joe meg­­öletése után, mint érintők, ő lett a felekezet feje­s tulajdonképi megszilárdítója, mert az ő erélyes és fanatikus vezetése nélkül minden valószínűség szerint elzüllött volna az, mig igy ama harmincz év alatt, mely alatt »Jézus Krisztus egyházának« elnökségét viselte, az »ítéletnap szentjeinek« száma 100,000 lé­lekre nőtt s ma a 12 apostol mindegyikének külön püspökök alatt álló egyházai vannak, számra nézve 189, ezek közül 29 Utah területén kívül. A próféta halála, — mely mint mondják egy forró nyári napon bevett bőséges ebéd miatt követ­kezett be, — meglehetős zavarban hagyta hátra úgy családját, mint államát. Első neje, »Zina néne«, ked­­vencz nője Emeline, továbbá Amália, a szép Van Cott Marn, Lucy, az elhanyagolt Harriet. Eliza a bájos költőnő és énekesnő álltak koporsója körül s ott volt Ann Eliza is, kit nagy feltűnést keltett váló­­perében az amerikai bíróságok nem ismertek el tör­vényes hitvesnek s elutasítottak igényeivel. Legidősb fia, ki életének utolsó idejét sokszor megkeseríte, aligha föl nem fog lépni kizárólagos igényeivel a 4—5 millió dollárra menő örökség miatt, törvényte­leneknek nyilatkoztatván más anyától született többi testvéreit. De maga az »állam« is nagy megrázkódtatást szenved a próféta halálával. Egyelőre a 12 apostol vette át az ügyek vezetését s megválasztá a próféta ideiglenes utódjává Taylort, a­kit öreg s gyenge em­bernek mondanak. Pedig oda most biztos fő, éles szem és erős kar volna szükséges, mert nemcsak a »Gentiles «-ek gyűlöletes támadásai ellen kell védel­mezni Új-Izraelt, hanem és kivált a kebelében tá­madó ellenségek ellen is. Az elhunyt elnök kormá­nyát sokan tekintették túl szigorunak, zsarnoknak s csak az ő szilárd keze volt képes megzabolázni az elé­­gületlenséget. Most, hogy a gyeplőt kiejtő a kéz, fé­ket veszíthet minden »szenvedély.« A mormonok újabb nemzedéke már úgyis kárhoztatta magában a többnejüséget s monogámiában élt, alapítottak egy hírlapot is, a »Daily Herold«-ot, mely már jó ideje penget »veszedelmes« tanokat, minő például az, hogy az iskolákat reformálni kell, mert az egész Unióban nincsenek oly rész iskolák, mint a mormo­noknál. Sőt magániskolákat is állítottak, a­hol egé­szen más tanok hirdettetnek, mint a próféta tanai. Brigham Young egy unokaöcscse dühös czikkeket ír a »Tribune«-ban, s kicsibe múlt, hogy az öreg bo­­szuja elől megszökhetett. — A Jozsefiták emelni kezdik fejeiket s Smith egy fia nyilvános felolvasáso­kat tart, melyek lényegesen különböznek a Young­­féle hit alapelveitől s nem lehetetlen, hogy ez ifjú lesz majd a próféta, kit atyja nevén kívül saját érdemei is nagy tekintélyre emeltek a mormonok között. Szóval minden arra látszik mutatni, hogy ha az itéletnapi szentek szövetsége fönmarad is, — nem lesz az többé az a szövetség, melyet az elköltözött próféta szer­vezett. — Az or­szággyűlési s­z­a­b­a­d e­lv a párt mai értekezletén átalánosságban elfogadtatott a kisebb polgári peres ügyekben való eljárásról szóló­­javaslat a központi bi­zottság jelentése értelmében. Elfogadtatott továbbá hosszas élénk vita után, szavazattöbbséggel azon köz­vetítő javaslat, mely a lapokból ismeretes, s mely 10 pontban foglalva, azon eseteket számlálja elő, me­lyekben kisebb peres ügyekben a közigazgatási tiszt­viselő is bíráskodhatik, megszabván a jogorvoslat módozatait is. A határozati javaslatot, melyhez a kormány is hozzájárult, Horánszky Nándor terjesztette elő. A vitában részt vettek: Perczel Béla, Tisza Kálmán miniszterek, Zsedényi, Somssich Pál, Szilágyi Dezső, Várady Gábor, Hegedűs Sándor, Horváth Lajos, Csernátony, Wahrmann stb. — A hangulat Oroszországban. Az » Allgemeine Zeitung«-nak írják Szent-Pétervárról: Ugyanazok az emberek, kik egy év előtt még az »orosz becsület« megsértésének vették volna, ha a hadsereg h­arczképessége s elégséges volta iránt bárki egy szónyi kételyt koc­káztatni merészkedett volna, most a legkeményebb kifakadásokat hallatják a had­ügyminisztérium ellen, s »teljességgel megfoghatlan­­nak« tart­ják, hogy az 1854-ki s 1828-iki tapasztala­tokra nem tudtak visszaemlékezni, s »harmadszor is ötven év lefolyása alatt« elkövették azt a hibát, hogy a Balkánon elégtelen erővel kezdtek háborút. Oly hangosan, oly tartózkodás nélkül nyilvánulnak e­rő­­szólások, hogy a hadügyminisztérium minden »sza­badelvű" hagyománya megtagadásával a legfelső sajtó­vezetés segélyét veszi igénybe a lapok (»Go­­los,« orosz »Petersburger Ztg.« stb.) megfékezésére. A gárda elvonulta óta az egész főváros azt hiszi, hogy minden erőfeszítés hiábavaló. Hogy a gárda Krasznoje-Szeloból egyenesen a h­arcztérre szállítta­tott volna, emberemlékezet óta nem fordult elő s ez magában is elég volt volna a legmélyebb bizalmat­lanság fölkeltésére. Lengyelországnál tovább e csapa­tok sem 1849-ben, sem 1854-ben nem jutottak még, s hogy rájuk előbb is szükség lehetne, mint mikor már Konstantinápoly (Czargrad) bevezetett s igy európai háború provokáltatok: nálunk soha, senki­nek sem jutott eszébe. Most ezer meg ezer ariszto­krata és nem arisztokrata családnak hozzá kell szokni a gondolathoz, hogy fiaik feláldoztatnak egy oly tartományért való küzdelemben, melyet július , elején már meghódított gyanánt tekintet­tek. Évek telhetnek el, míg visszatérhetnek szü­leik , családjaik, és a hitelezőik körébe, s pe­dig a­nélkül, hogy Drinápoly s Konstantinápoly elfoglalásáról szó is lehetne. Tanúja kellett lenni a tavaszi s téli elbizottságnak, hogy az ember méltá­nyolni tudja a mostani elkeseredettséget s levertsé­get. (S mindez a legutóbbi plevr“. -----*—-1”“ ' * ’ ) — A plevnai napok hatása az orosz sajtóban. Az orosz lapok más európai ügyeknek szerfölött kevés figyelmet szentelve, majdnem kizáró­lag a plevnai szerencsétlen rohamoknál szenvedett veszteségekről fájdalommal szólnak. A »Novoje Vremia« különösen sokalja a tisztekben való vesz­teség nagyságát. A »Ruszkij Mir« megrémülve így kiált föl: »300 tiszt és 12 ezer közlegény halva maradt. Óriási veszteség! A románok még ezenkívül 60 tisztet és 3 ezer embert vesztettek! A szív megmerevedik ezen számok olvasásánál. A plev­nai csatatér, erettentő véres mező, sokáig, huza­mos jövőn át emlékezetes lesz Orosz­ország előtt, mint oly vesztőhely, a­hol fiainak ezrei temették; ezen vérmezők a szláv nép szabad­ságának megváltó helyei gyanánt fognak megma­radni örökre. Nem első eset ez, hogy mi Törökor­szággal háborút viselünk; voltak az előbbi háborúk­ban is vérontó csaták, de oly kegyetlen, ma-s­kacs küzdelmeket, annyi áldozatot és­­ veszteséget, a­minőket most Oroszor­szág hoz és szenved, nem mutatnak föl a múlt orosz-török háborúk. Ezek csak a keresztes háborúk roppant áldozataival tehetők pár­huzamba, melyekben a keresztesek szintén tíz meg tíz­ezer számra hulltak el Palaesztina síkjain, a szent sír felszabadításáért. A legmerészebb képzelet le nem rajzolhatta azon véres képet, mely most a Du­nánál tárult ki, s a legalaposabb számítás sem ku­tathatta föl azon nehézségeket, a­minőkkel hadsere­günk fog ott találkozni, sem azt a kitartást és vitézséget, a­melyet a muzulmán világ a saját léteréért folyó harczokban tanúsít.« A »Russkija Viedomosti« con­­statálva az oroszok csalódását, kik a törökök hadere­jét kicsinyelték, beismeri, hogy a török hadvezérek és katonák épenséggel nem az a bagatelle, a minőnek őket a háború kezdetén tartották. A ta­pasztalat mutatja most, hogy a török hadsereg elég erős ellenség, ki, ha nem is maga, de legalább angol segítség mellett igen tartós ellenállásra képes. Nem titkolja, hogy a hadjárat befejezése még igen messze távolban van, s hogy az orosz közönségre, mely minden kudarcz után kétségbe esik, m­é­g t­ö­b­b szomorú nap vár. Ellenben pedig a »Russkij Mir« nem oly sötét színben látja a harertéri dolgokat, és különösen a szerb és montenegrói segítségtől derült napok fölvirradását várja. Bármily jelentéktelenek, úgy­mond, ezen két szláv fejedelemség haderői, mindazon­által ezek nem kevés muzulmán katonaságot fognak elvonni a mostani harcrtérről . Plevna bevétele után hadállásunk jobb szárnyán tágas mezőt fognak ne­künk nyitni mind hadseregünk élelmezésére, mind pedig a bolgár fegyveres co­ntingens gyűjtésére. A »Sovresnenija izviestija« szerint a mostani háborúban, melyet minden orosz hazafi »kínos figyelemmel« kísér, a meg­lepő tünemény a török hadsereg várat­lan létszámi sokaságában áll. A dolog lényegét tulajdonképen nem a számbeli túl­súly, hanem a kiegészítési képesség képezi. Honnét erednek ezen haderők ? Hiszen két év alatt legalább százezer török lett harczképtelenné, s mindamellett annak, hogy az ellenség hadereje csökkent volna, semmi nyoma sincs. A veszteség pótlása, bármily okokból eredjen a számbeli túlsúly (?) kétségtelen tény és annál nevezetesebb, hogy a tér­kör, melyből a pótló katonaság állíttatik ki, nem tágas. Reméli, hogy a törökök már az utolsó emberhez nyúltak, s ta­­vaszszal, ha addig a háború tart, Törökország életre képtelen leeni. — Az egy éves önkénytesek tiszti vizsgája — mint a »B. H.« írja — október 1-én ve­rbs': Y.'AalugyiMÁMhÉffiL­let értelmében az előző években kiszolgált tartalé­kos önkénytesek közül e tiszti vizsgára 70-en jelent­keztek. Úgy halljuk, hogy ez idén aránylag igen sok tiszti kinevezés fog történni. Figyelemreméltó kö­rülményül említjük fel még azt, hogy a mi ellen ed­dig a katonai körök s szigorló bizottságok kézzel­­lábbal tiltakoztak, hogy t. i. a vizsgák a német nyel­ven kívül magyar nyelven is tartathassanak, d­e közelebbi tiszti vizsgák alkalmával érvényre emel­kedik s a szigorlatot tevő tisztjelölt önkénytesek tetszés szerint külön bizottság előtt magyar nyelven tehetik le vizsgáikat. A salzburgi találkozás. Mióta újabb időben a keleti kérdés úgy­­szólva napi kérdéssé lett , az uralkodók és di­plomaták találkozása, látogatása fölötte nagy szerepet játszik. Berlinben találkozik Andrássy, Bismarck, Gorcsakoff , eredménye a híres berlini memo­

Next