A Hon, 1877. szeptember (15. évfolyam, 226-255. szám)
1877-09-21 / 246. szám
246. szám. XV. évfolyam. ....................———............................. Kiadó-hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra ......... 6 frt — kr. 6 hónapra...........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 11 — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, 1877. Péntek, szept 21.Szerkesztési iroda? Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok« tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A HOU XV-dik évfolyamára. Előfizetői árak : (a »Hon« megjelen naponkint kifizet.) October bóra....................... .ort. october—novemberre . , 4 » October—decemberre . . . » Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. sár Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hon« szerk. ■ kiadó hivatala. Budapest, szeptember 20. A horvát felirat. A horvátok szeretik az apropósokat. De rendesen roszul használják azokat föl. Most az orosz-török háborút vagy jobban mondva: a keleti izgalmakat használják föl arra, hogy sürgessék a határőrvidék bekebelezését és véleményt kockáztassanak a külügyi politika irányára nézve, sőt Fiumét és Dalmátiát is megkívánták volna, mint az eredeti javaslat tervező, de annyi érzékük volt a komoly politika iránt, hogy ezt a két passust a feliratból kihagyták. De azért nem menték meg azt sem a mal-á-propos-tól , sem a túlzásoktól. Komolyan lehet ugyan hivatkozni a határőrvidékre vonatkozó 1872-ki törvényekre és a bekebelezésre vonatkozó fejedelmi ígéretekre, de két dolgot e tekintetben sem lehet komolyan állítani és ennek alapján a bekebelezés azonnal való foganatosítását sem lehet követelni. Először : nem lehet azt bebizonyítani, hogy »az átmeneti időre életbeléptetett határozatok immár sikeresen betöltötték feladatukat« ; másodszor nem áll az, hogy pénzügyi tekintetben előnye lenne Horvátországnak a szlavón határőrvidék bekebelezéséből, és harmadszor : nem áll az, hogy tehát elérkezett az ideje annak, sőt merjük állítani, hogy az most sem áll sem Magyarország, sem Horvátország érdekében — nem legalább a mostani (lehet, hogy csak egy pár évig tartó) körülmények közt. Pedig mélyen érezzük mi is a kivételes állapottal járó anomáliákat, mert a katonai kormányzattal, legalább alkotmányos szempontból, már torkig vagyunk; nem szeretjük azt, hogy ama terület közigazgatása, pénzügye mintegy ki van vonva az alkotmányos ellenőrzés alól; minthogy anomáliának tartjuk a magyar határőrvidék megfelelő absolutistikus »spitz«-ét költségvetésünkben. És ezzel bebizonyítjuk azt, hogy egyátalában nem vagyunk szerelmesek a mostani állapotokba, eltekintve attól, hogy a törvények corollariumának mindig eleget kívánunk tenni. Azonban a legutóbbi események egyátalában nem győztek meg arról hogy az átmenetes intézkedések »sikeresen« töltötték volna be feladatukat; olyan politikai elemek és irányzatok merültek fel ott, melyekkel ha a horvát országgyűlés saturáltatik (lévén már ebben elegendő homogén elem erre) bizony nehezen fogná ez még azt a mérsékletet, alkotmányos kötelezettséget és tapintatot is, melylyel most még bír, megtartani, hisz olykor máris megfeledkezik ez erényekről. Ez nehezítené a horvát kormány állását, melyet ugyancsak rontani akarnak most is az illetők; hát még ha segédcsapatokat nyernek ? Quid, si proles babuerint ? És hogy a közigazgatást mennyire megnehezítnék ezek, hogy mennyi költséget okoznának, arról sem csináltak számadást a horvát felirat szerkesztői. Pénzügyi tekintetben, a határőrvidéki ■ alaptól eltekintve, sem lehet valami fényes acquisitió Horvátországra nézve a szlavón határőrvidék és az alapot, szoros értelemben vett közigazgatási szükségekre nem lehet fordítani, ennek deficitjét majd a horvátok kell, hogy fedezzék. De másfelől: azt is tudhatják a horvátok, hogy az osztrák regnicoláris deputatió épen a határőrvidéki erdőket használta fel ellenünk quótánk emelése végett, és ha ezt paríroztuk is, de ebből bizony nem lehet argumentumot csinálni Horvátország quótájának (a jövedelmek aránylagos apadása miatt) leszállítására, mert a határőrvidék okoz nekünk 2°/» külön quótát és ezt — aránylag (mégpedig itt már a bekebelezés arányát kellene venni) Horvátországnak is kell viselnie. Aztán nem közönyös reánk nézve az sem, hogy a horvát országgyűlés tagjainak szaporodása — mily hatással lesz ennek a közös országgyűlésen és delegációkban való képviseltetésére is. Ha mindezt megfontoljuk, a bekebelezést sürgethetőnek nem tartjuk, és azt kijelenteni politikai kötelességünk ; habár az átmenetes intézkedések eddigi kevés sikere arra is int, hogy garanciákról gondoskodjunk a tekintetben, hogy a még hátra levő »iskolázás« több eredménynyel járjon, mert akár Philippovics, akár Mazuranics alatt legyen nevelve vagy föntartva az absolutistikus és forradalmi elemek pepineriája — az reánk nézve mindegy, sőt ekkor már jobb o. t O 1 O 1 Ha l»Xv»( TV» *»o.t t* V» A»V» -IVvl /\1 Ifj. francsnok kormányzása. Nem szeretnék ez alternatívát az eredményre nézve, de ha csak ezek közt kellene választanunk, habozás nélkül a báni kormányzást választanók. Ami a horvát külügyi politikát illeti, kevés megjegyzésünk van rá: »Sutorne ultra crepidam !« Előttük a monarchia érdekei: »kelet fölszabadításától és újjászületésétől elválaszthatlanok.« Különös! Eddig is megélt a monarchia, védve voltak érdekei, e »fölszabadítás« és ez »újjászületés« nélkül; meg akar élni ezentúl is, annyival inkább, mert a »fölszabadítás« mások forradalmi beavatkozását feltételezi és ilyen »újjászületés« merőben ellenkezik érdekeinkkel, habár a szükséges török belreformok azokkal tökéletesen megegyeznek! I ---------------UH- ..................Se randum. Reichstadtban találkozik Ferencz József II. Sándorral, Andrássy Gorcsakoffal , eredménye a reiehstadti pontozatok. Salisbury herczeg körútja a konstantinápolyi conferentiához vezetett, Ignatieff körútja pedig a londoni jegyzőkönyvhöz. Ischlben találkozik Ferencz József Vilmossal , eredménye minden valószínűség szerint az, hogy monarchiánk nem törődött azzal , fog-e Szerbia is a háborúba lépni vagy nem. Mint ezekből látszik, minden eddigi diplomatái, vagy uralkodói találkozásnak, látogatásnak volt valami eredménye és kihatása a keleti politikára. És, hogy állunk most a salzburgi találkozással ? Erre nézve a tudósítások egybehangzólag jelentik, először , hogy Gorcsakoff herczeg sem a berlini, sem a bécsi kabinetnél nem kérelmezte a mediátiót, így tehát elesnek a combinátiók, mintha Andrássy gróf és illetőleg monarchiánk közbevetné magát Oroszország érdekében, hogy ennek számára a portától fegyverszünetet eszközöljön. Hogy az orosz kormány nem kérelmezett ily értelemben egyik udvarnál sem, igen valószínű. Plevnánál nagy vereséget szenvedett a muszka hatalom, tekintély és nimbus; a veszteség is igen érzékeny, de minden nap özönlik az orosz katonaság hazulról a harctérre. Ez épen nem mutat arra, mintha Oroszország fegyverszünetre gondolna. És a csatatéri megaláztatások mellé még nagyobb megaláztatás volna az, ha már most kunyerálna Gortsakoff fegyverszünetért Berlinben és Bécsben. Ez a pont tehát, a mediátió, elesik a combinátiókból. Uj orosz csapatok a harertérre vetése oda mutat, hogy Oroszország még folytatni akarja a harerot. A Sipka-szorosba is új erősítések küldettek s igy történhetett csak, hogy az oroszok visszavehették a törököktől a Sveti Nikolainak nevezett erődöt. Egy, a plevnaihoz hasonló második nagy vereség után sokkal valószínűbb, hogy az orosz kormány közbenjárásért folyamodik az említett helyekre, mint most. És így elmondhatjuk, hogy a salzburgi találkozásnak tárgyát az orosz érdek-Másodszor egyértelműleg jelentik a tudósítások, hogy a német és osztrák-magyar külügyminiszterek találkozása semmi befolyással sincs s nem is lesz monarchiánk külügyi politikájára. E politika marad ezentúl is az, ami volt eddig. Tartózkodó, óvatos és féltékenyen őrködő a monarchia keleti érdekei fölött. Ily kevés az, amit a salzburgi találkozásról ez ideig tudnunk lehet. Ebből az következnék, hogy míg a fennebb jelzett talákozások mindenikének volt valami kihatása úgy monarchiánk magatartására, mint átalában a keleti politikára, a salzburginak nincs, legalább monarchiánk politikájára nincs. Midőn két oly államférfi, mint Bismarck és Andrássy gróf szükségesnek tartják a személyes találkozást, hogy személyesen megbeszéljék a politikai constellatiókat s midőn ez oly körülmények között történik, hogy Bis A „HON“ TÁRCZÁJA. Az „ítéletnap szentjei.“ III. Brigham Young. — Tanai. — A mormonok legújabb története. »Cagliostro, Abu Bekr, Simon Magus és egy másodrangu Mahomed összekeverve. — Íme Brigham Young.« — mondá a »próféta« egy ellensége. Sok benne az igaz, kivált ami őt, mint egy vallásfelekezet fejét illeti. De mint szervező tehetség és kormányzó, mindenesetre bámulatos tünemény volt. Ötszáz főre olvadt híveivel megkezdte az utat nyugat felé, átkelt februárban a befagyott Missisipini tábort ütött nyugati tavában. Innen indult ki kémszemlére a Rocky Mountainsen túl s mint egy újkori Mózes, megmutatta követőinek az Ígéret földét, a sós pusztaságot. 1847-ben keresztül haladva az akkor egészen vad indián vidéken, megszállották az akkor Mexico fennhatósága alatt álló területet, abban a reményben, hogy itt nyugta lesz a gyűlölt Egyesült Államoktól. De Mexico már egy évre rá átadta Utah-t az Egyesült Államoknak s husz évi elszigeteltség után oda lett csatolva e vidék is — a pacificvasuttal. Young tanai szerint ő általa beszél az Ur választott népéhez. Jézus egyenes utódja ő s tekintélyben nem kisebb annál. Jézus volt az első Messiás Smith a második, ő a harmadik. Az alapkő az ószövetség, a legtiszteltebb patriarchák Ábrahám és Dávid. A keresztelés Jézus nevében történik, de azért az izlám se különbözik jobban a kereszténységtől, mint a mormonizmus. Young hitezikkelylyé emelte a többnejűséget, azt állítván, hogy azt egyenesen Isten parancsolta egy kijelentésében Smithnek. Ennek családja tiltakozott ez állítás ellen, s ez által szakadás történt az egyházban, minek következtében a Józsefiták elűzettek 1864—65-ben. Egy más hitszakadás, a Morrisé, vérbe fojtatott 1860-ban. Young szerint a férfiaknak a paradicsomban különféle rangjuk van. Minél több neje és gyermeke van valakinek, annál több tekintélye lesz a mennyben. A nők csak férjek által juthatnak a mennyországba, ezért a leányokra fődolog, hogy férjhez menjenek. Ha a nő férjének több neje van s keserv és mellőztetés a sorsa itt a földön, meg lesz érte jutalma az égben. A haldokló leányt azért a halálos ágyon meg szokás esketni, és pedig Isten valamely szolgájával, hogy a túlvilágon annál magasabb rangja legyen. Young kezében összpontosult minden hatalom. Ő volt a legfőbb biró, ő kapta minden hivő jövedelmének tizedrészét, ő dönté el maga, mi legyen az övé, mi az egyházé, ő neki voltak a legnagyobb gyárai, a legtermékenyebb farmjai, a legjövedelmezőbb bányái. Ő osztogat hivatalt s a nép kormányzása végett a 12 apostolon kívül alkotott egy tanácsot, melynek a nép véneiből és a püspökökből nevezte ki 70 tagját. Ezek a legjövedelmezőbb üzleteket csinálják az országban : kereskedők, gyárosok, korcsmárosok ; jövedelmük arra képesíti, hogy több nőt tartsanak, míg a szegény sorsú mormonnak csak egy neje van. Csak ha megvagyonosodik, vesz többet is. A nő segít férje munkájában, de nem igaz, hogy ő végzi azt, henyélő ura helyett. A hivatalnokok nem kapnak fizetést. Az Unió sokáig nem bántotta a hozzá csatolt »territóriumot«, mely mindinkább megerősödött, úgy hogy később még ki is kötött az államhatalommal. Ennek nagyrészt az odaküldött hivatalnokok voltak az oka, kik nem tudtak tiszteletet kivívni a mormonok szemében s a helyett, hogy a többnejüség ellen munkálódtak volna, maguk is hódolni kezdtek neki. A pacific-vasut, mely föltárta a megközelíthetetlen Utah-t, hirtelen oly viszonyokat teremtett, melyek már 1866-ban a mormon államot teljes kettéválással fenyegették. A fölvilágosultak komolyan kétségbe kezdték vonni Young tekintélyét s hadat üzentek a többnejűségnek. De legkomolyabb ellensége a mormon államnak az Egyesült Államok congressusa. Ennek gyűlésein szokott a »mormon kérdés« koronkint fölmerülni, mint ama nevezetes tengeri kigyó. 1870-ben Cullom egy bilit tett le a congressus asztalára, 1000 dollár bírságot és 5 évi fogságot szabván minden többnejűségi esetre. A bilit elfogadta a congressus, támogatta a közvélemény, de e rendszabály végrehajtásának »mikép« je körül úgy elágaztak a vélemények, hogy az abban maradt. Sokan inkább tűrni akarták e helyzetet, mint benyúlni az Egyesült Államok alkotmányába, melynek egyik sarkköve a vallásszabadság. Már pedig a mormonoknál a polygamia vallási dogma. A mormonok tiltakozást nyújtottak be. Tagadva a congressus jogát vallási ügyekbe avatkozni. Amabili elfogadása által, úgymond, a most becsületes, tiszteletre méltó családapák ezrei házasságtörőkké bélyegeztetnének s minden fennálló viszony fejtetőre fordulna. Hogyan kényszeríthető a szabad amerikai polgár arra, hogy nejét ágyasnak, gyermekeit fattyáknak nyilatkoztassa ? stb. A bili tehát a gyakorlatban elejtetett. Grant azonban utasítást adott a mormon fővárosban alkalmazott szövetségi főbírónak, Keannak, dolgozzék a polygamia ellen. Ez aztán 1871-ben még magát Youngot is maga elé idézte és saját házában őriztette. A mormonok belügyeibe való beavatkozásra biztosabb fogantyút nyújtott a polygamiánál az ú. n. »daniták«, vagyis »a halálangyalok« szövetsége, melyet Yuong megtűrt s mely feladatává tette, mindent megsemmisíteni s az útból félre tenni, — már a hogy lehet, — a mi a mormonizmusnak útjában áll. E szövetség eleinte a »nagy lapát«-nak (big fan) nevezte magát. Az egyház szolgálatában álló , titkos »rendőrség« nagyon sok embert tett el láb alól az egyház nagyobb dicsőségére s alapos a gyanú, hogy azt a főszemélyek tudtával vagy épen meghagyásával téve. Egyszer egy 150 emberből álló békés karavánt legyilkoltak, igy akarván boszut állni az apostolaik egyikén Arkanzasban elkövetett gyilkosságért. 1871-ben tehát szigorú nyomozás indult meg a »halálangyalok« ellen s sok előkelő mormon jutott börtönbe. De hogyan végződött a nagy feltűnést keltő pör? Úgy hogy a Supreme Court 1872-ben kimondá, hogy esküdtszékek ítéljenek benne, — azaz maguk a mormonok. Mivel pedig előre látható volt, hogy ez esetben minden egyes per fölmentéssel fog végződni, — felhagytak az egész eljárással s a vádlottakat szabadon eresztették, így hát a mormonok erős védbástyát tudtak találni ellenségük az »Unió« alkotmányában. De törekvésük, hogy Utahból »Deseret« név alatt külön államot állíthassanak s azt az Unióba fölvétessék, nem sikerült. 1873-ban Young letette hivatalai nagy részét s csak az egyházi főméltóságot tartotta meg. Ugyanakkor egy nagyobb kivándorlást tervezett Arizonába. E terv azonban, melyről sokan azt hitték, hogy csak kezdete egy további, talán a Sandwich-szigetekre szándékolt kitelepülésnek, abban maradt. Tavalyi hírek azt jelentik, hogy a mormonok Új-Mexicóra vetettek szemet s már a helyet is kijelölték, ahova a beözönlő »pogányok« elől elmeneküljenek. Új-Mexico már 1876-ban fölvétetett az államszövetségbe ; az állam kormányzójának, főbírájának, államügyészének ott korlátlan hatalma van a választás idejének, a választók képesítésének és az alkotmányterv megállapításának meghatározása körül, úgy hogy ott néhány ezer mormon azonnal döntő szerepet játszhatnék s a többi szegény és buta lakosság mellett könnyen kezébe ragadhatná az államhatalmat is. A mormonok újabb időben jelentékeny szaporodást nyernek Angliából és Skótországból, de kivált Dániából és Svédországból, úgy szintén Németországból is, nevezetesen Poroszország keleti tartományaiból, melynek lakossága a kormány atyáskodása folytán csendesen, de állandóan apad. A próféta, Brigham Young, mint a táviró jelző ez év aug. 29-én fejezte be kalandos élete pályáját. 1801. jún. 1-én született Vermontban egy oly családból, mely a methodista hit buzgó terjesztéséről volt nevezetes, úgy hogy a későbbi prófétára a vallási fanatizmus már mintegy örökségképen szállott. Ő 1832-ben lépett be az »Ítélet-nap szentjeinek« szövetségébe, ahol már három év múlva egyike Jen Smith 12 apostolának, fölvévén »az Úr oroszlánya« nevet. Feltűnő buzgalmat tanúsított ez uj méltóságában, úgy hogy százával hozta »Gideon-táborába« az uj hitre térített híveket. Smith Joe megöletése után, mint érintők, ő lett a felekezet fejes tulajdonképi megszilárdítója, mert az ő erélyes és fanatikus vezetése nélkül minden valószínűség szerint elzüllött volna az, mig igy ama harmincz év alatt, mely alatt »Jézus Krisztus egyházának« elnökségét viselte, az »ítéletnap szentjeinek« száma 100,000 lélekre nőtt s ma a 12 apostol mindegyikének külön püspökök alatt álló egyházai vannak, számra nézve 189, ezek közül 29 Utah területén kívül. A próféta halála, — mely mint mondják egy forró nyári napon bevett bőséges ebéd miatt következett be, — meglehetős zavarban hagyta hátra úgy családját, mint államát. Első neje, »Zina néne«, kedvencz nője Emeline, továbbá Amália, a szép Van Cott Marn, Lucy, az elhanyagolt Harriet. Eliza a bájos költőnő és énekesnő álltak koporsója körül s ott volt Ann Eliza is, kit nagy feltűnést keltett válóperében az amerikai bíróságok nem ismertek el törvényes hitvesnek s elutasítottak igényeivel. Legidősb fia, ki életének utolsó idejét sokszor megkeseríte, aligha föl nem fog lépni kizárólagos igényeivel a 4—5 millió dollárra menő örökség miatt, törvényteleneknek nyilatkoztatván más anyától született többi testvéreit. De maga az »állam« is nagy megrázkódtatást szenved a próféta halálával. Egyelőre a 12 apostol vette át az ügyek vezetését s megválasztá a próféta ideiglenes utódjává Taylort, akit öreg s gyenge embernek mondanak. Pedig oda most biztos fő, éles szem és erős kar volna szükséges, mert nemcsak a »Gentiles «-ek gyűlöletes támadásai ellen kell védelmezni Új-Izraelt, hanem és kivált a kebelében támadó ellenségek ellen is. Az elhunyt elnök kormányát sokan tekintették túl szigorunak, zsarnoknak s csak az ő szilárd keze volt képes megzabolázni az elégületlenséget. Most, hogy a gyeplőt kiejtő a kéz, féket veszíthet minden »szenvedély.« A mormonok újabb nemzedéke már úgyis kárhoztatta magában a többnejüséget s monogámiában élt, alapítottak egy hírlapot is, a »Daily Herold«-ot, mely már jó ideje penget »veszedelmes« tanokat, minő például az, hogy az iskolákat reformálni kell, mert az egész Unióban nincsenek oly rész iskolák, mint a mormonoknál. Sőt magániskolákat is állítottak, ahol egészen más tanok hirdettetnek, mint a próféta tanai. Brigham Young egy unokaöcscse dühös czikkeket ír a »Tribune«-ban, s kicsibe múlt, hogy az öreg boszuja elől megszökhetett. — A Jozsefiták emelni kezdik fejeiket s Smith egy fia nyilvános felolvasásokat tart, melyek lényegesen különböznek a Youngféle hit alapelveitől s nem lehetetlen, hogy ez ifjú lesz majd a próféta, kit atyja nevén kívül saját érdemei is nagy tekintélyre emeltek a mormonok között. Szóval minden arra látszik mutatni, hogy ha az itéletnapi szentek szövetsége fönmarad is, — nem lesz az többé az a szövetség, melyet az elköltözött próféta szervezett. — Az országgyűlési szabad elv a párt mai értekezletén átalánosságban elfogadtatott a kisebb polgári peres ügyekben való eljárásról szólójavaslat a központi bizottság jelentése értelmében. Elfogadtatott továbbá hosszas élénk vita után, szavazattöbbséggel azon közvetítő javaslat, mely a lapokból ismeretes, s mely 10 pontban foglalva, azon eseteket számlálja elő, melyekben kisebb peres ügyekben a közigazgatási tisztviselő is bíráskodhatik, megszabván a jogorvoslat módozatait is. A határozati javaslatot, melyhez a kormány is hozzájárult, Horánszky Nándor terjesztette elő. A vitában részt vettek: Perczel Béla, Tisza Kálmán miniszterek, Zsedényi, Somssich Pál, Szilágyi Dezső, Várady Gábor, Hegedűs Sándor, Horváth Lajos, Csernátony, Wahrmann stb. — A hangulat Oroszországban. Az » Allgemeine Zeitung«-nak írják Szent-Pétervárról: Ugyanazok az emberek, kik egy év előtt még az »orosz becsület« megsértésének vették volna, ha a hadsereg harczképessége s elégséges volta iránt bárki egy szónyi kételyt kockáztatni merészkedett volna, most a legkeményebb kifakadásokat hallatják a hadügyminisztérium ellen, s »teljességgel megfoghatlannak« tartják, hogy az 1854-ki s 1828-iki tapasztalatokra nem tudtak visszaemlékezni, s »harmadszor is ötven év lefolyása alatt« elkövették azt a hibát, hogy a Balkánon elégtelen erővel kezdtek háborút. Oly hangosan, oly tartózkodás nélkül nyilvánulnak erőszólások, hogy a hadügyminisztérium minden »szabadelvű" hagyománya megtagadásával a legfelső sajtóvezetés segélyét veszi igénybe a lapok (»Golos,« orosz »Petersburger Ztg.« stb.) megfékezésére. A gárda elvonulta óta az egész főváros azt hiszi, hogy minden erőfeszítés hiábavaló. Hogy a gárda Krasznoje-Szeloból egyenesen a harcztérre szállíttatott volna, emberemlékezet óta nem fordult elő s ez magában is elég volt volna a legmélyebb bizalmatlanság fölkeltésére. Lengyelországnál tovább e csapatok sem 1849-ben, sem 1854-ben nem jutottak még, s hogy rájuk előbb is szükség lehetne, mint mikor már Konstantinápoly (Czargrad) bevezetett s igy európai háború provokáltatok: nálunk soha, senkinek sem jutott eszébe. Most ezer meg ezer arisztokrata és nem arisztokrata családnak hozzá kell szokni a gondolathoz, hogy fiaik feláldoztatnak egy oly tartományért való küzdelemben, melyet július , elején már meghódított gyanánt tekintettek. Évek telhetnek el, míg visszatérhetnek szüleik , családjaik, és a hitelezőik körébe, s pedig anélkül, hogy Drinápoly s Konstantinápoly elfoglalásáról szó is lehetne. Tanúja kellett lenni a tavaszi s téli elbizottságnak, hogy az ember méltányolni tudja a mostani elkeseredettséget s levertséget. (S mindez a legutóbbi plevr“. -----*—-1”“ ' * ’ ) — A plevnai napok hatása az orosz sajtóban. Az orosz lapok más európai ügyeknek szerfölött kevés figyelmet szentelve, majdnem kizárólag a plevnai szerencsétlen rohamoknál szenvedett veszteségekről fájdalommal szólnak. A »Novoje Vremia« különösen sokalja a tisztekben való veszteség nagyságát. A »Ruszkij Mir« megrémülve így kiált föl: »300 tiszt és 12 ezer közlegény halva maradt. Óriási veszteség! A románok még ezenkívül 60 tisztet és 3 ezer embert vesztettek! A szív megmerevedik ezen számok olvasásánál. A plevnai csatatér, erettentő véres mező, sokáig, huzamos jövőn át emlékezetes lesz Oroszország előtt, mint oly vesztőhely, ahol fiainak ezrei temették; ezen vérmezők a szláv nép szabadságának megváltó helyei gyanánt fognak megmaradni örökre. Nem első eset ez, hogy mi Törökországgal háborút viselünk; voltak az előbbi háborúkban is vérontó csaták, de oly kegyetlen, ma-skacs küzdelmeket, annyi áldozatot és veszteséget, aminőket most Oroszország hoz és szenved, nem mutatnak föl a múlt orosz-török háborúk. Ezek csak a keresztes háborúk roppant áldozataival tehetők párhuzamba, melyekben a keresztesek szintén tíz meg tízezer számra hulltak el Palaesztina síkjain, a szent sír felszabadításáért. A legmerészebb képzelet le nem rajzolhatta azon véres képet, mely most a Dunánál tárult ki, s a legalaposabb számítás sem kutathatta föl azon nehézségeket, aminőkkel hadseregünk fog ott találkozni, sem azt a kitartást és vitézséget, amelyet a muzulmán világ a saját léteréért folyó harczokban tanúsít.« A »Russkija Viedomosti« constatálva az oroszok csalódását, kik a törökök haderejét kicsinyelték, beismeri, hogy a török hadvezérek és katonák épenséggel nem az a bagatelle, a minőnek őket a háború kezdetén tartották. A tapasztalat mutatja most, hogy a török hadsereg elég erős ellenség, ki, ha nem is maga, de legalább angol segítség mellett igen tartós ellenállásra képes. Nem titkolja, hogy a hadjárat befejezése még igen messze távolban van, s hogy az orosz közönségre, mely minden kudarcz után kétségbe esik, még több szomorú nap vár. Ellenben pedig a »Russkij Mir« nem oly sötét színben látja a harertéri dolgokat, és különösen a szerb és montenegrói segítségtől derült napok fölvirradását várja. Bármily jelentéktelenek, úgymond, ezen két szláv fejedelemség haderői, mindazonáltal ezek nem kevés muzulmán katonaságot fognak elvonni a mostani harcrtérről . Plevna bevétele után hadállásunk jobb szárnyán tágas mezőt fognak nekünk nyitni mind hadseregünk élelmezésére, mind pedig a bolgár fegyveres contingens gyűjtésére. A »Sovresnenija izviestija« szerint a mostani háborúban, melyet minden orosz hazafi »kínos figyelemmel« kísér, a meglepő tünemény a török hadsereg váratlan létszámi sokaságában áll. A dolog lényegét tulajdonképen nem a számbeli túlsúly, hanem a kiegészítési képesség képezi. Honnét erednek ezen haderők ? Hiszen két év alatt legalább százezer török lett harczképtelenné, s mindamellett annak, hogy az ellenség hadereje csökkent volna, semmi nyoma sincs. A veszteség pótlása, bármily okokból eredjen a számbeli túlsúly (?) kétségtelen tény és annál nevezetesebb, hogy a térkör, melyből a pótló katonaság állíttatik ki, nem tágas. Reméli, hogy a törökök már az utolsó emberhez nyúltak, s tavaszszal, ha addig a háború tart, Törökország életre képtelen leeni. — Az egy éves önkénytesek tiszti vizsgája — mint a »B. H.« írja — október 1-én verbs': Y.'AalugyiMÁMhÉffiLlet értelmében az előző években kiszolgált tartalékos önkénytesek közül e tiszti vizsgára 70-en jelentkeztek. Úgy halljuk, hogy ez idén aránylag igen sok tiszti kinevezés fog történni. Figyelemreméltó körülményül említjük fel még azt, hogy a mi ellen eddig a katonai körök s szigorló bizottságok kézzellábbal tiltakoztak, hogy t. i. a vizsgák a német nyelven kívül magyar nyelven is tartathassanak, de közelebbi tiszti vizsgák alkalmával érvényre emelkedik s a szigorlatot tevő tisztjelölt önkénytesek tetszés szerint külön bizottság előtt magyar nyelven tehetik le vizsgáikat. A salzburgi találkozás. Mióta újabb időben a keleti kérdés úgyszólva napi kérdéssé lett , az uralkodók és diplomaták találkozása, látogatása fölötte nagy szerepet játszik. Berlinben találkozik Andrássy, Bismarck, Gorcsakoff , eredménye a híres berlini memo