A Hon, 1877. szeptember (15. évfolyam, 226-255. szám)

1877-09-11 / 236. szám

ülés mai folyamán csak egy pont fölött folyt hosszabb vita s ez a banksunlatio kérdése. Tudvalevő, hogy az osztr. nemzeti banknak úgy­nevezett "contingentált fedezete­ van, azaz a bank 200 millió frt erejéig érezfedezet nélkül pusztán bankszerű fedezetre (váltókra és értékpapírokra) adhat ki jegyeket, azonfe­­lül kiadott jegyeket azonban az utolsó ízzig aranynyal ezüsttel fedeznie kell. Az osztrák­magyar banktársulat alapszabályainak 84. §-ában is ugyan­ez az elv van kifejezve. E pontnál tehát Chor­in azt indítványozta, hogy a contingentált fedezet elve helyett más, a gyakorlati igényeknek inkább megfe­lelő elv fogadtassék el, mely szerint a bank könnyebben alkalmazkodhatnék a forgalom igényeihez. Ezen indítványnyal szemben Wahrmann és Falk egyaránt elismerték azt, hogy a kon­­tingentálás nem a legczélszerűbb fedezeti mód az osztrák-magyar monarchia közgazdasági viszonyai között, s Faik ajánlotta is, hogy a kormánynak fenntartassék a jog­szükség ese­tén a jegyszaporítást initiálni, s hogy a bank köteles legyen erre ráállani. De magát a 84. szakaszt változatlanul elfogadta a bizottság, leginkább azért, mert mint Széll K. pénz­ügyminiszter megjegyzi, a contingentált fe­dezet »megóvja a bankot minden szédelgés­ áramlattól.« A dualizmus elvének érvényesítésére a jegykibocsátást illetőleg is történt egy gyen­ge kísértet Lichtenstein részéről, ki a hazai ipar érdekében kívánatosnak mondá, hogy a bankjegyek egy része Budapesten készíttes­sék , azonban ezen indítvány fölött ép oly könnyen napirendre tért a bizottság, mint Pejachevich horvát miniszter azon indítványa fölött, hogy a bankjegyekre a horvát czimer is rányomassék. A bizottság tehát egészben véve igen kevés pontban változtatta meg az alapsza­bályjavaslatot; a lényegesebb indítványok, melyek az osztrák nemzeti bank vagy a mon­archia túlsó felének intenzióival ellentétben vannak, s az egész bankügyi kiegyezést sar­kaiban megrendíthették volna, mint elejtet­tek ; ellenben az osztrák bizottság által for­­mulázott kívánságokra tekintettel volt a bi­zottság , azok nagyobb részét maga is el­fogadta. Ha tehát a bankügyi előterjesztés a ház­ban is oly simán le fog tárgyaltatni mind a bizottságban, akkor a közgazdasági kiegye­zésnek ezen része könnyen megvalósulhat s meg lesz a közös oszt­r­-m­agyar bank­társulat. A bizottsági ülés lefolyásáról szóló jelen­tést itt közöljük. A képviselőház bankügyi bizottsága mai ülésé­ben folytatta az osztrák-magyar banktársulat alap­szabályainak tárgyalását. Az 50 §-nál Lichtenstein indítványozza, hogy az öt rendes s öt pót­számvizsgáló közül lega­lább kettőnek magyar állampolgárnak kell lennie, s hogy a számvizsgálóknak nemcsak a főtanácstól hanem az igazgatóságoktól is jogukban álljon felvi­lágosításokat kérni. Fáik sem egyiket sem másikat nem fogadja el, mert a számvizsgálók működésének természete olyan, hogy itt igen kicsinyes dolog lenne állampol­gári cautelákról gondoskodni, s mert a számvizsgá­lóknak jogukban állván a bank könyveibe is bete­kinteni, ott megtalálhatják az igazgatóságok jelen­téseinek tartalmát is. Széll miniszter ugyanily értelemben nyilat­kozván a §. változatlanul elfogadtatik. Az 51 §-nál Lichtenstein indítványozza, hogy a kormányok arra is ügyeljenek, hogy a banktársulat a forgalmi érdekeknek is megfelelően járjon el. Faik kiemeli, hogy a bizottság épen azért sürgeti alkormányzóknak a kormányok által kinevez­­tetését, mert e feladat őket illeti, s a biztosok hiva­tása nem lehet más mint a szabályok megtartására való felügyelet. A §. változatlanul hagyatik. Az 53-dik §. változatlanul elfogadtatván az 53. §-nál Faik azon módosítványt terjeszti elő, hogy a kormány s banktársulat közti vitás kérdésekben döntő választott bíróság elnöke ne a tagok sorából sorsolás útján jelöltessék ki, hanem ezen elnöklő he­tedik tagot, a hat tag válaszsza, s ha a választás foly­tán senki sem nyerne többséget, a két pénzügyminisz­ter nevezze ki az illetőt. A bizottság e javaslatot elfogadja, mellőzvén Lichtenstein azon indítványát, hogy a válasz­tott bíróság ne mindig Bécsben, hanem esetleg Bu­dapesten is üljön össze. Az 54. §, változatlanul fogadtatván el, az 55. §-nál Wahrmann a főtanács felelőssége s a bank soliditása szempontjából igazoltnak tartja s el­fogadásra ajánlja az osztrák albizottság azon módo­sítását, hogy »az osztrák vagy magyar pénzügyi kor­mányzat részéről beadott váltók leszámítolásához esetről esetre a főtanács beleegyezése szükséges.« Széll miniszter hozzájárul e módosításhoz s megjegyzi, hogy ha nem létetett volna, maga is elő­terjesztő vala­szt. A §. ezen módosítással fogadta­tott el. Az 511. §. azon rendelkezésénél, mely szerint a banktársulat jogosítva van »saját zálogleveleit ven­ni és eladni. Wahr­mann aggodalmát fejezi ki az iránt: váljon helyes-e ezt egy jegybanknál minden megszo­rítás nélkül megengedni. Széli miniszter nem hiszi, hogy itt valamely biztos határvonalat lehetne vonni s a jelen bank­­társulatnál nem is fél attól, hogy az visszaélésekre adhatna alkalmat. — A §. változatlanul hagyatik. Az 57.—61. §§. változatlanul hagyatván, a 62. §-nál Wahrmann indítványára kimondatott, hogy azon különös eseteket melyekben váltók a bíráló bi­zottság előzetes vizgálata nélkül leszámítolhatók, a főtanács határozza meg »egyenlő elvek szerint mindkét államra nézve.« A 63. 64. §§-ok változatlanul elfogadtattak. A 65. §-nál Lichtenstein indítványozza annak kimondását, hogy a banknak jogában áll a tőzsdén nem jegyzett papírok értékét más után meg­állapítani, s ilyenekre kölcsönt engedélyezni. Wahrmann nem járul a módosításokhoz mert ha már a bank lombard üzlete nem mellőzhető egészen, az üzlet soliditása érdekében nem tanácsos ezt még tovább terjeszteni. A §. változatlanul elfogadtatott. A 66. §. változatlanul elfogadtatott, a 67. §.­­ban pedig Wahrmann indítványára kimondatott, hogy midőn a zálog tőzsdeszerű értéke csökkenést szenved s az adós a kölcsön megfelelő részét vissza­fizeti , megfelelő kamatvisszatérítésnek van helye. A 82. §.-nál Lichtenstein a hazai ipar ér­dekében azon óhajtását fejezi ki, hogy a bankjegyek egy része Budapesten nyomassék. Faik megjegyzi, hogy teljes lehetetlenség a szükséges ellenőrzést másutt kellően gyakorolni. Pejacsevics gr. azon indítványt terjeszti elő, hogy a bankjegyben a magyar czimer mellé a horvát is felvétessék. Széli miniszter felszólalására az változat­lanul elfogadtatott. A 84. §.-nál C­h­o­r­i­n azon meggyőződésben van, hogy a javasolt contingentálás mellett a bank nem lesz képes sem az osztrák, sem a magyar hitel­igényeknek eleget tenni. A contingentálás e­leme nem egyéb, mint tökéletlen utánzása a Peel - sétá­nak, a­mely természetesen egészen más jelentőséggel bír ott, hol érezpénz van forgalomban. A tapasztalás bizonyítja, hogy ily módon a bankjegyek értékcsök­kenése nem akadályozható meg, s a közös érdekben a contingentálás egymás módja a 1/3-ad fedezet volna alkalmazandó, mely mellett nagyobb összeget lehetne fordítni a hiteligények kielégítésére. Fáik maga sem tartja helyesnek a contingen­tálás e módját, mely rendes időkben szükségtelen, a krízisek idején mit sem ér, sőt veszélyes lehet. Min­de­esetre óhajtaná, hogy a miniszter előadja a bank­jegyfedezet megtartásának módját. A dolgok jelen állapotában azonban nem hiszi, hogy ezen változtatni lehetne. De ezt mindenesetre óhajtja, hogy a kormá­nyoknak is fenntartassék a kezdeményezés arra nézve, hogy a törvényhozásokkal egyetértőkig szükségesnek tartsák a bankjegyek szaporítását, a bank köteles le­­gyen erre ráállani. W­ahrmann maga is inkább óhajtotta vol­na, ha contingentálás helyett a progressiv fedezet fogadtatik el, de ma már nem hiszi, hogy kilátás volna ennek elérhetésére. Faik indítványát a kölcsö­nösség eszméjénél fogva elfogadja, bár nem hiszi, hogy gyakorlati eredménye lenne, mert ha a főta­nács nem akarja a bankjegyeket szaporítani, nem fog élni a neki adott szaporítási joggal. Lichtenstein azon nézetben van, hogy itt annyira találkoznak a közös érdekek, hogy meg le­hetne kísérteni más fedezeti módot, annyival is in­kább, mert a monarchiának érdekében állana, hogy oly nagy érezpénz ne heverjen kamatozatlanul, kéri a minisztert, hogy bocsátkozzék az illető tényezőkkel tárgyalásba, más megoldási módozat iránt. Széll miniszter előadja, hogy e pont igen élénk és hosszas eszmecsere tárgyát képezte, melyben a magyar kormány bizonyos cautelákkal és helyes alapokra fektetve a percentuális fedezeti mód állás­pontját foglalta el. A viszonyok azonban kényszerí­tők, hogy az eddigi rendszer föntartásával megalkud­jék s nem is lát benne 10 év alatt valami nagy bajt, s másfelől pedig tény az, hogy megóvja a bankot minden szédelgési áramlattól. A maga részéről kéri a §­ változatlan megtartását. A bizottság a §-t változatlanul elfogadja. A 102. §. 2. bekezdése a 80 millió bankadós­ság eldöntéséig függőben hagyatott. A 105. §-nál Lichtenstein azon megtol­­dást javasolja, hogy ha a szabadalom meghosszabbí­tása iránt annak lejárta előtt két évvel megegyezés nem jönne létre, a bank köteles e két év alatt is az eddigi mérvben folytatni üzleteit. Széli miniszter és a bizottság e módosítványt szükségtelennek tartják. A 109. §-ban Wahrmann indítványára ki­mondatott, hogy a részvények birtokára vonatkozó átmeneti intézkedés nemcsak az alakuló, de más első évi közgyűlésre nézve is kiterjed s e tekintetben mel­lőztet­ik azon megszorítás, hogy a közgyűlésre leteen­dő részvényeknek legalább július havától kell keltez­ve lenniök. A közbeeső meg nem nevezett előbbi, valamint a 110 —113. §§-ok változatlan elfogadásával az alapszabályok tárgyalása befejeztetett. Ezzel az ülés véget ért. Délutáni ülésében tárgyalás alá vette a képvi­selőház bankügyi bizottsága az egyezményt, mely egyrészről az osztrák és a magyar pénzügy­­miniszter, másrészt az osztrák nemzeti bank közt köttetett. Faik nem tartja correctnek a czímet, mely szerint nemcsak a magyar, hanem az osztrák pénz­ügyminiszter által is kötött egyezmény iktattatik be törvénykönyvünkbe. Az egyezmény első §§-ait szóló alig tartja el­­intézhetőknek addig, míg a 80 milliós bankadósság tárgyában előterjesztett javaslat sorsa el nem dőlt. Kijelenti egyébiránt már most, hogy a 80 millió iránti­­javaslatot úgy , mint előterjesztve van, nem fogadja el, s a kérdés eldöntését fenntartja akkorra, midőn a monarchia másik államával a kiegyezési összes kérdések meg lesznek oldva mindkét félt kielé­gítő módon. Ez okból azt óhajtja, hogy a jelen egyez­mény 3 első pontja függőben hagyassák. Széli miniszter nem szól most a felvetett fontos kérdéshez, de a jelen egyezmény első ok­ait — talán más körülírással — most is tárgyalhatók­­nak véli a nélkül, hogy a bizottság praejudicálna a 80 milliós javaslat eldöntésének. C h o r i­n azon nézetben van, hogy az egyez­mény első czikkelyei nem szövegezhetők oly módon, hogy ne praejudi­álna a bizottság a 80 millió iránti előterjesztés eldöntésének. Nem marad egyéb hátra, mint az első három czikk függőben hagyása, vagy az egyezményből való kifolyása, és egy külön egyez­ményre való halasztása. Széli miniszternek nincs kifogása az ellen sem, ha a bizottság az első 3 czikket a 80 milliós bankadósság kérdésével együtt fogja tárgyalni, de akkor kéri, hogy a jövő vasárnap tartandó ülésen e kérdés vétessék tárgyalás alá. A bizottság ez értelemben a három első czikk tárgyalását függőben hagyja s az egyezmény többi czikkeit veszi tárgyalás alá. A 4. § nál, mely szerint a »magyar bankpiaczok leszámítolási s kölcsönüzlete czéljára 50 millió forint bocsájtatik a budapesti főintézet rendelkezésére,« Bujanovics ismétli az átalános vitában részlete­sen indokolt azon nézetét, hogy 50 millió Magyaror­szág hitelszükségletének kielégítésére nem elegendő s ennélfogva jelen előterjesztést nem fogadhatja el. Lichtenstein adatokat hoz fel annak ki­mutatására, hogy 50 millió normális időkben eddig sem volt elegendő a magyarországi hiteligények ki­elégítésére. Szóló szerint 214 millió lévén a rendel­kezésre álló bankkészlet, ebből 311lu­d, vagy­is 65 millió bocsátandó a magyar piac­ rendelkezésére. Wahrmann ismétli azt, mit az átalános vitában mondott, hogy az 50 millió nem elég Magyar­­ország hiteligényeinek kielégítésére, s lehetetlenné teszi azon állapot megváltoztatását, hogy hazánkból igen sokan Bécsben keresik hitelszükségletek kielégí­­tését, a­mit egy nemzeties bankpolitikának meg kel­lene akadályoznia. Nem lesz ez összeg elegendő, tekin­tettel az új fiókok felállítására, s arra, hogy valószínű­­leg a budapesti igazgatóság is nagy bankjegyreserv fen­­tartására fog törekedni. Nem akarván azonban e bank­­­szervezet életbeléptetése elé akadályokat gördíteni s kormányválságot előidézni, nem nyújtja be indítvá­nyát, de óhajtja, hogy a jelentésben a ház elé hatá­rozati javaslat terjesztessék, mely a kormányt fel­­hívja, hogy a hiányt, mely az egyezmény következté­ben hitelszükségletünk fedezésének eszközeiben elő fog állani, a kormány más törvényhozási intézkedé­sekkel igyekezzék pótolni. Horváth Lajos nem akarja az általa jónak tartott egyezmény sorsát a dotáció felemeléséhez köt­ni, s ha többet a kormány nem eszközölhet ki, elfo­gadja a jelen czikket annyival inkább, mert normális időben elégnek is tart hitelszükségeink számára 50 millió minimumot. Kerkápoly szintén elfogadja a §-t, bár az 50 milliót igen szűkre szabottnak véli, de mert az eddigi helyzetnél jobb fog létrehozatni ezen egyez­mény által. Chorin constatálja azt, hogy a jelen­t nemcsak nem javítja, de határozottan rontja a hely­zetet. Tény az, hogy az osztrák bank eddigi ellen­szenves politikája mellett is 50 milliónál többet adott a magyarországi hitelnek s ezenfelül sokan Bécsben is élveztek hitelt, ezek pedig ezután a buda­pesti igazgatósághoz fognak utasíttatni. Ennél jobb volna magára a bankra bízni, mennyit adjon Ma­gyarországnak, mert helyes vezetés mellett minden­esetre nagyobb lenne az összeg, mintsem igy elmet­szeni a javulás útját. Fáik megjegyzi, hogyha előtte szóló bízik a bankban, nem érti, miért nem fogadja el e czikket, mert az itt minimumnak van felvéve s a banknak szabadságában lesz többet is adni. Kéri a minisztert, tegyen kísérletet, vajon nem lehetne-e kivinni azt, hogyha az 50 millió ki van merítve péld. 5 millióig, akkor a bank köteles legyen bizonyos összeget péld. 10 milliót a magyar piac­ rendelkezésére bocsájtani s a­mely arányban a készlet visszajön, azon arányban vissza lehetne vonni ez összeget. Nem hiszi, hogy ez a banknál nagy nehézségbe ütköznék,­­ ily módon ki lenne hárítva a legroszabb, s teljes megnyugvással el lehetne fogadni a §-t. Széli miniszter előadja, hogy a magyar kor­mány is 60 millió minimumot követelt. Nem tagadja hogy ez jobb lett volna, s hogy lehetnek idők, midőn az 50 millió alig lesz elég, de nem osztozik azok né­zetében, kik a leendő állapotot roszabbnak tartják a jelennél. A dotatió csak akkor volt legnagyobb a mi­dőn felfüggesztették a bankad­ót, de ezt nem lehet normális időnek mondani. Magyarország állandó do­­tatiója sohasem érte el az 50 milliót, s 35 millió volt annak átlaga normális időben. Az 50 millió csak minimumkép van ez egyezvényben fölvéve s meg van győződve hogy midőn hitelszükségünk nagyobb leend, a dotatió fel fog emeltetni. Nem oly contingen­tálás ez a melylyel a mi üitelunk­ ki volna merítve, mert eztután jó a mi igényünk az átalános tartalékokhoz s épen ezért nem fél attól, hogy az 50 millió kimerítése paniqueot idézhetne elő. Ha hitelszükségleteink oly mérvben fokozód­nak, hogy így sem lesznek kielégíthetők, kínálkozni fognak annak kielégítésére más módok is; s épen azért nincs kifogása Wahrmann indítványa ellen. Nem hiszi, hogy az egyezség szövege Faik indítványa szerint módosítható lenne, de meg van győződve arról, hogy a főtanács oly szellemben fog hitelszük­ségleteink kielégítése körül eljárni. A bizottság a­z­t elfogadja s Wahrmann in­dítványát a jelentésbe felveendőnek határozza. Az 5—7. §§ ok elfogadásával az ülés véget ért. Thiers temetése. Francziaország nagy fiának végső tisztességé­ről hozott eddigi közleményeinket, a »Journal des Debats« tudósítása nyomán a következőkkel egészít­jük ki: A temetés napján (szept. 8.) kora reggel óriási élénkség uralkodók a Szent­ György terén. A tömeg megtörte a teret, a mellék­utczákat, különösen a lo­­rettói szűz Mária temploma felé vezető utakat. A halottas házba csak meghívó jegy előmutatása mel­lett lehetett bejutni. A tömeg tekintete nyugodt volt, az emberek vigasztalást látszanak találni azon tu­datban, hogy Francziaország tudja tisztelni halottait. A meghívottak 10 óra körül kezdenek gyüle­kezni a halottas ház termeiben. Először a kápolnát keresték föl, mely földszint a kert felől volt felál­lítva. A ravatalt fekete posztó boritá, melyre ezüst csillagok voltak szórva. Rá valának helyezve a csok­rok és koszorúk, melyeket a boldogult rokonai, ba­rátai és tisztelői tétettek oda. Jobbról a ravatal mel­lett fekete párnákon fekvének Thiers érdemrendei, fekete fátyollal letakarva. Egyik vánkoson a becsü­letrend nagykeresztje volt látható, egy másikon az arany gyapjasrend jelvénye. Egy mellékterem 11 órakor egészen megtelt koszorúkkal, melyeket egyes testületek küldtek a nagy halott sírjára. Ott volt a magyar képviselőház, az osztrák birodalmi tanács, a chilei nemzetgyűlés, az Egyesült­ Államok és Olaszország parlamentjének, a kaliforniai francziáknak, s számos francziaországi testületnek, megyének és városnak koszorúja. A leg­szebb két koszorút Feray senator, s a párisi ifjúság küldte. Thiersné asszonyhoz, e közben folyton érkez­nek részvéttáviratok a világ minden pontjáról, me­lyek közt a »J. d. D.« fölemlíti az osztrák-magyar követség által átadottakat is. A franczia városok és megyék nagy része kü­lön küldöttségek által is képviselteti magát a teme­tésen , sőt külföldről is érkezének egyes küldöttsé­gek. Azonkívül jelen valának a republicanus volt­ miniszterek, senatorok és volt képviselők, az akadémia tagjai, Páris város küldöttsége, stb. A jelen volt ne­vezetesebb férfiak közül fölemlítendők: Mignet Des­­jardin, Gambetta, Legouvé, Charles Blanc, Cissey tábornok, Jules Simon, Jules Favre, Pothnán admi­ral, Jules Grévy, Rothschild Alfonz, Andras az ál­lamtanács elnöke, Midhát pasa, Odián effendi, Orloff herczeg orosz nagykövet, a török nagy­követ stb. stb. Dufaure volt miniszter kimente magát, hogy a temetésen meg nem jelent. A koporsót délben helyezték föl a ravatalra s a meghívottak elfoglalák helyeiket, mely részükre a temetési menetben kijelöltetett. Először azon egyé­neket szób­ták elő, kik a szemfödél sarkait vendik, a senatorok, a volt képviselők, az Institut­iái, a szajnamegyei főtanács tagjai, a franczia meg., és városok küldöttei betűrendben s ezek után a knt.. meghívottak. A Szent-György-téri palota kapui d. u. fél 1 órakor csukódának be a nagy halott mögött utóljára s a tömeg csatlakozók a menethez. A tömeg, mely a menetet kisérte, óriásinak mondható. A Szent-György tere kora hajnal óta töm­ve való emberekkel, bár egész délelőtt esett az eső; a munkások négy számmal jelentkezének a halottas háznál s bejegyeztetők magukat azok közé, kik a boldogultért gyászt viselnek. Tizenegy órakor a rendőrök kénytelenek valának a téri és szomszédos utczáit elzárni, oly nagy volt a tolongás. A lorettói Mária temploma, mire a menet oda érkezett, zsúfo­lásig megtelt volt emberrel. Az egyszerű mise után, mely egy óráig tartott, ugyanazon rendben indult tovább a menet a temető felé. Egész Páris üres ma­radt ez napon, írja a »J. d. D.« tudósítója. A tem­plomot a koporsó már rég elhagyá, mikor a tömeg egy része még a Thiers-palota elől indulni kezdett. A boulevardok mellék­utczáit katonák és rendőrök j­árták megszállva , de sehol egy kiáltás vagy rend­­a­várás elő nem fordult. A Père-Lachaise temetőben de S­a­c­y tartott beszédet a sír fölött a franczia akadémia nevében. Thiers, úgy mondá, tudjuk, hogy mindenek előtt a politika embere volt. Távol van tőlünk, hogy elfeled­nék, mikép más czimen érdemlé ki az ő emléke a halhatatlanságot, nem az irodalom czimen. Önökkel, egész Francziaországgal együtt az államférfiút sirat­juk ő benne, ki a pusztulás és romlás napjaiban nem esik kétségbe a haza fölött, ki fölszabadítá földün­ket, nem riadt vissza semmi fáradságtól, semmi ve­szélytől, semmi erkölcsi vagy anyagi szenvedéstől, midőn a fenyegetett nemzeti függetlenség megtartá­sáról, vagy a társadalom védelmezéséről s megmen­téséről volt szó. De uraim, csatlakozzanak önök is, a mi fájdalmunkhoz és bánatunkhoz, s jöjjenek e­­h­­hoz utolsó ünnepélyes tisztességet tenni az írónak, ki annyiszor elragadó és bámulatba ejtő önöket, kit igazán neveznek nemzeti történetírónknak, s a szó­noknak, ki ékes szavával első helyet foglal el annyi új és régi hires szónokok közt.« A szóló röviden méltatá ezután Thiers írói és szónoki érdemeit. Különösen kiemelte azon vonást, mely a nagy szellemeket jellemzi : az egyszerűséget. Soha ember nem viseltetett nagyobb borzalommal a nagy szavak és czifra frázisok iránt, mint Thiers. Ki­emelte a művészetek és olvasmányok iránti előszere­tetét. Egy képet vagy egy szobrot megnézni nem is­mert fáradságot, szórakozását az olvasmányban lelte ; Cicero, Virgil bálványai voltak, Racine, Bos­­suet, Voltaire mindennapos volt kezében. — A leg­jobb férj, a leghűbb barát volt, de nem csak rokonai és barátai siratták meg, hanem mindaz, kivel valaha érintkezett. Jules Simon a boldogultnak politikai működését méltató. »Az első érzés, úgymond­, mely lelkünket ily nagy veszteség után elfogja, a csüggedés érzete. De Thiers még egy utolsó tanítást, egy utolsó szolgálatot tesz nekünk, megtanítván életének törté­nete által, hogy soha kétségbe ne essünk, soha ne csüggedjünk. Ő meghalt, 80 évi, a legjobban eltöltött élet után. Nagy tettei megörökítik személyét az utó­kor előtt; mi barátai, kortársai tegnap még küzdel­meiben bajtársak, ma már teendőinek örökösei, mi bevárhatjuk az ítéletet, melyet egy század fog fö­lötte mondani. Életének részletei, véleménye és esz­méi táplálták a pártok vitáit 50 év óta; de a mi a megragadó evidentiával feltűnik előttünk ma ez a törhetetlen és fáradhadhatatlan munka, az igazság­nak és Francziaországnak szolgálatában, melyet sem a forradalom, sem a proscriptió, sem a siker soha félbe nem szakított. — Végrendeletében, melyet 1870-ben irt, midőn hasztalan folyamodott segélyért Európához Francziaország érdekében, két szóban foglalta össze tetteit ő maga: Pátriám dilexit, veri­­tatem coluit. Ő szerette hazáját és az igazságot. Olvassátok könyveit, olvassátok életét; azoknak minden lapján, annak minden fényében a hazafiság nyilatkozik. Mindenütt érzik az igazság szeretete s az elhatározás, hogy azt megismerje, megmutassa és gyakorolja.« — Vázolja ezután Thiers politikai pá­lyáját s igy végzi be­szédét : »S most búcsút veszek azon baráttól, ki iránt oly mély tisztelettel s oly gyöngéd barátsággal visel­tetem. Búcsút mondok egyúttal Mignet, Barthelémy, St.-Hilaire, Calomon, Rogar (du Nord), Arago, Le­­nard és mindazok nevében, kik közelállottak szívé­­hez. Tisztelettel mondom ki végül azon nő nevét, ki osztozott dicsőségében, honfiúi aggodalmaiban s ki gyengédsége, szilárdsága s hasonlíthatatlan odaadása által megédesitette gondjait. Isten veled a haza nevé­ben, történetírója a forradalomnak! Isten veled sza­badság bajnoka! Isten veled területünk fölszabadi­­tója! Isten veled köztársaságunk első elnöke !« A háború. Plevna elestét, azaz muszka kézre kerülését jelentik Szisztovából magánhirek. De épen, mert Szisztovából, muszka forrás­ból jönnek, alig érdemelnek hitelt. A muszka források rendesen csak azért szólalnak meg, hogy hazudjanak. Ekkora eseményről, mert ez valóban esemény volna, a törököknek is tudni kellene valamit. De ezek eddig még mit sem tudnak róla. Minden valószínűség szerint azért, mert nem igaz. (E sorok írásáig leg­alább e hírt más forrás nem erősíti meg.) Plevna körül sikerült az oroszoknak 8 -án éjjel a Plevnát domináló magaslatokra ütegeket állítni. Az orosz balszárny megszállotta a Plevnát környező magaslatokat és a centrum 2000 lépésnyire közele­dett Plevnához. Az oláh hadsereget a legelső összecsapásba kommandirozták s igy az oláhok lesz­nek kénytelenek kiállani a törökök első tüzét. Mint látszik, az oroszok kényelmes ágyútölteléknek hasz­nálják az oláhokat. Miklós nagyherczeg főhadiszállá­­sát szombaton Poradinból Vud­dim­ára tették visz­­sza, hol a tartalékosok vannak. Az oláh hadsereg kelet felé vonult s a muszka centrumhoz közeledett. A corabiai híd leromboltatott s da­rabjai Nikopolisra vitettek, hol a bal­­szárny visszavonulási útját lesz hi­vatva képezni. A plevnai nagy csatára nézve jelentik, hogy a plevnai muszka hadsereg 70,000 főből áll, mihez járul még 32,000 oláh. Ozman pasa hadserege 80,000 főre becsültetik s ezen kívül pozitióit majd­nem bevehetlennek tartják. Szulejmán pasa­ főhadtes­­te Troj­annál lehet. Kaceljevoból távirják a »N. fr. Pr.«-nek f. hó 8-án este. A muszkák s a törökök hadállá­sai Kaceljevo mellett, melyeket a Lom választ el, mindkét részről megerősíttetnek. A muszkák a Lom baloldali magaslatainak ormáig vonultak vissza. Ablava és Krepci nincsenek elfoglalva a muszkák által. Mehemed Ali váratlan támadása Lom ellen a muszkáknál nagy zavart idézhet elő. Több helyen, például Kostancán, jelentékeny élelmiszerraktárak ta­rtottak. A bolgárok a muszkákkal együtt vonulnak vissza. A kiürített helyek legnagyobb részt kimérve maradtak, csak a mecseteket rombolták szét. Popkici nevezetes helyet a muszkák szándékosan ürítették ki. Úgy látszik, hogy a muszkák Kaceljevotól nyugatra erősen csoportosulnak. Ma dél óta Ruscsuk felől erős ágyúzást hallunk. A haszánköi táborból. A »Daily Tel.« havettéri tudósítója szeptem­ber 4-ikéről a következő sürgönyt küldte, mely elkés­ve érkezett: Tegnap ismét Kara haszánkölben vol­tam. Meglátogattam Eszád pasát, kis sátrában ült pipázva. Nem sokat beszélt, ámbár nagyon izgatott volt a török s orosz részről tanúsított hadi erőkifejtés fölött. Azután elmentem Safvet pasához, kit épen ekkor tettek meg feriknek. Táborán átmenve, irtóza­tos bűzt éreztem, mivel a holt tetemek nem voltak elég mélyen eltemetve. Némely helyen a tetemek ki is látszottak a földből. A parancsnok azonban azon­nal intézkedett, hogy ezek betakartassanak. Saviet pasa megérkezésünkkor inspection volt, de Sadettin pasa, ki úgy­szólván maga végezte az egész karahaszankiói véres munkát, igen szívélyesen fogadott minket; az ő és a férik tábora közvetlen egymás mellett van s egyaránt osztja az eltűrhetlen bűzt a faluban és környékén. Dél tájban, megérkezé­sünk után, azt vették észre, hogy a három legnagyobb kút a faluban telve van tetemekkel, a mohamedánok tehát a legnagyobb nyugtalanságban voltak az iránt hogy honnan vegyenek elegendő vizet, igen messzire kellett vízért küldeniük. Azt gyanítják, hogy miután az oroszok nem vihették magukkal halottaikat, azo­kat összeszedték és kútba dobták. Nagy számú te­tem feküdt egy házban is, mely lángban állott, midőn a táborba érkeztünk. Egy sebesült muszkát hoztak be azalatt is, mig Szavjet pasával voltunk. Ez eleinte igen meg volt rémülve, de látva, hogy milyen gondosan bán­nak vele s miután oroszul szólittatott meg, lassan magához jött. Elmondott nekünk mindent, a­mit a csatáról mondani tudott, hogy 13 zászlóalj volt Ka­­rahaszánköin, négy ezred lovassággal és két üteggel. Ő azt mondá, hogy a muszkáknak igen nagy veszte­ségük volt, de nem tudta megmondani, hogy mennyi. Az orosz tábornok neve Popkieben Paranhof , hogy ideiglenesen a kehilezi kórházba küldték. A fogoly igen el volt csigázva, de különben is csak gyenge testalkotású, kékszemű, szőkehajú legény volt. A tá­borból Szomnaszuflatba tértem kerülve a bűzt, a­mennyire lehetett. S a m­­­a, péntek délután. E következő, szept. 6-kán érkezett sürgönyt adták át. Orosz előőrsök már csak Popkión vannak. Az ellenség Polamarka alatt a magaslatokon 16 ágyút állított fel. Tüzérségi harcz foly Jenikői és K­azelovó között. A gyalogság nem har­czol. Szerdán este az oroszok nagy haderővel voltak Gagovo mellett s Jenikő irányába vonultak. Az el­lenség, úgy látszik Bielában akarja magát összponto­sítani és Polamarkánál nagy csatát fog elfogadni. A­z orosz haderő nagyobb részét a 35. hadosztály képezi. Az időjárás hűvös, esős. A vasút Csernavodába való­színűleg hamar meg fog nyílni. Szerbia, készülődése a háborúra. Belgrádból szept. 6-ikáról írják a »Pol. Cov.ír­nak. A fegyverkezés a legerélyesebben folytattatik, és a tisztek, kik a nagy hadtestbe beosztattak, málhá­jukat csomagolják, sietve készülvén elfoglalni kijelölt helyeket az ország határánál. Horvatovics, Lesjanin, Nikolics és Belimarkovics hadtest parancsnokok Gruics hadügyminiszterrel mindennap haditanácsot tartanak. A hadügyminiszter s­zállítási szerződéseket kötött németekkel és belgákkal. Minthogy a múlt hadjáratban nagy mennyiségű hadiszer tönkre ment, puskákat, revolvereket, önt szerszámot külföldön kel­lett megrendelni, mely jobbadán Románián át szál­­líttatik Szerbiába. Szerbia ez idő szerint 80,000 há­tultöltő puskával és 350 ágyúval rendelkezik. Ha azonban a második korosztályú nemzetőrség is az actióba vonatnék, akkor még 70,000 hátultöltő puskára lesz szükség. Catargiu ezredes, Károly román fejedelem telj­­hatalmazottja s Milán nagybátyja néhány nap óta Belgrádban van és erélyesen fáradozik a hadikészü­lődéseken s a hadtestparancsnokokkal és hadügymi­niszterrel folytat tanácskozásokat. White az angol kormány ügynöke lebeszélni igyekszik a szerb kor­mányt az actióról. Az angol befolyás azonban Szer­biában ez idő szerint semmit sem számít. Már a múlt­ hadjárat óta igen haragusznak a szerbek az angolok­ra, különösen az angol újságírókra, kikre mindenfé­le illegális közléseket ráfognak. Mihelyt a háború meg lesz üzenve, a Drinánál szigorú védelemre fognak szorítkozni, a Timoknál, a Moravánál és a Jávornál ellenben meg­kezdődik a támadás. A hadsereg főparancsnok­ságát Milán hg­­főntarta magának, de oldala mellett egy haditanács lesz, mely az orosz főhadiszállás uta­sításai szerint fogja a műveleteket vezetni. KÜLÖNFÉLÉK. — A meteorologiai és földdelejességi központi intézet évkönyveiből megjelent az 5-ik kötet 1875-től magyar és német nyelven. A jelen évkönyv beosztása ugyanaz, mint a múlt években. Vidékről 78 figyelő állomásról küldetett be jelentés. Magnetikus meghatározások 20 helyen történtek, leginkább a királyhágóntúli kerületben. A megfigyelések havi és évi eredményes állomások s a legfontosabb meteoro­lógiai elemek szerint vannak rendezve. Új e kötetben azon növény- és állatországban tett phaenologiai meg­figyelések összeállítása s phytophaenologiai tanulmá­nyok, melyeket dr. Staub Móricz tanár az akadémiá­nak már előterjesztett, s melyekből itt szerző kivona­­tára német kivonat van készítve. — Lehmann haláláról a család követ­kező gyászlapot adta ki: Alálk­ottak mélyen szomo­rodott szívvel jelentik az összes rokonok, barátok és ismerősöknek, édes férje, illetőleg atya, sógor és nagybátya Lehmann Mór, a magyar nemzeti színház diszitmény festője és az arany érdemkereszt tulajdo­nosa halálát, a­ki 1877. szeptember 9-én, délutáni 4 órakor, rövid szenvedés után, tevékeny élte 59-ik évében jobblétre szenderült. A boldogultnak halt tetemei folyó hó 11-én, délután 3 órakor fognak a református vallás szertartása szerint ünnepélyes ima után a kerepesi-ut melletti sirkertben örök nyugalom­ra tétetni. Budapest, szeptember 10-én. Béke hamvai­nak! Lehmann Ilka szül. Kocsis mint neje. Lehmann Mór, Lehmann Paulina, mint gyermekei. Obel Her­man, mint sógor. Obel Anna, Obel Paulina, mint unokahugai. Obel Alfred, mint unokaöcs. Lakás: Belváros Ország­ut 15. sz. — Ismétlő­ puska. A gyalogcsapatok föl­­fegyverzését illetőleg a »N. fr. Pr.« szerint igen fon­tos kérdés fog legközelebb eldöntetni. Az ismétlő puska behozataláról van szó, mely valami Kropa­­csek találmánya. A 21. vadász zászlóalj tesz most ez uj rendszerű puskával próbákat és hallomás szerint az eredmény nagyon kielégítő és a Werndl-puskáért nagyon elhagyja. Egy 20 emberből álló szakasz az ismétlő puskából egy fél percz alatt nyolc­ lövést tett, míg a Werndl-félével csak négyet ; a találatok száma is az ismétlőknél átlagosan kétszer oly nagy volt, mint a Werndl puskáknál. Mechanikai berende­zése a Kropacsek-puskának igen egyszerű és nagy tartósságot mutat. A vele való bánás nem igen ba­jos, s kevés gyakorlattal megtanulható. Ha e hír való, lesz ismét mit megszavazni a delegáczióknak. — Illyr osztály fenntartása iránt tett a tabáni iskolaszék előterjesztést a tanácsnak a budai szarvastéri iskolánál. A tanács e kérdést tár­gyalás alá vévén, mivel az illyr nyelv nem sorozható a fővárosban divatozó nyelvek közé, a­mennyiben azt csak néhány család beszéli — az előterjesztést elve­­tette, annál is inkább, mert egy illyr osztály fenntar­tása a fővárosban létező számos hitfelekezet és nem­zetiség számára oly praecedenst képezne, melyek alapján mindenütt német, tót, szerb, román stb. tan­nyelvű osztályok felállítása követeltetnék a főváros­tól. A tanácsnak azonban nincs kifogása az ellen, hogy a­mennyiben az illyr nyelvű hitfelekezet, mint lithurgiai nyelvnek a rendes iskolai időn kívül, akár a főváros szolgálatában álló eddigi illyr tanító, akár

Next