A Hon, 1877. szeptember (15. évfolyam, 226-255. szám)
1877-09-12 / 237. szám
287. szám, XI. évfolyam. 05 1877. Szerda, szent. 12. ffiíiflWff, ■:•-.- V-'CSí &3S&ä*S!&5M|* rr- -« r^Vä^«»^»iäe^/a* *c^*»*t>^i«!äS3SatÄSÖV* Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épültei föoldszint, Előütcelési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ráadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írt — kb. 6 hónapra...........................................12» — » Az esti kiadás postai különkinldéséért felülfizetés negyedévenként . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Szerkestetési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEM szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési félftivás A HOF XV-dik évfolyamára. Sifizetési árak: (A »Bon« je a g j 81 e ii naponkint kétezer.) September hóra .... 13 fart. September—Octobers'® . »A » September- novemberre 6 » September-decemberre 8 » Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület) küldendő. A »isa* szerit, s kiadó-Matala. HOMBssanasissioasiimaesaiasMisasKiten Budapest szeptember 11. Megmozdult a görög is. Úgy lessük a plevnai hírt, hogy alig veszszük észre, hogy megmozdult a görög is. Az angol előterjesztés ép oly kevéssé tartá ezt vissza, mint nem Romániát és Szerbiát Andrássy gróf haragja és a német consul állitólagos csitítása. Hiába: ezek a fehér szár zsoldjában vannak, utolsó forradalmi eszközei. A hatalmak és a görög fészkelődésnél legközvetlenebb érdekelt Anglia elnézik e vakandok munkát, vagy azért, mert az erőfeszítés hiábavalóságára számítnak; vagy azért, mert ezzel több okot és jogalapot akarnak nyerni arra, hogy a»fehér ezert« az esetleges eredményektől is teljesen és tökéletesen megfoszszák. Más föltevéssel menteni sem tudjuk a hatalmakat. A nemzet még vár, még remél .... várja és reméli a török győzelmeket, de ezek hiányában is érdekeink teljes megvédését . . . Érzéseink és érdekeink annyi szála van összekötve a mostani háború eredményével, hogy annak esélyei szerint hullámzik a nemzet hangulata. Talán túlságosan is idegesek vagyunk, talán túlságos sokat várunk a törököktől és keveset bízunk önmagunkban. Annyi bizonyos, hogy ha a török egymaga tönkre teszi Oroszországot annyira, hogy ez lemond nemcsak hódítási vagy foglalási, de még vezérszerepi, felszabadítói igényeiről, czéljairól is, akkor mindent megnyertünk, amit érdekeink e téren követelnek. És ha ez Törökország kizárólagos érdeme, integritásának, sőt regeneratejának egyedüli biztosítéka lesz, az nemcsak, hogy szégyenérzetet nem kelthet bennünk, de némi felmentésül szolgál a kormánynak, azon nehéz vádakkal szemben, melyekkel a türelmetlen és érdekeit féltő nemzet sok rétegében vádolják. Nem állíthatja akkor sem senki, hogy ez eredményre való számításból foglalt el semleges állást, sőt mutatott , sok tkintetben , engedékenységet Orosország iránt, mert erre bizony nem számíthatott senki; még csak azt sem merte senki reméleni, hogy Törökország csak anynyi eredményt is képes lesz felmutatni, amennyit eddig felmutatott. De ha szerencsének lesz is tulajdonítható az a kedvező helyzet, hogy legkisebb áldozatunk nélkül, nem csak érdekeink megóvattak, de a legjobb szomszédság biztosítva és természetes ellenségünk leverve van; azért az eredmény mégis a külügyi kormány mérsékelt magatartásának is javára válik; és ha nem is igazolja a háború előtti magatartást, bizonyára kimenti az eredmény bevárását. De ha az oroszok szégyenszemre és politikai tekintélyüknek épen nem nagy emelésére, épen a legyalázott djunisi harcrosok vagy a megvetett román tüzérség «kitűnő« működéséből és a lenézett görögök guerilla segítségéből merítnének annyi erőt, hogy Törökország győzelmét megakadályozzák vagy épen megverjék ezt (mit felteszünk azért, hogy optimismussal senki se vádolhasson), akkor bizony Európa hatalmasságai vagy ha ezek nem is, d,e l,£jiaJ,GJLL.ÜL ay' chiánkAaklmég^^-^^telenül kivívott evefipwWrd Sokat emlegették a háború localizálását. Oroszország és Törökország kizárólagos párbaját, mely egy harmadik beavatkozását annyival kevésbé tűri, mert Európa ép oly kevésbé adta felhatalmazását a támadásra, amely feltétlenül el van határozva a status quót, bár »javítva« fenntartani. Ez a magyarázat volt a legalaposabb és legkedvezőbb, mit külügyi politikánk nyerhetett , de ennek első fele már teljesen meghiúsulva van. A háború nincs localizálva. Románia, Szerbia és Görögország Oroszország szövetségesévé és harczoló féllé lön; ezt a két utóbbira is ráfoghatjuk, mert csak napok , vagy egy katasztrópa felhasználása választja el őket ettől. Mivel igazolandjó Európa diplomatiája, hogy a programmjába ütköző dolgokat tétlenül nézi, és Oroszországnak jogtalan támadásához engedi csatlakozni satelleseit is, melyek közül kettő hűbéri viszonyban van a portával, de ezek föllépése is : alattvalói lázadásnak, tehát közönséges belügynek annyival kevésbé nevezhető , mert nemzetközi szerződések biztosítéka alatt élő államocskákról van szó? Ezt csak úgy teheti, ha az esetben, hogy Törökország teljes büntetést nem tudna mérni a támadó fejére ; Európa fogná azt megtenni. És ha Európa nem tenné , monarchiánk vállalkoznék arra. Őszintén megmondjuk, hogy ez nemcsak joga és érdeke, de kötelessége is , mert még csak a »hatalmas« Oroszország iránti azon gyöngéd (bár igazolatlan) tekintetek sem tarthatják vissza, melyek annyi concessió és elnézés szülő okai voltak, hogy a provocatió kerültessék. Ugyan már akkor provocálta Oroszország a nemzetközi jog és egyensúly minden hívét, monarchiánk minden érdekét; de ezentúl, Oroszország kifáradva, elgyengülve lesz : sem félelem, sem lojalitás ” J O -mu iiMBiM wir—'T" "T-B mir nem tarthat vissza attól, hogy úgy a diplomatítibűn, mint a nemzetközi egyensúlyban és még inkább a határviszonyokban helyre A „HON“ TÁRCZÁJA. Thiers Adolf. Thiers’Adolf Lajos, mint tudva van, Marseillesben született 1797 ápril 15-én. Az első császárságtól ösztöndíjat élvezett szülővárosa főtanodájában, és mialatt itt tanulmányait végeze, a megbukott Napóleon Szent Helénába vándorolt. Thiers pártfogója vesztén nem soká tűnődve, az Aixi jogiskolába iratkozott be s ügyvéddé lön. Az iskola padjain ismerkedett meg Mignetvel, kivel a legszorosabb baráti viszonyba lépett. Aix azonban csekély szórakozást s igen szűk cselekvési tért nyújthatott a marseillesi kiskereskedő nagyratörő fiának. Egy tény azonban Thiersnek itt töltött ifjúsági életéből megérdemli a fölemlítést. E városkának ugyanis volt egy kis irodalmi élete, volt akadémiája, mely jutalmakat osztott ki. 1818 vagy 1819-ben pályadij lön kitűzve egy Vauvernagues fölött tartandó dicsbeszédre. Thiers a pályázók közt volt, a vizsgáló bizottság az ő munkájának ítélte az elsőséget, a királyi párti akadémia megbotránkozott e fölött, s megvonta a díjat a császári ösztöndíjas ifjútól. A közelebbi évben ugyane tárgyban tűzött ki díjat az Aixi akadémia, a pályázó munkálatok közt ott volt még mindig Thiers visszautasított dicsbeszéde, mely azonban egy most Párisból érkezett éos e mellett alig bírta megnyerni az accessit-et. Mily nagy volt azonban az aixi akadémikusok bámulata, midőn a párisi pályamunka mellett volt jeligés levelet fölbontván, abban ismét Thiers Adolf Lajos nevét olvasták, ki ugyanis e második dicsbeszédét Párisból juttató az aixi akadémiához. Nem volt mit tennie az aixi akadémiának, ki kelle adni a díjat a másodszor is győztes ifjúnak. * * * 1821-ben Mignet Párisba utazott el s Thiers nyomban követte kebelbarátját. A két ifjú a passage Montesquieu egyik negyedik emeleti szobájában laktak együtt, valamint nem sok évvel ezután is együtt találjuk őket a külügyminisztérium fényes termeiben. Mignet a »Courier frangais,« Thiers a »Constitutionnel« ellenzéki lapoknak lőnek munkatársai. A »Constitutionnel« akkor rendkívül jó lábon állott. A csak néhány ezer frankos részvénynyel megindított lap tiszta jövedelme több mint fél millióra növekedett. Thiers fényes fizetésben részesült s a lap általa mind nagyobb hitelnek örvendett. íme minő életet élt azon időben a jövendőbeli nagy férfiú. Minden nap reggeli öt órakor már munkaasztalánál ült, mély tanulmányokba merülve vagy hirlapczikkeket írva; délben a szerkesztőségben volt, hol ütegeit rendezte; este a politikai körök legtevékenyebb termeiben jelent meg, hallgatva, kérdezősködve, tanulva mindig, hogy újabb fegyvereket gyűjtsön a sajtó hatalmának. A múlt s jelen — a könyvek s emberek eme tanulmányozása közben írá meg Thiers, anélkül hogy észrevette volna,a franczia forradalom történetét, ezen akkor vakmerőnek tartott művet, melylyel, mint a »Constitutionnel« hasábjain folytatott polémiájával Thiers bebizonyítani igyekezett, hogy az 1789-ki forradalom folytatói a szabadság védelmezői, s hogy ama forradalom ellenségei a szabadelvű intézményeknek is ellenségei. A mű roppant hatást gyakorolt. * * * A restauráczió balvégzetes útra tért, a Charte üres szóvá vált, a zsarnokuralom fölényre jutott. Az ellenzék természetesen mind hevesebb jelleget öltött, a hírlapi vita elkeseredetté vált. Roger-Collard így szólt egy napon Thiershez : »Ön nagyon hevesen támadja meg őket, ... ön jól viszi a dolgot. Ez nekem nincs ínyemre, .... de mit tehetek róla ? Az igazság az ön részén van.« Roger-Collard feje volt a doctrinai iskolának. 1829. augusztus 8-án megbukott a Martignackabinet s a Polignac-miniszterium megalakítása mi kétséget sem hagyott fen a kormány reactionárius tervei fölött. Valóságos harczra kellett tehát készülni, védeni hüvelyknyiről hüvelyknyire a Charte által biztosított jogokat, követelni annak foganatosítását minden áron s bármily veszélylyel szemben. Ez volt szándéka Thiersnek s e szándékát közölte is a »Constitutionnel« tulajdonosaival, kik félénken s habozva hallgatták őt. Ekkor Carrel Armand egy új lap alapítását javaslá neki, mely bátran védelmezze a nemzetet a hatalom ellen. Így született a »National«, melynek főszerkesztői lőnek: Thiers, Mignet s Carrel Armand. Igen súlyos volt Francziaország helyzete. Polignac herczeg azon emberek közé tartozott, kik a hazába visszatérve, semmit sem tanultak, semmit sem felejtettek s az 1814-ki charta igen nagylelkű engedménynek látszott ezek előtt, kik csak boszu után vágytak. A e b a r te vala tehát az alap, melyen ellenük harczolni kellett. »Zárjuk be őket a charte-ba, mint az Ugolino tornyába,« — mondá Thiers. íme programmja a »National«-nak, mely akkor rendkívüli befolyást gyakorolt s fölért egy hadsereggel. A franczia hírlapirodalom történetében a »National« igen nevezetes helyet foglal el. A sajtóban levén képviselve az ellenséges erő, a sajtó ellen fordult a hatalom egész dühe. Megkezdődvén a sajtóperek, Thiers ezekre heves hirlapczikkekkel válaszol s egy vakmerő kérdést hoz szőnyegre. Január 5-én a National egy czikket közöl e czím alatt: »A költségvetés teljes megtagadása.« Január 6-án a Moniteur egy rendelettel válaszol, mely egybehívja a kamarákat, s Thiers másnap a királyi előjog czím alatt egy új czikket közöl, melyben a Charte hírhedt 14-ik czikkelyét vitatta meg. E czikk valódi forradalmat idézett elő. A királypártiak elmélete ez volt: Miután a királynak jogában áll kinevezni minisztereit, a kamarának nincs jogában megbuktatni azokat. Az alkotmányos jognak még akkor első elemeiben voltak, s Thiers czikkei megannyi ékesen szóló lapjaiul szolgálnak e jog fejlődésének. Ekkor írta meg Thiers ama másik czikket, melynek örök nevezetességű czime vala: »le Roi régne et ne gouverne pas.« Az absolutismus bástyáiban meg vala törve a rés; a kérdés dynastikussá vált; s azalatt közeledett a kamarák megnyitási napja s a reactionarius lapok, a dictatura szükségét, a királyi hatalom törvény fölöttiségét fejtegették. A királynak, mondák, kötelessége megmenteni Francziaországot egy ember által s ez ember szerintök Polignac herczeg vala! * * * A parlament megnyílik s a trónbeszéd e szavakban végződik: »Ha bűnös ármánykodások akadályokat emelnének kormányom elé, erőt fogok találni azok legyőzésére azon elhatározásomban, hogy a köznyugalmat fen akarom tartani minden áron.« Stereotyp mondatok, melyek Francziaországban minden korszakban ismétlődnek. A kamara titkos ülésben gyűl össze a válaszfelirat szerkesztése végett. Emlékezetes ülés volt. »Sire, a Charte, melyet mi fölséged fölséges fivérem bölcseségének köszönhetünk, szentesíti az ország beavatkozási jogát a közérdekek megvitatása s megállapításába. E beavatkozási jog azt igényli, hogy a kormány egyetértésben legyen a nép szavazatával... Sire, lojalitásunk, hódoló tiszteletünk parancsolják kijelenteni, hogy ez egyetértés nem létezik ! . . . Sire, Francziaország nem akarja az anarchiát és oly kevéssé, mint fölséged nem akarja a despotismust!« E válaszfölirat hire hihetetlen forrongást idézett elő. A nyilvános tárgyalás a legnagyobb izgatottság közt folyt le. A royalista jobboldal dühöngött, de azért a fölirat meg lön szavazva. A kamara ellen napolva s aztán föloszlatva. Az uj választások kormányellenesen ütöttek ki. Hire járt, hogy a minisztérium nem fogná egybehívni a kamarákat, s július 21-én a National egy czikket közölt, melyben e szavak valának olvashatók: »Francziaországnak nincsenek zsandárjai, de van bátorsága, és senki sem fogja büntetlenül elnyomni őt.« Kevés nappal ezután tétetnek közzé a híres ordonnance-ok. Első czik. »A sajtószabadság meg van szüntetve........« A hírlapírók mind oda sietnek a »National« szerkesztőségébe. Thiers első szavai ezek valának: »Nem szabad magunkat alávetni az ordonnance-oknak. Il faut un acte — tévé hozzá s minden hírlapban közölni kell azt.« Rövid vitatkozás után ellen fogadva Thiers javaslata, ki maga írta meg a hírlapírók tiltakozását, melyet azonnal negyvenhárman írtak alá. A tiltakozás végszavai valának : »A kormány elvesztette ma a törvényesség jellegét, mely engedelmességet parancsol. Mi ellentállunk neki. Francziaország tudni fogja, meddig terjedhet az ő ellenállása . . . .« Egy rendőrügynök megjelenik a »National« nyomdájában s széttöri a sajtógépet. A kár azonnal helyrehozatik s a tiltakozás ezer meg ezernyi példányban megy szét Párisban. A hirlapi hivatal központjává válik a mozgalomnak, mely az utczán kezdődött minden különös initiativa nélkül. Egy fiú egy követ hajított egy zsandárra, ki kardvágással válaszolt, s ezért életével lakott. Egy munkás ölte meg őt. Július 28-án kezdődött a harcz a torlaszokon, 29-én veszve volt X. Károly ügye. Az első orleanista kiáltványt Thiers szerkeszté, mely a »National« nyomdájából kikerülvén Páris utczáin e kiáltással fogadtatik: »Vive le duc d’ Orléans!« Thiers a herczeghez ment és másnap királyi helytartót kapott az ország. Augustus 9-én a királyi helytartóból lett király magához hivató Thierst ily kérdést intézve hozzá: Etes vous ambitieux, monsieur Thiers? A király miniszteri tárczára gondolt. Az ifjú íróból lett államférfiú megelégedett egy alállamtitkári állomással. 1832. octóber 11-én belügyminiszterré lön, igen súlyos körülmények közt, midőn Berry herczegnő franczia partra szállva a royalista mozgalom élére állott. Ez kezdete e nagy férfiú életpályájának, melyet hacsak a legfutólagosabban is akarnánk ismertetni, tíz ily hirlapi tárcza sem volna elégséges; szorítkozzunk tehát még néhány bírálati jegyzetre fölhasználva Charles Philaréte hátrahagyott emlékjegyzeteit.*ik # »Igen jellemző Talleyrand ama mondása, ki midőn egy szellemdús hölgy szemére hányta, mért fogadja el termeiben Thierst, e parvenut, igy válaszolt : Thiers nem parvenu, hanem arrivé ? Thiers megérkezett, még mielőtt született volna. Thiers született képviselő, író, történész, festő, pénzügyér, művész, tábornok, biztos a siker iránt, kész mindenre, azt lehetne mondani, hogy Krályával együtt született, mely egyszerű, világos, tüzetes, bámulatos úgy a leírásban, mint az elbeszélésben. * * * » . .. Mily rendkívüli Bábel Thiers eloquentiája! Liberalismus az absolutismusban; egyház az államban; állam az egyházban; bastille a szabadságban, theismus a római catechismusban, parlamenti rendszer a monarchikus egységben. Alig lehet belőle kiigazodni. A szabadság Te Deumát énekli I. Napoleon sátra alatt; Voltaire miséjét mondja IX. Pius kápolnájában. S mindamellett mit sem zavar össze : ő állitjuk azt a harmóniát, melyet Oroszország a diplomatiában, — régen megzavartak. Ha ezt sem teszi meg külügyi kormányunk , akkor a folytathatiTiárom császár« politikátJ^^iu^^ekpORfRíSt'"*' u,r"lu — A szeszadó törvényjavaslatot az osztrák kiegyezési bizottság szeptember 10-dikén tartott ülésén folytatólag tárgyalván, azt a 87-dik czikkig elfogadta. A 26 ik czikknél Plener előadó számokkal kimutatja, hogy az év utolsó kikezdésében megszabott adótétel 60 százalékos fölemelésnek felel meg, utalt a m. bizottság határozataira is, mire az változatlanul elfogadtatott. A mezőgazdasági szeszfőzdéknek adandó kedvezményeket illetőleg az albizottság a következő javaslatot tette : Oly szeszfőzdék, melyeknél a naponkint földolgozandó czefre 35 hectoliter űrtartalmat meg nem halad, 20 százalék, 35—45 hectoliterig 10 százalék (!) kedvezmény adandó, de egy hectoliter űrtartalomra legalább 5 hectar földnek kell esni. Mayer előadó a 20 százalékos kedvezményt 45 hectoliter űrtartalomnál sokalja, Beer ellenben ezt védi, szavazásra bocsáttatván a kérdés, az albizottság javaslata elfogadtatott. A tárgyalás további folyamában a bizottság nem tett lényeges módosítást a tvjavaslaton. A konstantinápolyi német és franczia nagykövetek egy jegyzéket nyújtottak át a portának, mely a szalonikii gyilkosságban részt vett bűnösök kiszolgáltatását követeli, mivel Törökország nem képes a kiszabott büntetés végrehajtásáért kezességet nyújtani. A szalonikii gyilkosok közül hármat, kik öt évi kényszermunkára ítéltettek, a viddini kormányzó az ottani börtönből állítólag kieresztette, úgy hogy ezek most Szalonikiben szabadon járnak. A jegyzék nagy megbotránkozást keltett a porta köreiben s a tett előterjesztések alapján a szalonikii kormányzó azonnal utasíttatott, hogy a gonosztevőket fogassa el. Az osztrák -magyar monarchia és Németország közt folyó vámügyi alkudozásról berlini levelezők azt állítják, hogy az alkudozások, ha nem egészen reménytelenek is, de kevés reményt nyújtanak. E jelentések szerint a jelenlegi bécsi értekezletekben a megkötendő szerződésnek csak mellékes pontjaival foglalkoztak kiválóan, míg a főpontok (vasvámok és appreture-eljárás) közvetlenül a bécsi és berlini kabinetek közt tárgyaltatnak. Ha erre nézve elvileg egyezség jött létre, a részletes határozványok ismét a közös alkítdozóknak fognak eléjük terjesztetni, amikor aztán semmi nevétségre nem adnak okot. Hogy azonban a két kabinet közti közvetlen érintkezésre vonatkozólag hogy állnak a kilátások, azt ez idő szerint, aki azokban részt nem vesz, nem tudhatja, csak gyaníthatja, hogy az eredmény a szerződés megkötésére kedvező lesz. A szaloniki-mitroviczai vasút igaz-gatóságát a szalonikii kormányzó értesíti, hogy a török kormány néhány nap múlva nagy csapatszállításokat fog e vonalon eszközöltetni. E csapatok, mint Szalonikiből jelentik, is beszállíttatnak. A jeni-zágrai tábornak, mely a mahaleszi síkon és a Balkanban fekszik, megerősítésén nagyban dolgoznak. A tábor parancsnoka Sakir pasa. Az erősítések, melyek nagyobbára csak földművekből állnak, e hó végén befejeztetnek s akkor 20—25 ezer embert befogadhatnak. A tábor nyugati részén a kazánsiki út közelében, néhány nagyobb bástyát emelnek. — Egy német publicista a muszka politikáról. Egy újabb bizonyítéka annak, hogy a német sajtó és közvélemény épen nem helyesli a Berlinből hivatalosan cultivált moszkovitaságot. Springer Antal német publicistának az »Im neuen Reich« czímű folyóiratban megjelent czikke, melyben az van kifejtve, hogy Németország épenséggel semmi bálával sem tartozik Oroszországnak. Hogy a német egység a franczia-német háború által kivivatott, azt Németország nem a czárnak, hanem elsősorban az osztrák német népnek (no meg egy kicsit tán Magyarországnak is. — Szerk.) köszönheti Németország, miután amannak határozott magatartása csirájában elfojtotta némely bécsi körök boszuterveit. Ennélfogva — folytatja Springer — nagy hálátlanság lenne az osztrák-német nép irányában, ha a német kormány támogatná a pétervári kabinet keleti politikáját, minthogy ennek teljes diadalra juttatása a legnagyobb mértékben fenyegetné az osztrák németek politikai helyzetét. Végül ezen igazságokat mondja a nevezett író: »Az első igazság az, hogy azon állammal szemben, mely mindig a kíméletlenséget írta zászlójára, és mely amióta fennáll, mindig az egoismus politikáját folytatta, a cselekvés zsinórmértékéül egyedül a saját érdek szolgálhat. És ez az orosz állam. Továbbá, egy oly néppel szemben, mely fajrokonai által naponta gyűlöletet hirdet és terjeszt ellenünk, szeretetteljes bizalom, vagy odaadás épen nem volna helyén. És ez az orosz nép. Továbbá: egy nép, mely ellen irtó háború indíttatott, melyet Európából kiűzni szeretnének némelyek, melynek ellenében a nemzetközi jogtanai hatályon kívül helyeztetének, kétségbeesett helyzetben van s ha örökösen a fejére olvasták s azzal vádolták, hogy vadállati természetű és most ki is mutatja vadállati természetét, ezen egy értelmes ember sem fog csodálkozni. És ezen nép a török. Végül igazság az is, hogy ha nem gátoljuk meg Ausztria lassankinti összeomlását »Oroszország ravaszsága általi »törökösitését«, saját hatalmunkat, sőt nemzetiségünket és culturánkat a legnagyobb veszélynek tesszük ki.« Német moszkovitaság. * ' ____ e_ . ^__|, német birodalom diplomatiája a muszka érdekek szekerét tolja, még pedig akkora cynismussal és leplezetlen részrehajlással, hogy bízvást el lehet mondani, miszerint a hivatalos Németország muszkább a muszkánál. A »hivatalos« Németországról beszélünk, mert a német nemzet s annak független sajtója nem kevésbé utálja a muszka hatalom istentelen erőszakoskodásait, mint mi magyarok s ha »német moszkovitaságról« van szó, ez alatt csak a hivatalos Németországot értjük. De elég baj ez is. Ennek a kezében van a hatalom s azt teszi, amit épen akar ; mert a német nép, bár nagy számú és egyöntetű, de nem ismeri az erély és önállóság azon fokát, melylyel meghiúsíthatná azt, az utálatos és Németországra mindenesetre megalázó muszka satellesi szerepet, melyre a német diplomata vállalkozott. No az igaz, hogy az európai kultúra, a szabadság s az emberiség magasabb érdekei sokat nyertek a német birodalom egységessé tétele által! Ki hitte volna, hogy Németország, mihelyt egységessé tesz, elsősorban arra fogja felhasználni hatalmát, hogy szekerét tolja Európa legbarbárabb, legzsarnokabb hatalmának? Pedig az a politika, melyet most a hivatalos Németország űz, nem német nemzeti politika. Legtávolabbról sem az. Az egész német moszkovitaságnak Vilmos császár személyes syni pathiája és az orosz czárhoz való rokonsági viszonya képezi alapját. Igen veszedelmes és ingatag alap, mely csakhamar megboszulhatja magát. Egy kiválóan dynasztikus politika soha sem lehet tartós, soha sem lehet biztos, s mert, mint ez esetben is, a népek érdekeibe ütközik, a dynasztia ellen ingerli a népek érzelmeit. Nyilvános titok, hogy Vilmos császár Ischlben Muszkaország érdekében korteskedett az osztrák-magyar uralkodónál. A genfi conventió állítólagos megsértése miatt ismét a német kormány kezdeményezte a diplomatiai lépést a portánál. Hogy az oláh »hősök«nek most Plevnánál van alkalmuk »kitüntetni« magukat muszka érdekben, az ismét a német politika eredménye. Oda állítottak a bukaresti trónra egy »porosz hadnagy ócskát,« egy Hohenzollern herczeget, kinek nem az a feladata, hogy oláh nemzeti politikát űzzön, hanem az, hogy muszka érdekeket szolgáljon, hogy népét vágóhídra vigye a muszka czár és Vilmos császár szép szemeiért. De alighanem megkeserüli a romániai »kis« Károly a plevnai napokat. Az otthon maradt oláh nép már fölötte ingerült a miatt, hogy Oláhországot Berlinből kormányozzák s a német és orosz uralkodók rokonságáért az oláh népnek, mely elég boldogul élt a porta fenhatósága alatt, vérét kell ontania Bulgária csatamezőin. Ennek a politikának eddig az az eredménye, hogy az oláh lapok kezdik már mind bátran-Vilmos császár nyíltan és fennen manifestálja moszkovitaságát. Kimondja, hogy míg Oroszország nem győz, a német diplomatia perhorreskál minden békeközvetítési kísérletet; azonkívül a német császár a ma muszka ezredét oly szavakkal küldi a csatáre, melyek ismét nagyfokú moszkovitásokról tesznek tanúságot; s mint egyik laptsunk értesül, a német diplomatáétól az eddieknél még erélyesebb lépéseket lehet várni Törökország ellen és a muszka hatalom érdekében. Nagyon szép ! A vén német császár uralkodása valóságes csapás Európára. Muszkaország sohasem merészkedett volna azt tenni, mit a két utolsó év alatt tett, ha Berlinből nem biztatják való támogatással. És hogy mily bénítólag hat monarchiánkra is a német moszkovitaság, a fennebb mondottak után felesleges tovább fejtegetni. A dolgok ilyetén állásában semmit sem