A Hon, 1877. szeptember (15. évfolyam, 226-255. szám)

1877-09-17 / 242. szám

242. szám. IV. évfolyam. J'tiadó-hivatal: ..:rátok-te Alhsnaaum.vídszint s:.: íS/f'S i­í. íj: Postán küldve, ■ y­oud.ipe3ten í.ázh­oz hovfivs ru­gg.'Ki én esti kiadás együtt: 3 hi'mla pra...........................................fi frt kr. 6 hónapra...........................................12 » » Az esti kiadás postai külöz.küldéséért fedilfizetés negy­edévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Heggel! kiad­j­a. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. est, 1877. Hétfő, szept. 17. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szer­keszteséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. KERÖL­TÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. »ijwimiwim­iii awii ii­mi iTt~nTi~trTn^trTTim­irTz-f-n­n­,^\____ Budapest, szeptember IIi. A h­arcztérről jövő hírek egyébről sem tudnak beszélni, m­int a török győzel­mekről. Már megszoktuk, hogy ez rende­sen igy legyen s ha csakugyan »beteg« a tö­rök, e »betegség« nem más, mint az, hogy szakadatlanul veri a muszkát és oláhot. Még pihenőt sem tart. — Újabb havettéri hírek tekintetében táviratainkra utaljuk az olvasót, hlogy minő hatást kelthettek a török győzelmek a mérvadó muszka körökben, azt igen ékesen illustrálja Ipiatieffel folytatott beszélgetése a »Pr.« harertéri levelezőjének. Minő piano hangon beszél azon Ignatieff, ki a­ keleti bonyo­dalmak ördöge volt! Mennyire szabadkozik, mintha ő lovalta volna föl Oroszorságot a há­borúra, s mintha igen kevésre becsülte volna Törökország ellenállási képességét! Nagy elégtétel ez Törökországnak. Az említett levelező egy Canini nevű olasz tudósítóval látogatta meg Ignatieffet nemrég Gerni Studenben, hol Ignatieff — éles ellentétül a követségi palota fényé­vel, szalmagunyhóban lakik s pár bevezető sor után a következőkben adja elő az érdekes látogatást: »A beszélgetést azon állításra vittük át, hogy Oroszország csalódott Törökország ellenállási képes­ségében. Erre Ignatieff ezt jegyzé meg: »Jól tudom, hogy engem vádolnak s terjesztik a ha­mis hírt, hogy én a császárt m­n informáltam ala­posan Törökország erejéről, de épen ennek az ellen­kezője igaz. Én voltam az (oh, oh!) a­ki mindig rá­mutattam a törökök fanatismusára és soha sem szűn­tem meg hangsúlyozni, hogy a porta 600,000 embert is képes talpra állítni. Nem mind katonák lesznek azok, de igenis fanatizált emberek. A p­o­r­t­a a maga lételéért küzd, mi pedig egy eszmé­ért (jól ismerjük) harczolunk. Én jól tudtam (! ?), hogy a törökök mikép fognak védekezni és ebből nem is csináltam titkot soha. Én oly kevéssé tanácsoltam a háborút. Csak egy pillanat­ban akartam a háborút: akkor, midőn Boszniában és Herczegovinában a fölkelés dühöngött, Bulgáriában a lázadás kitört és Szerbia absorbeálta (!) a török haderő egy nagy részét. Ha mi e pillanatban törtünk volna Bulgáriába, a czél gyorsan el lett volna érve. De akkor nem akarták. Időt engedtek Törökország­nak a fegyverkezésre és elvesztegettek két esztendőt. A conferenczia pillanatától kezdve ellensége voltam a háborúnak és ebből­ származott engedékenységem (!) a conferenczián. Csodálkoztak, hogy pontról pont­ra engedtem és isten tudja, mit nem gondoltak. De én épen csak el akartam kerülni a háborút.« Mi azt az ellenvetést tettük, hogy a jegyző­könyv mégis csak létrejött. Ignatieff tábornok viszonza: »Igen, de hiányzott a nyomaték. Ha a tö­­rkök elébe nem tartják az öklöt, nem hisz a dolog komolyságában. Ha teljes komolyságot mutattak volna a törököknek, nem került volna háborúra a dolog.« Ezúttal mellőzöm a tábornok nyilatkozatait a konferenczia egyes diplomatáiról s csak azt emelem ki, hogy ő ismételten hangsúlyozta, miszerint komo­lyan a béke fentartására (?) törekedett. A beszéd ezután az ágensekrre került, kiket a diplomaták hasz­nálni szoktak. Erre nézve így nyilatkozott Ignatieff: »Én mindig arra törekedtem, hogy képviseljem azon eszméket, melyeket sokan táplálnak. Ennélfogva sok emberre találtam, kik örömest szolgáltak nekem, mert érdekeiket képviseltem és jobban szol­gáltak nekem, mint minden fizetett ágens. Lássák, ez az én »titkom,« a sok ágens felhasználá­sát illetőleg. Azt mondták rólam, hogy annyit meg annyit fizettem meg: de hisz erre nem volt szük­­ségem.« E tárgyról a beszélgetés természetesen átment a bolgárokr­a, s mi azon nézetnek adtunk kifeje­zést, hogy Oroszország csalatkozott az ő közreműkö­désükben Törökország ellen. Ezzel szemben azt fe­lelte Ignatieff s válasza a felhozott tárgy jelentőségét messze túlhaladni látszott. »Ezen közreműködésre nem lehetett számítani; a Balkánon innen ige­n el van maradva a vidéki la­kosság, csak a Balkánon túl lalkik a vagyonosabb, műveltebb, befolyással biró osztály, ott sűrűbb is a bolgár népesség és számosabb, s ott is voltak időkö­­zünkint a nagyobb mészárlások. És lássák — folyta­tó. Ignatieff, ez nehezíti meg annyira e kérdés megoldá­sát. Török kézben hagyjuk e eme kerüle­teket, hol a bolgárok számosabbak és csak a Bal­kánon innen vigyük keresztül a felszabadítás (!) mű­vét? Nem volna-e az esztelenség? Nem vol­­nae ezlehetetlenség? Vagy elszakítsuk őket ? Hol leend a határ ? Ezen kérdés szerencsés megoldá­sában fekszik az egész mű súlypontja.« Azon kérdés, várjon meghozza-e a háború ezen megoldást, és minő megoldást, többé nem lett érint­ve. Ignatieff tábornok maga megszakitá a beszélge­tést, és Canininak engedte át a szót, ki a dunai con­­föderatióról kezdett beszélni. Canini az olasz össze­esküvők példányképe, s ő dicsekszik azzal, hogy azok közül az elsők eg­yike. Mint költő »Marco Antonio« néven ép annyira ismeretes, mint bölcsészeti munkái­ról, de nem kevésbé forradalmi kalandjairól.« Nép­­felszabadítás az ő jelszava, és miután Oroszország proclamálta most Bulgária felszabadítását a török utalom alól, Canini, a bolgárbarát az orosz tábor­ba sietett, félretette philologiai tanulmányait és orosz s román lapoknak levelez. Canini elbeszélte egy látogatását, melyet tavaly­­ Kossuthnál tett a bolgárok ügyében. Canini szia- , vopbil népgyűléseket rendezett Olaszországban és­­ óhajtotta, hogy Kossuth is tegyen egy jó szót a bol­gárok mellett. Klapkával, Pulszkyval és d’Ancona tanárral Canini 1862-ben Turinban dol­gozta ki a dunai confoederatió tervét, mely aztán uj szerkezetben K­ossuth által is jóváhagya­tott. Akkor helyeselte az exdictátor a bolgárok fel­­szabaditását a török uralom alól. De 1862-től 1876-ig nagy út van és tempóra mutantur. . . . ! Callinit ta­valy igen kelletlenül fogadta Kossuth, ki nem emlé­kezett arról, hogy annak idején beszélt volt Canini­­val a dunai confoederatióról. »De hiszen én leírom az ön által aláírt tervezetet« — mondá Canini­s ; »közzé is tettem.« »Nem volt joga azt közzé tenni« felelé Kossuth. — »Tehát mégis emlékszik ön vala­mire,« jegyzé meg Canini, ki ezután Garibaldi sympathiáiról beszélt a délszlávok iránt. »Éhez ön és Garibaldi nem értenek. Ön Oroszország agen­s­e!« — mondá Kossuth, mire Canini előmu­tatta ajánlólevelét. Kossuth elolvasta azt, de midőn látta, hogy arra szólítják fel, hogy a délszlávok mel­lett lépjen föl, igy felelt: »Soha, soha, soha!« Ignatieff figyelmesen és mosolyogva hallgatá Canini elbeszélését s az egyetlen megjegyzés, melyet tett, Kossuth következetlenségét illette, továbbá »a magyarok valódi liberalizmusát, mely a más nemzetek elnyomásában (! ?) s a kisebbségnek a többség feletti uralmában nyilatkozik«.­­— Ezzel a beszélgetés véget ért«. — Az osztrák kiegyezési bizottság tegnap a bankstatutumot tárgyalta. Az 1. §-nál­­ i­s a­z a előadó indokolja, hogy az albizottság a »bank« szót »banktársulat« helyett azért választotta, mert az utóbbi inkább egy magán­társaságra ille­nék. — Sturm a magyar szöveget arra nézve, hogy az osztrák nemzeti bankból alakul, korrektebbnek tartja. Grocholski az iránt tesz kérdést, hánya­dán állnak a bankkal való alkudozások. — Beer utal arra, hogy a bank ma jelezte álláspontját. — Sturm és Giskra szintén erre emlékeztet. — Kuranda az 1. § ra nézve a magyar szöveget tar­taná meg, hogy viszont a magyarok a »társulat« helyett elfogadják a »bank« kifejezést. — Pretis pénzügyminiszter: A czim kérdését sokat fejtegették és magyar részről nagy súlyt helyeztek a »társulat« kifejezésre. Ránk nézve az elnevezés lényegtelen. — Giskra előadó méltányolja a magyarok indokait, amennyiben ott azt hiszik, hogy Bécsben a »társu­lat« szó nem jelez határozottan központi állami in­tézetet. — A szavazásnál Sturm indítványa elfogad­­tatik. •— A 2. §-nál Klinkosch indítványozza, hogy valamely kereskedelmi kamara indítványa folytán a bank fiókintézetek fölállítására kötelez­hető legyen. — Plener a főtanács hatáskörét szűknek látja s a kettős banktól nagyon fél. A ma­gyarok hitelnyújtás dolgában bővebb kezűek lesznek, mint mi s így m­egkárosítanak. Ez okból vetette el az alkotr­ányhű párt a májusi pontozatokat. Inkább hajlandó a kiegyezés más részeiben engedni, mint itt. Ellene szól a két bankintézet felállításának. — Kopp ellenmondást lát a szöveg 2-dik és 3-dik, Magg pedig az 1-ső és 2-dik kikezdés közt.— Herbst a szöveget ajánlja. — Hohenwart je­lentéktelenebb módosítást tesz. — Szólnak még: Menger, Kopp, Sturm, Schaup, Scharschmidt, Herbst, Teuschl, Plener, Klinkosch, Giskra s a szavazásnál az albizottság szövegezése fogadtatik el; a 3. §. változatlanul marad; a 4. §. (a rész­vénytőke magassága) függőben hagyatik; az 5. §-nál Menger a kereskedelmi törvénykönyvnek jobban megfelelő kifejezést ajánl, mi azonban Giskra felszólalására mellőztetik; a 6. §-nál Kopp lényegtelenebb módosításokat tesz, melyek elfogadtatnak. A 7. §. változatlan marad s a vita folytatása elhalasztatott. — A Németországgal kötendő ke­reskedelmi szerződés tárgyában egy hosz­­szabb közlemény jelent meg a »N. D. Al. Ztg.« élén, mely ugyan nem ismerteti meg az alkudozás leg­újabb stádiumát, de igen határozottan kifejezi azon meggyőződést, hogy a szerződés okvetlenül el fog fogadtatni, habár Németországon és Ausztriában egyaránt még a tizenkettedik órában erélyes opposi­tion készülnek az iparosok. Ausztriában Skene párt­­ja izgat erélyesen a megkötendő kereskedelmi szer­ződés ellen, habár annak vámtételeit még nem is­meri és nem is ismerheti. Reichenbergben e napok­ban a cseh iparosok már tartottak is nagy ipa­ros gyűlést, melynek egyedüli czélja volt, védvá­­mos nyilatkozatot tenni; Bécsben pedig vasárnap, szept. 16-án tartatik egy átalános osztrák iparos gyűlés hasonló czélból. Skene úr ezen agitatiójának, mondja levelező, aligha lesz sikere. Mert habár Skene pártja magát a kormányképes alkotmányba Előfizetési felhívás i­­s: O 2sT X­V'-csili évfolyamára. Előflantéd árak : (A »n­o n« meg jelen naponkint kétszer.) october b«*ra...................... ® í~‘t„ Oktober-novemberre . , 4 » october-decemberre . . . » Az esti kiadás postai külön küldéséért f elulfizetés év­­negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyel Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hon« «ter St. * kiadd-hivtatalft. pártnak szereti nevezni, de az ő elvei, a szigorú véd­­vámrendszer s a Magyarországgal való kiegyezés el­ejtése, Ausztriában nem nagyon találnak viszhangra, s a Németországgal kötendő szerződés szükségéről, Skene párthíveinek kivételével, és úgy meg van győ­ződve Ausztriában mindenki, mint a Magyarország­gal való kiegyezés szükségéről; s bizton előre mond­hatjuk, hogy a kormányok által előkészített vám­szerződés a birodalmi tanácsban nagy többséggel el fog fogadtatni, mint a­hogy az előbbeni szerződés el­fogadtatott. A szerződés tartalmára vonatkozólag le­velező csak azt jegyzi meg, hogy »a tények be fogják bizonyítani, miszerint az osztrák kormány az adott szűk korlátokon belül is megvédte az osztrák terme­lés előnyeit.« A vámszerződés elfogadásával Skene oppositiója földre lesz sújtva, mert elveszti az alapot lábai alól, minthogy azzal egyidejűleg a magyar ki­egyezés sorsa is eldől, miután az utóbbi végleges czu­­koradó reformjavaslat által a restitutió vitás kérdése megoldást nyer. Az alap, melyről védvámosaink ed­dig támadásukat intézték, a vámtarista volt. A né­metországi vámszerződés a kiegyezésnek ezen részét úgyszólván egészen kivonja a vitából. E szerződés körül fog forogni a vita, azonban nem az alkotmá­nyos párt egy része fog a kormány ellen küzdeni, hanem a védvámosok fognak harczolni azok ellen, kik a magas ipari védvámokat a monarchia lakossá­gának nagy többségére nézve károsaknak tartják.­­ A képviselőház bankügyi bi­zottsága mai ülésének napi­rendjén a 80 millió bankadósság iránti törvényjavaslat volt. Fálk Miksa azon indítványt terjeszti elő, hogy a bankstatutumról külön jelentés terjesztessék a ház elé ; a 80 millióról szóló törvényjavaslat tár­gyalása napoltassék el. Mert először a háznak a fö­lött kell határoznia: vájjon elfogadja-e átalában a jelen bankszervezetet vagy nem. Az alapszabályok 102. § - a kép formuláztassék, hogy a nyereség 70 °­0-a a monarchia túlsó államának, 30 °­0-a a ma­gyar államnak javára h­assék. Az egyezményből pedig a 80 millió bankadósságra vonatkozó czikkek választassanak külön, s külön egyezmény­kép a 80 millió bankadósság iránti törvényjavaslathoz csatol­­tassék. Tisza mind­ein­ kijelenti, hogy a 80 millió bankadósság kérdését olyannak tartja, a­melynek akár dualistikus, akár más bankszervezet lesz, akár az osztrák nemzeti bankkal, akár nem, meg kell ol­datnia. A kormány más megoldást, mint a­mi a je­len törvényjavaslatban foglaltatik, a törvényhozás­nak ajánlani nem fog, mert átlátja, hogy a megol­dásnak okvetlenül meg kell történnie, s ott, hol mind­két fél meg van győződve a maga igazságáról, alig lehet máskép eljárni, mintha azon ténykörülmény, melytől a kérdés további megoldása függ, bíróság útján döntetik el. Azt azonban, hogy míg a bank­kérdés többi része le nem tárgyaltatik, a 80 millió kérdése sürgősséggel nem bír, elismeri, s az ellen, hogy a jelen törvényjavaslat később vétessék tárgya­lás alá, nincs kifogása. Helly azon nézetben van, hogy az előterjesz­tés szoros összefüggésben áll, s külön nem tárgyal­ható. Szóló törvényeink értelmében nem ismerheti el, hogy a 80 millió ügy egyátalában vitás lehet. Horváth Gy. nem lát semmi gyakorlati hasz­not az elhalasztásban. E­z a­u­s­z­t kérdi a miniszterelnöktől: szoros összeköttetésben van-e egymással a két­­javaslat? Tisza mind­em­, kijelenti, hogy a kérdést olyannak tartja, a­mely megoldandó, mégha a bank­kérdés nem is oldatik meg, de egyszersmind olyan­nak is, a­melynek elintézése nélkül a bankkérdés je­len alakjában nem oldható meg. V­á­r­a­d­y az elhalasztási indítványt elfogad­hatónak tartja czélszerűségi szempontból. Ch­o­rin kétségtelennek tartja, hogy a bank­kérdés és a 80 millió bankadósság között nincs jogi kapcsolat, de van tényleges kapcsolat és így azok szempontjából, kik a jelen bankszervezetet elfogad­ják, nincs indokolva az elhalasztás. Ha együttes je­lentés terjesztetik a ház elé, a háznak módjában lesz az egész felett ítéletet mondani. Széli miniszter is azon nézetben van, hogy a bankelőterjesztés s a 80 milliós bankadósság között szoros összefüggés van, s az elintézendő, bármi történjék is a bankkérdéssel. A kettő tárgyalható ugyan külön, de szentesítés alá csak együtt terjeszt­hető fel. Bank is azon értelemben terjeszti elő az in­dítványt, hogy a végleg°s elintézés csak véglegesen történhetik meg, s csakis eljárási szempontból java­solta, hogy ezúttal még ne tárgyaltassék. A kormány semmi nehézséget nem lát a rövid idejű elhalasz­tásban. W­ah­­mann szerint a bizottság teljesen megfelelt feladatának, ha az egyik­­javaslatról be­nyújtja jelentését, s a másikról később tesz jelentést. Az egész rövid idejű halasztást jelent és semmi kü­lön indokolást nem igényel. Az egyezkedési törvé­nyekben egyébiránt e kérdések csak egyidejűleg old­hatók meg. Tisza miniszterelnök nem szeretné, ha hosz­­szabb idejű elhalasztás történnék s a jelentésben el­halasztás esetére azt tartaná kimondandónak, hogy a két­­javaslat közül az egyikről a tárgy fontosságá­nál fogva már most jelentést tesz a bizottság, a má­sikról pedig legközelebb terjeszti elő jelentését. Horváth Lajos indokoltnak tartja azt, hogy a bizottság a már letárgyalt bank­­javaslatról külön jelentést tegyen a ház elé. Széll miniszter ismételve kéri a bizottságot, hogyha ezen­­javaslatot ezúttal nem veszi is tárgyalás alá, ezen felfüggesztése a tárgyalásnak csak rövid időre történjék s azért maga is csak azt tartja a je­lentésben kimondandónak, hog­y 80 milliós bank­­adósság ügyéről legközelebbről tesz jelentést. Az elhalasztás mellett és ellen egyenlő szám­mal szavazván a bizottság tagjai,az elhalasztás kérdé­sének eldöntése a jövő ülésre halasztatott. — Gambetta elitéltetésében a Broglie-féle kormányt az a remény vezette, hogy Gambettát a választások előtt ítéltetheti el s igy választási jogának elvesztésével teheti ártalmatlan­ná. Ez a reménykedés a »Temps« szerint merőben alaptalan. A 10. rendőri törvényszék ítélete szeptem­ber 12-én kelt, Gambettának 5 napja lévén a tiltako­zás benyújtására, azzal mindenesetre az utolsó napon fog élni, tehát hétfőn, 17-én, erre 18-án a törvény­szék új idézést ad ki, a­mire három napi haladék szükséges, s így az új tárgyalás csak szeptember 21-re, péntekre lehet kitűzhető. Elítélés esetében az ítéletet csak másnap, szombaton, szeptember 22-én közölhetik vele. Gambettának ekkor tíz napja lesz a fölebbezés beadására. Be is adja ezt, az utol­só nap, október másodikán. A fölebbezési tör­vényszék (parquet de la Cour) nem idéztetheti meg előbb, mint keddre, október 3-ra. Erre is­mét 3 napi haladék kell a vádlott megjelené­sére s szembesítésére. De a fenyítő rendőri föl­­lebbezési kamra a törvénykezési közegek jelen sza­badságidejének tartama alatt szombaton nem tart­ván ülést, a legközelebbi ülésnap, melyre Gambetta megidézhető lesz, a keddi, október 10 ki. Ha Gam­bettának tetszik október 10-én a törvényszék előtt meg nem jelenni, nem idéztethetik meg előbb, mint 16-án és pedig 19 re. Ezen fölül fen marad még, ha tetszik, a semmitőszékre való hivatkozás, úgy hogy Gambetta s társa, ha mindjárt a legsietőbben járnak is el ellene a törvényszékek s a tárgyalásokban sem­mi véletlen sem merül föl, a­mi szintén járhat, tör­vényszerű halasztás szükségével, október vége előtt nem fosztható meg semminő polgári jogától, de a­mi több, egész addig szabad lábon is marad, így hát minden Gambetta tehetetlenné tételébe vetett re­ménykedés meghiúsul.­­ A porta a külföldi hatalmassá­gokhoz a következő óvást intézte: Több ízben megtörtént, hogy az orosz tengerészethez tartozó ki­sebb hajóknak sikerült kikerülni a császári czirkáló hajók éberségét és az ostromzárolási vonalon át­­menve, ottomán kereskedelmi hajókat, melyek nem voltak ellátva védeszközökkel, elfogni. De a­helyett hogy zsákmányukat orosz kikötőkbe vitték volna, rendszeresen megsemmisítették azt. Ezen eljárási módot a tengerészeti jog legtöbb írója elkárhoztatja. De még azok is, kik ellenkező nézeten vannak, ki­mondják azt, hogy a védtelen kereskedelmi hajók el­­rombolása oly,sajnos tény, melyet nem lehet össze­egyeztetni a művelt népek azon törekvéseivel, hogy a háború bajait enyhítsék. Kötelességemnek tartom te­hát tudatni önnel Oroszország ezen pusztítási eljárá­sát, melyet semmiféle hadi szükség nem igazol, s mely csak ártatlan népet sújt. Ha a császári kormány a maga részéről is követni akarná ezen sajnos eljárást, nagyon is tehetné azt, mert tengeri hadereje tűzzel és karddal könnyen pusztíthatná a nem harczoló ma­gán egyének tulajdonát, de kormányunk mostanáig tartózkodott minden oly szigor tényektől, melyeket nem parancsol a hadműveletek kényszerítő szüksége. — Berlinben, mint egy franczia lap írja, az oroszbaráti áramlat az udvarnál erősebb, mint va­laha, a kormánykörökben bizonyos előjelek arra mu­tatnak, hogy netalánt eshetőségekkel szemben érez­­­tetni fogja magát ezen áramlat. Ausztriának tudtá­ra adatott, hogyha török győzelmek esetén a béke helyreállítása érdekében közben akarna járni, nem számíthat Németország cooperátiójára.­­ Az olasz parlam­ent elnök­ének Crispinek utazása felől Franczia és Németország i­s az osztrák-magyar monarchiába, valamint e­zen kérdés felől, hogy ez utazásnak politikai küldetés- e a czélja, a nézetek különbözők. Némelyek sz­rint az elnök avval van megbízva, hogy az egyházi javak ke­zeléséről szóló törvényjavaslatról Bismarckkal érte­kezzék, e verzió valótlansága azonban kézzel fogható. Mások szerint Crispi Németország erkölcsi és anyagi támogatását akarja megnyerni Olaszország részére az esetre, ha Francziaország a követválasz­­tás után s a republikánusok veresége esetében Olasz­ország ellen valamit akarna kezdeni. Ily szándékot azonban Francziaországnak, különösen a septenna­­tus alatt lehetlen tulajdonítani. Egy harmadik állítás szerint a kamara elnöke azon missióval van megbízva, hogy Berlinben kije­lentse, mikép Olaszország kész volna, a k isebb­ meg­állapodásokhoz csatlakozni, feltéve, hogy Anglia és Francziaország ugyanazt teszik s az európai conflag­­ratio veszélye ez által el lesz odázva. Egy negyedik verzió végre azt állítja, hogy Crispi azért jő visszafelé Bécsnek, hogy az ottani kormánykörökben maradékát is elhárítsa azon gya­núnak, mely Olaszország foglalási vágyára vonat­kozólag még netalán fennáll. De e verzió sem állhat meg, mert Olaszországnak van követe Bécsben és Berlinben, s nincs szüksége külön meghatalmazott­hoz folyamodni. A »Pol. Corr.« szerint Crispinek semmiféle küldetése nincs, s csupán saját mulatsága végett utazik. A h­á­b­o­r­ús­ b­­e­­­g­r­á­d­­b­ó­l írják a »Pol. Corr.«-nek szept. 12-ről. Az angolok felszólalása daczára a fegyverke­zést az orosz főhadiszállással kötött megállapodások alapján folytatják és siettetik. Gruics hadügyminisz­ter egy belga fegyvergyárral 40,000 ch­assepot-fegy­­ver szállítására szerződést kötött. A gyár kötelezte magát a hátultöltőket még a hó folytán Románián át Kladovába szállítani. A »Deligrád«, a Szerb kor­mány egyetlen hajója naponként hordja a lőport, grá­nátot s mindenféle hadiszert Szendrőbe és Szabács­­ba, más­felől Valjevoba, Alexináczba, Nyegotinba, Jagodinába szintén szállítják a hadiszert. A határon levő élelmi­szertárakat liszttel, szénával, borral, sza­lonnával, főzelékkel töltik meg; az e végre kiküldött bizottság utasíttatott, hogy az élelmi­szerek mennyi­ségéről a hadügyminisztériumot pontosan informálja. A tüzérség fejének jelentései szerint a meglevő ágyú­­állomány igen jó karban van, s 100.000 főnyi mű­ködő hadsereget el lehet belőle látni. A szerb vezérkar hivatalos statisztikája után még csak most hirdettetett ki a tavalyi háborúban harezra képtelenné lett katonák száma. A négy hó­napi háborúban Szerbia 5000 halottat és 15,000 se­besültet vesztett. A tüzérségnek csupán 18 halottja volt. A legnagyobb veszteséget az önkény­esek szen­vedték, t. i. az oroszok és bosnyákok. A »Pol. Corr.« állítása szerint eddig az angol ügyvivőn kívül egy hatalom képviselője sem tiltako­zott sem szóval, sem írásban Szerbia hadikészületei miatt. A szerb kormány, az angol ügyvivő kivételé­vel, valamennyi belgrádi ügyvivővel a legjobb vi­szonyban van, s különösen a német főkonzul gr. Brau­s igen szívesen látott vendég a fejedelem konakjában, mit átalában nagy megnyugtatásul tekintenek Szerbia jövőjére nézve, akármi lesz a vége a kormány leg­újabb vállalatának. Az itteni események felőli sensatiós hírek ter­jesztőit kiutasítással fenyegetik. A plevnai harczokról szeptember 8-ról a »Daily News« a következőket írja: Az '"őszök Maktinszky és Arkheleff vezérlete alatt, ki. .Lová­­czot elfoglalták, rohamot intéztek azon dombhátra, mely a Lováczból Plevnába vivő utat oldalban fogja. Az út mielőtt Plevnába ér, egy ritka fával benőtt ke­rek halmon visz át; az oroszok e halom aljából elűz­ték a törököket, kik a mintegy félmértföldnyire fek­vő redouteba menekültek.Az oroszok feloszlott csata­rendben követték a redoute magaslatai felé a törö­köket. Midőn e magaslatok lábához megérkeztek, a törökök tüzelése valóban rettenetessé lett. A redoute mellvédéről folytonos tűz villámlott. Magát az erő­döt csakhamar sűrű fehér füstfelhő takarta el. Nem emlékszem — úgy­mond a tudósító — hogy ilyet va­laha láttam vagy hallottam volna. A tűz mintegy 20 perczig tartott. Ekkor a törökök visszavonultak a hegy hajlatának mintegy felére. A támadás meghiú­sultnak volt tekinthető. Nemsokára aztán a törökök nyomultak előre, de szintén kevés eredménynyel. A »Daily News« további sürgönyei megerősí­tik, hogy a harcz 8. és 10-én csak ágyúharcz volt, s a rohamot az oroszok egyik napról a másikra halasz­tották, s csak nagyon kevés előhaladást tettek az ostro­mban. A harcztérről tegnap esti londoni lapok egyhangúlag jelentik, hogy a bolgárországi harcrok mind kedvezőtlenek az oroszokra. Ozmán pasa meg­rohanta az oroszokat Dubnikban, hol azok elsán­­czolták magukat; az oroszok keményen megverettek, s több ezer embert és 9 ágyút elvesztettek. A »D. Telegr.« jelenti a Sipka szorosból péntek estétől a következőket: Tegnap a törökök elvonták a sziklákon az utón felül felállított orosz ütegeket, s egész éjjel ágyúztak, hogy e művek kijavítását megakadályoz­zák. Két orosz hadi szertár felrobbant. A »D. News« jelenti Bukarestből pénte­ken éjféltől. Az oroszok a Skobeleff által elfoglalt s törökök által ismét visszavett két redoutban 9 ágyút elvesztettek. Skobeleff ismételve kért erősítést, de Leviczki tábornok megtagadta azt, mivel azt hitte, hogy fölöslegesek. Végre Kriloff ezredes saját fele­lősségére elküldött oda egy ezred maradványát, mely azelőtt a plevnai sánczokat ostromolta, s ott olyany­­nyira megtizedeltetett, hogy teljesen képtelen volt a további harczra. Ez erősítés azonban már későn jött, szintúgy egy a főhadiszállásról oda küldött ezred is. Sokbeleff már visszavonulóban volt. Ez erődök el­vesztése nagy baj az oroszoknak, mert ezek birtoka nélkül, s mielőtt további erősítéseik meg nem érkez­nek, Plevna ellen a támadást újból meg nem kezdhe­tik. A Grivicza-erődöt ugyan még tartják, de az is nagyon ki van téve a török ágyuk tüzének. Wellesley angol attache meglátogatta a griviczai erődöt s azt mondja, hogy az tele van megölt oroszok­ és olá­hokkal. A »N. fr. Presse«-nek Bukarestből 15. estéről a következőket jelentik: Az oroszok a harcz két utóbbi napján 10,000, az oláhok 2000 embert vesz­tettek. A griviczai erődöt a törökök visszavették. Kedden három roham volt: 10 órakor, 2 órakor és 5 órakor; az utolsó rohamnál a katonák megtagad­ták az előnyomulást, úgy hogy a tisztek revolverrel voltak kénytelenek előre hajtani őket. — A szisztovi hidat Nikápolyba vitték. Károly fejedelem állítólag összeveszett Miklós főherczeggel s elhagyta a főhadi­szállást. A törökök Biela előtt állnak. A bolgár harcztérről. (A »Daily Tel.« sürgönye.) Pera, szept. 12. Szulejmán pasa átkelt a Travna szorosan és elfoglalta Bostepét, egy Gabro­­vához közel eső falut. Sarnaszuflar, hétfő. (Sumlán át.) Egész haderőnk a balszárnyon holnap kerekedik föl és nyo­mul előre, a jobbszárny fokozatosan fogja követni. A csapatok kitűnő lelkes hangulatban vannak. Egy orosz foglyot, kit tegnap betegen elhagytak a visz­­szavonuló oroszok, azt mondta, hogy az oroszok igen nagyszámú sebesültet és beteget vittek magukkal. Az orosz csapatok scorbut, láz és lábfájásban szenvednek. E fogoly megerősíti azt is, hogy az el­lenség az átalános visszavonulást rendelte el a Jantra vonalhoz. Számos, Popkieben és Jazlárban lakó bol­gár paraszt idejött panaszt tenni, hogy a muszkák el­hajtották marháikat, s hogy a fiatal bolgár nőkkel a leggyalázatosabban bánnak. Házaikat is felgyújtot­ták, Mehemed Ali Eski Dsumába ment. A Chefket pasával Ázsiából jött segédcsapatok is ide mentek Sumlából. Az orosz gárdacsapatokról emlékezik meg a »Fremdenblatt« s azokat a porosz testőrcsa­patok gyönge utánzatának tartja. A porosz testőr­hadtest tisztikara sohasem élvezett oly előjogokat, mint a minőket az orosz gárdáé, társadalmi viszonyai folytán élvez. Mert társadalmilag előkelők e csapa­tok, de katonailag nem. Oskoláik ugyan jobbak a többiekéinél. Legénység úgy mint artisztikai évek hosszú során át képeztetik s igy viszonylagos mű­veltségre tesz szert. Azonban katonailag e csapatok jobban csak parádé-szolgálatra dresszirozvák. Minden évben van ugyan nagyobb fegyvergyakorlatuk s minthogy a gárda szervezeténél fogva minden fegyvernemmel s pedig bőven el van látva, igy a gárda némileg ön­magában önálló hadsereget képez, mely a hadsereg egyéb részeivel ritkán működik együtt. A formákhoz való túlságos ragaszkodás volt e csapatok baja, mely­nél legénység s tisztikar együtt nem visz nagyobb szerepet, mint a gép valamely része. A­mi a tiszti kart illeti, meg kell különböztetni a gyalogság s a lovasság tiszti karát. A lovasság tisztikarát a gazdag nemesség, a gyalogságét a polgárság fiai töltik be s ez a két ré­teg közt akkora hézagot alkot, mely minden más hadseregben aggályosnak látszanék. A lovastiszt nem is felel meg hivatásának, ellenben a gyalogsági tisz­tek kitűnőek, s ezekből válik, minthogy a gárdabeli rang a sereg más részeinél kettősen számíttatik, a sok német nevű orosz tábornok. Az egész gárda, ha

Next