A Hon, 1877. október (15. évfolyam, 256-285. szám)
1877-10-24 / 278. szám
279. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1877. Szerda, október 24. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 8 hónapra......................................6 frt — kr. 6 hónapra......................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A HÓST XV-dik évfolyamára. Előfizetési árak: (A »Hone megjelen naponkint kéteser.) november hóra . . . . . $£ frt. november-decemberre . 4 » Az esti kiadás póttal külön küldéséért felülüzetée évnegyedenkint 1 forint. 90“ Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Eon) kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület küldendő.A »Hon* esszk. ■ kiadó hivatala. Budapest, október 23. Imbroglio. Szükséges, hogy időnket, dolgunkat jól kimérjük, mert az év vége közeledik és még eddig sem budget, sem bank, sem német szerződés, sem közös költségvetés, sem vámszerződés nincs; pedig mindez ügyekben, ez év végével az eddigi törvényes megállapodások, illetőleg a tényleges állapotok véget érnek; tehát addig ez ügyekben akár ideiglenes, akár végleges alakban törvényhozási, illetőleg delegationális utón, okvetetlen intézkedni kell, mert a nemzetközi szerződéseket még meghosszabbíthatja kormány, a törvényhozás utólagos jóváhagyása fejében; de törvényes budget vagy indemnity nélkül sem a közös, sem a magyar államháztartás nem folytatható; az osztrák bank tényleg sem működhetik tovább, mert kiváltsága jár le, melyet tűrtünk ; tehát ez ügyekben ép oly kevéssé van törvényes, avagy csak tényleges alap, mint nincs a quótaügyben és ily esetben utólagos helybenhagyásnak sincs helye. Ha tehát ez ügyek közül: a quóta megfeneklett, a restitutió és a vámjövedelemnek a közös fedezetbe felvétele ez év végén érvényen kívül helyeződik, ha a bankjavaslatot szombaton tárgyalja ugyan a magyar képviselőház, de az osztrákok azt a vámtarifta előterjesztéséig elhalaszták, és miután igen csekély, hogy ne mondjuk, semmi kilátás nincs arra, hogy az idén a nemzetközi vámszerződések is létrejöjjenek, a parlamentek által ezek is, a bankalku is elfogadtassák, akkor nincs egyéb hátra, mint vagy a közös és országos budgeteket és a quótát az idén végleg megállapíttatni; vámban és bankügyben provisoriumot teremteni ; vagy folytatni ugyan a kiegyezési tárgyalásokat; de a budgetekben indemnityhez folyamodni. A »Pester Lloyd« ma foglalkozik egy harmadik eshetőséggel, melyet mint bécsi irányadó körök nézetét vesz Konczkés alá és ez abban állana , hogy nem tárgyalnák a parlamentek a budgeteket, a delegációk a közös előterjesztéseket addig, mig az egész kiegyezés létre nem jó és ebben oly pressiót vélnek Bécsben birni, melynek segedelmével mindent el lehetne az idén végezni ; vagy legrosszabb esetben, a közös háztartás folytattatnék a jelenlegi alapon, a két kormánynak adandó fölhatalmazás folytán. Igen helyesen kel ki tisztelt laptársunk e föltevés lehetősége ellen. A monarchia közös budgetjét csak a delegáció szavazhatja meg , arra csak a közös, nem az osztrák és magyar kormány nyerhet fölhatalmazást. Tehát az esetben is, ha indemnityről lenne szó, az csakis a delegátióról, mégpedig előlegesen kérendő , mert a póthiteleknek van helye az alkotmányos háztartás keretén belül , de az egész államháztartást csak előleges és illetékes fórum által való fölhatalmazás szerint lehet és kell folytatni. Ha ez áll, akkor lehet ugyan kérni indemnityt a közös budgetre is , de e végett még az idén össze kell hívni a delegációkat és akkor előáll a három következő kérdés : végleges budget lesz és milyen fedezettel ? indemnity lesz-e és mely alapon ? harmadszor : mi lesz a quóta ? Legelőbb is az utóbbi kérdésre kell megoldást követelnünk , akár regnikoláris deputatióban, akár parlamentben, akár az uralkodónál , mert erre már a delegáció sem adhat fölhatalmazást, még a régi alapon sem, mert az egy nemzetközi szerződésen nyugszik, mely az év végén lejár. Ezért hangsúlyozzuk azt, mit egy alkalommal már kifejtettünk, hogy minden kérdés megoldását lehet ez éven túl is halogatni, de a quotáét nem. És ha ebben az uralkodóig megyünk is, annak meg kell lenni. Igaz, hogy ez esetben megtörténhetik az, hogy a restitutió kérdése, valamint a vámfedezet megoldatlanul marad, mely esetben, mint a »Lloyd« helyesen emeli ki, az osztrák parlament külön intézkedésére is lesz szükség , mert az osztrák törvény a vámjövedelmet csak tíz évre hagyta a közös fedezetben , de ez e 11 évő osztrák intézkedés, különben is oly anomáliát képez, melyet rövid uton, de okvetetlenül elhárítani kell. És ha e két feltétel megvan, akkor a delegációk, az idő engedése szerint, szavazhatnak : indemnityt vagy végleges budgetet, de máskülönben nem. És mindkét esetben meglenne a régi fedezete az új quotával. Az igazat megvallva, látva az osztrákok halogató taktikáját, legczélszerűbb lett volna a magyar budgettel is elkészülni; de ha a közös budget, a fentebbi módon elintéztetik, ha a bank- és fogyasztási adókban, akár a végleges megoldásra, akár a felhatalmazás útján való provizóriumadásra, a törvényhozásoknak oly alap lesz nyújtva, mely kezdetét képezi a törvényes állapotnak, akkor az eltérő sorrendben végzett munka nem veszett el; de ha az osztrákok ezt is meghiúsítják, akkor — nem akarjuk fejtegetni mi következik. — A pénzügyminiszter expozéjáról mindig több kedvező hír szól. A »Bp. Hírnök« úgy értesül, hogy az ez évi költségvetés ismét jelentékeny lépés lesz a súlyegyen helyreállítása felé; nem csak a múlt évi eredmények, de az új előirányzat szerint is, mely teljes reális alapokon nem fog annyi deficitet felmutatni, mint a tavalyi nyolcz millió. Az osztrák-magyar Lloyd-társa- Sággal nem sok kilátással biztatnak, a „B. H.” sze-rint, az alkudozások. A Lloyd-társulat kijelentette, hogy nemcsak az ellen vannak komoly nehézségei, hogy a nagy menetek a quóta aránya szerint induljanak Fiuméból, hanem a parti hajózásoknak a magyar kormány által javasolt módosítását sem fogadhatja el feltétlenül, inkább hajlandó lévén megszorítani, mint kiterjeszteni üzletét. A magyar kormány álláspontja még ismeretlen, de a valószínűség az, hogy a korább felállított követeléseket minimális engedményeknek tekinti. — Crispi úr találkozása Andrássy grófal — mint a »M. H.« mondja — úgy látszik pozitív eredményekre vezetett. Mikor őt a külügyminiszter A „HON“ TÁRCZÁJA. Az orosz nemzeti párt megalapítói és szóvivei. A háború, melynek változatait egész Európa már több mint 16 hónapja feszült figyelemmel kíséri, oly jelentőséget kölcsönzött az orosz nemzeti pártnak, melyet alig lehet kellően méltatni. Két évtized óta jelentékeny, habár nem mérvadó befolyása volt e pártnak az orosz ügyek alakulására, a keleti bonyodalmak kezdete óta pedig irányadó befolyást vett magának Oroszország nemzeti viszonyainak menetére is s ezzel oly területre csapott át, mely eddig kizárólag a czári absolutizmus birodalma volt. Ha ma kétségtelennek tekinthető, hogy II. Sándor kormánya csak a megkezdett, de erején nyilván fölülálló vállalat folytatása, vagy nagy belföldi felforgatások közt választhat, ez lényegileg a moszkvai nemzeti pártra vihető vissza, melyet még nem rég is dicsvágyó, de tehetetlen rajongóknak tartottak Európában sokhelyet. Egyre megy: ha a keleti kérdés orosz megoldása ez állam legvégső erejének megfeszítésével sikerül, vagy az orosz nemzet másodszor is kényszerülve leszönmagára visszavonulni,és az a párt, mely az államot most háborúba hajtotta, a felelősséget azonban a félig vonakodó kormányra hagyá, arra tesz előkészületeket, hogy az események jövő folyamára még erősebb befolyást gyakoroljon mint eddig, s komolyan fogja ismételni mindazon követeléseket, melyekkel már a krími háború bevégeztekor kopogtatott a Romanov-Gottorp-ház ajtaján. Hogy az absolutismus az ötvenes és hatvanas évek válságait megtöretlenül kiállotta, azt főleg azon körülménynek köszönhető, hogy a nemzeti pártnak szüksége volt rá két feladat kivitelében, melyet saját erejéből nehéz lett volna végrehajtania. E feladatok egyike a jobbágyság megszüntetése volt, a másik a lengyel-litkván és német-balti tartományokban fennállott nyugati rendszer eltörlése, mihez korláttalan, semmiféle alkotmányos szempontok által nem gátolt államhatalomra volt szükség. E munkát el kellett végezni, mielőtt az orosz közvélemény vezetői arra gondolhattak volna, hogy siker reményével jelentkezzenek az államkormányzat őket illető részének átvételére. Amennyire a körülmények engedték, ez ügyek már most el vannak intézve. Az orosz parasztnak nincs mit várnia többé a minden oroszok urától, a lengyel és német alattvalók is megszűntek érdeklődni a korláttalan állami hatalom fenntartása iránt, amióta e hatalom az ő különös jogaikat és szabadalmaikat félredobta, s az orosz nemzeti népóhajoknak alárendelte őket. Pétervári irányadó körökben már most belátják, hogy az idei katonai balsikereket épen úgy engedményekkel kell majd otthon kiengesztelni, mint annak idejében az 1854. és 1855 ieket. És ha netalán az lesz a háború vége, hogy a török állam tönkremenvén a szlávok egyesülése végrehajtatik, a szlávság akkor annál erősebben összetart a gyűlölt »nyugat« elleni küzdelemben, úgy hogy akármikép forduljon a dolog, annyi bizonyos, hogy az orosz kormánynak, ahhoz a biztos párthoz, melyet 1876 őszén elhagyott, nincs többé vissza útja. Az a proczessus, melyen az orosz nemzeti öntudatnak s az orosz nemzeti pártnak át kellett mennie, mielőtt raai jelentőségéhez jutott, sokkal elrejtettebb, hogysem ma már teljesen áttekinthető képet lehetne róla alkotni. Nagy Péter óta mindenütt látszanak e nemzeti reactió nyomai, habár összefüggő lánczot nem képeznek is. A régi sedák harcza az állami egyház ellen, a streliczek lázadásai, a Dolgoruki-féle összeesküvés 1730-ban, a német államférfiak és hadvezérek kiűzetése Erzsébet alatt, Lomonoszov üzelmei a pétervári akadémia német tagjai ellen, a Pugacsev-féle lázadás, Barclay és Benningsen eltávolítása a hadsereg fővezérletétől 1812-ben, a némileg európai eszmék nevében kezdett dekabrista lázadás 1825- ben, — mind előzőjét képezte azon nagy átalakulásnak, mely 40 évvel ezelőtt az orosz társadalom keblé-i ben megkezdődött, hogy II. Sándor uralkodása alatt napfényre kerüljön. Ez átalakulás nem egyes ember műve, s nem egy meghatározott irány eredménye, sok összetalálkozó körülmény létesíti azt. Egyes emberek azonban, kik mélyebb hatással voltak kortársaikra, inkább kiemelkednek a tömegből s egyes áramlatok tartósabban hozták folyamatba a mozgalmat, mint a többiek. Az úgynevezett szlavofilok pártja volt az, mely a legtartósabb befolyást gyakorta s az orosz nemzetiség sajátos jellemvonásait legvilágosabban és legtöbb öntudattal hozta érvényre. Vezérei, ellentétben a többi irányokéival nagyobbrészt becsületes emberek voltak, kik az uralkodó körök kegyével mit sem törődve, haladtak útjukon, melyet meggyőződésük szabott eléjük. I. Akszakov Tlmofejevios Sergius. Valamint Európában mindenütt, úgy Oroszországban is a romantikus költészet adta az első lökést a népiességhez való azon visszatérésre, melyből idők folytán a modern nemzetiségi eszme kifejlődött. Az orosz romanticizmus első kezdetében a nyugateurópai újítás szellemei lehelte s szabadelvű ellentétét képező az uralkodó rendszernek, e rendszer azonban sokkal orosztalanabb volt, hogysem annak romantikus ostromlói könnyű szerével nemzeti formákba ne önthették volna szabadelvű követeléseiket, s a század nevében kezdetben követelt újítás csakhamar a saját országuk és nemzetek múltjából történelmileg indokoltatott. Puskinnál nyomról-nyomra kimutatható ez átváltozás, de legvilágosabban napfényre lép az azon három Akszakov működésében, kiknek az új ország politikai és irodalmi romanticizmusa teljesen vörökké és csontjukká vált. A Moszkvában lakó orosz nemes urak közt, kik a hagyományos szolgálati évek kitöltése után kedvteléseiknek éltek a régi czárok városában, volt 1826. óta bizonyos Akszakov Timofejevics Sergius, ki 1791-ben született Ufában, és nagy terjedelmű uradalmak birtokosa volt az orenburgi kerületben. Akszakov viszonyaihoz képest szokatlan képzettséggel, s érzületének bizonyos függetlenségével tüntette ki magát kortársai közt. A múlt századbeli német és franczia irodalom behatása alatt állva sikerült neki, meglehetősen levetkőzni az orosz nyerseséget és barbarizmust. Több franczia művet lefordított oroszra, s a reformpárti »Vesztnik«-be dolgozgatott. Átalában előkelő szerepet vitt a moszkvai irodalmi körökben s salonja a legkülönfélébb irányú íróknak, költőknek, publicistáknak lett gyűlő helyévé. Akszakovnak két fia volt, s midőn ezek a 30-as évek vége felé felnőttek, az Akszakov házra bizonyos sajátságos jelleg kezdett rányomódni, mely a háziúr nézeteire is irányadólag befolyt. Akszakov Iván és Konstantin a moszkvai főiskolát látogatták s ott érintkezésbe jövének Hegel és Schelling bölcsészetével, s lelkesedének a tudományos romanticismusért, mely épen akkor tette körútját a világon. A Hegelianusok csoportjába, hova a két Akszakov fián kívül Chomjokov, Szamarin s Kirejevszky Péter és Iván tartoztak, benne voltak eleinte a franczia socialismus hívei is: Herczen, Ogarev, Bakunin és Belinszki, de ezek csakhamar meghasonlottak az előbbiekkel. Az Akszakovok és fent nevezett barátaik köre annál szorosabbra fűződött, s ez képező legelső csíráját azon pártnak, mely ma szlavophil vagy pánszláv nevezés alatt ismeretes. E párt jelszava a Péter előtti orosz népiességhez való visszatérés volt. Követelték a nyugattal való teljes szakítást, a szláv és byzanczi egyházi atyák iratainak tanulmányozását, a politikai súlypontnak a nyugati hazug kultúrától érintetlenül maradt népi tömegbe való áttételét , minden külföldi, főleg német befolyás megsemmisítését. E dolgok természetesen ellentétben állottak a haladópártiak reformot követelő törekvéseivel, s az öreg Akszakovnak magának is igen csodálatosoknak tetszettek eleinte. A fiatalok tüze és határozottsága azonban, és azonfölül a hegeli dialektika, melylyel a régi iskola hívei nem rendelkeztek, csakhamar magával ragadta az öreg Akszakovot, ki ettől fogva mind élénkebb részt vett a fiatal nemzedék törekvéseiben, minthogy anélkül is ösztönszerű idegenkedéssel viselteték a főleg 1825 óta divatba jött pétervári gazdálkodás iránt. A nap legünnepeltebb férfiai csakhamar ismét mindennapos vendégek lettek a háznál. Vita-estélyek tartottak, melyeken »a nagy« Chomjakov elnökölt, a lakomákon mondott áldomásokat egész Moszkva hívően visszhangozta, felolvasások rendeztettek; ott mutatta be Gogol a »Holt Lelkek« első szakaszait. Fiai kívánságainak engedve, a 60 éves Akszakov Sergius költői vázlatokat készített gyermekkora első benyomásairól, azon félig meséssé vált napokból, midőn II. Katalin alatt, távol minden európai műveltségtől élt Ufában, mely tartomány kevés évtizeddel azelőtt még a kirgizek legeltető helye volt s azoktól jutott orosz gyarmatosok kezére. E vázlatok 10 évvel később összegyüjtetve »Orosz családi chronika« czim alatt külön könyvben is megjelentek s átalában az orosz irodalom legkiválóbb termékéül tekintetnek, a pánszlávoknak pedig valóságos kanonikus könyvét képezik. A könyv 1856-ban jelent meg s az Akszakovok akkor már egy tekintélyes, az ifjabb orosz társadalom jobb részében szélesen elterjedt pártnak voltak vezérei, mely párt már a kormányi tendentiákkal éles ellentétben álló elveinél fogva is átalános csodálat tárgya volt. Akszakov Timofejevics Sergius 1859. májusban halt meg, 20 hónappal a jobbágyság megszüntetése után, hajnalán a jobb időknek, melyet egész életében oly óhajtva várt. (Második közlemény követk.) két órai kihallgatáson fogadta, a tanácskozás végével visszatérvén »Európa«-beli szállására, a beszélgetés eredményét Crispiur rögtön egy magával hozott nagy jegyzőkönyvbe vezette s igen megelégedett arczot mutatott. Majd Victor Emanuel olasz királyhoz küldött chiffrirozott sürgönyt Cuneóba, honnan ugyanaznap szintén chiffrirozott sürgöny-válasz érkezett. Crispi urat ez is, mint szemtanú állítja, örömteljes megelégedésbe ringatta. — Crispi ur külügyminiszterünkkel való beszélgetésének tárgyai közt volt — mint halljuk a három császár-szövetség mellett a pápaválasztás kérdése is. — Crispi úr fontos politikai küldetése mellett szól az is, hogy ő Bécsen át nem Rómába utazott vissza, hanem Cuneoba, hol az olasz király most tartózkodik. Innen pedig Nápolyba indul s ott fogja tölteni idejét az olasz kamara megnyitásáig. Megemlítjük itt, hogy az olasz lapok kiemelik Ghyczy K.ur őszinte előzékenységét, ki szemben a tétovázó osztrák Rechbauerrel, Crispi tiszteletére ebédet adott, s dicsérik tapintatos eljárását, hogy minden toasztot elkerült, csakhogy politikát ne elegyítsen a vidám ebédbe. — Klapka tábornoknak a pozsonyi népgyülésen tartott beszédét Freeland, volt angol parlamenti tag angolra fordította s felvilágosító, helyeslő kommentárokkal kisérte. Ugyanaz a^Freeland^ez, ki a Fischhofféle mozgalomnak (a hadseregek lefegyverezése) is nagy propagandát csinált Angliában. Freeland, Klapka beszédéhez írt bevezetésében egyebek közt ezeket mondja : »Talán jó volna nagyon, ha a maroknyi angol államférfiak, kik jó indulattal viseltetnek Oroszország iránt, valamint a nagy liberális párt némely tagjai bizonyos czikkírókkal egyetemben kirándulást tettek volna Pozsonyba, hogy azon emberektől, kik Klapka beszédét oly viharos tetszéssel fogadták, leczkéket vehettek volna a népjog s a becsületes alkotmányharcz alapelveiből.« A háború. Az európai és ázsiai harcztérre az orosz kormány összesen mintegy 100,000 főnyi hadsereget zúdított segítségül a harertéren már enyadírozott többi csapatok mellé. Mihelyt e jelentékeny srámú segítség megérkezett,mely különben nem tette erősebbé az orosz hadsereget, mint volt a háború kezdetén, mert az oroszok veszteségei halottak, sebesültek, betegek és foglyokban körülbelül tesznek annyit, mint az újonnan érkezett segélycsapatok) újra kezdetét vette az actio, a támadás orosz részről, nevezetesen a kisázsiai harcrtéren és Plevnánál. A törökök következetesen minden ponton védelmi harczot folytatnak, kivéve a Sipkaszorost, hol maguk a törökök a támadók. A törökök harcza annyira védelmi harcz, hogy még maga Szulejman pasa is, kitől pedig mindenki erélyes föllépést várt, a védelemre szorítkozik. Megkezdődvén újult erővel az offenzíva az oroszok részéről, Aladsa-Daghnál, Kis-Ázsiában a törökök húzták a rövidebbet. A török hivatalos lap azt állítja ugyan, a 30 zászlóalj nem került a muszkák hatalmába, nem adta meg magát, hanem szét vannak szórva. Bár úgy volna. De még ez esetben is az tűnik ki, hogy Mukhtár elvesztette a csatát, csapatai szétszórattak, körülvétettek és Karsztól elszakítva lőnek, úgy hogy Mukhtárnak nagy feladat lesz azokat összeszedni , hogy mégis baj van a kisázsiai harcrtéren, mutatja épen a török hivatalos lap értesítése is, mely szerint mindenfelől nagy erősítések küldetnek Mukhtárnak. A »Golos« meg épen 7000 török közkatona, 280 tiszt fogolyról és 42 ágyúról, mint zsákmányról tud beszélni. A csata sorsa tehát legjobb esetben is még teljesen föl nem derítettnek mondható, amit még más szavakkal úgy lehetne kifejezni, hogy a töröknek az aladsa-dagiri csata nem sikerült, s az oroszok több előnyt vívtak ki, mint amazok. A másik pont, hol újra kezdődött az offensiva, Plevna. Itt már az oroszok az oláh »szövetségeseket« küldték fejjel a falnak s csakugyan az oláhok — már t. i. azok, kik a griviczai ostromból még visszatértek — véres fejjel tértek vissza. (Igen hihető, hogy ha az oroszoknak a kisázsiai harcrtéren is lettek volna oly jó bolond »szövetségeseik,« mint Plevnánál, bizonyosan ott is a szövetségeseket küldték volna előre, megkezdeni a támadást, és rést törni valamely veszett erődítményen , hogy aztán a tört résen a muszka vitézek kényelmesen bevonulhassanak. De hát az arméniai harcztéren nem volt szövetséges s magának Mihály nagyherczegnek legsajátabb muszkáival kellett támadni. Hanem ha sikerre vezetett, olyanra a milyenre, a muszka offensiva Aladsa-Dagnál, annál inkább meghiúsult a plevna-griviczai. Mukhtár veszteségeit megtorolta Oszmán az oláhokon, kik most azzal akarják mentegetni magukat, hogy azért szenvedtek vereséget, mert a muszkáktól, kik a tőszomszéd magaslatokról szemtanúi voltak a harcznak, nem küldtek nekik de egy száll kozákot sem segítségül. Persze hogy nem küldtek. Ennek pedig megvan a maga oka-foka. A szeptember 14—16 ki plovnai nagy napokon, mikor az oroszok amaz óriási vereségeket szenvedtek, egyedül az oláhok voltak azok, kik némi viszonylagos sikerrel dicsekedhettek, amenynyiben elfoglaltak három török ágyút és egy erődítvénynek külsánczolatait Griviczánál. A muszkák még annyira sem bírtak menni.Ez természetesen még inkább növelte a muszka hadvezényletben az ellenszenvet a lenézett »szövetségesek «iránt , s hogy most újra az oláhok küldettek előre faltörő kosoknak természetes, hogy a muszkák hagyták, hogy csak verje a török az oláhot. Ezen esemény ismét nagyon alkalmas arra, hogy szorosabbra fűzze a szövetségi köteléket oláhok és muszkák között. Szulejmán seregében nagy a panasz az egyptomi csapatok ellen, melynek katonáit szörnyű gyáváknak mondják. Kitünően vannak ruházva, fölszerelve stb . de kiütött köztük az egyptomi szembetegség s azonkívül tiszteik sem mohamedánok, hanem jobbára olaszok, francziák, németek. Hogy Mehemed Ali pasa nem mert nagy actióra vállalkozni, jó részt az egyptomi katonaság az oka. A verbokai csatában 6 zászlóalj egyptomi katona volt mint tartalék s a fővezér nem merte őket tűzbe küldeni, noha a törökök vesztesége 1200 ember volt. Mehemed Ali ezért nem a harcrtéren, hanem a helyőrségül akarta használni az egyptomiakat, de Hasszán herczeg hatalmasabb volt s ez segített is megbuktatni Mehemed Alit. Mihály nagyherczeg hadserege, midőn Mukhtárral e hó 15-én összeütközött, összhangzó jelentések szerint 70,000 emberből állt s most e sereg az aladsa-daghi csata után három részre osztatott , melyek közül az egyik állítólag Karst fogja ostromolni, a másik Heimann tábornok alatt nyomul Erzeru írnak, a harmadik Lazarev alatt pedig megy Iszmail pasa elébe, így meg lévén osztva a muszka sereg, bizton várhatjuk, hogy legközelebb a táviró jelenteni fogja, miszerint Mukhtár istenesen elverte Mihály nagyherczeg urat. Úgy legyen ! Az oláhok plevnai vereségéről jelenti egy bukaresti tudósító, hogy két oláh hadosztály, miután három ostrom alatt fölényre olvadt le, bevette ugyan a griviczai erőd külsánczait, de pár óra múlva a túlnyomó török sereg oly példátlanul hevesen verte meg őket, hogy majdnem az összes oláh katonaság, mely a harczban részt vett, lekaszaboltatott. Az otthoni oláhok, kik még most sem tudják, hogy tulajdonképen miért is vitetik vágóhídra az oláh katonaság, fölötte ingerültek és zúgolódnak. A Karsz melletti harczokat megelőző intézkedésekről a »Times« egy érdekes levelet közöl Erzerumból, melyből kiemeljük a következőket. Hogy Mukhtár pasa azon tervét keresztülvihesse, miszerint magát egész erővel Loris Melikovra vesse, minden rendelkezés alatt levő haderőt hozzá küldetett. Erzerum helyőrsége jelenleg a Kouiak redif zászlóaljból, 2000 musztehafizból, Erzerum és Baiburtról teljesen fölszerelt tábori tüzérségből áll 400 tüzérrel. Gyurzsi Bogházról és Devi Bojonból az összes csapatok az ellenség előtt álló hadsereghez ment. És a szó szoros értelmében most egy ember sincs a közlekedés fenntartására Erzerum s az előre tolt török pozitiók közt Penneknél, Suhotannál és Igdirnél. Ha ezek egyike megveretnék és túlnyomó számú oroszok által üldöztetnék, akkor a többiek feltétlenül visszavonulni volnának kénytelenek, máskülönben Erzerum az ellenség kezébe kerülne és Karsz élelmezésének abba kellene maradni. A török hatóságok kénytelenek most elviselni annak következményeit, hogy a kurdokat szolgálatukba vonták. Yan és Alasgert síkságán az összes aratási munkálatokkal felhagytak, mert az örmény lakosság ott részint lemészároltatott, részint elfutott s kilátás van arra, hogy e vidéken a jövő év tavaszán éhség lesz. A kormány emberei a piaczra vitt összes életet lefoglalták, s a lakosság csak a legnagyobb nehézséggel tudott valamit visszatartani mavgának, sőt oly nagy a hiány élelmiszerekben, hogy a kormány Siwasra és Diarbekirba sürgöny útján azt a rendeletet adta ki, hogy ami életet csak össze lehet szedni, azt rögtön mind Erzerumba kell küldeni. Az egyedüli nehézség abban fog állni, hogy mikép lehessen a gabonaneműeket onnan Erzerumba szállítani, mert az összes lovak és tevék azon vidékről, a hadsereghez küldettek. Ámbár az aratás jó volt Örményországban ez idén, a megyei főnökök mégsem tudják a bekívánt élelmiszereket összeszedni és elküldeni, mert igen kevés a rendelkezésre álló vonóerő. Tudósító ezután levelét így folytatja. Éppen most jött ide a hír, hogy Mihály nagyherczeg egy egész hadtest gyalogsági és 7 ezred lovassági erősbítést kapott. Ha ez áll, akkor Mukhtár állása nagymértékben veszélyeztetve van. Az ő tekintélyes lovassági hadereje nagyon meggyengült a cserkeszek gyakori desertálása folytán, kik 50—150 főnyi csapatokban elhagyják a sereget nap-nap után, Winchester puskáikat átadják és haza mennek ; azon helyiségeket pedig, melyeken átvonulnak, ugyancsak megzsarolják. Annak okául, hogy zászlójukat elhagyják, mindnyájan azt hozzák fel, miszerint nem kapnak zsoldot, sem takarmányt és téli takarót lovaik számára. Ők hajlandók régi ellenségükkel, a kozákokkal verekedni, de minden mulatozásról azért nem mondhatnak le s lovaikat sem akarják elveszteni. Mukhtár a lovassági haderő gyengítése által igen nagy csapást szenved. A kémszemlében a cserkesz lovasság nem nagyon tüntette magát ki, s az oroszok hadmozdulatairól mindig csak akkor érkezett hír a táborba, mikor e mozdulatok már befejezett tényt képeztek. Mindaddig míg a fővezér hadereje, számra nézve felülmúlta az oroszok haderejét, e gyengeség nem volt érezhető, de most könnyen veszedelmét okozhatja. Ha az orosz nagyherczegnek sikerül magát Karsz és Aladzsa-Dagh közzé beékelni, és Ghazy Mukhtár kénytelen lesz Erzerumba visszavonulni, akkor néhány század lovassággal s néhány font dynamittal könnyen el lehet az ő útját vágni, úgy hogy nagyon kétes, elérheti-e működési hasisát biztonságban.