A Hon, 1877. október (15. évfolyam, 256-285. szám)

1877-10-24 / 278. szám

279. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1877. Szerda, október 24. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 8 hónapra......................................6 frt — kr. 6 hónapra......................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A HÓST XV-dik évfolyamára. Előfizetési árak: (A »Hone megjelen naponkint kéteser.) november hóra . . . . . $£ frt. november-decemberre . 4 » Az esti kiadás póttal külön küldéséért felülüzetée év­­negyedenkint 1 forint. 90“ Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Eon) kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület küldendő.A »Hon* esszk. ■ kiadó­ hivatala. Budapest, október 23. Imbroglio. Szükséges, hogy időnket, dolgunkat jól kimérjük, mert az év vége közeledik és még eddig sem budget, sem bank, sem német szer­ződés, sem közös költségvetés, sem vámszerző­dés nincs; pedig mindez ügyekben, ez év végé­vel az eddigi törvényes megállapodások, illető­leg a tényleges állapotok véget érnek; tehát addig ez ügyekben akár ideiglenes, akár végleges alakban törvényhozási, illető­leg delegationális utón, okvetetlen intézkedni kell, mert a nemzetközi szerződéseket még meghosszabbíthatja kormány, a törvényhozás utólagos jóváhagyása fejében; de törvényes budget vagy indemnity nélkül sem a közös, sem a magyar államháztartás nem folytatha­tó; az osztrák bank tényleg sem működhetik tovább, mert kiváltsága jár le, melyet tűr­tünk ; tehát ez ügyekben ép oly kevéssé van törvényes, avagy csak tényleges alap, mint nincs a quótaügyben és ily esetben utó­lagos helybenhagyásnak sincs helye. Ha tehát ez ügyek közül: a quóta megfeneklett, a restitutió és a vámjövedelemnek a közös fede­zetbe felvétele ez év végén érvényen kívül helyeződik, ha a bankjavaslatot szombaton tárgyalja ugyan a magyar képviselőház, de az osztrákok azt a vámtarifta előterjeszté­séig elhalaszták, és miután igen csekély, hogy ne mondjuk, semmi kilátás nincs arra, hogy az idén a nemzetközi vámszerződések is létrejöjjenek, a parlamentek által ezek is, a bankalku is elfogadtassák, akkor nincs egyéb hátra, mint vagy a közös és országos budgete­­ket és a quótát az idén végleg megállapíttat­­ni; vámban és bankügyben provisoriumot te­remteni ; vagy folytatni ugyan a kiegyezési tárgyalásokat; de a budgetekben indemnity­­hez folyamodni. A »Pester Lloyd« ma foglalkozik egy harmadik eshetőséggel, melyet mint bécsi irányadó körök nézetét vesz Konczkés alá és ez abban állana , hogy nem tárgyalnák a parlamentek a budgeteket, a delegációk a kö­zös előterjesztéseket addig, mig az egész ki­egyezés létre nem jó és ebben oly pressiót vélnek Bécsben birni, melynek segedelmével mindent el lehetne az idén végezni ; vagy legrosszabb esetben, a közös háztartás folytat­­tatnék a jelenlegi alapon, a két kormánynak adandó fölhatalmazás folytán. Igen helyesen kel ki tisztelt laptársunk e föltevés lehetősé­ge ellen. A monarchia közös budgetjét csak a delegáció szavazhatja meg , arra csak a közös, n­e­m az osztrák és magyar kormány nyerhet fölhatalmazást. Tehát az esetben is, ha indemnityről lenne szó, az csakis a delegátióról, még­pedig előlegesen ké­rendő , mert a póthiteleknek van helye az alkotmányos háztartás keretén belül , de az egész államháztartást csak előleges és illetékes fórum által való fölhatalmazás sze­rint lehet és kell folytatni. Ha ez áll, akkor lehet ugyan kérni in­­demnityt a közös budgetre is , de e végett még az idén össze kell hívni a delegációkat és akkor előáll a három következő kérdés : végleges budget lesz és milyen fedezettel ? indemnity lesz-e és mely alapon ? harmad­szor : m­i lesz a quóta ? Legelőbb is az utóbbi kérdésre kell megoldást követelnünk , akár regnikoláris deputatióban, akár parla­mentben, akár az uralkodónál , mert erre már a delegáció sem adhat fölhatalmazást, még a régi alapon sem, mert az egy nemzet­közi szerződésen nyugszik, mely az év végén lejár. Ezért hangsúlyozzuk azt, mit egy al­kalommal már kifejtettünk, hogy minden kérdés megoldását lehet ez éven túl is ha­logatni, de a quotáét nem. És ha ebben az uralkodóig megyünk is, annak meg kell lenni. Igaz, hogy ez esetben megtörténhetik az, hogy a restit­utió kérdése, valamint a vámfe­dezet megoldatlanul marad, mely esetben, mint a »Lloyd« helyesen emeli ki, az osztrák parlament külön intézkedésére is lesz szük­ség , mert az osztrák törvény a vámjövedel­met csak t­í­z évre hagyta a közös fedezet­ben , de ez e 11 é­v­ő osztrák intézkedés, kü­lönben is oly anomáliát képez, melyet rövid uton, de okvetetlenül elhárítani kell. És ha e két feltétel megvan, akkor a delegációk, az idő engedése szerint, szavazhatnak : indem­­nityt vagy végleges budgetet, de máskülön­ben nem. És mindkét esetben meglenne a régi fedezet­e az új quotával. Az igazat megvallva, látva az osztrákok halogató taktikáját, legczélszerűbb lett volna a magyar budgettel is elkészülni; de ha a közös budget, a fentebbi módon elintéztetik, ha a bank- és fogyasztási adókban, akár a végleges megoldásra, akár a felhatalma­zás útján való provizóriumadásra, a tör­vényhozásoknak oly alap lesz nyújtva, mely kezdetét képezi a törvényes állapotnak, ak­kor az eltérő sorrendben végzett munka nem veszett el; de ha az osztrákok ezt is meghiú­sítják, akkor — nem akarjuk fejtegetni mi következik. — A pénzügyminiszter expozéjá­­r­ó­l mindig több kedvező hír szól. A »Bp. Hírnök« úgy értesül, hogy az ez évi költségvetés ismét jelenté­keny lépés lesz a súlyegyen helyreállítása felé; nem csak a múlt évi eredmények, de az új előirányzat szerint is, mely teljes reális alapokon nem fog annyi defic­itet felmutatni, mint a tavalyi nyolcz millió.­­ Az oszt­rá­k-m­agyar Lloyd-társa- Sággal nem sok kilátással biztatnak, a „B. H.” sze-­­rint, az alkudozások. A Lloyd-társulat kijelentette, hogy nemcsak az ellen vannak komoly nehézségei, hogy a nagy menetek a quóta aránya szerint indulja­nak Fiuméból, hanem a parti hajózásoknak a magyar kormány által javasolt módosítását sem fogadhatja el feltétlenül, inkább hajlandó lévén megszorítani, mint kiterjeszteni üzletét. A magyar kormány állás­pontja még ismeretlen, de a valószínűség az, hogy a korább felállított követeléseket minimális engedmé­nyeknek tekinti. — Crispi úr találkozása Andrássy grófal — mint a »M. H.« mondja — úgy látszik pozitív eredményekre vezetett. Mikor őt a külügyminiszter A „HON“ TÁRCZÁJA. Az orosz nemzeti párt megalapítói és szóvivei. A háború, melynek változatait egész Európa már több mint 16 hónapja feszült figyelemmel kíséri, oly jelentőséget kölcsönzött az orosz nemzeti párt­nak, melyet alig lehet kellően méltatni. Két évtized óta jelentékeny, habár nem mérvadó befolyása volt e pártnak az orosz ügyek alakulására, a keleti bonyo­dalmak kezdete óta pedig irányadó befolyást vett magának Oroszország nemzeti viszonyainak mene­tére is s ezzel oly területre csapott át, mely eddig ki­zárólag a czári absolutizmus birodalma volt. Ha ma kétségtelennek tekinthető, hogy II. Sándor kormá­nya csak a megkezdett, de erején nyilván fölülálló vállalat folytatása, vagy nagy belföldi felforgatások közt választhat, ez lényegileg a moszkvai nemzeti pártra vihető vissza, melyet még nem rég is dicsvá­gyó, de tehetetlen rajongóknak tartottak Európában sokhelyet. Egyre megy: ha a keleti kérdés orosz megol­dása ez állam legvégső erejének megfeszítésével si­kerül, vagy az orosz nemzet másodszor is kénysze­rülve lesz­­önmagára visszavonulni,é­s az a párt, mely az államot most háborúba hajtotta, a felelősséget azonban a félig vonakodó kormányra hagyá, arra tesz előkészületeket, hogy az események jövő folya­mára még erősebb befolyást gyakoroljon mint eddig, s komolyan fogja ismételni mindazon követeléseket, melyekkel már a krími háború bevégeztekor kopog­tatott a Romanov-Gottorp-ház ajtaján. Hogy az absolutismus az ötvenes és hatvanas évek válságait megtöretlenül kiállotta, azt főleg azon körülménynek köszönhető, hogy a nemzeti pártnak szüksége volt rá két feladat kivitelében, melyet saját erejéből nehéz lett volna végrehajtania. E feladatok egyike a job­bágyság megszüntetése volt, a másik a lengyel-litkván és német-balti tartományokban fennállott nyugati rendszer eltörlése, mihez korláttalan, semmiféle al­kotmányos szempontok által nem gátolt államhata­lomra volt szükség. E munkát el kellett végezni, mi­előtt az orosz közvélemény vezetői arra gondolhat­tak volna, hogy siker reményével jelentkezzenek az államkormányzat őket illető részének átvételére. A­mennyire a körülmények engedték, ez ügyek már most el vannak intézve.­­ Az orosz parasztnak nincs mit várnia többé a minden oroszok urától, a lengyel és német alattvalók is megszűntek érdeklőd­ni a korláttalan állami hatalom fenntartása iránt, a­mióta e hatalom az ő különös jogaikat és szabadal­maikat félredobta, s az orosz nemzeti népóhajoknak alárendelte őket. Pétervári irányadó körökben már most belát­ják, hogy az idei katonai balsikereket épen úgy en­gedményekkel kell majd otthon kiengesztelni, mint annak idejében az 1854. és 1855 ieket. És ha neta­lán az lesz a háború vége, hogy a török állam tönk­­remenvén a szlávok egyesülése végrehajtatik, a szláv­­ság akkor annál erősebben összetart a gyűlölt »nyu­gat« elleni küzdelemben, úgy hogy akármikép forduljon a dolog, annyi bizonyos, hogy az orosz kormánynak, ahhoz a biztos párthoz, melyet 1876 őszén elhagyott, nincs többé vissza útja. Az a proczessus, melyen az orosz nemzeti öntu­datnak s az orosz nemzeti pártnak át kellett mennie, mielőtt raai jelentőségéhez jutott, sokkal elrejtettebb, hogysem ma már teljesen áttekinthető képet lehetne róla alkotni. Nagy Péter óta mindenütt látszanak e nemzeti reactió nyomai, habár összefüggő lánczot nem képeznek is. A régi sed­ák harcza az állami egy­ház ellen, a streliczek lázadásai, a Dolgoruki-féle összeesküvés 1730-ban, a német államférfiak és had­vezérek kiűzetése Erzsébet alatt, Lomonoszov üzelmei a pétervári akadémia német tagjai ellen, a Puga­csev-féle lázadás, Barclay és Benningsen eltávolítása a hadsereg fővezérletétől 1812-ben, a némileg euró­pai eszmék nevében kezdett dekabrista­ lázadás 1825- ben, — mind előzőjét képezte azon nagy átalakulás­nak, mely 40 évvel ezelőtt az orosz társadalom keblé-­i ben megkezdődött, hogy II. Sándor uralkodása alatt napfényre kerüljön. Ez átalakulás nem egyes ember műve, s nem egy meghatározott irány eredménye, sok összetalálkozó körülmény létesíti azt. Egyes embe­rek azonban, kik mélyebb hatással voltak kortársaik­ra, inkább kiemelkednek a tömegből s egyes áramla­tok tartósabban hozták folyamatba a mozgalmat,­­­ mint a többiek. Az úgynevezett szlavofilok pártja volt az, mely a legtartósabb befolyást gyakorta s az orosz nemzetiség sajátos jellemvonásait legvilágosab­ban és legtöbb öntudattal hozta érvényre. Vezérei, ellentétben a többi irányokéival nagyobbrészt becsü­letes emberek voltak, kik az uralkodó körök kegyével mit sem törődve, haladtak útjukon, melyet meggyőző­désük szabott eléjük. I. Akszakov Tlmofejevios Sergius. Valamint Európában mindenütt, úgy Oroszor­szágban is a romantikus költészet adta az első lökést a népiességhez való azon visszatérésre, melyből idők folytán a modern nemzetiségi eszme kifejlődött. Az orosz romanticizmus első kezdetében a nyugateurópai újítás szellemei lehelte s szabadelvű ellentétét ké­pező az uralkodó rendszernek, e rendszer azonban sokkal orosztalanabb volt, hogysem annak romanti­kus ostromlói könnyű szerével nemzeti formákba ne önthették volna szabadelvű követeléseiket, s a század nevében kezdetben követelt újítás csakhamar a saját országuk és nemzetek múltjából történelmileg indo­­koltatott. Puskinnál nyomról-nyomra kimutatható ez átváltozás, de legvilágosabban napfényre lép az azon három Akszakov működésében, kiknek az új ország politikai és irodalmi romanticizmusa teljesen vörök­­ké és csontjukká vált. A Moszkvában lakó orosz nemes urak közt, kik a hagyományos szolgálati évek kitöltése után kedv­teléseiknek éltek a régi czárok városában, volt 1826. óta bizonyos Akszakov Timofejevics Sergius, ki 1791-ben született Ufában, és nagy terjedelmű ura­dalmak birtokosa volt az orenburgi kerületben. Ak­szakov viszonyaihoz képest szokatlan képzettséggel, s érzületének bizonyos függetlenségével tüntette ki magát kortársai közt. A múlt századbeli német és franczia irodalom behatása alatt állva sikerült neki, meglehetősen levetkőzni az orosz nyerseséget és bar­barizmust. Több franczia művet lefordított oroszra, s a reformpárti »Vesztnik«-be dolgozgatott. Átalá­­ban előkelő szerepet vitt a moszkvai irodalmi kö­rökben s salonja a legkülönfélébb irányú íróknak, köl­tőknek, publicistáknak lett gyűlő helyévé. Akszakovnak két fia volt, s midőn ezek a 30-as évek vége felé felnőttek, az Akszakov házra bizonyos sajátságos jelleg kezdett rányomódni, mely a háziúr nézeteire is irányadólag befolyt. Akszakov Iván és Konstantin a moszkvai főis­kolát látogatták s ott érintkezésbe j­övének Hegel és Schelling bölcsészetével, s lelkesedének a tudomá­nyos romanticismusért, mely épen akkor tette körút­ját a világon. A Hegelianusok csoportjába, hova a két­ Akszakov fián kívül Chomjokov, Szamarin s Kirejevszky Péter és Iván tartoztak, benne voltak eleinte a franczia socialismus hívei is: Herczen, Oga­rev, Bakunin és Belinszki, de ezek csakhamar meg­­hasonlottak az előbbiekkel. Az Akszakovok és fent nevezett barátaik köre annál szorosabbra fűződött, s ez képező legelső csíráját azon pártnak, mely ma szlavophil vagy pánszláv nevezés alatt ismeretes. E párt jelszava a Péter előtti orosz népiességhez való visszatérés volt. Követelték a nyugattal való teljes szakítást, a szláv és byzanczi egyházi atyák iratai­nak tanulmányozását, a politikai súlypontnak a nyu­gati hazug kultúrától érintetlenül maradt népi tö­megbe való áttételét , minden külföldi, főleg német befolyás megsemmisítését. E dolgok természetesen el­lentétben állottak a haladópártiak reformot követelő törekvéseivel, s az öreg Akszakovnak magának is igen csodálatosoknak tetszettek eleinte. A fiatalok tüze és határozottsága azonban, és azonfölül a hegeli dialektika, melylyel a régi iskola hívei nem rendel­keztek, csakhamar magával ragadta az öreg Aksza­­kovot, ki ettől fogva mind élénkebb részt vett a fia­tal nemzedék törekvéseiben, minthogy anélkül is ösz­­tönszerű idegenkedéssel viselteték a főleg 1825 óta divatba jött pétervári gazdálkodás iránt. A nap legünnepeltebb férfiai csakhamar ismét mindennapos vendégek lettek a háznál. Vita-estélyek tartottak, melyeken »a nagy« Chomjakov elnökölt, a lakomákon mondott áldomásokat egész Moszkva hí­vően visszhangozta, felolvasások rendeztettek; ott mutatta be Gogol a »Holt Lelkek« első szakaszait.­­ Fiai kívánságainak engedve, a 60 éves Akszakov Sergius költői vázlatokat készített gyermekkora első benyomásairól, azon félig meséssé vált napokból, mi­dőn II. Katalin alatt, távol minden európai művelt­ségtől élt Ufában, mely tartomány kevés évtizeddel azelőtt még a kirgizek legeltető helye volt s azoktól jutott orosz gyarmatosok kezére. E vázlatok 10 év­vel később összegyüjtetve »Orosz családi chronika« czim alatt külön könyvben is megjelentek s átalában az orosz irodalom legkiválóbb termékéül tekintetnek, a pánszlávoknak pedig valóságos kanonikus könyvét képezik. A könyv 1856-ban jelent meg s az Akszakovok akkor már egy tekintélyes, az ifjabb orosz társada­lom jobb részében szélesen elterjedt pártnak voltak vezérei, mely párt már a kormányi tendentiákkal éles ellentétben álló elveinél fogva is átalános cso­dálat tárgya volt. Akszakov Timofejevics Sergius 1859. májusban halt meg, 20 hónappal a jobbágyság megszüntetése után, hajnalán a jobb időknek, melyet egész életében oly óhajtva várt. (Második közlemény követk.) két órai kihallgatáson fogadta, a tanácskozás végével visszatérvén »Európa«-beli szállására, a beszélgetés eredményét Crispi­ur rögtön egy magával hozott nagy jegyzőkönyvbe vezette s igen megelégedett arczot mu­tatott. Majd Victor Emanuel olasz királyhoz küldött chiffrirozott sürgönyt Cuneóba, honnan ugyanaz­nap szintén chiffrirozott sürgöny-válasz érkezett. Crispi urat ez is, mint szemtanú állítja, örömteljes megelégedésbe ringatta. — Crispi ur külügymi­niszterünkkel való beszélgetésének tárgyai közt volt — mint halljuk a három császár-szövet­ség mellett a pápaválasztás kérdése is. — Crispi úr fontos politikai küldetése mellett szól az is, hogy ő Bécsen át nem Rómába utazott vissza, hanem Cu­­neoba, hol az olasz király most tartózkodik. Innen pedig Nápolyba indul s ott fogja tölteni idejét az olasz kamara megnyitásáig. Megemlítjük itt, hogy az olasz lapok kiemelik Ghyczy K.­ur őszinte előzékeny­ségét, ki szemben a tétovázó osztrák Rechbauerrel, Crispi tiszteletére ebédet adott, s dicsérik tapintatos eljárását, hogy minden toasztot elkerült, csakhogy politikát ne elegyítsen a vidám ebédbe. — Klapka tábornoknak a pozsonyi népgyü­­lésen tartott beszédét Freeland, volt angol par­lamenti tag angolra fordította s felvilágosító, helyes­lő kommentárokkal kisérte. Ugyanaz a^Freeland^ez, ki a Fischhofféle mozgalomnak (a hadseregek lefegyve­­rezése) is nagy propagandát csinált Angliában. Freeland, Klapka beszédéhez írt bevezetésében egye­bek közt ezeket mondja : »Talán jó volna nagyon, ha a maroknyi angol államférfiak, kik jó indulattal vi­seltetnek Oroszország iránt, valamint a nagy liberá­lis párt némely tagjai bizonyos czikkírókkal egye­temben kirándulást tettek volna Pozsonyba, hogy azon emberektől, kik Klapka beszédét oly viharos tetszéssel fogadták, leczkéket vehettek volna a n­é­p­­jog s a becsületes alkotmányharcz alapelveiből.«­ ­A­ háború. Az európai és ázsiai harcztérre az orosz kormány összesen mintegy 100,000 főnyi hadsereget zúdított segítségül a harertéren már enyadírozott többi csapatok mellé. Mi­helyt e jelentékeny srámú segítség megérke­zett,­­mely különben nem tette erősebbé az orosz hadsereget, mint volt a háború kezde­tén, mert az oroszok veszteségei halottak, se­besültek, betegek és foglyokban körülbelül tesznek annyit, mint az újonnan érkezett se­gélycsapatok) újra kezdetét vette az actio, a támadás orosz részről, nevezetesen a kis­­ázsiai harcrtéren és Plevnánál. A törökök következetesen minden ponton vé­delmi harczot folytatnak, kivéve a Sipka­­szorost, hol maguk a törökök a támadók. A törökök harcza annyira védelmi harcz, hogy még maga Szulejman pasa is, kitől pe­dig mindenki erélyes föllépést várt, a véde­lemre szorítkozik. Megkezdődvén újult erővel az offenzíva az oroszok részéről, Aladsa-Daghnál, Kis-Ázsiában a törökök húzták a rövidebbet. A török hivatalos lap azt állítja ugyan, a 30 zászlóalj nem került a muszkák hatalmába, nem adta meg magát, hanem szét vannak szórva. Bár úgy volna. De még ez esetben is az tűnik ki, hogy Mukhtár elvesztette a csa­tát, csapatai szétszórattak, körülvétettek és Karsztól elszakítva lőnek, úgy hogy Mukh­­tárnak nagy feladat lesz azokat összeszedni , hogy m­égis baj van a kisázsiai harcrtéren, mutatja épen a török hivatalos lap értesítése is, mely szerint mindenfelől nagy erősítések küldetnek Mukhtárnak. A »Golos« meg épen 7000 török közkatona, 280 tiszt fogolyról és 42 ágyúról, mint zsákmányról tud beszélni. A csata sorsa tehát legjobb esetben is még teljesen föl nem derítettnek mondható, a­mit még más szavakkal úgy lehetne kifejez­ni, hogy a töröknek az aladsa-dagiri csata nem sikerült, s az oroszok több előnyt vívtak ki, mint amazok. A másik pont, hol újra kezdődött az offensiva, Plevna. Itt már az oroszok az oláh »szövetségeseket« küldték fejjel a fal­nak s csakugyan az oláhok — már t. i. azok, kik a griviczai ostromból még visszatértek — véres fejjel tértek vissza. (Igen hihető, hogy ha az oroszoknak a kisázsiai harcrtéren is let­tek volna oly jó bolond »szövetségeseik,« mint Plevnánál, bizonyosan ott is a szövetsé­geseket küldték volna előre, megkezdeni a támadást, és rést törni valamely veszett erődítményen , hogy aztán a tört résen a muszka vitézek kényelmesen bevonulhassa­nak. De hát az arméniai harcztéren nem volt szövetséges s magának Mihály nagyherczeg­­nek legsajátabb muszkáival kellett támadni. Hanem ha sikerre vezetett, olyanra a milyenre, a muszka offensiva Aladsa-Dagnál, annál inkább meghiúsult a plevna-griviczai. Mukhtár veszteségeit megtorolta Oszmán az oláhokon, kik most azzal akarják mentegetni magukat, hogy azért szenvedtek vereséget, mert a muszkáktól, kik a tőszomszéd magas­latokról szemtanúi voltak a harcznak, nem küldtek nekik de egy száll kozákot sem se­gítségül. Persze hogy nem küldtek. Ennek pedig megvan a maga oka-foka. A szeptem­ber 14—16 ki plovnai nagy napokon, mikor az oroszok amaz óriási vereségeket szenved­tek, egyedül az oláhok voltak azok, kik némi viszonylagos sikerrel dicsekedhettek, a­meny­nyiben elfoglaltak három török ágyút és egy erődítvénynek külsánczolatait Griviczánál. A muszkák még annyira sem bírtak menni.Ez ter­mészetesen még inkább növelte a muszka had­vezényletben az ellenszenvet a lenézett »szövet­ségesek «iránt , s hogy most újra az oláhok kül­dettek előre faltörő kosoknak természetes, hogy a muszkák hagyták, hogy csak verje a török az oláhot. Ezen esemény ismét nagyon alkalmas arra, hogy szorosabbra fűzze a szövetségi kö­teléket oláhok és muszkák között. Szulejmán seregében nagy a panasz az egyptomi csapatok ellen, melynek ka­tonáit szörnyű gyáváknak mondják. Kitü­nően vannak ruházva, fölszerelve stb . de ki­ütött köztük az egyptomi szembetegség s azon­kívül tiszteik sem mohamedánok, hanem job­bára olaszok, francziák, németek. Hogy Me­­hemed Ali pasa nem mert nagy actióra vál­lalkozni, jó részt az egyptomi katonaság az oka. A verbokai csatában 6 zászlóalj egypto­mi katona volt mint tartalék s a fővezér nem merte őket tűzbe küldeni, noha a törökök vesztesége 1200 ember volt. Mehemed Ali ezért nem a harcrtéren, hanem a helyőrségül akarta használni az egyptomiakat, de Hasszán herczeg hatalmasabb volt s ez segített is meg­buktatni Mehemed Alit. Mihály nagyherczeg hadsere­ge, midőn Mukhtárral e hó 15-én összeütkö­zött, összhangzó jelentések szerint 70,000 emberből állt s most e sereg az aladsa-daghi csata után három részre osztatott , melyek közül az egyik állítólag Karst fogja ostromolni, a másik H­e­i­m­a­n­n tábornok alatt nyomul Erzeru írnak, a harmadik Lazarev alatt pedig megy I­s­z­m­a­i­l pa­sa elébe, így meg lévén osztva a muszka se­reg, bizton várhatjuk, hogy legközelebb a táviró jelenteni fogja, miszerint Mukhtár istene­sen elverte Mihály nagyherczeg urat. Úgy legyen ! Az oláhok plevnai vereségéről jelenti egy bukaresti tudósító, hogy két oláh hadosz­tály, miután három ostrom alatt fölé­ny­­­r­e olvadt le, bevette ugyan a griviczai erőd külsánczait, de pár óra múlva a túlnyomó török sereg oly példátlanul hevesen verte meg őket, hogy m­a­j­d­­nem az összes oláh katonaság, mely a harczban részt vett, lekaszaboltatott.­­ Az otthoni oláhok, kik még most sem tudják, hogy tu­­lajdonképen miért is vitetik vágóhídra az oláh kato­naság, fölötte ingerültek és zúgolódnak. A Karsz melletti harczokat meg­előző intézkedésekről a »Times« egy érde­kes levelet közöl Erzerumból, melyből kiemeljük a következőket. Hogy Mukhtár pasa azon tervét ke­­resztülvihesse, miszerint magát egész erővel Loris Melikovra vesse, minden rendelkezés alatt levő had­erő­t hozzá küldetett. Erzerum helyőrsége jelenleg a Kouiak redif zászlóaljból, 2000 musztehafizból, Er­zerum és Baiburtról teljesen fölszerelt tábori tüzér­ségből áll 400 tüzérrel. Gyurzsi Bogházról és Devi Bojonból az összes csapatok az ellenség előtt álló had­sereghez ment. És a szó szoros értelmében most egy ember sincs a közlekedés fenntartására Erzerum s az előre tolt török pozitiók közt Penneknél, Suho­­tannál és Igdirnél. Ha ezek egyike megveretnék és túlnyomó számú oroszok által üldöztetnék, akkor a többiek feltétlenül visszavonulni volnának kénytele­nek, máskülönben Erzerum az ellenség kezébe ke­rülne és Karsz élelmezésének abba kellene maradni. A török hatóságok kénytelenek most elviselni annak következményeit, hogy a kurdokat szolgála­tukba vonták. Yan és Alasgert síkságán az összes aratási munkálatokkal felhagytak, mert az örmény lakosság ott részint lemészároltatott, részint elfutott s kilátás van arra, hogy e vidéken a jövő év tava­szán éhség lesz. A kormány emberei a piaczra vitt összes életet lefoglalták, s a lakosság csak a legna­gyobb nehézséggel tudott valamit visszatartani ma­­v­gának, sőt oly nagy a hiány élelmiszerekben, hogy a kormány Siwasra és Diarbekirba sürgöny útján azt a rendeletet adta ki, hogy a­mi életet csak össze le­het szedni, azt rögtön mind Erzerumba kell küldeni. Az egyedüli nehézség abban fog állni, hogy mikép lehessen a gabonaneműeket onnan Erzerumba szál­­lítani, mert az összes lovak és tevék azon vidékről, a hadsereghez küldettek. Ámbár az aratás jó volt Ör­ményországban ez idén, a megyei főnökök még­sem tudják a bekívánt élelmi­szereket összeszedni és el­küldeni, mert igen kevés a rendelkezésre álló vonóerő. Tudósító ezután levelét így folytatja. Éppen most jött ide a hír, hogy Mihály nagyherczeg egy egész hadtest gyalogsági és 7 ezred lovassági erősbí­­tést kapott. Ha ez áll, akkor Mukhtár állása nagy­­mértékben veszélyeztetve van. Az ő tekintélyes lo­vassági hadereje nagyon meggyengült a cserkeszek gyakori desertálása folytán, kik 50—150 főnyi csapa­tokban elhagyják a sereget nap-nap után, Winchester puskáikat átadják és haza mennek ; azon helyisége­ket pedig, melyeken átvonulnak, ugyancsak megzsa­rolják. Annak okául, hogy zászlójukat elhagyják, mindnyájan azt hozzák fel, miszerint nem kapnak zsoldot, sem takarmányt és téli takarót lovaik számá­ra. Ők hajlandók régi ellenségükkel, a kozákokkal ve­rekedni, de minden mulatozásról azért nem mondhat­nak le s lovaikat sem akarják elveszteni. Mukhtár a lovassági haderő gyengítése által igen nagy csapást szenved. A kémszemlében a cserkesz lovasság nem nagyon tüntette magát ki, s az oroszok hadmozdula­tairól mindig csak akkor érkezett hír a táborba, mikor e mozdulatok már befejezett tényt képeztek. Mindaddig míg a fővezér hadereje, számra néz­ve felülmúlta az oroszok haderejét, e gyengeség nem volt érezhető, de most könnyen veszedelmét okoz­hatja. Ha az orosz nagyherczegnek sikerül magát Karsz és Aladzsa-Dagh közzé beékelni, és Ghazy Mukhtár kénytelen lesz Erzerumba visszavonulni, akkor néhány század lovassággal s néhány font dyna­­mittal könnyen el lehet az ő útját vágni, úgy hogy nagyon kétes, elérheti-e működési hasisát bizton­ságban.

Next