A Hon, 1877. október (15. évfolyam, 256-285. szám)
1877-10-10 / 264. szám
265. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Szerda, október. 10. Kiadó-hivatal * Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési fil.J. Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra......................................6 frt — kr. 6 hónapra......................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként . . • 1 * — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda* Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás a HOT XV-dik évfolyamára. Előüsetési árak : [i »H on« megjelen naponkint kétazer.) October hóra ..•••• ̇ Zrt. october-novemberre . , 4 » October—decemberre . ■ ° * Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. MT Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hon« link. ■ kiadó hivatala. Budapest, október 9. A legújabb stádiumról. Annyi különböző hír szárnyalt a Németországgal kötendő vámszerződés ügyében, hogy egyátalában nem csuda, ha a közönség azon része is, mely érdeklődik egyéb izgalmas, de távolról sem ily fontos ügyek mellett is, e kérdés megoldása iránt beleunt a sokféle variatióba. Most legalább annyit, megbízható forrás után, tudunk, hogy ha az ügy nem is sokat haladt előre, de egyátalában nem bukott meg, sőt kilátás van sikerülésére. És annyit is veszünk észre: az appretureljárás iránti megegyezésből, a gabonavámok elejtéséből, a szövetvámok leszállításából, hogy az eleinte tervezett átalános tarifta oly átalakulás elé megy, melynek következtében elveszti védvámos jellegét és megfelel azon álláspontnak, melyet az 1869-ki angol pótszerződés elfoglalt, és a mely — legalább vámközösségben — leginkább megfelel Magyarország érdekeinek. És ha ez, épen egy oly állammal szemben lesz érvényesítve, melylyel forgalmunk legnagyobb része összekötve van, ez sokkal nagyobb haszonnal fog járni az országra nézve, mint ha ugyanez az álláspont csak Angliával szemben lenne érvényre juttatva, mint volt eddig. És ez irány győzelmet Németország irányában, oly átalános és határozott szabadkereskedelmi jelleget nyom vámpolitikánkra, hogy lehetetlen, hogy ne biztosítson az kereskedelmi és vámszerződést Európa nyugati államaival szemben is. Tehát az eleinte tervezett vámpolitika így teljesen emanczipálva lenne az osztrák védvámosok pressiója alól, holott, nem tagadjuk, annak súlyos nyomai látszottak a májusi egyezségen. Igaz, hogy nagyon valószínűleg a finanszvámokból való lealkuvásra, némely általunk is óhajtott vámemelés feladására lesz szükség, hogy a szerződés úgy Németországgal, mint Olasz-, Franczia- és Angolországgal sikerüljön. De ebből nem kevés javulás fog következni, még azon állapothoz képest is, melybe a monarchia vámviszonyait az angol pótszerződés helyezte, mert elvei érvényesülnének a nagy forgalomra, noha lehet, hogy némi visszamenés is lesz észlelhető. De ha elérjük azt, hogy ez mégsem legyen akkora sem, milyent a jelenleg érvényben lévő német szerződés képvisel és e mellett elérjük azt, hogy egyfelől : a vámok pénzügyi szempontból többet jövedelmezzenek, másfelől : restitutió és appretur czímén kevesebb költséggel, illetőleg visszaéléssel legyenek összekötve , akkor meg lehetünk elégedve az eredménynyel, mert közgazdasági és kereskedelmi kárunk nélkül lesz az elérve. Meg lehetünk főleg akkor, ha minden irányban szerződésben lesz biztosítva tariftánk és részesülünk ,a legtöbb kedvezményben részesülő nemzetek sorában, minden évben a mások által is kivívott kedvezményekben ; és meg lehetünk akkor, ha meggondoljuk, hogy most nemcsak Ausztriában, de Német-, Olasz- és Francziaországban is nagyobb nehézségekkel, mert rendszeres reactióval kell küzdenünk, mint 1865 — 9-ben, mikor inkább a külföld és Ausztria által sodortattunk azon álláspontra, melytől való eltérést most reactiónak tekintünk. De e tekintetben csak akkor lesznek érdekeink kielégítve, ha a nekünk különben sem használó (mert kivivők vagyunk) gabna, illetőleg lisztvámok elejtése után, borainknak biztosíttatik a külföld piacra. Igaz, hogy ez nemcsak, és elsősorban épen néma vámtól függ , mert boraink minősége és előállítási ára olyan, hogy Németországot soha sem fogjuk oly kedvezmény adására bírni, hogy ott a franczia borokkal kiállják a versenyt ; illetőleg, ha ezt el akarjuk érni, olcsó borokra kell törekednünk ; de a vámpolitikától azt csak követelhetjük, méltányosan ez ügyben, hogy a legtöbb kedvezményben részesülő nemzetek sorába emeljen. Ha pedig — mint halljuk — Németország nem akar szerződéses tételt megállapítani a borra nézve, akkor éo ipso Francziaországgal egyenlő állapotba jutunk, e tekintetben. De még akkor is elismerjük, határszéli forgalom czímén, jogosan kívánhatunk kedvezményt Németországtól. Ennél, azt hiszszük, több bajt okoz, úgy a szerződések szempontjából, mint Magyarország érdekei tekintetében is, az arany vám kérdése. Mert ha enged a monarchia azon átalános áramlatnak, hogy a vám aranyban fizettessék, ha azon illúzióban ringatja magát, hogy ezzel befoly valutaviszonyainak rendezésére; mert eszközöket szerez annak helyreállítására; ha vannak, kik hiszik, hogy adósságaink arany valutája követeli, hogy a vám is aranyban szedessék és hirdetik, hogy ez elő fogja mozdítani az arany befolyását a monarchiába, ám legyen! Il lussó ugyan mindez, mit Amerika 16 éves és Oroszország újabb példájával nagyon frappánsul tudnánk bebizonyítani, mert ugyanezen országoknak sem valutáját, sem arany mennyiségét semmivel sem emelé a vám aranyban szedése; de hát fogadjuk el ez illúziókat. Azonban akkor jusson eszünkbe az, hogy ez egy bizonytalan, változó és tetemes vámemeléssel egy jelentőségű. És ha azt akarjuk, hogy a vám védvámos, sőt olykor (a piaci és agionális viszonyoknál fogva) prohibitív jellemet ne nyerjen, és így Magyarországra nézve káros változást ne szenvedjen , akkor szállítsuk le az illető tételeket, az A „HON“ TÁRCZÁJA. A török frigy áldozatai 1594 ben. — Mutatvány az »Erdélyi Országgyűlési Emlékek« Ill-ik kötetéből. (Három közlemény). III. Azután, hogy a rendek eloszlottak, csakhamar megérkezett a kővári tábor, s nyomon megjöttek a külön felrendelt székelyek is. A fejedelem e sereg öszszevonását a törökök részéről jött fenyegető hírekkel hozta kapcsolatba, azt mondván, hogy e hadak rendeltetése a visszatérő tatár hordák útját állani. A dolog valószínűnek tetszett — s minthogy Zsigmond a korábbi mozgalom vezetői iránt teljesen megengeszteltnek mutatta magát, s irányukban nyájas, közlékeny és kegyelmes volt, senkinek sem jutott eszébe arra gondolni, hogy azzal messzehatóbb czéljait takarja. Mindenki nyugodtan várta az aug. 17-ére hirdetett országgyűlés határnapját s a rendek gyanútlanul jöttek össze e válságos napon. A mint a rendek együtt voltak s az országgyülés megnyittatott, a fejedelem Kovachóczy korlátnak által beküldte előterjesztését. Aggodalommal néztek elébe a régi, de már megtört ellenzék fejei, mert — amint ezt a portától visszahívott követek megérkezése is mutatta — a török frigy felbontását várták attól. Valóban úgy volt. Mindenekelőtt kiemelte a korlátnak, hogy a keresztyéneknek és barbároknak küzdelme eddig is mennyi terhet rótt az országra, hol itt, hol amott kényszerittetvén táborba szállni, s a tatárok miatt most is kényszerítve vannak védelmükről gondoskodni. Azon hitben, hogy ezt a rendek jóvá hagyják, már ki is jelentette a fejedelem az illető helyen, hogy segélyére számíthatnak. Mert a fejedelem csak a keresztyénekkel való szövetkezésben látja megmaradásukat. Midőn magyarországi rokonaik, testvéreik vérzenek, kötelességük nekik azoknak segélyt nyújtani — mert ha azok elbuknak, rájuk fog kerülni a sor. Mindenkinek akkor kell segélyt nyújtani, midőn arra szüksége van, s különben is könnyebb azokkal egyesült erővel állani ki a küzdelmet, mint magukra. S e szövetkezés már valóságos kényszerűséggé vált, mert a törökök megbuktatásukra törekesznek s kiengesztelésökre többé nem is gondolhatnak. Gondoskodniok kell tehát e megvédésükre szükséges eszközökről, katonákról és pénzről s erre nézve nem elég a szegény népet, önmagukat is meg kell adóztatniok, s a külföld által adandó segélyről majd a fejedelem fog gondoskodni. A korlátnok beszéde végeztével távozott s a rendek hozzáfogtak az előterjesztés tárgyalásához. De mindenekfölött némi felvilágosításokra volt szükségük, s ezért kérték a fejedelmet, engedje meg, hogy Bocskay és Kovachóczy közéjük jöjjenek. A felvilágosítás, amit a rendek ezektől kértek, abból állott: miért akarja a fejedelem felbontani a török frigyet, midőn, ha megadják is az engedélyt a tanácsuraknak a rendek, hogy a németekkel csatlakozzanak, erejük úgyis elégtelen lesz ? A korlátnak egy hosszú beszédben kifejté okait a többi közt, hogy a divánban el volna határozva Márkházyt ültetni Erdély trónjára, s hogy az eddig nem történt meg, csak azért volt, mert erre az alkalom hiányzott. A tanácsurak azonban e felvilágosítás után sem akartak azonnal határozni s kérték a fejedelmet várjon válaszukra a következő napig. Másnap — aug. 27 ike volt — a fejedelem elrendelő, hogy mindenik nemzet írásban adja be szavazatát. Fehérmegye, egy nehány magyar tagja az országgyűlésnek s Udvarhely, Sepsi, Kézdi, Orbai és Csikszékek a török frigy fölbontása ellen szavaztak, de a többi vármegye és székelyszék, valamint a szász egyetem a fölbontásra adta szavát. A nagy többség tehát a frigy fölbontása mellett szavazott s Kendy Sándor nem állhatta meg, hogy nehány barátjának bizalmasan ne mondja : »csak nyissuk föl János templomának ajtaját, úgy sem tudom mikor zárjuk be.« Az eredményt Kendy Sándor s minden megyének és széknek egy-egy tagja vitte meg Zsigmondnak, ki viszont Sennyey Pongrácz és Kovachóczy által küldte meg üzenetét a rendeknek: örömmel értesült elhatározásukról s szívesen járul maga is hozzá. S hogy jobban megnyugtassa a rendeket, hozzájuk küldé a portáról nem rég visszatért Óváryt közleni velők : neki biztos tudomása van, hogy annyira lekerültek a divánban Erdély ellen, hogy ha egy egész szobát megtöltenének aranynyal, azzal sem engesztelhetnék meg. És mert Kovachóczy ismételve ajánlotta a rendeknek, hogy a hadsereg föntartására szükséges öszszegeket szavazzák meg -- ami a székelyek ellenmondását és zajongását vonta maga után, kik remélték, hogy most visszakapják régi kiváltságaikat, mely szerint adót nem kötelesek fizetni az esetre, ha katonáskodnak. így érkezett el vasárnap, aug. 28-ika, a nap, melyet Zsigmond boszuja keresztül vitelére kitűzött s melyre e czélból már mindent előre elkészített Bocskayval, Kereszturyval és Geszti Ferenczczel, meges ’ketvén Lázár Istvánt, az udvari darabantok és Sib ’ rik Gáspárt az udvari lovasok kapitányát, hogy a mi tőlük kivántatni fog, pontosan végrehajtják. Mert mindenekelőtt titoktartásra és cselekvésre volt szükség. El volt határozva, hogy terveinek legfőbb akadályait s azokat, kik a júliusi mozgalmakat vezették és intézték, el fogja láb alól tenni. Sokkal mélyebben volt sértve, hogysem meg tudott volna bocsátani, és még most is, miután elérte czélját, a török frigynek országgyűlési határozat által fölbontását, sokkal inkább tartott attól, hogy a földig alázott ellenzék ismét visszanyerheti erejét s a kivitel útjába akadályokat görditene, hogy ne kívánta volna őket teljesen semmivé tenni. De tartott népszerűségüktől, félt a fölkeléstől, melyet erőszakos elfogatásuk maga után vonhat, s ezért ez eshetőségek számbavételével intézkedett. Berendeltettek Kolozsvárra a székely csapatok, azon ürügy alatt, mintha misét jöttek volna hallgatni, valóban pedig, hogy a kitörhető lázadásnak útját állják. Az udvari darabontokat a fejdelmi palotában s a városban szétoszták, hogy adott jelre előrohanjanak. Jósika István a kolozsvári bíróhoz ment s parancsot adott, hogy a város kapuit zárassa el s csak akkor nyittassa fel, ha gyűrűjét előmutatják. A tanácsurak pedig s a főnemesek reggel 9 órára a fejedelemhez rendeltettek, hogy ötöt Monostorra misére kövessék, mialatt a rendek a kis templomban összegyűlve tanácskoztak. A tanácsurak gyanútlanul, vagy a kapott intéseket figyelembe se véve, siettek fel a fejedelmi palotába, díszruhába öltözve, hogy Zsigmondot a templomba kövessék. Egymásután megjelentek a tanács- és főurak, s Zsigmond is közéjök jött, nyájasan, barátságosan beszélgetve velük. Roszul érzi magát, nem mehet a templomba, de ime itt van egy csomó levél, államiratok, olvassák azokat a mondás visszavonult szobájába. Ez volt a megbeszélt jel. E peretben Király Albert, Csukás Péter, Fekete János egy csapat darabonttal a terembe léptek, hol a fő- és tanácsurak voltak. Fekete onnan felolvasta a szokott módon kiállított elfogatási parancslevelet s az elfogatandók névsorát: Báthory Boldizsár tanácsur, Kendy Sándor tanácsur, kiket a mozgalom fejeinek és vezetőinek tartottak, Kendy Ferencz tanácsur, ki csupán vagyonáért fogatott el, Iffju János tanácsur, Báthory Boldizsár mostohaatyja ugyanaz, kit a tordai gyűlés Zsigmondhoz követül küldött Fehérvárra, Kovachóczy Farkas korlátnak, az országgyűlés Egerbegyre küldött követe, Kendy Gábor, Forró János, a tordai országgyűlés Bocskayhoz küldött követe, Bornemisza János, a tordai országgyűlésnek a tatárok ellen küldött kapitánya, Lónyay Albert, a Szilágyba küldött kapitány, Gerendy János, a fizetőmester, Szalánczy György és Literáti Gergely. Továbbá Vas György és Sennyey Pongrácz tanácsurak — kik ketten azonban utóbb kiszabadultak. Mindezek azonnal magában a fejedelmi házban zárattak el, megtiltatván bárkinek is hozzájuk közeledni. Az elfogatás nagy mozgalmat támasztott az utczákon, de a szétszórt katonaság meggátolta annak kitörését. Magukat a kis templomba gyűlt rendeket is megrémítette a hit, a fejedelem megnyugtatásukra Kornis Gáspárt küldte hozzájuk. Mindamellett Süveg Albertet és Siger Jánost a fejedelemhez küldék, kérni az országgyűlés nevében szabadon bocsáttatásukat : »senkit sem fog — mondá nekik — a foglyok közül törvényen kívül bántani.« Ebéd után Geszti Ferencz ment be Báthory Boldizsárhoz, a fejedelem nevében rendelve, hogy maga és testvérei várai átadása iránt küldjön levelet a várnagyokhoz — különben föl fog akasztatni. Aztán a többi foglyokhoz ment hasonló követeléssel s mindnyájan teljesiték azt. Még aznap délután 3 órakor Bornemiszát, Kendy Gábort, Szalánczyt és Literátit hátrakötött kezekkel az óvári toronyba vitték, másnap aug. 29-én reggel Báthoryt, Kovachóczyt és Kendy Ferenczet szálliták el, mig este Forrót, Gerendyt, Lónyayt a Seres István kolozsvári polgár házába hurczolták s közülök Geszti rendeletére Forrót nyolczszor vonták kispadra. Midőn Báthory Boldizsárt hurczolák, neje, a Kendy Sándor leánya a fejedelemhez rohant, térdre hullva kért érte kegyelmet. Zsigmond e perezben valódi alakjában mutatta magát, a nélkül hogy neki felelt volna, testőreihez fordult: »nem erre az asszonyra való ruhák ezek — mondá — tépjétek le róla«; s midőn ezek valóban félmeztelenné vetkőztették, folytató: »lökjétek ki, hadd öltöztesse férje fényesebb fejedelmi ruhákba.« Csak Kendy Sándor maradt a fejedelmi palotában. Aug. 30-án kora reggel Bocskay meglátogatta azokat, kiket a fejedelem halálra ítélt s íróeszközöket adott nekik; ezeknek, a többi foglyoknak s még másoknak is, kik e mozgalomba bi voltak elegyedve, sorsa már el volt dőlve. Az elfogottak közül ötre volt kimondva a fejedelem által nyilvánosan leendő kivégeztetés, négyre a titkosan leendő kivégeztetés volt szabva. Mindöszsze 17-re volt szánva elitéltetés. Tízre halál, hétre jószágvesztés. Annyi bizonyos, hogy sem actuális terminuson, sem (ezúttal még) országgyűlésen nem tárgyaltak ügyöket, törvényes itéletlevél sem adatott ki ellenök s a fejdelem csak egyszerű parancs által intézkedett : az egész annyira magán viselte a vérbosztnak, a személyes gyűlölködésnek bélyegét, hogy a megrémült rendek, bármily tágkörű fogalommal is bírtak különben a felségi jogokról, tisztában voltak azzal, hogy egy veszélyes államcsinnal állnak szemben, mely ellen sem a törvényben, sem a jogokban védelmet nem találnak. A kivégzés a kolozsvári piaczon, szemben a feedelmi palotával hajtatott végre, az ott felállított vérpadon, egy szegedi czigány által, a kolozsvári bio átlagos disagionak megfelelőleg , mert ugyanazon tétel közt: osztrák és arany valutában ég és föld a különbség. Ez előtt— kárunk nélkül — szemet nem hunyhatunk. H. S. — Andrássy Gyula gróf ma szabadságra megy, mely ha a körülmények engedik, néhány hétre fog terjedni. Andrássy ugyanis novemberig szándékozik magyarországi jószágain maradni, honnan a deczemberben tartandó delegátióülésekre való előkészületek végett visszatér Bécsbe. — Lichtenfels háló — a dualismusról. A nem rég meghalt, erősen centralista osztrák államférfi, mint a »N. fr. Pr.«ben olvassuk, igy nyilatkozott egyik ismerősének a dualismusról: A dualismus bevonult tehát síp és trombitaszó mellett, minden felől tömjénezik. Nagyon ünnepies és örömsugárzó szint öltött minden. Gyakran lehet olvasni a történelemben, hogy ez s ez a város dús lakomákban töltötte idejét, és midőn polgárai másnap kialudták a tivornyát, az ellenség, ki előtte való napon még szívesen látott vendég volt, megmászta a falakat és lerombolta a helyet. A dualismus, melyet oly nagy pompával inauguráltak, tönkre fog minket tenni.« Daczára ezen nyilatkozatnak, jegyzé meg a nevezett lap, Lichtenfels belátta — mint sokan mások — hogy más alkotmány nem lehetséges s belenyugodott a dualismusba, ellene nem küzdött, mint némely Thunok és mások. — Midhát pasa nézete. E czim alatt a Konstantinápolyban megjelenő »Stambul« nyilatkozatokat közöl a volt nagyvezértől, melyet ez a lap párisi levelezője előtt tett. Midhát ez alkalommal a következőket mondá : Bécsbe utazásom, mely egy a palotával folytatott igen rövid levelezéssel összeesett, a lehető legtöbb magyarázgatásra adott tért. Mióta Európában vagyok, egy lépést sem tettem, sőt átalában minden olyasmitől tartózkodtam, ami arra utalt volna, hogy Konstantinápolyba vissza akarok térni. Hazámból elűzetve, anélkül hogy ellenem csak legkisebb vádat is lehett volna emelni, nem tápláltam keserűséget, sőt azt mondhatom, sajnálatot sem, ha az általam megkezdett mű minden jóakarat mellett is kérdésessé ne vált, s ha az ország oly borzasztó helyzetben nem lett volna. Nemcsak elfeledtem, de emlékezetemből is kitöröltem magamat, egész addig, míg nem láttam, hogy a háború megüzentetett. Erre Londonba mentem, hogy lássam az angol minisztereket, kik mindenkor jó indulattal voltak Törökország iránt, de ellenzékük, és amint hiszem, Németország magatartása akadályozza őket a tényleges beavatkozásban. Angliában sok rokonszenvet láttam hazám iránt. Londont elhagyva, akkor Plombiéresbe mentem. Az oroszok átkeltek a Dunán, a Balkánon s Drinápoly felé vonultak. Még egy kicsi, s Konstantinápoly meg van hódítva, s a birodalom fennállása fenyegetve. Én, ki erőnket ismertem, nem foghattam meg az oroszok gyors előnyomulását és hadaink tétlenségét. Ily pillanatban nem maradhattam közönyös nézője a dolgoknak. Minden önszeretetet és személyes tekintetet félre téve, táviratoztam Konstantinápolyba s ő felségének a szultánnak rendelkezése alá bocsátom magam. Szolgálatom felajánlását nem fogadták el. Miután kezdetben úgy tettek, mintha lépésemet kedvezőleg fogadnák, végül mégis válasz nélkül hagytak. De megvan az az elégtételem, hogy kötelességemet megtettem. A pasa ezután a háború és az azután következendő békére vonatkozó nézeteit illetve utal azon levelére, mely a »Journal des Debats«-ban jelent meg, a melyet annak idején mi is közöltünk. — Muszk a vélemény a hirlap-subventióról. Az orosz hírlapok erélyesen sürgetik a téli hadjáratot. Ettől várják Oroszország eddigi vereségeinek helyrehozását és végleges győzelmét. A »Sovremennyja Izviestija« is akar téli hadjáratot s rásüti a »Golos«-ra, mely a Sipka kiürítését sürgette, hogy török zsoldban áll, s hogy ez nagyon szeretné, ha az orosz sereg Plevnát is föladná és a Dunán túl Romániába vagy a déli orosz kormánykerületekbe menne terelni. Fölmelegítvén egy megvesztegetési történetkét, melylyel az orosz lapok a »Golos«-t tavaly gyanúsították, utal a törökök példájára, kik jól ismervén a sajtó hatalmát, külföldön több subvenczionált lapot tartanak, melyek igen hasznos szolgálatokat tesznek nekik, s kérdi, hogy a »Nord«-on kívül vannak-e Oroszországnak idegen sajtóbérenczei, kik, ha nem is hazugságokat terjesztenének, de legalább azt mondanák, amit a kormányközegek odahaza, a sajtóban kimondani czélszerűnek nem találnak. Megengedi ugyan, hogy a subvenczió magára a lapra gyalázatos s subvenczionált lapoknak alapítása az erkölcsiséggel roszul fér össze, de mint hasznos dolgot ajánlja az ellenfelet saját fegyverével ütni. Magyar arany,juradék. A magyar aranyjáradék a bécsi tőzsdére tegnap lett hivatalosan felvéve. A bécsi tőzsdekamara közzétette, hogy csak teljesen befizetett járadékjegyekre történhetnek kötések. A bécsi tőzsde a magy. járadék iránt kedvezőn van hangolva; a contremina, mely a jegyzés sikerét meghiúsítani igyekezett, nyugtalanítva látja magát. Irányadó körökben belátták azt, hogy ez alkalommal nem szükséges mesterséges hausset előidézni. Egy clique azon mesterkélt, hogy a járadékok iránt a hangulatot lelohaszsza, azonban nehéz feladatba fogott, mert a Rothschild-ház kívánságára elhatároztatott, hogy az aláírás az első napon nem fog bezáratni. Párisra és Londonra fektetik a fősúlyt, s külföldön bizonyára jó benyomást fog gyakorolni az, hogy Magyarország is erősen érdeklődik a kölcsön iránt. Egy ország, mely a külföldi hitelre apellál, csak az esetben élvez ott hitelt, ha oly helyzetben van, hogy maga is képes hitelt adni. Az a körülmény, hogy Magyarország részt vesz a kölcsönben, valamint a magyar vasutak üzleteredményéről szóló kimutatások a külföld előtt a legjobb bizonyítékot szolgáltatják arra nézve, hogy Magyarország hitelképes. De nem lehet tagadni, hogy a járadék sikere mint az osztr. járadéknál is történt, csak hetek múlva fog igazán kifejezésre jutni. A külföldi lapok még nem nyilatkoznak érdemlegesen a magyar járadékról, csak egy pár rövid megjegyzést tesznek. A »Presse« ezt mondja: Némi végzetszerűség van abban, hogy az utóbbi évek aláírásai kedvezőtlen politikai és pénzügyi momentumok által befolyásoltatnak. A pillanatnyi ellentétes áramlat azonban a végleges sikert nem akadályozhatja meg, mert a tőkebefektetési papírok, melyek a capitalist számítanak, elvégre mégsem függnek kizárólag a pillanatnyi tőzsdei áramlattól. Ugyanezt fogjuk látni a magyar aranyjáradék aláírásánál, mely bizton sikerülni fog, még ha a tőzsde hangulata kedvezőtlenre fordulna is. A budapesti aláiró helyeken okt. 9-én d. u. 4 óráig, mikor az aláirás mára bezáratott, aláíratott teljes készpénzfizetés mellett 9.120,00 frt, továbbá 443,300 frt, mely részben I. kib. m. kincst. utalványokban fizettetik. Összesen tehát aláíratott eddig 9.563,300 forint. Az egyes aláíró helyeken az esti lapunkban említetteken kívül a következő aláírásokról nyertünk tudomást: I. magy. ált. biztositó társaságnál, Lévay Henrik 20,000 frt, Kauser Lipót 12,000 frt, Fábián Gyula 10,000 frt, Pesti nagykereskedők egyesülete 10,000 frt, Frey Vilmos (Esztergom) 10,000 frt, Szigetvári takarékpt. 20,000 frt, Azienda assicuratrice 100,000 frt, Cross Charles Edwin 10,000 frt, Magyar tisztviselők árva alapja 10,000 frt. A magy.art. hitelbanknál az eddig említetteken kívül aláírtak még a Chevra Kadisa 30,000 frt, Goldberger Sám. és fia 20,000 frt, Koben I. S. 66,000 frt, Böhm M. 20,000 frt, Kanizsai bankegyesület 30,000 frt, Szepesi hitelbank Lőcsén 22,600 frt, Esztergomi takarékpt. 60,000, frt, Miskolczi hitelintézet 5000 frt, Nyitra megye alapítványai 10.000 frt, nyitrai keresk. és hitelintézet 5000 frt, dr. Iricz Adolf 25.000 frt, Esztergomi székes káptalan 60.000 frt. A magyar földhitelintézetnél: b. Vécsey József 25.000 forint, Kovács Márton 15 ezer forint, Schapringer I. Pécsről 25.000 frt, Peitler A. József váczi püspök 10,000 frt, h. ~Wenckheim Béla 20,000 frt, orsz. erdészeti egyesület 10,000 frt, Tisza Lajos 10,000 frt, Schlauch Lőrincz püspök 20,000 frt, Varannói tkp. 20,000 frt, heves megyei tkp. 10,000 frt, Gomperz testvérek 30,000 frt, Lukács Antal 11,000 forint, Basch Fülöp 20,000 frt. Az országos honvédegyesületek központi választmánya, mint halljuk, elhatározta, hogy eddig takarékpénztárilag kezelt pénzét az aranyjáradék papírjaiba fekteti. Ezen összeg ötezer forintot tesz ki. Országgyűlési tudósítás, Budapest, okt. 9. Ma a bagatellek napja volt a házban. Igazán bagatellszerű elcsépelt argumentumokkal melegítette fel az ellenzék a szolgabírák és járásbírák bíráskodása fölött a Horánszky féle javaslat elfogadása által úgy is már eldöntött vitát, mely argumentumok ellen majdnem kár volt pazarolni az igen sikerült beszédeket, melyeket a kormány részéről hallottunk. Jobb ügyre méltó szívóssággal iparkodik az ellenzék minden alkalommal az érintett kérdést az ő nézete szerint eldöntetni, pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nem az a fő kérdés a bagatell eljárásban : ki bíráskodjék, hanem az : mily eljárás szerint bíráskodik az illető közeg. Különben reméljük, hogy ezentúl legalább a bagatell-eljárás tárgyalása alkalmával nem lesz többé alkalom e kérdés feszegetésére. Most majd szóba kerülnek az eljárási részletek. Azonban úgy látszik, ezek nem igen gyakorolnak valami nagy vonzerőt, mert az elnök ma kénytelen volt, épen mikor ezen részletek tárgyaltattak, a ház határozatképtelenségét kimondani, holott az ülés kezdetén aránylag szép számmal voltak jelen a honatyái. Az igaz, a részletek megvitatásánál nincs alkalom hangzatos beszédekre, nincs kilátás rethorikai babérokra. Azonban annál több alkalom van a törvény javítására. És sajnos, épen az úgynevezett táblabírói elem tündököl távolléte által egy ily kiváló jogi jelleggel bíró törvényjavaslat tárgyalásánál. Azon képviselők pedig, kik egyúttal gyakorló ügyvédek is, most érvényesíthetik legjobban dús tapasztalataik által szerzett ismereteiket, ha a részletes tárgyalásnál figyelmeztetik a házat, a jogesetek tömkelegéből levont észleleteikre. Az nem lesz mulattató, de ha a budget tárgyalásánál a minisztériumok által törülközők mosására kiadott pár forintról hosszadalmasan lehet beszélni, megérdemli a bagatelleljárás, mely által a nép ezreinek érdeke közvetlenül érintetik, hogy az egyes intézkedések a gyakorlati kívánalmak, az elméleti igények kellő figyelembevétele mellett alaposan tárgyaltassanak. Különben nem reeriminatióképen mondjuk el ezeket, csak figyelmeztetésül, mert a