A Hon, 1877. október (15. évfolyam, 256-285. szám)

1877-10-10 / 264. szám

265. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Szerda, október. 10. Kiadó-h­ivatal * Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési fil.J. Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra......................................6 frt — kr. 6 hónapra......................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként . . • 1 * — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda* Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás a H­O­­T XV-dik­ évfolyamára. Előüsetési árak : [i »H on« megjelen naponkint kétazer.) October hóra ..•••• ̇ Zrt. october-novemberre . , 4 » October—decemberre . ■ ° * Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. MT Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok­ tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hon« link. ■ kiadó­ hivatala. Budapest, október 9. A legújabb stádiumról. Annyi különböző hír szárnyalt a Német­országgal kötendő vámszerződés ügyében, hogy egyátalában nem csuda, ha a közönség azon része is, mely érdeklődik egyéb izgal­mas, de távolról sem ily fontos ügyek mellett is, e kérdés megoldása iránt beleunt a sok­féle variatióba. Most legalább annyit, megbíz­ható forrás után, tudunk, hogy ha az ügy nem is sokat haladt előre, de egyátalában nem bukott meg, sőt kilátás van sikerülésé­re. És annyit is veszünk észre: az appre­tureljárás iránti megegyezésből, a gabona­vámok elejtéséből, a szövetvámok leszállítá­sából, hogy az eleinte tervezett átalános tarifta oly átalakulás elé megy, melynek kö­vetkeztében elveszti védvámos jellegét és megfelel azon álláspontnak, melyet az 1869-ki angol pótszerződés elfoglalt, és a mely — legalább vámközösségben — leginkább meg­felel Magyarország érdekeinek. És ha ez, épen egy oly állammal szemben lesz érvé­nyesítve, melylyel forgalmunk legnagyobb része összekötve van, ez sokkal nagyobb haszonnal fog járni az országra nézve, mint ha ugyanez az álláspont csak Angliával szem­ben lenne érvényre juttatva, mint volt eddig. És ez irány győzelme­t Németország irányá­ban, oly átalános és határozott szabadkeres­kedelmi jelleget nyom vámpolitikánkra, hogy lehetetlen, hogy ne biztosítson az kereskedel­mi és vámszerződést Európa nyugati államai­val szemben is. Tehát az eleinte tervezett vámpolitika így teljesen emanczipálva lenne az osztrák védvámosok pressiója alól, holott, nem tagadjuk, annak súlyos nyomai látszot­tak a májusi egyezségen. Igaz, hogy nagyon valószínűleg a finansz­­vámokból való lealkuvásra, némely általunk is óhajtott vámemelés feladására lesz szükség, hogy a szerződés úgy Németországgal, mint Olasz-, Franczia- és Angolországgal sikerül­jön. De ebből nem kevés javulás fog követ­kezni, még azon állapothoz képest is, melybe a monarchia vámviszonyait az angol pótszer­ződés helyezte, mert elvei érvényesülnének a nagy forgalomra, noha lehet, hogy némi visszamenés is lesz észlelhető. De ha elérjük azt, hogy ez még­sem legyen ak­kora sem, milyent a j­el­enl­eg érvényben lévő német szerződés képvisel és e mellett elérjük azt, hogy egyfelől : a vámok pénz­ügyi szempontból többet jövedelmezzenek, másfelől : restitutió és appretur czímén keve­sebb költséggel, illetőleg visszaéléssel legye­nek összekötve , akkor meg lehetünk eléged­ve az eredménynyel, mert közgazdasági és kereskedelmi kárunk nélkül lesz az elérve. Meg lehetünk főleg akkor, ha minden irány­ban szerződésben lesz biztosítva tariftánk és részesülünk ,a legtöbb kedvez­ményben részesülő­ nemzetek sorában, min­den évben a mások által is kivívott kedvez­ményekben ; és meg lehetünk akkor, ha meg­gondoljuk, hogy most nemcsak Ausztriában, de Német-, Olasz- és Francziaországban is nagyobb nehézségekkel, mert rendszeres reactióval kell küzdenünk, mint 1865 — 9-ben, mikor inkább a külföld és Ausztria által s­o­­dortattunk azon álláspontra, melytől való eltérést most reactiónak tekintünk. De e tekintetben csak akkor lesznek ér­dekeink kielégítve, ha a nekünk különben sem használó (mert kivivők vagyunk) gabna, illetőleg lisztvámok elejtése után, bo­rainknak biztosíttatik a külföld piacra. Igaz, hogy ez nemcsak, és első­sorban épen néma vámtól függ , mert boraink minősé­ge és előállítási ára olyan, hogy Németorszá­got soha sem fogjuk oly kedvezmény adásá­ra bírni, hogy ott a franczia borokkal kiáll­ják a versenyt ; illetőleg, ha ezt el akarjuk érni, olcsó borokra kell törekednünk ; de a vámpolitikától azt csak követelhetjük, méltá­nyosan ez ügyben, hogy a legtöbb kedvez­ményben részesülő nemzetek sorába emeljen. Ha pedig — mint halljuk —­ Németország nem akar szerződéses tételt megállapítani a borra nézve, akkor éo ipso Francziaországgal egyenlő állapotba jutunk, e tekintetben. De még akkor is elismerjük, határszéli forgalom czímén, jogosan kívánhatunk kedvezményt Németországtól. Ennél, azt hiszszük, több bajt okoz, úgy a szerződések szempontjából, mint Magyaror­szág érdekei tekintetében is, az arany­ vám kérdése. Mert ha enged a monarchia azon átalános áramlatnak, hogy a vám aranyban fizettessék, ha azon illúzióban ringatja ma­gát, hogy ezzel befoly valutaviszonyainak rendezésére; mert eszközöket szerez annak helyreállítására; ha vannak, kik hiszik, hogy adósságaink arany valutája követeli, hogy a vám is aranyban szedessék és hirdetik, hogy ez elő fogja mozdítani az arany befolyását a monarchiába, ám legyen! Il lussó ugyan mind­ez, mit Amerika 16 éves és Oroszország újabb példájával nagyon frappánsul tudnánk bebizonyítani, mert ugyanezen országoknak sem valutáját, sem arany mennyiségét sem­mi­ve­l sem emelé a vám aranyban szedése; de hát fogadjuk el ez illúziókat. Azonban akkor jusson eszünkbe az, hogy ez egy bi­zonytalan, változó és tetemes vám­emeléssel e­g­y j­e­l­e­n­t­ő­s­é­g­ű. És ha azt akarjuk, hogy a vám védvámos, sőt olykor (a piac­i és agionális viszonyoknál fogva) pro­­hibitív jellemet ne nyerjen, és így Magyaror­szágra nézve káros változást ne szenved­jen , akkor szállítsuk le az illető tételeket, az A „HON“ TÁRCZÁJA. A török frigy áldozatai 1594 ben. — Mutatvány az »Erdélyi Országgyűlési Emlékek« Ill-i­k kötetéből. (Három közlemény). III. Azután, hogy a rendek eloszlottak, csakhamar megérkezett a kővári tábor, s nyomon megjöttek a külön felrendelt székelyek is. A fejedelem e sereg ösz­­szevonását a törökök részéről jött fenyegető hírekkel hozta kapcsolatba, azt mondván, hogy e hadak ren­deltetése a visszatérő tatár hordák útját állani. A dolog valószínűnek tetszett — s minthogy Zsigmond a korábbi mozgalom vezetői iránt teljesen megen­­geszteltnek mutatta magát, s irányukban nyájas, köz­lékeny és kegyelmes volt, senkinek sem jutott eszébe arra gondolni, hogy azzal messzehatóbb czéljait ta­karja. Mindenki nyugodtan várta az aug. 17-ére hir­detett országgyűlés határnapját s a rendek gyanútla­nul jöttek össze e válságos napon. A mint a rendek együtt voltak s az országgyü­­lés megnyittatott­, a fejedelem Kovachóczy korlátnak által beküldte előterjesztését. Aggodalommal néztek elébe a régi, de már megtört ellenzék fejei, mert — a­mint ezt a portától visszahívott követek megérke­zése is mutatta — a török frigy felbontását várták attól. Valóban úgy volt. Mindenekelőtt kiemelte a korlátnak, hogy a keresztyéneknek és barbároknak küzdelme eddig is mennyi terhet rótt az országra, hol itt, hol amott kényszerittetvén táborba szállni, s a tatárok miatt most is kényszerítve vannak védel­mükről gondoskodni. Azon hitben, hogy ezt a rendek jóvá hagyják, m­ár ki is jelentette a fejedelem az ille­tő helyen, hogy segélyére számíthatnak. Mert a feje­delem csak a keresztyénekkel való szövetkezésben látja megmaradásukat. Midőn magyarországi roko­naik, testvéreik vérzenek, kötelességük nekik azoknak segélyt nyújtani — mert ha azok elbuknak, rájuk fog kerülni a sor. Mindenkinek akkor kell segélyt nyújtani, midőn arra szüksége van, s különben is könnyebb azokkal egyesült erővel állani ki a küzdel­met, mint magukra. S e szövetkezés már valóságos kényszerűséggé vált, mert a törökök megbuktatásuk­ra törekesznek s kiengesztelésökre többé nem is gon­dolhatnak. Gondoskodniok kell tehát e megvédésük­re szükséges eszközökről, katonákról és pénzről s er­re nézve nem elég a szegény népet, önmagukat is meg kell adóztatniok, s a külföld által adandó segélyről majd a fejedelem fog gondoskodni. A korlátnok beszéde végeztével távozott s a rendek hozzáfogtak az előterjesztés tárgyalásához. De mindenekfölött némi felvilágosításokra volt szük­ségük, s ezért kérték a fejedelmet, engedje meg, hogy Bocskay és Kovachóczy közéjük jöjjenek. A felvilágosítás, a­mit a rendek ezektől kértek, abból állott: miért akarja a fejedelem felbontani a török frigyet, midőn, ha megadják is az engedélyt a tanácsuraknak a rendek, hogy a németekkel csat­lakozzanak, erejük úgyis elégtelen lesz ? A korlátnak egy hosszú beszédben kifejté okait a többi közt, hogy a divánban el volna határozva Márkházyt ül­tetni Erdély trónjára, s hogy az eddig nem történt meg, csak azért volt, mert erre az alkalom hiányzott. A tanácsurak azonban e felvilágosítás után sem akar­tak azonnal határozni s kérték a fejedelmet várjon válaszukra a következő napig. Másnap — aug. 27 ike volt — a fejedelem el­rendelő, hogy mindenik nemzet írásban adja be sza­vazatát. Fehérmegye, egy nehány magyar tagja az országgyűlésnek s Udvarhely, Sepsi, Kézdi, Orbai és Csikszékek a török frigy fölbontása ellen szavaztak, de a többi vármegye és székelyszék, valamint a szász egyetem a fölbontásra adta szavát. A nagy többség tehát a frigy fölbontása mellett szavazott s Kendy Sándor nem állhatta meg, hogy nehány barátjának bizalmasan ne mondja : »csak nyissuk föl János templomának ajtaját, úgy sem tudom mikor zár­juk be.« Az eredményt Kendy Sándor s minden megyé­nek és széknek egy-egy tagja vitte meg Zsigmond­­nak, ki viszont Sennyey Pongrácz és Kovachóczy által küldte meg üzenetét a rendeknek: örömmel ér­tesült elhatározásukról s szívesen járul maga is hoz­zá. S hogy jobban megnyugtassa a rendeket, hozzájuk küldé a portáról nem rég visszatért Óváryt közleni ve­lők : neki biztos tudomása van, hogy annyira lekerültek a divánban Erdély ellen, hogy ha egy egész szobát megtöltenének aranynyal, azzal sem engesztelhetnék meg. És mert Kovachóczy ismételve ajánlotta a ren­­deknek, hogy a hadsereg föntartására szükséges ösz­­szegeket szavazzák meg -- a­mi a székelyek ellen­mondását és zajongását vonta maga után, kik remél­ték, hogy most visszakapják régi kiváltságaikat, mely szerint adót nem kötelesek fizetni az esetre, ha katonáskodnak. így érkezett el vasárnap, aug. 28-ika, a nap, me­­l­­yet Zsigmond boszuja keresztül vitelére kitűzött s melyre e czélból már mindent előre elkészített Bocs­kay­val, Kereszturyval és Geszti Ferenczczel, meges­ ’­ketvén Lázár Istvánt, az udvari darabantok és Sib­ ’ rik Gáspárt az udvari lovasok kapitányát, hogy a mi tőlük kivántatni fog, pontosan végrehajtják. Mert mindenekelőtt titoktartásra és cselekvés­re volt szükség. El volt határozva, hogy terveinek legfőbb akadályait s azokat, kik a júliusi mozgalma­kat vezették és intézték, el fogja láb alól tenni. Sok­kal mélyebben volt sértve, hogysem meg tudott volna bocsátani, és még most is, miután elérte czélját, a tö­rök frigynek országgyűlési határozat által fölbontá­sát, sokkal inkább tartott attól, hogy a földig alázott ellenzék ismét visszanyerheti erejét s a kivitel útjába akadályokat görditene, hogy ne kívánta volna őket teljesen semmivé tenni. De tartott népszerűségüktől, félt a fölkeléstől, melyet erőszakos elfogatásuk maga után vonhat, s ezért ez eshetőségek számbavételével intézkedett. Berendeltettek Kolozsvárra a székely csapatok, azon ürügy alatt, mintha misét jöttek volna hallgat­ni, valóban pedig, hogy a kitörhető lázadásnak útját állják. Az udvari darabontokat a fejdelmi palotában s a városban szétoszták, hogy adott jelre előrohanja­nak. Jósika István a kolozsvári bíróhoz ment s pa­rancsot adott, hogy a város kapuit zárassa el s csak akkor nyittassa fel, ha gyűrűjét előmutatják. A tanácsurak pedig s a főnemesek reggel 9 órára a fejedelemhez rendeltettek, hogy ötöt Monostorra misére kövessék, mi­alatt a rendek a kis templomban összegyűlve tanácskoztak. A tanácsurak gyanútlanul, vagy a kapott inté­seket figyelembe se véve, siettek fel a fejedelmi palo­tába, díszruhába öltözve, hogy Zsigmondot a tem­plomba kövessék. Egymásután megjelentek a tanács- és főurak, s Zsigmond is közéjök jött, nyájasan, ba­rátságosan beszélgetve velük. Roszul érzi magát, nem mehet a templomba, de ime itt van egy csomó levél, államiratok, olvassák azokat a mondá­s vissza­vonult szobájába. Ez volt a megbeszélt jel. E peretben Király Albert, Csukás Péter, Fekete János egy csapat da­rabonttal a terembe léptek, hol a fő- és tanácsurak voltak. Fekete onnan felolvasta a szokott módon kiállított elfogatási parancslevelet s az elfogatandók névsorát: Báthory Boldizsár tanácsur, Kendy Sándor tanácsur, kiket a mozgalom fe­jeinek és vezetőinek tartottak, Kendy Ferencz tanácsur, ki csupán vagyonáért fogatott el, Iffju János tanács­ur, Báthory Boldizsár mos­tohaatyja ugyanaz, kit a tordai gyűlés Zsigmondhoz követül küldött Fehérvárra, Kovachóczy Farkas korlátnak, az országgyű­lés Egerbegyre küldött követe, Kendy Gábor, Forró János, a tordai országgyűlés Bocskayhoz küldött követe, Bornemisza János, a tordai országgyűlésnek a tatárok ellen küldött kapitánya, Lónyay Albert, a Szilágyba küldött kapitány, Gerendy János, a fizetőmester, Szalánczy György és Literáti Gergely. Továbbá Vas György és Sennyey Pongrácz tanácsurak — kik ketten azonban utóbb kiszabadultak. Mindezek azon­nal magában a fejedelmi házban zárattak el, megtil­­tatván bárkinek is hozzájuk közeledni. Az elfogatás nagy mozgalmat támasztott az utczákon, de a szétszórt katonaság meggátolta annak kitörését. Magukat a kis templomba gyűlt rendeket is megrémítette a hit,­­ a fejedelem megnyugtatá­sukra Kornis Gáspárt küldte hozzájuk. Mindamellett Süveg Albertet és Siger Jánost a fejedelemhez küldék, kérni az országgyűlés nevében szabadon bo­csát­tatásukat : »senkit sem fog — mondá nekik — a foglyok közül törvényen kívül bántani.« Ebéd után Geszti Ferencz ment be Báthory Boldizsárhoz, a fejedelem nevében rendelve, hogy maga és testvérei várai átadása iránt küldjön levelet a várnagyokhoz — különben föl fog akasztatni. Az­tán a többi foglyokhoz ment hasonló követeléssel s mindnyájan teljesiték azt. Még az­nap délután 3 óra­kor Bornemiszát, Kendy Gábort, Szalánczyt és Lite­­rátit hátrakötött kezekkel az óvári toronyba vitték, másnap aug. 29-én reggel Báthoryt, Kovachóczyt és Kendy Ferenczet szálliták el, mig este Forrót, Ge­­rendyt, Lónyayt a Seres István kolozsvári polgár házába hurczolták s közülök Geszti rendeletére For­rót nyolczszor vonták kispadra. Midőn Báthory Bol­dizsárt hurczolák, neje, a Kendy Sándor leánya a fejedelemhez rohant, térdre hullva kért érte ke­gyelmet. Zsigmond e perezben valódi alakjában mutatta magát, a nélkül hogy neki felelt volna, testőreihez fordult: »nem erre az asszonyra va­ló ruhák ezek — mondá — tépjétek le róla«; s midőn ezek valóban félmeztelenné vetkőztették, foly­tató: »lökjétek ki, hadd öltöztesse férje fényesebb fe­jedelmi ruhákba.« Csak Kendy Sándor maradt a fe­jedelmi palotában. Aug. 30-án kora reggel Bocskay meglátogatta azokat, kiket a fejedelem halálra ítélt s íróeszközö­ket adott nekik; ezeknek, a többi foglyoknak s még másoknak is, kik e mozgalomba bi voltak elegyedve, sorsa már el volt dőlve. Az elfogottak közül ötre volt kimondva a feje­delem által nyilvánosan leendő kivégeztetés, négyre a titkosan leendő kivégeztetés volt szabva. Mindösz­­sze 17-re volt szánva elitéltetés. Tízre halál, hétre jószágvesztés. Annyi bizonyos, hogy sem actuális ter­minuson, sem (ezúttal még) országgyűlésen nem tár­gyaltak ügyöket, törvényes itéletlevél sem adatott ki ellenök s a fejdelem csak egyszerű parancs által in­tézkedett : az egész annyira magán viselte a vérbo­­sztnak, a személyes gyűlölködésnek bélyegét, hogy a megrémült rendek, bármily tágkörű fogalommal is bírtak különben a felségi jogokról, tisztában voltak azzal, hogy egy veszélyes államcsinnal állnak szem­ben, mely ellen sem a törvényben, sem a jogokban védelmet nem találnak. A kivégzés a kolozsvári piaczon, szemben a fe­­edelmi palotával hajtatott végre, az ott felállított vérpadon, egy szegedi czigány által, a kolozsvári bio átlagos disagionak megfelelőleg , mert ugyan­azon tétel közt: osztrák és arany valutá­ban ég és föld a különbség. Ez előtt— kárunk nélkül — szemet nem hunyhatunk. H. S. — Andrássy Gyula gróf ma szabadságra megy, mely ha a körülmények engedik, néhány hétre fog terjedni. Andrássy ugyanis novemberig szándé­kozik magyarországi jószágain maradni, honnan a deczemberben tartandó delegátióülésekre való elő­készületek végett visszatér Bécsbe. — Lichtenfels háló — a dualis­­m­­u­s­r­ó­l. A nem rég meghalt, erősen centralista osztrák államférfi, mint a »N. fr. Pr.«ben olvassuk, igy nyilatkozott egyik ismerősének a dualismusról: A dualismus bevonult tehát síp és trombitaszó mel­lett, minden felől tömjénezik. Nagyon ünnepies és örömsugárzó szint öltött minden. Gyakran lehet ol­vasni a történelemben, hogy ez s ez a város dús lako­mákban töltötte idejét, és midőn polgárai másnap ki­aludták a tivornyát, az ellenség, ki előtte való napon még szívesen látott vendég volt, megmászta a falakat és lerombolta a helyet. A dualismus, melyet oly nagy pompával inauguráltak, tönkre fog minket tenni.« Daczára ezen nyilatkozatnak, jegyzé meg a nevezett lap, Lichtenfels belátta — mint sokan má­sok — hogy más alkotmány nem lehetséges s bele­nyugodott a dualismusba, ellene nem küzdött, mint némely Thunok és mások. — Midhát pasa nézete. E czim alatt a Konstantinápolyban megjelenő »Stambul« nyilatkozatokat közöl a volt nagyvezértől, melyet ez a lap párisi levelezője előtt tett. Midhát ez alkalom­mal a következőket mondá : Bécsbe utazásom, mely egy a palotával folytatott igen rövid levelezéssel összeesett, a lehető legtöbb magyarázgatásra adott tért. Mióta Európában va­gyok, egy lépést sem tettem, sőt átalában minden olyasmitől tartózkodtam, a­mi arra utalt volna, hogy Konstantinápolyba vissza akarok térni. Hazámból elűzetve, a­nélkül hogy ellenem csak legkisebb vádat is lehett volna emelni, nem tápláltam keserűséget, sőt azt mondhatom, sajnálatot sem, ha az általam megkezdett mű minden jóakarat mellett is kérdésessé­ ne vált, s ha az ország oly borzasztó helyzetben nem lett volna. Nemcsak elfeledtem, de emlékezetemből is kitöröltem magamat, egész addig, míg nem lát­tam, hogy a háború megüzentetett. Erre Londonba mentem, hogy lássam az angol minisztereket, kik mindenkor jó indulattal voltak Törökország iránt, de ellenzékük, és a­mint hiszem, Németország magatartása akadályozza őket a tény­leges beavatkozásban. Angliában sok rokonszenvet láttam hazám iránt. Londont elhagyva, akkor Plom­­­biéresbe mentem. Az oroszok átkeltek a Dunán, a Balkánon s Drinápoly felé vonultak. Még egy kicsi, s Konstantinápoly meg van hódítva, s a birodalom fennállása fenyegetve. Én, ki erőnket ismertem, nem foghattam meg az oroszok gyors előnyomulását és hadaink tétlenségét. Ily pillanatban nem maradhattam közönyös nézője a dolgoknak. Minden önszeretetet és személyes tekintetet félre téve, táviratoztam Konstantinápoly­ba s ő felségének a szultánnak rendelkezése alá bo­­csátom magam. Szolgálatom felajánlását nem fogad­ták el. Miután kezdetben úgy tettek, mintha lépése­met kedvezőleg fogadnák, végül mégis válasz nélkül hagytak. De megvan az az elégtételem, hogy köteles­ségemet megtettem. A pasa ezután a háború és az azután követke­­­­zendő békére vonatkozó nézeteit illetve utal azon levelére, mely a »Journal des Debats«-ban jelent meg, a melyet annak idején mi is közöltünk. — Mus­z­k a vélem­ény a hirlap-sub­­ventióról. Az orosz hírlapok erélyesen sürgetik a téli hadjáratot. Ettől várják Oroszország eddigi ve­reségeinek helyrehozását és végleges győzelmét. A »Sovremennyja Izviestija« is akar téli hadjáratot s rásüti a »Golos«-ra, mely a Sipka kiürítését sürgette, hogy török zsoldban áll, s hogy ez nagyon szeretné, ha az orosz sereg Plevnát is föladná és a Dunán túl Romániába vagy a déli orosz kormánykerületekbe menne terelni. Fölmelegítvén egy megvesztegetési történetkét, melylyel az orosz lapok a »Golos«-t tavaly gyanúsították, utal a törökök példájára, kik jól ismervén a sajtó hatalmát, külföldön több subven­­czionált lapot tartanak, melyek igen hasznos szol­gálatokat tesznek nekik, s kérdi, hogy a »Nord«-on kívül vannak-e Oroszországnak idegen sajtóbérenczei, kik, ha nem is hazugságokat terjesztenének, de leg­alább azt mondanák, a­mit a kormányközegek oda­haza, a sajtóban kimondani czélszerűnek nem talál­nak. Megengedi ugyan, hogy a subvenczió ma­gára a lapra gyalázatos s subvenczio­­nált lapoknak alapítása az erkölcs­i­­séggel roszul fér össze, de mint hasznos dol­got ajánlja az ellenfelet saját fegyverével ütni. Magyar arany,ju­radék. A magyar aranyjáradék a bécsi tőzsdére teg­nap lett hivatalosan felvéve. A bécsi tőzsdekamara közzétette, hogy csak teljesen befizetett járadékje­gyekre történhetnek kötések. A bécsi tőzsde a magy. járadék iránt kedvezőn van hangolva; a contremina, mely a jegyzés sikerét meghiúsítani igyekezett, nyug­talanítva látja magát. Irányadó körökben belátták azt, hogy ez alkalommal nem szükséges mesterséges hausset előidézni. Egy clique azon mesterkélt, hogy a járadékok iránt a hangulatot lelohaszsza, azonban nehéz feladatba fogott, mert a Rothschild-ház kíván­ságára elhatároztatott, hogy az aláírás az első napon nem fog bezáratni. Párisra és Londonra fektetik a fősúlyt, s külföldön bizonyára jó benyomást fog gya­korolni az, hogy Magyarország is erősen érdeklődik a kölcsön iránt. Egy ország, mely a külföldi hitelre apellál, csak az esetben élvez ott hitelt, ha oly hely­zetben van, hogy maga is képes hitelt adni. Az a körülmény, hogy Magyarország részt vesz a kölcsön­ben, valamint a magyar vasutak üzleteredményéről szóló kimutatások a külföld előtt a legjobb bizonyí­tékot szolgáltatják arra nézve, hogy Magyarország hitelképes. De nem lehet tagadni, hogy a járadék sikere mint az osztr. járadéknál is történt, csak hetek múlva fog igazán kifejezésre jutni. A külföldi lapok még nem nyilatkoznak ér­demlegesen a magyar járadékról, csak egy pár rövid megjegyzést tesznek. A »Presse« ezt mondja: Némi végzetszerűség van abban, hogy az utóbbi évek alá­írásai kedvezőtlen politikai és pénzügyi momentumok által befolyásoltatnak. A pillanatnyi ellentétes áram­lat azonban a végleges sikert nem akadályozhatja meg, mert a tőkebefektetési papírok, melyek a capi­talist számítanak, elvégre még­sem függnek kizá­rólag a pillanatnyi tőzsdei áramlattól. Ugyanezt fog­juk látni a magyar aranyjáradék aláírásánál, mely bizton sikerülni fog, még ha a tőzsde hangulata ked­vezőtlenre fordulna is. A budapesti aláiró helyeken okt. 9-én d. u. 4 óráig, mikor az aláirás mára bezáratott, aláíratott teljes készpénzfizetés mellett 9.120,00 frt, továbbá 443,300 frt, mely részben I. kib. m. kincst. utalvá­nyokban fizettetik. Összesen tehát aláíratott eddig 9.563,300 forint. Az egyes aláíró helyeken az esti lapunkban említetteken kívül a következő aláírásokról nyertünk tudomást: I. magy. ált. biztositó társaságnál, Lévay Henrik 20,000 frt, Kauser Lipót 12,000 frt, Fábián Gyula 10,000 frt, Pesti nagykereskedők egye­sülete 10,000 frt, Frey Vilmos (Esztergom) 10,000 frt, Szigetvári takarékpt. 20,000 frt, Azienda assicu­­ratrice 100,000 frt, Cross Charles Edwin 10,000 frt, Magyar tisztviselők árva alapja 10,000 frt. A magy.­art. hitelbanknál az eddig említetteken kívül aláírtak még a Chevra Kadisa 30,000 frt, Goldberger Sám. és fia 20,000 frt, Koben I. S. 66,000 frt, Böhm M. 20,000 frt, Kanizsai bank­egyesület 30,000 frt, Szepesi hitelbank Lőcsén 22,600 frt, Esztergomi takarékpt. 60,000, frt, Mis­­kolczi hitelintézet 5000 frt, Nyitra megye alapítványai 10.000 frt, nyitrai keresk. és hitelintézet 5000 frt, dr. Iricz Adolf 25.000 frt, Esztergomi székes káptalan 60.000 frt. A magyar földhitelintézetnél: b. Vécsey József 25.000 forint, Kovács Márton 15 ezer forint, Schapringer I. Pécsről 25.000 frt, Peitler A. József váczi püspök 10,000 frt, h. ~Wenckheim Béla 20,000 frt, orsz. erdészeti egyesület 10,000 frt, Tisza Lajos 10,000 frt, Schlauch Lőrincz püspök 20,000 frt, Varannói tkp. 20,000 frt, heves megyei tkp. 10,000 frt, Gomperz testvérek 30,000 frt, Lu­kács Antal 11,000 forint, Basch Fülöp 20,000 frt. Az országos honvédegyesületek köz­ponti választmánya, mint halljuk, elhatározta, hogy eddig takarékpénztárilag kezelt pénzét az arany­já­radék papírjaiba fekteti. Ezen összeg ötezer forintot tesz ki. Országgyűlési tudósítás, Budapest, okt. 9. Ma a bagatellek napja volt a h­ázban. Igazán bagatellszerű elcsépelt argumentu­mokkal melegítette fel az ellenzék a szolga­­bírák és járásbírák bíráskodása fölött a Ho­­ránszky féle javaslat elfogadása által úgy is már eldöntött vitát, mely argumentumok el­len majdnem kár volt pazarolni az igen sike­rült beszédeket, melyeket a kormány részé­ről hallottunk. Jobb ügyre méltó szívósság­gal iparkodik az ellenzék minden alkalom­mal az érintett kérdést az ő nézete szerint el­döntetni, pedig nem lehet eléggé hangsúlyoz­ni, hogy nem az a fő kérdés a bagatell eljá­rásban : ki bíráskodjék, hanem az : mily el­járás szerint bíráskodik az illető közeg. Kü­lönben reméljük, hogy ezentúl legalább a bagatell-eljárás tárgyalása alkalmával nem lesz többé alkalom e kérdés feszegetésére. Most majd szóba kerülnek az eljárási részletek. Azonban úgy látszik, ezek nem igen gyakorolnak valami nagy vonzerőt, mert az elnök ma kénytelen volt, épen mikor ezen részletek tárgyaltattak, a ház határozatképte­lenségét kimondani, holott az ülés kezdetén aránylag szép számmal voltak jelen a hon­atyái. Az igaz, a részletek megvitatásánál nincs alkalom hangzatos beszédekre, nincs ki­látás r­ethorikai babérokra. Azonban annál több alkalom van a törvény javítására. És sajnos, épen az úgynevezett táblabírói elem tündököl távolléte által egy ily kiváló jogi jelleggel bíró törvényjavaslat tárgyalásánál. Azon képviselők pedig, kik egyúttal gyakorló ügyvédek is, most érvényesíthetik legjobban dús tapasztalataik által szerzett ismereteiket, ha a részletes tárgyalásnál figyelmeztetik a házat, a jogesetek tömkelegéből levont észle­leteikre. Az nem lesz mulattató, de ha a budget tárgyalásánál a minisztériumok által törülközők mosására kiadott pár forintról hosszadalmasan lehet beszélni, megérdemli a bagatelleljárás, mely által a nép ezreinek ér­deke közvetlenül érintetik, hogy az egyes in­tézkedések a gyakorlati kívánalmak, az elmé­leti igények kellő figyelembevétele mellett alaposan tárgyaltassanak. Különben nem reeriminatióképen mond­juk el ezeket, csak figyelmeztetésül, mert a

Next