A Hon, 1877. október (15. évfolyam, 256-285. szám)
1877-10-23 / 277. szám
278. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás Budapest, 1877. Kedd, október 23. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva • reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra......................................6 frt — kr. 6 hónapra......................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda , Barátok tere, Athenbaum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás J L. H O IfcT XV-diik évfolyamára. Előfizetési árak: (A »Hone megjeleli naponkint kétizer.) november hóra.................... S frt. november-decemberre . 4 * Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. IBST" Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hone kiadó hivataléba (Barátok tere Athenaeum • épület) küldendő. & »Men« sserk. n kiadó hivatala, ^c»r-^^i-'?gg«esaflgaaasaesghaa8a»BsisM»usmBirsnirsi'n»Min'ag?ag? Budapest, október 22. Az utolsó órában. Amióta a Németországgal folyó alkudozásokkal foglalkoztunk e lapokban, azóta, úgy látszik, nem sokat haladtak azok előre, sőt az osztrák kormány egyik félhivatalos lapja most azzal akarja megijeszteni a világot, hogy a sikerre való kilátások minimumra redukálódtak. Ezt azonban azon egyszerű okból nem vagyunk hajlandók hinni, mert Hasselbach csak az este érkezett Bécsbe, az újabb berlini utasítással, melyet Bismarck is átnézett és így annak tartalmát, mitől részben függ a siker, czikkíró nem ismerhette. Sőt azon körülményből következtetve, hogy legutóbb csak a vászonvám és borkérdés képezett nehézséget, hogy már Olaszország is felszólítva jön az alkudozásra készülésre, sőt ezzel közöltetett is: a finánczvámok terve, mely leginkább vele szemben lenne érvényesítendő, mi hajlandóbbak vagyunk az ellenkezőt következtetni ; ebben a reményünkben megerősít az a körülmény is, hogy már az osztrák parlamenti körök is kezdik emanczipálni magukat a védvámos áramlat alól, melynek talán csak hízelegni akarnak azok, kik az alkudozások sikertelenségét hirdetik, vagy épen douce violence-t akarnak gyakorolni a kormányokra , hogy szakítsanak. Az osztrák haladópárt interpellációja ellenkező, és szerintünk helyesebb irányban gyakorolja ezt és ha mi is ebben az irányban sürgetjük a megoldást, most, az alkudozások utolsó perczeiben is, ez azért van, mert még csak az alkudozási taktika sem tart vissza attól, hogy követeljük a szerződések megkötését; mert, úgy vagyunk meggyőződve, hogy ha Németország concessiókat követel e tekintetben és e követelések képezik a nehézségeket , azok nem a magyar érdek rovására, sőt nem is a monarchia szabad forgalmának kárával, lesznek eloszlathatók vagy kielégíthetők. Miután, mint hírlik, megegyezés jött létre Németországgal az appretur eljárás és a szövetvámok, sőt a gyapotárúk osztályozása iránt is, nem hiszszük, hogy az osztrák ipar vagy a magyar fogyasztó — és viszont — megbánná azt, ha (ez a függő kérdés !) a fonal kivitel vámmentessége és másfél marknyi vámja közül bármelyik lép érvénybe , és azt az egész monarchia érdeke követeli, hogy a selyemáruk vámja, bár ezek leginkább bírják meg a vámemelést , oly magasra ne emeltessék, hogy a behozatalt megrontsa , mert azzal csak vámjövedelmünket csökkentjük és idebenn ez iparágnak nem biztosítunk fölvirágzást ott, hol erre a viszonyok nem kedvezők, arról pedig meg vagyunk győződve hogy e pontban csak ez esetben hiusul, meg az alkudozás , mert Németország leginkább fél selymet hoz be és ez még érték és és luxuriositás szempontjából sem vámolható meg magasan. Más tekintet alá esik e tekintetben : Olaszország, és ha ezzel közölve van már egy memorandumban, hogy a selyemáruk, olaj, bor és gyarmatáruk vámjának felemelése van czélba véve, ez ellen bizonyos határig, Magyarországnak nem lehet kifogása, és ha Németországgal sikerül a szerződés, akkor nem leszünk kedvezőtlen helyzetben Olaszországgal szemben sem, mert forgalmunk 4/s-öd részének szerződéses tételei mellett, kellő hatást gyakorolhatunk Olaszországra is, hogy még a fentebb említett vámemeléseinket is elfogadja; de ha Olaszország látja, hogy Németország felé megrontatik kivitelünk, a szerződések megszakítása folytán, akkor tudni fogja, hogy a forgalom utat kíván törni magának más felé, és kizsákmányolja ezt. De sürgős és szükséges a szerződés, nemcsak nemzetközi, hanem belügyi szempontból is. Nem említjük itt fel a fogyasztók átalános érdekét, nem a forgalom biztosítékát, melyet csak állandó szerződés nyújthat; nem az ipar fejlődési követelményeit, mely félgyártmányainak és munkájának drágulásában fizetné meg a szerződés hiányát; de tisztán parlamentáris szempontból sürgetjük e megoldást A két parlament a tariftához köti a vámügy tárgyalását: Magyarországra, és azt hiszszük, Ausztria parlamentjére nézve is, a taristának szerződéses alakja legelfogadhatóbb, ez könynyítné meg leginkább a vámszerződés és vámközösség elfogadását. Azt hiszszük, érzik és tudják ezt a kormányok is. A bankügyi vita hosszú és érdekes lesz. A szabadelvű pártból föliratta rá magát Kautz Gyula és Bajk Miksa ; az ellenzék árnyalataiból egy egész légió ; mint mondják, már eddig 32. — A jobboldali ellenzék tegnapi pártértekezletén — mint a »K. N.«-ben olvassuk — elhatározta, hogy a bankügyi törvényjavaslatot, tekintettel arra, hogy az önálló bank felállítását a valuta helyreállítása előtt kivihetőnek, s ha kivihető volna, ennek m megkísértését czélszerűnek nem tartja, egyszerűen elfogadja. A pénzügyi bizottság okt. 24 én d.e. 10 órakor veszi tárgyalás alá, a határőrvidéki vasútról, a diósgyőri vasgyár költségeinek fedezéséről, a Budapesten építendő zálog-fiókintézetről, a gyalui uradalom visszaváltásáról szóló törvényjavaslatokat, továbbá jelentését a függő államadósságokat ellenőrző bizottságnak, és dr. Szabó Alajos állatorvos kérvényét fizetésének szaporítása iránt; végre a szeszadó irántijavaslat némely szakaszaira tett módosításokat. A 80 milliós bankadósságról szóló egyezménynek a bankügyi bizottságban történendő fölvételéről nincs semmi szó; ellenkezőleg valószínű, hogy annak fölvétele még soká fog késni. — Miért óhajtja a szultán a békét, A. »Köln. Zig« párisi levelezője azt írja, hogy azért is óhajtja a szultán a békét, mert szouverain jogait és kiváltságait félti a Midbatisták alkotmányos törekvései ellen. Midhát hívei közé tartozik Szu-ejmán és Oszmán pasa is. Ez pedig aggasztja a szultánt. Szulejmán nem azért neveztetett ki a dunai keleti török sereg főparancsnokának, mintha kedvelt ember volna a szerailban, hanem épen a szerail kívánsága ellenére, mert a közvélemény sürgette annak előléptetését. A szultán tehát meg fogja ragadni az alkalmat a békekötésre, mihelyt csak némileg elfogadható és tisztességes feltételek fognak előtte állani, melyeket népe előtt tisztességgel elfogadhat, aztán meg fog menteni az uralkodói előjogokból annyit, amennyit csak lehet. Ezzel összevág egy bécsi lapnak közleménye, melyben Mahmud Damat pasa, a szultán sógorának kárhozatos befolyása van sötét színekben festve. Ha a szultán félti uralmát az alkotmány híveitől, ez csak a reactionárius és hatalomvágyó sógor áskálódásainak, álnok rémítgetéseinek a következménye ; s ha Mahmud Damat pasa korlátlan hatalma a szultán fölötttovábbra is megmarad, nem lehetetlen, hogy e szerencsétlen ember még új válságot hoz Törökországra. »A török katona előtt mindenkinek tisztelettel kell meghajolni — mondá a napokban egy államférfi, ki ismeri a divánban s a szerályban működő rugókat, — de épen nem érdemelnek tiszteletet némely emberek, kik Törökország sorsára nagy befolyással bírnak.« Ez alatt a szultán sógorát értette, kit az európai diplomatic azon része is, mely jó indulattal viseltetik az oszmán birodalom iránt, csak a legnagyobb ellenszenvvel és nehezteléssel lát a hatalmi paleton. A franczia parlamenti választások alkalmával beadott szavazatok táblázatos összegezését közlik a republikánus lapok. Kitűnik ebből, hogy a republikánusok kaptak 4.273,296 szavazatot, a bonapartisták 1.849,463, a többi monarchisták pedig 1.722,010 szavazatot. A republikánusok továbbá (86-ból) 56 megyében kaptak absolut többséget egyesült ellenfeleik fölött. Az öszszes monarchista koalitió fölött 701,818 szavazattöbbséget vívtak ki a republikánusok. Továbbá a republikánusok 2.423,828 szavazattal kaptak többet, mint a bonapartisták és 2.551,286-tal többet, mint a többi monarchisták. (Nincsenek még ide számítva a gyarmatok: Martinique, Guadeloupe, Réunion, s az Inde française, melyek még nem választottak, de melyek mindig a republikánusok sorait szokták gyarapítói.) — Vége a szerb-muszka barátságnak. A »Szovrem. Iszviest.« nevű muszka lap teljesen fölmondja a barátságot a szerbeknek a miatt, hogy ők akcziójukért szerfelett drága árt szabnak s Bosznia bekeblezését illetőleg erre nézve biztosítékot kívánnak Oroszországtól. Prosit! mondja az orosz lap ha Szerbia maga elfoglalja Boszniát, Oroszország másokat sem fog ösztönözni arra, hogy ezen elfoglalást akadályozzák. Mit követelhet Szerbia?Hogy Oroszország ezen tervet megtisztítsa az akadályoktól, röviden szólva, hogy Ausztriával háborút viseljen , ha ez utóbbi a szerb fejedelemség nyugat felé terjeszkedését meg nem engedné! Nem lenne ez igen drága ár a 30 ezer emberből álló mindenesetre kétes segítségért orosz segélypénzek mellett? Oly elkerülhetlen-e Oroszországnak ezen. 30 ezer ember? Volt alkalmas pillanat, mikor a szerb haderő nem harcra, hanem csak puszta mozdulata hasznos lett volna, de ezen pillanat eltűnt. Oroszország, a szerb hazafiak nézete szerint, köteles a pénzt millió számra költeni, száz meg százezer embert feláldozni, hogy örömet okozzon a Piemont szerepéről ábrándozó fejedelemség hatalomvágyának. Miért ? Hol van kötelezettségünk, hogy a fejedelemséget mostani határaiban garantírozzuk ? Ezen 30 ezer emberben a kikért annyit alkudunk? A szláv testvériségben? Ez szép eszme de a jelenlegi kalmárajánlat gúnyt űz belőle. Ki ilyen ajánlattal fellépni mer, az már kirekesztette magát a testvériségből. Az orosz kabinet le nem alacsonyíthatja magát annyira, hogy elfogadja a feltételt, melyet említeni is sértés. De a szerb kormánynak meg kellene fontolnia, hogy a fejedelemség léterét veti a mérlegbe. A szlávság legforróbb hívei, ezek között mi is elsősorban tanácsoljuk, hogy vonják meg a pártfogoló kezet oly fejedelemségtől, mely hálaképességét északi szomszédjától kölcsönözte. Segítségtek nélkül Oroszország el nem vész, de az orosz nemzet tudni fogja legalább, mennyire fajult el a szerb nép. Az első keleti háború nyújtott már nekünk tanulságot, mennyire lehet becsülni a szerb testvéri érzelmet, e leczkét nagylelkűleg elfelejtettük. Ha a mostani háború is szolgáltat nekünk ily tanulságot, ez lesz az utolsó, ekkor majd az orosz nemzet is ki fogja mondani visszavonhatlan elhatározását.« Szó a mi szó, de Szerbia megérdemelte ezen uj módú kancsukát a muszka laptól, mely méltán sorakozik a czár ismeretes gyalázó szavaihoz, melyekkel a szerb »hadsereget leteremtette.« Mindez persze fölötte alkalmas a szerb-muszka viszony megszilárdítására. Budapest, okt. 22. A fővárosban gróf Károlyi Sándor felhívása folytán tegnap és ma megtartott tiszaszabályozási értekezlet igen nevezetes megállapodásokra jutott, mint azokat esti lapunkban közöltük s alantabb folytatólag közöljük. Korszakot alkotó ez értekezlet a Tiszaszabályozás ügyében, mert helyes alapra igyekszik visszavezetni az egész szabályozási művet és azt folytatni ott, ahol az több évvel ezelőtt félbeszakadt. A folyamszabályozás terén a Tiszaszabályozás majdnem páratlan a maga nemében. Hazánk legtermékenyebb része, a magyar alföldnek mintegy 200 mértföldnyi területe volt az árvíznek kitéve mindaddig, mig a szabályozási munkálat Vásárhelyi és Paleocapa terve szerint s aztán Pasetti és Plerrich közreműködésével nagyban keresztül nem vitetett. És midőn a legsürgősebb intézkedések végre voltak hajtva, s a nagy művet már-már befejezettnek hitte a közönség, akkor a régi veszély egyes pontokon újra, még pedig az előbbeinél fenyegetőbb mértékben lépett fel és sok millió forintra menő károkban kitűnt, hogy a vész még nincs elhárítva, hogy a nagy mű még távolról sincs befejezve, hogy több ezer munkás kéznek kell még a Tiszaszabályozáson dolgozni, hogy több millió forintot kell még a szabályozási és védművekbe beépíteni. És ez nem is lehet meglepő. Kétszáz mértföldnyi területet a fenyegető árvizektől megmenteni, oly feladat, melyet csak több nemzedéknek helyesen átgondolt tervszerű és következetesen kitartó munkálkodása oldhat meg. Egész Európa bámulatát érdemli ki hazánk, ha e nagy mű igazán szerencsésen végre lesz hajtva. Maga az eredeti terv, nagyban és egészben véve, helyes, csak lelkiismeretesen és minden részletében a helyi viszonyoknak megfelelőleg kell azt keresztül vinni. E meggyőződésnek volt kifejezője az 1850 ben alakított központi bizottság s midőn 1857-ben a decentralisatió keresztül vitetett s a négy helyhatóság és hat folyamosztály felállittatott s a megyei hatóságoknak a szabályozási ügyekbe oly nagy befolyás engedtetett, csak az történt, hogy a locális viszonyok mellett a nagy terv egyetemes áttekintése háttérbe szorult. És innen származott azután a visszásság, hogy a munkálatok nem kellő egymásutánban hajtottak végre, hogy a felső részeken az átmetszések nagy sietséggel készültek, az alsó részeken pedig a töltésépítések ezekkel nem tarthattak lépést. Mindegyik megye csak a maga határában igyekezett az árvíztől megszabadulni, s amit ez irányban tett, az nem ritkán a szomszédos alsóbb megye veszedelmét növelte. A 15 millió forintnyi kölcsönművelet, mely 1857-ben iniciáltatott, bizonyítja azt, hogy az egész szabályozási terv már eredetileg sokkal nagyobbszerűnek volt tervezve, mint aminek az azóta mostanig tett munkálatok valának, melyek a kölcsönnek csak kisebb részét is vették igénybe. A Tisza 86 mértföldnyi vonal hosszúságon másfélszáz mértföldnyi kanyarulatokat tesz, az átmetszések által tehát csakhamar egy harmadrészszel meg lehetett rövidíteni a folyam medrét és rövid idő alatt száz meg százezer hold árteret művelés alá venni. Ahhoz tehát a kétségnek még csak árnyéka sem férhet, hogy nemzetgazdasági szempontból a szabályozás máris kifizette magát, daczára annak, hogy némely helyeken az egyes építővállalkozók nem mindenkor kellő lelkiismeretességgel hajták végre az elvállalt munkálatokat. De hogy a decentralizáció uralma alatt a nagy szabályozási mű munkálataiba az egyes társulatok aránytalan előhaladása szerint bizonyos szaggatottság, sőt mondhatjuk, zitáltság állott be, mely az utóbbi árvizek alkalmával sajnos eredményekre vezetett, elannyira, hogy az alföld veszedelme a szabályozás előtti időket meghaladó mértékben A „HON“ TÁRCZÁJA. Hugo legújabb könyve.*) (Befejező közlemény.) Ismertetésünk befejezésére közlünk a könyv individuálisan legérdekesb részéből, abból, mely magára Hugo Viktorra vonatkozik,néhány lapot. A Cournetnál tartott értekezlet, mely a harcz megkezdését más napra határozta, éjfélkor ért véget. Egy ismeretlen, de feltűnően finom kinézésű úr igy szólt hozzám: — Hugo Viktor úr, hol tölti ön az éjét? Erre e perczig nem is gondoltam. Pedig haza mennem nem lett volna eszélyes. — Igazán nem tudom — feleltem. — Tiszteljen meg azzal, jöjjön hozzám. — Szívesen. Átadta névjegyét, de la R. volt a neve s a nie Caumartinen lakott. Prefet volt az ideiglenes kormány idején, most kocsija várt rá. Felültünk s minthogy Baudin azt mondta, hogy ő Cournet-nél tölti az éjt, átadtam neki R. ur lakczimét, hogy utánam küldhessen, ha valami értesíteni valót hall. Áthaladtunk majd egész Párizson. Nagy csendet láttunk mindenütt. Éjfél után egy óra volt, mire megérkeztünk R. úrhoz. A kocsi egy rácsos udvar előtt állt meg, ajtaját R. ur saját kulcsával nyitotta ki. Jobbról, mindjárt a kapu mellett, lépcső vezetett föl R. ur elkülönzött lakásába. Fényesen bútorozott szalonba léptünk, melyet egy éji mécs világított meg, s melyet a hálószobától egy kis, harmad részben nyitott ajtó választott el. Bár bement a hálószobába s pár percz múlva kilépett onnét egy bájos fehér arczu, szőke hölgy társaságában, ki pongyolában, lebontott hajjal, szépen, üdén, bámulón, de mégis szívesen tekintett reám, a fiatal szemek azon tévetegségével, melyek csak kecsesebbekké teszik azokat. A nőt most ébresztette föl férje. Egy perczig megállt szobája küszöbén, mosolygott, mintha álmában tenné, aztán megütközve emelte szemeit hol rám, hol férjére, szegényke tán soha sem gondolt még a polgárháborúra, s most íme egészen *) Hisioire d’un crime Deposition d’un témoin. Paris ‘ almami X.evy, editeur 1877, durván jelent az meg előtte, egy idegen képében, ki késő és idején menhelyért esedez. Ezer bocsánatért esedeztem nála, mit az tökéletes kegyességgel fogadott s felhasználta az alkalmat, hogy — megölelje s megcsókolja kis, két éves leánykáját, ki a szalon fala mellett bölcsőjében pihent ; s azért, hogy gyermekét megcsókolhatta, bizonyára bőven megbocsátá nekem üldözöttnek is, hogy fölébresztettem őt. Mig beszélgettünk, R. ur tüzet gyújtott a kandallóban, neje meg — egy vánkossal s két takaróval — pompás ágyat rögtönzött a kandallóval szemközti pamlagon, mely kissé rövid volt ugyan, de megtoldtuk egy karszékkel. Baudin trónja a gyűlés alatt nálam maradt; írtam vele nőmhöz pár sort s R.-né asszony oly kegyes volt, hogy megígérte, hogy személyesen viszi el azt másnap hozzá. Zsebeimet kiürítvén, egy páholyra találtam az olasz opera másnapi előadására ; fölajánltam szives háziasszonyomnak. Rátekintek a bölcsőre s e két boldog ifjú lényre, aztán magamra gondolok, borzas fejemre, rendetlen öltözetemre, sáros csizmáimra s komor bensőmre, és az egész úgy tűnt fel előttem, mintha a csalogányok fészkébe egy bagoly lopódzott volna be. Néhány peres múlva Rurs neje eltűntek szobájukban, a közbeeső ajtót becsukták, én meg teljesen felöltözve elterültem a pamlagon s a nyugodt fészek csakhamar visszanyerte általam megzavart édes csöndjét. A hadseregek közti háború előestéjén lehet aludni, a polgárok közti csata hajnalán nem lehet. Egymás után hallgattam, amint a közeli templom órája a negyedórákat ütötte, az ablakaink alatti utczán egész éjen át zörögtek a Párisból menekülő kocsik ; folytonosan, gyorsan, mint mikor valami bál végén távozik a közönség. Nem tudván aludni, fölkeltem. Félrehúztam az ablak függönyeit; teljes volt a sötétség; nem ragyogott egy csillag sem; zord szél kergette egymásra az ég legvastagabb fellegeit. Az alvó gyermek arczát néztem hát, így vártam be a hajnalt. Megjött az is. R. úr kérésemre megmagyarázta, hogyan távozhatom el a nélkül, hogy bárkit felkeltsek. Megcsókoltam a gyermek homlokát s kimentem a szalonból. Betettem az ajtót, — nehogy fölébreszszem a háziakat — s oly csöndesen a mint csak tudtam lementem a lépcsőn. Az ajtót kinyitva, az utczán voltam. — Elhagyott volt az, még a legkisebb boltok is zárva voltak. Azóta sem láttam R. urat. Megtudtam, hogy száműzetésem idején irt hozzám, de levelét elfogták. Azt hiszem később kiköltözött Francziaországból. E meghatott sorok vigyék meg hozzá emlékezetemet. A rue Caumartin a rue Saint-Lazarra nyílik, arra mentem. E közben nappalodni kezdett. Minden lépten nyomon málkás bérkocsik értek utat; a barrei vasút felé tartottak. Járókelők is kezdtek mutatkozni. Itt láttam meg a falon az első falragaszt, mely az új minisztérium megalakulását jelenté. Letéptem. Mikor a place Bredához értem, már álltak ott bérkocsik. Felfogadtam egyet. Nagyon közel voltam lakásomhoz, a kisértés igen erős volt, haza mentem. Mikor végig mentem az udvaron, a portás bámuló arczczal tekintett rám. Csöngettem. Inasom Izidor nyitott ajtót s meglátva nagyot kiáltott: — Ön az uram! Az éjjel el akarták fogni. — Bementem nőm szobájába, ki még feküdt, de nem aludt; ő beszélte el a történteket. Tizenegykor feküdt le. Éjfél után félórával, abban a félálomban, mely nagyon hasonlít az álmatlansághoz, férfi hangokat hallott. Úgy tetszett, mintha Izidor az előszobában beszélne valakivel. Eleinte nem akart törődni a dologgal, de az mindegyre tartott. Akkor fölkelt s csöngetett. Izidor bejött. — Van itt valaki ? kérdezte tőle. — Van, asszonyom. — Ki? — Valaki, a ki urunkkal akar szólni. — Az úr nincs itthon. — Ezt mondtam én is. — S az a valaki mégsem távozott ? — Nem, asszonyom. Azt mondta, hogy minden áron beszélnie kell Hugó Viktor úrral, hogy megvárja. Izidor a hálószoba küszöbén állt. Mig beszélt, megjelent mögötte egy magas, vállas, felöltőbe burkolt s az alatt fekete öltönyt viselő alak. Hugó Viktorné meglátta e csöndben hallgató alakot. — Ön akar beszélni, uram, Hugó Viktorral ? — Én, asszonyom. — Nincs itthon. — Lesz szerencsém megvárni őt asszonyom. — Nem jő haza. — Pedig beszélnem kell vele. — Uram, ha valami rá nézve hasznos dolgot akar közölni vele, bízvást rám bízhatja; híven elmondom neki. — Vele magával kell beszélnem, asszonyom. — De miről van szó ? Politikai ügy talán ? A férfi nem felelt. — S a politika dolgában, folytatta nem, miről lehet szó? — Azt hiszem, asszonyom, hogy e részben minden véget ért. — Minő szellemben ? — Az elnök szándéka szerint. Nem mereven rá tekintett a férfira s igy szólt hozzá: — Ön férjemet elfogni jött, uram. — Úgy van asszonyom, felelt a férfi, s kinyitotta felöltőjét, mely mögött látható volt a rendőri jelvény. Percznyi hallgatás után igy folytatá: — Rendőrbiztos vagyok s parancsom van elfogni Hugo Viktort. Kutatást kell intéznem s végig kell keresnem a házat. — Mi az ön neve uram ? szólt Hugo Viktorné. — Nevem Hívért. — Ismeri ön az alkotmányt ? — Ismerem, asszonyom. — Tehát tudja, hogy a nép képviselői sérthetlenek ? — Tudom, asszonyom. — Jól van, uram, viszonzá a nő hidegen. Ön hát tudja, hogy bűnt követ el. Az ilyen napoknak, minek a maiak, megszokott lenni a holnapjuk. Menjen tegye dolgát. Hívért mester valami magyarázatfélét, vagy önigazolást kisértett meg; azt a szót mormogta, hogy »lelkiismeret«, azt hebegte »becsület«. Hugo Viktorné ki nyugodt volt eddig, nem állhatta meg, hogy némileg keményen közbe ne vágjon. — Tegye a dolgát uram s ne okoskodjék, ön tudja, hogy a hivatalnok, ki kezét meri emelni egy népképviselőre, szentségtörést követ el. Tudja, hogy a képviselőkkel szemben az elnök sem több, mint bármely más hivatalnok; kötelessége ép úgy teljesíteni rendeleteiket, mint a többiek s ön mégis ide mer jönni elfogni akarni egy képviselőt, mint gonosztevőt ! Pedig voltakép csak egy gonosztevő van itt, kit el kellene fogni s az jön. Hívért mester lesütötte fejét s eltávozott a szobából s a félig nyitott ajtó mögött nem látta, hogy a jó húsban levő, jól öltözött biztos mögött két vagy nyolcz rongyos, tépett alak áll; a farkasok voltak, kiket egy kutya vezetett. Kikeresték a lakást, itt-ott kinyitottak egy szekrényt s eltávoztak, szomorú arczczal, tette hozzá Izidor. Főleg Hívért biztos ur volt levert, egy perezre azonban mégis fölhevült. Izidor, kit bántott az, hogy urát ilyetén módon keresik, boszantani merészkedet a biztost. Kihúzott egy fiókot s igy szólt: — Nézze meg, nincs-e talán itt. — A rendőrbiztos tekintetében dühös villám jelent meg s igy kiáltott: — Szolga, vigyázz magadra. — Pedig ő volt a szolga. Több kéziratomat elvitték. Azonban minden perezben visszajöhettek, — valóban vissza is jöttek eltávozásom után pár percz múlva; — megöleltem hát nőmet, lányomat, ki még aludt, nem keltettem föl, s eltávoztam. Az udvarban néhány rémült szomszéd várt rám; nevetve kiáltottam feléjük: — Még nem fogtak el!... Idáig tart a rész, melyet Hugo könyvének ezen szakaszaiból közleni akartunk. Az ezután következő fejezet a Sainte Antoine torlasz melletti — sikertelen — küzdelmet írja le, melyről Hugo — a többiek türelmetlensége folytán — elkésett. (E fejezetet egész terjedelmében közöltük volt.) A további fejezetek a munkás egyesületnek adott ellenszegülési rendeleteket, Baudin holttestének a kórházból elszállítását, a szabadon maradt képviselők nyilatkozatát stb. adják. Ez utóbbinak határozványai következők : Első czikk : Bonaparte Lajos letétetik elnöki tisztéről. Második czikk: Minden polgárnak s hivatalnoknak meghagyatik, hogy bünrészesség terhe mellett óvakodjanak engedelmeskedni neki. Harmadik czikk. A legfelsőbb törvényszék által deczember 2-án hozott határozat, mely Bonaparte Lajost az árulás bűnében vétkesnek mondja ki, közzé tétetik s végrehajtatik. Ennek folytán minden katonai s polgári hatóság megkerestetik, hogy kötelességmulasztás terhe mellett nyújtson segédkezet a nevezett ítélet végrehajtására.« Tudni való tény, hogyan teljesítették ezt a hatóságok. Ennek elbeszélését s részletezését azonban Hugo könyvének deczember 2-án megjelenendő második kötetében ígéri. Tán akkor alkalmunk lesz ismertetni ezeket is.