A Hon, 1877. november (15. évfolyam, 287-315. szám)

1877-11-13 / 298. szám

Reggeli kiadás, Budapest, 1877. Kedd, november 13. 198. szám, XV. évfolyam. Kifátó-h­ivatal s Barátok-tere, Athenaeum-ápinat földszint Előfizetési­­zij . Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................8 ftrt — kr. 6 hónapra......................................12 » — » Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 11 — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkes­ztési irodai Barátok-tere. Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás H­­o­VST X­V elite évfolyamám Előfizetési árak : (A »­fit­o­n« m­e­g­y­e 1 • B­r, t­p­p­a­k­i­n­t kétszer.) november hóra . . . • • ® írt. november-decem­berre . 4 » Az esti kiadás postai külön küldéséért felnifizetés év­­negyedenkint 1 forint. ! g!$F~ Az előfizetés postai állványnyal Budapestre, a sHonl kiadó hivatalába (Barátok-ter* ftthenaews» - épület küldendő. ft rHors« ss»xk, a kiadó­ felv*tala, A grB‘SV,TMWaPWBPBMa«MBgaMHSS»M——B—MSSSWWSm*—* Budapest, november 12. Az új megyék és a választás. Nem fordíthattunk kellős figyelmet a tör­vényhatósági tisztújításokra, mert a kül és belügyi helyzet oly vészteljesen bonyolódik minden nap, hogy figyelmünket, főleg a köz­pontban, hol párt- vagy egyenérdek sem bi­lincsel a választások sorsához, teljesen kime­ntik a nagy események. De azért nem ke­vésbé fontos, úgyszólván közigazgatásunk életbevágó akciójára készülnek most a tör­vényhatóságok. Mert az új törvényhatósági bizottság és tisztikar sokkal nagyobb és több­oldalúbb feladatokra lesz hivatva, mint az eddigiek. A törvényhatósági hatáskör egészen átalakítva, több­oldalúbb, szakszerűbb fel­adatokkal felruházva jön, mint eddig volt és az új törvények szigorúbb felelősséggel, több teendőt rónak a tisztikarra, úgy hogy a válasz­tási elv sértetlen fentartása mellett is, sokkal több igényt kell formálni az újonnan válasz­tandó tisztviselők iránt, sokkal több képzett­séget, tevékenységet és szorgalmat kell tőlük követelnünk, hogy a közigazgatási igények­nek megfelelni tudjanak, mint a­milyenek — — tisztelet a napról napra szaporodó kivéte­leknek — eddig voltak. Most már a közigaz­gatási bizottság »nobile officiuma,« — ép úgy, mint az alispán és szolgabiró, valamint a jegyzői kar nemcsak a sokat emlegetett jó­zan észszel, de aprólékos, alapos törvény — és közigazgatási ismerettel, vagy irodai gyor­sasággal és ritka szorgalommal, becsületes­séggel kell hogy bírjon, ha ezerféle teendői­nek megfelelni akar. A választási jog ugyan csaknem teljes szabadságot hagy a me­gyei bizottságoknak­­ az egyének al­kalmazásában, de hogy az újabb teendők és tapasztalatok szükségessé teszik a vá­lasztásnál­­ a képzettségre való nagyobb tekintetet, hogy korlátolják az emeritus ele­mek használhatóságát, hogy kényszerítik a családi protectiót vagy szűkebb körre, vagy érdemesebbre szorítkozni, az mély meggyő­ződésünk. És a törvényhatóságok közönsége bizonyára érezni fogja, hogy saját jól felfo­gott érdeke oly követelményeket állít elébe, melyek nem hátrálhatnak meg a régi tekin­tetek előtt. E tekintetben bátran állíthatjuk, hogy nem csak a megyék hatásköre, de személy­zete is, átalakulásnak néz elébe. A hat év előtti választások még oly körülmények közt történtek, mikor a táblabírák azon része, mely a múlt­ idők válságai alatt elszegényedett, de családi összeköttetésekkel bírt, magának vagy fiainak számára, még akkor is meg tudta sze­rezni a szavazatokat, ha talán kellő képzett­séggel vagy — még több esetben — szorga­lommal nem bírt a keresett állások betölté­sére. És — valljuk meg az igazat — sok he­lyen az újabb fejlődés követelményei iránt sem volt meg a kellő érzék, sem a választók­ban, sem a választottakban. Bona fide hajol­tak meg azok bizonyos társadalmi tekintetek előtt, melyek« egyébiránt — caeteris paribus — nem is egészen mellőzhetők »az önkor­mányzatban.« De másfelől: az iskolát nem végzett, vagy katonaságból kikerült, a falun »két szilvafa mellett« elrusztikusodott embe­rek mellett kevés volt a konkurráló képzett elemek száma is. Most minden tekintetben más szempon­tokból kell a választásnak kiindulnia. A ha­táskör oly képzettséget követel, az új elemek már annyira megszaporodtak, hogy a quali­­ficatió kikötése nélkül is, meglehessen és kell­jen keresni az alkalmas embereket. És ha ezek hiányoznának, vagy ha kellő mértékben tekintetbe nem vétetnének, akkor a megyék önmagukat fogják oly hátrányoknak kitenni, melyek alatt koc­káztatva lesz úgy a köz­­igazgatás, minden polgárra nézve anyagilag is mérlegelhető érdeke, mint maga a válasz­tási elv. Mert az bizonyos, hogy az állami közigazgatás sikeres közvetítésére, a válasz­tási elv érvényesítése mellett, csak úgy lesz képes az önkormányzat, ha megkeresi és megtalálja a »a right man on the right place«, — ha akár egyik, akár másik hiány miatt, ennek meg nem felel, akkor lejárja magát. És ezt a politikai pepinériát elveszteni Magyaroszág közvéleménye nem akarhatja.­­ Ha alkalmazkodott, az újabb törvények­ben, a garantiák és formák tekintetében, a közigazgatás újabb követelményeihez annyi­ban, a­mennyiben szükséges, hogy az önkor­mányzat annak megfelelni képes legyen, ak­kor még inkább kell alkalmazkodnia e kö­vetelményekhez az elemek megválasztásában, mert a formák nem nyújtanak biztosítékot, ha az elemek be nem töltik azokat. E nagy érdekek és nélkülözhetetlen kö­vetelmények vezessék a tisztújításokat! — A képviselőház pénzügyi bi­zottsága mai ülésében megkezdte az 1878-ik évi költségvetési előirányzat tárgyalását. A kir. udvartartás előirányzata változat­lanul elfogadtatott. A kabinet iroda szükségle­ténél Hegedűs előadó a 734 forintnyi személyes pót­léknak Magyarországot illető fele részét törülhetőnek véli, ha a szükséglet, mint eddig átalánykép szavaz­tató meg. S­i­m­o­n­y­i Ernő a kabinet­iroda nyugdíjainak összegét, bár a tavalyihoz képest most apadt, arány­lag igen nagynak tartja s a kabinetiroda szükségletét részletesen tárgyalandónak véli. A bizottság az előirányzatot átalánykép válto­zatlanul megszavazza. Az or­s­z­ággy­ű­l­és szükségleténél Hege­dűs előadó nem tartja indokoltnak azt, hogy a főren­diház szolgaszemélyzete számára most tetemesen na­gyobb kiadás van előirányozva. Wahrmann és Simonyi Ernő megjegy­zik, hogy a főrendiház költségelőirányzatát a bizott­ság nem szokta megváltoztatni, s miután a különbözet egészen csak 1500 frt, az előirányzatot változatlanul megszavazzák. Somssich helyteleníti azt, hogy az ország­gyűlési költségvetés indokolás nélkül terjesztetik elő. Tisza Kálmán mint elnök megjegyzi, hogy a két ház tartozik egymásnak annyi deferentiával, hogy egymásnak belső kiadásaiba ne avatkozzék. A minisztérium az illető ház előirányzatát változatlanul beállítja s nem csatol hozzá semmi megjegyzést. A főrendiház szükséglete változatlanul elfo­gadtatott. A képviselőház kiadásainak előirányzata iránt a bizottság pótlólag felvilágosítást fog kérni a ház elnökétől. A delegáció szükséglete változatlanul elfogad­tatott. A függő államadósságokat ellenőrző bizottság szükségleténél Zsedényi elnök megrója azt, hogy e bizottság tagjai mindig többet költenek az előirányzatnál. Széll miniszter megjegyzi, hogy ennek oka az, hogy az 1869 óta követett gyakorlat szerint a bizottság egy tagja felváltva Bécsben tartózkodik. Tisza miniszterelnök megjegyzi, hogy az elő­irányzat a tényleges kiadásnak megfelelően véte­tett fel. A bizottság az előirányzatot változatlanul megszavazta. A közösügyi kiadások függőben ha­­­­gyattak.­­ Az 1849-től 1867-ig fennállott központi­ kormány közegeknek nyugdijat változatlanul megszavaztattak, valamint H­o­r­v­á­t­h-S­z­l­a­v­o­n országok autonóm kormányzatának szükséglete is. A polgárosítandó határőrvidék beligaz­­gatási szükségleténél Széli miniszter előadja, hogy az előirányzat többlete kizárólag a katonai előléptetések és nyugdíjak által idéztettek elő és semmi más fokozása a kiadásoknak nem történt. Meg­jegyzi egyébiránt, hogy e kiadásokról ép oly részletes zárszámadások készíttetnek és az ellenőrzés épen olyan mint az államköltségvetés többi részénél. A bizottság az előirányzatot megszavazza. A Fiume szükségleténél Horváth Lajos megszavazásra ajánlja a két irodatiszt s egy szolga fizetési többletet, annyival is inkább, mert a fiumei törvénykezési provisorium kiadásainál ennél nagyobb megtakarítás mutatkozik. Tisza mint elnök mint egészen méltányosát szintén megszavazás­ra ajánlja e csekély fizetési többletet. A bizottság Somssich és Helly pártoló fölszólalásai után az indítványt elfogadván, az előirányzatot vál­tozatlanul megszavazza. Az állami számvevőszék elő­irányzatánál Hegedűs előadó fölemlíti, hogy a számvevőszék beszervezéséről szóló törvényjavasla­tot a számvevőszék elnöke már elkészítő és a minisz­tériumnak benyújtó , megjegyzi, hogy e végleges szervezet takarékosabb alapra lesz fektetve. Szaló az átalányt addig is 1000 írttal apasztandónak tartja. G­a­­­z­á­g­ó Salamon állami számvevőszéki el­nök hivatkozik a zárszámadásokra, melyek szerint az előirányzatból mindig megtakarítás történt. A leg­takarékosabban fog eljárni ezután is, és ha lehet, ezen 1000 forintot is megtakarítja. Kéri azonban az előirányzatnak ezúttal változatlan megszavazását. A bizottság az előirányzatot változatlanul meg­szavazza. A miniszterelnökség előirányzata vita nélkül megszavaztatik. Az ő felsége személye körüli mi­nisztérium költségvetésénél Hegedűs előadó a miniszter átirata alapján egy szolgának időközben történt nyugdíjazása következtében a szükségletnek 360 írttal való felemelését javasolja. E módosítással az előirányzat megszavaztatik. A horvát minisztérium dologi kiadá­sainál Hegedűs 200 frtot törülhetőnek vél. A bizottság Tisza miniszterelnök és Bede­­k­o­v­i­c­s miniszter felszólalásaira az előirányzatot változatlanul megszavazza. Ezzel az ülés véget ért.­­ A képviselőház üléséről esti lapunk­ban közlött tudósítást csak a holnapi napirend meg­állapításával kell megtoldanunk. Holnapra e szerint kitüzetett a banktörvényjavaslat harmadszor felol­­vastatása ; a mai választás eredményének kihir­detése ; az állandó pénzügyi bizottság jelentése a szeszadó törvényjavaslat 71. és 79. §§-aihoz benyúj­tott módosítások tárgyában; továbbá a mentelmi bizottság jelentése Fálk Miksa képv. ur mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában ; az állandó pénz­ügyi bizottság jelentése az 1876. évi igazságügymi­niszteri költségekben történt túlkiadások tárgyában beadott törvényjavaslatra nézve; végre ugyancsak az állandó pénzügyi bizottság jelentése a rentekölcsön adómentességi ügyében a pénzügyminiszter által be­adott törvényjavaslatról. Ülés vége 1 óra 40 perc­kor.­­ Az erdőtörvény javaslat tárgy­á­­ban végre mégis erélyes lépések léteznek. Úgy érte­sül a »B. Hirnök«, hogy a földművelés-, ipar- és ke­reskedelmi minisztérium kebelében bizottsági tárgya­lások vannak folyamatban az ezen minisztérium ál­tal készített javaslat átvizsgálására. Ezen tárgyalás már most vége felé halad, s befejezték után a javas­lat csakhamar be fog mutattatni a törvényhozásnak. — Layard — berlini hírek szerint — utasításokat a békeközvetítésre nézve nem kapott, s így lépései egészen önkényesek voltak. Plevna elesése a török békepártot jelentékenyen megerősítheti, azon­ban még ezen párt is visszautasítja eddig a múlt évi konstantinápolyi konferencia határozatait. Oroszor­szág a háború kezdetén a békére nézve öt feltételt szabott : a Dardanellák megnyitása hadihajók szá­mára ; a török hajóhad kiadatása zálogul a hadikár­­pótlásért ; a balkánt­artományok autonómiája ; Bes­­sarábiának a párisi békében elvesztett darabjának visszaadása ; Batum s a megfelelő ázsiai terület át­adása. Valószínű, hogy Oroszország most »áldoza­tai«­ hivatkozva még többet fog követelni.­­ A krályeviczai (porto­rei) »Pri­­moracz« cettinyei levelezője szerint Mon­tenegro legközelebb Albánia irányában kezdi meg aczióját. Itt feküsznek: Podgoricza város, és Szpuzs, Zsablyák, és Leszendra várak, melyek Czrna- Gorát vasörkép övedzik körül s a szabad mozgást akadályozzák. Ezen positiók a feketehegyiekre nézve ép oly fontosságúak, mint volt N­i­k­s­i­c­s. Különösen fontos pont rájuk nézve Podgoricza. Ezt igen jól tud­ják a törökök is, s Podgoriczát olykér erősítették meg, hogy bevetetlennek tartják. Levelező szerint azonban Niksics elestét a Podgoriczáé fogja követni. Nikita fejedelem hadiszállása jelenleg: Orpa-Luka. — A londoni lordmayor banquette­­jén Musurus pasa, angolországi török követ is mon­dott felköszöntőt a diplomátiai testület nevében. Me­leg szavakban mondott dicsbeszédet Anglia magatar­tása fölött, kinyilatkoztatta, hogy a török alkotmány egész komolyan foganatba van véve s a történelem igy már ítéletet mondott azok nézete fölött, kik az ot­­tomán birodalomban az alkotmányt lehetetlennek tartják. Különben a pasa a külügyi politika szóbaho­zását szándékosan kerülte. A „PON“ TÁRCZÁJA, Braun Károly Magyarországról. (Reise eindrücke aus dem Südosten. Ungarn, Istrien, Dalma­tien, Montenegro, Griechenland, Türkei, von Karl Braun-Wies­­baden. 2 kötet. Stuttgart, Auerbach 1878.) (Gy. A.) Braun Károly, kinek törökországi úti képeiből, mint annak idején jelentettük is, csak pár hóval ezelőtt jelent meg az utolsó kötet, nagyszámú műveit már is egy újabbal szaporította. Nem először szól ebben hazánkról. »Tokaj und Jókai,« »Entde­ckungsreise in das Tokajer Land« czímű, hazánkról szóló művein kívül is több dolgozatában emlékezett meg rólunk s mindenkor jóakarattal, most a múlt évi statisztikai congressuson részvétele következtében uj adatokat mond el. A Magyarországra vonatkozó rész a két kötetes műnek mintegy negyedét képezi s a következő két czim alatt van előadva : 1. Der grösste Ungar. 2. Ungarische Krönungsgeschichten. 3. Eine Brücke aus dem Mittelalter in die Gegenwart. 4. Gastroto­­phische Studien in Ungarn, oder Gulyás und Halász­lé. 5. Ungarische Weinstudien. 6. Handelspolitische Studien aus Ungarn. 7. Ein magyarischer Centralist. Mindezen dolgozatok elég tájékozottságot mutatnak s ismertetésünkben, miután magyaroknak írunk, nem c­élunk szerte apróbb tévedéseit, különösen a ma­gyar nevek hibás orthographiáját kiigazítani, inkább átalános képet akarunk nyújtani azon fogalomról, melyet hazánk ezen jóakaró barátja rólunk ismé­telt ittléte alkalmából alkotott. Megemlitjük, hogy dolgozatában Fálk Miksának Széchenyiről írott munkáját s a kereskedelmi s iparkamara nagy mű­vét az árak történetéről említi kut forráskép s meg is látszik, hogy azokat derekasan fölhasználta. Széchenyiről tulajdonkép nemcsak az első, ha­­nem az utána következő másik két fejezet is szól. Braun informálója incarnatus osztrák-magyar volt, ki hazánk e nagy fiának érdemeit egyenesen Kossuth rovására igyekezett kiemelni. Az idegen gyanútlanul reá ment a lépre, annyival inkább, mer systematizáló gondolkozásmódja szerint Széchenyi a cultura kép­viselője volt, míg Kossuth a szabadság é­s a két fogalom szerinte a magyar szemében ép úgy össze­­egyeztethetlennek tekintetett,mint kevéssel ezelőtt Né­metországon az »Einheit és Freiheit.« Széchenyit ezen fogalom következtében szerzőnk hajlandó a német Culturvolk képviselőjének tekinteni nálunk, hogy mennyire hibásan, nem szükség indokolnunk. Elmondván kezdetben, hogy a »Deák kultus után leginkább el van terjedve a Széchenyi kultus«, mi ismét tévedés, részletesen leírja Széchenyi fellép­tét az akadémia alapításánál, közbe szúrván futóla­gosan néhány különben helyes megjegyzést irodal­munk új felvirágzásáról. Ezután az akadémia szom­szédságában levő koronázási dombról s ezzel össze­köttetésben a koronázásról szól. A korona történetét, különösen annak orsovai felfedeztetését Boleszny An­tal orsovai lelkész irata után részletesen leírja, e mellett némileg gúnyolódó megjegyzéseket tesz azon hűhóra nézve, melyet Bach ez alkalommal elkövetett. A többi koronázási jelvények leírásánál felemlíti azon különben közforgalomban lévő nézetet is, hogy Henszlmann székesfehérvári ásatásait a klérus azért szüntette be, mert féltek, hogy meglelik Szent István csontvázát — jobb kezével együtt. E kéznek különben is igen bizonytalan története van. Budavára elfoglalásakor ezen ereklye elveszett s csak 1770-ben találtatott meg ismét, állítólag Raguzában, mely hely ereklye kereskedéséről ekkor hírhedt volt s már ekkor nem az egész kar, hanem csak egy kézfej volt meg. A koronázási köpenyről azt állítja, hogy eredetileg egy székesfehérvári pap ruhája — honnan meríti ezt nem tudjuk. A koronázás leírása után áttér a lánczhidra s magasztalólag szól annak fontosságáról. Részletesen leirja a lánczhidadó történetét, beszél a hitelről s Széchenyi más reformműveiről, különösen kiemelvén hires akadémiai beszédjét 1842-ből a nemzetiségek­ről. Széchenyiről többek közt igy szól: „Ő volt Ma­gyarország nemzeti önállóságának teremtője. Kos­suth, Görgei és Bach, három egymástól igen külön­böző, de Magyarországra nézve egyaránt végzettel­jes férfiú, szakította azt félbe erőszakosan. Deák Fe­­rencz, a nemzet bölcse, ismét helyreállította s alaki­lag is befejezte, kinyervén rá Ausztria s Európa szentesítését« (41 lap.) Visszatérve a lánczhidra, ki­mutatni igyekszik, hogy Pest városát az emelte fel, s a »német Budát s magyar Pestet« egyesítvén, azt az ország központjává tette. A negyedik fejezetben a társas életre tér át. Elmondja, hogy Magyarország valódi tűzből áll: »Tü­­zet okádók az ételek s italok, a halászlé és gulyáshús, az egri s magyarádi, a csombordi és visontai, a tokaji s megyeri. Tüzet szikráznak a nők szemei, a férfiak beszédei, a lovak nyerítései és a czigányok zenéje. Úgy élnek itt, mint a Salamander, a tűzben.« A gu­lyás hús s halászlé tetszik neki és részletesen leirja azok készítési módját. A borokról megjegyzi, hogy a magyarok — a választásokat kivéve — kevesebb bort isznak, mint a németek. Összeköttetésben ezzel szól a magyar parasztok öltözetéről, a csikósok és a halászokról stb. Mond több adomát is. Egyik közü­lök érdekes. A statisztikai congressusnak egy tagja ugyanis folytonosan összetévesztette a Lajos­t a fo­gassal s az angol királynő kis Lajos nevű pinczéréhez — magyar tudományát fitogtatni akarván — igy szólít »Sie da, kleiner Fogasch! bringen Sie mir einmal eine grosse Portion Lajosch!« A magyar boroknak külön fejezetet szentel s ebben a budapesti ipar- s kereskedelmi kamrának már említett művét használja, egyedül az ellen szólalva fel, mintha a magyar bortermelés mennyisége 24 millió akó lenne. Ő ezen területre — más országoké­val összehasonlítás után — legfeljebb 12 millió akó termelést számít. A kamara nézeteit közölve borke­reskedésünk hiányairól, fejtegetéseit így végzi be : »A magyar bortermelés kétségkívül még jelentékenyen gyarapodhatik s ez be is fog következni, mihelyt a borkereskedésben a jobb termékekért jobb árakat fizetnek. Jelenleg Magyarországon minden gazdasági ipar között a bortermelés fizeti ki legkevésbé magát s az állam minden mértéket túlhaladó megadóztatása által nagyban járul ahhoz, hogy azt még rosszabbá tegye. Megemlítjük még azon megjegyzését is, hogy a bortermelés azon iránya, mely szerint a hegyes vi­dékekről inkább a síkság felé vonul, ennek nagy ká­rára leend. A következő fejezet nagyrészt politikai. Ma­­gyarország kereskedelmi politikájáról, a kiegyezési kérdésekről s a német kereskedelmi szerződésről szól. Ezen rész fő tárgyát különben az osztrák védvá­­mosok politikája ellen intézett kifakadásai képezik, melyeknek fejtegetésébe bocsátkoznunk fölösleges vol­na. Végül nem ugyan mint saját véleményét, ha­nem mintegy tekintélyes, habár »kevés elvrokonnal dicsekvő« magyar conzervativ egyén nézeteit elő­adja azon régibb s újabb tervezgetéseket, hogy Ausztria-Magyarország központja Budapestre tétes­sék át. Úgy látszik, hogy ő is azon meggyőződésben van, miszerint az osztrák-magyar birodalom politikai központja már tényleg Budapesten van, s hogy az uralkodóház kebelében mindenkor, ha baj fenyegeti őket, felmerül azon eszme, hogy a birodalom köz­pontja Budapestre helyeztessék át. Határozott véle­ményt e tekintetben nem nyilvánít s csak ezt mond­ja : »Én mind­ezt politikai »jövő zenéjé«-nek tartom. Azonban természetesen nem lehetetlen, hogy a jövő jelenné lesz. S azt nem lehet eltagadni, hogy min­denesetre van benne zene.« A magyar népről, mint kezdetben is említettük, egészen rokonszenvesen nyilatkozik. Irodalmunkra nézve egyenesen utalja olvasóit Steinacker antholo­­giájára, melyet különben egészen költészet-történeti kézi­könyvnek tekint, megróvja azon balhitet, hogy a magyar köznépet restnek tekintik s habár a forrada­lom előtti társadalmi viszonyainkat az igazság­gal meg nem egyeztethető sötét színnel festi, ezután mindenütt kedvezőleg szól s csak a választási vissza­éléseket korholja, miben — egyes esetekben legalább — kétségkívül van is sok igaz. Braun rajza az utazó közvetlenségével s felüle­tességével van szerkesztve. Daczára annak, hogy egyes tárgyakat — a mennyire az külföldi egyént érdekelhet — teljesen kimerít, az ország s a nép jel­lemzése igen hiányos s műve német olvasóit bizony­nyal sokkal kevésbé fogja kielégíteni, mint minket, kik utóvégre is nem jellemzést vártunk tőle s meg­elégszünk egyes megjegyzéseivel. Valószínűleg ő maga is érzi ezen hiányokat s ezért igyekszik a ke­délyes tourista jellegeket fentartani. Gyakori kitéré­seket tesz, adomákat mond, régi emlékeit is fölso­rolja stb. E tekintetben művéből sokat lehetne még közölnünk, mi a közönségre nézve érdekes lehetne, így pl. leír egy öreg urat, ki maga­s kocsija számára külön hidast készíttetett a Dunán, csak hogy a láncz­­hídon ne kellessék a két krajczárt »az önkényes szol­gaság ezen gyalázatos jelét« fizetni. Más helyütt írja, hogy egy német nő Szegeden a congressusi banquette alkalmával nem akart Tisza vizet inni, mert zavaros volt s nem lehet látni, mi van benne, mire udvarias magyar szomszédja tréfásan vigasztalá : »ne búsul­jon nagysád, a békákat már előbb kiszedtük belőle« stb. Mindez azonban csak annyiban szolgálna Braun művének jellemzésére, hogy az elég élénk s változa­tos s azt, reméljük, olvasóink az eddigiek után is el­hiszik, Erzerum­ és Plevna. E két pont körül csoportosul most a há­ború minden érdeke s mindaz, a­mi a háború fejleményeivel összefügg. Ha Erzerum elesett, Örményország s átalában az egész kis ázsiai török birtok tár­va-nyitva áll a muszka invázió előtt. S az újabb hareztéri hírek rosszat sejtetnek. E hí­rek megegyeznek abban, hogy Erzerum és Karsz nem tartható soká. Erzerumot ugyan még nem támadták meg komolyan a musz­kák, nem fogtak neki oly nagyszabású ostrom­nak és körülzárolásnak, mint ple Plevnánál. De Erzerum nem az az erős pozitió, mely ügye­sen vezetett ostromnak sokáig ellenállhatom Karsz már egészen el is van szigetelve Tö­rökországtól. Összeköttetése Konstantinápoly­­lyal Batum és Erzerum felől el van vágva. Mukhtár pasa, ha elvesztette Erzerumot, nem tehet jobbat, mint seregével a tengerpart felé húzódni Trapezuntnak, mert Erzerum elesté­­vel körülbelül be van fejezve az ázsiai hadjá­rat. Ha addig Karsz és Batum tarthatják meg magukat, a­mi kivált Karszra nézve fölötte kétséges, az oroszok azon helyzetben lesznek, hogy Erzerumtól új csapattesteket zúdítsanak Karsz és Batum ellen. A törökök kevesen vannak , a pénz hiány­zik . Mukhtár pasa hiába löveti főbe tuc­at számra a tiszteket »gyávaság« miatt. Eddigi veszteségeinek részint a maga taktikai hibái az oka, részint azért történtek meg, mert az ázsiai harc­térről jelentékeny számú csapatot vittek az európai harc­térre, Balgrádba, hogy ott tétlenül vesztegeljenek. Igen, Törökország erőforrásai kimerülő­ben vannak — s ez oly óriási erőfeszítések következtében nem is csoda, hisz csaknem az összes török föld egy óriási harc­tér. De Erzerum elestével bekövetkezik azon eset, melyben Anglia veszélyeztetve látja érdekeit. Egy párisi hír máris tudni akarja, hogy Derby lord arra figyelmeztette Grovcsa­­kosfot egy jegyzékben, hogy Anglia nem tűr­heti Arméniának »tartós megszállását« a muszka invázió által. Már­pedig tudvalevő, hogy Oroszország nem a bolgárok szép sze­meiért, nem azok iránti állítólagos platonikus szerelme folytán hadakozik az ázsiai baretté­­ren, hanem azért, mert occupálni akar Törökország ázsiai területéből — ez­által akarván kárpótoltatni magát e hadjárat áldo­zataiért. Hogy pedig Angliára nem kívánatos, hogy Oroszország Kis-Ázsiában foglalásokat tegyen, az evidens dolog. Lehet, hogy a kétségbeeesés, az utolsó erőfeszítés csodákat fog műveltetni a török katonaság által, de emberi számítás szerint Muktár pasa mámém­ sokáig tarthatja fenn ma­gát. És ekkor beáll az időpont, mikor Anglia részéről is a szavakat tették kell, hogy fel­váltsák. E tekintetben azt óhajtjuk, hogy ha már egyszer a török seregnek el kell veszítni Kis-Ázsiában a tért lábai alól. — Oroszország minél nagyobb »kárpótlási igényekkel« lép­jen föl, hogy viszont Angliának is annál na­gyobb oka legyen tettleg közbelépni és az oroszszal szemben fölvenni a keztyüt. — Szó­val, az oroszok ázsiai sikerei provokálják Angliát. A másik havemtéri pont, mely körül döntő események várhatók, Plevna. Ez minden­felől körül van zárolva, Oszmán pasa össze­köttetése Orb­ániéval s így a török főváros­sal el van vágva. Jól értesültnek látszó tudó­sítók jelenték, hogy Plevnában csak novem­ber 15 ig tart az eleség. Az újabban küldött szállítmányokat elvágták az oroszok, kik a plevna-orb­ánjei után megfészkelték magukat. A portán is veszélyeztetettnek tartják Plevnát s egy újabb, látszólag szintén jó for­rásból merítő hír tudni akarja, hogy a török kormány parancsot adott Oszmán pasának, hogy ürítse ki Plevnát. Ez a »kiürítés« pedig nagy veszélyekkel jár. Oszmán keresztültör­­heti magát a muszkák téliszi positióján, de hol nyer aztán oly előnyös és erős védelmi posi­­tiót, mint Plevna volt ? Az oroszok ismerve Osz­mán szorult helyzetét s élelemhiányát, nem is igen pazarolják a munitiót Plevna védmű­­veire, hanem várják Oszmán kirohanását. Oszmán csapatai hősiesen viselhetik magukat, lehet tán, hogy egyelőre győznek is, keresz­tül törik a vasövet. De aztán az összes 140 ezer oláh orosz sereg, Oszmán csapatai után zúdul és mivel ezek csekélyebb számban vannak s kedvező védelmi állásokra sincs kilátásuk, Oszmán ki van téve a veszélynek, hogy hadserge szétszóratik. Természetes, mind­ezeket mi nem mondjuk s nem mondhatjuk apodicticitással, de a harertéri helyzet oly ve­szélyeket rejt magában, hogy e föltevések nem látszanak alaptalanoknak. Plevna elestével bekövetkeznék aztán azon időpont, melyben monarchiánknak szor­gosan kell érdekeinek megvédéséről gondos­kodni, a diplomatiai után, s ha ez nem elég, a tettek mezején. Plevna eleste lehet, hogy

Next