A Hon, 1877. november (15. évfolyam, 287-315. szám)
1877-11-13 / 298. szám
Reggeli kiadás, Budapest, 1877. Kedd, november 13. 198. szám, XV. évfolyam. Kifátó-hivatal s Barátok-tere, Athenaeum-ápinat földszint Előfizetésizij . Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................8 ftrt — kr. 6 hónapra......................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 11 — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési irodai Barátok-tere. Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás HoVST XV elite évfolyamám Előfizetési árak : (A »fiton« megye 1 • Br, tppakint kétszer.) november hóra . . . • • ® írt. november-decemberre . 4 » Az esti kiadás postai külön küldéséért felnifizetés évnegyedenkint 1 forint. ! g!$F~ Az előfizetés postai állványnyal Budapestre, a sHonl kiadó hivatalába (Barátok-ter* ftthenaews» - épület küldendő. ft rHors« ss»xk, a kiadó felv*tala, A grB‘SV,TMWaPWBPBMa«MBgaMHSS»M——B—MSSSWWSm*—* Budapest, november 12. Az új megyék és a választás. Nem fordíthattunk kellős figyelmet a törvényhatósági tisztújításokra, mert a kül és belügyi helyzet oly vészteljesen bonyolódik minden nap, hogy figyelmünket, főleg a központban, hol párt- vagy egyenérdek sem bilincsel a választások sorsához, teljesen kimentik a nagy események. De azért nem kevésbé fontos, úgyszólván közigazgatásunk életbevágó akciójára készülnek most a törvényhatóságok. Mert az új törvényhatósági bizottság és tisztikar sokkal nagyobb és többoldalúbb feladatokra lesz hivatva, mint az eddigiek. A törvényhatósági hatáskör egészen átalakítva, többoldalúbb, szakszerűbb feladatokkal felruházva jön, mint eddig volt és az új törvények szigorúbb felelősséggel, több teendőt rónak a tisztikarra, úgy hogy a választási elv sértetlen fentartása mellett is, sokkal több igényt kell formálni az újonnan választandó tisztviselők iránt, sokkal több képzettséget, tevékenységet és szorgalmat kell tőlük követelnünk, hogy a közigazgatási igényeknek megfelelni tudjanak, mint amilyenek — — tisztelet a napról napra szaporodó kivételeknek — eddig voltak. Most már a közigazgatási bizottság »nobile officiuma,« — ép úgy, mint az alispán és szolgabiró, valamint a jegyzői kar nemcsak a sokat emlegetett józan észszel, de aprólékos, alapos törvény — és közigazgatási ismerettel, vagy irodai gyorsasággal és ritka szorgalommal, becsületességgel kell hogy bírjon, ha ezerféle teendőinek megfelelni akar. A választási jog ugyan csaknem teljes szabadságot hagy a megyei bizottságoknak az egyének alkalmazásában, de hogy az újabb teendők és tapasztalatok szükségessé teszik a választásnál a képzettségre való nagyobb tekintetet, hogy korlátolják az emeritus elemek használhatóságát, hogy kényszerítik a családi protectiót vagy szűkebb körre, vagy érdemesebbre szorítkozni, az mély meggyőződésünk. És a törvényhatóságok közönsége bizonyára érezni fogja, hogy saját jól felfogott érdeke oly követelményeket állít elébe, melyek nem hátrálhatnak meg a régi tekintetek előtt. E tekintetben bátran állíthatjuk, hogy nem csak a megyék hatásköre, de személyzete is, átalakulásnak néz elébe. A hat év előtti választások még oly körülmények közt történtek, mikor a táblabírák azon része, mely a múlt idők válságai alatt elszegényedett, de családi összeköttetésekkel bírt, magának vagy fiainak számára, még akkor is meg tudta szerezni a szavazatokat, ha talán kellő képzettséggel vagy — még több esetben — szorgalommal nem bírt a keresett állások betöltésére. És — valljuk meg az igazat — sok helyen az újabb fejlődés követelményei iránt sem volt meg a kellő érzék, sem a választókban, sem a választottakban. Bona fide hajoltak meg azok bizonyos társadalmi tekintetek előtt, melyek« egyébiránt — caeteris paribus — nem is egészen mellőzhetők »az önkormányzatban.« De másfelől: az iskolát nem végzett, vagy katonaságból kikerült, a falun »két szilvafa mellett« elrusztikusodott emberek mellett kevés volt a konkurráló képzett elemek száma is. Most minden tekintetben más szempontokból kell a választásnak kiindulnia. A hatáskör oly képzettséget követel, az új elemek már annyira megszaporodtak, hogy a qualificatió kikötése nélkül is, meglehessen és kelljen keresni az alkalmas embereket. És ha ezek hiányoznának, vagy ha kellő mértékben tekintetbe nem vétetnének, akkor a megyék önmagukat fogják oly hátrányoknak kitenni, melyek alatt kockáztatva lesz úgy a közigazgatás, minden polgárra nézve anyagilag is mérlegelhető érdeke, mint maga a választási elv. Mert az bizonyos, hogy az állami közigazgatás sikeres közvetítésére, a választási elv érvényesítése mellett, csak úgy lesz képes az önkormányzat, ha megkeresi és megtalálja a »a right man on the right place«, — ha akár egyik, akár másik hiány miatt, ennek meg nem felel, akkor lejárja magát. És ezt a politikai pepinériát elveszteni Magyaroszág közvéleménye nem akarhatja. Ha alkalmazkodott, az újabb törvényekben, a garantiák és formák tekintetében, a közigazgatás újabb követelményeihez annyiban, amennyiben szükséges, hogy az önkormányzat annak megfelelni képes legyen, akkor még inkább kell alkalmazkodnia e követelményekhez az elemek megválasztásában, mert a formák nem nyújtanak biztosítékot, ha az elemek be nem töltik azokat. E nagy érdekek és nélkülözhetetlen követelmények vezessék a tisztújításokat! — A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülésében megkezdte az 1878-ik évi költségvetési előirányzat tárgyalását. A kir. udvartartás előirányzata változatlanul elfogadtatott. A kabinet iroda szükségleténél Hegedűs előadó a 734 forintnyi személyes pótléknak Magyarországot illető fele részét törülhetőnek véli, ha a szükséglet, mint eddig átalánykép szavaztató meg. Simonyi Ernő a kabinetiroda nyugdíjainak összegét, bár a tavalyihoz képest most apadt, aránylag igen nagynak tartja s a kabinetiroda szükségletét részletesen tárgyalandónak véli. A bizottság az előirányzatot átalánykép változatlanul megszavazza. Az országgyűlés szükségleténél Hegedűs előadó nem tartja indokoltnak azt, hogy a főrendiház szolgaszemélyzete számára most tetemesen nagyobb kiadás van előirányozva. Wahrmann és Simonyi Ernő megjegyzik, hogy a főrendiház költségelőirányzatát a bizottság nem szokta megváltoztatni, s miután a különbözet egészen csak 1500 frt, az előirányzatot változatlanul megszavazzák. Somssich helyteleníti azt, hogy az országgyűlési költségvetés indokolás nélkül terjesztetik elő. Tisza Kálmán mint elnök megjegyzi, hogy a két ház tartozik egymásnak annyi deferentiával, hogy egymásnak belső kiadásaiba ne avatkozzék. A minisztérium az illető ház előirányzatát változatlanul beállítja s nem csatol hozzá semmi megjegyzést. A főrendiház szükséglete változatlanul elfogadtatott. A képviselőház kiadásainak előirányzata iránt a bizottság pótlólag felvilágosítást fog kérni a ház elnökétől. A delegáció szükséglete változatlanul elfogadtatott. A függő államadósságokat ellenőrző bizottság szükségleténél Zsedényi elnök megrója azt, hogy e bizottság tagjai mindig többet költenek az előirányzatnál. Széll miniszter megjegyzi, hogy ennek oka az, hogy az 1869 óta követett gyakorlat szerint a bizottság egy tagja felváltva Bécsben tartózkodik. Tisza miniszterelnök megjegyzi, hogy az előirányzat a tényleges kiadásnak megfelelően vétetett fel. A bizottság az előirányzatot változatlanul megszavazta. A közösügyi kiadások függőben hagyattak. Az 1849-től 1867-ig fennállott központi kormány közegeknek nyugdijat változatlanul megszavaztattak, valamint Horváth-Szlavon országok autonóm kormányzatának szükséglete is. A polgárosítandó határőrvidék beligazgatási szükségleténél Széli miniszter előadja, hogy az előirányzat többlete kizárólag a katonai előléptetések és nyugdíjak által idéztettek elő és semmi más fokozása a kiadásoknak nem történt. Megjegyzi egyébiránt, hogy e kiadásokról ép oly részletes zárszámadások készíttetnek és az ellenőrzés épen olyan mint az államköltségvetés többi részénél. A bizottság az előirányzatot megszavazza. A Fiume szükségleténél Horváth Lajos megszavazásra ajánlja a két irodatiszt s egy szolga fizetési többletet, annyival is inkább, mert a fiumei törvénykezési provisorium kiadásainál ennél nagyobb megtakarítás mutatkozik. Tisza mint elnök mint egészen méltányosát szintén megszavazásra ajánlja e csekély fizetési többletet. A bizottság Somssich és Helly pártoló fölszólalásai után az indítványt elfogadván, az előirányzatot változatlanul megszavazza. Az állami számvevőszék előirányzatánál Hegedűs előadó fölemlíti, hogy a számvevőszék beszervezéséről szóló törvényjavaslatot a számvevőszék elnöke már elkészítő és a minisztériumnak benyújtó , megjegyzi, hogy e végleges szervezet takarékosabb alapra lesz fektetve. Szaló az átalányt addig is 1000 írttal apasztandónak tartja. Gazágó Salamon állami számvevőszéki elnök hivatkozik a zárszámadásokra, melyek szerint az előirányzatból mindig megtakarítás történt. A legtakarékosabban fog eljárni ezután is, és ha lehet, ezen 1000 forintot is megtakarítja. Kéri azonban az előirányzatnak ezúttal változatlan megszavazását. A bizottság az előirányzatot változatlanul megszavazza. A miniszterelnökség előirányzata vita nélkül megszavaztatik. Az ő felsége személye körüli minisztérium költségvetésénél Hegedűs előadó a miniszter átirata alapján egy szolgának időközben történt nyugdíjazása következtében a szükségletnek 360 írttal való felemelését javasolja. E módosítással az előirányzat megszavaztatik. A horvát minisztérium dologi kiadásainál Hegedűs 200 frtot törülhetőnek vél. A bizottság Tisza miniszterelnök és Bedekovics miniszter felszólalásaira az előirányzatot változatlanul megszavazza. Ezzel az ülés véget ért. A képviselőház üléséről esti lapunkban közlött tudósítást csak a holnapi napirend megállapításával kell megtoldanunk. Holnapra e szerint kitüzetett a banktörvényjavaslat harmadszor felolvastatása ; a mai választás eredményének kihirdetése ; az állandó pénzügyi bizottság jelentése a szeszadó törvényjavaslat 71. és 79. §§-aihoz benyújtott módosítások tárgyában; továbbá a mentelmi bizottság jelentése Fálk Miksa képv. ur mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában ; az állandó pénzügyi bizottság jelentése az 1876. évi igazságügyminiszteri költségekben történt túlkiadások tárgyában beadott törvényjavaslatra nézve; végre ugyancsak az állandó pénzügyi bizottság jelentése a rentekölcsön adómentességi ügyében a pénzügyminiszter által beadott törvényjavaslatról. Ülés vége 1 óra 40 perckor. Az erdőtörvény javaslat tárgyában végre mégis erélyes lépések léteznek. Úgy értesül a »B. Hirnök«, hogy a földművelés-, ipar- és kereskedelmi minisztérium kebelében bizottsági tárgyalások vannak folyamatban az ezen minisztérium által készített javaslat átvizsgálására. Ezen tárgyalás már most vége felé halad, s befejezték után a javaslat csakhamar be fog mutattatni a törvényhozásnak. — Layard — berlini hírek szerint — utasításokat a békeközvetítésre nézve nem kapott, s így lépései egészen önkényesek voltak. Plevna elesése a török békepártot jelentékenyen megerősítheti, azonban még ezen párt is visszautasítja eddig a múlt évi konstantinápolyi konferencia határozatait. Oroszország a háború kezdetén a békére nézve öt feltételt szabott : a Dardanellák megnyitása hadihajók számára ; a török hajóhad kiadatása zálogul a hadikárpótlásért ; a balkántartományok autonómiája ; Bessarábiának a párisi békében elvesztett darabjának visszaadása ; Batum s a megfelelő ázsiai terület átadása. Valószínű, hogy Oroszország most »áldozatai« hivatkozva még többet fog követelni. A krályeviczai (portorei) »Primoracz« cettinyei levelezője szerint Montenegro legközelebb Albánia irányában kezdi meg aczióját. Itt feküsznek: Podgoricza város, és Szpuzs, Zsablyák, és Leszendra várak, melyek Czrna- Gorát vasörkép övedzik körül s a szabad mozgást akadályozzák. Ezen positiók a feketehegyiekre nézve ép oly fontosságúak, mint volt Niksics. Különösen fontos pont rájuk nézve Podgoricza. Ezt igen jól tudják a törökök is, s Podgoriczát olykér erősítették meg, hogy bevetetlennek tartják. Levelező szerint azonban Niksics elestét a Podgoriczáé fogja követni. Nikita fejedelem hadiszállása jelenleg: Orpa-Luka. — A londoni lordmayor banquettején Musurus pasa, angolországi török követ is mondott felköszöntőt a diplomátiai testület nevében. Meleg szavakban mondott dicsbeszédet Anglia magatartása fölött, kinyilatkoztatta, hogy a török alkotmány egész komolyan foganatba van véve s a történelem igy már ítéletet mondott azok nézete fölött, kik az ottomán birodalomban az alkotmányt lehetetlennek tartják. Különben a pasa a külügyi politika szóbahozását szándékosan kerülte. A „PON“ TÁRCZÁJA, Braun Károly Magyarországról. (Reise eindrücke aus dem Südosten. Ungarn, Istrien, Dalmatien, Montenegro, Griechenland, Türkei, von Karl Braun-Wiesbaden. 2 kötet. Stuttgart, Auerbach 1878.) (Gy. A.) Braun Károly, kinek törökországi úti képeiből, mint annak idején jelentettük is, csak pár hóval ezelőtt jelent meg az utolsó kötet, nagyszámú műveit már is egy újabbal szaporította. Nem először szól ebben hazánkról. »Tokaj und Jókai,« »Entdeckungsreise in das Tokajer Land« czímű, hazánkról szóló művein kívül is több dolgozatában emlékezett meg rólunk s mindenkor jóakarattal, most a múlt évi statisztikai congressuson részvétele következtében uj adatokat mond el. A Magyarországra vonatkozó rész a két kötetes műnek mintegy negyedét képezi s a következő két czim alatt van előadva : 1. Der grösste Ungar. 2. Ungarische Krönungsgeschichten. 3. Eine Brücke aus dem Mittelalter in die Gegenwart. 4. Gastrotophische Studien in Ungarn, oder Gulyás und Halászlé. 5. Ungarische Weinstudien. 6. Handelspolitische Studien aus Ungarn. 7. Ein magyarischer Centralist. Mindezen dolgozatok elég tájékozottságot mutatnak s ismertetésünkben, miután magyaroknak írunk, nem célunk szerte apróbb tévedéseit, különösen a magyar nevek hibás orthographiáját kiigazítani, inkább átalános képet akarunk nyújtani azon fogalomról, melyet hazánk ezen jóakaró barátja rólunk ismételt ittléte alkalmából alkotott. Megemlitjük, hogy dolgozatában Fálk Miksának Széchenyiről írott munkáját s a kereskedelmi s iparkamara nagy művét az árak történetéről említi kut forráskép s meg is látszik, hogy azokat derekasan fölhasználta. Széchenyiről tulajdonkép nemcsak az első, hanem az utána következő másik két fejezet is szól. Braun informálója incarnatus osztrák-magyar volt, ki hazánk e nagy fiának érdemeit egyenesen Kossuth rovására igyekezett kiemelni. Az idegen gyanútlanul reá ment a lépre, annyival inkább, mer systematizáló gondolkozásmódja szerint Széchenyi a cultura képviselője volt, míg Kossuth a szabadság és a két fogalom szerinte a magyar szemében ép úgy összeegyeztethetlennek tekintetett,mint kevéssel ezelőtt Németországon az »Einheit és Freiheit.« Széchenyit ezen fogalom következtében szerzőnk hajlandó a német Culturvolk képviselőjének tekinteni nálunk, hogy mennyire hibásan, nem szükség indokolnunk. Elmondván kezdetben, hogy a »Deák kultus után leginkább el van terjedve a Széchenyi kultus«, mi ismét tévedés, részletesen leírja Széchenyi felléptét az akadémia alapításánál, közbe szúrván futólagosan néhány különben helyes megjegyzést irodalmunk új felvirágzásáról. Ezután az akadémia szomszédságában levő koronázási dombról s ezzel összeköttetésben a koronázásról szól. A korona történetét, különösen annak orsovai felfedeztetését Boleszny Antal orsovai lelkész irata után részletesen leírja, e mellett némileg gúnyolódó megjegyzéseket tesz azon hűhóra nézve, melyet Bach ez alkalommal elkövetett. A többi koronázási jelvények leírásánál felemlíti azon különben közforgalomban lévő nézetet is, hogy Henszlmann székesfehérvári ásatásait a klérus azért szüntette be, mert féltek, hogy meglelik Szent István csontvázát — jobb kezével együtt. E kéznek különben is igen bizonytalan története van. Budavára elfoglalásakor ezen ereklye elveszett s csak 1770-ben találtatott meg ismét, állítólag Raguzában, mely hely ereklye kereskedéséről ekkor hírhedt volt s már ekkor nem az egész kar, hanem csak egy kézfej volt meg. A koronázási köpenyről azt állítja, hogy eredetileg egy székesfehérvári pap ruhája — honnan meríti ezt nem tudjuk. A koronázás leírása után áttér a lánczhidra s magasztalólag szól annak fontosságáról. Részletesen leirja a lánczhidadó történetét, beszél a hitelről s Széchenyi más reformműveiről, különösen kiemelvén hires akadémiai beszédjét 1842-ből a nemzetiségekről. Széchenyiről többek közt igy szól: „Ő volt Magyarország nemzeti önállóságának teremtője. Kossuth, Görgei és Bach, három egymástól igen különböző, de Magyarországra nézve egyaránt végzetteljes férfiú, szakította azt félbe erőszakosan. Deák Ferencz, a nemzet bölcse, ismét helyreállította s alakilag is befejezte, kinyervén rá Ausztria s Európa szentesítését« (41 lap.) Visszatérve a lánczhidra, kimutatni igyekszik, hogy Pest városát az emelte fel, s a »német Budát s magyar Pestet« egyesítvén, azt az ország központjává tette. A negyedik fejezetben a társas életre tér át. Elmondja, hogy Magyarország valódi tűzből áll: »Tüzet okádók az ételek s italok, a halászlé és gulyáshús, az egri s magyarádi, a csombordi és visontai, a tokaji s megyeri. Tüzet szikráznak a nők szemei, a férfiak beszédei, a lovak nyerítései és a czigányok zenéje. Úgy élnek itt, mint a Salamander, a tűzben.« A gulyás hús s halászlé tetszik neki és részletesen leirja azok készítési módját. A borokról megjegyzi, hogy a magyarok — a választásokat kivéve — kevesebb bort isznak, mint a németek. Összeköttetésben ezzel szól a magyar parasztok öltözetéről, a csikósok és a halászokról stb. Mond több adomát is. Egyik közülök érdekes. A statisztikai congressusnak egy tagja ugyanis folytonosan összetévesztette a Lajost a fogassal s az angol királynő kis Lajos nevű pinczéréhez — magyar tudományát fitogtatni akarván — igy szólít »Sie da, kleiner Fogasch! bringen Sie mir einmal eine grosse Portion Lajosch!« A magyar boroknak külön fejezetet szentel s ebben a budapesti ipar- s kereskedelmi kamrának már említett művét használja, egyedül az ellen szólalva fel, mintha a magyar bortermelés mennyisége 24 millió akó lenne. Ő ezen területre — más országokéval összehasonlítás után — legfeljebb 12 millió akó termelést számít. A kamara nézeteit közölve borkereskedésünk hiányairól, fejtegetéseit így végzi be : »A magyar bortermelés kétségkívül még jelentékenyen gyarapodhatik s ez be is fog következni, mihelyt a borkereskedésben a jobb termékekért jobb árakat fizetnek. Jelenleg Magyarországon minden gazdasági ipar között a bortermelés fizeti ki legkevésbé magát s az állam minden mértéket túlhaladó megadóztatása által nagyban járul ahhoz, hogy azt még rosszabbá tegye. Megemlítjük még azon megjegyzését is, hogy a bortermelés azon iránya, mely szerint a hegyes vidékekről inkább a síkság felé vonul, ennek nagy kárára leend. A következő fejezet nagyrészt politikai. Magyarország kereskedelmi politikájáról, a kiegyezési kérdésekről s a német kereskedelmi szerződésről szól. Ezen rész fő tárgyát különben az osztrák védvámosok politikája ellen intézett kifakadásai képezik, melyeknek fejtegetésébe bocsátkoznunk fölösleges volna. Végül nem ugyan mint saját véleményét, hanem mintegy tekintélyes, habár »kevés elvrokonnal dicsekvő« magyar conzervativ egyén nézeteit előadja azon régibb s újabb tervezgetéseket, hogy Ausztria-Magyarország központja Budapestre tétessék át. Úgy látszik, hogy ő is azon meggyőződésben van, miszerint az osztrák-magyar birodalom politikai központja már tényleg Budapesten van, s hogy az uralkodóház kebelében mindenkor, ha baj fenyegeti őket, felmerül azon eszme, hogy a birodalom központja Budapestre helyeztessék át. Határozott véleményt e tekintetben nem nyilvánít s csak ezt mondja : »Én mindezt politikai »jövő zenéjé«-nek tartom. Azonban természetesen nem lehetetlen, hogy a jövő jelenné lesz. S azt nem lehet eltagadni, hogy mindenesetre van benne zene.« A magyar népről, mint kezdetben is említettük, egészen rokonszenvesen nyilatkozik. Irodalmunkra nézve egyenesen utalja olvasóit Steinacker anthologiájára, melyet különben egészen költészet-történeti kézikönyvnek tekint, megróvja azon balhitet, hogy a magyar köznépet restnek tekintik s habár a forradalom előtti társadalmi viszonyainkat az igazsággal meg nem egyeztethető sötét színnel festi, ezután mindenütt kedvezőleg szól s csak a választási visszaéléseket korholja, miben — egyes esetekben legalább — kétségkívül van is sok igaz. Braun rajza az utazó közvetlenségével s felületességével van szerkesztve. Daczára annak, hogy egyes tárgyakat — a mennyire az külföldi egyént érdekelhet — teljesen kimerít, az ország s a nép jellemzése igen hiányos s műve német olvasóit bizonynyal sokkal kevésbé fogja kielégíteni, mint minket, kik utóvégre is nem jellemzést vártunk tőle s megelégszünk egyes megjegyzéseivel. Valószínűleg ő maga is érzi ezen hiányokat s ezért igyekszik a kedélyes tourista jellegeket fentartani. Gyakori kitéréseket tesz, adomákat mond, régi emlékeit is fölsorolja stb. E tekintetben művéből sokat lehetne még közölnünk, mi a közönségre nézve érdekes lehetne, így pl. leír egy öreg urat, ki magas kocsija számára külön hidast készíttetett a Dunán, csak hogy a lánczhídon ne kellessék a két krajczárt »az önkényes szolgaság ezen gyalázatos jelét« fizetni. Más helyütt írja, hogy egy német nő Szegeden a congressusi banquette alkalmával nem akart Tisza vizet inni, mert zavaros volt s nem lehet látni, mi van benne, mire udvarias magyar szomszédja tréfásan vigasztalá : »ne búsuljon nagysád, a békákat már előbb kiszedtük belőle« stb. Mindez azonban csak annyiban szolgálna Braun művének jellemzésére, hogy az elég élénk s változatos s azt, reméljük, olvasóink az eddigiek után is elhiszik, Erzerum és Plevna. E két pont körül csoportosul most a háború minden érdeke s mindaz, ami a háború fejleményeivel összefügg. Ha Erzerum elesett, Örményország s átalában az egész kis ázsiai török birtok tárva-nyitva áll a muszka invázió előtt. S az újabb hareztéri hírek rosszat sejtetnek. E hírek megegyeznek abban, hogy Erzerum és Karsz nem tartható soká. Erzerumot ugyan még nem támadták meg komolyan a muszkák, nem fogtak neki oly nagyszabású ostromnak és körülzárolásnak, mint ple Plevnánál. De Erzerum nem az az erős pozitió, mely ügyesen vezetett ostromnak sokáig ellenállhatom Karsz már egészen el is van szigetelve Törökországtól. Összeköttetése Konstantinápolylyal Batum és Erzerum felől el van vágva. Mukhtár pasa, ha elvesztette Erzerumot, nem tehet jobbat, mint seregével a tengerpart felé húzódni Trapezuntnak, mert Erzerum elestével körülbelül be van fejezve az ázsiai hadjárat. Ha addig Karsz és Batum tarthatják meg magukat, ami kivált Karszra nézve fölötte kétséges, az oroszok azon helyzetben lesznek, hogy Erzerumtól új csapattesteket zúdítsanak Karsz és Batum ellen. A törökök kevesen vannak , a pénz hiányzik . Mukhtár pasa hiába löveti főbe tucat számra a tiszteket »gyávaság« miatt. Eddigi veszteségeinek részint a maga taktikai hibái az oka, részint azért történtek meg, mert az ázsiai harctérről jelentékeny számú csapatot vittek az európai harctérre, Balgrádba, hogy ott tétlenül vesztegeljenek. Igen, Törökország erőforrásai kimerülőben vannak — s ez oly óriási erőfeszítések következtében nem is csoda, hisz csaknem az összes török föld egy óriási harctér. De Erzerum elestével bekövetkezik azon eset, melyben Anglia veszélyeztetve látja érdekeit. Egy párisi hír máris tudni akarja, hogy Derby lord arra figyelmeztette Grovcsakosfot egy jegyzékben, hogy Anglia nem tűrheti Arméniának »tartós megszállását« a muszka invázió által. Márpedig tudvalevő, hogy Oroszország nem a bolgárok szép szemeiért, nem azok iránti állítólagos platonikus szerelme folytán hadakozik az ázsiai barettéren, hanem azért, mert occupálni akar Törökország ázsiai területéből — ezáltal akarván kárpótoltatni magát e hadjárat áldozataiért. Hogy pedig Angliára nem kívánatos, hogy Oroszország Kis-Ázsiában foglalásokat tegyen, az evidens dolog. Lehet, hogy a kétségbeeesés, az utolsó erőfeszítés csodákat fog műveltetni a török katonaság által, de emberi számítás szerint Muktár pasa mámém sokáig tarthatja fenn magát. És ekkor beáll az időpont, mikor Anglia részéről is a szavakat tették kell, hogy felváltsák. E tekintetben azt óhajtjuk, hogy ha már egyszer a török seregnek el kell veszítni Kis-Ázsiában a tért lábai alól. — Oroszország minél nagyobb »kárpótlási igényekkel« lépjen föl, hogy viszont Angliának is annál nagyobb oka legyen tettleg közbelépni és az oroszszal szemben fölvenni a keztyüt. — Szóval, az oroszok ázsiai sikerei provokálják Angliát. A másik havemtéri pont, mely körül döntő események várhatók, Plevna. Ez mindenfelől körül van zárolva, Oszmán pasa összeköttetése Orbániéval s így a török fővárossal el van vágva. Jól értesültnek látszó tudósítók jelenték, hogy Plevnában csak november 15 ig tart az eleség. Az újabban küldött szállítmányokat elvágták az oroszok, kik a plevna-orbánjei után megfészkelték magukat. A portán is veszélyeztetettnek tartják Plevnát s egy újabb, látszólag szintén jó forrásból merítő hír tudni akarja, hogy a török kormány parancsot adott Oszmán pasának, hogy ürítse ki Plevnát. Ez a »kiürítés« pedig nagy veszélyekkel jár. Oszmán keresztültörheti magát a muszkák téliszi positióján, de hol nyer aztán oly előnyös és erős védelmi positiót, mint Plevna volt ? Az oroszok ismerve Oszmán szorult helyzetét s élelemhiányát, nem is igen pazarolják a munitiót Plevna védműveire, hanem várják Oszmán kirohanását. Oszmán csapatai hősiesen viselhetik magukat, lehet tán, hogy egyelőre győznek is, keresztül törik a vasövet. De aztán az összes 140 ezer oláh orosz sereg, Oszmán csapatai után zúdul és mivel ezek csekélyebb számban vannak s kedvező védelmi állásokra sincs kilátásuk, Oszmán ki van téve a veszélynek, hogy hadserge szétszóratik. Természetes, mindezeket mi nem mondjuk s nem mondhatjuk apodicticitással, de a harertéri helyzet oly veszélyeket rejt magában, hogy e föltevések nem látszanak alaptalanoknak. Plevna elestével bekövetkeznék aztán azon időpont, melyben monarchiánknak szorgosan kell érdekeinek megvédéséről gondoskodni, a diplomatiai után, s ha ez nem elég, a tettek mezején. Plevna eleste lehet, hogy