A Hon, 1877. november (15. évfolyam, 287-315. szám)

1877-11-16 / 301. szám

301. szám, XV. évfolyam. Kiadó­hivatal­­ Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra........................... 6 frt — kr. 6 hónapra.......................* . . 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Budapest, 1877. Péntek, november 16. Esti kiadás. Szerkesztési iroda : Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, november 16 Francziaországot következetesen a bonyodalmak felé hajtja Mac Mahon és kor­mánya. Fourtou és Broglie beszédei nyilván mutatják, hogy Mac Mahonnak esze ágában sincs meghajolni a képviselőház többsége előtt. Ha nem hajol, törni fog. Ez irányban a re­publikánusok már megtették a lépéseket.­­ Tegnap a képviselőház 117 szótöbbséggel el­határozta egy vizsgáló bizottság alakítását, mely a kormány tetteit bírálat alá vegye és esetleg azt vád alá helyezze. Hiába tiltakozott ez ellen Fourtou és Broglie. A republikánusok csak haladtak a maguk útján. Most az így megvert kormány a senátusba menekül, ott akarja felvetni a bizalmi kérdést, s ha meg nem kapja — és valószínű­, hogy nem kapja meg — akkor beadja lemondását. Úgy látszik legalább, hogy a kormány a senátusban is elvesztette lábai alól a talajt : az or­le­an­is­ták ugyanis feltűnő módon közelednek a republikánusokhoz, és pedig azért, mert a di­plomata republikánusok hírét terjesztették, hogy örömest látnák a köztársaság elnöki székén Aumale herczeget, ki tudvalevőleg tagja az Orleans családnak. E cselfogással alighanem sikerülni fog a republikánusoknak m­egtisztílni a tért a Mac Mahonoktól és Bro­­glie-Fourtou-féle emberektől. Hogy azonban ezután csakugyan egy orleansi herczeget fog­janak a polezra emelni, az egy kicsit kétsé­ges, bár tagadhatlan, hogy a köztársaságra a nagyon megcsökkent s minden hatalomnélküli orleánismus egyik képviselője az elnöki széken korántsem volna olyan veszélyes, mint egy Mac Mahon, kinek a bonapartismus­­sal mégis csak vannak összeköttetései. És a­mitől a franczia köztársaság egyedül félhet, az a császárság. De bajnak mindenesetre baj volna, ha újból egy dynaszta kerülne a köz­társaság élére. A harertéren még mindig késik a döntés. Erzerum és Plevna azon két pont, melynél a koczkának dőlni kell. Mukhtár és Oszmán pasát is fölszállták a muszkák, n­agy u­cijaiv rvi­­xia Általuk, védett pozíciókat, de Mukhtár azt felelé, hogy harczolni fog az utolsó emberig; Oszmán pasa pedig azt, hogy még nem tette meg mindazt, a­mit becsület és kötelesség parancsolnak. — Herbst szombaton, azaz holnap fog részt venni az osztrák képviselőházban folyó bankvitában s mint hírlik, beszédének élét Kellersperg ellen fogja irányozni. — Yarzinban, mint Berlinből a »P. Ll.«­­nak jelentik, jelenleg fontos tanácskozások tartatnak, melyek czélja megállapitni a modus procedendit a ker­es­ke­de­lmi kérdésben. A végleges elhatáro­zást már a jövő hétre várják. A háború, Hakki pasáról, ki Telisnél megadta ma­gát az oroszoknak, a »Köln. Z.« a következő életrajzi adatokat közli: Ez ember tulajdonképen soha sem vett részt hadjáratban. Miután az iskolában némi felszínes fo­galmakat szerzett magának a geometriáról, törzs­kari tiszt lett, s néhány év múlva felügyelővé nevez­ték ki a trapezunt-erzerumi út építéséhez. Bár ez az új államnak milliókba került, azért soha sem végezte­tett be. Mindamellett Hakkit visszatérte után kine­vezték ezredessé. Hogy miért? Senki sem tudja. Ta­lán, mert értett hozzá megszedni magát, Hakki­bej ezután nem sokára elnöke lön azon bizottságnak, melyre az izmid angorai vasút­vonal kiépítése bíza­tott. E bizottság tönkre tette az illető tartományt, s az államnak milliónyi kiadásokat okozott, a­nélkül, hogy csak egy arasznyi vasút is kiépíttetett volna. Hak­ki bej azonban virágzott a mellett. Ellopta a napszá­mosok bérét, megcsalta az államot, a­hol csek te­hette. A munkálatok végre pénzhiány miatt beszün­tettetek. Hakki bej ezután igazgatója lett a skutak­­­szmidi vasútnak. Hogy történt ez ? A vasútnak ki­tűnő igazgatója volt Hasszán efendi személyében, továbbá Sakir bej, (a mostani Sakir pasa dandártá­bornok) személyében méltó és szakértő jelölt volt ez állomásra. Hakki bej azonban mind akettőt kivett a nyeregből, ugyanis elment a nagyvezérhez. Eszád pasához, s figyelmeztető ezt, hogy úgy a nagyvezér, mint ő (Hakki) ugyanegy férfiúinak köszönik előlép­tetésüket, s ez alapon követelte magának a vasút ve­zérigazgatóságát. Hakki azonnal vezérigazgató jön. Ez időtől kezdve a vasút igazgatóságában való­ságos orgiája kezdődött az önkénynek és rablásnak. Csak azok a hivatalnokok maradhattak meg helyei­ken, kik szemet hunytak e szörnyűségek előtt. Hakki egyszer, kit a nép részeges Hakkinak nevezett, ráka­pott a cognacivásra. Hakki ugyanis látogatáson volt egy barátjánál, összevissza ittak mindenféle szeszt, csak cognac hiányzott. Mi történik ? Egy lo­­comotiv azonnal besüttetett s elküldetett, hogy 50 ki­lométernyi távolságról hozza meg a kívánt italt. Mi­dőn a pazarlás végre nagyon föltűnő lett, a közmun­ka miniszter beleegyedett a dologba , vizsgálat ren­deltett el, s Hakki pénztárában többet mint 700,000 piaszter hiányt fedeztek föl. Alig lett azonban ez köztudomású, midőn már felülről parancs érkezett, hogy a vizsgálatot meg kell szüntetni. Hakki eltéte­tett szem elöl, s kineveztetett Szófiában egy, a hadse­reg élelmezésére kiküldött bizottság élelmezésére ki­küldött bizottság elnökévé. Itt szerzett érdemeiért pasává tették, s kinevezték Telis parancsnokává, me­lyet aztán szépen föladott a muszkának. A törökök hadászati helyzete. P­é­r­a, hétfő. (A »D. Tel.« sürg.) A helyzetet e következő tények jellemzik. Úgy látszik, hogy Mukh­tár pasa most már képes lesz Erzerumot megtartani addig, míg az oroszok élelem hiánya miatt kénytele­nek lesznek visszavonulni. A törökök folytonosan küldenek erősbítéseket és nagy erőfeszítést fejtenek ki. Átalánosan azt hiszik, hogy Mukhtár sikert fog aratni. Sumlából azt a hírt kaptam, hogy mind a négy kémszemle sikeresen végrehajtatott. Az oroszok min­den ponton visszavonulnak, vagy nagy gyengeséget mutatnak, vagy nem akarnak csatát elfogadni. A Ruszcsukból jött értesítés tudatja, hogy teg­nap az oroszok új ütegeket szereltek fel Gyurgyevón épen a Mentsikov templom fölött és a várost is bombáz­ták. A törökök jól el vannak készülve a várható erős támadásra. A Sipkaszorosból azt jelentik, hogy az oro­szok igen serényen működnek új védművek előállítá­sán, a munkások éjjel szakadatlanul dolgoznak. A törökök most mind jó fedél alatt vannak, házaik előtt kőhányások vannak, melyek a bombák ellen majdnem tökéletesen megvédik azokat, s e kunyhók egyszersmind vízhatlanok is. A csapatok egészségi állapota kitűnő. Reuf pasa minden nap megszemléli a hadállásokat. A Sofia felé való oldalon Mehem­ed Ali erős hadtestet képez és erőteljes támadásra készül. Hir szerint az oroszok Plevnát két oldalról bombázzák minden hatás nélkül. Erősítések minden nap mennek Orhanieba Sofia felé. A törökök igen nagy haderőt gyűjtenek ott össze. Sefket pasa formaszerű követelést intézett az oroszokhoz a genfi conventió alapján az angol fog­lyok kiadatása tárgyában, de semmi választ nem ka­­pott még. A »D. Tel.« egy­más tudósítása szerint Plev­­nánál pár nap előtt csata volt, melyről a részletek még ismeretlenek. A csata valószínűleg nem lehetett komoly következményű. Az nem valószínű, hogy Oszmán oly kétségbe­esett helyzetben legyen, misze­rint elhamarkodott kitörési kísérletet tegyen. Az os­tromolt város helyőrségének nagysága ismeretlen. Élelmi és lőszer összehalmozva van minden lakat­lan házban. Némely fogoly kimondása szerint Plevna 10 napra, mások szerint három bóra el van látva. A Sipkaszorosból a »D. Tel.« tudósítása nov. 12-ről ezt mondja : Erős tüzérségi harcz folyik. Az oroszok a törökök jobb és balszárny ütegeit bom­bázzák. Sámán pasa, mialatt a középső ütegen pa­­rancsnokoskodott, egy bombadarab által megöletett. Ma temetik el Kazanlikban. Az idő derült s jelen­tékeny műveleteket lehet várni. A­z oroszok rohamot nem mertek intézni, de a tartalékból öt zászlóaljat magukhoz vontak, melyekből, midőn lőtávolunkba süttek, 500 balra maradt. Veszteségünk Liohman pasa kivételével jelentéktelen. Az ázsiai harcztérről a »D. T.« e következő sürgönyt hozza: Az oroszok Deve-Bajun közelében körülsánczolják magukat. Mukhtár Karszból a nov. 4 ik történtekről értesítést kapott. Az oroszok a Magaredzsi magaslatokon üte­geket állítanak. Több orosz zászlóalj kémszemlét tett, de a török tirailleurök által visszavonulni kény­szerültek Magaredzsibe, a­hol az oroszok haderejü­ket konc­entrálják, hogy netaláni kirohanást paríroz­hassanak. Az oroszok Karadagh erőd ellen rohamot intéztek, de visszavetettek veszteséggel. Úgy látszik, az ellenség erőfeszítése Erzerum ellen irányul. A Karszot körülzároló haderő nem jelentékeny. P­e­r­a, hétfő. Az Erzerumban levő angol kon­zul azt sürgönyzi, hogy Erzerum kórházai telve van­nak több ezer sebesülttel, kik nagy segélyt szüksé­gelnek. A Szaford-ház Mukhtárhoz négy törzsorvost küldött ma nagymennyiségű készletekkel. Bosnyákországból. A »Pol. Corr.« tudósítója Serajevóból nov. 5-ikérel ezt írja: Ha a hadi készületek ekkor foly­­tattatnak, akkor a török elem ezen országból nemso­kára kivész. A porta azt hiszi, hogy hadseregeket egy lábdobbantással kiemelhet a földből, de a való­ságban már az öregeket és gyenge ifjakat kénytelen fegyver alá szólítani, hogy a hadseregben előállott haragokat pótolhassa; nem ok nélkül lehet tehát aggódni a fölött, hogy a muzulmán elem pusztulóban van. A porta egy parancsa meghagyja ugyanis az itteni kormányzónak, hogy a fegyver­képeseknek egy bizonyos számát azonnal szedje össze s a legnagyobb sietséggel küldje azokat Novi-Bazárba, a­honnan to­vábbi rendeltetési helyükre fognak küldetni. M­a­z­­har pasa e parancsnak eleget teendő, kénytelen a végletekhez folyamodni. Középkorú férfi jóformán alig van már, mert az erőteljes ifjak a redifek és musz­­tehafizok közzé lettek besorozva, s a­kik még idehaza maradtak, nem feleltek meg a hadiszolgálat követel­ményeinek. Ezen véradóhoz járul egy más nem ke­vésbé nyomasztó. A­ki nem mehet a harertérre, ma­gas hadiadót kénytelen fizetni. S minthogy a sze­gény lakosságnak a kenyérre valón kívül ritkán van pénzkészlete, kénytelen belenyugodni abba, hogy el­vegyék utolsó vagyonát. A vagyonos osztály eddig rendszerint ki tudta magát vonni az ily kötelességek alól. Mazhar pasa arról is gondoskodott, hogy most már ők ne kerül­hessék el sorsukat s hogy a haditerhek viseléséhez ők is járuljanak. Egy bizottság, melynek élén a ha­­zafiságáról és fantizmusáról ismeretes M­u­f­t­i M­a­h­­mud Medsed effendi áll, bizatott meg azzal, hogy a pénzt és élelmi­szereket a hadsereg számára előteremtse. Nevezett mufti buzgóságától várja a kor­mányzó, hogy előteremtessék az, amit önkénytes ada­kozások útján idáig előteremteni nem sikerült. A­ki a rárótt kötelességnek nem felel meg, azt egyszerűen exequálják s az ő nevét mint rossz hazafiét nyilváno­san kifüggesztik. Ezen rendszabály arra való, hogy a szegényebb osztálynak is bizonyos elégtételéül szol­gáljon, s az előjogokat élvezőket a nép előtt disere­­ditirozza. Ekként a gazdag bey Hadsi Juszuf Begovics, Derbendból kénytelen elszivelni azt, hogy az ő neve mint rossz hazafié a bosnyákországi hivatalos lapban közzé tétessék, mert az országért nem akart többet tenni, mint egy elesett katonának legszegényebb özvegye. Abban a pillanatban, a­melyben az összes ren­delkezés alatti csapatok az ország belsejéből a szerb és ruméliai határa vonattak össze, a lázadás is újra felütötte a fejét. A­ki hosszabb utat akar tenni, kény­telen ezt nagy társaságban megtenni, hogy haramiák által kifosztatásnak ne legyen kitéve. Az északi kerü­letekben a lakosság valláskülönbség nélkül polgárőr­séget voltak kénytelenek szervezni, hogy a lázadók­tól vagyonukat megvédhessék. Ez azonban csak ott vezet sikerre, hogy a lázadók nagyobb számmal nem lépnek fel. Nagyobb csapat insurgensek kényük-ked­­vük szerint zsarolják a népet. Olykor-olykor sikerül egy egy lázadót kézre keríteni, ez esetben az illetők a bántalmazástól az által menekülnek, hogy a szultán k­ádéjára hivat­koznak, mely szerint azok. i..u ünnepélyesen hűséget esküsznek a szultánnak a büntetést elkerülhetik. De ez rendszerint nem akadályozza meg őket abban, hogy az első kedvező alkalommal hátat fordíthassa­nak a török hatóságnak és régi mesterségüket foly­tassák. Hogy ily viszonyok közt az élet és vagyonbiz­tonság igen prekárius, azt nem kell fejtegetni, s lehe­tetlen elzárkózni azon gondolat elől, hogy a nép és az ország reménytelen jövőnek néz elébe. Oszmán pasa. A »Frankf­­urg« Oszmán pasáról, kit különben már többször volt alkalmunk bemutatni olvasóink­nak, a következő érdekes jellemrajzot közli: Oszmán pasa nem barátságtalanul, de tartózkodással fogadott minket, elolvasta megbízó leveleinket s csak any­­nyit mondott: »Pek­éji« — jól van. Mellette Riza bey, törzskari ezredes volt, ki folyékonyan beszél francziául s azért társalgásunk alkalmával tolmács gyanánt szerepelt. Oszmán pasa lassankint beszéde­sebbé jön, sőt olykor mosolygott. Egyszerű és igény­telen sátra előtt orosz ágyú s földbe szúrt kozák dsida áll. Oszmán pasa észrevévén, hogy tekintetem a lánd­zsára fordult, sajátságos eszközt mutatott elő. Ez na­gyon elegánsan kiállított revolvertok volt, melyből a fegyver agya kilátszott a rajta levő aczélgyerűvel. »Vegye csak ki a fegyvert« — mondá a pasa. Kivettem, s mit láttam ? Egy darab barna, re­volverformára faragott fát. Oszmán pasa mosolygott meglepetésem fölött. Ezt, mondá, néhány nap előtt egy elesett orosz tiszt derekára kötve találtuk.« — Miért viselt­e tiszt ily ártatlan játékszert valóságos fegyver helyett — talán csak valamelyik társa tudná megmondani. Lehetséges, hogy a revolverek dolgá­ban is úgy megcsalták az orosz kormányt, mint a lő­por tekintetében, mely sok raktárban szénporból állt. Oszmán pasa nem »Bazaine« s nem is »ame­rikai ezredes,« minek néhány lap meg akarta tenni. Csodálkozom igazán, hogy »Cagliostrot,« vagy a »bolygó zsidót« nem fedözték még föl benne. Osz­mán pasa török, még pedig tősgyökeres török, ki a stambuli katonai akadémiából került ki, sohasem utazott Nyugat-Európában, s csupán törökül beszél. Közép­magasságú, atlileiai idok­­u férfiú, valóságos Herkules, ellátva a legnagyobb férfiú-erő jellemző­­kontúráival: rövid bikanyakkal, hatalmas vállakkal, vastag s izmos lábakkal. A francziák közmondássze­­rűleg szokták használni a kifejezést: »Erős mint egy török.« Nos Oszmán pasa erős mint »két« török. Feje pompás. Vonásai koránsem finomak, de szabályosak és kellemesek. Kevéssé szürkébe játszó korszakát keríti ezen arczet, mely nyugalmat, komoly­ságot, határozottságot, de egyúttal szelídséget és némi iróniát tükröz vissza. Szemei nagyok s erősen nyitottak. Tekintete olyan, mint a lesben álló orosz­láné. Haragos pillanatban e tekintet kővé dermeszt­­heti azt, kire fordítva van, mig máskor elbűvöl. A tábornagy öltözete egyenruhának alig ne­vezhető. Sötét zubbonyt, ugyanoly szinü hosszú mel­lényt s szűk nadrágot visel, sarkantyus czizmákkal. A török fez martiálisan ül feje búbján, s füle mögé mindig írón van dugva. A táborban kardját soha sem köti föl, de tábori távcső nélkül soha nem látha­tó. Már öltözet tekintetében is ritka alak a török tá­bornokok között. Minden ruhadarab feszesen áll raj­ta, s olyan tiszta, mintha újdonatúj volna. Az egyszerűséggel nála eleganczia s bizonyos kaczérság párosul. Láttam kabát nélkül, sötétkék, finom selyemből készült ujjasban. Ha sátra előtt áll s a távolba tekint — czigarettet szíva vagy paran­csokat osztva — minden mozdulata s állása szép, a­nélkül, hogy keresett volna. Oszmán pasa nem fanatikus, de jámbor. Én ugyan soha sem láttam, hogy elvégezte volna ájta­­tosságát mohamedán módra, de tudom, hogy imád­kozik. Kevésszavu, s úgy szólva senkivel sem társa­log. Tisztei lesik parancsát, rövid jelentést tesz, s aztán visszavonulnak a háttérbe. Ép oly nagy hall­gató, mint Moltke. Munkaereje rendkívüli. Mindig dolgozik s alig alszik. Noha azonban erélyes, önálló, határozott és szilárd, mint az aczél, mégis netovábbja a szerénységnek. Nincs tudatában saját értékének s kevésre becsüli öntetteit. Hadi bulletinokat nem is­mer. Konstantinápolyba küldött jelentései három­­négy szóból állanak. Nem irja le tetteit, csupán az eredményt jelenti lakonikusan. Íme azon férfiú, ki eztei által aranybetűkkel irta be nevét a haditörté­nelem könyvébe, Francziaországból. Grevy Albert javaslata, melyet a kamara teg­nap nagy többséggel elfogadott, következőleg hangzik: Tekintettel arra, hogy az október 14-iki és 28-iki választások oly körülmények közt történtek, melyek a képviselők kamarájára, a­mint az átalános szavazatjognak, melyből eredeti, erére, kivételes kö­telezettségeket hárítanak; tekintettel ama haretra, melynek folyama alatt öt egész hónapon át minden törvény megsértetett, hogy a választásokra törvénytelen nyomás eszközöl­tessék, s hogy végül, mindennek megkoronázásául a hivatalos jelöltség botránya következett, mely oly alakban s oly körülmények közt érvényesült, hogy föllázitá a közlelkiismeretet; tekintettel arra, hogy ezen a nemzeti akarat nyilvánulásának meghamisítására czélzó eszközök, el is tekintve a hatástól, melyet azon választások érvé­nyességére gyakorolhatnak, a­melyek kedvéért foga­natba vétettek, oly természetűek, hogy különböző jogczímeken provokálhatják eszközlőik ellen, bár­kik is legyenek azok, a felelősséget, és hogy e felelősség hatályossá lehessen, szükséges, hogy minden vétkes vagy hibás tett följegyeztessék s együttes összeállí­tásban föltüntethessék s ez által lehetővé tétessék a kamarának szabatosan hoznia meg a határozatokat, melyeket szükségesnek tart, hogy biztosítva legyen ezek megsemmisítése iránt­i jövőben való ismétlődése ellen ; tekintettel arra, hogy a képviselői kamrának azon kötelessége,hogy őrködjék az átalános szavazat­jog tiszteletben tartása és sérthetlensége fölött, annál szoros­, mert azok, kik azt állították, hogy ez átalá­nos szavazatot megkérdezik, nem tudván meghamisí­tani nyilatkozatát, ma azt tettetik, mintha nem tö­rődnének vele, s így fellázadnak a nemzeti souverai­­nitás ellen; a kamara a következőket határozza: 1. czikk. Egy 33 tagú, az osztályok által rá­ortol A bizn­ság folhatalmaffiian­ki llogy p cl 1'Ili III OH ti enquetet tartson mindama tény felöl, mely május 16-a óta azon czélból követtetett el, hogy a vá­lasztásokra törvénytelen nyomás gyakoroltassék. 2. czikk: E czélból a bizottság, függetlenül azon részleges enquetektől, melyeket szükségesnek vélhet a depar­tementokban elrendelni, akár a kamara által igazolás czéljából hozzá utasított kérdések al­kalmából, akár hivatalból maga elé terjesztetheti az október 24. és 28 -i választásokra vonatkozó összes okmányokat. Hogy ebbeli feladatának eleget tehes­sen, fel van hatalmazva a legtágabb jogkörrel, a­mi a parlamenti enquete-bizottságot megillethet. 3. czikk. A bizottság, minél előbb, beterjeszti jelentését, a­melyben konstatálván minden oly tényt, a­mely bármely czímen provokálja szerzőjének, bár­ki legyen is az, felelősségét, egyúttal javaslatba fogja hozni a kamara előtt mindazon határozatokat, me­lyeket szerinte e tények szükségessé teendenek. A »Moniteur universel,« a szenátus u. n. alkot­mányos csoportjának közlönye a következő híreket közli a marsall szándékai felől: Azon értekezletek, melyeket a tábornagy szom­bat este a szenátus és a képviselői kamara jobbolda­lának befolyásos tagjaival tartott, oly hatást gyako­roltak rá, mely döntőnek látszott. Az államfő jobban mint bármikor el van hatá­rozva csakis a konzervatívokkal kormányozni, de nem fogadta egyforma bizalommal s egyforma rokonszenv­­vel az odaadás ama biztosításait, melyekben ré­szesült. Sőt, mint nekünk mondják, igen érthető sza­vakban kijelenté, hogy, bár csak intenie kellene neki, s az »appelau peuple« pártja rendelkezésére bocsá­­taná egy »erélyes és erős kormány elemeit, ő ezen párttal még sem akar kormányozni. Nem akar bűn­részese (complice) lenni az ő czéltalan üzelmeiknek, s nem ültetteti föl magát konzervatív fogadkozásaik által. A tábornagy az alkotmányosok csoportjából szándékozik jövőbeli minisztériuma tagjait venni. Reméli, hogy e csoport őszinte magatartása, az ál­lamfőhöz való ragaszkodása s békülékeny szándékai meg fogják könnyíteni a kebeléből vett kabinetnek a jelenlegi nehézségeknek kiegyenlítését; e kabinettől reméli, hogy kieszközli a budget megszavaztatását, hogy a kamara által mérsékelt politikát fogadtat el, mely nem veszélyezteti sem az ország békéjét, sem a közkiállításhoz fűzött fontos érdekeket, a mely meg­­engedhetővé teszi neki is betölteni mind­végig meg­bízatást. Ha e kisérlet meghiúsul, a tábornagy nem tart­ván kötelességének s nem is lévén rá képes, hogy új­ra a baloldalhoz forduljon, el van határozva egy, a kamarákhoz intézendő üzenetben beadni lemondását, kifejtvén ez üzenetben a czélt, melyet el akart érni, s kijelentvén, hogy kimerített minden eszközt, melylyel konzervatív szellemben kormányozhatott. A magyar prot. egyetemes konvent. (Második nap.) Budapest, nov. 16-án. A mai ülésben a tárgyalás folytattatván, min­denekelőtt Tóth Sámuel jegyző olvasta fel a múlt ülés jegyzőkönyvét, mely átalában elfogadtatott. A tegnap elfogadott javaslat alapján gróf L­ó­n­y­a­y Menyhért a határozatul kimondandó tár­gyakat következőleg fogalmazza: »Az egyetemes értekezlet egy ... számból álló bizottságot küld ki azon megbízással, hogy tegyen javaslatot az egybehívandó zsinat he­lye, ideje, tagjainak száma, a választás módja s a ta­nácskozás sorrendje iránt. Hozza javaslatba és fogal­mazza azon kérdéseket, melyek a tartandó zsinat tanácskozásai és határozatai alá lesznek terjesz­­tendők. Ezen javaslatok szervezésénél a bizottság szá­mára a következő irányt tűzi ki az egyetemes érte­kezlet . Javaslatai körét ne terjeszsze többre, mint a­minek a tartandó zsinat sikerrel megfelelhet. Azon tárgyakra szorítkozzék, melyek a magyar prot. egy­ház legfontosabb és legsürgősebb megoldandó kérdé­seit képezik, és melyek csak zsinaton hozandó törvé­nyek által oldhatók meg. Az egyház szervezetére vonatkozó javaslatnál irányadóul szolgáljon az, hogy lehető egyöntetőleg készíttessék az egyház szervezete, a javaslandó szer­vezet alkalmas módot nyújtson a magyar protestáns egyházat közösen érdeklő minden ügyben egységesen intézkedni, érdekeit megóvni s jogait sikeresen vé­delmezni, az egyházkerületeknek századokon át fejlő­dött és üdvösnek bizonyult intézményei s autonóm jogainak sérelme nélkül. Ennélfogva az egyetemes értekezlet a kiküldött bizottságtól törvényjavaslat alakjában kellő indoko­lással javaslatot kíván a következő tárgyakban: »A magyar protestáns egyház kanonjairól; a fegyelmi eljárásról; oly konventről, melynek feladata lenne jogérvényesen és kötelezőleg határozni mindazon ügyekben, melyek a magyar protestáns egyházat kö­zösen érdeklik és egyetemes intézkedést kívánnak. A bizottság javaslatait kinyomatván, közölje az egyházkerületekkel és az egyetemes értekezlet tag­jaival. Ezután az egyetemes értekezlet ismét egyben lővén, a zsinat elé terjesztendő javaslatokat meg fogja állapítani. Révész Bálint tiszántúli superintendens Ló­­nyai indítványának formulázásáról szól. Nem titkol­hatja el, hogy azon aggodalma, mintha a tiszán­túliak által indítványozott alkotmányozó zsinat­ból semmi sem lesz, a javaslat ily formulázása által nemcsak nem lett eloszlatva, sőt inkább még meg van erősítve. Itt csak határozatképes konventre van hivatkozás, de ez nézete szerint nem elég, mert az egyházszervezet megállapítása a fődolog. Az is­­­­kolaügyre nézve azt hiszi, hogy az a tiszántúliak ja-­­­vaslatában bennfoglaltatik. A tiszántúli egyházkerü­let sokat foglalkozott az iskolaügygyel s maga részé­ről is szükségesnek tartja, hogy az újabb fejlemé­nyekkel szemben különösen a »suprema inspectio« fogalma a protestánsok részéről is szigorúan meg­­állapíttassék. Az egyetemes konvent létesüléséig az iskolaügyek nagy részét el kell intézni, sürgetősségek folytán. Felemlíti ezúttal, hogy a tiszántúli egyház­­kerület sokszor volt gyanúsítva, hogy az egyesülést megzavarta, a vádakra nem feleltek, meggyőződve lévén, hogy más hibájuk nem volt, minthogy az auto­nómiához igen szigorúan ragaszkodtak. Hosszas fej­tegetés után kimondja, miszerint óhajtja, hogy Ló­­nyai indítványához hozzátoldassék azon pont is, hogy egy az egyes községektől felfelé kiterjedő átalános egyházszervezet készíttessék. B. V­a­y Miklós elnök utal arra, hogy ezen formulázás a tiszántúli munkálat s a tegnapi megbe­szélés alapján készült s igy itt csak arról van szó, hogy e munkálat átalános tárgyalás alapjául elfo­gadtassák e ? E tárgy mindamellett hosszas vitára adott alkalmat. Mocsáry Lajos Révésznek azt feleli, hogy a munkálatban van a kanonokról szó, R­é­­v­é­s­z kifejti ellenében, hogy a kanon­i szervezet különböző dolog, Lónyai hajlandó a szervezet készítéséről részletesebb említést tenni. Mocsáry folytatva tovább, kifejti, hogy a zsinaton csak oly dol­gok vétessenek föl, melyeket más után elintézni nem lehet s ezért az iskolai dolgokat nem akarja annak tárgyai közé fölvenni. Nagy Péter erdélyi superin­­tendens védi az erdélyiek álláspontját a tiszántúliak ellen, kiemelvén, hogy ők autonómiájuk fentartása daczára óhajtják az egyesülést s testvéri együttha­­ladást. Révész Imre debreczeni lelkész szintén aggodalmakat táplál Lónyai indítványa ellen. A tiszántúliak alkotmányozó zsinatot akartak, ugyan­erre törekedtek már régebben is s a legutolsó budai zsinat szintén országos szervezetet óhajt létesíteni. De midőn ezt határozottan óhajtják, egyátalában nem akarnak procrustes-ágyat készíteni s az egyes egyházkerületek autonomikus szervezetét csorbítani nem akarják. De szükséges ily szervezet s annak sanctionálása a magyar protestáns egyház megerősí­tése végett szükséges, miután máskép még az egyházi adó kivetése sem lehetséges. Nem elegendő ennélfog­va állandó konvent létesítése, hanem bizonyos állandó egyházszervezetet kell alkotni. (Helyeslés ) Tisza László nem lát lényeges különbséget a két nézet között s határozottan Lónyai indítványá­nak tárgyalását óhajtja. Molnár Aladár óhajt­ja, hogy a tiszántúliak megnyugtatása helyett né­hány pont vezessék be, mely azonban az erdélyiek különös viszonyait nem sérti. Különben is csak a zsinat által létesíthető egységes összhangzatos egyház­szervezet, a­melynek azonban nem szükség unifor­misnak lenni. Bizonyos mérvű központosítást min­denki ép oly szükségesnek tart, mint bizonyos mérvű önállósítást, itt tehát csak a mértékről lehet szó s ez csak a részletes munkálatban tűnhetik ki annyira, hogy bírálat tárgyát képezze. (Helyeslés.) Ragályi Ferdinánd nem érti ugyan a dol­got saját nyilatkozata szerint, de azért »meghunyász­­kodás«-nak tartja Lónyai formulázását s kétségbe vonja, hogy ezen szentelt vízért miért volna szüksé­ges zsinatot tartani ? (Derültség.) Antal Gábor, pápai tanár azon nézetben van, hogy Lónyai munká­lata a dolgot ismét elől kezdi, miután az országos szervezet kérdése már előlegesen is elfogadtatott s a többi kérdések felvétele fölött sem lehet most már vitatkozni. Az autonómia inkább azt teszi, hogy a törvények alkalmazásában az egyes egyházkerüle­teknek szabad keze legyen, de a közös törvény­alko­tás még nem centralizáló. Dr. Kovács Ödön nagyenyedi theol. tanár mindenekelőtt az erdélyi superintendentiát védi a se­­paratistikus vádak ellen, különben helyesli Lónyai indítványát s egyátalán nem akar ezen kérdések­ben sietni. Elnök kijelenti, hogy Lónyai Menyhért haj­landó indítványába betenni, hogy a konvent tárgyai közé vétessék s az egyház szervezetéről javaslattétel alulról felfelé. Ezen módosítás átalában helyesléssel fogadtatott, de Móritz ’ ’­1, b. Kemény Gábor, Ré­vész Bálint, Beöthy Zsigm­ond még ajánlani szüksé­gesnek látták ezt, így a hosszadalmas s sok tekintet­ben unalmas vita egész 12 óráig tartott, midőn elnök kimondta, hogy a Lónyai munkálata átalában s részleteiben elfogadtatott. Ezen munkálat szerint egy bizottság volna ki­küldendő. Elnöki előterjesztés folytán elhatározta­tott, hogy e bizottság a télen Debreczenben üléskez­­zék. A küldöttség tagjainak megválasztására Tisza László külön bizottság kiküldését ajánlja. Mások el­lene szólalnak. Kántor Sámuel, gr. Ráday Gedeon Pestet akarja székhelynek, (nem Debreczent), Mol­nár Aladár, Móricz Pál, Szász Károly, Nyíri, Tisza László egymástól lényegesen eltérő javaslatokat tesz­nek. Végre elhatároztatott, hogy minden superinten­­dia a holnapi gyűlésig jelölje ki tagjait, a debreczeni 5 öt, az erdélyi 4-et, a többiek 3—3 at s mindegyik két póttagot. A zsinat helye — Debreczen vagy Bu­dapest — holnap fog megállapittatni. A fontos kérdés elintézése után több folyóügy intéztetik el. Balogh Ferencz és György Endre, az edinburghi gyűlés tagjai, bemutatják jelentéseiket: felolvasottnak tekintetik s archívumba tétetik le. Je­lenti, hogy a londoni theologiánál magyar ifjú számára stipendium létetik. Az ülés 1/41-kor fejeztetett be, a holnapi ülés az árvaház megnyitása miatt 12 órakor kezdődik. Helyesírásunk revíziója. (A »Magyar Nyelvőr«-ből.) (Vége.) Az 5. §. »Egyszerűsítés« czime alatt két egé­szen külömböző dolgokról szól: a kettős betűk mellő­zéséről és a hiányjel elhagyásáról. Hogy ne írjuk a’ ház'teteje, hanem a ház teteje, azt talán 1877-ben senkinek sem kell már szivére kötni. A kettős mással­hangzók mellőzése pedig a bizottságnak harmadik »elvén« alapszik: az egyszerűsítésen, azelőtt takaré­kosság elvének nevezték. Itt ismét a legnagyobb ön­kénynyel jár el a szokás s az ennek hódoló bizottság. A kettős 11, ss stb. helyett ott akarja az egyszerű más­salhangzót megvédeni, a­hol a kiejtés ingadozik. Vi­­­­lágos, hogy itt csak nyelvjárások szerinti inga­­­­dozásról lehet szó, és világos az is, hogy csak

Next