A Hon, 1877. november (15. évfolyam, 287-315. szám)
1877-11-28 / 313. szám
313. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Szerda, november 28. Kiadó-Hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................8 frt — kr. 6 hónapra......................................12 » — » Az esti kiadás postai kulmküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás 'JsL a O ZLnT X-'V-tíik évfolyamára. (A fHont megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak: december hóra.......................... írt. Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hon« szerk. s kiadó hivatala. Budapest, november 27. Néhány jóakaratú szó. Előkelő fiatalságunk unatkozik. A legközelebbi napok szükségtelen izgalmai ezt nagyon bebizonyították. Más nemzetek arisztokrata ifjai is mulatnak, jól teszik, de a mellett találnak foglalkozást, mely hozzájuk méltó. S ezt még jobban teszik. Nálunk se nem mulatnak, se nem foglalkoznak, itt csak unatkoznak. S ez, a mellett, hogy társadalmi baj, még politikai kalamitás is. A német előkelő fiatalság mind ott szolgál a német hadseregben; büszke rá, hogy valami egyenruhához kötheti fel a kardot s megmutatta, hogy azt használni is tudja. Az orosz főrend minden fegyverfogható férfia ott szolgál és vezényel az orosz hadseregben, s mikor a czár hadat üzen, Európa fővárosai megürülnek az orosz főuraktól, azoknak mind haza kell menni az ezredeikhez. Nálunk pedig a közös hadseregben levő magyar ezredeket vezénylik osztrák tisztek, horvátok és határőrvidékiek s a magyar tiszti kar öt százalékot tesz ki a magyar ezredeknél. A káplárnál és az őrmesternél végződik a magyar elem. Honvédségünknél legalább ezer tiszti hely betöltetlen. A kis birtokosok, a polgári osztály ifjai e helyeket mind nem tölthetik be. Rohamosan jött ránk az uj korszak, ezer meg ezer tehetséget vesz igénybe a bírósági, adminisztrationális, pénzügyi és technikai brancheok betöltése. Oda is mind képzett férfiak kellenek s azokra ott még több szükség van, mint a hadseregnél, s azoknak a kenyérkereset is feladatuk. De miért maradnak távol e pályától azok, akiknek nincs gondjuk a kenyérkereset miatt, akiket ősi birtokuk, nagy nevük képessé tesz és kötelez arra, hogy a hazát és a királyt szívük egész meleg vérével szolgálják? akiknek nincs egyébre szükségük, mint dicsőségre? Az ő unatkozásuk azt a bajt hozza ránk, hogy mikor erélyes politikát kellene követnünk, meg vannak kötve a kezeink. Nem hozzuk kétségbe, hogy ha monarchiánk érdeke megtámadtatik, ha az uralkodó népei és hadserege támogatását felhívja, bármerre kelljen is fordulni fegyvereinknek, hadseregünk teljesíteni fogja kötelességét.. — de az eltitkolhatlan igazság, hogy ha azt akarjuk, hogy magyar érdekeket képviselő politika jöjjön kifelé érvénybe, akkor ha vezetni akarunk a diplomatiai téren, vezetnünk kell a csatatéren is. Nem elég azt mondani, hogy majd ott leszünk akkor valamennyien. A hadtudomány nem olyan egyszerű dolog most, hogy azt két hét alatt megtanulja — egy tiszt. A mai világbeli tisztnek a feladata hosszú és terhes. Előkelő fiatalságunknál túlbuzog a nemes bátorság , testileg edzve és gyakorolva, lelkileg mivelve, csak a tért nem találja meg, melyen tehetségeit fényesen érvényesítené. Rámutattunk. Ott tárt karokkal fogadják őket, itt mindenkibe beleütköznek; ott becsület, dicsőség, elismertetés vár rájuk; — itt — unalom és annak a következményei. Ne vegyék rossz néven a jóakaró ujjmutatást egy tisztelőjüktől és jó barátjuktól, — a ki az ősmagyar főnemesség unokáit keresi és szeretné megtalálni. Jókai Mór. — Ő felsége a király ma délelőtt 9 órakor magához kérette Tisza Kálmán miniszterelnököt és vele félóra hosszat értekezett. -- A közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság november 29-én csütörtökön déli 12 órakor értekezletet fog tartani a múzeum nagy termében, miről a bizottság tagjai tisztelettel értekeztetnek. Budapesten, november 27-én Zsedényi Ede s. k. mint korelnök. A román kamarák november 27-re vannak összehíva. A bukaresti conservativ »Pressa« ezen alkalomból felhívja a senatorokat és képviselőket, hogy a következő ülésszakban, melyhez hasonló fontosságú Románia parlamentáris életében nem fordult még elő, félretéve minden más tekintetet, a jelen vészterhes situation könnyíteni igyekezzenek. Elvárja egyszersmind a törvényhozó testületektől, hogy tárgyalás alá veendik a következő ügyeket: 1. Az Anghelescu-Cernat-féle támadást a Buerounveuy ellen, mely a lejeveteményes beleegyezése nélkül történt s mely közel 1000 emberbe került; 2. a sereg élelmezési és ruházati ügyét, számon kérve a minisztériumtól, mikép történhetik, hogy a sereg nincs kellőleg ellátva meleg téli ruhával? 3. A Cogalniceanu féle haszonbérleti ügyet, mi jogon és alapon engedhette el a minisztérium majdnem felét azon 60.000 lej nek, mivel Cogalniceanu külügyminiszter mint haszonbérlő az államnak tartozott; 4. azon a bécsi lapok s nevezetesen az Andrássy félhivatalos lapja által is közölt, s a román hivatalos lap által mindeddig meg nem cáfolt azon állítást, hogy a román sereg mint ilyen már nem létezik, hanem az orosz csapatok között osztatott fel; 5. hol van, ki által és mikép kezeltetik, mire fordittatik azon pénz, mely fegyverek vásárlása czéljából gyüjtetett ? — Garibaldi az olasz papságról. Garibaldi választóihoz e hó 20-án intézett levelében többi között ezeket mondja: »Derék polgárságunk és tiszteink vannak, kiknek bravourja minden kétségen felül áll. De van mégis egy nagy fogyatkozásunk, melyet nem lehet eléggé szem előtt tartanunk: népünk papi nevelése. Amíg ezt el nem törüljük,Olaszországi megszilárdulása lehetetlen. Ama bravour példáit,melyekről tanúságot tesznek e pillanatban keleten a hadviselő felek, bajosan fognak utánozhatni katonáink, kiken rajta száradt a papi nevelés. Az orosz pópák vagy a török szofták és ulémák fanatizmusokkal feltüzelik a harczosokat. Ha Olaszország azon helyzetbe jutna, hogy magát egy invasió ellen védelmeznie kelljen, a papok mint kémek szolgálnának az ellenségnek, sásik földön, hol a kormány őket tetszés szerint gazdálkodni engedi, polgárháborút támasztanának.« — Szerbia actiójáról a következőket írja a »Zasztava« belgrádi levelezője. Szerbiának a mai háború alkalmából nincs egyéb kimenekvése, mint az actió. Az összes szerb nép ezt kívánja, miután az országnak csak is ez hozhatja meg a legnagyobb előnyöket. Szerbia érdekei követelik az actiót, annál is inkább pedig, mivel a nép maga is megunta már a mostani elviselhetlen állapotot,mely rosszabb a bábomnál magánál,miután a határainkon lévő szerb lakosság ilyen alkalommal sok kárt szenved a török felügyelő csapatok részéről, melyek az ottani lakosokat rabolják és pusztítják. Az actio kérdése e pillanatban bevégzett tény, amiben többé nem kétkedhetni. Igaz, hogy ezen kérdés körül hosszú ideig folyt a vita a miniszteri üléseken, az igazságos ügy, az actio ügye azonban mégis győzelmet aratott. Jovánovics Vladimir és Vasziljevics miniszterek a mellett voltak, hogy az ügy ne halasztassék, hanem a bolgárországi főhadiszállásból érkező felhívásra az actio azonnal kezdetét vegye . Risztics János miniszter azonban biztosabb alapon óhajtaná a házépítést, azt akarta ugyanis, hogy Oroszországgal szerződés köttessék arra nézve, mikép és mily módon lépjen Szerbia az actióba ? Mert — úgymond Risztics — Szerbia elfecsérelheti népének erejét, s azért mégsem kapna semmit s az elnyomott tesvéreknek sem nyújthatna nagy segítséget; azért hát előbb meg kell kötni úgy Szerbiát mint Oroszországot, s csak aztán a kardot a hüvelyből kihúzni, de addig nem. Risztics körülbelül ekép motiváltaindítványát. Grujics Sebő hadügyminiszter is hasonlókép nyilatkozott. Utóbbi azonban csakis azért, mivel az orosz rendszer szerinti mozgósítással még nincs készen, de a hadsereg sincs kellőleg még fölszerelve. Ma azonban a mobilizátióval is készen vannak, s a felszerelés munkája is csaknem be van fejezve. Grujics Jevrem miniszter, Risztics s a hadügyér indítványát pártolta. Míg ez adió fölötti vita folyt, Risztics azon bektelten a passiv helyzetből kilépne. Mindenekelőtt Oroszországgal hozta tisztába a dolgot s csak a pillanatra várakoznak most, hogy az ügy végleg elintéztessék. Grujics Sebő folyvást készülődött s a hadsereggel tábori gyakorlatokat tartott. Az orosz győzelmekig csak lassan folytak a készületek, de azért csak mégis folytak az actióra. Az orosz győzelmek azonban felnyitották mindenkinek a szemét s Szerbiának az actióba való lépése végleg elhatároztatott. Oroszország — mint eddig is — ismét küldött pénzt. S mióta a jelentékeny pénzösszeg megérkezett, még inkább folynak a készületek, úgy hogy ma már semmi egyébbel nem törődnek, csak a hadsereg számára szükséges tárgyak beszerzésével, a határok erősbítésével, az önkéntesek toborzásával s egyebek között még az ágyúk öntésével . A vámügyi bizottságiból. A képviselőház vámügyi bizottsága mai ülésében az osztrákmagyar Lloyddal kötött hajózási és postaszerződés részletes tárgyalásával foglalkozott. Az első czikk vita nélkül elfogadtatván, a második czikknél Simonyi L. b. a subventiónak 2 milliónyi maximumát pénzügyi viszonyaink közt nem tartja elfogadhatónak, s a régi 1 200,000 ftnyi öszszegnek megtartását indítványozza. T re for t miniszter kijelenti, hogy e módosítással az új járatok elesnének. Tóth Vilmos sem járul az indítványhoz, mert az új járatok legnagyobb része Magyarország érdekeinek felel meg. Matlekovits oszt. tan. előadja, hogy a régi járatokon a mértföldpénzek leszállíttattak és a költség többletet épen az új járatok felvétele okozza. M udro n y szerint nem a mértföldpénzek lettek kisebbek, hanem a járatok sebbessége szállíttatott le. Simonyi L. b. ahoz nem járul, hogy a suezi csatorna áthajózása alkalmával fizetendő illetékeket, melyek eddig csak az osztrákok által fizettettek, mi is fizessük, a mi évi terhünket még 65.000 ft teherrel növeli. Matlekovics osztálytanácsos felhozza, hogy eddig a kelet ázsiai járatokat csak az osztrákok subventionálták s azok közös subventiója a jelen szerződésben compensatiót képez a magyar kormány által kívánt nyugati járatok felvételéért. A bizottság a czikket változatlanul elfogadja. A szerződés 3— 38. czikkei minden érdemleges vita és módosítás nélkül elfogadtatnak. A 39. czikknél Simonyi L. b. nem helyesli, hogy a Lloydnak nagyobb subventión kívül az állam iránti tartozása is meghosszabbíttatott. Matlekovics osztálytanácsos megjegyzi, hogy e prolongátió azért történt, mert a Lloydnak több új járatot kell berendezni. A Lloydnak tartozásából még hátralevő részlet 4 százalékos kamatozás mellett 10 év alatt törlesztetni fog. A czikk változatlanul elfogadtatott. A 40. czikknél Mudron y veszélyesnek tartja, hogy a Lloydnak nem engedtetvén meg 4°0-nál nagyobb osztalék adása, s nem mondatik meg, mi történik a felesleggel, ami azt eredményezi, hogy a vállalat annyira felhalmozza tőkéit, hogy vele később egy vállalat sem fog versenyezhetni. Matlekovics osztálytanácsos előadja,hogy a Lloyd az 50-es években nagyobb osztalékot fizetett, mégpedig nem pusztán a nyereményből. Ennek következtében történt e megszorítás felvétele. Ha a társulat nagyobb osztalékot akar fizetni, megvizsgáltatik, vájjon megtörténhetik-e ez minden kár , az állam érdekeinek veszélyeztetése nélkül, s ha igen, nem leend ellene akadály. Meghatározni azt, hogy mire fordíttatik a felesleg, annyi volna, mint kimondani, hogy a részvényesek semmi esetben sem kapnak nagyobb osztalékot, a mi nem volna indokolt. menet? %lM*zábK,Gii?erÁJi'2ier&ljt.Q?ikkl^tart48alyozná azt, hogy a vállalat hajóparkját nagyobb osztalékok fizetése czéljából elhanyagolja s ez által az állam által subventionált vonalak fentartása biztosítva van. Korizmics is e megszorítás által a vállalatot biztosítva látja s megjegyzi, hogy az államnak érdekében áll őrködni a fölött, nehogy a hajók szükséges javításának mellőzésével túlságos osztalék adassék. A bizottság rövid vita után a czikket változatlanul megtartja. A 41. czikknél Mudrony annak kimondását indítványozza, hogy a szerződés nem 10, hanem egyelőre csak 5 évre köttetik, s ha akkor fel nem mondatik, akkor a felmondás bekövetkeztéig egy-egy további évvel meghosszabbíttatik. Simonyi L. b. szerint e szerződést most csak egy évre kellene megkötni, hogy megítélhessük, minő leend annak eredménye az országra nézve s azután a szerint intézkedhessünk. T r e for t miniszter nem hiszi, hogy e solid társaság hajlandó volna ily rövid időre szerződést kötni és érdekeinknek megfelelő új vonalaiba nagy tőkéket befektetni. A p p o n y i gr. azt hiszi, hogy nagyon csekély bizalmat árulnak el ügyük helyessége iránt azok, kik nem hiszik, hogy 5 évi tapasztalás az országot meggyőzi e szerződés czélszerűségéről és meghosszabbibításának előnyös voltáról. Baross egy ily vállalat berendezését és egész jövő működését nem tartja egy-egy évi időközökre redukálhatónak. Pártolja a 10 évi időtartamot. A bizottság a czikk változatlan elfogadásával befejezte a szerződés tárgyalását. A Lloyd által bel- és külföldön szerződésileg teljesítendő menetek kimutatásánál Simonyi L. b. indítványozza, hogy a járatok akkér rendeztessenek be, hogy azok oly arányban feleljenek meg a magyar érdekeknek, amely arányban quotánk az osztrákokéhoz áll. A bizottság a kimutatást változatlanul első A zárjegyzőkönyv 3-ik pontjánál Simonyi Lt. Fiuméból közvetlenül Alexandriába közlekedő vonalra nézve mellőztetni kívánja azon megszorítást, hogy ennek megindítása csak akkor történik, ha a Fiume számára havonkint átlag feladott árumennyiség 750.000 klormot ér el. Matlekovits oszt. tan. válaszolja, hogy e vonal nincs subventionálva, s reánk nézve előny az, ha a Triestin felül egy közvetlen fiumei összeköttetés ingyen teljesítetik a megfelelő forgalom biztosítása mellett. A 4. pontnál Simonyi Lajos báró nem helyesli, hogy liverpooli és kelet-ázsiai új vonalak az első másfél évben nem teljesítendik a szerződésileg kikötött szolgálatot és mégis az egész subventiót megkapják. Matlekovics osztatan. megjegyzi, hogy az első másfél évben is járni fognak hajók e vonalakon, csak nem a szerződési idő többi részére kikötött tartamban ami az átmeneti nehézségekben találja indokolását. Tóth Vilmos a dolog természetében levőnek látja a szerződési időszak kezdetének e kivételes kezdeményezését. A 7-ik pontnál Simonyi L. b. mellőzendőnek tartja a belföldi kőszén fogyasztásnak az angol kőszén tüzelő erejéhez és árához való kötését , csak annyit kíván kimondatni, hogy a Lloyd köteles a kikötött mennyiségű belföldi szenet fogyasztani. Matlekovics oszta tan. válasza után a bizottság a zárjegyzőkönyv összes pontjait változatlanul elfogadván, az előterjesztés tárgyalása ezzel teljesen befejeztetett. Ap po nyi gr. és Simonyi L. b. különvéleményeiket e tárgyra nézve bejelentvén, az ülés véget ért. Büntető törvényjavaslatunkról.*) II. Büntető törvényjavaslatunk nagy hiányának tartom azt is, hogy az európai jelentékenyebb büntető törvénykönyvek nyomán, az egyház szolgái vagyis papok által, e minőségükben elkövethető, törvényszegésekről nem rendelkezett. A pap kettős minőségben követhet el törvényszegést; először mint ember és polgár, másodszor mint pap. Az első minőségben elkövetett törvényszegései az állam többi polgáraira szabott büntetéssel sújtandók; a papi minőségben elkövetett törvényellenes tettek külön felállítandó büntetésekkel torlandók meg. *) Politikai okok nem teszik nálunk és most szükségessé a tisztelt barátunk által fejtegetett intézkedéseket. Szerk. A „HON“ TÁRCZAJA. Állam és egyház/) . E czim alatt a napokban egy nagyfontosságú mű jelent meg Marco Minghetti, volt olasz miniszterelnöktől. Minghetti ma is egyik vezérférfia az olasz mérsékelt szabadelvű pártnak, azon pártnak, mely 16 éven át oly ügyesen vitte az ország ügyeit, s mely úgy látszik nemsokára ismét hivatva leendóvá tenni a magát csakhamar lejárt radikális kormány számtalan baklövését. Minghetti műve tehát, mint pártprogramra kiváló érdekkel bír, s mint ilyennel hasznos dolog nekünk is közelebbről megismerkedni. Közlöm tehát ha kivonatban ezen, a politikai irodalomban nagy feltűnést keltett mű tartalmát. A múlt századokban az állam és egyház közti egységet átalában szükségesnek tartották, de az idők természetéhez képest háromféle tan jutott érvényre. Az első, alapja a pápasági rendszernek, meglönböztetvén a földi czélt a mennyei czéltól, s végtelenül magasabbra helyezvén ez utóbbit, innét az egyházi hatalom absolut felsőbbségét s a világi hatalmak fölötti uralkodási jogát származtatá le. Ennélfogva semminemű polgári törvény nem vola érvényes, ha ellentmondott az egyház jogainak, sőt a pápát magát illette a jog elismerni vagy tagadni a törvény jóságát. És ha megtörtént az, hogy egy fejedelem elég makacs volt fentartani valamely a szentszék által kárhoztatott törvényt, a pápának jogában állott engedetlenségre, lázadásra hívni föl a népet. E tannal kapcsolatban áll a királygyilkosság is, mert e szerint meg van engedve meggyilkolni a zsarnok fejedelmet, és zsarnok minden fejedelem, ki az egyházon kívül áll. Innét van az egyháziaknak a világiak fölötti felsősége is, és az egyházi sérthetetlenség fogalma, a mindennemű zárdák behozatala, az egyház kizárólagos competentiája a házasságok megkötésében, a polgári lajstrom kezelésében a közoktatási s jótékonysági intézetek vezetésében. E tannak, mely tisztán a pápaság tana, s mely *) S t a t o e Chiesa — per Marco Minghetti —M i 1 a n o, 1877. H o e p 1 i Ulrik kiadásában. szerint az egyház és állam közti egység az utóbbinak absolut alávetettségét jelenti, — végmegerősitését találjuk a S y 11 a busban s a vatikáni zsinat rendelvényeiben. E theokratikus rendszernek egyenes ellentétét képezi ama rendszer, mely az államban s a fejedelemben, mint annak személyesítőjében egyesíti nemcsak a világi, de az egyházi hatalmat is. E regalistikus fogalom szerint a vallás nem egyéb mint egy állami intézmény , s miután az állam hivatva van őrködni a közjóléti erkölcsiség fölött, s minthogy az egeket előmozdító intézmények közt van a vallás is, az állam védeni s támogatni tartozik azt és őrködni a fölött, hogy a helyes útról el ne térjen. E rendszer, mely már a gallicanismusban s a leopoldinus törvényekben is bő gyakorlati alkalmazást lel, a legszigorúbb érvényre jutó a franczia forradalom által, mely a vallást a kormányeszközök leghatalmasabbjai közé számítá. E tan tehát az egyház absolut alávetettségét jelentő. De sem az első, sem a második rendszer nem volt soha szigorúan alkalmazható, kivéve hosszabbrövidebb, tehát átmeneti időszakokat, melyeket azonban csakhamar összekocczanások váltanak föl. Majd az egyház, majd az állam lázadt föl , míg végre egy harmadik rendszerhez, a kölcsönös engedélyek, transactiók, azaz a concordatumok rendszeréhez folyamodtak. Az egyház az államot, az állam az egyházat használá föl, mindkettőnek közös czélja a népek szabadsága ellen lévén irányozva. Ezeket előre bocsátva, kérdi a szerző, Európa és különösen Olaszország jelen helyzetében hasznos-e az állam és egyház egysége ? Vagy csupán lehető-e az állandóan ? Hasznos és lehető-e ellenben a szétválás ? És lehető-e ez az egyéni és társadalmi jogok megsértése nélkül ? II. Nagy változás történt a népek történetében. Az egyház nem egy többé, új vallások támadtak, a weszpháliai békekötés elismeri a protestantizmust minden árnyalatában. A különféle vallások együttléte egy s ugyanazon államban, azon vallások elismert jogossága, melynél fogva minden polgár egyformán élvezi a polgári és politikai jogokat, tökéletesen megváltoztatták az állam helyzetét. A tapasztalat azt mutatta, hogy a különböző vallásfelekezetű polgárok legbékésebben élhetnek meg egymás mellett és hogy az állam ezáltal mit sem veszt, sem erkölcsiségéből, sem hatalmából, sőt be van bizonyítva az, hogy azon országok, melyekben katholikusok és protestánsok együtt élnek egy törvény alatt, nagyobb haladást tanúsítottak, mint a kizárólagosan katholikus, vagy kizárólagosan protestáns államok. És ahol a reformtörekvések el lőnek fojtva, mint a latin fajoknál, megmaradván egyedüli vallásnak a katholikus, ott a rationalismus fejlődött ki, szabad vallás vagy szabadon gondolkozás neve alatt. Az államra nézve többé tehát nem csupán különféle keresztény felekezetek elismeréséről, hanem bármily, az erkölcsiséget s a közcsendet nem háborító vallás jogosításáról vola szó. És a modern társadalom erkölcsi álláspontját hőven fejezi ki Washington a következő szavakban: »Midőn az ember pontosan teljesítette polgári kötelességét, megtette mindazt, mit az állam tőle követelhet; vallását illetőleg csupán Istennek tartozik felelősséggel.« Ez az elv uralkodik az Egyesült Államokban, és jóllehet az Európában érvényben levő törvények nincsenek ez elvvel teljes összhangzásban, nem lehet mindazonáltal tagadni, hogy a modern nemzetek törekvése oda irányul, s hogy a parlamentek által hozott legújabb törvények ez elvből indultak ki. Ily körülmények közt nemcsak a theocratiának s a regalismusnak nincsen többé létoka, de a két rendszer kapcsát képező concordatumok sem képesek többé állandó rendet alapítani meg. Az új és régitől teljesen eltérő társadalmi állapot szükségképen egy megfelelő új polgári s törvényhozási rendszert igényel, t. i. az egyház vagyis valamennyi egyház elválasztását az államtól.Miből természetesen nem az következik, hogy az egyházak teljesen féktelenül egymás közt s a többi polgári intézmények ellen harczoljanak, s annál kevébbé, hogy az állam ellen támadást intézhessenek. Bizonyára nem. Hanem hogy a régi törvényhozási rendszer új rendszer által helyettesítendő, a régi társadalmi állapotoknak megfelelt rendszabályok helyébe oly rendszabályok alkalmazandók, melyek a mai társadalmi viszonyoknak felelnek meg. ... A megelőző rendszer helyett behozandó a gátoló rendszer. Az állam, ahelyett hogy mint egykor megelőző évrendszabályokhoz nyúlna, bizonyos a közjólét ellen intézett tények meggátlása czéljából, meghatároza a jogokat minden oldalról, és csak akkor lép közbe, midőn túlkapások nyilvánulnak. Példa rá a sajtó, az egyesülési jog, az ipar- és kereskedelmi társulatok stb. így fog ez történni a vallást illetőleg is. Csalódnak tehát azok, kik azt hiszik, hogy az állam lemondva a jurisdictionális rendszerről, lemond egyszersmind saját jogainak megvédéséről is.De ha polgárisultságunk történelmi folyamata ezen következtetésekre vezet, mondhatjuk-e azt, hogy azok megfelelnek a dolgok normális állapotának ? Együtt létezhetik-e e vallásszabadság ama fogalommal, melylyel mi bírunk az államról s annak jogairól ? Lemondhat-e az állam a vallási dolgokba való minden hivatalos beavatkozásról, anélkül hogy érdekeit veszélyeztesse ?« III. Az állam czélja kétféle: »Először a jogok megóvása, és másodszor az átalános nagy érdekek megvédése, mit sem a polgárok maguk, sem a különféle egyesületek nem teljesíthetnek.« »Az első czélt elérendő az állam, miután elismerte s törvényekben megállapította ama jogokat, megvédi azokat minden bels kültámadás ellen, körvonalazván a magánosok szabad tevékenységét a mások szabadságának gyakorlásához szükséges határok közt. E működés teremtő eszméje a suum cuique tribuere elve, azaz az igazság. A második czél elérésére irányozott állami tevékenység ott nyilvánul, hol átalános és nagyfontosságú érdekek megóvására elégteleneknek bizonyulnak nemcsak az egyének, de az ezekből alakult társulatok is. Itt közbelép az állam, hol akadályokat mellőzve, hol segélyt és adatokat nyújtva s megtéve néha azt, mire mások képtelenek volnának. »Miből az következik, hogy az állam lényegében van valami absolut s örökkétartó és van egyszersmind valami relativ és változó. Következik egyszersmind, hogy fokról-fokra, a mint a polgárok s azok egyesületei, műveltségük és gazdagságuk, nemkülönben a belállapotoknál fogva képesekké válnak maguktól teljesíteni bizonyos teendőket, megszűnik az állam pótoló szerepe is. És e nemes czélra kell voltaképen törekednie az államnak, mindig tágasabb tért engedvén az ember tevékenységének.« Végül az államnak önönmagában is van egy czélja s ez intézményeinek megóvása a hagyomány s a jelen s jövő nemzedékek közti solidaritás fentartása. Ez elvek megállapítása után állítható-e az, hogy az állam első czélja — asuum cuique tribuere — elve mellett bizonyos vallásfelekezethez csatlakozhatik ? Az igazság és a revelált dogma közt nincs összefüggés. Az igazság ismeretes foganatosítása az erkölcsi törvényeknek, melyekhez elégséges az a világosság, mely megvilágít minden embert, ki e világra jön. Ami az államnak a másik irányban való működését illeti,amidőn ugyanis pótoló közbelépése válik szükségessé képzelhető-e, hogy az állam a közerkölcsiség érdekében mint valamely vallás közvetlen előmozdítója, az ájtatosság pártfogója léphessen föl ? De e rendszert meghazudtolja maga a történelem, mindenesetre pedig túlmenne az az állam feladatán, míg másrészt mi haszna sem volna ott, hol hiányzik a vallásos érzelem. Igaz ugyan, hogy a dolgok egyetemes rendjében minden összefüggésben van; a hasznos, az igaz, a szép, az igazságos, az isteni kapcsolatban állanak egymással, úgy az eszmében, mint a tényben. A gazdagság, a tudomány, a művészetek, a törvények, a vallások kölcsönösen módosítják egymást , képezik a polgárisodást. Ámde az erény, az erkölcsi tökély nem az állam teendője; ennek csupán az a feladata, hogy biztosítsa az egyénünk s a szabad egyesületeknek jogaik szabad gyakorlatát. A polgároknak, a családoknak, köz- és magánegyesületeknek lehet és kell közvetlenül kutatni ama czélt, s az államnak kötelessége biztosítani e kutatást, biztosítván így közvetve a társadalom erkölcsi érdekeit is. Előfordulhat még végül az az eset, hogy a vallás s annak szabad gyakorlata veszélyeztetné az állam érdekeit, amidőn minden esetre szükségessé és jogossá válnék az állam beavatkozása. És erről alább leend szó. Legyen egyelőre megállapítva az, hogy az állam jogi fogalma nem ellenkezik az egyháznak az államtól való elválasztásával, sem nem teszi szükségessé annak vallásdolgokba való beavatkozását. Egyszóval ez elválasztás észszerű következménye a modern alkotmányok alapját képező lelkiismeret- és vallásszabadságnak, melynél fogva az állam semmi competentiával nem bír egyházi dolgokban. (Befejező közlemény következik.)