A Hon, 1877. november (15. évfolyam, 287-315. szám)

1877-11-28 / 313. szám

313. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Szerda, november 28. Kiadó-Hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési d­íj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................8 frt — kr. 6 hónapra......................................12 » — » Az esti kiadás postai kul­mküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerk­esztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás 'JsL a O ZLnT X-'V-tíik­ évfolyamára. (A fHont megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak: december hóra.......................... írt. Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 for­int. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok­ tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hon« szerk. s kiadó hivatala. Budapest, november 27. Néhány jóakaratú szó. Előkelő­ fiatalságunk unatkozik. A legközelebbi napok szükségtelen izgal­mai ezt nagyon bebizonyították. Más nemzetek arisztokrata ifjai is mulat­nak, jól teszik, de a mellett találnak foglal­kozást, mely hozzájuk méltó. S ezt még job­ban teszik. Nálunk se nem mulatnak, se nem foglal­koznak, itt csak unatkoznak. S ez, a mellett, hogy társadalmi baj, még politikai kalamitás is. A német előkelő fiatalság mind ott szol­gál a német hadseregben; büszke rá, hogy valami egyenruhához kötheti fel a kardot s megmutatta, hogy azt használni is tudja. Az orosz főrend minden fegyverfogható férfia ott szolgál és vezényel az orosz hadseregben, s mikor a czár hadat üzen, Európa fővárosai megürülnek az orosz főuraktól, azoknak mind haza kell menni az ezredeikhez. Nálunk pedig­­ a közös hadseregben levő magyar ezredeket vezénylik osztrák tisz­tek, horvátok és határőrvidékiek s a magyar tiszti kar öt százalékot tesz ki a magyar ezredeknél. A káplárnál és az őrmesternél végződik a magyar elem. Honvédségünknél legalább ezer tiszti hely betöltetlen. A kis birtokosok, a polgári osztály ifjai e helyeket mind nem tölthetik be. Rohamosan jött ránk az uj korszak, ezer meg ezer tehetséget vesz igénybe a bírósági, ad­­minisztrationális, pénzügyi és technikai bran­­cheok betöltése. Oda is mind képzett férfiak kellenek s azokra ott még több szükség van, mint a hadseregnél, s azoknak a kenyérkere­set is feladatuk. De miért maradnak távol e pályától azok, a­kiknek nincs gondjuk a kenyérkereset miatt, a­kiket ősi birtokuk, nagy nevük képessé tesz és kötelez arra, hogy a hazát és a királyt szívük egész meleg vérével szolgálják? a­kiknek nincs egyébre szükségük, mint dicsőségre? Az ő unatkozásuk azt a bajt hozza ránk, hogy mikor erélyes politikát kellene követ­nünk, meg vannak kötve a kezeink. Nem hozzuk kétségbe, hogy ha mon­archiánk érdeke megtámadtatik, ha az ural­kodó népei és hadserege támogatását felhívja, bármerre kelljen is fordulni fegyvereinknek, hadseregünk teljesíteni fogja kötelességét.. — de az eltitkolhatlan igazság, hogy ha azt akar­juk, hogy magyar érdekeket képviselő poli­tika jöjjön kifelé érvénybe, akkor ha vezetni akarunk a diplomatiai téren, vezetnünk kell a csatatéren is. Nem elég azt mondani, hogy majd ott leszünk akkor valamennyien. A hadtudomány nem olyan egyszerű dolog most, hogy azt két hét alatt megtanulja — egy tiszt. A mai vi­lágbeli tisztnek a feladata hosszú és terhes. Előkelő fiatalságunknál túlbuzog a ne­mes bátorság , testileg edzve és gyakorolva, lelkileg mivelve, csak a tért nem találja meg, melyen tehetségeit fényesen érvényesítené. Rámutattunk. Ott tárt karokkal fogadják őket, itt min­denkibe beleütköznek; ott becsület, dicsőség, elismertetés vár rájuk; — itt — unalom és annak a következményei. Ne vegyék rossz néven a jóakaró ujjmu­­tatást egy tisztelőjüktől és jó barátjuktól, — a ki az ős­magyar főnemesség unokáit keresi és szeretné megtalálni. Jókai Mór. — Ő felsége a király ma délelőtt 9 órakor magához kérette Tisza Kálmán miniszter­­elnököt és vele félóra hosszat értekezett. -- A közös ügyek tárgyalására ki­küldött országos bizottság november 29-én csütörtö­kön déli 12 órakor értekezletet fog tartani a múzeum nagy termében, miről a bizottság tagjai tisztelettel értekeztetnek. Budapesten, november 27-én Zsedé­­n­yi Ede s. k. mint kor­elnök.­­ A román kamarák november 27-re vannak összehíva. A bukaresti conservativ »Pressa« ezen alkalomból felhívja a senatorokat és képviselő­ket, hogy a következő ülésszakban, melyhez hasonló fontosságú Románia parlamentáris életében nem for­dult még elő, félretéve minden más tekintetet, a jelen vészterhes situation könnyíteni igyekezzenek. Elvárja egyszersmind a törvényhozó testületektől, hogy tár­gyalás alá veendik a következő ügyeket: 1. Az Anghelescu-Cernat-féle támadást a Bu­erounveuy ellen, mely a lejevetem­ény­es beleegyezése nélkül történt s mely közel 1000 em­berbe került; 2. a sereg élelmezési és ruházati ügyét, számon kérve a minisztériumtól, mikép történhetik, hogy a sereg nincs kellőleg ellátva meleg téli ruhával? 3. A Cogalniceanu féle haszonbérleti ügyet, mi jogon és alapon engedhette el a minisztérium majdnem felét azon 60.000 lej­ nek, mivel C­o­­galniceanu külügyminiszter mint ha­szonbérlő az államnak tartozott; 4. azon a bécsi lapok s nevezetesen az András­­sy félhivatalos lapja által is közölt, s a román hiva­talos lap által mindeddig meg nem c­áfolt azon ál­lítást, hogy a román sereg mint ilyen már nem léte­zik, hanem az orosz csapatok között osztatott fel; 5. hol van, ki által és mikép kezeltetik, mire fordittatik azon pénz, mely fegyverek vásárlása czél­­jából gyüjtetett ? — Garibaldi az olasz papságról. Garibaldi választóihoz e hó 20-án intézett levelében többi között ezeket mondja: »Derék polgárságunk és tiszteink vannak, kik­nek bravourja minden kétségen felül áll. De van mégis egy nagy fogyatkozásunk, melyet nem lehet eléggé szem előtt tartanunk: népünk papi ne­­v­e­l­é­s­e. A­míg ezt el nem törülj­ük,Olaszországi meg­­szilárdulása lehetetlen. Ama bravour példáit,melyek­ről tanúságot tesznek e pillanatban keleten a hadvi­selő felek, bajosan fognak utánozhatni katonáink, ki­ken rajta száradt a papi nevelés. Az orosz pópák vagy a török szofták és ulémák fanatizmusokkal fel­tüzelik a harczosokat. Ha Olaszország azon helyzetbe jutna, hogy magát egy invasió ellen védelmeznie kell­jen, a p­ap­ok m­i­nt kémek szolgálnának az ellenségnek, sásik földön, hol a kormány őket tetszés szerint gazdálkodni engedi, polgár­há­­borút támasztanának.« — Szerbia actiójáról a következőket írja a »Zasztava« belgrádi levelezője. Szerbiának a mai háború alkalmából nincs egyéb kimenekvése, mint az actió. Az összes szerb nép ezt kívánja, miután az országnak csak is ez hoz­hatja meg a legnagyobb előnyöket. Szerbia érdekei követelik az actiót, annál is inkább pedig, mivel a nép maga is megunta már a mostani elviselhetlen állapotot,mely rosszabb a bábomnál magánál,miután a határainkon lévő szerb lakosság ilyen alkalommal sok kárt szenved a török felügyelő csapatok részé­ről, melyek az ottani lakosokat rabolják és pusztítják. Az actio kérdése e pillanatban bevégzett tény, a­miben többé nem kétkedhetni. Igaz, hogy ezen kérdés körül hosszú ideig folyt a vita a miniszteri üléseken, az igazságos ügy, az actio ügye azonban mégis győzelmet aratott.­ Jovánovics Vladimir és Vasziljevics miniszterek a mellett voltak, hogy az ügy ne halasztassék, hanem a bolgárországi főhadi­szállásból érkező felhívásra az actio azonnal kezde­tét vegye . R­i­s­z­t­i­c­s János miniszter azonban biz­tosabb alapon óhajtaná a házépítést, azt akarta ugyanis, hogy Oroszországgal szerződés köttessék arra nézve, mikép és mily módon lépjen Szerbia az actióba ? Mert — úgymond Risztics — Szerbia el­fecsérelheti népének erejét, s azért még­sem kapna semmit s az elnyomott tesvéreknek sem nyújthatna nagy segítséget; azért hát előbb meg kell kötni úgy Szerbiát mint Oroszországot, s csak aztán a kardot a hüvelyből kihúzni, de addig nem. Risztics körülbelül ekép motiválta­­indítványát. Grujics Sebő hadügy­miniszter is hasonlókép nyilatkozott. Utóbbi azon­ban csakis azért, mivel az orosz rendszer szerinti mozgósítással még nincs készen, de a hadsereg sincs kellőleg még fölszerelve. Ma azonban a mobilizátió­­val is készen vannak, s a felszerelés munkája is csak­nem be van fejezve. Grujics Jevrem miniszter, Risz­tics s a hadügyér indítványát pártolta. Míg ez ad­ió fölötti vita folyt, Risztics azon bektelten a passiv helyzetből kilépne. Mindenekelőtt Oroszor­szággal hozta tisztába a dolgot s csak a pillanatra várakoznak most, hogy az ügy végleg elintéztessék. Grujics Sebő folyvást készülődött s a hadsereggel tábori gyakorlatokat tartott. Az orosz győzelmekig csak lassan folytak a készületek, de azért csak mégis folytak az­­ actióra. Az orosz győzelmek azonban felnyitották mindenkinek a szemét s Szerbiának az actióba való lépése végleg elhatá­roztatott. Oroszország — mint eddig is — ismét küldött pénzt. S mióta a jelentékeny pénzösszeg meg­érkezett, még inkább folynak a készületek, úgy hogy ma már semmi egyébbel nem törődnek, csak a had­sereg számára szükséges tárgyak beszerzésével, a határok erősbítésével, az önkéntesek toborzásával s egyebek között még az ágyúk öntésével . A vámügyi bizottságiból. A képviselőház vámügyi bizottsága mai ülésé­ben az osztrákmagyar Lloyddal kötött­­ hajózási és postaszerződés részletes tárgyalásával­­ foglalkozott. Az első czikk vita nélkül elfogadtatván, a má­sodik czikknél Simonyi L. b. a subventiónak 2 mil­liónyi maximumát pénzügyi viszonyaink közt nem tartja elfogadhatónak, s a régi 1 200,000 ftnyi ösz­­szegnek megtartását indítványozza. T r­e f­o­r t miniszter kijelenti, hogy e módosí­tással az új járatok elesnének. Tóth Vilmos sem járul az indítványhoz, mert az új járatok legnagyobb része Magyarország érde­keinek felel meg. Matlekovits oszt. tan. előadja, hogy a régi járatokon a mértföldpénzek leszállíttattak és a költség többletet épen az új járatok felvétele okozza. M u­d­r­o n y szerint nem a mértföldpénzek let­tek kisebbek, hanem a járatok sebbessége szállítta­tott le. Simonyi L. b. ahoz nem járul, hogy a suezi csatorna áthajózása alkalmával fizetendő illetékeket, melyek eddig csak az osztrákok által fizettettek, mi is fizessük, a mi évi terhünket még 65.000 ft teherrel növeli. Matlekovics osztálytanácsos felhozza, hogy eddig a kelet ázsiai járatokat csak az osztrákok sub­­ventionálták s azok közös subventiója a jelen szerző­désben compensatiót képez a magyar kormány által kívánt nyugati járatok felvételéért. A bizottság a czikket változatlanul elfogadja. A szerződés 3— 38. czikkei minden érdemleges vita és módosítás nélkül elfogadtatnak. A 39. czikknél Simonyi L. b. nem helyesli, hogy a Lloydnak nagyobb­ subventión kívül az állam iránti tartozása is meghosszabbíttatott. Matlekovics osztálytanácsos megjegyzi, hogy e prolongátió azért történt, mert a Lloydnak több új járatot kell berendezni. A Lloydnak tartozá­sából még hátralevő részlet 4 százalékos kamatozás mellett 10 év alatt törlesztetni fog. A czikk változatlanul elfogadtatott. A 40. czikknél M­u­d­r­o­n y veszélyesnek tartja, hogy a Lloydnak nem engedtetvén meg 4°­0-nál na­gyobb osztalék adása, s nem mondatik meg, mi tör­ténik a felesleggel, a­mi azt eredményezi, hogy a vál­lalat annyira felhalmozza tőkéit, hogy vele később egy vállalat sem fog versenyezhetni. Matlekovics osztálytanácsos előadja,hogy a Lloyd az 50-es években nagyobb osztalékot fize­tett, még­pedig nem pusztán a nyereményből. Ennek következtében történt e megszorítás felvétele. Ha a társulat nagyobb osztalékot akar fizetni, megvizsgál­­tatik, vájjon megtörténhetik-e ez minden kár , az ál­lam érdekeinek veszélyeztetése nélkül, s ha igen, nem leend ellene akadály. Meghatározni azt, hogy mire fordíttatik a felesleg, annyi volna, mint kimon­dani, hogy a részvényesek semmi esetben sem kap­nak nagyobb osztalékot, a mi nem volna indokolt. menet? %lM*zábK,Gii?erÁJi'2ier&ljt.Q?ikkl^tart48a­lyozná azt, hogy a vállalat hajóparkját nagyobb osz­talékok fizetése czéljából elhanyagolja s ez által az állam által subventionált vonalak fentartása biztosít­va van. Korizmics is e megszorítás által a vállala­tot biztosítva látja s megjegyzi, hogy az államnak érdekében áll őrködni a fölött, nehogy a hajók szükséges javításának mellőzésével túlságos osztalék adassék. A bizottság rövid vita után a czikket változat­lanul megtartja. A 41. czikknél M­u­d­r­o­n­y annak kimondását indítványozza, hogy a szerződés nem 10, hanem egy­előre csak 5 évre köttetik, s ha akkor fel nem mon­datik, akkor a felmondás bekövetkeztéig egy-egy to­vábbi évvel meghosszabbíttatik. S­i­m­o­n­y­i L. b. szerint e szerződést most csak egy évre kellene megkötni, hogy megítélhessük, minő leend annak eredménye az országra nézve s azután a szerint intézkedhessünk. T r e f­o­r t miniszter nem hiszi, hogy e solid társaság hajlandó volna ily rövid időre szerződést kötni és érdekeinknek megfelelő új vonalaiba nagy tőkéket befektetni. A p p o n y i gr. azt hiszi, hogy nagyon csekély bizalmat árulnak el ügyük helyessége iránt azok, kik nem hiszik, hogy 5 évi tapasztalás az országot meg­győzi e szerződés czélszerűségéről és meghosszabbi­­bításának előnyös voltáról. Baross egy ily vállalat berendezését és egész jövő működését nem tartja egy-egy évi időközökre redukálhatónak. Pártolja a 10 évi időtartamot. A bizottság a czikk változatlan elfogadásával befejezte a szerződés tárgyalását. A Lloyd által bel- és külföldön szerződésileg teljesítendő menetek kimutatásánál Simonyi L. b. indítványozza, hogy a járatok akkér rendeztessenek be, hogy azok oly arányban feleljenek meg a magyar érdekeknek, a­mely arányban quotánk az osztrákoké­hoz áll. A bizottság a kimutatást változatlanul első­ A zár­jegyzőkönyv 3-ik pontjánál Simonyi L­t. Fiuméból közvetlenül Alexandriába közlekedő vo­­nalra nézve mellőztetni kívánja azon megszorítást, hogy ennek megindítása csak akkor történik, ha a Fiume számára havonkint átlag feladott árumennyi­ség 750.000 klormot ér el. Matlekovits oszt. tan. válaszolja, hogy e vonal nincs subventionálva, s reánk nézve előny az, ha a Triestin felül egy közvetlen fiumei összekötte­tés ingyen teljesítetik a megfelelő forgalom biztosí­tása mellett. A 4. pontnál Simonyi Lajos báró nem he­lyesli, hogy liverpooli és kelet-ázsiai új vonalak az első másfél évben nem teljesítendik a szerződésileg kikötött szolgálatot és mégis az egész subventiót megkapják. Matlekovics oszta­tan. megjegyzi, hogy az első másfél évben is járni fognak hajók e vonalakon, csak nem a szerződési idő többi részére kikötött tar­tamban a­mi az átmeneti nehézségekben találja in­­dokolását. Tóth Vilmos a dolog természetében levőnek látja a szerződési időszak kezdetének e kivételes kez­deményezését. A 7-ik pontnál Simonyi L. b. mellőzendő­­nek tartja a belföldi kőszén fogyasztásnak az angol kőszén tüzelő erejéhez és árához való kötését , csak annyit kíván kimondatni, hogy a Lloyd köteles a ki­kötött mennyiségű belföldi szenet fogyasztani. Matlekovics oszta tan. válasza után a bi­zottság a zárjegyzőkönyv összes pontjait változatla­nul elfogadván, az előterjesztés tárgyalása ezzel tel­­jesen befejeztetett. A­p p­o n­y­i gr. és Simonyi L. b. különvé­leményeiket e tárgyra nézve bejelentvén, az ülés véget ért. Büntető törvényjavaslatunkról.*) II. Büntető törvényjavaslatunk nagy hiá­nyának tartom azt is, hogy az európai jelen­tékenyebb büntető törvénykönyvek nyomán, az egyház szolgái vagyis papok által, e minő­ségükben elkövethető, törvényszegésekről nem rendelkezett. A pap kettős minőségben követhet el törvényszegést; először mint ember és polgár, másodszor mint pap. Az első minőségben elkövetett törvény­szegései az állam többi polgáraira szabott büntetéssel sújtandók; a papi minőségben el­követett törvényellenes tettek külön felállí­tandó büntetésekkel torlandók meg. *) Politikai okok nem teszik nálunk és most szükséges­sé a tisztelt barátunk által fejtegetett intézkedéseket. Szerk. A „HON“ TÁRCZAJA. Állam és egyház/)­ ­. E czim alatt a napokban egy nagyfontosságú mű jelent meg Marco Minghetti, volt olasz mi­niszterelnöktől. Minghetti ma is egyik vezérférfia az olasz mérsékelt szabadelvű pártnak, azon pártnak, mely 16 éven át oly ügyesen vitte az ország ügyeit, s mely úgy látszik nemsokára ismét hivatva leend­­óvá tenni a magát csakhamar lejárt radikális kormány számtalan baklövését. Minghetti műve tehát, mint pártprogramra kiváló érdekkel bír, s mint ilyennel hasznos dolog nekünk is közelebbről megismerkedni. Közlöm tehát ha kivonatban ezen, a politikai iroda­lomban nagy feltűnést keltett mű tartalmát. A múlt századokban az állam és egyház közti egységet átalában szükségesnek tartották, de az idők természetéhez képest háromféle tan jutott érvényre. Az első, alapja a pápasági rendszernek, meg­­lönböztetvén a földi czélt a mennyei czéltól, s végte­lenül magasabbra helyezvén ez utóbbit, innét az egy­házi hatalom absolut felsőbbségét s a világi hatal­mak fölötti uralkodási jogát származtatá le. Ennélfogva semminemű polgári törvény nem vola érvényes, ha ellentmondott az egyház jogainak, sőt a pápát magát illette a jog elismerni vagy tagadni a törvény jóságát. És ha megtörtént az, hogy egy fejedelem elég makacs volt fentartani valamely a szent­szék által kárhoztatott törvényt, a pápának jogában állott engedetlenségre, lázadásra hívni föl a népet. E tannal kapcsolatban áll a királygyilkosság is, mert e szerint meg van engedve meggyilkolni a zsarnok fejedelmet, és zsarnok minden fejedelem, ki az egyházon kívül áll. Innét van az egyháziaknak a világiak fölötti felsősége is, és az egyházi sérthetetlenség fogalma, a mindennemű zárdák behozatala, az egyház kizáróla­­gos competentiája a házasságok megkötésében, a pol­gári lajstrom kezelésében a közoktatási s jótékony­­sági intézetek vezetésében. E tannak, mely tisztán a pápaság tana, s mely *) S t a t o e Chiesa — per Marco Minghetti —M i 1 a n o, 1877. H o e p 1 i Ulrik kiadásában. szerint az egyház és állam közti egység az utóbbinak absolut alávetettségét jelenti, — végmegerősitését­­ találjuk a S y 11 a b­u­sban s a vatikáni zsinat ren­delvényeiben. E theokratikus rendszernek egyenes ellentétét képezi ama rendszer, mely az államban s a fejede­lemben, mint annak személyesítőjében egyesíti nem­csak a világi, de az egyházi hatalmat is. E regalisti­­kus fogalom szerint a vallás nem egyéb mint egy ál­lami intézmény , s miután az állam hivatva van őr­ködni a közjólét­i erkölcsiség fölött, s minthogy az egeket előmozdító intézmények közt van a vallás is, az állam védeni s támogatni tartozik azt és őrködni a fölött, hogy a helyes útról el ne térjen. E rendszer, mely már a gallicanismusban s a leopoldinus törvényekben is bő gyakorlati alkalma­zást lel, a legszigorúbb érvényre jutó a franczia for­radalom által, mely a vallást a kormányeszközök leghatalmasabbjai közé számítá. E tan tehát az egyház absolut alávetettségét jelentő. De sem az első, sem a második rendszer nem volt soha szigorúan alkalmazható, kivéve hosszabb­­rövidebb, tehát átmeneti időszakokat, melyeket azon­ban csakhamar összekoc­czanások váltanak föl. Majd az egyház, majd az állam lázadt föl , míg végre egy harmadik rendszerhez, a kölcsönös engedélyek, trans­­actiók, azaz a concordatumok rendszeréhez folyamodtak. Az egyház az államot, az állam az egy­házat használá föl, mindkettőnek közös czélja a né­pek szabadsága ellen lévén irányozva. Ezeket előre bocsátva, kérdi a szerző, Európa és különösen Olaszország jelen helyzetében hasznos-e az állam és egyház egysége ? Vagy csupán lehető-e az állandóan ? Hasznos és lehető-e ellenben a szét­válás ? És lehető-e ez az egyéni és társadalmi jogok megsértése nélkül ? II. Nagy változás történt a népek történetében. Az egyház nem egy többé, új vallások támadtak, a weszpháliai békekötés elismeri a protestantizmust minden árnyalatában. A különféle vallások együttléte egy s ugyanazon államban, azon vallások elismert jo­gossága, melynél fogva minden polgár egyformán él­vezi a polgári és politikai jogokat, tökéletesen meg­változtatták az állam helyzetét. A tapasztalat azt mutatta, hogy a különböző vallásfelekezetű polgárok legbékésebben élhetnek meg egymás mellett és hogy az állam ez­által mit sem veszt, sem erkölcsiségéből, sem hatalmából, sőt be van bizonyítva az, hogy azon országok, melyek­ben katholikusok és protestánsok együtt élnek egy törvény alatt, nagyobb haladást tanúsítottak, mint a kizárólagosan katholikus, vagy kizárólagosan pro­testáns államok. És a­hol a reformtörekvések el lőnek fojtva, mint a latin fajoknál, megmaradván egyedüli vallás­nak a katholikus, ott a rationalismus fejlődött ki, sza­bad vallás vagy szabadon gondolkozás neve alatt. Az államra nézve többé tehát nem csupán különféle keresztény felekezetek elismeréséről, hanem bármily, az erkölcsiséget s a közcsendet nem háborító vallás jogosításáról vola szó. És a modern társadalom er­kölcsi álláspontját hőven fejezi ki Washington a kö­­­vetkező szavakban: »M­időn az ember pon­tosan teljesítette polgári köte­lességét, megtette mindazt, mit az állam tőle követelhet; vallását illetőleg csupán Istennek tarto­zik felelősséggel.« Ez az elv uralkodik az Egyesült Államokban, és jóllehet az Európában érvényben levő törvények nincsenek ez elvvel teljes összhangzásban, nem lehet mindazonáltal tagadni, hogy a modern nemzetek tö­rekvése oda irányul, s hogy a parlamentek által ho­zott legújabb törvények ez elvből indultak ki. Ily körülmények közt nemcsak a theocratiának s a regalismusnak nincsen többé létoka, de a két rendszer kapcsát képező concordatumok sem képesek többé állandó rendet alapítani meg. Az új és régitől teljesen eltérő társadalmi állapot szükség­képen egy megfelelő új polgári s törvényhozási rend­szert igényel, t. i. az egyház vagyis vala­mennyi egyház el­vál­as­z­t­á­s­á­t az ál­lamtól.­­Miből természetesen nem az következik, hogy az egyházak teljesen féktelenül egymás közt s a többi polgári intézmények ellen harczoljanak, s annál ke­­vé­bbé, hogy az állam ellen támadást intézhessenek. Bizonyára nem. Hanem hogy a régi törvényhozási rendszer új rendszer által helyettesítendő, a régi társadalmi állapotoknak megfelelt rendszabályok helyébe oly rendszabályok alkalmazandók, melyek a mai társadalmi viszonyoknak felelnek meg. ... A megelőző rendszer helyett behozandó a gátoló rendszer. Az állam, a­helyett hogy mint egy­kor megelőző évrendszabályokhoz nyúlna, bizonyos a közjólét ellen intézett tények meggátlása czéljából, meghatároza a jogokat minden oldalról, és csak ak­kor lép közbe, midőn túlkapások nyilvánulnak. Pél­da rá a sajtó, az egyesülési jog, az ipar- és kereske­delmi társulatok stb. így fog ez történni a vallást il­letőleg is. Csalódnak tehát azok, kik azt hiszik, hogy az állam lemondva a jurisdictionális rendszerről, le­mond egyszersmind saját jogainak megvédéséről is.­­De ha polgárisultságunk történelmi folyamata ezen következtetésekre vezet, mondhatjuk-e azt, hogy azok megfelelnek a dolgok normális állapotának ? Együtt létezhetik-e e vallásszabadság ama fogalommal, mely­­lyel mi bírunk az államról s annak jogairól ? Le­mondhat-e az állam a vallási dolgokba való minden hivatalos beavatkozásról, anélkül hogy érdekeit ve­szélyeztesse ?« III. Az állam czélja kétféle: »Először a jogok meg­óvása, és másodszor az átalános nagy érdekek meg­védése, mit sem a polgárok maguk, sem a különféle egyesületek nem teljesíthetnek.« »Az első czélt elérendő az állam, miután elis­merte s törvényekben megállapította ama jogokat, megvédi azokat minden bel­­s kültámadás ellen, kör­­vonalazván a magánosok szabad tevékenységét a mások szabadságának gyakorlásához szükséges hatá­rok közt. E működés teremtő eszméje a s­u­u­m cuique tribuere elve, azaz az igazság. A második czél elérésére irányozott állami tevékenység ott nyilvánul, hol átalános és nagyfontosságú érde­kek megóvására elégteleneknek bizonyulnak nem­csak az egyének, de az ezekből alakult társulatok is. Itt közbelép az állam, hol akadályokat mellőzve, hol segélyt és adatokat nyújtva s megtéve néha azt, mire mások képtelenek volnának. »Miből az következik, hogy az állam lényegé­ben van valami absolut s örökkétartó és van egy­szersmind valami relativ és változó. Következik egy­szersmind, hogy fokról-fokra, a mint a polgárok s azok egyesületei, műveltségük és gazdagságuk, nem­különben a belállapotoknál fogva képesekké válnak maguktól teljesíteni bizonyos teendőket, megszűnik az állam pótoló szerepe is. És e nemes czélra kell vol­­taképen törekednie az államnak, mindig tágasabb tért engedvén az ember tevékenységének.« Végül az államnak önönmagában is van egy czélja s ez intézményeinek megóvása a hagyomány s a jelen s jövő nemzedékek közti solidaritás fen­tartása. Ez elvek megállapítása után állítható-e az, hogy az állam első czélja — asuum cuique tribuere — elve mellett bizonyos vallásfelekezet­hez csatlakozhatik ? Az igazság és a revelált dogma közt nincs összefüggés. Az igazság ismerete­s fogana­tosítása az erkölcsi törvényeknek, melyekhez elégséges az a világosság, mely megvilágít minden embert, ki e világra jön. A­mi az államnak a másik irányban való mű­­ködését illeti,a­midőn ugyanis pótoló közbelépése válik szükségessé képzelhető-e, hogy az állam a közerkölcsi­­ség érdekében mint valamely vallás közvetlen előmoz­dítója, az ájtatosság pártfogója léphessen föl ? De e rendszert meghazudtolja maga a történelem, minden­esetre pedig túlmenne az az állam feladatán, míg másrészt mi haszna sem volna ott, hol hiányzik a vallásos érzelem. Igaz ugyan, hogy a dolgok egyetemes rendjé­ben minden összefüggésben van; a hasznos, az igaz, a szép, az igazságos, az isteni kapcsolatban állanak egymással, úgy az eszmében, mint a tényben. A gaz­dagság, a tudomány, a művészetek, a törvények, a vallások kölcsönösen módosítják egymást , képezik a polgárisodást. Ámde az erény, az erkölcsi tökély nem az állam teendője; ennek csupán az a feladata, hogy biztosítsa az egyénünk s a szabad egyesületeknek jogaik szabad gyakorlatát. A polgároknak, a csalá­doknak, köz- és magán­egyesületeknek lehet és kell közvetlenül kutatni ama czélt, s az államnak köteles­sége biztosítani e kutatást, biztosítván így közvetve a társadalom erkölcsi érdekeit is. Előfordulhat még végül az az eset, hogy a val­lás s annak szabad gyakorlata veszélyeztetné az állam érdekeit, a­midőn minden esetre szükségessé és jogossá válnék az állam beavatkozása. És erről alább leend szó. Legyen egyelőre megállapítva az, hogy az állam jogi fogalma nem ellenkezik az egyháznak az államtól való elválasztásával, sem nem teszi szüksé­gessé annak vallásdolgokba való beavatkozását. Egy­szóval ez elválasztás észszerű következménye a mo­dern alkotmányok alapját képező lelkiismeret- és val­lásszabadságnak, melynél fogva az állam semmi competentiával nem bír egyházi dolgokban. (Befejező közlemény következik.)

Next