A Hon, 1878. január (16. évfolyam, 1-29. szám)

1878-01-31 / 29. szám

29. szám. XVI. évfolyam. Esti kiadás: Budapest, 1878. Csütörtök, január 31. Kiadó-hivatal: Bur átok-tere, Athenaeum-épület földszint Klíííszotti dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra ......... 6 frt —­kr. 6 hónapra......................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1­0 — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum­-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, január 31 A képv.­ház mai ülésén folytatta a vám­­szerződésről szóló javaslat tárgyalását. Első szónok Plachy T. volt, ki a kormányjavaslata mellett vetette latba szépen indokolt szavaza­tát. Utána Orbán Balázs szólt az ismert szél­­sőbali álláspontról. Utána Tisza Kálmán kor­­mányelnök beszélt nagy figyelem és hatás közt, telt ház előtt. Tisza eleve a különvéle­ményekben nyilatkozó ellenmondásokra utalt, s azután az egyes szónokok c­áfolásával fog­lalkozott. Beszédét úgy végül, mint­ közben is, főleg midőn arra, utalt, hogy az ellenzéki magatartással szemben csak nagy kötelesség­­érzete tartja helyén, s zajos tapsokkal és élénk éljenzéssel fogadta a kormánypárt. Ez­után az erdőtörvényjavaslat előzetes tárgya­lására kiküldendő bizottság választatott meg, mely után az interpelláczióra vonatkozó ügyek következtek. Az angol parlamentben ma tár­gyalják a kormány által kért 60 milliónyi póthitelt. A legújabb hírekből következtetve, bizton remélhetjük, hogy a kormány megkap­ja a hitelt, sőt egy jelentés tudni akarja, hogy a kormánynak száz szavazatnyi többsége lesz. Pym konzervatív képviselőnek távira­tilag jelzett indítványa mutatja, hogy a kon­zervatív táborban hatalmas áramlat kapott lábra, hogy e párt, mely eddig jobbára hall­gatott és nem demonstrált, most a válságos pillanatban megembereli magát. A liberális ellenzék persze most is rus­­sopbil politikát űz, s igyekszik megkötni a kormány kezeit, de ez aligha fog sikerülni. Sok időbe kerül s nehezen megy, míg a lassú konzervatív angol kormány tettre határozza el magát, de ha ez egyszer megtörtént, két­ségkívül cselekedni is fog. Csak már egyszer neki kezdene. Andrássy gróf is neki látott az actió­­nak, mely párhuzamosan megy most Anglia actiójával. A legújabb tudósítások is olyan formán hangzanak, hogy teljesen meg lehetünk elé­gedve külügyérünk magatartásával. A »N. fr. Pr.« szerint A­n­drás­sy megtagadta az initiativát egy congressus létesítése érdekében, mely a béke ügyében határozzon s végleg ren­dezze a keleti ügyeket.­­ A kiigazított kataszteri munká­latok alapján előállott földadószaporodá­sok és törlések könyvelése tárgyában a pénzügyminiszter a következő körrendeletét intézte a kataszteri igazgatóságokhoz, adófelügyelőkhöz és adó­hivatalokhoz : A múlt 1877. évi február hó 7-én kelt 60.359. számú körrendelet szabályozza azon eljárást, mely az 1875. VII. t. sz. 34. §-a értelmében kiigazított kataszteri munkálatok alapján előállott földadósza­porodások és törlések könyvelésénél követendő. Ezen rendelet érvényesíthető volt mindazon községekben, melyekben az említett földadóváltozások az 1876. évi adófőkönyvek lezárása előtt állapíttattak meg, külön intézkedés szükséges azonban azon községekre nézve, melyekben ezen változások az 1876., illetőleg 1877. évi adófók­önyvek lezárása után állapíttattak meg, és eddig még keresztülvezetve nincsenek. Ily községeknél a földadóváltozások az 1878. évi adóhivatali számfej­tőkönyvben és községi följegyzésekben könyvelendők el, oly formán, hogy az 1876. és 1877. évekre szóló földadószaporodások és törlések: a) az adóhivatali számfejtőkönyvben a szaporodások vagy törlések lap­ján az »1876. évtől innen maradt hátralékok« rova­tába; b) a községi feljegyzésekben: aa) a részlete­zés?­ 33. és 34-ik, bb) az adókönyv 10. és 12-ik rova­taiba jegyeztessenek be, mindig azon hozzáadással, hogy a szaporodás vagy törlés az 1876. és 1877. évekre szól. Ugyanily eljárás követendő az 1878. évre szóló földadószaporodások vagy törlések köny­velésénél is, ha azok az 1878. évi földadó egyénen kinti kivetésének és előírásának megtörténte után vitetnek keresztül. Ugyanezen ügyben az adó kivetése tárgyá­ban a közigazgatási bizottságokhoz a pénzügyminisz­ter a következő rendeletet intézte : Tapasztaltatván, hogy a múlt 1877. évi február bó 7-én kelt 60,359. számú körrendelet III. szakasza a) pontjának értelme számos esetben tévesen fölfogva alkalmaztatik, miheztartás végett kijelentetik, hogy a tagosítás alapján mutatkozó adószaporulatnak vagy apadásnak a múltra való kiegyenlítésénél, nem az 1876. évtől visszaszámítandó öt év, hanem a tettleges adókivetés évétől számítandó öt év veendő figyelem­be, beleszámítva a kivetés évét is, ha a kivetés az év folyama alatt, tehát nem a rendes kivetéssel együtt történik. Például, ha az adó kivetése 1878. évben eszközöltetik, annak beszámításával még négy évre 1877-től 1874-ig foganatosítandó a visszahatólagos adókiegyenlítés. Egyszersmind figyelmeztetnek a kir. adófelügyelők, hogy a fent idézett körrendeletnek czélja az volt, hogy a munka egyszerűsíttessék, ha te­hát a közigazgatási bizottság határozata a föntebbi körrendeletnek megfelel, ezen határozat elleni to­vábbi föllebbezés fölösleges, mert ily föllebbezés a pénz­ügyminisztériumnak csak czél nélküli munkaszaporí­­tást okoz, a­mennyiben ily esetekben a közigazga­tási bizottság határozatai különben is mindig jóvá­­hagyandók. Országgyűlési tudósítás: A képviselőház ülése január 31-kén. Elnök: Ghyczy K.; jegyzők: Horváth, Gull­­ner, Orbán. A kormány részéről jelen vannak: Tisza, Tre­­fort, Szende, Bedekovics. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hi­telesíttetik. Elnök bemutatja a hevesi ipartársulat kérvé­nyét az autonóm vámtariffa ellen. — A ház irodájába tétetik le. Következik a napirend : a vámszövetségi és vámtariffajavaslatok folytatólagos tárgyalása. Plachy Tamás egységes egésznek tartja a kiegye­zési javaslatokat s pártolja azokat a maguk egészében. Apponyi téves álláspontja abból ered, hogy e javas­latokat a vámtariffa egyes, általa perkorrestált téte­leiből bírálja meg és veti el. Nem is áll, mintha e vámtariffa észrevehető teheremelkedést tartalmazna, sőt a kihallgatott szakértők egyező véleménye szerint e perc­entuácziókban igen magasra rugó vámemelés az individuális felhasználás után alig figyelembe ve­hető áremelkedést tartalmaz. Ez emelkedés nem megy többre egy-egy öltözet férfiruhánál 60—70 krajczárnál, egy méter rőfös kendőnél pedig 1,1 és fél kvnyi összegnél. Míg Apponyi, ki maga is elismeri a pénzügyi vámok behozatalának szüksé­gét, de perkorreskálja azok kompenzáczionális ter­mészetét , addig ő az Ausztria iparának nyújtott vé­delem fejében a pénzügyi vámokat és a restituczió kérdését helyes kompenzác­ionális eszközöknek látja. Három okból támadták meg a törvényjavasla­tot, először azért, hogy a szabad kereskedelmi rend­szerrel szakít, másodszor a pénzügyi vámok miatt, harmadszor az osztrák iparnak nyújtott védelem miatt. Azt, mintha e javaslat a szabad kereskedelmi rendszerrel szakítana, szóló nem látja igazolva. Ha van is a tariffában emelés, van leszállítás is , főleg a vámügyi bizottság minden kételyt kizáró határozott nyilatkozata után a beterjesztett tariffát csak a szer­ződéses tariffa áthidalójának látja, mely minél ha­marább, minél több álammal kötendő szerződésben fog kifejezést találni. Apponyi ugyan azt mondta, hogy a kormánynak legjobb szándéka mellett sem lesz többé hatalma e bilaterális tariftán változtatni; szóló azonban emlékezteti őt, hogy a Németországgal ez idő szerint lejárt, de érvényben volt szerződés és az angol pótkonvenczió megkötése előtt volt a monar­chiának átalános tariffája, a szerződés kötése mégis sikerült­. (Tetszés.) Tagadja különben, mintha az osztrák politiká­nak föltétlen prohibitív irányban kellene mozognia , hisz az osztrák ipari termelés 60 százalék­a a világ­­piac­ra kerül, s ennek folytán valószínű, hogy az osztrák politika saját érdekében a szabad kereske­delmi irány felé fog vezetni. A Németországgal foly­tatott alkudozások sem az osztrák kormány védvá­mos tendenc­iái miatt, de egészen más, ezzel össze­köttetésben nem levő okok miatt hiúsultak meg. A­mi a pénzügyi vámokat illeti, különösen két czikk van itt, mely mint a legtöbbet jövedelmezhető, a kontempláczió tárgya, t.­­ a kávé és a petro­lum. A kávéra vonatkozólag meg­jegyzi, hogy ő ennek fo­gyasztását nem ismeri el Magyarországon oly átalá­­nosnak, hogy a nép szenvedhetne vámjának emelése miatt. De ha szenvedne is, a­ki akarja a czélt, akar­nia kell az eszközöket is, s ez czélszerű­ eszköz egyen­súlyunk helyreállítására. Az osztrák iparágak tervezett védelmét, a szak­értők véleményére támaszkodva, szóló nem tartja túl­ságosnak. Magyarországnak, mint per exczellencziám földművelő országnak érdekében áll ápolni Ausztria iparát, mert ha prosperál, szaporodik a fogyasztás és tágul saját terményeink piacza. E védelem egyrészt saját termelésünk érdekében áll, másrészt pedig ja­vára szolgálhat talán keletkező iparunknak. Itt tagadja, mintha a vámügyi bizottság azt mondta volna, a­mit Simonyi­­ Gullner fölróttak neki, hogy Magyarországra nézve az ipari fejlődés veszedelmes. Csak annyit mondott a bizottság, hogy neki a tényleg létező viszonyokkal, tehát azzal, hogy Magyarország agrikultur állam, kell számolni. Ez nem zárja ki az ipari fejlődés óhajtását, csakhogy szóló az ipar rögtöni föllendülésében nem hisz. Az iparnak vannak bizonyos föltételei: a fölös tőke, a sűrű népesség, állandó béke s a szakértei­m. Nálunk nincs meg egyik sem. Nálunk a létező gyárakban 60—80 krajczárt fizetnek a gyárak, míg külföldön (közbeszólás hol ?) Csehországban 20 kraj­­czár a napszám. (Mozgás.) Ha egy »legyen« szóval le­hetne ipart teremteni, senki ennek nálánál jobban nem örülne; ő a keletkezhető ipart látja ugyan a jövőben — de nem a közel­jövőben. A­mely iparág, pl. a malomipar, nálunk prosperál, annak köszönheti, mert meg vannak előföltételei s ezeken a vámterületi közösség mit sem ront. Különben ő elvárja, hogy a kormány jövőben is szabad kereskedelmi irányt fog követni , törekszik kereskedelmi szerződések kötésére. Az, hogy a kor­mány a tariffaviszony előtt a szerződési viszonyt előnyösebbnek tartotta, kiderül abból, hogy előbb beterjesztette a vámszövetségről szóló javaslatot, mint a tariffát s ennek beterjesztésére csak akkor lépett elő az átalános vámtariftával, mikor a szerző­déses tariftát létrehozni egyelőre nem sikerült. (Tetszés.) Ő nagy elismeréssel viseltetik a kormány eljá­rása iránt, mert népszerűsége veszélyeztetésével is teljesítette kötelességét; a jelen helyzetet a 67-ei ki­egyezés folyományának mondja, mely maga után hozta, hogy az osztrák igényekkel számolni kell. Ha Simonyi Lajos azt mondja, hogy a kormánypárt a választók előtt csak azt fogja elmondhatni, hogy : »minden elveszett, de a kormány megmaradt« , szóló arra utal, hogy ha az ellenzék által óhajtott eljárást követte volna, azt fogta volna mondhatni: »minden el­veszett, de a népszerűség megmaradt.« Reá szavaz a javaslatokra. (Élénk tetszés a középen.) Orbán Balázs Anglia példájára hivatkozva, mely önálló kereskedelmi politikájának köszönheti föllendülését, ellenzi e javaslatokat, melyek Magyar­­országot nem csak jelen siralmas ipari helyzetében hagyják, hanem még jobban s alantabbra sodorják. Ily politika, mellett helyünket a nagy világverseny­ben nem állhatjuk meg; szóló nem fogadja el a ja­vaslatokat. (Élénk tetszés balról.) Az ülés további folyamáról reggel értesítünk. a „HON" TI RÓZÁJA. Horn*» siute. Ebers György legújabb regénye. (20. Folytatás.) Paulus megfogá az ifjú jobbját, magához voná a fiút s atyai bensőséggel csókolá homlokon. Aztán igy szólt: — Barlangomban ott a zöld kő alatt a tűzhely mellett hat darab aranyat találsz. Ebből hármat vigy magaddal az útra. Szükséged lehet rá, ha máskor nem, majd a hajósoknál. És most siess, hogy még jó­kor érkezhess Kattbuba! Hermasz egészen eltelve a rábízott nehéz föl­adat fontosságától, sietett föl a hegynek. A ragyogó képek, melyeket képzeletében jövendő dicsőségéről alkotott, elhomályositák benne a szép gallus nő emlé­kezetét s különben is szokva lévén Paulus túlnyomó belátásában és jóságában bízni, nem aggódott többé Sirena miatt sem, kinek ügyét Paulus a magáé­vá tette. Az alexandriai férfiú utána tekintett s rövid imát mondott érte az egek urához. Aztán leszállt a völgybe. Éjfél már régen elmúlt volt, mind hűvösebb lett az idő a hold letüntével s mióta Paulus odaadta a birkabőrt Hermasznak, nem volt testén egyéb, mint a foszladozó kabát. Mindazonáltal csak lassan haladt, gyakran meg is állt, karjait mozgató s összefüggés nélküli szavakat mormogott magában. Hermaszra gondolt és Sirénára, saját ifjú ko­­­rára s arra, hogyan szokott ő akkor kopogtatni a­­­­ barna Azo és a szőke Simaithe ablakán. — Ez a gyermek, ez a fiú! — mondá magában. —­­ Ki hitte volna? Mondják, hogy a gallus nő igen szép, de ő is, — és mikor a discust dobá, engem igazán meglepett gyönyörű termete. Hát még a szeme! Ez a szem szakasztott Magdaléna szeme! — Ha ott talál­ja a centurió neje mellett s a szivébe taszítja kardját, büntetlen maradt volna a gyilkosság a földi bírák előtt. De ettől a fájdalomtól megkímélte atyját az ég. Itt a pusztaságban, azt hivén jó öreg, nem érheti fiát utól a világ és az ő gyönyörei. Hát imel az áfonya, gondolom magamban, elszárad a földön, s nem jut föl soha a pálmakoronába, a­hol a datolya érik. Ekkor előreppent egy kis madár, csőrébe vette az áfonyát s fölvitte fészkébe, a fa legmagasabb tetejére. — Ki az, a ki a más utait irányozhatja s azt mondhatja: »Ilyennek s nem másfélének fogom ta­lálni holnap is.« Pusztaságba menekülünk mi botor emberek, hogy elfelejtsük ott a világot, és a világ oda is követ minket, sarkunkhoz fűződve. Hol az az olló, mely el­­nyeri a lábuntól ezt az árnyékot ? Melyik az az ima, mely minket a húsból és vérből alkotottakat, a hús­tól és vértől egészen megszabadít? Megváltam, te egyetlenegy, a ki ismerted ez imát, taníts meg rá engem is, engem, a legszegényebbet a szegények között. Tizedik fejezet. Alig néhány perczc­el, hogy Hermasz kivetette magát a centurió ablakán az utczára, belépett Phoe­­bicius a hálószobába. Sirenának még elég ideje maradt, hogy ágyá­ra vesse magát. Nagyon rettegett s a fal felé fordult arczczal. Vájjon tudta-e a vad gallus, hogy volt nejénél valaki ? s ki lehetett az, a ki elárulta és őt idehivta ? Vagy talán csak véletlenül került az istentisz­teletről haza, mint egyébkor ? Sötét volt a szobában s Phoebicius nem lát­hatta nejét, de ez mégis behunyta szemét, mintha aludnék, mert ő előtte minden pillanat, mely alatt nem kellett férjét dühöngve látnia, ajándéknak tetszett. Ez alatt oly hevesen dobogott a szíve, hogy azt hitte, férjének is meg kell azt hallani, midőn ész­révévé, hogy a nála szokásos nesztelen lépéssel köze­lit ágyához. Hallá, hogyan jár-kél ide és tova s aztán be­megy a hálószobából nyiló konyhába. Aztán csakhamar észrevevő félig csukott szeme, hogy világosság árad a szobában. Phoebicius lámpát gyújtott a tűzhelyen, s most körülkémlelt vele mind a két szobában. Egész ez ideig Phoebicius se meg nem szólitá, se egy egyetlen hangra nem nyitá fel száját. Most bement a lakószobába, és e pillanatban, — Siróna önkénytelen húzta össze magát s boritá fejére a takarót, — fölkaczagott a centurió, oly han­gosan és oly gúnyosan, hogy Sirena megérzé, mint fagy meg kezében, lábában a vér s olyat érez, mintha valami bíborvörös függönyt húznának végig szeme előtt föl és alá. Most újra világos lett a hálószobában, s a lám­pa fénye mind közelebb és közelebb jutott szeméhez. E pillanatban kemény lökést érzett fején Phoe­bicius durva kezétől s ekkor halkan fölkiáltva, letol­t a takarót és felült ágyában. Phoebicius még ekkor se szólt semmit, de a mit Sirena látott, elég volt elfojtani benne bátorsága és reménye utolsó szikráját is. Férje szemének csak a fehére látszott, sárga arcza egész fakóra vált s hom­lokáról jobban leritt, mint egyébkor a beleétetett Mithrasz-jegy. Jobb kezében tartá a lámpát, a balban a­­ Hermasz által ott hagyott birkabőrt. Mikor Phoebicius meredt tekintete az övével találkozott, a férj oda tartá a borzas jobbért egész közel szeme elé, úgy hogy megérinté vele neje arczát. Aztán hevesen ledobta a földre s rekedt, tompa han­gon kérdé: — Mi ez ? Sirena hallgatott; Phoebicius pedig odalépett az ágy mellett álló kis asztalhoz, melyen ott állt az éjjeli ital egy szép tarka pohárban, melyet Polykarp hozott neki Alexandriából úti emlék gyanánt, — s lesimitá azt keze fejével az asztalról, úgy hogy a földre esett s darabokra tört. Siróna felsikoltott, a kis öb­b pedig felugrott Siróna ágyára s onnan ugatott a gallus férfira. Ez pedig megragadta az állat nyakán levő sza­lagot s annál fogva oly erővel dobá a szoba földére, hogy a szegény teremtés keservesen kezdett vonítani. Ez a kis kutya már leánykorában is a Si­­rónáé volt. Rómába is magával visz és az oárra is. A kis állat szeretettel csüggött rajta s Siréna is a nyomorult állaton, mert Jambe soha se volt oly boldog és vidor, mint mikor az ő sima keze enyer­­gett vele. Hiszen a szegény asszony annyit volt egyedül, mikor csupán az a kis ölebecske maradt vele s mulat­­tatá őt nem csupán azokkal a minden kutyának be­tanítható mesterségekkel, nem! — ez a kis állat neki kedves, néma, de korántsem süket kisérője volt a tá­voli hazából, a »ki« füleit hegyezte, mikor Sirena Arelasbeli kis testvéreinek neveit emlité, kikről egy éve már mit sem hallott, é­s szomorúan nézett rá és fehér kezét nyalogatá, ha a babámat könyeket csalt úrnője szemébe. Magára hagyatott, tétlen, gyermek nélküli hely­zetében Jambe sok, igen sok volt neki, s most, midőn látá, hogy e hű kísérőjével, kis barátjával rosszul bán­nak s az nyöszörögve vánszorog ágyához, midőn a fürge kis állat hiába kisérlé meg többször, hogy ol­talmat keresve ölébe ugorjon s fájdalmasan vinyog­­va nyujtá úrnője elé reszkető, beteg, talán ketté­tört kis lábát; — ekkor egyszerre elszállt a remegő fiatal asszony szivéből minden félelem, kiugrott ágyá­ból, karjaira véve a kis kutyát s oly pillantást vetve férjére, melyből Phoebicius mindent kiolvashatott inkább, mint félelmet vagy megbánást, mondá: — Ne nyúlj többé e kis állathoz, ha jót akarsz ! — Holnap vízbe fojtom — viszonz a Phoebi­cius egész szárazán, de gonosz indulatu nevetéssel fonnyadt ajkain. — Annyi kétlábú szerető jár az én házamba, hogy egyátalában nem látom be, miért osz­toznám vonzalmadban még a négylábúakkal is. Hogy került e jubbőr ide? Sirena ez utóbbi kérdést nem méltató feleletre, s ingerült hangon válaszolt: — Istenedre, a sziklákra és minden istenekre mondom, hogy ha még csak egy ujjal is hozzá mersz nyúlni ez állathoz, nálad maradásom ideje kitelt. — No lám — viszonzá a centurió. — Aztán merre méltóztatik venni útját ? A sivatag végtelen, sok tér van benne az elepedésre és fehérülő ember­csontokra. Hogy búsulnának rajtad kedveseid! Az ő kedvükért leszek kénytelen, mielőtt e kis dögöt vizbe fojtanám, az úrnőt elzárni. — Kisértsd meg hozzám nyúlni! — kiáltá Si­­róna s felugrott az ablakpárkányra. — Csak egy ujjaddal merj érinteni, segítségér­t kiáltok, s Do­rothea és férje meg fognak őrizni dühöd elől. (Folytatása következik.) A h­á­b­o r­u. Cettinjéből ezt írja a »Pol. Corr.« tudósítója: »Miután Vukovics Gavro már nyolcz nap előtt eluta­zott a keleti határra, hogy a főparancsot azon csapa­tok fölött átvegye, melyek a szerbekkel közre­működ­ve vannak hivatva operálni. 3 nap előtt még 5 zász­lóaljból és 8 ágyúból álló pótcsapat küldetett utána, hogy ne legyen oly aránytalanság a Nis eleste után tetemesen megerősített ,Jávor hadtest, és a monte­negrói csapatok közt. Időközben ezen oldalról az a hir érkezett, hogy török területen négy nagyobb köz­ség megadta magát Milján szerb vajdának, ez elis­merte Nikita fennhatóságát. Kevésbé múlt, hogy a szerbekkel való cooperatió fel nem lett függesztve. Itt az a hir van elterjedve, hogy Nikifor Ducics archi­­mandrita lett megbízva a cooperáló szerb csapatok parancsnokságával. Ugyanez a Ducics a hatvanas évek végén Nikita fejedelem titkára volt, de abba a gyanúba jött, hogy a fejedelem ellen conspirál és ezért Montenegrót el kellett hagynia és onnan Szerbiába ment, hol nagy tisztelettel fogadtatott. Ez adott okot arra, hogy már előbb nem tudott a barátság Szerbia és Montenegró közt megszilárdulni. Ha való a hir, hogy Ducics csakugyan a cooperáló sereg parancsno­ka, akkor el lehetünk készülve, hogy Montenegró fel­függeszti az egyes hadműveleteket. Nikita fejedelem Scutari felé való útjában szünetet tart, mert Dulcigno parancsnoka, a török hajóraj segélyében bizakodva, a montenegróiak felhí­vását az átadásra azzal utasítá vissza, hogy magát a végsőig fogja védelmezni. A fejedelem tehát egy had­testet küldött Dulcigno ellen azon megbízással, hogy vegyék be a várost rohammal,­­ a­mi meg is történt. Scutari ostromára minden előkészületet meg­tesznek. Tegnapelőtt egy Parlamentár jött a fejede­lemhez azon kéréssel, hogy ne támadja meg Scutarit, mert a városban az a hír van elterjedve, hogy Török­ország és Oroszország között fegyverszünet köttetik, mely Montenegróra is ki fog terjedni. A­ fejedelem erre azt válaszolta, hogy erről mit sem tud és a várost azonnal meg fogja támadni. Spizból és Podgoriczá­­ból hasonló üzenettel jöttek parlam­ent­erek a monte­negrói előőrsökhöz és szintén visszautasító válaszszal tértek vissza. A montenegróiak által megszállt minden köz­ségbe a montenegrói közigazgatás léptetik életbe és majd minden nap jelentik az egyik vagy másik hely bevételét. A katholikus albánok Antivári bevétele óta melegen buzgólkodnak a montenegróiak ügye mellett. A mohamedánok is megpuhulnak s minden nap jönnek meghódolási nyilatkozatok. Csakis a si­ker az, mely azon elemeket vezényli.« Szulejmán pasa visszavonulásá­ról a »D. Tel.« hareztéri tudósítója, ki most ér­kezett Konstantinápolyba, a következő jegyzeteket közli: »Jan. 13. (éjjel) Bazardsik kiürítésekor fegyuj­­tatott a hid s a város egy része. 14 ikén. A török hadsereg lefelé vonul a Mari­­cza déli partján és Jatbiali pasa Adake megszállá­sára küldetett, hol az orosz lovasság foglalt már ál­lást. Az egész haderő kénytelen Kadikon állást fog­lalni, az oroszok a folyam északi partján vonulnak Bilipopol felé. A híd ott el volt égetve és a városban zavargás támadt a zerbekek magatartása miatt ; ez azonban hamar lecsillapittatott, három főizgató főbe­­lövetvén A városban polgárőrség tarta fenn a rendet és Zabit pasa a gázlóhoz ment a város alatt, hogy ott az átjáratnál őrt álljon. 15- én reggel 20 zászlóalj orosz gyalogság és egy üteg tüzérség előre nyomulván, a folyó északi partján csatározást kezdenek. A törökök két ágyút helyeznek a magaslatra és egész nap tüzelnek. Este az oroszok egy ágyút hoznak pozitióba s a várost lö­vetni kezdik. Három orosz gyalog zászlóalj és egy ezred lovasság a gázlóhoz érnek. Savét és Zabit pasák, kik a pályaudvaron voltak, a sötétség beálltával Sta­­nimakába vonulnak vissza. Az oroszok éjfél tájban észrevétlenül s ellentállás nélkül bevonulnak a város­ba. A vasúti állomásnál egy kis csata volt, melyben 120 török esett el, a többiek Stanimakába húzódnak vissza. A törökök felgyújtották a vasúti állomást el­vonulásuk előtt s szemtanuk állítják, hogy bolgárok a lángok közé hurczolták a török sebesülteket. Idő­közben Euad és Sakir pasa egész nap Kadikönél csa­táztak, az ellenség Adakönél átkelvén a Mariczán. A veszteség mindkét oldalon jelentékeny volt. Baker pasa egy dandárral Komáb­ól elvonult. 16- án Baker pasa csapatai egyesültek Szavfet és Zabir pasa csapataival Szanimakán, hol Szulej­­má­n pasák három katonát felakasztatott 1 pásért. A város teljesen nyugodt. Sakir és Fuad pasák egész nap visszavonulnak Dermendere, Markova és Belasliba helységekbe. Az ellenség nyomon követvén a török hadakat, egész nap véres csatározás volt. Markovát éjnek idején hagyták el a törökök, s miután az ellen­ség a magaslatokat itt megszállotta, reggel ezeket el­­kellett foglalni, hogy a visszavonulás biztosíttassák. 17- ikén Sakir pasa Kulkolenere ment s mivel a Filipopolt­a vezető főúton egy ellenséges hadosz­tályt a törökök Zabir és Iskender csapatainak véltek, kétségbeesett küzdelmet kellett kiállniok, melyben a törökök 2000 embert vesztettek és az orosz veszteség is tetemes volt. Ali pasa megöletett szurony által és Sakir pasa szárnysegéde súlyosan megsebesült s a csatatéren maradt. Az oroszok jobbról és balról tá­madtak, de szerencsére kevés tüzérségük volt; később Kulkolene és Stanimakán foglaltak állást. A török csapatok hiányt szenvedvén lőszerekben, 40 ágyút el­hagytak; a hegyen át üzenetet küldtek Szulejmánnak. De miután a várt szállítmány meg nem érkezett, Sakir és Euad emberei a sötétben visszavonultak a Marko­va szoroson át, hátra hagyván 41 ágyút, de magukkal vittek 290 sebesültet, kik közül 60 megfagyott út­közben. Baker pasa megerősítő positióját a magaslaton Stanimakánál , de este eljött Szulejmán követe, je­lentve, hogy el van határozva visszavonulni. A visz­­szavonulás sorrendje ez volt: Oszmán pasa ment legelöl, aztán Nurri és Baker pasák Mehemeddel. Stanimankát éjnek idején hagyták el és Karadza­­lanba 18-dikán éjfélkor érkeztek meg. A kis ágyúk elvitettek, a nagyok hátramaradtak Karadzalán a hegyen, mert a jeges hegyi ösvényeken lehetetlen volt azokat elvinni. Az előcsapat Kusalilat elfog­lalta, de Baker pasa csapatait az ellenség lovassága nagyon nyugtalanítá, de az Arda folyó el lett érve. 21 én Gumurdsia mellett vagyunk. Szulejmán és Szafet pasa Szanimakat elhagyva, átkeltek a hegy­ségen Tatalmár Zabir és Iskender pasák a Sopela Bogházon át jőve, Sakarlit 20-án érték el. — Sakir 17-én éjszaka hagyta el Markovát és az előh­addal Esketsába ért jan. 23-án éjfélkor. A csapatok jelentékenyen desorganizálva van­nak. A tüzérségi lovakat elhozták, de a podgyász nagyobb része oda veszett. Szulejmán pasa 24. és 25-én száll hajóra csa­patai egy részével Gallipoliba, hol a hadsereg pa­rancsnokságát átveszi. A csapatok Karagats vagy Porto Lagoson kelnek hajóra, hova nagy szállítóhajó érkezett. 25. A hadsereg egy része Gallipoli, más része Konstantinápolyba indult. Az így megmen­ett hadse­reg létszámát mintegy 40,000 főre becsülik A török csapatok az után sokat szenvedtek, de ők Filipo­­polban nem tettek kárt, kivéve, hogy a hidat el­égették. Kineveztettek: Herman Emil, Lehóczky Gyula, Chrismar Ottó, dr. Schwartz Ottó, Fekete Lajos és Nikes Zsig­­mond eddigi rendkívüli tanárok másodosztályú rendes taná­rokká a selmeczi m. kir. bányászati és erdészeti akadémiához. — Képviselőválasztás. A buszti ke­rületben Móricz Károly szabadelvű pártit választot­ták meg képviselőnek Sárközy Pál függetlenségi párti ellenében. E kerületet előbb Pogány Ödön füg­getlenségi párti képviselte. — Postai intézkedések. A kir. posta­­igazgatóság tudatja: A tiszavidéki vasút czegléd­­püspökladány-debreczen-szerencs-miskolcz-kassai vo­nalán, úgyszintén a déli vasút barcs-nagykanizsa­­bécsi, nagykanizsa pragerhofi, továbbá a magyar nyugati grácz-szombathely-székesfehérvári és kisczell­­győri vonalain, végre a győr-soproni és az ujszony­­bécsi vonalokon a vasúti vonatok már rendesen köz­lekednek, minélfogva ezen vonalokra kocsipostai kül­demények ismét felvehetők.­­ Ellenben Budapest- Székesfehérvár-Nagykanizsa és Székesfehérvár - Új- Szőny közt a vasúti közlekedés megnyitásának ideje bizonytalan , miért is a levélposta ezen két vonalrész mentében fekvő postahelyekre (Nagykanizsa-Újszőny kivételével) esetleg holnap reggel is kocsin fog to­­vábbuttazni, a déli és nyugati vasutak összes egyéb vonalaira szóló levél- és kocsipostai küldemények pe­dig egyelőre még Bécsen át irányitandók.­­ Az árvíz Harta és Solt között kiöntött; ennélfogva szükséges, hogy nemcsak a Dunapatajra, hanem a Kis-Hart­ára szóló levél és kocsipostai küldemények is kizárólag Kecskemét-Kalocsán át irányittassanak. Laczház- Kun-Szt.-Miklós, Szabadszállás-Izsák közt egyenes postaösszeköttetés létesittetvén, a postát nevezett helyekre, úgymint rendesen kell inditani, Dömsöd ke­rülő uton és csónakon Laczházával, Tass, Szalk- Sz.-Márton Kun-Szt.-Miklóssal, végre Apostag, Du­­navecse, Solt Szabadszállással nyer postai összekö­tetést. — Gounod február hóban Budapestre jó s részt vesz a »Cinq Mars« főpróbáin. Ezt a hírt olvassuk a »N. P. Journal«-ban. A hírneves zeneköl­tő körülbelül egy hétig lesz körünkben s a nemzeti színház igazgatósága ez idő alatt »Fai­st«-ot s »Ro­meo és Juliá«-t szándékozik előadatni, a harmadik nagy opera, melyet itt idézése alatt előadnak, a »Ciniq Mars« lesz, melyet maga maestro fog vezetni. — Gróf Nádasdy Ferencz az általa kitűzött pályázat határidejét egy községi és gazda­sági tűzoltás könyvének benyújtására 1878. ápril KÜLÖNFÉLÉK.

Next