A Hon, 1878. február (16. évfolyam, 30-53. szám)
1878-02-23 / 49. szám
49. szám. XVI. • évfolyam. Budapest, 1878. Szombat, február 23. Kiadó-hivatal: Dr.Játok-tere. Athenaeum-épület földszint Előfizet»'»! dij: Postán leül:’ vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 frt — kr. 6 hónapra ...........................................12» — » Az esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Reggeli kiadás: POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési Iroda s Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét ilető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás HO 2*T XYI-dik évfolyamára. Afi o nt megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak: Évnegyedre................................... 6 frt Félévre.................................................12 » Egy hónapra ............................ 2 » Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. m 1 Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hon« szerk. a kiadóhivatala. Budapest, február 22. A képviselőháziból. Ma három pont keltett nevezetesebb vitát, a vámszövetségről szóló törvényjavaslat tárgyalásánál. Az egyik a Lloyd ellenőrzéséről, illetőleg subventiójáról szóló határozat; a másik : a vámértekezletekre vonatkozó intézkedés ; a harmadik az öt évi felmondás kérdése. Az utóbbi fölött a vita csak megkezdetett. Bittó tette meg azon indítványt, hogy az öt évi fölmondást clausura vétessék föl az új szerződésbe is, és Somssich szólalt fel a mellett. Tagadhatatlan, hogy az érv ez indítvány mellett, mit Somssich hozott fel, hogy ha talán rosszul ütne ki a szerződés, legyen a nemzetnek módjában azt fölmondani, de ezzel szemben nagyon figyelemre méltó az, amit a kormány hangsúlyoz, hogy t. i. a fölmondási jog csak erre irányzott folytonos izgatássá, esetleg rövid időközben, a monarchia két fele közti izgatott alkudozásokra és a külfölddel szemben bizonytalanságra vezet , mit épen a kereskedelmi szerződések sintenének meg, amelyek érdekében Bittó a clausulát fölvétetni akarja. A pro és contra érveket az ember a szerint dönti el, amint egyfelől : kivihetőnek tartja a módosítványt és másfelől rossznak tartja a szerződést. Mert e két esetben és ennek mértékében, természetes, hogy a felmondási clausula mellett van az ember , de miután a kormány e tárgyban már tett kísérletet és az meghiúsult, így a többség nem fogja magára vállalni a felelősséget, hogy a felmondási clausula miatt a válságot fölidézze. Nem azért sem, mert biz az a felmondás rizikóval jár. Igaz, hogy javulhat reánk nézve a helyzet, de rosszabbulhat is, és másfelől : a helyzet javulását leginkább a belnyugalom, szakadatlan törvényhozási, kormányzási működés, állandó, biztos viszony a külfölddel és Ausztriával mozdítja elő; és mindezt az állandó vámügyi, közjogi izgatás, folytonos alkudozás csak akadályozza. Így áll előttünk a kérdés, a maga egészében. De épen nem fogadhatjuk el Bittó azon argumentumát, hogy a fölmondási clausula eszköz lenne a kereskedelmi szerződések biztosítására, mert ha a szerződéses politikának öt évig kell szünetelnie, hogy ekkor a vámszövetség felmondásával érvényesüljön, akkor úgy sem érvényesülhet, és ha a szerződéses politika biztosítására egy oly eszközt kötünk ki magunknak, melyhez négy évig nem is nyúlhatunk, akkor azt úgy sem biztosítók, mert erre most lenne szükség! Somssich mégis pártolá Bittót. Sőt mea culpat is mondott — a Deákpárti kormányok elleni működése miatt. Somssich emelékes kifakadásai, melyekkel inkább méltánytalanul elitélte Szlávyt, Bittót, Ghyczyt, minthogy azokról »erélyt, bátorságot és határozottságot« nem tételezett fel és buktatásukról elmondta a »mea culpát«, — csak oly nagymérvű impressionabilitásról tesznek tanúságot, hogy az ember önkénytelenül arra a gondolatra jó: az, aki így szánja-bánja eddigi tetteit, nem fogja-e megbánni mostani cselekedeteit is ? És ha ez megfelel az etnikának , nem felel meg az elhatározás és előrelátás azon biztosítékának, melyet egy döntő államférfitól követelhetünk. A Lloyd ügye azon véletlen körülmény következtében került elő, hogy a vámszövetség 6. §-nak két passusa — épen úgy, mint, eddig — kimondja, hogy e vállalatot ellenőrzi a közös külügyér és annak subventiója ennek budgetjébe vétetik fel. Ezt a többség függőben kivánta tartani, míg a Lloyd ügye önállóan el nem intéztetik. De Lichtenstein — ezt nem tudva — már tegnap betanult egy dictiót a szöveg ellen, és annak nem volt szabad a hazára nézve elveszni. Így tehát — panaszkodva az orosz gabonaszállításról, a 700 ezer forint subventióról, mik az érdemleges tárgyalásra tartoznak, — indítványozta ama két passusnak nem függőben hagyását, de egyenes törlését. És mindazok, kik támogatók, pedig érdemes szónokok, mint Molnár Aladár, Szilágyi Dezső, Ürményi, gr. Zichy, Pulszky és a két Simonyi, erőnek erejével azt akarták bebizonyítani, hogy a függőben hagyás a kérdésnek prejudikál és annak a két passusnak kihagyása nem. Sőt tovább mentek: beszélt Szilágyi a Lloyd uj közjogi állásáról és elfelejté, hogy semmi sem változott, beszélt Pulszky, Zichy új közös ügyről, holott minden a régi maradt, kárhoztatta azt. Simonyi Lajos és a törvény szövege még minisztersége alatt meg volt állapítva; emlegetett Szilágyi Dezső compensationalis theoriát és senki soha itt egy szót sem szólott erről. Ilyen érvekkel szemben, megáll az ember esze. Mert azt csakugyan jól mondá Széli, hogy soha indítvány, mely függőben hagyásra vonatkozott, praejudiciumnak nem mondatott; most két óráig bizonyíták az ellenkezőt ; komoly, eszes emberek. Ez a »ház« oly mérvű paroxismusáról tesz tanúságot, milyenről fogalmunk sem volt. Az említett két passus, elismerjük, és úgy helyén lehet a Lloydról szóló, szintén közös törvényben, minthogy ellenőrzéséről, subventiójának hovátartozásáról van szó , mint ahogy fölvétetett ide. De épen ennek ilyen vagy amolyan eldöntése és átalában a Lloyd ügye, egyik nézet rovására sincs praeoccupálva — a függőbenhagyással. Ezt meg nem érteni vagy félremagyarázni csakugyan nehéz. Nos ez még nem elég! Eléjő a 21. §-ban azon határozat, hogy a két kormány és a külügyminiszter hívhatnak össze vámconferentiát hivatalnokokból és szakértőkből, a vámszerződések és kereskedelmi ügyek előkészítésére, az az anyaggyűjtésre, megbeszélésére. Természetes, hogy ennek illetékessége, a consultativum votumig sem megy, mert csak eszmecserére és nem határozathozatalra, annál kevésbé kötelező határozatra van hivatva. És ebből, a legfeljebb fölösleges, de semmi esetre sem veszélyes intézkedésből, csinálnak közjogi vitát. Még pedig kik? A „HON“ TÁRCZÁJA. Egy hirhedett kalandor a XVII-ik századból. Regényes korrajz XXII részben. Irta Jókai Mór, Második rész. A rablók között(17. Folytatás.) A karácsony éj. Őszszel kezdtük el az ostromot s én olyan szépen vezettem azt, hogy a deczember is ott talált bennünket. Háromszor is megváltoztattam az ostromlöveg helyét s olyan nagy távolból lőttem vele, hogy nem tehetett nagy kárt a falakban. A Nyedzviedz ugyan mindig sarkalt, hogy menjünk közelebb a bástyákhoz; lám azoknak az ágyúgolyói is csak úgy gurulva jönnek már idáig; s egyszer a maga paraszt eszével ki is találta a térségen a legjobb pontot, a honnan a varacsot egész sikerrel lehetett volna lövetni s kényszeritett, hogy ott állítsam fel az ágyamat. Szót kellett fogadnom, de én mialatt a sánczokat éjszaka elkészítettem, lopva egy hordócska lőport helyezek el a földeskosarak alá. Reggel aztán azt mondtam a Nyedviedznek, hogy vigyázzunk magunkra, mert itt a várbeliek tűzaknát ásnak alánk: az éjjel jól hallottam, amint a föld alatt dolgoztak, a földre helyezett dob bőrén a ráhintett borsószemek csak úgy tánczoltak. Nem akarta elhinni. Azt mondta, hogy megeszi ő azt, a ki a várból idáig vakandokmunkát mer csinálni s csak azért is ott maradt a következő éjjel is, a lövetés sikerét megfigyelni. Én aztán azt tettem, hogy egy hosszú nádszálat dugtam bele az elrejtett lőporos hordóba, azon húztam keresztül a salétromos zsineget, mert óvatosnak kellett lennem: a Nyedzviedznek finom szaglása volt, lőtávolon kívül meg tudta érezni a kanócz szagát, ha valahol lesben elrejtett ellenség várt reá, így nem érezhette azt meg. A lőpor aztán a legjobbkor lobbant föl, mikor épen a Nyedzviedz a mellvédnek támaszkodva, bámult a kilőtt golyó után, úgy kellett őt a lábánál fogva kihúznom a sánczkosarak alól. Azért kutyabaja sem lett, hanem a kedve egészen elment olyan közelről lövetni a várat, ahonnan tűzaknával elérik az embert s tanácsomra megint visszamentünk a távoli dombra. Azzal biztattam a zúgolódó hajdemákokat, hogy mikor beállnak a téli fagyok, akkor a vizárkok is mind befagynak s nekünk könnyű munkánk lesz a jégen keresztül ostrommal mászni meg a falakat. Azt azonban elhallgattam előlük, hogy a hőforrás soha sem engedi befagyni a sánczárkokban a vizet s ha nekünk orrunk-fülünk lefagy is , de a sánczárok be nem fagy. E közben szépen eljött a karácsony. Rám nézve sokszorosan várva várt nap. Az örök kalendáriumot ott hordtam az órám lánczára akasztva. Báseli munka volt mind a kettő. Kegyetlen csikorgó hideggel köszöntött be a karácsony szombat reggele : északi szél fújt, csak úgy hordta a havat, hogy tíz lépésnyire nem lehetett látni. Épen ilyen időre számítottam. Az ágyúzást félbe kellett hagyni, miután a vár épen nem volt látható a hófergeteg miatt : a hajdemákok mind a sátoraikba húzódtak, s ott ittak és koczkáztak. — De hát mire koczkáztak, ha pénzt nem volt szabad maguknál tartani ? Pofoncsapásra. A nyertes fizetett, a vesztes állta. Soha sem volt kedvem ehhez a játékhoz. De a hajdemákoknak bolond kedvük telt benne. Én az alatt, mig minden sátorban folyt a tivornya, hangzott a részeg árma, káromkodás, csendesen meghúzódtam a magam sátorában s visszagondoltam elmúlt éveimre, mi minden történt velem ezen a szent napon ? elkezdve az első gyermekkori emléken, mikor az anyám karján ülve, az első mézeskalácsbábot levettem a karácsonyfáról s aztán sajnáltam megenni, mert aranyos volt. Aztán eljutottam a viszpa ográdi házikóig s azon gondolkoztam, hogy amig én itt a hótól félig betemetett sátorban hallgatom a hideg szél zúgását, távoli harangok kongását, közeledő paripák dobogását, vájjon az alatt az én kis Madusomnak elkészült-e már a betlehemi jászolkája. A berdiezovi kolostornak valamennyi harangja zúgott éjféli misére. Körülöttem valamennyi sátorban danoltak trágár dalokat. A vezér sátorában a pópa egy misének a paródiáját énekelte. Künn a szél szétzavarta az égen a fehőket, a holdvilág előtt százféle boszorkány alak repült végig, egész zajostul, mindenféle torzidomokat öltve : azok ilyenkor mind találkozót tartanak. A berdiezovi várbástyákon lehetett látni a proczesziót, amint a tömérdek lámpások hoszszú sora a templom felé elvonult. A szél az alatt, mint az éles homokot, úgy szitálta az apró, de sűrű havat ide lent. Egyszer aztán, amit olyan régen hallgattam, fülemmel a földre fekve, a lódobaj egész közelből kezdett hangzani. Most értek el a sziklaútra, melyről a szél elseperte a havat: amíg a síkon a mély hóban gázoltak, nem volt oly észrevehető a nesz: ezek Visznovieczky herczeg dragonyosai! A találkozó erre az éjszakára volt nekik kitűzve, amikor a hajdemákok a dorbézolástól elgyalázva, sátoraikban fognak beverni. Magam nem vártam be őket. Sötétben minden tehén fekete. Ha valamelyik dragonyos egyet húz a tarkómra, jókor lesz már aztán mondogatnom, hogy én az vagyok és nem amaz! Hirtelen kibújtam a sátoromból, nyakamba kaptam a köpönyegemet s elkezdtem szaladni torony irányában Berdiczow felé. Amint az első futamodás után megálltam lélekzetet venni, s visszapillantottam az elhagyott táborhelyre, most már a földön láttam azt a boszorkány futást, amit eddig az égen, csakhogy a széllel ellenkező irányban. Egy bomladozó ördögrajt gázoló Szent- György alakok, villám kardjaitól paskolva; ádáz futás, üldözés , a fehér havon fekete tömegeknek előre hátra hömpölygése. Az éjjeli támadás minden lövöldözés nélkül ment végbe. Mi történt a hajdemákokkal ? nem tudom, mert én megint a lábam közé kaptam a földet és futottam, még csak el nem értem a vízpartig. Ott azután a kapu előtt addig kiabáltam, míg le nem eresztették értem a felvonó hidat. Az éjféli misének épen akkor volt vége. A szerzetesek bosszúnyelű lámpásaikkal a templomi körmenetet vezették és énekelték a dicsérő zsolozsmát, amit azután a mögöttük járuló polgárok s a kolostorba szoruló mindenféle nyomorékok, sánták, bénák borusa utánuk zengett. Hej hogy bomlott egyszerre az egész ájtatos proczessió, amint eléjük álltam a mennyezetvivőknek ezzel a szóval: »itt van a Visznovieczky herczeg , veri a hajdemákokat!« Hej hogy félbeszakadt egyszerre a zsolozsma,hogy rivalla egyszerre minden torok : »ad arma!« hej hogy hagyták ott maguk a menynyezetvivő senatorok a perjelt az utcza közepén, hogy puskáikért haza szaladjanak, még a sánták is féllábon ugráltak s mankóikkal fenyegetőztek. Most már a hajdemákok felgyújtott sátorainak világánál a bástyákról is lehetett látni az ostromlók veszedelmét, kik a felmentő sereg elől hanyar-homlok rohantak, a merre nyitva volt a világ. Most már a vitéz városi polgárság sem tartóztathatta vissza hősi indulatát; ki mi fegyvert kezébe kaphatott, rohant vele a hídon keresztül ki a csatamezőre, a barátok kereszttel kezükben vezették elől, s a koldusok, mankóval kezükben, biztatták hátul a kirohanó sereget, mely ezen éjjel nagy pusztítást követett el a Lajdemákokban, mind azoknak, akiknek a dragonyosok már levágták a fejeiket, még a lábaikat is levágdlva. Hogy a Nyedzviedz maga megmenekült-e a nagy mészárlásból, azt ezúttal nem tudhattam meg, hanem hogy én magam megmenekülem mind ebből a veszedelemből, mind a hajdemákok körmei közül, azért ugyan hálát adtam az Istennek. És ezzel végződött az én rablói életpályám. Itt szünetet tartott a vallomást tevő vádlott, magának is szüksége lévén a pihenésre, a biráinak is. (»Cogito, mondá a nagyherczeg, hogy reus a causa kimenetele által rehabitálta magát: a menynyit vétett, annyit helyrehozott. Isteni miraculum által salvalódott, s nem illik ott, a hol a mennyei biró absolutiót adott, a földi bíráknak condemnálni.) (»Oh hiszen ha kegyelmességed rábízza erre a calefactorra, hogy magyarázza ki a gonosz tetteit, ez mind a huszonkettőt úgy feleztezomázza, hogy a végén még beatificatióját fogjuk indítványozni!« mondá erre a soltész.) (»Nihilominus, ez a főbenjáró bűne deleáltaszék!«) (Folytatása következik.) Pulszky, Paczolay, Kerkapoly. Paczolay nemcsak vámparlamentet lát benne, de centralisatiót, siratja miatta függetlenségünket. Kerkapoly és Pulszky a külügyminiszternek adnak jogot külkereskedelmi szerződések kötésére, de nem arra, hogy e czélból tanácsot kérjen szakértőktől. Pulszky pláne az »Uberrumpolástól« fél egy oly intézménynél, mely nem határozhat, nem foganasíthat semmit, melynek szavát a kormányok és törvényhozások függetlenül, csonkíthatlan jogkörrel, annyiba veszik, amennyibe tetszik. Mi ez? ha nem paroxismus? Valóban sajnáljuk az illető urakat és a házat, mert így lehetetlen a higgadt tanácskozás. Hanem azért a kormány többsége nő, ma 30 volt, tegnap 26 — a horvátokon kívül! — Az országgyűlési szabadelvű párt f. évi február hó 24-dikén vasárnap délután 6 órakor értekezletet tart. — A delegációk elé, melyeknek összeülte a jövő hó elején most már kétségtelen, mint a »Pr.« írja, a közös kormány azzal a kéréssel fog járulni, hogy a költségvetési provisoriumot juli 1-ig hosszabbítsák meg. A provisorium ugyanis márczius végén lejár, s a közös költségvetés letárgyalása addig lehetetlen. A »Pr.« szerin Andrássy késznek nyilatkozott a delegációk költségvetési bizottságaiban a budget-provizorium tárgyalásakor újból exposét adni a külügyi helyzetről. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét Go ro v e elnök megnyitván, tárgyalás alá vétetett a vámszövetségi javaslat 22. czikke. Az értekezlet két tagja aggodalmát fejezvén ki az öt éves fölmondási záradék kihagyása miatt: — Tisza miniszterelnök, Teleszky, Máriássy S., Várady, Szávy, hosszabb nagy hatást keltett s az egész kiegyezésre kiterjeszkedő beszéde, valamint Falk, Wahrmann és Jókai beható nyomós érveléseik után az értekezlet a czikket változatlanul elfogadta. A tárgyalás folytatása a jövő vasárnap tartandó értekezletre halasztatott. — A képviselőház erdőügyi bizottsága tegnapi ülésében letárgyalta az erdőtörvényjavaslat 109—164. §§-ait. Vitára adott okot főleg a törvényjavaslat 110. §-a, mely szerint az erdőégés oltása körül a közigazgatási tisztviselő által elkövetett mulasztás mint kihágás büntetendő; továbbá a 119. §. azon határozata, hogy a 2-ed fokú bíróság elnöksége az alispánra és nem a főispánra bizassék, valamint a 163. §-nál felhozott azon indítvány, hogy az erdőkihágás iránt hozott ítéletben a károsult javára megállapított kártérítés is hivatalból hajtassék végre. E §§-ok, illetőleg indítványok eldöntése a következő ülésig függőben hagyatott. A 115. §-ban foglalt kivételes intézkedésekre nézve azon módosítás fogadtatott el, hogy ezen intézkedések iránt ne csak a belügyminiszter határozzon első és utolsó fokban, hanem első fokban a közigazgatási bizottság és a másodfokban a belügyminiszter. A §. szövegezését a jövő ülésre halasztá a bizottság. A 122., 156. és 157. §§-okban a kir. ügyésznek a 2-ed fokú bíróság üléseiben való jelenléte tekintetében mutatkozó ellenmondások egyértelmű szövegezés által egyenlítettek ki. A többi §§-ok — a javaslat 164-ik § áig — lényegtelen módosításokkal elfogadtattak. — A politikai helyzetről a »D. Tel.« ezt írja : Pera, febr. 18. Okunk van azt hinni, hogy szláv érzelmű agitátió van folyamatban, a czélból, hogy Anglia politikája a jelen pillanatban ily irányban befolyásoltassék. Valószínű, hogy Konstantinápoly valamint Drinápoly felől egyidejűleg el akarják majd hitetni azt, miszerint az ottomán főváros elfoglalása tárgyában táplált aggodalmak alaptalanok. Az angol hajóraj visszavonása 25 kilométernyire Konstantinápolytól, kényszeríté az oroszokat, letenni Konstantinápoly megszállásáról. Valószínű azonban, hogy erre a legkisebb ürügyet föl fogják használni és a fővárosba be fognak vonulni. Három orosz tiszt már megérkezett a városba s nincs tudomásom arról, hogy valamely különös megbízásból volnának itt. — A congressus megtartásáról a »D. Tel.« bécsi tudósítója jelenti, hogy valamennyi nagyhatalom elfogadta a congressusra való meghihivást s beleegyeztek abba, hogy a congressus Baden-Badenben tartassák; azonban nehézség merült fel a határnapra nézve s valószínűleg ezért is volt az oka annak hogy Derby gróf a múlt északai parlamenti ülésen oly tartózkodással nyilatkozott a conferentia kérdéséről. Gorcsakov hg azt tartja, hogy korai volna a conferentiának összeülni, mielőtt legalább az előzetes békefeltételek Orosz- és Törökország köl aláírva nem lettek , de másfelől Ausztria azt tartja hogy Oroszországnak ugyan joga van egy programmal állni a conferentia elé, de ugyanez a joga meg van a többi hatalmaknak is. Andrássy gróf attól tart, hogy ha a külön béke a porta és sz.-pétervári kabinet közt meglesz kötve, Oroszország ezt mint fait accomplit hozza a conferentia elé. Oroszországnak éppúgy érdekében áll, mint Európa többi részének, hogy a békefeltételek ne legyenek véglegesen stipulálva, mielőtt a congressus által revideáltatnak. Oroszország ekkér meglesz kimérve a lealázástól, ha Európa netán elvetne feltételeket. Az osztrák kormány azt hiszi, hogy Oroszország engedni fog ezen erővel szemben s hogy a congressus 14 nap múlva összeülhet. Andrássy gróf és környezete azt hiszik, hogy Bismarck támogatni fogja abban őt, hogy az orosz csapatok ne tartsák Bulgáriát huzamos ideig megszállva. Bismarck ha, mondják itt, kényszeríteni fogja Oroszországot visszatérni a három császárszövetség eredeti álláspontjára, mely szerint Európa egy részében, tehát Törökországban sem lehet egy hatalomnak döntő befolyása a három hatalom helyett. Ha Oroszország egymagának döntő befolyást vindiálna Törökországra, ezzel megsértené a három császár szövetség alapeszméjét. — Német lapok Bismarck beszédéről. A berlini lapok átalában tetszéssel nyilatkoznak a német birodalmi kanczellár beszédéről. A »Nordd. Allgemeine Ztg.« így ir : Az átalános feszült várakozásnak, melylyel Európa a kanczellár nyilatkozatait várta, megfelel az a benyomás, melyet e beszéd mindenütt keltett. Világosan és érthetően kifejezte Bismarck Németország mostani feladatát, mely abban áll, hogy a béke mellett működjék, anélkül, hogy az iskolamestert játszaná, anélkül, hogy »saját békénkén mások békéjét megvásárolnék.« Nem lehet kételkedni, hogy a nap történetének commentátorai Bismark fejtegetését saját álláspontjuk szerint fognák igyekezni magyarázni, de a legszűkebb keblű pártszellem is hiába fog eltérést keresni azon vonaltól, melyhez a német politika a keleti zavarok kezdete óta mindig ragaszkodott, a melynek a német nép épen úgy köszönheti a béke fentartását, a mint ennek fő része volt abban, hogy a délkeleti Európában dúlt harcz localis maradt s e jellegét remélhetőleg meg is fogja őrizni. A »Post,« mely az úgynevezett »nagy követek pártjának« közlönye, Bismarck beszédéről így nyilatkozik : A herczeg megvizsgálta a háború valószínűségét és tagadja azt. Azt mondja: Mivel Oroszország nem gondolhat arra, hogy Európa, ha követeléseit elveti, háborúval kényszerítse ezt engedékenységre; e szerint a fegyver, amely fölött rendelkezik, a kérdés elterpedése lenne, s Oroszország a megnyert positiókon állva maradna, anélkül, hogy birtokának elismerését megnyerné. Ez eszköz arra kényszerítené Oroszországot, hogy a nehéz és költséges fegyverkezést beláthatatlan időkig folytassa, ellenes bizalmatlanságát növelje s egyesített felhővé tömörítse őket. Ausztria fegyvere ellenben az offensiva lenne. Ha győzelmét ki akarná használni a régi állapotok viszszaállítására, még mindég nem kerülné el azt a sorsot, hogy ő legyen a jövendő állapotok kiosztója a Balkán félszigeten. E kiosztói szerep, úgymond a Bismarck nem igen lehet irigylendő Oroszországra nézve, s Ausztria nyugodtan bevárhatja mily gyümölcsöket fog az Oroszországnak teremni. Bizonyára nem a föltétlen uraság, vagy a feláldozó szövetség gyümölcsét a felszabadított törzsek részéről, a mint félénk dilettánsok vélik. A »Kreuzeitung« mérlegelvén a kanczellár nyilatkozatait, Ausztria és Oroszország felől igy szól: Nyomatokkal hangsúlyozta a herczeg, mily értékes volt Oroszország barátsága Németországra, és hogy ő soha sem vállalna felelősséget azért ily rég kipróbált barátságot az európai bíró szerepéért feláldozni. De ép oly kevéssé akarja Oroszországért a más nemzetekkel való békét feláldozni és Oroszországnak az által örömet szerezni, hogy helyére mi álljunk ki a síkra. Meleg szavakkal emeli ki a kanczellár az Ausztriával való őszinte és szíves viszonyt. E kölcsönös bizalom alapján reméli, hogy Németország barátságos tanácsa által a békét fenntarthatja, a nélkül, hogy Európában iskolamester legyen s a békét hatalmi eszközök alkalmazása által igyekezzék fentartani. Hogy Németország a Windhorst által különösen hangsúlyozott osztrák érdekeket nem fogja figyelmen kívül hagyni, kitűnik azon válaszból, melyet a kanczellár e beszéde után mondott. A német nép nagy többségében egynek érzi magát császárjának és kanczellárjának a német érdekeket és becsületet védő s európai békére törekvő politikájával. Az ultramontán »Germania« azon véleményben van, hogy a vitának oly eredménye volt, amelylyel a német nép megengedhetik, és ez az, hogy a német birodalmi gyűlés egyhangúlag mellette nyilatkozott az osztrák-magyar monarchia integritásának. »Az ólom-nehezék.« Bismarck herczeg ama hires »parlamenti ebéd« alkalmával tett nyilatkozataiban Németországot azon »ólom-nehezéknek« mondá, mely szükség esetén Európa netán megdöntött, vagy megdöntéssel fenyegetett egyensúlyának bábuját ismét talpra állítja, fölegyenesíti. Egy ideig nem minden alap nélkül lehetett kételkedni abban, hogy Németország csakugyan ily szerepet tölt be. Kételkedni lehetett pedig a tények ujjmutatása folytán, melyek azt látszottak bizonyítni, hogy Németország ólomsúlylyal nehezedik ugyan az európai viszonyokra, de a súly nem az aequilibrium fentartása, hanem annak épen érdekei ellenére gyakoroltatik. Az az ólomnehezék Muszkaországot juttatta túlsúlyra Európában, miáltal meg jön, — ha nem is döntve, de mindenesetre — megingatva az európal egyensúly. Szerencsére Csak megingatva, mert mikor már a megdöntés veszélyének néztünk volna elébe, az »ólom-nehezék« végre működésbe jött s teljesitni kezdi kijelentett hivatását és rendeltetését. A német parlamentben folyt nagyfontosságu külpolitikai debatteról szóló kimerítő tudósitás előttünk fekszik s most már jelentékenyen több okunk van megelégedve lenni Bismarck nyilatkozataival s átalában a német birodalmi gyűlésen történtekkel, mint az első hiányos és megcsonkított távirati tudósítások után közvetlenül. Átolvasva az egész német parlamenti vitát a keleti kérdés fölött, nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy az »ólomnehezék« a helyes irány felé kezd gravitálni. Már a múlt alkalommal is találtunk a »vas kanczellár« beszédében elég oly pontot és ujjmutatást, melyekkel meg lehetünk elégedve s most még fokozzák bennünk ezen impressiót a német képviselők akkori s a németországi sajtó újabb nyilatkozatai. Bismarck — mondhatni demonstrativ — megjegyzései Andrássyhoz való meghitt, őszinte és minden kétszínűséget kizáró barátságáról , ama pontokról, melyek Németországot és monarchiánkat Keleten egyaránt érdeklik, a reánk nézve lehető legkedvezőbb kiegészítést és magyarázatot lelik a német képviselők a német közvélemény orgánumainak nyilatkozataiban. S most még inkább állíthatjuk, mint valaha, hogy monarchiánk teljesen bírja a német nemzet rokonszenvét, mit egy német lap így fejez ki: