A Hon, 1878. február (16. évfolyam, 30-53. szám)

1878-02-14 / 41. szám

4. szám, XVI. évfolyam. Kiadó­hiva­tal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési ,111: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................6 frt —­kr. 6 hónapra......................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1­1 — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, 1878. Csütörtök, február 14. Szerk­eszté­si irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás j£± ÜST O SfcT XYI-dik évfolyamára. A »H­ont megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak: Évnegyedre................................... 6 frl Félévre.................................................12 » Egy hónapra .............................. 2 » Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. ÜST" Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok­ tere Athenaeum - épület] küldendő. A »Eon« szerk. a kiadóhivatala. Budapest, február 13 A külpolitikai helyzet. Az Andrássy gróf által összehívott nem­zetközi konferenczia még mindig késik össze­ülni, még mindig vajúdik. Oroszország, mely eleinte hozzájárulását jelentette ki »elvben«, most minden képzelhető kifogást felhasznál. Gorcsakovnak majd Bécs nem tetszik a kon­ferenczia székhelyéül, mert ott bizonyos befo­lyások fognának érvényesülni a tanácskozá­sok menetére; majd meg azt követeli, hogy maga (Gorcsakov) legyen annak elnöke; majd ismét azt kívánja, hogy a drináp­­yi praeli­­minárék képezzék a konferenczia tanácskozá­sainak alapját. Végül még azt is praetenciál­­ják orosz részről, hogy a konferenczián ne megbízottak, hanem maguk a külügyérek je­lenjenek meg és vegyenek részt. Ebből látszik, hogy igaza volt Bismarck­nak, midőn azt raondá, hogy »valamit »elv­ben« elfogadni annyi, mint azt udvariasan visszautasitni, meghiusitni.« Míg a konferenczia tartására vonatkozó eszmecserék és sürgönyváltások kormány és kormány között folynak, az alatt az orosz ha­talom megveti lábát Törökországban. Gorcsi­­kov a diplomácziát foglalkoztatja, hogy az alatt a muszka hadak, folyt­on az A­ norodiro­ni c­sapatukkal, teljesen uraivá legyenek Európa Keletének. Van szó flotta-demonstráczióról Konstantinápoly előtt, de az oroszok kezében van Csekmecse s innen torpedókkal rakhat­ják meg a Márványtenger azon részét, mely bejáratot képez Konstantinápolyhoz. Anglia addig készül »megóvni honosai érdekeit és biztonságát Konstantinápolyban,a­mig nem elzár­va találja maga előtt az utat s hiába való aztán a flotta szereplése. Ehhez járul az is, hogy a minden felől magára hagyott Török­ország nem csak mint porig levert hadakozó fél, de — habár kényszerűségből — mint szövetséges is teljesen az északi medve körmei között van. Ez magyarázza meg, hogy a porta vonakodott kiadni Angliának a bebocsátási formánt, melynek alapján az angol hadihajók benyomulhattak volna a Dardanellákba. Egy szóval Muszkaország egymaga in­tézkedik Keleten. A hatalmak pedig várhat­nak, míg Gorcsakov kegyes lesz nekik áten­gedni a szót. A huzavona, melyet Gorcsakov a konferenczia tervével űz, nyilván arra mu­tat, hogy időt akar nyerni, míg teljesen ott­honossá lesz Keleten az orosz haderő és hata­lom, hogy akkor annál vakmerőbben szálljon szembe a nyugati hatalmak s ezek közt első­sorban Ausztria-Magyarország követeléseivel. Igazat kell adnunk Helfy azon állításá­nak, hogy Muszkaország duplrozta Andrássy grófot. Bevallják ezt már bécsi jól értesült körökből származó tudósítások is, — csak­hogy ezek igy fejezik ki: »Oroszország eltért eredeti programmjától« , most már Ausztria- Magyarországnak minden erejét meg kell fe­szítni , hogy Oroszországot visszatérése az eredeti »programaihoz« , melyet a háború előtt fölállított és a háború végczéljainak jelzett. De meg kell jegyeznünk, hogy Orosz­ország perfidiája korántsem esett Andrássy gróf számításain kívül Tisza Kálmán úgy a képviselőházban, mint a népgyű­lések küldöttségei előtt tett nyilatko­zataiban nem egyszer említ­ azon eshetősé­get, mikor majd az egész nemzet lelkesedésére és áldozatkészségére kellene hivatkozni, hogy az ország, a monarchia s a trón érdekei meg­­védelmeztessenek a Keletről fenyegető veszé­lyek ellenében. Hasonló értelmű és szellemű passus volt az uralkodó azon trónbeszédében is, melylyel a delegácziókat nem­régiben meg­nyitó. Hivatkozunk még a katonai »készenlé­teire« vonatkozó intézkedésekre is. Mindezek arra vallnak, hogy sem az uralkodó, sem a közös külügyi, sem a magyar kormány nem vették készpénz gyanánt a Pé­­tervárról tett fogadkozásokat és háború-pro­­grammokat. Bécsben is, Budapesten is egy­­átalában nem lehetetlen event­ualitáskép vet­ték számításba Oroszország perfidiáját; egy­­átalában nem tartották lehetetlennek, hogy Oroszország túl fogja lépni, vagy legalább kí­sérleteket tesz túllépni azon határokat, melye­ket a háború kitörése előtt maga szabott ön­maga elé. Íme az eshetőség bekövetkezett. Oroszor­­ország oly követelésekkel lép föl, melyek va­­lósulását Ausztria-Magyar­ország, öngyilkosság nélkül, soha meg nem engedheti. Ha a nyo­morult kis Oláhország ki meri mondani, hogy nem, az utolsó csepp vérig nem engedheti meg érdekeinek lábbal tiportatását Oroszor­szág, az előbbi »szövetséges« által, hogy nem tűrheti el az oláh területnek megcsonki — A 11 07 t r1 O -M Q fl-TT O *• A1IO w/ ^ n vi no*T­ 1--­taloni, meg kevésbé tűrheti határainál a rausz­ka diktatúrát. Ha Andrássy gróf előre látta — és két­ségtelen, hogy előre látta, a muszka perfidiát, a muszka túlterjeszkedés esélyét, mely már most bekövetkezett, gondolnia kellett s két­ségtelen, hogy gondolt is azon eszközökre, melyekkel meghiúsítsa az orosz túlkövetelé­­seket. S miután a provideált eshetőség bekö­vetkezett, be kell következni az annak elhárí­tására szükséges eszközök foganatba vételé­nek is. És ezekre sokáig már nem lehet vá­ratni. Mi is azt tartjuk, hogy napról-napra súlyosabbá lesz a helyzet s hogy periculum in mora — Tisza miniszterelnökről egyik es­ti lap tévesen jelenti, hogy ma reggel Bécsbe utazott. Értesülésünk szerint a miniszterelnök egyátalán nem szándékozik mostanában Bécsbe utazni. — A képviselőház erdőügyi bizott­sága tegnapi ülésében elintézte az erdőtörvényjavas­lat második — az állam, a törvényhatóságok, közsé­gek, egyházi testületek és egyházi személyek, alapít­ványok, hitbizományok és közbirtokosságok erdeiről szóló — fejezetét. A 17. §. azon rendelkezésénél, mely szerint testületek s részvénytársulatoknak a bá­nyaipar czéljaira szolgáló erdei és gazdasági rendsze­res ütemterv szerint kezelendők, a bizottság bizonyos átmeneti intézkedésk főtételét határozta el. Ugyane szakasznál hosszabb vitára nyújtott alkalmat azon indítvány, hogy az üemterv kellékeit az »erdők jó­karban tartására« ilyet a »pusztítás megakadályo­zása« képezze. A bizoság mellőzte ez indítványt. A 22. §-ban kimondatot, hogy nemcsak a csekélyebb terjedelmű, de a cseklyél értékű erdőknél is meg­engedheti a közigazgaási bizottság, hogy az erdőke­zelés az erdőőrzéssel igyanazon egy személyben vagy személyekben egyi­tenék — Bécsből űrjönyzik febr. 11-én a »Köln. Ztg.«-nak a következiket: Az osztrák-magyar flotta benyomult a Dardaneláb­a s már hihetőleg Kon­­stantinápolyba is érkezett A­u­s­z­t­r­i­a-M­agya­r­o­r­­szág viszonyai A­ngliához kitűnőek, de Oroszországhoz,mint látsik a Novikov által végre áta­dott Gortsakov-féle jegyzék következtében, hidegek.. Ezen hosszú s mint biztos állítják, rendkívül gon­dosan szerkesztett iratban Gortsakov elfogadja elv­ben a konferenc­ia, eszméjét, de a legfon­tosabb kérdéseket mint nem annak fóruma elébe tartozókat jelenti ki előre, sőt visszatarthatanoknak is mondja azokat, úgy, hogy a konferencziáiak nem maradna egyéb hátra, mint szentesiül: Oroszország törekvéseit. Andrássy gróf terve fomailag elfogadottnak, de lényegileg meghiusultnak tekintendő. A közös minisz­terek folytonosan tanácskoznak s a legkomo­lyabb határozatok nem valószínűtlenek. ■— A konstan­ti­nápolyi helyzetről ezt írja a »D. Tel.« múlt pénteki kelettel. Nevezetes változások történtek, melyek remélhetőleg jó hatás­sal lesznek. A nagyvezéri hivatal eltöröltetett, Ahmed Vefik lesz a tanács fő elnöke. Mahmud Damad Namik pasa által helyettesíttetett Manthorpe bey visszatért, miután Szulejmán seregének maradványa szerencsé­sen partra szállíttatot. Az a hír van elterjedve, hogy a porta, miután Oroszországgal külön egyezményt kö­tött, nem fog követet küldeni a konferencziára, azon indokból, mivel a törökök szerepüket befejezték és a többi teendőt Európára hagyják. — A konferencziáról ezt írja a »D. Teleg.« tudósítója: »Bécsben Oroszország válasza a konferenczia tárgyában közölve lett a külügyi hi­vatallal. A válasz nem végleges és további jegyzék­váltást tesz szükségessé, Bécs, Szt.-Pétervár, Berlin, London, Páris és Róma közt. Gorcsakov hg­­kívánja, hogy az elnökséget ő vigye. Bécset készséggel elfo­gadná a gyűlés székhelyéül, ez azonban kizárná azt, hogy ő legyen az elnök. Az eddigi bevett szokás vezette a tanácskozást, melyben a konferenczia tar­tatott, hacsak semleges területen nem tartatnék a gyűlés, mely esetben az elnököt a hatalmak képviselői maguk választanák. Ezért az orosz kanc­ellár jobb szeretné, ha a gyűlés Svájczban, vagy valamelyik ki­sebb német államban tartatnék. A konferenczián való elnöklést Gorcsakov személyes vágyból kívánja, hogy ifjúkori ábrándjai teljesüljenek. Már évek előtt, mi­kor még mint fiatal ember részt vett egy ily konfe­renczián, támadt az a kívánsága,hogy egy európai kon­­gressusnak vagy konferencziának a tanácskozásait valaha ő vezethesse. Andrássy gróf szaván akarja fogni Gorcsakovot és rá akarja venni, hogy Bécsben legyen a konferenczia, hacsak beleegyeznek a nagy­hatalmak, hogy Gorcsakov legyen az elnök. Mondják, hogy osztrák kormánykörökben azt tartják, inkább »a jó hangulatban levő Gorcsakov elnök, mint a rossz hangulatban levő Gorcsakov egyszerű kongressusi tag« által legyen Oroszország a konferenczián kép­viselve. Az a kérdés most, vájjon a nagyhatalmak bele­egyeznek-e abba, hogy Oroszország kérdésében Eu­rópával szemben Gorcsakov legyen e a főbíró s vál­jon érdemesnek fogják-e tartani kivételt tenni a be­vett szabály alól Gorcsakov bg. kedvéért. A konfe­renczia előzményeinek megbeszélése huzamos­ időt veend igénybe, úgy hogy egyelőre még nem lehet az összejövetel határnapját kitűzni. Az osnabrücki és münsteri konferenczia tárgyalásai pár eszten­dőt vettek igénybe, s nem lehetetlen, hogy most az előzetes kérdések tisztába hozatala pár hónapot fog igényelni. Ez azonban az ügyek jelen állásában leg­kevésbé sem lehet kívánatos. Itt azt állítják, hogy Németország azt a tanácsot adta a portának, misze­rint egyezzék föltétlenül bele Oroszország követelé­seibe. Sz.­Pétervárott némi meglepetéssel fogadták azt, hogy Ausztria jegyzékét Németország kifogás nélkül engedte a nagyhatalmakkal közöltetni. Várták, hogy a hármas szövetségre figyelmeztetve lesz. Az osztrák jegyzéket egész terjedel­mében helyeselte Bismarck és Andrássy azóta Németországtól függet­lenül járt el. Németország magatartása a keleti kér­désben talányt képez még azok előtt is, kik szövetség­­társai voltak. Nem szenved kétséget, hogy Bismarck nem engedte Ausztriát háborúba menni, míg a há­ború tartott, és nem valószínű, hogy most is megen­gedje neki szabadon azt tenni, a­mit akar. Lehetetlen tudni, várjon előre látta-e Bismarck a keleti háború kimenetelét, Oroszország diadalait s várjon Ausztriá­val kötött compromissuma által nem akarta-e indi­­recte valamely titkos czélját előmozdítani. De az az egy bizonyos, hogy Németország barátai nem sze­rencsések, hanem mindig valamely bajba keverednek. A „HON“ TÁRCZÁJA. Egy hir­hedett kalandor a, XVII-ik századból. legényei korrajz XX. r­é­s­z­b­e­n. Irta Jókai Mór. Második rész. A rablók között­(15. Folytatás.) A berdiozovi zárda. — Ne busulj semmit! — mondá a Nyedzviedz, mikor azt látta, hogy keservesen kerestem a fejemet, azon való bánatomban, hogy a lábamat nem bírom leereszteni. — Most veszszük még csak igazi hasz­nodat, hogy megsántultál. Ilyen ember kellett ne­künk régen. Azzal parancsot adott egy széles vállú ficzkó­­nak, hogy vegyen föl a nyakába, s aztán úgy lovagol­tam emberháton, ha az egyik elfáradt, változtatva a paripát egész az oczakovi erdőkig. A gonosz haj­­demákok azzal álltak rajtam boszul a kényszerű megnyergelésért, hogy folyvást dalolták előttem­­utánam azt a gúnydalt, hogy : »Fáj a kutyának a lába. Megütötte a szalmába.« Az oczakovi erdőben pihenőt tartottunk , ott azután azt mondta nekem a Nyedzviedz : — No Barán, te tovább nem jösz velünk, ha­nem elkecskebokázol a biczebecza lábaddal Berdi­­czovba. Ott kikémleled a dörgést. Azután visszasánti­­kálsz hozzánk a Prestjakavárba, s hírül hozod a mit kitanultál. Akkor aztán attól függ, hogy milyen erővel induljunk neki ? Mert én el akarom foglalni Berdiczovot. A molikovi merénylet csodálatos sikere elka­­patta a rablóvezért. Mivelhogy itt kétezer embert szétvert három század magával, a­kik közül legalább ezernek volt puskája, most már nem kevesebbre gondolt, mint hogy egy bekerített várat bevegyen os­trommal. Arra pedig, hogy valaki Berdiezovba bejusson, semmi sem volt olyan jó alkalmatosság, mint egy sánta láb. Messze földről, még külső országokról is ez volt valamennyi sántának, kacskának, zsugorodott tagúnak és inaszakadtnak a találkozó helye. A berdiczovi után egyik csapat a másikat érte, a­ki mind a csodatevő helyre igyekezett. A­ki ron­gyos volt, mankójával mérte végig az utat, a tehető­sebbek öszvérre kötözve vitették magukat. A falusi parasztot talyigába fektetve tolta a felesége; a gró­fok aranyos zselyeszékben vitették magukat s a pol­gárok kétkerekű ökrös szekereken utaztak mind Ber­­diczov felé. Berdiczov a fehér barátoké volt, egy kellemes völgy teknőjében kiemelkedő halomra építve. Maga a kolostor erős bástyákkal volt körülvéve, a miket még köröskörül vizárok is védett, sánczkarózattal. A domb tövében volt egy hévizforrás, mely az árkokat ellátta, s távolabb már hétkerekű­ malmot hajtott. E vízár­­kon át csak szűk felvonó híd­on lehetett a bekerített kolostorba bejutni. A tömérdek bucsujáró nép — a ko­lostor falán kívül épült városkában talált elhelyezést, s egyszerre száz embernél többet nem eresztettek be, akármilyen nagy ünnep volt, mert több nem is fért be a templomba, hanem ha nagy volt a sokaság, egész nap tartották a misét, az egyik száz ember bejött az egyik kapun, a másik száz kiment a másikon. Az ud­varon, a bástyákon pedig Aliig, sarkig fegyverezett őrség volt felállítva mindig éjjel-nappal, s gond volt rá, hogy a látogatók semmiféle fegyvert be ne hozza­nak magukkal. Mert a berdiczovi kolostorban mesés kincsek voltak felhalmozva. Nem csodálom, hogy úgy fájt azokra Nyedziiedznek a foga. Egy oltár, vert ezüstből csinálva, a mit Sza­­j­niszló fejedelem ajándékozott a kolostornak: egy ál­­­­dozó asztal, a minek tömör arany táblára volt felvés­ve az ajándékozó Leszczinszky grófnak a csodás tör­ténete ; fogadalmi képek, csupa drágakövekből rakott mozaikmunkával, arany kelyhek, és medenczék, kar­­bunkulusoktól szikrázó szentségtartók, régi koronák, a­miknek viselői kétszer akkora fejűek lehettek, mint mi vagyunk, keresztek, miken a zafíroktól és igaz gyöngyöktől nem látszott az arany; drága ereklye­tartók, ezüst szekrények, miken aranyból vert szobrok vannak ; — aztán csodálatos mesterművü órák, a mik mind jártak, ütöttek és harangoztak, s e szem­­vakitó pompa és gazdagság, e kincshalmaz és művé­szi remek közepett — azok a mankók, a miket az itt csodamódon meggyógyult nyavalyások itt hagytak. Mikor legelőször e kincstárházba beléptem, a sok drágaság között ezeket a mankókat láttam meg legelébb. Hej­de örömest itt hagynám én is azt az átok­verte koltuk dengenegit, a­mi a hónom alá szegődött, a benne levő aranyokkal együtt. Aztán megrendült az ének a k­órusban. Én nem tudom azt kimondani, hogy mit érez­tem az ének alatt. Nem láttam én e templomnak sem ezüstjét, sem aranyát; nem számláltam mennyi mázsára mehet az ? mert én csak azt a szent képet néztem ott az oltáron, a­mi le nem vette rólam a sze­meit, mindenütt rám nézett, mintha a lelkembe néz­ne,­­ ott olvasná, hogy én e szent helyre gonosz, is­tentelen szándékkal jöttem s szemrehányásokat tenne érte; az az ének egészen kiforgatott az idáig hozott gondolataimból, úgy hogy senki a nyomorékok és szenvedők gyülekezetében őszintébb vezekléssel nem verte a mellét öklével, s nem csúszott térdein a már­­ványpadlat fölött, mint én. Midőn a szertartásnak vége lett, egyenkint min­denkit oda bocsátottak a perjel elé, hogy átvegye az­­ áldást. A perjel hosszú őszszakálla agy volt, a­hogy az­­ öreg Istent festik. Minden vonásában az a végbetet­­­­len jóság kifejezése. Előre tudtunkra volt adva, hogy a fehér bará­­j­tok a beköszöntő látogatóktól nem fogadnak el sem­mi ajándékot. Csak a búcsuvétí Inél teljesíti azt, a­ki­nek tetszik. A perjel kiosztja az áldást az eléje járu­lók között, a­nélkül, hogy kérdené, ki az igazhivő, ki az eretnek. — lehet zsidó, lehet mohamedán, min­denkit egyformán megáld. S lehet valaki tele halál­­bűnökkel és vétkek elkövetésének rémes szándékaival, meg nem gyóntatja elébb. Megáldja, í­gy bocsájtja el, s csak azután, ha a megtérő vétkes visszatér má­sodszor is, megenyhülve, akkor fogadja el tőle a gyó­nást és az ajándékot. Én egészen megtörve kerültem ki a templomból. Elfeledtem, hogy miért vagyok ide küldve ? nem ju­tott eszembe kikémlelni a sánczok erejét, a felállított mozsarak lók­épességét, az őrség létszámát, csak bi­­czegtem a többi búcsujárókkal tova, annak a zso­lozsmának a dallamát dúdolva magamban, a mit a többiek hangoztattak, mig a hévízforráshoz elértünk. — Itt engem is levetkőztettek, s beleültettek egyiké­be azoknak a bakoknak, a miken a sánták, zsugoro­­dottak úszkálnak a viz fölött. Urat és szegényt nem­ lehet itt megkülönböztetni. Mikor kijöttem a vízből , már nem voltam sánta többé. Az összezsugorodott lábam olyan ép volt, mint a másik. »Miraculum! Miraculum!« kiáltaná az egész gyülekezet, s én magam elkezdtem sírni, mint egy gyermek. Hát mégis van Isten ! Daczára annak, hogy én annyiszor mondtam, hogy nincs ? Hát nem bánthatom meg őt annyira, hogy mi­kor hozzá fordulok, meg ne bocsásson. Fogtam a mankómat, most már nem a hónom alá, hanem a vállamra vetve, úgy tértem vissza a perjelhez. Rám ismert és szelíden mosolygott. Odatérdeltem elé, s azt mondtam neki, hogy gyónni akarok. És aztán meggyóntam neki mindent. Hogy a bajdemák-vezér megbízásából jöttem ide, kolostora erősségét kikémlelni. Hogy a rablók meg akarják támadni Berdiczovot, s van ostromágyu­­suk is, a­mivel a falakon rést lőjenek. Van négyszáz elszánt czimborájuk, a­ki képes halálveszélylyel meg­mászni a falakat. Az ősz perjel meghallgatta gyónásomat, és feloldott. Aztán azt mondá: — Eredj vissza azokhoz, a kik küldtek. És aztán vigy nekik tudósítást arról, a­mit tapasztaltál. Hadd jöjjenek. Te maradj ott velük és a­mit rád bíznak, hogy az ostromágyuval lövesd a kolostort, azt teljesítsd. — Én tegyem azt, atyám ? szólok elbámulva. — Igen. A pattantyústól függ, hogy milyen sikere legyen az ágyúzásnak. Lőhet jól, lőhet rosszul. Inkább te légy ott, mint más. — Rajta leszek, hogy rosszul lőjjek. — Tőled függ, hogy a felmentésünkre jövő se­regnek elég időhaladéka legyen megérkezni. Te az ostromot elhúzhatod hosszasan. — Úgy fogok cselekedni. (Folytatása következik.) Adakozás a dévai reáliskolai segélyzőegyesü­let javára. Budapestről Hofftr József és Csutak Lajos egyetemi hallgatók 2 írt­a­k. Eddigi gyűjtésünk 2081 frt 79 kr összesen 2083 frt 79 kr 5 db 20 frankos arany, 3 db cs. arany, 3 db ezüst forintos és 1 db szász ezüst tallér. Fogadják az adakozók köszönetünket áldozat­­készségükért. Egyúttal két hibát kell helyreigazítnunk, me­lyek a múlt hetekben közlött e tárgyú adakozások nyugtázásánál becsúsztak. Az Anninger testvérek adakozása (1 frt) nem Miskolczról, hanem Balassa- Gyarmatról való. A Csáktornyai adakozó (10 frt) nem Komjáry — mint sajtóhibából közölve van — hanem Konyáry Mihály ügyvéd. A conclave. A zár alatti pápaválasztás 1268-ban vette ere­detét. IV. Kelemen halálával ugyanis a bíbornokok Viterboban gyűltek össze, s miután egész két évig nem birtak megegyezni a pápaválasztás iránt, már szét is akartak menni, midőn a sz. Bonaventura ta­nácsára Viterbo lakosai egy házba zárták be az egész szent collegiumot, tudtára adván, hogy csak akkor fog onnét kibocsáttatni, ha a pápát megválasztotta. E fenyegetés sem használván, Gatti Romero városkapi­­zálva valának, s csakis akkor történt megegyezés az uj pápa iránt, ki X. Gergely vala. Ez és utódai megállapították azután a conclave szabályait, a többi közt IV. Pius 1562-ben De éli­­g­e­n­d­i­s bullájában a következőket hagyta meg: 1. A pápa halála után tíz napig kell várakozni, hogy idejök legyen a távollevő bibornokoknak Rómá­ba érkezni. 2. Egybegyülvén a conclave, a választás min­dennap tartassék meg. 3. A conclavéban való részvétel nem kötelezett. 4. A sz.­szék az interregnum alatt nem gyako­rol semminemű jurisdictiót a meghalt pápa ügyeire s érdekeire. 5. A conclave helyiségeiben a czellák sorshúzás útján jelöltetnek ki a bibornokok számára. 6. A conclave őrizetével megbizott bibornokok­nak szoros kötelességök megvizsgálni a helyiségeket s ügyelni arra, hogy a falakon, a padlókon s mennye­zeteken nyilasok ne legyenek, melyeken át a conclavis­­ták kívülre közlekedhessenek. 7. Bezártnak nyilváníttatván a conclave, minden levelezés kívülre be van tiltva. 8. A kívülre való közlekedés, illetőleg az étel beszolgáltatására szolgáló forgó asztalok, vagyis routá­k felügyeletével megbizott bibornokok vi­gyázni tartoznak arra, hogy az étellel valahogy leve­lek­be ne csempésztessenek. 9. A mely bibornok egyszer, legyen bár egész­ségi szempontból, a conclavéból kilépett, oda többé föl nem vétethető stb. A conclave Rómában mindig vagy a Vatikán vagy a Quirinal palotájában lan megtartva. Az arra szánt helyiség falakkal záratik el, csak egy ajtó ha­gyatván meg, s az ezen alkalmazott kis ablakon át történik a közlekedés a sz.­széknél levő külföldi kö­vetekkel. A conclave helyiség czellákra van osztva, minden ajtó nélkül, s midőn egy ily czella lakója nem akarja, hogy hozzá bejöjjenek, a bemenet elé ke­resztbe tesz két pálczát. A pápa halálát követett novendiálék utáni reggelen a bibornokok összegyűlnek a Vatikánban, honnét a Sz.­Péter templomába menvén, itt a con­clave megnyitása nagy ünnepélyességekkel megy végbe. A bibornok-dékán megesküti az összes con­­clavistákat. Ez napon még meg van engedve a bíbor­­nokoknak fogadni főrangú személyeket. Este azon­ban ismételt jeladás után, az idegenek eltávoznak, a conclave bezáratik belül is, kívül is; a belső zár kulcsát a camerlengo, a külsőét a conclave marsalla őrizi meg ; egy belső kulcsot kap még VIII. Orbán intézkedése folytán a szertartómester. A conclave helyisége négy kívülre szolgáló forgó asztallal — routá­val — láttatik el, melyeknek kulcsait szintén a szertartómester őrzi. A conclave alatt minden nap mise után és dél­után újból történik a szavazás, mindaddig, míg a pápa 2/3 szótöbbséggel meg nincs választva. Ekor a megválasztott fölszólittatik : el­fogadja-e a választást s igenlő esetben minő nevet óhajt fölvenni. Minderről rendes jegyző­könyv vétetik föl ; s ezután két legöregebb bibornok elvezeti az uj pápát a sixtini kápolna mögé, hol ráadván az aranyhímzésű kereszttel díszí­tett biborsarut s a főpapi díszruhát, az oltárhoz veze­tik, honnét első áldását adja a bibornokokra. Ezután trónra ül, a bibornokok egyenkint jönnek elé, s térdet hajtva, megcsókolják lábát s aztán fölállva, mindkét arczfelét. Ekkor a camerlengo átadja neki a halász­­gyűrűt s az első diaconus egy szertartómester kísére­tében a nagy erkélyre lép s fenhangon közli a néppel a megtörtént választást, a következő történelmi sza­vakat ejtvén ki: Nuncio vobis gaudium magnum,ha­bemus JPars. Dominum M­. M­., qui Bibi nomen imposuit N. N. E jelentést a S.­Angelo várából ágyulövések s az összes harangok megszólalása szokta követni. Országgyűlési tudósítás. Négyen : Rády Endre, Tarnóczy Gusz­táv, Pogonyi és Vidniczkay József -szóltak ma a kormány vámügyi Jilip Ciiului ellen s csak Perényi Zsigmond báró érvelt a javaslatok mellett. Rády Endre, a független szabadelvű párt hive, az önálló vámterület felé vonzott hajlamokkal; kevés fogékonyságot tanusit a »jobb megalkuvás« lehetősége iránt s nem­zetgazdasági harczra is hajlandó, minél ha­marabb. A független szabadelvű párt másik szó­noka, Pogonyi, hasonlatosképen az önálló vámterület hive, hanem szelidebb árnyalat­ban. Ő meg is alkuszik »méltányosan,« de e méltányosságra nem lát hajlandóságot. Kü­lönben a keleti kérdés körül pesszimistiku­­sabb Hellynél, mert míg ez azt vallja, hogy a legeslegutolsó óra, melyben segíthetünk, hátra van, ezután következik, Pogonyi azt mondja, ma már vége van ott mindennek, nincs mit megmenteni, nincs min segíteni.

Next