A Hon, 1878. február (16. évfolyam, 30-53. szám)
1878-02-14 / 41. szám
4. szám, XVI. évfolyam. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési ,111: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................6 frt —kr. 6 hónapra......................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 11 — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, 1878. Csütörtök, február 14. Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás j£± ÜST O SfcT XYI-dik évfolyamára. A »Hont megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak: Évnegyedre................................... 6 frl Félévre.................................................12 » Egy hónapra .............................. 2 » Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. ÜST" Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok tere Athenaeum - épület] küldendő. A »Eon« szerk. a kiadóhivatala. Budapest, február 13 A külpolitikai helyzet. Az Andrássy gróf által összehívott nemzetközi konferenczia még mindig késik összeülni, még mindig vajúdik. Oroszország, mely eleinte hozzájárulását jelentette ki »elvben«, most minden képzelhető kifogást felhasznál. Gorcsakovnak majd Bécs nem tetszik a konferenczia székhelyéül, mert ott bizonyos befolyások fognának érvényesülni a tanácskozások menetére; majd meg azt követeli, hogy maga (Gorcsakov) legyen annak elnöke; majd ismét azt kívánja, hogy a drinápyi praeliminárék képezzék a konferenczia tanácskozásainak alapját. Végül még azt is praetenciálják orosz részről, hogy a konferenczián ne megbízottak, hanem maguk a külügyérek jelenjenek meg és vegyenek részt. Ebből látszik, hogy igaza volt Bismarcknak, midőn azt raondá, hogy »valamit »elvben« elfogadni annyi, mint azt udvariasan visszautasitni, meghiusitni.« Míg a konferenczia tartására vonatkozó eszmecserék és sürgönyváltások kormány és kormány között folynak, az alatt az orosz hatalom megveti lábát Törökországban. Gorcsikov a diplomácziát foglalkoztatja, hogy az alatt a muszka hadak, folyton az A norodironi csapatukkal, teljesen uraivá legyenek Európa Keletének. Van szó flotta-demonstráczióról Konstantinápoly előtt, de az oroszok kezében van Csekmecse s innen torpedókkal rakhatják meg a Márványtenger azon részét, mely bejáratot képez Konstantinápolyhoz. Anglia addig készül »megóvni honosai érdekeit és biztonságát Konstantinápolyban,amig nem elzárva találja maga előtt az utat s hiába való aztán a flotta szereplése. Ehhez járul az is, hogy a minden felől magára hagyott Törökország nem csak mint porig levert hadakozó fél, de — habár kényszerűségből — mint szövetséges is teljesen az északi medve körmei között van. Ez magyarázza meg, hogy a porta vonakodott kiadni Angliának a bebocsátási formánt, melynek alapján az angol hadihajók benyomulhattak volna a Dardanellákba. Egy szóval Muszkaország egymaga intézkedik Keleten. A hatalmak pedig várhatnak, míg Gorcsakov kegyes lesz nekik átengedni a szót. A huzavona, melyet Gorcsakov a konferenczia tervével űz, nyilván arra mutat, hogy időt akar nyerni, míg teljesen otthonossá lesz Keleten az orosz haderő és hatalom, hogy akkor annál vakmerőbben szálljon szembe a nyugati hatalmak s ezek közt elsősorban Ausztria-Magyarország követeléseivel. Igazat kell adnunk Helfy azon állításának, hogy Muszkaország duplrozta Andrássy grófot. Bevallják ezt már bécsi jól értesült körökből származó tudósítások is, — csakhogy ezek igy fejezik ki: »Oroszország eltért eredeti programmjától« , most már Ausztria- Magyarországnak minden erejét meg kell feszítni , hogy Oroszországot visszatérése az eredeti »programaihoz« , melyet a háború előtt fölállított és a háború végczéljainak jelzett. De meg kell jegyeznünk, hogy Oroszország perfidiája korántsem esett Andrássy gróf számításain kívül Tisza Kálmán úgy a képviselőházban, mint a népgyűlések küldöttségei előtt tett nyilatkozataiban nem egyszer említ azon eshetőséget, mikor majd az egész nemzet lelkesedésére és áldozatkészségére kellene hivatkozni, hogy az ország, a monarchia s a trón érdekei megvédelmeztessenek a Keletről fenyegető veszélyek ellenében. Hasonló értelmű és szellemű passus volt az uralkodó azon trónbeszédében is, melylyel a delegácziókat nemrégiben megnyitó. Hivatkozunk még a katonai »készenléteire« vonatkozó intézkedésekre is. Mindezek arra vallnak, hogy sem az uralkodó, sem a közös külügyi, sem a magyar kormány nem vették készpénz gyanánt a Pétervárról tett fogadkozásokat és háború-programmokat. Bécsben is, Budapesten is egyátalában nem lehetetlen eventualitáskép vették számításba Oroszország perfidiáját; egyátalában nem tartották lehetetlennek, hogy Oroszország túl fogja lépni, vagy legalább kísérleteket tesz túllépni azon határokat, melyeket a háború kitörése előtt maga szabott önmaga elé. Íme az eshetőség bekövetkezett. Oroszorország oly követelésekkel lép föl, melyek valósulását Ausztria-Magyarország, öngyilkosság nélkül, soha meg nem engedheti. Ha a nyomorult kis Oláhország ki meri mondani, hogy nem, az utolsó csepp vérig nem engedheti meg érdekeinek lábbal tiportatását Oroszország, az előbbi »szövetséges« által, hogy nem tűrheti el az oláh területnek megcsonki — A 11 07 t r1 O -M Q fl-TT O *• A1IO w/ ^ n vi no*T 1--taloni, meg kevésbé tűrheti határainál a rauszka diktatúrát. Ha Andrássy gróf előre látta — és kétségtelen, hogy előre látta, a muszka perfidiát, a muszka túlterjeszkedés esélyét, mely már most bekövetkezett, gondolnia kellett s kétségtelen, hogy gondolt is azon eszközökre, melyekkel meghiúsítsa az orosz túlköveteléseket. S miután a provideált eshetőség bekövetkezett, be kell következni az annak elhárítására szükséges eszközök foganatba vételének is. És ezekre sokáig már nem lehet váratni. Mi is azt tartjuk, hogy napról-napra súlyosabbá lesz a helyzet s hogy periculum in mora — Tisza miniszterelnökről egyik esti lap tévesen jelenti, hogy ma reggel Bécsbe utazott. Értesülésünk szerint a miniszterelnök egyátalán nem szándékozik mostanában Bécsbe utazni. — A képviselőház erdőügyi bizottsága tegnapi ülésében elintézte az erdőtörvényjavaslat második — az állam, a törvényhatóságok, községek, egyházi testületek és egyházi személyek, alapítványok, hitbizományok és közbirtokosságok erdeiről szóló — fejezetét. A 17. §. azon rendelkezésénél, mely szerint testületek s részvénytársulatoknak a bányaipar czéljaira szolgáló erdei és gazdasági rendszeres ütemterv szerint kezelendők, a bizottság bizonyos átmeneti intézkedésk főtételét határozta el. Ugyane szakasznál hosszabb vitára nyújtott alkalmat azon indítvány, hogy az üemterv kellékeit az »erdők jókarban tartására« ilyet a »pusztítás megakadályozása« képezze. A bizoság mellőzte ez indítványt. A 22. §-ban kimondatot, hogy nemcsak a csekélyebb terjedelmű, de a cseklyél értékű erdőknél is megengedheti a közigazgaási bizottság, hogy az erdőkezelés az erdőőrzéssel igyanazon egy személyben vagy személyekben egyitenék — Bécsből űrjönyzik febr. 11-én a »Köln. Ztg.«-nak a következiket: Az osztrák-magyar flotta benyomult a Dardanelába s már hihetőleg Konstantinápolyba is érkezett Ausztria-Magyarország viszonyai Angliához kitűnőek, de Oroszországhoz,mint látsik a Novikov által végre átadott Gortsakov-féle jegyzék következtében, hidegek.. Ezen hosszú s mint biztos állítják, rendkívül gondosan szerkesztett iratban Gortsakov elfogadja elvben a konferencia, eszméjét, de a legfontosabb kérdéseket mint nem annak fóruma elébe tartozókat jelenti ki előre, sőt visszatarthatanoknak is mondja azokat, úgy, hogy a konferencziáiak nem maradna egyéb hátra, mint szentesiül: Oroszország törekvéseit. Andrássy gróf terve fomailag elfogadottnak, de lényegileg meghiusultnak tekintendő. A közös miniszterek folytonosan tanácskoznak s a legkomolyabb határozatok nem valószínűtlenek. ■— A konstantinápolyi helyzetről ezt írja a »D. Tel.« múlt pénteki kelettel. Nevezetes változások történtek, melyek remélhetőleg jó hatással lesznek. A nagyvezéri hivatal eltöröltetett, Ahmed Vefik lesz a tanács fő elnöke. Mahmud Damad Namik pasa által helyettesíttetett Manthorpe bey visszatért, miután Szulejmán seregének maradványa szerencsésen partra szállíttatot. Az a hír van elterjedve, hogy a porta, miután Oroszországgal külön egyezményt kötött, nem fog követet küldeni a konferencziára, azon indokból, mivel a törökök szerepüket befejezték és a többi teendőt Európára hagyják. — A konferencziáról ezt írja a »D. Teleg.« tudósítója: »Bécsben Oroszország válasza a konferenczia tárgyában közölve lett a külügyi hivatallal. A válasz nem végleges és további jegyzékváltást tesz szükségessé, Bécs, Szt.-Pétervár, Berlin, London, Páris és Róma közt. Gorcsakov hgkívánja, hogy az elnökséget ő vigye. Bécset készséggel elfogadná a gyűlés székhelyéül, ez azonban kizárná azt, hogy ő legyen az elnök. Az eddigi bevett szokás vezette a tanácskozást, melyben a konferenczia tartatott, hacsak semleges területen nem tartatnék a gyűlés, mely esetben az elnököt a hatalmak képviselői maguk választanák. Ezért az orosz kancellár jobb szeretné, ha a gyűlés Svájczban, vagy valamelyik kisebb német államban tartatnék. A konferenczián való elnöklést Gorcsakov személyes vágyból kívánja, hogy ifjúkori ábrándjai teljesüljenek. Már évek előtt, mikor még mint fiatal ember részt vett egy ily konferenczián, támadt az a kívánsága,hogy egy európai kongressusnak vagy konferencziának a tanácskozásait valaha ő vezethesse. Andrássy gróf szaván akarja fogni Gorcsakovot és rá akarja venni, hogy Bécsben legyen a konferenczia, hacsak beleegyeznek a nagyhatalmak, hogy Gorcsakov legyen az elnök. Mondják, hogy osztrák kormánykörökben azt tartják, inkább »a jó hangulatban levő Gorcsakov elnök, mint a rossz hangulatban levő Gorcsakov egyszerű kongressusi tag« által legyen Oroszország a konferenczián képviselve. Az a kérdés most, vájjon a nagyhatalmak beleegyeznek-e abba, hogy Oroszország kérdésében Európával szemben Gorcsakov legyen e a főbíró s váljon érdemesnek fogják-e tartani kivételt tenni a bevett szabály alól Gorcsakov bg. kedvéért. A konferenczia előzményeinek megbeszélése huzamos időt veend igénybe, úgy hogy egyelőre még nem lehet az összejövetel határnapját kitűzni. Az osnabrücki és münsteri konferenczia tárgyalásai pár esztendőt vettek igénybe, s nem lehetetlen, hogy most az előzetes kérdések tisztába hozatala pár hónapot fog igényelni. Ez azonban az ügyek jelen állásában legkevésbé sem lehet kívánatos. Itt azt állítják, hogy Németország azt a tanácsot adta a portának, miszerint egyezzék föltétlenül bele Oroszország követeléseibe. Sz.Pétervárott némi meglepetéssel fogadták azt, hogy Ausztria jegyzékét Németország kifogás nélkül engedte a nagyhatalmakkal közöltetni. Várták, hogy a hármas szövetségre figyelmeztetve lesz. Az osztrák jegyzéket egész terjedelmében helyeselte Bismarck és Andrássy azóta Németországtól függetlenül járt el. Németország magatartása a keleti kérdésben talányt képez még azok előtt is, kik szövetségtársai voltak. Nem szenved kétséget, hogy Bismarck nem engedte Ausztriát háborúba menni, míg a háború tartott, és nem valószínű, hogy most is megengedje neki szabadon azt tenni, amit akar. Lehetetlen tudni, várjon előre látta-e Bismarck a keleti háború kimenetelét, Oroszország diadalait s várjon Ausztriával kötött compromissuma által nem akarta-e indirecte valamely titkos czélját előmozdítani. De az az egy bizonyos, hogy Németország barátai nem szerencsések, hanem mindig valamely bajba keverednek. A „HON“ TÁRCZÁJA. Egy hirhedett kalandor a, XVII-ik századból. legényei korrajz XX. részben. Irta Jókai Mór. Második rész. A rablók között(15. Folytatás.) A berdiozovi zárda. — Ne busulj semmit! — mondá a Nyedzviedz, mikor azt látta, hogy keservesen kerestem a fejemet, azon való bánatomban, hogy a lábamat nem bírom leereszteni. — Most veszszük még csak igazi hasznodat, hogy megsántultál. Ilyen ember kellett nekünk régen. Azzal parancsot adott egy széles vállú ficzkónak, hogy vegyen föl a nyakába, s aztán úgy lovagoltam emberháton, ha az egyik elfáradt, változtatva a paripát egész az oczakovi erdőkig. A gonosz hajdemákok azzal álltak rajtam boszul a kényszerű megnyergelésért, hogy folyvást dalolták előttemutánam azt a gúnydalt, hogy : »Fáj a kutyának a lába. Megütötte a szalmába.« Az oczakovi erdőben pihenőt tartottunk , ott azután azt mondta nekem a Nyedzviedz : — No Barán, te tovább nem jösz velünk, hanem elkecskebokázol a biczebecza lábaddal Berdiczovba. Ott kikémleled a dörgést. Azután visszasántikálsz hozzánk a Prestjakavárba, s hírül hozod a mit kitanultál. Akkor aztán attól függ, hogy milyen erővel induljunk neki ? Mert én el akarom foglalni Berdiczovot. A molikovi merénylet csodálatos sikere elkapatta a rablóvezért. Mivelhogy itt kétezer embert szétvert három század magával, akik közül legalább ezernek volt puskája, most már nem kevesebbre gondolt, mint hogy egy bekerített várat bevegyen ostrommal. Arra pedig, hogy valaki Berdiezovba bejusson, semmi sem volt olyan jó alkalmatosság, mint egy sánta láb. Messze földről, még külső országokról is ez volt valamennyi sántának, kacskának, zsugorodott tagúnak és inaszakadtnak a találkozó helye. A berdiczovi után egyik csapat a másikat érte, aki mind a csodatevő helyre igyekezett. Aki rongyos volt, mankójával mérte végig az utat, a tehetősebbek öszvérre kötözve vitették magukat. A falusi parasztot talyigába fektetve tolta a felesége; a grófok aranyos zselyeszékben vitették magukat s a polgárok kétkerekű ökrös szekereken utaztak mind Berdiczov felé. Berdiczov a fehér barátoké volt, egy kellemes völgy teknőjében kiemelkedő halomra építve. Maga a kolostor erős bástyákkal volt körülvéve, a miket még köröskörül vizárok is védett, sánczkarózattal. A domb tövében volt egy hévizforrás, mely az árkokat ellátta, s távolabb már hétkerekű malmot hajtott. E vízárkon át csak szűk felvonó hídon lehetett a bekerített kolostorba bejutni. A tömérdek bucsujáró nép — a kolostor falán kívül épült városkában talált elhelyezést, s egyszerre száz embernél többet nem eresztettek be, akármilyen nagy ünnep volt, mert több nem is fért be a templomba, hanem ha nagy volt a sokaság, egész nap tartották a misét, az egyik száz ember bejött az egyik kapun, a másik száz kiment a másikon. Az udvaron, a bástyákon pedig Aliig, sarkig fegyverezett őrség volt felállítva mindig éjjel-nappal, s gond volt rá, hogy a látogatók semmiféle fegyvert be ne hozzanak magukkal. Mert a berdiczovi kolostorban mesés kincsek voltak felhalmozva. Nem csodálom, hogy úgy fájt azokra Nyedziiedznek a foga. Egy oltár, vert ezüstből csinálva, a mit Szajniszló fejedelem ajándékozott a kolostornak: egy áldozó asztal, a minek tömör arany táblára volt felvésve az ajándékozó Leszczinszky grófnak a csodás története ; fogadalmi képek, csupa drágakövekből rakott mozaikmunkával, arany kelyhek, és medenczék, karbunkulusoktól szikrázó szentségtartók, régi koronák, amiknek viselői kétszer akkora fejűek lehettek, mint mi vagyunk, keresztek, miken a zafíroktól és igaz gyöngyöktől nem látszott az arany; drága ereklyetartók, ezüst szekrények, miken aranyból vert szobrok vannak ; — aztán csodálatos mesterművü órák, a mik mind jártak, ütöttek és harangoztak, s e szemvakitó pompa és gazdagság, e kincshalmaz és művészi remek közepett — azok a mankók, a miket az itt csodamódon meggyógyult nyavalyások itt hagytak. Mikor legelőször e kincstárházba beléptem, a sok drágaság között ezeket a mankókat láttam meg legelébb. Hejde örömest itt hagynám én is azt az átokverte koltuk dengenegit, ami a hónom alá szegődött, a benne levő aranyokkal együtt. Aztán megrendült az ének a kórusban. Én nem tudom azt kimondani, hogy mit éreztem az ének alatt. Nem láttam én e templomnak sem ezüstjét, sem aranyát; nem számláltam mennyi mázsára mehet az ? mert én csak azt a szent képet néztem ott az oltáron, ami le nem vette rólam a szemeit, mindenütt rám nézett, mintha a lelkembe nézne, ott olvasná, hogy én e szent helyre gonosz, istentelen szándékkal jöttem s szemrehányásokat tenne érte; az az ének egészen kiforgatott az idáig hozott gondolataimból, úgy hogy senki a nyomorékok és szenvedők gyülekezetében őszintébb vezekléssel nem verte a mellét öklével, s nem csúszott térdein a márványpadlat fölött, mint én. Midőn a szertartásnak vége lett, egyenkint mindenkit oda bocsátottak a perjel elé, hogy átvegye az áldást. A perjel hosszú őszszakálla agy volt, ahogy az öreg Istent festik. Minden vonásában az a végbetetlen jóság kifejezése. Előre tudtunkra volt adva, hogy a fehér barájtok a beköszöntő látogatóktól nem fogadnak el semmi ajándékot. Csak a búcsuvétí Inél teljesíti azt, akinek tetszik. A perjel kiosztja az áldást az eléje járulók között, anélkül, hogy kérdené, ki az igazhivő, ki az eretnek. — lehet zsidó, lehet mohamedán, mindenkit egyformán megáld. S lehet valaki tele halálbűnökkel és vétkek elkövetésének rémes szándékaival, meg nem gyóntatja elébb. Megáldja, így bocsájtja el, s csak azután, ha a megtérő vétkes visszatér másodszor is, megenyhülve, akkor fogadja el tőle a gyónást és az ajándékot. Én egészen megtörve kerültem ki a templomból. Elfeledtem, hogy miért vagyok ide küldve ? nem jutott eszembe kikémlelni a sánczok erejét, a felállított mozsarak lóképességét, az őrség létszámát, csak biczegtem a többi búcsujárókkal tova, annak a zsolozsmának a dallamát dúdolva magamban, a mit a többiek hangoztattak, mig a hévízforráshoz elértünk. — Itt engem is levetkőztettek, s beleültettek egyikébe azoknak a bakoknak, a miken a sánták, zsugorodottak úszkálnak a viz fölött. Urat és szegényt nem lehet itt megkülönböztetni. Mikor kijöttem a vízből , már nem voltam sánta többé. Az összezsugorodott lábam olyan ép volt, mint a másik. »Miraculum! Miraculum!« kiáltaná az egész gyülekezet, s én magam elkezdtem sírni, mint egy gyermek. Hát mégis van Isten ! Daczára annak, hogy én annyiszor mondtam, hogy nincs ? Hát nem bánthatom meg őt annyira, hogy mikor hozzá fordulok, meg ne bocsásson. Fogtam a mankómat, most már nem a hónom alá, hanem a vállamra vetve, úgy tértem vissza a perjelhez. Rám ismert és szelíden mosolygott. Odatérdeltem elé, s azt mondtam neki, hogy gyónni akarok. És aztán meggyóntam neki mindent. Hogy a bajdemák-vezér megbízásából jöttem ide, kolostora erősségét kikémlelni. Hogy a rablók meg akarják támadni Berdiczovot, s van ostromágyusuk is, amivel a falakon rést lőjenek. Van négyszáz elszánt czimborájuk, aki képes halálveszélylyel megmászni a falakat. Az ősz perjel meghallgatta gyónásomat, és feloldott. Aztán azt mondá: — Eredj vissza azokhoz, a kik küldtek. És aztán vigy nekik tudósítást arról, amit tapasztaltál. Hadd jöjjenek. Te maradj ott velük és amit rád bíznak, hogy az ostromágyuval lövesd a kolostort, azt teljesítsd. — Én tegyem azt, atyám ? szólok elbámulva. — Igen. A pattantyústól függ, hogy milyen sikere legyen az ágyúzásnak. Lőhet jól, lőhet rosszul. Inkább te légy ott, mint más. — Rajta leszek, hogy rosszul lőjjek. — Tőled függ, hogy a felmentésünkre jövő seregnek elég időhaladéka legyen megérkezni. Te az ostromot elhúzhatod hosszasan. — Úgy fogok cselekedni. (Folytatása következik.) Adakozás a dévai reáliskolai segélyzőegyesület javára. Budapestről Hofftr József és Csutak Lajos egyetemi hallgatók 2 írtak. Eddigi gyűjtésünk 2081 frt 79 kr összesen 2083 frt 79 kr 5 db 20 frankos arany, 3 db cs. arany, 3 db ezüst forintos és 1 db szász ezüst tallér. Fogadják az adakozók köszönetünket áldozatkészségükért. Egyúttal két hibát kell helyreigazítnunk, melyek a múlt hetekben közlött e tárgyú adakozások nyugtázásánál becsúsztak. Az Anninger testvérek adakozása (1 frt) nem Miskolczról, hanem Balassa- Gyarmatról való. A Csáktornyai adakozó (10 frt) nem Komjáry — mint sajtóhibából közölve van — hanem Konyáry Mihály ügyvéd. A conclave. A zár alatti pápaválasztás 1268-ban vette eredetét. IV. Kelemen halálával ugyanis a bíbornokok Viterboban gyűltek össze, s miután egész két évig nem birtak megegyezni a pápaválasztás iránt, már szét is akartak menni, midőn a sz. Bonaventura tanácsára Viterbo lakosai egy házba zárták be az egész szent collegiumot, tudtára adván, hogy csak akkor fog onnét kibocsáttatni, ha a pápát megválasztotta. E fenyegetés sem használván, Gatti Romero városkapizálva valának, s csakis akkor történt megegyezés az uj pápa iránt, ki X. Gergely vala. Ez és utódai megállapították azután a conclave szabályait, a többi közt IV. Pius 1562-ben De éligendis bullájában a következőket hagyta meg: 1. A pápa halála után tíz napig kell várakozni, hogy idejök legyen a távollevő bibornokoknak Rómába érkezni. 2. Egybegyülvén a conclave, a választás mindennap tartassék meg. 3. A conclavéban való részvétel nem kötelezett. 4. A sz.szék az interregnum alatt nem gyakorol semminemű jurisdictiót a meghalt pápa ügyeire s érdekeire. 5. A conclave helyiségeiben a czellák sorshúzás útján jelöltetnek ki a bibornokok számára. 6. A conclave őrizetével megbizott bibornokoknak szoros kötelességök megvizsgálni a helyiségeket s ügyelni arra, hogy a falakon, a padlókon s mennyezeteken nyilasok ne legyenek, melyeken át a conclavisták kívülre közlekedhessenek. 7. Bezártnak nyilváníttatván a conclave, minden levelezés kívülre be van tiltva. 8. A kívülre való közlekedés, illetőleg az étel beszolgáltatására szolgáló forgó asztalok, vagyis routák felügyeletével megbizott bibornokok vigyázni tartoznak arra, hogy az étellel valahogy levelekbe ne csempésztessenek. 9. A mely bibornok egyszer, legyen bár egészségi szempontból, a conclavéból kilépett, oda többé föl nem vétethető stb. A conclave Rómában mindig vagy a Vatikán vagy a Quirinal palotájában lan megtartva. Az arra szánt helyiség falakkal záratik el, csak egy ajtó hagyatván meg, s az ezen alkalmazott kis ablakon át történik a közlekedés a sz.széknél levő külföldi követekkel. A conclave helyiség czellákra van osztva, minden ajtó nélkül, s midőn egy ily czella lakója nem akarja, hogy hozzá bejöjjenek, a bemenet elé keresztbe tesz két pálczát. A pápa halálát követett novendiálék utáni reggelen a bibornokok összegyűlnek a Vatikánban, honnét a Sz.Péter templomába menvén, itt a conclave megnyitása nagy ünnepélyességekkel megy végbe. A bibornok-dékán megesküti az összes conclavistákat. Ez napon még meg van engedve a bíbornokoknak fogadni főrangú személyeket. Este azonban ismételt jeladás után, az idegenek eltávoznak, a conclave bezáratik belül is, kívül is; a belső zár kulcsát a camerlengo, a külsőét a conclave marsalla őrizi meg ; egy belső kulcsot kap még VIII. Orbán intézkedése folytán a szertartómester. A conclave helyisége négy kívülre szolgáló forgó asztallal — routával — láttatik el, melyeknek kulcsait szintén a szertartómester őrzi. A conclave alatt minden nap mise után és délután újból történik a szavazás, mindaddig, míg a pápa 2/3 szótöbbséggel meg nincs választva. Ekor a megválasztott fölszólittatik : elfogadja-e a választást s igenlő esetben minő nevet óhajt fölvenni. Minderről rendes jegyzőkönyv vétetik föl ; s ezután két legöregebb bibornok elvezeti az uj pápát a sixtini kápolna mögé, hol ráadván az aranyhímzésű kereszttel díszített biborsarut s a főpapi díszruhát, az oltárhoz vezetik, honnét első áldását adja a bibornokokra. Ezután trónra ül, a bibornokok egyenkint jönnek elé, s térdet hajtva, megcsókolják lábát s aztán fölállva, mindkét arczfelét. Ekkor a camerlengo átadja neki a halászgyűrűt s az első diaconus egy szertartómester kíséretében a nagy erkélyre lép s fenhangon közli a néppel a megtörtént választást, a következő történelmi szavakat ejtvén ki: Nuncio vobis gaudium magnum,habemus JPars. Dominum M. M., qui Bibi nomen imposuit N. N. E jelentést a S.Angelo várából ágyulövések s az összes harangok megszólalása szokta követni. Országgyűlési tudósítás. Négyen : Rády Endre, Tarnóczy Gusztáv, Pogonyi és Vidniczkay József -szóltak ma a kormány vámügyi Jilip Ciiului ellen s csak Perényi Zsigmond báró érvelt a javaslatok mellett. Rády Endre, a független szabadelvű párt hive, az önálló vámterület felé vonzott hajlamokkal; kevés fogékonyságot tanusit a »jobb megalkuvás« lehetősége iránt s nemzetgazdasági harczra is hajlandó, minél hamarabb. A független szabadelvű párt másik szónoka, Pogonyi, hasonlatosképen az önálló vámterület hive, hanem szelidebb árnyalatban. Ő meg is alkuszik »méltányosan,« de e méltányosságra nem lát hajlandóságot. Különben a keleti kérdés körül pesszimistikusabb Hellynél, mert míg ez azt vallja, hogy a legeslegutolsó óra, melyben segíthetünk, hátra van, ezután következik, Pogonyi azt mondja, ma már vége van ott mindennek, nincs mit megmenteni, nincs min segíteni.