A Hon, 1878. február (16. évfolyam, 30-53. szám)
1878-02-06 / 34. szám
34. szám. XVI. évfolyam. Esti kiadás: Budapest, 1878. Szerda, február 6. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra.....................................6 frt — kr. 6 hónapra.....................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 11 — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden kőkemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, február 6 A képviselőház mai ülésének nagy részét Kerkápoly Károly vette igénybe, aki hosszú beszédet tartott a kiegyezési törvényjavaslatok ellen. Beszéde vázlatát országgyűlési tudósításunk adja. Eleitte Horánszky Nándor szólt, szintén a kiegyezési törvényjavaslatok mellőzését követelve. A példátlan perfidia, melyet Oroszország Románia irányában tanúsított, még csak most kezd egész valójában földerülni. A jól értesültPol. Corr.t bukaresti levelezője írja erre vonatkozólag, hogy Gorcsakov herczeg, bár hónapokat töltött Bukarestben,ezidő alatt az oláh státusférfiakkal folytatott igen gyakori értekezései alkalmával soha egy árva szóval sem emlékezett meg Beszaráfiáról. Hanem azon nagy hangsulylyal mondott és többször ismételt szavaiból, hogy Oroszország arra törekszik, hogy megsemmisítse a párisi szerződést s magának Gorzsakovnak legfőbb ambitiója a széttépett párisi szerződés rongyait engesztelő áldozatul rátenni Miklós czár sirjára: minden roszat következtettek már Oláhország integritására. Már akkor aggodalmak nyugtalaníták Oláhország sorsának intézőit. Ez aggodalom még nagyobbra fokozódott, midőn Gortsakov úgy odavetőleg azt jegyzé meg egy alkalommal Bukarestben tartózkodása alatt, hogy az 1877. april 16 -i oláh orosz conventió biztosítja ugyan Oláhország területi integritását, azonban e conventió azon pillanatban elvesztette érvényét, melyben Oláhország a háborúban részt véve, föladta semlegességét. Az oláhok csak várták, mikor szakad egészen nyakukba a muszka barátság áldása. De több szó ez irányban nem ejtetett. Csak a múlt hóban érkezett egy orosz diplomatától egy oláh kormányférfiúhoz levél, melyben először van megnevezve Bessarábia és az mondva, hogy ha Oláhország vonakodnék retrocedálni, (viszszaengedni) Bessarábiát Oroszországnak, ez annyit tenne, mint magát a czár személyét megsérteni. Aztán Bukarestbe érkezett Ignatiev s ez kormánya megbízásából szóbelileg ugyanezt adta tudtára az oláh kormánynak,— kárpótlásul ajánlva Oláhországnak a Dobrudsát Küsztendseig. A szegény oláh kormányférfiak most egyre tanácskoznak, hogy mit tevők legyenek. Látják, hogy egészen benne vannak a muszka kelepczében. — A képviselőház igazságügyi bizottsága mai ülésében a perrendtartásról szóló törvényjavaslatra nézve Teleszky Istvánt választá előadóul. — A Német- és Francziaország közti jó viszonyok St.-Vallier grófnak, az új franczia nagykövetnek Berlinbe érkezése óta jelentékenyen megszilárdultak. Feltűnő, hogy a berlini sajtó több figyelmet fordít az új franczia nagykövet felé, mint a diplomatiai testület egyéb tagjaival tenni szokása. Szintén új dolog Berlinben az, hogy St.Walkier beszédét, melyet első kihallgattatásakor a császárhoz intézett, az ottani lapok közölték. E kedvező fogadtatásban nagy része van az új nagykövet személyének is, ki a háborút követett alkudozások alatt többszörös érintkezésben volt a német hivatalos körökkel, s nagy ügyességet fejtett ki, hogy a németek igényeit a franczia kormány kívánságaival a lehetőleg összhangzásba hozza. A császárhoz intézett beszédében St. Vallier kiemelé a franczia köztársaság konzervatív jellegét s A „HON“ TÁRCZÁJA. Homo síim. Ebers György legújabb regénye. (23. Folytatás.) Paulusz fölállt s oda lépett a Phoebicius lakásának ablaka alá, benézve a félig betett ablaktáblák között. De ott a szobában minden csendes volt. Ép egy órája múlt, hogy Mirjám a Siréna lakásába leskelődött. Mirjám, miután elárulta, a mit látott, távolról követő Phoebiciust s az istálókon keresztül suhant a szenátor udvarába. Tudnia kellett, mi történt odaben, s minő sorsra kárhoztatta a dühös centurió Hermaszt és Sirénát. Mirjám mindenre el volt készülve, s az a gondolat, hogy a centurió mindkettőjöket átdöfte kardjával, keserédes megnyugvással tölte el kebelét. Most világosságot pillanatott meg a nyíláson keresztül, melyet a lazán behajtott ablaktáblák hézaga engedett, kissé széjjel hajtá a faszárnyakat s lábát a falhoz feszítvén, egészen felhúzta ruganyos testét az ablakba. Ekkor megpillanta Sirónát ágyában ülve s előtte Phoebiciust a dühtől eltorzult arczczal. Lábainál hevert a Hermasz birkabőre. A sápadt centurió égő lámpát tartott jobb kezében. Fénye levilágított a Siróna ágya előtti lépcsőre s ott visszatükröződött egy nagy sötét tócsában. — Ez vér! — gondolá magában Mirjám, összerázkódott és lehunyta szemét. Midőn újra fölnyitá, látta, hogyan fordítja a gallus nő lánggal férje felé. Mirónának tehát meg nem De hát Hermasz ? — Az ott az ő vére! — panaszlá és kiáltá valami szózat meggyötrött szivében, — és én, én vagyok a gyilkos, én ontottam ki azt a vért ottan. Keze elereszté az ablak párkányát, lába újra megérinté az udvar kövezetét s borzasztó lelki gyötrelemtől űzetve, újra kisietett a szabadba, fel a hegynek, ugyanazon az utón, a melyen lejött. Érző magában, hogy készebb szembe szállni a ragadozó párduczcal, daczolni az éjjeli fagggyal, éhséggel és szomjúsággal, semhogy egy ily bűnnel lelkén a Dorothea, a szenátor és Marthana szeme elé kerüljön. A futó Mirjám volt ama kísértetek egyike, melyek Pauluszt megrémítették. A türelmes anachoréta ismét visszaült a kőpadra s gondolá magában: — A hideg mégis fáj. Nagy dolog egy olyan gyapjas birkabőr. De a Megváltó sokkal nagyobb kínokat viselt el ennél, s én mi végből hagytam volna el a nagy világot, ha nem azért, hogy nyomdokain járjak s hogy itt gyötrelmek közt szenvedjem át ez életet, igy tevén magamat érdemessé a halálon túli élet örömeire. — Ott, ahol az angyalok lebegnek, nem lesz szükség hitvány báránybőrre. Ez alkalommal pedig csakugyan nem vezérli önzés tettemet, mert valóban másokért szenvedek, fázom Hermaszért és azért, hogy öreg atyját a fájdalomtól megkíméljem. — Szeretném, ha még nagyobb lenne a hideg s én ezentúl soha, igazán soha nem veszek vállamra efféle melegítő állatbőrt. Paulusz fejével bólintott, mintha meg akarná dicsérni magát e határozatáért, de csakhamar elkomorodott, mert azt hive, hogy talán ismét gonosz útra tévelyedett. — íme, egy maroknyi jót tesz az ember — gondolá magában, — s a szív mindjárt annyi kevélységgel telik el, mint egy teverakomány. Ha vaczog is a fogam a hidegtől, azért én mégis nyomorúságos gazember vagyok! Minden aggályom és alapos ellenvetéseim daczára is mennyire csiklandó hiúságomat, mikor megjelentek a raithubeliek s fölajánlák számomra a presbyteri méltóságot. Midőn először győztem a négyes fogattal, hangosan ujongtam örömömben , de oly fölfuvalkodott mégse voltam, mint a minap! Hányan vannak, akik az Üdvözítőt vélik utánozni, pedig csak megdicsőülésére törekszenek, megaláztatásainak szépen kitérnek az utjából. Te Mindenható, te légy tanúm, hogy én ezek után is komolyan törekszem; de mihelyst megszurják testemet a tövisek, azonnal rózsává válik minden csepp vérem s ha lesimitom, jönnek az emberek s koszorúkat szórnak utamba. Azt hiszem, gyötrelmet gyönyör nélkül ép oly nehéz találni e földön, mint gyönyört gyötrelem nélkül, így elmélkedett, mialatt a hidegtől vaczogott a foga. Elmélkedése azonban megzavartatott, mert a kutyák egyszerre elkezdtek hangosan ugatni. Phoebicius kopogtatott a szenátor ajtaján. Az udvarból szavak hangzottak ki, azokból ő egyet sem vesztett el. A mély hang volt a szenátoré, az éles, magas hangnak tehát a czenturióénak kellett lenni. Ez utóbbi nejét követelte vissza az előbbitől, aki azt itt rejtegeti házában, mig Petrusz határozottan állita, hogy Siréna tegnap reggel óta nem tette át lábát a küszöbén. A szenátor, daczára a heves, ingerült hangnak, melylyel bérlője beszélt hozzá, egészen nyugodt maradt s nemsokára eltávozott, megkérdeni nejét, várjon azalatt, mig ő aludt, nem nyitá-e meg ajtaját a szökevény előtt. Paulusz hallá az udvaron fel s alá járó katona lépteit, melyek hirtelen megállották, midőn Dorothea asszony férje kíséretében az ajtó elé lépett s a maga részéről is határozottan kijelenté, hogy mit sem tud Sirena felől. — Akkor — vágott szavába Phoebicius — annál többet fog tudni hollétéről fiatok, Polykarp. — Fiam tegnap óta üzleti ügyekben Raithában tartózkodik, — viszonzá Petrus keményen s visszautasitólag. — Csak ma reggelre várjuk vissza. — Úgy látszik, sietett s még előbb visszatért, — mondá Phoebicius. — Előkészületünk az áldozó ünnepre fönn a hegyen senki előtt nem volt titok és a ház urának távolléte betörésre bátorítja a tolvajokat, mindenek fölött a szerelmeseket, a kik rózsákat dobálnak szépeik ablakába. Ti keresztyének nagyra vagytok vele, hogy szentségnek tartjátok a házasságot; de nekem úgy tetszik, hogy ti ezt csak hitsorsosaitokra tekintitek annak. A pogány ember feleségénél fiaitok bátran próbálhatnak szerencsét. De más kérdés, vájjon a férj, ha pogány is: elszíveli-e ezt a játékot vagy nem. Ami engem illet, én mindenre inkább vagyok hajlandó, mint tréfára s ezennel kijelentem neked, hogy én a császár ruháját, melyet viselek, meggyalázni nem engedem s most végig akarom motozni házadat, s ha nálatok találom a kötelességéről megfeledkezett asszonyt és fiatokat, sőt és téged a biró elé vitetlek s jogom szerint fogok elbánni a csábítóval. — Hiába kutatnál, — viszonzá Petrusz, csak nehezen bírva leküzdeni ingerültségét. — Az én szavam »igen« és »nem« s én ezt még egyszer mondom most neked. Nem, mi nem rejtegetjük sem nődet, sem fiunkat. Sem Dorothea, sem én nem vágyakozunk ügyeidbe keveredni, — de azt se tűrjük, hogy más, bárki legyen az, a mi dolgainkba avatkoznék. Ezen a küszöbön nem teszi keresztül lábát más, mint a kinek én megengedem, vagy a császár bírája, a kinek engededelmeskedni kénytelen vagyok. Te neked azonban megtiltom s még egyszer ismételem : Siréna nincs mi nálunk, s te jobban tennéd, ha más felé keresnéd, a helyett, hogy itt töltöd az időt hiába. — Nincs szükségem tanácsodra — vágott szavába a centurió hevesen. — Én pedig nem érzem magamat hivatva házi torzsalkodásaitokat elsimítani — viszonzá Petrusz. — Te Sirónát a mi segítségünk nélkül is visszakapod , mert sokkal nehezebb a nőt a házhoz fűzni, mint visszahurczolni, ha megszökött. — Majd megtanulak én! — fenyegetőzött a centurió, végig pillantván a rabszolgákon, a kik összefutottak a lármára az udvaron s kik között a szenátor legidősebb fia Antonius is megjelent. — Én azonnal összehívom embereimet s ha ti itt rejtegetitek a csábitó, azok majd elállják az útját. — Várj még egy órát, — mondá most Dorothea, magán uralkodni már alig tudó férje kezét megérintve, — s meg fogod látni Polykarpot, amint atyja mentén haza tér. Vájjon ama rózsák, melyeket fiam nőd ablakába tett, a ki az ő kis testvéreivel oly örömest játszik, vájjon csupán azok vezettek téged arra a gondolatra, hogy ő a nőd csábítója, — avagy talán van más okod is, hogy őt és minket ilyen súlyos váddal sértegess ? Midőn a férfiak, mint két részszel terhes felleg, egymásra robbani készülnek: az értelmes nő szava, mint valami békéltető enyhe fuvallat gyakran szétválasztja őket. Phoebicius nem akarta válaszra méltatni a Polykarp anyját, de az ő kérdése volt az első, ami arra indutá, hogy visszapillantson a történtekre s most be kelle vallania maga előtt, hogy gyanúja gyenge alapon nyugszik. Ugyanekkor eszébe jutott az is, hogy ha Siréna a szenátor háza helyett a puszta felé menekült, ő itt ekkor csakugyan csak pocsékolja az időt s az ut, melylyel Siréna már eddig is előnyben van, végzetes módon növekedik közöttük. (Folytatása következik.) ezzel oly pontot érintett, melyre nézve Vilmos császár személyes nézetei tartózkodó álláspontnak felelnek meg. Francziaországnak kifelé való viszonyaiban a konzervatív jelleg fog legközelebb jelenkezni. A császár feleletében eme pont érintetlen maradt. Bécs, február 4-én. (Eredeti levél.) Német-, Angol- és Olaszország kedvező válasza az Andrássy-féle meghívásra csaknem egyszerre érkezett ide, s mire e sorok önökhöz jutnak, Francziaországé, mely csupán szerénységből engedi át jó idő óta külügyi dolgokban az elsőséget másoknak, valószínűleg szintén itt lesz. Oroszország, úgy hallom , bár elvben ő is elfogadta a konferencziatervet, megbízottjának kinevezése előtt néhány kérdést szabatosan megjelöltetni és praecziziroztatni óhajtana, de mivel ily kísérlet, ha csakugyan megtörténnék — egyfelől amolyan filius ante patrem lenne, másfelől meg a konferenczia összeülését okvetlen késleltetné, bizonyosnak tartom, hogy az óvatos pétervári kabinet nem fog az ár ellen úszni, s nehogy mindjárt az első lépésnél izolálva maradjon, föltétlenül csatlakozni fog a többi garans előzékenységéhez monarchiánk iránt, s azokkal egyidejűleg ő is útnak ereszti képviselőjét hozzánk. Mi lesz a roppant fontos s valószínüleg »élénk« tanácskozások eredménye ? ma még csak ott tudják, ahonnan semmiféle telegráf és telefon nem vezet le a földre , csak az az egy bizonyos, hogy Görögország példátlan fölsülését a história lapjairól semmiféle diplomáczia nem lesz képes letörölni. A hős Achilles pálya unokái, akik tegnap még a félvilágnak megtelegrafiozták a dicső vitézséget, melylyel a határt átlépték, s néhány török őrházat harcz nélkül elfoglaltak, ma már, ha jól vagyok értesülve, szintén per drót és villany csengenek a védhatalmaknak: állítsák meg Hobart pasa hajóit s mentsék meg a klasszikus Athént, a nem klasszikus, de pusztító Krupp-golyók rombolásaitól. Minthogy a legalázatosb kérelem azon ajánlattal van összekötve, miszerint a görög kormány kész viszonzásul Byzancz visszahódítására küldött s 48 óra alatt Homér lantjára méltó nagy tetteket végzett csapatait azonnal haza parancsolni, nem lehetetlen, hogy az illető patronusok megkönyörülnek a jámbor Komonduroszon s hasonlót tanácsolnak a portának is; megeshetik azonban, hogy Hobart előbb ér a Pyraeusba, mint ez előterjesztések a Dolmabagdadjeba, s akkor ? ... na az Akroprolita becses romjait akkor sem fenyegeti veszély, lévén a görög kormánynak magához való esze, hogy — ha már a czár messze, az ellenség pedig közel van, ne attól, hanem ettől kunyerálja vissza, a mit oly nemtelen és esztelen módon koczkáztatott: a békét, nyugalmat, s dicstelen tán, de legalább golyómentes biztosságot. A b. a 1. o x- ti. Az utolsó orosz hadmozdulatok a határtéren. A »Pol. Corr.«-nek Zimniczából jan. 31-iki kelettel ezt jelentik: »Felső Bulgáriában az utóbbi napokban újra megkezdődtek a hadműveletek. Az oroszok az alsó Lomnál Kadikion és Burinon át Pirankára nyomultak s azóta valószínüleg elérték a várna-rustsuki vasutat Jenizekien Ez által Rustsuk tökéletesen el van szigetelve. Ezen hadmozdulatokat az oroszok már pár hét előtt tervezték, de akkor az egy méter magas hó megakasztá a tüzérség és trainoszlopok előnyomulását. Az orosz hadvezénylet most is kénytelen volt kerülő mozdulatot tenni, s Tirnovától Tsezerevon, Ailakiön és Tülüdzén át előnyomulni az oszmánbazári után. Oszmánbazár megszállása s Eszki-Duma várható elfoglalása által az anélkül is gyenge török csapatok Balgrádban meg vannak kerülve és kénytelenek lesznek Sumlába visszavonulni. Zimmermann tirnok a kelet-bulgáriai harcztéren szintén két irányban előre nyomult. Mintegy 20,000 emberrel ő maga nyomult előre 30 kilométernyire Szilisztriától s 14,000 főnyi csapatot az oglubazardsiki csomópont elfoglalására küldött. A Balkán déli oldalán háborútlanul történik az orosz invazionális hadsereg központosítása. Slivnoból és Jamboliból a Feketetenger partjára mentek csapatok és megszállták Kasznabádot, Ruszokeszit, és Kis-Oszmánt és most 25 kilométernyire vannak Burgasztól. A szárazföldi összeköttetés tehát a a várnégyszögben levő hadsereg és Konstantinápoly közt meg van szakítva és csak a vizi út van nyitva Várnán át. Gurko tábornoknak Szulejmán pasa fölött vívott győzelméről azt jelentik, hogy az utolsó működő török hadsereg szétszórása úgyszólván tökéletesen sikerült. Szulejmán pasa Kavalaba legfölebb néhány szétszórt csapatmaradványával (mintegy 600 emberrel) érkezhetett meg. Szulejmán egész hadserege 42.000 emberből állott. Ebből körülbelül 6000 esett el az adakiösi, dermenderei, filippopeli és karagacsi csatákban jan. 15., 16., 17. és 18-án. 9000 ember aztán mindjárt a legközelebbi napokban, s később az üldözés közben ismét több ezer ember elfogatott az egész tüzérséggel együtt. A török hadsereg tehát már a Rhodope- Balkánon való átmenetele előtt leolvadt 19— 20 ezer főre. Már most gondoljuk meg, hogy mennyi embernek kellett elveszni a hegyek közt a járhatlan után 15 foknyi hidegben eszközölt visszavonulás alatt, mikor a hadsereg mindent nélkülözött, s hogy hány embernek kellett visszamaradni, és nem leszünk meglepetve, ha a Kavalában és az aegai tenger más pontján megérkezett török katonák létszámát legfeljebb 10,000 főre becsüljük, kik teljesen demoralizálva vannak. Akik török részről ezen hadseregre számítanak Konstantinápoly vagy Gallipoli védelménél, azok nagyon elszámították magukat. Az orosz csapatok koncentrikus előnyomulása a fegyverszüneti alkudozások alatt egy nap se lett késleltetve. Január 26-án Gurko és Radetzkij hadseregének zöme már szoros érintkezésbe léptek egymással. Előbbenn a széles országúton Philippopolból Paposzin, Haskien és Hermanlin át nyomult előre, míg Radetzkij Eszki-Zárából szintén Hermanli felé nyomult két hadoszlopban. Az egyik hadoszlop kelet felé fordult és a jenizarai vasutat használta Hermanli-Drinápolyba; a másik Ahikiöjbe ment és onnan egyenes vonalban délre Güterlün át, ahol elérte a Maritza-völgyet, hogy szintén Hermanli, Musztafapasa és Drinápolyba húzódjon össze. Drinápolyból az oroszok tekintélyes haderővel Kirk Kiliszán át Araba, Burgasba, Aizololba és Malgarara mentek. Erős lovas portyázó csapatok ugyan Csornig mentek, de Konstantinápolyba csak febr. elején érhetnének az oroszok, ha a fegyverszünet meg nem köttetik. Országgyűlési tudósítás: A képviselőház ülése február 6-án. Elnök Ghyczy Kálmán; jegyzők : Horváth, Molnár, Orbán. A miniszterek közül jelen vannak: Tisza, Széll, Perczel, Pécsy, Bedekovics, Trefort, Szende. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja a mosonmegyei átalános tanító egyesület kérvényét az 1875. 32. t. sz. módosítása iránt. Just József a mentelmi bizottságban viselt tagságról lemond. A szombati ülésen fog helyébe az új tag megválasztatni. Következik a napirend : a vámszövetségről s a vámtarifáról szóló javaslat folytatólagos tárgyalása. Horánszky Nándor: Szükségesnek tartja előadni érveit, melyek annak daczára, hogy ő a kormány pártjához tartozik, e javaslat ellen beszélni készült. Igen sajnálja, hogy azon kényszerhelyzetbe jutott, hogy a kormánypolitikától ép azon perezben kell megvonni a támogatását, midőn azon kérdéseknek végeldöntése előtt állunk, amely kérdések őt három évi politikai pályája alatt sok más kérdésekben hallgatásra birták s arra ösztönözték, hogy nézeteit alárendelje azon főfeladatnak, mely a kiegyezési kérdések sikeres megoldásában áll előttünk; sajnálja, hogy el kell hagynia azon kormányt, melynek élén oly férfiú áll, kinek sem tehetségét, sem hazafiságát, sem ügybuzgalmát kétségbe nem vonta soha, nem vonja ma sem; de kinek tévedései párhuzamosan e kérdésekkel nagyok, s nagyok azon tévedései is, melyekbe maga jutott s azok is, melyekbe a haza sorsát juttatta. Soha nem volt az olcsó népszerűség barátja s tudott ezzel daczolni is (Éljenzés balfelől), de ennek is meg van a nagy határa a meggyőződésben, s ő elérkezettnek látja azon időt,hogy megvonja beleegyezését ezen politikától s igy elvesse az összes kiegyezési javaslatokat. (Éljenzés balfelől.) Nem kívánja e tárgyalásokban egyik félnek a másik rovására való diadalát, s azért koncessiókra hajlandó volt, de mindenben engedni nem lehetett a mi feladatunk. (Tetszés.) Ezután kifejti, hogy bár megkárosításunkat belátja, miért nem akar az önálló vámterület talajára térni, bár inkább elfogadná a vámterületi különválást is, mint a jelen kiegyezést. De különben egy józan helyes kiegyezés mellett ő elkerülendőnek tartja azon küzdelmeket, melyekkel eme szakítás járna. Csakhogy a szakítás elkerülése nem egyértelmű azzal, hogy mi minden téren engedjünk s ipari fejlődésünk és pénzügyi kibontakozásunk módjáról örökre lemondjunk. (Tetszés.) Az mondatik, hogy mi 1850-től kezdve fejlődtünk. De miféle logika nyilvánul e fejlődésben ? Az időszakot, melyről szó van, három részre lehet osztani ; az első terjedt az ötvenes évektől a hatvanas évek második feléig, azután következett a második időszak 1872-ig, a harmadik 1872-től kezdve napjainkig. Az ötvenes években csakugan nyilvánult fejlődés, de ez a munka fölszabadulásának következménye volt; ezután stagnáczió is állott be, mely tartott a hatvanas évek közepéig; azután ismét emelkedés következett, de ez nem volt egészséges fejlődés, mert inkább az átalános s épen nem szolid kereskedelmi üzérszellem okozta, azóta pedig ismét hanyatlás következett be. Erre nézve idézi a szesz-, czukor és söripar statisztikai adatait, melyek által konstatálva látja, hogy a fogyasztási adók közvetlen hatása ránk nézve gyors hanyatlás, Ausztriára nézve pedig csak részben apadás, más részben azonban erős emelkedés volt. (Úgy van balról.) A kérdés pénzügyi oldalára nézve megjegyzi, hogy ő soha nem hitt a financziák egyensúlyának helyreállításában, ha csak károsodásunk e téren nem orvosoltatik, s hogy nem orvosoltatik, azzal szemben a kormánynak mentsége nincs, nem lehet. (Tetszés balról.) A 67-es törvények pénzügyileg független államnak mondják Magyarországot, de vajjon független államnak mondható-e az olyan, melynek jövedelmeiből egy rész idegen állam pénztárába foly, ez nem függetlenség, ez gyarmati viszony. (Élénk helyeslés balról.) Ami azt a kérdést illeti,károsodásunk ellen van-e védelmi lehtőség a közös vámterület keretén belül szóló igennel felel; fölemlítette a czukoradó tárgyalása alkalmából már Kerkápoly, hogy a 67-ki törvények nem egyenlő, hanem arányos rendezésről szólanak s ezzel fölvettetett a zonális rendszer eszméje, mely alkalmas lehet káraink ellensúlyozására; fölvettetett a fogyasztási adók közössé tételének eszméje, mely — a nélkül, hogy új közös ügyet teremtene — a jövedelmeknek a közös kiadásokra való fordítása által mentene meg minket eddigi visszás helyzetünkből. Bármint történjék is azonban, a jelen helyzetből szabadulni kell. (Tetszés balról.) A kiegyezéssel összefüggő vámtarifa igen sajnos visszaesést képez az 1868-ai szabad kereskedelmi irányzathoz, melyet szóló a közös vámterület elengedhetlen föltételének tekint, s hosszasan bizonyítgatja, hogy a Németországgal folytatott kereskedelmi szerződés iránti alkudozások megakasztását monarchiánk magatartása okozta, melynek megváltozására, ha csak a jelen tariftát a kormány pártolása daczára a ház el nem veti, kilátás nincs. (Tetszés balról.) A kiegyezésre nézve elejétől fogva nem voltak tisztában alapeszméikkel a kormányok ; egymás gyengeségéből merítettek érveket s adatokat a kívánható koncessziók mérveire nézve s igy jutottak oda, hogy e kiegyezés két évnél tovább húzódott s a legkülönbözőbb modalitásokon ment át. Hiba volt a két fél közt az őszinteség hiánya is, ez okozta, hogy mikor a kormány az elért kiegyezési pontokat közölvén a magyar képviselőház többségének tagjaival, ezek készeknek nyilatkoztak annak elfogadására: az osztrák kormány ebből érvet s bátorságot merített az elfogadott megegyezés elhagyására, s a magyar kormányt azon helyzetbe hozta, hogy mindig többnek és többnek koncredálására kényszerült. (Ugy van! Élénk helyeslés balról.) Ez juttatott a jelenlegi helyzetbe, mikor a fokról fokra való hátrálás és engedés az Ausztriával való politikai szövetség barátaiban, s ezek közé sorolja szóló is magát, már az iránt támad kétely, vájjon az újonan bekövetkezendő állapot elszegényítő hatása (Élénk tetszés balról) nem rendíti-e meg e politikai szövetség alapjait is. Mikor a tárgyalások folyamán a jövő esélyei iránt aggódó képviselők a kormány előtt kifejezést adtak ez aggályoknak, a kormány azzal nyugtatta meg őket, hogy a tárgyalások eredménye törvényjavaslatok alakjában a ház elé fog kerülni s ezzel módja lesz a ház tagjainak pártatlan tárgyilagos kritikát gyakorolni. Ez idő most következett el, s azért a kormánynak nincs joga most a cháoszra való hivatkozással, sem a rá háruló felelősség teljes súlya alól menekülni akarni. (Élénk helyeslés balról, mozgás a középen. Tisza közbeszól: Nem is akar.) sem a képviselők helyzetére erkölcsi pressziót gyakorolni. (Ugy van! balról.) Szóló tagadja e cháosz létezését s mert ellenkezőleg állapotaink javulására remél eshetőséget a javaslatok mellőzéséből, ellene szavaz azoknak. (Élénk tetszés és helyeslés balról, s a szélső jobb oldalról.) Kerkápoly Károly: (Halljuk!) Annak hangoztatásával kezdi, hogy most szerinte közgazdaságunk újra rendezése előtt állunk s a czélba vett alkotások többé kevésbé megfelelő volta csak az annak keretébe tartozó javaslatok concret figyelembe vételével eszközölhető. Hibáztatja, hogy a javaslatok előkészítése olykér történt, hogy a részek mellett az egész szem elől tévesztetésének kelle bekövetkeznie, valamint azt is, hogy a házban is hasonló eljárás kezdeményeztetek. Ez eljárás következése, hogy a kormány közgazdasági politikája máig ismeretlen, s hogy annak a részletekből elvonása is megnehezült. Még sincs más mód, de ha czélhoz akarunk jutni az épen előttünk fekvő javaslatokon túlmenve, az egész berendezkedéssel kell foglalkoznunk. Ez esetre belátjuk, hogy a javaslatok iránya egyoldalú, csak a pénzügyi nem, pedig a közgazdászati szempontokat is figyelemben tartó. Szerinte ez a tervezet alaphibája, a többi mind ebből ered. (Helyeslések balról.) Helyes ítélet hozhatása végett a kérdés kellőleg állítandó, ekkor meggyőződünk, hogy a sajátképenn feladat nem a kiegyezkedés, hanem a megfelelő gazdasági berendezkedés,amaz csak eszköz ezen utóbbira. A berendezkedés érdekében mindenesetre megkísérlendő kiegyezésnek kiindulási pontul csak azon állapot szolgálhat, mely a felek mindegyikére nézve fölmerülne a közösség megszüntetésével. Azon előnyöknél, melyek a felek mindenikére nézve az esetre előállanának, azok egyike sem követelhet többet. Ez állapotot nem bírja oly nehéznek gondolni, mint többen gondolják. Alkotásaink értékének megmérésére csak ez állapotot tartja alkalmas mértéknek, nem pedig a jelent. Majd átmegy azon kérdés fejtegetésére, ha függnek-e össze a vámközösséggel elkerülhetlen bajok reánk nézve, s csatlakoznak-e azokhoz olyak is, melyek kikerülhetők lennének. Mindenik kérdésre igenlőleg felel, amazokat kompenzálandóknak, ezeket mellőzendőknek tartja. Nagy bajnak találja, hogy egyik sem történik, sőt az előbbinek még fokozása van czélba véve a vámemelésekkel. (Ugy van balról.) Ez irányt veszélyesnek tartja mind az exportra gyakorlandó hatásában, mind annál fogva, mivel a vámszövetség aláírására vend. E veszélyeket annál nagyobbaknak látja, mivel nincs azon véleményen, hogy sikerülne később szerződéseket köthetni. Fejtegeti, hogy védvámos irányzat követése mellett mind annak, mind a szabadkereskedelmi politikának csak hátrányai hárulnának reánk, mit nem viselhetnénk el. (Helyeslés balról.) A vámtariftát ezen elvi kifogástól eltekintve, azért sem helyeselheti, mert nem talál benne elvi következetességet. Meg van győződve, hogy a vámszövetség a másik félnek már a dolog természeténél fogva is hasonlíthatlanul nagyobb s teljesen ki nem egyenlíthető előnyöket ad, ezért megengedhetlen, hogy elhárítható hátrányaitól se mentessék az meg. Szavazatát ahhoz köti, ha nyer e a kormány részéről megnyugtatást arra nézve, hogy az nem fog elzárkózni akarni az általa jelzett javítmányok előtt. Az ülés további folyamáról reggel értesítünk. A Duna áradásai s a főváros csatornázása. Az elmúlt napok tapasztalatai igen alkalmasak arra, hogy a közfigyelmet egy ügyre irányozzák, amely valódi csigalépésekkel halad előre, sőt talán egészen az akta is tétetett :a főváros csatornázására.