A Hon, 1878. február (16. évfolyam, 30-53. szám)

1878-02-06 / 34. szám

34. szám. XVI. évfolyam. Esti kiadás: Budapest, 1878. Szerda, február 6. K­iadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra.....................................6 frt — kr. 6 hónapra.....................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1­1 — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden kők­emény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, február 6 A képviselő­ház mai ülésének nagy ré­szét Kerkápoly Károly vette igénybe, a­ki hosszú beszédet tartott a kiegyezési törvény­­javaslatok ellen. Beszéde vázlatát országgyű­lési tudósításunk adja. Eleitte Horánszky Nándor szólt, szintén a kiegyezési törvényja­vaslatok mellőzését követelve. A példátlan perfidia, melyet Oroszország Románia irányában tanúsított, még csak most kezd egész valójában földerül­ni. A jól értesült­­Pol. Corr.t bukaresti leve­lezője írja erre vonatkozólag, hogy Gorcsa­­kov herczeg, bár hónapokat töltött Bukarest­ben,ezidő alatt az oláh státusférfiakkal folytatott igen gyakori értekezései alkalmával soha egy árva szóval sem emlékezett meg B­e­s­z­a­rá­fi­­áról. Hanem azon nagy hangsulylyal mondott és többször ismételt szavaiból, hogy Oroszország arra törekszik, hogy megsemmi­­sítse a párisi szerződést s magának Gorzsa­­kovnak legfőbb ambitiója a széttépett párisi szerződés rongyait engesztelő áldozatul rá­tenni Miklós czár sirjára: minden roszat következtettek már Oláhország integritására. Már akkor aggodalmak nyugtalaníták Oláh­­ország sorsának intézőit. Ez aggodalom még nagyobbra fokozódott, midőn Gortsakov úgy odavetőleg azt jegyzé meg egy alkalommal Bukarestben tartózkodása alatt, hogy az 1877. april 16 -i oláh orosz conventió biztosítja ugyan Oláhország területi integritását, azon­ban e conventió azon pillanatban elvesztett­e érvényét, melyben Oláhország a háborúban részt véve, föladta semlegességét. Az oláhok csak várták, mikor szakad egészen nyakukba a muszka barátság áldása. De több szó ez irányban nem ejtetett. Csak a múlt hóban ér­kezett egy orosz diplomatától egy oláh kor­­mányférfiúhoz levél, melyben először van megnevezve Bessarábia és az mondva, hogy ha Oláhország vonakodnék retrocedálni, (visz­­szaengedni) Bessarábiát Oroszországnak, ez annyit tenne, mint magát a czár személyét megsérteni. Aztán Bukarestbe érkezett Igna­tiev s ez kormánya megbízásából szóbeli­leg ugyanezt adta tudtára az oláh kormány­nak,­­— kárpótlásul ajánlva Oláhországnak a Dobrudsát Küsztendseig. A szegény oláh kor­mányférfiak most egyre tanácskoznak, hogy mit tevők legyenek. Látják, hogy egészen benne vannak a muszka kelepczében. — A képviselőház igazságügyi bi­zottsága mai ülésében a perrendtartásról szóló törvényjavaslatra nézve Teleszky Istvánt vá­­lasztá előadóul. — A Német- és Francziaország közti jó viszonyok St.-Vallier grófnak, az új franczia nagykövetnek Berlinbe érkezése óta jelenté­kenyen megszilárdultak. Feltűnő, hogy a berlini sajtó több figyelmet fordít az új franczia nagykövet felé, mint a diplomatiai testület egyéb tagjaival tenni szokása. Szintén új dolog Berlinben az, hogy St.­­Walkier beszédét, melyet első kihallgattatásakor a császárhoz intézett, az ottani lapok közölték. E ked­vező fogadtatásban nagy része van az új nagykövet személyének is, ki a háborút követett alkudozások alatt többszörös érintkezésben volt a német hivatalos körökkel, s nagy ügyességet fejtett ki, hogy a néme­tek igényeit a franczia kormány kívánságaival a le­hetőleg összhangzásba hozza. A császárhoz intézett beszédében St. Vallier kiemelé a franczia köztársaság konzervatív jellegét s A „HON“ TÁRCZÁJA. Homo síim. Ebers György legújabb regénye. (23. Folytatás.) Paulusz fölállt s oda lépett a Phoebicius laká­­sának ablaka alá, benézve a félig betett ablaktáblák között. De ott a szobában minden csendes volt. Ép egy órája múlt, hogy Mirjám a Siréna laká­sába leskelődött. Mirjám, miután elárulta, a mit látott, távolról követő Phoebiciust s az istálókon keresztül suhant a szenátor udvarába. Tudnia kellett, mi történt odaben, s minő sors­ra kárhoztatta a dühös centurió Hermaszt és Sirénát. Mirjám mindenre el volt készülve, s az a gon­dolat, hogy a centurió mind­kettőjöket átdöfte kard­jával, keserédes megnyugvással tölte el kebelét. Most világosságot pillanatott meg a nyíláson keresztül, melyet a lazán behajtott ablaktáblák héza­ga engedett, kissé széjjel hajtá a faszárnyakat s lábát a falhoz feszítvén, egészen felhúzta ruganyos testét az ablakba. Ekkor megpillanta Sirónát ágyában ülve s előtte Phoebiciust a dühtől eltorzult arczczal. Lábai­nál hevert a Hermasz birkabőre. A sápadt centurió égő lámpát tartott jobb kezében. Fénye levilágított a Siróna ágya előtti lépcsőre s ott visszatükröződött egy nagy sötét tócsában. — Ez vér! — gondolá magában Mirjám, össze­­rázkódott és lehunyta szemét. Midőn újra fölnyitá, látta, hogyan fordítja a gallus nő lánggal férje felé. Mirónának tehát meg nem De hát Hermasz ? — Az ott az ő vére! — panaszlá és kiáltá va­lami szózat meggyötrött szivében, — és én, én va­gyok a gyilkos, én ontottam ki azt a vért ottan. Keze elereszté az ablak párkányát, lába újra megérinté az udvar kövezetét s borzasztó lelki gyöt­relemtől űzetve, újra kisietett a szabadba, fel a hegynek, ugyanazon az utón, a melyen lejött. Érző magában, hogy készebb szembe szállni a ragadozó párduczc­al, daczolni az éjjeli fagggyal, éh­séggel és szomjúsággal, semhogy egy ily bűnnel lel­kén a Dorothea, a szenátor és Marthana szeme elé kerüljön. A futó Mirjám volt ama kísértetek egyike, me­lyek Pauluszt megrémítették. A türelmes anachoréta ismét visszaült a kő­padra s gondolá magában: — A hideg mégis fáj. Nagy dolog egy olyan gyapjas birkabőr. De a Megváltó sokkal nagyobb kí­nokat viselt el ennél, s én mi végből hagytam volna el a nagy világot, ha nem azért, hogy nyomdokain járjak s hogy itt gyötrelmek közt szenvedjem át ez életet, igy tevén magamat érdemessé a halálon túli élet örömeire. — Ott, a­hol az angyalok lebegnek, nem lesz szükség hitvány báránybőrre. Ez alkalommal pedig csakugyan nem vezérli önzés tettemet, mert valóban másokért szenvedek, fázom Hermaszért és azért, hogy öreg atyját a fájdalomtól megkíméljem. — Szeretném, ha még nagyobb lenne a hideg s én ezentúl soha, igazán soha nem veszek vállamra efféle melegítő állatbőrt. Paulusz fejével bólintott, mintha meg akarná di­csérni magát e határozatáért, de csakhamar elkomo­­rodott, mert azt hive, hogy talán ismét gonosz útra tévelyedett. — íme, egy maroknyi jót tesz az ember — gondolá magában, — s a szív mindjárt annyi kevély­séggel telik el, mint egy teverako­mány. Ha vaczog is a fogam a hidegtől, azért én mégis nyomorúságos gazember vagyok! Minden aggályom és alapos ellen­vetéseim daczára is mennyire csiklandó hiúságomat, mikor megjelentek a raithubeliek s fölajánlák szá­momra a presbyteri méltóságot. Midőn először győz­tem a négyes fogattal, hangosan ujongtam örömöm­ben , de oly fölfuvalkodott még­se voltam, mint a minap! Hányan vannak, a­kik az Üdvözítőt vélik utánozni, pedig csak megdicsőülésére törekszenek, megaláztatásainak szépen kitérnek az utjából. Te Mindenható, te légy tanúm, hogy én ezek után is ko­molyan törekszem; de mihelyst megszurják testemet a tövisek, azonnal rózsává válik minden csepp vérem s ha lesimitom, jönnek az emberek s koszorúkat szórnak utamba. Azt hiszem, gyötrelmet gyönyör nélkül ép oly nehéz találni e földön, mint gyönyört gyötrelem nélkül, így elmélkedett, mialatt a hidegtől vaczogott a foga. Elmélkedése azonban megzavartatott, mert a kutyák egyszerre elkezdtek hangosan ugatni. Phoebicius kopogtatott a szenátor ajtaján. Az udvarból szavak hangzottak ki, azokból ő egyet sem vesztett el. A mély hang volt a szenátoré, az éles, magas hangnak tehát a czenturióénak kellett lenni. Ez utóbbi nejét követelte vissza az előbbitől, a­ki azt itt rejtegeti házában, mig Petrusz határozottan állita, hogy Siréna tegnap reggel óta nem tette át lábát a küszöbén. A szenátor, daczára a heves, ingerült hangnak, melylyel bérlője beszélt hozzá, egészen nyugodt ma­radt s nemsokára eltávozott, megkérdeni nejét, vár­jon azalatt, mig ő aludt, nem nyitá-e meg ajtaját a szökevény előtt. Paulusz hallá az udvaron fel s alá járó katona lépteit, melyek hirtelen megállották, midőn Dorothea asszony férje kíséretében az ajtó elé lépett s a maga részéről is határozottan kijelenté, hogy mit sem tud Sirena felől. — Akkor — vágott szavába Phoebicius — annál többet fog tudni hol­létéről fiatok, Polykarp. — Fiam tegnap óta üzleti ügyekben Raithában tartózkodik, — viszonzá Petrus keményen s vissza­­utasitólag. — Csak ma reggelre várjuk vissza. — Úgy látszik, sietett s még előbb visszatért, — mondá Phoebicius. — Előkészületünk az áldozó ünnepre fönn a hegyen senki előtt nem volt titok és a ház urának távolléte betörésre bátorítja a tolvajokat, mindenek fölött a szerelmeseket, a kik rózsákat do­bálnak szépeik ablakába. Ti keresztyének nagyra vagytok vele, hogy szentségnek tartjátok a házassá­got; de nekem úgy tetszik, hogy ti ezt csak hitsor­­sosaitokra tekintitek annak. A pogány ember felesé­génél fiaitok bátran próbálhatnak szerencsét. De más kérdés, vájjon a férj, ha pogány is: elszíveli-e ezt a játékot vagy nem. A­mi engem illet, én mindenre in­kább vagyok hajlandó, mint tréfára s ezennel kijelen­tem neked, hogy én a császár ruháját, melyet viselek, meggyalázni nem engedem s most végig akarom mo­tozni házadat, s ha nálatok találom a kötelességéről megfeledkezett asszonyt és fiatokat, s­őt és téged a biró elé vitetlek s jogom szerint fogok elbánni a csá­bítóval. — Hiába kutatnál, — viszonzá Petrusz, csak nehezen bírva leküzdeni ingerültségét. — Az én sza­vam »igen« és »nem« s én ezt még egyszer mondom most neked. Nem, mi nem rejtegetjük sem nődet, sem fiunkat. Sem Dorothea, sem én nem vágyako­zunk ügyeidbe keveredni, — de azt se tűrjük, hogy más, bárki legyen az, a mi dolgainkba avatkoznék. Ezen a küszöbön nem teszi keresztül lábát más, mint a kinek én megengedem, vagy a császár bírája, a ki­nek engededelmeskedni kénytelen vagyok. Te ne­ked azonban megtiltom s még egyszer ismételem : Siréna nincs mi nálunk, s te jobban tennéd, ha más felé keresnéd, a helyett, hogy itt töltöd az időt hiába. — Nincs szükségem tanácsodra — vágott sza­vába a centurió hevesen. — Én pedig nem érzem magamat hivatva házi torzsalkodásaitokat elsimítani — viszonzá Petrusz. — Te Sirónát a mi segítségünk nélkül is visszaka­pod , mert sokkal nehezebb a nőt a házhoz fűzni, mint visszahurczolni, ha megszökött. — Majd megtanu­lak én! — fenyegetőzött a centurió, végig pillantván a rabszolgákon, a kik összefutottak a lármára az udvaron s kik között a szenátor legidősebb fia Antonius is megjelent. — Én azonnal összehívom embereimet s ha ti itt rejtege­titek a csábitó, azok majd elállják az útját. — Várj még egy órát, — mondá most Doro­thea, magán uralkodni már alig tudó férje kezét meg­érintve, — s meg fogod látni Polykarpot, a­mint atyja mentén haza tér. Vájjon ama rózsák, melyeket fiam nőd ablakába tett, a ki az ő kis testvéreivel oly örömest játszik, vájjon csupán azok vezettek téged arra a gondolatra, hogy ő a nőd csábítója, — avagy talán van más okod is, hogy őt és minket ilyen súlyos váddal sértegess ? Midőn a férfiak, mint két részszel terhes fel­­leg, egymásra robbani készülnek: az értelmes nő szava, mint valami békéltető enyhe fuvallat gyakran szétválasztja őket. Phoebicius nem akarta válaszra méltatni a Polykarp anyját, de az ő kérdése volt az első, a­mi arra indutá, hogy visszapillantson a történtekre s most be kelle vallania maga előtt, hogy gyanúja gyenge alapon nyugszik. Ugyanekkor eszébe jutott az is, hogy ha Siréna a szenátor háza helyett a puszta felé menekült, ő itt ekkor csakugyan csak po­csékolja az időt s az ut, melylyel Siréna már eddig is előnyben van, végzetes módon növekedik közöttük. (Folytatása következik.) ezzel oly pontot érintett, melyre nézve Vilmos csá­szár személyes nézetei tartózkodó álláspontnak felel­nek meg. Francziaországnak kifelé való viszonyaiban a konzervatív jelleg fog legközelebb jelenkezni. A császár feleletében eme pont érintetlen maradt. Bécs, február 4-én. (Eredeti levél.) Német-, Angol- és Olaszország kedvező válasza az Andrássy-féle meghívásra csaknem egyszerre érkezett ide, s mire e sorok önökhöz jutnak, Fran­­cziaországé, mely csupán szerénységből engedi át jó idő óta külügyi dolgokban az elsőséget másoknak, valószínűleg szintén itt lesz. Oroszország, úgy hal­lom , bár elvben ő is elfogadta a konferenczia­­tervet, megbízottjának kinevezése előtt néhány kér­dést szabatosan megjelöltetni és praecziziroztatni óhajtana, de mivel ily kísérlet, ha csakugyan meg­történnék — egyfelől amolyan filius ante patrem lenne, másfelől meg a konferenczia összeülését ok­vetlen késleltetné, bizonyosnak tartom, hogy az óvatos pétervári kabinet nem fog az ár ellen úszni, s nehogy mindjárt az első lépésnél izolálva maradjon, föltétlenül csatlakozni fog a többi garans előzékeny­ségéhez monarchiánk iránt, s azokkal egyidejűleg ő is útnak ereszti képviselőjét hozzánk. Mi lesz a roppant fontos s valószínüleg »élénk« tanácskozások eredménye ? ma még csak ott tudják, a­honnan semmiféle telegráf és telefon nem vezet le a földre , csak az az egy bizonyos, hogy­­ Görög­ország példátlan fölsülését a história lapjairól sem­miféle diplomáczia nem lesz képes letörölni. A hős Achilles pálya unokái, a­kik tegnap még a félvilág­nak megtelegrafi­ozták a dicső vitézséget, melylyel a határt átlépték, s néhány török őrházat harcz nél­kül elfoglaltak, ma már, ha jól vagyok értesülve, szin­tén per drót és villany csengenek a védhatalmaknak: állítsák meg Hobart pasa hajóit s mentsék meg a klasszikus Athént, a nem klasszikus, de pusztító Krupp-golyók rombolásaitól. Minthogy a legalázatosb kérelem azon ajánlat­tal van összekötve, miszerint a görög kormány kész viszonzásul Byzancz visszahódítására küldött s 48 óra alatt Homér lantjára méltó nagy tetteket végzett csapatait azonnal haza parancsolni, nem lehetetlen, hogy az illető patronusok megkönyörülnek a jámbor Komonduroszon s hasonlót tanácsolnak a portának is; megeshetik azonban, hogy Hobart előbb ér a Py­­raeusba, mint ez előterjesztések a Dolmabagdadjeba, s akkor ? ... na az Akroprolita becses romjait ak­kor sem fenyegeti veszély, lévén a görög kormánynak magához való esze, hogy — ha már a czár messze, az ellenség pedig közel van, ne attól, hanem ettől kunyerálja vissza, a mit oly nemtelen és esztelen mó­don koczkáztatott: a békét, nyugalmat, s dicstelen tán, de legalább golyómentes biztosságot. A b. a 1. o x- ti. Az utolsó orosz hadmozdulatok a határtéren. A »Pol. Corr.«-nek Zimniczából jan. 31-iki ke­lettel ezt jelentik: »Felső Bulgáriában az utóbbi na­pokban újra megkezdődtek a hadműveletek. Az oro­szok az alsó Lomnál Kadikion és Burinon át Piran­­kára nyomultak s azóta valószínüleg elérték a várna-rustsuki vasutat Jenizekien Ez által Rustsuk tökéletesen el van szigetelve. Ezen hadmozdulatokat az oroszok már pár hét előtt tervezték, de akkor az egy méter magas hó megakasztá a tüzérség és train­­oszlopok előnyomulását. Az orosz hadvezénylet most is kénytelen volt kerülő mozdulatot tenni, s Tirnová­­tól Tsezerevon, Ailakiön és Tülüdzén át előnyomulni az oszmánbazári után. Oszmánbazár megszállása s Eszki-D­uma várható elfoglalása által az anélkül is gyenge török csapatok Balgrádban meg vannak ke­rülve és kénytelenek lesznek Sumlába visszavonulni. Zimmermann tirnok a kelet-bulgáriai harcz­­téren szintén két irányban előre nyomult. Mintegy 20,000 emberrel ő maga nyomult előre 30 kilométer­nyire Szilisztriától s 14,000 főnyi csapatot az oglu­­bazardsiki csomópont elfoglalására küldött. A Balkán déli oldalán háborútlanul történik az orosz invazionális hadsereg központosí­tása. Slivnoból és Jamboliból a Feketetenger part­jára mentek csapatok és megszállták Kasznabá­­dot, R­uszokeszit, és Kis-Oszmánt és most 25 kilométernyire vannak Burgasztól. A szárazföldi összeköttetés tehát a a várnégyszögben levő hadsereg és Konstantinápoly közt meg van szakítva és csak a vizi út van nyitva Várnán át. Gurko tábornoknak Szulejmán pasa fö­lött vívott győzelméről azt jelentik, hogy az utolsó működő török hadsereg szétszórása úgy­szólván töké­letesen sikerült. Szulejmán pasa Kavalaba legfölebb néhány szétszórt csapatmaradványával (mintegy 600 emberrel) érkezhetett meg. Szulejmán egész hadse­rege 42.000 emberből állott. Ebből körülbelül 6000 esett el az adakiösi, dermenderei, filip­­popeli és karagacsi csatákban jan. 15., 16., 17. és 18-án. 9000 ember aztán mindjárt a legköze­lebbi napokban, s később az üldözés közben ismét több ezer ember elfogatott az egész tüzérséggel együtt. A török hadsereg tehát már a Rhodope- Balkánon való átmenetele előtt leolvadt 19— 20 ezer főre. Már most gondoljuk meg, hogy mennyi embernek kellett elveszni a hegyek közt a járhatlan után 15 foknyi hidegben eszközölt visszavonulás alatt, mikor a hadsereg mindent nélkülözött, s hogy hány embernek kellett visszamaradni, és nem leszünk meg­lepetve, ha a Kavalában és az aegai tenger más pontján megérkezett török katonák létszámát legfel­jebb 10,000 főre becsüljük, kik teljesen demoralizálva vannak. A­kik török részről ezen hadseregre számí­tanak Konstantinápoly vagy Gallipoli védelménél, azok nagyon elszámították magukat. Az orosz csapatok konc­entrikus előnyomulása a fegyverszüneti alkudozások alatt egy nap se lett késleltetve. Január 26-án Gurko és Radetzkij hadse­regének zöme már szoros érintkezésbe léptek egy­mással. Előbbenn a széles országúton Philippopolból Paposzin, Haskien és Hermanlin át nyomult előre, míg Radetzkij Eszki-Zárából szintén Hermanli felé nyomult két hadoszlopban. Az egyik hadoszlop kelet felé fordult és a jeni­­zarai vasutat használta Hermanli-Drinápolyba; a másik Ahikiöjbe ment és onnan egyenes vonalban délre Güterlün át, a­hol elérte a Maritza-völgyet, hogy szintén Hermanli, Musztafapasa és Drinápolyba húzódjon össze. Drinápolyból az oroszok tekintélyes haderővel Kirk Kiliszán át Araba, Burgasba, Aizo­­lolba és Malgarara mentek. Erős lovas portyázó csapatok ugyan Csorn­ig mentek, de Konstantiná­­polyba csak febr. elején érhetnének az oroszok, ha a fegyverszünet meg nem köttetik. Országgyűlési tudósítás: A képviselőház ülése február 6-án. Elnök Ghyczy Kálmán; jegyzők : Horváth, Molnár, Orbán. A miniszterek közül jelen vannak: Tisza, Széll, Perczel, Pécsy, Bedekovics, Trefort, Szende. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja a mosonmegyei átalános ta­nító egyesület kérvényét az 1875. 32. t. sz. módosí­tása i­ránt. Just József a mentelmi bizottságban viselt tag­ságról lemond. A szombati ülésen fog helyébe az új tag megválasztatni. Következik a napi­rend : a vámszövetségről s a vámtarifáról szóló javaslat folytatólagos tárgyalása. Horánszky Nándor: Szükségesnek tartja előadni érveit, melyek annak daczára, hogy ő a kor­mány pártjához tartozik, e javaslat ellen beszélni készü­lt. Igen sajnálja, hogy azon kényszerhelyzetbe jutott, hogy a kormánypolitikától ép azon perezben kell m­egvonni a támogatását, midőn azon kérdések­nek végeldöntése előtt állunk, amely kérdések őt há­rom évi politikai pályája alatt sok más kérdésekben hallgatásra birták s arra ösztönözték, hogy nézeteit alá­rendelje azon főfeladatnak, mely a kiegyezési kérdések sikeres megoldásában áll előttünk; sajnálja, hogy el kell hagynia azon kormányt, melynek élén oly férfiú áll, kinek sem tehetségét, sem hazafiságát, sem ügybuzgalmát kétségbe nem vonta soha, nem vonja ma sem; de kinek tévedései párhuzamosan e kérdésekkel nagyok, s nagyok azon tévedései is, me­lyekbe maga jutott s azok is, melyekbe a haza sorsát juttatta. Soha nem volt az olcsó népszerűség barátja s tudott ezzel daczolni is (Éljenzés balfelől), de ennek is meg van a nagy határa a meggyőződésben, s ő el­érkezettnek látja azon időt,hogy megvonja beleegyezé­sét ezen politikától s igy elvesse az összes kiegyezési javaslatokat. (Éljenzés balfelől.) Nem kívánja e tárgyalásokban egyik félnek a másik rovására való diadalát, s azért konc­essiókra hajlandó volt, de mindenben engedni nem lehetett a mi feladatunk. (Tetszés.) Ezután kifejti, hogy bár megkárosításunkat be­látja, miért nem akar az önálló vámterület talajára térni, bár inkább elfogadná a vámterületi különválást is, mint a jelen kiegyezést. De különben egy józan helyes kiegyezés mellett ő elkerülendőnek tartja azon küzdelmeket, melyekkel eme szakítás járna. Csakhogy a szakítás elkerülése nem egyértelmű azzal, hogy mi minden téren engedjünk s ipari fejlő­désünk és pénzügyi kibontakozásunk módjáról örökre lemondjunk. (Tetszés.) Az mondatik, hogy mi 1850-től kezdve fejlőd­tünk. De miféle logika nyilvánul e fejlődésben ? Az időszakot, melyről szó van, három részre lehet osz­tani ; az első terjedt az ötvenes évektől a hatvanas évek második feléig, azután következett a második időszak 1872-ig, a harmadik 1872-től kezdve nap­jainkig. Az ötvenes években csaku­gan nyilvánult­­ fejlődés, de ez a munka fölszabadulásának következ­ménye volt; ezután stagnáczió is állott be, mely tar­tott a hatvanas évek közepéig; azután ismét emelke­dés következett, de ez nem volt egészséges fejlődés, mert inkább az átalános s épen nem szolid kereske­delmi üzérszellem okozta, azóta pedig ismét hanyat­lás következett be. Erre nézve idézi a szesz-, czukor és söripar statisztikai adatait, melyek által konstatálva látja, hogy a fogyasztási adók közvetlen hatása ránk nézve gyors hanyatlás, Ausztriára nézve pedig csak rész­ben apadás, más részben azonban erős emelkedés volt. (Úgy van­ balról.) A kérdés pénzügyi oldalára nézve megjegyzi, hogy ő soha nem hitt a financziák egyensúlyának helyreállításában, ha csak károsodá­sunk e téren nem orvosoltatik, s hogy nem orvosol­­tatik, azzal szemben a kormánynak mentsége nincs, nem lehet. (Tetszés balról.) A 67-es törvények pénz­ügyileg független államnak mondják Magyarorszá­got, de vajjon független államnak mondható-e az olyan, melynek jövedelmeiből egy rész idegen állam pénztárába foly, ez nem függetlenség, ez gyarmati viszony. (Élénk helyeslés balról.) A­mi azt a kérdést illeti,károsodásunk ellen van-e védelmi leh­tőség a közös vámterület keretén belül­ szóló igennel felel; fölemlítette a czukoradó tárgya­lása alkalmából már Kerkápoly, hogy a 67-ki tör­vények nem egyenlő, hanem arányos rendezésről szó­lanak s ezzel fölvettetett a zonális rendszer eszméje, mely alkalmas lehet káraink ellensúlyozására; fölvet­tetett a fogyasztási adók közössé tételének eszméje, mely — a nélkül, hogy új közös ügyet teremtene — a jövedelmeknek a közös kiadásokra való fordítása ál­tal mentene meg minket eddigi visszás helyze­tünkből. Bármint történjék is azonban, a jelen hely­zetből szabadulni kell. (Tetszés balról.) A kiegyezéssel összefüggő vámtarif­a igen saj­nos visszaesést képez az 1868-ai szabad kereske­delmi irányzathoz, melyet szóló a közös vámterület elengedhetlen föltételének tekint, s hosszasan bizo­nyítgatja, hogy a Németországgal folytatott keres­kedelmi szerződés iránti alkudozások megakasztását monarchiánk magatartása okozta, melynek megvál­tozására, ha csak a jelen tariftát a kormány pártolása daczára a ház el nem veti, kilátás nincs. (Tetszés balról.) A kiegyezésre nézve elejétől fogva nem voltak tisztában alapeszméikkel a kormányok ; egymás gyen­geségéből merítettek érveket s adatokat a kívánható konc­essziók mérveire nézve s igy jutottak oda, hogy e kiegyezés két évnél tovább húzódott s a legkülönbö­zőbb modalitásokon ment át. Hiba volt a két fél közt az őszinteség hiánya is, ez okozta, hogy mikor a kormány az elért kiegye­zési pontokat közölvén a magyar képviselőház több­ségének tagjaival, ezek készeknek nyilatkoztak annak elfogadására: az osztrák kormány ebből érvet s bá­torságot merített az elfogadott megegyezés elhagyá­sára, s a magyar kormányt azon helyzetbe hozta, hogy mindig többnek és többnek koncredálására kényszerült. (Ugy van! Élénk helyeslés balról.) Ez juttatott a jelenlegi helyzetbe, mikor a fok­ról fokra való hátrálás és engedés az Ausztriával való politikai szövetség barátaiban, s ezek közé sorolja szóló is magát, már az iránt támad kétely, vájjon az újonan bekövetkezendő állapot elszegényítő hatása (Élénk tetszés balról) nem rendíti-e meg e politikai szövetség alapjait is. Mikor a tárgyalások folyamán a jövő esélyei iránt aggódó képviselők a kormány előtt kifejezést adtak ez aggályoknak, a kormány azzal nyugtatta meg őket, hogy a tárgyalások eredménye törvényja­vaslatok alakjában a ház elé fog kerülni s ezzel módja lesz a ház tagjainak pártatlan tárgyilagos kri­tikát gyakorolni. Ez idő most következett el, s azért a kormánynak nincs joga most a cháoszra való hi­vatkozással, sem a rá háruló felelősség teljes súlya alól menekülni akarni. (Élénk helyeslés balról, moz­gás a középen. Tisza közbeszól: Nem is akar.) sem a képviselők helyzetére erkölcsi pressziót gyakorolni. (Ugy van! balról.) Szóló tagadja e cháosz létezését s mert ellenke­zőleg állapotaink javulására remél eshetőséget a ja­vaslatok mellőzéséből, ellene szavaz azoknak. (Élénk tetszés és helyeslés balról, s a szélső jobb oldalról.) Kerkápoly Károly: (Halljuk!) Annak han­goztatásával kezdi, hogy most szerinte közgazdasá­gunk újra rendezése előtt állunk s a czélba vett al­kotások többé kevésbé megfelelő volta csak az annak keretébe tartozó javaslatok concret figyelembe véte­lével eszközölhető. Hibáztatja, hogy a javaslatok elő­készítése olykér történt, hogy a részek mellett az egész szem elől tévesztetésének kelle bekövetkeznie, valamint azt is, hogy a házban is hasonló eljárás kez­deményeztetek. Ez eljárás következése, hogy a kor­mány közgazdasági politikája máig ismeretlen, s hogy annak a részletekből elvonása is megnehezült. Még sincs más mód, de ha czélhoz akarunk jutni az épen előttünk fekvő javaslatokon túlmenve, az egész berendezkedéssel kell foglalkoznunk. Ez esetre be­látjuk, hogy a javaslatok iránya egyoldalú, csak a pénzügyi nem, pedig a közgazdászati szempontokat is figyelemben tartó. Szerinte ez a tervezet alaphibája, a többi mind ebből ered. (Helyeslések balról.) Helyes ítélet hozhatása végett a kérdés kellőleg állítandó, ekkor meggyőződünk, hogy a sajátképenn feladat nem a kiegyezkedés, hanem a megfelelő gaz­dasági berendezkedés,amaz csak eszköz ezen utóbbira. A berendezkedés érdekében mindenesetre meg­­kísérlendő kiegyezésnek kiindulási pontul csak azon állapot szolgálhat, mely a felek mindegyikére nézve fölmerülne a közösség megszüntetésével. Azon elő­nyöknél, melyek a felek mindenikére nézve az esetre előállanának, azok egyike sem követelhet többet. Ez állapotot nem bírja oly nehéznek gondolni, mint töb­ben gondolják. Alkotásaink értékének megmérésére csak ez állapotot tartja alkalmas mértéknek, nem pe­dig a jelent. Majd átmegy azon kérdés fejtegetésére, ha függnek-e össze a vámközösséggel elkerülhetlen ba­jok reánk nézve, s csatlakoznak-e azokhoz olyak is, melyek kikerülhetők lennének. Mindenik kérdésre igenlőleg felel, amazokat kompenzálandóknak, ezeket mellőzendőknek tartja. Nagy bajnak találja, hogy egyik sem történik, sőt az előbbinek még fokozása van czélba véve a vámemelésekkel. (Ugy van­ bal­ról.) Ez irányt veszélyesnek tartja mind az exportra gyakorlandó hatásában, mind annál fogva, mivel a vámszövetség aláírására v­end. E veszélyeket annál nagyobbaknak látja, mivel nincs azon véleményen, hogy sikerülne később szerződéseket köthetni. Fejte­geti, hogy védvámos irányzat követése mellett mind annak, mind a szabadkereskedelmi politikának csak hátrányai hárulnának reánk, mit nem viselhetnénk el. (Helyeslés balról.) A vámtariftát ezen elvi kifogástól eltekintve, azért sem helyeselheti, mert nem talál benne elvi kö­vetkezetességet. Meg van győződve, hogy a vámszö­vetség a másik félnek már a dolog természeténél fog­va is hasonlíthatlanul nagyobb s teljesen ki nem egyenlíthető előnyöket ad, ezért megengedhetlen, hogy elhárítható hátrányaitól se mentessék az meg. Szava­zatát ahhoz köti, ha nyer e a kormány részéről meg­nyugtatást arra nézve, hogy az nem fog elzárkózni akarni az általa jelzett javítmányok előtt. Az ülés további folyamáról reggel értesítünk. A Duna áradásai s a főváros csator­názása. Az elmúlt napok tapasztalatai igen alkalma­sak arra, hogy a közfigyelmet egy ügyre irányozzák, a­mely valódi csigalépésekkel halad előre, sőt talán egészen az akta is tétetett :­a főváros csa­tornázására.

Next