A Hon, 1878. március (16. évfolyam, 54-80. szám)

1878-03-28 / 77. szám

lun'iH r‡Vi.A ín«ír.J . •, •! ),i t\r I •; ; |.v«U • › i* , . | I i1 ‡» ! II11 mi. ,».{;• I } 'I «! ; ;i , t 77. szám. XYI. évfolyam. Kiadói hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Eli~fiz.et­ő8i ·51 j: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra...........................................6 frr — kr. 6 hónapra...........................................12 * — A­z esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * — »­­ előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. il.i­­­i.­POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. :i­n . Esti kiadás. Budapest, 1878. Csütörtök, márczius 23. Szerkesztési iroda : Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, márczius 28 Ignatiev bécsi missiójáról csak úgy teremnek a combinatiók s hozzávetések, így a párisi »Temps«-nak távírják Bécsből, hogy Ignatiev bécsi küldetésének hármas czélja van. Először hogy a congressus helyébe más arrangement-t hozzon létre; másodszor hogy Angliát isolálja; harmadszor, hogy a san­ stefanói szerződés pontozatait az osztrák­­magyar érdekekkel összhangzatba hozza; az első kísérlet a harmadikkal szoros összefüg­gésben áll. A­mi a másodikat illeti, a távirat szerint Ignatievnek könnyebb lesz a feladata, mert Andrássy gróf az angol kormánynyal tör­tént nézetkicserélés után hosszabban érteke­zett tegnapelőtt Henry Elliot, bécsi angol követtel s kijelenté ennek, hogy egy orosz angol háború esetén Ausztria- Magyarország semlegessége e­lle­n­­y­ö­s (?) az osztrák-magyar érdekek­re. A harmadik pont nagy, mindamellett nem leküzdhetlen nehézséggel van összekötve. A »Pol. Corr.« pétervári levele, mely táviratilag is jelezve van röviden, epésen fa­kad ki Anglia ellen s azt praetenciálja,hogy az összes európai hatalmak gyakoroljanak pressiót Londonban Anglia harczias szándék­­latai ellen, mert most az egész világ óhajtja a békét. (Bezzeg, mikor a muszka készült meg­zavarni az európai békét s hadat szent, akkor nem kívánta a muszka sugalmazott levelező, hogy a hatalmak hasonló pressiót gyakorol­janak Pétervárott,­­ pedig Európa akkor is óhajtotta a béke fentartását.) Ha pedig az ilyen előterjesztések Londonban, folytatja a levelező, nem fognának semmi hatással lenni Anglia magatartására, akkor Pétervárott igen jól fogják tudni, (­ hát csak hadd tudják), hányat ütött az óra, mert azt fogják következ­tethetni, hogy Angliának alapos oka volt rá sem hederütni a hatalmak békére intő felszó­lalásaira, s különösen Ausztria-Magyaror­­szágéra. Londonból a »Pester Corr.« egy le­velet közöl, mely Anglia hadi aettóját a lehető legbizonyosabbnak tünteti föl. Elő­ször is Gallipolit, Mysilenaet, Tenedost és Kandiát angol csapatok fogják megszállni. Ez az okkupáczió okvetlen meg fog történni. Indiában 80, Angliában 25 ezer katonaság áll készen, a hajókra szállni. Az angol kor­mány m­ég 22 millió font szerli­­et fog kérni a parlamenttől. Az ang­o­zsebek tele vannak s meghivják. Hogy pedig Oroszország nem fogja eltűrni és tétlenül elnézni, hogy Anglia bírja a balkáni orosz uralom egyik kulcsát, — az is bizonyos. — Az angol hadikészületekről Máltán La Valuttából márcz. 19-ikén a követke­zőket jelentik : A­mi most Máltán történik, az nagyon alkalmas arra, hogy a békehírek egész légióját, melyet az európai lapok most nekünk hoztak, egy nagy mis­­tificatiónak tüntessék fel. Bár merre irány­ul a szem, mindenfelé azt látjuk, hogy lázas sietséggel építenek A „HOR* TÁRCZÁJA. Horn«» stm. Ebers György legújabb regénye. (48. Foly­­ás.) Paulus hallgatva tűrte el a püspök szavait s a többivel együtt ő is fölemelő összetett kezeit, mikor Agapitus a középre állva, rövid imát mondott el előttök. A püspök az »ámen« után, mindegyiknek, még a leggyöngébbnek és legöregeb­nek is kijelölő a maga helyét a kőfalon, és a fölhalmozott kövek mellett, mint valami hadvezér, s aztán csengő, minden zajon keresztülható hangon kiáltá: — Most mutassátok meg, hogy a Legmagasabb­nak vagytok katonái. Senki nem bátorkodott neki ellenszegülni s mi­kor minden ember állomásán állott, a püspök kilé­pett a meredély szélére és figyelmesen szemlélte a lábainál dúló csatát. A pharaniták most összeszedék erejöket s sike­resen álltak ellen a blemngusoknak, mert Phoebicius előtörve rejtekhelyéből a manipulával, oldalba fogta az előre rohanó ellenség sűrü tömegét s halált és pusztulást terjesztve közöttük, két felé töré seregü­ket. A jól begyakorlott, jól fegyverzett rómaiaknak könnyű dolga volt meztelen ellenségeikkel szemben, kik a szemtől-szembe való küzdelemben sem nyilaikat sem dárdáikat nem használhatták. De a blemngusok is megtanulták már a császár csapataival folytatott gyakori küzdelmeik alatt ere­jüket kellőleg használni s látva, hogy a rohamban nem mérkőzhetnek ellenségeikkel, a vezetőik egy­szerre valami csodálatos süvöltő hangot hallattak, mire a vad tömeg, mint egy csomó pehely, ha belefút a szél, egyszerre szétfoszlott minden irányban. A Capitus komoly megfutamodásnak tekinté a puszta fiainak e hirtelen elmenekülését, megkönnyeb­bülve lélegzett föl s hálásan emelő szemeit az égnek, s aztán megindult, hogy leszálljon a csatamezőre s ott megsebesült hitsorsait vigasztalja. De e kegyes kötelessége teljesítésére magában a castellumban is nyílt alkalom, mert egyszerre meg­állttá a pásztorleány s egészen elfogulva, de mégis gyorsan és érthetőn mondá: — Püspök úr, az öreg Stephanus, a Hermasz atyja, a kinek én vizet hordok, kéret, jönnél hozzá, mert sebe megnyílt s azt hiszi, megérkezett utol­só órája. Agapitus azonnal követte a hívást s gyors lép­tekkel érkezett a beteghez, kinek sebét Paulus és a saita Orion már bekötözték s barátságos arczczal s oly bizalmassággal hajlott le hozzá, a­minőt a többi vezeklők iránt soha nem szokott tanúsítani. A püspök már rég ismerő Stephanus egykori nevét s élete történetét s ő volt az, ki oda hatott, hogy Hermasz az Alexandriába küldött követséghez csatlakozzék; mert Agapitus annak a meggyőződés­nek hódolt, hogy senki se meneküljön el az élet küz­delméből, mielőtt abban neki magának is része volt. Stephanus eléje terjesztő karjait, a püspök pe­dig oda ült melléje, intett a környezőknek, hogy hagyják magukra, s figyelmesen hallgatott a beteg aggastyán szavaira. Midőn ez elhallgatott, igy szólt Agapitus : — Veled együtt dicsérem én is az Urat, hogy újra föltaláltatá nőddel az utat, mely ő hozzá vezet. Fiad derék harczos lesz, a minő te voltál. A te földi dolgaid rendben vannak tehát; de hogyan vagy az égiekkel ? — Tizennyolcz esztendeig vezekeltem, imád­­koztam s viseltem nagy szenvedéseket, viszontá a beteg. — A világ messze maradt mögöttem s én azt hiszem, azon az ösvényen haladok, mely az égbe vezet. — Én is azt reménytem számodra és lelked szá­mára, — mondá a püspök. — Súlyos sorsot viselned, ez volt osztályrészed e világon. De megkisérléd-e megbocsátani azoknak, a kik neked a legnagyobb fáj­dalmat okozták s elimádkozhatod e jó lélekkel: »És bocsásd meg a mi vétkeinket, valamint mi megbocsá­tunk az ellenünk vétetteknek ?« Emlékezel-e az ígé­retre: »Valamint ti megbocsátjátok az emberek hi­­báit, azonképen megbocsátja a ti bűneiteket a meny­­nyei atya« ? — Én Glycerának nemcsak megbocsátottam, — válaszolá az öreg, — hanem újra vissza is vettem őt szivem legbensejébe. Amaz embernek azonban, a ki gyalázatosan elcsábitá, annak a nyomorultnak, a ki, habár én ezer meg ezer jótéteménynyel halmoz­tam el, megrabolt és meggyalázott, annak azt kívá­nom, hogy szinte .... — Bocsáss meg neki, — mondá Agpitus, — hogy te is számíthass bocsánatra. — Tizennyolcz éve teszek már kísérletet, álda­ni ellenségemet, — viszonzá Stephanus, — s most is meg akarom kisérleni.... E pillanatig minden figyelmét a betegnek szen­telte a püspök ; most azonban több felé kezdték hívni s Gelosius,aki más anachorétákkal a meredék fölött állt, igy kiáltott feléje: — Ments meg bennünket, atyám! A pogá­­nyok már ott kapaszkodnak a sziklákon föl ide mi felénk. Agapitus áldólag terjeszté ki kezét Stephanus felé , elhagyá s még egyszer visszafordulva mondá : — Bocsáss meg, s a mennyország a tied! Oda lenn a síkon sok halott és sebesült hevert szerteszét s a pharaniták újra visszavonultak a mély útba, mivelhogy a blemmgusok nem futottak el, csak elszéledtek a síkságot övező sziklákon s onnan lövöl­döztek nyilaikkal az ellenségre. — Hol vannak a rómaiak ? — kérdő Agapitus hirtelen a sajta Oriont. — Betértek amott a szakadékba, melyen ke­resztül ide föl vezet az út, — viszontá a kérdezett. — De nézd, nézd e pogányokat! Isten legyen ne­künk irgalmas! Mint a harkályok a fa derekán, úgy kúsznak föl amott a meredélyen fölfelé. — A kövekhez! — kiáltá Agapitus a mellette álló remetéhez szikrázó szemekkel. Mi történik amott a fal mögött? Nem halljátok? Igen, ez a ró­mai tuba. Bátorság, testvérek, a castellum gyöngébb oldalát a császár katonái védik. De ime ! Látjátok amott a szakadékban e meztelen alakokat? Ide az­zal a szirtdarabbal! vesd neki a válladat, jó erősen, Orion ! Salatiél, jöszte, te is taszíts rajta egyet. line mozdul , most megindul! Hah! csak ne akadna meg a szakadék fölött! Nem, hálistennek! Most már egyenes útja van, egyenesen nekik! Nézzétek! Az Úr hat ellenségének ime egyszerre vége lett. — Amott még más hármat látok — kiáltá Orion. — Ide, ide, Damiane, segíts. A megszólított s vele együtt több más is elősie­tett s az első siker oly gyorsan és csodálatos módon­­ szitá lángra az anachoréták bátorságát, hogy a püs­pöknek ugyan meggyűlt a baja s alig tudta fékezni nagy serénységüket s visszatartani őket attól, hogy a drága lőszerrel, a kövekkel gazdálkodjanak. Mi­alatt Agapitus vezénylete alatt egyik kő a másik után zuhant a meredek lejtőn felkapaszkodó blemnyusok fejére, Paulus ott ült a beteg mellett s a földre szegző szemeit. — Nem segítesz nekik? — kérdé Stephanus. — Agapitusnak igaza van, — viszonzá az ale­xandriai. — Nekem nagyon sokat kell vezekelnem, a harcz pedig nem vezeklés, de élvezet. Mily nagy élvezet, azt én megérzem arról a kínról, melyet a­miatt érzek, hogy itt kell ülnöm tétlenül. Téged ke­gyesen megáldott a püspök. — Én már közel vagyok végső czélomhoz, — sohajtá Stephanus, — s a püspök megigéré nekem a mennyországot, ha annak is lelkemből megbocsátok, a ki ozzá nőmet. Legyen hát neki megbocsátva, én megbocsátok neki mindeneket s minden, a mihez kezd, legyen neki javára, ne kárára! Tedd ide csak a ke­zedet, hogy dobog a szívem, mintha még egyszer összeszedné erejét, mielőtt végképen megszűnnék do­bogni. Ha kiszenvedtem, mond el Hermasznak, a­mint te neked mondtam s áld meg öt nevemben sok ezerszer. Az én nevemben és anyja nevében. De azt ne mond el neki soha, soha, hogy anyja, egy gyenge órájában el­ment tőlem és ő tőle, egy gazemberrel,­­ azaz egy szerencsétlen emberrel, a­ki­nek én mindent megbocsátok. Add át Hermasznak ezt a gyűrűt. Ez és az a levél, melyet barlangomban az ágy szalmája alatt találsz, jó fogadtatásra számíthat nagybátyjánál. Az majd szerez a hadseregben a szá­mára, helyet, mert fivérem nagy tiszteletben áll a császár előtt. Hallgasd csak, hogy lelkesíti Agapitus testvéreinket. Keményen foly az ütközet. Most amott a római tuba szólalt meg. Vigyázz, a manipula most megszállja a bástyát s innen intéz majd az ellenségre lövegeket. Ha jönnek, vigy el a toronyba. Nagyon gyenge vagyok s még egyszer magamba szeretnék szállani és imádkozni, hogy legyen erőd­ annak az embernek ne csak ajkaimmal bocsátani meg. — Odalenn, nézd, jönnek a rómaiak ! — kiáltá most Paulus. Aztán lekiáltott : — Err­e, erre ! Fel­jebb, balra van a lépcső !­­— Ám itt vagyunk ! — viszontá most egy éles hang. — Ti legények itt maradtok ezen a kiálló ma­gaslaton s szemmel tartjátok a castellumot. Ha baj van, adjatok jelt a trombitával, s itt termek azonnal. Én most fölmegyek ; a torony tetőről csak meglátom, hová vesztek el azok a kutyák. Stephanus e szavak alatt meglepetten, feszült figyelemmel tekintett lefelé. Midőn aztán néhány percz múlva fölhágott egész a fal alá a galliai centurio s be­kiáltott a cae­­tellumba: »Hát senki sincs itt, a­ki kezet nyúj­tana felém ?« — a beteg Paulus felé fordult s mondá: — Emelj föl és támogass hamar! Oly könnyedén, hogy Paulus elbámult, állott most talpra Stephanus, áthajolt a falon, a túl felölről érkező centurio felé, a legnagyobb feszültséggel te­kintett arczába, összeborzadt, aztán borzaszó lelki küzdelem után feléje nyujtá elszáradt kezét, hogy föl­­segítse. — Servianus! — kiáltá föl a centurio, meg­rendülve a nem várt találkozástól s rémülten tekintve, hol az aggastyánra, hol Paulusra. Egyikük sem talált szavat, a melyet a másik­hoz intézhessen; de a Stephanus tekintete oda ta­padt a gallus vonásaira s minél tovább nézte, annál beesettebb jön arcza, annál halványabbak lőnek ajkai. S ez alatt mindig a centurio felé nyújtva tartá kezét, s a megbocsátás jeléül talán, így tölt el egy hosszú, hosszú perez. Végre Phoebiciusnak eszébe jutott, hogy hisz ő a császár szolgálatában jutott töl­e falig, s fölhábo­rodva önmaga ellen e habozás miatt, lábával toppan­tott s hirtelen megragadta az aggastyán kezét. Alig érintők azonban ez ember ujjai a Stepha­nus kezét, midőn ez, mintha villám sújtotta volna meg, egész testében összeborzadt s rekedt kiáltás­sal veté magát a fal párkányán lebegő halálos ellen­ségére. Paulus rémülve nézte e borzasztó jelenetet s hangosan, melegen, kérlelve kiáltá: — Ereszd el, és bocsáss meg neki, hogy neked is megbocsásson az ég. — Mit nekem ég ! Mit nekem bocsánat! — hör­gő az öreg. — Legyen átkozott! Mielőtt Paulus odarohanhatott volna, leváltak a lazán álló roppant kövek a falból, melyen a két ellenség kétségbe­esetten birkózott, s a leomló kö­vekkel együtt hullt alá a mélységbe mind a kettő. Paulus fájdalmas megrendüléssel sóhajtott föl lelke legmélyéből s halkan mondá, mialatt forró kö­­nyök peregteg alá arczán . — Ő is küzdött, és ő is hiába küzdött. (Folytatása következik.) uj várakat s állítanak fel óriási ágyukat. Az utóbb Angliából ide hozott ágyuk 40 tonnellát (1 tonét,­­ 1000 kilogram) számit. Ezen rengeteg ágyúk az egyes erődökre helyeztetnek el, még pedig úgy, hogy minden bástyán két ily nagy ágyú legyen. Az itt ál­lomásozó műszaki ezred egész nap bárkákon van s lánczokat, gerendákat, építő­anyagot hurczol ide oda. A sziget kormányzósága 10,000 salmen gabnát vá­sárolt össze. E gabnát a helybeli malmok éjjel nap­pal őrlik, s a lisztből készült kenyeret a hadihajókra rakják, melyek azt a Besika-öbölbe viszik. E na­pokban egy angol hajó futott be ide, melyen minden­féle hadiszereken kívü­l 2064 baril lőpor volt , az is azonnal Besikába küldetett. Az ottani hajóraj innen láttatik el mindennel s már is hosszabb időre harcz­­képessé van téve. Idevaló katonai körökben azt tart­ják, hogy rövid idő múlva összeütközésre fog kerülni a dolog. A helybeli kikötőben a csatornás hajórajból 7 pánczélos hajó van, melyhez rövid idő múlva 5—6 más fog jönni Angliából. Szintúgy minden útban volt és Angliába visszatérő hadihajó, melynek Mál­tába be kellett futni, azt a parancsot kapta, hogy maradjon itt és csatlakozzék a nagy hajórajhoz, mely itt összegyűl. Sőt még egy a japáni kormány számára épült »Hi-Yei« nevű új pánczélos hajó, mely a gépezet és constructió tekintetében valódi csoda mű, hogy a keleti vizekben használtassék, is ide vára­­tik. Az idevaló tengerészeti arsenálban éjjel nappal dolgoznak, hogy a dockokban heverő hajók mielőbb elkészüljenek.­­ A közlekedési miniszternek Bécs­be történt felutazása, mint a »N. H.« írja, kapcsolatban áll az esetleges mozgósítás előkészületeivel is. A minisz­ter a legmagasb helyen részletes felvilágosítást ad arról, hogy mozgósítás esetében a magyarországi vaspályák mily mérvét fognák kifejthetni a katonák s hadi készletek gyors szállításának.­­ A congressus megtartásához kö­tött remények szétfoszladozni kezdenek. A »D. Tel.« bécsi tudósítója írja, hogy sem Anglia, sem Oroszország nem akar engedni, mert mindkét állam­ban a közvélemény határozott ellensége a teendő en­gedményeknek. Bismarck hg. és Andrássy gróf kime­rítették minden békítési eszközüket s azt tartják, hogy most már a dolgokat a maguk utján kell engedni fejlődni. Az osztrák kormány a saa-stefanói békekö­tésben csak egy pár pontot talált, melyet a mo­narchia érdekeivel ellentéteseknek tekint, Sándor heszeni hg. küldetése nem volt hiába való. Megegy e­­gyezést létesített Bécs és Sz.-Pétervár közt. Ausztria azonban még mindig közép állást foglalt el Oroszország és Anglia között, Oroszor­szághoz ezt mondandja: »Mi a priori azt hittük, hogy a ti feltételeiteken csak keveset kellene változtatni, mert azt látjuk, hogy az egész békeokmány elfogad­hatom ; rajtatok á­l, hogy ez békés utón vagy egyéb­ként változtassék meg.« Angolországhoz pedig ezt mondhatná Ausztria: »Mindaddig, míg azt hihettük, hogy Oroszország elismeri Európa au­toritását az egész keleti kérdésben, a ti félelmeteket képzeletének tartottuk, de Oroszországnak az a kikötése, hogy a többség határozataiban nem akar megnyugodni, úgy­­látszik, igazat ad nektek. Azonban mi még nem nyújthatunk nektek kezet a szövetségre. Nekünk a saját érdekeinknek leginkább megfelelő utat kell követnünk, és ha Oroszországnak netán mindket­tőnk ellen küzdenie kellene, azért feladatát nem fogja könnyebbnek találni azért, hogy egymástól füg­getlenül cselekszünk.« — Oroszország és az angol k a j­ó r­a­j. A »D. Tel « perui tudósítója ezt írja: Az orosz katonai hatóságok nagyon elégedet­lenek a­miatt, hogy a britt hajóraj a Márvány­tengerben van. A hajóraj idejövetelét eleinte nevet­ségesnek és czéltalannak mondták, és aztán azt mond­ták, hogy ezen esemény­nyel nincs is mit törődni , most már nemcsak nagyfontosságúnak, de Oroszor­szágra nézve veszélyesnek is tartják a hajóraj idejö­vetelét, s abban fenyegető óvást látnak a Törökor­szág elleni szörnyű feltételekkel szemben. A diada­lom első mámorában az oroszok azt hitték, hogy mindennek hódolni kell a nyers erő előtt. A britt kormány által elfoglalt politió megtanította őket, hogyha Törökországot nem is, de más nemzetek jo­gait tiszteletben kell tartania Oroszországnak. Más tekintetben is kényelmetlennek érzik helyzetüket az oroszok. A hadsereg készületlen s a kormány pénz­ügyi zavarban van. A hódítók úgy érzik most magu­kat, mint azon haramiák, kik már csak arra ügyel­nek, hogy zsákmányukkal bizton elmenekülhessenek. A legyőzött törökök tehát érzik azt, hogy ha Anglia szilárdan megmarad követelései mellett, Oroszország kénytelen lesz igényeit leszállítani. Mi­után kiderült, hogy Oroszország a Bosporus partját álürügy alatt hatalmába akarta keríteni, Anglia most éber szemmel, őrködik az orosz hadsereg moz­dulatai fölött, és ebben az ottomán kormány hatha­tósan segédkezésére van. Ha a török kormány óvása nem tartóztatná fel az orosz hadak előbbre nyomu­lását, Hornby admirál hajói azonnal a kérdéses pon­tokra küldetnének. Tegnap már el volt híresztelve, hogy az oroszok a Bosporus partján a belgrádi er­dőbe nyomultak. E hir azonban valótlan. E pontot, valamint a Bosporust és tengerszorost uraló összes pontokat még a török csapatok tartják megszállva s a britt hajóraj csak két órányira állomásozik a fe­nyegetett helytől. De az tény, hogy az oroszok ahhoz már igen közel jöttek. Deák Ferencz ingóságainak elárverezése az általa kijelölt három jótékony czél (az Elisabe­­thinum s Josefinum árvaházak, a balatonfüredi sze­­retetház s végül az irói segélyegyesület) javára ma d. e. kezdődött meg az akadémia palota azon e czélra különben nem épen alkalmas helyiségében, mely ez­előtt az országos képzőművészeti társulat kiállítására volt szánva. A fővárosi nevezett két árvaház részéről Toldy József, a balatonfüredi szeretetház részéről Molnár Aladár, az irói, segélyegyesület részéről Vadnay Károly voltak a megbízottak s ezenkívül, mint Deák Ferencz végrendeletének végrehajtója, Vörösmarthy Béla szerepelt. Testületek közül csak a nemzeti casino küldött ki megbízottat Bossányi Lász­ló személyében. Az elárverezendő holmik néhány kopott bár­sony pamlag által voltak a régi nagy teremben a közönség elől elzárva. Középen egy hosszú asztalon a könyvek feküdtek, mintegy 300, nagyrészt jó kö­tésben, köztök egy pár értékes p. Katona s Engel történelmi műveinek teljes kiadása, Horatiusnak egy 17-ik századbeli diszkiadása kutyabörben, melyet Gorove ajándékozott egykor Deáknak, a Corpus ju­ris több példányban, Lustkandl hírhedt müve szines iron jegyzetekkel stb. Baloldalt állottak ismert pam­­lagai s székei (a hires medvebőr nélkül), jobb oldalt a különböző szekrények s nehány asztal. A szegletek­­ben külön asztalokon néhány aprósága. Nagy karos széke, oklevelei s másol nem árusítható emlé­kei nem is tétettek ki, s csak a megnyitandó »Deák szobá«­­ban lesznek szemlélhetők­. Azon könyvek s hirlapok, melyek emlék­tárgyul nem szolgálhatnak, szintén nem árvereztetnek el. A közönség igen lassan gyülekezett, 1/211-ig alig volt jelen egy pár notabilitás. De azután csak­hamar megjelentek Tisza Kálmán, Perczel Béla, Gorove, Szapáry, Pauler, Péchy Tamás, Ráth Ká­roly főpolgármester, Bánó József, Tisza Lajos stb. A közönség között egy pár nő is volt. A rendezés ellen sok kifogás lehetett. Katalog nem volt, holott ezt sokan követelték­, az elárverezés sorrendje, holott az hír szerint öt napig is terjedhet, nem volt megállapítva s kihirdetve, a közönség nagy része, mely hátul állott, a tárgyakat nem is láthatta, s maguk az árverezők tapintatlanul a nagyobb tárgyakkal kezdték meg az árverést, mi­előtt a közönség összegyűlt volna. A legelső vevő Kende Kanut országgyűlési képviselő volt, ki 110 frtot adott egy pamlagért, hozzá tartozó két támlás székért s karosszékért, melynek kikiáltási ára 50 frt, de becsértéke több is lehetett. Egy második magában álló sötétbarna pamlagot Zsigmondy Vilmos mérnök vette meg 61 frtért (a kikiáltási ár 25 frt volt.) Következett 3 nádból k­észült karszék s 6 egy­szerűbb szék. Az egészet 20 frtért kiáltották ki, s 21 frtnál többet nem akartak érte adni, szerencsére ma­guk a vevők sürgették, hogy egyenként adják el őket s igy 21 frt helyett 70 frt gyűlt be. A két első karos­széket Bischitz Mór s Perlaky Elek vették meg 10— 10 írért, a harmadikat K. Rudics József 20 írért Ez volt az első valódi pretium affectionis. Az egyszerű nádszékek átlag 5 írtért keltek el.­­ Három szekrény vételára sem haladta túl nagy mérvben a becsértéket. Egy mosdó szekrény, melyben Deák használt mosdószerei voltak, 35 frtért Gorove birtokába jutott, a kikiáltási ár 20 frt volt. Ezen nagyobb darabok után jöttek az apróbb emlékek, melyek már valódi magas áron keltek el. Egy csinos szivartartót, melynek kikiáltási, ára 5 frt volt, Knoll Károly akadémiai könyvárus vett meg 22 írtért, Deák kedvelt bádog gyufatartóját,mely­nek kikiáltási ára csak öt forint volt, Neuhofer ügy­véd 70 forintért, azaz hetven forintért vette meg. Ennek párjához Tisza Kálmán csak 37 írtért ju­tott. Egy dobozt belbecsre nézve lényegtelen íróesz­közökkel Reich Ignácz vásárolt meg 70 frtért s Hol­­linger János-féle pozsonyi rajtpipa közel száz forin­ton kelt el. Átalában a vásárlás délfelé kezdett na­gyobb mérvű lenni. Minden vásárlónak ott a hely­szinén egy írnok által kiállított s a megbízottak által aláirt bizonyít­ványt adtak, hogy e tárgyak Deák hagyatékából valók. A kikiáltást városi hajdú végezte teljesen ma­gyarul, közben­ közben azonban Bossányi s mások is beleavatkoztak, Dobos nem volt jelen. A teremben több rendőr s maga Thaisz kapitány is megjelent. A mai árverés délután 1 órakor felfüggeszte­­tett, de 4 órakor ismét folytattatni fog. A könyvekre valószínűleg a holnap d. e. 10 órakor kezdődő árve­résen kerül a sor. KÜLÖNFÉLÉK. Egyházi előléptetés. Ő felsége a nagyváradi latin szertartásu székes káptalann­é, báró B­é­m­e­r Pál leg­­idősb mesterkanonoknak a középszolnoki főesperességre való fokozatos előléptetését jóváhagyván, az üresedésben levő egyik litterárius kanonoki állomást dr. F­r­a­k­n­ó­i Vilmos eszter­­gom-főegyházmegyei áldozátnak, a magyar, tud. akadémia he­v. főtitkárának és a Széchényi orsz. könyv járőrének ado­mányozta. Kineveztettek: törvényszéki biróvá­ a pécsi­­székhez : Kaufmann Nándor ottani jbirósági albiró ; albiróvá pedig a pécsi jbirósághoz : Mihalkovits Árpád ottani törvény­­széki jegyző, Sisic Jakab kerületi főnök a zágrábi főhadparancs­­nokság határ­kormányzati szakosztályához osztály tanácsossá, Cudic János járási főnök pedig mittroviczi kerületi főnökké. Áthelyeztettek: Dull János temesvári és Vo­­záry János püspökladányi járásbirósági albírák saját kérel­mükre, Bogyay Ödön kaposvári alü­gyész hivatalból a komá­romi ügyészséghez és ifj. Gratza György kolozsi­­birósági írnok a kolozsvári járásbírósághoz. ,Uj nagyközség. A belügyminiszter a Győr megyébe kelelezett Szentmárton,(Győr,)Szentmártonhegy és Szentmár­­tonvárallya összeépült kis községeknek egyesítését, és a Győr- Szentmárton­ elnevezés alatt nagy­községgé leendő átalakítá­sát megengedte. A bemutatási záradékkal elláttattak a­­­ozsnyói jótékony nőegyesület­ és a szatmári korcsolyázó­egyesület alapszabályai. A szegedi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy Orlósy Ferencz szegedi ügyvéd, elhalálozása folytán a kamara lajstromából kitöröltetett, és irodája részére Engley Ki­péter Imre szegedi ügyvéd rendeltetett ki gondnokul. A zalaegerszegi ügyvédi kamara köz­hírré teszi, hogy Gózony László és Braunstein Pál za­leger­­szegi, valamint Cser­án Károly alsó-bagodi lakos ügyvéd ön­kéntes lemondás folytán a kamara lajstromából kitöre­tetett. A győri ügyvédi kamara fegyelmi bírósága közhírré teszi, hogy az ügyvédi oklevelének elvesztésére ítélt Mórocz Ferencz volt ügyvéd a lajstromból kitöröltetett. A pozsonyi ügyvédi kamara közhí­r teszi, hogy Lósy Tivadar pozsonyi ügyvéden elmeháborodás tünetei mutatkozván, irodája részére ideiglenes gondnokul Bangha Béla pozsonyi ügyvéd jön kirendelve. — Fejedelmi ajándékok. Ő felsége, Sztrippa község tüzkárosult lakosai segélyzésére, magánpénztárából 200 forintot, a selmeczbányai ág. hitv. ev. egyházközségnek, főgymnáziuma költségei­nek fedezésére, magánpénztárából 500 frt segélyt adományozott. — Uj magyar nemes. Ő felsége Rupp Jakab nyugalmazott kincstári levéltári tisztnek, hosszú és bü szolgálata, valamint a tudomány és iro­dalom terén szerzett érdemei elismeréséül, saját és törvényes utódai részére a »nyilhegyi« előnév hasz­­nálhatásának engedélyezése mellett a magyar nemes­séget díjmentesen adományozta. — Személyi hirek. Széll Kálmán és Pé­­csy Tamás miniszter urak tegnap este Bécsből visz­­szaérkeztek. — A Szent-István társulat ma tartotta közgyűlését a seminarium egyik termébe is. Az ülésen többnyire egyházi férfiak s nehány világi egyén volt jelen. Gr. Cziráki János megnyitván a gyűlést, indítvány­ozá, hogy az esztergomi érsek bibornok ke­ressék föl az elnökség vitelére. A gyűlés ezt elfogad­ván küldöttséget menesztett az érsekhez, ki megje­lenvén, éljenzéssel fogadtatott s az elnöki széket el­foglald. A prímás, miután Cziráki által üdvözöltetek, kenetes beszédet intézett a jelenvoltakhoz. Fölemlité beszédében római útját s elmondá, hogy az uj pápa XIII. Leo öröklötte elődje szellemét s hogy a katho­­licismus védelmében és annak ügye mellett épen úgy fog működni és küzdeni, mint IX. Pius. Ki­­emelé, hogy a Szent-István társulat főczélja szintén a katholiczismus érdekeinek védelmében áll; a társu­lat eddig e czélnak megfelelt s reméli, hogy ezután is fényesen eleget teend annak. — Ezután ismét C­z­i­­r­á­k­y gróf emelt szót s fölkéré a prímást, hogy a társulat és az összes magyarországi katholikusok­ba ragaszkodását adja tudtára a pápának. — Most Tárkányi Béla alelnök olvasá föl jelentését a tár­sulat 30 évi működéséről, mely tudomásul vétetett. A múlt évről szóló pénztári jelentésből kitűnik, hogy a társulat tiszta bevétele tesz 81.755 forint 25 krajezárt, kiadása 74.634 forint 59 krajezárt. A többlet, tehát 7120 frt 66 kr. A tőkepénzek összege 37.220 frt. A pénztárnoknak a fölmentvény megada­tott. A képekből, könyvekből és nyomtatványokból a társulat 64,543 frtot vett be ; kiadott a múlt évben 727,000 példány könyvet 3 226,209 ivén.­­ Az alap­­szabályok értelmében Tárkányi az alelnökségről le­mondott, a közgyűlés azonban egyhangúlag újra megválasztá 6 évre. Ezután Cziráky indítványára a gyűlés többeknek jegyzőkönyvi köszönetet szavazott, végezetre pedig az esztergomi érsek megáldá az egész gyülekezetét. Ezzel a közgyűlés véget ért. — A bibornokherczegprimás tegnap este 1/27 órakor gyönyörű négyes fogattal érkezett fővárosunkba, melyet különben oly ritkán szerencsél­tet jelenlétével; kíséretében volt Szántófy kanonok. A budapesti lelkészkedő papság, kivéve a hivatalosan akadályozottakat, tömegesen megjelent 3/­6 órakor­­ a primási palotában a bibornok és kegyes főpásztor­­ üdvözletére és mély tiszteletének, ragaszkodásának kifejezésére. Már ő eminentiájának Rómábeli visszaté­résekor Esztergomba kívánta a papság hódolatát kifejezni, de Esztergomba intézett ez ügybeni kérdé­sére azon válás­t nyerte a főpásztori hivataltól, mi­szerint ő eminentiája rövid idő múlva úgyis Buda­pestre jő, hol szívesen látja a kerületi papságot. Ez ma megtörtént. Ráth József apát s kerületi esperes rövid, de őszinte szívből fakadt üdvözlő beszédére ő eminentiája kegyes szavakban válaszolt, különösen kiemelvén, hogy a pápaválasztásban kitetszik az Isten gondviselése, ki anyaszentegyházát el nem hagyja so­hasem. Ugyanis 36 órai conclave után megvolt az új pápa, sőt már az első választásnál meglett vona, for-­­­ma hiba miatt azonban meg kellett a választást semm­­­misíteni. Meglehet a katholikus világ győződve, hogy

Next