A Hon, 1878. március (16. évfolyam, 54-80. szám)
1878-03-28 / 77. szám
lun'iH r‡Vi.A ín«ír.J . •, •! ),i t\r I •; ; |.v«U • › i* , . | I i1 ‡» ! II11 mi. ,».{;• I } 'I «! ; ;i , t 77. szám. XYI. évfolyam. Kiadói hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Eli~fiz.ető8i ·51 j: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra...........................................6 frr — kr. 6 hónapra...........................................12 * — Az esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * — » előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. il.ii.POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. :in . Esti kiadás. Budapest, 1878. Csütörtök, márczius 23. Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, márczius 28 Ignatiev bécsi missiójáról csak úgy teremnek a combinatiók s hozzávetések, így a párisi »Temps«-nak távírják Bécsből, hogy Ignatiev bécsi küldetésének hármas czélja van. Először hogy a congressus helyébe más arrangement-t hozzon létre; másodszor hogy Angliát isolálja; harmadszor, hogy a san stefanói szerződés pontozatait az osztrákmagyar érdekekkel összhangzatba hozza; az első kísérlet a harmadikkal szoros összefüggésben áll. Ami a másodikat illeti, a távirat szerint Ignatievnek könnyebb lesz a feladata, mert Andrássy gróf az angol kormánynyal történt nézetkicserélés után hosszabban értekezett tegnapelőtt Henry Elliot, bécsi angol követtel s kijelenté ennek, hogy egy orosz angol háború esetén Ausztria- Magyarország semlegessége ellenyös (?) az osztrák-magyar érdekekre. A harmadik pont nagy, mindamellett nem leküzdhetlen nehézséggel van összekötve. A »Pol. Corr.« pétervári levele, mely táviratilag is jelezve van röviden, epésen fakad ki Anglia ellen s azt praetenciálja,hogy az összes európai hatalmak gyakoroljanak pressiót Londonban Anglia harczias szándéklatai ellen, mert most az egész világ óhajtja a békét. (Bezzeg, mikor a muszka készült megzavarni az európai békét s hadat szent, akkor nem kívánta a muszka sugalmazott levelező, hogy a hatalmak hasonló pressiót gyakoroljanak Pétervárott, pedig Európa akkor is óhajtotta a béke fentartását.) Ha pedig az ilyen előterjesztések Londonban, folytatja a levelező, nem fognának semmi hatással lenni Anglia magatartására, akkor Pétervárott igen jól fogják tudni, ( hát csak hadd tudják), hányat ütött az óra, mert azt fogják következtethetni, hogy Angliának alapos oka volt rá sem hederütni a hatalmak békére intő felszólalásaira, s különösen Ausztria-Magyarországéra. Londonból a »Pester Corr.« egy levelet közöl, mely Anglia hadi aettóját a lehető legbizonyosabbnak tünteti föl. Először is Gallipolit, Mysilenaet, Tenedost és Kandiát angol csapatok fogják megszállni. Ez az okkupáczió okvetlen meg fog történni. Indiában 80, Angliában 25 ezer katonaság áll készen, a hajókra szállni. Az angol kormány még 22 millió font szerliet fog kérni a parlamenttől. Az angozsebek tele vannak s meghivják. Hogy pedig Oroszország nem fogja eltűrni és tétlenül elnézni, hogy Anglia bírja a balkáni orosz uralom egyik kulcsát, — az is bizonyos. — Az angol hadikészületekről Máltán La Valuttából márcz. 19-ikén a következőket jelentik : Ami most Máltán történik, az nagyon alkalmas arra, hogy a békehírek egész légióját, melyet az európai lapok most nekünk hoztak, egy nagy mistificatiónak tüntessék fel. Bár merre irányul a szem, mindenfelé azt látjuk, hogy lázas sietséggel építenek A „HOR* TÁRCZÁJA. Horn«» stm. Ebers György legújabb regénye. (48. Folyás.) Paulus hallgatva tűrte el a püspök szavait s a többivel együtt ő is fölemelő összetett kezeit, mikor Agapitus a középre állva, rövid imát mondott el előttök. A püspök az »ámen« után, mindegyiknek, még a leggyöngébbnek és legöregebnek is kijelölő a maga helyét a kőfalon, és a fölhalmozott kövek mellett, mint valami hadvezér, s aztán csengő, minden zajon keresztülható hangon kiáltá: — Most mutassátok meg, hogy a Legmagasabbnak vagytok katonái. Senki nem bátorkodott neki ellenszegülni s mikor minden ember állomásán állott, a püspök kilépett a meredély szélére és figyelmesen szemlélte a lábainál dúló csatát. A pharaniták most összeszedék erejöket s sikeresen álltak ellen a blemngusoknak, mert Phoebicius előtörve rejtekhelyéből a manipulával, oldalba fogta az előre rohanó ellenség sűrü tömegét s halált és pusztulást terjesztve közöttük, két felé töré seregüket. A jól begyakorlott, jól fegyverzett rómaiaknak könnyű dolga volt meztelen ellenségeikkel szemben, kik a szemtől-szembe való küzdelemben sem nyilaikat sem dárdáikat nem használhatták. De a blemngusok is megtanulták már a császár csapataival folytatott gyakori küzdelmeik alatt erejüket kellőleg használni s látva, hogy a rohamban nem mérkőzhetnek ellenségeikkel, a vezetőik egyszerre valami csodálatos süvöltő hangot hallattak, mire a vad tömeg, mint egy csomó pehely, ha belefút a szél, egyszerre szétfoszlott minden irányban. A Capitus komoly megfutamodásnak tekinté a puszta fiainak e hirtelen elmenekülését, megkönnyebbülve lélegzett föl s hálásan emelő szemeit az égnek, s aztán megindult, hogy leszálljon a csatamezőre s ott megsebesült hitsorsait vigasztalja. De e kegyes kötelessége teljesítésére magában a castellumban is nyílt alkalom, mert egyszerre megállttá a pásztorleány s egészen elfogulva, de mégis gyorsan és érthetőn mondá: — Püspök úr, az öreg Stephanus, a Hermasz atyja, a kinek én vizet hordok, kéret, jönnél hozzá, mert sebe megnyílt s azt hiszi, megérkezett utolsó órája. Agapitus azonnal követte a hívást s gyors léptekkel érkezett a beteghez, kinek sebét Paulus és a saita Orion már bekötözték s barátságos arczczal s oly bizalmassággal hajlott le hozzá, aminőt a többi vezeklők iránt soha nem szokott tanúsítani. A püspök már rég ismerő Stephanus egykori nevét s élete történetét s ő volt az, ki oda hatott, hogy Hermasz az Alexandriába küldött követséghez csatlakozzék; mert Agapitus annak a meggyőződésnek hódolt, hogy senki se meneküljön el az élet küzdelméből, mielőtt abban neki magának is része volt. Stephanus eléje terjesztő karjait, a püspök pedig oda ült melléje, intett a környezőknek, hogy hagyják magukra, s figyelmesen hallgatott a beteg aggastyán szavaira. Midőn ez elhallgatott, igy szólt Agapitus : — Veled együtt dicsérem én is az Urat, hogy újra föltaláltatá nőddel az utat, mely ő hozzá vezet. Fiad derék harczos lesz, a minő te voltál. A te földi dolgaid rendben vannak tehát; de hogyan vagy az égiekkel ? — Tizennyolcz esztendeig vezekeltem, imádkoztam s viseltem nagy szenvedéseket, viszontá a beteg. — A világ messze maradt mögöttem s én azt hiszem, azon az ösvényen haladok, mely az égbe vezet. — Én is azt reménytem számodra és lelked számára, — mondá a püspök. — Súlyos sorsot viselned, ez volt osztályrészed e világon. De megkisérléd-e megbocsátani azoknak, a kik neked a legnagyobb fájdalmat okozták s elimádkozhatod e jó lélekkel: »És bocsásd meg a mi vétkeinket, valamint mi megbocsátunk az ellenünk vétetteknek ?« Emlékezel-e az ígéretre: »Valamint ti megbocsátjátok az emberek hibáit, azonképen megbocsátja a ti bűneiteket a menynyei atya« ? — Én Glycerának nemcsak megbocsátottam, — válaszolá az öreg, — hanem újra vissza is vettem őt szivem legbensejébe. Amaz embernek azonban, a ki gyalázatosan elcsábitá, annak a nyomorultnak, a ki, habár én ezer meg ezer jótéteménynyel halmoztam el, megrabolt és meggyalázott, annak azt kívánom, hogy szinte .... — Bocsáss meg neki, — mondá Agpitus, — hogy te is számíthass bocsánatra. — Tizennyolcz éve teszek már kísérletet, áldani ellenségemet, — viszonzá Stephanus, — s most is meg akarom kisérleni.... E pillanatig minden figyelmét a betegnek szentelte a püspök ; most azonban több felé kezdték hívni s Gelosius,aki más anachorétákkal a meredék fölött állt, igy kiáltott feléje: — Ments meg bennünket, atyám! A pogányok már ott kapaszkodnak a sziklákon föl ide mi felénk. Agapitus áldólag terjeszté ki kezét Stephanus felé , elhagyá s még egyszer visszafordulva mondá : — Bocsáss meg, s a mennyország a tied! Oda lenn a síkon sok halott és sebesült hevert szerteszét s a pharaniták újra visszavonultak a mély útba, mivelhogy a blemmgusok nem futottak el, csak elszéledtek a síkságot övező sziklákon s onnan lövöldöztek nyilaikkal az ellenségre. — Hol vannak a rómaiak ? — kérdő Agapitus hirtelen a sajta Oriont. — Betértek amott a szakadékba, melyen keresztül ide föl vezet az út, — viszontá a kérdezett. — De nézd, nézd e pogányokat! Isten legyen nekünk irgalmas! Mint a harkályok a fa derekán, úgy kúsznak föl amott a meredélyen fölfelé. — A kövekhez! — kiáltá Agapitus a mellette álló remetéhez szikrázó szemekkel. Mi történik amott a fal mögött? Nem halljátok? Igen, ez a római tuba. Bátorság, testvérek, a castellum gyöngébb oldalát a császár katonái védik. De ime ! Látjátok amott a szakadékban e meztelen alakokat? Ide azzal a szirtdarabbal! vesd neki a válladat, jó erősen, Orion ! Salatiél, jöszte, te is taszíts rajta egyet. line mozdul , most megindul! Hah! csak ne akadna meg a szakadék fölött! Nem, hálistennek! Most már egyenes útja van, egyenesen nekik! Nézzétek! Az Úr hat ellenségének ime egyszerre vége lett. — Amott még más hármat látok — kiáltá Orion. — Ide, ide, Damiane, segíts. A megszólított s vele együtt több más is elősietett s az első siker oly gyorsan és csodálatos módon szitá lángra az anachoréták bátorságát, hogy a püspöknek ugyan meggyűlt a baja s alig tudta fékezni nagy serénységüket s visszatartani őket attól, hogy a drága lőszerrel, a kövekkel gazdálkodjanak. Mialatt Agapitus vezénylete alatt egyik kő a másik után zuhant a meredek lejtőn felkapaszkodó blemnyusok fejére, Paulus ott ült a beteg mellett s a földre szegző szemeit. — Nem segítesz nekik? — kérdé Stephanus. — Agapitusnak igaza van, — viszonzá az alexandriai. — Nekem nagyon sokat kell vezekelnem, a harcz pedig nem vezeklés, de élvezet. Mily nagy élvezet, azt én megérzem arról a kínról, melyet amiatt érzek, hogy itt kell ülnöm tétlenül. Téged kegyesen megáldott a püspök. — Én már közel vagyok végső czélomhoz, — sohajtá Stephanus, — s a püspök megigéré nekem a mennyországot, ha annak is lelkemből megbocsátok, a ki ozzá nőmet. Legyen hát neki megbocsátva, én megbocsátok neki mindeneket s minden, a mihez kezd, legyen neki javára, ne kárára! Tedd ide csak a kezedet, hogy dobog a szívem, mintha még egyszer összeszedné erejét, mielőtt végképen megszűnnék dobogni. Ha kiszenvedtem, mond el Hermasznak, amint te neked mondtam s áld meg öt nevemben sok ezerszer. Az én nevemben és anyja nevében. De azt ne mond el neki soha, soha, hogy anyja, egy gyenge órájában elment tőlem és ő tőle, egy gazemberrel, azaz egy szerencsétlen emberrel, akinek én mindent megbocsátok. Add át Hermasznak ezt a gyűrűt. Ez és az a levél, melyet barlangomban az ágy szalmája alatt találsz, jó fogadtatásra számíthat nagybátyjánál. Az majd szerez a hadseregben a számára, helyet, mert fivérem nagy tiszteletben áll a császár előtt. Hallgasd csak, hogy lelkesíti Agapitus testvéreinket. Keményen foly az ütközet. Most amott a római tuba szólalt meg. Vigyázz, a manipula most megszállja a bástyát s innen intéz majd az ellenségre lövegeket. Ha jönnek, vigy el a toronyba. Nagyon gyenge vagyok s még egyszer magamba szeretnék szállani és imádkozni, hogy legyen erőd annak az embernek ne csak ajkaimmal bocsátani meg. — Odalenn, nézd, jönnek a rómaiak ! — kiáltá most Paulus. Aztán lekiáltott : — Erre, erre ! Feljebb, balra van a lépcső !— Ám itt vagyunk ! — viszontá most egy éles hang. — Ti legények itt maradtok ezen a kiálló magaslaton s szemmel tartjátok a castellumot. Ha baj van, adjatok jelt a trombitával, s itt termek azonnal. Én most fölmegyek ; a torony tetőről csak meglátom, hová vesztek el azok a kutyák. Stephanus e szavak alatt meglepetten, feszült figyelemmel tekintett lefelé. Midőn aztán néhány percz múlva fölhágott egész a fal alá a galliai centurio s bekiáltott a caetellumba: »Hát senki sincs itt, aki kezet nyújtana felém ?« — a beteg Paulus felé fordult s mondá: — Emelj föl és támogass hamar! Oly könnyedén, hogy Paulus elbámult, állott most talpra Stephanus, áthajolt a falon, a túl felölről érkező centurio felé, a legnagyobb feszültséggel tekintett arczába, összeborzadt, aztán borzaszó lelki küzdelem után feléje nyujtá elszáradt kezét, hogy fölsegítse. — Servianus! — kiáltá föl a centurio, megrendülve a nem várt találkozástól s rémülten tekintve, hol az aggastyánra, hol Paulusra. Egyikük sem talált szavat, a melyet a másikhoz intézhessen; de a Stephanus tekintete oda tapadt a gallus vonásaira s minél tovább nézte, annál beesettebb jön arcza, annál halványabbak lőnek ajkai. S ez alatt mindig a centurio felé nyújtva tartá kezét, s a megbocsátás jeléül talán, így tölt el egy hosszú, hosszú perez. Végre Phoebiciusnak eszébe jutott, hogy hisz ő a császár szolgálatában jutott töle falig, s fölháborodva önmaga ellen e habozás miatt, lábával toppantott s hirtelen megragadta az aggastyán kezét. Alig érintők azonban ez ember ujjai a Stephanus kezét, midőn ez, mintha villám sújtotta volna meg, egész testében összeborzadt s rekedt kiáltással veté magát a fal párkányán lebegő halálos ellenségére. Paulus rémülve nézte e borzasztó jelenetet s hangosan, melegen, kérlelve kiáltá: — Ereszd el, és bocsáss meg neki, hogy neked is megbocsásson az ég. — Mit nekem ég ! Mit nekem bocsánat! — hörgő az öreg. — Legyen átkozott! Mielőtt Paulus odarohanhatott volna, leváltak a lazán álló roppant kövek a falból, melyen a két ellenség kétségbeesetten birkózott, s a leomló kövekkel együtt hullt alá a mélységbe mind a kettő. Paulus fájdalmas megrendüléssel sóhajtott föl lelke legmélyéből s halkan mondá, mialatt forró könyök peregteg alá arczán . — Ő is küzdött, és ő is hiába küzdött. (Folytatása következik.) uj várakat s állítanak fel óriási ágyukat. Az utóbb Angliából ide hozott ágyuk 40 tonnellát (1 tonét, 1000 kilogram) számit. Ezen rengeteg ágyúk az egyes erődökre helyeztetnek el, még pedig úgy, hogy minden bástyán két ily nagy ágyú legyen. Az itt állomásozó műszaki ezred egész nap bárkákon van s lánczokat, gerendákat, építőanyagot hurczol ide oda. A sziget kormányzósága 10,000 salmen gabnát vásárolt össze. E gabnát a helybeli malmok éjjel nappal őrlik, s a lisztből készült kenyeret a hadihajókra rakják, melyek azt a Besika-öbölbe viszik. E napokban egy angol hajó futott be ide, melyen mindenféle hadiszereken kívül 2064 baril lőpor volt , az is azonnal Besikába küldetett. Az ottani hajóraj innen láttatik el mindennel s már is hosszabb időre harczképessé van téve. Idevaló katonai körökben azt tartják, hogy rövid idő múlva összeütközésre fog kerülni a dolog. A helybeli kikötőben a csatornás hajórajból 7 pánczélos hajó van, melyhez rövid idő múlva 5—6 más fog jönni Angliából. Szintúgy minden útban volt és Angliába visszatérő hadihajó, melynek Máltába be kellett futni, azt a parancsot kapta, hogy maradjon itt és csatlakozzék a nagy hajórajhoz, mely itt összegyűl. Sőt még egy a japáni kormány számára épült »Hi-Yei« nevű új pánczélos hajó, mely a gépezet és constructió tekintetében valódi csoda mű, hogy a keleti vizekben használtassék, is ide váratik. Az idevaló tengerészeti arsenálban éjjel nappal dolgoznak, hogy a dockokban heverő hajók mielőbb elkészüljenek. A közlekedési miniszternek Bécsbe történt felutazása, mint a »N. H.« írja, kapcsolatban áll az esetleges mozgósítás előkészületeivel is. A miniszter a legmagasb helyen részletes felvilágosítást ad arról, hogy mozgósítás esetében a magyarországi vaspályák mily mérvét fognák kifejthetni a katonák s hadi készletek gyors szállításának. A congressus megtartásához kötött remények szétfoszladozni kezdenek. A »D. Tel.« bécsi tudósítója írja, hogy sem Anglia, sem Oroszország nem akar engedni, mert mindkét államban a közvélemény határozott ellensége a teendő engedményeknek. Bismarck hg. és Andrássy gróf kimerítették minden békítési eszközüket s azt tartják, hogy most már a dolgokat a maguk utján kell engedni fejlődni. Az osztrák kormány a saa-stefanói békekötésben csak egy pár pontot talált, melyet a monarchia érdekeivel ellentéteseknek tekint, Sándor heszeni hg. küldetése nem volt hiába való. Megegy egyezést létesített Bécs és Sz.-Pétervár közt. Ausztria azonban még mindig közép állást foglalt el Oroszország és Anglia között, Oroszországhoz ezt mondandja: »Mi a priori azt hittük, hogy a ti feltételeiteken csak keveset kellene változtatni, mert azt látjuk, hogy az egész békeokmány elfogadhatom ; rajtatok ál, hogy ez békés utón vagy egyébként változtassék meg.« Angolországhoz pedig ezt mondhatná Ausztria: »Mindaddig, míg azt hihettük, hogy Oroszország elismeri Európa autoritását az egész keleti kérdésben, a ti félelmeteket képzeletének tartottuk, de Oroszországnak az a kikötése, hogy a többség határozataiban nem akar megnyugodni, úgylátszik, igazat ad nektek. Azonban mi még nem nyújthatunk nektek kezet a szövetségre. Nekünk a saját érdekeinknek leginkább megfelelő utat kell követnünk, és ha Oroszországnak netán mindkettőnk ellen küzdenie kellene, azért feladatát nem fogja könnyebbnek találni azért, hogy egymástól függetlenül cselekszünk.« — Oroszország és az angol k a jó raj. A »D. Tel « perui tudósítója ezt írja: Az orosz katonai hatóságok nagyon elégedetlenek amiatt, hogy a britt hajóraj a Márványtengerben van. A hajóraj idejövetelét eleinte nevetségesnek és czéltalannak mondták, és aztán azt mondták, hogy ezen eseménynyel nincs is mit törődni , most már nemcsak nagyfontosságúnak, de Oroszországra nézve veszélyesnek is tartják a hajóraj idejövetelét, s abban fenyegető óvást látnak a Törökország elleni szörnyű feltételekkel szemben. A diadalom első mámorában az oroszok azt hitték, hogy mindennek hódolni kell a nyers erő előtt. A britt kormány által elfoglalt politió megtanította őket, hogyha Törökországot nem is, de más nemzetek jogait tiszteletben kell tartania Oroszországnak. Más tekintetben is kényelmetlennek érzik helyzetüket az oroszok. A hadsereg készületlen s a kormány pénzügyi zavarban van. A hódítók úgy érzik most magukat, mint azon haramiák, kik már csak arra ügyelnek, hogy zsákmányukkal bizton elmenekülhessenek. A legyőzött törökök tehát érzik azt, hogy ha Anglia szilárdan megmarad követelései mellett, Oroszország kénytelen lesz igényeit leszállítani. Miután kiderült, hogy Oroszország a Bosporus partját álürügy alatt hatalmába akarta keríteni, Anglia most éber szemmel, őrködik az orosz hadsereg mozdulatai fölött, és ebben az ottomán kormány hathatósan segédkezésére van. Ha a török kormány óvása nem tartóztatná fel az orosz hadak előbbre nyomulását, Hornby admirál hajói azonnal a kérdéses pontokra küldetnének. Tegnap már el volt híresztelve, hogy az oroszok a Bosporus partján a belgrádi erdőbe nyomultak. E hir azonban valótlan. E pontot, valamint a Bosporust és tengerszorost uraló összes pontokat még a török csapatok tartják megszállva s a britt hajóraj csak két órányira állomásozik a fenyegetett helytől. De az tény, hogy az oroszok ahhoz már igen közel jöttek. Deák Ferencz ingóságainak elárverezése az általa kijelölt három jótékony czél (az Elisabethinum s Josefinum árvaházak, a balatonfüredi szeretetház s végül az irói segélyegyesület) javára ma d. e. kezdődött meg az akadémia palota azon e czélra különben nem épen alkalmas helyiségében, mely ezelőtt az országos képzőművészeti társulat kiállítására volt szánva. A fővárosi nevezett két árvaház részéről Toldy József, a balatonfüredi szeretetház részéről Molnár Aladár, az irói, segélyegyesület részéről Vadnay Károly voltak a megbízottak s ezenkívül, mint Deák Ferencz végrendeletének végrehajtója, Vörösmarthy Béla szerepelt. Testületek közül csak a nemzeti casino küldött ki megbízottat Bossányi László személyében. Az elárverezendő holmik néhány kopott bársony pamlag által voltak a régi nagy teremben a közönség elől elzárva. Középen egy hosszú asztalon a könyvek feküdtek, mintegy 300, nagyrészt jó kötésben, köztök egy pár értékes p. Katona s Engel történelmi műveinek teljes kiadása, Horatiusnak egy 17-ik századbeli diszkiadása kutyabörben, melyet Gorove ajándékozott egykor Deáknak, a Corpus juris több példányban, Lustkandl hírhedt müve szines iron jegyzetekkel stb. Baloldalt állottak ismert pamlagai s székei (a hires medvebőr nélkül), jobb oldalt a különböző szekrények s nehány asztal. A szegletekben külön asztalokon néhány aprósága. Nagy karos széke, oklevelei s másol nem árusítható emlékei nem is tétettek ki, s csak a megnyitandó »Deák szobá«ban lesznek szemlélhetők. Azon könyvek s hirlapok, melyek emléktárgyul nem szolgálhatnak, szintén nem árvereztetnek el. A közönség igen lassan gyülekezett, 1/211-ig alig volt jelen egy pár notabilitás. De azután csakhamar megjelentek Tisza Kálmán, Perczel Béla, Gorove, Szapáry, Pauler, Péchy Tamás, Ráth Károly főpolgármester, Bánó József, Tisza Lajos stb. A közönség között egy pár nő is volt. A rendezés ellen sok kifogás lehetett. Katalog nem volt, holott ezt sokan követelték, az elárverezés sorrendje, holott az hír szerint öt napig is terjedhet, nem volt megállapítva s kihirdetve, a közönség nagy része, mely hátul állott, a tárgyakat nem is láthatta, s maguk az árverezők tapintatlanul a nagyobb tárgyakkal kezdték meg az árverést, mielőtt a közönség összegyűlt volna. A legelső vevő Kende Kanut országgyűlési képviselő volt, ki 110 frtot adott egy pamlagért, hozzá tartozó két támlás székért s karosszékért, melynek kikiáltási ára 50 frt, de becsértéke több is lehetett. Egy második magában álló sötétbarna pamlagot Zsigmondy Vilmos mérnök vette meg 61 frtért (a kikiáltási ár 25 frt volt.) Következett 3 nádból készült karszék s 6 egyszerűbb szék. Az egészet 20 frtért kiáltották ki, s 21 frtnál többet nem akartak érte adni, szerencsére maguk a vevők sürgették, hogy egyenként adják el őket s igy 21 frt helyett 70 frt gyűlt be. A két első karosszéket Bischitz Mór s Perlaky Elek vették meg 10— 10 írért, a harmadikat K. Rudics József 20 írért Ez volt az első valódi pretium affectionis. Az egyszerű nádszékek átlag 5 írtért keltek el. Három szekrény vételára sem haladta túl nagy mérvben a becsértéket. Egy mosdó szekrény, melyben Deák használt mosdószerei voltak, 35 frtért Gorove birtokába jutott, a kikiáltási ár 20 frt volt. Ezen nagyobb darabok után jöttek az apróbb emlékek, melyek már valódi magas áron keltek el. Egy csinos szivartartót, melynek kikiáltási, ára 5 frt volt, Knoll Károly akadémiai könyvárus vett meg 22 írtért, Deák kedvelt bádog gyufatartóját,melynek kikiáltási ára csak öt forint volt, Neuhofer ügyvéd 70 forintért, azaz hetven forintért vette meg. Ennek párjához Tisza Kálmán csak 37 írtért jutott. Egy dobozt belbecsre nézve lényegtelen íróeszközökkel Reich Ignácz vásárolt meg 70 frtért s Hollinger János-féle pozsonyi rajtpipa közel száz forinton kelt el. Átalában a vásárlás délfelé kezdett nagyobb mérvű lenni. Minden vásárlónak ott a helyszinén egy írnok által kiállított s a megbízottak által aláirt bizonyítványt adtak, hogy e tárgyak Deák hagyatékából valók. A kikiáltást városi hajdú végezte teljesen magyarul, közben közben azonban Bossányi s mások is beleavatkoztak, Dobos nem volt jelen. A teremben több rendőr s maga Thaisz kapitány is megjelent. A mai árverés délután 1 órakor felfüggesztetett, de 4 órakor ismét folytattatni fog. A könyvekre valószínűleg a holnap d. e. 10 órakor kezdődő árverésen kerül a sor. KÜLÖNFÉLÉK. Egyházi előléptetés. Ő felsége a nagyváradi latin szertartásu székes káptalanné, báró Bémer Pál legidősb mesterkanonoknak a középszolnoki főesperességre való fokozatos előléptetését jóváhagyván, az üresedésben levő egyik litterárius kanonoki állomást dr. Fraknói Vilmos esztergom-főegyházmegyei áldozátnak, a magyar, tud. akadémia hev. főtitkárának és a Széchényi orsz. könyv járőrének adományozta. Kineveztettek: törvényszéki biróvá a pécsiszékhez : Kaufmann Nándor ottani jbirósági albiró ; albiróvá pedig a pécsi jbirósághoz : Mihalkovits Árpád ottani törvényszéki jegyző, Sisic Jakab kerületi főnök a zágrábi főhadparancsnokság határkormányzati szakosztályához osztály tanácsossá, Cudic János járási főnök pedig mittroviczi kerületi főnökké. Áthelyeztettek: Dull János temesvári és Vozáry János püspökladányi járásbirósági albírák saját kérelmükre, Bogyay Ödön kaposvári alügyész hivatalból a komáromi ügyészséghez és ifj. Gratza György kolozsibirósági írnok a kolozsvári járásbírósághoz. ,Uj nagyközség. A belügyminiszter a Győr megyébe kelelezett Szentmárton,(Győr,)Szentmártonhegy és Szentmártonvárallya összeépült kis községeknek egyesítését, és a Győr- Szentmárton elnevezés alatt nagyközséggé leendő átalakítását megengedte. A bemutatási záradékkal elláttattak aozsnyói jótékony nőegyesület és a szatmári korcsolyázóegyesület alapszabályai. A szegedi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy Orlósy Ferencz szegedi ügyvéd, elhalálozása folytán a kamara lajstromából kitöröltetett, és irodája részére Engley Kipéter Imre szegedi ügyvéd rendeltetett ki gondnokul. A zalaegerszegi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy Gózony László és Braunstein Pál zalegerszegi, valamint Cserán Károly alsó-bagodi lakos ügyvéd önkéntes lemondás folytán a kamara lajstromából kitöretetett. A győri ügyvédi kamara fegyelmi bírósága közhírré teszi, hogy az ügyvédi oklevelének elvesztésére ítélt Mórocz Ferencz volt ügyvéd a lajstromból kitöröltetett. A pozsonyi ügyvédi kamara közhír teszi, hogy Lósy Tivadar pozsonyi ügyvéden elmeháborodás tünetei mutatkozván, irodája részére ideiglenes gondnokul Bangha Béla pozsonyi ügyvéd jön kirendelve. — Fejedelmi ajándékok. Ő felsége, Sztrippa község tüzkárosult lakosai segélyzésére, magánpénztárából 200 forintot, a selmeczbányai ág. hitv. ev. egyházközségnek, főgymnáziuma költségeinek fedezésére, magánpénztárából 500 frt segélyt adományozott. — Uj magyar nemes. Ő felsége Rupp Jakab nyugalmazott kincstári levéltári tisztnek, hosszú és bü szolgálata, valamint a tudomány és irodalom terén szerzett érdemei elismeréséül, saját és törvényes utódai részére a »nyilhegyi« előnév használhatásának engedélyezése mellett a magyar nemességet díjmentesen adományozta. — Személyi hirek. Széll Kálmán és Pécsy Tamás miniszter urak tegnap este Bécsből viszszaérkeztek. — A Szent-István társulat ma tartotta közgyűlését a seminarium egyik termébe is. Az ülésen többnyire egyházi férfiak s nehány világi egyén volt jelen. Gr. Cziráki János megnyitván a gyűlést, indítványozá, hogy az esztergomi érsek bibornok keressék föl az elnökség vitelére. A gyűlés ezt elfogadván küldöttséget menesztett az érsekhez, ki megjelenvén, éljenzéssel fogadtatott s az elnöki széket elfoglald. A prímás, miután Cziráki által üdvözöltetek, kenetes beszédet intézett a jelenvoltakhoz. Fölemlité beszédében római útját s elmondá, hogy az uj pápa XIII. Leo öröklötte elődje szellemét s hogy a katholicismus védelmében és annak ügye mellett épen úgy fog működni és küzdeni, mint IX. Pius. Kiemelé, hogy a Szent-István társulat főczélja szintén a katholiczismus érdekeinek védelmében áll; a társulat eddig e czélnak megfelelt s reméli, hogy ezután is fényesen eleget teend annak. — Ezután ismét Cziráky gróf emelt szót s fölkéré a prímást, hogy a társulat és az összes magyarországi katholikusokba ragaszkodását adja tudtára a pápának. — Most Tárkányi Béla alelnök olvasá föl jelentését a társulat 30 évi működéséről, mely tudomásul vétetett. A múlt évről szóló pénztári jelentésből kitűnik, hogy a társulat tiszta bevétele tesz 81.755 forint 25 krajezárt, kiadása 74.634 forint 59 krajezárt. A többlet, tehát 7120 frt 66 kr. A tőkepénzek összege 37.220 frt. A pénztárnoknak a fölmentvény megadatott. A képekből, könyvekből és nyomtatványokból a társulat 64,543 frtot vett be ; kiadott a múlt évben 727,000 példány könyvet 3 226,209 ivén. Az alapszabályok értelmében Tárkányi az alelnökségről lemondott, a közgyűlés azonban egyhangúlag újra megválasztá 6 évre. Ezután Cziráky indítványára a gyűlés többeknek jegyzőkönyvi köszönetet szavazott, végezetre pedig az esztergomi érsek megáldá az egész gyülekezetét. Ezzel a közgyűlés véget ért. — A bibornokherczegprimás tegnap este 1/27 órakor gyönyörű négyes fogattal érkezett fővárosunkba, melyet különben oly ritkán szerencséltet jelenlétével; kíséretében volt Szántófy kanonok. A budapesti lelkészkedő papság, kivéve a hivatalosan akadályozottakat, tömegesen megjelent 3/6 órakor a primási palotában a bibornok és kegyes főpásztor üdvözletére és mély tiszteletének, ragaszkodásának kifejezésére. Már ő eminentiájának Rómábeli visszatérésekor Esztergomba kívánta a papság hódolatát kifejezni, de Esztergomba intézett ez ügybeni kérdésére azon válást nyerte a főpásztori hivataltól, miszerint ő eminentiája rövid idő múlva úgyis Budapestre jő, hol szívesen látja a kerületi papságot. Ez ma megtörtént. Ráth József apát s kerületi esperes rövid, de őszinte szívből fakadt üdvözlő beszédére ő eminentiája kegyes szavakban válaszolt, különösen kiemelvén, hogy a pápaválasztásban kitetszik az Isten gondviselése, ki anyaszentegyházát el nem hagyja sohasem. Ugyanis 36 órai conclave után megvolt az új pápa, sőt már az első választásnál meglett vona, for-ma hiba miatt azonban meg kellett a választást semmmisíteni. Meglehet a katholikus világ győződve, hogy