A Hon, 1878. május (16. évfolyam, 106-131. szám)
1878-05-23 / 125. szám
elések összekapcsoltattak s compensatio tárgyává tétettek. Ezen kérdést úgy jogi, mint méltányossági szempontból végleg eldöntöttnek tekinti, úgyhogy Magyarországnak sem egyik, sem másik okból az adóssághoz köze nincs. De most a kormány előterjesztése szerint más szempont lép előtérbe. Mi Ausztriával együtt társas intézetté akarjuk tenni a bankot, mely eddig csak Ausztriáé volt. E tekintetben nekünk vannak feltételeink — önálló igazgatóság, dotatio stb. — de Ausztriának is vannak, egyebek közt az, hogy azon passivumnak, mely a vállalatot terheli, egy részét átvegyük. A kérdés tehát egyszerűen üzleti szempontból az: mennyit tesz a teher ? és várjon megéri-e a társas üzlet ezen áldozatot? A 24 millió, mely 60 évre kamat nélküli rátákban fizettetik, most körülbelül 60/0 millió értéket képvisel. Már most még azon esetre is, ha a magyar bankot most fölállíthatni, azt átmeneti idő alatti kár nagyobb volna, mint az említett áldozat. Csakis ezen szempontból véli elfogadhatónak a törvényjavaslatot. Wahrmann szintén nem értett egyet a kormány azon eljárásával, mely a kiegyezési kérdéseket öszszekötötte, de amely pereben ez megtörtént, azt mint tényt acceptálnunk kell következményeivel együtt. Egy perczig sem volt azon nézetben, hogy a bankkérdést meg lehet oldani a 80 milliós kérdés elintézése nélkül. 24 milliónak fizetését a bankszabadalomért semmi esetre sem lehetett volna elfogadni, mert ez 10 év múlva súlyos kényszerhelyzetet teremtett volna számunkra. Hogy az esetleg be ne következhessék, azért nem járult a kormány eredeti választott bírósági törvényjavaslatához, s helyesebbnek tartja a kérdés minden oldala megoldását. Ma az elvállalandó teher készpénzben — mint Faik mondá — nem jelent többet 6.464.000 ftnál s szóló a kiegyezés megoldását az országra és a monarchiára nézve oly fontosnak tekinti, hogy még e sarcz elfogadásától sem riad viszsza, mert véget akar vetni azon küzdelemnek, mely mindkét államnak oly nagy megkárosításával jár, s mert az anyagi áldozat nem oly nagy, a minő lenne a provisorium létesítése esetére beálló veszteségünk. Horváth Gyula azokkal szemben, kik helytelenítik, hogy a kormány a kiegyezési kérdéseket összekötő, megjegyzi, hogy a kormány eljárásának lehetnek bizonyos el nem utasítható consequentiái, de akik ezeket elfogadják, azok ha helytelenítik a kormány eljárását, a személyeket nem tartoznak ezért szintén elfogadni. Szóló szerint épen a kiegyezési kérdések összekapcsolása tette lehetővé azt, hogy e kiegyezés létrejöhetett, s a jelen javaslatot, mint egyedül lehetséges megoldási módot fogadja el. Chor in megjegyzi, hogy a bizottság többségének a bankvitában kifejezett nézetei szerint nem a 80 milliós adósság, hanem a valuta rendezetlensége képezi az önálló bank fölállításának akadályát, s e nehézség 10 év múlva is fönnáll. Nagyon lealázó hazánkra nézve az, hogy még milliókat fizessünk azért, hogy hazánkban nyereséges üzletet fog folytatni. A bank nyereményeinek reánk eső részéből 10 év alatt alig valami fog törlesztetni, s 10 év múlva jön leen, még csaknem az egész 24 millió megterheltetésünk. Akkor, midőn Austriára nézve oly előnyös feltételek alatt köttetik meg a kiegyezés, lehet-e a legcsekélyebb alapja is azon követelésnek, hogy még ily nagy szetot fizessünk reá. Az önálló bank fölállítása nehéz lett volna s lettek volna átmeneti nehézségei, de financziális szempontból vagy megterheltetést semmi körülmény közt nem okozott volna. Wahrmann megjegyzi, hogy nem a banknak fizetünk ezért, hogy nálunk helyezzen el 50 millió litot, hanem Ausztriának a békés egyesség fentartásáért. A valuta helyreállításának hiányát soha sem tekintette az önálló bank feltétlen akadályának, s mOftKi is non Vincrer. ho hírol o. viszonyaink javulni fognak, a valuta helyreállítása nélkül is felállítható lesz az önálló bank. A bizottság többsége ajavaslatot átalánosságban és részleteiben elfogadta, s jelentésének előterjesztésével Márkus Istvánt bízta meg. A quótabizottságnak a 80 milliós bankadósságra vonatkozó jelentése e határozat következtében egyszerűen tudomásul vétetett. Tárgyalás alá vétetvén ezután a főrendiháznak a banktörvényjavaslatra vonatkozó módosításai, Wahrmann előadó kérdi, vájjon e módosítások azok-e, melyekben a két kormány megegyezett s vájjon a Lajthán túl ugyanazon módosítások történtek-e. Széli miniszter kijelenti, hogy e módosítások a két kormány megállapodásait képezik, ugyanazok a Lajthán túl is megtörténtek, úgy hogy azok elfogadásával a két bankstatutum egészen azonos tartalmú leend. Kéri a bizottságot, hogy újabb nehézségek elkerülése czéljából fogadja el e módosításokat. A bizottság többsége rövid vita után hozzájárulván valamennyi módosításhoz, az ülés véget ért. Országgyűlési tudósítás: A képviselőház ülése május 22. Az esti lapunkban közlöttek után Kerkapoly Károly szólalt föl. A qvóta és az adóvisszatérítés kérdésének egy javaslatban elintézését már a dolog formai oldalánál fogva is helytelennek találja, de vannak az ellen lényeges kifogásai is, mert az együttartás bajjal járhat. Ez a baj az, hogy míg az ezen törvényjavaslat tárgyát képező egyik ügy, t. i. magának a hányadnak kérdése különféle módon lelheti a maga elintézését, vagy úgy, hogy az illető quótabizottságok megegyeznek és egyértelmű javaslatot tesznek, mit a törvényhozás elfogad, vagy úgy, amit most intendálunk, hogy a két országgyűlés egyez meg a kormány kezdeményezése folytán, vagy pedig harmadszor úgy, hogy ha ez sem sikerülne, a fölség dönti el a kérdést, addig azon másik tárgy, mely ugyanezen törvényjavaslatban foglaltatik, csak egy módon intézhető el, t. i. a két törvényhozás által. Vegyük azon nem óhajtott esetet, mit ha a hányad kérdése magában áll, szerencsétlenségnek nem tart, miután a koronára lévén az eldöntés bízva, oly hatalom kezében van az, melynek döntő szava megnyugvással fogadtatik innen és túlról, vegyük, hogy a harmadik modust kell választani akár most, akár tíz év múlva, ha akkor a quótatörvény magában áll, a fölség azon szava, mely azt mondja, hogy 29, hogy 30 azt a törvényjavaslatot megszüli és létrehozza; de ha ugyanazon törvényben még más intézkedés is foglaltatik, oly intézkedés, mely ez után meg nem oldathatik, megszünhetik-e, avagy csak a quóta iránti differencia is ? Azt hiszi nem, vagy legalább a kérdés vitás lehet. Ily nehézségnek útjából nem menni akkor, midőn a különválasztás által segíteni lehet, legalább is hiba. Áttérve speciálisan a quóta kérdésére, rossszalja, hogy az osztrákok adóképességi alapjának kiszámításánál a tartományi pótlékokat nem vették számba, holott nálunk ez a pótlék tényleg az államadóban megvan, csak a neve szűnt meg, 1867-ben elismertetvén, hogy Magyarország nem osztrák értelemben vett »Land«, hanem status, 1867-ben kölcsönösen hagyattak e tételen figyelmen kívül; most csakis Ausztria javára nem vétetnek számba. (Helyeslés balfelől.) Somogyi Szontagh Pál : A megyei domesztika. Kerkapoly Károly : A megyei domesztika ide tartozik igen is, s ez az, ami az országos pótléknak megfelel, s hogy az is benn van legalább részben államadónkban, mutatja a megyéknek adott, még a domestika behozása után is adni szándékolt átalány. (Helyeslés balról.) Sürgeti különben a domesztika behozatalát; tökéletes törvényt létesíteni — tudja — nehéz, sőt lehetetlen ; de hisz tökéletes törvényeket, ítéletnapig várhatnánk. (ügy van balfelől.) Fejtegeti ezután a szelvényadó kihagyásának jogosultságát; nem akarja senki particzipiálni a szelvényadó kihagyásának jogosulatlanságát; nem akar senki particzipiálni a szelvényadó nyereményében , hanem azt, hogy az az osztrák adó képességébe betudassék. S ha a szelvényadó az osztrákoknál leszámíttatik, le kellene számíttatnia a mi földtehermentesítési stb. kötvényeinknél, s ha ez csak 100.000 frt is, nem hiszi, hogy a ház, s különösen Zsedényi, ezt is szívesen ne fogadnák. Védi ezután a különvélemény azon állítását, hogy a fogyasztási adók együttvéve teendők az adóképesség kiszámításának alapjává ; a p. n. miniszter megcáfolta azt, hogy nem lehet a fogyasztási adókra támaszkodni külön-külön, de hogy együttvéve nem lehetne, azt meg sem igyekezett cáfolni. Nem szívesen bizonyítgatják ők és társai hazánk e viszonylagos gyöngeségét Ausztriához képest, sőt amit bizonyítnak is, nem ide sarkall. Hazánk voltakép nem 30 százalékkal járul a közös terhek viseléséhez, mert hisz a közös teher reá háruló részét súlyosabbá teszi az, hogy az a piac, mit a közös vámterületben mi nyújtunk Ausztriának, sokkal többet ér, mint amit ő nyújt nekünk. Ez értelemben a terhek bízvást a paritás alapján állanak. Hivatkozik arra, hogy a quota-bizottság csak föltételesen volt hajlandó a 30-as arány elvállalására, ha t. i. az osztrákok elvállalják a restitutio új módját. Ez úgy látszik, megtörténik, de árát megadjuk a 80 milliós adósság egy részének elvállalásában, mire a quóta-bizottság egyátalán nem hajlandó. A különvéleményt ajánlja. (Élénk tetszés balról.) Ragályi Nándor segélyére kíván lenni Kerkapolyval szemben a pénzügyminiszternek, s megjegyzi, hogy szerinte — s bizonyára a pénzügyminiszter szerint is — nem érvek szólnak ezen javaslat mellett, hanem a kényszerhelyzet. Drágán fizettük meg 1867-ben az alkotmányt, de az alkotmány nem érte meg azt, mit érte adtunk; egyeseknek lehet, hogy beütött, de az ország csak adósságot halmozott adósságra. Sokat beszélnek a paritásról, egyben pedig egyátalán nincs paritás; abban, hogy míg nálunk az előadók mindig az osztrák érdekeket védik, a magyar érdekeknek Ausztriában ily védőik nem akadnak. (Derültség balról.) Nem fogadja el a javaslatot. Elnök : Szólásra senki sem lévén fölírva, a vitát bezártnak jelenti ki. Helly hivatkozik arra, hogy a pénzügyminiszter ígérte, hogy a vita bezárása előtt beszélni fog. A parlamentarizmust látja megsértve, ha ez ígéret nem tartatik meg. Elnök hivatkozik arra, hogy senki sem lévén fölírva, neki a vitát be kellett zárnia. Széll Kálmán pénzügyminiszter : T. ház ! Legyen a t. képviselő úr és a t. képviselőház meggyőződve arról, hogy ha nem tekinteném principális horderejét ezen most incidentialitel fölvetett kérdésnek, igen szívesen elállanék attól, hogy a vita bezártnak jelentessék ki, és igen szívesen megnyugodnám abban, hogy még utánam felszólaljanak, mert semmiképen sem arrogálom magamnak azt, hogy az én fölszólításom megjegyzés nélkül maradjon. De méltóztassanak meggondolni a dolgot. Igaz, első felszólalásomban kijelentettem, hogy a vita befejezése előtt még szólni fogok; azt azonban nem értettem alatta, hogy a vitának formai bezárása előtt, minden körülmény .Kriftíf. TIV\Gymilion 1egyen; akár így értettem, akár nem, azt — gondolom — mégsem lehet szabályul fölállítani, hogy a parlamentáris discussió dialógus legyen a miniszter és az ellenzék tagjai között. Én szóltam egyszer, szóltam a kérdést megvilágosítva, a különvélemény előadója után rögtön. Elmondtam mindazokat, amiket az általa tett észrevételekre viszonválaszul adni szükségesnek tartottam; meghallgattam a beszédemre tett észrevételeket és fölszólalásokat, most, hát én azt gondolom, tehát, egészen helyesen járok el, ha most a vita bezárta után még egyszer és röviden emelek szót. (Halljuk!) Nem akarok új szempontokat fölhozni, csak egy pár megjegyzést kívánok tenni azokra, amiket elmondtak és nevezetesen a Kerkápoly képviselő úr által mondottakra. No már ezt a jogot, nézetem szerint, nem lehet elvitatni sem a minisztertől sem ezen, sem más parlamentben, hogy az általa mondott beszédre tett cáfolatok és kifogásokhoz még egy pár szót szóljak. (Halljuk!) Mindenekelőtt igen röviden, nem terjeszkedve ki mindazokra, amiket egyik vagy másik képviselő úr részletesen elmondott, azon megjegyzésekre kell válaszolnom, amiket Kerkapoly képviselő úr felhozott , és ezt mondom, röviden teszem. Simonyi Lajos b. képviselő úr azon állítására, vagy inkább, hogy úgy nevezzem felkiáltására, kijelentésére, hogy hiszen ezt a quótatörvényt is nem azért fogadja el a magyar képviselőház, mint a minisztérium akarja, és hogy ezen kiegyezési kérdésekben a magyar törvényhozás akarata érvényesülhessen, hanem elfogadja azért, mert ezen kiegyezési kérdésekben mindig az teljesül, amit az osztrák Reichsrath akar. Legyen szabad a t. képviselő urat figyelmeztetnem, hogy ezen kijelentés épen ezen törvényjavaslatnál nem igen volt helyén , mert ha ezen törvényjavaslatnál történnék, a képviselő úr véleménye szerint az, hogy mindaz érvényesül, amit az osztrák Reichsrath akar, akkor eredetileg elfoglalt álláspontjánál fogva a restitutió kérdése talán más megoldást talált volna. Ha a magyar kormány az osztrák Reichsrath kijelentett határozatával szemben álláspontját feladta volna, akkor nem javasolnék azon restitutionális módot, amelyet ajánlottunk, mely a kincstárt az utolsó évek tapasztalatai szerint több millió tehertől szabadítja meg. A képviselő úr említett kijelentése nem történt tehát semmi esetre a helyes czimnél, mert az e törvényjavaslatra nem illik. (Helyeslés jobbfelől.) Ami arra nézve mondatott, hogy az adóképesség az 1867 előtti időhöz képest Magyarország hátrányára csökkent, az számokkal semmi esetre sem igazolható, és én sem Simonyi Lajos, sem Ráth Károly képviselő urak ebbeli érvelését alaposaknak el nem ismerhetem, mert méltóztassanak megnézni azon kimutatásokat, amelyek közkézen forognak, és amelyek nem a direkt, hanem az indirekt adók jövedelmét tüntetik elő, meg fognak győződni, hogy míg 1860-tól 1865-ig az indirekt adók jövedelmei kitettek 284 millió forintot, miből egy évre átlag 47 millió frt esett, addig 1868—1865-ig ezek 558 millió forintra emelkedtek, miből egy évre átlag 69 millió frt esik. Ez talán még sem mutatja azt, hogy az adóképesség Magyarországon az 1867 előtti időhöz képest csökkent volna. Ami az Ausztriához való viszonyítást illeti, azon kimutatások és számítások, melyek a vita alapját képezik, mutatják, hogy az arány, bármily fölfogással legyen is valaki annak helyes vagy nem helyes volta felől, nem kisebb, hanem valamivel nagyobb Magyarországra nézve, azon aránynál, melyet az 1867 előtti számadások tüntettek föl, amennyiben akkor 28 98, most pedig 29 008 százalékot tesz. Áttérek azokra, amiket Kerkapoly Károly t. képviselő úr mondott és itt csak azokra fogok szorítkozni, amiket válaszul adott az általam mondottakra. Nem fogadhatja el a képviselő úr azon okokat alaposaknak, amiket én arra nézve hoztam föl, hogy nem tartom szükségesnek a quóta és a restitutió kérdésének külön választását. Azt mondotta a t. képviselő úr, hogy ő benyugodnék abba, hogy e két kérdés együttesen intéztessék el, ha abból tisztán alaki bajnál más nem származnék, de mert más baj is származhatik ebből, nem fogadja el az együttes elintézési módot. Mindenekelőtt köszönettel tartozom neki, hogy beismerte , hogy azon mód, mely a restitutió kérdésének érdemleges elintézésére javasoltatik, helyes és megfelel a magyar törvényhozás fölfogásának. Azonban — és ezt akarom constatálni — ennek beismerésére nem nagy megerőztetés kellett, mert ez anyira evidens, hogy annak beismerését, amint azt a t. képviselőtársam igen nagyon hangsúlyozta, — bocsánatot kérek, — valamint igen nagy érdemnek nem veszem, mert hisz a mai állapothoz képest a restitutió új módjából milliókat érő előnyünk lenne. (Helyeslés jobbról.) T. képviselőtársam felhozta, hogy miután a restitutiónak és quótának elintézési módja különböző, azok nem tartozhatnak egy törvényjavaslatba. Bocsánatot kérek, én inkább azt mondanám, hogy csak az egymásutánban különböznek az elintézési módok annyiban, amennyiben a restitutió kérdése nem megy azon stádiumig, ameddig a törvény értelmében a quóta kérdésének eldöntése megy, mert a quótára nézve ha a két törvényhozás nem tud megegyezni, akkor fenmarad a harmadik stádium, az ismert megoldási módozat. De következhetik-e ebből baj ? A t. képviselő úr szerint igenis, mert szerinte miután a quóta kérdésében, ha a két országgyűlés nem tud megegyezni, ő felsége dönt, és ezen döntés által a megoldás megszületik a quótára nézve, de nem születik meg a restitutió kérdésében. Én ebben bajt nem látok. És miért nem látok ? Azért mert akkor, a dolog természeténél fogva, ha a megoldásnak azon stádiumba kell jutni, hogy a quótakérdést, a két országgyűlés megegyezése hiányában, ő felségének kell eldöntenie, akkor igaz, hogy ő felsége csak a quóta kérdésére dönt és a restitutióra nézve nem, de akkor épen megtörténnék az, amit a t. képviselő úr akar, hogy t. i. kétfelé választatik a quóta és a restitutió kérdése, és ha ő felsége a quóta kérdéséről döntött, fönnmarad a restitutió kérdése. Ha csak restitutió kérdése volna az egyedüli, mely a két fél között periodikus megújítás alá tartozik, akkor, képviselő úr észrevétele igazolt volna; de hisz nem ez az egyedüli kérdés és én ezt alaposan feltehetem, hogy amely országgyűlések egymással meg tudtak egyezkedni a vámszövetség, a tarista kérdéseiben és a kiegyezésre vonatkozó más fontos anyagi kérdésekre nézve, azok bizonynyal meg fognak egyezni a restitutió kérdésében is. Ha pedig nem fognak megegyezni tudni, akkor nem jön létre a megegyezés a közgazdasági kérdések egész vonalán. Ezért nem adhatok tért ezen formai scrupulus miatt azon fölfogásnak, hogy abból, mert a két kérdés külön van tartva, baj keletkezhetik, mert ha ő felségének döntése a quótára nézve bekövetkezik, ez magában semmi irányban nem praejudicál a restitutió kérdésének, mely a két országgyűlésnek hagyatik fenn. De, t.hát, — már tegnap is akartam mondani, azonban beszéd közben megfeledkeztem róla — én igen sajátságosnak találom azt, hogy a jelen kiegyezést ellenző t. képvielőtársaim érvelése és javaslata, — de nem tendentiája — teljesen megyezik azok javaslatával, kik a másik félen, t. i. az osztrák Reichsrathban ellenzik a ki egy esést. (Halljuk! Halljuk!) . . .. ‘In V’Maim először a Sanótadeputatio tárgyalása alkalmából azt, hogy választassék külön a két kérdés, osztrák szempontból, mert — úgy mondták — ha most ráállanak a magyarok arra, hogy a quóta megtartassák a 30°/0-ban, és most engedünk nekik a resitutió kérdésben s megadjuk azt a mit akarnak, akkor isten tudja mit fognak követelni majd 10 év múlva. Egészen más tendentiával, egészen más czélzattal, mint nálunk, ott is külön szeretnék választani a két kérdést — osztrák szempontból Kerkápoly I. képv.társam további érvelésében, amiért én csak köszönetet mondhatok neki, kegyes elismerni azt, hogy helyesen állítottam fel a thesist akképen, hogy ámbár a mai viszonyok közt a legplausilisebb, a valószínűség legnagyobb mértékével bír a számítás azon módja, mely alapul szolgál a quótának, melyet mi javaslatba hozunk, azt mégis abstracte nem lehet örökös hasisal elfogadni, mégpedig épen magyar szempontból. De azt mondja ő, midőn ennek helyességét beismeri, hogy miután a pénzügyminiszter kimondta, hogy lehetetlen ezt örök időkre szolgáló alapul elfogadni, miért nem mondja meg, mi lesz tehát a basis majd akkor, mikor ezt az alapot nem lehet már többé elfogadni ? Azt méltóztatott mondani, hogy miután én azt állítom, hogy lehetetlenség egész exoctsággal ezen általunk most felhasznált adatok alapján megállapítani az adóképességet, mi lesz akkor, ha a viszonyok változtával még inkább lehetetlenné lesz a mostani állapot elfogadni. Ezt a t. képv. ur akkor s azoktól kérdezze meg, akik a legközelebbi tíz év lejárta után ülnek majd itt és javasolni fogják a quóta elintézésének módját. Meglehet, hogy akkor én jövök majd azon helyzetbe, mert én nem állítom fel precedensül a jelenlegi számítási hasist, én nem mondom, hogy ez legyen a sacramentális formula, de azt mondom, hogy a mai esetben ez a legalkalmasabb mód; mondom, meglehet, hogy én jövök majd azon helyzetbe, hogy én fogom ez irányban az e helyen ülő 1. képviselő urat kérdezni. Meg vagyok győződve, hogy az ő esze és leleményessége fog oly módot találni, melyet ma én kitalálhatónak nem tartok, melyet azonban ő bizonyosan nekünk elő fog adni. (Derültség a középen. Mozgás a baloldalon.) Ragályi Nándor: Én egyiket sem kívánom. (Derültség.) Széll Kálmán pénzügyminiszter: A t. képviselő úr áttérve azokra, amiket én a különvélemény ellenében felhoztam, ismételve felemlíti az országos pótlékok és a szelvényadó kérdését. Mindkettőre nézve igen röviden szerencsés leszek nyilatkozni. Ami az országos pótlékok kérdését illeti, igenis már múlt előadásom alkalmával a tegnapi napon beismertem, hogy az országos pótléknak azon része, mely Ausztriában nincs meg a költségvetésben, és melynek megfelelnek a mi állami bevételeink közé felvett bizonyos régi pótlékok, talán helytelenül van az általunk használt számításba a mi terhünkre felvéve. De azt mondom, hogy igen nehéz ezen dolog szétválasztása. Mert azokat a régi országos pótlékokat, amint fennállottak, valamennyit nem lehet itt felvenni, melyek épen az osztrák budgetből kihagyottak, például a betegápolási költségeket és ezzel analóg és identikus költségeket. Ezeket egymással szembeállítani igen bajos, de mindenesetre constatálhatom, hogy nagy különbséget ez nem tenne, hanem csakis a század és ezred részekben képezne differentiát. S mivel a 29,8 százaléknak sem tulajdonítok absolut értéket, hanem mivel tekintem a 30-as compromissumnak, én ezen kis rectificatiót, mely nagy dimensiókat nem ölthet, nem tartom olyannak, mely az én felfogásomon valami csorbát üthetne, valamint nem üthet rajta csorbát a földtehermentesítési szelvények kérdése sem, mert ha a földtehermentesítési szelvényadó mindkét részről kihagyatik a számításból, ez, mint mondom,is, poo percentet tesz. Ami a szelvényadó kérdését illeti, ez nagyobb különbséget tesz ugyan, de engedelmet kérek, én nem egy argumentumot hoztam csak fel annak igazolására, hogy miért nem vétetett fel ez az osztrák bevételek közzé, mint ő mondá, én felhoztam több érvet is és most recapitulálom azokat. Én mindenekelőtt azon kezdem, hogy azt a fölfogást osztom ezen kérdésre nézve, mely azt mondja, hogy az úgynevezett szelvényadó — ámbár beismerem, hogy az Ausztria budgetjét határozottan és nagy mértékben javítja, de azon szelvényadó mégsem tekintendő elsősorban jövedelemnek, hanem hogy az következése azon kamatreductiónak, mely ottan beállott, következése azon kamatreductiónak, melyet ezen czimen neveznek a külföldön és Ausztriában is. És hogy ezen felfogás nem látszik alaptalannak lenni, azon felfogás t. i., hogy az 1867-i quóta kiszámítás alkalmából ezen kérdés igenis szóbajött és figyelmen kívül nem hagyatott, azt a 1867-i quótaküldöttség adáiból igen könnyen be tudom bizonyítani, melyekből nemcsak azt tudom világosan kiolvasni, hogy határozottan kimondatott az osztrákok részéről, hogy elfogadják a 30 és 70 arányban megállapított quótát, de csak azon föltétel alatt, ha az egész kiegyezés a quóta és az államadósságokra vonatkozó, mint elvárhatlan összefüggésben levőt tekintik ; az egyiket nem fogadják el a másik nélkül, a quótát az államadósságok nélkül és megfordítva, hanem ezen adtákból az is kitűnik, hogy ők tovább mentek s egyenesen azt mondották, — és itt előttem van az országos küldöttség jelentésének egy passusa, melyet az osztrákok üzenetéből leszek szerencsés felolvasni:— »Um aber in dem Falle, als sich die Nothwendigkeit hier zu ergeben sollte, auch die Staatsgläubiger in einen höheren Masse als bisher zur Tragung der Staatslasten herausziehen zu können, hat die Deputation in ihrer Erklärung dem Reichsrathe das Recht gewahrt, di Höhe der Couponssteuer selbstständig feststellen zu können.« Hogy 1867-ben ezen szelvényadó behozatala már contempláltatott és hogy ez a magyar küldöttséget még sem bírta arra, hogy számításba vegye a szelvényadót az osztrákok terhére, azt egy másik documentumból leszek szerencsés bebizonyítaná Ugyanazon számítás egyik részletében, melyet az 1867-iki országos küldöttség használt, amely számítás alapul szolgál a küldöttségnek, azt olvasom, hogy az u. n. Einkommensteuer-ből, mely kitett 24 millió frtot, 7 millió 657 ezer azon czimen vonatott be, hogy ez couponadó. Ez a 7.600.000 frt — ez azon irományok melléklete képen szereplő táblás kimutatásokban van — kihagyatott az osztrákok jövedelmeiből és nem íratott az osztrákok terhére; pedig az még a couponreductió előtti időkből való volt. Ha tehát a magyar küldöttség és a magyar minisztérium — és nézetem szerint helyesen — akkor beleegyezett abba, hogy a reductió előtti couponadó ne számítassék az osztrákok jövedelméül, mert egyenlő tényezők alapján akartak számítást tenni, ezen adó pedig Magyarországon nem létezett: hogyan lehetne akkor utólag fölvenni a couponadó azon részét, mely a 67 után bekövetkezett reductió folytán állott elő, mely reductiót a 67-iki kiegyezési tárgyalások alkalmával az osztrákok határozottan kilátásba helyeztek, amint ez a magyar küldöttséghez intézett üzenetből kitetszik. De, te hát, még egy másik okot is lesz szerencsém fölhozni, és ez az, hogy ha valamely ország öszszes jövedelmét kell elválni, akkor áll az, hogy föl kell venni azok közé a szelvényadó reductiója folytán az állampénztárban visszatartott összegeket is, mint azon ország benejét. Más azonban az, midőn arról van szó, hogy két ország hozzájárulási képessége valamely, a közös czélhoz állapittassék meg; midőn arról van szó, hogy a kettőnek anyagi ereje, adóképessége latoltassék — és méressék meg. Akkor ez más szempont alá esik, mint a másik, mikor t. i. az összjövedelmeket kell figyelembe venni. Mikor az adóképességről van szó, akkor lehet alaposan érvelni, hogy azt, ami a másiknak nincs meg, ami tehát nem egyenlő tényezők alapjára állítaná a számítást, nem kell figyelembe venni. És még egyet. Ha az én. barátom kegyes figyelmére méltatná az én érvemet: a mi összes számításainknál sehol sincsen — a mi összjövedelmeinket tekintve — Magyarországnak minden jövedelme, Ausztriának minden jövedelme felvéve, de csak a direct adók és az indirect adók és miután minden jövedelem között főleg az utóbbi időkben Magyarországon határozottan több jövedelem van, mint a 30 és 706 0 aránya, pl. az államvasutak, az államjószágokból és erdőkből és ezek nincsenek a számítások közé fölvéve, és pedig határozottan a mi előnyünkre szolgál, ugyanezen analógon alapján lehet érvelni, hogy azon összegek, amelyek ott jövedelmet képeznek, de nálunk nem fordulnak elő, a számításból kihagyassanak. Egyébiránt rectificálnom kell a t. képviselő úr számítási tévedését. Az osztrák couponadó reductiója nem tesz 20 millió frtot, hanem tesz 12 milliót, mert 7 millió 900,000 frt,tehát körülbelől 8 millió az 1867. előtt fennállott 7 % -os szelvényadóból származik, s így csak azt kell számítani, ami ezen 7 °,-on felül van, akkor pedig nem 20, hanem 12 millióért jő ki. Ha a t. képviselő úr már most ezt a 12 milliót veszi fel, akkor nem fogja kihozni a 4—5% különbséget, amit kihozott. Akkor — és én megtettem ezen számítást a quotadeputatiók tárgyalása alkalmával, mert hisz ott is szóba jött — e kérdés — akkor igaz nem jön ki az, hogy 29% a helyes arány Magyarországra nézve, hanem akkor az arány a couponadót is véve, de az imént kiigazított alapon odavéve, 27,4 %, tehát a kiszámított 29 % arányához képest 1.6-dal több, nem pedig 4,5 ° C-tel több. Ez egy kicsit máskép hangzik. Az én 1. barátom még egyben ütközött meg, amire, bocsánatot kérek, de reflectálnom kell. (Halljuk!) Ő azt mondja, hogy mikor a pénzügyminiszter arról érvelt, hogy nem lehet pl.a cukor- és szeszadójövedelem egymáshoz való viszonylatából az adóképességet megmérni, akkor tulajdonkép mást cáfolt,mint ami a különvéleményben van, mert a különvéleményben nem az áll, hanem más áll. T. barátom, aki nagyon szereti a fogalmakat kiegészíteni, engedje meg, hogy én is kiegészítsem ezen fogalmat. Ezen különvéleményben az áll, hogy nem helyes, hogy a direkt adók is figyelembe vétetnek. Mit tesz ez ? hogy csak az indirect adókat kell alapul venni. És mikor azt mondottam, hogy ezen tan nem helyes és ezt bebizonyítottam azzal, hogy a mellett a czukoradónál és a söradónál minő következtetésekre jutnánk, vájjon ezzel nem a különvéleményt cáfoltam? Igenis, mert a különvéleménynek ezen állításában, hogy az indirect adókat kell alapul venni, igaz, nem az foglaltatik, hogy magát a söradót és czuköradót kell figyelembe venni, hanem az, hogy az indirect adókat mind. Ámde ebben a »mind« benne van a sör és czu kor is, (Derültség a baloldalon. Halljuk ! Halljuk!) benne van sokkal nagyobb arányban, hogy sem megállhatna Kerkapoly képv. urnak azon tana, hogy a többi indirect adó ezen két adónak aránytalanságát rectificálja. Mert ugyan hogyan képes rectificálni az arányt akkor, mikor a söradó Ausztriában 25-szörte nagyobb, mint Magyarországon, az, ha még hozzájön is a dohány és szesz, amelyben a két ország fogyasztása nem ennyire egyenlőtlen. A 25-szörte nagyobb söradó oly súlyú, hogy a többi indirect adókban foglalt más arányt nem bírja contraponderálni. Midőn tehát ez a különvélemény idézett állítását Konczkés alá vettem, és azt mondtam, hogy a felállított tan minő következésre vezet, úgy vélem, bebizonyítottam, hogy nem alapos az összes indirect adóknak számításba vétele, de tekinteteken kívül hagyása a direct adóknak akkor, midőn az indirect adók között a sör 25-szörte nagyobb jövedelmet hoz Ausztriában, mint Magyarországon, a czukor pedig 12-szerte nagyobb jövedelmet hoz mint nálunk. (Helyeslés balfelől.) Ám most méltóztassanak nevetni. (Derültség balfelől.) Halljuk! Halljuk a középen. Most, t. hát, még csak egyet kívánok megjegyezni. Az én t. képviselőtársam azt mondja, hogy ő a quótabizottsággal ugyanazon alapon áll, ő úgy, mint a quótabizottság nem akar 30°/0-ot elfogadni, hanem 29°/0-ot, s hogy a 30°/0-át nem a restitutió kedvéért ajánlották volna fel az osztrákok, hanem a 80 millió bankadósságban való részesedés fejében. Én szerencsés voltam a quótabizottság üléseiben részt venni, s engedje meg a t, képviselő úr, hogy őt e tekintetben helyreigazítsam, mert állíthatom, s ezt mindenki tudja s gondolom nem fogok a bizottság 1. tagjai részéről megcáfoltatni, nyílt titok, hogy a quótabizottság igenis hajlandó volt azon esetben, ha az osztrák bizottság részéről a restitutió kérdésében elfogadtatott volna azon álláspont, melyet a quóta bizottság Magyarország érdekében nem adhatott fel — mondom, a quótabizottság hajlandó volt elfogadni és ajánlani a 30°/o-ot a restitutiónak azon szabályozása mellett, melyet a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat tartalmaz, t. i. a 30°/o-ot. Tehát nem compensatióképen, másért, hanem így. Most itt áll a dolog előttünk egészen úgy, amint a quóta-bizottság a t. háznak előterjesztette volna, ha ugyan osztrák részről azon ajánlat létetett volna, és ha igazat kell is adnom Kerkápolyi J. képviselő úrnak abban, amit arra vonatkozólag mondott, hogy nekünk Ausztria irányában a monarchia viszonylataihoz való hozzájárulásunk nagyobb, mint amely a 30 °0-ban talál kifejezésre; mondom, ha igazat adok is neki abban, hogy azon előnyök, melyeket Ausztria-Magyarország részéről a vámszövetségben élvez, nagyobbak, mint amelyeket e közösségben Magyarország Ausztria részéről nyer, de engedje meg az én igent, képviselőtársam, hogy egy kérdést intézzek hozzá. S midőn ezt teszem, bocsánatot kérek tőle, ha egyszersmind arra kérem, igyekezzék pár percre elfelejteni azt, amibe pár hónap óta magát beleélte, s azután kérem, mondja meg őszintén : hiszi-e, hogy Magyarország mai viszonyai közt bírna-e Ausztriával szabad egyezkedés útján kisebb quóta iránt megállapodásra jutni, mint amelyet elértünk mi, egyúttal jó részben orvosolván a restitutiónál eddig szenvedett károsodásunkat ? Hiszi-e ő szintén, hogy Ausztriától most előnyösebb arányt tudnánk kieszközölni, mint amire képesek voltak 1867-ben? (Mozgás a baloldalon. Halljuk!) Ha az én. képviselőtársam azt hiszi, legyen meg az ő hite. (Derültség a középen ) ezt bebizonyítani természetesen igen bajos. Nekem más hitem van, s azon körülmény is, hogy a harmadfél esztendei küzdelem és kínos vajúdás után sem fogadják Ausztriában ezen kiegyezést valami nagy tapsviharral, talán mégis a mellett látszik bizonyítani, hogy Magyarországra nézve akkor, mikor jobbá tudtuk csinálni a restitutiót, a quótát illetőleg ennél jobbat, ennél, előnyösebbet ez idő szerint létesíteni nem lehet. (Élénk helyeslés a középen.) S mert nekem ezen külső tünetek ezen praesemtiót látszanak valószínűbbé tenni, mint a másikat, és mert én nem akarok a reálpolitikának ösvényétől eltérni, ajánlom egész nyugodt lélekkel a javaslat elfogadását. (Élénk helyeslés a középen.) Ezután föltétezik a kérdés: a ház a javaslatot átalánosságban elfogadja. A részletes tárgyalásban az 1. § nál Lukács Béla módosítást nyújt be, mely szerint a 30-as arány helyett a 29-es fogadtassák el. Kerkápoly támogatja e módosítást, melyet a ház mellőz. A 2. §-nál Bánhidy Béla módosítást nyújt be, mely szerint a vámjövedelmek csak a jelen egyezség tartamára köttetnek le a közös kiadások fedezésére, s továbbá a szakasznak a restitúcióra vonatkozó részét visszautasíttatni kívánja a bizottsághoz, hogy az külön törvénybenintézze el a dolgot. Széll Kálmán ellenzi a beadott módosítványokat, a maga részéről azonban szintén nyújt be styláris természetű módosítást, mely így hangzik: »Módosítás 2. §. 4-ik bekezdése 3. sor ezen szó »zárszámadása helyett és után« tétessék »zárszámadásban az egyes adónemeknél mutatkozandó bruttójövedelmek fognak alapul szolgálni.« Következő szavak kihagyandók: »zárszámadástól« azon szóig »időközben« 2. §. utolsó bekezdéséhez »Az« szó után »említett időtől kihagyásával« első végleges időpontjától teendő, továbbá ezen szó »ideiglenesen« ezen szó »havi«. Apponyi Albert gr. nincs tisztában e módosítás hordereje felől, azért szeretné azt a p. v. bizottsághoz utasítani. Elnök arra utal, hogy a mai ülésen még interpellációk is adandók be. Holnapra kívánná halasztatni az ügyet. Tisza Kálmán nem helyeselné, ha — amint sokaknak tán érdekében lenne — kihúznák a tárgyalást s lehetetlenné tennék e javaslatnak a főrendekhez holnap való áttételét. Azért a most való tárgyalás mellett van, mert az ily stiláris módosításokat nem szokták a bizottsághoz visszautasítani. Szilágyi kikel az ellen, mintha a javaslat tárgyalását hozni-halasztani kívánnák. Ők csak kötelességüket akarják lelkiismeretesen teljesíteni. (Élénk helyeslés balról.) Széll Kálmán erre kijelenti, hogy beadott módosítványát visszavonja. Erre a javaslat hátralevő szakaszai változatlanul elfogadtatnak s a javaslat harmadszor való megszavazása a holnapi ülés napirendjére tűzetik ki. Tisza Kálmán jelenti, hogy holnap fog nyilatkozni a külügyi kérdésben hozzá intézett interpellációkra. Ezután a ház tudomásul veszi Trefortnak Tarnóczy interpellációjára hétfőn adott válaszát s azután Madarász Jenő nyújtja be interpellációját, melyben a csongrádi alispán azon eljárása miatt szólal fel, hogy az — megszegve a miniszteri rendeleteket — az Alsó-Kurczaréten (Szegvár és Mindszent közt) összegyűlt belvizeket a kurczaréti birtokosok vetéseire szoríttatni engedé. Kiadatik a közmunkaminiszternek. Dániel Ernő a következő interpellácziót nyújtja be : Tekintve, hogy a keleti bonyodalmak bevégzésével a kormány elodázhatlan feladatai közé tartozik vasúthálózatunkat a szomszéd Szerbián át a bolgár - és törökországi vasúthálózattal kapcsolatba hozni, és ezáltal a keleti kereskedést hazánkra nézve biztosítani ; tekintve továbbá, hogy ezen kapcsolat gyors eszközlése annál inkább sürgős, minthogy a Lajtántúl tervezett bécs nowi vasútvonal további kiépítése a keleti kereskedést hazánktól elvonná és így hazánkált kimondhatlanul károsítaná; tekintve végre, hogy ezen vasút irányának ki-