A Hon, 1878. június (16. évfolyam, 132-157. szám)
1878-06-13 / 142. szám
142. szám. Xvi. évfolyam, Reggeli kiadás. Budapest, 1878. Csütörtök, junius 13. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra.......................................6 frt — kr. 6 hónapra......................................12 » — Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * — Dr. előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda s Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás HOnT XYI-dik évfolyamára. (A Hon megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak: Évnegyedre...................................... 6 frt Félévre.................................................12 » Egy hónapra....................................... 2 » Az esti kiadás postai külön küldéséért fölülfizetés évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadóhivatalába (Barátok-tere Athenaeum-épület) küldendő. A HON szerk. s kiadóhivatala. Budapest, junius 12. Nemzetközi prospektus. Érdekeink megvédésének a kongresszuson való lehetősége főleg attól a magatartástól függ, melyet a hatalmak Oroszország igényeivel s monarchiánk azok ellen formált követeléseivel szemben elfoglalnak. Csak a hatalmak túlnyomó nagy részének egybehangzó erélyes föllépése viheti annyira a diadalmaiban némi elbizakodásra jogcímet szerezni vélt orosz hatalmat, hogy a már-már ölébe hullt gyümölcsről lemondjon. A hatalmak valószínű magatartásáról sok mindent beszéltek az utolsó félév alatt. Míg Angolország az aktív föllépéstől szinte qyakori iszonyt tanusított, világgá hangzott a vád, hogy monarchiánk oroszbarát velleirása az, mely ezen iszonyt ott fölidézi. Elérkezett az angol politikában az a fordulat, mely az orosz vágyak ellen erélyes tiltakozást képezett, ismét s ezzel szemben is meg volt ellenzéki elemeknek az a vigasztalása, hogy monarchiánk az oka, amiért ez a tiltakozás fegyveres beavatkozássá nem alakul, mivel hogy nem nyújtja oda szövetségesi kezét Angolország kezébe. Eljutottunk azután odáig, hogy Angolország Oroszországgal egyetértésre jutott a kongresszus formai kérdéses némely, szorosan vett angol érdek iránt. Ugyanazon ellenzéki elemeknek akkor is fenmaradt édes vigaszul, hogy monarchiánk elvégre is pórul járt, mert megtörténvén Angolország és Oroszország kiegyezése, érdekeinek számbavétele iránt nem reménykedhetik. Az ellenmondáson kívül, mely az egyes állítások közt fenforog, a dolgok természete is alaptalannak tünteti föl ezeket az okoskodásokat. Minél inkább igaznak veszi valaki, hogy Angolországot Oroszország a neki a mi rovásunkra tett engedmények által csak úgy hirtelenében megbékéltetheti, annál kevésbé lehet tarthatónak tekinteni azt az álláspontot, mely egy jövendő angol szövetség reményében a kalandos és megfontolatlanul harczias politika érvényesítését követelte. A dolog azonban nem áll így. Sem Angolországot nem csábította el Oroszország a neki tett engedmények által, sem monarchiánk nem vak a maga érdekei iránt, melyek nyomásan ellenzik az orosz hatalom erőbeli és súlybeli növekedésének eltűrését. Ha mind a két állam mégis minden eszközt megragad, mielőtt kenyértörésig menne, ezt oly érdekekből teszi, melyek amazokkal szintén egyenranguak, s melyek minden államnak sokkal kivánatosbbá teszik a békés fejlődést még a legdiadalmasb háborúnál is. Amíg ez — a békés biztonlét és fejlődés — megutalmaz- ható háború nélkül, őrültséget követ el, ki a végső eszközökhöz nyúl; ez titka monarchiánk, ez titka Angolország magatartásának; ez nyitja annak, hogy a kongressus, mint a béke fentarthatásának utolsó menedéke — akkora ellenszenv daczára, melylyel találkozott, létrejött. A nagy kérdés még nem dőlt el. Meg vannak jelölve az irányok, melyeket a hatalmak képviselnek. Akárhogy csűrjék-csavarják a dolgot, tény az, hogy az orosz hatalom túlterjeszkedése Angolországot s Ausztria- Magyarországot mindig ellenzői közt fogja találni. Németország ellenben — a múltra való tekintetből s ha nem is a távoli, de a közelebbi jövőre számítva — hajlandó e terjeszkedés gyámolítására. A szerep, mely Olaszországnak jut, kevésbé döntő. Ez államban annak rohamos szerencséje ápolhatott nagyralátó vágyakat , de — ez volt sikereinek titka — a józan számítás sajátja volt mindig s a jelen pillanatban ő minden aktív föllépés által sokkal többet kockáztatna, mint amennyit nyerhet. Rá tehát minden valószínűség szerint nem vár nagyobb szerep. Aggasztó volt — egész a legújabb időkig — Francziaország azon magatartása, melylyel az orosz rokonszenv dolgában túllicitálni igyekezett Németországot. Decazes volt ennek a mániának előharczosa. Waddington utóbbi nyilatkozatai tanúsítják, hogy Francziaország e betegségből kiábrándult, s Európa népei közt mint a nemzetközi jog híve foglal állást. A prospektus hát a conferentiára nem kedvezőtlen, Ausztria-Magyarország, Angolország egyirányú érdekei fognak megbirkózni Oroszország igényeivel, melyek biztos támogatást legfölebb csak egy oldalról találnak. Az európai köztudalom az ellenkező részen lesz, így valószínű békés után a siker , ha nem — delegátusaink megjárták az arsenált, s tudják, száraz-e a puskaporunk. — A képviselőház pénzügyi bizottsága elsősorban a főrendiháznak a quóta tör- vényjavaslatra vonatkozó módosításait tárgyalta, s azokhoz a hozzájárulást fogja javasolni a képviselőháznak. Ezután áttért a költségvetési törvényjavaslatra. Az egyes tárczák előadói kijelenték: A HON TÁRCZÁJA. A párisi világkiállítás (Saját levelezőnktől.) IX. Páris, június 7-én. A Trocadero palotáját tegnapelőtt nyitották meg nagy pompával; ugyanaznap rendeztetett a palota rotundájában, »az ünnepélyek termében«, az első nagy hangverseny is. E hangversenyről kegyeskedjék a szerkesztőség a tudósítást átvenni az angol, a német, az osztrák vagy akár a chinai lapokból, melyeknek levelezői az ünnepélyre meg voltak hiva. Magyar levelezők nem részesültek ezen szerencsében. Vigasztalódom különben a mellőztetésért Pulszky Ferencz egy monumentális megjegyzésével. Midőn Pulszky úrtól kérdezem, hogy jelen volt-e a hangverseny főpróbáján, valóságos antik büszkeséggel felelé: »Nem! Én turániai ember vagyok; nekem a zene nem szenvedélyem. Még a paradicsomba is szívesebben mennék, ha nem muzsikálnának benne.« Az európai régészek, kiknek szine-java jelen van a »visszatekintő kiállítás« termeiben, és úgy gyönyörködnek Pulszky ur szellemes társalgásában, mint mennyire csodálják mély tudományát és fölülmulhatlan éles látását régészeti dolgokban. Bankettjükön Pulszky ur mondott nekik elegáns franczia nyelven egy felköszöntőt, mely fölött a jó tudós urak elfelejtették Rómát, Görögországot és Egyptomot, és perczekig azt kiabálták, hogy »Vive la Hongrie!« Másnap aztán kigönyölítette előttük a Trocadero egyik termében a sokorói és anarcsi leleteket, melyek láttára a tudós urak aztán nem kiabáltak semmit, hanem szótlan ámulatban, a meglepetéstől halvány képekkel, a csodálás által tágasra feszített szemekkel nézték a ritka kincseket, melyeket ilyen számban és ilyen választékban Európa tudománya még egy rakáson nem látott. Tizenhét szebbnél szebb galliai »torques« egy halom különbnél különb, a régészeti tudományra nézve megbecsülhetlen értékű barbár ékszer; vésett és kovácsolt melltak és karpereczek, hosszú aranyszalagok, melyeken a leggyönyörűbb domborékütés diszlik ; egy egész szekrény apróbb arany-ékszer, milyen csak itt-ott elvétve található egy-egy nagyobb gyűjteményben! S mindez együtt, a budapesti múzeum birtokában! Ez valóságos kinyilatkoztatás volt a tudós urakra nézve. Midőn aztán megtudták, hogy mindezen kincs csak legutóbb jutott a múzeum birtokába, hosszú vége nem volt a szerencsekivánatoknak és a hálálkodásnak a készségért, melylyel a budapesti múzeum ritka kincseitől csak hónapokra is megvált. Longpérier gróf, a »visszatekintő kiállítás« főigazgatója azonnal a palota jobb szárnyának »tisztelethelyét« (place d’honeur) rendelte ki a budapesti múzeum szekrénye számára és aztán — ott voltam a jeleneten és magam láttam — a franczia régészek összebújtak, tanácskoztak és végre összekéregették a kiállított magángyűjteményekből a gallus ékszereket és együtt kiállították azokat külön szekrényben a budapesti múzeum szekrénye mellett. Nem akartak magukon túl tétetni — más nemzet által. Nagyon megbocsájtható tudós büszkeség, mely annál is jogosabb, mert valóban a francziáknak is vannak gyönyörű darabjaik és ezek között egy „torques«-ük, mely egymaga annyit nyom aranyban, mint a mi egész küldeményünk együtt véve. Csodálatos szép egy példány. De ilyen dolgokban nem a súly határoz és azért a franczia gyűjtemény érdekességben a mienktől az első helyet el nem vitathatja. Mert az ő kiállítási tárgyaik a Szajna-gallusoktól erednek ; ezek pedig bármennyire érdekeljék is a régészeti búvárlatot, máris eléggé ismeretesek. Hiszen Herodot, Strabo, Ptolemeus, Polybius, Caesar, Livius, Tacitus és az alexandriai tudósok még egy nagy serege, amennyiben a gallusokról megemlékeznek, majdnem mindig csak a nyugati kelta törzsekről beszélnek, a keleti gallok és különösen azok, kiknek tömegét ma a Dutta-kelták nevével szoktuk megjelölni, nem képezték annyira az ókor tudósai és írói investigátióinak tárgyát. A galloknak Görögországban és Ázsiában viselt dolgaikról is sokkal tüzetesebben vagyunk értesülve, mint a dunamelléki és illyr-pannóniai kelták történetéről. És amíg a nyugati kelták vallását, politikai alkotmányát, szokását, viseletét, nyelvét, művészetét ismerjük, sőt igen kicsiny részben még irodalmát is sejthetjük , a Duna-mentében lakott törzseikről csak vajmi kevés megbízható adattal bírunk. Még azt sem vagyunk képesek megmondani, váljon a brittániai és galliai keltákon kívül a többi törzsek birtak-e druidokkal, azaz, hogy vallásuk olyan volt-e, mint amazoké ? Ezen körülmények között tehát, minden újabb jel, mely megerősítésére szolgál annak, hogy a dunamelléki és az illyro pannóniai kelták élete, szokásai és egyátalában művelődési jelenségei hasonlók voltak nyugatiabb testvértörzseikéihez; s hogy ebből következőleg mindazok, miket az ókor történet- és földrajzirói népismei adataikban ez utóbbiakról állítanak, a kevésbé ismert kelta törzsekre is alkalmazhatók :a régészeti tudományra nézve megbecsülhetetlen értékű. És ezen körülmény adja meg a budapesti múzeum kiállításának minden egyéb kiállításét fölülmúló érdekét. Amit a franczia tudósok igen élénken éreznek is, és innen ered ámulásuk, határtalan meglepetésük. Hogy kik voltak a pannóniai kelták? honnan, mi oknál fogva és különösen hogy mikor rontottak be Pannónia földjére ? ez mind megannyi nyilt kérdés, melyekre a tudomány eddig elő határozott feleletet még nem adott. Pulszky Ferencz nézete szerint a kelták az olasz földi népségek, nevezetesen az eleinte általuk legyőzött rómaiak későbbi győztes csatározásai és nyomása következtében kényszerültek jobbra-balra visszavonulni és e folytonos hátrálásuk közben érkeztek a mostani Magyarország földjére. Meg kell hajolnunk a jeles tudós ítélete előtt és pedig annál is inkább, mert a tudomány terén tett nézetnyilvánításai szakkörökben törvények gyanánt tiszteltetnek. A hírneves régész jogos felsőbbsége azonban nem gátolhat meg minket annak fölemlítésében, hogy az — igaz csupán a klassikai kor íróinak igen gyakran hiányos értesülésen alapuló — eruditió ezen nézettel ellentétes bizonyítékokra hivatkozik és nevezetesen a keltáknak Pannonföldre való bevándorlását sokkal korábbeli időpontra helyezi. Szerény újságírói minőségünkben nem bátorkodhatunk Pulszkynak tudománya terén ellenvetéseket tenni. Messze távol van tőlünk az ilyen merész szándék , s csupán a fönnemlített minőségünk által ránk rótt kötelességnek eleget teendők, igtatjuk ide az ellentétes nézeteket. Az eddig legátalánosb nézet szerint a scordiscok törzse volt az, mely a nyugati kelták egyéb törzseitől elszakadva, keletnek indult és Ulyriába és Pannóniába nyomult előre egész a Dunáig. Strabó állítása szerint a scordiscok eleinte a Noaros (Száva) és a Margos (Morava) között tanyáztak. Innen indultak délnek és az útjukat álló szláv törzsek legyőzetése után jutottak le a makedoniai határig, Nagy Sándorhoz egy izben küldöttséget menesztettek. Nagy Sándor, — mint Strabó és Arriánus beszélik, — fölötte barátságosan fogadta őket és szövetséget kötött velük. A gallusok nagyon csodálták Sándor fényűző kíséretét, és Sándor, ezen csodálkozást félelemnek vévén, távozásuk előtt kérdezte tőlük, hogy mi okozza leginkább félelmüket? »Semmi« — Felelék a gallusok, »mi csak az ég leszakadásától félünk, de egy oly férfiú barátságát, mint te vagy, mindenek fölött becsüljük!« Seneca is megemlékezik ezen gallusokról Teophrastus nyomán, sőt Plinius is. Mindkettő constatálja jelenlétüket Illyriában a Nagy Sándor halála utáni időkben és részvétüket az akkor folyt harcrokban. A gallusok Illyriában és Pannóniában való megjelenésének idejére azonban döntőnek tekinthető Trogus Pompejus tanúsága. Ez utóbbi született nyugati Gallus vagy lygiai volt és legjobban ismerhette nemzete történetét és hagyományait. Azon száraz kivonatban, melyet Justinus, Trog. Pomp. irataiból számunkra föntartott, ezeket találjuk: »Galli ... trecenta millia dominum ad novas sedes querendas misere. Et his portio in Italia consedit, quae et urbem Romam captam incendit, et portio Illyricos sinus ducibus avibus (nam augurandi studio praeter ceteros callent) per strages barbarorum penetravit et in Pannonia consedit.« Trogus Pompeius szerint tehát ugyanakkor érkeztek a gallok Ulyriába és Pannóniába, mikor Brennus Rómát felégette. (365. a. n. C.) Vagy legalább ugyanazon idő körül, és nem nyomatva más népségek által, hanem egyszerűen uj hazát keresendők, mint a többi gallus törzsek, melyek részint Olaszországot szállották meg, részint a herczinai hegység között telepedtek le. Más helyett Justinus még határozottabban szól: »Gallia causa in Italiam veniendi sedesque novas querendi intestina discordia et assiduae domi dissensiones.« Az igaz, hogy ezen helyen az író csupán az Olaszországba indult gallusokról szól. De van egy másik az Alpeseken innen lakott gallusok köréből eredő értesülésünk, mely a különféle délnek és északnak vonult gallustörzseket szintén egy időben útnak indultaknak mondja. Ezen második értesülést Livius történetében találjuk. (5 k. 34. f.) Szerinte Tarquinius Priscus római király idejében a többi kelta törzsek fölött uralkodó liturgiaik fejedelme, Ambiatus, ki gazdag vala hatalomban és dicsőségben megvénülvén és nem lévén többé képes törzse háborgó fiatal nemzedékét megfékezni, az elégedetleneket új hazát keresni küldte ki az országból két unokaöcscse, Sigoves és Belloves vezetése alatt. Az istenek parancsa szerint Belloves a gyönyörű és termékeny Olaszország felé fndult, Sigoves pedig a hercziniai hegység erdős magaslatait szerezte meg népe számára, az ott lakó népségekkel folytatott hosszas csatározás és véres küzdelem után. Plutarkus a tudós Dionysius nyomán sokkal szebben és érdekesebben adja elő a gallusok vándorlásának okait. Ha hitelt adunk az ő regényes történetének, a gallok vándorlásának okát ott találhatnék föl, hol sok más egyéb szerencsétlenségnek kutforrása lelhető; — a szerelemben, és a keltákkal mindenfelé folytatott véres küzdelmeknek végső okozója az — asszony volna. Élt vala, — mint Plutark beszéli, — egy ettrusk városban, Clusiumban, egy derék és becsületes ember, kinek neve volt Arnus. Nagyon szerencsés volt Arnus egy ideig, mert a város legszebb hölgyét ő bírta feleségül. De szerencséje nem tartott soká, mert felesége beleszeretett egy csinos és gazdag fiúba, ki Arnus házába nevekedett volt. Később a hűtlen asszony szeretőjével meg is szökött. Arnus városa biráihoz fordult, de nem talált náluk igazságot. Az elkeseredett férj elment boszulókat keresni Galliába. Vitt magával bort és fügét, és fölhívta a gallusokat, hogy hódítsák meg azon országot, mely ily jeles enni és inni való jószágot terem, és melynek becstelen népe nem érdemli meg az ég e gyönyörű adományait. A gallusok követték a fölhívást és berontottak Olaszországba, és a történet évszázadokon át követte a hódító gall nép nyomát Keleten és Délen. Hogy mennyi a való ezen mesében ? azt kipuhatolni nem igen lehet s pedig annál kevésbé, mert a gallusok vándorlásainak okai minden oldalról máskép adatnak elő. Plinius elbeszélése szerint, egy Heliko nevezetű helvétiai napszámos, Rómából hazájába visszatérvén, fügét, olajfabogyót, és szőlőt vitt volna magával mutatóul földjeinek, kik látván a szép gyümölcsöt, fölkerekedtek az ország meghódítására mely ily becses termékekkel van megáldva. Mindezen mesékből csak egy dolog világos, az hogy a gallusok legrégibb történetéből ránk nézve semmi sem világos. Minden csak sejtelem. Bizonyos csupán az, hogy sokáig laktak azon a földön is, mely Magyarországnak a Dunától jobbra eső részét képezi. A Trocaderon kiállított két lelet is visszautasíthatlan tanúságai ennek. És milyen érzelmek fognak el bennünket ezen egyszerű barbár idomú tömöraranyból kovácsolt ékszerek láttára. Íme ezen tizenhét torques. Mennyi vér folyhatott mindegyikükért külön ! A mig a gallus a magját ellenségétől elhódította, és a mint azt, mint becses nyakpereczét, ural b elleneitől megvédte. Mert a gallusok ellenségei énen ezen nyakpereczeket keresték náluk legjobban" A római, ki egy gallus nyakpereczét el tudta hódítani, mi természetesen csak a gallus halálával történhetett hogy a javaslatba fölvett összegek megegyeznek a , képviselőház által a vita folyamában megszavazott tételekkel. Lukács Béla kijelenti, hogy nem járni a javaslat elfogadásához, ami bevett szokás szerint a kormány iránti bizalmat involvál. A bizottság erre a törvényjavaslatot átalános világban és részleteiben érdemleges módosítás nélkül elfogadta ; a bizottságnak ez iránti jelentése holnap fog a ház elé terjesztetni. — Andrássy a congressuson. Budapestről, jan. 5-ről írják a Kölnische Zeitungnak. Itteni jól értesült körökben tudni akarják, hogy Andrássy magyar bizalmas emberei előtt több nyilatkozatot tett, melyek tájékozást nyújtanak arra nézve, mily irányban fog a külügyminiszter a congressuson tevékenységet kifejteni. »Keleti politikánk czélja,« mondta állítólag Andrássy »koránt sem az, hogy Ausztria-Magyarország túlsúlyt nyerjen a Balkán félszigeten, akár Bolgárországban, akár Bosnyákországban, hanem az, hogy a török kézből kisiklott tartományok valósággal Európa kontrollja alá jussanak. Keleti politikánknak mindenekelőtt védelmi jellege van, s az osztrák-magyar külön érdek azon túlkapások visszautasításában sarkal, melyek a délszlávok részéről várhatók. Külön érdekünk elsősorban megakadályozását követeli annak, hogy Nagyszerbország létesíttessék, hogy Bosnyákországban a szerb befolyás tért foglaljon, s hogy Herczegovina Montenegróval egyesüljön; azonfölül Európától szabad kezet kell nyernünk, hogy hatalmunkban legyen a szláv izgatások fészkét, ahányszor szükség lesz rá, a nélkül szétugratni, hogy az európai kérdéssé váljék. A legjobb kezesség érdekeink megotalmazására bizonynyal a területi státus quónak, habár némely módosítások mellett való, fentartása lenne. Ha ez nem érhető el, a dolgok új alakulását összhangba kell hozni külön érdekeinkkel. Bármit is határoz a congressus, Szerbország a Balkánon végbemenő választások folytán jelentőségében nyerni fog. Bosnyákországban reformok keresztülvitele csak úgy gondolható, ha török csapatok e tartományokból kitakarodnak s bosnyák miliczia alakíttatik. A szláv propaganda Szerbországban, az új Bolgárországra támaszkodva, bizonyára igyekezni fog a bosnyák miliczia intézményét is kizsákmányolni, hogy ezt megakadályozhassuk, s hogy a szláv agitácziónak gátat vethessünk, leghatályosb eszköznek látszik előttünk Európától azt a fölhatalmazást eszközölni ki, hogy Szerbországot osztrák-magyar csapatok által annyiszor megszállhassuk, ahányszor ezt a monarchia s a világbéke érdekében szükségesnek látjuk. Ha a congressus e jogot monarchiánknak megadja, Bolgárországban nincs semmi több külön meghtalmazni való érdekünk s elfogadhatjuk arra való nézve a [congressus európai szempontból hozott határozatát, mert hisz hatalmunkban lesz, Szerbországnak Bolgárországgal való összejátszását idejében — mielőtt még késő lenne — meghiúsítani.« E jelzések — végzi a K. Ztg. levelezője — itt nagy megelégedéssel fogadtattak s teljesen megfelelnek a magyarok a keleti kérdés megoldása iránt ápolt óhajainak. — A mozgósítás kérdésében — tekintve, hogy ezek kényes természetű dolgok — csak reprodukálására szorítkozunk annak,a mi más forrásokban nyilvánosságra jut, s mint ilyeneket közöljük a következőket: A Budapester Correspondenz jelenti : Az ő felsége határozata folytán a közös hadügyminiszter által elrendelt mozgósítás csak négy divisióra terjed ki. Az illető csapatok a mozgósítás folytán teljes hadilábra állíttatnak. A csapatok, körülbelül 84.000 ember, június 11-től kezdve hadipótlékot kapnak. További mozgósítás ezúttal nincs elrendelve, de teljesen elő van készítve. A Pesti Napló jelenti: »Budapesten is mozgósítanak. A 32. sz. gyalogezred hadkiegészítési kerületének (Budapest) parancsnoksága ma délelőtt értesítette a fővárosi hatóságot, hogy az Este, 32. sz. gyalogezred tábori zászlóaljait és három kiegészítési századát hadilábra állítják; felhívta tehát a városi hatóságot, intézkedjék a behívójegyek azonnali szétküldéséről, hogy az illetők f. hó 15-éig a hadkiegészítő kerületi parancsnokságnál megjelenjenek. A meghívó jegyek szétküldését ma már megkezdték. Megjegyezzük, hogy a 32. sz., Budapestről ujonczozott sorgyalogezred egy része már régebb idő óta van Erdélyben.« — A magyar pénzügyminiszter, írja a Bad. Corr., beleegyezett, hogy a közös alapok eladassanak és a befolyó összeg azután quótaszerűen feloszlassák. Az elárusítást a Rothschild-Kredit-Anstalt csoport bizományba vette át. Az alapokat képező papírok egy részét azonban szabott ár mellett vették át és egy megfelelő összeg a közös kormánynak a két pénzügyminiszter által már rendelkezésére bocsáttatott, IV. budapesti nemzetközi mag- és gabonavásár. A pesti áru- és értéktőzsde bizottmánya az idei nemzetközi mag- és gabonavásár megtartását folyó évi augusztus hó 19 ére tűzte ki, és ezen czélra egy gabonavásári bizottságot nevezett ki, mely utóbbi működését már meg is kezdette. Az e vásárra vonatkozó későbbi hirdetéseket és rendeleteket, kora idején, t. ez. olvasó körünk tudtára fogjuk hozni. — Szerb dolgok. A belgrádi hivatalos Szrpszke Novine lapja élén a következő fejedelmi ukázt hozza: IV. Obrenovics M. Milán, Isten kegyelméből s a nép akaratából Szerbia fejedelme. Belügyi miniszterünk javaslatára s miniszteri tanácsunk meghallgatásával, az alkotmánynak 75. és 76. s a szkupstinai választási törvénynek 80. és 81. czikkelyei alapján, elhatároztuk és határozzuk: Az 1877. évi rendes nemzeti gyülekezet (skupstina), mely az 1877. deczember hó 24-ik napjáról kelt ukázunkkal hat hóra volt elnapolva, folyó évi junius hó huszonnegyedik napjára Kragujeváczba összehivatik. Jelen ukázunk végrehajtásával belügyérünk bizatik meg. Belgrádban, 1878. évi május hó 23-án a naptár szerint. Obrenovics M. M. s. k. Milojkovics Radivoj s. k. belügyi miniszter. Ugyanezen számban a következő ukáz is olvasható : Minthogy Risztics János ur, külügyi miniszterünk hivatalos ügyben (a berlini congressuson) bizonyos ideig távol lesz, tehát hivatalos teendőit nem végezheti, rendeljük, hogy távolléte tartamára a kötelességek teljesítésében őt Grujics Jevrem úr, igazságügyi miniszterünk képviselje. Jelen ukázunk végrehajtásával miniszteri tanácsunk elnökét, külügyi miniszterünket s igazságügyi miniszterünket bízzuk meg. Obrenovics M. M. s. k. Mihajlovics Sztovcsa s. k. a miniszteri tanács elnöke és közmunkaminiszter. Rosztics János 8. k. külügyi miniszteri s eshetőleg a miniszteri tanács elnökhelyettese. Grujics Jevrem s. k. igazságügyér. A belgrádi Szrpske Novine a nisi kerület szerb lakosságának bizalmi nyilatkozatát közli Milán fejedelemhez. A nyilatkozatban Milán királynak czimeztetik; ugyanabban kifejezés adatik azon örömnek is, melyet az ottani nép a felszabadulás után a szerbekkel való közösség fölött érez. Az idei nemzetközi magvásár. A budapesti áru- és értéktőzsde bizottsága, mint már négy év óta minden évben, úgy ez idénre is összehívja Budapestre a nemzetközi gabna- és magvásárt. Az idei határidő aug. 19-ére van kitűzve, tehát, jóval későbbre, mint a budapesti magvásárok előbb tartottak. És ez tán helyesen is van így, mert a tapasztalás bebizonyító, hogy a magvásárnak nagyon korán megtartása levon annak jelentőségéből. A folyó évben az aratás nem ígérkezik nagyon korainak , mert május havas június első tíz napja más évekhez képest nem volt meleg , de azért, ha állandóan oly meleg lesz, mint most lenni Ígérkezik, valószínű, hogy az idei aratás nem is lesz kései. Magyarországon rendszerint leghamarább lehet aratni, s így a budapesti tőzsde bizottsága könnyen arra a gondolatra juthatott, hogy előnyös lesz nemzetközi magvásárunkkal minden más országot megelőzni. Nem lehet tagadni, hogy némi tekintetben a fővárosi kereskedelemnek ez előnyére is volt, amennyiben az áralakulásra iniciáló befolyást gyakorolhatott. De más tekintetben, nevezetesen a forgalom nagyságát tekintve, magvásárunk előbbeni években még nem küzdte ki azt a fontosságot, amelyet a nemzetközi gabnakereskedelem terén méltán megérdemel. Forgalmunk a magvásáron mindössze egy pár százezer métermázsát tett. De tehetett volna ugyanennyi milliót is. Elmondjuk röviden nézetünket aziránt, hogy miért nem hagyott a budapesti magvásár előbb nagyobb nyomot a gabnakereskedelemben, s hogy mi által lehetne e vásár jelentőségét növelni. Az első ok, mint már említettük, abban a körülményben feküdt, hogy magvásárunk igen korán tartatott meg. Igaz, nálunk már jóformán vége volt az aratásnak s a közönség meglehetősen tájékozva lehetett az eredmény felől idehaza , de sem a mi kereskedőink, sem a külföldi kereskedők még nem voltak és nem lehettek tájékozva arról, hogy külföldön milyen volt a termés. Természetes tehát, hogy a speculatiónak tartózkodónak kellett lenni , s így bizony megtörtént az, hogy vidéki kereskedőink, kik jóremény fejében tömeges összevásárlást tettek és nagy