A Hon, 1878. július (16. évfolyam, 158-186. szám)
1878-07-10 / 167. szám
167. szám, XVI. évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1878. Szerda, julius 10. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra......................................................6 frt — kb. 6 hónapra............................................ • • 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — Ai előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától szanottak. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda , Barátok tere, Athenaeum-épütet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A HOIT XYI-dik évfolyamára. (A Hon megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak : Évnegyedre.................................. 6 frt Félévre...........................................12 » Egy hónapra.................................. 2 » Az esti kiadás postai külön küldéséért fölülfizetés évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadóhivatalába (Barátok tere Athenaeum-épület) küldendő. A HON szerk. s kiadóhivatala. Budapest, július 9. Ellenzéki morál és logika. Az ellenzéki lapok, nem elégesznek meg azzal, hogy a kormányt és a szabadelvű pártot, de még a nemzetet is megbélyegezni akarják, ha többséget ad politikánknak. Nem tudjuk, honnan veszik erre a jogosultságot, de ahhoz már hozzá vagyunk szokva, hogy mindig oly jogokat vindikálnak maguknak, melyek őket meg nem illetik. Azonban azt még logikailag is furcsának tartjuk, hogy a nemzet a szerint legyen morális vagy inmorális, ugyanazon perczben, a mint az ellenzéket támogatja vagy nem. Da még a logikai hiba sem oly ritkaság az ellenzéki okoskodásokban, hogy ezek legnagyobbikát curiosumképen állítsuk fel. Igaz, hogy ez alapon is jogunk lenne egy kis mérsékletre inteni, hanem még erre sem vagyunk rászorulva, mert az egyesült ellenzék úgy elveszti minden jogosultságát, a szélből oly lehetetlenséget követel, hogy minden lépten-nyomon vagy állításaik alaptalanságával vagy követeléseik kivihetetlenségével kell találkoznunk. Rövid expozé elég ennek bebizonyítására. A kiegyezés létrejöttével elesik az egyesült ellenzék programjának positív része. Annak utólagos bírálatával, akár a modus procedendire, akár az eredményre vonatkozzék bár az, csak az utólagos bölcseség teljesen jogosulatlan és a jövőre semmi biztosítékot, annál kevésbé irányt adó dicsőségét szerezhetik meg maguknak ,ami a választók előtt a hiúság legüresebb, legértéktelenebb faja. Ezt érezve, a külpolitikára fektetik most a fősúlyt és oly annyira csaknem kizárólagos formulájuk a Bosznia megszállása elleni beczéz, mintha azzal belpolitikai pártot, kormányváltozást előidézni czélszerű, avagy csak lehetséges lenne. Azonban ez még csak nagyján lenne, ha az egyesült ellenzéknek legkisebb jogosultsága lenne erre. De ez sincs. Mert a delegátióban vezérei : gróf Apponyi, báró Bánhidy, Balogh, Szilágyi Dezső, Pulszky, Szivák mindenben és úgy szavaztak a kormány mellett, mint ennek pártja ; sőt ami Bosznia megszállását illeti, mikor Zsedényi Ede ennek előleges rosszallását akará kimondatni a delegátió által , akkor az egyesült ellenzék egyetlen tagja sem szaporítá az ő sok szavazatát , hanem a kormánypártnak segítettek azt leszavazni. Már most mily jogon beszélnek ez urak, vagy a vezetésük alatti párt, most, ennek megakadályozásáról, egy magyarországi választás útján, mikor még csak moraliter sem akarák azt elítélni, akkor, mikor teljesen hatalmukban állott ? És hogyan intézhetik az agitációt azon külpolitika ellen, melytől soha semmiféle eszközt meg nem tagadtak — és csak lapjaikban tüntettek ellene. Volt annak komoly oka és alapja, hogy a mérsékelt ellenzék belássa, miszerint minden tüntetés Andrássy és politikája ellen — Magyarország részéről, nem egy nekünk kedvezőbb, hanem sokkal veszedelmesebb politikai vezetésnek szerezhetne (ha egyátalában lenne hatása) érvényt és csak azt lehet sajnálni, hogy most, a közönség előtt, elfelejtik azt , anélkül, hogy a következményekre gondolnának. Pedig a fizikai kényszerűség bizonyosságával merjük állítani, épen azért, mert hazafias belátást föltételezünk az egyesült ellenzékben is, hogy ha ez többségre jutna, és ha még Bosznia vagy Andrássy között kellene is választania,elismerjük, hogy rossz alternatíva) akkor is elfogadná az előbbit, mert ez esetben valószínűleg Andrássy nélkül még bizonyosabban megkapná azt. Mert ha bekövetkezik, Andrássy is, nem szerelemből, hanem politikai kényszerűségből foghat ilyesmire vállalkozni és azt ajánlani. Más is meghajolna az előtt — főleg ha vonzalmaival is talál, mi Andrássy utódjáról épen nem lehetetlen. Még nem akadtunk olyan emberre, ki ezt tagadja és épen azért csodálkozunk az ellenzék — bona fidején vagy fogásain. A szélsőbal oly vastag szenvedélylyel küzd szép ideálja mellett, hogy ha Bárt nem akarunk kapni, nem merjük zavarni circulusait. Igaz ugyan, hogy egyszerűen ki akarja törülni a törvénykönyvből az ÖBSzes kiegyezési törvényeket, melyekről maga hirdeti, hogy részben (1867:12) örökre, részben tiz évre eladták (tehát leköték) a hazát; de neki a szerződés csak addig szerződés, míg szidni kell, mikor kitörülni kell, ilyen csekélység nem genirozza. De meg lehet, hogy a nemzetet mégis csak genirozza, mert ez tudja törvényeit tisztelni és érdekeit védeni, szerződéseit megtartani és józan eszét el nem veszíteni. És most is ezt fogja követni, bár áldozatot, lemondást követel. Különös ! Ezért nevezik inmorálisnak, azok, kik sajtót, parlamentet meg akartak rontani a concessiókkal ! A Jókai-párt választmánya minden nap este 6 órakor tartja ülését a nagykörút Mendl-féle házban (földszint jobbról) lévő helyiségében. — A kultuszminiszter megegyezett az osztrák miniszterrel a szent-gothárdi apátság elválasztása iránt. — A középiskolai tanterv, közelebbről rendeleti uton szabályozva lesz. — Pest-Kiskun megye mai rendkívüli közgyűlésén felolvastatott az országgyűlést egybehívó királyi leirat. Ez alkalommal Fáy Béla (hercegről) rá akarta venni a közgyűlést, hogy tiltakozást fejezzen ki a kormány azon eljárása ellen, mely szerint ez az országgyűlés megkérdezése nélkül beleegyezett abba, hogy a berlini congressus által a külügyi kormánynak adott megbízás elfogadásába beleegyezett. A főispán megjegyzi, hogy az indítvány, mivel írásban be nem adatott, nem tárgyalható, annál kevésbé, mivel a királyi leirattal nem függ össze. Földváry alispán csak akkor tartaná az indítványt tárgyalhatnak, ha az önállóan adatnék be. A királyi leirat iránti kellő hódolattal nem tartja megegyeztethetőnek az indítvány kapcsolatos tárgyalását. Ezzel az ülés, egyéb tárgya nem lévén, bezáratott. — A congressusről a N. Pr. Presse hosszabb táviratot közöl, melyből átveszszük a következőket : Azon hír, hogy az angol királyné a szultánnal védszövetséget kötött az ázsiai török birodalom épségének fentartása végett, a congressusra sem hatott kellemesen, de reményük, hogy ezen körülmény a béke létrejöttét nem gátolja meg. Mondják, hogy e fölött hivatalosan nem is fognak tanácskozni. Mások szerint Batum ügye már élénk vita tárgyát képezte. Minden hatalom megegyezik abban, hogy Batum Oroszországhoz csatoltassék s szabad kikötő legyen, de Anglia garantiát követel arra nézve, hogy itt ne legyen katonai positió. A garantiákról részletes tudósítás még nem hallatszik, mondják, hogy Anglia ellen engedményt is tesz. A mai tanácskozás a leghosszabb volt az eddigiek közt, két órától hat óráig terjedt. Kezdetben a perzsa kérdést is tárgyalták s e végett Malom khán perzsa követ is résztvett az ülésen. Kinyilatkoztatták neki, hogy a congressus hajlandó Kotur városát a szomszédos területtel Perzsiának átadni. A határvillongási kérdésekre nézve, melyek a Bajazid s Mahamara közt fekvő vidékre vonatkoznak, a perzsa követ részletesebb előterjesztést tett. A határvonal bizonytalansága miatt itt sok kellemetlenség fordul elő , egy nagy terület egészen laktalanul marad, mert a lakosok nem érzik magukat biztosságban. Két évvel ezelőtt Erzerumban egy conferentia, melyen perzsa, török, angol s orosz küldöttek voltak, megállapította a határt, de a porta nem egyezett bele s igy a kérdés még mindig nyílt. Kéri tehát, hogy a congressus határozzon a fölött. Miután a perzsa követ eltávozott, a congressus elhatározta, miszerint a portának ajánlani fogja, hogy a kérdést Perzsiával egyetértve huzavonáé nélkül elintézze. Ezután jött tárgyalás alá a határrendezési bizottság jelentése. Szerbiának Pirotot s Vranját adták oda véglegesen. A katonai bizottság több munkálata is fölolvastatott. A bolgároknak megengedtetett egy, Sophiától éjszakra vezető katonai út építése. A Boszniába való benyomulás előkészületeiről a P. Ll. eszéki levelezője következőket ir : A budapesti és bécsi lapok nagy tévedésben voltak, midőn olvasóikkal azt közlék, hogy a bosnyák határ átlépése már a legközelebbi napokban várható. A levelező a helyszínen tett személyes tapasztalatok nyomán állíthatja, hogy a benyomulás egyhamar még semmiesetre sem történhetnék meg, mivel az előkészületek még nincsenek befejezve. Még a vezérkar sincs összeállítva, és a katonai intendanssükkől állítják, hogy élelem beszerzése az occupationális hadsereg és a Tótországban és Dalmáciában levő 150 ezer főnyi menekült számára még csak most történik. Látni való tehát, hogy egyátalában nem volt meg az a szándék, hogy Andrássy Bécsbe visszatérte előtt az occupationális hadsereg útnak indíttassék. Az occupationális hadsereg erejére vonatkozólag szintén tévedésben voltak a lapok. Hét mozgósított hadosztályról szó sem lehet. A levelező szerint a Boszniába bevonulandó hadtest a VI., VII. és XX. hadosztályból fog elszállíttatni, Dalmátiából pedig a XVIII. hadosztály megy. Eddig csak e négy hadosztály van mozgósítva. Azonkívül elővigyázat végett Erdélyben egyes ezredek »megszaporított békelétszámra« hozattak, a nélkül azonban, hogy helyüket elhagyták, vagy bármiféle mozgósítási viszonyba léptek volna. A bevonulásra szánt négy hadosztály következőleg van összeállítva : A VI. gyalog hadosztály, parancsnok Tegethoff Károly altábornagy, a vezérkar feje Guttenberg Emil őrnagy. 11. gyalog dandár (a 27. »belga király« tartalék ezred) és 27. vadászzászlóalj Müller Jenő vezérőrnagy alatt. 12. gyalog dandár (52. gyalogezred, és a 79. Jellasics ezred.) Lemaics ezredes alatt. 3. lovas dandár (az 5. dragonyos és 15. huszárezred.) Schönberger ezredes alatt. A XX. gyaloghadoszt., parancsnok gr. Szapáry László altábornagy, a vezérkar feje Szeracsin Tódor őrnagy, 39. gyalogdandár, (38. és 61. gyalog ezred) Raiffel vezérőrnagy alatt, 40. gyalog dandár (39. gyalog ezred, és 31. vadász zászlóalj) Schmidt Károly vezérőrnagy alatt. A VII. gyalog hadoszt., parancsnok hg Würtemberg Vilmos altábornagy , a vezérkar feje Alborn alezredes, áll a 13. gyalog dandárból (16. és 22. gyalogezred, és 8. vadász zászlóalj.) Sametz vezérőrnagy alatt. A 14. gyalog dandárból (17. és 46. gyalog ezred.) Kopfinger Jenő vezérőrnagy alatt. A XVIII. gyal. hadoszt., parancsnok b. Jovanovics István altábornagy. A vezérkar feje Szlameczka őrnagy. Áll a 35. gyalog dandárból (32. gyalog ezred, 7., 19. vadászzászlóalj és 3. császárvadász zászlóalj.) Schluderer vezérőrnagy alatt. 36. gyalogdandár (27., 69. és 72. gyalogezredek, s a 11. és 33. vadászzászlóaljak.) Popp vezérőrnagy alatt. E szerint mintegy 44000 ember nyomul be Boszniába Philippovics táborszernagy alatt, és 16,000 ember Herczegovinába Jovanovics altábornagy alatt. Megjegyzendő azonban, hogy a hadosztályok fentebbi tagozata még sokat változik; a hadosztályok ugyan megmaradnak, ahogy vannak, de úgy nevezett hegyi dandárok alakíttatnak bennök. Egy ily hegyi dandár 3 gyalog zászlóaljból, 1 vadász zászlóaljból és egy 6 ágyús hegyi ütegből áll, ez utóbbiaknál az ágyucsövet és a talpat szétszedték s öszvéren szállítják. A szerb-török vasutak kérdése most, midőn a congressus a török vasutak folytatásáról tanácskozott, ismét előtérbe lépett. Sokat beszéltek Hirsch vállalatáról. Valószínű, hogy ezen vasutakat az állam pénztárától függetlenül, tisztán magánosok építik. A Fremdenblatt Parisból értesül, hogy a török vasúti hatóságok s az osztrák államvasút-társaság befolyásos egyénei közt komoly tanácskozások folynak ezen ügyben. Az osztrák államvasuttársaság már régóta érdeklődött ezen tárgy iránt s Nagy-Kikinda-Pancsova vonalra engedélyt is kért. Azonban levélíró, akadályt lát a magyar kormányban, mely a román csatlakozás s a vágvölgyi vasút ügyében ellenszenvvel nézett szerinte e társaság működésére , melynek a magyarok kedvencz eszméje a pest-zimonyi vasút ügye is ellene volna. Mondja továbbá, hogy a pest-zimonyi vasút ügyét most újból felkarolták s ennek érdekében alakult egy franczia társaság, mely e mellett a győr- budai vonalat kiépítené s ezzel egyesítené a győr- soproni vonalat. A Fremdenblatt ezen nézeteket különben csak eszményieknek tartja, mert hite szerint csak hatalmas pénzcsoport volna képes ez ügyet megtenni, melynek nem kellene a magyarok ellenszenvével s a közönség gyanújával küzdeni. A HON TÁRCZÁJA. Két kanczelár. Irta : Klaczko Julián. I. Gorcsakov herczeg küldetései s Bismarck föllépése. (5. Folytatás.) Fölösleges hosszabban időzni a tevékenységnél, mit a czár uj követe e fájdalmas szerepében kifejtett, s ama nagyon változatos eszközöknél, melyeket ügye védelmére, különösen a Miklós czár halála s II. Sándor trónralépte után létrejött bécsi értekezleteken fölhasznált. Valóságos megható látvány volt, melyből nem hiányzottak az igaz nagyság elemei sem, a két Gorcsakov, egyik Szebasztopol várfokán, a másik a bécsi zöld asztal mellett, hazájuk ügyét mindketten egyforma szivósággal védve, minden talpalatnyi tért csak elkeseredett harcz után adva föl, hátraszoritva legvégső védműveikig, de lovagias és becsületes ellenfeleik által mind végiglen tisztelve. Ma, midőn a »vas és vér« korszaka hozzászoktatott bennünket a nikolsburgi, ferriéresi, versaillesi és frankfurti sommás diplomácziai eljáráshoz — majdnem azt írtuk végrehajtáshoz, s midőn a sisakos diplomaták katonás törvénye lépett annak a helyébe, mit az egykori elmaradt és előítéletes Európa népjognak szeretett nevezgetni, ma alig lehet a megütődés vagy szinte a hitetlenség érzelmének fölébredése nélkül olvasni végig a bécsi tanácskozások jegyzőkönyveit, melyekben minden szó előzékenységről, udvariasságról, jó modorról s kölcsönös tiszteletről tanúskodik; az ember szinte valamely idilli korba képzeli visszavarázsolva magát, messze a múltba, a régi jó emberek idejébe. Drouga de Lluys, Francziaország külügyminisztere, lord Russel John, az időben Angolország miniszterelnöke nem tartották méltóságukon alul állónak személyesen elfáradni Bécsbe, s ott Gorcsakov herczeggel megvitatni a béke lehető föltételeit. Oroszország elvesztett több nagy csatát, a szövetségesek hajóhadai elzártak előle minden tengert, s már-már fővárosát is fenyegették; mindez azonban nem akadályozta a franczia s az angol megbízottakat, hogy oly nagy kímélettel s tisztelettel ne bánjanak vele, aminő ezen elmúlt idő diplomácziájától csak telhetett. Az euphemizmusok föltalálásában valódi művészetet fejtettek ki; igyekeztek a legtetszetősb formákat, legelfogadhatóbb meghatározásokat gondolni ki a legyőzött hatalom képviselője számára. A derék lord John Russel egy napon anynyira ment a kedélyességben, hogy Drouyn de Lhuys-val szemtől szemben szóba hozta, hogy Angolország XIV. Lajossal sokkal keményebb és megalázóbb feltételeket is elfogadtatott.*) Ez volt tán az egyes egyedüli tapintatlanság e bécsi tanácskozásokban , pedig hát ez sem volt több, mint enyelgés két szövetséges közt. Ausztria azon egyre fáradt, hogy Oroszország érzékenységét valami úton-módon el tudja hallgattatni s rendezkedési tervet mutatott be, melyet a londoni s párisi kormány elfogadatlannak találtak, s mely a Moniteur officiel említett szemrehányását idézte föl ellene. Az alkudozások megszakadtak, s nem volt más hátra, mint bevárni a Szebasztopol falai alatt megindult nagyszabású mérkőzés kimenetelét. Az orosz teljhatalmú megbízott, mint hazafi s mint rokon kétszeresen érezve a bizonytalanság megpróbáltatásait, bécsi állomásán várta be a dolgok fejlődését. A krimi félsziget védvára elesett s Oroszország ezzel a legválságosb helyzetbe jutott. Ki volt merülve, jobban ki volt merülve mint akkor Európaszerte hitték, s a háború tovább folytatása a küzdelmet okvetlenül áttette volna Lengyelország mezőségeire. E pillanat*) Az 1865. ápril 17-ki konferenczia jegyzőkönyveban Ausztria ismét beavatkozott. Csatlakozott a szövetségesek azon kívánalmaihoz, melyeket azok a bécsi konferenczia alkalmával felállítottak, beleértve a Fekete-Tenger semlegessé tételére vonatkozó azon záradékot is, melyet eddig ő mint Oroszországra nézve túlságosan sértőt visszautasított. Szebasztopol bevétele után már nem lehetvén a szövetségektől megtagadni ezt az elégtételt. Alapjában véve ily hosszú s véres háború után, oly eltagadhathatlan vereségeket szenvedett hatalom soha még ily enyhe föltételekhez nem juthatott. Ausztria még ennél is többet tett; a föltételeket ultimátum alakjában küldte meg Oroszországnak, kijelentvén, hogy ha Oroszország nem fogadja el azokat, ő csatlakozik a szövetségesekhez. Oroszország elfogadta a föltételeket. Közelről tekintve ez valódi szívesség volt az uj uralkodóval szemben, ki úgy örökölvén a romlásos háborút, ekkér találhatott csak módot elődjének emlékét s népének büszkeségét együttesen megkímélnie; igy azt lehetett mondani, hogy csak azért köt békét, mert előbbi ellenségeihez ut is csatlakozik, akivel atyjának nem volt dolga. S Oroszországban valóban ezt mondták s mi több, hitték is, hisz annyi érdek sugalta nekik azt, hogy higyjék ! Az almai s a malakosi győzőkkel csakhamar ki is békült az orosz nép; romlásáért egyetlen hatalmat tett felelőssé, azt, mely a háború egész folyama alatt ki sem húzta kardját! S Ausztriára gondolva, még ma is remeg a dühtől e »végtelen hálátlanság és nagy árulás« miatt minden orosz szive. Mihajlovics Sándor osztozott a nép ez elkeseredésében s haragjában, s annak legerélyesb s nyilván is elismert szószólója len; e tekintetben érzelmeit oly őszinteséggel feltárta, mely szinte az ostenzáczióhoz hasonlított. A párisi congressus idején ismertté lett egy mondása, melyet még Bécsben mondott: »Ausztria nem állam, csak kormány.« E röpke szava előbb ért Szentpétervárra mint maga, s ez megalapította szerencséjét. A közhangulat őt jelölte ki a jövendő bosszúállójának, arra hivatott embernek, ki nemzetét fényes visszatolásra előkészítheti s az ügyes diplomata nem tiltakozott e szerep ellen. Már a párisi congressus vége felé is nyilatkozott némely irányzat, némely hajlandóság, mely reményt nyújtani látszott, s mely a láthatárt szinte teljesen átalakítani ígérkezett. Föl lett említve Olaszország neve, Románia is váratlan előzékenységre talált. E különös congressuson, mely végleg rendezte azon békénk föltételeit, melyet Francziaország, Angolország s Ausztria együttesen kényszerítették rá Oroszországra, Ausztria komor volt és haragos; Angolország ideges és izgatott, csak Francziaország és Oroszország váltottak egymás közt választékos bókokat, senki által nem várt szivélyeskedés mellett. III. Napoleon kardja Achilles lándzsájához hasonlított, gyógyítván, a hol sebezni akart, s sebezvén, a hol gyógyítás vola czélja. »Volt hát még balzsam Gileadban«, és volt még segítség a Tuilleriákban székelő uralkodó révén__A congressus után közvetlenül, 1856. april havában, az öreg Nesselrode gróf korára hivatkozva nyugalomba helyeztetését kérte s herczeg Gorcsakov Sándorból külügyminiszter lett. II. Azon négy év alatt, melyet Gorcsakov herczeg mint kormányának a német szövetség mellett képviselője Frankfurtban töltött, mint már emlitettük, megismerkedett s benső viszonyba lépett hivataltársai egyikével, kinek ritka elmebeli tehetségeit s valószínűleg szívbeli indulatait is jobban megtudta becsülni bárki másnál. A két barát 1854. nyarán, midőn az egyik, mint orosz teljhatalmú nagykövet Bécsbe ment, hogy ott gondterhes hivatalába lépjen, elvált egymástól; de nem sokára újból összejött s föltalálta egymást az eszmék és érzések azon teljes azonosságában, melyet Frankfurtban már az első napokban belátott s mely azután sem tagadta meg magát és — grande mortalis aevi spatium — huszonöt éven át tartott. E barát, kire Gorcsakov herczeg a Majna partján tett szert, nem más volt, mint Bismarck, Németország leendő kancelárja. Bismarck-Schoenhausen Ottó-Ede-Lipót 1815. április 1-jén Schoenhausenben, családjának Brandenburg őrgrófságban fekvő öröklött földbirtokán született, s nem dicsekedhetett azzal, a mivel barátja Mihajlovics Sándor, hogy ereiben szentek vére folyna, sőt életkói szemmel látható örömmel azt hirdetik felőle, hogy ősei közül legalább is kettőt az anyaszentegyház kiátkozott, akik aztán megtérés nélkül költöztek is el ebből az árnyékvilágból. Komolyabb dolog az, hogy a brandenburgi grófság legszavahihetőbb történetírói, köztük Riedel is, még családjának nemesi voltát is tagadják; kimutatják ugyanis, hogy az első Bismarck, kiről a XIV. század hiteles okmányaiban szó van, névleg Bismarck Rul,a tagja, sőt több ízben elöljárója volt a stendali »posztószabók czéhjének.« Maga a tény nem látszik kétségbevonhatónak; de hát a szendali polgárság nem tehette-e ugyanúgy kötelességévé minden, a városban lakó nemesnek, hogy valamelyik »ezékbe« beírassa magát, mint ahogy kikötötte ezt Toszkána némely városa? Ez a több véleménye e különös leszármazási vitában s ha őket hallja az ember, azt kellene hinnie, hogy a jó stendali nyárspolgárok a XIV. században egy színvonalon álltak Előrenézés Pisa hires polgárságával s hogy Bismarck Rule ugyanúgy volt posztószabó, mint ahogy kortársa, Dante gyógyszerész. Ellenben a whigek, a nationálliberál színezetű történetírók vidáman teszik túl magukat e kérdésen s egyik közülök igen szellemesen jegyzi meg, hogy Ruló apó bizonyára »teljes megelégedéssel és büszkeséggel tekint le a magas egekből ama fényes császári köpenyre, melyet utóda Vilmos császár számára Európa posztójából oly ügyesen volt képes kiszabni...« (Folytatása következik.) Cyprus megszállása, Angolország elhatározása Cyprus megszállása irám, azon meglepő tények közé tartozik, melyekben az angol politika mindenkor gazdag volt. Várjon ugyanakkora politikai érzék nyilatkozik-e benne, mint egyéb ilynemű elhatározásaiban, melyek urává tették úgy a földközi tenger nyugati kiszögellésének, mint Afrika déli csúcsának, s melyek politikai befolyásának fentartását s kereskedelmi prestige terjesztését egyszerre mozdították elő, a dolgok jelen stádiumában aligha lehetne megmondani. Bizonyosnak látszik, hogy e viszonylag csekély térre kiterjedő foglalás ösztönző elemei közt több a jövő politika esélyeivel való számolás, mint a voltaképi hírvágy, mely bódításra sarkall. Hisz ha Angolország csak azt tartaná szem előtt, hogy »aequivalenst« nyerjen az Oroszország által a háború következtében részben közvetve, s részben közvetlenül a portától elszakított területekért, akkor aligha érhetné be Cyprus történelmileg magasztos, stratégiailag is fontos, s magában is értékes, de a porta elveszített területeihez viszonyítva, aránytalanul csekély osztályrészével. Akkor úgy a tenger, mint a szárazföld mutatna fel egyéb objektumokat, melyekhez Angolországot nagyobb szenvedélyek s igazabb ösztönök vonzhatnák, mint ehhez, mely valóban alig tesz egyébként számot, csak mint hajóállomás, katonai megfigyelő és szállóhely. Ilyen is lesz Cyprus. Angolország »nagylelkűen« lemond a sziget fölötti souverainitás jogáról, mely a jövedelmi többletet is beszolgáltatja a szultán minden fillérre rászoruló kincstárába; a megszállással nem akar egyebet, csak hogy ázsiai Törökország általa biztosított s védelmezni ígért területi épségt a Batumból, Ardahanból, Karsból ellene indítható »cselszövények és hadseregek« ellen biztosíthassa. Ez által Törökország,ázsiai részében tényleg angol protektorátus alá kerül, s az a viszony, mely Európában a krími háború óta igen egészségtelen alakot öltve tengődött, nyilván bevallva s érthető és képzelhető irányban folytatva, tán ott becsületes fejlődésnek is indul. Az bizonyos, hogy ázsiai Törökország részeinek elkallódását, orosz izgatások révén való összemorzsolását semmi mesterség nem akadályozhatja meg jobban, mint Angolország vétója. Kérdés azonban, hogy Angolország ilyetén protektori szerepének lehetővé tételére okvetlenül szükséges e ez a cyprusi állásfoglalás; kérdés, hogy az ázsiai Törökország területi integritásának azon fennen hangoztatott védelme nem lenne-e sokkal hatályosban eszközölhető úgy, ha nem követtetnék ez integritás ellen egy érzékeny sérelem ép angol részről. Ez a szempont az, mely a jelenlegi fejleményeket szinte megfoghatatlanná teszi laikus szem előtt. Az ellentétes erők és érdekek azon udvarias formák alá rejtőztetett harcza, mely a congressusban végbe megy; ilyetén ellenmondások által vál tökélesen érthetetlenné, hogy ne mondjuk értelmetlenné. Egy Andrássy logális egyenessége és mély nemzeti érzülete; Disraeli becsületes conservativizmusa, párosulva azon ép eszv érdekpolitikával, melynek képviselőjét az angol közvélemény Dilllebuisz szokta; a franczia diplomáczia azon — már jelenlegi helyzetéből kifolyó — ösztönszerű iránya, mely elleneztetni van hivatva általa az európai status quo minden olyan módosítását, mely a vele szemben bevallottan hideg (ha nem titokban ellenséges) északi hatalmaknak szolgál javára. fele ezek az elemek, melyekből Nyugat-Európa érdekeinek védelmére hatályos, tetterős koalíczió alakulhatna. És azt látjuk, hogy a bekövetkező megoldási módozatokban lábbal tiportatik nemzeti érzület és nemzetközi tisztesség ; a józan conservatió helyébe, s a tetszetős érdekpolitika helyébe a rakonczátlan subversiv elemek érdekeivel való kaczérkodás lép ; s hogy ama nagy, tűrhetetlenül és veszedelmesen nagy túlsúly, melyet Európa két északi hatalma nemcsak a franczia-porosz, de a porosz-osztrák háború óta Európa többi része fölött gyakorol, e két hatalomnak a kölcsönös szolgáltatások elvén mind melegebbé váló összetartása folytán mérvekben s nyomasztóságban újra, egész a beláthatlanig fokozódik. És az a csodálatos, hogy ez a tény elkerüli a Berlinben apró compensátiókat együtt