A Hon, 1878. szeptember (16. évfolyam, 212-236. szám)

1878-09-11 / 220. szám

tunk egy pár általános észrevételt, mint ta­núságot, melyet államháztartásunk tényleges eredményéből levonhatunk. Ha képet akarunk alkotni magunknak a f. év első felében elért eredményekről, akkor a hivatalos kimutatás adatait összegeznünk kell. A bevétel tett 1877 1878 I-­ső negyedében 47.191,833 frtot 47.792,039 frtot, II- ik negyedében 45.927,018 » 46.213,224 * Összesen 93.118,851 frtot 94.005,263 frtot. A kiadás tett az I-ső negyedben 68.188,039 frtot 66.120,026 frtot, a II-ik negyedben 50.944,483 » 50.936,344 » Összesen 119.132,522 ftot 117.056,370 frtot. Mérleg 1877 1878 Bevétel Kiadás 93.118,851 frt 94.005,263 frt. 119.132,522 , 117.056,370 . Defic­it 26.013,671 frt 23.051,117 frt. Mint ezen számok mutatják, államház­tartásunk a megelőző évhez viszonyitva is­mét jelentékeny javulást mutat. Ugyanis be­vételeink 1. év első két negyedében a meg­előző év hasonló időszakához viszonyítva 886,412 írttal növekedtek, ellenben kiadásaink 2.066,152 írttal keresbedtek, és így a vég­eredmény 2.962,554 írttal kisebb deficitet vagy­is kerekösszegben 3 millió frtnyi javu­lást tüntet fel. Pedig nem lehet szem elől té­veszteni, hogy a viszonyok némi tekintetben rosszabbak voltak, mint a múlt évben; neve­zetesen a háború előkészületei már rendkívüli kiadásokat is igényelnek, melyek a kiadások némely tételeinél tetemes összeggel szerepel­nek, így nevezetesen a közösügyi kiadások f. év első felében 420 ezer írttal meghaladták a múlt évi kiadásokat a megfelelő időben, és a függő államadósságok kamatainál is 120,75­­ írtra menő kiadás emelkedést látun­k. A defic­it a f. év első felében, mint már említek, 23 milliót tesz, azonban tévedés vol­na ebből azt következtetni, hogy tehát az év másik felében is egy ugyan­ily nagy összegre rugó defic­itünk lesz, mert a tapasztalás be­­bizonyítá, s a dolog természete is azt hozza magával, hogy Magyarország mint par excel­lence mezőgazdasági állam az év első felében nagy bevételre nem tehet szert, hanem az adók leginkább aratás után folynak be töme­gesen, s így a második félévben megtörténhe­tik az is, hogy sem a harmadik, sem a negye­dik negyedben nincs defic­it, sőt az első fél­év defic­itjét is törleszteni lehet részben, ah­hoz képest, hogy minő aratásunk volt s hogy voltak-e nagy rendkívüli kiadásaink vagy sem. Ez idén meglehetősen jó aratásunk lé­vén, föl lehet tenni, hogy állami bevételeink a következő két negyedben jól fognak ugyan befolyni , de viszont nem lehet szem elől té­veszteni, hogy a háború miatt a hadiköltségek tetemesen emelkedtek s úgy­szintén jelenté­keny emelkedés lesz a lebegő államadóssá­goknál, nemkülönben a járadékadósságnál is. Mindezeket tekintve arra lehetünk elkészül­ve, hogy defic­itünk a múlt évi defic­ithez képest csak kis összeggel fog különbözni, magától értetődvén, hogy inkább meg fogja azt haladni, nem hogy alatta maradna. * A tényleges eredmények a f. év második ne­gyedében, a megelőző évhez viszonyitva, a krajczárok elhagyásával a következők: Bevételek: 1878. 1877. Egyenes adók 15.645,048 15.708,171 Fogyasztási adók 3.458,957 3.118,643 Vámkezelési átalányból 132,406 129,014 Bélyeg 1.853,138 1.894,661 | Jogilletékek 2.941,184 2.975,124 | Felvilágosítások. A bevételek egészben 286,206 frt 25/. krajczárral,— a kiadások 8139 frt 365/­ krral kedvezőbb eredményt mutatnak fel mint az 1877-ik év II. negyedében. A különböző eltérések nagyobb részt csekélyek s az egyes évnegyedi eredmények rendes hullámzá­sából erednek és további indokolást nem igényelnek. Csak a dohányjövedék czimén mutatkozó 157,546 frt 101/2 krnyi bevételi kevesebbletre nézve kell megjegyezni, hogy az a »kivitelre eladott nyer­s dohányért befolyt összeg« rovatára esik : t. i. 18781 *) Egyenlő tényezők helyes összehasonlítása czéljá: 124,018 frt 04 kr — mint a gömöri iparvasútnak a mult évekből származó pénzfölöslege — és 312,630 frt 21 kr,— mint a boszniai menekülteknek 1875. és 1876. években adott segély fedezésére a közös pénzkészletből nyert összeg — összesen 436.648 frt 25 kr — jelen kimutatásból kihagyan­dó volt. év I. felében kivitelre eladott nyers dohányért csak 42.242 frt 34 kr, mig az 1877. év I. felében e czimen 565.815 frt 67 kr folyt be; az idén tehát e szerint 523.573 frt 3­3 krral kevesebb. Ellenben dohány el­adás belföldön emelkedett az 1877-ik e­ső fél évi eredményhez képest 314.114 írttal. Kö­zigazgatásun­k érdekében. A jelen közigazgatási rendszer, a községi jegy­zők vállaira sulyosodik a legnehezebben, úgy­hogy ezek kötelességeik elmulasztása esetén, a kormánygépezet menetét, ha nem állítják is meg, de mindenesetre aka­dályozhatják. Ezeken fordul meg az egész minisztérium ren­delkezése, ők az intézkedések végrehajtói, ők úgy szólva a kormány és nép kö­zvetítői, és ezért ezen hivatal fontosságát és a hivatalnokok nélkülözhetlen­­ségét, különösen falu helyeken, — hol a jegyző csakugyan a falu esze — könnyű belátni. Tekintsük meg az újabb közigazgatási törvé­nyeket, s belátjuk, hogy az ügyek helyes vezetése, elintézése a jegyzői hivatalból ered. — Úgy hogy a községek rendezettsége igen sok tekintetben függ a jegyzőktől. Ép ezen felfogásból indulva ki, nem lehet, hogy szavunkat ne emeljük a jelen nyomasztó körülmények között, ép az állam érdekében. — Folyik az erős harcz Keleten, szükség van a vitézkatonákra, mozgó­sították a honfiakat az átalános védkötelezettségnél fogva a jegyzőket is. — Ez törvényszerű intézkedés, de vájjon nem nagyobb szükség volna-e reájuk ide­haza, nem szenved-e oly kárt a község és a közigaz­gatás idehaza, melylyel közel se ér fel a hadi tényleges szolgálat. A háborúhoz pénz kell, azt adja az adó, az adó­behajtás főmozgatója a jegyző, ennek távolléte, hatá­rozottan állítjuk, hogy az adóbehajtást rendkívül el­altatja, s a község nem teljesíti kötelességét pontosan. A háborúhoz katona kell, a mozgósítás, hogy ily nagy pontossággal történt, nem egyedül a szolga­­bírák, de főképen a jegyzők érdeme, de most ezek távollétében, nagyon könnyen állhat be zavar. He­lyettesítés csaknem legyőzhetlen akadályokba ütkö­zik. Ki fizesse a helyettest ?A jegyző 400 írtjából ? hát a családja miből él, a község, hol veszi azt az újabb terhet, az adóba veti ki, hogy fizesse a nép e terhet, de mikép ? A gabonának ára nincs, csak nem úgy szökik meg a terménytől. De még e háború ter­hét nem viselheti más, mint az adózó nemzet, ha ezt tekintetbe veszszük, azonnal szemünkbe ötlik, hogy ez által némely község nagyon igazságtalanul és mél­tánytalanul sarczoltatik. A községek, a közigazgatás és az állam érdeke kívánja, hogy a községi jegy­zők szabadságoltassanak s csak a legvégső eset­ben vonassanak el, fölötte fontos hivatalaiktól. Ez az az egyetlen hivatal, a melyre úgy az ál­lamnak, mint a népnek mindennapos szüksége van. Ez a nép tanácsadója, ügyintézője, s ha megtekintjük a községeket, honnan a jegyzőket a hazafias köteles­ség elszólította, látjuk a fejetlenséget, s pár nap alatt a rendetlenséget. Nagyon óhajtandó tehát, hogy a községi jegyzők ügyét, jobban szólva a községek és a közigazgatás ér­dekét úgy a magas honvédelmi miniszter úr, mint a belügyminiszter érdemleges figyelmében részesítse s ha nem találja a hadviseléssel és a törvénynyel ösz­­szeü­tközőnek, a községi jegyzők szabadságoltatását eszközölje. Különösen ajánljuk a miniszter urak fi­gyelmébe az őszi időt, midőn a jegyzői hivatal oly sok teendővel van elhalmozva, hogy ezek összetorló­dása egyeseknek, községnek és az államnak kárt okozhatnak. Közigazgatásunk helyes menete, az állam érde­­ke parancsolja a községi jegyzők szabadságoltatását, ez az én szerény véleményem, valamint a jegyző nél­kül maradt községek kérelme, mondja, hogy a rodostoi görögök rosszabbak a cser­keszeknél ; s Dussi azt állítja, hogy szavait Layard elferdítve közté, mert ő azt írta »these Cristians« (ezek a keresztyének) s a Layard jelentésében »these Greeks« (ezek a görögök) áll. Dussit egy előkelő gö­rög párbajra hívta, de ő azt visszautasíta, s most Dussi nem mer az utczára menni, mert tudtára adták, hogy több görög megesküdött, miszerint nyilvános helyen bántalmazni fogják. Pedig hát az egész inci­densnek Layard az oka. Layard angol főkonzul sokat jár most a szul­tán palotájába, hol szüntelenül a reformok gyors élebeléptetését sürgeti. A török kormány egy tagja azt mondá : »Majd találunk mi alkalmat, hogy az angolokat ismét egy gonosz játékba keverjük, már meguntuk őket. A törökök akarják ugyan az ango­lok pénzét, de nem az ő tanácsaikat. A k­o­z­á­n­i lázadásról az hallatszik, hogy Ahmed pasa­ki egykor a török önkény ellen Kozán­­ban fellázadt s akkor elfogatott és internáltatott, most hazájába visszatért s a lakosságot ismét fellázi­­tá. Most S­i­r­b­e­n (Ciciliában) van, hol a török uralommal elégedetlen örmény lakosságot bujtogatja. 1800 török fogoly most érkezett Bel­­kovba. A embereknek nincs semmijök, félig török, fé­lig orosz öltözetben vannak, s ezért a kormány az ázsiai parton tette őket száraz­földre. A bolgárok és oroszok közt a bolgár érsek miatt majdnem meghasonlás támadt. Az oroszok azt akarják, hogy az érsek Bolgárországban székeljen; a bolgárok ellenben azt kívánják, hogy Konstantiná­polyban legyen a székhelye, honnan legtöbbet hasz­nálhat azon harmadfél millió bolgárnak, kik még tö­rök uralom alatt maradtak. Aug. 27-ikén Macedó­niában lakó bolgár urak gyűlést tartva, elhatároz­ták, hogy Jó­sef érseket felhívják, miszerint székhe­lyét Konstantinápolyba tegye át. Ha az érsek e kí­vánságnak nem tenne eleget, akkor a pápához fog­nak járulni, hogy éleszsze fel újra a bolgár patriar­chátust Oh­ridában, minek következtében a bolgár nemzet nagy része önként elismerné a római egyház autoritását. Dijak 119,727 120,551 Fémjelzés 4,202 3,301 Út-, híd- és révvám 10,554 6,232 Dohányjövedék 7.285,793 7.443,339 Lottójövedék 890,706 1.120,758 Sójövedék 3.098,422 3.192,802 Államjószágok 1.137,096 1.128,180 Államerdők 1.104,952 1.224,152­­Bányászat és pénzverés 4.273,618 3.862,938 Államnyomda 121,088 200,576 Államépületek 9,949 *10,930 Államvasutak és gyárak tiszta jövedelme 350,000 400,000 Ingó államvagyon 555,637 611,769 Különféle bevételek 111,958 87,905 Állami előlegekből 115,808 *99,899 Átmeneti bevételek 140,042 209,309 Posta 1.375,010 1.292,019 Távirda 484,725 390,360 Ménesek 733,309 526,613 A sorsolási kölcsön bevételei 259,855 *169,761 Összesen 46.213,224 45.927,018 Kiadások: 1878. 1877. A királyi udvartartás 1,162.589 1,162.350 Kabinet iroda 30,214 18,510 A főrendi és képviselőház 245,573 234,493 Közösügyi kiadások 5.954,160 5.534,099 Államadósságok, és pedig : Államadóssági járulék 6.679,688 6.788,057 Földtehermentesités és örök­váltság 5.770,796 5.537,211 Vasuti kölcsön 71,197 21,546 Gömöri vasúti kölcsön 25,077 33 30 millió frtos kölcsön 814,283 868,776 153 millió frtos kölcsön 1.129,351 2.956,147 Aranyjáradék 113 4894 Keleti vas. államkötvények 154 14,739 1877. évi kölcsön— — Függő államadósságok 203,116 82,365 Vasuti kamatbiztositás 1.912,813 1.700,812 Horvát-Szlavon országok bel­igazgatása 1.346,975 1.270,735 V­iume 23,776 20 531 Állami számvevőszék 29,956 31,867 Miniszterelnökség 76,227 76,624 Ő felsége személye körüli mi­nisztérium 12,966 14,257 Horvát-Szlavon-Dalmát mi­nisztérium 9122 7477 Belügyminisztérium 1.872,169 Pénzügyminisztérium és pedig: pénzügyigazg.­s nyugdíjak 2.719,162 dohányjövedék 2.513,125 lottójövedék 475,565 sójövedék 437,976 államjószágok 417,792 államerdők 1.176,460 bányászat és pénzverés 4.849,067 államnyomda 129,302 államépületek 5430 különféle kiadások 71,321 földadószab­ályozás 385,411­ átmeneti kiadások 385,204) Közmunka és közr. min. 2.123,161 Földmiv.-, ipar- és keresk. min. 382,500 Távirda Posta Ménesek Vallás- és közokt. min. Igazságügy minisztérium Honvédelmi minisztérium 662,471 1.181,788 630,056 914,483 2.598,533 1.507,202 1.888,801 2.745,132 2.529,212 788,720 495,603 525,067 1.150,694 4.056,682 123,044 4119 76,366 689,671 2.036,206 223,798 492,810 1.157,119 561,327 1,027.278 2,552.539 1,484.754 Összesen : 50,936.344 50,944.483 a veszélyes Tartuffe­ur maradt, s a parlament már másnap reggel betiltotta további előadatását. A kül­­tő­­kép újra zátonyra futott s 1667. aug. 8-dikán már a társaság két színészét: Lagrange-t és La Thoril­­liére­­ újabb folyamodással kellett a királyhoz kül­denie, ki ekkor a lillei táborban időzött. A fejedelem egy perczre ismét gyönge volt : azt válaszolta, hogy új vizsgálat alá veti a darabot s csak azután engedi meg előadatását. A színház a küldöttség távolléte alatt zárva maradt, az ingerültség pedig folyvást növe­kedett a költő ellen. Hardouin párisi érsek pásztori levelet*) bocsátott ki azok ellen, kik e veszedelmes vígjátékot »nyilvános vagy zárt körben olvassák, ol­vasni hallják vagy előadatni látják.« Az érsek Tar­­tuffe-öt, noha saját szavai szerint csak hírből ismerő, »igen veszélyes vígjátéknak tartja, mely annál na­gyobb ártalmára van a vallásnak, mert a hízelgés és álszenteskedés ostorozásának ürügye alatt, alkalmat nyújt kivétel nélkül minden igaz hívőnek vádolására s azokat ekép a szabadonczek gúnyolódásának és ó­­csárlásának dobja zsákmányul.« A költőt annyi viszály után, úgyszólván, elfásul­va találta az egyházi tilalom, s midőn egy izben szemrehányást tettek neki, hogy még sem cselekedett helyesen, midőn prédikátori hangot használt vigjá­­tékában, nyugodtan igy válaszolt: »Miért lenne ne­kem megtiltva szónoklatot tartanom, midőn a papok szabadon játszhatnak bohózatot.«*) Sokkal leverőbb volt reá a király habozása, ezért második folya­modványában ki is jelenti, hogy »ha ezután is a Tar­­tuffe-öké lesz a diadal, szinműltására többé nem gon­dolhat.« Nem sokára azonban újra kiengesztelődik s Tartuffe betiltatásától annak újra feltámasztásáig terjedő időközben írja azon bohózatait, melyekben csapongó jókedve s itt-ott rakonczátlansága teljes erejében nyilatkozik. Moliére négy álló honapig várakozott a kirá­lyi elhatározás jobbrafordulása után, míg végre 1669 elején — talán a rendkívül kedvező politikai siker hatása alatt — megérkezett az engedély, hogy ere­deti alakjában, minden kihagyás nélkül előadathatja elitéit és átokkal sújtott vígjátékát. XIV. Lajos ez azzal valóban »nagy«-nak mutatta magát, nagyobb­nak mint I. Napoleon, ki százötven év múlva úgy nyilatkozott, hogy ha »Tartuffe« uralkodása alatt születik, nem engedi meg szinrehozatalát. Moliére e királyi kegyért drámájának megol­tában. *) E levelet először Tascherau közölte Moliére életira­­­ t) »Supplément á la yie de Moliére« par Bret. 1773. 66.1. dásában rótta le háláját. Ha a Tartuffe ötödik felvo­nását ezen szempontból tekintjük, elnézőbbek lehe­tünk ítéletünkben, mint Moliére idegen bírálói s köz­tük Göthe, ki azt vetette a költő szemére, hogy Tar­­tuffe-jének rendőri befejezése van. Moliére vígjáté­kénak négy első felvonásában egy becsületes, de túl­buzgóságában az együgyűségig jámbor embert rajzol, kit Tartuffe annyira hatalmába kerít, hogy ez, csa­ládjától végkép elidegenedve, csak azt teszi a­mit Tar­tuffe akar, csak azt hiszi, a­mit Tartuffe mond. A képmutató teljesen körmei közt tartja áldozatát, s állását annyira biztosítja, hogy a­midőn gazsága nap­világra jön, mit sem tehet ellene az emberi igazság­szolgáltatás . Moliérének nincs más kigázolása: egy rendőrt léptet föl, ki tudtul adja, hogy a király tu­domást szerezvén Tartuffe tetteiről, teljhatalmánál fogva magának tartja fenn a képmutatónak megbün­tetését. Ez művészi szempontból kifogás alá eshető megoldás, mert a költő vígjátékán kívül eső térről vonta be darabjának cselekvényébe, de emberileg könnyen igazolható, ha tekintetbe veszszük, hogy Moliérenek érdekében állt, hogy épen ezen művé­ben emeljen emléket az uralkodó iránti hálás érzüle­tének. E mellett nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a­midőn Moliére képmutatóját a fejedelem­mel ítélteti el, ez által mintegy szövetségessé avatja őt ama hadjáratában, melyet korának képmutató iránya ellen kezdett meg. A rendőr apológiája: — Nekünk oly fejedelmünk vagyon, Ki a csalást és ármányt gyűlöli: Elméje áthat a szivek redőin, Hiába sző rá fátyolt bármi csel, ítéletét mély elme és magas Lélek vezérli bölcsen és szilárdan, Mit indulat nem lep meg, sem szeszély, És végletekre nem kap el soha. Nagy tiszteletben áll előtte az, Kinek szivét szent érzések gyulasztják, De elfogultság nem vakítja el, S miként becsüli s méltányolja az Igazt, gyűlöli a képmutatót, nem az absolut személyes hatalom dithgramb­­ja, mint Moliére egyik különben józan itéletű német bírálója állítja, hanem a szív intéssel vegyes köteles hálája azon uralkodó iránt, kinek ha voltak is hiábái, birt egy kiváló erénynyel, a lángész szeretetével, s akkor mutatta magát legnagyobbnak, midőn meg tu­dott hajolni Moliére szelleme előtt! Szana Tamás: 1­­ V. Balogh Lajos, Konstantinápoly, szept. 3. (»P. C.«) A conventió a porta és Ausztria-Ma­­gyarország közt még nem jött létre. Zichy gróf négy nap előtt hosszabb tanácskozást tartott a nagyvezér­rel, azonban az ügy nem haladhatott előbbre. A por­ta által ez ügyben tett intézkedések csak növelik a bizalmatlanságot. Ily értelemben fogják föl a had­ügyminiszter azon határozatát, hogy Kossovóban megerősített tábor létesíttessék s a 2-ik hadtest, mely előbb Sumlában volt, oda vitetik. Hat zászlóalj, Salonikiből szintén oda indíttatott. Kossova tudvale­vőleg főhely a hajdani priszendi vilajetben. Egy had­test ott tartása, ha az nincs a lázongó albánok ellen szánva, minden bizonnyal aggodalomra adhat okot s nem csoda, ha a diplomatiai testület egy része, már azon nézetnek ad kifejezést, hogy A­u­s­z­t­r­i­a-M­a­­gyarországnak saját biztossága érde­kében egy napon csapatait egész Sa­lon­i­k­i­i­g előre kell küldenie. A másik nagy kérdés, mely a portát kiválólag foglalkoztatja, agörög kérdés. A porta el van szánva minden conc­essiót megtagadni, és Szavfet pasa emlékirata képezi egyszersmind a porta utolsó szavát. Szavfet pasa a minap Argyropuloszszal folyta­tott beszélgetése alkalmával ezt mondá: »Óhajtom, hogy önök a határigazítás kérdésében ne csináljanak maguknak illusiókat. Mi ilyesmibe bele nem egyez­hetünk. Mondja ön ezt meg Conduriou­snek, s ha ő jónak látja, kormányával is közölheti azt.« De a gö­rögök az európai hatalmak közbejárásában bíznak. Perouchotte de Longeville aug. 26-án a franczia kor­mány egy jegyzékét olvasta föl a nagyvezérnek, mely sürgetve felhívja a portát, hogy a görögök jogos kö­veteléseinek a congressusi határozat értelmében sies­sen eleget tenni. Úgy látszik, Francziaország becsü­letbeli dolognak tartja Görögországot hathatósan támogatni. A görög kormány egy lépése nagyon felinge­relte közelebb a portát. A görög konzuli ügynökök s kivált a janinai konzul titokban nyilatkozatot tett a bégeknek, tudatván velük, hogy ha Epirus és Tesz­­szália Görögországhoz csatoltatnék, szabadságaik meghagyatnának s tökéletes polgári és politikai jog­­egyenlőség honosíttatnék meg , s egyúttal felhívta a bégeket, hogy tegyenek kisérletet a görög kormány igényei támogatására. A bégek Ahmed Rassim Ja­­nina kormányzójának tudomására hozván a dolgot, ez dühös lett s kijelenté, hogy ily üzelmek felingerel­hetik a mohamedán lakosságot s ő nem áll jót, nem lesznek-e keresztyén mészárlások. Egyidejűleg ki­jelentést tett a portának, mely magatartását helye­selte. Layardnak is kellemetlenséget okoznak a görö­gök. Az angol kék könyvben ugyanis Dussi angol alkonzulnak egy jelentése foglaltatik, mely azt Vasutaink jövője­ is. Vasutainkat átalában úgy osztályozhatjuk, a­mint ezt irányvonaluk és forgalmi képességük kije­löli. Ehhez képest tehát vannak : 1. vonalak, melyek az ország középpontjából vagyis a fővárosból indulnak ki; 2. vonalak, melyek amazok közbeeső vagy vég­pontjaiból veszik kiindulásukat. De szoros értelemben vett vasúti rendszer nálunk nem létezik, mert az a látszólagos szabályosság, a­mely vasutainkat jellemzi, korántsem oly mérvű, hogy ebből következtetni le­hetne a hálózat egyöntetűségére, egészen eltekintve attól, hogy az érintett vonalakon kívül, hazánk még bővelkedik oly sinutakban is, melyek a fővonalakat majd kiegészítik, majd pedig több külön ágra sza­­kasztják. De a legtöbb különbség és eltérés, mely vasút és vasút közt létezik és így igen természetes rugóját képezi a köztük uralgó, élet-halálharczhoz hasonló versenynek, ez onnan veszi eredetét, hogy Magyaror­szágon sem az állam, sem a magánvasutak rendszere szabályozva vagy megállapítva nincsen. A halogatás, melynek következtében ezen kér­dés végmegoldása elmarad, hatását bizony minden körülmény közt érvényesíteni fogja és bármily igaz is legyen, hogy az egészséges verseny a közgazdaság mindegyik ágában élénkebb lüktetést , hathatósb és belterjesb működést idéz elő, még­sem tartozunk azok közé, kik a versenyt minden áron fentar­­tani akarnák azon a téren és azon a mértéken túl, hol és a­meddig minden túlzás és erőlte­tés j­e­l­ent­ékeny r­ázkód­tatás­sal vagy károsodással jár, a­minek érzékeny volta leg­inkább kitűnik azon tényből, hogy ugyanazon vas­utak, melyek egyformán élvezik az állam garantiá­­ját, egymás irányában versenytársi szerepet visznek, nem törődvén azzal, hogy elvégre a kincs­tár, mely mindnyájukat egyaránt tart dédelgő oltalma alatt, lesz az, ki kénytelen ezen üzletigaz­gatásnak árát drágán megfizetni. A magyar kormány — szerény nézetünk sze­nt — tétlen nem maradhat a dolgok ilyetén állásá­val szemben , mert máskülönben oly magyarázatokra­pan alkalmat, melyek sehogysem illenek azon ma­­gtartáshoz, programaihoz, melyről a jelenlegi minisz­térium épen a hazai vasutügyre nézve ten annak ide­jén tanúságot. Vegyük csak számba a hazai vasutakat a fön­­tebbi osztályozás szerint — közvetlenül a főváros, mint középpontból kiindulnak : 1. a magy. államvasutak északi vonalai 1,071,268 km, 2. az osztr. » » » 932,715 » 3. a déli vaspálya » » 645,448 » Összesen 3,786,040 k­lométert tesznek. Ezen számadatokból még kiderül az is, hog az állami kezelés alatti vasútak, a­men­­nyiben a­ szorosan vett magyar államvasutak 1537.168 km­ az állami kezelés alatt állók pedig 808.011 , összesen tehát 2345.179 kilo­méterre terjednek, körülbelül 2/3 részét képezik az összes magyarhoni vasutaknak, míg a pályahossz további 2/3 része a magánkezelés alatti vas­pályákra esik; jóllehet tagadni nem lehet, hogy az utóbbiak nagyobbára oly vonalakból állanak, a­me­lyek segítségével az államvasutakkal nemcsak verseny­ző, hanem az ország tarifapolitikájával is határozottan ellenkező befolyást gyakorolhatnak, a­mennyiben spec­iális üzemérdekeik biztosítása végett, a körül­mények és kölcsönös egyezmények hozzák magukkal, hogy a verseny alapját, az ő helyzetükből tán kima­gyarázható, de a nemzeti forgalmi politika szempont­­jából egyáltalán nem tűrhető díjleszállítás és más ez­zel rokon szállítási kedvezmények árán, igyekeznek a nagy­közönség körében minél tartósabban megvetni, így áll azután elő a verseny túlhajtása, vala­mint ebből folyólag a szabatos, állandó díjszabások hiányának káros hatása. Föltéve azonban, hogy a verseny csakugyan tartós, állandó maradna, nem szabad felednünk, hogy a vasútüzem degenerációjánál még egy harmadik tényező is nagyban van érdekelve, t. i. a kincstár, a­mely egy-két pálya kivételével, Magyar­­szág összes vasutait kamatbiztosításban részesíti s a­melyre nézve annál kevésbé lehet közömbös a vas­utak bárminő üzemvezetése illetve téves tarifa­p­o­l­i­t­i­­­á­j­a, minél bizonyosabb, hogy a kamatga­­rancia útján elvállalt országos terhek — a­mint tud­va van — igen jelentékeny részét képezik évi költ­ségirányzatunknak. Ha pedig már rendes körülmények közt sincs kilátásunk ezen teher enyhítésére, mennyivel aggasz­­tóbbá válik helyzetünk, ha meggondoljuk­, hogy az ezen garanciából fölnövekedett kiadási tétel mesterkélt eszközökkel és tekintet nélkül a következ­ményekre, csak fokozódni fog a garantírozó kincstár rovására, de egyúttal az adózó állampolgárok hát­rányára is, kiknek fillérei minden­esetre hozzájárul­nak a kamatbiztosíték czímén igényelt összegek fe­dezéséhez. Elképzelhető tehát, hogy így állván a dolgok, nincs okunk fájlalni, ha a kormány elvégre belenyúl a darázsfészekbe és beszüntetni igyekszik azt a visz­­szaélést, a­minek a garantírozott vasutaknál se vége se hosszú; ezt a visszaélést, mely egyrészről a szolid üzlettől a verseny lehetőségét elvonja, mert állandó előzményeket, maradandó díjtételeket a szállító kö­zönségnek nem nyújt; másrészről pedig a díjtételek­nek majdnem a szédelgésig vitt árlejtésszerű megál­lapítása által a kincstárra és közvetve az adózó ál­lampolgárokra is hárít indokolatlan, mert nem szü­k­­ség parancsolta terheket. Két mód kínálkozik a kormány e célzatának megvalósítására. Az egyik az, mely szerint azon vas­utak, melyek már csak névleg szerepelnek ma­gános pályák gyanánt, mert ezekre az állam akár mint nagyrészvényes, akár mint máskép érdekelt fél amúgy is döntő befolyással bír, az államvasutakba föltétlenül beolvasztassanak, ide tartoznak a tiszavi­­déki vaspálya, a kassa-oderbergi vasút stb., a­melyek­ről lemondanunk annál kevésbé szabad, mivel kibo­csátásuk által egyúttal kézből adnak azon leghatal­masabb védszert, melynek segítségével Magyarország az osztrák államvaspálya csaknem domináló túlsúlya alól menekülni képes. Ellenben a másik mód abban áll, hogy a kincs­tár igyekezzék közvetve venni állami kezelés alá azon vaspályákat, melyek nemcsak hogy jövedelemre nem nyújtanak kilátást, hanem a legritkább esetben mutatván fel üzletfölösleget, a kamatbiztosításra utal­­vák és e czímen oly terheket vállalnak el, a­melyek visszafizetését ma senki sem hiszi; azon vaspályá­kat tehát, melyek jólehet úgy tervezvék és építvék, hogy önállóan igazgattassanak, a lefolyt üzletévek számadataival kellően illustrálták, hogy nagy szerve­zetű, de kevés jövedelmű közlekedési eszközök több kárt mint előnyt hoznak az országra nézve, mely kö­telezettséget vállalt a befektetett tőkék tisztességes gyümölcsöztetésére. Ép vasútügyünk körében, a kormány legújab­ban igen szerencsés tapintatot tanúsított, a­midőn a dunadrávai (báttaszék-dombóvár-zákányi) vasút üzemét és igazgatását a társaságtól elvállalta, ennek fejében pedig a társaságnak oly bérösszeget fizet, mely aligha haladja meg azt a terhet, melyet az évi kamatbiztosíték képez, mert az tudvalevő dolog, hogy a duna-drávai vasút egyike volt azon vaspályáknak, melyek a szükséglethez képest évente tetemes hiány­lattal küzködtek. Nem tagadhatjuk, hogy hasonló helyzetben van az alföld-fiumei, a magyar nyugati­ és a m­agyar és­szakkeleti vasút; mind­háromnak építésekor vérmes reményeket tápláltunk; mind­há­rom oly apparátussal jön kiállítva, mintha csak a részvényesek jövedelme egyrészt és a kamatgaranciá­­nak fölösleges volta másrészt biztosítva volna. Pedig mily fájdalmassá vált a kiábrándulás, a­midőn tapasztaltuk, hogy e pályák egyhamar nem fognak lemondani a kincstár támogatásáról ! Ezzel körvonalazni akartuk a kormány legsür­­gősb actióját , de befejezettnek ezt csak úgy és ak­kor tekinthetjük, ha a kormány lassan kint bevonná a rendszerezési ügyletbe a többi garantírozott vasuta­kat, valamint a biztosítékot nem élvezők közül a vág­­völgyi­ és a győr-sopron-ebenfurti vas­utat is, melyek mindegyike illő adminisztratió alatt, az államvasutrendszert nemcsak kiegészítenék, ha­nem azt jóval még életképesebbé tennék. Összesen 2.650.431 km hosszban. Ellenben a fentebbiek közbeeső vagy végpont­jaiból kiindulók, még pedig : 1. a magy. ál­ vasutak keleti vonalai 605.093 km. 2. » északkeleti vasút » 578.146 » 3. » kassa-oderbergi » » 303.072 » 4. » tiszavidéki » »­ az arad-temesvári vasúttal) 641.990 » 5. az alföld-fiumei vasút vonalai 302.230 » 6. » első erdélyi » » 290.713 » 7. a magyar gácsországi » 120.631 » 8. a magy. nyugati vasút » 307.215 » 9. a mohács-pécsi » » 68. 27 » 10. a pécs-barcsi » » 69. — » 11. a duna-drávai » » 166.021 » 12. a győr-sopron-ebenfurti » 54.557 » 13. a vágvölgyi » » 177.529 » 14. az arad-kőrösvölgyi » 111.816 » A Zrinyi-emlék leleplezésének ünnep­e. (Eredeti tudósítás.) Szigetvár, szept. 8. Szept. 7-én, mint Zrínyi s vitézei halálának 312-ik évfordulóján, Szigetvár s vidékének polgárai ünnepet, nemzeti ünnepet ültek , leleplezték az évek óta összegyűjtött filléreken vásárolt Zrínyi-emléket. Kora reggel taraczklövések jelezték az ünnepélyt, a város díszbe öltözött. Minden házról nemzeti szinü lobogó lengett s csak a templom tornyáról jelenté egy fekete lobogó, hogy a nemzeti örömünnep, mely­lyel a haza hű fiai iránti háláját készül leróni, — lé­nyegében, tekintve a gyászos emléket — mégis gyász­­ünnep. A munka szünetelt, a boltok zárva maradtak s 8 órakor mindenki ünnepi köntösben sietett a vas­úti állomásra, a vendégek ünnepies fogadtatására. Számos vendég kíséretében érkezett a »Pécsi da­lárda« és a pécsi városi zenekar s az utóbbival élén történt zászlókkal az ünnepies bevonulás. Tiz órakor tartatott a kath. templomban — török időbeli épít­ményben — gyászistentisztelet, melyen a »pécsi da­lárda« egy külön ez alkalomra készült gyászmisét énekelt. Az istentisztelet után az ezrekre menő díszes közönség a szobor elé vonult, a­hol a dalárda Betho­­vennek »Isten dicsősége« czimü örökszép kardalával kezdé meg a leleplezés ünnepiességet, mire Németh Zsigmond, samboi ref. lelkész s utána a közkedves­­ségü Bárány Gusztáv, Somogy megye főügyésze, szép hazafias beszédekkel ecsetelték az ünnep jelen­tőségét, nem különben Zrínyi viszályos korát rendkí­vüli hazaszeretetét, uralkodója iránti hűségét s ha­láláldozatának nagyszerűségét s nagy fontosságát. Bárány szavai ép oly gyönyörűek mint szivrehatóak voltak s nem egy szem könyezett, midőn a jelenleg is a török ellen harczoló gyermekeinkre utalt. A szónoklatok végeztével a dalárda eléneklé az »Isten áld meg a magyart« s e magasztos hangok mellett hullt alá az emlékről a lapol s előttünk állott a népkegyelet emelte emlék, koszorús költőnk e sza­vaival : »Honfi ! ha fellépendsz düledék várára Szigetnek, Sírva ne említs szót sajnos e'este felöl; Ott hős Zrínyi körül bátor daliái nyugosznak, Gyönge panasz szózat bántja nagy álmaikat.« Az emlék egy vagy három méter magas, díszí­tés nélküli, kissé erős kőtalapzat vörös márványból, melyen egy érczből öntött óriási oroszlán — kőszült, harczi állásban, fegyver s diadaljelvényeken állva, mintegy jelképezi az elesettek rendkívüli erejei s bá­torságát. A talapzat hátulsó oldalán következő felírás olvasható: Zrínyi Miklósnak Szigetvár és vidéke. Sziget­vár hősi védelmében elesett 1566. szept. 7-én. Ez em­lék felállittatott 1878. A leleplezési ünnep végével feltü­zetett az em­lékre az úgynevezett Zrínyi-zászló, mely Szigetvár levéltárában őriztetik. Az egész zászló csak akkora, mint egy nagy zsebkendő s époly dúsan mint művé­sziesen van hímezve arany és ezüsttel, közepén nagy

Next