A Hon, 1878. szeptember (16. évfolyam, 212-236. szám)
1878-09-12 / 221. szám
statusquo , mint esetleg Trentino leírása — a pan-germanizmussal a határon. De ezt már nem lehet elkerülni, s azért a változásból lehető legkevesebb kockázat mellett lehető legnagyobb hasznot kell igyekezni húzni. Bismarck politikája soha még ügyesebb nem volt. Ausztria-Magyarország működési vonalának hosszabbítása nem történhetik meg e vonal alapjának gyöngítése nélkül. Földrajzilag s katonailag előnyös helyzetben lesz a Balkán félsziget felé, de előnytelenebb helyzetbe jut Németország és Olaszország ellenében, melyek oldalában és háta mögött állanak. Olaszországnak tehát arra kell gondolnia, hogy erejét fejleszsze, nem pedig, hogy Albániát, Tuniszt vagy Kandiát megszállja. Az új frankprovizórium kezdetén. Közeledünk azon időhöz, midőn a dualistikus bank megkezdi működését. Csendben, alig valaki által figyelemmel kísérve, teszi meg az osztrák nemzeti bank előkészületeit, hogy mint osztrák-magyar bank a kitűzött határidőre az új alapszabályok értelmében életbe léphessen. Igaz, hogy Magyarország jogos igényeit az osztrák-magyar bank új alakjában sem fogja kielégíthetni. Mert arra, hogy egy mezőgazdasági államban, hol több jelentékeny város van, melyek mindenike egy-egy termelő vidéknek központját képezi, a hiteligények ki legyenek elégítve, nézetünk szerint elengedhetlenül megkívántatnék az, hogy minden ilyen localis centrumban legyen egy-egy önálló hatáskörrel felruházott jegybank , szóval mezőgazdasági államban a bankszabadság felel meg leginkább az országos közgazdasági érdekeknek, mint ezt Észak- Amerika példája tanúsítja. De az osztrák-magyar monarchiában a politikai tekintetek súlya alatt a bankkérdés végleges megoldása, a külön magyar érdekeknek megfelelőleg egyelőre nem lévén eszközölhető, egy oly modus vivendit kellett találni, mely a monarchia mindkét felében egy hosszabb időre terjedő bankprovizóriumot létesített. És most ezen provizórium küszöbén állunk. Nem kutatjuk, hogy a külön bank felállítása mennyiben lett volna előnyösebb. Fait accomplit előtt állunk, megvan a dualistikus bank a bécsi és budapesti bankosztálylyal. A bécsinek ugyan sokkal szélesebb működési köre s jóformán a monarchia egész területére kiható domináló állása van, de a budapesti bankosztálynak is jóval szélesebb hatáskör jutott, mint volt a budapesti bankfióknak. A budapesti bankosztály rendelkezik egy elidegeníthetlen 50 millió frtra menő minimális dotatió fölött, melyet a magyar korona területén distribuálhat legjobb belátása szerint, míg a pesti fiók csak saját dotatiója fölött rendelkezett, és ennek sem volt ura, amennyiben, ha Bécsben jónak látták, a dotatió egy részét elvonhatták Budapesttől. A megváltozott helyzetnek meg vannak a maga consequentiái. Igaz, hogy 50 millió bankhitel kevés egész Magyarországnak , de az is igaz, hogy ha ez a hitel garantírozva van és Magyarországtól el nem vonható, és ha észszerűen használtaik föl, akkor az döbbent állapothoz képest jelentékenyen megjavulhatnak hitelviszonyaink. Az osztrák nemzeti bank vezéremberei idáig nem nagy gondot fordítottak a bankhitel fejlesztésére Magyarországon , s így ma azt az anomáliát látjuk, hogy az ötven milliónyi minimális dotatióból 15 millió nincs fölhasználva, s az új bankigazgató közegei tán zavarba is fognak jönni, nem tudva mit csináljanak azzal a 15 millióval, mely még Magyarországot illeti meg, de nem használtatott föl. Bécsi lapok pláne azt írták, hogy a bu-Ki volt a harcznak megindítója, kit vett a költő élőképéül ? A hosszabb ideig találgatások tárgya volt a franczia irodalomban. A traditio főkép de Roquette abbét jelöli ki ilyenül, s Taschereau jegyzetei közt a következőket olvashatjuk e tárgyra vonatkozólag : Egy levél szerint, melyet J. B. Rousseau Brosettehez intézett »Tartuffe kalandja Longueville herczegnő salonjában folyt le.« De Choisy abbé még határozottabban állítja, »hogy Moliére Tartuffejének rajzolásánál de Roquette abbét akarta eltalálni,a ki később autuni püspökké lett. Longueville herczegnő legbuzgóbb tisztelői közé tartozott, s kit Boileau a következő gyilkos epigrammban tett gúny tárgyává : On dit que l’abbé Roquette Preche les sermons d’autrui. Moi qui sais qu’il les achéte, Je soutiens qu’ils sont il lui. De Sevigné asszony, ki korának minden pletykájáról értesült, a szóban forgó kalandról nem tud, vagy nem akar ugyan szólani, de ismeri a történetet és megerősíti de Choisy abbé adatait, midőn e képen ir: »Az autuni püspök ő méltóságánál kellett ebédelnünk. Le pauvre bommé!« A »pauvre bommé« Moliérenél, tudvalevőleg, maga Tartuffe, a képmutató. Különben Roquette volt-e vagy más a kiszemelt élőkép — csekély fontosságú. Moliére, mint minden komikai és satirikus költő, ki a lyricussal ellentétben nem saját nemes érzelmeiből hanem más embereknek ostobaságaiból táplálkozik, ha lebegett is előtte valamely eredeti — bizonyára az általános emberi természetet vette föl művének alapjául. Mert hiszen tudjuk, hogy a teremtő szellem, még ha találhat is alakjaihoz élő mintákat, ösztöne által vezéreltetve, oly képet rajzol, mely nem csak korában és saját nemzeténél, hanem mindenkor és minden időben megőrzi kiváló jelentőségét. Moliére jellemeit XIV. Lajos kortársai között kereste, s az általa rajzolt erkölcsök nemzetének és korának erkölcsei valának, de csodálatos genie-je, — mint d’Israeli mondja — megmutatta neki a természet azon titkos útját, mely még a legtöbb műveit nép nagy írói előtt is rejtve maradt. — Spanyolországban Cervantes egymagában áll; Anglia csak Shakespeare nagy nevével dicsekedhetik, és századok múlhatnak el míg a franczia nemzet egy második Moliére-t lát. Szana Tamás, bu dapesti igazgatóság kénytelen lesz a pénzt hevertetni, s hogy ha föl akarja használni, nagyon elnéző praxist kellene meghonosítania. Ez nem áll. A budapesti igazgatóságnak csak egy fölhívást kellene intéznie a hazai közönséghez, s az ország minden lokális centrumából jelentkeznék a készség a bankfiók föntartására ; ez esetben pedig az a tizenöt millió jóformán csak egy csepp volna a tengernyi szomjúság enyhítésére. De ne is várják az ország iparos és kereskedő városai, míg a bank megkínálja őket, ha várjon kell-e nekik a bankfiók. Gyűljenek össze az értelmesebb kereskedők minden nagyobb városban, mely a jelen helyzetben bankfiókra számot tarthat, constatálják a helyzetet s készítsenek egy indokolt előterjesztést a kormányhoz, törvényhozáshoz és az osztrák-magyar bankhoz, kérve a bankfiók fölállítását , kimutatva a város bankhiteligényét és az annak fedezésére szolgáló vagyoni erőt. Az az ötven milliónyi minimális dotatió a valóságban nem is oly csekélység, mint első tekintetre látszik, ha csak a bank jegyforgalmát veszszük szemügyre, mely a múlt évi átlagokat tekintve, megközelítette a 300 milliót. Ötven millió forint körülbelül egyharmadát teszi azon összegnek, melyet az osztrák nemzeti bank a fix befektetésektől eltekintve, az egész monarchia területén forgalomban tartott. És ha most tekintetbe veszszük azt, hogy a következő tíz évben az osztro-magyar bank a rendelkezésére álló eszközöknek egy részét Boszniának és Herczegovinának is kénytelen lesz odaadni, ha majd e két tartomány annexiója befejezett tény lesz, mi iránt a politikai válságban már nincs is kétség , akkor valóban alig lesz indokolt az a panasz, hogy a bankhitelben Magyarország részesül legmostohábban, mert az ötvenmillió minimális öszszeg meg fog maradni Magyarországnak még az esetben is, ha az osztrák fiókok dotatióját kellene is csökkenteni csak azért, hogy Sarajevóban s tán Mostar-ben vagy Travnik-ban is fel lehessen állítani egy bankfiókot, amire föltétlenül szükség van, ha Boszniát és Herczegovinát a monarchia többi tartományainak színvonalára akarják emelni a monarchia politikai és közgazdasági állásának erősbitése végett. A pénznek a forgalom adja meg az értékét. Egy forint, mely 100 szor megfordul, annyi hasznot tehet mint 100 írt mely csak egyszer megfordul. E tételt kell alkalmazni a bank magyarországi dotatiójánál és akkor nem lesz pénzhiány az országban. Az iparos városokon kivált az intelligens kereskedőkön áll, hogy ez az elv érvényesüljön. Idáig az volt a pénz tekintetében az egyik nagy baj nálunk, hogy a pénzt mindenki gyümölcsözetlenül hevertette Magyarországon. Tegyenek róla kereskedőink, hogy e rossz eaokákról leszoktassák elsősorban a bankfiókat s aztán a pénzes urakat is. És ekkor egyebektől eltekintve, bizton bekövetkezik az az idő is, amikor nem kellene még egy újabb provisoriumot létesíteni az osztrák nemzeti bankkal, hanem a mostani provisorium leteltével lesz önálló bankrendszerünk. Albániából. I. (Az Ipekianauták.) A »Frdblatt«-nak írják : Mehemed Ali meggyilkoltatását a napilapok csaknem átalánosan az átalános dezorganizáczió ijesztő jelének tekintik, mely a Balkán félszigeten a berlini kongressus óta helyet foglalt. Aki az arnauták egyéniségét csak nagyjából ismeri, azt egyátalán nem lephette meg az az albániai ligaemez utolsó mesterműve, ha ő ugyanő volt e gyalázatos tett erkölcsi létrehozója. Az arnauta »Keletnek Svájcza« négy század óta valamennyi ozmán szultánnak hiven szolgált, mihelyt mint toborzott katona a győzelmes csapatok zászlai alatt szolgált s velük kedvencz foglalkozását, a háborút űzhette. Igazi hazaszeretetről, valami különös ragaszkodásról a dynasztiához vagy atalán a törökökhöz, nála soha se lehetett szó, mert csak a változás, a meghódított tartományok katona életének csábjai, hol a leigázott nép költségeire élhetett, ingerrel voltak ösztöneive s a zsoldos életének e föld egyedüli elfogadható existencziájául tették számára. Minthogy az arnautáknak a harcz és az egyenetlenség egyátalán életczéljuk sohase lesznek, nagy megfontolásukba, hogy e szenvedélyüket uraik ellen is érvényesítsék s igy az arnauta nép nagy része tűrhető önállóságra vergődött. Sőt némely törzs egészen független, mely függetlenség az arnautáknak sokkal nagyobb megelégedésükre szolgál, mint a tudat, hogy az oszmánokkal egyenlő hitvalláson vannak. E mellett az albáni beálló külső segély alkalmával kevésbé félti vallását mint nemzeti létezését és hadi tulajdonai, nagy szabadságvágygyal párosulva, tüntető nyilatkozatokra készüik, melyek ugyan néha vallási fanatismushoz hasonlítanak, a fődologban azonban etnikai momentumokban gyökereznek. Az ipeki arnauták, kik a porta békekövetét kíséretével együtt lekonczolták, ama törzsek egyikéhez tartoznak, kik bizonyos függetlenséget élveznek. Mitroviczából nyugatra, Rascia és a Rigómező nyugati része közt, tehát a fehér Drin forrásaiból Skutariig egy részre és Priszendig más részre emelkedik az impozáns észak-albániai hegység. Egy része, a Molina-Gora mindig arnauta rejtekhelyeiről volt hírhedt. E hegység lábánál, tehát már a terjedelmes felső-Drina-medencze szélénél fekszik Ipek kis város, melyet mint a selyemtenyésztés egy helyét ismernek az országban. A helység komor és piszkos s a kétségbeesett existencziák fészke. Még ma két arnauta találkozik is a Holina-hegységben, mindkettő, egymás mellett elhaladván, vissza szokott tekinteni, mert senki se bízik itt a másikban. Ez elemek mindenesetre a legharcziasabbak, mert aki nem akar a »djak« (vérboszú) alá esni, vagy rabló vagy basi-hozuk, mely két utóbbi hivatás közt azonban nincs különbség. Másrészt azonban nagyon tévednek, kik albániai ügyekben mindig az öszszes népségről beszélnek. Az albánok ugyanis két nagy csoportra különválnak, az északi ghegekre és a déli toskokra, kik nem csak földrajzilag választatnak el egymástól a Skumbi folyó által Közép-Albániában, hanem nyelvileg is. A két főtörzsnek ugyanis egymástól nagyon eltérő tájbeszéde van. E mellett a legtöbb tosk orthodox hitfelekezetűek, s a ghegek nagy része pedig katholikus. Epen D jákova és vidéke katholikus albánok ily szigete s a helység az az előtti századokban nem játszott jelentéktelen szerepet a különböző törzsviszályokban. Már a Djákova név is e mozgalmas múltra utal.(»djak« albánul = vér és »ova« törökül = mező. Djakova == vérmező.) Az Ipek melletti tér azonban már ötven év előtt színhelye volt az albánok elkeseredett harczainak a porta ellen. Midőn a boszniai mohamedánok 1830-ban másodszor törtek Rumelifiba, a pártos Mustafa pasa is megjelent Skutariból 20,000 albánival Ipek és Djakova közt. Az ottomán sereg ugyan visszaverte az arnautákat, a boszniaiak azonban Husszein Aga, a boszniai »próféta« alatt bevették a varacsot. Ily módon a felső »fehér Drin« körüli vidék folytonosan égő talaj volt a török uralom részére. A Mokra-Gora törzseit az oszmánok soha se hódították meg teljesen. Atalán bajos dolog, oly néppel békében lenni, melyből a vérboszunok évenkint 300 ember esik áldozatul. Sok albáninak teljes életén át nincs egyéb dolga, minthogy valami rokonját megboszulja s azután a hegyekbe meneküljön, hogy az ellenboszut kikerülje. Az arnauták tudvalevőleg a balkán-félsziget benszülött népe. Körülöttük különböző fajú népek telepedtek le s aztán megint egymást szorították ki vagy más módon tűntek el. Csak az albánok maradtak a Balkán-félsziget legtetején, a Dris melletti fönlapályon, elmozdílhatatlanul, ingatlanul, így tehát csak a természet játéka, ha e nép, ezeréves szokáshoz híven, fölemelkedik, hogy külső veszélylyel a lehető legnagyobb erélylyel álljon szembe. Ki az arnauták akarata és határozatai ellen működik, ellenségük, akár keresztyén akár mohamedán s ez ellenség megsemmisítése mindenkinek szent kötelessége. II. Az albán liga és a porta. A »P. Lk.-nak a következő figyelemre méltó sorokat írják szept. 2-án. Prizrendből: Aug. 26-án emlékezetes esemény ment itt végbe. Egy Omár effendi nevű fiatal török, ki albán vérből származik, összegyűjtötte maga körül a liga fejeit s kijelentette, hogy a Boszporusnál az idegenek uralkodnak aranyaik által s hogy a szultán az Európa által megfizetett minisztereknek kezében vak eszköz. Ausztria-Magyarországgal alkudoznak holott hadat kellene szenni e hatalomnak s Görögországnak oda akarják adni Albánia legszebb részeit. »Nincs többé török-mohamedán kormány!« Kiáslá a szambuli fanatisák effendik küldöttje s felszólította a jelenvoltakat, hogy maguk vegyük kezükbe a nemzet sorsának intézését. Abdullah Essim, egy tekintélyes djakovai lakos, szót emelt és sürgette a portától való elszakadást. Jóllehet szavai meggyőzőleg hatottak, mégsem akartak a »függetlenségi nyilatkozatból« kilépni. Abban állapodtak meg, hogy respektálni fogják a porta tekintélyét addig, míg valami olyast nem tesz, ami ellenkezik az albán nép érdekeivel. De ha a szultán letalálná fegyverezni akarni az albánokat, vagy pedig az albán területből bárkinek is csak egy darab földet elidegenítni hajlandónak mutatkoznék, akkor a padisáht trónvesztettnek nyilvánítják és saját államfőt választanak. Ki a féktelen albánokat ismeri, az tudni fogja, hogy e határozatban ki van mondva az albán népnek elszakadása a korrumpált és gyenge konstantinápolyi kormánytól. Az első intézkedésnél, mely az albán érdekel feladattose jelentene, rögtön kezdetét venné a tényleges forradalom. (Mehemed Ali szomorú esetét bizonyítja, hogy a tudósító igen helyesen ítélt és jól ismeri a helyzetet.) A liga uralja most Albániát Baninától Montenegró határáig. Ha a porta területi koncessiókat tesz Görögországnak, a liga hadat izén ennek; ha pedig Montenegrónak enged át területet, úgy ezzel fog megverekedni a liga. Albániában már nem uralkodik többé a török kormány, hanem a liga. A liga elhatározta, hogy 20,000 fegyverest küld segítségül a novi-bazári pasalik fölkelőinek. Ha ezt nem veszszük is betű szerint, de 8— 10,000 fegyveres albán mégis el fog küldetni a Jávor-hegyekbe. A helyi kormány annyira tudatával leír absolut tehetetlenségének, hogy nem merne ezen határozat keresztülvitele ellen semmit tenni. VanSzerbiában 12,000 főnyi rendes török sereg, de ez fölötte megbizhatlan. A katonák 18 hónap óta nem kaptak zsoldot, mi által roppantul meglazult a fegyelem s ez őket a fölkelők karjai közé veti. Vasutaink jövöje (Befejező közlemény.) III. Vessünk még egy futó pillantást a vasutügy némely mozzanatára a külföldön, amelyből azon tanulságot vonhatjuk, hogy a mivelt államokban mind inkább terjed a törekvés, mely a magánvasutaktól az államvasutrendszerhez való átmenetet czélozza. Hogy ha az e végre fokozatosan létesített intézményeket vizsgáljuk, jogosan következtethetjük, hogy hisz ezek mindannyian ép oly alkalmasak az átmenetei könnyítésére, mint amily érdemesek követésre ott, hol hasonló czél lebeg szem előtt, de amelynek megvalósítása s a viszonyok behatása alatt azon nehézségbe ütközik, hogy hiányzik a kellő tapasztalat, az elhatározás alkotó ereje, meg azon áldozatképesség, melyet az ügy méltán megkíván, amivel azonban korán sem akartuk azt állítani, mint ha ezen megkívántatóságok hiánya hazánk sajátszerű helyzetében nem találna elegendő és — sajnos — nagyon is indokolt magyarázatot. . . A legújabb időben Francziaország és Németország ten nevezetes haladást a vasútügy körül, amennyiben részint adminisztratív, részint financziális tekintetben fejtettek ki nagy tevékenységet. És valóban bámulatra ragadhat mindenkit az a szívósság, melylyel a franczia közmunkaminiszter a nemzetgyűléstől mind nagyobb beruházásokra kért fölhatalmazást. De a nemzetgyűlés sem zárkózott el a a jól fölfogott érdekek megóvásának szüksége elől és így készséggel járult az elébe terjesztett javaslatokhoz, melyek keresztülvitele után, Francziaország, nem számitva azon pályavonalakat, melyek Párisból indulnak ki s mindannyi világforgalmi őrt képeznek, vasutainak terjedelmére nézve, az európai államok sorában majdnem első helyre jut. Hogy teljesen méltányolhassuk Freycinet, franczia közmunkaminiszter nagyszabású tervét, elég lesz tán fölemlítenünk, hogy kivált a vicinális vasutak rendszere, mely a nemzetgyűlés által elfogadtatott, a már létező fesinutakkal teljesen egybevágó, ezt tehát hol kiegészíti, hol közvetlenebb kapcsolatba hozza azon kereskedelmi emporiumokkal, amelyek egyegy departement gyypontját képezik. Mily fontossága volna vicinális vasutainak hazánkra nézve, annak taglalása nem tartozik soraink keretébe, de most tán azért is fölösleges, mivel nálunknál hivatottabb tollak kétségbevonhatlanul igazolták már, hogy a vicinális vasutak rendkívül emelnék az ország kereskedelmi forgalmát, iparát és más gazdasági tevékenységet, mert az ország termékeinek minduntalan új piaczot és keretet nyitnának a nemzetközi érintkezésben. Elég az hozzá, a franczia közmunkaminiszter dicséretes jelét adta meggyőződésének és hivatása felfogásának, a midőn hazájában a vicinális vasutak nagy jelentőségű rendszerét oly kiválólag széles alapra fektetni igyekezett. — Noha Magyarország távolról sem örvend oly kedvező anyagi viszonyoknak, mint Francziaország, mely különben is elég óriási hálózatának a vicinális vasutakkal való megtoldását oly könnyen határozhatta el, bátran kérdhetjük, ha váljon hasonló irányú, ha nem is oly mérvű beruházások által, mint a franczia vicinális vasutak, nem volnánk-e képesek azon vasutak pénzügyi eredményeit előbbre vinni és javítani, amelyek a forgalom hiánya vagy csökkenése miatt, az úgynevezett »szükség szenvedő« vasutak sorába jutottak ? Egyébiránt mi azt tartjuk, hogy a vicinális vasutak életképessége mellett hazánkban valóban tanúskodik az arad-körösvölgyi vasút, mely fennálltának rövid ideje alatt teljesen kielégítő, sőt folyton gyarapodó pénzügyi eredményt mutathat föl, eltekintve azon előnyöktől, miket a pályaterület egész környékének élénk forgalom ébresztése által is szerez és szerezni fog, mihelyt teljesen kiépítve lesz, azontúl is, a szomszédpályákkal való összeköttetése folytán. Némi megnyugvással mondhatjuk tehát, hogy az eszme nálunk már nem új, csakhogy annak szélesebb körökben való terjesztése, meggyökeresítése nem öltött még oly mérveket, hogy az ezen kísérletben nyilvánult mozgalom, a vicinális vasutak meghonosításával egyértelműnek volna tekinthető. De bármennyire is fájlaljuk, hogy a modern közlekedési eszközök ezen faja nálunk csak lépésrőllépésre halad, nem adjuk föl a reményt hogy hazánk vidéki lakossága megértvén és érdem szerint méltányolván a szerepet, mit czélszerűen berendezett közlekedés a kereskedelem és forgalom terén játszik, mihelyest a viszonyok jobbra fordulnak, az érdekközösség alapján fogja helyreütni a múltnak hibáit és pótolni az elmaradást; a kormány pedig úgy hiszszük, annál is inkább előmozdítandja az ez iránybani törekvést, mivel a nagy rendszerzési művek foganatbavételekor amúgy is utalva lesz a nagyközönség támogató pártfogására, ez pedig akkor fog nyilvánulni legjobban és leghatályosabban, hogy ha a kormány az érdekkörök és közvélemény helyes tapintatáról és ítélő tehetségéről tanúskodó, és a nagy rendszerezés keretébe igen jól beférő vicinális vasutakat szintén felkarolja. Németország már régebb foglalkozik az államvasútrendszer megteremtésével, ami eléggé kimagyarázza, hogy ott napjainkban már ritkábban akadunk magán-, mint államvasutakra; jóllehet az átmenetei az utóbbiak rendszeréhez legújabban oly akadályokba látszik ütközni, amelyek leküzdése — nem egy könnyen ment, tudva lévén, hogy a vasútügy rendezése fölötti nézetkülönbség legközvetlenebbül miniszteri válságot idézett elő, azon eszmeharcz következtében, melybe az államvasutak pártolói a magánvasutrendszer támogatóival keseredtek. Az események lefolyásából tudjuk ugyanis, hogy a német kancellár az államvasutrendszer mellett kardoskodik, amíg a kereskedelmi miniszter, akinek tározójához a vasútügy is tartozik, a magánvaspályáknak óhajtott volna nagyobb és szabadabb tért engedni. Iron minket ikíréle főleg azért érdekel, mivel a végeredmény némi útmutatóul szolgálhat saját tűzhelyünkön — bár alig hihető, hogy nálunk a két tábor közti ellentét oly élessé válhatnék, hogy ép miniszteri válság lehetne a következménye. Alapos okunk van azon föltevésre, hogy a német kancelár az államiság eszméje és az ebből folyó önálló forgalmi politika érdekében tört lándzsát az államvasutak mellett, a minthogy igaz is, hogy ezek a kereskedelmi és iparos osztály megvédése iránt több kezességet nyújtanak a magánvasutaknál, miután rendeltetésüket már az igazgatás részrehajlatlanságánál fogva is, inkább a közjó előmozdításában, saját előnyüket pedig bizonynyal csak másodsorban keresik, holott az állami kezelés alatt nem álló vaspályák főczélját a részvényesek érdeke — az osztalék képezi. Minthogy azonban nem tartozik feladatunkhoz — a mondottak után — Németország vasútpolitikai eljárását e helyütt behatóan tárgyalni, vagy bírálat alá venni, pusztán abbeli meggyőződésünk kifejezésére szorítkozunk, hogy az eddig tanúsított szívós ragaszkodás, következetesség és eredmények után ítélve, Németország maholnap tiszta államvasut rendszerrel fog bírni. Vajha Magyarország is, követve a példát, ne rontaná meg önsorsát és önállóságát, tán oly rendszabályok alkotásával, melyek mindenről inkább, mintsem arról tesznek tanúságot, hogy a sikerre vezető jó alkalom felhasználtatik. A kormány lépjen fel bár tapintatosan, de határozottan és így vegye elejét minden balhiedelemnek és súrlódásnak, ami a nagy mű keresztülvitelét szükségtelenül gátolná vagy késleltetné. Nem zárhatjuk be sorainkat a nélkül, hogy meg ne emlékeznénk még Németországnak némely kisebb államairól, például Württemberg és Bajorországról, hol tudvalevőleg az államvasutrendszer melett, magánvaspálya szintén igen gyéren van. Itt ugyanis szemben az államvasutak állítólagos bureaukraticus szervezetével, szerencsés módon gondoskodtak arról, mikép lehet az érdekköröknek, kereskedő és gyárosvilágnak befolyást engedni az üzem vezetésére, felállították a vasútigazgatóságok mellé, az úgynevezett vasúti szaktanácsot, melynek véleménye a beiigazgatás alsóbb rendű tárgyain kívül, kivált szállítási- és forgalmi, illetve díjszabási kérdésekre érve mindenha előre kikérendő . A mediátió ezen neme —mintegy előintézkedésül — igazán számukra is annál ajánlatosabb volna, minél átalánosabban terjed nálunk az ellenszenv a kormány minden rendelkezése ellen, mely a magánérdek eszközeivé tenni nem engedi azon intézményeinket, amelyek kezdettől fogva, a közjónak kell, hogy szolgáljanak. Ausztriában a bécsi kereskedelmi kamara maga is kívánatosnak jelentette ki a vasúti szaktanács felállítását, amit bizonyára nem teszen, ha úgy vélekednék, hogy sem a kormánynak jogában, sem a kereskedő osztálynak érdekében nem áll, hogy egy legfelsőbb fórum döntő befolyással ruháztassék föl oly ügyekre nézve, amelyek utóljára a közlekedési vállalatok és a szállító közönség közt egyedül nyernek végelintézést és foganatot. .. . A bécsi kamara félre téve minden túlságos érzékenységet, férfiasan adott kifejezést véleményeinek ; de ezért őt azzal a váddal illetni, mintha könnyelmű játékot űzne a reá bízott, nagy horderejű feladattal, és oly képtelenség volna, mintha viszont a kormány a kamarára azért bőszülne fel, mivel egynémely intézkedése a kamara tetszésével nem találkozott ... A hivatás, a hatáskör helyes felismerése és gyakorlása mindannyiszor megtermé gyümölcseit és így a bécsi kamara kezdeményezése előreláthatólag követőkre fog akadni azon testvérkamarákban, amelyek függetlenség és nézetszabadság tekintetében, mögötte maradni nem akarnak«. Bárcsak hazánkban is mutatkoznék ily örvendetes mozgalom, mely minden sikerrel kecsegtet és addig is, míg kormányunk módjában leend, a hazai vasutügynek végleges alakulatot biztosítani, minden bizonnyal oly közvetítő út marad, a mely a jól fölfogott országos igények istápolására és az érdekellentétek kiegyenlítésére elég alkalmas eszközül szolgálhat! Kormányunktól pedig elvárjuk, hogy áthatva a feladat nagyságától, melynek megoldása kezeire van bízva, a nemzeti forgalmi politikát támogassa azon önérzet kölcsönző tudatban, hogy ebbeli törekvése és tevékenységét az egész ország helyeslő elismeréssel és hálával fogadja! Dezsinyi Arthur: KÜLÖNFÉLÉK. — Királynénk hosszabb távollét után szombaton jő ismét körünkbe Rudolf trónörökös kíséretében, s megérkezése után azonnal Gödöllőre vonul. — A királyné szüleinek aranylakodalma. Miksa bajor herczeg és neje arany lakodalma fényesen sikerült Tegernseeben. A család összes tagjai jelen voltak az ünnepélyen, melynek az idő is igen kedvezett. Királynénkon kívül megjelentek Leopold herczeg Gizella főherczegnővel, Alexon herczeg és neje, Trani gróf és neje, Thurn és Taxis herczegnő, Lajos főhereg, Miksa Emanuel és Károly Tivadar herczegek. Tegernsee és vidéke föllobogozta házait, este pedig nagyszerű kivilágítást rendezett. Volt diszmenet is a palotához, hol a tegernseei polgármester mondott beszédet. Gyönyörű látványt nyújtott a hegyek és a tó kivilágítása. Egy tűzijáték elégetése után agmundi polgármester tartott üdvözlő beszédet. Azután elvonult a menet. Miksa herczeg bemutattatta magának a rendező bizottságot s megköszönte fáradozását. A tulajdonképi ünnepet szoros családi körben ülte meg a jubiláló pár, melynek minden oldalról küldtek szerencse kivonatokat. A királynak, ki nem mehetett Tengerseebe, üdvözlő levelét a királyné adta át, a német császár pedig a müncheni katonai attaché által gratulálta ott. — A mozgósítottak családjai és sebesültek segélyezésére kiküldött fővárosi bizottság mai gyűlésében következő kimutatás terjesztetett elő. Befolyt a fővárosban lakó családok részére összesen 11.081 frt 92 kr, a vidéken lakó családok részére 702 frt 44 kr, a sebesültek részére 817,frt 70 kr Összesen 12.602 frt 03 kr. A fővárosban lakó családok részére beérkezett összegből kifizettetek a) rögtöni segélyképen 135 család részére 1625 frt. b) A f. k. 6-iki ülésen rendes napi segélyképen egyhavi időre megszavaztatott 1551 frt, összesen 3176 frt, szabad rendelkezésre áll 7905 frt 92 fr. Azon felhívásra melyet a belügyminiszter adakozások gyűjtése czéljából a privátegyesületekhez intézett. Gerlóczy alpolgármester kifejti, hogy czélszerű volna, ha ezen egyesületek és mindazok kik gyűjtéseket eszközölnek, a gyűjteményeket a fővárosi bizottsághoz szolgáltatnák át, mert a kitűzött nemes czél csakis így érhető el, amennyiben csak ez van abban a helyzetben megtudni a szétoszlás legczélszerűbb módját. A bizottság e fölött érdemlegesen a mai gyűlésben nem határozott, hanem bevárja, míg a fővárosi tanácshoz intézett miniszteri leirat át fog tétetni a bizottsághoz. Dr. Szabóky Adolf jelentése, hogy a végrehajtó bizottsághoz lépés, sebkötő , egyéb hasznos adakozások szépen folynak be, örvendetes tudomásul vétetett. Ezek után Merlin June olvasta fel a segélyben részesült egyének névsorát. Az izraelita nőegyesület a bizottsági elnöknek 500 drb tápintézeti tárczát küldött át szétosztás végett. A bizottság a szétosztás fölött egy jövő gyűlésében fog majd határozni. Az egyetemen az ifjúsági segély egyesületek elnökjelöltjei ezek :a bölcsészeti karnál: Szivák János és Hajós (Hamburg) Isidor; a joghallgatóknál: Pásztély Jenő és Mándy Lajos; az orvostanhallgatóknál: Okolicsiznyi János és Bókas Árpád. — A Deák-szoba helyét végleg kijelölték a múzeum régiségtára mellett. A könyvtár utolsó termét rendezik be e czélra s bejáratul ajtót törnek hozzá a régiségtárhoz vezető folyosó falán át. A teremben a Deák-ereklyéken kívül egyéb becses emléktárgyak is helyeztetnek el, mint Széchenyi, Petőfi, József nádor stb. ereklyéi. A falakat hadi zászlók és czimerek diszitendik a Rákóczy- és Kossuthkori szabadságharczok idejéből. — Felhívás: Az 1848/9 iki honvéd egyesületek t. elnökségéhez ! Folyó év október 6-án tartandó országos honvéd gyűlésre eljövendő képviselő bajtársainknak költség megkiemelése szempontjából magyarországi vasutak tekintetes igazgatóságai felkéretek mérsékelt áru menetjegyek kiszolgáltatásáért, és reméljük, hogy kérelmünk — mint eddig mindig — teljesíttetni fog. Azonban minden kiküldött képviselő csak úgy kap árkedvezményt, ha az illető vasút igazgatóságától — melynek vonalán utazik — egy igazolványt, mutat elő. Ilyen igazolványok csakis innen Budapestről küldethetnek el az egyesületek t. elnökségeihez. Hogy tehát a beküldött képviselő bajtársaink ezen árkedvezményben részesülhessenek, felkérjük a t. elnökségeket a szükséges igazolványok végett mielőbb Krivácsy József ezredeshez (Jilkpi út 1 sz.) fordulni, magától értetődik, hogy az illető kiküldött képviselő neve és az állomás, a honnan elutazni szándékozik bejelentve l legyen, hogy így a szükséges igazolványok azon vonatokra, melyeken utazni fog, elküldethessenek. Budpest, szeptember 11-én. Az országos honvéd-egyesületek központi választmánya. A főváros tanácsa azzal a kérelemmel járult az adófelügyelőséghez, hogy a mozgósított tartalékosok adóhátralékának behajtását ne eszközölje az ismert erélylyel, hanem emberséges bánásmóddal iparkodjék a kenyérkeresőtől egy időre megfosztott családok sorsát tűrhetőbbé tenni. Ludwigh adófelügyelő— mint értesülünk — azon dicséretre méltó magatartást tanúsítja e felkérés következtében a mozgósítottak családjai irányában, hogy a kíméletesség végső határáig megy, amennyiben az illetőknek hátralékuk lefizetésére hosszabb-rövidebb halasztást enged és beleegyezik az adóhátralék részletes törlesztésébe. — Brutális szekerésztiszt. Felháborodással nézték többen tegnap délután a Dunaparton, írja a »Gyors Futár,« hogy egy szekerésztiszt a 15-ik szekerész századból mily durva bánásmódban részesíti legényeit, tiltalmazza a legotrombább kitételekkel, nyilvánosan fenyegeti kurtavassal egy csekélyebb hibáért is, sőt lovagostorát a legénységre emeli. Tegnap délután az indulás előtt egyik legényt