A Hon, 1878. szeptember (16. évfolyam, 212-236. szám)

1878-09-17 / 225. szám

t­­ thon oly locomotiv módra szedtek és szednek maguk­ba, a törvényhozás összeilléséig is csak kap egy-egy kis biztossági szellentyűt, mi ha meg nem történnék, »baj lenne, mit úgy sem maga is megbánna« — a »Deutsche Ztg.« meg pártfelei. Kiváltképen ezek. — Az orosz csapatok elutazásáról ezt írja a »D. Tel.« múlt pénteki kelettel. Orosz csa­patokkal zsúfolt hajók szállnak tengerre naponta San­ Stefanóból. Idáig 45.000 ember kelt hajóra és tért vissza hazájába. Todtleben tánoknak bucsulátoga­­tása volt ma a szultánnál s ő rövid idő múlva R­o­d­o­s­­tóba megy, a­hova, mint értesülve vagyok, e hó 19-ike körül áttétetik az orosz főhadiszállás. Skobe­­lev tlik,­ki aczár szárnysegédévé lett kinevezve a 17. és 4-ik hadosztály vezényletét, mintegy 20,000 főnyi sereg fölött, megtartja és a végleges kiürítést fogja ellenőrizni, aztán visszavonul előbb Csataldiába s aztán Csurluba, mielőtt Drinápolyba menne. Skobe­­lev pár nap előtt azt tanácsolta a török hatóságnak, hogy az előőrsök az orosz és török hadsereg közt a kölcsönös bizalom jeléül szüntettessenek meg. Az oroszok tényleg katonákat soroznak be Ke­l­et-Ruméliában, a­mi a berlini szerződés flagráns megsértését képe­­z­i. Baker pasa most mintegy 8 zászlóalj fölött pa­­rancsnokoskodik. — Horvát lap a sziszek-novii vas­útról. A zágrábi 10­szor a­zokon veszi a magyar miniszterektől, hogy a sziszek-novii vasúti vonal épí­tésére az engedélyt nem akarjuk megadni. Nevezett lap szerint indemnitást lehetne kérni az országgyű­léstől utólag e vasút építésére nézve, a­mint kérni fognak a honvédségre vonatkozólag, kik ellenséges területre lépnek át, — az engedélyt reá annál inkább megadhatná a kormány, mert azon vasút építése a hadseregre nézve elkerülhetlenül szükséges, az ál­lamra nézve pedig legkevésbé káros. A király, ki annyi jót tesz Magyarországért, s a hadügyi minisz­ter, valóban sajnálhatják, hogy a magyar kormány­nak ellenszegülése miatt a monarchiára nézve oly szükséges vasút építése elmarad. Hogy mit jelent a magyar országgyűlésnek beleegyezése a szóban levő vasút építésére nézve, arról tán nem is kell szólni. Ha az országgyűlés beleegyeznék is, a­mi nem való­színű, a nagy magyar antipathia mellett az occupatió ellenében, a concessió későn érkeznék, s a télen aligha lenne valami a dologból, s ha ez évről elmaradna, akkor végleg is elejtethetnék az egész ügy, a­mi csakis a monarchiára nézve lenne a legkárosabb hatással. A szóban levő eset is azt bizonyítja, hogy mily baj az, ha egy monarchiában két egyenetlen elem viszi a kormányzatot.« Nem ez a »baj«, hanem az, hogy a horvát atyafiak mint mindig, úgy most is extra-wurstot kí­vánnak a maguk számára s ki akarják zsákmányolni a monarchia mostani helyzetét a saját javukra,— palástolván a horvát érdekeket a monarchia érdekeivel. Ez a baj, t­efr’ A ‘­­­ gül semmi-e a régi európai egyensúly oly roppant felforgatása s egy határos állam oly mértéktelen, oly óriási megnagyobbodása. »A nagyság viszonylagos valami s állam, ha ugyanakkora marad is, tényleg kisebbedik, midőn uj erők csoportosulnak körüle.« E mondás, melyet III. Napóleon Szadova után mondott, nagyon alkalmaz­ható Sedan óta Oroszországra is, mert senki sem ál­líthatja, hogy a párisi szerződés 3-ik czikkelyének megszüntetése fölér a Poroszország által Európa közepén maga körül csoportosított erőkkel. A­mi keleti reménykedéseit illeti,azok nagyon kér­déses természetűek, mint minden örökség után való leselkedés; a beteg már annyiszor megcsalta or­vosai várakozását, már alig lehet hinni a halálos vál­ságoknak, melyek czélja lenne, hogy elvigyék a más világra, s tán Oroszországnak nincs is oka valami nagyon rossz néven venni a végvonaglás ez elhúzó­dását. Mert az még kérdés, hogy vájjon Oroszország már nagykorú-e s képes-e már átvenni az örökséget, hogy elegendőkép föl van-e szerelve ily nagy vállalat vezetésére, szóval hogy rendelkezik-e a szükséges katonai és pénzerővel, valamint a nélkülözhetetlen közigazgatási személyzettel, hogy hasznára fordíthas­sa ez elannyira különböző mint terjedelmes uradal­mak birtokba vételét. Európai tartományokat nem lehet úgy foglalni el, mint az Amur s a Sur-Daria partján fekvő vidékeket; itt koc­káztatja az ember, hogy a Duna és a Balkán népei közt nem egy kor­­mányozhatatlan Lengyelországra akad, s a törvény egyenlősége, a svéd egyformasága, nem könnyen lesz helyreállítható oly országokban, melyekben a kard uralmától kezdve a parlamentáris rendszerig a legkülönbözőbb intézmények virágzottak egymás mellett- S azon fölül Törökország átalakulása nem fogja-e maga után vonni a muszka nép átalakítását is s a történelemnek nem fog e tetszeni, hogy ez al­kalomból ismételje a Graecia capta nagy és hatásos lecskéjét ? Oroszország a mai Oroszország lesz-e akkor is, ha a keleti félszigeten uralkodni fog, s Bosporus az űrszint hullámaiban fürdő birodalom fővárosa maradhat-e tovább is Finland jeges part­jain ? Komoly s homályos problémák ezek, melyek­kel szemben meg van engedve a kérdő tekintet, a tűnődés, az aggály s a kételkedés. A­mi nem kétsé­ges az az, hogy a döntés órájában Poroszországtól fog­ függni a feltételek kikötése s a kárpótlás meg­határozása. Nem hálaadósságot fog ő akarni lefizet­ni akkor, hanem új vásárt kötni. Beleegyezésének árát Hollandban, Jutkáidban, vagy Ausztria német tartományaiban fogja-e keresni? Vagy tán a Visz­tula vonalban, vagy a balti tartományokban ? (Folytatása következik.) Az okkupáczió. Bosznia legészakkeletibb részén is meg­indultak és pedig jó sikerrel a hadműveletek. Csapataink e tájon is átlépték a Szávát s Szamács és Brcska felöl törnek most a Possa­­vinába, melyben a fölkelés tudvalevőleg na­gyon erős és igen makacs. Midőn örömünknek adnánk kifejezést a fölött, hogy e tájon is megkezdők sikerrel az operácziót, nem hallgathatjuk el csodálkozá­sunkat a fölött, hogy Szamács, mely a tő­szomszédunkban van, szorosan a Száva jobb partján, még csak most esik el, hat heti hadjárat után. Hogy e vidékre senki sem gondolt ed­dig ! A Possavica bejárata mindeddig érintet­len maradt csapatainktól. Pedig ha már eleinte e tájon is történik a benyomulás, Szap­áry gróf nem talált volna oly nagy ellenállásra s meg lettünk volna kimérve nem egy áldozattól. Nekünk úgy látszik, hogy a szamácsi átkelés és átalában a hadműveleteknek az északi Possavinában is megkezdése által ezen mulasztást akarják helyre hozni. Ha csapa­taink e tájakon a Drina mentén fölfelé nyo­mulnak, a Szapárynak ellenszegülő inszur­­gensek hátába kerülnek, kik akkor két tűz közé szoritva, könnyebben meghódolnak . . . No de csitt! Épen ez alkalomból s a szamácsi átkeléssel egyidejűleg adják meg a­­Winkl-et Bécsből, hogy a hirlapok ne bo­csátkozzanak oly fejtegetésekbe, melyek káro­sak lehetnek katonáinkra. Tehát nem foly­tatjuk tovább. A ragusai munkásegyesület a következő hazafias felhívást bocsátotta ki: Munkás testvérek! Ama komor homály, mely István, az utolsó boszniai király halála után az arany, büszke Boszniát s néhány évvel később a sziklás Herczegvinát is elfödte, most, négyszáz év után eltű­nik pompája előtt annak a koronának, mely a hasburgi trónon fénylik. A mi szláv nemzetünk egyesülése a Drináig most a Habsburg-ház hatal­mas védelme alatt valósággá lesz. A­mit savoyai Je­nő győzelmes hadvezér VI. Károly alatt csak megki­­sérlett, azt most keresztül viszi oly császári hadvezér, a ki szláv eredetű. Szerajevo és Mostar ormain a mi osztrák lobogónk leng. És Herczegovina legszélső zuga csaknem négyszáz éves rabszolgaságtól van megszabadítva. Trebinjében is a mi osztrák lobogónk leng. Munkás testvérek! Boszniai és herczegovinai testvéreinktől és rokonainktól nem vagyunk többé elválasztva.­­ Ferencz József legkegyelmesebb csá­szárunk, horvát királyunk védnöksége alatt Bosznia és Herczegovina megint nyitva állanak tevékenysé­günk számára, hol őseink kereskedés és közlekedés által vagyont szereztek s ez alapon lett Ragusa a délszláv műveltség bölcsője. Azért, munkás testvérek, egyhangúlag kiáltjuk: Éljen !Ferencz József, horvát királyunk ! Éljenek a császári hadvezetők Boszniában és Herczegovinában, Philippovics és Jovanovics! Éljen a császári (királyi) hadsereg! A ragusai munkás egyesület igazgatósá­ga. Ragusa, szept. 1878. Következik hét aláírás, Bosnyák betörő csapatok területün­kön. A »P. L.«-nak írják Sziszekből. Ide és Károlyvárosba, úgyszintén vidékére még mindig érkeznek menekülők, kik mindenüket elvesz­tették s rémes dolgokat beszélnek ama vad garázdál­kodásról, melyet a betört boszniai gyilkos gyújtoga­tók az azelőtti szluini határ területén vittek végbe. Valószínű azonban, hogy e több mint ezer, sőt némely hír szerint több mint kétezer embert számláló csordákat mostanig nagyobbrészt túl­haj­­tották a határon, mivel Szluinból már több nap előtt indult Reinländer vezérőrnagy dandára a 48-ik számú Erneszt főherczeg gyalogezreddel és a 16-ik vadászzászlóaljjal, néhány ágyúval együtt Pro­­tecseni-Kamen, Ljeslovac és Laljevac vidékére gyors menetben, részint, hogy a bandákat hajszolják, ré­szint, hogy Zách tábornok Zavalje melletti dandáré­nak segítségére menjenek. Itt azt beszélik, hogy Zách vezérőrnagy előtt nem lehetett ismeretlen Török-Horvátország fölkelő lakosságának ama czélja, hogy a mi területünkön rabló betörést kísértsen meg, mivel ez a határ hosz­­szában minden ember előtt hetek óta tudva volt. Ha a boszniaiak, mohamedánok parasztjainkkal az erő­dökben hetenkint egy vagy kétszer összejöttek, nyil­­ván mondták nekik : »Tudjuk, hogy katonáitok hoz­zánk akarnak jönni. Jól van! Ha ők hozzánk jön­nek, mi hozzátok megyünk s mindent leölünk és le­égetünk, mint a hogy atyáink már többször tették nálatok.« Ezért kértek a határvidékiek fegyvert, de hasztalanul. Most, mint mondják száz és száz fegy­verek és töltényekkel teli ládát küldtek ide, hogy azokat a lakosság közt szétoszszák. Nem emlékeztet-e ez ama csapóajtóra, melyet helyesen zártak be, miután a tehén már kint volt. A hadsereg élelmezéséről a következőket írják B r­ó d b­ó 1 szept. 12-én a »M. H.«-nak: Kötelességszerű eljárás kényszerít alapos ta­pasztalatokra. A hadsereg élelmezése, mint talán tudják, két részre oszlik. A fővállalat a Boszniában operáló hadtestek élelmezését viszi s kötelessége az e hadtestek számára szükséges czikkeket ide s Eszékre szállítani. Ez nagyban viszi az üzletet. De vannak ezen fővállalaton (Pongrácz, Deutsch és Weisz) kívül még olyan apró vállalkozók is, melyek az országon s határokon átvonuló ezredeknek szállítani kötelesek mindennemű ételt és italt. Nem tudom, hol és mikép válogatták össze az apró vállalkozók csoportját, de annyi szent, hogy az ami­ék hanyagok. Ezeknek pe­dig alkalma van mindent előteremteni az országban, mégis rendetlenségeket kell tapasztalnunk náluk.Ma­­gam láttam, hogy egy kis faluba megérkezett ezred katonaság a kávét nyersen kapta a vállalkozótól. Most már mit tegyen a szegény baka a pörköletlen kávéval ? Ott elkezdték maguk a szakácsnők mester­ségét gyakorolni s bár orruknak tetszett a szag, de nem sokra mehettek vele. Egy Gr r 6 s­z nevű »apró vállalkozó« még olyan öreg ökrök húsát vitte a katonaságnak, hogy ember volt, a ki megrágta,­­ pedig a husszállitás aránylag a legkönnyebb, mivel az ökör maga megy, míg a kávét, kenyeret, lisztet vontatni kell. Szerencse, hogy a Pongrácz, Deutsch és Weisz felé consortium, a fő­­vállalkozók tisztességesen megfelelnek feladatuk­nak úgy az élelmi czikkek, mint a bor szállítása te­kintetében, mert a szegény katonának ugyancsak ke­vés harczkedvük lehetne, ha Boszniában is úgy lát­nák el őket, mint útközben oda. A nagy consortium­­ról mindenfelől jó híreket hallok; az élelmezési főpa­rancsnokságnál semmi panasz nem hallatszik róluk, tehát úgy hiszem megfelelnek a szerződésileg kikötött feltételeknek. Eddig már 3 millió frt értéket szál­­lítottak. Egy Jellasich-ezredbeli tartalékos a Száva mellől Samáczról ezeket írja szept. hó 10-én : írtam, hogy az 52-ik tartalékezred itt van a Száva partján, hozzájuk osztották be a Jellasich­­tartalékosok több századát is. A Száva folyó van oly széles, mint Budapesten a Duna s igen sebesen fo­lyik. Itt ezen a tájon ment át Szapáry gróf a tábo­rával, de a fölkelők e helyet ismét elfoglalva tartják. Jelenleg tehát farkasszemet nézünk a vizen át. E vi­dék Szlavóniának az alsó széle , szép és termékeny, csakhogy igen tunya nép lakja. Bosznia átellenben igen szép lapály egy darabig, de beljebb óriási he­gyek mutatják koronáikat, melyeken táboraink van­nak, a­melyekkel nekünk is egybeköttetésben kell lennünk. A fölkelő török csapatokat vagy elfogni, vagy összetörni kell. Szeptember 4-én és 5-én éjszaka elfogtunk 6 spiont, kik a vizen jöttek át csónakon. Nem tudjuk, meddig maradunk itt; ha összeszedő­­dünk, átmegyünk a nagyszámú fölkelők közé. A hi­dászok éjjel-nappal dolgoznak , a hídon körülbelül 14-én megyünk át a Száván. Az nem tetszik nekünk, hogy sóba se vetkőzhetünk le. Mióta (t. i. aug. 28. óta) Székesfehérvárról eljöttünk, csak két éjszaka voltam levetkőzve. Rendes ágyam a kemény föld, vánkosom a keményre kipakkolt borjú, takaróm pe­dig a felhők, vagy a csillagos ég. Felöltözve alszom egy-két órát éjenkint. A férgek bántanak minket. Csak addig írhatok dolgainkról, míg Boszniában nem leszünk. Azután minden levelet átolvasnak. E levelemet is 5-én kezdtem el, de nem végezhettem be, mert alarmirozták a regimentet. Harmadszorra végeztem be csak 10-én. Banyalukából a »Sopron« a következő két levelet közli: — szept. 4. Most vagyok először azon helyzetben, hogy tá­vozásom óta téntával irhatok, miután Banyaluka várá­ba vagyunk beguartkrozva. Édes atyám, tán nem ve­szi rossz néven, ha Bosznia leírásával néhány sort el­foglalok , mert úgy hiszem nem lesz érdektelen azon országot, habár csak írásban is szemtanúk után né­mileg megismerni, melynek birtoklásáért már annyi magyar vér folyt s Isten tudja jövőben nem fog-e még folyni. Bosznia, eltekintve nyugati részein fekvő hegylánczait, határozottan állítom, szép és munkás emberekkel benépesítve, termékeny ország lenne s idővel az osztrák-magyar birodalom egyik jövedelmi forrását képezné, mire a természet által neki adott kincsek, már mintegy kijelölték. Hogy mindidáig ezen ország ily elhanyagolt s műveletlen állapotban van, népei tanyaságának tudható be, mely némileg a tul­­meleg éghajlat okozta rossz levegő által menthető. A mi magukat a lakókat illeti, azok két nemzetre s úgyszintén két vallásfelekezetre oszlanak. A k­e­r­esz­té­nyek közlékenyebbek, mig ellenkezőleg a mo­hamedánok respective törökök egészen elzárkó­­zottak s látszólag csak maguknak élnek. Vallásos a török a tulságig ; viselete tökéletesen megegyez az újságokban leirottakkal, mig a bosnyákoké, egy ing és gatyából áll, a fez egyiknél sem hiányzik s csibuk­­jától egész nap nem válik meg. Banyaluka városnak egy része, mely a török főmecset körül épült, romok­ban hever; a vár melyben elhelyezve vagyunk, töké­letesen el van hanyagolva. A város lakossága körül­belül 15000. Boszniának or­szágutj­ai ki­tü­­n­ő­e­k; úgyhogy a marscholás azon nem rossz csak ne volna oly sok. — Szept. 5. Jelenleg Banyalukában tanyázunk, melyet két napi mars után értünk el. A mars alatt oly rekkenő és tikkasztó meleg volt, hogy 12 ember napszúrásban elhullott. A marsok nagyon hosszúak és inkább fu­tásnak nevezhetők. Én magam is kidőltem, de ma már semmi bajom sincsen. Banyaluka igen szép vidé­ken fekszik, a város maga nem szép, utczái rendet­lenek és mint minden törökvároséi piszkosak. A szeb­bik része augusztus 14-én porrá lövetett melyet midőn megtekintettem, igazán rémülést éreztem ma­gamban. A házak már téglából vannak épitve. A nép rest és tanya, pedig föld igen jónak látszik, de nin­csen művelve. Ezer meg ezer hold fekszik parlagon. Gyümölcs oly sok van, hogy annyit még soha sem láttam, nem is drága, mert 2 krajczárént a katona sapkát tele adják. Minden egyéb azonban méreg drá­ga, mert itt semmit sem készítenek; gyár és egyéb üzlet nincsen. A nép most már látszólag hozzánk húz, de azért mégis szuronynyal járunk a városban. Meddig maradunk itt, azt közülünk senki sem tudja. Újságot nem olvashatunk, mert ide nem jár, pedig valamit a háború állásáról is szeretnénk tudni. Szlivájból (Szlavónia) szept. 5-ki kelettel a következő érdekes esetet írják a fennebb említett lapnak : Ma délután előőrsi szolgálatba megyek, a Szá­va part hosszában. — Túl vannak az erdőboritotta bosnyák hegyek, mig az innenső part síkság, s vize­nyős helyekkel telve. — A legénység a meleg napok­ban kétszer fürdik a Szávában, persze a fürdés alatt egy kis csapat őrt áll. — Kapitányom (sz.-fehérvári fiú, Fasching nevű derék ember) tegnap átúszott a Száván, s kiszállt a bosnyák parton, hol a bosnyá­­kok összefutottak, mit a legénység innen aggódva s borzadva nézett. De kapitányom bátran lépett a bos­­nyákok közé, zsm­­ót kiáltva, velük kezet szorított, s ők elbámulva, még dohánynyal, kínálták, kis időzés után sértetlenül vissza­úszott. Ő volt első ezredünk­­ből a bosnyák földön. Egy esztergomi fiú Szerajevó bevételét következőleg írja le az »Esztergom«-ban. Augusztus 15-én Kakanjnál találkozott had­osztályunk legelőször az ellenséggel, s ott voltam először tűzben. Másnap Mokrinogánál újra találkoz­tunk a felkelőkkel s 5 órai harcz után visszavertük őket. 17-én Visokánál 9 óráig tartó ütközetünk volt s az ellenséget visszavertük, sebesültünk és halottunk e 3 ütközetben nem sok volt mert az ellenség nyo­morultul lőtt, s daczára annak, hogy Visokánál már nagyon nagy számmal s ágyukkal ellátva voltak,még­is nem nagy veszteséggel elvertük őket. 18-án Szera­jevó felé mentünk s azon napon ellenséggel nem ta­lálkoztunk, hanem délután midőn Szerajevóhoz 3/3 óra járásra lehettünk, megállították hadosztályunkat s letáborozni parancsoltak. El nem tudtuk gondolni, hogy mi történt, mert azt hittük, hogy még az­nap — 18-án — be fogunk békésen vonulni ; ezen hiede­lemben azonban csalódtunk. Hogy valaminek történ­ni kell, vagy kellett, azt gondoltuk, az ordináneztisz­­tek szaladgálásából s a tábori távjelző folytonos mű­ködéséből. Estre későn csakugyan jött a rendelet, hogy éjjel 1 órakor indulni kell a táborból, melyben a tüzet égve és jól megrakva kell hátra hagyni. Egy órakor azután elindultunk a Mollináry ezred és a 9-ik vadász zászlóalj, s megmásztunk egy 470 méter magas hegyet, hogy Szerajevó észak-nyu­gati részére kerülhessünk, a­hol egy régi vár s egy újabb c­itadella fekszik. Reggel 5 órakor estek az első fegyverlőszerek ránk, mit azonban nem viszo­noztunk, hanem folytattuk a felvonulást, fél hat óra­kor a balszárnyon álló vadászok megkezdték a tüze­lést, és egy üteg hegyi tüzérség, mely azután általá­nos lett. 11 órakor a jobbszárny, melyen legszélső az én századom, — a 2-ik század volt — rohamra ve­­zényeltetik a város szélső házai ellen, mert onnan jobbszárnyunk kereszttűz alá esett,a roham hála isten­nek sikerült, de azután bent a városban volt legtöbb bajunk, másfél órán keresztül utczai harctunk volt, melyben még a török asszonyok is részt vettek, s mint nőstény oroszlányok védték hazájukat; itt vesztett századunk legtöbbet, 5 halott és vagy 18 sebesült maradt ott. Minden egyes házat külön kellett ostro­molni s elfoglalni. Végre a bakák felgyújtottak egy házat s úgy tudták beljebb nyomni az ellenséget. Minél beljebb mentünk azonban, a harcz annál inkább csendesült; fél egy órakor elértük a keresztyén városrészt, hol a lakosság szivarokkal, dohánynyal s rummal fogadott bennünket, s még kezeinket is csókolták. Egy órakor a konakhoz értünk, a­hol a török hatóság által barátságosan fogadtattunk, s a tisztek kávéval traktáltak. Ez azonban csak az északnyugati részen tör­tént. Hogy a nyugati és déli részen mint esett meg, azt nem tudom. A várba legelőször a Molináry-ezred 3., 8., 10. százada és a 9-ik zászlóalj rohant be egy időben, d. u. 1 órakor. A várban lőszer, sok sátor és 14 ágyú jutott birtokunkba. Derventből szept. 7-diki kelettel a követke­ző levelet közlé az »Elm« : Folyó hó 1-én reggeli 5 órakor elindulunk Eszékről s 3 napi marsch után Sirokopolje, Verpolje és Trnyene s Sibin községeken keresztül e hó 5-én megérkeztünk a határokra Broodban. — Másnap reggeli ’/25 órakor léptük át a határt a Száván át­­menve s hosszú és fárasztó marsch után délután 1 óra­kor érkezünk Derventbe s ma délután 2 órakor pályá­zunk, de csak per fuss Doboj felé, hol tegnapelőtt nagy ütközet volt a felkelőkkel. — Ez ütközetnél részünk­ről kevés esett el s sebesült is csak 150 lett, de an­nál nagyobb volt a veszteség az ellenség részéről, ugyannyira, hogy ez ütközetet döntőnek mondják. — Mint hallom, az ellenség foglyait rögtön felkötik. — Elleneink igen rossz lövők s ez egyedüli szeren­csénk .. Az élelmi mód meglehetős, hanem a marschok e tikkasztó hőségben s borzasztó porban tönkre tesz­nek. — Az idő viszontagságai által egészen felis­­merhetlenek és eltorzítottak vagyunk; a hőség vör­­henyes barnára festi a rerbőreinket, a por és szélvész kipattogtatja azt. Az itteni lakosság valóságos torz ala­kok ; kiaszott, fekete bőrűek, török viseletű piszkos rongyos alakok. — E tájon nyelvük hasonló, lehet mondani azonos a horvát nyelvhez. Magukat katholi­­kusoknak mondják, daczára, hogy török mecsetjeik az ellenkezőt tanúsítják, s tettetve szitkot szórnak a törökre. E tájon nem látni egyebet, mint gyerekeket, asszonyokat és öregeket, a többi mind összpontosít­va van. Tájéka csinos, hegyvölgyes és erdős. Szántó­földje kevés van, de mivelés által lehetne előállítani, hegyeit jobban kellene befásitani, országutai nagyon rosszak, azokat jelenleg igazítják egész erélylyel utá­szaink. — Atalán itt minden legnagyobb tétlenségre mutat s mivelés által idő­vel virágzó ország lehet. Ezek után Isten veled, kedves Józsim s mind­nyájatokkal, add át kézcsókjaimat tisztelt nődnek s sógornőidnek, csókold a kis Olgierát, nemkülönben téged is szellemileg ölel.... XVII. Kimutatás a boszniai és herczegovinai fölkelők elleni ütközetek­ben elesett, megsebesült és eltűnt harczosokról. Mokrónál, szept. 3-án, a 38. sz. Mollináry (kecskeméti) gyalog­ezredtől, elestek: Mukaczynski Sándor hadnagy, Illés Sándor szakasz­vezető, Pápai Sándor tizedes, Szeles­­tyei József, Rabcsó Imre, Nagy Alajos, Berger György, Kardos Wenzel, Faragó Pál, Hofgesang József, Dakó István, Fehér István, Kiss István köz­vitézek ; súlyosan megsebesültek: Horváth Pál szakaszvezető, Szűcs József, Szene László, Bordor Antal tizedesek ; Barna-Szabó István trombitás; Ko­vács Sándor, Markovics Mihály, Szilágyi Márk, Illés Gábor közvitézek; könnyen megsebesültek: Hartmann Vilmos, főhadnagy; Reich Bernát, Baich István, őr­mesterek ; Bálla Márk, szakaszvezető; Schaffenberger Imre, Kiss Sándor, Baranyai János, tizedesek: Illés Zsigmond, Rácz János, Rácz József, Csutarka Ist­ván, Koprivánáz András, Balog József, Kutsera György, Horváth András, Hajnal István, Boross Ist­ván, Katona­ Antal, Deák József, Szallai Lajos, Var­­rga- Tardos József, Csilling János, Tóth-Bura János Pika Menyhért, Tamássi György, Szabó Lőrincz, Kirer Pál, Darida János Dietrich Ede, közvitézek: Szabó János, őr vezető; a 9. sz. tábori (szíriai) vadászzász­lóaljtól; súlyosan megsebesültek: Un­terweger Bálint, Höferer Péter, Höfler Ferencz va­dászok ; könnyen megsebesültek: Horn József, trombitás; Weitzer Alajos, trombitás; Maal Mátyás, Maier Izidor vadászok; Dobojnál szept. 5-én, a 45. sz. Zsigmond (gácsi) gyalog­ezredtől, súlyosan megsebesültek: Testa János, szakaszvezető ; Nyer János, tizedes ; Courten Károly, Bielec Mihály, Hajek Ágoston, közvitézek ; könnyen megsebesültek: Guzik Lő­rincz őrmester, Brandner Henrik, szakaszvezető czímz. őrmester; Swi­st Theophil, tizedes; Berdel Dániel, őrvezető; Gladysz János czímz. őrvezető; Wa­­nielisza András, tizedes; Sowa Jakab Pietrkiewicz Márton, Kostkiewicz Márton, Duda Péter, Gluszek József, Saweczka Mihály, Korodnik András, közvi­tézek ; eltűntek: Duda István, trombitás; Kilar András Poszynak Bazil, Harlay Oazil, Tyczka Já­nos Maslik József, közvitézek : Ljeskovacnál. szept. 8-án, a 12. sz. tábori vadászzászlóaljból; elestek: Pavicek József, Mojzis Pál, Samal Wen­zel vadászok; súlyosan megsebesültek: Müller Wenzel vadász, Sombola Károly trombitás. Kelt Bécsben, szept. 15-én. 1818. A cs. és bír. közös hadügyminisztériumtól. KÜLÖNFÉLÉK. — Egy délutáni kávéházi jövede­lem a sebesülteknek. Steingassner korzói ká­vés, mint már jellentettük, egy délután befolyt jöve­delmét ajánlotta fel a sebesülteknek. Most e hírün­ket azzal egészítjük ki, hogy f. hó 18-kának délután­ja van a nevezett czélra kitűzve, mikorra b. Edels­­heim Gyulai a 66­ ezred zenekarát ingyen engedte át. A zenekar a legújabb s legkedveltebb darabokat fogja játszani. A befolyó jövedelem fölött egy bizott­ság őrködik. — A mozgósításhoz. Ma a déli órákban 121 lovat vezettek uszályhajókra. A szállítmány még az este indul Vukovárnak, honnan a havertérre megy. Tegnap estre tizenhárom kocsin 140 marodeurt hoz­tak a harcztérről a déli vaspályán. Minthogy az üllői kaszárnyában már nincs hely, a betegeket Kassára szálliták. Bródból jöttek s van köztük minden fegy­vernembeli. — Esküdtszéki tárgyalás. Dubrve­­csevics Ferencz és dr. Gyergyevics Milán újvidéki la­kosok ellen indított sajtópert 1. évi okt. 10-én tár­gyalja a budapesti sajtóbiróság. — A IV-dik orientalista kongres­­s­us­on Magyarországot Vámbéry Ármin képviseli, ki ott sok kitüntetésben részesül. A »P. N.« szerint az altáji osztály alelnökének választó, s a szept. 12-én a Pitti-palotában tartott kir. ebéden Vámbéry­­nek az ötödik hely jutott. Az ebéden a királyt Ama­­deo herczeg helyettesité. A volt spanyol király nagy érdekeltséggel hallotta, midőn Vámbéry művelődési mozgalmainkról beszélt, s a magyart mindig nazione ingenuosanak nevezte. Az illető osztályban Vámbéry kezdette meg a fölolvasást, bemutatván legújabb munkáját »A török-tatár népek primitiv kultúrájáról nyelvészeti tanúbizonyságok után.« — A sebesültek közül f. hó 14-én Bu­dapestre érkeztek a­ könnyű sebesültek a 6. (morva) gyalog­ezredből: Drapela F., Sadilek alias Hofmann J., Schubert A., Ludwik V., Albrecht V., Lőb L., Sladek J., közvitézek, Horák J., őrverő, Spieslechner F., tizedes, Beer F., szakaszvezető, Kií­m­ak J., tizedes, Cserny A., Zednicsek J., Fila J., Pazourek Y., Nejedlich J., Wentruba J., Ludwig L., Duda E., Denk M., Sprinzl A., közvitézek. A 39. (debreczeni) gyalogezredtől Fülöpp Sándor közvitéz, Szt.­Imréből. A 45. (gácsi) gyalogezredtől Tesla Já­nos közvitéz. Az 54. (morrva) gyalogezredtől Mucha F.? tizedes, Schreiber E., Scholz A., Skoták F., Ze­mann J., közvitézek. A 25. (mova) vadász zászlóalj­tól Chaloupka T.vadász.b) súlyos sebesültek: A 8. (morva) gyalogezredtől: Rokita J. közvitéz. Az 54. (morva) gyalogezredtől: Mateg J. közvitéz, Niessner F. szakaszvezető. — Edis­onnak, a telephon, phonograph, mikrophon s egy egész sereg nevezetes találmány fölfedezőjének, ismét van egy újabb találmánya: a megaphon, melynek czélja, lehetővé tenni, hogy a nehéz hallásúak a legkisebb neszt is könnyen kive­­hessék. Az amerikai lapok ismertetése szerint e szer­kezet nem egyéb, mint egy nagy méretekben készített kettős hallócső. A szerkezet 6 láb 8 hüvely hosszú­ságú, alsó nyitott végén 271/a hüvely átmérőjű, pa­­pírgyárományból készült két hangtölcsérből áll, s melyek egy hajlítható csőben végződnek. E hajlé­kony cső végét a fülbe illesztik, a tölcsér nyitott öb­lét pedig a hang forrásához közvetlen közelbe viszik s ekkor a közönséges beszédhangon mondott szót 1 ,­a—2 angol mértföldnyi távolságról is tisztán, erőlködés nélkül meghallja az illető. A hallócsövet egy kis hangcső egészíti ki, mely valamivel még hosszabb a hallócsőnél s lehető széles szájú. De még ez utóbbi cső nélkül is elhallatszik a kis nesz is a hallócsövön keresztül 1000 lépésnyire, s pl. a halk suttogást vagy az emberi lépést füves gyepen még távolabbra is meghallani. — Földváry Mihály, Pest megye alis­pánjának fegyelmi ügyére vonatkozó iratok már át­adattak a megyei főügyésznek indítványtétel végett s — mint a »Gy. F.« értesül — az ügy tárgyalása holnaphoz egy hétre van kitűzve. — Bosnyákok a sugárúton. Tegnap este mintegy fél nyolcz órakor a hajóutcza sarkán egy csoport ronda gyerkőcz azzal mulatta magát, hogy a városligetből jövő omnibuszokat dinnyehéjak­kal bombázza s ezt oly állatias orditás kíséretében, mi a bosnyák fölkelőknek sem vált volna szégyenére. Egy ily kézi bomba ép e sorok íróját találta arezon, mig egy másik a mellette ülő hölgy tollas kalapját ronditá el. — Mikor az a hires szivarozási tilalom in floribus volt, a szivarvadászó­t. constabler urak im­­pertinens erélyére még elevenen emlékszünk; ugyan kérjük szépen, ily népes közlekedési vonaton nem tudnának egy kissé több szemfülességet kifejteni, mi­kor ily otromba utczagyerkőczi csínyektől kellene a közönséget megvédelmezni ?! — Az occupáló hadsereg részére — a honvédmenedék bizottságának felhivása folytán — be­küldött lépés, sebkötők, könyvek és egyéb tárgyak VIII. kimutatása: Huber Emilia Budapest, Csesznak Hona P. Magyaród, Tamaskó Jánosné Félegyház, Szirmai-Lits Szidónia Bellatine, Ziegler Mari Ko­márom, Farkas nővérek P.­Csém, Miletz Rózsa Bo­­daik, Kohn Teréz N.-Kőrös, Mitray Kálmánná Kis­ujszállás, Papp Borbála és Palaticz Antonia Ny.­­Bogdány, »Neue Arader Zeitung« kiadóhivatala, Griviczicz Attila Arad, Vezekényi Jánosné Buda­pest, Vogel k. a. Lippa, Millner Lenke Budapest, Cselényi Hana Fóth, Lévay Imre »Veszprém« szer­kesztője) Veszprém, Steiner László N.­Kőrös, Roch­­litz Száli Mogyorós, Zsulyovits Julia és Anna Siklós, Grossinger Apollonia Pécs, P. J. Ipolyság, Klein Gyuláné Szeged, Beke Károlyné Budapest, Molnár Julianna Budapest, Szombathelyi nőegyesület nevé­ben Leporis Lajosné, Girsik-Nánay Mária M. Szigeth, Honthy László Félegyház, Egy öttagú leánykor Eperjesen, Petrovics Julia Csetnek, Margithai Sán­­dorné P. Szántó, Rosenblüth Ida Kis­várda, Gajda­­csy Kornélia Szands, Mark Girsik Erzsébet M.-Szi­­geth, Huszerl Mina, Róza és Risi, Budapest, Vass Miklósné Szt.-Ábrahám, Döbrentei Teréz T.-Kani­­zsa. További adakozásokat Chorin Zsigmond ur (vá­­czi utcza 13. sz. I. em) mindenkor szívesen elfogad. — Az orsz. zeneakadémiában a be­­íratásokat már befejezték.­Eddig 78 növendék jelent­kezett. Az előadások f. hó 20-án kezdődnek.­­ A joghallgatókat segítő­ egyesü­­leti elnök­választásnak utolsó ad­ása tegnap ment végbe. Megválasztottak: Elnökül: Pásztélyi Jenő , alelnökül: Gellén István, pénztárnokul: Bodoky Lajos, ellenőrnek: Morlin Emil, titkárnak: Hor­váth Dezső, háznagyul: Borhy György, főjegy­ző : Lendvay Gyula, aljegyző: Fitler Dezső, főkönyv­­tárnokul Szilassy Géza, alkönyvtárnokul: Gyulai Kálmán. A tisztviselők választása egyhangúlag ment végbe. Bizottsági tagok névsora Téry Ödön, Zsiska Gábor, Gáspár György, Mihályi István, Hunfalvy Géza, Zuber Árpád rendes és Mayer István, Szeme­re Atilla, Wagner Sándor és Kozma Andor pót­tagok. — Az országos iparegyesület el­nöksége egy kérvényben — mint értesülünk — meg­kereste a fővárosi hatóságot, miszerint az italmérési üzletek után fizetendő évi regaleilletékek osztályozá­sának megállapítására kiküldendő bizottmányban az iparegyesület magát szakértők által képviseltethesse. Az iparegyesület abbeli meggyőződésének ad kifeje­zést, hogy a szakértők meghívása az ügynek csak előnyére fog válni s az ő meghallgatásukkal a regale illetékek igazságosabb megállapítása lesz lehetséges. Az iparegyesület, mint értesülünk, a fővárosi egyesü­letet is fölkérte, hogy kérelmét az ügy érdekében a bizottsági közgyűlésen minél hathatósabban tá­mogassa. — A vizkárosultak számára bekül­­dött hozzánk gr.Dessewffy Marczel 35 ftot.Ebből szánt a miskolcziaknak 20 irtot, az egrieknek 10 irtot, a mádiaknak 5 irtot. Ugyan e czélra beküldött Molnár Julianna 15 frtot és ebből a miskolcziaknak 8 ftot, az egrieknek 5 frt, a módiaknak 2 frtot szánt. Mindkét összeget átszolgáltattuk ma Kamermayer polgár­­mesternek. — Patrona István huszárszázadostól, a ki Maglajnál oly kitűnő hősiességgel vezérlő száza­dát, Bródból, szept. 12-től a következő sorokat vette a »P. N.« : Tisztelt szerkesztő úr! Tegnap a mellé­kelt levelet egy darab aranynyal terhelve vettem ; a levelet azon kéréssel küldöm, szíveskednék köszöne­tém­ nyilvánítása mellett azt becses lapjában közzé­tenni, ekkér óhajtván meghálálni a cseh atyafiaknak a magyar huszárok iránt tanúsított rokonszenvét. — Patrona I­s­t­v­á­n, cs. kir. huszárszázados. A mel­lékelt levél igy hangzik : Tisztelt uram! Mi itt, mon­archiánk legészakibb határán is meleg rokonszenv­­vel viseltetünk bátor, derék csapataink iránt, kiknek feladatokul jutott Boszniában nyugalmat és rendet csinálni. Ennélfogva az alattomos orvtámadás, mely az ön által hősiesen és óvatosan vezényelt 5-ik huszár­század ellen Maglajnál intéztetett, fájdalommal töl­tött el minket, de föllelkesített és fölemelt azon vi­tézség és rettenthetetlenség, melyet derék huszáraink ez alkalommal tanúsítottak. Mint a »Neue fr. Presse«­­ből értesülünk, e hősök egyike hátramaradt halálosan elfáradt pajtását a legnagyobb golyózáporból kihozta s igy kiszabadította az embertelen és hitvány ellenség kezéből. A Csehországban fekvő Johnsdorf lakosai közül a »zur deutschen Bruderhalle« czimü vendéglő­ben összegyűlt vendégek a nemes és vakmerő férfinak e tettéért egy aranyat küldenek és tisztelettel kérik önt, hogy e tiszta szívből eredő ajándékot annak ke­zeihez eljuttatni szíveskedjék. Kitűnő tisztelettel a társaság nevében : Mitdauer s. k. községi elöljáró. — Az éhenhaló sorspontosok. A »Torontál« irja: »A szőreghi elöljárósághoz távirat érkezett Vinkovcéből, melyben a szőreghi kocsisok tiz-tiz frtot kérnek távirati utalvány mellett, külön­ben lovaikkal együtt éhen halnak. Ez teljesen alapta-

Next