A Hon, 1878. október (16. évfolyam, 237-264. szám)

1878-10-01 / 237. szám

mint épen hallom, öt napi erős ágyúztatás után Gr­o­b­u­c­k követé példáját, s a mi legörvendetesebb ez utóbbi erőd bevétele csak három emberünkbe ke­rü­lt. A Herczegovinában e két erőd megejtésével hadiművelet teljesen befejezettnek tekinthető. Bosz­niában még csak Vischegrad körül leend majd leközelebb Actatius-furulyásainknak dolguk, miután bizton számíthatni, hogy a mai nap folytán elfoglalt­ják hadaink Z­w­o­r n­i­k várát (Már megtörtént, Szerk.) Tudvalevőleg emitt nem vár többé seregünkre ellenállás. Ellenben Visc­egrád körül, úgy látszik, felkelők tetemes erőben csoportosulvak s elszánt ha­­dakozásra készülnek. Positiójuk különben a természet által is roppant mód meg van erősítve. Több mért­földnyire csakis szoros hegyi utakon közeledhet támadó had, a melyeken át az ütegek meg az élelmi fuvar, kiváltkép Rogaticza felől alig vontatható előre több mint eze­r lábnyi magaslatokon. Nagy óvatos­sággal halad tehát seregünk s alkalmasint itt is ki­tűnő tüzéreinkre lesz bizva majd a legnehezebb mun­ka, mint Globuk és Livnónál. Beavatott körök­­ben ezt az egy helyet tartják még a drinán­tuli vidéken megszállandónak, mire azután »Bei-Fusst« parancsol bá­ró Philippovics. A katonai munka be lesz fejezve. Mikép lehetne Miskolcz varcsát az ár­víz ellen megvédeni ? Az a rémes katasztrófa, a­mely ez év aug 30-án éjjel Miskolcz, később Eger városát érte, kitö­rölhetetlen betűkkel leend bevésve e két város törté­netébe, s maradandó és fájó emléket hagy maga után nemcsak a csapás által mélyen sújtott családok és egyesek körében, de úgy a környék, valamint az egész nemzet rokonérző polgárai között is, a­kik, midőn méltó megdöbbenéssel értesültek az óriási ka­tasztrófáról, a képzeletet felülhaladó pusztulásról, nem készek azonnal segélyére sietni az árváknak és hajléktalanoknak. A rémület, mit a vész okozott, még jóformán alig kezdett oszladozni, az ádáz pusztulás nyomán az összedőlt házak még ott hevernek romjaikban, s ime újból megkondul a menekvésre intő vészharang, újból zúdul alá az ár, rombolva és magával ragadva mindent, a­mi bősz rohanásának képtelen ellent álla­­ni. — A­mit megkímélt a múltkor, azt most pusz­títja el, a­kit fedél alatt hagyott akkor, most teszi hajléktalanná. Valóban csodálatosnak és megfoghatatlannak tetszhetik a szakadó zápor és a túláradt kis folyók e borzasztó pusztítása mindazok előtt, a­kik habár a helyi viszonyokat ismerik ugyan, de nincsenek tájé­kozva azon tényezőkről, a­melyek a víz ártalmatlan, szabad lefolyására akadályozólag hatnak, vagy annak egyenetlenségét, megtorlódását stb. előidézni ké­pesek. Mert nem kell azt hinni, hogy a miskolczi és egri árvizek csupán valami rendkívüli, előrelátha­­tatlan természeti okok következményei, a­melyeket megakadályozni emberi hatalom nem volna képes korántsem! A bekövetkezett katasztrófát egyátalá­­ban nem oly természetellenes ok idézte elő, a­mely­nek — a jövőre nézve — gátat vetni ne állana ha­talmunkban. Hogy ezt bővebben megvilágítsam, csak M­i­s­­kolcz városára fogom alkalmazni,mivel az ottani helyi viszonyokkal ismerős vagyok, láttam az árvíz pusztításait s ezekből következtetve, meggyőződést szereztem arra nézve, mi idézte elő azt, hogy a ka­tasztrófa ily roppant mérveket öltött s ennélfogva miképen lehetne Miskolcz városát megóvni ehhez hasonló csapásoktól ? Miskolcz városa az Avas hegy lábánál, egy meglehetős szűk völgyben fekszik, a melynek a víz­gyűjtő területe is elég kicsiny, úgy hogy a Szinva fo­lyócska, a mely e völgy vizét tova viszi, rendes időben oly sekély, hogy a legtöbb helyen jóformán átgázolha­tó, a Pecze-patak pedig még említést is alig érdemel. — A Szinva hosszában végig hasítja a várost, s nemcsak a rajta levő tömérdek malom és ezekkel járó gát, de e mellett s­artjain, sőt sok helyen egészen a mederbe épített házak, v­alamint a meder roppant tisz­­tátalansága mind, de majd hozzájárulnak, ahhoz hogy a viz szabad lefolyását megakadályozzák, s rohamos árvizek idején azt megtorlasztván, medréből kitódul­ni kényszerítsék. Nem kevésbé vészes hatású az a kedvezőtlen körülmény is, hogy a Pecze patak, a mely vízgyűjtő terület másik feléről van hivatva a vizet lebocsátani, bent a városba szakad a Szinvába, s igy egyidejű áradás esetében annak a vizét újból megtorlasztva, maga is feltorlódik s kész a Pecze és Szinva közt a pusztulás. Végül az Avasalja rendet­len beépítése szintén egyik tényezője annak, hogy a szakadó zápor ott oly roppant pusztításokat vihessen véghez, mint az idén. Ekkor megismerkedvén az árvízveszély termé­szetes okaival, beláthatjuk, hogy azoknak az elhárí­tása nem oly dolog, a­mely képes volna daczolni a mérnöki tudomány mai állásával. Miskolcz városát az ideihez hasonló katasztró­fának kitenni nemcsak vétkes mulasztás, de valóban megbocsáthatatlan bűn volna. Épen ezért idejekorán gondoskodni kell arról, hogy ennek elejét vegyük — kötelesssége ez nemcsak a városnak, de magának az országnak is, melynek Miskolcz egy­ik kiváló városa. Én részemről csak kötelességet vélek teljesíteni, a­midőn jelzem az utat és módot, amelylyel Miskolcz városát — lelkem igaz meggyőződése szerint ■— meg lehetne óvni az ideihez hasonló romboló árvizektől. __Hogy mikép­p arra legjobban megadja a vezérfo­nalat maga az idei árvíz pusztítása. A legelső teendő volna, igénytelen nézetem sze­rint, az egész vízgyűjtő medenc­e részletes és alapos tanulmányozása, úgy helyszíni, mint hydrographiai tekintetben. Ez tájékozást nyújtana az ott összegyűlő víz legczélszerűbb felfogására és levezetésére nézve s lehetővé tenné az egész szabályozás alapelvének a megállapítását. E tekintetben különben már az eddi­gi szomorú tapasztalatok bizonyára megérlelték azt a meggyőződést, hogy a Szinván levő vala­mennyi malom és gát eltávolítandó, ille­tőleg lerombolandó, mert ezek a legnagyobb mértékben gátolják a víz szabad lefolyását s áradás alkalmával veszélyes torlódásokat idéznek elő. A meder a legnagyobb víznek meg­felelő méretekkel látandó e­l. Ennél fogva szakértő mérnökkel kell azt egész hosszában megvizs­gáltatni, tanulmányoztatni, s megfelelő szélességgel, mélységgel és fenék­lejtővel ellátni. A­mennyiben a mederbe épített házak akadályul szolgálnak a viz szabad lefolyására s árvízkor torlódást idéznek elő, szintén eltávolitandók s a folyó medre folytonosan és gondosan tisztán tartandó. A P­e­cz­e-p­a­tak med­­r­e akkép szabályozandó, hogy az a városon kí­vül szakadjon a Szinvába, s e mellett szin­tén egész hosszában megfelelő méretekkel látandó el s a viz szabad lefolyását gátló minden akadály itt is múlhatatlanul eltávolitandó.­­ Végül kívánatosnak mutatkozik még az Avasalja olyképen való rendezé­se , hogy ott az épületek ne állják mindenütt útját a hegyről lerohanó víztömegnek ; miért is szintén szak­értő mérnök által megvizsgálandó, melyek a hegylej­tő legmélyebb részei s melyek volnának arra alkal­masak, hogy mint kikövezett keskeny közök a lefolyó víznek utjául s e mellett rendes időben közlekedésre is szolgálnának. Íme ezek volnának röviden jelezve, azon teen­dők, a­melyeknek a foganatosítása — igénytelen né­zetem szerint — hivatva volna Miskolcz városát megóvni oly vészes katasztrófáktól, mint a­minőt az idén éli át. Nem állítom azt, hogy az mindert bajnak elejét venné, de lelkem meggyőződése, hogy ha mind­azt, a­mit itt csak vázlatosan soroltam elő, kellő szakértelemmel foganatosítják, az árvíz­veszély soha sem fog oly roppant mérveket ölteni, mint a­mennyi vagyont és oly sok életet pusztított el azon a felejthetetlen rémes éjszakán. Gonda Béla: Glossák a népgyűléshez. Egyszerre a lövöldéi népgyüléssel jelenti a táv­író, hogy a­mi még hátra volt az okkupálandó terü­let fontosabb stratégiai pontjaiból, azok is már ka­tonáink kezei közt vannak, u. m. Kr­o­b­u­k, L­i­v­n­ó, Z­v­o­r­n­i­k. A »Times« jelentés­sel még hivatalosan nincs megerősítve, hogy csapataink megszállották Visegrádot is. E szerint minden, de minden fon­tsabb pontja Boszniának és Herczegovinának már hatalmunkban van. Vagyis más szavakkal, az o­k­­mpáczió be van fejezve, azon területnek ok­­mpácziója, melynek megszállására monarchiánk euró­­mi megbízást kapott. Ekkor harangozzák össze a szélbalogok a nép­­gyűlést, melynek egyik czélja: visszahívni a csapato­kat, mikor a dolgok természete szerint amúgy is visz­­szahivatik annyi csapat, a­hány a kivívott eredmény koc­káztatása és kárbaveszése nélkül visszahívható. A népgyűlés tehát ily viszonyok között körülbelül »eső után köpenyeg volt.« No de nem bíbelődünk tovább magával a népgyülés tényével és czéljaival, melyek nem annyira a hozott határozatokban, mint inkábbb Helfynek így lapsus linguae-jében kere­sendők. Helfy kifecsegte, hogy a közelgő országgyű­lésre »hangulatot« kell csinálni, mely aztán meleggé tegye a miniszterek bársonyszékeit. Csak épen egy pár puskaropogtatással akar­juk viszonozni a lövöldében történt sok baklövést. Tündökölt ezekben Eötvös Károly, ki rövid néhány év alatt a Kerkápolyi-korszak mamelukjából televér demagóggá qualifikálta magát. Azt mondá beszéde elején, hogy: »Itthon terjed az elszegénye­dés. Ipar és kereskedés szünetel, hogy annál gyor­sabban működjék az adóvégrehajtás, nincs vállalko­zási kedv, nincs olcsó tőke, nincs vidám fo­gyasztás, a szántóvető nem képes haszonnal el­adni terményeit, az államháztartásban emel­kedő deficzit, az állam hitelben sülye­­dő bizalom, rom és pusztulás minde­nütt.« De megzavaró egy inopportunus közbeszólás, mely azt hangoztató, hogy »bezzeg máskép volt ez a dicső Kerkápolyi-korszakban, mikor teljes bé­két élveztünk!« Hanem csak hamar magához tért a szómnok, és folytatá, hogy a kormány három éven át azt mondta, hogy »Törökország integritása meg lesz mentve.« De erre meg mi azt mondjuk, hogy ebből egy árva betű sem igaz. Meg ráfogásnak is igen gyarló s nagy me­részség kell hozzá, hogy valaki még egy vasárnapi népgyűlés előtt is ilyet mondjon.­­ De még erősebben ültető föl a »szólnok« a tisz­telt publikumot, midőn ezeket mondá: »A mi szabadságunkat nem teszi erősebbé a bosnyákok rabigája. Ne­künk a szomszéd népek szabadságát fegyverrel elnyomni nem érdekünk és nem természetünk.« Tehát a mi eddig Boszniában és Herczegoviná­ban létezett, az »szabadság« volt s a mi az okkupáczió folytán lesz, az »rabiga.« Valóban fölötte keveset té­telezett föl a t. »szólnok« publikumának józan eszé­ről, ha azt gondolta, hogy ilyen bornirtságot menten bevesz s hogy efféle képtelenségekkel még tán propa­gandát is lehet csinálni. Hisz a zsebkendő luxusát nem ismerő vad herczegovácz is, midőn meghódolt, csapatainkat mint »felszabadítókat« üdvözlő. El nem képzelhető, mi dicsőség van abban, ha valaki a felfo­gás vadságában túlszárnyalja magát a tülmetélő her­­czegováczot és bosnyákot is. Hát még az a következetesség! Eötvös beszéde elején csattog-pattog a külön délszláv államalakulá­sok ellen; muszka politikusnak szidalmazza András­ Byt, mint a­ki sem magyar, sem osztrák, hanem épenség­­gel »m­u­s­z­k­a« politikát csinál, elárulva a nemzet s az ország érdekeit és feldarabolja Tö­rökországot. Aztán később egyet fordul s azt tanácsolja Andrássynak, hogy ha jóvá akarja tenni mindazt, a­mit az ország vitális érdekei ellen vétett, hát akkor kövessse a muszka politikát mintául. Vagy­is, hogy szó szerint idézzük e rengeteg bölcsességű szavakat: »Szerezzen Andrássy Boszniá­nak és Herczegovinának olyanforma ön­állást, a­minőt adott az orosz Bulgáriá­nak !« És nehogy valaki gyanúba fogja, hogy félre­beszél, utána veti, hogy: »komolyan mondom ezt.« — Ő komolyan mondja ezt. — Mi erre csak azt jegyezzük meg, hogy valamint ő azt mondá, hogy »soha sem bocsátja meg« a kormánynak őszinteség­­hiányait, úgy a józan ész sem fogja Eötvösnek meg­­bocsátni soha ezen »őszinte« és hozzá még »ko­moly« beszédet.* Nagy kérőre aztán, épen beszéde zártakor, ész­re tért a »szólnok.« Mondott okokat is, sürgetvén Andrássyt, hogy kössön a portával egyezséget. Ezt helyeseljük mi is, törekszik erre Andrássy is. De hogy mindeddig létre nem jött a konvenezió, annak a szultán az oka, ki számba sem veszi miniszte­re­i­n­e­k, a felelős államférfiaknak ez ügyben már hetek előtt hozott határozatot, hanem a fanatikus és szűk látkörű imámoktól kér tanácsot és követi azt. Csak az nem érthető ismét, hogy ezen különben he­­­­lyes követelést miért tenni indokolásával­ kellett Eötvösnek — csúffá Hogy mi mindent beszélt egy álló hosszú óráig Simonyi Ernő, erre nem terjeszkedünk ki; be­széde elriasztólag hat reánk ; nehogy mi is hasonló hibába, a közönség türelmével való visszaélésbe es­­sünk. Eötvös vázolt »szónoklata« kellő tájékozást amúgy is nyújt az iránt, hogy a tegnapi jobb sorsra érdemes népgyűlésnek mi mindent kellett bevenni, a­mi egy strucz-gyomornak is sok volna. Simonyi Ernőre az ilyen beszélési alkalom tisz­tán egészség­ügyi szempont alá esik. Egy neme ez neki a biztossági szelentyűnek, hogy kifújhassa ma­gát, megkönnyebbüljön. Váljék egészségére! A vasúti- és kereskedelmi szerződés Szerbiával. Egy berlini lap, a »B. Bors. Ztg.« múlt szom­bati száma hosszabb közleményt hoz Ausztria- Magyarországnak Szerbiával kötött közgazdasági szerződéséről. A közleményben közölve van szerb hi­vatalos forrás alapján a szerződés szövege is. Vájjon egészen hiteles-e ez, nem merünk érte jót állni, majd felvilágosít erről a delegátiók elé terjesztendő diplo­­matiai okmányokat tartalmazó »Vörös könyv.« Lé­nyegileg az okmány tartalma hitelesnek látszik előt­tünk is, mert a londoni »Economist« nyomán már előbb mi is nagy vonásaiban a közlött okmánynyl egyezőnek ismertettük azon alkudozások eredményét, mely a berlini congressuson külügyérünk és Szerbia meghatalmazottja közt létrejött. De nemcsak az okmány szövegét, hanem az ahhoz csatolt commentárt is érdekesnek tarjuk, csak azt jegyezzük meg rá, hogy Németországban, mint ebből látható, kedvezően ítélik meg a kötött con­ventiót. íme a berlini tőzsdelapnak említett közle­ménye : A változások, melyeket az orosz-török háború a dunai államok politikai alkotmányában elő­idézett, egész határozottan Ausztria-Magyar­országgal való szorosabb csatlakozá­sára utalják azokat. Ausztria-Magyarország s Szer­bia között máris köttetett egy szerződés, mely a két ország gazdasági egyesítését közel kilátásba helyezi. Ausztria-Magyarország, mint gazdaságilag hatal­masabb állam, fogja ezen egyesülésből a nagyobb előnyt hozni. Minthogy azonban az osztrák-magyar hatalmi állásnak megszilárdulása­­Európa délkeleti részében nemcsak Németország politikai, hanem hasági érdekeinek is megfelel, fontossá­ggal bír reánk nézve, hogy az egyezmény feltételeit megis­merjük. Szerb hivatalos közlés szerint az egyezmény tartalma a következő: 1. Az osztrák-magyar kormány kötelezi magát, hogy vasúthálózatát összeköttetésbe hozza Belgrádban a szerb vasutakkal. A szerb kor­mány viszont kötelezi magát, hogy a congressus ha­­tározmányainak értelmében a tervezett vasútvona­lakat, melyek egyfelől B­e­r­o­v­á­n át, más­felől a S­a­l­o­n­i­k-M­itrovicza vonalon át az előbbeni szerb határhoz Alexináczra fognak vezetni, ki fogja építeni és üzletbe helyezni. Ezen vasútvonalak­nak három év alatt készen kell lenni. A két kormány közös egyetértéssel rajta lesz, hogy az illető bolgár és török kapcsolati pályák egyidejű kiépítése is biz­tosítva legyen. E vasutak építése és üzlete egyfor­ma lesz, és az azokra vonatkozó üzleti szabályzatnak meg kell egyezni, a­mennyire lehetséges, a nagy ma­gyar-osztrák vonalakon és az előbbi ruméliai vasút­hálózaton érvényben volt üzleti szabályzattal. 2. A kereskedelmi viszonyok Ausz­­tria-Magyarország és Szerbia közt ak­kor fognak szabályoztatni, hogy a két ország terményeinek kicserélése lehetőségig megkönnyít­­tessék és a szoros és tartós összeköttetések a két ország közt előmozdíttassanak. Tekintettel a ha­tártartományok különös szükségleteire, a kereskedés a határon külön szabályzatnak lesz alávetve. E­­zel­ből Ausztria-Magyarország és Szerbia különösen arra kötelezik magukat, hogy az említett czélnak megfelelő kereskedelmi szerződést fognak kötni. Egy­idejűleg a két ország vámterületi egyesíté­sének kérdése beható megvizsgálás tárgyát is fogja képezni , ha váljon ez a két szerződő fél érdekével össze­egyeztethető­­. Bárminő alak mellett történjék a megállapodás, kötelezi magát a két szerződő fél, a béke ratificatiója után mielőbb e tárgyban conventiót kötni. E czélból négy hónappal ezen időponttól szá­mítva, vagy lehetőleg előbb össze fognak lépni Bécs­­ben az érdekelt két szerződő fél megbízottjai. 3. Míg Ausztria-Magyarország magára vállalja, hogy a Vaskapu szabályozását Orsová­­nál a fejedelemség pénzügyi segítségére való igény nélkül el fogja készíteni, utóbbi kötelezi magát, hogy engedélyezni fogja mindazon könnyítéseket, melyek munka bevégzésére megkívántatnának, s a­míg szükség leend, a szerb partot is használhatja Ausz­tria-Magyarország. A hajózás tekintetében a Vaska­pun át Szerbia részére a legkedvezményezettebb államoknak adandó előnyök biztosíttatnak.­ E szerződés igen örvendetes kilátást nyújt Ausztria kereskedelmi forgalmának fejlődésére Szer­biában és Európa délkeleti részén. A tervezett vas­útvonalak, a török vonalakkal való csatlakozás, a Vaskapu szabályozása nagy lendületet fognak adni a keleti kereskedésnek, mert nemcsak a Dunafejede­­lemségek gazdasági erejét fogják fejleszteni és ezeket fizetésképesebbekké tenni osztrák iparczikkek vásár­lására, hanem az angol versenynyel szemben, mely jobb összeköttetései által előnyben volt a Keleten is erősebbé fogják tenni Ausztria-Magyarország ipa­rát. E körülmény azonban önkényt értetődőleg kiha­tással lesz a német kereskedelemre a Dunafejedelem- cégekkel. Minél inkább terjed a műveltség Keleten, minnél inkább nő az ottani lakosság szükséglete és fizetésképessége, annál jobb kilátása van a német iparnak is arra, hogy terménykivitelét azon orszá­gokba emelje. Az említett tárgyalások hátterét képezi a vám­ügyi egyesülés. Ez azt jelentené, hogy Ausztria-Ma­gyarország kizárólagos kedvezményben fog részesülni Szerbiában a többi nemzetekkel szemben, hogy ter­ményeit teljesen vámmentesen vihetné be s legfeljebb némi átmeneti díj szedetnék. Természetes tehát, hogy Ausztria-Magyarország kívánatosnak tarthatja a vámterületi egyesítést Szerbiával. Ha Románia is magáévá tenné a törekvést, akkor utánzásra találna itt a német vámegyesület. De természetesen ennek poli­tikai oldala nem oly ártatlan. Mert míg a német vámegyesületben egynemzetiségű elemek egyesül­tek, melyek azonos nemzetiségük daczára oly gyak­ran viszályba keveredtek, alig lehet várni, hogy kü­lönböző nemzetiségeknek vámügyi egyesítése másra vezessen, mint örökös czivódásra, mely Ausztria Magyarország tekintélyét nem éppen növelné. Azon­ban talán mégis sikerülni fog ezen különböző nemze­tiségek daczára egy magyar szláv szövetsé­ges államot alakítani, melynek a német biro­dalomhoz hasonló módon az osztrák császár képezné látható fejét, a­nélkül, hogy ez által a szövetséges ál­amok önállósága csorbát szenvedne. A dunai tarto­mányok politikai viszonyainak consolidálása tekinte­téből elvitathatlan fontossággal bírna ezen vámügyi egyesülés. »La giovina Trieste. < E czím alatt — mondja a »R i f o r m a« jelenik meg Triestben, két havi füzetekben, a trieszti titkos társaság közlönye, nyomtatva a társaság­nak ugyancsak titkos nyomdájában. Szerintünk e lap sokkal nagyobb valószínűséggel Rómában, s tán épen a »R­i f­o­r­m­a« nyomdájában lát napvilágot. Mivel táplálkozik a»Lagiovina Trieste,« megmondja nekünk a »R­i f­o­r­m­a,« mert maga a lap nem jutott el hozzánk. Első számának első czikkében tehát a zuglap ezeket mondja: »A mi jelszavunk a harcz, mert az elnyomott és elnyomó közt semmi alkudo­zásnak nincs helye . . . harczolni kell .... prog­­rammunk afölkelés, mely szent mint a haza eszméje, szent mint az igazság s a szabadság, melyek lobogójára k­váliz, — szilárd mint szirtjeink, — rettenetes mint tengereink. (Borzasztó!) A zaglap feladatául tűzi ki magának hirt adni mindarról, mi a haza ügyét érdekelheti, előkészíteni a fölkelést s megadni rá a jelt a szükséges perczben. Második czikkében a trieszti, goricziai s tren­­toi ifjakhoz intéz fölhívást, szökésre buzdítván őket az ausztriai lobogók alól. Van egy falánkos czikkje a trieszti zaglapnak, melynek ez a czime : Véreink Boszniában s Herczegovinában, melyben tudatja, hogy a trieszti »Giovane Trieste« forradalmi bizottság egyetértésben a Rómában székelő »Triestino- Istriano« bizottsággal, egy bátor hazafit küldött Boszniába s Herczegovinába azon megbízással, hogy a sebesült s fogoly olaszokat támogassa s a többiek­kel együtt költségekkel lássa el, hogy a fölkelők­kel e­gy­e­s­ü­l­h­e­s­s­e­n­k a közös ellenség ellen. Nézzük a hirdetéseket, mindig a »Riforma« leírása szerint. Az első hirdetés megint szökésre buz­dítja az ifjakat. A második komolyan figyelmezteti az impresáriókat, hogy az őszi s téli évad alatt a színházak zárva tartandók. A harmadik a dynamit­­raktárak tulajdonosait hívja föl, hogy szárazon tart­sák áruikat az adott pillanatra. * * * Közöl még a »R­iforma« egy kiáltvány-félét is, mely, mint állítja, ezer meg ezer példányban ter­jesztetett volna el az ausztriai olaszok közt. E kiáltvány szerint a jelszó: Szabadság vagy halál! » . . . Egyesüljetek ifjak, valamennyien — szól a kiáltvány — gyakoroljátok magatokat a fegyver­forgatásban, hogy adott jelre készek lehessetek! »Gyalázat a gyávákra ! Borzasztó boszu érendi el az árulókat! ...Készítsük elő Itáliát egy Ausz­tria elleni irtóháborúra­­ szóla ő e na­pokban, fegyverre tehát testvérek. Egész Itália ve­lünk van! stb. stb. E kiáltvány alatt a következő aláírás olvas­ható : La sociazione di propaganda per e provincie irredenta (a föl nem szabadult tartományok javára alakult p­r­o­p­a­g­a­n­d­a társu­lt), mely pedig tudvalevőleg Nápolyban székel. Az aradi vértanúk emlékszobra. Az aradi vértanuk emlékére fölállítandó szo­bor érdekében beküldött pályaművek Aradról föl­­küldetve, a múzeum nagy lépcsőházában ki vannak állítva. Nálunk, hol a monumentális művészeti alko­tások száma oly jelentéktelen, ezen kiállítás már magában véve is jelentőséggel bir, de fontos annyi­ban is, mert a feladat ez alkalommal per eminen­­tium nemzeti jellegű volt s igy eredménye némileg azon vitatott kérdéshez is szolgáltathat adalékot, váljon képes-e a magyar nemzeti művészet, mint ilyen, valaha megalakulni ? Bármily előítéletesnek véljék is olvasóink szemlénket, be kell vallanunk ezen bevezető sorok után, hogy minket a pályaművek megítélésénél ezen nemzeti jelleg kutatása is vezérelt. Egyszerű emlék­szobrot, mely semmit sem magyaráz, az adott viszo­nyok között hajlandók volnánk csak oly rossznak, sőt még bizonyos tekintetben jobbnak tartani, mint p. »Az önfeláldozásnak« jeligével ellátott kompositiót, melynek szerzője egészen eltekintve at­tól, hogy a tetőn álló Pannónia kinyújtott tenyerén igen ízléstelenül egy kis angyal bábot tart, s hogy egé­szében összhang­ú erő alig létezik, eltekintve, mond­­juk, ezen inkább átalános hibáitól, szimbólumok gya­nánt helyesnek tartja Prometheust, Socratest, Krisz­tust (a vatikáni Pieta alakjában) s az utolsó ítéletet venni föl egy ily magasztos hazafius föladatot vissza­­tükröztető emlékműhöz. Magától érthető, hogy a hazafiaság s nemzeti jelleg nem a külsőségekben keresendő. A »pro pat­­r­i­a« jeligéjű vázlat szerzője bizonynyal szegénységi bizonyítványt állított ki magáról, mikor a hármas nemzeti szint is alkalmazni akarta hengerszobrán a populus nagy mulatságára s bámulása tárgyául. úgy látom azonban, hogy akaratlanul benn vagyok a bírálatban s a 15 kiállított pályamű közül már kettő­re nézve véleményt is mondottam. Úgy hiszem, e ket­tőről elég is ennyit mondani. Nem, mintha a legrosz­­szabbak volnának. »A h­azá­é­r­t« jeligéjűnek »alap­eszméje,« már csak tartsuk meg ezen stereotyp kife­jezést: túltesz mindannyin. Ez a jó »művész« emlék­oszlopát kerítéssel véteti körül s e kerítés oszlopaira aggatja fel a tizenhárom vértanúnak mellszobrát, — mintha mindannyi csakugyan kegyes lelkeket vissza­riasztó gazember lett volna. A »Nem vagytok halva, ti hősök« jeligéjű szintén extravagáns eszmével remekel, Arad város bástyatornyos czimerét állítja föl oszlopnak s abból — mintegy toronyőröket az ablakokból *— nézeti szét két sorban a vér­tanúkat. Elismerjük, hogy a 13 mellkép elhelyezése (s pedig ezt megkövetelte a pályázat!) igen nehéz fel­adat volt s csak azoknak sikerült az, kik ezen alako­kat nem igyekeztek központtá tenni. A »Tettek sugara átragyog időn s enyészeten« czi­­mű mű szerzője is, holott alapgondolata, a vértanúk megkoszorúzása Pannónia által, nem rossz, egész művét elrontotta ezen csoportok által, melyek ez em­lékszobrot indokolatlanul ketté metszik. Leginkább sikerült az elhelyezés »A haza minden előtt« jeligéjű mű szerzőjének, midőn e mellképeket ho­morú alakban helyezte el. E szobor az által is kiválik többi társai között, hogy valódi emlékoszlop, nem pedig síremlék, amint azt igen sok pályázó tervezte, holott a pályázat föltételei között határozottan ki volt emelve, hogy ezen emlékszobor Arad városában helyeztetik el. A »Dulce et decorum« jeligéjű mű például a Rokbus kórház Ízléstelen szűz Máriájára emlékeztető szobra daczára sok előnynyel bírna társai fölött, ha nem volna határozatlan s kizárólag siremlékjellegü s ilyen a sokkal gyarlóbb »Freiheit« jeligéjű is; a »Martyrok kápolnája« compositiója még csinosabb s kissé nehézkes méretei daczára elég vonzó, különösen a lábazatára vonatkozó, azonban ez is inkább síremlék. Nem tudjuk, vájjon nem ezen eszme lebegett-e az »A­z nem t­e­h­e­t, h­o­g­y a­n­y­­nyi szív hiába ontott vért« jeligéjű mű szer­zője előtt is, mert ha nem, műve határozottan tévesz­tett s compositiójánál fogva inkább valamely nyilvá­nos kút decoratiójának látszik, mint monumentális emlékszobornak, holott részleteiben öntudatosan tö­rekszik az eszményítésre. Compositiója s eszméi talán legsikerültebbek a »Csatájuk a védelmezett népjog csatá­ja volt« jeligével ellátott műnek. A rabság, árvák, egyszerű, de ügyesen alkalmazott idealizálása, a négy honvéd is igen sikerült. De ki vethetné bizalmát oly művészbe, kinek az összhangról s a méretek világos­ságáról s határozottságáról — legalább ezen vázlat után ítélve — fogalma is alig van s tisztán technikai hibák miatt vázlatát túltömötté, nehezen érthetővé s igy csaknem élvezhetlenné teszi ? Az eszme ügye­sebb kézben talán diadalt aratott volna, igy bizonyo­­san eltörpül. Nem ily ügyetlen az »1849« jeligéjű mű szer­­zője. Alig van a pályaművek között egy is, mely eny­­nyire sikerült volna. Összhangzat, hatásos nemes egy­­szerűség, tiszta határozott styl kitűnő művé alkotnák ezen pályaművet, de hiába, a mert — nem magyar s ezért az egész ridegen hat. Épen igy vagyunk a kü­lönben kevésbé szylszerű »K e g y e l e t« jeligéjű mű­vei is, mely bizonyos körülmények közt lehet alkal­mas emlék, de ezen pályázatból határozottan kire­kesztendő. A főrendiház bejárata előtt álló jelige nélkül levő mű­­igen nagy kényelműségre mutat a ren­dezőségtől, hogy a számok s jeligék több helyen hi­ányzanak) sok tekintetben emlékeztet a »Csatájuk a védelmezett stb.« jeligéjű műre s nem rossz dolog ha­bár szintén hideg. Lehet, hogy a beküldött vázlat aránylag leg­gondosabb feldolgozása okozza, annyi tény, hogy a »Haza minden előtt« első tekintetre a legkellemesebb benyomást okozza. Allegóriás alakjai — Nyugvó hős, ■ Hunnia széttépi lánczát. Áldozatot hozó honleány, Haldokló katona — szintén szellemesek s könnyen érthetők. Benső tartalma talán nincs annyi, mint a »Csatájuk« stb. jeligével ellátott műnek; composi­tiója nem oly nemes, mint az »1849«, (habár ezen egyes változtatásokkal p. Pannónia lobogó zászlóval ábrázolása által sokat lehetne segíteni), de egészben véve nézetünk szerint ez felel meg leginkább a pályá­it föltételeinek. Monumentális műve, mely első tekintetre ma­gával ragadná a nézőt s eszméket költené fel agyá­ban, ezen pályázatnál nem számítottunk s igy — csekélyebb mértéket alkalmazva reá — azt egészen meddőnek s sikertelennek nem mondhatjuk. Különö­sen örvendünk ha csakugyan igaz az, hogy a pálya­művek nagyobb s jobb része épen Magyarországból került ki. A fővárosi közmunkák tanácsából. Budapest, szept. 26. Báró Podmaniczky Frigyes alelnök az ülést megnyitván, Hofhauser Lajos és Ribáry József taná­csosokat kéri fel a jegyzőkönyv hitelesítésére. A fővárosi hatóság által a külső nádorutcza és nagy stállóutcza átkövezésére vonatkozó tervek és költségvetések, tekintettel arra, hogy ezen mun­kálatok csak ideiglenesek és a lejtésméreteket nem változtatják, helybenhagyatnak. Úgyszintén jóváha­gyatnak a VIII. kerületi Magdolna és VII. kerület­beli Miksautczák átkövezésére vonatkozó tervek és költségvetések, ez utóbbira nézve azonban oly meg­jegyzéssel, hogy annak a kerepesi és dohányutczák közti részében a gyalogjáró a már véglegesen megál­lapított lejtésmagasságban fektettessék. A­ pesti hazai takarékpénztár által a Kálvin­­téren fölállítani szándékolt szökőkút helyének meg­állapítására nézve két tervezet került tárgyalás alá. Az egyik, a fővárosi hatóság által beterjesztett ter­vezet szerint a szökőkút a kecskeméti utcza tenge­lyén, körülbelül 30 méter távolságra a Németh-féle háztól lenne fölállítandó. Tekintettel arra, hogy s pont sem a múzeum körút felé, sem a vámház irányá­ban látványi szempontból nem kedvező s a szabad közlekedésre is hátrányos, a közmunkatanács mű­szaki osztálya egy másik tervet készített, mely sze­rint említett kút fölújítási helye a múzeum körút és kecskeméti utcza tengelyére terveztetik. A tanács szótöbbséggel ez utóbbi tervet fogadta el, minthogy e szerint nemcsak a szemnek kedvezőbb látvány nyuj­­tatik, hanem főleg mert ezáltal az igen sűrű közle­kedés legkevésbé sem akadályoztatik. Tárgyalás alá került a m. k. Curia felfolyamo­dása a városi hatóságnak azon határozata ellen, melyben a barátok terén levő ház udvari és mellék­­részein egy emeletnek leendő ráépítése megtagadta­­tott. Fellebbezésnek csak azon határozott kikötés mellett adatott hely, hogy ez ideiglenes építés által támadó 8500 frtnyi értékemelkedésért az általános szabályozás keresztülvitele esetére semmiféle kárta­lanítás ne követeltessék, mivel a Curia részéről egy jogilag érvényes nyilatkozat lesz kiállítandó. A Miskolcz és Eger városokba, az ottani árvi­zek okainak és lefolyásának tanulmányozása végett kiküldve volt Wolfarth és Schmiedt főmérnökök ál­tal beadott előleges jelentés tudomásul vétetik és elhatároztatik az azok által legközelebb beadandó kimerítő jelentésnek autográfiai utón való kinyo­­matása. Következő építési engedélyek akadálytalanul adatnak ki: Stolcz-Apáthy Arankának, II. k. Li­­pótmezőn, 376. sz. a. erkélyre, Hegyesi M.-nek, I. k. zugligetben, 453. sz a. kertiházra, Magyarevits Je­remiásnak, I. k. Tabán, templomtéren, plébánia házra, Luksche Fábry Gizellának, I. k. Lipótmezőn 7709. sz. a. pótépités, Schwebis, J. VIII. k., sár­­kányutcza 7923. sz. pótépités, Saxlehner A., I. k. Lágymányoson, gépház, Prezzi A. III. k., újvilág utcza 99. sz., pótépités, Ungar Ignácz, I. k. kültelek 9587. sz. lakóház, Grünwald és társa, III. k. szt­­endrei ut, kapusház, ugyanannak, III. k. szt.­endrei­ után leégett szeszgyárának újból fölépítése Schulek Frigyesnek, az I. k. Mátyás templom keleti részének átépítésére, Karpeles Albertnek, VI. k. sugárút és gyárutcza sarkán 3 emeletes házépítés, Burghardt F.-nek, VI. k. erdősor és János-utcza sarkán kör­építésre. szín- KÜLÖNFÉLÉK. — József főhe­rczeg madiszebédet adott a Margitsziget felső vendéglőjében, melyen a Buda­pesten időző összes miniszterek, több főtiszt a honvéd­ségtől s a fővárosban időző Römer Flóris nagyváradi kanonok részt vettek. — Trefort Ágoston közoktatási miniszter ma Kárffy Titusz miniszteri tanácsos és Sztoczek József tanárképző igazgató kíséretében a képzőt gyakorló iskolát (egyetemi könyvtár-épület­ben) meglátogatta, s ott Bartal Antal igazgató veze­tése mellett megszemlélte a helyiségeket. A berende­zést, valamint az oktatást is az egyes osztályokban igen nagy érdekkel kisérte. Hosszabb időzés után őszinte megelégedéssel távozott . A »Magyar történelmi társu­lat« okt. 1-én d.u. 5 órakor a Kisfaludyteremben r. vál. ülést tart, melynek tárgyai: 1. Aspelen J. Rein­­bold finn régész útja az áltai népek ős­hazájában, irta Barcsa Ferdinánd 2. Folyó ügyek. — Révay társaság. A magyar nyelv fő­városi tanárai s köztök a »Magyar Nyelvőr« több munkatásra ma délután magánértekezletet tartot­tak, oly ezésből, hogy a mint a többi tudományok ápo­lása s népszerűsítése érdekében már eddig külön tár­

Next