A Hon, 1878. október (16. évfolyam, 237-264. szám)
1878-10-01 / 237. szám
mint épen hallom, öt napi erős ágyúztatás után Grobuck követé példáját, s a mi legörvendetesebb ez utóbbi erőd bevétele csak három emberünkbe került. A Herczegovinában e két erőd megejtésével hadiművelet teljesen befejezettnek tekinthető. Boszniában még csak Vischegrad körül leend majd leközelebb Actatius-furulyásainknak dolguk, miután bizton számíthatni, hogy a mai nap folytán elfoglaltják hadaink Zwor nik várát (Már megtörtént, Szerk.) Tudvalevőleg emitt nem vár többé seregünkre ellenállás. Ellenben Viscegrád körül, úgy látszik, felkelők tetemes erőben csoportosulvak s elszánt hadakozásra készülnek. Positiójuk különben a természet által is roppant mód meg van erősítve. Több mértföldnyire csakis szoros hegyi utakon közeledhet támadó had, a melyeken át az ütegek meg az élelmi fuvar, kiváltkép Rogaticza felől alig vontatható előre több mint ezer lábnyi magaslatokon. Nagy óvatossággal halad tehát seregünk s alkalmasint itt is kitűnő tüzéreinkre lesz bizva majd a legnehezebb munka, mint Globuk és Livnónál. Beavatott körökben ezt az egy helyet tartják még a drinántuli vidéken megszállandónak, mire azután »Bei-Fusst« parancsol báró Philippovics. A katonai munka be lesz fejezve. Mikép lehetne Miskolcz varcsát az árvíz ellen megvédeni ? Az a rémes katasztrófa, amely ez év aug 30-án éjjel Miskolcz, később Eger városát érte, kitörölhetetlen betűkkel leend bevésve e két város történetébe, s maradandó és fájó emléket hagy maga után nemcsak a csapás által mélyen sújtott családok és egyesek körében, de úgy a környék, valamint az egész nemzet rokonérző polgárai között is, akik, midőn méltó megdöbbenéssel értesültek az óriási katasztrófáról, a képzeletet felülhaladó pusztulásról, nem készek azonnal segélyére sietni az árváknak és hajléktalanoknak. A rémület, mit a vész okozott, még jóformán alig kezdett oszladozni, az ádáz pusztulás nyomán az összedőlt házak még ott hevernek romjaikban, s ime újból megkondul a menekvésre intő vészharang, újból zúdul alá az ár, rombolva és magával ragadva mindent, ami bősz rohanásának képtelen ellent állani. — Amit megkímélt a múltkor, azt most pusztítja el, akit fedél alatt hagyott akkor, most teszi hajléktalanná. Valóban csodálatosnak és megfoghatatlannak tetszhetik a szakadó zápor és a túláradt kis folyók e borzasztó pusztítása mindazok előtt, akik habár a helyi viszonyokat ismerik ugyan, de nincsenek tájékozva azon tényezőkről, amelyek a víz ártalmatlan, szabad lefolyására akadályozólag hatnak, vagy annak egyenetlenségét, megtorlódását stb. előidézni képesek. Mert nem kell azt hinni, hogy a miskolczi és egri árvizek csupán valami rendkívüli, előreláthatatlan természeti okok következményei, amelyeket megakadályozni emberi hatalom nem volna képes korántsem! A bekövetkezett katasztrófát egyátalában nem oly természetellenes ok idézte elő, amelynek — a jövőre nézve — gátat vetni ne állana hatalmunkban. Hogy ezt bővebben megvilágítsam, csak Miskolcz városára fogom alkalmazni,mivel az ottani helyi viszonyokkal ismerős vagyok, láttam az árvíz pusztításait s ezekből következtetve, meggyőződést szereztem arra nézve, mi idézte elő azt, hogy a katasztrófa ily roppant mérveket öltött s ennélfogva miképen lehetne Miskolcz városát megóvni ehhez hasonló csapásoktól ? Miskolcz városa az Avas hegy lábánál, egy meglehetős szűk völgyben fekszik, a melynek a vízgyűjtő területe is elég kicsiny, úgy hogy a Szinva folyócska, a mely e völgy vizét tova viszi, rendes időben oly sekély, hogy a legtöbb helyen jóformán átgázolható, a Pecze-patak pedig még említést is alig érdemel. — A Szinva hosszában végig hasítja a várost, s nemcsak a rajta levő tömérdek malom és ezekkel járó gát, de e mellett sartjain, sőt sok helyen egészen a mederbe épített házak, valamint a meder roppant tisztátalansága mind, de majd hozzájárulnak, ahhoz hogy a viz szabad lefolyását megakadályozzák, s rohamos árvizek idején azt megtorlasztván, medréből kitódulni kényszerítsék. Nem kevésbé vészes hatású az a kedvezőtlen körülmény is, hogy a Pecze patak, a mely vízgyűjtő terület másik feléről van hivatva a vizet lebocsátani, bent a városba szakad a Szinvába, s igy egyidejű áradás esetében annak a vizét újból megtorlasztva, maga is feltorlódik s kész a Pecze és Szinva közt a pusztulás. Végül az Avasalja rendetlen beépítése szintén egyik tényezője annak, hogy a szakadó zápor ott oly roppant pusztításokat vihessen véghez, mint az idén. Ekkor megismerkedvén az árvízveszély természetes okaival, beláthatjuk, hogy azoknak az elhárítása nem oly dolog, amely képes volna daczolni a mérnöki tudomány mai állásával. Miskolcz városát az ideihez hasonló katasztrófának kitenni nemcsak vétkes mulasztás, de valóban megbocsáthatatlan bűn volna. Épen ezért idejekorán gondoskodni kell arról, hogy ennek elejét vegyük — kötelesssége ez nemcsak a városnak, de magának az országnak is, melynek Miskolcz egyik kiváló városa. Én részemről csak kötelességet vélek teljesíteni, amidőn jelzem az utat és módot, amelylyel Miskolcz városát — lelkem igaz meggyőződése szerint ■— meg lehetne óvni az ideihez hasonló romboló árvizektől. __Hogy miképp arra legjobban megadja a vezérfonalat maga az idei árvíz pusztítása. A legelső teendő volna, igénytelen nézetem szerint, az egész vízgyűjtő medence részletes és alapos tanulmányozása, úgy helyszíni, mint hydrographiai tekintetben. Ez tájékozást nyújtana az ott összegyűlő víz legczélszerűbb felfogására és levezetésére nézve s lehetővé tenné az egész szabályozás alapelvének a megállapítását. E tekintetben különben már az eddigi szomorú tapasztalatok bizonyára megérlelték azt a meggyőződést, hogy a Szinván levő valamennyi malom és gát eltávolítandó, illetőleg lerombolandó, mert ezek a legnagyobb mértékben gátolják a víz szabad lefolyását s áradás alkalmával veszélyes torlódásokat idéznek elő. A meder a legnagyobb víznek megfelelő méretekkel látandó el. Ennél fogva szakértő mérnökkel kell azt egész hosszában megvizsgáltatni, tanulmányoztatni, s megfelelő szélességgel, mélységgel és fenéklejtővel ellátni. Amennyiben a mederbe épített házak akadályul szolgálnak a viz szabad lefolyására s árvízkor torlódást idéznek elő, szintén eltávolitandók s a folyó medre folytonosan és gondosan tisztán tartandó. A Pecze-patak medre akkép szabályozandó, hogy az a városon kívül szakadjon a Szinvába, s e mellett szintén egész hosszában megfelelő méretekkel látandó el s a viz szabad lefolyását gátló minden akadály itt is múlhatatlanul eltávolitandó. Végül kívánatosnak mutatkozik még az Avasalja olyképen való rendezése , hogy ott az épületek ne állják mindenütt útját a hegyről lerohanó víztömegnek ; miért is szintén szakértő mérnök által megvizsgálandó, melyek a hegylejtő legmélyebb részei s melyek volnának arra alkalmasak, hogy mint kikövezett keskeny közök a lefolyó víznek utjául s e mellett rendes időben közlekedésre is szolgálnának. Íme ezek volnának röviden jelezve, azon teendők, amelyeknek a foganatosítása — igénytelen nézetem szerint — hivatva volna Miskolcz városát megóvni oly vészes katasztrófáktól, mint aminőt az idén éli át. Nem állítom azt, hogy az mindert bajnak elejét venné, de lelkem meggyőződése, hogy ha mindazt, amit itt csak vázlatosan soroltam elő, kellő szakértelemmel foganatosítják, az árvízveszély soha sem fog oly roppant mérveket ölteni, mint amennyi vagyont és oly sok életet pusztított el azon a felejthetetlen rémes éjszakán. Gonda Béla: Glossák a népgyűléshez. Egyszerre a lövöldéi népgyüléssel jelenti a távíró, hogy ami még hátra volt az okkupálandó terület fontosabb stratégiai pontjaiból, azok is már katonáink kezei közt vannak, u. m. Krobuk, Livnó, Zvornik. A »Times« jelentéssel még hivatalosan nincs megerősítve, hogy csapataink megszállották Visegrádot is. E szerint minden, de minden fontsabb pontja Boszniának és Herczegovinának már hatalmunkban van. Vagyis más szavakkal, az okmpáczió be van fejezve, azon területnek okmpácziója, melynek megszállására monarchiánk eurómi megbízást kapott. Ekkor harangozzák össze a szélbalogok a népgyűlést, melynek egyik czélja: visszahívni a csapatokat, mikor a dolgok természete szerint amúgy is viszszahivatik annyi csapat, ahány a kivívott eredmény kockáztatása és kárbaveszése nélkül visszahívható. A népgyűlés tehát ily viszonyok között körülbelül »eső után köpenyeg volt.« No de nem bíbelődünk tovább magával a népgyülés tényével és czéljaival, melyek nem annyira a hozott határozatokban, mint inkábbb Helfynek így lapsus linguae-jében keresendők. Helfy kifecsegte, hogy a közelgő országgyűlésre »hangulatot« kell csinálni, mely aztán meleggé tegye a miniszterek bársonyszékeit. Csak épen egy pár puskaropogtatással akarjuk viszonozni a lövöldében történt sok baklövést. Tündökölt ezekben Eötvös Károly, ki rövid néhány év alatt a Kerkápolyi-korszak mamelukjából televér demagóggá qualifikálta magát. Azt mondá beszéde elején, hogy: »Itthon terjed az elszegényedés. Ipar és kereskedés szünetel, hogy annál gyorsabban működjék az adóvégrehajtás, nincs vállalkozási kedv, nincs olcsó tőke, nincs vidám fogyasztás, a szántóvető nem képes haszonnal eladni terményeit, az államháztartásban emelkedő deficzit, az állam hitelben sülyedő bizalom, rom és pusztulás mindenütt.« De megzavaró egy inopportunus közbeszólás, mely azt hangoztató, hogy »bezzeg máskép volt ez a dicső Kerkápolyi-korszakban, mikor teljes békét élveztünk!« Hanem csak hamar magához tért a szómnok, és folytatá, hogy a kormány három éven át azt mondta, hogy »Törökország integritása meg lesz mentve.« De erre meg mi azt mondjuk, hogy ebből egy árva betű sem igaz. Meg ráfogásnak is igen gyarló s nagy merészség kell hozzá, hogy valaki még egy vasárnapi népgyűlés előtt is ilyet mondjon. De még erősebben ültető föl a »szólnok« a tisztelt publikumot, midőn ezeket mondá: »A mi szabadságunkat nem teszi erősebbé a bosnyákok rabigája. Nekünk a szomszéd népek szabadságát fegyverrel elnyomni nem érdekünk és nem természetünk.« Tehát a mi eddig Boszniában és Herczegovinában létezett, az »szabadság« volt s a mi az okkupáczió folytán lesz, az »rabiga.« Valóban fölötte keveset tételezett föl a t. »szólnok« publikumának józan eszéről, ha azt gondolta, hogy ilyen bornirtságot menten bevesz s hogy efféle képtelenségekkel még tán propagandát is lehet csinálni. Hisz a zsebkendő luxusát nem ismerő vad herczegovácz is, midőn meghódolt, csapatainkat mint »felszabadítókat« üdvözlő. El nem képzelhető, mi dicsőség van abban, ha valaki a felfogás vadságában túlszárnyalja magát a tülmetélő herczegováczot és bosnyákot is. Hát még az a következetesség! Eötvös beszéde elején csattog-pattog a külön délszláv államalakulások ellen; muszka politikusnak szidalmazza András Byt, mint aki sem magyar, sem osztrák, hanem épenséggel »muszka« politikát csinál, elárulva a nemzet s az ország érdekeit és feldarabolja Törökországot. Aztán később egyet fordul s azt tanácsolja Andrássynak, hogy ha jóvá akarja tenni mindazt, amit az ország vitális érdekei ellen vétett, hát akkor kövessse a muszka politikát mintául. Vagyis, hogy szó szerint idézzük e rengeteg bölcsességű szavakat: »Szerezzen Andrássy Boszniának és Herczegovinának olyanforma önállást, aminőt adott az orosz Bulgáriának !« És nehogy valaki gyanúba fogja, hogy félrebeszél, utána veti, hogy: »komolyan mondom ezt.« — Ő komolyan mondja ezt. — Mi erre csak azt jegyezzük meg, hogy valamint ő azt mondá, hogy »soha sem bocsátja meg« a kormánynak őszinteséghiányait, úgy a józan ész sem fogja Eötvösnek megbocsátni soha ezen »őszinte« és hozzá még »komoly« beszédet.* Nagy kérőre aztán, épen beszéde zártakor, észre tért a »szólnok.« Mondott okokat is, sürgetvén Andrássyt, hogy kössön a portával egyezséget. Ezt helyeseljük mi is, törekszik erre Andrássy is. De hogy mindeddig létre nem jött a konvenezió, annak a szultán az oka, ki számba sem veszi minisztereinek, a felelős államférfiaknak ez ügyben már hetek előtt hozott határozatot, hanem a fanatikus és szűk látkörű imámoktól kér tanácsot és követi azt. Csak az nem érthető ismét, hogy ezen különben helyes követelést miért tenni indokolásával kellett Eötvösnek — csúffá Hogy mi mindent beszélt egy álló hosszú óráig Simonyi Ernő, erre nem terjeszkedünk ki; beszéde elriasztólag hat reánk ; nehogy mi is hasonló hibába, a közönség türelmével való visszaélésbe essünk. Eötvös vázolt »szónoklata« kellő tájékozást amúgy is nyújt az iránt, hogy a tegnapi jobb sorsra érdemes népgyűlésnek mi mindent kellett bevenni, ami egy strucz-gyomornak is sok volna. Simonyi Ernőre az ilyen beszélési alkalom tisztán egészségügyi szempont alá esik. Egy neme ez neki a biztossági szelentyűnek, hogy kifújhassa magát, megkönnyebbüljön. Váljék egészségére! A vasúti- és kereskedelmi szerződés Szerbiával. Egy berlini lap, a »B. Bors. Ztg.« múlt szombati száma hosszabb közleményt hoz Ausztria- Magyarországnak Szerbiával kötött közgazdasági szerződéséről. A közleményben közölve van szerb hivatalos forrás alapján a szerződés szövege is. Vájjon egészen hiteles-e ez, nem merünk érte jót állni, majd felvilágosít erről a delegátiók elé terjesztendő diplomatiai okmányokat tartalmazó »Vörös könyv.« Lényegileg az okmány tartalma hitelesnek látszik előttünk is, mert a londoni »Economist« nyomán már előbb mi is nagy vonásaiban a közlött okmánynyl egyezőnek ismertettük azon alkudozások eredményét, mely a berlini congressuson külügyérünk és Szerbia meghatalmazottja közt létrejött. De nemcsak az okmány szövegét, hanem az ahhoz csatolt commentárt is érdekesnek tarjuk, csak azt jegyezzük meg rá, hogy Németországban, mint ebből látható, kedvezően ítélik meg a kötött conventiót. íme a berlini tőzsdelapnak említett közleménye : A változások, melyeket az orosz-török háború a dunai államok politikai alkotmányában előidézett, egész határozottan Ausztria-Magyarországgal való szorosabb csatlakozására utalják azokat. Ausztria-Magyarország s Szerbia között máris köttetett egy szerződés, mely a két ország gazdasági egyesítését közel kilátásba helyezi. Ausztria-Magyarország, mint gazdaságilag hatalmasabb állam, fogja ezen egyesülésből a nagyobb előnyt hozni. Minthogy azonban az osztrák-magyar hatalmi állásnak megszilárdulásaEurópa délkeleti részében nemcsak Németország politikai, hanem hasági érdekeinek is megfelel, fontossággal bír reánk nézve, hogy az egyezmény feltételeit megismerjük. Szerb hivatalos közlés szerint az egyezmény tartalma a következő: 1. Az osztrák-magyar kormány kötelezi magát, hogy vasúthálózatát összeköttetésbe hozza Belgrádban a szerb vasutakkal. A szerb kormány viszont kötelezi magát, hogy a congressus határozmányainak értelmében a tervezett vasútvonalakat, melyek egyfelől Berován át, másfelől a Salonik-Mitrovicza vonalon át az előbbeni szerb határhoz Alexináczra fognak vezetni, ki fogja építeni és üzletbe helyezni. Ezen vasútvonalaknak három év alatt készen kell lenni. A két kormány közös egyetértéssel rajta lesz, hogy az illető bolgár és török kapcsolati pályák egyidejű kiépítése is biztosítva legyen. E vasutak építése és üzlete egyforma lesz, és az azokra vonatkozó üzleti szabályzatnak meg kell egyezni, amennyire lehetséges, a nagy magyar-osztrák vonalakon és az előbbi ruméliai vasúthálózaton érvényben volt üzleti szabályzattal. 2. A kereskedelmi viszonyok Ausztria-Magyarország és Szerbia közt akkor fognak szabályoztatni, hogy a két ország terményeinek kicserélése lehetőségig megkönnyíttessék és a szoros és tartós összeköttetések a két ország közt előmozdíttassanak. Tekintettel a határtartományok különös szükségleteire, a kereskedés a határon külön szabályzatnak lesz alávetve. Ezelből Ausztria-Magyarország és Szerbia különösen arra kötelezik magukat, hogy az említett czélnak megfelelő kereskedelmi szerződést fognak kötni. Egyidejűleg a két ország vámterületi egyesítésének kérdése beható megvizsgálás tárgyát is fogja képezni , ha váljon ez a két szerződő fél érdekével összeegyeztethető. Bárminő alak mellett történjék a megállapodás, kötelezi magát a két szerződő fél, a béke ratificatiója után mielőbb e tárgyban conventiót kötni. E czélból négy hónappal ezen időponttól számítva, vagy lehetőleg előbb össze fognak lépni Bécsben az érdekelt két szerződő fél megbízottjai. 3. Míg Ausztria-Magyarország magára vállalja, hogy a Vaskapu szabályozását Orsovánál a fejedelemség pénzügyi segítségére való igény nélkül el fogja készíteni, utóbbi kötelezi magát, hogy engedélyezni fogja mindazon könnyítéseket, melyek munka bevégzésére megkívántatnának, s amíg szükség leend, a szerb partot is használhatja Ausztria-Magyarország. A hajózás tekintetében a Vaskapun át Szerbia részére a legkedvezményezettebb államoknak adandó előnyök biztosíttatnak. E szerződés igen örvendetes kilátást nyújt Ausztria kereskedelmi forgalmának fejlődésére Szerbiában és Európa délkeleti részén. A tervezett vasútvonalak, a török vonalakkal való csatlakozás, a Vaskapu szabályozása nagy lendületet fognak adni a keleti kereskedésnek, mert nemcsak a Dunafejedelemségek gazdasági erejét fogják fejleszteni és ezeket fizetésképesebbekké tenni osztrák iparczikkek vásárlására, hanem az angol versenynyel szemben, mely jobb összeköttetései által előnyben volt a Keleten is erősebbé fogják tenni Ausztria-Magyarország iparát. E körülmény azonban önkényt értetődőleg kihatással lesz a német kereskedelemre a Dunafejedelem- cégekkel. Minél inkább terjed a műveltség Keleten, minnél inkább nő az ottani lakosság szükséglete és fizetésképessége, annál jobb kilátása van a német iparnak is arra, hogy terménykivitelét azon országokba emelje. Az említett tárgyalások hátterét képezi a vámügyi egyesülés. Ez azt jelentené, hogy Ausztria-Magyarország kizárólagos kedvezményben fog részesülni Szerbiában a többi nemzetekkel szemben, hogy terményeit teljesen vámmentesen vihetné be s legfeljebb némi átmeneti díj szedetnék. Természetes tehát, hogy Ausztria-Magyarország kívánatosnak tarthatja a vámterületi egyesítést Szerbiával. Ha Románia is magáévá tenné a törekvést, akkor utánzásra találna itt a német vámegyesület. De természetesen ennek politikai oldala nem oly ártatlan. Mert míg a német vámegyesületben egynemzetiségű elemek egyesültek, melyek azonos nemzetiségük daczára oly gyakran viszályba keveredtek, alig lehet várni, hogy különböző nemzetiségeknek vámügyi egyesítése másra vezessen, mint örökös czivódásra, mely Ausztria Magyarország tekintélyét nem éppen növelné. Azonban talán mégis sikerülni fog ezen különböző nemzetiségek daczára egy magyar szláv szövetséges államot alakítani, melynek a német birodalomhoz hasonló módon az osztrák császár képezné látható fejét, anélkül, hogy ez által a szövetséges álamok önállósága csorbát szenvedne. A dunai tartományok politikai viszonyainak consolidálása tekintetéből elvitathatlan fontossággal bírna ezen vámügyi egyesülés. »La giovina Trieste. < E czím alatt — mondja a »R i f o r m a« jelenik meg Triestben, két havi füzetekben, a trieszti titkos társaság közlönye, nyomtatva a társaságnak ugyancsak titkos nyomdájában. Szerintünk e lap sokkal nagyobb valószínűséggel Rómában, s tán épen a »Ri forma« nyomdájában lát napvilágot. Mivel táplálkozik a»Lagiovina Trieste,« megmondja nekünk a »Ri forma,« mert maga a lap nem jutott el hozzánk. Első számának első czikkében tehát a zuglap ezeket mondja: »A mi jelszavunk a harcz, mert az elnyomott és elnyomó közt semmi alkudozásnak nincs helye . . . harczolni kell .... programmunk afölkelés, mely szent mint a haza eszméje, szent mint az igazság s a szabadság, melyek lobogójára kváliz, — szilárd mint szirtjeink, — rettenetes mint tengereink. (Borzasztó!) A zaglap feladatául tűzi ki magának hirt adni mindarról, mi a haza ügyét érdekelheti, előkészíteni a fölkelést s megadni rá a jelt a szükséges perczben. Második czikkében a trieszti, goricziai s trentoi ifjakhoz intéz fölhívást, szökésre buzdítván őket az ausztriai lobogók alól. Van egy falánkos czikkje a trieszti zaglapnak, melynek ez a czime : Véreink Boszniában s Herczegovinában, melyben tudatja, hogy a trieszti »Giovane Trieste« forradalmi bizottság egyetértésben a Rómában székelő »Triestino- Istriano« bizottsággal, egy bátor hazafit küldött Boszniába s Herczegovinába azon megbízással, hogy a sebesült s fogoly olaszokat támogassa s a többiekkel együtt költségekkel lássa el, hogy a fölkelőkkel egyesülhessenk a közös ellenség ellen. Nézzük a hirdetéseket, mindig a »Riforma« leírása szerint. Az első hirdetés megint szökésre buzdítja az ifjakat. A második komolyan figyelmezteti az impresáriókat, hogy az őszi s téli évad alatt a színházak zárva tartandók. A harmadik a dynamitraktárak tulajdonosait hívja föl, hogy szárazon tartsák áruikat az adott pillanatra. * * * Közöl még a »Riforma« egy kiáltvány-félét is, mely, mint állítja, ezer meg ezer példányban terjesztetett volna el az ausztriai olaszok közt. E kiáltvány szerint a jelszó: Szabadság vagy halál! » . . . Egyesüljetek ifjak, valamennyien — szól a kiáltvány — gyakoroljátok magatokat a fegyverforgatásban, hogy adott jelre készek lehessetek! »Gyalázat a gyávákra ! Borzasztó boszu érendi el az árulókat! ...Készítsük elő Itáliát egy Ausztria elleni irtóháborúra szóla ő e napokban, fegyverre tehát testvérek. Egész Itália velünk van! stb. stb. E kiáltvány alatt a következő aláírás olvasható : La sociazione di propaganda per e provincie irredenta (a föl nem szabadult tartományok javára alakult propaganda társult), mely pedig tudvalevőleg Nápolyban székel. Az aradi vértanúk emlékszobra. Az aradi vértanuk emlékére fölállítandó szobor érdekében beküldött pályaművek Aradról fölküldetve, a múzeum nagy lépcsőházában ki vannak állítva. Nálunk, hol a monumentális művészeti alkotások száma oly jelentéktelen, ezen kiállítás már magában véve is jelentőséggel bir, de fontos annyiban is, mert a feladat ez alkalommal per eminentium nemzeti jellegű volt s igy eredménye némileg azon vitatott kérdéshez is szolgáltathat adalékot, váljon képes-e a magyar nemzeti művészet, mint ilyen, valaha megalakulni ? Bármily előítéletesnek véljék is olvasóink szemlénket, be kell vallanunk ezen bevezető sorok után, hogy minket a pályaművek megítélésénél ezen nemzeti jelleg kutatása is vezérelt. Egyszerű emlékszobrot, mely semmit sem magyaráz, az adott viszonyok között hajlandók volnánk csak oly rossznak, sőt még bizonyos tekintetben jobbnak tartani, mint p. »Az önfeláldozásnak« jeligével ellátott kompositiót, melynek szerzője egészen eltekintve attól, hogy a tetőn álló Pannónia kinyújtott tenyerén igen ízléstelenül egy kis angyal bábot tart, s hogy egészében összhangú erő alig létezik, eltekintve, mondjuk, ezen inkább átalános hibáitól, szimbólumok gyanánt helyesnek tartja Prometheust, Socratest, Krisztust (a vatikáni Pieta alakjában) s az utolsó ítéletet venni föl egy ily magasztos hazafius föladatot visszatükröztető emlékműhöz. Magától érthető, hogy a hazafiaság s nemzeti jelleg nem a külsőségekben keresendő. A »pro patria« jeligéjű vázlat szerzője bizonynyal szegénységi bizonyítványt állított ki magáról, mikor a hármas nemzeti szint is alkalmazni akarta hengerszobrán a populus nagy mulatságára s bámulása tárgyául. úgy látom azonban, hogy akaratlanul benn vagyok a bírálatban s a 15 kiállított pályamű közül már kettőre nézve véleményt is mondottam. Úgy hiszem, e kettőről elég is ennyit mondani. Nem, mintha a legroszszabbak volnának. »A hazáért« jeligéjűnek »alapeszméje,« már csak tartsuk meg ezen stereotyp kifejezést: túltesz mindannyin. Ez a jó »művész« emlékoszlopát kerítéssel véteti körül s e kerítés oszlopaira aggatja fel a tizenhárom vértanúnak mellszobrát, — mintha mindannyi csakugyan kegyes lelkeket visszariasztó gazember lett volna. A »Nem vagytok halva, ti hősök« jeligéjű szintén extravagáns eszmével remekel, Arad város bástyatornyos czimerét állítja föl oszlopnak s abból — mintegy toronyőröket az ablakokból *— nézeti szét két sorban a vértanúkat. Elismerjük, hogy a 13 mellkép elhelyezése (s pedig ezt megkövetelte a pályázat!) igen nehéz feladat volt s csak azoknak sikerült az, kik ezen alakokat nem igyekeztek központtá tenni. A »Tettek sugara átragyog időn s enyészeten« czimű mű szerzője is, holott alapgondolata, a vértanúk megkoszorúzása Pannónia által, nem rossz, egész művét elrontotta ezen csoportok által, melyek ez emlékszobrot indokolatlanul ketté metszik. Leginkább sikerült az elhelyezés »A haza minden előtt« jeligéjű mű szerzőjének, midőn e mellképeket homorú alakban helyezte el. E szobor az által is kiválik többi társai között, hogy valódi emlékoszlop, nem pedig síremlék, amint azt igen sok pályázó tervezte, holott a pályázat föltételei között határozottan ki volt emelve, hogy ezen emlékszobor Arad városában helyeztetik el. A »Dulce et decorum« jeligéjű mű például a Rokbus kórház Ízléstelen szűz Máriájára emlékeztető szobra daczára sok előnynyel bírna társai fölött, ha nem volna határozatlan s kizárólag siremlékjellegü s ilyen a sokkal gyarlóbb »Freiheit« jeligéjű is; a »Martyrok kápolnája« compositiója még csinosabb s kissé nehézkes méretei daczára elég vonzó, különösen a lábazatára vonatkozó, azonban ez is inkább síremlék. Nem tudjuk, vájjon nem ezen eszme lebegett-e az »Az nem tehet, hogy anynyi szív hiába ontott vért« jeligéjű mű szerzője előtt is, mert ha nem, műve határozottan tévesztett s compositiójánál fogva inkább valamely nyilvános kút decoratiójának látszik, mint monumentális emlékszobornak, holott részleteiben öntudatosan törekszik az eszményítésre. Compositiója s eszméi talán legsikerültebbek a »Csatájuk a védelmezett népjog csatája volt« jeligével ellátott műnek. A rabság, árvák, egyszerű, de ügyesen alkalmazott idealizálása, a négy honvéd is igen sikerült. De ki vethetné bizalmát oly művészbe, kinek az összhangról s a méretek világosságáról s határozottságáról — legalább ezen vázlat után ítélve — fogalma is alig van s tisztán technikai hibák miatt vázlatát túltömötté, nehezen érthetővé s igy csaknem élvezhetlenné teszi ? Az eszme ügyesebb kézben talán diadalt aratott volna, igy bizonyosan eltörpül. Nem ily ügyetlen az »1849« jeligéjű mű szerzője. Alig van a pályaművek között egy is, mely enynyire sikerült volna. Összhangzat, hatásos nemes egyszerűség, tiszta határozott styl kitűnő művé alkotnák ezen pályaművet, de hiába, a mert — nem magyar s ezért az egész ridegen hat. Épen igy vagyunk a különben kevésbé szylszerű »K e g y e l e t« jeligéjű művei is, mely bizonyos körülmények közt lehet alkalmas emlék, de ezen pályázatból határozottan kirekesztendő. A főrendiház bejárata előtt álló jelige nélkül levő műigen nagy kényelműségre mutat a rendezőségtől, hogy a számok s jeligék több helyen hiányzanak) sok tekintetben emlékeztet a »Csatájuk a védelmezett stb.« jeligéjű műre s nem rossz dolog habár szintén hideg. Lehet, hogy a beküldött vázlat aránylag leggondosabb feldolgozása okozza, annyi tény, hogy a »Haza minden előtt« első tekintetre a legkellemesebb benyomást okozza. Allegóriás alakjai — Nyugvó hős, ■ Hunnia széttépi lánczát. Áldozatot hozó honleány, Haldokló katona — szintén szellemesek s könnyen érthetők. Benső tartalma talán nincs annyi, mint a »Csatájuk« stb. jeligével ellátott műnek; compositiója nem oly nemes, mint az »1849«, (habár ezen egyes változtatásokkal p. Pannónia lobogó zászlóval ábrázolása által sokat lehetne segíteni), de egészben véve nézetünk szerint ez felel meg leginkább a pályáit föltételeinek. Monumentális műve, mely első tekintetre magával ragadná a nézőt s eszméket költené fel agyában, ezen pályázatnál nem számítottunk s igy — csekélyebb mértéket alkalmazva reá — azt egészen meddőnek s sikertelennek nem mondhatjuk. Különösen örvendünk ha csakugyan igaz az, hogy a pályaművek nagyobb s jobb része épen Magyarországból került ki. A fővárosi közmunkák tanácsából. Budapest, szept. 26. Báró Podmaniczky Frigyes alelnök az ülést megnyitván, Hofhauser Lajos és Ribáry József tanácsosokat kéri fel a jegyzőkönyv hitelesítésére. A fővárosi hatóság által a külső nádorutcza és nagy stállóutcza átkövezésére vonatkozó tervek és költségvetések, tekintettel arra, hogy ezen munkálatok csak ideiglenesek és a lejtésméreteket nem változtatják, helybenhagyatnak. Úgyszintén jóváhagyatnak a VIII. kerületi Magdolna és VII. kerületbeli Miksautczák átkövezésére vonatkozó tervek és költségvetések, ez utóbbira nézve azonban oly megjegyzéssel, hogy annak a kerepesi és dohányutczák közti részében a gyalogjáró a már véglegesen megállapított lejtésmagasságban fektettessék. A pesti hazai takarékpénztár által a Kálvintéren fölállítani szándékolt szökőkút helyének megállapítására nézve két tervezet került tárgyalás alá. Az egyik, a fővárosi hatóság által beterjesztett tervezet szerint a szökőkút a kecskeméti utcza tengelyén, körülbelül 30 méter távolságra a Németh-féle háztól lenne fölállítandó. Tekintettel arra, hogy s pont sem a múzeum körút felé, sem a vámház irányában látványi szempontból nem kedvező s a szabad közlekedésre is hátrányos, a közmunkatanács műszaki osztálya egy másik tervet készített, mely szerint említett kút fölújítási helye a múzeum körút és kecskeméti utcza tengelyére terveztetik. A tanács szótöbbséggel ez utóbbi tervet fogadta el, minthogy e szerint nemcsak a szemnek kedvezőbb látvány nyujtatik, hanem főleg mert ezáltal az igen sűrű közlekedés legkevésbé sem akadályoztatik. Tárgyalás alá került a m. k. Curia felfolyamodása a városi hatóságnak azon határozata ellen, melyben a barátok terén levő ház udvari és mellékrészein egy emeletnek leendő ráépítése megtagadtatott. Fellebbezésnek csak azon határozott kikötés mellett adatott hely, hogy ez ideiglenes építés által támadó 8500 frtnyi értékemelkedésért az általános szabályozás keresztülvitele esetére semmiféle kártalanítás ne követeltessék, mivel a Curia részéről egy jogilag érvényes nyilatkozat lesz kiállítandó. A Miskolcz és Eger városokba, az ottani árvizek okainak és lefolyásának tanulmányozása végett kiküldve volt Wolfarth és Schmiedt főmérnökök által beadott előleges jelentés tudomásul vétetik és elhatároztatik az azok által legközelebb beadandó kimerítő jelentésnek autográfiai utón való kinyomatása. Következő építési engedélyek akadálytalanul adatnak ki: Stolcz-Apáthy Arankának, II. k. Lipótmezőn, 376. sz. a. erkélyre, Hegyesi M.-nek, I. k. zugligetben, 453. sz a. kertiházra, Magyarevits Jeremiásnak, I. k. Tabán, templomtéren, plébánia házra, Luksche Fábry Gizellának, I. k. Lipótmezőn 7709. sz. a. pótépités, Schwebis, J. VIII. k., sárkányutcza 7923. sz. pótépités, Saxlehner A., I. k. Lágymányoson, gépház, Prezzi A. III. k., újvilág utcza 99. sz., pótépités, Ungar Ignácz, I. k. kültelek 9587. sz. lakóház, Grünwald és társa, III. k. sztendrei ut, kapusház, ugyanannak, III. k. szt.endrei után leégett szeszgyárának újból fölépítése Schulek Frigyesnek, az I. k. Mátyás templom keleti részének átépítésére, Karpeles Albertnek, VI. k. sugárút és gyárutcza sarkán 3 emeletes házépítés, Burghardt F.-nek, VI. k. erdősor és János-utcza sarkán körépítésre. szín- KÜLÖNFÉLÉK. — József főherczeg madiszebédet adott a Margitsziget felső vendéglőjében, melyen a Budapesten időző összes miniszterek, több főtiszt a honvédségtől s a fővárosban időző Römer Flóris nagyváradi kanonok részt vettek. — Trefort Ágoston közoktatási miniszter ma Kárffy Titusz miniszteri tanácsos és Sztoczek József tanárképző igazgató kíséretében a képzőt gyakorló iskolát (egyetemi könyvtár-épületben) meglátogatta, s ott Bartal Antal igazgató vezetése mellett megszemlélte a helyiségeket. A berendezést, valamint az oktatást is az egyes osztályokban igen nagy érdekkel kisérte. Hosszabb időzés után őszinte megelégedéssel távozott . A »Magyar történelmi társulat« okt. 1-én d.u. 5 órakor a Kisfaludyteremben r. vál. ülést tart, melynek tárgyai: 1. Aspelen J. Reinbold finn régész útja az áltai népek őshazájában, irta Barcsa Ferdinánd 2. Folyó ügyek. — Révay társaság. A magyar nyelv fővárosi tanárai s köztök a »Magyar Nyelvőr« több munkatásra ma délután magánértekezletet tartottak, oly ezésből, hogy a mint a többi tudományok ápolása s népszerűsítése érdekében már eddig külön tár