A Hon, 1878. október (16. évfolyam, 237-264. szám)
1878-10-20 / 254. szám
254. szám, XVI. évfolyam. Budapest, 1878, Vasárnap, okt. 20 Kladd-Mvatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra..........................................................2 út-3 hónapra ...•.•••••• 6* 6 hónapra ................................................................ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint...................................1 . Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP Szerkesztési iroda Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, október 19. A munka kezdetén. Mindenik alkotmányos tényező, a maga körében, tegye meg kötelességét, és akkor a válságból, parlamentáris, rázkódás nélküli kibontakozás lesz; de ha csak egyik eltéveszti ezt szem elől, a válság hosszadalmas vagy káros processust fog venni. És azt senki sem fogja tagadni, hogy a kötelesség pontos és lelkiismeretes teljesítésében, első az uralkodó. Oly szigorúan alkotmányos minden lépésében, oly kitartó minden válság izgalmaiban, oly rokonszenvvel viseltetik a nemzet minden baja és vágya iránt, hogy lehetetlenség tőle többet kívánni; tőle, kinek épen alkotmányos uralkodói kötelességénél fogva, kellő méltánylattal kell viseltetnie monarchiája nagyhatalmi állása és minden tényezőjének jogosult igényei iránt. Ő, dynastiája és monarchiája magas érdekei körébe felöleli az egyes nemzetek jogait, érdekeit, de ezektől is, épen a történelmi fejlődés vagy szerződés folytán keletkezett kapocs erejénél fogva megvárhatja azt, hogy az ő magas szempontjai és nagy érdekei iránt is, legalább azon téren legyenek tekintettel, melyen azok actióba vive, lekötve, kockázatnak kitéve vannak; és másfelől: sem azok megítélésében, sem az ő uralkodói állása iránt, ne viseltessenek kicsinyes tekintetekkel. Márpedig az az egész eszmekör, melynek Irányi Dániel ma az országházban kifejezést adott, a parlamentáris és lejális tekinteteknek hódolni nem mindenben akaró szélbal nevében, ilyen kicsinyes eszmékből áll. Az uralkodó és nemzet egyenjogúságát vitatja és a nemzeti zászló mellett meg sem tűri a sárga-feketét, mint szeretjük hinni, az uralkodó családi tűzhelye fölött, az uralkodó és nemzet közös ünnepélyes, alkotmányos érintkezése alkalmával. Sőt úgy elfelejti a dynaszta jogait, egy udvar igényeit, hogy a szertartás személyzetét is megszabni akarja, magyar nemzeti szempontból pedig, főleg ily nehéz időkben, az ország jogaiba és méltóságába nem ütköző külsőségekkel föllépni és kellemetlenségeket csinálni, durva kézzel bevágni egy dynaszta szertartásába épen akkor, mikor az a legszigorúbban teljesíti alkotmányos kötelességeit, nemcsak a trónteremben, de legmagányosabb érintkezéseiben és bureaujában is, valóban nem lehet nemzeti politika. Csak úgy teljesítse mindenki kötelességét : alkotmány, monarchia és hazánk iránt, mint a király, és akkor nem lesz baj, legalább nem belülről jövő baj. És az uralkodó után, az országgyűlés két háza, ezek kifolyása, a delegáczió van hivatva a válság alkotmányos, üdvös megoldásában közreműködni. Szigorúan, törvényesen körvonalazva van hatáskörük és a kormányokkal szemben való viszonyuk; nem fogja azokat senki felcserélni, bár e tekintetben többfelől aggodalmak merültek föl. Némelyek az ellenzék, sőt a szabadelvű párt tagjai közül is, féltik a törvényhozás hatáskörét a külpolitikában, a delegáczióktól, csak azért, mert a delegácziók rövid idő alatti megválasztására és működé- sére sürget az idő. De, ha a kormányok nem sietnének a delegácziók összehívásával, akkor méltán tennék ki magukat azon hármas alapos vádnak, hogy : először a közös kiadások és eddigi külügyi adió alapos, részletes igazolásával késnek; másodszor halogatják a feleletre vonás lehetőségét, magával a főtényezőjével, a közös kormánynyal szemben; harmadszor a jövő évi közös háztartás alapos és idején való megvitatását teszik lehetetlenné. E követelményeknek tesz eleget a kormány, midőn a delegácziókat összehívja, úgy hogy még novemberben eleget tegyenek ama sürgős feladatoknak. Mert, hogy a külpolitika bírálása a múltra, irányzása a jövőre nézve, szintén a delegácziókban lehetséges, legrészletesebben, legilletékesebben; miután ott van illetékes fóruma előtt a főtényező, a közös kormány, azt nem lehet kétségbe vonni. De mindez, a törvényből és helyzetből oly szoros kényszerűséggel folyik, hogy a törvényhozásokra abból nem sérelem és jogmegszorítás, hanem az az előny háramlik, hogy közvetve bár részletesebb felvilágosításokat nyernek a külpolitika czéljairól és indokairól is. Ez azonban nem azt teszi, hogy tehát a törvényhozások mindaddig hallgassanak, míg a delegácziók létre nem jönek és pláne működésüket, a politika bírálata tekintetében, el nem végezték. Hiába szeretnék az ellenzéki lapok ezt a szándékot imputálni a kormánynak, mert ilyen fogásokhoz az nem folyamodik; különben is, nemcsak szándékaitól esik távol, de kivihetetlen lenne is. Mert a trónbeszédre adandó választ, az országgyűlés senki kedvéért el nem halaszthatja és a válaszfelirat, valamint az e fölött önként keletkező vita, egész mértékben felölelheti és fel is kell, hogy ölelje a külpolitika bírálatát. A kormány pedig, e vitával szemben, néma nem maradhat, mert az ő felelőssége mellett végrehajtott tények vagy megállapított irány bírálatáról lesz szó ; tehát nemcsak alkotmányos kötelessége, de saját érdeke is úgy hozza magával, hogy a védelmére alkalmas adatokat és felvilágosításokat a parlamentnek megadja. A részletek, nevezetesen a külügyi kormány levelezése alkotmányunk szerint, a delegácziók elé tartoznak ugyan, de nem is ezért felel a magyar miniszterelnök, hanem a politika átalános irányáért, tetteiért (és így a berlini kongressusért is) és költségeiért, a fő eredmény és a törvényhozás által meghatározott összegen túl terjedő költekezés igazolása tekintetében. Lesz tehát alkalom a vitára, tárgy a politika bírálatára elég, ne féltse senki a törvényhozás hatáskörét, nem fogja azt tángálni senki és semmi. Csak tegye meg mindenki elfogulatlanul kötelességét! És többet ne vindikáljon, mint a mi törvény szerint, az egyes faktorokat megilleti, hogy egyik működése se legyen akadályozva : az idő, a válság természete és a helyzet kényszerűsége int erre! — Az országgyűlési szabadelvű párt vasárnap f. hó 20-án, d. u. 6 órakor értekezletet tart. A HON TÁRCZÁJA: tobarog a hó alatt vagy a zöldszímnév. Történelmi regény, hat kötetben. Irta: Jókai Mór. (13. folytatás.) Rossz, mert organizálhatatlan. Aki tervünket végre akarja hajtani, annak a helyzet urának kell maradni. Egy szerencsés lázadó főnök nem volna Oroszországban más, mint egy kicserélt zsarnok. Tervünknek egyszerre, egy jelszóra kell az egész országban végrehajtatni. És amint az megtörtént, egyszerre önmagunknak kell feloszlatnunk minden titkos társaságot, megszüntetnünk minden összeesküvést, s amilyen gyűlölt feladat most a rendőrkémkedés, és olyan nemes hivatásul kell azt tekinteni azontúl és egyesülni minden jellemes embernek, minden hazafinak és szabad embernek, hogy a szabadság rendőrbiztosa legyen. Mindennek egy varázsütésre kell megtörténni. — S hová teszed e varázsütés alatt a czárt és a nagyherczegeket ? — kérdé Jakuskin, hideg iróniával. — Azokat foglyul ejtjük, s egy hadihajóra téve, átküldjük, az Uj Világba. — Át — a Más Világba! Charon hajóján! rikácsolt kitörve a caucasusi katona. S azzal odalépett hevesen, öklét az asztalra feszítve. — Halljátok-e : észak és dél küldöttei, erényegyletek, üdvtársulatok tagjai, ti mind hamis játékot játszotok — önmagatok csalására. Egy fej feltéve a kockára egy fületlen gomb ellenében ! Arra a kérdésre amit én tettem, csak egy válasz lehet: a szélbe szórni a hamvaikat ! — Én nem vagyok gyermek, mint ti. Én nem azért jöttem ide kétezer versenyből, hogy philosophi elmélkedéseket hallgassak végig, hanem hogy cselekedjem. Rylejeff közbeszólt nyugodt komolysággal. — Igenis. Cselekedni fogod azt, amit a többség határoz. A vad harczosnak a fejébe tódult a vér e rendreutasításra. — Hallod-e, Rylejeff, én is voltam olyan fiatal ember, mint te vagy, még nem is nagyon régen. Én is hittem azt, hogy elég az embernek jónak lenni, hogy az egész világot megjavítsa maga körül. Olyan szép menyasszonyom volt, mint amilyen neked van most. Testőrtiszt voltam s húsz éves koromban tíz ütközetben nyertem kitüntetést. S tudod mi történt velem? Lakodalmamnak az előestéjén ellopta a menyasszonyomat Arakcsejeffnek a fia, egy hitvány kölyök, aki még a kardját sem tudja felkötni, s mégis nekem ezredesemmé lett téve. Én kihívtam őt életrehalálra. S a gyáva ahelyett, hogy helytt állt volna, feladott a czárnak, s engemet elégtétel helyett száműztek a Caucasusba. Mikor egy pokollal a szívemben, megváltam e városból, az utolsó kép, amit láttam, egy vízből kihúzott leány volt, akit odahoztak hozzám holtan : a menyaszszonyom. Megcsókoltam. Még most is érzem ajkamon e csóknak a hidegét. És érezni fogom mindaddig, amig az a vér el nem oltja, ami után kannibáli módon szomjazom. Nézd meg a Czarszkoje Zeloban azt a nagy csataképet, a cylaui ütközetről! A czár mellett egy ifjút látsz ágaskodó paripán, diadaltól, hűségtől ragyogó arczcal, kardját magasra emelve. Az én voltam. — Ez az erdő benőtte arczomon a ragyogást, hanem azért a kard még most is a fej fölé van emelve. — S remélem, hogy úgy is marad, örökké fölemelve, mint a festett képen. — De nem marad! — kiálta Jakuskin idulatosan, — esküszöm arra az ördögre, akit a szivembe küldtek állandó lakónak, hogy nem hallgatok semmire másra, mint örök boszumra. Tele írhatjátok a zöld könyveteket határozatokkal: az én határozatom itt van! Azzel egyet lódítva kezén, a dolmánya utjában elrejtett éles tőr egyszerre odacsúszott a markába s megvillant a társaság előtt. Erre Rylejeff elszörnyedve ugrott fel helyéről, s oldalzsebéből egy pisztolyt rántott elő s azt Jakuskin mellének szegezte. — És én esküszöm neked, hogy lelőjek itt ezen a helyen, ha te daczolsz a mi törvényeinkkel. — No hát lőjj le! Ide lőjj, gyermek! — orditá Jakuskin, széttépve keblén a becsmetet, s mezítelen mellét kitárva a neki szegzett pisztoly elé. Tanuld meg tőlem, hogyan kell meghalni! — Engedelmeskedjél Jakuskin! — Vondd viszsza szavadat! — kiáltanak többen, és odasiettek a dühöngőt csillapítani. — Nem vonom vissza! Gyávák vagytok mind. Azt akarom, hogy lőjjön meg! — kiabált a vad ember s eltaszigálta magától hevesen a közbelépőket. — Uraim! — szólt, fölemelkedve helyéről Krizsanovszky, a lengyel. — Lőjj agyon! — orditá egyre Jakuskin, tőrét csillogtatva öklében. (Ah, ha most nyitna be Galban!) Ekkor Zeneida a kezében tartott virágcsokorból kiszakított egy pézsmagubót s azzal homlokon hajtta a dühösködőt. S a kemény férfi, kit a puskagolyó soha meg nem ijesztett, e tréfás projectijétőloly zavarba jött, hogy kiejté kezéből a tőrt, s a homlokához kapott. Erre megint átalános csendes nevetés terjedt el a társaságban. Mielőtt Jakuskin elejtett kését fölvehette volna, már ott volt mellette Zeneida, s ő emelte fel a gyilkot a földről, odanyujtva azt neki s megczirogatva azt a bozontos szakállát. — Kedves barátom. Légy udvarias. Vendégünk, Krizsanowszky, a lengyel Koszinyicnik küldötte akar beszélni. Hallgassuk őt ki. — Aztán a borotválkozó eszközödet tedd el. Jakuskin lecsillapodott. Ennek az egy nőnek annyiszor sikerült a legingerültebb vitákat elsímítani, mikor már csak az volt hátra, hogy a tanácskozók fegyverrel rohanjanak egymás torkának. Krizanowszky kezében tartá a sövegét, s azon kezdé, hogy: — Urak! Én titeket itt hagylak. Én e tárgyról, a miről ti beszéltek, se vitázni nem akarok, se e fölötti határozatotokat be nem várom. Én azt a kérdést, hogy megölessék-e az uralkodó ? hallani sem akarom, nem hogy a válasznak alávetni magamat. Senkinek ti közületek nincs oly nehéz panasz a nyelvén, oly égő fájdalom a szivén, mint nekem. Mit tett a ti uralkodótok a ti országotokkal, mint király ? Ellenség hódításától megszabadította, nagygyá, hatalmassá tette, országokat szerzett hozzá. Mit tett a ti népetekkel, mint ember ? Adott neki jólétet, tudományt, iskolát épített minden falunak. Ki a ti uralkodótok ? Egy szép lélek, szép testben. Európa legszebb férfia. Napóleon mondásakép. S a szíve is olyan jó, amilyennek az arcza mutatja. S a mi legfőbb : minden hibájában, minden erényében igazi orosz. Csak az a bűne előttetek, hogy czár. S azt mondjátok, ez elég bűn arra, hogy meghaljon érte. — És mi az én uralkodóm, a czár testvére, Konstantin ? Egy monstrum, akinek az arczában a természet a rettenetest a nevetségessel csodamódra összepárosítva remekelt. S a rút vonások mindegyikének van egy megfelelő rút indulat a lelkében. Amilyennek látszik, olyan: kegyetlen és nevetséges. Egész szerencsétlen nemzetemben nincs egy érző szív, amit meg ne bántott volna: nincs drágaság, nincs ereklye, nincs koldusfillér, amit el ne vett volna tőle. — Hanem azért lengyel nem fogja uralkodóját orozva megölni soha. A mi kezünk a kardhoz szokott, az orgyilok nem illik bele. — Bocsássatok el engem innen, hadd megyek haza. — Én abban a hitben jöttem ide, hogy elszánt hősöket fogok itt találni, kik, ha eljön a kellő idő, hadirendben állva, megszenik a harczot elnyomójuknak, a hogy mi teszszük, s kiállnak a síkra, és megverekesznek vele, a hogy mi teszszük, s nyílt, becsületes csatában döntik el, kié legyen az igazság ? — Ezt keresem itt, Utamban, midőn Varsótól a Nyemenig haladtam, előttem vitték elődömet, a dicső Lukasinszky Valeriant, kit árulás juttatott a hatalom kezébe. — Rokonom volt, — barátom — és vezérem,— háromszorosan drágám. A testi és lelki kínzás minden nemét megpróbálták rajta, hogy kivallassák vele az összeesküvés tervét és a benne résztvevőket. Egy szót nem tudtak belőle kivenni. Maga Constantin vette ki a bakó kezéből a korbácsot és tanította azt mestersége fokozására. Mikor aztán már össze volt törve, nem ember többé, csak egy száz sebből vérző csonttömeg, akkor az alkirály egy ágyulaflétára kötöztette ezt a még lélekző emberi roncsot, úgy hurczoltatta őt fogságra csikorgó télben. Én nyomról-nyomra kisértem őt. Egy-egy vércsepp hullott el utána a hóba. E fagyott jégrózsákat én felszedtem a nyomában és eltettem egy ereklyetartóba. Az ég megkönyörült a szenvedőn, útközben meghalt. A Nyemen jegén lukat vágtak s abba belédobták: elvitte a viz. Tudom, hogy én következem utána, s velem is az fog történni. — De azért sem a boszu, sem a félelem rá nem visz arra, hogy uralkodómat lesből, orozva, hátulról, vagy mikor alszik, vagy mikor térdepel és imádkozik, megöljem! — Soha sem volt ez orgyilokkal Isten. A tőr, mely Caesart ledöfte, kaput nyitott a Caliguláknak és Helio gabalusoknak. Teli Vilmos önszemébe mondta Gesslernek: »ezzel a nyíllal foglak megölni, védd magad, a hogy tudod!« Én is azt teszem. Mikor eljön az idő, megszenem a hadat ellenségemnek s ha Isten összehoz vele a harczmezőn, egyikünk meg fogja ölni a másikat. Hanem addig, amig elég erősnek nem érzem magam a nyílt csatára, semmi nyomorgatás, kegyetlenkedés, és semmi phantasticus rajongás rá nem bir arra, hogy egy idétlenszülött kitöréssel még szorosabbra húzzam a kötelet, amit szét akarok tépni. — A ti tervetek idétlen, éretlen, alaptalan. — Ront, nem épit. Megismertem s nem kötöm hozzá a mienket. Bocsássatok haza. Pestel megfogta a lengyel kezét és visszatartá. — Nem lehet innen eltávoznod. Még semmiről sem vagy értesülve. Amit felolvasni hallottál, az csak halavány akadémiai értekezés. Amit ez a dühöngő beszélt, az csak egy monomán szenvedély szava. Én sem fogadom el pajzsomra írandó devisének: »szórjátok a hamvaikat a szelekbe!« nem azért, mintha a szívem megrezzenne tőle, hanem azért, mert tudom, hogy egy ilyen szó úgy szétszórná valamennyi társaságunkat, mint egy kosár pelyhet. Maga a nép ellenünk fordulna. Hisz a misében benne van az ima a czárért és a nagyherczegekért, s csak egyszer felejtené azt ki a pópa onnan agyonvernék, mint eretneket. Mikor a katonáktól azt kérdezem: »akarjátok-e a republicát?« azt felelik rá: »ha a czár parancsolja, igen.« Csínján kell kezdenünk a dologhoz: nem ijeszthetünk meg senkit. Csak az első lépés nehéz, a többi ezután magától jön. Tehát térjünk vissza . A főrendiház igazolóbizottsága ma d. u. 1 órakor tartott ülésében megalakult s elnökévé id. Vay Miklós b., jegyzőjévé Pallavaciny Ede őrgrófot választó. Az alakulás után a bizottság rögtön megtartá első érdemleges ülését, melyben vizsgálat alá véve a főrendiház tagjainak a folyó országgyűlésre szóló kir. meghivóit. — Demobilizáczió. Az okkupáló seregből demobilizálandó négy hadosztály 58,000 embert számlál. Az okkupált területen maradó hét divízió pedig 86,000 embert és 312 ágyút tesz, mint a »P.Lt.« bécsi tudósításában olvassuk. A hazatérő csapatok parancsnokai közül Bienerth altanagy Krakóban, gr. Szapáry altábornagy pedig Triesztben lesz katonai főparancsnok. — Kilátások Keleten. Kibonyolódás helyett oly irányt vesznek az események, mintha a bonyodalom felé sietnének. Nevezetesen az oroszok magatartása Bulgáriában az, ami nagy mértékben aggodalmat okoz. A »Pol. Corr.« jól értesült bulgáriai tudósításai szerint az oroszok nem csak nem tesznek készületet a hazamenetelre, de sőt még nagyobb serget vonnak össze Bulgáriában, tartalékserget képeznek s a dunai várak lerombolására kiadott rendeleteket visszavonták. Ezzel párhuzamosan megy az a magatartás, melyet a muszkák Kelet Ruméliában tanusitnak, honnan nem csak nem távoznak, de előbb a török katonaság kezében volt positiókat szállnak meg — elanynyira, hogy Anglia újból nyugtalankodni kezd s mint egy távirat jelenti, az angol hajóhadat ismét Konstantinápoly közelébe akarják küldeni. Hogy a viszony a porta s Oroszország között mennyire feszült, mutatja az is, hogy a szultán vonakodott elfogadni a szambuli orosz követet. A főrangú orosz tisztek nyíltan kimondják, hogy »Kelet-Rumélia« létrejövetelét, megalakulását, mint valami »természetellenest«, meg fogja akadályozni az orosz hadsereg, mely nyilván kedvezőbbeknek látja vagy hiszi egy újabb háború esélyeit. Keresve keresik az ürügyet, a Balkán vidékein maradásra. A hódításvágy átalában, de az oroszoknál különösen, nem ismer határt. Az okkupácziót vagy annexióra, vagy ami csaknem egyre megy, Bulgáriának Kelet-Ruméliával egyesítésére akarják felhasználni. Most még csak jelekkel, velleitásokkal van dolgunk, de ha azok a terv tényleges keresztülvitelének jellegét öltenék magukra, nincs kétségünk abban hogy monarchiánk nen« »»ösheti tétlenül nmu* tervek megvalósítását, vagyis a Berlinben redukált sa n-s t e f a n a i szerződés legjelentékenyebb részének restaurálását és életbeléptetését. — Epilog a Földváry-féle fegyelmi ügyhöz. A m. kir. belügyminiszter Pestmegye közigazgatási bizottságához következő rendeletet intézte: »A közig. bizottság fegyelmi választmányának folyó évi szept. 29 -i ülésében 1396. sz. a. hozott azon határozatot, mely szerint a hivatalától felfüggesztett Földváry Mihály megyei alispán a közös hadsereg Boszniában működő hadosztályai számára szükségelt élelmi czikkek szállítása végett kirendelendő előfogatok ügyében kelt honvédelmi miniszteri rendelet végrehajtásának elodázása által elkövetett hivatalos mulasztásért dorgálással büntettetett, az ellen a nevezett alispán részéről közbevetett, és a megye főispánja által f. évi okt. 4-én 494. sz. a. kelt jelentéssel fölterjesztett felfolyamodvány következtében fölülvizsgálván, a fegyelmi választmány által kiszabott büntetést jóváhagyandónak találtam, a határozat indokainak azon módosításával, hogy miután az 1878. évi augusztus 23-án 4869. sz. a. kelt honv. miniszteri rendelet az alispán által az 1870. évi 42. törvényczikk 58. §-nak e) pontjában megszabott köttelessége szerint azonnal és feltétlenül végrehajtandó volt s az id. törvény 16. §-a értelmében a törvényhatósági közgyűlésnek is csak a rendelet végrehajtása után maradt fenn azon joga, hogy amennyiben a honvédelmi miniszter eljárását netán sérelmesnek találná, az ellen a képviselőháznál keressen orvoslást s az alispán a szóban levő honv. min. rendelet azonnali végrehajtásának elmulasztása által a törvényben megszabott kötelességét sértette meg, s ennélfogva büntetendő volt. Miről a megyei közig. bizottságot a további törvényszerű eljárás végett értesítem. Budapesten, 1878. okt. 10-én. Tisza s. k. — Beust párisi követségéről azt írja a »Köln. Zig« hogy, ha létezik egy férfiú,, kinek neve programmá lett, az bizonyára Beust. Ő már, mint szász miniszter a leghatározottabb ellensége volt Poroszországnak, s midőn 1866-ban osztrák miniszter lett, Bismarck vetélytársnak tekintette magát, s ha a németeket Wörthnél és Spicherennél megverték volna, kétségkívül létrejön a Beust és Grammont által tervezett hadiszövetség. Időközönként ugyan németnek is mutatkozott, ez azonban nem akadályozta volna meg, hogy Németország ellenségeivel szövetkezzék. Elvek az ügyes államférfiút, ki folyvást népszerűség után sóvárog, egyátalán nem zsenirozzák. Kétségkívül szellemes ember, hanem szilárd elvek nélkül, nyugtalan, hiú s fáradhatatlan cselszövő. Párisban a poroszellenes Beust a legveszedelmesebb helyre van állítva. Egyelőre nem árthat ugyan sokat s kineveztetése a nevezett lapnak csak azért szül aggodalmakat, mivel nem a legjobb viszonyra enged következtetni Ausztria és Poroszország közt. — Auersperg herczeg, osztrák kormányelnöknek egy nyilatkozatát közlé a napokban a gráczi »Tagespost«, mely szerint a herczeg az mondta volna, hogy az osztrák ellenzéki sajtó egy része venalis , hogy a Magyarországgal való kiegyezés »sok pénzébe« került az osztrák kormánynak, mert néhány képviselőt, a többség elérése végett meg kellett venni. Ez a leleplezés, melyet annak idején magunk is közöltünk, nagy zajt csapott az osztrák sajtóban. A herczeg aztán Rechbauerhez egy nyilatkozatot intézett, melyben a neki tulajdonított állításokat elferdítetteknek és valótlanoknak mondja. Erre most viszont a gráczi lap szerkesztője intéz Rechbauerhez nyilatkozatot, melyben határozottan fentartja s újólag állítja, hogy Auersperg herczeg csakugyan úgy nyilatkozott az osztrák sajtóról és képviselőkről s hozzá teszi még azt is a gráczi szerkesztő, hogy képes és hajlandó törvényszék vagy a képviselő^»1X44- in InnAvril VinVnr/nwj)ílrai, Iiaojt AnoronOrrr határozottan és félremagyarázhatlanul mondta azt, a mit most tagad. — így tart aztán a kölcsönös hazudtolás és hecz napok óta túl a Lijthán. — A főrendiházba a jelen országgyűlésre kir. meghívó levelet kapott: 2 főherczeg (Albrecht és József), 26 római kath. érsek és megyés püspök, 17 czimzetes püspök, 2 főapát, főpap és prépost, 10 görög-keleti szerb és román érsek, 10 ország zászlósa, 67 főispán, 1 fiumei kormányzó, 19 herczeg, 389 gróf, 199 báró és 5 erdélyi kir. hivatalos, összesen 747 meghívott tag és ezen kívül a horvát országgyűlésnek 2 küldötte. — Okkupáczió, avagy annexióPA párisi »Temps« Budapestről »jól értesült forrásból« egy levelet közöl, melyben azon hirek ellenében, hogy a külügyminisztériumban az okkupátt terület kormányzási tervezetének kidolgozásával foglatoskodó bizottság befejezte működését, munkája végleges jelegű s annexióról osztatik, ezeket mondja: »A bizottság nem fejezte be munkálatát s ami az általa kidolgozott kormányzati tervezetet illeti, — teljesen érvényesülni fog benne a berlini szerződés szelleme. Vagyis a bécsi kormány, e pillanatban legalább, a két tartománynak okkupácziójára és nem annexiójára gondol.« A szabadelvű párt klubjából. Azokkal vitázni európai politika, magas állameszmék fölött, akiknek becsülésre méltó, de szűkkörű szempontja nem terjed túl a saját választókerületük, városuk, megyéjük érdekeiben, nagyon hálátlan feladat. Vagy azokkal, akiknél a népszerűség: czél. Vagy azokkal, akik a parlamenti küzdelemben nem látnak mást, csak egy érdekes nemét a sportnak. Vagy azokkal, akik csakugyan azt képzelik, hogy az egész európai válságnak, a keleti kérdés zavarainak, az egész világra kiterjedő ipari és kereskedelmi pangásnak »két magyar államférfi« az oka; s mihelyt ezek el lesznek a helyükről távolitva, s helyükre lép »egy harmadik magyar államférfi«, akkor egyszerre megszűnik minden nyomorúság, a keleti kérdés, a külpolitikai bonyodalmak egyszerre le lesznek fújva az abroszról, kereskedelem, ipar azonnal fölvirágzik s kezdődik egy új korszak , aminek fölviradását csak két makacs magyar ember akadályozza. De még azokkal sem lehet vitatkozni európai politikáról, akik azt hiszik, hogy ha a bornírtságot hetvenöttel sokszorozzák, hát akkor bölcseség lesz belőle. Azok ki sem hallgatnak bennünket, elferdítik amit mondunk. S ha gorombaságaikat visszaadni nem akarjuk, azt hiszik, hogy megijedtünk s megadtuk magunkat. Tehát ezúttal csak a magunk pártjához beszélünk. Soha még ily compact tömegben nem jelent meg a szabadelvű párt, és ily elszántan mindennemű küzdelemre, mint most. Mindenki arról panaszkodik a klubban, hogy nagy a hőség! Hajh de sok hideget kiálltunk ezekben a termekben néhanapján ! Az igaz, hogy most nincs az a súgás rngás, egymás háta mögötti cselszövés, az a hideg, gunyoros komplimentározás, ami hajdan oly hideglelőssé tette ezt a klímát, hanem van egyetértés, egymáshoz való bizalom és nyílt szív, őszinte tekintet, mely nem tart ; -----o — i-i-n+rvlmf, Vinnem mP£T ZHOIldja nyíltan egymásnak és a vezérlőinakuai*, i*~ek —, meggyőződése. Most van egy párt együtt, mely kicsinyességekben nem keres antagonismust, hanem nagy eszmék körül csoportosul egy kristály-szilárd tömeggé, s nem várja, hogy vezettessék, hanem tudatával bír annak, ahova el akar jutni. A nagy külpolitikai kérdésre nézve, hogy monarchiánk a Balkán félsziget új államalakulásaival szemben, a jövendőt részünkre biztosító állást foglaljon el, véleménykülönbséget a pártban nem lehet hallani. Hogy ily állásfoglalásnak az eszközeit is meg kell szerezni, ha nehezünkre esik is, — mert hazánk fennállása parancsolja, —■ ezt is eltagadja mindenki. Hanem hogy ez állásfoglalásnak hazánk és a monarchia politikai belügyeire nem szabad zavarólag hatni, hogy ennek nem szabad államháztartásunkat éveken át pénzügyileg megrontani, hanem, hogy mind a két baj elfordítására kell expedienst találni: —ez iránt