A Hon, 1878. október (16. évfolyam, 237-264. szám)

1878-10-22 / 256. szám

256. szám. XVI. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1878. Kedd, okt. 22. Stadd-hivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési dij. Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra..........................................................2 írt. 5 hónapra ....................... ...... 6» 6 hónapra ...... ........................ 12» Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenkint .............................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, október 21. A trónbeszéd. A nehéz megpróbáltatások e napjaiban, király és nemzet inkább egymásra vannak utalva, mint valaha. És ennek érzete meglát­szott az országgyűlés ünnepies megnyitá­sakor is. A király lelkesedéssel lön üdvözölve és a trónbeszédben a nemzetnek bölcseségé­­re, mérsékletére, »erőteljes« támogatására több ízben van hivatkozás. Csak e tényezők, azon alkotmányszerű közreműködése vezethet ki a zavarból, mire a király oly szigorúan hi­vatkozik. Ezért siet a király kijelenteni, hogy a kormány végleges megalakítása fő gondját képezi, minthogy pedig egyenesen a parla­menti többség nyilatkozatáról van föltételez­ve ennek létesülése, az országgyűlés gyors megalakulása, és abban a többség nyilvánu­­lása, a király, a kormány és a kihallgatott államférfiak egyhangú megállapodása foly­tán, ennek lényeges első föltétele, így oly szi­gorúan parlamentáris térre van terelve a vál­ság megoldása, hogy az ellen még csak kifo­gás sem emelkedett. De, hogy ebben a mos­tani kormánynak is van egy kis része, az most ellenfeleinek eszébe sem jut, hanem e helyett keresik az alkotmányos kifogásokat maga a trónbeszéd ellen. Elismerjük: eszmékben szegény, frázi­sokban meg épen szűkölködik az, de ezt kö­veteli a kormány ideiglenes helyzete, mert e minőségében reformokról nem beszélhet az, hanem beszél egyfelől arról, a­mi a kormány­zás rendes vezetésére is szükséges; másfelől arról, a­mi a válság megoldásának alapjául kell, hogy szolgáljon.­­ Az év vé­gén lejáró véderő­ törvény, és horvát kiegye­zés, okvetlenül meghosszabbítandó. Hogy ez a két kérdés megérintve és határozottan megje­lölve van, annál kevésbé rosszalható, mert ez Ügyek »alkotmányszerű« vezetése követeli az intézkedést, de azért nem kíván a kormány a kérdések elvi megoldásának praejudikálni, sem az új kormány tervei elé vágni, vagy a törvényhozás működését e két fontos kérdés­ben elsiettetni, ezért fejezi ki azon eszmét, hogy még az idén »elintézhetők« azok a­nél­kül, hogy »fontosságukhoz nem illő sietség­gel« végleges megoldások eszközöltetnék, mi egyszerűen ide­iglenes intézkedést a sta­tus quó rövid időre terjedő meghosszabbítását jelenti. Ha ezeket a kérdéseket ily alak­ban elmulasztja a kormány, az »alkotmány­szerű« vezetés ütközhetnék nehézségekbe, mert ujonczozni nem lehetne, a horvátok pénzügyi hozzájárulása és elszámolása jut­na érvényen kívül; de ha ezek végle­ges megoldását proponálta volna, az ideig­lenes kormány, egyfelől, hatáskörét lépte vol­na át; másfelől: a kérdések elsietetését provo­kálta volna, mert az idén, két hónapnál több nem áll a törvényhozás rendelkezésére és az alatt: válaszfelirati vitát, kormányalakítást, kétféle budgetet lesz szükséges elvégezni. A válság megoldásának alapjául m a boszniai kérdés van a b­űnbeszédben ajánlva. Mert azért hozza a törvényhozás előtt az ural­kodó: 1. az európai mandátum elfogadását, 2. a hadsereg »legnagyobb elismerést« ér­demlő magatartásának következtében, a fel­adat első részének befejezését. 3., azért említi, hogy a külügyminiszter »beható felvilágosítá­saiból« az a meggyőződés lesz meríthető, hogy az ö­s­s­z­e­s hatalmakkal jó viszonyban állunk és 4., ez­által lesz lehetséges a »feladat hátralevő részének« a népek »áldozatkészségé­nek legnagyobb kímélésével« való megoldá­sa, hogy ez a kérdés szolgáljon válaszfelirati vita alapjául és ezzel a többség alakulásául. Ez a négy pont, nem mondjuk, hogy világos, de eléggé érthető útmutatást tartalmaz a vál­ság tárgyát képező kérdésben. Csak úgy van e kérdés kizárólagos fejtegetésének, a a trónbeszédben értelme, ha a kormány azt nemcsak a törvényhozás elé akarja hozni, de egyszersmind csakis ez alapon akarja a válságot megoldani, még­pedig a törvényho­zásban, hol a többség alakul, és nem a dele­­gáczióban, mely annak kifolyása. Kár, hogy ez, mi különben a kormány világos inten­­cziójában van, mint Tiszának a szabadelvű körben tett apodiktikus nyilatkozatából is ki­tűnik, határozottabb kifejezést, a trónbeszéd­ben nem nyert, sőt a külügyminiszternek a delegációk előtt kilátásba helyezett felvilágo­sítása, mi­különben a hatalmakkal való jó viszonyok előadásával kapcsolatban, logice helyén van, fegyvert szolgáltat az ellenzék­nek, arra mintha a törvényhozás mellőztet­­nék a külügyek megítélésénél. De csak a fen­tebb említett négy pont összevetése, egy kis gondolkozás és­­ egy kis jóakarat kell, hogy az ember rájöjjön, már a trónbeszéd szövegé­ből, hogy a kormánynak ez szándékát nem képezi. Azért fejtegeti a törvényhozás előtt (és nem a delegácziók előtt tartandó) trón­beszédben az európai mandátum első fe­lének teljesítését , hogy erre provokálja a bírálatot; azért ragaszkodik a man­dátumhoz, hogy a berlini congressus alapján legyen, és minden annexionális vagy még kalandosabb tervet a ráfogásnak is lehetet­lenné tegyen, azért fűzi össze a mandátum­ban foglalt második feladatnak (kormányzás­nak) körvonalazását — a nemzet adóterhének kímélésével, hogy a törvényhozás ebben is tájékozva legyen a kormány azon szándéka iránt, miszerint legszigorúbb takarékosság korlátai közt akarná azt teljesítni. De ugyan­ezzel provokálja a törvényhozás ítéletét, a jövő teendők iránt is. És itt nem megrovan­dó, de figyelemre méltó körülmény az, hogy a külügyminiszterre csak azért történik appe­­rác­ió, hogy bizonyítsa, miszerint az összes hatalmakkal jó viszonyban állunk, és ez könnyítendi meg feladatunk teljesítését. Tehát a portával is jó viszonyban va­gyunk, ezt az illetékes külügyérrel bizonyít­­tatni nagyon is helyén lesz , mert ez vádol­­tatik azzal, hogy megtámadta a portát, há­borúba kevert vele; pedig gr. Zichy egy per­­czig sem szűnt meg a portával való jó viszo­nyunkat Konstantinápolyban létével bizo­­nyítni. Ha az uralkodó ezért hivatkozik a külügyminiszterre, és még nem teszi azt, te­hát a törvényhozás elől elvonatik a kül­ügyek megítélése. Nem, az egész trónbeszéd ellenkezőt bizonyít; ne keressék azon kívül annak értelmét; vagy ha keresik, keressék a miniszterelnök nyilatkozatában,­­ vagy a törvényhozás napirendjében; hol első a vá­laszfelirati vita, ennek egyetlen tárgya a kül­politika és ennek megítélésétől föltételezte a kormány maradását, mert ha nem így van, A HON TÁRCZÁJA. Szabadság a hó alatt vagy a zöldk­önyv. Történelmi regény, hat kötetben. Irta: Jókai Mór. (13. folytatás.) Fortélyos gépezete volt a kettőnek. Mikor a zöld köny fel volt tárva, olyankor ha valaki a külső ajtót felnyitotta, a roulette egyszerre visszacsúszott a helyére. A belépő Galban lovag nem hallott meg egyebet, mint a négy utolsó szót Turgenyeff Miklós­tól s nem látott maga előtt mást, mint egy játszó társaságot. A bankadó még egyszer ismétli »Je suis un president sans phrases, messieurs, faites vos jeus !« Egy játszó, a lengyel, boszúsan kel föl he­lyéről: »merci monsieur, c’en etait assez!« egy má­sik, Jakuskin, izzadt homlokát törli, arczából kikelve, s az asztalra csap: »J’ai tout perdu!« Mint a valósá­gos roulette-tábla mellett. A többiek hideg vérrel tolják be a számokra pénzcsomagaikat s úgy tesz­nek, mintha észre sem vennék az úton érkezettet. Csak a házi­asszony siet őt elfogadni. — Bizonyos voltam felőle, hogy ön rá fog ta­lálni a mi barlangunkra. Egy helyet tartottam fenn az ön számára. — Nagyon lekötelez vele istennőm! ma külö­nös szerencsémnek kell lenni a játékban, miután a szerelemben ellenkező chanceim voltak. — Hogyan ? Tán megszökött öntől a szép gi­­tanissa ? — Au contraire , elaludt. Ilyen ecbec még nem történt velem soha. Zeneida hangosan kaczagott, s nem lehetett észrevenni a kaczagás álarcza alatt a felháborodást, a­mit e perezben érzett. Kitalálta, hogy Diabolkának álomitalt adtak. — No hát akkor legyünk mollié. Játszszék ön velem közös nyerésre, vesztésre. Galban lovag elfogadta az ajánlatot s leült a mutatott helyre. Zeneida odadőlt a zsellyeszéke karjára. Ez tehát csakugyan játszó társaság s ez csak­ugyan roulette-asztal. Itt nincs a zöld könyv. (Egy ujjnyi rézlap választotta el tőle, fölötte könyökölt.) Itt csak rendőrségi tilalomtörést követnek el, és az szabad. Az elnyomott vágynak valahol ki kell törni,­­ inkább az erkölcsi téren törjön ki, mint a po­litikáin. Azon sincs mit csodálkozni, hogy Turgenyeff Miklós maga tartja a roulette bankot. Lehet valaki bel­esprit, nagy író, philosoph és philantrop, s a mellett szenvedélyes szerencsejátékos. Maga Napo­leon is az volt. A­mint leghevesebben folyik a játék, egyszer csak belép a játékterembe, a mellékszobákból Pus­kin, nekibevült arczczal, s nem tekintve szét elébb a társaságon, diadaltól átmelegült hangon mondja: »Készen a dal!« Valamennyi arcz megrettenve tekint egyszer­re felé. Ez most elárul mindent! Jó szerencséje volt, hogy szemei, ha senkit nem láttak is meg, de Zeneidát keresték. A hölgy, ki Gal­ban lovag szék karján ült, odamutatott a szemeivel a lovagra. Ekkor vette észre azt Puskin. — Nos, hát halljuk azt a szép dalt. Mondá Galban lovag, az előtte halomra hányt aranyakat csörgetve csendesen. Puskin egy perezre elsápadt. Rábámult. S az­után csendesen a dolmánya keblébe nyúlt. Mindenki rettegve nézett reá. Mit fog elővenni. Az általa szer­zett szabadságdalt-e ? — S azt el fogja szavalni, vagy énekelni Galban hallatára? vagy pedig azt rántja elő, a­mit mindegyik összeesküvő hord a keb­lében, ha tánczol, ha poharazik, az éles stiletet s a másik perezben már le lesz szúrva az árulkodó ? Egy papircsomagot vont elő. S aztán mosoly­gott hozzá. — Itt van, a mit ígértem. A románcz »A szép czigányleányról.« Akarjátok meghallani? (Szabad­ságdal helyett egy románczot.) Hogy ne ? Egy kínos jelenetnek megszünteté­sére legjobb volt ez. Felolvasni valamit, akármit, hogy azalatt mindenki magához térhessen felindu­lásából,. Ámde ez nem volt »akármi.« A­mint hozzá kezdett Puskin, egyszerre meg­hódított minden figyelmet. Uj, megkapó, elragadó volt minden e költeményben; tele eredeti eszmékkel, magasban járó gondolatokkal; tűz, vad szenvedély kifejezése, merész eszmejárás és igéző leírások, és a mellett mily természetes egyszerűség. Mikor a vén czigányvajda leánya gyilkosát elűzi: »Kevély ember, hagyj minket el! Vadak vagyunk mi. Nem köt el Törvény : — nem Ölünk, tüntetünk Vér, könyhullás nem kell nekünk, De a gyilkos sem jó velünk. Vad sors számára nem születve Szabadság csak magadnak kell, Szavad bennünket rémületbe Ejt. A mi népünk Csi kedve Szelid, jó, hagyd tanyánkat el. Maradj. — Béke legyen szivedbe’.« Még senki sem ismerte e költeményét Pus­kinnak. Mikor vége volt, Zeneida odafutott hozzá s megszok­ta mindkét kezét. Hát csókot nem adott neki, mint az előbb Rylejeffnnek? Nem. Hanem annál többet. Könyei nedvesítek arczát. A csók olcsó, a köny drága. Az összeesküvők egész csoportja, feledve zöld könyvet és alkotmánytervet, sietett forrón üdvözölni a költőt, ki egyszerre, mint az üstökös csillag, mikor a szél elveri a felhőt az égről, ott állt teljes ragyogá­sában, nem hirdetve előre megérkeztét. Galban lovag átlátta, hogy ezek nem összees­küvők ; ez egy finom társaság, mely szeret mulatni, játszani és szellemi élvektől megittasodni, a mi, az igaz, hogy mind tiltva van Oroszországban, s azért el kell rejtőzni vele. — Par exemple, az ilyen költeményt más or­szágban kinyomtatnák s szerzőjének nevét a fél világ emlegetné. — Bolond beszéd, szólt Puskin, kit ingerelt a hizelkedés. Nem tudod, hogy nálunk az Ostobaság egy istenség, annak oltára van, az oltárnak papja van, és annak a papnak a neve »censor.« A censor! Átalános kaczaj követte e találó mondást. A censor ott is a stereotyp marionettebábok közé tartozott. Galban lovag kapott az alkalmon az ágens provocateuri talentumát is érvényesíteni. — Hja, messieurs et madame, a censor nálunk nélkülözhetlen rossz. Hiszen tudni fogjátok, hogy II. Katalin czárnő egyszer a tudósai unszolására azt mondta, hogy jól van, hát legyen teljes tökéletes sajtószabadság Oroszországban — három napra! Majd meglássuk a kóstolóból, hogy mit fog ez a fa teremni ? Azt gondolja az ember, hogy a három nap alatt siettek a földből kibúvni a szabadságdalok, a rejtve tartott remekművek, az eltiltott philosophi értekezések. Az bizony, az ocsmány pasquillok és trágár históriák. A nyomdák csak úgy okádták a személyek és családok ellen szórt undok rágalmak özönét, s az erkölcsrontó kriptogam iratokat, — úgy hogy már a sajtószabadság második napján futott mindenki a czárnőhöz rimánkodni, hogy engedje el a harmadik napot s állítsa vissza a censurát. Senki sem tarta tanácsosnak felvenni az oda­­dobott kesztyűt, csak Puskin nem állhatott ellen ösztönének. Költőnek lehetetlen azt eltűrni, hogy a sajtószabadságot gúnyolják előtte. — Tudod, Galban, ha én valakinek, a­ki még a bort nem ismeri, azt mondanám, hogy kóstolja meg azt, a­mi szüret után három napig a bordó akonáján kiforr, hát az megesküdnék rá, hogy nincs a világon utálatosabb moslék a bornál. »Messieurs,­ je suis un president sans phrase. Le dernier jeu,« hangzott a banktartó szava; ketté vágva a kényes társalgást. Ideje is volt berekeszteni a játékot, mert ha Galban lovag reggeli öt óráig el nem hagyja ezt a palotát, a rendőrség be fogja törni annak a kapuit, s elfog mindenkit. A roulette utoljára pördült körül, Galban lo­vag hatezer négyszáz rubel nyereségben maradt. Azt azután udvariasan megosztotta Zeneidával. Azután a szokásos ceremoniális búcsúvételek kicserélése után igazán megvált a társaságtól. A hátramaradottak egymásra néztek. Azt mindenki tudta, hogy ez a roulette csak alakoskodás. Mind a bank, mind a játszók Zeneida pénzét szórják előre-hátra, végül senki se nyert, se vesztett. Azért mindenki furcsán mosolygott azon, hogy Galban lovag elnyert egy csomót Zeneida pén­zéből s még gavalléros képet csinált hozzá, mikor azt megfelezte vele. — Hanem Zeneida arcza ragyogott a diadaltól. Fölemelte a kezében tartott virágcsokrot, gyémántos forgantyujával s a kielégített harag hang­ján suttogá: — Je le payais! (Kifizettem őt.) Galban lovag megkapta a gyémántok árát, a nélkül, hogy észrevette volna, hogy utána hajítot­ták azt. (Folyt, köv.) miért mondott volna le és miért várna a törvényhozás ítéletére ?! — Az országgyűlési szabadelvű párt kedden, f. hó 22-én, d. u. 6 órakor értekez­letet tart. Tárgya : a képviselőházi elnökség, jegy­zők és háznagy kijelölése. — Legfelsőbb rendelet. Az »Armee- Verordnungsblatt« ma kiadott száma ő felségének következő legfelsőbb rendeletét közli: »Hadügyminiszteremnek! Bosznia és Herczegovina okkupácziója alkal­mából az 1878-ik évnek mint hadi esztendőnek be­számítását illetőleg a következőket találom rendelen­­dőknek: A fegyveres haderő, a csendőrség, a szerezsán­­csapat mindazon tagjainak, valamint a szervezeti sza­bályok szerint a tábori hadsereghez beosztott polgári hivatalnokoknak, a­kik 1. a monarchia határán kívül az okkupáczioná­­lis területen szolgálatban voltak; 2. a­kik a határt át nem lépték ugyan, azonban Dalmácziában vagy a horvát-szlavon határvidéken Dalmácziától a Drina-torkolatig; a) vagy mozgósított parancsnokságok, csapatok, intézetek és hadiállapotba helyezett elődök köteléké­ben voltak. b) vagy ha nem tartoztak is mozgósított had­csapathoz, oly szolgálatban voltak, mely az ellenség­gel érintkezésbe hozta őket; végre 3. hadi hajórajom azon tagjainak, a kik a »Lajta« és »Maros« monitorokon szolgáltak — az 1878-ik év hadi évnek számítandó be. A hadi év beszámítására jogosító időszak kez­detéül 1878. jul. 28-ika érvényes s fentartom Ma­gamnak, hogy végét — az ön által még beterjesz­tendő javaslat alapján utólag meghatározza. Kapcsolatban az előbbiekkel rendelem, hogy állás- és rangkülönbség nélkül mindazoknak, kiknek a boszniai és herczegovinai okkupáczió alkalmából az 1878. év hadi évnek beszámítandó, az 1873. decz. 1-ki hadiparancsom által alapított hadi érem — a­mennyiben még nem bírják azt — odaítélendő és kiszolgáltatandó. Kivételképen megengedem, hogy a fentebbi osztályokba nem tartozó polgári egyéneknek is ado­­mányoztassék a hadi érem azon esetben, ha a hadi év beszámítására kitűzött időszak alatt az okkupáczió területén a hadi operácziók érdekében hivatalos szol­gálatot teljesítettek. Ilyen kivételes esetekben beleegyezésem kiké­rendő. Ezekről mindkét honvédelmi miniszteremet ér­tesítem hatáskörükben való megfelelő eljárás végett. Budapest, 1878. okt. 17. Ferencz József, s. k. Az e legfelsőbb rendelet végrehajtására szük­séges részletes intézkedések külön körrendeletben fognak közhírré tétetni.­­ A bukaresti lapok szerint Bukarest­ben az országgyűlés megnyitása előtt megjelent Dobrudsából egy 9 tagú török küldöttség s kérte a román kormányt, hogy e tartományt mielőbb Romániához csatolja, biztosítván a kormányt, hogy ha a bolgárok az occupátiónak netán ellenszegülné­nek, a törökök lesznek az elsők, kik a román harczo­­sok mellett a bolgárok ellen síkra fognak száll­ni.­­ Amint a képviselőház teljesen meg­alakult az országgyűlést a »Bud. Corr.« szerint fel fogják hívni a delegáczió megválasztás­á­­ra, mely november 5-én fog összeülni, egyidejűleg pe­dig napirendre fog kerülni a királyi trónbeszéd, az­az megválasztják a felirati bizottságot, mely lehető­leg gyorsan fog elkészülni felirati javaslatával. A felirati vita befejeztéig nem várható a m­ég m­in­dig függ­őben le­v­ő miniszter­­krcsis megoldása, de a felirat elfogadá­­sa után azonnal meg fog szűnni a mos­tani ideiglenes állapot és ő felsége meg fog bízni valakit kormányalakítással. Ennek követ­keztében nem is fogja a mostani ideiglenes kormány az országgyűlésnek a törvényjavaslatokat beterjesz­teni és így Tisza miniszterelnök mint pénzügyminiszter sem fogja az 1879-iki költségvetést benyújtani, csak a honvédel­mi miniszter fogja beterjeszteni a védtörvény egyévi meghosszabbítására vonatkozó törvényjavaslatot és ennek kapcsában az újonczozási törvényjavaslatot, mivel a két előterjesztés a törvény értelmében el nem halasztható. A felirati vita mindenesetre előbb lesz, mint a delegác­iók érdemleges tárgyalásai és így tel­jesen alaptalan amaz állítás, hogy a kormány a kül­ügyi kérdés vitatását egészen el akarja vonni az or­­szággyűléstől, a­mi nem is lehetséges.­­ Az országgyűlési szabadelvű­­párt ma délután 6 órakor tartott értekezletet Szontagh Pál elnök meg nyitván, a kijelölő bizott­ság megválasztására szólítja fel az értekezletet. A választás megtörténtérel elnök kihirdeti az ered­ményt, mely szerint a bizottság tagjaivá megválasz­tottak : Szontagh Pál, Szlávy József, Horváth La­jos, Zsedényi Ede, Ernuszt Kelemen, Szapáry Gyula gr., Péchy Manó gróf, Kovách László, Plachy Ta­más, Ivánka Imre, Wahrmann Mór, Ordódy Pál, Vizsolyi Gusztáv, Kemény János báró és Várady Gábor. — Az egyesület ellenzék mad. u. 6 órakor tartott értekezletén megválasztatott a kijelölő bizottság,mely a ház bizottságaiba a párt részéről vá­lasztandó tagokat kijelölendő. A képviselőház elnök­ségére vonatkozólag a párt a holnap, kedden október 22-dikén tartandó értekezleten fog határozni. — A honvédség novemberi előlép­tetése. A »Budapesti Közlöny« holnapi száma közli a honvédsereg novemberi előlép­tetését. Király ő felsége az 1878-ik évi október hó 19-én Gödöllőn kelt legfelsőbb elhatározásával kinevezte tábornokokká: Hild Károly ezredest s a 73-ik honvéddandár ideiglenes parancsnokát, egyúttal e dandár valóságos parancsnokává; Kenne­­berg Károly lovag ezredest s honvédlovassági dan­dárparancsnokot, ez alkalmazásában való megmara­dás mellett, és Szabó József ezredest s a 79-ik hon­­védgyalogdandár ideiglenes parancsnokát, egyúttal e dandár valóságos parancsnokává. A tettleges állományban, a gya­logságnál, alezredesekké: Say Győző a 63., Timon Nándor a 30., galanthai Balogh Sándor a 84., Pintér Antal a 92., dreznicki Durst Antal a 80. zászlóalj parancsnokát, őrnagyokat — valameny­­nyit jelenlegi alkalmazásukban való megmaradás mellett; őrnagyokká: Saric Károly századost, s a 87-ik, Kraft Ágoston századost, s a 24-ik, Petényi Sándor, s az 51 ik zászlóalj parancsnokát, mindhár­mat jelenlegi alkalmazásukban való megmaradás mellett; továbbá: jelenlegi rendfokozatukban való megmaradás és az őrnagyi illetékek élvezete mellett, valóságos zászlóaljparancsnokokká . Következő I. osztályú tettleges állományú százado­sokat Öblberg Károly lovag, egyúttal az 55-ik, és Zsamál Gusztáv lovag, egyúttal a 78-ik zászlóalj pa­rancsnokává ; I. osztályú századosokká: Dits Nándor, Hegyi I. osztályú és Hern Henrik II. osztályú szabadságolt állományú honvédszázado­sokat, továbbá királfiai báró­i Jeszenák Gábor, al­­torjai Kiss Albert, Soós János, Endorffer László, be­­senyei Beöthi Sándor, Petróczy Ferencz, Valkovits Ferencz, Tóth József, Gerits Frigyes, czernai Wim­mer Sándor, Szoták Pál, woldorfi Benedek István, dr. Mengersen Ágoston, Ottó József és fáji Fáy Ákos tettleges állományú II. osztályú honvédszázadosokat. A lovasságnál: alezredesekké, kö­rösszegi as adorjáni Csáky Kálmán gróf őrnagyot s a második honvédlovasezred ideiglenes parancsnoka, és Svaiczer Gábor őrnagyot és a központi honvéd­­lovasiskola parancsnokát, mindkettőt ezen alkalma­zásban való megmaradás mellett: őrnagygyá: Huberth Andor lovasszázadost, egyúttal a 6-ik hon­­védlovasezred II. osztályának parancsnokává; szá­zadossá: Matkó Antal, honvédlovasfőhadnagyot: II A szabadságolt állományban: a gyalogságnál: I. osztályú százado­sokká: Kugler Nándor, Ferenczy György, décsi Daday Elek és réthi Székely Dénes szabadságolt állo­mányú II. oszt. századosokat. A lovasságnál:alezredessé: pazonyi Elek Gusztáv szabadságolt állományú lovasőrnagyot, századosokká, következő szabadságolt állomá­nyú lovas főhadnagyokat, úgymint: nagy-m­omi Senyi Gábort és Bodor Gézát. V. A béke-állományban: alezredes­­s­é vecseglői Hoffer József őrnagyot s budapesti hon­védtérparancsnokot ezen alkalmazásban való mara­dás mellett. A magyar honvédség hadbírói tisz­­­tikarának tetleges állományában alezredes-hadbiróvá: Weinczierl Ernő őrnagy kerületi hadbírót, s az ideiglenes honvéd főtörvény­szék ülnökét, jelen alkalmazásában való meghagyása mellett. I. oszt. ezredorvossá: dr. Krammer Ignácz szabadságolt állományú H. oszt. honvéd-ez­­redorvost; II oszt. ezredorvosokká, dr. Bölcsházy Béla szabadságolt állományú honvédfőor­vost és dr. tall Mihály orvos- sebésztudort. Northcote nyilatkozatai. Azon hatalomnak minisztere, mely mon­archiánkkal együtt legközelebbről van érde­kelve a keleti kérdésben, a mostani viszo­nyok között nagy fontosságú beszédet tartott múlt szombaton Birminghamben. Az angol parlament már régebb idő óta el van napolva, s így leszámítva a többé-ke­­vésbé megbízható távirati híreket, melyek Londonból vagy Konstantinápolyból jőve, némi világosságot derítettek az utóbbi időben Anglia magatartására, nem volt honnan ala­posan megtudni, mit tesz, mit szándékszik tenni s mikép gondolkozik Anglia a jelen helyzetről. De nyilatkozott Northcote mi­niszter, s nyilatkozatában reánk nézve sok tekintetben kielégítő és megnyugtató momen­tumokat találunk. Vegyük sorba szavait. Angliában is faggatja a közönség , a közvélemény a kormányt a kiadások föl­­emelése miatt. S bár mi is, mint az angol miniszter, hivatkozhatunk arra, hogy az utolsó 22 év alatt a be- és kiviteli forgalom jelentékenyen emelkedett, a fájdalom, azt nem mondhatjuk, hogy »új áldozatok nem igen lesznek szükségesek.« Az eddig hozotta­kon kívül újabb áldozatok várnak reánk, de vigasztalást keresünk a trónbeszéd ama pas­­susában, mely szerint a monarchia népei ál­dozatkészségének lehető legnagyobb kímélé­sével fog végrehajtatni az okkupácziónak má­sodik része : a kormányzat. Anglia minisztere könnyebben hivat­­kozhatik arra, hogy a roppant segélyforrások mellett az ország könnyen el fogja viselhetni a költségszaporulatot. Nálunk nehezebben fog menni. De ép úgy, mint Angliának, monar­chiánknak is érdekében állott és áll meghoz­ni az áldozatokat. Lapunk utóbbi számaiban nem egyszer utaltunk Oroszország azon magatartására, melyet Bulgáriában és Kelet-Rum­éliában ta­núsít s mely a berlini szerződés illető czikkei­­nek kijátszására, meghiúsítására látszik irány­­zottnak lenni. Hozzátettük, hogy most még csak jelekkel és velleitásokkal van dolgunk. De ha később a tények azt fognák bizonyítni, hogy Oroszország azért késedelmeskedik csapataival a Balkán vidékein, hogy tényleg egyesítse Bulgáriát Kelet-Ruméliával, vagyis hogy a Berlinben megdöntött san­ stefanói szerző­dést restaurálja és életbe léptesse: meg va­gyunk róla győződve, hogy e műveleteket monarchiánk nem fogja tétlenül nézhet­ni. Mit mond erre nézve Northcote? Azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy a ha­talmak nem fogják megtűrni a bér-

Next