A Hon, 1878. november (16. évfolyam, 265-291. szám)
1878-11-22 / 283. szám
Reggeli kiadás. Budapest, 1878. Péntek, nov. 22. 283. szám. XVI. évfolyam. Kladás-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.........................................................2 írt. 3 hónapra ........... 6 » 6 hónapra ...................................................13» Az. esti kiadás postai különk áldáséért felülfizetés negyedévenkint ....... 1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, november 21 A delegáczióból. A delegácziók lassú működése csakugyan igazat adott nekünk. A képviselőháznak bőséges alkalma van a válaszfelirati vitát folytatni, sőt (lehetne) befejezni anélkül, hogy bekövetkeztek volna azon delegaczionális határozatok, melyektől félte az ellenzék az országgyűlés jogkörét és határozatainak önállását. Szilágyi Dezső csakugyan megérte, hogy az első szó őt illesse a nemzet sorsa felett és Simonyi Ernő csak azért panaszkodhatott ma a felett, hogy a berlini szerződést birja ugyan, de annak jegyzőkönyvét nem, mert nem nézte meg, hogy mit osztottak ma ki neki, mikor az országházba lépett. Megkapta bizony az ellenzék mindazt az okmányt, amit a berlini szerződésre vonatkozólag követelt és még hozzá egy térképet is, melyen ki van színezve a sanstelanoi és berlini megállapodások közti nagy különbség — egy nagy terület kikerekítésével, melyet Európának, monarchiánk kezdeményezésére nyilvánult akarata ragadott ki a győzelmes Oroszország kezéből, és így mégis csak érvényesült ez, azon görgeteg ellenében, melylyel szemben oly erélytelennek és gyengének tünteté fel Szilágyi Dezső monarchiánkat, csak tegnap is. Azonban külügyi politikánknak, az országgal, a delegáczióval és a törvényhozásokkal szemben csak úgy lehet megállania, ha fel tudja mutatni a berlini szerződésnek nemcsak megírását, de végrehajtását is. És Oroszország kétes magatartása, alkudozása most újra felkelti azon gyanút, hogy e szerződés egy részét ki akarja játszani, mert a szerződésben azért van kikötve a Bulgáriát megszálló sereg száma és annak hazavonulási ideje, hogy még ez is, valamint a Romániának átengedendő Dobrudzsában lévő orosz katonaság, a kiszabott időben, (az utóbbi már is) hazatakarodjék , és másfelől, e területeken kívül már régen nem volt joga Oroszországnak katonaságot tartani. Ezért igen helyén volt Grocholszky osztrák delegátusnak, az osztrák delegáczió tegnapi ülésén, ez irányban tett interpellálja , mert ígéretekkel, Törökország elleni panaszokkal el akarja ugyan vonni Oroszország Európa és különösen monarchiánk figyelmét, alattomos működéséről ; de ha Törökországnak nincs is ereje, sőt — mert ő csakugyan nem teljesíti kötelezettségeit Görögország és Montenegró irányában — joga sem, Oroszországot a szerződés végrehajtására kényszeríteni; van nekünk, kik oly keservesen, de pontosan végrehajtók Bosznia és Herczegovina megszállását, csak hogy elvállalt kötelességünknek eleget tegyünk. És, higgye meg gróf Andrássy, hogy a mily rövid időn és erélylyel tudja e jogunkat érvényesíteni vagy ez irányban való komoly elhatározásáról a delegácziókat meggyőzni, azon mértékben fogja ezekkel szemben megkönnyíteni, különben szerfölött nehéz állását. A magyar delegáczió nincs oly határozott ellentétben vele, mint az osztrák, de ha a személye iránti bizalmatlanság vagy ellenszenv ezt nem is vezeti, azért politikája nem kis aggodalmakat kelt ebben is, és ha az osztrák és magyar delegáczió egyaránt, vele szemben az állásfoglalást halogató mindeddig, mert várta a boszniai expeditióra vonatkozó előterjesztéseket és a külügyi expozét, azokat nem kielégítő alakban nyerte meg, ezt pedig még nem hallható, úgy, hogy ha ezekhez most még egy Oroszország iránti elnézés vagy gyengeség találna járulni, akkor aligha fog a döntő tárgyalás kedvező lenni. Ma, a magyar delegáczióban is, hangot adott Fálk Miksa az Oroszország magatartása miatti aggodalmaknak egy interpellatióban, melyben, Grocholszkyénál még fontosabb, reánk nézve közvetlenebb pontra hivta föl Andrássy gróf figyelmét: — ez Oroszország, csaknem bizonyosnak vehető alkudozása Romániával, egy állandó átvonulási út iránt, melynek megnyeréséről feltételezte, állítólag, Dobrudjának átadását, bár erre a berlini szerződés feltétlenül kötelezte. Itt tehát Oroszország kettős szerződésszegést és érdekeink kettős megsértését akarja elkövetni; egyfelől: azáltal, hogy kaonai utat akar magának Romániában biztositni, másfelől: az által, hogy Dobrudsában marad, ép úgy, mint a hogy csapatait a Törökországnak fentartott részekből már régen ki kellett volna vonnia. Andrássy gróf közelebbről ígérte a választ és mi örülünk ennek erélyes, gyors fellépésétől — a delegácziók iránti nyíltságától, Oroszország elleni erélyétől függ politikájának tarthatósága. De, természetesen, a boszniai expeditióra nézve is több, részletesebb adatot és fölvilágosítást kell a közös kormánynak nyújtania, ha ezt is érthetővé és a delegációk által elfogadhatóvá akarja tenni. Mert az előterjesztésekből csak egy röviden összevont számcsoportot látunk, melyből kitűnik, hogy ez expediczió kerül 1878 ban 101,720,000 forintba, és 33,560,000 forintba jövendőben ; de az utóbbi a»»»»»1-— —1— 1—*----t sok foglalják ; még pedig úgy, hogy a jövő áprilban még egy gyalog hadosztály demobilizálható lesz és e föltevés, valamint a közigazgatásnak, sőt 1880 on túl a rendkívüli katonai költségeknek is, a tartomány saját jövedelmeiből fedezése mellett, van kilátás nyújtva arra nézve, hogy ez expedíció többe nem kerül. De még az eddigi kiadások és az előirányzat megbírálása is csak úgy lesz lehetséges, ha részletesebb sőt konkrétabb előterjesztés lesz , mert ha elég őszinte is a közös kormány azt mondani, hogy a delegációk által megszavazott 60 millióból, 35,220,000 forint fordíttatott ,a bizottság által szükségesnek jelzett czélok«-ra és ha a közös kormány ezek közé nem számítja az okkupácziót, akkor sem helyes összefogni egy öszszegben és együttesen kérni a megszavazást, a következő czélokra : Dalmácziában egy gyaloghadosztály mozgósítása, egy gyalogcsapat-hadosztály mozgósítása Szlavóniában, a csapatok létszámának emelése Erdélyben, erődítési intézkedések és előkészületek Dalmát-, Erdély- és Gácsországban, végre további két hadosztály mozgósítása és a XIII. hadseregi csapat felállítása és a csapatok létszámának öregbítése a Száván. Mindez össze van foglalva ama nagy összegben. De így ezt tárgyalni nem lehet. Annyival kevésbé, mert ez összeg és még inkább a másik, 61 milliónyi póthitel, mely a boszniai expedícióra fordíttatott, eddig vagy arra költetik el ez év végéig, a póthitel természeténél fogva, már konkrét czélokat, részletes intézkedéseket fejez ki, tehát nem maradhat ily átalánosságban. Magát az előirányzat formáját, vagyis azt, hogy minden, Bosznia és Herczegovinára vonatkozó rendkívüli költség külön terjesztetik elő, helyeseljük, hadd legyen ez elválasztva, különben is már normál budgetté vált költségvetésünktől , de annak is pozitív részletes alapot kívánunk adni ! — Jókai Mórt Erzsébet város választópolgárai ma, mint több rendbeli táviratból értesülünk, egyhangúlag megválasztották e város országgyűlési képviselőjévé. — Jogi tanulmányok reformja. Miután több lapban különböző értesítés jelent meg, a közoktatási miniszter által némelyek szerint a jogakadémiák, mások szerint átalában a jogi képzés reformja érdekében összehívandó enquetteről s annak idejéről, biztos helyről vett értesülés nyomán írhatjuk, hogy igenis a közoktatási miniszternek szándékában van, átalában a jogi tanulmányok jelenlegi rendszere ellenében több oldalról nyilvánult panaszok s az e részben égetően szükséges reformok megbeszélése végett, éspedig minél előbb, éneshetet hivni össze, melynek körébe nemcsak a jogakadémiák, hanem a tudományos egyetemek jogi tanulmányrendszere is utalva leend. A magyar kisbirtokosok »Országos Földhitelegyesülete« ügyében a kormány részéről kiküldött vegyes bizottság tegnap tartotta első ülését, melyben a pénzügyminisztérium részéről Leeb Péter, miniszteri tanácsos, mint elnök , s Beretvás Endre, osztálytanácsos, az igazságügyminisztérium részéről Kopácsy Miklós, miniszteri titkára és a létesítő bizottság részéről György, 1. bizottsági tag, és jogi tag s jegyző vettek részt. A vegyes bizottság azon törvényjavaslati tervezetet tárgyalja, mely a létesítendő »Országos Földhitelegyesület« kormányilag megajánlott kiváltságait és alapszabályainak a fennálló kereskedelmi törvénytől való eltérését tartalmazza. E javaslatról meg kell jegyeznünk, hogy az a létesítő bizottság felhívására, mely ennek szerkesztésével a kormány által megbizatott, dr. Apáthy István, egyetemi tanár és országos képviselő szakavatott tollából került ki. Az osztrák delegáczió ma déli üléséhez pótlólag közöljük a következőket: Az új pánczéloshajó megszavazásának kérdéséhez folytatólag fölszólalt még De me 1, ki ellenzi az összeg megszavazását, mert ez a 300,000 frt csak első részlet lenne egy 5 milliónyi új kiadásból, melyet a budget bizottság jelen körülményeink közt kénytelen luxusnak tekinteni. Ha már Bosznia megszerzését azzal indokolják, hogy Dalmácziának legyen hátsó tartománya, akkor legalább ne álljanak elő azzal, hogy a dalmát határ biztosítására sem elégségesek az eddigi eszközök, hanem új pánczélos hajóra van szükség. Emlékeztet különben arra is, hogy a hadi tengerészet legfényesb győzelme sem volt képes a monaróhiának megtartani Velenczét. Dr. Ru 8 s előadó arra utal, hogy maga a Tegethof többe kerül 3 milliónál s ha most még egy pánczélos hajót építenénk, 4 év alatt 8 milliót adnánk ki ily czélra. A hadi tengerészetben úgy is messze túlszárnyaltuk mindazt, mit a hadügyminisztérium 1869-ben e részben mint kívánatost elősorolt. Föltétezik a kérdés, a ház Teuschl javaslatát (a kormány által kért összeg megszavazása iránt) mellőzi, s a 300.000 irtot törli. Egyebekben a bizottság javaslatai vita nélkül elfogadtatnak. Legközelebbi ülés holnap. Napirend : a hadügyi költségvetés. — Két török jegyzék. Szovjet pasa e hó 6-án és 7-én Lobanov herczeghez következő jegyzékeket intézett : »Nagykövet úr! A menekültek visszahonosítása iránt alakult bizottság ottomán tagjainak jelentéséből kitűnik, hogy az orosz biztosok kijelentették, miszerint a mohamedán menekültek még nem térhetnek haza, mert lakásaikat ez idő szerint bolgárok bírják, kik az orosz csapatoknak Drinápolyba visszavonulásakor oda menekültek. E rendszabály nemcsak minden polgári jogi elvvel ellenkeznék, de ellentétben állna a porta s Oroszország közt fennálló egyetértéssel is s a mellett határozottan erkölcstelen rendszabály is volna, mert a bolgároknak nincs joguk amolyan megtelepedésre. Ennélfogva a magas porta arra kéri excziádat, méltóztassék intézkedni, hogy a mohamedán menekültek visszatérése ne szenvedjen késedelmet.« Szovjet pasa másik jegyzéke így hangzik: Nagykövet úr ! Különös kötelességemnek tartom, közölni excziáddal a bolgár bandák viselt dolgait a demotikai kerületből, Drinápolytól délre. A magas portához érkezett tudósításokból kitűnik, hogy okt. 20. 21-én (a naptár szerint) 4000 bolgár Szufulárból fegyveresen megrohanták Baskilissa és Janvirán muhamedán falvakat. A bolgárok elhajtották a barmokat, elvitték a gabina készleteket, kegyetlenkedtek a nőkön és gyermekeken s végre felgyújtották a házakat. A keresztyén lakosság ama vidéken egyre fenyegeti fegyveres kézzel a mohamedánokat. Miután az említett falvak az orosz csapatok által megszállott területhez közel feküsznek, kétségtelen, hogy az orosz hatóságok szeme láttára alakultak a fegyveres bolgár bandák, úgy hogy ama hatóságok is felelősek az elkövetett vadságokért. Exclád minket arról biztosított közelebb, hogy az orosz hadak képesek a hozzájuk közel eső felkelést leverni, és hogy orosz részről nem nyújtatik segély a lázadásnak. Ily körülmény^TMp lb.iMlVrA"vegyes vizsgáló bizottság kiküldését a tettes megbüntetése végett.« — Orosz részről ezen , indítvány nem fogadtatott el. — A közös kormány előterjesztései alkalmából a »N. H.« a következő sorokat írja, melyeket anynyival inkább helyeslőnk s magunkévá teszünk, mert csütörtök reggeli számunkban magunk is felszólalunk a magyar sajtót s magyar közönséget fitymáló és sértő bánásmód ellen, melyet évről évre rendszeresen űznek a külügyminiszter környezetében sütkérőző némely individiumok. Azt kell hinnünk, hogy üzletet csinálnak a közleményekkel. — A neveztük lap ezeket Írja: A kormánynak az okkupáczió költségeire vonatkozó előterjesztései ma végre beadattak a delegáczióknak, — a vörös könyv pedig beadatott az osztrák delegácziónak, miután a magyar példányok postai vagy nyomdai késedelem folytán ma délig még nem érkeztek Budapestre. Végre tehát a delegátus urak egy része is megkapta az előterjesztéseket, miután azok néhány bécsi és pesti lapban már ismertetve voltak. Hogy ily érdekes és nagyfontosságú közleményeket, ha megkaphat, bármely lap siet megvinni olvasóinak, azt oly természetesnek találjuk, hogy magunk sem cselekednénk különben. De az, hogy a kormány hivatalos előterjesztései, mielőtt az illető alkotmányos testületeknek beadattak volna, tehát midőn még hivatalos titkot képeznek, egyes hírlapokkal protekcióból közöltetnek: a valóságos botrány. A külügyminisztérium, mint halljuk, magával hozta Budapestre sajtóosztályának egy részét, s hogy ez az osztály mikép dolgozik, mutatja az, hogy míg a magyar lapok elől gondosan rejtegetnek minden hírt és adatot, egy csomó bécsi lap már tegnap reggeli számában ismertetését hozta a vöröskönyvnek, egyik pláne egész okmányokat közölt belőle, hogy tegnap esti bécsi lapok tele vannak ily okmányokkal, s hogy Budapesten egy német lap már tegnap este ismertetését adhatta, ma reggel pedig megkezdette a vöröskönyv okmányainak, sőt az okkupáczió költségeiről szóló előterjesztésnek is közlését. Ez eljárás, míg egyfelől megsértése a hivatalos titoknak és a delegácziók méltóságának, melyek tagjai ekkép hírlapokból értesülnek először a nekik szóló előterjesztésekről, másfelől oly méltatlanság az összes magyar sajtó ellenében, hogy megrovás nélkül nem maradhat. A hon tárczája. Szabadság a hó alatt vagy a, zöldkönyv. Történelmi regény, hat kötetben. Irta: Jókai Mór, (31. folytatás.) _ E szókra Arakcsejeff parancsot adott a kisérő testőrkozák szárnyának, hogy verje szét a lázadó csoportot. Hanem azok nem voltak lázadók, csak kétségbeesett emberek. Amint a trombitarecsegés felhangzót, mint egy jelszóra, egyszerre mind arezra veték magukat a lovak lábai előtt, az út széltében, hoszszában, s ott a földön fekve orbiták valamenynyien, kezeiket és arczaikat felém emelve : »Szabadíts meg minket a katonáidtól! Vidd el tőlünk a fegyvereseket ! Mi nem akarunk fegyver alatt állni! Mi jámbor parasztok vagyunk. Dolgozni akarunk. Gázolj át rajtunk, ha tovább akarsz menni !« — Nem lehetett az utat ellepő néptömegtől megmozdulni. A lovak nem taposnak rá a földön fekvő emberre. Se haragos szó, se biztató kegymondat nem használt. Egyre azt kiabálták: vidd el közülünk a katonákat! — Még soha uralkodó ily gyötrelmes fogságba nem esett. — Végre e kinos helyzetből kiszabadulásra segély érkezett. A katonai telep felől rendes zárt hadsorban közeledett az országúton a veteránok tömege. Élükön egy tamburmajor, az is olyen vén, hosszú szakállú ficzkó, mint a parasztok szónoka. Megismertem eylaui gránátosaimat. Ezek tudták, hogyan kell útat csinálni a hadoszlop előtt, ha akadály van közben. Egy trombitajelszóra előléptek a sappeurők s az útban heverő parasztokat szépen megfogták kezeiknél, lábaiknál fogva s egyiket a másikra fektetve utat nyitottak az előnyomuló dandárnak. __ A hosszú szakállu szónok, a mint elém jutott, leütötte a kezében hozott zászlót a földbe s elkezdett hozzám beszélni. »Uram ne hagyj minket tovább ez átkozott helyen! Hűségesen szolgáltunk a harertéren, tizenöt esztendeig küzdöttünk francziával némettel, olaszszal, ne küldj most bennünket küzdeni ürgével, sáskával, hernyóval, földevő féreggel, s a mi rosszabb valamennyinél: a paraszttal. Mi ifjúságunkban megtanultunk harczolni mint a medvék, vénségünkben nem tanulunk meg szántani, mint az ökrök. Puskához, kardhoz szokott a tenyerünk, nem áll neki a kasza kapa sehogy s a paraszt kineveti ügyetlenségünket. Vigy minket ellenség földére, a hol minden bokor mellett gyilkos leskelődik, csak itt ne hagyj minket a parasztjaid között! Küldj hadjáratra a hitetlenek ellen, a kik, ha mi szúrjuk, viszszaszúrnak, csak itt ne hagyj a paraszt között, a ki szid, ha szépen kérjük, szid, ha ütjük, s akkor is jajgat, ha ránézünk! Zárj be minket ostromolt várrakba, hol megeszszük az elesett ló húsát, puskaporral sózva s szomjúságunkban lenyaljuk a falról a a nyirkot, csak arra ne kényszeritl, hogy a keserves földből, Isten csapásai között, csaló, tolvaj paraszt irigysége mellett teremtsük elő az elátkozott kenyeret ! Temess el minket a tetemhalmok alá a csatatéren , de ne temess el élve a katonai kolóniákba! Átkozott legyen a neve, a ki kitalálta őket!« — Arakcsejeff megfuvatta a trombitákat, hogy elfojtsa a szónok szavait, amire aztán egyszerre a parasztok is, a katonák is kitörő orditásra zendültek fel, hogy az elnyomta a trombitaszót. Ilia (így iiják a czár vén kocsiját) erre, minden parancsszó nélkül, viszaforditá a lovakat, s az úton, a melyen idáig jöttünk, visszabajtatott. A rongyászok diadalivén nem haladtunk keresztül. Ott dicsőséges körutam véget ért. Haza értem. S most aztán olvasom a fényes leírásokat a lapokból, amik a diadalutam emlékét megörökítik. Az ég vereslés hát mégis vihart jelent.« — Ezt beszélte el nekem szegény atyám. — Ez bizony nagy szomorúság egy olyan arra nézve, ha azok nem akarnak boldogok lenni, akiket ő boldogokká akarna tenni. Az én apámnak boldogabb népe volt. Miért nem megy a te apád ő hozzájuk ? Most az ő népe az is. — Hallod-e Beth Sába, az jó eszme! Ne felejtsük el! Majd egyszer hozzuk azt elő neki. Amikor jobb kedve lesz. De most nagyon levert. Mikor búcsút vett tőlem, ismét visszajött. »Elfelejtette tudakozódni hogy léted felől?« — »No lásd, ez nagyon jó, mondom én, ebből az láttuk, hogy igen jó színben vagyok.« Aztán gyanakodva nézett az arczomra, s azt kérdezte, hogy mindig ilyen piros-e az arczom, vagy csak néha gyullad ki ?« Én aztán nevetve biztosítottam róla, hogy bizony mindig ilyen az. »De hát miért féltek úgy ? Hát nem tudja-e az Isten, hogy olyan nagyon szeretsz s nem vagy-e te az ő felkentje, választottja ? S nem imádkozol-e te érettem hozzá?« — Nagyon jól tudja Isten, hogy szeretlek, felelt ő szomorúan ; de hát nem volt-e Dávid király is az ő felkentje, választottja, s nem hangzott-e fel évente a szent király kétségbeesett zsoltára hozzá: »Éjjel kezem feltartom. Az égre Hozzád nyújtom!« S nem vette-e el mégis tőle a kedves gyermeket, kiben megbüntette, amit Beth Sábával vétkezett! — Te! ki volt az a Beth Sába? szólt közte hirtelen a királyleány. — Hát csakugyan élőlény volt az én nevelődöm ? Hasztalan lestem eddig, kinak-e mást is a társaságban ezen a néven ? hasztalan kutattam a naptárban, van-e ott ilyen szent ? nem találtam rá. Keresztanyám, a herczegnő, aki ezt a nevet választotta a számomra, mikor megkereszteltek (hat éves koromig pogány voltam) mikor kérdeztem tőle, miért nincs a nevem a naptárban, azt mondta, hogy az csak elforgatott mása az Elisabethnek, s azzal együtt van a nevem napja, akkor is kapok ajándékokat. S nézd, a czár azt mondja, hogy volt egy igaz Beth Sába: ki volt az ? — Én sem tudom, mert ezt nekem nem tanították. Pedig én is kiváncsi voltam rá. Megtudakoltam a Helenkától, az annyit mondott felőle, hogy az Szent Dávidnak a felesége volt. De többet ő sem tudott róla, mert a bibliát csak a papoknak szabad olvasni. — De hát miért nincs a neve a naptárban, a szentek között ? — Bizonyosan azért, mert zsidó asszony volt. — De hiszen Sára, Rebeka, Rachel szintén zsidóasszonyok voltak, s mégis ott van a nevük a szentek sorában. Bizonyosan azért hagyták ki onnan, mert vétkezett. Hiszen »ő« mondta: ugye? De hát mit vétkezhetett ? — De hát minek adtak nekem egy olyan nevet, aki vétkezett. Beth Sába közel volt hozzá, hogy sírjon. — Kedveském! monda neki Sófia, hanem aztán, tudod, azt, amit én neked elmondtam a czár útjáról, meg arról a diadalívről, el ne beszéld ám senkinek. — Hátha a keresztanyám kérdezni fogja, szokás szerint, hogy miről beszéltél velem ? — Mondj neki valami mást. — Micsoda »mást« ? — Hát hazudj neki valamit. — Hazudjak ? Hogyan kell azt ? Én nem próbáltam soha. Nariskin Sofia szépen kinevette vele. Neki már kisgyerek korában elkezdték azt tanítani. Hogy »mama« helyett azt kell neki mondani, hogy »szép asszonyság!« — ha más is hallja ; s ha a papa hozott neki egy czukorsüteményt, vagy játékszert, azt kell mondani mindenkinek : »a Mikulás hozta.« Hogy amit Helenkától hallott, azt nem kell megmondani a madamenak, amit a madametól hallott a Helenkának, mind a kettőét a »nagy úrnak« s amit a »nagy úr«-tól hallott, azt senkinek sem. Úgy hozzá szokott már, hogy még az orvost is kétségbeejtő, mikor az kikérdező a betegsége belső jelei felől. Egészen félrevezette a diagnosist. — Milyen jól esett szegény gyermeknek, mikor az örök hazudás börtönéből kiszabadulhatott s talált két olyan lelket, a ki előtt szabad elmondani, a mi a szivén van az atyját és barátnőjét. — Hát te mindent elmondasz, amit csak tudsz, mindenkinek. Kérdező nevetve Beth Sábától. — Óh nem. Én ravasz vagyok. Hazudni nem tudok, nem értek hozzá. Hanem mikor valaki faggatni akar, akkor azt teszem, hogy én kezdek el kérdezősködni, s aztán addig kérdezek tőle összeviszsza, míg megunja és otthagy. Aztán mind a ketten nevettek. Ritka hang volt ebben a kalitban : a nevetés zenéje, Beth Sába. Ghedimin herczegnő gyakran meglátogattatá a keresztanyái gondjai alá adott királyleánynyal kedvencz barátnéját, Neriskin Sófiát. Akik a herczegnő szívtitkaiba féligmeddig be voltak avatva, azok értették e látogatások okát. Ha már maga a herczegnő nem láthatja is (a világi illem tilalma miatt) Sófiát, legalább Beth Sába által hirt hall hogylétéről. Hanem ha volt valaki, aki egészen be volt avatva a herczegnő titkaiba, az még többet is megérthetett. A mindenki által elzárkózott ember, a czár, aki titkot tart miniszterei előtt, még a papnak sem gyónik meg : ennek a kedves leánynak mindent el szokott mondani, ami a szívét bántja. Hiszen ha csak egy apa beszéli el ezt féltett leányának, hát akkor az csak kedély ügye; de mikor egy czár beszéli el, akkor ez államügy. Minden szó, amit a czár Nariskin Sófia előtt kiejt, az ország helyzetének magyarázója. Az a kedélyállapot, amit I. Sándor szavakban érthetővé tesz, alapja fél Európa jelenének és jövendő alakulásának. Ez egyetlen ember szivének ellágyulása, vagy megkeményedése a béke vagy a harcz; nagy felbomlás és nagy átalakulás titkait rejtegeti. És Sófia viszont mindent elbeszél Beth Sábának. Beth Sába pedig nem tud hazudni. — Hát kedves kis leányom, hogy van a kis barátnőd ? kérdé a herczegnő a hazatért királyleánytól. — Már nem szed orvosságot. Azt hiszem, ez nagyon jó. Én egyszer megkóstoltam nála egy port: nagyon keserű volt. — Nem fecsegett-e nagyon sokat ? A gyógyulónak a sok beszéd megárt ám. — Csak azt mondta el, hogy a keresztatyja meglátogatta. (Ennyi hazugságot mégis megtanult már Beth Sába, hogy »atyja« helyett, azt a másik czímet említse). — Sokáig ott volt nála ? — Azt nem tudom. — Beszélt neki sok érdekeset. — Igen Dávid királyról meg a feleségéről, Beth Sábáról. Keresztanyácskám, mit vétkezett Beth Sába királyné ? — Mit vétkezett Beth Sába királyné ? Micsoda kérdéssel állsz te ide elém ? — Hát azt »Ő« mondta, s én szeretném tudni, hogy mit vétkezett , mivel hogy a nevét viselem. És senki más nem viseli a nevét, csak én. Ha valami olyan rossz asszony volt, hogy senkinek se kell a neve, akkor nekem sem kell: adjatok másikat. * — De nem vétett semmit! Bobó vagy. — Sofia keresztapja mondá: Dávid királylyal vétkezett. — Ah, az nem volt vétek, az szerelem volt. — Hát a szerelem micsoda ? Corynthia felkaczagott. — No azt most én mondjam meg neked, hogy mi a szerelem. Majd megtudod, ha szeretni fogsz valakit. — De hát hogyan jutok én ahhoz ? Valami baj az, ami az embert meglepi mint a betegség ? Vagy valami jó, amit megkíván ? (Folytatása következik.) Újra háború. A berlini szerződés még függőben van, sokkal közelebb a ratifikáció napjához, mint a végrehajtás időpontjához ; az orosz török háború által fölkavart Kelet-Európában még helyre sem állt a rend, már új háború veszi kezdetét a távolabb keleten, Közép-Ázsiában. Sir Ali, afghan emir válasz nélkül hagyván az angol ultimátumot, a britt kormány táviratilag megküldte az indiai hadseregnek az előnyomulási parancsot Afghanisztán ellen. Beaconsfield nov. 9-ki bankettbeszédjéből nem lehetett a dolgok ilyetén fordulatára következtetni, mert a lord nagyon békés szellemben nyilatkozott az angol afghán konfliktusról. A diplomatiai koulisszák titkaiba beavatva nem lévén, csak a külső tényekből következtethetünk és kombinálhatunk. Ezek szerint pedig úgy látszik, hogy a bankettbeszéd idején Beaconsfield lordnak némi kilátásai lehettek arra nézve, hogy Oroszország Deibiyasac rffiJLiímnáVodinic VrröVTVbVsW szó is volt. De természetes, hogy Oroszország, ha egyszer sikerült felidéznie a konfliktust Afghanisztán és Anglia között (s hogy ez az orosz diplomatia műve, az iránt már nem kételkedik többé senki), nem fog ott békéltető szerepre vállalkozni, csupán az angolok szép szemeiért, hanem bizonyos koncessiókat kívánt cserébe. Mik lehetnek ezek? Suvalov és Orlov politikai commis voyageurok missiója alkalmából szárnyaló különböző versiók erre elegendő következtetést engednek vonni. Oroszország kívánja egyebek közt az oroszoktól még meg nem szállt kelet-európai terület európai okkupáczióját, kívánja továbbá azt, hogy az orosz csapatok a berlini szerződésben kikötött határidőn túl is megszállva tartsák a területet , e végett Oroszország Románián át magának rendes hadi utat és bizonyos erődített pontot