A Hon, 1878. december (16. évfolyam, 292-317. szám)
1878-12-28 / 315. szám
315. szám. XVI. évfolyam. Esti kiadás. Budapest, 1878. Szombat, decz. 28. Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra......................................................2 ftt, 3 hónapra......................................................6, 6 hónapra ...................................... ...12. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint................................. * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mitdenko a hó első napjától számíttatik. Budapest, deczember 28. Az angol-afghán háború már vége felé jár. Sir ali fia, a »hálátlan« Jakub khán megjelent az angol hadak egyik parancsnoka előtt Balalagh falunál, kérve az angolokat, hogy szakítsák félbe a háborút, melyre atyja, Sir Ali egy Bendersky nevű muszka emissarius által fölbiztatva szolgáltatott okot. Jakub khán sajnálatát fejeze ki a háború felett, mely a muszka intriga műve, kérve az angolokat, hogy küldöttséget menesszenek Kabulba, de nem nagy fedezet alatt. Browne azt felelé Jakubnak, hogy nincs hatalmában teljesítni kívánságát, de azonnal tudatta a dolgot táviratilag az indiai alkirálylyal, így távírják Londonból egy bécsi lapnak. Következő a szövege annak a feliratnak, melyet a szentpétervári tanulók akartak a trónörökösnek átadni: »Császári fenséged ! A kormány azt hiszi, hogy a köztünk támadt mozgalmat néhány részakaratú ember idézte elő. Ha fönséged emlékezni akar, hogy ez agitáczió már évek óta létezik és minden nevelőintézetben viszhangra talált, fönséged alig fog e nézetben osztozni. Ez izgatottság gyakori visszatérése mutatja, hogy okai ama tűrhetetlen helyzetben találhatók, melybe Oroszország ifjúsága hozatott. A tanulók az egyetemi termeken kívül rendőri felügyeletnek vannak alávetve, míg azokon belül egyre jobban fosztatnak meg jogaiktól. Elvették tőlük a jogot, hogy saját ügyeik fölötti tanácskozásra összegyűlhessenek és megtiltották nekik kölcsönös támogatásra alapot gyűjteni. Mihelyt ilyesmit tenni megkísérlenek, a rendőrség által üldöztetéssel fenyegettetnek a legrutabb alakban ; minden gyülekezetnél a rendőrség csaknem életünket fenyegette. Mihelyt jogaink jönnek kérdésbe, szétüzetünk, de ha arról van a szó, hogy terheket rójanak ránk, akkor úgy tekintenek és úgy bánnak velünk, mint egy testülettel. Megfosztatunk a függetlenségtől, mely felnőtteknek szükséges s közülünk nehánynyal úgy bánnak mint gyermekekkel. A mindig nagyobbodó akadályok, melyeket a felsőbb oktatás elé gördítenek, a nevelést nemsokára a gazdagok szabadalmává fogják tenni. Ezek és hasonló elnyomások az agitáczió egyedüli oka. Mi tudjuk, mi vár a charkowi tanulókra és a kiewi mozgalom példája élénken van emlékezetünkben. A személyeket nem kellene büntetni, ha a viszonyok, melyekbe helyeztettek, hiányosak. Támaszkodva a fentebbiekre, bátorkodunk császári fenséged közbenjárását kikérni a charkowi társakért és figyelmét a tanulók jelenlegi helyzetére irányozni.« — Az országgyűlési szabadelvű párt jövő vasárnap d. e. 12 órakor értekezletet tart. — A magyar delegácziónak ma déli 1 órára hirdetett ülését Szlávy József elnök megnyitván, bocsánatot kér, hogy szülésnek nincs tárgya, mivel a szentesített delegáczionális határozatok be nem érkeztek. A legközelebbi napok egyikén hiszi hogy e határozatok már kihirdethetők lesznek. — Ő felsége és Andrássy gróf, mint a »N. fr. Pr.« jelenti, jövő héten érkeznek Bécsbe. Közvetlenül erre meg fog kezdődni a delegácziók elé terjesztendő előterjesztések iránti tanácskozás. Először is az 1878-ki okkupáczionális költségekről szóló A HON TÁRCZÁJA. Páddy Salamon udvarlása, Harrison E. W. után. Az 1875-ik év nyara igen nevezetes Mr. Solomon Poddyra nézve, mivel ezen évnek szeretetreméltó augusztus havában vert gyökeret Miss Tabitha Jonas agyában azon eszme, hogy néhány hetet az unalmas, de csendes Tattleopolisban töltsön el. Eljött s mint Caesar, meglátta őt s hódított (már tudniillik a nő) s midőn visszatért Newyorkba számtalan dobozával, csomagjaival s napernyőivel együtt, melyek a hordárok s vasúti szolgák haragját keltették fel ellene, magával vitte Paddy Salamon, eddig senki által tulajdonának nem vallott szivét is. Nem mondjuk, hogy Salamon szivét ezelőtt soha sem érintették gyöngéd érzelmek. Három különböző alkalommal tette már ő azt le, hogy képletesen fejezzük ki magunkat, különböző szép hódítók lábta elő, de annyira eszélyes volt, hogy e dolgokat mély titok leplezed és senki sem tudott felőle Tattleopolisban, még maguk a kegyelt nők sem. Mr. Paddy igen szégyenlős ember volt, oly annyira, hogy Barnum bátran kiállíthatta volna őt gyűjteményében, mint a szégyenlőség mintaképét, melyhez hasonlót a világ mindeddig nem hozott létre. Midőn az öreg Paddy, a nagyutczai rőfös- és divatáru-kereskedeemnk megsiratott tulajdonosa, már korán észrevette ezen hajlamot Salamonban, igen nagy fájdalmat okozott neki, mert szándékában állott, hogy elsőszülött fiát utódjává teszi az üzletben. Előszeretettel gondolt azon időre — mert az idősb Paddy erős hive volt a spiritismusnak — midőn holtteste az idők folyamában majd át lesz adva a férgeknek s lelke más rokon lelkek társaságában holdvilágos éjeken meg fog jelenni a nagyutcza fölött s ő majd egész büszkeséggel mutogathatja társainak az aranyos feliratot : »Poddy Salamon, Poddy Izsák utóda — alapittatott 1820-ban.« De hogyan lehet szégyenlős emberrőfös kereskedő, kinek különösen délutánonként oly gyakran kell nyájasan s egész komolyan udvarolnia a vásárolni jövő nőknek ? Mennyi bókot s udvarias szót kell elmondania a vevőknek, hogy azok el legyenek ragadtatva? Midőn már félóra hosszáig válogattak, a nők egyik portékát, a másikat is félre teszik, kiterítik a napfényre, megdörzsölik, hogy váljon a mosásban nem vesz-e el a színe, összehasonlítják azt Mrs. A. új ruháinak virágaival s Mr. B. ruhájának árával s azon eredményre jutnak, hogy »Smith és Tomkinsnál az utcza végén ugyanezen portékát egy negyedrész áron meg lehet venni« s hogy »még sem hiszem, hogy ez jó lenne — nemde, kedvesem ?« , — hogyan volna képes, mondjuk, ily körülmények között egy szégyenkező férfiú, komoly de mégis diadalittas mosolylyal a polezhoz menni s a már-már elvesztett vevők szemei elé kitárni egy uj portékát, melynek s szavainak bűbájos hatása alatt azok ismét helyet foglaljanak s elkezdődjék ismét minden elölről — az udvariasságok, a kiteritgetés, próbálgatás és mérés ? De a mi még ennél is gonoszabb dolog, hogyan vegye magának a szégyenkező azon lelki bátorságot, hogy értekezést tartson a flanell szoknya sajátságairól és a legújabb női nadrág divatról ? Az öreg úr mindezt belátta s előre tudta azon időtől fogva, midőn a Kis Salamon születésének nyolczadik évfordulója megünneplésére házában egy kis gyermek-mulatságot rendezett s az ünnepelt eszeveszetten szaladt fel a lépcsőkön s bujt ágya alá, csak hogy ne kellessék megcsókolnia egy tiz éves kisaszszony szép piros ajkait. Paddy Izsák úr már e tényből megtudta, hogy fia nem lesz alkalmazható az üzletben. Az idők azonban múltak s Mrs. Paddy egy más fiúval ajándékozta meg urát. Midőn ezen fiú nagyocska lett, mindenki láthatta, hogy mindazon sajátságai megvannak, melyek az elsőszülöttnél hiányzanak. Az öreg ur büszkén emlegette, hogy nincs bátrabb, életrevalóbb ficzkó a városban, mint ifjabb fia. Már korán megkezdte az alkudozást s cserélgetést a szomszéd fiukkal könyvek, gombok, irónokkal, melyekkel lassanként egész kiterjedt kereskedést folytatott s még tizenkét éves sem volt, midőn a játékokban már elnyerte a vezérszerepet. Ily fényes tehetségek látására a családi tanácsban el lön határozva, hogy az üzlet gondjai Poddy Tamás vállára helyeztessenek, ha maja az öreg Izsáknak egykor vissza kell vonulnia. De ekkor előállott azon kérdés, mi legyen Salamonból, ki ezen idő alatt magas, sárga hajú, görbe orrú s ragyás arcza 20 éves fiatallá nőtte ki magát s kinek arczát a pelyhedző bajusz máris férfias színben tüntette fel. Mrs. Paddy azt vélte, hogy legczélszerűbb lesz őt matróznak adni, mely állásában a változott viszonyok között, kitéve a durva időjárásnak s hosszas ideig elzárva a női társaságtól — Salamon lassan kint oda fejlődhetik, hogy képes lesz nők körében is megjelenni. Izsák azonban megvetéssel nyilatkozott ezen eszméről s elhatározta, hogy vidéken vesz egy kis birtokot s annak kezelését bizza Salamonra. Itt a tehenek, lovak és disznók társaságában s némi érintkezésben a tejes asszonyokkal s földmivelők leányaival — kik gyengeségei iránt bizonynyal elnézőbbek lesznek, mint a kritizálni szerető városi urhölgyek — Salamon talán idővel kigyógyulhat félénkségéből s képes lesz belépni oly szobába is, hol csak nők vannak, a nélkül, hogy egész sárga haja gyökeréig elpiruljon. Az eszme végre jön hajtva. S igy lett Poddy Salamon, mint magát nevezni szereté, úri farmerré. S hogy háztartása mégis jó rendben legyen, az öreg Poddy leánytestvére lön mellé házfelügyelőül alkalmazva. Poddy Izsák az idők folyamában elhalt s a nagyutczai régi créget csakugyan megváltoztatták ily módon »Poddy Tamás, Poddy Izsák utóda, alapittatott 1820-ban«, mint azt a »ház« alapitója óhajtotta , a készpénzben, áruban s papírokban levő meglehetős vagyonon a két fiú megosztozott. Salamon a falusi jószágot is megkapta saját osztályrésze fejében. Mivel most már gazdag ember hírébe jött, Paddy Salamon igen könnyen szerezhetett volna magának feleséget a szomszéd farmerek leányai közül. Szerette volna maga is ezen változást, mert az öreg szelíd nagynéne csakhamar követte öcscsét a sírba , helyette Paddy Salamon anyja Newyorkból egy ötven éves szigorú arczu férfias nőt küldött, kit mint kitűnő tiszta s rendes házfelügyelő nőt ajánlott fiának. Csakugyan olyannyira rendbe is szedett elő mindent, hogy néhány hó múlva már a szegény Salamonnak is nyakára hágott, ki csakhamar alig tudta már, várjon ő-e a háznak ura. Sok estét töltött magánosan, elgondolkozva szobájában. Zsarnoka kínzásait megunva, nem látott más módot, hogy őt trónjáról letaszítsa, mintha megházasodik. Ezen időben a szabadulás gondolata által lelkesítve, már oly merész is volt, hogy egész estéket töltött el a szomszéd barátságos farmerek házában, különösen kiválogatva azokat, kiknek férjhez mehető leányaik voltak. Smith farmer házában már négy estét töltött el, a téli takarmány felől beszélgetve, főkép oly czélzattal, hogy Smith Matild kisasszonyt mulattassa, kinek szemeiből némi reményt olvasott ki. S midőn az öregur elkezdett szunyókálni s azután szándékosan (mert hiszen jól ismerte Salamon gyengeségeit) ezt mondá neki: »Azt hiszem, Mr. Paddy, hogy én lefekhetem, mert holnap reggel hajnalban kell elmennem s itt hagyhatom önt s Mathildot, hogy még egy darabig mulassanak« s midőn csakugyan elment s Mathild anyja már előbb lefeküdt — Salamon úgy érezte magát, hogy kész volna vagyonának felét odvadni, ha most el volna képes mondani mindazt Mathildnak, amit óhajtott. De hát hiában csak néhány szót tudott mondani az időjárásról, a közeledő hózivatarról s egy rettenetes szünet után, mely alatt Mathild lesütötte szemét s arkait igenre illesztette, felvette kalapját s azt mondá: el kell mennem, mert már most csakugyan nagyon késő van. Még haza sem ért azonban, már belátta ostobaságát s bátorságot merítvén, viszszatért azon szándékkal, hogy jöjjön, a minek jönni kell, ő kétségbeesésében megkísérli elrabolni Mathild szivét. De alig jött kedvese lakásának közelébe, midőn hirtelen egész sereg apró szét fúródott testébe. Az öreg farmer a szerencsétlen udvarlót alattomos tolvajnak gyanitá. Ezen meleg üdvözlet után Mr. Paddy gyorsan hazafutott s kétségbeesve végkép lemondott Mathildról, így történt két más alkalommal is, midőn udvarolni akart. Midőn egyszer egészen felbátorodott s Bascom Pollyt egy vasárnap esti isteni tiszteletről haza kisérte, a következő héten egészen megrémülve hallotta, hogy a fiatal leány kedvezően nyilatkozott róla s habár egy időben örült volna ily nyilatkozatnak, soha többé nem mert reánézni azon leányra. Nehány kellemes estét töltött el az özvegy Brown házánál s már annyira ment, hogy az özvegy csinos Böske leányának képes volt egy köteg pamutot megtartani legombolitás végett, midőn egy alkalommal véletlenül meghallotta, hogy az élénk leányka így kiáltott fel »oh az a lúd, hát miért nem szól ?« s ezen időtől fogva az özvegy háza nem látta többé Poddyt. így történt, hogy már csirájában kivesztek Salamon ifjúkori érzelmei, mielőtt bárminemű hatást gyakoroltak voltak imádása tárgyára. Paddy Salamon születésének negyvenötödik évfordulóját ünnepelte. Ritka hajfürtjei között megjelentek az ősz hajszálak s nyúlánk termetét a fő életmód kissé domboruvá tette. Még mindig a szigorú tekintetű Miss Perkins uralma alatt állott s mindazok, kik a szomszédságban laktak s ismerték gyarlóságait, teljesen meg voltak győződve, hogy örök időkig agg legény marad. De még sem az lett sorsa. Eljött a 75-ki nyár s azzal együtt egész sereg városi lakó költözött ki az álmos Tattleopolisba. Salamon lakásához közel Hicks Péternél az egész ház telve volt »faczér, szemtelen teremtésekkel», mint Miss Berkins mondta Poddynak ; s egy este, csakhamar megérkezésük után, midőn háza tornáczában pipáját nyugodtan szívta, egy egész »szekérkasra való« ment el háza előtt s nagy meglepetésére élénk hangon »Jó estét, Mr. Poddyt szavakkal köszöntek neki. A vén Hicks elbeszélte nekik a szegény Salamon bajait s mindegyik föltette magában, hogy a vén agglegénynyel egy kissé mulatni fog. Ezután Salamon, ha a városba kellett mennie, mindig igen rosz, kavicsos, romlott utón ment, mely bokrokkal benőtt kőfalak közt vitt el, Hicks háza kikerülésével. Egy órával tovább tartott ezen útja, mint a rendes, de örömestebb került volna China felé is, csakhogy ne kellessék hallgatnia Hicks fiatal leányvendégeinek suttogását és kaczagását. Ven gebéjével koczogott egy alkalommal ezen kavicsos utón , mélyen elmerült gondolataiba, hogy mily szomorú sorsa van, hogy Miss Perkinssel egy házban kell élnie, midőn egy kis sikoltást hallott s feltekintve, meglátta sorsát. Az utón kóborolva s itt-ott kissé legelészve a kőfal mellett növő füvön, jött vele szembe Hicks von schweiczi tehene s a fal tetején, melyre különben egyes tüskék és bokrok is felnyúltak, állott egy úri nő, ki bizonnyal azért mászott oda fel, mert a tehéntől rettenetesen megijedt. Fején széles karimájú szalmakalap volt, melyet fülein keresztül zöld szalag kötött le, ruhája szürke szövetből készült s vidéki kirándulásokra kiválóan alkalmas volt, mert egészen rövidre szabták, úgy hogy színes harisnyájának egy része is kilátszott belőle. Egyik kezében, mely különben keztyüvel volt ellátva, reszketve nyújtott a tehén felé egy óriási füsgalycsomót, míg a másikban vaskos s bosszú pálczát tartott. Kiemelkedő orrát egy pár aranyozott pápaszem ékítette, mert az úrhölgy nem volt már fiatal, legalább a 40-ik életévet bizonynyal meghaladta. A helyzet parancsoló volt. Mert habár Salamon szégyenlős ember volt is, udvariatlanságról nem lehetett vádolni, sietett is azonnal megmenteni a szép foglyot, a bámuló tehenet elűzte az útból s azután a falhoz ment, hogy a menekültet lesegitse kényelmetlen helyzetéből. »Köszönöm, magam is könnyen le tudok szállani.« (Folytatása következik.) előterjesztés fog megállapíttatni. A delegáczió eddig semmit sem engedélyezett a közigazgatási költségekre, melyekről azonban a közös kormány szintén akar gondoskodni, de még bizonytalan, mely törvényhozó testület elé lesz a javaslat terjesztendő, a delegáczió vagy az összes parlament elé, ezért a kormánynak előbb a Boszniára és Herczegovinára vonatkozó államjogi kérdést kell megoldania, aminek még a delegácziók újra összeülése előtt kell megtörténnie, mely február végén a berlini szerződés fölötti diskusszió után fog bekövetkezni. Ez utóbbi fölötti vitára már több képviselő jelentkezett szólásra. Rechbauer visszautasította a bejelentést elfogadni, mivel a jelentés még nem osztatott szét. Az Oroszországban volt utóbbi zavargásokról ezt írja a »D. Tel.« A zavargások sokkal komolyabbak voltak, mint feltételezték, de a hírlapoknak meg lett tiltva azokról beszélni. A czél nem csekélyebb volt, mint a czárt lemondásra kényszeríteni, s az összeesküvésben a diákok nem állottak egyedül. Az összes tartományi kormányzók parancsot kaptak, hogy minden tanintézetet helyezzenek a rendőrség felügyelete alá. Tárgyalások folynak Angliával azzal a szándékkal, hogy beleegyezése megnyeressék arra, miszerint Bulgária trónját vagy vagy Bibesco herczeg, vagy Battenberg bg. foglalja el, kik most az egyedüli komoly jelöltek. — Orbán Balázsnak a vesztegetésekre vonatkozólag általunk is közlött nyilatkozatára válaszolva a következőket mondja a »Magyar Polgár«: — E nyilatkozatra ismételten kijelentjük, hogy Orbán Balázs folytonos tévedésben van, s ide-oda kapkodásával közlött levelének tartalmát meg nem ingathatja többé sohasem. Ha Orbán Balázs úr még sokat fészkelődik e kérdéssel, akkor egy lépést még tovább fogunk menni mi is, s bebizonyítunk olyan dolgokat is az Orbán úr állításaival szemben, melyekben csekély öröme lesz neki is pártjának is. Nyugtassa meg magát a képviselő úr, hogy ezt a perét végképen elvesztette, ezt már visszaprókátorkodni többet nem lehet. Nem örömest adjuk közre senki bizalmas politikai levelét, s nem is tettük soha, de Orbán Balázs úr reá kényszerítette lapunkat, midőn minden ok nélkül háromszor idézte elő a kérdést. Hogy az akkori végrehajtó bizottság valakit pláne zsarolt volna, ez a más szájából ostobaság lenne, az Orbán Balázséból: vastag háládatlanság. Hogy ő nem Udvarhelyszéket, hanem M.Vásárhelyt képviselte akkor, ez igaz, de az is igaz, hogy mind a két kerületben megválasztatott, s csak azután mondott le Udvarhelyről. Az okok sem ismeretlenek, hogy mért? Erre vonatkozólag, — ha Orbán úr kényszeríteni fog minket további magatartásával — közreadhatjuk még néhány igen tanulságos levelét abból az időből. Végre megjegyezzük, hogy Orbán Balázs úr 1872. május 12-én M.-Vásárhelyt önként 300 forintot ajánlott fel pártköltségekre s 1200 forintot arra az esetre, ha megválasztják. Ez olyan tény, melyet oklevelek támogatnak, s olyan férfiak jelenlétében történt, kiknek szava bizonyosan nyom annyit az ország közvéleménye előtt, mint az Orbán Balázs úré. Ezzel az ügyet befejezzük, s óhajtjuk, hogy ne legyen alkalmunk ismét szellőztetni azt. — Románia és a Dobrudsa. A »Daily Tel.« írja : A románok igen komoly akadályokba ütköznek, midőn újon szerzett területüket, a Dobrudsát, organizálni akarják. A bolgár lakosság folyton növekedő gyűlöletet tanúsít irántuk. Tulcsán és más helyen falragaszok voltak kitéve, melyek figyelmeztették a románokat, hogy őket az oroszok és bolgárok csak a jövő tavaszig fogják megtűrni maguk közt. A tatárok anyagilag teljesen tönkre jutottak, 8 nagy számmal éhen vesznek el; az oroszok megfosztották őket azon kevés vagyonuktól is, amelylyel bírtak. Az egész Dobrudját bejárják orosz emisszáriusok, kik a lakosságot az oláhok ellen izgatják. Egy év a külföld történetéből. il. Ez év első három hónapjának eseményeiből alig-alig jegyezhetünk föl mást kivételképen, mint azt, ami szorosan az orosz-török háborúra vonatkozik. Annyira dominálja ez a helyzetet, de másfelől nem is igen történik egyéb a kontinensen. A háborúval nem összefüggő események közül kiemelendő Victor Emánuel halála (jan. 9-én), melyet nem sokára követett (febr. 7-én IX. Pius pápa halála, kit aztán a pápai székben XIII. Leo követett (febr. 20-án.) Victor Emánuelt követi a trónon fia, Humbert, ki marcz. 30-án kinevezi a Cairoi-kormányt, mely a napokban megbukott. Mi a háborút illeti, Plevna eleste után csapás csapásra érte a török seregeket minden ponton. Előtérbe léptek a szerbek és montenegróiak is. Előbbiek már jan. 2-án megszállják Leskováczot, Kursumljét és Sárköyt. A porta megijedve a rohamos eseményektől, felszólítja Angliát mediáczióra, mit az angol kormány el is fogad. Innen kezdve aztán egész a fegyverszüneti feltételek aláírásáig párhuzamosan folynak a diplomácziai alkudozások és a harctéri események. Jan. 2-án jelenté a távíró a végzetes tényt, hogy Gurkov napi óriási küzdelmek és akadályok legyőzése után átkelt másodszor a Balkánon, és leszállt a szófiai síkságba , és másnap, január 3-án, már az oroszok kezében volt Szófia. Ezen átkelés a Balkánon 22 foknyi hideg mellett áldozatot követelt az oroszoktól, kik közül 53-an megfagytak. A Traján szorosnál való átkelésnél jan. 6-án megfagyott 2 muszka tiszt, 12 kozák és 48 vadász. Ugyanez napon Radeczky muszka tábornok is átkel Sipkánál a Balkánon. Három nap múlva pedig Radeczky elfogja az egész sipkai török sereget (41 gyalog zászlóalj, 10 üteg ágyú és 1 ezred lovasság.) E közben a diplomácziai tárgyalások már anynyira haladtak, hogy a porta Szerver és Namik pasákat kinevezte a fegyverszüneti tárgyalásokra biztosokul, kik jan. 10-én útra is keltek Miklós nagyherczeghez Kazánlikba. E nap még másfelől szomorúan nevezetes a portára nézve. Ugyanis jan. 10-én hódolt meg An ti var i Nikita és Nis Milán csapatainak. Gurko egyre üldözi Szulejmán pasa seregét, kivel Filippopolnál összeütközik s Szulejmán seregének romjaival a Rhodope felé veszi útját, hol a későbbi fölkelés elemeit képezték. Az oroszok gyors előnyomulása aggodalomba ejté Angliát s január 17-én az angol trónbeszéd már hangsúlyozá, hogy elővigyázati rendszabályokra van szükség s a királyné kifejező azon reményét is, hogy a parlament bőkezűséggel meg fogja szavazni a szükséges eszközöket. A török biztosok megérkeztek rendeltetések helyére s 19-én kezdődtek a fegyverszüneti tárgyalások, de melyek gátolván az oroszokat a folytonos előnyomulásban, a szultán egy kádét adott ki, melyben minden ottománt fegyverre szólít fel jan. 19-én. Már késő volt, mert az oroszok jan. 20-án már elfoglalták Drinápolyt is. A porta fejére egyre tornyosultak a veszélyek. Ekkor tört ki a görögök lázadása is Thessaliában és Epyrusban. Az oroszok pedig annyira kizsákmányolták a helyzetet, hogy jan. 22-én már útban voltak Gallipoli felé. Angliában is mind nagyobbra nőtt az izgatottság, az angol kormány keblében differenciák támadtak a teendőkre nézve, minek a következtében jan. 25-én Carnar v on és Derby beadták lemondásukat, mely el is fogadtatott, de ideiglenesen még megbizattak az ügyek vezetésével. Végre sok huzavona és tárgyalás után jan. 31-én azéirattak Drivepelyban a fegyverszüneti feltételek sabilié átalános alapjai, melyek szerint a porta megszünteti az ostromzárt s igy a kereskedelem ismét szabaddá lesz; a porta kiüríti Szulinát, Ruszsukot, Szilisztriát és Viddint; az oroszok megszüntetik a dunai zárt; a kikötőkbe, a haditéren kívül minden czikket bevinni szabad; Oláhország, Szerbia és Montenegró területet kapnak és függetlenekké lesznek; Bosznia és Herczegovina pedig kap autonómiát. De nemcsak a fegyverszüneti tárgyalások nem tartóztatták vissza az orosz csapatokat a folytonos előnyomulástól, hanem még ezen egyezmény aárása után is egyre haladtak előbbre s febr. 9-én már Csataldját is megszállották, feb. 2-án pedig Rodosztot, 4-én Erzerumot; e miatt nagy vihar tört ki az angol parlamentben, hol sürgették az orosz perfidia megtorlását és a gyors actiót, mert féltették már az oroszoktól Konstantinápolyt is. A szultán feb. 5-én új kormány kezébe tette le szerencsétlen országa sorsát. Eltörölte a nagy vezérséget és miniszterelnöknek kinevezte Ahmed Vefik pasát, a török képvház volt elnökét, Szervert külügyérré,Reuf pasát hadügyérré nevezte ki, stb. Mindez nem segíthetett a bajon. Az oroszok vakmerő előnyomulása nem maradhatott hatás nélkül az angol parlamentre, mely febr. 9-én 328 szóval 124 ellen, tehát impozáns többséggel megszavazta a 6 millió font sterlig hitelt a kormánynak. E szavazásnak 4 nap múlva, febr. 13-án az lett a következménye, hogy az angol flotta a Márványtengerre szállt, onnan szemmel tartandó az oroszok hadmozdulatait. Nyilvánosságra kerülvén a fentebb vázolt fegyverszüneti feltételek, a német parlamentben Benningsen a keleti politikára vonatkozólag Bismarckhoz febr. 19-én interpellációt intézett, rámutatva arra, hogy az orosz törekvések és foglalások fenyegetik Ausztria-Magyarország életérdekeit, amire Bismarok egy hosszabb beszédben felelt, részletesen kommentálva a feltételek pontozatait, helyeselve azokat nagyban és egészben, egyúttal pedig rokonszenvesen nyilatkozván monarchiánkról is. Beszéde végén visszautasított Bismarck határozottan minden oly követelést, mely Németországtól közvetítést kíván. A fegyverszünet létrejövén, a hadakozó felek hozzáláttak a praelimináris béke megkötéséhez, mely San Stefanóban márczius 3-án alá is íratott, épen az orosz jobbágyság felszabadítása napján. Ez igy volt muszka részről kiszámítva a nagyobb effektus kedvéért, ezért távira e napon Miklós nagyherczeg a czárnak, hogy emlékezetes e nap, mert azon nemcsak az orosz jobbágyok, de a török iga alatt nyögött keresztyén népek is felszabadulásukat nyerték. A san stefanói szerződés nagy megütközést szült Európaszerte; átalános és egyhangú volt a nyugat-európai népek véleménye, hogy a san stefanói békekötést nem szabad megvalósulni engedni. Kivált Angliában lett nagy a resensus, midőn tudva jön, hogy a muszka hatalom akkora Bulgáriát teremtett e szerződésben, mely egész az Aegeitengerig terjed. E szerződés hatása alatt szavazta meg a magyar delegáczió Bécsben egyhangúlag Andrássy grófnak a 60 millió hitelt. Külügyminiszterünk azonnal lépéseket tett egy kongressus összehívása iránt, mely revisió alá vegye a san-stefanói török-muszka békeművet. A kongressus hosszas vajúdások és halogatások után létre is jött Berlinben jun. 13-án s tartott jul. 13-ig. Ekkor lépett aztán a san-stefanoi szerződés helyébe a berlini szerződés, melyet nálunk apróra ismer minden ember. A san-stefanoi szerződés annyira érlelte az angol kormányban az ellentéteket, hogy márczust 30-án Derby végleg kilépett s helyét átadta Salisburynak. Arnim gróf ,a kulturharczról. A különbség a porosz májusi törvényhozás s az én javaslataim közt főleg abban rejlik :1. hogy az utóbbiak az egyház belügyeibe való minden beavatkozástól tartózkodnak ; 2. hogy ezek annak, ki oltalmat keres a zsarnoki felsőbbség ellen, megadják ezt, amennyiben oly kérdésekről van szó, melyek az »embert« sértik, annak papi minéműségével azonban nem foglalkoznak ; 3. hogy tartózkodnak ama büntetési rendszertől, mely a porosz törvényhozást minden más fölött gyűlöltté tette, minthogy a jogérzet föllázad az ellen, hogy oly tettek vagy mulasztások bűntettessenek, melyeket a büntetendő lelkiismerete szerint kötelezve van elkövetni. — Ezen úgynevezett büntetések a valóságban nem is egyebek, mint kényszerrendszabályok, melyek czértalansága be van bizonyitva. — Ha halálos büntetés által helyettesitnék is, csak ugyanaz lenne a hatása ; 4. hogy az egyház szolgáinak esedékes jövedelmei elvonása folytán nem úgy tűnik fel, mint büntetés, hanem mint az illető azon tetteinek vagy mulasztásainak következménye, amelyek által elárulja, hogy nem akar többé az állam által elismert egyházhoz tartozni.« Azon ellenvetésre, hogy az ő törvénye ugyanoly gyűlölködést idézett volna elő, mint a Palk-féle törvények, annak kifejtésével felel, hogy az ő törvénye által ki lett volna kerülve a vértanuságok létesítése s hogy községek nem büntettettek volna oly papok miatt, kikre befolyásuk nem volt. Végül így szól: »Senki nálamnál nem lehet jobban meggyőződve, hogy a kultúrharcznak véget kell érnie. Soha nem lehetett kétséges, hogy a liberalizmus, midőn diadalában biztosan megkezdte a harczot, ismét a kor azon szabályozatlan hajójára száll, melynek az egyház szikláin hajótörést kell szenvednie. Felszólítottak, legyünk jelen a hősök küzdelmén, s csak béka-egérharczot láttunk, melyben minden méltóság és tekintély füstbe ment. — Hazafias odaadást s vallásos lelkesedést nem sikerült ugyanoly mederbe vonni. — A helyett, hogy a császár fenhatóságát az egyházban is biztosította volna, a doktrína a saját maga papír felségének akarta törvényei által kiszolgáltatni az egyház kormányzatát is. — a király helyébe mindenütt az »állam« fogalma lépett, de az »állam” nem akadályozta meg, hogy reá ne lőjenek a királyra. Azok beszéde, kik a májusi törvényeket dicsőítik, csökkenté a királyi fölség iránt való tiszteletet. Nem magam vagyok, ki e nézetet vallom. — Nincs Európában állam, a melynek földjén az utóbbi évek alatt ne jártam volna. Nem emlékezem, hogy egyetlen államférfit — tartozzék bármely párthoz — találtam volna, ki a kulturharcz czélszerűségét belátta volna. Csak egyet nevezek meg — Thierst. »Kész vagyok elismerni, szólt ő nem sokkal bukása előtt, hogy Bismarck jelentékeny ember. De vallási politikáját, bármely szempontból tekintsem is, nem érthetem. Belé törik a kése, bizony belé törik, írja meg neki nevemben — nem, ne írja, hanem mondja meg, ha találkozik vele, — hogy téves után jár. S ez alkalommal eszembe jut egy adoma. Napoleon a Waterlooi csata vége felé kétségbeesett. Egy Ouvrard nevű ember jött hozzá, s az igy szólt: Sir, az angolok rengeteg sokat vesztettek. — Igaz felelt a császár, de én meg elveszítettem a csatát. Ugyanígy fogja egyszer Bismarck mondhatni: Az egyház rengeteg sokat vesztett, de én elveszítettem a csatát. Meg fogja bánni, meg fogja bánni.« Az a gondolat, hogy lelki ügyekre, püspökök papok letevésére állami törvényszék szerveztessék, előtte az ép emberi ész ellen való kihágásnak tetszett. Püspököket az appel comme d’abus révén államtanács elé állatni zsarnoki ténynek tűnt fel előtte. Az a gondolat, hogy az egyháznak nagyobb tisztelettel kell viseltetnie a törvények iránt, mert abban