A Hon, 1879. január (17. évfolyam, 1-27. szám)
1879-01-26 / 23. szám
23. szám. XVII. évfolyam. Budapest, 1879. vasárnap, január 26* Reggeli kiadás. Szerkesztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza hirdetések szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házi ordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.......................................... , fa 3 hónapra . ................................................... , 6 hónapra................................................IS » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint............................., » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik s, mindenki a hó első napjától számíttatik. Budapest, január 25. A nap kérdései. A pénzügyminiszter benyújta a képviselőháznak törvényjavaslatát az új hitelműveletről és, hogy a perez, melyben az kérve van, alkalmas legyen pénzügyi helyzetünk megítélésére, mellékelt egy ideiglenes jelentést, az eddigi hitelműveletekről is. Ez a két tárgy érdekesebb, mint az a vita, mely ma az olasz vámszerződés felett a képviselőházban kifejlett, mert e kérdésben az ellenzék igen hamis állásban volt, és ezért érvei sem érdemelnek sok figyelmet. Mert a szélből elvettetni kivánó a szerződést — formai okokból, azért t. i., hogy annak megkötése előtt közös vámkonferenczia nem tartatott (e közösség életbe léptetését, a szélbal sürgeti) és, hogy az adatok nem kellő mennyiségben állanak rendelkezésre. No már a ki olvasta azt a kis füzetet, melylyel a szerződés minden része alaposan és tíz évi forgalmi tapasztalatokkal indokolva van és mégis azt mondja, hogy nincs adat, az már anynyira eltér a valóságtól, hogy polémiát sem provokálhat. És ha az egyesült ellenzék, mértékül a régi szerződést vette fel, melyet most Olaszország sem akar, akkor azt a téves hitet akarja terjeszteni, hogy ő az 1867-iki szerződést fentartani képes lett volna ; pedig b. Simonyi nyiltan kimondása, hogy a tárgyalás alatt lévőnél »jobb szerződést most egy kormány sem köthet.« De azért ő tele van e felett megrovással és elfeledi, hogy lovaink vámmentesen vihetők Olaszországba; pedig az olasz lókivitel 8,4 milliónyi értékéből 68 milliónyit,(lírában) mi viszünk ki; nem veszi tekintetbe, hogy marhabevitelünk Olaszországba a régi vámhoz képest is könnyítve van; és ezzel az olasz piaczol csaknem domináljuk, hogy szeszkivitelünk biztosítva jön; mert az olasz adókedvezményekből a beltermelés megfosztatik , és igy czukorbevitelünk is kedvezőbb helyzetbe jut; és igy főczikkeink vámja, a régi szerződéshez képest is könnyítve, nem terhelve van. Az állategészségügyi konvenczióval pe-Q» pnv/pn. /N-----r. ----/l*«, n is fölvetettünk, holott abból eddig, nagy kárunkra, kizárva voltunk. Mindezt szépen emelték ki, Tisza, b. Kemény miniszterek és gr. Bethlen András egy gyakorlati érzékről tanúskodó beszédben. Csak a gabnavám megkötésére nem vállalkozott Olaszország — pénzügyi szempontból. De, midőn más államokkal egyenlő bánásmódban részesít, e tekintetben is, egészen elértük, versenyképesség tekintetében, azt, mit Olaszországgal szemben elérni lehet. Mert, jól mondá Baross Gábor előadó, most a pénzügyi szempont átalánosan uralkodó és ezt egy szerződés meg nem töri. Ha pedig az olasz kedvezmények fejében csökkentők a déli gyümölcsök és selyem vámját, apasztók ugyan vámjövedelmünket , de az ellenzék, mely oly nagyon hangsúlyozá, nem rég, e vámok nagyságát — csak nem csinálhat ebből gravament, és mi is azt hiszszük, hogy a könnyebb forgalom nemcsak a fogyasztó közönség, de a kincstár érdekében is van. Azonban — ismételjük — a nap érdeke a pénzügyminiszter előterjesztései körül csoportosul. Ezekből kitűnik pénzügyi helyzetünk. A konverzió megtörtént, 1877. és 1878. évi deficitje, az előirányzat szerint, fedezve van, a boszniai kiadásokat fedeztük. Mind-ebben 154,211,512 forint szükségletünk mu-tatkozott. Fedezetül a törvényhozás összesen 260 millió aranyjáradék értékesítését rendeli el. Ebből eladatott 218,675,700 frt és bejött 191,514,417 forint papírban , vagyis átlag értékesítve volt 87.579 százalék árfolyamon, papírban , ami átlag 7.65 százalék kamatnak felel meg. Igaz, hogy e tekintetben 1876 tól 1878 végéig kamatunk nőtt, mert 1876-ban volt 7.36 , 1877-ben 7.59 és 1878- ban 8.01 százalék az aranyrentéből nyert pénz kamatja. De e három év alatt a kamatnak 0,65 százalékkal növekedése bizonyára mutatkozik más országokban is. És ha tudjuk, hogy egy tíz százalékot meghaladó, függő adósságtól szabadulunk ez után, bizonyára nem fogjuk az üzletet rossznak tartani. Visszatérve a renteüzletekre, meg kell jegyeznünk, hogy a múlt év végén 38.324.300 forint névértékű járadék még megmaradt, sőt a központi állampénztárban némely alapok értékpapírjainak kicserélésére visszatartatott még 3 millió aranyjáradék. A fentebb említett 38 millióból 28 millióval még a második kibocsátású kincstári utalványokból is beváltatik 21—22 millió, — tíz millióval pedig az év végén fenmaradt 13.671.000 esztr. forintnyi előleg lesz törlesztendő. Természetesen, hogy itt még törlesztetlenül marad mintegy öt millió; továbbá úgy látjuk, hogy az 1877. és 1878-ki deficit csak (a póthitelekkel) az előirányzat szerint van a fedezendő összegek közé felvéve; igaz, hogy 1877 ben a tényleges eredmény ennek megfelelt, de 1878- ban az eredmény kedvezőtlenebb (a pénztári kimutatások szerint) az előirányzatnál, úgy, hogy itt az 1878-ki közösügyi és hazai póthitelekkel együtt egy pár milliónyi fedezendő összeg van. Ehhez járul az 1878. és 1879- ki további boszniai kiadás és 1879-ki deficit. E szükségleteket összesen a pénzügyminiszter 43.309.827 forintra teszi. Ezeknek és a további konverziónak fedezésére most a pénzügyminiszter 96 millió aranyforintra kér felhatalmazást, melyet vagy rente utján, vagy 5°/6-os és 36 év alatt törlesztendő hypothekalis adósság útján vél ¦^.^írására"£íT vŕ?gso~~eszköznek tartva fenn a hypothekális üzletet. Kivánatos lenne, hogy a pénzügyminiszter számítása a szükségletre nézve valósuljon; de ha be nem következnék is ez, a kölcsönben még egy és egy harmad millió aranyforintot tart készen, és ha ez sem lenne elég, mindenesetre távol állunk azon szükséglettől, melyről az ellenzék beszél. És ha 260 millióhoz hozzájárul 96 millió adósság, lesz 356 millió, minek 6°/6-os kamata 21.300.000 forint; ennek fejében megszűnik : a kincstári utalványok után járó 11.044.000 forint kamatteher; továbbá 3 évi deficit ; a boszniai költség és felszabadulnak részben vagy egészen államjószágaink a tehertől. Ez is csak ér valamit — és azt is csak elviselhetjük. A „HON“ TÁRCZAJA Étnalmdság a hid alatt vagy a, zöld könyv. Történelmi regény, hat kötetben. Irta: Jókai Mór. (62. folytatás.) A czár nagyot sóhajtott s azt rebegé : — Szegény gyermek !... — Ez volt utolsó kívánsága — s ezt nekem teljesítenem kellett. — Ön tehát ott volt ő, nála utolsó órájában ? — És még azontúl is. Ő hivatott magához. — Ön fogta le a szemeit ? Zeneida csak némán intett. — Köszönöm önnek. Szólt a czár, s átvéve a finom fehér tokba kötött naplót, kezét nyújtó Zeneidának, egy langymeleg, puha, elernyedt kezet, minden szorítás nélkül. Zeneda megcsókolta a kezet. — Van önnek valami kivánata, Ilmerinen kisasszony ? — Az az egy kívánságom van, Sire: kegyeskedjék Zsófia naplójából elolvasni a három utolsó lapot, amíg én itt vagyok. A czár a háta mögé nézett, mintha azt akarná látni, hogy megengedi-e azt Arakcsereff? Sztán rászánta magát a kérelem teljesítésére. Felontá azt a naplót s olvasott. Összeharapta az ajkait, hogy el ne árulja elérzékenyülését. Hanem Zeneda tudta jól, hogy mit olvas a czár? Előtte a szöveg minden szava ismeretes volt. Azok az utolsó kuszáti sorok, a miket egy boldogtalan gyermek irt vonagló kezével, ki a halál hideg ölelését várja és rettegi és óhajtja, s mikor a czár az átolvasott utolsó lapból Zeneidára feltekintett, azt látta, hogy annak a szemei teltek meg könynyel. Csendesen ingatta a fejét s nagyot sóhajtott. — Ön ezt azért kívánta velem elolvastatni ugyebár, hogy Puskint tisztára mossa előttem. »Ő« akarta ezt így! Nagy, nemes lélek volt! — Valóban az volt, sire! — Ő kívánta, hogy Puskin azt tegye, amit tett, s Puskin csak az ő végehajtását teljesíté. — Nem tehetett máskép. — Elhiszem. Nem tehetett máskép. És én mégsem tudok kibékülni azzal a gondolattal, hogy azt megtehette! Hogy abban az órában, a melyben az egyik menyasszonya arczát a szemfödéllel letakarta, a másiknak a menyasszonyi fátylával le hagyta takarni magát. — Hiszen úgy kellett tennie. — De mégis emberi észtől átérthetetlen gondolat, hogy egy órai időközben megférhessen egy örökkévalóság! hogy egy óra elég legyen arra, hogy valaki a jégsarktól az egyenlítőig repüljön! Egy óra elég legyen arra, hogy valaki egy kedves halottat elsirasson s egy élőt elszeressen! — De hátha régen szerette azt ? ... szólt Zened a szelíden. — Mit szól ön ? — Hátha az, amit a megdicsőült halott iránt érzett, nem volt egyéb, mint imádat, mint végnélküli tisztelet egy túlvilág lakója iránt, ki szárnyaival már akkor az égben volt, amidőn őt megismeré ? Ha mind az a ragaszkodás, gyöngédség, hódolat, amit a jegyes imádottjának lábaihoz rakott, csak egy szentnek hozott áldozat volt, azért, hogy ne hagyja meg itt e földet ? Sándor a homlokára ütött ujjai hegyével. — Igaza van önnek. Hisz ezt én nem kérdezem ő tőle soha. Soha sem kérdeztem meg, hogy »de hát többje az, mint ábránd?« egy beteg leánynak az álma ? Ő csak engedte magát ez álom rémei közé besoroztatni. Ennyi az egész. És szivében mást szeretett. Ő értte csak feláldozta magát. — Az én hibám volt, hogy ez így történt. — Hiszen amit én teszek, az mind hiba, s ami hiba történik, azt mind én teszem. S ezt nem a keserűség hangján, de a meggyőződés szomorú mélaságával mondá az országok ura. Szánni való volt. Hirtelen odafordult Zeneidához. — Kívánja ön tehát, hogy visszavegyem a tilalmat Puskin visszatérése ellen ? — Nem Sire. Ő ott van jó helyen, ahol van. Aki jót akar neki, az azt kívánja, hogy legyen távol innen és legyen boldog. Ez meglepte Arakcsereffet. Ledobta a tollat a papírra s felnézett Zeneidára. — Hát magára nézve nincs önnek semmi kívánsága ? kérdé a czár. — Én holnap elhagyom Szentpétervárt, síre. — S nem kívánja ön, hogy kinevezési pátensét visszaküldjem ? Hahó! Mint emelte fel e szóra a leány azt a büszke homlokot. Ő is királyné. Megmutatta. — Sne! Ahol velem egyszer azt tudatták, hogy jelenlétem kellemetlen, onnan én elmegyek. Ez vakmerő szó volt! Határos a feloniával! így nem szoktak beszélni a minden oroszok czárjai előtt! — A kegyencz felugrott helyéből s a méla koronás fő helyett ő felelt meg a kevély hölgynek. — Tudja meg kisasszony, hogy vannak kötelességek, a mik nem szűnnek meg a sértett önbecsérzetnél, s ezek közé tartozik a hódolat azon trón, azon uralkodó iránt, akiknek ön köszönheti minden hírét. Zenei da keble hullámokat hányt, rózsaszínű orrszimpái tágultak, mint a farkassal küzdeni kész vad czebráé: nagy, világgyújtogató fekete szemei elemészteni készültek a kegyenczet; az ajka reszketett, mint a hidegteleléstől. — Kegyelmes úr.. .. lihegő___Vannak emberek, kik a jóltevőjük iránti háladatosságot elviszik s magukkal még a föld túlsó felére is, a kik ha szerencsétlenek voltak elveszteni felséges pártfogójuk kegyét, — azért még nem mennek haza — a »kés dalát« énekelni! Ez egy olyan kegyetlen csapás volt Arakcsereff fejére, hogy jónak látta visszaülni az asztalhoz, s úgy tenni, mint aki nem tartja érdemesnek ez insinuatio ellen egy szót is felelni. (De hát tudna ez a hölgy valamit ? Talán neki is volnának titkos kémei ? Tán D a boka ? Hisz a czigány leány már írni is tud.) A megnémult kegyencz helyett aztán a czár vette fel a lándzsát. Úgy illett. Ha a szolga megvédte az urát, az ur megvédi a szolgát. _Nagyon rosz helyen alkalmazta, Ismerinen kisasszony, keserű észrevételét. Ha van férfi Nagy- Oroszországban, aki tökéletes mintaképe a hűségnek, és alattvalói ragaszkodásnak, úgy ő az ! Ő, ki velem járt csatáimban, s megosztott velem minden részt, és a dicsőségből nem kért részt magának soha. Ő, ki ébren maradt, azért, hogy én alkassam, a ki az egész világgal daczolt, azért, hogy engem megvédjen, a ki egyedül maradt meg mellettem, mikor mindenki elhagyott. — ez Arakcsereff. — Hányszor kellett kiszenvednie hűsége legnehezebb próbáit ? Hányszor kényszerítettek ellenségei, hogy őt eltávolítsam magamtól! Mikor hívtam, újra itt volt, s nem panaszolt soha. A szivére sújtottam. Száműztem egyetlen fiát. S ő azt mondta, igazságod volt, kezemet csókolta és hívem maradt. Ez Arakcsereff. De ebben az uralkodói elismerésben mind nem gyönyörködhetett már a kegyencz, mert amint az asztalhoz leülve, azzal akará megvető közönyét tanúsítani, hogy a Zsófia postával érkezett leveleket bontogatta fel, épen a kezébe akadt az, amit Jakuskin közlött Zeneidával, s amint abba bepillantott, az úgy magához ragadta figyelmét, hogy attól még (hihetetlen!) a czár ajkáról feléje hangzó magasztalást se hallotta meg. És Zeneida látta ez a kezet egyszerre pokoli kintul eltorzulni, az ijedelem, a névtelen rémület vonaglásaitól fintorogva egy őrületes kisértet lárvává átalakulni: látta, amint baja felborzadva meredt szanaszélylyel, ajkai elkékültek, és szemei kimeredtek fehér karikáik közül. — Jaj nekem! ordíta fel egyszerre, oly vadállati hangon, hogy a czár ijedten fordult vissza. A rakeseeff a levelet mindkét kezével a szívéhez csapta, mint ahogy a veszett eb szőrével gyógyítják annak a marását, mint ahogy az öszszetört skorpióval gyógyítják annak a csípését, és azzal felszökött a helyéből. Jaj nekem, jaj! hogy én idejöttem! Hogy én nem voltam ott akkor! S rohant, mint egy őrült, kifelé. A czár csakugyan azt hitte, hogy kegyenczet őrülési roham lepte meg, s útját állta. (Folytatása következik.) — A képviselőház január hó 26-kán vasárnapon d. u. 1 órakor ülést tart. — ■ Tisza Kálmán miniszterelnök — a »B. C.« értesülése szerint — a jövő hét elején egy-két napra Bécsbe utazik. Valószínű, hogy ez időpontig, az oly hosszú idő óta függőben levő osztrák miniszterválság iránt döntés fog bekövetkezni. — Aranyjáradék. Az 1876. XLVI. 1877. évi VII., IX., XIV., XV., XVII., valamint az 1878. évi II, VIII, IX., XV., XVI. és XVII. törvényczikkekkel megszavazott bankértékű 154.211,512 frt 43 krnyi szükségletek fedezésére 74,35 arany árfolyamon vagyis 115°/0-kal számított 8, 50% bank valutás árfolyamon 180.360,000 forint névértékű kötvény kibocsátása kivántatott. Ehhez járul az 1875. évi XLIX. törvényczikk alapján kibocsátandó 80.000.000 frt, ez tesz összesen 260.360.000 forintot. A tényleg kibocsátott kötvények névértéke tesz 260.000. 000 forintot. Az 1878. évi deczember 31-éig egészben értékesíttetett 218.675,700 forint és azonkívül a központi állampénztárnál közvetlenül különféle alapokhoz tartozó értékpapírok kicserélésére visszatartatott 3 millió forint, összesen 221.675,700 forint, összehasonlítva a kibocsátott fennebbi 260.000,000 frt. névértékkel, marad rendelkezésre 1878. évi decz. 31-ével 38.324,300 forint. Ebből levonandó az 1878. évi XXXV. törvénycikk alapján az 1874. évi II. kir. kincstári utalványok beváltására 28.000,000 forint, marad az 1878. év végével 4.847,854 frt 98 krral arányban fenmaradt és az 1879. január hóban fölvett 8.000,000 frtos előleg részbeni törlesztésére 10.324,300 frt. Az értékesített 218.675,700 forintnyi járadék névérték után bankértékben befolyt 191.514,417 frt 24 kvnyi összeg fordittatott az 1876., 1877. és 1878. évi államháztartási hiányok fedezésére a fennebbi törvények alapján, az 1873. évi I-ső kir. kincstári utalványok beváltására és a mozgósítási költségek fedezésére. A kibocsátási árfolyam volt: 1876- ban a meghatározott áron eladott 40 millió után 80112,iso aranyban, mely az 1875 XLIX törvényczikk határozatának megfelel. 1877- ben nyilvános aláírás utján kibocsátott 32.000. 000 forint névérték után 788/10%/0, illetőleg 761/10% arányban. Az 1878-ban bizományilag eladott 146.675.700 frtnyi névértékű kötvényeknél volt az árfolyam maximuma 813/4%, minimuma 69 ,5% aranyban és az ez évben elért átlag a költség levonása után 75,01 % aranyban. A fölvett kölcsön 1876-ban 7.36%, 1877-ben 7,59% és 1878-ban 8.01%-ba került. Az 1873. évi I-ső kibocsátású kincstári utalványok beváltása. A beváltandó névérték tesz 7.500.000 lírát; az 1878 év végéig bevállsztott 7.317.590 lira. Marad beváltási hátralék f. évi január 1-én 182.410 lira. Az 1879 január havában továbbá lett beváltva 71.900 lira, marad még beváltandó 110.510 lira, mely összeg fedezésére a szükséges pénz a beváltást eszközlő bankházaknál le van téve, osztrák képviselőházban valahára vegerent A legtöbb szónok csak az időt rabolta, nem mondott sem érdemlegest, sem újat, csak ismételte különféle variácziókban az ismert frázisokat és vádakat. A hosszú vitából kiemelkedő szónoklat volt Unger minisztere, Dunajevszki, Greuteré, Auspitzé és végül Hausneré, ki szombat esti lapunkban közölt beszédével is igazolta, hogy elsőrangú szónoki talentuma e tekintetben egy fővel magasabb minden osztrák képviselőkollegájánál. Ő az osztrák felirati vitában tartott beszédével vonta magára a közfigyelmet s tegnapi beszéde is nagy érdeklődést és hatást keltett, bár beszédét túlterhelte czitatumokkal, melyek a hatást csökkentik. Kétségkívül azon ritka szónokok közé tartozik, kiket azok is örömest és nagy élvezettel hallgatnak meg, kik nem értenek vele egyet. Beszédének, mint szónoki műnek alaki bevégzettsége és tökélye, mit nagyban emel észjárásának lendületes volta és széles látköre: oly tulajdonok, melyek sohasem tévesztik el hatásukat. De idealizmusának fel is áldozza a tárgyi igazságot és elsőrangú érdekeket. Igen helyesen jegyzi meg ezért egy bécsi lap, mely különben nagy tisztelettel adózik e kiváló parlamenti tehetségnek, — a következőket: »Az álláspont, melyet Hausner ur a berlini szerződés ellenében, annak nemzetközi oldalát tekintve, elfoglal, — téves. Hausner ur tiszteletet követel a szerződések, tiszteletet a fennálló jog iránt. Nagyon helyes, csak hogy ezt nem szabad oly messze vinni, hogy a szerződések és a formális jog az emberiséget megkössék, s még tán súlyosabb bilincsekbe verjék mint azok, melyeket egy II. Fülöp, vagy egy Miklós az embereknek készítettek. Ha jogérvényes államszerződések s a dynasztiák örök joga a legfőbb, mi a világon létezik, akkor Németalföldnek most is Spanyolországhoz, Észak-Amerikának pedig most is Angliához kellene tartozni; Olaszországban most is a pápának és a Bourbonoknak kellene uralkodni. Schleswiget most is dánizálná a dán s hol az Akropolisz az égnek emelkedik, egy török pasának kellene uralkodni... A népek fejlődésében minden haladásnak meg kellene szűnni, ha a szerződéseknek még akkor is fönn kellene állani, ha a viszonyok, melyek között létrejöttek, már rég megváltoztak.« • • • " Elmondta a két zárszónok is a maga mondókáját. Sturmer még egy utolsó rohamot intézett a berlini szerződés és Andrássy ellen, aztán elcsendesült minden. Hétfőn lesz a szavazás. A pénzügyi bizottságból. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma d. e. fél 10 órakor tartott ülésében Kautz Gyula előadó jelentése hitelesíttetett a közoktatási tárczára vonatkozólag. Ezt pótlólag a d. u. 5 órakor tartott ülés a azon albizottság jelentésével nyittatott meg, mely az ipari szakoktatás tárgyában küldetett ki. Ezen jelentés alapján az ipari szakoktatás létesítésére és fejlesztésére a közoktatási költségvetésbe 25.000 frt kiadás vétetett föl, mint rendes kiadás. Ezután a pénzügyminisztérium költségvetésének tárgyalása folytattatok. Dohány jövedék czímén előirányozva van kiadás: 11,557.355 frt, bevétel: 27.968,887 frt s így tiszta bevételül 16.411,522 frt. (350,000 több a múlt évi előirányzatnál, 10,000 forinttal kevesebb a m. évi tényleges eredménynél.) Hegedűs Sándor előadó az előirányzat elfogadását ajánlja. Lukács Béla az előirányzatot nem tartja megfelelőnek az 1877. évi eredményeknek. Régibb idők adatait is tanulmányozván úgy tapasztalta, hogy 1872 óta nincs rendszeres emelkedés a bevételben s az utóbbi emelkedése is az anyag beszerzési költségek kereskedéséből származik. Felvilágosítást kér, hogy mire állapítja a kormány azon hitét, hogy jövőben is emelkedés fog elévetni. Fruck minisztertanácsos elősorolja az adatokat, melyek szerint a tiszta jövedelem 1872 óta 8 millióról fokozatosan 16-ra 11 3 14 Trimi__ i__iXiiij• 1 ll\ #r_i_ l irányzatot, még ha annak növekvését a jövő évben, valamint a külfődre szánt emelkedését nem is veszszük számításba. Molnár György szintén constatálva látja a fokozatos emelkedést s az előirányzatot elfogadja. Figyelembe veendőnek találja azonban a kérdés nemzetgazdasági oldalát is, hol hanyatlást lát különösen két irányban: a külföldi kivitel csökkent az 1873— 74 évekhez képest, s a belföldi termelés és gazdasági kérdés is romlott. Ezen hibák okát adja elő s azok orvoslását sürgeti. Indítványozza, hogy a pénzügyminiszterium részéről enquétebizottság bizassék meg az orvoslattal, melynek tagjai az ország különböző vidékein utazva gyűjtsék az adatokat és javítsanak a hiányokon. Wahrmann Mór nem tarja idetartozóknak Lukács fejtegetéseit. Itt azon adatokat kell megbírálni, melyekre a kiadásoknak s bevételeknek és igy a tiszta bevételnek előirányzata lesz megállapítható. Ezen adatok alapján helyesli az előirányzatot. A bizottság a tételt az előirányzat szerint fogadja el. Lottó-jövedéki kiadás: 2,462,573 írttal, bevétel: 4,253,000 írttal állapíttatik meg. Só-jövedék 2,273,812 frtnyi kiadással, és 13,914,308 frtnyi bevétellel (tiszta jövedelem : 11,640,496 frt) állapíttatik meg, mely alkalommal Fiuk min. tanácsos felvilágosításokat adott só kereskedési viszonyainkról a kereten. A bizottság 18 óra után fejezte be tanácskozását s legközelebbi ülését holnap vasárnap d. u. 11 órakor tűzte ki a honvédelmi költségvetésről szóló jelentés hitelesítésére ; hétfőn d. e. 10 órakor pedig a pénzügyminisztérium költségvetésének tárgyalását folytatandja. Törvényjavaslat az 1879. évben, hitelműveletek utján fedezendő állami kiadásokról. I. 1. §. Az 1879-ik évben, következő állami kiadások hitelműveletek utján fedezendők: a) az 1874: XIV. t. sz. alapján kibocsátott kincstári utalványok beváltására szükséges összeg azon része, mely az 1878. évi XXXV. t. czikkben foglalt intézkedés után még fedezetlen. b) a kormány által a múlt évekre beterjesztett és törvény által megállapítandó póthitelek. c) az 1878. IX. t. czikkben megszavazott hadi költség hitelén fölül tényleg felmerült kiadási többletnek a magyar korona országaira eső része, azon összeg erejéig, mely a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottságok határozata alapján, a törvényhozás által meg fog állapíttatni. d) az 1879-ik évi államköltségvetésben mutatkozó hiány fedezésére szükséges összeg, mikép az a törvényhozás által meg fog állapíttatni. e) a Bosznia és Herczegovina megszállásából származó költségek czimén, a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottságok határozata alapján, az 1879 ik évre egyelőre, már megszavazott 20 millió frtnyi átalánynak, valamint az e czélra ez évben még megszavazandó költségnek a magyar korona országaira eső része. 2. §. A hitelműveletek, melyek az 1. §-ban elősorolt kiadások fedezésére szolgálnak, aranyban számított 96 millió frton túl nem terjedhetnek. 3. §. A pénzügyminiszter felhatalmaztatia, hogy a 2-ik §-ban foglalt összeget akár 6 százalékos arányban kamatozó adómentes járadékkötvények kibocsátása és elárusítása, akár részben 5 százalékos arányban kamatozó és 36 év alatt egyenlő évi részletekben törlesztendő jelzálogos kölcsönkötvények kibocsátása és elárusítása által, akár részben egyéb ideiglenes hitelművelet által szerezze be. A jelzálogos kölcsönkötvények kibocsátása azonban 72 millió aranyért névérték összegen nem terjedhet túl. 4. §. Az 1875 XLIX t. sz. 3. 4. és 5.§.-aiban foglalt határozatok kiterjesztetnek a jelen törvény 3. §-ában említett járadékkötvényekre is. 5. §. Mily állami javak lesznek a jelen törvény 3. §-ában említett jelzálogos kötvények biztosítékául felveendők, azt későbbi törvény fogja meghatározni. 6. §. Azon kincstári birtokok, melyek az 5-dik §ban említett külön törvény által meg fognak határoztatók a most említett törvény kihirdetésének napjától számítva, a 3. §-ban említett jelzálogos államterhelhetők, a nétalám kórásai” zálogjogi“bejegyzések azonban érintetlenül maradnak. 7. §. Az 5. §. értelmében jelzálogos kölcsön biztosítékául szolgáló állami javak eladásából befolyó pénzek kizárólag a 3-ik §-ban említett jelzálogos kötvények beváltására fordítandók. 8. §. A jelzálogos kötvények után az államkincstár kamat fejében 5 százalékot fizet aranyértékben, félévi utólagos részletekben. 9. §. Úgy a befizetésre, valamint a kamatozásra nézve 100 oszt. ért. arany forint 10 sterling fonttal, 250 frankkal, illetőleg német birodalmi 202,50 markkal vétetik egyenlőnek. 10. §: A jelzálogos kötvények és az azokon levő kamatszelvények minden fennálló bélyegilleték, — és adótól mentesek — és a teljes bélyegilleték és adómentesség azok részére jövőre is biztosíttatik. Az ezen kölcsön iránt kötött szerződések bélyeges illetékmentesek. A kötvények tőzsdejegyzése fejében fizetendő külföldi bélyeg és illeték az állam terhére esik. 11. §. Az ekkép felveendő kölcsön kibocsátási feltételei, a hitelművelet keresztülvitele és teljes befejezése után, a kibocsátási összegnek és a törlesztés évi részleteinek utólagos beczikkelyezése végett, az országgyűlésnek bejelentendők. 12. §. Ezen törvény kihirdetése után azonnal életbe lép, és végrehajtásával a pénzügyminiszter bizatik meg. Budapesten, 1879. január 25. — gr. Szapáry Gyula s. k. m. k. pénzügyminiszter.