A Hon, 1879. január (17. évfolyam, 1-27. szám)
1879-01-14 / 12. szám
zsony, Kassa, Eperjes, N.-Várad. Azért mi nem nagy hajlandóságot érzünk magunkban rögtön és feltétlenül azon intézetek bezárását hangoztatni. Hanem igenis helyeseljük azt, hogy azok — s itt a vegyes népességű vidékeket tartjuk szem előtt — oly kellékekkel és hatáskörrel ruháztassanak föl, minket Csengery is említett. Tehát a javítást, a mostani színvonal emelését óhajtjuk inkább, mint az egyszerű bezárást. Kívánjuk ezt a nemzeti szemponton kívül még tisztán kulturális és humanitárius szempontból is , mert sok szegény sorsú tanuló fosztatnék meg e pályán a tanulás lehetőségétől nagyobb centrumokban, melyekben az életmód hasonlíthatlanul költségesebb. Mondtuk ezt a vegyes népességű vidékeken levő királyi jogakadémiákra nézve, melyeknek nivealját emelni óhajtjuk és nem bezáratni. Ami a felekezeti elemű intézeteket illeti, itt már inkább lehetne ezt alkalmazni, ha az állam irányában nem kötelezik magukat, vagy nincs erejük minden kelléknek megfelelőleg tartani fenn az akadémiákat. A harmadik egyetem kérdését most mellőzzük. Erről más alkalommal külön. A miniszter kérdést intézett az enquétehez az egyetemi tanároknak az egyetemen kívüli működésére nézve is. Nem csodáljuk. Ez idő szerint kilenc egyetemi rendes és magántanár képviselő is egyúttal, ezenkívül négy jelöltképen szerepelt a választásoknál. Ha bejutnak, 13 egyetemi professor volna ma a Házban. Hát ez egy kissé sok a jóból. Ez már igazán superfperáczió, nem is szólva arról, hogy némely professor az egyetemen kívül oly (politikai) szerepet visz, mely épenséggel nem fér össze a tanári hivatással. Kell-e sokáig bizonygatni, hogy ha a törvényhozás ily nagyszámú tanári erőt von el az egyetemtől, vagy ez, vagy a törvényhozás, vagy mind a kettő meg fogja sinteni. Ennél sokkal czélszerűbb volna megadni az egyetemnek a direkt képviseltetési jogot, mint pl. Angliában. Válaszszon az egyetem 1—2 tagot..........a majdan reformálandó főrendiházba. Addig is azonban szükség lesz gondoskodni valamely üdvös remediumról. A jog- és államtudományi tanulmány- és vizsgálati rendszer tárgyában tartott Lenquete. (Vége.) Csengery beszédét így folytatja: Nézetem szerint mindazon életpálya, melyre a jogi vagy államtudományi tanfolyamok előkészítenek, — bizonyos mértékben mindkét tudománykor ápolására van hivatva. — Avagy nem szükséges-e például a közigazgatási hivatalnoknak a magánjog és törvénykezési eljárás ismerete ? Nélkülözheti-e a magyar jogász a magyar közjog és közigazgatási szervezet ismeretét, s ez az ismeret lehet-e alapos átalános politikai műveltség nélkül ? Ismeretesek a t. értekezlet tagjai előtt azok a viták, amelyek csak nem rég folytak Német- és Francziaországban azon kérdés fölött: szükséges-e a jogásznak a nemzetgazdaság tudománya. Tudjuk, hogy a vita azzal végződött, hogy e tudományt a köteles tantárgyak közé veszik föl rendre a jogi tanintézetek. De ha a jognak bizonyos része alól nem mente fietni föl az államtudományok hallgatóit, s a jogász az államtudományi disciplinák egy részét nem nélkülözheti , egy nagy okkal több, ami egyéb szempontokból különben sem mellőzhető, a tanuló nagy terhének könnyítése végett is szoros bírálat alá venni mind a tantárgyak előadási módját, mind az egyes tantárgyakat. Nem szabad szem elől tévesztenünk. értekezlet, hogy a tudomány majd minden ága annyira megnőtt, hogy a fensőbb oktatásban is lehetetlen egy fél vagy egész egyetemi év alatt, amely különben is annyira bővölködik szünnapokban, minden részletében teljesen előadni. Kitűnő egyetemi tárok tudják ez okból, hogy feladatuk nem annyira terjedelemre mint alaposságra és mélységre törekedni. Amit az egyetemi kézikönyvek feladatáról mond Schleiermacher, tökéletesen áll az egyetemi tanár előadásáról is. Egyiknek sem feladata a tudományt részleteiben kimeríteni, hanem a magasabb tudományos szempontban, rendszeres előadásban áll érdeme, amely azt emeli ki leginkább, ami áttekinthetővé teszi az egészet és a benső összefüggést. Menynyire megkönnyebbülne az egyetemi tanuló dolga, ilyen kézikönyvek, ilyen előadások mellett! Az egyetemi oktatás feladata oda törekedni, hogy az ifjú a tudomány alaptörvényeit megértse, főbb eszméibe, lényegébe behasson, önálló bölcselkedő nézpontra emelkedjék, s természetévé váljék mintegy mindent tudományos szempontból tekinteni. Az előadó tanárt ennélfogva inkább az átalánosító philosoph álláspontja illeti meg, mint a részletek kifejezésére való törekvés. Részletes tanulmányoknak az egyetemeken, a seminariumban van inkább helyük, mint a tanszéken. S még a seminariumokban sem szabad az egyetem érintett átalános jellemét részlettanulmányoknak föláldozni. Csak annyiban űzendő ott is foglalkozás ily részlettanulmányokkal, amenynyiben a tudományos vizsgálódás módszerének és az önálló tudományos munkásságnak elsajátítása igényli, soha sem tévesztve szem elől, hogy a részletes tanulmányok érettebb tudósoknak valók inkább, mint egyetemi tanulónak, akinek még szaktudományaiban is szükségkép univerzálisabbnak kell lennie. Ha nem volna magában is oly szembeötlő ez állítás igazsága, a tudomány és tanügy elsőrendű tekintélyeire hivatkozhatnám igazolása végett, így csak azt jegyzem még meg, hogy a jogi és államtudományoknál annyival szükségesebb az átalánosító, a tudomány lényegére és alaptörvényeire szorítkozó előadás, minél inkább igénybe veszik a tanuló emlékező tehetségét a positív jognak, a codexeknek nélkülözhetlen részletei. Nem akarom ismételni, amiket fentebb mondottam, a főcollegiumok egyes tárgyainak több főcollegiumra szaggatása ellen. A főcollegiumoknak inkább a rokon tárgyak concentrálására kell törekedniük. A tudományok külön ágainak, egyes részeinek előadása special collegiumok feladata, amelyek hallgatására habár ajánltatik is, a hallgatók nem kötelezendők. Nem róhatni meg elegendőleg azt a hibás nézetet sem, amely szerint az egyetemen kellene elsajátítani minden ismeretet és tudnivalót, amire az életben szükség lehet, amely szempontból szintén folyvást szaporítják mind a jogi, mind az államtudományok körében a tantárgyakat. Fensőbb oktatásunk érdekében áll e tekintetben a gyakorlati élet, különösen a bureaucratia követeléseinek ellenállani. Az ily gyakorlati ismeretek, ha a szükség úgy hozza magával, hamar elsajátíthatók bármikor, a tudomány vezéreszményének tájékozása mellett. Sokan megjegyezték már, hogy például pénzügy szabályrendeletek halmaza tudományos vizsgálatok tárgya nem lehet, ha külön előadások tartatnak is e tárgyból. Az egyetemeken, jegyzi meg épen e tárgyra vonatkozólag egy osztrák miniszteri rendelet az ötvenes évekből, átalános képző tanulmányokkal kell foglalkozni. Átalában meg kell jegyeznem, hogy bármily alapos kifogásaink voltak is politikai és nemzetiségi tekintetben azon osztrák rendeletek ellen, amelyek hazánkban is szabályozták az ötvenes években a fensőbb közoktatást, meg kell vallanunk, hogy paedagogiai tekintetben helyesebb nézetekből indultak ki azok, mint a mostani rendszer. Az egyetem, mint a kérdő pontokban olvassuk, ellenzi, hogy utasítás adassék a vizsgáló bizottságoknak. Nem veszik-e észre, hogy a vizsgálatok egyik tantárgyát képezi a statisztika is, az ingatag, változó és részben megbízhatlan adatok és számok óriási tömegével ? Az osztrák rendeletek nem tartották fölöslegesnek megmondani a vizsgálóknak, hogy e tudományból ne követeljen olyan részleteket, amelyeknek könyv nélkül megtanulása nem maradandó becsű, s a melyekkel csak a vizsgálatra tömi tele a szegény tanuló, különben is nagyon túlterhelt emlékezetét, hogy a vizsgálat után meg elfeledje. A statisztika, bármennyire elismerem is fontosságát, csak segédtudománya a jogásznak, — helyeselhető-e, hogy az minden részletével, roppant tömegével nehezüljön a hallgatóra oly fontos főtárgyaknak, mint például a római jog háttérbe szorításával ? Az egyetemes európai jogtörténet compendiuma is szükségkép sok jelentéktelen adat, név, codex följegyzését foglalja magában, nevet és codexet, akik és amelyek nem voltak hatással az átalános fejlődésre. Az osztrák, sőt átalában a német fensőbb oktatás nem ismer ily széles keretű tudományt, és még sem tartotta szükségtelennek figyelmeztetni a vizsgáló bizottságokat, hogy a jog- és államtörténetre nézve fontosabb momentumokat kérdezzék. Nálunk ez idő szerint a jogi kar vizsgálatainak és szigorlatainak egyik leginkább rettegett tárgyát képezi a jog-philosophia. Bölcselkedés a jog fölött a jog ismerete nélkül. A priori definitiók, amelyeket szó szerint betanulnak a hallgatók, hogy elfeledjék, mire megérthetnék. Az osztrák rendelet helyesen jegyzi meg, hogy a jogphilosophia alaposabb tárgyalása rendesen csak az olyan tanulóra nézve gyümölcsöző, aki átalában némi előszeretettel foglalkozik philosophiai tanulmányokkal, s az érintett tudományból csak annyit követel a vizsgálaton az ifjaktól, hogy a nevezetesebb jogphilosophiai rendszereket és azok történeti fejlődését ismerjék. Azt hiszem, nem kell bővebben fejtegetnem, hogy én a vizsgálati utasítást már azért is szükségesnek tartom, mert ez után is könnyithetni vélek ifjainkon, akikre a tantárgyak sokasága úgyis elég súlyos teherkép nehezül, így válik lehetővé, hogy több időt szentelhessenek a főbb tantárgyaknak s kevesebb tárgyra központosított erővel mélyebbre ható, alaposabb tanulmányokat tehessenek. Szükséges e fölött az utasítás a vizsgálóknak már azon okból is, mert az hozza összhangzásba a vizsgálatot az oktatással, holott ellenkezésbe jővén a kettő, a vizsgálat káros visszahatással lehet fensőbb oktatásunkra. Többször megjegyeztem már, hogy aki vizsgálatra készül, inkább tanulmányozza a vizsgálót, mint a tanárt. De ideje áttérnem az államvizsgálati bizottságok alakítására. Kérdésül intéztetik hozzánk: helyes-e, hogy az államvizsgálati intézmény egészen az egyetem befolyásának van alárendelve ? E kérdésre csak egyhangú lehet a felelet, hogy az bizony távolról sem helyes. Az államvizsgálatnál szükségkép az államot és csak az államot illeti az ellenőrzés szerepe, mind az intézetekkel szemben, amelyekre a fensőbb szakképzést bízta, mind azon elméleti képzettség megítélése tekintetében, amely a tudományos képzettséget igénylő szakpályákra készülő ifjaktól, a közönség érdekében megkívánandó. E szerint az államot vagyis annak felelős képviselőjét, a közoktatási minisztert illetheti csupán az államvizsgálati bizottság összes tagjainak kinevezése. Az iránt tehát nem lehet kérdés, hogy e bizottságok csupán kinevezett tagokból állítandók egybe. Az egyetem, mely e vizsgálat által maga is ellenőriztetik, nem választhatja e bizottságok tagjait. Szint oly kevéssé választhatják azon szakemberek testületét, akiknek sorába lép az ifjú, ha kellő tudományos képzettséget tanúsít. Ezen testületeknek legfölebb a kijelölés joga adható meg. S hogy a kijelölésben sem mindig szerencsésen járnak el, arról könnyen meggyőződhetik bárki, ha csak a budapesti ügyvédi kamara vizsgáló jelöltjeinek névsorán végig tekint. Rendesen azt választják, aki rá ér. S a legkiválóbb szakemberek nagy elfoglaltságuk miattt nem érnek rá. A vizsgáló bizottságok alakítása átalában a legnehezebb kérdések egyike, amelyet sehol sem sikerült még kielégítőleg megoldani. Nem könnyű a vizsgáló szerepe. A porosz kamarában mondotta nemrég egy tudományos férfiú, hogy tizennyolc éve veszen részt a vizsgálatokban, s e hosszas idő alatt többször volt alkalma a kérdések, mint a feleletek ostobaságán boszankodni. Átalános a panasz, hogy a gyakorlati pálya embere nem abból kérdez, amit tanítanak, vagy csak a vizsgálat előtt olvas meg egyes részleteket, s kérdéseiben gyakran esik a concret esetek cosmistikájába. A tanár meg tudományát hajlandó fitogtatni, s a fogas kérdéseket, a tudomány curiosumait hajhászsza. A tanárt e fölött saját tankönyve elméletes doctrinaire ellenszenve más elméletek iránt vezeti. Már Mohi Róbert a kérdések egyik legalaposabb vizsgálója, kiemeli káros hatását az egyetemi rendszerre nézve, ha tanárok vesznek részt vizsgáló bizottságokban. Épen tanárok emelték ki ezt nálunk is leginkább, mióta az enquete egybehívása e kérdésekre fordította a közfigyelmet. A tanár jelenléte a vizsgálaton megsemmisítheti a tanulóra nézve azt a kevés tanszabadságot is, amit az uralkodó rendszer még fennhagyott. Amily hasznos a párhuzamos tanszékek tanárainak versenye a tanszékeken, oly káros hatású lehet jelenlétük a vizsgálatokon. A rendszerről szólok, tekintet nélkül viszonyainkra. Lélektani szempontból bírálom az intézményt. S e tekintetben tanárok állítják, hogy a tanpénz árnyoldalai a vizsgálatokon tűnnek föl leginkább. A tanár is ember, csoda-e, ha önkénytelenül is hajlamot érez azon hallgató iránt, akiben, hogy egy jogtanár szavaival éljek, saját adófizetőjére ismer, s viszont nem megfogható-e, ha ellenszenvét kollegája iránt, aki vele a tanszéken versenyez, könnyen átviszi annak hallgatójára, hogy téveseknek tüntesse föl versenytársa elméleteit, nem kielégítőnek oktatása eredményét. S a szegény tanuló, mint már megjegyeztem, hogy egyik irányba se ütközzék, mindenik tanárt hallgatja, ugyanazon tárgyból, nagy idővesztéssel, sok erőpazarlással. Ha pedig csak egyik tanár vizsgál állandóan, hiába áll fenn a párhuzamos tanszék, nem lesz hallgatója. Nem is szólottam arról, amit minden kiváló tanár panaszol, mennyi időt rabolnak el a vizsgálatok a tudományos foglalkozás nem csekély kárára. A mondottaknál fogva kétségkívül kívánatos volna teljesen a tanári karon kívül álló kitűnő szakférfiakból állítani össze az államvizsgálati bizottságokat. Ez az® eljárás felelne meg fensőbb oktatásunk érdekeinek is leginkább. Nem hiszem azonban, hogy oly bővében volnánk szakférfiaknak, akiknek ideje és kedve is volna e fontos megbízásnak lelkiismeretes odaadással megfelelni, s így tanárok kinevezését az államvizsgálati bizottságokba alig tartom még, viszonyaink közt, mellőzhetőnek. Fontos dolog, nézetem szerint, hogy a vizsgáló bizottság ne váljék állandóvá. A vizsgálatra készülő ifjúság hamar kitanulja a vizsgálók tudományos irányait, nézeteit, hajlamát bizonyos elméletekre, elfogultságait, kedvenc kérdéseit, s könnyen egyoldalú irányt vesz a tanulás. Szükséges továbbá, épen az egyoldalúság ellensúlyozása végett is, hogy több tagból álljon a bizottság, az állam kiváló, tudományos képzettségű több hivatalnokainak olykor alkalmilag magának a közoktatási miniszternek is, elnöklete alatt. Szükség, hogy a tanfolyam bevégzése után azonnal lehetővé tétessék az ifjúnak a vizsgálatot letenni s gyorsan adassék ki a bizonyítvány. Nem tévesztendő el szem elől, hogy az államvizsgálat czélját nem tűzhetni magasabbra, annak megítélésénél, van-e az egyetemi pályát végzett ifjúnak elegendő elméleti képessége a szakpályára, amelyre készül. S szükség, hogy az ítéletmondásban az a »rigor non exasperans, amor non emolliens« vezesse a vizsgálókat, amelyet oly nehéz, de lelkiismeretes eljárás mellett nem lehetetlen eltalálni. Talán mondanom sem kell, hogy a nyilvánosságnak kell őrködnie a vizsgáló bizottság eljárása fölött. De legyen elég azon kérdésekről, amelyekre nézve a mai napon nyilatkozásra hivattunk fel. Kautz Gyula: Egy jó közoktatási rendszernek és különösen a jog- és államtudományi szervezetnek bizonyos stabilitással kell bírni; a folytonos változtatások kárára vannak az oktatásnak és tudománynak. Nincs ország, hol a jog- és államtudományi organisatio annyi fázison ment volna keresztül mint nálunk 1850-től fogva a mai napig. Hozzájárul ehhez, hogy nálunk nem lehet az egyetemet tisztán ideális tudományos hivatása szempontjából szervezni , nálunk nem szabad szem elől téveszteni, hogy az egyetemnek kétféle rendeltetése van. Az egyik a tudomány fejlesztése és képviselése, a másik a szakismeretekben való kiképzés. Az ifjúság, mely nálunk az egyetemre jön, igen hiányos előkészültséggel és alapműveltséggel bír. Az ifjúság a fennálló gymnásiumi rendszer folytán a történelmi, philosophiai és classikai tanulmányokban nagyon hátramaradt és igy épen a jog- és államtudományok eredményes tanulmányozására a szükséges formális képzettség, jó részénél a tanulóknak nincsen meg. Amig ezen nem segítünk, a tökéletes egyetemi reform sem igen fog czélra vezetni. Hiányzik a mi ifjúságunk egy részénél továbbá az az igazi tudományszomj és az a törhetetlen szorgalom, mely a német és angol ifjúságot jellemzi, hiányzik a kellő mérvű s nagy eredményeket egyedül biztosítani képes kötelességérzet. Csengery ideális felfogásához a mi viszonyaink között hiányzanak némely fontos előfeltételek. A miniszter, midőn a jelenleg fennálló vizsgálati rendszert, mely a tanszabadság még tovább menő megszorítását vonta maga után, megállapította, különösen a szülők részéről jövő panaszoknak akarta elejét venni. Igazat ad Csengerynek, hogy a most fennálló évenkénti vizsgák rendszere a tanárokra nézve megnehezíti a tudományos foglalkozást, de másrészről az ifjúság is annyira meg van terhelve vizsgákkal, hogy ezek igazi tudományos kiképeztetésének akadályául szolgálnak. Ezen okvetlenül segíteni kell. A megoldási módozatok tekintetében az első kérdés az, hogy fentartassanak-e a főcollegiumok és elégséges-e a vizsgálatok tárgyaiból egy félévi főcollegiumot hallgatni. Erre nézve nézetem az, hogy vagy fenn kell tartani az eddigi szabályt és megoldani azzal, hogy a nagyobb fontosságú tantárgyakból, mint pl. a római jogból, nemzetgazdaságtanból stb. speczial collegiumok is hallgatandók; vagy kimondani, hogy némely főcollegiumok óraszáma egyszerűen szaporíttassék, vagy végre eltörölni a különbséget fő- és mellékcollegiumok között s a tanszabadság elvének jobban megfelelő azon rendszert létesíteni, hogy a vizsgálati tárgyak mindegyikéből bizonyos óraszám lenne hallgatandó. Szóló a maga részéről az első mód mellett van, — a többi kérdésekre pedig fentartja magának az értekezletek folyamában később nyilatkozni. Kerkápoly Károly: Úgy van meggyőződve, hogy a dolog kellő megbeszéléséből az időt kímélni nem szabad, de másfelől azt is tartja, hogy a tanácskozmányokban a lehetőségig oly rendet kell tartani, mely a gyakorlati eredményre mielőbb való eljárást a lehetőségig biztosítja. E végből a kérdéseket egymástól megválasztandóknak s ez által a feladatot egyszerűsítendőnek véli. Épen azért részéről nem bocsátkozik azon kérdés vitatásába, vajjon mikep alakíttassanak az egyes vizsgáló bizottságok, adassék-e és minő utasítás számukra ? Egyelőre szorítkozik a Csengery által fölvetett kérdések közül csak arra: megtartassék-e továbbra is az évi vizsgák rendszere, tehát arra : fentartassanak-e továbbra is az alapvizsgák, vagy se ? Teszi ezt azért, mert ha e kérdés tagadólag dől el, természetesen kárba vesz minden tanakodás a fölött, mikép alkottassanak össze és minő utasításról láttassanak el a megfelelő vizsgáló bizottságok. Az alapvizsgákat azon körülmény szülte, hogy a fiatalság egy része nem feküdt neki az előadások látogatásának és a tanulásnak. E baj oka részben a szülőkben is van, kik fiaikat nem ritkán csak a beiratkozásra,nem pedig az itt élésre is szükséges költséggel látják el. Az ily ifjak azután a beiratkozás után rögtön haza mennek. Vannak olyanok is, akik idejöket az egyetem székhelyén töltik ugyan, de nem a tantermekben. Ezekre akartak kényszerítő nyomást gyakorolni. Az eszközök egyike gyanánt kínálkozott a névsorolvasás, másikául az évi vizsgák. A névsorolvasás szerencsétlen methodus. Ha csak 150—200 hallgatója van is a tanárnak s nincs az a szerencsés adománya, hogy a physiognomiákat azonnal felismerje, a tanuló, ki a 13-ik padról hat társa helyett is kiálthatja a »jelent«, azonnal érzi a rendszabály hiábavalóságát, kezdi kinevetni a hiú erőlködést s reá kap keresni a módot, hogy a többi rendszabályokkal is hasonló módon bánhasson el. Alig valamivel szerencsésebb a megkísérlett módok másodika, az évi vizsgáké. Ezekre nézve teljesen osztozik a Csengery által elmondottakban. Mennyire igaza van Csengerynek, ha állítja, hogy ma a fiatalság inkább tanulmányozza a vizsgálót, mint az előadó tanárt, bizonyítja a tény, hogy az előadásoknál közel sem jegyeznek annyian, mint a vizsgálók kérdéseiből, s azok megelégedésére adott feleletekből. Hozzáadja, hogy az évi vizsga rendszerének fentartása mellett is helyesebb az írásbeli vizsgára helyezni súlyt, amely mellett az ifjú jártassága összefüggő dolgozatból ítéltetik meg, nem pedig egyes töredékes ismeretekből, amelyek elsajátíthatók anélkül, hogy összefüggésükről avagy csak sejtelme is lenne az illetőnek. Ezt mellékesen megjegyezve, visszatér azon meggyőződésének újból is hangsúlyozására, hogy ha azon ezeiből indulunk ki, hogy tanulásra kényszeresük azokat, kik tanulni nem akarnak, ha a rendszert ezekre, nem pedig azon, hála isten, mégis nagyobb számra való tekintettel állítjuk fel, akik tanulni kívánnak, úgy semmiféle tanítás és tanulási rendszeren nem lesz áldás. A magyar példabeszéd szerint »Nem akarásnak nyögés a vége.« Aki nem akar tanulni, azt arra kényszeríteni nem lehet és rendszereket igyekezettel kovácsolni a tanulni akaróknak kárával, ferde eljárás. A tapasztalás bizonyítja, hogy ha e tantermekbe való bekényszerítés sikerül is, ez csak az ottani figyelem rovására esik. Nem ezen az úton kell hát indulni, hanem arra kell törekedni, hogy hovatovább annál inkább nagggyá váljék azok száma, akik tanulni akarnak. E czélra a gymnasiumoknak kell hatni, megkedveltetvén a tudományt s előkészítvén az egyetemi előadások sikerrel hallgathatására. Ezért ezek reformja nélkül az egyetem akár egészében, akár egyik facultásában véglegesen nem rendezhető. Az egykor úgynevezett lyceumi cursusnak s az az által nyújtott képzésnek hiányát az egyetemek sajnosan érzik. Előadása végén azt fejtegeti, hogy az alapvizsgák egyzerűen elejtését megengedhetőnek még sem tartja, most ha sem a tudományszeretet, s az azzal való megismerkedés utáni vágy a gymnasiumokban, sem a külső kényszer nem forog fenn — a külső kényszert mentül kevesebbre becsüli, de a semminél mégis többre — akkor ugyan hová jutunk. Nem egyszerűen elejteni, hanem helyettesíteni kell az alapvizsgákat megfelelő gymnasiumi oktatással, a tudománynak onnan felmerülő szeretetével és még egygyel: összhangzásba hozatalával a vizsgálati rendszernek nemcsak a tanulmányi rendszerrel, hanem a gyakorlati élet követelményeivel. Eddig csak azon mesterkedtünk, hogy a tanulmányi rendszerrel hozzuk összhangzásba a vizsgálati rendszert. Itt azonban nem szabad megállani, hanem a vizsgálati rendszert egyátalán összhangzásba kell hozni a gyakorlati életben való boldogulhatásnak, s bizonyos pályára való fölléphetésnek föltételeivel, tehát a közigazgatási pálya férfiainál épúgy, amint ez a jogi pályára nézve megtörtént. Trefort Á. miniszter: Kétségtelen, hogy megfelelő gymnásiumbeli előkészültség nélkül a jogi és államtudományi kar magasztos hivatásának megfelelni nem képes, s a kormány foglalkozik is egy jobb gymnasiumi rendszer kidolgozásával. Gymnasiumaink fölött azonban átalában pálczát törni nem szabad. Igaz, vannak az országban zuggymnasiumok, melyek tanerők tekintetében szegények és a tanulmányi rendszer s adminisztratió tekintetében még szegényebbek; vannak azonban olyan intézeteink is, melyek a művelt külföld hasonló intézeteivel bizonyára megállják az összehasonlítást. Ami a vizsgálati rendszernek a gyakorlati élettel való összhangzásba hozatalát s jelesen a sem bírói, hanem közigazgatási tisztviselőktől követelendő qualificatiót illeti,a közoktatásügyi minisztérium az ez irányban teendő kellő intézkedések s megindítandó tárgyalások végett fölszólította a belügyminisztériumot. Csemeghi K.: Az alapvizsgákat mindaddig föntartandóknak véli, míg helyükbe oly valami neme állíttatik, ami legalább is annyi vagy pedig nagyobb eredményt nem szül. Emmer K.: A tantervet az egyetemi mind négy évre nézve mentül szabatosabban kívánja megállapíttatni, az alapvizsgákat pedig föntartandóknak véli, ha nem is jelen alakjukban, de olyanban, mely megfelel az előadások sorrendjének. Szabó Miklós osztozik Kautz azon nézetében hogy a gymnáziális oktatás hiányos. Az ily ifjakra nem lehet rá bízni, hogy maguk állapítsák meg a tervet, mely szerint az egyetemi folyam négy éve alatt a tárgyakat halgassák. A két első év számára az évenkénti vizsgatartás rendszerét minden esetre megtartatni kívánja. Vajfeay Károly: A mostani tanulmányi és vizsgarendszer fenn nem tartható. Nem az a hiány, hogy ifjaink kevés ismerettel bírnak. Ismernek részletet sokat, de az anyaggal nem tudnak mit csinálni; hiányzik az ész fegyelmezettsége. A baj kútforrását szóló a gymnázium tanrendszerében találja. Már 9—10 éves korában a gyermek 5 — 6 tanárral áll szemben, kiknek mindegyike a maga egész tudományát iparkodik a gyermekbe beönteni, de nevelésével nem foglalkozik egyenesen, így csak az úgynevezett magolás terjed. Másik hibája a gymnáziumnak, hogy bölcsészetet nem tanítanak. A lyceális nevelés hiánya érezhető. Ily hiányosan előkészített jelöltekkel nehéz az egyetemnek megküzdeni. Ennek két feladata van. Egyik az, hogy önálló tudományos munkálkodásra szoktassa az ifjút, másik a szakképzettség fejlesztése. Mindkettőt kell felölelni és nem a vizsgával kell kezdeni a reformot, hanem a tanulmányi rendszernél. Mellőzhetlennek tartja szóló, hogy az első két évben, midőn még a gymnáziumból kikerült ifjú egyátalában nincs tájékozva feladatáról, vezettessék s azért megszabassanak a köteles tantárgyak. De nem a mostani sorozatot tartaná fenn. Jelesül végleg elhagyná a nálunk teremtett új disciplinát, a német jog történetének összehasonlító módszer szerinti tárgyalásából fejlesztett európai jogtörténetet. Ezt helyettesítené a magyar jog fejlődésének történetével, ezt tárgyalná összehasonlító módszer szerint. A második köteles fő tantárgy lenne a római jog, mint európai anyajog. Az évenkinti alapvizsgákat sem véli fentarthatóknak. Az első és második év arra való, hogy a hallgató előkészíthesse magát a szorosan vett szakismeretek elsajátíthatására. Időt kell erre engedni s azért csak a második év végén tartania egy vizsgát, melynek letétele bizonyítaná, hogy az ifjú, a szorosan vett, a gyakorlati életben szükséges tanulmányok elsajátítására szükséges előkészülettel bír. Ez nem, nálunk ismeretlen, új rendszer, ez a műegyetem és az osztrák egyetemek rendszere. E vizsgán túl a bifurcatiot mereven keresztül viendőnek véli. A harmadik és negyedik tanév neveljen két irányban : jogászokat egyrészt, másrészt államtudományokkal foglalkozókat. E tekintetben működjék az egyetem mindkét feladatának megfelelően. A főcollegiumokban a tanár az egyes disciplinák egész rendszerét ismertesse meg a hallgatókkal. Kötelességévé tenné ezért a tanárnak, hogy az illető disciplinának nem minden részletét ugyan, de egész rendszerét adja elő annyi idő alatt, amennyit arra szükségesnek tart. Ezen fölül a speczial collegiumok szoktassák az ifjút a tananyag tudományos kezelésére. Ez utóbbiak vezessék azokat, kik tudott fokot akarnak elnyerni, a főcollegiumok készítsenek elő az államvizsgára. Államvizsgát szóló csak egyet tétetne le a tanulmányok befejezése után. A jogászzal tehát csak a jogtudományt, mely őt arra képesítse, hogy az államban, mint jogász minden gyakorlati pályára léphessen, és a jogtudori fok elnyerésének előfeltételéül sem szabná az államtudományi államvizsga előleges letételét, sőt a mostani rendszer ezen kinövését tartja épen annak, mely a tételes jog tanulmányozásának teljes elhanyagolását eredményezte, kapcsolatban a törvényhozás ama másik nem szerencsésebb intézkedésével, hogy az ügyvédi jogosítvány egyetemi fok elnyerésétől tétetett függővé, mi csak arra vezetett, hogy a tanárok a szigorlatok eredményeinek megbírálásánál kénytelenek a tudományos magaslatnál sokkal alább fekvő színvonalra helyezkedni. Trefort miniszter : Az előadottak annyi anyagot nyújtanak a gondolkozásra, hogy czélszerűnek tartja az értekezlet ülésének befejezését, annyival inkább, mert nem szándéka a kérdések megbeszélését nagyon siettetni. Azokhoz azonban, mik a gymnasiumokról mondottak, egy megjegyzést kénytelen csatolni. A gymnáziumbeli nevelés és tanítás sikertelenségének oka nemcsak a hiányos tanrendszerben fekszik, hanem fekszik társadalmunk rossz szokásaiban is, realistikus fölfogásában s azon ellenszenvben, mely még a művelt osztályoknál is a klasszikus tanulmányok iránt létezik. Nemcsak a görög, hanem még a latin nyelv iránt is észlelhetni ellenszenvet még a műveltebb körökben is. Míg a felsőbb átalános műveltség nem fog magasabb fokra fejlődni, különösen a nőknél, addig gymnáziumaink minden reformja mellett is, a tanításnak kellő sikere nem lesz, mert ha a gyermek minduntalan azt hallja anyjától, hogy ez a tárgy, meg az a tárgy haszontalan, nem támadhat kedve a tanulásra. A fővárosi közigazgatási bizottságból. A fővárosi közigazgatási bizottság mai gyűlésében, mielőtt az érdemleges tárgyalásba bocsátkozott volna a bizottság, hosszas vitára adott alkalmat Ráth főpolgármester azon kijelentése, hogy az újonnan megválasztott öt bizottsági tag közül nem jelent meg senki, s bejelenti egyszersmind, hogy Steiger Gyula, Mendl Ist., Paulovits és Gombár Tivadar lemondásukat küldötték be, míg Burghardt István eddig elé nem nyilatkozott. Szóló ezen körülményt sajnos tudomásul veszi, de azért ebben nem lát akadályt, hogy a gyűlés meg ne tartassák. Busbach ismét a tárgyalás elhalasztását indítványozza, s a tanácskozás beállítását tartja mindaddig legczélszerűbbnek, míg a bizottság teljesen ki lesz egészítve. Ez ellen beszéltek : Ráth főpolgármester, Hozmann, Ludvigh s Selley kir. ügyész. A bizottság többsége a tárgyalást határozta el s Busbach elhalasztási indítványa jegyzőkönyvbe vézetett be. Ezen hosszas vita után felolvastatott a */„ évi jelentésre vonatkozó albizottsági vélemény, melynek legérdekesebb momentuma az a részlet, melyben a bizottság a saját ügyköréről nyilatkozik. E Busbach által fogalmazott fejtegetés először a bizottság hatáskörét szűknek, rosszul körülírtnak mondja. Az 1876. évi VI. t. czikk — úgymond — a bizottság hatáskörét a 12. §-ban három irányban szabja meg: a) intézkedés közigazgatási ügyekben, b) fegyelmi hatóságui eljárás, c) felebbezési hatóság minőségbeni működés. Ezen hatáskör így átalánosságban és elvontan igen üdvösnek látszik, azonban a törvény későbbi intézkedései s még későbbi egyes miniszteri leiratok által teljesen üres keretté lön átalakítva, így mindenekelőtt a hivatatt törvény 135. §-a »a közigazgatás összhangzatos eszközlését« jelöli meg és erre vonatkozólag a 14 §. következőt rendel: »a törvénynek, kormányrendeletek és határozatok alapján lerontja azon közigazgatási teendőket, melyek teljesítéséhez több közigazgatási ág közegeinek közreműködése szükséges. Ha ezen rendelkezés érthető volna is, érthetlenné teszi azt az ezen §-ban közvetlenül következő passzus, mely azt követeli, hogy ezen beosztásnál fontolóra veszi a közigazgatás összes ágában a teendőket, számításba veszi a végrehajtó közegek minden irányú elfoglaltatását, az »egyes közegeket pedig ezen ügyekben teendőik iránt utasítja.« A miniszter, midőn a bizottság a 12. és 14. §§. értelmében a hatósági közegektől engedelmességet kívánt, ez értelmezést nem hagyta helybe. Különben az egész intézkedés kivihetetlen, mert a fővárosban a fővárosi s az állami adminisztráció oly rengeteg, hogy abba a csak koronként összeülő bizottság tájékozatlanság veszélye nélkül nem avatkozhatik. Ezután a jelentés így szól. De másrészt vannak a bizottság hatáskörébe oly teendők utasítva, melyek szorosan körülírt határozathozatali jogot vagy kötelességet szabnak elébe. Ilyenek az adóügy, katonakötelezettség alóli felmentéseket tárgyazó, börtön stb. ügyek. Itt azon nevezetes jogát állapítja meg a törvény 22. §-a a közigazgatási ágaknak a bizottságban levő képviselőire nézve, hogy ha a határozatok törvénytelennek vagy az általuk képviselt közigazgatási ág szempontjából sérelmesnek vagy károsnak tartják, az ellen felebbezésüket azonnal bejelentsék.« — És így a közigazg. bizottság határozata csak akkor határozat, ha ahoz az érdekelt közigság képviselője hozzájárul. Vagyis csak az tartatik döntőnek, mi az adóügyekben, az adófelügyelő börtönügyekben a kir. ügyész, postaügyekben a postaigazgató akaratának találkozik, ha a határozat azok nézete ellen van, a miniszter határoz. Eltekintve attól, hogy a bizottságok által eldöntött kérdések rendszerint ezen közig, egyes közegek határozataira vonatkoznak, és így felebbezésben megint csak az első határozatot meghozott közeg hozzájárulása esetén érvényesnek, különben pedig a felebbezés a miniszterhez megy és így vagy az illető közeg vagy a miniszter akarata dönt, a közigazgatási bizottság beavatkozása pedig nemcsak felesleges, hanem lealázó is és ezen lealázás még fokoztatik a törvény azon rendelkezése által, hogy ha az egész bizottság egyhangúlag megállapodnék is egy határozatban — ez ellen a főpolgármester felebbezhet! És azon tapasztalást teszszük, hogy hasonló felebbezéseknek nagyobb nyomatékuk van mint a közigazgatási bizottság egyhangú határozatainak. — Két irányban van pozitív és jótékony működési tere ezen közigazgatási bizottságnak: a fegyelmi és árvaügyekben ; de ezekben is nem mint testület, hanem albizottságilag intézkedik és határoz ;s működése üdvös, mert törvényileg szabályozva és tettleg hatósági döntő határozati joggal van ellátva. Minden egyebekben nincs komoly, nincs valódi hatásköre, nem pótol valóban érzett hiányt, szükséget nem elégít ki, és így nemcsak elő nem mozdítja a közigazgatást, de fölösleges teher gyanánt komplikálja, nehezíti annak menetét, mert érezvén egy szorosan meghatározott munkakör hiányát, hol itt, hol ott fog mások szabályos munkásságába avatkozni — csakhogy tevékenynek látszassék. Ekkér amazt haladásában gátolja s maga mit sem lendít! Ha már most a jelzett viszonyokat azon roppant munkaerővel, mely egy határozatlan feladattal küzködve végzi a sisiphusok munkáját, összehasonlítjuk — s ha számításba veszszük, hogy következő magasrangú állami és fővárosi hivatalnokok és tisztviselők u. m. főpolgármester, kir. adófelügyelő, rendőrfőnök, tanfelügyelő, kir. ügyész, államépítészeti ügyek vezetője, posta- és távirdaigazgató, három polgármester, árvaszéki elnök, főügyész, főorvos, főjegyző és tíz kiküldött városi bizottsági tag havonkint egy pár napot azon adatok és jelentések fölolvasása vagy meghallgatásával kénytelenek eltölteni, melyek összeállítása végett havonkint legalább két napon át az öszszes fent felsorolt állami és fővárosi közigazgatási ágak személyzetének nagy része el van foglalva, ha tekintjük, hogy ez idő egy éven át 24 munkanapot, és így egy teljes hónapot tesz, mely az érdemleges munkák végzésére kárba veszett, ha meghozzuk a mérleget az elért vagy csak emberileg elérhető eredmény — és az ezen eredmény kedvéért felhasznált munkaerő és időveszteség között, kötelességünkhöz híven ki kell jelentenünk, miszerint az elért eredmény az elvesztett időt sem kárpótolja. Egy közigazgatósági közeg, melynek hivatásánál fogva hatóságnak kellene lennie, de hatáskörénél fogva nem is osztályozható — egy közig. közeg, mely nem illik sem állami, sem municipális közigazgatásunk keretébe, mert úgy az állami