A Hon, 1879. február (17. évfolyam, 28-51. szám)

1879-02-21 / 45. szám

I­I A „HON“ TÁRCZÁJA a Sír alatt vagy a­ zöld­könyv. Történelmi regény, hat kötetben. Irta: Jókai Eler. (73. folytatás.) — A te arczodról. Minden szavát visszatük­rözte elszörnyedő tekinteted. Azt mondta ugy­e: »Oh szegény G­a­­­b­á­n! Ha tudnád, mennyit szenved miattad ? Már meg akarta magát ölni! Már el akarta magát temetni a solovecski zárda katakombáiba! Szólj egy nyájas szót neki. Annyi az, mintha egy gaz­dag egy fillért ad a koldusnak. Hiszen titokban ma­rad az, senki sem tud meg felőle semmit. — Mi többi asszonyok is úgy teszünk. Nincs kivétel. Aztán csak kölcsönben esik. Mindnyájunkat megcsalnak , engem is, téged is. Ugyanakkor, mikor te, G­a­­­b­a­n vallomásait hallgatod, Puskin egy más nőnek mondja el azokat, a­ki nem olyan félénk, mint te vagy. — így mondta, igy! De még ennél többet is. Hogy ez az ember (a­kinek még csak a neve sem fogja érinteni az ajkamat soha), kész magát szám­űzni érettem Szentpétervárról, lemond fényes hivata­láról, csak azért, hogy közelemben élhessen. S képes lesz kétségbeestében megölni Sándort, engemet és önmagát, ha sokáig kínzom. Oh mint megijesztett! Én, a­mint hazamegyünk, elmondok Sándornak mindent s megfogom a kezét, hogy fussunk együtt a világba. — Azzal épen az ellenkezőt érnéd el. Azt, hogy Puskin felkerekednék s ha neki nem szabad Szent­pétervárra jönni, ő hivatná ki innen , a­­­b­a a lova­got, s annak szomorú vége lenne. Ne félj tőle. Fogadd el a harczot. — Én ? Én fogadjam el a harezot ? ő ellene ? || Én gyönge, ostoba, gyáva kis teremtés, a­ki minden szavától rettegek. — Rettegsz és gyáva vagy, mert azt hiszed, hogy a szived forog veszélyben; de ha megtudod, hogy nem a te szivednek van kivetve a háló, hanem Puskin fejének! hogy az ő élete, sorsa, végzete az, a­mi ellen a cselt szövik, akkor nem fogsz gyáva lenni. — Mit beszélsz ? Sándor életéről van szó ? — Csitt! Ne kérdezz többet! Majd ha lefek­szünk, ha egyedül leszünk, nem leskelődik utánunk senki, akkor elmondok neked mindent, aztán meg­tanítalak, hogy mit tégy ? Most mond papillotokba a hajadat: holnaputánra Peterhofba vagyunk hivata­losak, a fényes búcsú-ünnepélyre: ott remekelned kell, ott meg kell mutatnod, hogy mit tud egy ilyen gyönge, tudatlan gyáva kis­asszony, mikor a férje élete forog a koczkán. — Oh akkor, ha az úgy van, nem fogok félni, vakmerő leszek és ravasz, mint egy macska! Egy lepkét gombostűre felszúrni nincs bennem elég bá­torság, de azt, a­ki az én Sándoromat fenyegeti, a szivén keresztül ütni. .. (Mash Allah!)az anyám leánya vagyok! Zeneida aztán megtanította Bethsábát valamire, a­mit remekül végig játszott.........de most még nem szabad elárulnunk, hogy mire. Ez a gyűrű szerencsésen bele lett illesztve a lánczba. A harmadnapi ünnepélyen, a­mit a czár adott búcsúzó külföldi fejedelmi vendégei tiszteletére P­e­­terkofban, az orosz Versaillesban, Bethsába részesült abban a megígért kitüntetés­ben, hogy a czárnőnek be legyen mutatva. A czár régen ismerte őt már, mint Zsófia játszó­­társát. Ő maga vitte rá a beszédet, hogy a georgiai fejedelem leánya arról a vidékről szóljon a czárnó előtt, a­hol született. Bethsába — a kis mese­mondó aztán —­ felnézett a magasba, a­hol nem lát­hatta a körülé levő embereket s elkezdett beszélni ar­ról az országról, a­hol soha sincs tél. Kicsoda az, a ki ne volna ékesen szóló, mikor a hazája szépségeiről kell beszélni ? Arról az égről, a mely átlátszó, mint a kristály, arról a jégről, a mely balzsamillattal terhes, azokról az erdőkről, a mik ragyogó lombjukat le nem hullatják soha, a folyóról, mely soha be nem fagy, a mezőrül, mely örökké tele virággal, s az óriás jéghegyekről, a mik a mosolygó völgyet körülzárják, alant örökzöld virány, fent örök fehér jégormok. S életerő, embererő van fűben, fában, vízben és levegőben. Sorvadást senyvedést az ott lakó nem ismer. A­mit a világ hirhedett orvosai nem birtak ki­vinni, hogy a czárnét rábírják más éghajlat alá köl­tözésre, ez egyszerű gyermeteg ajk bűbájos csevegése véghez vitte azt. A czárné kezét nyújtó férjének: »ezt a vidéket én szeretném meglátni.« Az a szó pedig, hogy »én ezt szeretném!« hatalmasabb volt mindennél, a­mit emberi parancs­szónak neveznek. Udvaronczok, és összeesküvők, a­kik a fényes ünnepély alatt a Sámson szökőkút nagyszerű vízjáté­­kai körül összegyűltek, nem is sejtették, hogy egy iczipiczi kis asszonyi teremtés, egy olyan mosolyra csücsörített piros cseresnyeszájacska tíz percz alatt hogy dönti halomra mind­azt, a­mit ők évek alatt építettek, ástak, fúrtak, föld felett és föld alatt. S egy csengő galambkac­agás hogy fújja szét az ő ágyúi­kat, tolaszaikat, hadseregeiket, és haditerveiket! A grusi király­leánynak egy tündér meséje azt a min­den mesét fölülmúló csodát követte el, hogy egy csepp vízzel eloltott egy kitörni akaró vulkánt. Ez a csepp víz a czárné szemében ragyogott, mikor azt monda: »Én oda szeretnék menni! ott meg­­gyógyulnék!« Ezen az estén G­a­­­b­a­n lovaggal is volt talál­kozása Bethsábának. Nem félt már tőle. Zeneidától megtanulta, hogy mit kell tenni az anyja leányának ? A bál végén, a herczegnő és Zeneida talál­kozott egymással a vestibáléban. Kocsijaikra vártak. Peterhofból kocsin kellett hazamenni Szentpétervárra. A herczegnő azt mondá Zeneidának. — Ez készen van. (Bethsába hátramaradt G­a­­­b­a a lovaggal). Köszönöm önnek a segítséget. — Kölcsönbe esett. — A kis bokó megvallott mindent. Egészen oda van. Azt is megvallotta, hogy ön is segítette őt előre. — A fecsegő! — Én azt hiszem, hogy ő valakit nagyon, na­gyon boldogtalanná fog tenni. — Én is ezt várom. — S akkor aztán megindulhat a kettőnk kö­zötti harcz. — Nem hiszem, herczegnő. Én lemondok min­den igényről a boldogtalan boldoggá tételéhez. — Ab, ön azt akarja velem elhitetni, hogy egészen szenvedély nélkül cselekszik. — Épen nem. Hanem az, a­mi most születni fog, egy olyan szörnyeteg, aminek két anyja van. Az egyik a b o s z­ú, a másik a szerelem. — Ab. És ön a boszút választja magának ? — S engedem a másikat önnek herczegnő. — Nem feledtem el, a­mit egy diplomata mon­dott, hogy szövetségeket azért köt az ember, hogy egymást megcsalja. Ghedimin herczeg odaérkezett, hogy nejét a hintójához vezesse. A­mint Zeneidát meglátta, észrevehetőleg összeborzadt. — Ne nézze ön, szólt a herczegnő negédesen. Milyen kedvetlen! Egészen búskomor. Egész nap nem tudom magamtól elűzni, mindig ott ül mellet­tem. És aztán ha volna valami mondani­valója. De csak a homlokát ránczolja össze és töpreng. Ugyan kérem, Ilmerinen kisasszony,­ az ad hoc szövetség fejében tegyen vele barátságot. Ön nagy varázslónő, szóljon hozzá egy szót. Bizonyos vagyok felőle, hogy az felvidítja. Igazán kívánja ön azt herczegnő ? Ghedimin herczeg, a­hogy Zeneidára nézett, a tekintetben félelem és nyugtalanság van kifejezve. Ő volt a »megválasztott diktátor!« A­mi­kor Zeneida kimondja a szót: »én énekelek,« neki kardot kell rántani: »én harczolok!« Zeneida megkísérte a nagy bűvészetet, hogy egy szavával meggyógyítsa a melancholiát. — Nálunk a mai nappal be van fejezve a nyár, ugy­e herczeg ? S aztán rögtön itt van a tél ? No már az elég banális discursus! Az időjárás­ról beszélni ? Ghedimin herczeg ráhagyta. — S nagyon unalmas telünk lesz, ha csak mi »i­s« el nem megyünk a Krimbe, vagy a Kauká­zusba, a­hol újra kezdődik a nyár. Közönséges phrasis. De Ghedimin herczeget az egyetlen egy »is« szócska egyszerre felvillanyozta. Mintha csak ki­cserélték volna! Az arcza felderült, termete vissza­nyerte délczegségét, csuda történt vele. — Menjünk, kedvesem, monda a herczegnőnek, s Corynthia nagy bámulatára, mig a lépcsőkön lehaladtak, Ghedimin herczeg a zár keringő nyitá­nyát dúdolta. Csakugyan ördöggel van az a leány! Beszél a semmiről, semmit, és azzal átalakít egy hetit embert élővé. Pedig minden szavát latra vetette egyenkint, Corynthia, a­mit Zeneida mondott. Melyik volt a va­rázsszó. Semmiség az mind. Csak az az egy kis szó­kötő kerülte ki a figyelmét: »is«. Ebből megtudta Ghedimin, hogy a czárnő odamegy, s a czár bizonyosan vele fog menni. Egy lidércz nyomástól szabadult meg a keble. G­a­l­b­a­n lovag pedig lekisérte a hölgyeket kocsijukhoz, és Bethsába megtette azt, hogy a ko­csiból kihajolt és visszanézett utána. »Ezt elfogtam!« gondolá magában Galbán lovag. (Folytatása következik.) Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kj 45. szám. IV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1879. péntek, február 21 Xnadas-h­ivatal s Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra............................................................2 frt. 3 hónapra.............................................................6 * 6 hónapra..........................................................12 A Az esti kiadás postai különküldésáért felül­fizető.­ negyedévenkint.......................................T * Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­­denho­p hó első napjától számíttatik. Budapest, február 20. Zsedényi halála alkalmával. Épen a költségvetés tárgyalása közben halt meg! Az utolsó eszmék, melyekről a nála látogatást tevő képviselőkkel beszélt, pénz­ügyeinkre vonatkoztak. Sötéten látta a hely­zetet, sőt részben a betegség nyomasztó hatá­sa alatt is, egészen elsötétedett reménye azok rendezése iránt. Ott láttuk, összetörve, meg­sárgulva, köhögve, csaknem hörögve a pénz­ügyi bizottság elnöki székében, kitartóbban dolgozni a halálos bajjal, mint a legszorgal­masabb és egészségesebb bizottsági tagok ; bár ereje megtörve volt, e­r­é­n­y­e nem lan­kadt, a kiadások nevelése elleni küzdelemben. De reménytelenül küzdött és megtörve, egy levélben jelente be a bizottságnak, hogy dol­gozni nem tud; mi tudtuk, hogy alighanem örökre megváltunk tőle, mikor elhagyta az elnöki széket, de ő hitte, csaknem az utolsó napokig, hogy rövid időn visszajő, vezetni, el­lenőrizni, buzdítni fog működésünkben. Hite, reménye nem teljesült. Ő meghalt. Hazája iránti aggodalmakkal, sőt csaknem remény­telenséggel. Mert az ő felfogása nem tudott megbarátkozni az újkori államélet oly gya­kori és sok helyen hosszú ideig permanens jelenségével, az államháztartás felbomlott egyensúlyával. A felfogás jogosultsága, két­ségtelen , bizonyos mértékig és bizonyára e téren részben elavult, de mindig hazafias, erős meggyőződésből származó nézetei igen üdvös antidotumot képeztek pénzügyi gazdálkodá­sunkban. Sok miniszter és sok képviselő előtt lebegett az ő figyelmeztető, intő, tiltakozó alakja, az egyes felmerült pénzügyi kérdések­ben ; bizonyára sokszor nem érvényesíthető nézeteit és haladásunk, fejlődésünk gyakran nem valló kárát ennek , de a túlköltekezésnek sokszor nagy, üdvös akadályát képezte mű­ködése, és bizonyára többször kellett volna követnünk tanácsait, mert akkor nem kellett volna neki is oly kevés reménynyel, sok ag­godalommal meghalni, egy nagy hiánynyal küzdő költségvetés tárgyalása közben. Az 1879-ki költségvetésen már csak át­futott, csak olykor olykor emelé fel megtört szavát a takarékosság érdekében; de bizo­nyára csak az ország javára fog lenni,­­ ha szelleme kisérni fogja minden pénz­ügyi működésünket, és ha képviselő, minisz­ter egyaránt számításba veszi elhatározásá­ban azt is: «Mit mondana ehhez Zsedényi?« Igen, mert akkor az ő reményvesztett­­sége csalódásnak fog bizonyulni , a­mint hogy részben bizonyára a beteges aggoda­lom sötét túlzásának lehet azt tulajdonítani. De ha pénzügyi nézeteiből csak ellenszereket merítünk, bizonyára egyházi, társadalmi mű­ködését, és egyéni jellemét teljes mértékben mintaképül vehetjük, és ez­által nagy mér­tékben fogjuk előmozdítani még azon czél el­érését is, melynek elérhetése iránt ő remé­nyét kezdi veszíteni, mert élete végnapjai­ban, súlyos körülmények sokszorosan nehe­zedtek hazánkra. Valláskülönbség nélkül, politikai és tár­sadalmi szempontból kell Zsedényi egyházi működését felfognunk, követésre méltónak tartanunk. Ő az államtól független, önálló, szabad egyházak fejlődését, az ezekben rejlő politikai, társadalmi és kulturális életerő fej­lesztését tűzte ki élte feladatául. Ez az angol felfogás, mely teljes mértékben erőt ad az államnak, mert közvetíti, előmozdítja ennek czéljait is: a kultúra, a szabadság terén. Gyakran vallási elfogultság is jár ugyan ez­zel, de ez már túl ló a czélon, a­mi rendesen mint reactio szokott az állami túlkapás elle­nében bekövetkezni. A minthogy Zsedényi­­ben is úgy keletkezett. És az állam boldogsága, fejlődése, con­­solidatiója, pénzügyeinek rendezése leginkább függ attól, ha Magyarország polgárai Zsedé­nyi magánjellemét sajátítják el. Az ő takaré­kosságán nem fogott »a rossz idő« ; az ő pa­zar jótékonyságát meg nem rontó nélkülözé­se; az ő vagyoni viszonyait nem zilálta szét semmiféle válság; az ő munkásságát, szorgal­mát nem lankasztó a jólét, a politika, a ki­tüntetés, a társadalmi állás. Ha lehet­ egy Zsedényi, kisebb tehetséggel és jelentéktele­nebb társadalmi állással, lehet százezer és millió. Ez menti meg a hazát, ez fogja meg­szentelni az ő emlékét! — Az országgyűlési szabadelvű párt pénteken, f. hó 21 -én, délután 6 órakor, értekezletet tart.­­ Az osztrák baloldali klub tegnap este folytatta értekezletét, mily állást foglaljon el a f. hó 14-ei képviselői értekezletben elhatározott tizen­­négyes bizottság választásával szemben. Hosszabb vita után A­u­s­p­i­t­z indítványára a következő hatá­rozati javaslat fogadtatott el : »Tekintettel, hogy a baloldali klub a f. hó 14-én tartott képviselői gyüle­kezetben nyilvánult tendencziákat, a­mennyiben azok az okkupáczió pénzügyi következé­seinek lehető korlátozására vannak irá­nyozva, programmjával, melyhez mindig ragaszko­dott, teljes egybehangzásban találja, kijelenti, hogy nem tesz ellenvetést az iránt, ha tagjai közül azok, kik ama gyülekezetben részvettek, a tizennégyes bi­zottság konstituálásában részt vesznek.« Ezután To­­maszczuk, Schürer és Honigsmann, kik a te­ból 4-iki értekezletben résztvettek dr. Tomaszczukot válasz­tották a tizennégyes bizottságba. A régi haladó­ klub is egybegyült tegnap este s elhatározta, hogy a tizennégyes bizottság delegátu­sainak nem ad utasításokat, mily ningtttint­et köven­tenek e bizottságban, mivel netalánt indítványok és egyátalán minden akc­ió a nélkül is előbb a klubban kerül megbeszélés alá. F­u­x képviselő jelentette, hogy a ház mai ülé­sében meg fogja pendíteni, hogy, mivel most már vég­leges és felelős kormány áll a reichszat­tal szemben, a bizottság jelentése az ellenőrző szolgálat és a leg­felsőbb számvevőszék szabályozása végett a napirend­re tűzessék. Azonkívül bizalmas módon beszélték meg a klub állását az új kormánynyal szemben. Ez iránt nem hoztak nyilatkozatot vagy határozati javaslatot, mivel, mint némely oldalról hangsúlyozták, az előbbi miniszterekkel állnak szem­ben. A költségvetés tárgyalásába fognak belebocsát­kozni és ott, a­hol erre ok lesz, tárgyilagos op­­pozícziót fognak képezni. — Az oroszországi áll­apotokról ezt írja a »D. Tel.« Egy igen jól szervezett strike vette kezdetét Sz.­Pétervárott; idáig két nagy gyár munkásai szüntették be a munkát, s valószínű, hogy e munkás mozgalom terjedni fog. A munkások a munka­órák leszállítását és magasabb fizetést követel­nek. A Samara, Saratos, Astrahán és Stavropol hatóságok Loris Melikof parancsa alá helyeztettek, ki hosszas halogatás után végre megje­lent a pestises vidéken. Ő a czárral közvetlen levele­zésben van. Első jelentésében leleplezi a vész kitöré­sének okát; czélja mindenütt a tisztaságot behozni és e tekintetben kérlelhetlen szigorral jár el, hogy a he­lyi hatóságokat kötelességük tudatára vezérelje s a vészt gyökeresen orvosolja. Egyebek közt előadja je­lentésében, hogy egy tömlöczben, mely 50 fegyencz számára készült 150-et talált összezsúfolva, mindany­­nyit irtózatos piszokban. Talált kalmük pajtákat oly piszokban, melyet lehetetlen leírni. A halpiaczon vi­szont oly rendetlenséget talált, hogy halakat négy év óta egy és ugyanazon sósvizes medenczében sóztak be, és az igy sózott halak nagy vidékre szét­mentek. Halálbüntetéssel fenyegeti azokat, kik az ily rendet­lenséget továbbra megtűrik. — Állami pénzügyek czim alatt ezt írja a »Frat« . Rövid idő múlva összeül a delegáczió és valószínű, hogy nem túlságos hosszú viták után meg­fognak szavaztatni a póthitelek. Ezek onnan erednek, hogy utólagosan jóvá lett hagyva a 60 millió forinton túl történt költekezés és jóváhagyatott az 1879. évi okkupáczionális költség. A delegátió elé ezen tételek eredetileg kerek összegben 101 és 33 millió forinttal lettek előterjesztve.­­ Azóta azonban elkészült az 1878-iki zárszámadás és kitűnt, hogy a túlkölte­kezés n­e­m 41, hanem 47 millió irtot tesz. Az 1879. évi szükséglet azonban változatlanul 33 millió írtra számuttatik; miután pedig 20 milliót az év első negyedére már megszavazott a delegátió, összesen megszavazandó lesz 47 és­ 13, 60 millió írt. a­miből 41 millió esik Ausztriára és 19 millió Magyar­­­­országra. Magyarország a maga szükségletének fede­­­­zéséről már rendelkezett. Ausztria szintén arany­járadékkal fogja saját szükségletét fedezni, mely névértékben mintegy 90 millióra fog menni, mert az­­ említett 41 millióhoz járul még a 20 millió frtnyi de­­­­fic­it . Ausztriában is nagy a különbség a járadékok effektiv értéke és névértéke közt. — A novi-bazári kérdésről az angol parlament elébe terjesztett legújabb »kék könyv« a következőket tartalmazza: Lord Salisbury sir Layardhoz.­Külügyi hivatal, 1878. aug. 31. A nagyvezér óhaját, melyet exclád f. hó 27-iki sürgönye velem tudatott, teljesítem és az osztrák-magyar kormányt sürgősen figyelmeztetem, hogy adja ki a szükséges parancsokat a csapatok Novi-Bazárba való előnyomulásának beszüntetésére. Exclád felhatalmaztatik értesíteni a portát, hogy a királynő k­ormánya ily értelemben szólt, de a török minisztereket ismételten figyelmeztesse a legkomo­lyabban, hogy ha az osztrák-magyar nép rokonszen­­veit elvesztik azzal, hogy vonakodnak Andrássyval Bosznia okkupácziójára nézve egyezményt kötni, a legközelebbi belső válságnál komoly okuk lesz ezt megbánni. Salisbury sir Elliothoz, Külügyi hivatal, 1878. aug. 31. a porta attól tart,h­ogy az albánokat nem fogja visszatarthatni, ha az osztrák-magyar csapatok Novi-Bazárig nyomulnának; ez okból azt óhajtja,hogy az előnyomulás egyelőre ne történjék meg. Az értesü­lésekből, melyeket a királynő kormánya kapott, kitű­nik, hogy az albán lakosság nagy izgatottságban van. Ezért igen örülnék, ha ön gróf Andrássyt figyelmez­tetné a porta aggodalmaira és arra, hogy a nehéz­ség békés megoldásához nagy mértékben járulna azzal, ha az osztrák-magyar csapatok Novi-Bazár felé nyomulását, a­mennyiben ez stratégiai veszély nélkül lehetséges, elhalasztaná. Exclád egyúttal bizto­sítja gróf Andrássyt, hogy a királyné kormánya mit­­sem mulasztott el, hogy a török kormányt az osztrák­magyar óhajok iránti előzékenységre bírja. Szoczializmus és a német birodalmi gyűlés. (Sz. Gy.) Michin tavaly első ízben állt elő Bismarck a szoczialista-ellenes javaslattal a német bírod­almi gyűlésben , ez a javasla­tot több, mint 200 szavazattöbbséggel elve­tette, a német császár igy szólt: »a legérzé­kenyebb s legveszedelmesebb merényletet épen a birodalmi gyűlés követi el személyem ellen.« A javaslat visszavetése után nemsokára következett Nobiling merénylete, mely aztán fölriasztá a német társadalmat és birodalmi gyűlést. Az új választások folytán összeült testület az események hatása alatt meg is al­kotott oly törvényt, mely hasonlíthatlanul szigorúbb és keményebb, mint a minő lehe­tett volna az első ízben visszautasított javas­latból. Mióta meg van az új törvény „a szo­­cziáldemokráczia közveszélyű törekvései el­len­, nem történt ugyan egy újabb merény­let sem fölfelé, de történt a hatósági közegek részéről busásan elég lefelé. Rövid pár nap alatt egy egész irodalom jön konfirkálva, tö­mérdek egyesület feloszlatva s számos egyén kiutasítva, vagy száműzve. Az értetlenséggel karöltve járó bureaukratikus túlbuzgalom annyira ment volt, hogy Opelnben a hírneves tudósnak, Schäfflenek »Die Quintessenz des Socialismus« czimü igen becses munkáját is, mely pedig ugyancsak nem vádolható »közveszélyü törekvésekkel«, legfoglalták s kimondták reá a pereatot. Igaz, hogy a nevezett érdemes tudós nem irt e munkában sem a szoczialismus el­len, sem mellette, hanem itt a szoczialisi­m­­u szó­­, felvilágosítólag, behatóan, megma­gyarázza annak valódi törekvéseit, a­mire pedig nagy szükség volt, mert mint az ágos­tai újság, mely e mozgalmat rendkívüli nagy figyelemmel kiséri és gyakorta magyarázza, igen sokszor panaszolja, hogy a német kö­zönségnek még műveit részében igen nagy térfogalmak uralkodnak a szoczialismus lé­nyegéről és tulajdonképeni jelentőségéről, úgy hogy csak igen kevesen vannak, kik azt tisz­tán fölfogják és értik. Schüffle kifejté, hogy nem a »tulajdon« eltörléséről van szó a szoczialismusban,­­ha­nem a magántulajdonnak a termelési eszkö­zök , földbirtok és tőke tekintetében kollek­tív tulajdonnal való helyettesítéséről, vagyis azon »köz« tulajdon átalánosításáról van szó, mely az állam és községek birtokában már rég meg van s mely mindinkább kiterjeszte­tik (vasutak).« Nem is a tőke eltörléséről van szó, ha­nem annak a magán kezekből közbirtokba átmenete mellett küzd a szoczializmus. Tehát nem »osztozás«, hanem épen megfordítva a megosztott tulajdonnak összerakását óhajtja a veszedelmesnek tartott pártiskola. Schäffle szerint a szoczializmussal ezek fölött­­arról kell vitatkozni, hogy »meddig«, minő mérv­ben, de nem lehet abszolúte kitérni követelé­seik elől, mert ő­k vele többen elismerik, hogy a szoczializmus követeléseiben van nem egy, »mely »vitatható« s nem föltétlenül »ab­surdum« és oktalanság, mint a tájékozatla­nok rendesen mondják — érvek s a kérdés velejének ismer­ete hiányában. De a német policzia nem sokat törődött ezzel. Tilalom alá veté Schüffle munkáját s csak mikor a ném­­t sajtó följajdult, hogy a szoczialisták üldözésére alkotott törvény ily brutális magyarázata fenyegeti és végeredmé­nyeiben tönkre teszi a tudományos munkás­ság szabadságát, a­mi pedig nem lehetett czélja a törvénynek, helyeztetett szabad­lábra a szoczializmus quintesszencziájáról írt könyv. A végrehajtó hatalom maga is megsokallta volt, hogy mily messze tévedt a törvény­­ végrehaj­tásában.« Most meg » birodalmi gyűlés jutott eh­hez hasonló helyzetbe. A német policzia m. é. november havában a Berlinből kiutasított többi szoczialista között kiutasította Hassel­­mann és Fritzsche szocziáldemokrata képvi­selőket is, semmi tekintettel arra, hogy ők a birodalmi gyűlés tagjai, hanem egyszerűen oly személyeknek tekintvén őket, a kik a közren­det és biztosságot veszélyeztethetik.« A bi­rodalmi gyűlés nem lévén együtt, a két kép­viselő jónak is látta tovább állni egy házzal, de mihelyt összeült a törvényhozás, ismét megjelentek Berlinben, így került a parla­ment elébe az ügy. A német birodalmi gyűlés látva, hogy az általa alkotott törvény mikép hangzik a gyakorlatra fordítva, megrémült. Ezt már meg sem akarta. Ezért a két szocziáldemo­­krata képviselő kiadatását megtagadta s a törvény 38. §. authentikus interpraetácziót hozott, mely a végrehajtást defavoyálja. Két­ségkívül, a birodalmi gyűlés nem tehetett mást, de másfelől az is bizonyos, hogy ezen eljá­rása oly hatással lesz, mint volt a javaslat­nak első ízben való visszautasítása . Fried­berg a tapasztaltakra hivatkozva nem ok nél­kül utasítá vissza a kormány felelősségét, ha a tavalyiakhoz hasonló merényletek is­métlődnének. Ilyen czirkulus vitlosásban mo­zog kormány és törvényhozás Németor­szágban. Bismarck kormányzata új és nagy vere­séget szenvedett a parlamentben, kiváltké­pen a szoczialisták szemében, s minthogy ez idő szerint ez inczidens folytán ingerült a han­gulat a német birodalmi gyűlésben, hihető, hogy a »szájkosár-javaslat«-tal is leszavazzák Bismarckot, vagy legalább annyira ki fogják tépni mérges fogait, hogy a vaskanc­ellár nem fogja annak semmi hasznát vehetni. Így fog ez menni zavarból zavarba mind­addig, míg Németországban kizárólag csak az erőszak útján akarnak megoldani oly kér­dést, mely a reformok kérdése. Pedig Német­országban a tisztán forradalmi jellegű és agitatórius szoczializmuson kívül vannak oly elemek és pártok, melyek az adott alapon lé­tesítendő reformok útján törekednek meg­oldani a kérdést. Vannak »Staat-socialis­­­ták, »keresztyén-sociális munkás párt«, úgy­nevezett conservativ socialisták, kik a mon­archikus és vallási érzelem ápolása mellett igen gyakorlati tervezetekkel bírnak e téren. Ott a Dolfuss által Lothringiában, a császár udvari hitszónoka által Poroszországban mint­­egy 700 luth. pap támogatása mellett alapí­tott szövetkezetek. Magának Bismarcknak is vannak egyes ideái ez irányban létesítendő reformokról. Wagner berlini egyetemi tanár, Schüffle és mások egy oly testület tagjai, a­melynek czélja ily reformok létesítését pro­pagálni. De azért nem látszik mindeddig sem­mi jele annak, hogy a kormány hathatósan és egész hatalmával istápolna ily törekvéseket, melyek a gyakorlati törekvés mezejére van­nak hivatva levezetni a sociál­demokráczia fenyegető áradatát. E jóravaló testületek ma­gukra vannak hagyatva, a­mit tehetnek, nem

Next