A Hon, 1879. február (17. évfolyam, 28-51. szám)
1879-02-21 / 45. szám
II A „HON“ TÁRCZÁJA a Sír alatt vagy a zöldkönyv. Történelmi regény, hat kötetben. Irta: Jókai Eler. (73. folytatás.) — A te arczodról. Minden szavát visszatükrözte elszörnyedő tekinteted. Azt mondta ugye: »Oh szegény Gabán! Ha tudnád, mennyit szenved miattad ? Már meg akarta magát ölni! Már el akarta magát temetni a solovecski zárda katakombáiba! Szólj egy nyájas szót neki. Annyi az, mintha egy gazdag egy fillért ad a koldusnak. Hiszen titokban marad az, senki sem tud meg felőle semmit. — Mi többi asszonyok is úgy teszünk. Nincs kivétel. Aztán csak kölcsönben esik. Mindnyájunkat megcsalnak , engem is, téged is. Ugyanakkor, mikor te, Gaban vallomásait hallgatod, Puskin egy más nőnek mondja el azokat, aki nem olyan félénk, mint te vagy. — így mondta, igy! De még ennél többet is. Hogy ez az ember (akinek még csak a neve sem fogja érinteni az ajkamat soha), kész magát száműzni érettem Szentpétervárról, lemond fényes hivataláról, csak azért, hogy közelemben élhessen. S képes lesz kétségbeestében megölni Sándort, engemet és önmagát, ha sokáig kínzom. Oh mint megijesztett! Én, amint hazamegyünk, elmondok Sándornak mindent s megfogom a kezét, hogy fussunk együtt a világba. — Azzal épen az ellenkezőt érnéd el. Azt, hogy Puskin felkerekednék s ha neki nem szabad Szentpétervárra jönni, ő hivatná ki innen , aba a lovagot, s annak szomorú vége lenne. Ne félj tőle. Fogadd el a harczot. — Én ? Én fogadjam el a harezot ? ő ellene ? || Én gyönge, ostoba, gyáva kis teremtés, aki minden szavától rettegek. — Rettegsz és gyáva vagy, mert azt hiszed, hogy a szived forog veszélyben; de ha megtudod, hogy nem a te szivednek van kivetve a háló, hanem Puskin fejének! hogy az ő élete, sorsa, végzete az, ami ellen a cselt szövik, akkor nem fogsz gyáva lenni. — Mit beszélsz ? Sándor életéről van szó ? — Csitt! Ne kérdezz többet! Majd ha lefekszünk, ha egyedül leszünk, nem leskelődik utánunk senki, akkor elmondok neked mindent, aztán megtanítalak, hogy mit tégy ? Most mond papillotokba a hajadat: holnaputánra Peterhofba vagyunk hivatalosak, a fényes búcsú-ünnepélyre: ott remekelned kell, ott meg kell mutatnod, hogy mit tud egy ilyen gyönge, tudatlan gyáva kisasszony, mikor a férje élete forog a koczkán. — Oh akkor, ha az úgy van, nem fogok félni, vakmerő leszek és ravasz, mint egy macska! Egy lepkét gombostűre felszúrni nincs bennem elég bátorság, de azt, aki az én Sándoromat fenyegeti, a szivén keresztül ütni. .. (Mash Allah!)az anyám leánya vagyok! Zeneida aztán megtanította Bethsábát valamire, amit remekül végig játszott.........de most még nem szabad elárulnunk, hogy mire. Ez a gyűrű szerencsésen bele lett illesztve a lánczba. A harmadnapi ünnepélyen, amit a czár adott búcsúzó külföldi fejedelmi vendégei tiszteletére Peterkofban, az orosz Versaillesban, Bethsába részesült abban a megígért kitüntetésben, hogy a czárnőnek be legyen mutatva. A czár régen ismerte őt már, mint Zsófia játszótársát. Ő maga vitte rá a beszédet, hogy a georgiai fejedelem leánya arról a vidékről szóljon a czárnó előtt, ahol született. Bethsába — a kis mesemondó aztán — felnézett a magasba, ahol nem láthatta a körülé levő embereket s elkezdett beszélni arról az országról, ahol soha sincs tél. Kicsoda az, a ki ne volna ékesen szóló, mikor a hazája szépségeiről kell beszélni ? Arról az égről, a mely átlátszó, mint a kristály, arról a jégről, a mely balzsamillattal terhes, azokról az erdőkről, a mik ragyogó lombjukat le nem hullatják soha, a folyóról, mely soha be nem fagy, a mezőrül, mely örökké tele virággal, s az óriás jéghegyekről, a mik a mosolygó völgyet körülzárják, alant örökzöld virány, fent örök fehér jégormok. S életerő, embererő van fűben, fában, vízben és levegőben. Sorvadást senyvedést az ott lakó nem ismer. Amit a világ hirhedett orvosai nem birtak kivinni, hogy a czárnét rábírják más éghajlat alá költözésre, ez egyszerű gyermeteg ajk bűbájos csevegése véghez vitte azt. A czárné kezét nyújtó férjének: »ezt a vidéket én szeretném meglátni.« Az a szó pedig, hogy »én ezt szeretném!« hatalmasabb volt mindennél, amit emberi parancsszónak neveznek. Udvaronczok, és összeesküvők, akik a fényes ünnepély alatt a Sámson szökőkút nagyszerű vízjátékai körül összegyűltek, nem is sejtették, hogy egy iczipiczi kis asszonyi teremtés, egy olyan mosolyra csücsörített piros cseresnyeszájacska tíz percz alatt hogy dönti halomra mindazt, amit ők évek alatt építettek, ástak, fúrtak, föld felett és föld alatt. S egy csengő galambkacagás hogy fújja szét az ő ágyúikat, tolaszaikat, hadseregeiket, és haditerveiket! A grusi királyleánynak egy tündér meséje azt a minden mesét fölülmúló csodát követte el, hogy egy csepp vízzel eloltott egy kitörni akaró vulkánt. Ez a csepp víz a czárné szemében ragyogott, mikor azt monda: »Én oda szeretnék menni! ott meggyógyulnék!« Ezen az estén Gaban lovaggal is volt találkozása Bethsábának. Nem félt már tőle. Zeneidától megtanulta, hogy mit kell tenni az anyja leányának ? A bál végén, a herczegnő és Zeneida találkozott egymással a vestibáléban. Kocsijaikra vártak. Peterhofból kocsin kellett hazamenni Szentpétervárra. A herczegnő azt mondá Zeneidának. — Ez készen van. (Bethsába hátramaradt Gaba a lovaggal). Köszönöm önnek a segítséget. — Kölcsönbe esett. — A kis bokó megvallott mindent. Egészen oda van. Azt is megvallotta, hogy ön is segítette őt előre. — A fecsegő! — Én azt hiszem, hogy ő valakit nagyon, nagyon boldogtalanná fog tenni. — Én is ezt várom. — S akkor aztán megindulhat a kettőnk közötti harcz. — Nem hiszem, herczegnő. Én lemondok minden igényről a boldogtalan boldoggá tételéhez. — Ab, ön azt akarja velem elhitetni, hogy egészen szenvedély nélkül cselekszik. — Épen nem. Hanem az, ami most születni fog, egy olyan szörnyeteg, aminek két anyja van. Az egyik a b o s zú, a másik a szerelem. — Ab. És ön a boszút választja magának ? — S engedem a másikat önnek herczegnő. — Nem feledtem el, amit egy diplomata mondott, hogy szövetségeket azért köt az ember, hogy egymást megcsalja. Ghedimin herczeg odaérkezett, hogy nejét a hintójához vezesse. Amint Zeneidát meglátta, észrevehetőleg összeborzadt. — Ne nézze ön, szólt a herczegnő negédesen. Milyen kedvetlen! Egészen búskomor. Egész nap nem tudom magamtól elűzni, mindig ott ül mellettem. És aztán ha volna valami mondanivalója. De csak a homlokát ránczolja össze és töpreng. Ugyan kérem, Ilmerinen kisasszony, az ad hoc szövetség fejében tegyen vele barátságot. Ön nagy varázslónő, szóljon hozzá egy szót. Bizonyos vagyok felőle, hogy az felvidítja. Igazán kívánja ön azt herczegnő ? Ghedimin herczeg, ahogy Zeneidára nézett, a tekintetben félelem és nyugtalanság van kifejezve. Ő volt a »megválasztott diktátor!« Amikor Zeneida kimondja a szót: »én énekelek,« neki kardot kell rántani: »én harczolok!« Zeneida megkísérte a nagy bűvészetet, hogy egy szavával meggyógyítsa a melancholiát. — Nálunk a mai nappal be van fejezve a nyár, ugye herczeg ? S aztán rögtön itt van a tél ? No már az elég banális discursus! Az időjárásról beszélni ? Ghedimin herczeg ráhagyta. — S nagyon unalmas telünk lesz, ha csak mi »is« el nem megyünk a Krimbe, vagy a Kaukázusba, ahol újra kezdődik a nyár. Közönséges phrasis. De Ghedimin herczeget az egyetlen egy »is« szócska egyszerre felvillanyozta. Mintha csak kicserélték volna! Az arcza felderült, termete visszanyerte délczegségét, csuda történt vele. — Menjünk, kedvesem, monda a herczegnőnek, s Corynthia nagy bámulatára, mig a lépcsőkön lehaladtak, Ghedimin herczeg a zár keringő nyitányát dúdolta. Csakugyan ördöggel van az a leány! Beszél a semmiről, semmit, és azzal átalakít egy hetit embert élővé. Pedig minden szavát latra vetette egyenkint, Corynthia, amit Zeneida mondott. Melyik volt a varázsszó. Semmiség az mind. Csak az az egy kis szókötő kerülte ki a figyelmét: »is«. Ebből megtudta Ghedimin, hogy a czárnő odamegy, s a czár bizonyosan vele fog menni. Egy lidércz nyomástól szabadult meg a keble. Galban lovag pedig lekisérte a hölgyeket kocsijukhoz, és Bethsába megtette azt, hogy a kocsiból kihajolt és visszanézett utána. »Ezt elfogtam!« gondolá magában Galbán lovag. (Folytatása következik.) Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kj 45. szám. IV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1879. péntek, február 21 Xnadas-hivatal s Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra............................................................2 frt. 3 hónapra.............................................................6 * 6 hónapra..........................................................12 A Az esti kiadás postai különküldésáért felülfizető. negyedévenkint.......................................T * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenhop hó első napjától számíttatik. Budapest, február 20. Zsedényi halála alkalmával. Épen a költségvetés tárgyalása közben halt meg! Az utolsó eszmék, melyekről a nála látogatást tevő képviselőkkel beszélt, pénzügyeinkre vonatkoztak. Sötéten látta a helyzetet, sőt részben a betegség nyomasztó hatása alatt is, egészen elsötétedett reménye azok rendezése iránt. Ott láttuk, összetörve, megsárgulva, köhögve, csaknem hörögve a pénzügyi bizottság elnöki székében, kitartóbban dolgozni a halálos bajjal, mint a legszorgalmasabb és egészségesebb bizottsági tagok ; bár ereje megtörve volt, erénye nem lankadt, a kiadások nevelése elleni küzdelemben. De reménytelenül küzdött és megtörve, egy levélben jelente be a bizottságnak, hogy dolgozni nem tud; mi tudtuk, hogy alighanem örökre megváltunk tőle, mikor elhagyta az elnöki széket, de ő hitte, csaknem az utolsó napokig, hogy rövid időn visszajő, vezetni, ellenőrizni, buzdítni fog működésünkben. Hite, reménye nem teljesült. Ő meghalt. Hazája iránti aggodalmakkal, sőt csaknem reménytelenséggel. Mert az ő felfogása nem tudott megbarátkozni az újkori államélet oly gyakori és sok helyen hosszú ideig permanens jelenségével, az államháztartás felbomlott egyensúlyával. A felfogás jogosultsága, kétségtelen , bizonyos mértékig és bizonyára e téren részben elavult, de mindig hazafias, erős meggyőződésből származó nézetei igen üdvös antidotumot képeztek pénzügyi gazdálkodásunkban. Sok miniszter és sok képviselő előtt lebegett az ő figyelmeztető, intő, tiltakozó alakja, az egyes felmerült pénzügyi kérdésekben ; bizonyára sokszor nem érvényesíthető nézeteit és haladásunk, fejlődésünk gyakran nem valló kárát ennek , de a túlköltekezésnek sokszor nagy, üdvös akadályát képezte működése, és bizonyára többször kellett volna követnünk tanácsait, mert akkor nem kellett volna neki is oly kevés reménynyel, sok aggodalommal meghalni, egy nagy hiánynyal küzdő költségvetés tárgyalása közben. Az 1879-ki költségvetésen már csak átfutott, csak olykor olykor emelé fel megtört szavát a takarékosság érdekében; de bizonyára csak az ország javára fog lenni, ha szelleme kisérni fogja minden pénzügyi működésünket, és ha képviselő, miniszter egyaránt számításba veszi elhatározásában azt is: «Mit mondana ehhez Zsedényi?« Igen, mert akkor az ő reményvesztettsége csalódásnak fog bizonyulni , amint hogy részben bizonyára a beteges aggodalom sötét túlzásának lehet azt tulajdonítani. De ha pénzügyi nézeteiből csak ellenszereket merítünk, bizonyára egyházi, társadalmi működését, és egyéni jellemét teljes mértékben mintaképül vehetjük, és ezáltal nagy mértékben fogjuk előmozdítani még azon czél elérését is, melynek elérhetése iránt ő reményét kezdi veszíteni, mert élete végnapjaiban, súlyos körülmények sokszorosan nehezedtek hazánkra. Valláskülönbség nélkül, politikai és társadalmi szempontból kell Zsedényi egyházi működését felfognunk, követésre méltónak tartanunk. Ő az államtól független, önálló, szabad egyházak fejlődését, az ezekben rejlő politikai, társadalmi és kulturális életerő fejlesztését tűzte ki élte feladatául. Ez az angol felfogás, mely teljes mértékben erőt ad az államnak, mert közvetíti, előmozdítja ennek czéljait is: a kultúra, a szabadság terén. Gyakran vallási elfogultság is jár ugyan ezzel, de ez már túl ló a czélon, ami rendesen mint reactio szokott az állami túlkapás ellenében bekövetkezni. A minthogy Zsedényiben is úgy keletkezett. És az állam boldogsága, fejlődése, consolidatiója, pénzügyeinek rendezése leginkább függ attól, ha Magyarország polgárai Zsedényi magánjellemét sajátítják el. Az ő takarékosságán nem fogott »a rossz idő« ; az ő pazar jótékonyságát meg nem rontó nélkülözése; az ő vagyoni viszonyait nem zilálta szét semmiféle válság; az ő munkásságát, szorgalmát nem lankasztó a jólét, a politika, a kitüntetés, a társadalmi állás. Ha lehet egy Zsedényi, kisebb tehetséggel és jelentéktelenebb társadalmi állással, lehet százezer és millió. Ez menti meg a hazát, ez fogja megszentelni az ő emlékét! — Az országgyűlési szabadelvű párt pénteken, f. hó 21 -én, délután 6 órakor, értekezletet tart. Az osztrák baloldali klub tegnap este folytatta értekezletét, mily állást foglaljon el a f. hó 14-ei képviselői értekezletben elhatározott tizennégyes bizottság választásával szemben. Hosszabb vita után Auspitz indítványára a következő határozati javaslat fogadtatott el : »Tekintettel, hogy a baloldali klub a f. hó 14-én tartott képviselői gyülekezetben nyilvánult tendencziákat, amennyiben azok az okkupáczió pénzügyi következéseinek lehető korlátozására vannak irányozva, programmjával, melyhez mindig ragaszkodott, teljes egybehangzásban találja, kijelenti, hogy nem tesz ellenvetést az iránt, ha tagjai közül azok, kik ama gyülekezetben részvettek, a tizennégyes bizottság konstituálásában részt vesznek.« Ezután Tomaszczuk, Schürer és Honigsmann, kik a teból 4-iki értekezletben résztvettek dr. Tomaszczukot választották a tizennégyes bizottságba. A régi haladó klub is egybegyült tegnap este s elhatározta, hogy a tizennégyes bizottság delegátusainak nem ad utasításokat, mily ningtttintet köventenek e bizottságban, mivel netalánt indítványok és egyátalán minden akció a nélkül is előbb a klubban kerül megbeszélés alá. Fux képviselő jelentette, hogy a ház mai ülésében meg fogja pendíteni, hogy, mivel most már végleges és felelős kormány áll a reichszattal szemben, a bizottság jelentése az ellenőrző szolgálat és a legfelsőbb számvevőszék szabályozása végett a napirendre tűzessék. Azonkívül bizalmas módon beszélték meg a klub állását az új kormánynyal szemben. Ez iránt nem hoztak nyilatkozatot vagy határozati javaslatot, mivel, mint némely oldalról hangsúlyozták, az előbbi miniszterekkel állnak szemben. A költségvetés tárgyalásába fognak belebocsátkozni és ott, ahol erre ok lesz, tárgyilagos oppozícziót fognak képezni. — Az oroszországi állapotokról ezt írja a »D. Tel.« Egy igen jól szervezett strike vette kezdetét Sz.Pétervárott; idáig két nagy gyár munkásai szüntették be a munkát, s valószínű, hogy e munkás mozgalom terjedni fog. A munkások a munkaórák leszállítását és magasabb fizetést követelnek. A Samara, Saratos, Astrahán és Stavropol hatóságok Loris Melikof parancsa alá helyeztettek, ki hosszas halogatás után végre megjelent a pestises vidéken. Ő a czárral közvetlen levelezésben van. Első jelentésében leleplezi a vész kitörésének okát; czélja mindenütt a tisztaságot behozni és e tekintetben kérlelhetlen szigorral jár el, hogy a helyi hatóságokat kötelességük tudatára vezérelje s a vészt gyökeresen orvosolja. Egyebek közt előadja jelentésében, hogy egy tömlöczben, mely 50 fegyencz számára készült 150-et talált összezsúfolva, mindanynyit irtózatos piszokban. Talált kalmük pajtákat oly piszokban, melyet lehetetlen leírni. A halpiaczon viszont oly rendetlenséget talált, hogy halakat négy év óta egy és ugyanazon sósvizes medenczében sóztak be, és az igy sózott halak nagy vidékre szétmentek. Halálbüntetéssel fenyegeti azokat, kik az ily rendetlenséget továbbra megtűrik. — Állami pénzügyek czim alatt ezt írja a »Frat« . Rövid idő múlva összeül a delegáczió és valószínű, hogy nem túlságos hosszú viták után megfognak szavaztatni a póthitelek. Ezek onnan erednek, hogy utólagosan jóvá lett hagyva a 60 millió forinton túl történt költekezés és jóváhagyatott az 1879. évi okkupáczionális költség. A delegátió elé ezen tételek eredetileg kerek összegben 101 és 33 millió forinttal lettek előterjesztve. Azóta azonban elkészült az 1878-iki zárszámadás és kitűnt, hogy a túlköltekezés nem 41, hanem 47 millió irtot tesz. Az 1879. évi szükséglet azonban változatlanul 33 millió írtra számuttatik; miután pedig 20 milliót az év első negyedére már megszavazott a delegátió, összesen megszavazandó lesz 47 és 13, 60 millió írt. amiből 41 millió esik Ausztriára és 19 millió Magyarországra. Magyarország a maga szükségletének fedezéséről már rendelkezett. Ausztria szintén aranyjáradékkal fogja saját szükségletét fedezni, mely névértékben mintegy 90 millióra fog menni, mert az említett 41 millióhoz járul még a 20 millió frtnyi deficit . Ausztriában is nagy a különbség a járadékok effektiv értéke és névértéke közt. — A novi-bazári kérdésről az angol parlament elébe terjesztett legújabb »kék könyv« a következőket tartalmazza: Lord Salisbury sir Layardhoz.Külügyi hivatal, 1878. aug. 31. A nagyvezér óhaját, melyet exclád f. hó 27-iki sürgönye velem tudatott, teljesítem és az osztrák-magyar kormányt sürgősen figyelmeztetem, hogy adja ki a szükséges parancsokat a csapatok Novi-Bazárba való előnyomulásának beszüntetésére. Exclád felhatalmaztatik értesíteni a portát, hogy a királynő kormánya ily értelemben szólt, de a török minisztereket ismételten figyelmeztesse a legkomolyabban, hogy ha az osztrák-magyar nép rokonszenveit elvesztik azzal, hogy vonakodnak Andrássyval Bosznia okkupácziójára nézve egyezményt kötni, a legközelebbi belső válságnál komoly okuk lesz ezt megbánni. Salisbury sir Elliothoz, Külügyi hivatal, 1878. aug. 31. a porta attól tart,hogy az albánokat nem fogja visszatarthatni, ha az osztrák-magyar csapatok Novi-Bazárig nyomulnának; ez okból azt óhajtja,hogy az előnyomulás egyelőre ne történjék meg. Az értesülésekből, melyeket a királynő kormánya kapott, kitűnik, hogy az albán lakosság nagy izgatottságban van. Ezért igen örülnék, ha ön gróf Andrássyt figyelmeztetné a porta aggodalmaira és arra, hogy a nehézség békés megoldásához nagy mértékben járulna azzal, ha az osztrák-magyar csapatok Novi-Bazár felé nyomulását, amennyiben ez stratégiai veszély nélkül lehetséges, elhalasztaná. Exclád egyúttal biztosítja gróf Andrássyt, hogy a királyné kormánya mitsem mulasztott el, hogy a török kormányt az osztrákmagyar óhajok iránti előzékenységre bírja. Szoczializmus és a német birodalmi gyűlés. (Sz. Gy.) Michin tavaly első ízben állt elő Bismarck a szoczialista-ellenes javaslattal a német bírodalmi gyűlésben , ez a javaslatot több, mint 200 szavazattöbbséggel elvetette, a német császár igy szólt: »a legérzékenyebb s legveszedelmesebb merényletet épen a birodalmi gyűlés követi el személyem ellen.« A javaslat visszavetése után nemsokára következett Nobiling merénylete, mely aztán fölriasztá a német társadalmat és birodalmi gyűlést. Az új választások folytán összeült testület az események hatása alatt meg is alkotott oly törvényt, mely hasonlíthatlanul szigorúbb és keményebb, mint a minő lehetett volna az első ízben visszautasított javaslatból. Mióta meg van az új törvény „a szocziáldemokráczia közveszélyű törekvései ellen, nem történt ugyan egy újabb merénylet sem fölfelé, de történt a hatósági közegek részéről busásan elég lefelé. Rövid pár nap alatt egy egész irodalom jön konfirkálva, tömérdek egyesület feloszlatva s számos egyén kiutasítva, vagy száműzve. Az értetlenséggel karöltve járó bureaukratikus túlbuzgalom annyira ment volt, hogy Opelnben a hírneves tudósnak, Schäfflenek »Die Quintessenz des Socialismus« czimü igen becses munkáját is, mely pedig ugyancsak nem vádolható »közveszélyü törekvésekkel«, legfoglalták s kimondták reá a pereatot. Igaz, hogy a nevezett érdemes tudós nem irt e munkában sem a szoczialismus ellen, sem mellette, hanem itt a szoczialisimu szó, felvilágosítólag, behatóan, megmagyarázza annak valódi törekvéseit, amire pedig nagy szükség volt, mert mint az ágostai újság, mely e mozgalmat rendkívüli nagy figyelemmel kiséri és gyakorta magyarázza, igen sokszor panaszolja, hogy a német közönségnek még műveit részében igen nagy térfogalmak uralkodnak a szoczialismus lényegéről és tulajdonképeni jelentőségéről, úgy hogy csak igen kevesen vannak, kik azt tisztán fölfogják és értik. Schüffle kifejté, hogy nem a »tulajdon« eltörléséről van szó a szoczialismusban,hanem a magántulajdonnak a termelési eszközök , földbirtok és tőke tekintetében kollektív tulajdonnal való helyettesítéséről, vagyis azon »köz« tulajdon átalánosításáról van szó, mely az állam és községek birtokában már rég meg van s mely mindinkább kiterjesztetik (vasutak).« Nem is a tőke eltörléséről van szó, hanem annak a magán kezekből közbirtokba átmenete mellett küzd a szoczializmus. Tehát nem »osztozás«, hanem épen megfordítva a megosztott tulajdonnak összerakását óhajtja a veszedelmesnek tartott pártiskola. Schäffle szerint a szoczializmussal ezek fölöttarról kell vitatkozni, hogy »meddig«, minő mérvben, de nem lehet abszolúte kitérni követeléseik elől, mert ők vele többen elismerik, hogy a szoczializmus követeléseiben van nem egy, »mely »vitatható« s nem föltétlenül »absurdum« és oktalanság, mint a tájékozatlanok rendesen mondják — érvek s a kérdés velejének ismerete hiányában. De a német policzia nem sokat törődött ezzel. Tilalom alá veté Schüffle munkáját s csak mikor a némt sajtó följajdult, hogy a szoczialisták üldözésére alkotott törvény ily brutális magyarázata fenyegeti és végeredményeiben tönkre teszi a tudományos munkásság szabadságát, ami pedig nem lehetett czélja a törvénynek, helyeztetett szabadlábra a szoczializmus quintesszencziájáról írt könyv. A végrehajtó hatalom maga is megsokallta volt, hogy mily messze tévedt a törvény végrehajtásában.« Most meg » birodalmi gyűlés jutott ehhez hasonló helyzetbe. A német policzia m. é. november havában a Berlinből kiutasított többi szoczialista között kiutasította Hasselmann és Fritzsche szocziáldemokrata képviselőket is, semmi tekintettel arra, hogy ők a birodalmi gyűlés tagjai, hanem egyszerűen oly személyeknek tekintvén őket, a kik a közrendet és biztosságot veszélyeztethetik.« A birodalmi gyűlés nem lévén együtt, a két képviselő jónak is látta tovább állni egy házzal, de mihelyt összeült a törvényhozás, ismét megjelentek Berlinben, így került a parlament elébe az ügy. A német birodalmi gyűlés látva, hogy az általa alkotott törvény mikép hangzik a gyakorlatra fordítva, megrémült. Ezt már meg sem akarta. Ezért a két szocziáldemokrata képviselő kiadatását megtagadta s a törvény 38. §. authentikus interpraetácziót hozott, mely a végrehajtást defavoyálja. Kétségkívül, a birodalmi gyűlés nem tehetett mást, de másfelől az is bizonyos, hogy ezen eljárása oly hatással lesz, mint volt a javaslatnak első ízben való visszautasítása . Friedberg a tapasztaltakra hivatkozva nem ok nélkül utasítá vissza a kormány felelősségét, ha a tavalyiakhoz hasonló merényletek ismétlődnének. Ilyen czirkulus vitlosásban mozog kormány és törvényhozás Németországban. Bismarck kormányzata új és nagy vereséget szenvedett a parlamentben, kiváltképen a szoczialisták szemében, s minthogy ez idő szerint ez inczidens folytán ingerült a hangulat a német birodalmi gyűlésben, hihető, hogy a »szájkosár-javaslat«-tal is leszavazzák Bismarckot, vagy legalább annyira ki fogják tépni mérges fogait, hogy a vaskancellár nem fogja annak semmi hasznát vehetni. Így fog ez menni zavarból zavarba mindaddig, míg Németországban kizárólag csak az erőszak útján akarnak megoldani oly kérdést, mely a reformok kérdése. Pedig Németországban a tisztán forradalmi jellegű és agitatórius szoczializmuson kívül vannak oly elemek és pártok, melyek az adott alapon létesítendő reformok útján törekednek megoldani a kérdést. Vannak »Staat-socialisták, »keresztyén-sociális munkás párt«, úgynevezett conservativ socialisták, kik a monarchikus és vallási érzelem ápolása mellett igen gyakorlati tervezetekkel bírnak e téren. Ott a Dolfuss által Lothringiában, a császár udvari hitszónoka által Poroszországban mintegy 700 luth. pap támogatása mellett alapított szövetkezetek. Magának Bismarcknak is vannak egyes ideái ez irányban létesítendő reformokról. Wagner berlini egyetemi tanár, Schüffle és mások egy oly testület tagjai, amelynek czélja ily reformok létesítését propagálni. De azért nem látszik mindeddig semmi jele annak, hogy a kormány hathatósan és egész hatalmával istápolna ily törekvéseket, melyek a gyakorlati törekvés mezejére vannak hivatva levezetni a sociáldemokráczia fenyegető áradatát. E jóravaló testületek magukra vannak hagyatva, amit tehetnek, nem