A Hon, 1879. április (17. évfolyam, 79-105. szám)

1879-04-20 / 96. szám

96. szám. XVII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1879. vasárnap, április 20. Szerkesztési iroda* Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSÜK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kííirat-h­ivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt, 1 hónapra ....................................................2 frt 3 hónapra 6» 6 hónapra ,12» Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenként ....... 1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, április 19. Az ünnepélyek kezdetén. Tu felix Austria nube! . . . . Az ünnepélyességek hete megkezdődik. Hétfőn Magyarország kormánya és törvény­hozó testülete fog a trón előtt állani, hogy tolmácsolják a nemzet érzelmeit a királyi párnak egybekelésük negyedszázados évfor­dulója alkalmából. Nem jelenhetett meg a nemzet, mert gyászban van, szép vidékeinek pusztulása miatt, és mert megtagadta a ki­rály magától azt az örömet, hogy hű népe hódolatát közvetlen közelében fogadja el. — Kegyeletes kímélet, királyi szeretet és gyön­géd jótékonyság nyilvánult e tettében, mely a nemzet ragaszkodását és szere­tetét, mely­nek nem elég tágas alapja a tántorithatlan hűség, csak fokozta iránta. Azért mennek csak tolmácsaink fel Bécsbe, hogy elmondják azt, mit a nemzet érez ez alkalommal. De elmondhatják-e? Az a rideg pergament, melyre czifra betűkkel felírták országgyűlés, hatóságok, testületek szerencsekívonataikat és hódolatuk megújítá­sát, bizonyára nem fogja magával vinni az érzelmek melegségét, melyek kifejezésére van hivatva; sőt élő szónokaink, kik már át­érzik és pedig nemcsak önként, de a meg­­bizás óriási nagyságánál fogva, fokozottabb mértékben kell érezniök, azon érzelmeket, melyek kifejezésére hivatvák; melegségtől reszkető szavakban és meghatottságtól ned­ves szemeiken sem fogják magukkal vinni azon könyeket, melyeket az uralkodó pár le­törölt és mégis újra támasztott; azokat a po­litikai nagyfontosságú könyeket , melyek Deák Ferencz ravatalára és Szeged romjaira hulltak, hogy ezekről visszaessenek a nem­zet kebelébe és állandó forrásaivá legyenek nemcsak a hűségnek, de azon nemzeti hálá­nak és ragaszkodásnak is, mely főleg a mos­tani alkalommal és a legújabb tapasztalatok nyomán is sokkal nagyobbá, érzékenyebbé, tetterősebbé len, mint eddig bármikor volt. A nemzet hivatalos képviselői hétfőn a trón előtt állanak ; meg vagyunk győződve, hogy midőn meglátják azt a királyi párt, melynek alattvalóival semmi viszálya, sőt csak törekvésekben és érzelmekben való elté­rése sincs, visszatekintenek a múlt zivatarai­ra, a közelmúlt szép próbáira és a nemzet je­lenlegi érzelmeire, állapotára, törekvéseire — érezni fogják, hogy nemcsak a hódolat és ce­remónia végett állnak ott, hanem, hogy nagy, élő érzelmeket, erős, változatlan érdekeket, monarchiát fentartó, hazánkat védő eszméket képviseljenek és­­önkénytes, önzetlen, öröm­teljes alakjában megújítsák azt a frigyet, mely létezik egyfelől: a király és királyné és másfe­lől : az uralkodópár és nemzet között. De ha ezt kétségtelenül át is fogják érezni és ha lelki szemeik előtt ép úgy, mint bizonyára a kirá­lyi pár lelkében is, elvonul az az út minden változásával együtt, melyen idáig jutottunk ; ha a Felséges pár látja, érzi, hogy mint tett a nemzet kebelében az alattvalói hűség alkot­mányos hódolattá; az alkotmányos vonzalom a nemzeti szeretetté; az érdekkapcsolat­­­­ benső érzéssé, akkor is csak a helyzet külső jelenségeit látják és a trónról épúgy, mint a trón zsámolyáról csak ezeknek adnak kifeje­zést. Pedig ez nem minden. Nem fejezi ki azt a biztosítéki érzetet, melyet a magyar alkot­mány hive érez a király iránt; azt a fokoza­­tatos rokonszenvet, melyet a királyné és a király napról-napra keltettek a nemzetben ; azt a hálakönyet, melyet a nemzet szeren­csétlen vidékei küldenek fel, azon pompa helyett, melyet az uralkodó betiltott. Nem tüntetik föl azt a különbséget, mely létezik a pompa elmaradása által fokozódott ün­nepélyes érzelmek és a külsőség között, és azt a kiegészítő rokonszenvet, mely a nemzet kebelében a királynéról átmegy a királyra, és a királyról a királynéra, minden jótettük, alkotmányos cselekedetük, hivatalos és nem hivatalos működésük következtében. Mind­ezeket csak a nemzet néma alakja a maga egészében fejezheti ki, a kunyhóban és pa­lotában egyaránt. Ezt összeszedni, együttesen kifejezni nem lehet! És a királyi pár a trónon elég magasan áll arra, hogy midőn maga előtt lát, egy sok viszontagságon átment és most is kemény, nagyon kemény megpróbáltatásoknak kitett nemzet, örömteljes, meleg érzelmeit kifejező küldötteit , midőn látja azt, hogy a monar­chia többi népei is, bármily elégületlenek egyes viszonyokkal , vetélkednek a lojali­­tásban, hogy ugyanakkor körülnézzenek e világban és számlálják meg azon országok uralkodóit, ki népeikkel hasonló viszonyban, helyzetben vannak. Mert, hogy a »bella ge­­rant alii «, nagyon alkalmazható más orszá­gok belviszonyaira is, azt a legújabb esemé­nyek is bizonyítják, és hogy ezekkel szemben csakugyan elmondható »Tu felix Austria nube !« aziránt semmi kétség. Fenn és lenn egyaránt ki lehet ebből vonni a tanulságot, melyet különben az ünnepély aktusai és kör­vonalai eléggé bizonyitnak a világnak, mert legalább uralkodójával való viszonyában el­mondható e monarchiára : »Tu felix Aus­tria nube !« — Egy muszka lap a czár elleni merényletről. A »St. Petersburgskija Wiedemosti« a következőt írja: »A borzasztó hir a császár élete ellen intézett merényletről ma reggel futotta át a székvárost s min­denki szivében fájdalmas érzetet keltett. »Az orosz uralkodó, az orosz czár életét lehe­tett-e valaha veszélyeztetettnek tekinteni ? Nem kör­nyezi-e a nemzet a maga fejedelmét mindenhatóság­gal s nem oltalmazza-e életével és egész vagyonával ezen mindenhatóságot, az ő teljhatalmát, teljes erejét, a­melyekben a nemzet mind a maga egységét és jö­vőjét látja. Semmiféle világi igények, félreérések és kifogások nem vonatkozhatnak a fejedelem szent személyére. A közigazgatási szerkezet hiányai, emez vagy amaz visszaélések, ha léteznek, mindez oly aprólékos, az államéletből kifolyó, átalában vett boldogsággal szemben, mind­ez oly jelentéktelen az orosz fejede­lem magasztosságával való párhuzamban, hogy csak az esztelenek gondolhatják, hogy ő, az uralkodó lehet a megváltó.­­ Még különösebb, még fájdalmasabb lesz a fe­jedelmünk élete elleni merénylet, mikor megemléke­zünk, hogy az ő szent személye már harmadszor sú­lyos, az ő állásánál fogva lehetetlen megtámadásnak ki volt téve, s mikor visszapillantunk az ezen idő­szak alatti államéletünk folyására. Az első merénylet a parasztok felszabadítása, a lengyel felkelés elnyo­mása és a bírósági reformok után történt. Köszönet uralkodója törekvéseinek, Oroszország a belügyi té­ren megtágult s felelevenedett, de ezen megerősödé­sét belső ellenségei nem viselhették el. Berezovsky merénylete távol visszhangja volt a szélső lengyel­párt előbbi magatartásának. Most a harmadik me­rénylet merült fel — a jelenlegi uralkodás legmagasz­­tosabb műve — a balkáni szlávok felszabadítása után, a­kiknek szabad élete első sarkkövét fogja ké­pezni a nagy szláv népfaj jövő életének. A gonoszte­vő lövései megszeppentették, elkeserítették és meg­sértették már nem egyedül az oroszokat, hanem a számos szerb és bolgár fajokat is s a "Volgán Dnie­per Maricza, Morava, Neretva és Száva partjain s az Adriánál egyenlő fájdalmat keltve hangzottak el. Sok fényes uralkodás volt már nálunk, de történel­münk új korszakában legelőször, talán csak most, nemcsak állami, hanem nemzeti életet is élünk. Kó­ros szervezetű talán mostani államunk ? Sok ember­ből áll-e az összeesküvők eme pártja, kik revolverhez és kindzsalhoz nyúltak és a jelenkori Oroszországot gyalázattal bélyegzik meg és sértik ? Bátran mond­juk, hogy organismusunk nem kóros szerv. (!) Ez javításokat igényel, hanem ezen javí­tásokat nem azon gonosztevő esztelenek fogják szá­munkra eszközölni, kik az istenbeni hit, a haza iránti tisztelet nélkül a legnagyobb bűntényekre vetemed­tek. A számok sem nagy, sőt nagyon csekély. Őszin­tén óhajtandó, hogy Oroszország eliszonyodjék s szemlélje önmagát. Akkor ezen külső kóros kinövé­sek egészséges, hatalmas testéről lehullnak s az or­szág megint erőteljes s nyugalmas életet fog élni.« — Német ezüst dollárok. A londoni Economist az amerikai trade dollárok mintájára angol trade dollárok vezetését ajánlja az angol kormánynak, melyeknek anyagát Németor­szág ezüst készlete képezné. Ezzel szemben a Frank­­furter Actionär azt javasolja a német kor­mánynak, hogy vezessen maga kereske­delmi piac­tereket vagy trade dolláro­kat. Az amerikai ezüst dollár egyik leghatalmasabb úttörője volt az amerikai kereskedelemnek a keleten. Németország már szilárd állást foglalt Chinában s Japánban; a saját kereskedelmi dollár vezetése ha­talmasan elő fogja mozdítani a németországi keres­kedelmet. Még egy más körülmény is tekintetbe jön, hogy mért fizessen a német kormány nagy provisiót az angol bankárnak, ki a német ezüstöt megveszi és keletre viszi. Németország ép oly könnyű szerrel verethet dollárokat, mint Amerika vagy Japán s a hasznot ebből megtakarithatja. Amerikában, Japán­ban a veretési költség l°/0-ba jön, a német dollárok veretése csak 1/2°/o-ba kerülne s igy pusztán a vere­tési költségen mintegy másfélmillió markot meg­takaríthatna Németország s ehhez járulna még 11/*—2°/0 közvetítési dij megtakarítás, ami 300 mil­lió márknál él^ — 6 millió markot tesz, így okoskodik a frankfurti szaklap s érvei va­lószínűleg meg fogják győzni a német kormányt, ez esetben pedig Németországban is lesz újra ezüst valuta, igaz, csak a keleti kereskedés számára, de az ország mégis állandón érdekelve lesz a tekintetben, hogy a német ezüst dollárok el ne értéktelenedjenek az aranypénz mellett. Szóval a rideg aranymetalizmus tanán rés lett ütve, s igy mint Angliában úgy Né­metországban is constatálhatjuk már, hogy a liver­pooli kamara emlékirata óta, a közvélemény az ezüst tekintetében változáson ment át, mely kihatással, lesz az ezüt értékének emelésére. — A csehek és F reichsrath. A csehek, mint tudva van, nem­ akartak a birodalmi tanácsban részt venni. Most a közhangulat megváltozott s haj­landók a reichsrathba képviselőket küldeni, de a la­pok még mindig »concessiókat« és »garantiákat« sürgetnek. Ez már magában is ellenmondás, mert a birodalmi tanácsban való részvétel azt jelenti, hogy a csehek felhagynak a particularismussal és a biro­dalmi alkotmány alapjára lépnek, s ez esetben az al-­­­kotmányon kívül álló pactumnak nincs helye. A pas­­sivitás politikáját azonban feladják a csehek. A »Po­litik,« mely meglehetős híven tolmácsolja a cseh köz­véleményt, a helyzetről ezt írja: »Nemcsak az a kér­dés, hogy belépünk-e, hanem, hogy mikép történik ezen belépés, váljon kielégítve, azon törekvéssel-e, hogy az átalános fejlődést előmozdítsuk; vagy a har­­czos szándékával, fegyverrel kézben, melyet akarata ellen is rá erőszakokat s kinek mindent el kell követ­ni, hogy helyzetén javítson. Hát a legközelebbi jövő dönteni fog, hogy mennyiben van meg a szükség ar­ra, hogy a reichsrathba belépjünk s a lehetőség, hogy az actióban részt vegyünk, melynek fontossságát most elleneink is elismerik.« Látnivaló ebből, hogy a po­litikai nézetek Csehországban még nincsenek kellőleg tisztázva. A „HON“ TÁRCZÁJA. 5 ép színház. »Zengő angyalok.« Látványos színmű 4 felvonásban. Rode­­rich Fels eredetije után magyarosította Rákosi Jenő. — Elő­ször adatott ápril 19-én. A gondviselés utai kitanulhatatlanok. A vé­­geseszű ember leghelyesebben cselekszik, ha nem zúgolódik ellene, hanem bele­nyugszik intézkedéseibe, bármi fájdalmas csapást mérjenek is azok szívére.— Ez az alapeszméje annak a darabnak, melyet függe­lékül csinált Roderick Eell a szini mechanika egy újabb találmányához, a zengő angyalfejekhez, a­me­lyek az aetherben szabadon látszanak lebegni a szín­pad hátsó falán. A Kardos fiatal házaspár kis gyermeke halálos beteg. Meggyógyulna talán, ha az álom, mely jótéko­nyan látszik rá hatni, zavartalan maradhatna. Azon­ban bejön egy részeg csavargó, Borzas, az egyedül maradt anya nem bírja eltávolítani a garázdálkodót, kinek lármájára a gyermek fölijed és meghal. Az anya kétségbe van esve, kikél a sors, az isten ellen. Az ég elleni fájdalmas zúgolódására megjelen Ariel­s jelenti neki, hogy jól van tehát, a gyermek, a­kit isten elszólított angyalai karába (a hátsó színen már látszanak az angyalfejek), vissza fog adatni az életnek, de vigyázzon az anya, hogy meg ne átkozza azt az órát, mikor gyermekét isten kezéből visszacsi­karta panaszaival. Egyúttal Borzast kirendeli, hogy az legyen a gyermek nemtője az életen keresztül. A közönség már most azt várja, hogy a gyer­mekből vagy nagy gonosztevő, vagy nagyon szeren­csétlen ember lesz. De nem azt látjuk. Elmés, derék és boldog ifjukép jelen meg előttünk, ki épen jegy­ben jár egy kedves leánynyal s azt nőül is veszi. Két felvonáson keresztül nem történik semmi, csak móká­­zás a városligetben, népdaltársulati előadás, azután egy polgármesteri hivatalszobában mindenféle há­zasság előtti jelenetek, a­mik nem tartoznak a dolog­ra, csak az utolsó felvonásban derül ki (kideríti ahol Orion tündér, hol Circalo szalámis ember, hol Angyalos törvényszéki elnök, hol Bobicsy gróf alakjában megjelenő Borzas), hogy Elemér aty­jának egy tilos viszonyából származott leá­nyát, tehát édes testvérét vette el, a­kit, midőn ez távozni készül, agyon lő, aztán magát is kivégezi, — mire anyja megátkozza születése óráját s azt a pilla­natot, a mikor a halál kezétől visszakönyörögte. — Erre aztán megtébolyodik. E pillanatban azonban változik a szin. Az anyát ismét ott látjuk holt gyermeke bölcsője mel­lett. A borzalmas história (mely különben század­résznyire sincs oly borzalmas, mint a mily unalmas és izetlen) nem volt egyéb, mint lázas vízió. Az angyalfejek zengenek, a felhők vonulnak s egy angyal ölében viszi a kis Elemért az ég felé, ki az anya belenyugszik fájdalmába. A darabnak csak alapeszméje jó. Minden egyéb tekintetben szánalmas csinálmány. Egy jelenetben van csak egy kis élet, a­midőn Béres Lidi szobale­ány a polgármester hivatalában férjet reklamál ma­gának. Gerőfiné e jelenetet sok jó kedvvel adta s megérdemli, hogy fölemlittessék. Egyébiránt itt a darab csak mellékes dolog. A fő a zengő angyalok látványa, mely valóban szép, bár a szerkezet nem oly tökéletes, hogy a physikában né­mileg jártas ember első pillanatra föl ne fedezze az egész titkot. A háttérben egy nagy tükör fekszik rézsűti, mintegy 45 foknyi szögben. A tükrön lyukak vannak, épen akkorák, hogy azon egy emberfő kifér. Hogy az e lyukon kidugott fő reflexe a tükörben lát­ható ne legyen, (mert akkor dupla angyalfejeket látnánk, egyet úgy mint most, a másikat fejtetőn áll­va) oda vannak festve a szárnyak s egy kis felhőrész­let. A tükör fölött, szuffitáktól takarva kék lepel van kifeszítve, felhőkkel, festett angyal fejekkel s a kis Elemért vivő szép angyalképpel. Minthogy erős vi­lágításnál káprázatos képet nyújt s tetszhetik a gyer­mekeknek. De e kis látványosság kedvéért négy ilyen felvonáson végig kínlódni, aligha fogják érdemesnek tartani azok is. Politikai gyilkosságok és gyilkossági kísérletek Oroszországban. A­ki a jövőben az Oroszországban alig egy év alatt elkövetett politikai merényletek történetét akar­ná megírni, igen hálás feladatra adná magát. Persze sok, a­mi még ma ismeretlen vagy homályos, csak évek múlva vagy talán sose jut napfényre. Mind­az által már ma meg akarjuk kísérteni az utóbbi tíz hó­nap alatt előfordult merényleteket röviden előadni. Az első, határozottan nihilista jellegű gyilkos­sági kísérletet m­ évi február 5-én Sassulits Wje­­ra követte el Trepow tábornok szentpétervári vá­roskapitány ellen. Sassulits nihilista üzelmekben való részvétele miatt a rendőrség részéről sok üldöztetést szenvedett és társai se jártak jobban. Ő tehát elha­tározta, hogy magát megboszulja, bebocsáttatást eszközölt ki magának Trepowhoz és őt életveszélye­sen megsebesítette. Elfogattatván, azonnal bevallotta, hogy Trepowot meg akarta ölni. Az esküdtek azon­ban fölmentették őt és a közönség diadalmenetben kisérte kocsiját, melybe a rendőrség ültette őt, hogy újra őrizet alá tegye, minthogy természetesen az íté­letet meg akarták dönteni. A kocsit feltartóztatták s harcz fejlődött ki a közönség és a rendőrség közt. Sassulits Wiera a zavarban eltűnt s máig se tudni, hol tartózkodik. A nihilizmus ezután még radikáli­sabban lépett föl. Június elején Kiewben K­o 11 a-­­ rewski, államügyészségi csegédet fényes nappal, a legnépesebb utczák egyikén három ember támadta meg s többször lőttek rá revolverből. A merénylők nyomtalanul eltűntek. A harmadik áldozat H­e­y k­i­n­g csendőrtiszt volt. Ez a merénylet is Kiewben történt, népes ut­­czán, nagy néptömeg jelenlétében, de a gyilkos ezút­tal tőrt használt. Egy munkást, ki a tettest meg akarta fogni, ez egy zsebéből kihúzott revolverrel agyonlőtt. Heyking másnap meghalt és a tettes is­mét nyomtalanul tűnt el. A nihilisták titkosan szét­osztott röpiratai diadalmasan hirdették, hogy Hey­king a forradalmi bizottság ítéletére végeztetett ki. A nihilisták előtt leggyűlöletesebb volt a csá­szári iroda harmadik osztálya (titkos rendőrség) s most annak főnöke, Mezenzew tábornok ellen fordították fegyvereiket. Miután már előbb küldtek neki halálos ítéletet, aug. 16-án két ember rátámadt és tőrszúrás által halálosan megsebezte. Mezenzow néhány óra múlva meghalt a kapott sebben s a rend­őrség ezúttal is hasztalanul nyomozta a tetteseket, csak a kocsit sikerült felfedeznie, melyben megszök­tek. A nihilisták lapja, a »Semla i Swobodar dicse­kedett vele, hogy Mezenzew kivégeztetése 6000 ru­belébe került. A nihilisták elérték czéljukat, hogy rémületet okozzanak és sok időbe került, míg Me­zenzew állomását be lehetett tölteni. Kharkowban már imételve fordultak elő csend­zavarások, nevezetesen a tanulók közt és K­r­a­p­o­t­­k­i­n herczeg ottani kormányzónak a végrehajtó bi­zottság szintén halálos ítéletet küldött, melyet bor­zasztó pontossággal végre is hajtott. Febr. 21-én éj­jeli 11—12 óra közt a herczeg egy bálról haza felé hajtatott, midőn a kormányzósági épület közelében egy álarctos ember revolverből lőtt rá s azonnal fu­tásnak indult. Krapotkin másnap meghalt sebeiben, a gyilkosnak pedig ismét bottal üthették nyomát. Ha­lálos ítélete minden nagy város utcza­ sarkain ki volt függesztve. A titkos »végrehajtó bizottság« gúnyolva a rendőrség minden erőlködését, folytatta gyilkos tevé­kenységét. Márcz. 7-én Odessában Knopp csendőr­ezredest saját lakásán ismeretlen kéz megfojtotta. Hullája mellett egy czédula hevert, melyre nagy be­tűkkel ez volt irva: »A forradalmi végrehajtó bizott­ság parancsára, így fog járni minden zsarnok, és czimborája.­ Ugyan a városban egy 17 éves Zales­­k­i nevű tanulót is az utczán lelőttek, állítólag azért, mert vonakodott nihilista egyesületbe belépni. A tet­tesek mindkét esetben megint csak nyomtalanul el­tűntek. Moszkvában is véres dolgokat vittek végbe a nihilisták. Márczius 23-án a Mamontow-féle vendéglő egy szobájában Bernstein lengyel zsidó hulláját találták, ki a nihilisták két titkos nyomdáját jelen­tette föl a rendőrségnél. Elfogtak 100 embert is, de nem jöhettek a gyilkos nyomára. Márcz. 27-én Moszkvában egy második kivég­zés ment végbe. Este egy bizonyos Bortynskinél ven­dégek voltak, köztük egy bizonyos 22 éves B­a­­­ra­se­w­s­k­i is. Esti 9 óra felé a Szentpétervárról ér­kezett 19 éves Katska kisasszony lépett a terem­be, revolvert húzott ki zsebéből és Bairasewski­­r­e lőtt, ki azonnal halva rogyott össze. Katska erre átadta revolverét és megadta magát. A legújabb hí­­rek szerint ő is a végrehajtó bizottság parancsa sze­rint cselekedett. Márcz. 25-én ismét »működtek« a nihilisták Pétervártt s ez alkalommal azon ember ellen, ki­ál­lásánál fogva legnagyobb ellenségük volt, a meggyil­kolt Mezenzew utóda, Drentelen tábornok ellen. Halálitéletét előre megküldték s azt merészen haj­tották végre, a mint ismeretes. Ugyanekkor kihir­dették, hogy még 180 személy áll a proscriptióban, kik mind elvesznek, ha a kitűzött idő alatt meg nem javulnak. Kiewben, hol Kotlarewski és Heyking ellen már előbb történtek merényletek s többször véres za­varok, ápril 5-én az ottani főkormányzó Czartkow gróf ellen kísérlettek meg merényletet fényes nappal 3—4 óra közt a legélénkebb boulevardon. A merénylő itt is, mint Mezenzewnél, kocsival futott el, de­ egy pa­raszt kocsi szembe jött s fentartóztatták. Vallatá­sából aligha jutott valami fontos napfényre, mert Kiewben 8—10-ig merényletek történtek, többek közt Hübbenet kapitányra. Ezen újabb merényletek teljes homályban maradtak. Az orosz birodalom legéjszakibb részén is meg­követelték a nihilisták áldozataikat. Bobochow nemes, merényletet követett el egy zsandár ellen, habár már akkor mint nihilista Archangolsk kerületbe volt száműzve. Halálra ítélték, de a buszú csakhamar kö­vetkezett. Ápr. 10-én a rendőrfőnök Piotrowski lakásán meggyilkolva találtatott s hideg tetemén e sorokat tartalmazó irat: »Lengyel voltál, de az ide száműzött lengyelekkel szemben gonoszabb, mint a legborzasztóbb muszka hóhér. Menj kutya, mert nem vagy méltó, hogy emberek közt élj. A végrehajtó bi­zottság.« A vizsgálat azonnal megindult, de tem­é­­szetesen most is eredmény nélkül. Ápr. 14-én következett a merénylet Sándor czárra, mely az egész világot izgatottságba hozta. Ez volt az orosz forradalmárok működésének koronája. Bizonynyal sok gyilkosság történt még ezeken kívül is s néhányat, mint kevésbé érdekest, magunk is mellőztünk. Az eddigiekből is világos, hogy Orosz­országban igen elterjedt,hatalmas és semmitől sem ret­tegő titkos társulat van s hogy a kormánynak min­den erőfeszítése daczára sem sikerült azok működé­sét meggátolni. Váljon a császár ellen elkövetett me­rénylet s az azt követő ostromállapot fog-e valamit változtatni a dolgon, az a jövő titka. »K. Z.« Mai számunkhoz féliv melléklet van csatolva. Adakozások az árvízkárosultak számára. Eddig hegyült s kimutatva volt összesen................................ 5168 frt 11 kr, 100 márk, három darab arany s egy porosz tallér. Ifjabb adakozás: Dr. Huray István és neje . . 5 frt — kr Összesen: 5173 frt 11 kr, 100 márk, 3 drb. arany 8 egy porosz tallér. Legutóbbi kimutatásunkban tévedés történt, de az összeget ma már helyreigazítva közöljük. Ada­kozásokat ezentúl is elfogadunk s óhajtjuk, hogy mi­előbb gyűljön össze oly összeg, melyet a belügymi­nisztériumhoz felküldhetünk. A »Hon« szerkesztősége, Szkobeleff a muszka politikáról. Sokan igyekeztek híven jellemezni Orosz­ország expansiv és páratlanul perfid politiká­ját, de senkinek sem sikerült ez annyira, mint Szkobeleff tábornoknak, Oszmán egyik le­győzőjének. Nem is lehet senki annyira be­avatva a muszka politika fogásaiba, czéljaiba és finesseibe, mint egy muszka, ki hozzá elő­kelő állású. A kommentár tehát, a­mit Szkobeleff Oroszország eddig viselt dolgaihoz mondott, melyekben a vitéz tábornoknak is nagy ré­sze volt, teljesen hiteles, a­mi az orosz czélokat és tendentiákat illeti. Az orosz tábornok bi­zalmasan kifecsegte az orosz politika legtit­kosabb gondolatait is, de melyek már Euró­­pa-szerte különben is nyílt titkot képeznek. Csak a valódi tényállás iránt téved egy kicsit a muszka tábornok-diplomata. »A bérsi szerződés —úgy­mond— nem más, mint egy rec­ept, melyet Európa egy évvel ezelőtt irt, s mely ma hasznavehe­tetlen. A­mint a betegnél gyakran az idő és a természet teszik a legtöbb hatást, úgy történt ez esetben is. Kicsikartuk az időt. Európa azt hitte, hogy megvert bennünket a berlini szerződéssel, pedig mi vertük meg őt.« Hogy a berlini szerződés »hasznavehet­­len« volna, igaz, a­mennyiben Oroszország e szerződésnek bizony-bizony kevés hasznát veszi és fogja vehetni. A­kinek e szerződés­ből, a levert Törökországon kívül legkeve­sebb haszna van, az a győztes Oroszor­szág, mely egy fél millió katonát s egy mil­liárd rubelnél több pénzt áldozott a » san­­stefánói szerződésért s a végén mégis kényte­len beérni a »hasznavehetlen« berlini szerző­­­­déssel. Tehát a tekintetben is, hogy a berlini szerződéssel az oroszok verték volna meg Európát és nem megfordítva, kissé máskép áll a dolog. Mert a Dunától az Aegyeitengerig ter­jedő »nagy« Bulgária, mely a san-stefanói szerződésben stipulálva volt, szépen összezsu­gorodott egy oly területre, mely hajdan a török uralom alatt nem tett többet ki, mint épen csak a »Tuna-vilajet«-et, a dunai kor­mányzósági kerületet. Hogy pedig eb­ben nem nyúlnak a fák az égig, azt legfrap­­pánsabb módon bizonyítja, épen a tirnovai bolgár nemzetgyűlés némely tagjai által a hatalmak képviselőihez intézett emlékirat, melyben ki van fejtve, hogy Bulgária pros­perálásának és »hatalmassá« tételének szár­nyai alaposan meg vannak nyirbálva azáltal, hogy az újonnan kreált fejedelemség nemcsak kénytelen átvenni a török államadósság egy részét, hanem tartozik még azonkívül a por­tának, mint souzerain hatalomnak évenkint csengő pénzben tributumot fizetni ; az uj fe­jedelemnek kellő czivillistát adni s tekinté­lyes számú milicziát tartani, a mi mind oly tengerpénzbe kerül, hogy Bulgária a teher alatt aligha össze nem roskad. És ha még legalább kilátása nyílnék Bulgáriának, hogy orosz mintára tovább terjeszkedhetik dél felé, hogy egyengethesse az utat Oroszországnak az Aegyeitengernek, mit Szkobeleff is oly' na­­gyon óhajt s az orosz politika czéljául tűz, de fájdalom, erre sem igen van kilátás, mert, mint a bolgár memorandum is fölpanaszolja, a balkáni vonalat török rendes csapatok fogják megszállni s ott őrt állni, nehogy a korlátok közé szoritott bolgár mozgalom ki­csapjon valamiképen a megszabott mederből. Ezt cselekedte az a »hasznavehetetlen« ber­lini szerződés. S ha mégis azt hiszi a muszka tábornok, hogy a berlini szerződéssel Orosz­ország verte meg Európát, és nem megfor­dítva, legyen neki az ő hite szerint, de bizo­nyos, hogy az ő hite nagy mértékben alap­talan s közel áll az önámitáshoz. »A czár a kongresszus határozatait —■ folytatja a vitéz generális — csak Gortsakoff azon biztos ígéretére szentesitette,hogy majd gondoskodik róla, hogy Bulgária elvá­lasztása s a Balkán határnak törökök általi megszállása holt betű, maradjon s hogy Maczedonia Oroszországra nyilt etape utat képezzen, egész az A­e g a­e­i-tengerig. A bol­gároknak e czélból saját közigazgatást alkot­tunk s a legjobb és legképesebb hivatalno­kainkat és tiszteinket küldtük ide. Szervez­tük a milicziát, mely ma 70,000 fegyveres katonát számlál. Szóval Bulgáriából olyan államot szerveztünk, mely nem fogad el többé Európától és az ő komikus nem­zetközi bizottságától parancsokat.« Gortsakoff herczeg ígérhetett »Nikola­­jevics Sándor úr«-nak sok mindent. És cso­dáljuk szerénységét, hogy csak ennyit »ígért biztosan.« Csak az a kérdés, vájjon embere lesz-e szavának, mert hogy másnak és m­á­­soknak is van némi szava ahoz, mit a muszka kanczellár urának ígért, az bizonyos. Hogy a bolgárok nem fogadnak el semmit

Next