A Hon, 1879. szeptember (17. évfolyam, 210-235. szám)
1879-09-21 / 228. szám
228 szám. XVII. évfolyam. Szerkesztési irodta Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illaté minden kűzleméu. a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert késettül fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza, miat ETÉts Kft. szintúgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. ^ — — Előfizetési felhívás A HOU XVII. évi folyamára. Az októberi évnegyed közeledtével figyelmeztetjük t. olvasóinkat, kiknek megrendelése lejár, az előfizetés minél előbbi megújítására. Előfizetési árak: Fél évre . . . . 12 írt Évnegyedre .... 6 * Egy hónapra .... 2 > Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint Az előfizetés postai utalvánnyal Budapestre, »Hon« kiadó hivatalába (barátok tere, Athenaeum-épület) küldendő. A „Hon« szerk. s kiadóhivatala. Reggeli kiadás: Budapest, 1879. vasárnap, szeptember 21. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva X hónapra reggeli és esti ütadag együtt: ............................... • 2 fit 3 hónapra 6» 8 hónapra ..................................2» Az esti kiadás postai különküldéseért felfizetés negyedévenki fit ....... 1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, szeptember 20. Állami jövedelmeink szépen folynak be, értékpapiraink emelkednek és a külföldi tőzsdéken újra kerestetnek, mert — mint egy bécsi lap írja—az ország pénzügyeinek rendezése komolyan halad és — mint egy berlini lap hozzáteszi — a külpolitika oly konszolidácziónak és érdekeink minden irányú biztosításának veti meg alapját, hogy a monarchia és Magyarország ereje, jövője iránt nagyobb bizalommal viseltetik a külföld, mint valaha. Pedig közgazdasági szempontból az év kedvezőtlen és az adóbehajtásban sem fordul elő oly baraffai szigor, mint ahogy az ellenzéki lapok hirdetik, mit eléggé bizonyít az a körülmény is, hogy Verhovay nyilvánosan felszólítá publikumát, panaszolja el az adóvégrehajtási zsarolásokat, visszaéléseket (és az effélére mi is igen szívesen tért nyitunk), de a felhívás óta jó idő telt el és — az »Egyetértés« a bűnlajstromot még csak meg sem kezdhette! Nem azt akarjuk ezzel bizonyítni, hogy adónk nem terhes, vagy hogy annak fizetésére »bőven telnék«, sőt, kivált illetékvégrehajtási ügyekben nekünk is van tudomásunk zaklatásról, de igenis konstatálhatunk ez alapon két dolgot. Az egyik az, hogy annyira mégsem vagyunk tönkrefutva, mint ahogy évek óta pártszempontból hirdetik; és a másik tény az, hogy az eddigi mértékben (és nem szigorúbban) érvényesített adóbehajtásnak az idén azért van nagyobb eredménye, mert a nemzet napról-napra jobban osztja be pénzügyeit és szokik, azon nyugati polgári erényhez, mely az adófizetés pontos teljesítésében áll. Ha tehát pénzügyeink az idén is javulnak és a boszniai kiadások czélba vett folytonos apasztásával, valamint a közös és magyar költségvetésben más téren eszközölhető megtakarításokkal lehetővé teszik, a deficit apasztását: ez a nehéz viszonyok és nagy nemzetközi (gazdasági és politikai) megpróbáltatások legnehezebb korszakának oly eredményű átélése lesz, mely nemcsak a politikát igazolja, de egyszersmind biztosítékot nyújt arra nézve,hogy a konszolidálásnak induló békésebb helyzet és ezzel kapcsolatban bekövetkező kedvezőbb közgazdasági viszonyok mellett, a nemzetnek bizton lesz ereje úgy pénzügyi teljes rendezésére, mint anyagi bajainak orvoslására. Remélhetjük ezt annyival is inkább, mert úgy államháztartásunk, mint közgazdasági viszonyaink több új tényező felett rendelkeznek, melyeknek fejlesztésével és szaporításával egyoldalúságunkat és szegénységünket csökkenthetjük. Már a múlt év eredménye bizonyítá, hogy az iparvállalatok és fogyasztási adók, valamint államvasutak, a posta jövedelmének nagy emelkedése fokozza — a terhes egyenes adók pontos befolyása mellett — állami bevételeinket. A kiegyezés második évében ez még fokozottabban fog mutatkozni. 8 hó 9 milliónyi plusz tanúsítja. Az államhitel helyreállása és a magánforgalmi hitel tetemes emelkedése, mire a kiegyezés, a bankegyezség és az átalános pénzviszonyok javulása, egyaránt jótékony befolyással voltak, — lehetővé tették és teszik a magángazdasági viszonyok rendezését is. Ez irányban máris örvendetes tevékenységet fejt ki az ország több osztálya. Az uzsorás adósságok konvertáltatnak, lefizettetnek, a betétek és befektetések szaporodnak. Igaz, hogy e fordulattal szemben nagy akadályt képez: az idei rossz termés,a Németország által megkezdett vám- és vasúti reactio, valamint a nyers terményeinkkel szemben fejlődő óriási nemzetközi verseny. De e bajokkal, sőt veszedelmekkel szemben sem vagyunk fegyvertelenek, és nem lehetünk tétlenek. Kivitelünk új irányt tört magának; a Tisza-kormány által alapított angol hajózási vállalat Fiuméból nagy kiviteli kereskedést folytat, s a meghódított új angol piaczokon. Csak Gibraltáron túl, az idén is, 8 hó alatt, 444,777 méter mázsa liszt szállíttatott, holott ez irányban a múlt év megfelelő szakában 54,480 méter mázsát tudunk csak értékesítni; és már Amerikából is direkt hozzák a petróleumot hozzánk; erős papír-és déli gyümölcsforgalom fejlett ki; dongafáink kapósabbak lettek. Németországnak tehát engednie kelle, és most borunknak, nagyban fejlődő szőlőkivitelünknek, gabnánknak újra kedvezményes tarifákat biztositunk Dél- és Észak-Németország felé; sőt kereskedelmi és vasutügyekben a német kormány is hajlik felénk ; maga keresi az alkudozást; megpuhuó a déli forgalom. És az idén is : borral, fával, gyapjúval, ha kell, idegen gabnából őrölt liszttel pótolhatjuk, társadalomnak és államnak azt — mit a rossz termés elvett. Igaz, hogy mindez csak palliatív segitség. Maradandóvá kell azokat tenni Németországgal a kereskedelmi és vámszerződést , a vasúti tariffakötelékeket minél előbb meg kell kötni ; Fiume forgalmát gőzerővel kell fejleszteni, konszolidálni , de ezt csak közraktárak építésével, a déli vasúti forgalom biztosításával, (kartell vagy vétel útján), a hajózási vállalat fejlesztésével lehet elérni. Magának a társadalomnak is hozzá kell jobban látni a küzdelmes munkához. Mert a boszniai jelentések eléggé bizonyítják, hogy a kész tért sem eléggé zsákmányoljuk ki. Amint a fiumei forgalmat néhány ügynök ügyessége mozdítá elő, igy elfoglalhatnák kereskedelmi ügynökeink az angol és franczia elől, az általunk megszállott tartományok piaczait. A külföldi versenyben pedig : a forgalmi könnyítések és ügynökségek szaporítása, czélszerű fölhasználása , közraktárak építése útján állhatjuk ki csak a próbát. Mert — arról meg vagyunk győződve — hogy az amerikai verseny nem sokáig fokozható és mostani arányában sem sokáig tartható fönn , mert az északi államok vasút-subventiója, mezőgazdasága ép úgy érzi azt, mint Európában elsősorban Anglia és Francziaország ; ezek előbb-utóbb óvóintézkedésekre fanyarodnak és különben is a farewest oly olcsón, mint most, nem sokáig lesz kiaknázható. Mindez nem fedi ugyan el előlünk sem a jelen bajait, sem a közeljövő nehézségeit , de mindenesetre kitartásra, küzdelemre ösztönöz és fölbátorít azon reményre, hogy ha állami pénzügyeinket és közgazdaságunkat szerencsésen vezetjük át a küzdelmes éveken, melyek egy része már — jó sikerrel — hátunk mögött van ; megerősödve, rendezett viszonyok közé fogunk jutni egy pár évi kitartó erőfeszítés után ! — A büntetőkódex életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat felett az igazságügyminiszter elnöklete alatt, szeptember 25-én enquette tartatik. A törvényjavaslat lithografirozva a meghívott 15 szakértőnek átadatott. A kataszteri enquette október elején tartatik, tagjai az országos bizottság tagjai, a katasteri felügyelők és más, a pénzügyminiszter által meghívandó szakértők lesznek. A kérdések, melyek vita alá bocsáttatnak, vonatkoznak: úgy az eddigi eljárásra, mint az eljárásban teendő módosításokra, esetleg a törvényben teendő változásokra. — Bismarck bécsi látogatásáról azt írja a »D. Tel.« bécsi tudósítója, hogy jól értesült körökben azt tartják, miszerint Bismarck herczeg Andrássy gróf egyenes meghívására jön Bécsbe, hogy a monarchia keleti politikáját s Németországnak Ausztria-Magyarországhoz való barátságos viszonyát ő felségével az osztrák császárral s magy. apostoli királlyal és Andrássy gróf utódjával Haymerle báróval megbeszélje. — A román alkotmányozó gyűlés megkezdte a zsidókérdés tárgyalását. Mint első szónok jelenkezett Blarenberg képviselő, kinek terjedelmes beszéde röviden ez: Blarenberg három szempontból bírálja e kérdést, a nemzetközi jog, a nemzetgazdászati és politikai jog szempontjából. Nemzetközi jog szempontjából elvitatja, hogy a berlini kongresszusnak joga lett volna a román állam belügyeibe avatkozni, mert az államok mint jogi személyek, a nemzetközi jog szerint egyenlő jogokkal bírnak, és hogy ha egy európai kongresszusnak joga van nagy elvek keresztülvitelét követelni valamely államtól, akkor ugyanazt kell követelni egy nagy államtól, amit követelnek egy kicsitől. A kongresszus miért nem követelte Oroszországtól is a zsidók emanczipáczióját? Nemzetgazdászati szempontból pedig más variáczióban elmondja azon veszélyeket, melyek ez által Romániára, mint nemzeti államra háramlanának, s melyeket Boerescu külügyminiszter is a hatalmakhoz intézett körjegyzékében kifejtett. Politikai szempontból pedig azt mondja, hogy a berlini kongresszus 44. czikkében a román nemzet halálos ítéletét kimondja, mert ha a zsidók emanczipáltatni fognak, akkor Románia nemsokára új Palesztina lesz, mert dacára a zsidók jajgatásainak és mellveregetéseinek, mégis nincs állam a világon, amelybe a zsidók bevándorlása oly nagy mérveket öltött volna magára, mint épen Románia, s épen ebből tűnik ki, hogy üldözésről Romániában szó sem lehet, mert akkor nem tódulnának oda. — Fentartja állítását, hogy a zsidók, most miután már nagyon lábra kaptak Európában, most egy központot szemelnek ki, ahonnan azután kormányozhassák majdan a világot, s ez a kiszemelt központ Románia. Terjedelmes beszédét azután így fejezi be : »Hogyha valami csoda által az »Alliance Israelit« követeléseivel győzedelmeskedni fogna a román parlamentben, akkor ez reám nézve bizonyíték lesz arra nézve, hogy nem a zsidók romanizáltattak, de a románok zsidósittattak, és hogy ezen parlamenti szószék kalmár pulttá változott!.. Nem meg vagyok győződve, hogy a keresztet nem fogják kiragadni a román sas szájából, hogy azt mint valami haszontalan dolgot a szemétdombra kilökjék; mert inkább halált halálért, semhogy öngyilkosság által őrültnek tartson a világ. A zsidók lassú mérge által okozta halál, és a fegyver általi halál között, inkább ez utolsót választom, mert le nem alacsonyít annyira. És végre, ez pedig utolsó szavam lesz, midőn a szószékről lelépek, inkább meghalok mint román, őseim vallásában, semhogy mint zsidó a talmud vallásban éljek e hazában. És legyenek meggyőződve uraim hogy nincs egyetlen egy szó sem ezekben, melyet szükség esetén saját véremmel megpecsételni ne volnék hajlandó Katona leszek, követelni fogom számomra azon tiszteletet, hogy mint legelső küldessem a csatába azon a napon, a midőn szó lesz, hogy fegyverrel is megvédhessük jogainkat nemzeti méltóságunkat és existencziánkat.« — Csetenayo elfogatásáról a »D. Tel.« a következő sürgönyt közli: Aden, szerda. Manning kapitány Mozambiqueról ide érkezvén, jelenti, hogy a Natalból jött legújabb hír szerint Csenayo zulu királyt aug. 28-án a zuluföld északkeleti legvégső csúcsán, Amatonga ország határán elfogták. Az elfogatásról a »D. Tel.« két czikket is ír, s azok egyikében egyebek közt a következőket mondja: A kövér király jól futott, de most már se nem kövér, se nem király. Csetenayo, a testes autóérata, ki a fehér embernek nem is akarta megengedni, hogy »a nap világosságát veit megossza«, most lesoványodott és fogoly. Darab ideig hizlalni kellend őt, vagy különben Colensó püspök kétségbe fogja vonni azonosságát, s ha a zuluknak királyukat mostani összement állapotában megmutatják, el nem hiszik, az ő fogságát. Az angol táborban azonban szentül hiszik, hogy Marter őrnagy foglya maga a zulukirály. Olyan hadsereget, mint Csetenayo, még egy zulukirály nem hozott össze, és Chakának »Afrika futótüzének« minden győzelmei elhalványultak az Ieandhlawanánál vívott győzelem borzasztó fénye előtt. Akkor a zulukirály kivált honfiai közül. De Csetenayo most utoljára szívja az ulundi hegyek levegőjét. Egy hétig szünetlenül űzték-kergették. Kísérete megfogyott, hadseregét szétszórták és nemzete elhagyá, így bujdokolt egy pár hü emberével királyságának legvadonabb vidékén, hol oroszlánok tanyáznak. Mig aug. 28-án Marter őrnagy a nyomába jött és Csetenayo fogoly lett. Vájjon ellenszegülési kísérletet tett-e, azt a távirat nem mondja. De valószínű, hogy kifáradtan megadta magát. — Pestmegye küldöttsége a miniszternél. Pest - Pilis - Solt - Kis-Kunmegyének ama küldöttsége, mely a legközelebb tartott közgyűlés alkalmával Földváry Mihály alispán átalános köztetszéssel fogadott indítványa folytán, a budapest-zimonyi vasút mielőbbi kiépítésének kérelmezése végett ki volt küldve a közlekedési miniszterhez, ma d. u. 6 órakor fogadtatott a miniszter által. A küldöttség már 5 órakor gyűlt egybe Földváry Mihály alispán lakásán, mert a fogadtatás tulajdonképen 5 órára volt meghatározva. A miniszter azonban ma reggel a látogatást 6 órára kérte ki magának. A küldöttség következő tagokból állott: Szapáry István gróf főispán, Földváry Mihály alispán, Hajós József, Nemes Nándor gróf, Podmanitzky Levente b., Balogh Imre, Halász Mór, Halász B., dr. Szivák I., Madarassy I, Vári Szabó István halasi polgármester és Viczián Ádám. A küldöttség fél 6 órakor indult el az alispán ur lakásától és pontban 6 órakor lett Péchy Tamás miniszter által fogadva. A küldöttség szónokká Szapáry István gróf a megyének feliratát a miniszter nagybecsű figyelmébe s jóakaratu pártfogásába melegen ajánlván, átnyujtá a feliratot. Erre Péchy Tamás miniszter úr körülbelől a következőket válaszolta: »Valamint eddigelé, úgy most is azon meggyőződésben élek, hogy ily nagy fontosságú nemzetközi vonalnál, mint a budapest-zimonyi, a kisszerű vidéki érdekeknek el kell némulniok s keresni kell a lehető legrövidebb vonalat, mely az ország fővárosát a kelettel összekösse. Én nem habozok kimondani, hogy ez éppen azon vonal, melyet most Pest megye küldöttsége kérvényez s én minden hatalmamban álló eszközökkel oda fogok működni, hogy e vonal mielőbb kiépitessék, s hiszem, hogy ez — ha valami nem várt akadályok közbe nem jönnek — rövid idő múlva valósulni is fog. A végleges eldöntés, az országgyűléstől függ s helyeslem, hogy Pest megye ez ügyben a képviselőházhoz is felért.« — A miniszternek e megnyugtató szavait a küldöttség örömmel fogadta. A szokásos bemutatások után a miniszter még hosszasan társalgott a bizottság tagjaival, mire aztán eltávozott. Anglia és a kassuli zavarok. Az angol kormánynak igen zaklatott élete volt az utóbbi időben. Alig értek véget az Oroszország által fölvetett keleti kérdés elintézésére irányzott folytonos diplomátiai tárgyalások : jegyzékben, konferencziákon és kongresszuson — s tudjuk, hogy ezekben, mily élénk részt vett Anglia, — azonnal kitört az afgán háború, mire a muszka kezek által felbujtogatott Sir Ali emir szolgáltatott okot, — ki vakmerően oda dobta Angliának a keztyüt. Anglia tehát fölvette a keztyüt s néhány havi küzdelmes háborúzás után leverte Afganisztánt, melyet a muszka hatalom már Anglia ellen hadműveleti hasisnak szemelt volt ki és akart használni. De mikor már az angol oroszlán lábainál hevert Afganisztán, akkor meg egy másik világrészben, Afrika déli részén akadt teendője az angol fegyvereknek, a zulu-kafferek ellen. Ez a háború is szerencsésen be van fejezve ; a zulu kafferek királya, Csetevayo mint fogoly került az angol katonák kezébe s Zuluország három kerületre osztva fog kormányoztatni angol fenhatóság alatt. Hanem alig ért véget a zulu háború, már ismét Afganisztánban kell az angol hadaknak megfujni a harczi riadót, mert a Kabulból, Afganisztán fővárosából érkezett hírek szerint az afgán ezredek föllázadván, a Cavagnari ői’nagy vezérlete alatt ottmaradt csekély számú angol katonaságot lekonczolták, nemcsak, hanem mint a legújabb sürgönyök jelentik, Héráiban és Kohisztánban, tehát Afganisztán északnyugati és délnyugati részeiben is a legveszettebben dühöng a zendülés, mely máris az anarchiát juttatta uralomra Angliának újonnan szerzett provincziájában, Afganisztánban. A fiatalemír, Jakub khán lelkendezve várja Kabulban az angol fölszabadító hadadakat, melyeket (számszerint 22,000 embert) A „HONA TÁRCZÁJA. Bosnia és Herczegovina jogviszonya Magyarországhoz. IS Bánok kormányzata. Azon közoktató intézményt, melyet a magyarok a XI. század végén Horvátországban találtak, alkalmazták a többi aldunai hűbéres tartományokban is, így már ez időszakban fennállott Szerbiában a boroncsi, krucsói és macsói bánság, Havasalföldön a Szörényi bánság, Bosniában pedig a sói, ozorai és bosnya bánság. Pl. 1273- ban Lóránt nádor macsói bán, Máté egész Slavonia bánja, Ernyei sói és ozorai, István bosnya bán, Gergely boroncsi és krucsói, végre Pál Szörényi bán. Tehát a királyok és kir. herczegek bánok által igazgattatták ezen tartományokat. Azon kérdés merül fel, ki volt az első bosnya bán, és miként jutott e méltóságra ? Az egész XII. századon keresztül, egyetlen egy ily bán nevének emléke nem maradt fönn. A Cinnanus által az 1155. évi görög háborúban említett Boriz, ki a magyaroknak segítségére jött a bosnya haderővel, nem volt bán. Szalay ugyan őt kormányzónak nevezi, kinek dandárait Géza maga köré gyűjtötte, de ezen kormányzói czimnek nincs megfelelő alapja. A XII. század végén Kulin bosnya bánnak neve merült fel, kinek népboldogító kormányzását példabeszéd is megerősitette, mert midőn termékenyítő időjárás köszöntött be, azt mondá a szlávajku nép: »íme Kulin ideje tér vissza«. Lehet, hogy a nép azért is szerette őt, mert annak vallási rajongását ápolta. A szerb Vuk, Dioclea fejedelme 1199-ben jelente kIe Incze pápának, hogy Bosniában a magyar király területén az eretnekség nagyon terjed, mert azt Kulin bán pártolja. Erre Incze 1200-ban utasította Imre királyt, fossza meg Kulin bánt minden jószágától és világi hatalmat gyakoroljon ellene. Ezt Imre jogosan csak úgy hajthatta végre, ha neki fenhatósága volt Kulin felett. A bán engedelmeskedett is a magyar királynak, mi Imrének 1203-iki leveléből tűnik ki, melyben jelenté a pápának, hogy Kulin fia, azon föld ura, előbb a magyar király, utóbb a kalocsai érsek kezébe fogadást ten, hogy ha az eretnekeket tűrné vagy pártolná, 1000 ezüst girát tartozik fizetni. Ugyanezen alkalommal két előkelő bosnyák maga és társai nevében esküvel fogadták, hogy e szentszék határozatát pontosan megtartandják. 1244-ben Nikoslav volt bosnya bán, ki Spalato, Trau és Sebenico dalmát városoknak egymás elleni ellenségeskedésébe Béla király ellenére avatkozott. .< Ezért a király letette őt a bánságból és helyébe Kotroman Istvánt, a zsoldjában álló német lovagot igtatta. Úgy látszik, az 1208 és 1244. évek között Bosniában két bán kormányzott, s most Zileiszláv bánról is történik említés, ki szelíden kormányzott és a kath. vallásnak volt hive. Ezen bánt Endre király pártfogolta, a pápa pedig 1233-ban kelt levelében őt »ducem de Bosna« czimmel megtisztelte. A XIII. század második felében már több apró kormánykerületeket találunk Bosniában, melyekhez tartozott a folyókról elnevezett három bánság is, u. m. a sói (szávai), ozorai és bosniai, melyeket előkelő magyar nemesek töltöttek be. Vármegyei intézmény Bosniában. A hűbéri viszonyból származható fennhatósági jognál szélesebb magyar királyi hatalomkörnek jelenségei tűnnek fel Bosniában. Ilyeneket ismerünk fel a következőkben: 1. II. Endre király kinevezi fiát, Kálmánt, a volt galicziai királyt, Bosnia fejedelmévé ; 2. Bosniának némely kerületeit, a királyi jövedelmek kivételével, melyeket magának tart fenn, a kalocsai érseknek adományozza; 3. IV. Béla kimozdította Nikoszláv bánt, és helyébe egy külföldit, Kotromant nevezte ki bánná; 4. Az ottani közigazgatást 3 bánság felállításával szervező. 5. A magyar vármegei intézményt is életbe léptette, a verbőczi, magyarosan orbáczi főispánság alkotásával. Az eddig fenmaradt nyomok szerint ezen várispánság szervezése vagy II. Endre utolsó, vagy IV. Béla első országlási éveiben történt, és még a XVI. században Werbőczy korában is fennállott. Először egy 1252. okmányban tétetik róla említés, mely szerint Vancsa István esztergomi érsek, ki akkor már a 9-ik évben viselte e méltóságot, az esztergomi bazilika csarnokában oltárt alapított, hol atyja, hajdan orbóczi főispán temettetett el. Az 1266—67. és 1269. oklevelek szerint Hahóidnak (az alsólendvai Bánfiaknak) nemzetségéből származó Csák volt orbáczi főispán. IV. László korában 1272-től 1275-ig az okmányok zárbeszédében többször emlittetnek országbirák és más megyék főispánjai, k.k egyszersmind az orbálczi várispánságot is viselték. Werbőczy a vármegyéknek a XVI. század első negyedében szerkesztett névjegyzékébe, mely az erdélyiek és horvátországiak nélkül 63 vármegyét foglal magában, fölvette Orbácz vármegyét is, melyet Macsó és Krassó közé helyezve, 58-ik megyének nevezett. Az előbocsátottak szerint Bosniában vármegyének, várispánságnak alkotása minden kétségét kizárván, azon következtetésre jutunk, hogy ezen közigazgatási intézmény olyan volt, mint akár a magyarországi, akár az erdélyi vagy horvátországi, melyből tehát a magyar király haderejét gyarapította és jövedelmeket húzott. Hadi és pénzsegély Bosniából. Van tudomásunk arról, hogy a görög háború alkalmával 1155-ben, midőn a magyarok Branszovát megszállották, Bosnia herczege Boriz seregeivel a magyarok segélyére sietett. Midőn IV. Béla 1260. Ottokárral háborúskodott, a cseh király a pápának azt irta, hogy a magyar király seregében bosniai eretnekek is harczoltak. A melléktartományokban és a hűbéres országokban felállított bánságoknak lényeges sajátságaihoz tartozott, kerületekben hadcsapatokat fentartani, melyeknek vezére a bán volt, ki zászlójával a magyar királyéhoz csatlakozott. így tapasztaljuk ezt már ez időszakban, a tót, horvát és dalmát, a Szörényi és a macsói bánságban, mely példákból bizton következtethetjük, hogy a bosniai bánságok is gyarapították a magyar haderőt, de következik az az orbóczi várispánság fennállásából is. Hogy a magyar királynak Bosniából több rendbeli jövedelmei voltak, bizonyítja a pápának a kalocsai érsekhez 1225-ben irt levele, melyben ezt írja: »Endre király némely földeket, u. m. Bosniát, Sót és Ozorát (Wosora) egyházainak ajándékozott, melyeket épségben tartván, a királynak szokott jövedelmeit megerősítjük.« Innen látható, hogy egyrészt a magyar király húzott jövedelmeket, másrészt a kalocsai érsek is, pápai tized czime alatt. Pénzbírságból is folyt be jövedelem a m. kir. fiscumba; kitetszik ez azon esetből, midőn Kulin bán a kalocsai érseknek kötelező magát, ha a patarenusokat továbbra is pártfogolná, 1000 ezüst girát fizetni, melynek fele a pápáé, fele a magyar királyé. A bosniai egyházi és vallási viszonyok. Ezen tartomány egyházi és vallási viszonyait tárgyalva, előre megjegyezhetjük, miszerint a vallási villongások alig dúltak valahol nagyobb erővel mint Bosniában, s ezen vallási villongások, a hitfelekezetek egymás iránti türelmetlensége, uralomvágya, századokon át kitörölhetlen nyomokat hagyott maga után káros következményeikkel. A szláv népek megtérítése nem egy időben történt , így Constantin idézett művében több helyen megjegyzi, miszerint »a belekhrobatok kereszteletlenek, s a turkokkal sógorságot és baráságot kötnek«, akkor nagy Khrobatiáról beszél; más helyen azonban keresztelkedett Khrobatiát említ, s ekkor részletességgel szól a horvátok megkeresztelkedéséről, ezen alkalommal a római pápának esküvel tett fogadásukról, s népes városaikról. Ezen Khrobatia alatt foglaltatik Bosnia is, melynek lakói a IX. század második felében a keresztyénségre tértek és külön püspök által kormányoztattak. Miután a szerbek nagyrészt a keleti vallásnak hívei, az ő befolyásuk alatt Bosniában is talált hívőkre ezen vallás, meg másrészről Kulin bánsága alatt a patarenus felekezet kezd terjedni, melynek gyökeres kiirtása csak századok múlva sikerülhetett. A patarenusok uralomra jutása, Kulin bánsága idejében terjedt el Bosniában azon eretnek felekezet, melyet patarenus manicheusi felekezetnek is neveznek. Ezen felekezet a lyoni Valdo Péterről, ki a felekezet nagy pártfogója volt, Valden,seseknek is neveztettek. Némi változtatással az ókori manicheusok sectájával ugyanazon tanokat vallották. Tanaik főbbjei: hitték a jó és rossz princípiumát, amazt az Istentől, emezt az ördögtől származtatván ; az ó testámentumot mint ördög művét elvetették, a gyermekeket, mielőtt öntudatra jutnának, meg nem keresztelték, némely szentséget be nem fogadtak és az egyházi hierarchiának nagy ellenségei voltak. Erkölcstanuk a legromlottabb alapokon nyugovók. Ezen hitfelekezetet leginkább egy testvérpár, az Apuliából származott és Zárában megtelepedett Máté és Aristochus terjesztette Dalmácziában és Bosniában. Bernát spalatoi érsek iparkodott gátat vetni tanaik terjesztésének, de a felekezetet, melylyel utóbb annyi baja lett királyainknak, s mely egyik főoka volt, miért hogy a magyar uralom Bosniában meg nem gyökerezhetett, már nem volt könnyű kiirtatni. Midőn Bernát érseknek sikerült a maga megyéjéből őket kiirtani, annál inkább elszaporodtak Bosniában, ugyannyira, hogy a magyar királyoknak és a pápának figyelmét magukra vonták. Bernát, Imre királyt ösztönözte, fojtaná el a gyűlölt felekezetet Bosniában, de Imre ezt a pápa ügyének tartotta. Ez időben Kulin bosniai bán veje volt egy gazdag ebulini urnak, bizonyos Miroslavnak. Kulinnal már 1108-ban akart bizonyos Theobald nevű subdiaconos (pápai követ Dalmátia és Slavoniában) ismeretséget kötni, hogy általa a keresztyénségnek terjesztését Bosniában és Szerbiában előmozditsa, és azért őt e czimmel »magno Bosniae bano« tisztelte meg. Ennek nem igen volt sikere, de miután Neumann fia Wuk és a kultini herczeg a kath. hit iránt nagy hajlamot mutatott, Kulin is küldött ajándékokat Rómába Bernát ragusai érsek által, kath. püspököt fogadott Bosniába, két templomot építtetett, s 1194-ben megkeresztelkedett. Ez azonban csak színlelés volt; midőn ugyanis Kulin 1198-ban magyar fennhatóság alá került, ellenkezőleg viselte magát, s Vuk által a pápánál mint patarenus bevádoltatott, sőt maga az újonnan felszentelt Dániel bosniai püspök is ezen felekezethez tartozott.