A Hon, 1879. szeptember (17. évfolyam, 210-235. szám)

1879-09-21 / 228. szám

228 szám. XVII. évfolyam. Szerkesztési irodta Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illaté minden kűzlem­éu­. a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert késettül fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza, miat ETÉts Kft. szintúgy mint előfizetések a kiadó­ hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. ^ — — Előfizetési felhívás A HOU XVII. évi folyamára. Az októberi évnegyed közeledtével figyelmez­tetjük t. olvasóinkat, kiknek megrendelése lejár, az előfizetés minél előbbi megújítására. Előfizetési árak: Fél évre . . . . 12 írt Évnegyedre .... 6 * Egy hónapra .... 2 > Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint Az előfizetés postai utalván­nyal Budapestre, »Hon« ki­adó­ hivatalába (barátok­ tere, Athenaeum-épület) kül­dendő. A „Hon« szerk. s kiadóhivatala. Reggeli kiadás: Budapest, 1879. vasárnap, szeptember 21. Kiad­ó­hivata­l: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva X hónapra reggeli és esti ütadag együtt: ............................... • 2 fit 3 hónapra 6» 8 hónapra ..................................­2» Az esti kiadás postai különküldéseért fe­­l­fizetés negyedé­venki fit ....... 1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, szeptember 20. Állami jövedelmeink szépen folynak be, értékpapiraink emelkednek és a külföldi tőzs­déken újra kerestetnek, mert — mint egy bécsi lap írja—az ország pénzügyeinek rendezése ko­­molyan halad és — mint egy berlini lap hoz­záteszi — a külpolitika oly konszolidácziónak és érdekeink minden irányú biztosításának veti meg alapját, hogy a monarchia és Ma­gyarország ereje, jövője iránt nagyobb biza­lommal viseltetik a külföld, mint valaha. Pedig közgazdasági szempontból az év kedvezőtlen és az adóbehajtásban sem fordul elő oly baraffai szigor, mint a­hogy az ellen­zéki lapok hirdetik, mit eléggé bizonyít az a körülmény is, hogy Verhovay nyilvánosan felszólítá publikumát, panaszolja el az adó­végrehajtási­­ zsarolásokat, visszaéléseket (és az effélére mi is igen szívesen tért nyitunk),­ de a felhívás óta jó idő telt el és — az »Egyetértés« a bűnlajstromot még csak meg sem kezdhette! Nem azt akarjuk ezzel bizo­­nyítni, hogy adónk nem terhes, vagy hogy annak fizetésére »bőven telnék«, sőt, kivált illetékvégrehajtási ügyekben nekünk is van tudomásunk zaklatásról, de igenis konstatál­hatunk ez alapon két dolgot. Az egyik az, hogy annyira még­sem vagyunk tönkrefut­­va, mint a­hogy évek óta pártszempontból hirdetik; és a másik tény az, hogy az eddigi mértékben (és nem szigorúbban) érvényesített adóbehajtásnak az idén azért van nagyobb eredménye, mert a nemzet napról-napra job­ban osztja be pénzügyeit és szokik, azon nyugati polgári erényhez, mely az adófizetés pontos teljesítésében áll. Ha tehát pénzügyeink az idén is ja­vulnak és a boszniai kiadások czélba vett folytonos apasztásával, valamint a közös és magyar költségvetésben más té­ren eszközölhető megtakarításokkal lehe­tővé teszik, a defic­it apasztását: ez a ne­héz viszonyok és nagy nemzetközi (gazdasági és politikai) megpróbáltatások legnehezebb korszakának oly eredményű átélése lesz, mely nemcsak a politikát igazolja, de egyszersmind biztosítékot nyújt arra nézve,hogy a konszoli­dálásnak induló békésebb helyzet és ezzel kapcsolatban bekövetkező kedvezőbb közgaz­­­­dasági viszonyok mellett, a nemzetnek bizton­­ lesz ereje úgy pénzügyi teljes rendezésére, mint anyagi bajainak orvoslására. Remélhetjük ezt annyival is inkább, mert úgy államháztartásunk, mint közgazda­­sági viszonyaink több új tényező felett ren­delkeznek, melyeknek fejlesztésével és szapo­rításával egyoldalúságunkat és szegénységün­ket csökkenthetjük. Már a múlt év eredménye bizonyítá, hogy az iparvállalatok és fogyasztási adók, valamint államvasutak, a posta jövedelmének nagy emelkedése fokozza — a terhes egyenes adók pontos befolyása mellett — állami be­vételeinket. A kiegyezés második évében ez még fokozottabban fog mutatkozni. 8 hó 9 milliónyi plusz tanúsítja. Az államhitel helyreállása és a magán­forgalmi hitel tetemes emelkedése, mire a ki­egyezés, a bankegyezség és az átalános pénz­viszonyok javulása, egyaránt jótékony befo­lyással voltak, — lehetővé tették és teszik a magángazdasági viszonyok rendezését is. Ez irányban már­is örvendetes tevékenységet fejt ki az ország több osztálya. Az uzsorás adósságok konvertáltatnak, lefizettetnek, a betétek és befektetések szaporodnak. Igaz, hogy e fordulattal szemben nagy akadályt képez: az idei rossz termés,a Német­ország által megkezdett vám- és vasúti reac­­tio, valamint a nyers terményeinkkel szem­ben fejlődő óriási nemzetközi verseny. De e bajokkal, sőt veszedelmekkel szemben sem vagyunk fegyvertelenek, és nem lehetünk tétlenek. Kivitelünk új irányt tört magának; a Tisza-kormány által alapított angol hajózási vállalat Fiuméból nagy kiviteli kereskedést folytat, s a meghódított új angol piaczokon. Csak Gibraltáron túl, az idén is, 8 hó alatt, 444,777 méter mázsa liszt szállíttatott, holott ez irányban a múlt év megfelelő szakában 54,480 méter mázsát tudunk csak értékesítni; és már Amerikából is direkt hozzák a petró­leumot hozzánk; erős papír-és déli gyümölcs­forgalom fejlett ki; dongafáink kapósabbak lettek. Németországnak tehát engednie kelle, és most borunknak, nagyban fejlődő szőlőki­vitelünknek, gabnánknak újra kedvezményes tarif­ákat biztositunk Dél- és Észak-Németor­­szág felé; sőt kereskedelmi és vasutügyekben a német kormány is hajlik felénk ; maga ke­resi az alkudozást; megpuhu­ó a déli for­galom. És az idén is : borral, fával, gyapjúval, ha kell, idegen gabnából őrölt liszttel pótol­hatjuk, társadalomnak és államnak azt — mit a rossz termés elvett. Igaz, hogy mindez csak palliatív segit­­ség. Maradandóvá kell azokat tenni­ Németor­szággal a kereskedelmi és vámszerződést , a vasúti tariffakötelékeket minél előbb meg kell kötni ; Fiume forgalmát gőzerővel kell fej­leszteni, konszolidálni , de ezt csak közraktá­rak építésével, a déli vasúti forgalom biztosí­tásával, (kartell vagy vétel útján), a hajózási vállalat fejlesztésével lehet elérni. Magának a társadalomnak is hozzá kell jobban látni a küzdelmes munkához. Mert a boszniai jelen­tések eléggé bizonyítják, hogy a kész tért sem eléggé zsákmányoljuk ki. A­mint a fiu­mei forgalmat­ néhány ügynök ügyessége mozdítá elő, igy el­foglalhatnák kereskedel­mi ügynökeink az angol és franczia elől, az általunk megszállott tartományok piaczait. A külföldi versenyben pedig : a forgalmi könnyítések és ügynökségek szaporítása, czél­­szerű fölhasználása , közraktárak építése út­ján állhatjuk ki csak a próbát. Mert — ar­ról meg vagyunk győződve — hogy az ame­rikai verseny nem sokáig fokozható és mos­tani arányában sem sokáig tartható fönn , mert az északi államok vasút-subventiója, mezőgazdasága ép úgy érzi azt, mint Euró­pában első­sorban Anglia és Francziaország ; ezek előbb-utóbb óvóintézkedésekre fanyarod­nak és különben is a farewest oly olcsón, mint most, nem sokáig lesz kiaknázható. Mindez nem fedi ugyan el előlünk sem a jelen bajait, sem a közeljövő nehézségeit , de mindenesetre kitartásra, küzdelemre ösz­tönöz és fölbátorít azon reményre, hogy ha állami pénzügyeinket és közgazdaságunkat szerencsésen vezetjük át a küzdelmes éveken, melyek egy része már —­ jó sikerrel — hátunk mögött van ; megerősödve, rendezett viszonyok közé fogunk jutni egy pár évi ki­tartó erőfeszítés után ! — A büntetőkódex életbelépteté­séről szóló törvényjavaslat felett az igazságügy­miniszter elnöklete alatt, szeptember 25-én enquette tartatik. A törvényjavaslat lithografirozva a meghí­vott 15 szakértőnek átadatott.­­ A kataszteri enquette október elején tartatik, tagjai az országos bizottság tagjai, a katas­­teri felügyelők és más, a pénzügyminiszter által meg­hívandó szakértők lesznek. A kérdések, melyek vita alá bocsáttatnak, vonatkoznak: úgy az eddigi eljá­rásra, mint az eljárásban teendő módosításokra, eset­leg a törvényben teendő változásokra. — Bismarck bécsi látogatásáról azt írja a »D. Tel.« bécsi tudósítója, hogy jól érte­sült körökben azt tartják, miszerint Bismarck her­­czeg Andrássy gróf egyenes meghívására jön Bécs­­be, hogy a monarchia keleti politikáját s Németor­szágnak Ausztria-Magyarországhoz való barátságos viszonyát ő felségével az osztrák császárral s magy. apostoli királ­lyal és Andrássy gróf utódjával Hay­­merle báróval megbeszélje. — A román alkotmányozó gyűlés megkezdte a zsidókérdés tárgyalását. Mint első szónok jelenkezett Blarenberg képviselő, kinek terjedelmes beszéde röviden ez: Blarenberg három szempontból bírálja e kér­dést, a nemzetközi jog, a nemzetgazdászati és politi­kai jog szempontjából. Nemzetközi jog szempontjából elvitatja, hogy a berlini kongresszusnak joga lett volna a román állam belügyeibe avatkozni, mert az államok mint jogi személyek, a nemzetközi jog szerint egyenlő jogokkal bírnak, és hogy ha egy európai kon­gresszusnak joga van nagy elvek keresztülvitelét köve­telni valamely államtól, akkor ugyanazt kell követelni egy nagy államtól, a­mit követelnek egy kicsitől. A kon­­gres­szus miért nem követelte Oroszországtól is a zsi­dók emanczipáczióját? Nemzetgazdászati szempontból pedig más variáczióban elmondja azon veszélyeket, melyek ez által Romániára, mint nemzeti államra há­­ramlanának, s melyeket Boerescu külügyminiszter is a hatalmakhoz intézett körjegyzékében kifejtett. Politi­kai szempontból pedig azt mondja, hogy a berlini kongresszus 44. czikkében a román nemzet halálos ítéletét kimondja, mert ha a zsidók emanczipáltatni fognak, akkor Románia nemsokára új Palesztina lesz, mert dac­ára a zsidók jajgatásainak és mellve­­regetéseinek, mégis nincs állam a világon, a­melybe a zsidók bevándorlása oly nagy mérveket öltött volna magára, mint épen Románia, s épen ebből tűnik ki, hogy üldözésről Romániában szó sem lehet, mert akkor nem tódulnának oda. — Fentartja állítását, hogy a zsidók, most miután már nagyon lábra kap­tak Európában, most egy központot szemelnek ki, a­honnan azután kormányozhassák majdan a világot, s ez a kiszemelt központ Románia. Terjedelmes beszé­dét azután így fejezi be : »Hogyha valami csoda által az »Alliance Is­raelit« követeléseivel győzedelmeskedni fogna a ro­mán parlamentben, akkor ez reám nézve bizonyíték lesz arra nézve, hogy nem a zsidók romanizáltattak, de a románok zsidósittattak, és hogy ezen parlamenti szószék kalmár pulttá változott!.. Nem­ meg vagyok győződve, hogy a keresztet nem fogják kiragadni a román sas szájából, hogy azt mint valami haszonta­lan dolgot a szemétdombra kilökjék; mert inkább halált halálért, semhogy öngyilkosság által őrültnek tartson a világ. A zsidók lassú mérge által okozta halál, és a fegyver általi halál között, inkább ez utol­sót választom, mert le nem alacsonyít annyira. És végre, ez pedig utolsó szavam lesz, midőn a szószék­ről lelépek, inkább meghalok mint román, őseim val­lásában, semhogy mint zsidó a talmud vallásban él­jek e hazában. És legyenek meggyőződve uraim hogy nincs egyetlen egy szó sem ezekben, melyet szükség esetén saját véremmel megpecsételni ne volnék hajlandó Katona leszek, követelni fogom számomra azon tisz­teletet, hogy mint legelső küldessem a csatába azon a napon, a midőn szó lesz, hogy fegyverrel is meg­­védhessük jogainkat nemzeti méltóságunkat és exi­­stencziánkat.« — Csetenayo elfogatásáról a »D. Tel.« a következő sürgönyt közli: Aden, szerda. Manning kapitány Mozambiqueról ide érkezvén, je­lenti, hogy a Natalból jött legújabb hír szerint Cse­­nayo zulu királyt aug. 28-án a zuluföld északkeleti legvégső csúcsán, Amatonga ország határán elfog­ták.­­ Az elfogatásról a »D. Tel.« két czikket is ír, s azok egyikében egyebek közt a következőket mondja: A kövér király jól futott, de most már se nem kövér, se nem király. Csetenayo, a testes autó­éra­ta, ki a fehér embernek nem is akarta megenged­ni, hogy »a nap világosságát veit megos­sza«, most lesoványodott és fogoly. Darab ideig hizlalni kellend őt, vagy különben Colensó püspök kétségbe fogja vonni azonosságát, s ha a zuluknak királyukat mos­tani összement állapotában megmutatják, el nem hi­szik, az ő fogságát. Az angol táborban azonban szentül hiszik, hogy Marter őrnagy foglya maga a zulukirály. Olyan hadsereget, mint Csetenayo, még egy zulukirály nem hozott össze, és Chakának »Afrika futó­tüzének« minden győzelmei elhalvá­nyultak az Ieandhlawanánál vívott győzelem borzasztó fénye előtt. Akkor a zulukirály kivált hon­fiai közül. De Csetenayo most utoljára szívja az ulundi hegyek levegőjét. Egy hétig szünetlenül űz­­ték-kergették. Kísérete megfogyott, hadseregét szét­szórták és nemzete elhagyá, így bujdokolt egy pár hü emberével királyságának legvadonabb vidékén, hol oroszlánok tanyáznak. Mig aug. 28-án Marter őrnagy a nyomába jött és Csetenayo fogoly lett. Vájjon ellenszegülési kísérletet tett-e, azt a távirat nem mondja. De valószínű, hogy kifáradtan megadta magát. — Pestmegye küldöttsége a mi­niszternél. Pest - Pilis - Solt - Kis-Kunmegyének ama küldöttsége, mely a legközelebb tartott közgyű­lés alkalmával Földváry Mihály alispán áta­lános köztetszéssel fogadott indítványa folytán, a bu­­dapest-zimonyi vasút mielőbbi kiépítésének kérelme­zése végett ki volt küldve a közlekedési miniszterhez, ma d. u. 6 órakor fogadtatott a miniszter által. A küldöttség már 5 órakor gyűlt egybe Földváry Mihály alispán lakásán, mert a fogadtatás tulajdon­képen 5 órára volt meghatározva. A miniszter azon­ban ma reggel a látogatást 6 órára kérte ki ma­gának. A küldöttség következő tagokból állott: S­z­a­­p­á­r­y István gróf főispán, Földváry Mihály alis­pán, Haj­ós József, Nemes Nándor gróf, Pod­­m­anitzky Levente b., Balogh Imre, Halász Mór, H­a­l­á­s­z B., dr. S­z­i­v­á­k I., M­a­d­a­r­a­s­s­y I, Vári Szabó István halasi polgármester és Vi­­c­z­i­án Ádám. A küldöttség fél 6 órakor indult el az alispán ur lakásától és pontban 6 órakor lett Péchy Tamás miniszter által fogadva. A küldöttség szónok­ká Szapáry István gróf a megyének feliratát a mi­niszter nagybecsű figyelmébe s jóakaratu pártfogásá­ba melegen ajánlván, átnyujtá a feliratot. Erre P­é­­c­h­y Tamás miniszter úr körülbelől a következőket válaszolta: »Valamint eddigelé, úgy most is azon meggyőződésben élek, hogy ily nagy fontosságú nem­zetközi vonalnál, mint a budapest-zimonyi, a kissze­rű vidéki érdekeknek el kell némulniok s keresni kell a lehető legrövidebb vonalat, mely az ország fő­városát a kelettel összekösse. Én nem habozok kimondani, hogy ez éppen azon vonal, melyet most Pest megye küldöttsége kér­vényez s én minden hatalmamban álló eszközökkel oda fogok működni, hogy e vonal mielőbb kiépites­­sék, s hiszem, hogy ez — ha valami nem várt akadá­lyok közbe nem jönnek — rövid idő múlva valósulni is fog. A végleges eldöntés, az országgyűléstől függ s helyeslem, hogy Pest megye ez ügyben a képviselő­házhoz is felért.« — A miniszternek e megnyugtató szavait a küldöttség örömmel fogadta. A szokásos bemutatások után a miniszter még hosszasan társal­gott a bizottság tagjaival, mire aztán eltávozott. Anglia és a kassuli zavarok. Az angol kormánynak igen zaklatott élete volt az utóbbi időben. Alig értek véget az Oroszország által fölvetett keleti kérdés elintézésére irányzott folytonos diplomátiai tárgyalások : jegyzékben, konferencziákon és kongresszuson — s tudjuk, hogy ezekben, mily élénk részt vett Anglia, — azonnal kitört az afgán háború, mire a muszka kezek által felbujtogatott Sir Ali emir szolgáltatott okot, — ki vakmerően oda dobta Angliának a keztyüt. Anglia tehát fölvette a keztyüt s néhány havi küzdelmes háborúzás után leverte Afga­nisztánt, melyet a muszka hatalom már Anglia ellen hadműveleti hasisnak szemelt volt ki és akart használni. De mikor már az angol oroszlán lábai­nál hevert Afganisztán, akkor meg egy másik világrészben, Afrika déli részén akadt teen­dője az angol fegyvereknek, a zulu-kafferek ellen. Ez a háború is szerencsésen be van fe­jezve ; a zulu kafferek királya, Csetevayo mint fogoly került az angol katonák kezébe s Zulu­ország három kerületre osztva fog kormá­­nyoztatni angol fenhatóság alatt. Hanem alig ért véget a zulu háború, már ismét Afganisztánban kell az angol hadaknak megfujni a harczi riadót, mert a Kabulból, Afganisztán fővárosából érkezett hírek szerint az afgán ezredek föllázadván, a Cavagnari ői’nagy vezérlete alatt ottmaradt csekély szá­mú angol katonaságot lekonczolták, nemcsak, hanem mint a legújabb sürgönyök jelentik, Héráiban és Kohisztánban, tehát Afganisz­tán északnyugati és délnyugati ré­szeiben is a legveszettebben dühöng a zendü­lés, mely már­is az anarchiát juttatta uralomra Angliának újonnan szerzett provincziájában, Afganisztánban. A fiatal­emír, Jakub khán lelkendezve várja Kabulban az angol fölszabadító hada­­dakat, melyeket (számszerint 22,000 embert) A „HONA TÁRCZÁJA. Bosnia és Herczegovina jogviszonya Magyarországhoz. IS Bánok kormányzata. Azon közokta­tó intézményt, melyet a magyarok a XI. század végén Horvátországban találtak, alkalmazták a többi al­­dunai hűbéres tartományokban is, így már ez idő­szakban fennállott Szerbiában a boroncsi, krucsói és macsói bánság, Havasalföldön a Szörényi bánság, Bos­­niában pedig a sói, ozorai és bosnya bánság. Pl. 1273- ban Lóránt nádor macsói bán, Máté egész Slavonia bánja, Ernyei sói és ozorai, István bosnya bán, Ger­gely boroncsi és krucsói, végre Pál Szörényi bán. Tehát a királyok és kir. herczegek bánok által igazgattatták ezen tartományokat. Azon kérdés merül fel, ki volt az első bosnya bán, és miként jutott e méltóságra ? Az egész XII. századon keresztül, egyetlen egy ily bán nevének emléke nem maradt fönn. A Cinnanus által az 1155. évi görög háborúban említett Boriz, ki a magyarok­nak segítségére jött a bosnya haderővel, nem volt bán. Szalay ugyan őt kormányzónak nevezi, kinek dandárait Géza maga köré gyűjtötte, de ezen kor­mányzói czimnek nincs megfelelő alapja. A XII. század végén Kulin bosnya bánnak ne­ve merült fel, kinek népboldogító kormányzását pél­dabeszéd is megerősitette, mert midőn termékenyítő időjárás köszöntött be, azt mondá a szlávajku nép: »íme Kulin ideje tér vissza«. Lehet, hogy a nép azért is szerette őt, mert annak vallási rajongását ápolta. A szerb Vuk, Dioclea fejedelme 1199-ben jelente kIe Incze pápának, hogy Bosniában a ma­gyar király területén az eretnekség nagyon terjed, mert azt Kulin bán pártolja. Erre Incze 1200-ban utasította Imre királyt, fos­sza meg Kulin bánt min­den jószágától és világi hatalmat gyakoroljon ellene. Ezt Imre jogosan csak úgy hajthatta végre, ha neki fenhatósága volt Kulin felett. A bán engedel­meskedett is a magyar királynak, mi Imrének 1203-iki leveléből tűnik ki, melyben jelenté a pápának, hogy Kulin fia, azon föld ura, előbb a magyar király, utóbb a kalocsai érsek kezébe fogadást ten, hogy ha az eretnekeket tűrné vagy pártolná, 1000 ezüst girát tartozik fizetni. Ugyanezen alkalommal két elő­kelő bosnyák maga és társai nevében esküvel fogad­ták, hogy e szentszék határozatát pontosan meg­­tartandják. 1244-ben Nikoslav volt bosnya bán, ki Spalato, Trau és Sebenico dalmát városoknak egymás elleni ellenségeskedésébe Béla király ellenére avatkozott. .< Ezért a király letette őt a bánságból és helyébe Kotroman Istvánt, a zsoldjában álló német lovagot igtatta. Úgy látszik, az 1208 és 1244. évek között Bosniában két bán kormányzott, s most Zileiszláv bánról is történik említés, ki szelíden kormányzott és a kath. vallásnak volt hive. Ezen bánt Endre király pártfogolta, a pápa pedig 1233-ban kelt levelében őt »ducem de Bosna« czimmel megtisztelte. A XIII. század második felében már több apró kormánykerületeket találunk Bosniában, melyekhez tartozott a folyókról elnevezett három bánság is, u. m. a sói (szávai), ozorai és bosniai, melyeket előkelő magyar nemesek töltöttek be. Vármegyei intézmény Bosniában. A hűbéri viszonyból származható fennhatósági jog­nál szélesebb magyar királyi hatalomkörnek jelen­ségei tűnnek fel Bosniában. Ilyeneket ismerünk fel a következőkben: 1. II. Endre király kinevezi fiát, Kálmánt, a volt galicziai királyt, Bosnia fejedel­mévé ; 2. Bosniának némely kerületeit, a királyi jövedelmek kivételével, melyeket magának tart fenn, a kalocsai érseknek adományozza; 3. IV. Béla kimozdította Nikoszláv bánt, és helyébe egy kül­földit, Kotromant nevezte ki bánná; 4. Az ottani közigazgatást 3 bánság felállításával szervező. 5. A magyar vármeg­ei intézményt is életbe léptette, a verbőczi, magyarosan orbáczi főispánság alkotásával. Az eddig fenmaradt nyomok szerint ezen vár­­ispánság szervezése vagy II. Endre utolsó, vagy IV. Béla első országlási éveiben történt, és még a XVI. században Werbőczy korában is fennállott. Elő­ször egy 1252. okmányban tétetik róla említés, mely szerint Vancsa István esztergomi érsek, ki akkor már a 9-ik évben viselte e méltóságot, az esztergomi ba­zilika csarnokában oltárt alapított, hol atyja, hajdan orbóczi főispán temettetett el. Az 1266—67. és 1269. oklevelek szerint Ha­hóidnak (az alsólendvai Bánfiaknak) nemzetségéből származó Csák volt orbáczi főispán. IV. László korában 1272-től 1275-ig az okmá­nyok zárbeszédében többször emlittetnek országbirák és más megyék főispánjai, k.k egyszersmind az orbá­­l­czi várispánságot is viselték. Werbőczy a vármegyéknek a XVI. század első negyedében szerkesztett névjegyzékébe, mely az erdélyiek és horvátországiak nélkül 63 vármegyét foglal magában, fölvette Orbácz vármegyét is, melyet Macsó és Krassó közé helyezve, 58-ik megyének ne­vezett. Az előbocsátottak szerint Bosniában vármegyé­nek, várispánságnak alkotása minden kétségét kizár­ván, azon következtetésre jutunk, hogy ezen közigaz­gatási intézmény olyan volt, mint akár a magyaror­szági, akár az erdélyi vagy horvátországi, melyből tehát a magyar király haderejét gyarapította és jöve­delmeket húzott. Hadi és pénzsegély Bosniából. Van tudomásunk arról, hogy a görög háború alkalmával 1155-ben, midőn a magyarok Branszovát megszállot­ták, Bosnia herczege Boriz seregeivel a magyarok segélyére sietett. Midőn IV. Béla 1260. Ottokárral háborúskodott, a cseh király a pápának azt irta, hogy a magyar király seregében bosniai eretnekek is harczoltak. A melléktartományokban és a hűbéres orszá­gokban felállított bánságoknak lényeges sajátságai­hoz tartozott, kerületekben hadcsapatokat fentar­­tani, melyeknek vezére a bán volt, ki zászlójával a magyar királyéhoz csatlakozott. így tapasztaljuk ezt már ez időszakban, a tót, horvát és dalmát, a Szöré­nyi és a macsói bánságban, mely példákból bizton következtethetjük, hogy a bosniai bánságok is gyara­pították a magyar haderőt, de következik az az orbóczi várispánság fennállásából is. Hogy a magyar királynak Bosniából több rendbeli jövedelmei voltak, bizonyítja a pápának a kalocsai érsekhez 1225-ben irt levele, melyben ezt írja: »Endre király némely földeket, u. m. Bosniát, Sót és Ozorát (Wosora) egyházainak ajándékozott, melyeket épségben tartván, a királynak szokott jöve­delmeit megerősítjük.« Innen látható, hogy egyrészt a magyar király húzott jövedelmeket, másrészt a kalocsai érsek is, pápai tized czime alatt. Pénzbírságból is folyt be jövedelem a m. kir. fiscumba; kitetszik ez azon esetből, midőn Kulin bán a kalocsai érseknek kötelező magát, ha a patarenu­­sokat továbbra is pártfogolná, 1000 ezüst girát fizetni, melynek fele a pápáé, fele a magyar királyé. A bosniai egyházi és vallási viszo­nyok. Ezen tartomány egyházi és vallási viszonyait tárgyalva, előre megjegyezhetjük, miszerint a val­lási villongások alig dúltak valahol nagyobb erővel mint Bosniában, s ezen vallási villongások, a hit­­felekezetek egymás iránti türelmetlensége, uralom­vágya, századokon át kitörölhetlen nyomokat hagyott maga után káros következményeikkel. A szláv népek megtérítése nem egy időben történt , így Constantin idézett művében több helyen megjegyzi, miszerint »a belekhrobatok keresz­­teletlenek, s a turkokkal sógorságot és baráságot kötnek«, akkor nagy Khrobatiáról beszél; más helyen azonban keresztelkedett Khrobatiát említ, s ekkor részletességgel szól a horvátok megkeresztelkedésé­­ről, ezen alkalommal a római pápának esküvel tett fogadásukról, s népes városaikról. Ezen Khrobatia alatt foglaltatik Bosnia is, melynek lakói a IX. szá­zad második felében a keresztyénségre tértek és kü­lön püspök által kormányoztattak. Miután a szerbek nagyrészt a keleti vallásnak hívei, az ő befolyásuk alatt Bosniában is talált hívőkre ezen vallás, meg másrészről Kulin bánsága alatt a patarenus fele­kezet kezd terjedni, melynek gyökeres kiirtása csak századok múlva sikerülhetett. A patarenusok uralomra jutása, Kulin bánsága idejében terjedt el Bosniában azon eretnek felekezet, melyet patarenus manicheusi fe­­lekezetnek is neveznek. Ezen felekezet a lyoni Valdo Péterről, ki a felekezet nagy pártfogója volt, Valden­­,­seseknek is neveztettek. Némi változtatással az­­ ókori manicheusok sectájával ugyanazon tanokat vallották. Tanaik főbbjei: hitték a jó és rossz prin­cípiumát, amazt az Istentől, emezt az ördögtől szár­maztatván ; az ó testámen­tumot mint ördög művét elvetették, a gyermekeket, mielőtt öntudatra jutná­nak, meg nem keresztelték, némely szentséget be nem fogadtak és az egyházi hierarchiának nagy el­lenségei voltak. Erkölcstanuk a legromlottabb alapo­­­­kon nyugovók. Ezen hitfelekezetet leginkább egy testvérpár, az Apuliából származott és Zárában megtelepedett Máté és Aristochus terjesztette Dalmácziában és Bosniában. Bernát spalatoi érsek iparkodott gátat vetni tanaik terjesztésének, de a felekezetet, melylyel utóbb annyi baja lett királyainknak, s mely egyik főoka volt, miért hogy a magyar uralom Bosniában meg nem gyökerezhetett, már nem volt könnyű kiirtatni. Midőn Bernát érseknek sikerült a maga megyéjéből őket kiirtani, annál inkább elszaporod­tak Bosniában, ugyannyira, hogy a magyar kirá­lyoknak és a pápának figyelmét magukra vonták. Ber­nát, Imre királyt ösztönözte, fojtaná el a gyűlölt fe­lekezetet Bosniában, de Imre ezt a pápa ügyének tartotta. Ez időben Kulin bosniai bán veje volt egy gazdag ebulini urnak, bizonyos Miroslavnak. Kulinnal már 1108-ban akart bizonyos Theobald nevű subdia­­conos (pápai követ Dalmátia és Slavoniában) ismeret­séget kötni, hogy általa a keresztyénségnek terjesz­tését Bosniában és Szerbiában előmozditsa, és azért őt e czimmel »magno Bosniae bano« tisztelte meg. Ennek nem igen volt sikere, de miután Neumann fia Wuk és a kultini herczeg a kath. hit iránt nagy haj­lamot mutatott, Kulin is küldött ajándékokat Rómá­ba Bernát ragusai érsek által, kath. püspököt foga­dott Bosniába, két templomot építtetett, s 1194-ben megkeresztelkedett. Ez azonban csak színlelés volt; midőn ugyanis Kulin 1198-ban magyar fennhatóság alá került, el­lenkezőleg viselte magát, s Vuk által a pápánál mint patarenus bevádoltatott, sőt maga az újonnan felszentelt Dániel bosniai püspök is ezen felekezethez tartozott.

Next