A Hon, 1879. szeptember (17. évfolyam, 210-235. szám)

1879-09-19 / 226. szám

226. szám. XVII. évfolyam. Szer­teeztési Ivo« a s Barátok-tere, Athenaem-épü­let. A lap szellemi részét illető minden kfer.leitu&­n a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetten levelek csak ismert Jtet&ktől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza, HIBBETI·EE szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalbac (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás -A* e O 2 nT XVII. évi folyamára. £ p# Az októberi évnegyed közeledtével figyelmez­tetjük t. olvasóinkat, kiknek megrendelése lejár, az előfizetés minél előbbi megújítására. Előfizetési árak : Fél évre . . . . 12 frt Évnegyedre .... 6 » Egy hónapra .... 2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­negyedenként 1 forint. Az előfizetés postai utalván­nyal Budapestre, »Hon« ki­adó­ hivatalába (barátok­ tere, Athenaeum-épület) kül­dendő. A­z llon< szerk. s kiadóhivatala. Reggeli kiadás: POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. 4 Budapest, 1879. péntek, szeptember 19. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva 1 hónapra reggeli és esti kiadás együtt. ........... 2 írt. 3 hónapra ............................................6 ‘ 6 hónapra ........................................................12» Az esti kiadás postai különküldéseért felül­fizetés negyedévenkint.................................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Budapest, szeptember 18. »Török szövetség.« Az ellenzéket nagyon megzavarta Sav­iét, pasa levele és Württemberg herczeg roasztja, — no meg az, hogy a novibazári megszállás vérontás nélkül történt meg. És mert ezekben a tényekben, mi An­­drássy gróf külpolitikájának egyik sikerét mertük fölfedezni, mert örültünk annak, hogy Törökország belátta valódi érdekét és monar­chiánkhoz fordult , ezért ma mindenféle tó­nusból nekünk rontanak és beszélnek sok furcsa dolgokat. Az egyik ugyan még mindig orosz politikát lát, de a többi elismeri a tényeket és ezzel megczáfolja minden eddigi állítását , mert ha Andrássy politikája és mi­nisztersége lehetővé tette, előmozdította Oroszországnak a Balkánról kiszorítását, Tö­rökország (a san­ stefanói békében terve­zett­) földarabolásának megakadályozását, vé­delmi vonalaink erősbítését és Oroszország ellenében Nyugat-Európa fölhasználását, ak­kor az »orosz politika«, »orosz szövetség«, »osztozkodás«-féle vádak, melyekre kizá­rólag volt fektetve az ellenzék izgatása, t­ö­­kéletesen romba dőlnek. E szégyen, e fiaskó nem lesz fedezhető a nemzet előtt — semmiféle hazugságokba burkolt visszavonu­lással. Pedig most már csak erre fanyarodtak az ellenzéki lapok. A Törökországgal most helyreállott egyetértést és Württemberg her­­czegnek, euph­emistikusan »török szövetség­re« mondott köszöntőjét, nagy képpel arra használják föl, hogy vádoljanak azzal, misze­rint e helyzetnek dicsérésével önma­gunkkal jövünk ellenkezésbe ; mert »gúnyol­­tuk« a budapesti török tüntetéseket és elle­neztük a török szövetséget ; de ezt most az események föltolták a külügyi kormányra ; a fordulat kezdete volt a novibazári conventió, melyet egy ellenzéki államférfi tanácsolt — a »Pesti Napló« állítása szerint —a királynak. Sőt egy másik kollega odáig megy fantasmago­­riájában, hogy Andrássy távozásával hozza mindezt kapcsolatba ; valamint azt a hírt, hogy az angol befolyás újra emelkedik Kon­stantinápolyban és talán Midhat is visszahi­­vatik. Igaz ugyan, ha egy tyuk memóriájával bírna ez az ur, tudná, hogy az angol befolyás fénykora és Midház minisztersége is Andrássy külügyminisztersége alatt volt, de ne ke­ressünk ilyen helyen emlékező tehetséget vagy legalább is ne­m annak őszinte nyilvá­­nulását. Hanem hát térjünk a vádaskodás alakjá­ban nyilvánuló mentegetődzésekhez. Rektifikáljuk a tényeket és fogal­­makat és ezzel meg lesznek semmisitve az ellenzéki okoskodások. A novibazári szerződést nem ellenzéki államférfiaktól tanulta el a király vagy An­drássy , mert a berlini szerződés 25-ik pont­jának utolsó alienája, szórul-szóra ezt mondja : »A cet efset (t. i. a megszállás foganatosításá­ra) les Gouvernements d’Autriche — Hongrie et de Turquie se reservent de s’entendre sur les details.« Tehát ki volt kötve a szerződés, mely létesittetett, hanem azért m­a­g­á­t e szerződést is megtámadta az el­lenzék, — pedig most politikájának adja ki. E tény után rektifikáljunk egy fogalom­­zavart. Török szövetségről most sem lehet beszélni, oly értelemben, mint azt az ellenzék hirdette és követelte. Nem azért, mert az Oroszország elleni actióra, Nyugat- Európával való dac­olásra, a török te­rület integritásának bizto­sítására követelte az ellenzék a török szövetséget, hogy ezért áldozzunk mil­liókat, sok százezer embert és minden kilátá­sunkat a békére. Ezt nem akartuk mi, mert magyar és nem török érdekeket védünk — és Konstantinápolyból sem jelszót, sem egyebet el soha nem fogadunk. És ha most a török visszafordul hozzánk, teszi azért, mert látja, hogy a muszka meg van törve, hogy monarchiánk politikája nem ellene van in­tézve — és örülünk az egyetértésnek, éltetjük azt; azonban nem adjuk ki azt »szövetségnek« és actióra vagy külpolitikára vonatkozó szö­vetséget most sem hirdetünk. Az is hazugság, hogy a törökök iránti rokonszenvet és tüntetést gúnyoltuk volna. A társadalmi és nemzeti érzület nyilvánításá­ban részt is vettünk, de igen­is gúnyoltuk azt a túlzást, melyre az ellenzék iparkodott azt vinni, mert nevetségesnek tartottuk azt, hogy »Szűcs pátri« és társai csinálják Ma­gyarország és a monarchia politikáját és ve­szedelmesnek tartottuk az utczai tüntetések ama túlzásait­, melyek elől az izgatók meg­szöktek — és nevették azt, hogy másokat bajba kevertek. így állnak a tények és a fogalmak a maguk valóságában. És a­mit a tények hir­detnek, azt nem lehet meghazudtolni; és vi­szont , a­kit a tények meghazudtolnak, az , meg van örökre hazudtolva. Tény, hogy­­ Oroszországgal nem osztozkodtunk; tény,­­ hogy orosz szövetségben soha sem voltunk; tény, hogy Keleten befolyásunk emelkedett — anyagi és stratégiai biztosítékok segedel­mével ; tény, hogy ez értelemben dicsőíti egész Nyugat-Európa Andrássy politikáját; tény, hogy ehhez a török is csatlakozott; tény, hogy került nekünk 150 millióba és egy pár száz katonába ez a befolyás, ez a positio és Oroszország teljes visszaszorítása, úgy a Balkánról, mint Európa nemzetközi tanácsának súlypontjáról. E tények az ellen­zék minden állítását megczáfolják, — e czáfolatra a nevetséges bélyege jó, ha azt elferdítni akarják! — A romániai tanulófiatalság hadgyakorlatai. Majdnem az összes bukaresti sajtó a román hadügyminiszternek egyik rendeleté­vel foglalkozik, a­melynek értelmében a miniszter az­­ összes iskolai tanácsoknak meghagyta, hogy úgy az alsó népiskolákba, valamint a középiskolákba a növendékekkel tartandó katonai gyakorlatokat behozzák.. A kormánypárti lapok , a »Romanulu« a »Pres­­sa« és a »Telegraphul« a kormánynak ezen rendsza­bályát örömmel üdvözlik, mint a­melyiktől a jövő nemzedéknek harcziassága függ, mert ezen rendelet­nek bölcs alkalmazásától várható, hogy Romániáért a netán bekövetkezhető invázió esetén minden fia fegyvert ragadhasson a hazája védelmére. Külön­ben is a román nép létérdeke is azt hozza magával, hogy a keleti kérdés végleges megoldásakor minden román egyúttal katona is legyen. Az ellenzéki »Timpul«, »Resboiulu« és »Binele Publicu«, valamint más ellenzéki lapok is erősen ki­kelnek ezen miniszteriális rendelet ellen, és azt párt­­juk szempontjából fegyverül használják. Ezen intéz­kedést katonai komédiának és gyermekjátéknak ne­vezik, különben ezen intézkedéstől semmi jót nem várnak, mert a militarismus mindig csak a közsza­badság és szabad intézményeknek a megölője volt, és ezen szempontból ítélve, az említett rendeletet kímé­letlenül megtámadják. — Az 1880-iki hadi költségvetésre vonatkozólag azt írják a »N. fr. Pr.« -nek, hogy az okkupáczionális csapatok leszá­lltása az egyetlen je­lentékeny megtakarítás lesz a jövő évi hadi költség­­vetésben. Ellenben az ordinárium több czime a szük­séglet számtételeinek felemelését fogja felmutatni, így a hadi közigazgatás ismét a századosok lovasí­­tásának követelésével fog a delegácziók elé lépni. To­vábbá kiadási többletet fog feltételezni a szekerészeti kar szervezése, mely abban fog állani, hogy a szeke­részeti tartalékszázadok békében ugyanazt a lét­számot vegyék fel, mint a szekerészeti tábori száza­dok. Végül egy tábori orvosi sebészi tanfolyam akti­válása is kilátásba helyeztetik. Az újítások kiadási többlete ugyan nem fog jelentékeny összegeket igé­nyelni , de több kisebb megtakarítást egyensú­lyozni fog. — Értekezletek Hohenwart gróf­nál. A cseh bizalmi férfiak végrehajtó bizottsága — Írja a­z N. fr. Pr. — melyben a csehek minden frak­­cziója képviselve van, tegnap Bécsbe érkezett, hogy a Hohe­nwart grófnál tartandó értekezletben részt vegyen. A csehek ez értekezletben érintkezési pontokat akarnak keresni a jogi párttal és bizalmi férfiainak intencziója különösen oda irányul, hogy a ház jobboldalán ülő frakcziók együttműködésére tö­rekedjenek minden államjogi s minden a tartományi autonómiát illető kérdésben. A csehek ellenben a nemzetiségi s egyéb politikai kérdéseire önálló klub­bot szándékoznak alakítani, mely Cseh- és Morvaor­szág minden cseh képviselőjét foglalja magában. A lengyelek vezérei, mint Lembergből jelentik, a Ho­henwart grófnál tartandó értekezletekben nem fognak részt venni. Ez értekezletek bevégzése után jövő ked­den vagy szerdán Prágában a cseh reichsrathi és tartománygyűlési képviselők gyülekezete fog megtar­tatni, mely a birodalmi tanácsbalépés kérdése és a csehek jogfentartása fölött véglegesen fog dönteni. — A német-orosz viszonyok és Ausztria-Magyarország. Esti lapunk po­litikai szemléjében ismertettük a »Pol. Corr.« ber­lini avatott körökből származó és figyelemre méltó czikkét, melyre vonatkozólag érdemesnek tartjuk most közölni a »P. N.« következő bécsi levelét: »A »Politische Correspondent« ma egy ber­lini levelet közöl, mely officziosus forrásból származ­va, bizonyára általános feltűnést fog okozni. E levél kivetkőztetve finom diplomácziai tartalmából, egysze­rűen teljesíthetlennek mondja a német és orosz ural­kodók által Alexandrovóban kijelentett azon óhajt, hogy benső baráti viszonyuk országaikra is kiterjesz­tessék, s bizonyos értelemben az osztrák­­magyar-német szövetséget proklamál­­ja a Németország s Oroszország kö­zötti szövetség helyére. Ha meggondoljuk, hogy hivatalos köreink mily vigyázatos hallgatást tanúsítnak a német-orosz kan­­czellári konfliktussal szemben, ha a tekintetet figye­lemre méltatjuk, melyet a Pol. Korr.-nek e körökkel szemben kell tanusítnia, igen feltűnőnek kell tarta­nunk, hogy e lap­ lenyomat oly berlini levelet, mely nem csak megerősíti a német-orosz összezördülés akut jellegét, hanem azt is jelzi, hogy Berlinben ez összezördüléssel való szembeszállásra előkészülnek. E berlini nyilatkozat azonban még az által is magas­ jelentőséget nyer, hogy közvetlenül a Bis­marck s Andrássy közötti találkozás előtt tétetik közzé, s ezzel mintegy reá utalnak e találkozás nagyfontosságú cz­élj­ár­a. Nem lehet továbbá figyelmen kívül hagyni, hogy itt-ott már­is aggodalmak nyilvánulnak a N­é­­met-s Francziaország közötti viszony alaku­lása tárgyában. Már­is arról suttognak, hogy B­i­s­­marck komoly s lekötelező pontozato­­kat tervez, melyek által monarchiánk s Németország, bárhonnan jövő táma­dások ellen, egymásnak birtokállapo­tuk sértetlen integritását biztosítják. A helyzet szerfelett komoly voltát nem tagadják már azon körökben sem, melyek az ily dolgokban a legvégsőig hallgatni szoktak. Mindezen körülmé­nyek a Pol. Korr. berlini levelének rendkívüli fon­tosságot adnak s azt a nap legkiválóbb journalisztikai eseményévé teszik.« — A Duna-egylet tanulmányi útjára a külügyminiszter Ohris lovag udvari és miniszteri titkárt, a magyar közlekedési miniszter Kl­asz Márton kir. tanácsost, az osztrák kereskedelmi mi­nisztérium pedig dr. Woerz György osztálytaná­csost küldötte ki. Az úti bizottság arra törekszik, hogy a tanulmányi utat egész a Sulina-torkolatig kiterjes­sze. ■— A kabuli lázadásról a »D. Tel.« a következő sürgönyt közli: S­i­m­l­a, szept. 15. A leg­jobban értesült körökben azt tartják, hogy az emir bűnrészessége az utóbbi vérengzésben, mely Kabul­ban elkövettetett, most már nem vonható kérdésbe, kivévén azon hivatalosokat, a­kik a kudarczot vallott politika által kompromittálták magukat. Legújabb információnk szerint rendelet adatott ki Kabulban, hogy minden közvetlen érintkezést a brittekkel meg kell akadályozni. D­a­k­k­á­t nagy ellenséges Mah­­mund-haderő tartja megszállva. A Kabulba ve­zető utat nagy afgán hadsereg vágja el. Az a hír, hogy Lumsden tbnok az egész indusi hadsereg főnö­kévé fog kijelöltetni. Az indusi alkirály szept. 14-től jelenti: Gho­lam Hasssin khán biztosságban megérkezett Sutur­­gurdánba. Kabulból hír szerint egy osztag katonaság Jellalabadba érkezett. Sandeman Quettából táv­írj­a, hogy a vi­dék teljesen nyugodt. A kabuli híreknek nem volt zavaró hatásuk. A kilerek főnökök határozottan kije­lentették, hogy ők hűségesen megtartják az elvállalt kötelezettségeket, Kbelat khánja életét és országát a britt kormány rendelkezése alá bocsátá. Angol-orosz viszonyok. A »Szt. Péterburgszkija Vjedo­­m­i­s­z­t­i« roppant mérges czikket közöl a kabuli ka­tasztrófa alkalmából s felállítja a hamleti dilem­mát, létezzék-e vagy sem az angol hatalom. Elmondja, hogy Angolország kénytelen megboszulni magát Ka­bulon, a­mi sikerülni is fog, . . . »hogy ha a tettek mezejére ki nem lép egy uj tényező, melynek részvevőjét e világdrámában maga a sors kívánja. E tényező — Oroszország.« Elmondja azután, hogy Oroszország elég erős arra, hogy az angol hatalmat megtörje, »hisz bizo­nyítja ezt az a tény, hogy az egész (?) Európa nem mert felkelni ellene«, midőn Törökország ellen hadat indított vala. Aztán így folytatja: »Nincs szükségünk­­ Ázsiában az angolok jelenlétére, hogy nemzeti fel­­­­adatainkat s érdekeinket virágzásra juttassuk ; ellen­kezőleg részükről e téren rosszakaratú s erélyes el­­lenműködésre találunk minden lépésnél és találkozni is fogunk ezzel mindaddig, míg el nem dől a vita: mi vagy ők. Szemmel látható, hogy mi nem tudunk meg­férni Ázsiában az angolokkal, s nem birjuk megálla­pítani a határokat; e miatt ők kifelé szorítanak min­ket s nekünk önvédelemből nem marad más hátra, mint kikergetni őket onnét.« A »Goloszt« nem­ engedi pihenni a ka­buli vérengzés, harczra szólítja gazdag népét, mely annyira meg van áldva a sok földi jóval, hogy a te­­legráf majd minden nap értesít egy város elhamva­­dásáról. »Ha Afganisztán meghódítását szükséges­nek fogja találni Angolország, nagyon természetes, hogy Oroszország, tekintettel közép-ázsiai politikai szereplésére, nem maradhat közönyös ily változás láttá­ra. Oroszország kénytelen fordulni a megfelelő rend­szabályokhoz.« Elismeri ugyan, hogy Oroszországra gazdasági szempontból nagyon ráfér a béke, de hát .. . »Angolországgal Középázsiában folytatandó há­borúra nagyon alkalmasnak kínálkozik a jelen pilla­nat , mielőtt azonban elhatároznók magunkat az ily háborúra, latba kell vetni mindazon körülményt, me­lyek között első helyen áll Európának politikai hely­zete. Oroszország egész ázsiai politikája a jövendőn alapszik, minthogy a jelenben sokkal lényegesebb fel­adatai vannak, melyek sorába tartozik : 1. hogy nyu­gaton legközelebbi szomszédainkkal, jóval törvénye­sebb viszonyok állapíttassanak meg és 2. hogy fentartsuk a Balkán-félszigeten a rendet, melyet az elmúlt háború nehéz áldozatai árán szereztünk.« Ez­után ajánlja Oroszországnak, hogy ha Közép-Ázsiá­­ban hódításokat akar tenni, eszközölje azt sokkal gyümölcsözőbb czél tekintetéből s induljon Herat, nem pedig a pusztai turkománok ellen. A közép-ipariskola ügye, Budapest, szept. 18. Kijelentve azt, hogy a múlt alkalommal közzé­tett nehány észrevétel tisztán az ipari oktatás iránti meleg érdeklődésünknek a kifolyása, és semmi egye­bet nem czélozott, mint a nagy­közönség félrevezeté­sére irányzott törekvésnek önszántunkból — meggyő­ződésünket követve — útját állni, [kötelességünknek tartjuk — indíttatva az »Egyetértés«-ben újabban megjelent czikk által különösen kiemelni,­hogy a­ közép­­ipari sk­ála felsőbb fokú ipari oktatásra szolgál, és­ ép­en nem tűzheti ki feladatául a reszelővel, a vakoló ka­nállal való bánás ügyességének nyújtását, bárha erre is megadja az alkalmat, mivel­ gondoskodva van arról. A „HON“ TÁRCZÁJA. Buda halála németül.*) Nincs költői nagyság, melynek ne lettek volna ócsárlói, nincs munka, melyet a tagadás szellemei, a kritikusok vagy kritikaszterek meg ne hurczoltak volna. Shakespeare Voltaire szemeiben barbár bo­­hócz volt, Byronnak azt tanácsolták, ne írjon, mert nem ért a lantpengetéshez, sőt olyan ember is akadt, a­ki Goethét »frankfurti borju«-nak nevezte. Buda halálát is gyarló munkának nevezték el közelebb s igy csak ízlés dolga, ha én azt hiszem, hogy talán még soha senki se nézett a múltba, sötétbe oly éles szemmel, oly »hosszasan, merevül«, talán soha senki előtt sem elevenült meg annyira a »ködök országa«, mint Arany János lelkében, mikor a Buda­ halálát irta. Mások talán Goethe görög-, Tennyson lovag­világáról mondják ezt, én Arany hun-világának adom az elsőséget. Valóban, ha a Buda halála for­mai, verselési és nyelvi tökélye nem emlékeztetne arra, hogy ez egy kifejlett irodalom terméke, azt hin­­nék, hogy a Nibelungenlied-del egy korban született. Az alakok és jellemek, szavaik és tetteik, a kifejezé­sek, képek, hasonlatok, az az egész nyelv, az az egész világ még a pogánykorból valók, mikor Sig­­fried magát sárkány vén­el kente be, mikor Enék két fia a csodaszarvas után bujdosott. A Nibelungénekkel Buda halála csak annyiban rokon, hogy körülbelül egy korban játszik s annak nehány alakja (Krimhilda, Detre, Gernot, Gunther, Hagen, Sigfried) részint szerepel, részint említve van benne. Azonkívül a világnézet, a szenvedélyek s a hang azonossága hozza e két művet némi rokonságba, melyet egyiknek sincs oka szégyenelnie. A Nibe­­lungének durvább, ősibb, reálisabb, a Buda halálá­ban is a hun-szellem lengését érezzük, csakhogy ez a századokon keresztül átszűrődve megfinomult. A Nibelungének kompozícziója szélesebb, zordonabb, a Buda haláláé azonban művészibb, tömörebb. Minek is vesztegetnénk szót Arany művészeté­nek, tömörítésének, páratlan nyelvkezelésének jellem­zésére. Legjobban érezhette ezt a fordító: Sturm *) »König Buda’s tod«. Ein epos von Johann A r a n y. Aus dem ungarischen uihersetzt von Albert Sturm. Leipzig §79 Wihelm Friedrich Verlagsbuchhandlung. Albert, ki a Buda halála lefordításának nehéz fel­adatára vállalkozott. Ugyanő fordította le a Falu­rosszát s adott ki egy kötet croquist a magyar társa­dalmi, politikai és irodalmi életből. De legnagyobb érdeme, hogy a Buda halálát megismertette a néme­tekkel s nyelvükre ültette át oly sikerülten, mint p. a Nibelungenliedet Simrock. Hogy nehéz munkát végez, maga is érezte, leg­alább minden eszközt felhasznált arra, hogy az Arany a-zamatu nyelvét, tökélyes formáját visszaadja. Bővi­­ben használt szokatlan alakokat és szólásmódokat, fordítását elavult vagy ritkán előforduló szókkal tar­­kázta és rajta volt, hogy verselése mentül simább, gondosabb legyen. Ily elavult szók vagy alakok p. a következők : Allweil, ansonst, so (mint visszahozó névmás), sach, wittich, sippenlos, nnlange, jetzund, bass, sähe (sab), fürbass, zween, (a kettő­nek régi hímneme), tann, so­­tbaner, tort, hui, ersähe (ersah), nue, fahr (gefahr) lan, (lassen) han, (haben) anhere, (hieher) Schwund, (főnév, a. m. eltűnés) degen v. recke, gerähig, das waffen, fahen, (csalogatni) tiost, gemeine (gemeinde) stb. Ritkábban használt szók ezek is : Imme, (méh) schwanen, (rémleni) steg, (hurláb) emse, (hangya) isegrim, (ordas) ur, (bölény) Schwaden, (rend gabo­nánál) färse (unő) rain, (gyep) holm (halom) Budain­­gen (a Nibelungenlied Etzelingen-je mintájára) és több más. A mai német nyelvben szokatlan kifejezés ez is : »Auftauchten grosse Städte aus festem stein empört.« (101. 1.) Ily szórendet se használna modern iró : »Wenn er die botschaft rufe, sagt er, so sputen sie sich solle.« (70. 1.) Itt különben a sok s­kakophoniát hoz létre. A magyar »köd előtte, köd utána« szólásmódot Sturm naiv szószerintséggel »nebel hinten, nebel vorn«-nak fordítja. (59. 1.) Volnának még kifogásaink, de többnyire aprósá­gokra vonatkoznak, melyek már a második kiadásban könnyen lesznek helyreigazíthatók. Ilyen jóvátehető hiba p. az is, hogy a XII-dik ének elejének e két sorát: Uj dalok, uj dolgok tolmácsai jőnek, Ha isten erőt ád szegény éneklőnek, Sturm így fordította: »Von neuen liedern hört ihr, von neuen mären künde — Mög gott ihm kraft verleihen — aus armen sängers munde.« (159. 1.) Itt az eredetinek szigorúan objektív elbeszélő hangját megzavarja az óhajtás, mely az ént is jobban tolja előtérbe. Sokkal nagyobb baj és lényeges formahiba, hogy a regét a csodaszarvasról, ezt a másfélezer év előtti pusztai epizódot, melyben a száguldó lovak sö­rényének lengését véljük hallani, s mely csakugyan, mint a madár ágról-ágra, mint az ének szájrul-szájra száll, c­ammogó, sánta jámbusokban s nem tro­­chaeusokban forditotta. Milyen óriási különbséget képes a rhytmus te­remteni : »Száll a madár, száll az ének, Két fiáról szép Enéknek. Zengő madár ágról-ágra, Zengő ének szájról-szájra.« »Es zieht der fvogel und es zieht, Von Enéli’s söhnepaar das lied. Von zweig zu zweig der vogel singt, Das lied von lipp’ zu lippe dringt.« Az eredetinek meg van az a vad ize, azt his­­­szük, hogy az ugráló­ sorokba belevegyül a koboz­pengetés ; a fordítás ellenben úgy hangzik, mintha Garay valamelyik krónikás versét olvasnék. A fordítás elé írt bevezetés vékonyka, elnagyolt és felületes. Fordítónak — ha már a­ bevezetést — olvasóit meg kellett volna ismertetnie a magyar mon­davilággal, esetleg Arany János poézisével is és bőveb­ben kellett volna írnia a Buda halála és a Nibelun­genlied közti rokonságról, párhuzamot állítván fel a két munka keletkezési ideje, érintkezési pontjai, és műbecse között. A könyv végére csatolt szómagya­rázatok is keveset érnek és nagyobb gondot igényel­tek volna. Legalább az Arany jegyzeteit vette volna át Sturm. De talán elég is volt a gáncsból, mert az össz­benyomás, melyet bennünk Sturm munkája kelt, ked­vező. Szívesen elismerjük a bátorságot, mely e válla­lathoz szükséges volt, a szorgalmat, kitartást és lelki­ismeretességet, melynek nyomai a fordításon mind­végig meglátszanak és fordítónak jártasságát a né­­met költői nyelv kezelésében. Hogy az, a­ki Buda halálát magyarul is olvasta, sok helyt szétmázolva fogja látni az eredeti bájait, nagyon természetes, mert minden fordításra alkalmazható Cervantes hasonlata a hímzésről és visszájáról, de a németek így is élvez­hetik Csaba első részét és büszkén helyezhetik oda Nibelung énekük mellé. Végül összehasonlítás kedvéért kiírtam néhány azonos helyet az eredetiből és Sturm fordításából. Ezekből meglátszik, hogy a jó fordítás is mennyire el­halványul Arany formatökélye, bája, plasztikája mellett: »Belőle a kádár , Ash no ! . . . szeretném, ha Törpe bolond volnék, vagy született néma, Semhogy Etelének ezt az izét mondjam, Haragos nézését magam ellen vonjam.« »Da antwortet der richter : Ich gäbe viel darum, War’ ich ein kuirps, ein schalksnar, war’ von gehurt ich stumm, Nur dass ich nicht dem könig die botschaft braucht’ zu sagen, Nur dass ich seines zornes anblick nicht brauchte zu ertra­gen.« (125. 1.) Majd tiszta fehér mént, kin nem vala szeplő, Kantár soha nem .őrt, nem nyügöző gyeplő, — Ilyen lovat ólból pányván kivezettek, Onnan, hol az oltár szent állati ettek. Kard­át az öreg pap kés módra fonákul Markolva döfé, hol rengő szüg­­i tágul, Messze kirántotta szablyával a vérét. Bíbor szalag aztán tarkázta fehérét. Ein hengst auch da ein weisser, ein fleckenloser stand, Den nie ein zügel zähmt und nie ein halfterband. Das edle ross, es wurde aus jenem stall genommi n, In dem ihr futter finden die thier des altars, die frommen. Gleich einem messer fasste das schwert in seine faust Der greise priester ; allwo die lebensader braust, Da hat er in die brust ihm das scharfe schwert gestossen , •, Ist da so roth wie purpur ein band aus weisser haut geflossen. (7­1.) Valamint nagy ménes, ha elő-nyaranta Vihar gyűl az égben, repülő sok gyanta, Feledi, hogy széljel bízvást legelésszen, Nyugtalan egyszerre, bogarassá lészen ; Hosszú nyakát némely levegőbe tűzi, Dagadó csimpával a viharát bűzli; Más felrúg emelten lobogó farkához, Lába dübörgésen ijed és futkároz , Nincs bújni karámba, hol bújni ereszbe, Teszi kettő-három a nyakát keresztbe, stemegő oldallal a nagy időt várja, Mikor szakad a menny hulló köve, árja . . . Sowie die pferdeheerde, wenn ein gewitter schwarz Sich im frühjahre sammelt und voll die luft von harz Auf einmal ganz vergessen, dass sie der weid’ sich freu’ Sich plötzlich ungeberdig, unruhig zeigt und sc ieu. _ Kein Unterschlupf, kein schützend dach ringsum fern und nah. Die halse auf einander, so stehn sie zitternd da. Des ungewitters harrend — ein beben in den weichen _ Der fluth, der donnerkeile, die bald sie müssen erreichen. Da stehen ihre halse etwelche in die luft, Mit schwellenden nüstern saugen sie ein des sturmes duft. Ausstossen wieder andre nach ihren flieh’nden schweifen Vor eigner liufe dröhnen sie scheu die flucht ergreifen .... (148 1.) Mint szellő, ha fogan vak déli melegben, Piczi pököly elsőbb, ut kis pora lekben, Majd a berek szélén leveli a nyárnak Tánczos ezüst hassal, nesztelenül járnak ; . . . Honnan, kicsi szellő, ég vándora, jöttél ? Vagy lábom előtt csak egyszerre születtél ? Lehelleted’ arczom még érzeni tompa ; Ott vagy árért, látlak, hogy fürdöl a porba’ j 8 már zizzen az erdő, fodorul a viz is, Hossza haja árnyát lendíti a fűz is, Már lombokat lóhál, már ágat is ingat, Már egy egész karcsú fiatal bólingat: Zúg itt is amott is a liget és megdől, Szennyes az ég holtja szapora fellegiül, Kardját hüvelyéből rántja egy-egy villám Zengeni, úgy tetszik, moraját is haliám . . Sowie ein lüftchen, welches in mittagsgluth entstand, Ein fläumchen erst, ein stäubchen bewegt am wegerand • Dann sieht man, wie die blätter des espenbaums am rain Die silbernen, geräuschlos aufführen ihren reili’n ... Woher du himmelswandrer, wo kömmst du lüftchen her ' Enstandst zu meinen füssen du jetzt von ohngefähr * Noch ist zu stumpf mein antlitz zu fühlen deinen hauch ’ Und dennoch bist du, baden sieht dich im staub mein aúe’ Schon kräuseln sich die fluthen, schon säuselt es im Wald ’ Schon schwingt ih- haar die weide, das lang ihr niederwalh Schon rührt es sich im laube, schon packt e i einen zweig Schon zwingt’s ein junges stämmchen, dass mit dem winde es Dort braust’s auch schon im haine, der auf die seit’^iedufo-t Hin übern hímmel eine schaar schmutz’ger wölken fegt. Schon zieht aus seiner scheide der blitz sein zackig schwert ° ’ Mich däucht, ich hah’ sein grollend getöne auch bereits ge­hört : . . . (145. j.) Az egész munka, (a csodaszarvasról szóló rege kivételével) mint e mutatványok után talán fölösle­ges is említenem, a hel­lyel-közzel megtoldott vég­­soru nibelungi versszakokban van lefordítva, mely alakot használni — mint Sturm az előszóban állítja — eredetileg Arany Jánosnak is szándékában volt. Reviczky Gyula.

Next