A Hon, 1879. október (17. évfolyam, 236-262. szám)
1879-10-23 / 255. szám
255 szám. XVII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1879. (.ütörtök, október 23. Szerkesztési ív-dtítot Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIrDETÉSEi szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Biadó-hivatal * Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dijs Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .............................................................. 3 hónapra ..................................................6 * 6 hónapra ....••.••••12» Az esti kiadás postai különküldéséért felüfizetés negyedévenkint..................................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Előfizetési felhívás a HÖIT XVII. évi folyaméra. Előfizetési árak: fét évre . . . . 12 frt Évnegyedre . . . . 6 » Egy hónapra .... 2 » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizet.5» évnegyedenkint 1 forint. BEST Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon* kiextA-hivatalb« a.^ok tere, Athenaeum-épület) küldendő. A »Hon« szerk. s kiadóhivatala. Budapest, október 22. Anyagi helyzetünk és pénzügyeink. Sokkal több megpróbáltatásnak volt kitéve az idén a kormány pénzügyi politikája és az ország anyagi ereje, hogy sem a nagy hiteloperatió teljes sikere, az állami bevételeknek eddigi eredménye és a rendkívüli kiadások fedezése, bizalmat ne önthetne belénk a jövőre nézve is ; annál is inkább, mert az ellenzéki lapok jeremiádjai daczára, a külföld is teljes bizalommal viseltetik irántunk, mit bizonyít az a körülmény is, hogy a magyar aranyjáradék a legállandóbban megtartja árfolyamát majdnem minden állami és befektetési papírok között ; azt az árfolyamot, mely meghaladja a törvényből múlt évi decemberben, mint elérhetetlent, kitörölt cursust. Pedig a pénzvilágról föltenni nem lehet, hogy most, midőn már e papír «passírozva, egy consortium által sincs, mert a kibocsátás és elhelyezés stádiumain keresztül esett ; midőn anyagi helyzetünkről, különösen mezőgazdasági viszonyainkról a legkedvezőtlenebb hírek szárnyalnak — és még ki is szineztetnek az ellenzék által — le ne számítolná az árfolyamban mindazokat a kedvezőtlen esélyeket, melyeknek ki lehetünk téve , de, hogy ezek közé épen nem számítja azt az államtönköt, melyet az ellenzék oly régen hirdet , az a szilárd, sőt emelkedő árfolyamból bizton következtethető. A külföld kedvező hangulatát irántunk, nemcsak az eddig elért pénzügyi eredmény és államháztartásunk rendezése körül kifejtett sikeres erőfeszítés csinálta, hanem valószínűleg az a föltevés is, hogy ez év és a jövőre való kedvezőtlen kilátás mégsem lesz oly romboló hatással pénzügyeinkre és közgazdaságunkra, mint ahogy sokan föltüntetni akarják, ha ezt az évet hiteláthágás nélkül, sőt megtakarítással tudjuk kihúzni, daczára annak, hogy a vágvölgyi vasút vételárának esedékes részlete, a szegedi nagy kiadások és a külföldi szakértők javadalmazása, a költségvetésnél előrelátva nem volt , ha a jövő évi hiány, mint az előjelekből következtethető, nem lesz akkora sem, mint az idei és fedezete a külföldi pénzpiac nagyobb mérvű (hátha még épen nem is) igénybevétele nélkül eszközölhető lesz , akkor meg lesznek haladva azok az ígéretek, melyeket a kormány, illetőleg az új pénzügyminiszter az ez évi költségvetés tárgyalása alkalmával, az ellenzék tiltakozó hitetlensége mellett tett; ez emeli hitelünket; ez tartja fenn bizalmunkat. És árvíz, meg rossz termés csak egy évben szokta az adóképességben és még inkább a termelőképességben éreztetni hatását; csak a közvetlen csapások alatt ne lankadjunk el, erőnk fokozódni fog a jobb természeti viszonyok beálltával. Mert a földmíves népnek, sok hátránya mellett, megvan az az előnye is, hogy mint Atheus, mihelyest földjének termékenységéhez jut, rendben van ereje. Épen nem akarjuk a helyzetet szépíteni. Tudjuk, hogy a Csallóközben, Felső-Magyarország egy részében, Biharban, Tolnában, Temesben annyira rossz termés volt, hogy sok helyen vetőmag sincs; a föld népe a tél folytán segélyre fog szorulni. Hangsúlyoztuk is, hogy a kormánynak nem csak vetőmagról, de különösen közmunkáról kell gondoskodnia. De egyfelől állítjuk azt, hogy egész Erdély, Magyarország több megyéje, jó közepes, sőt több helyen kitűnő terméssel dicsekedhetett , és hol az ősziek nem sikerültek, a tavasziak jól beütöttek; a mennyiséget, sőt minőséget is, részben a magas ár kárpótolja; burgonya-, szőlőtermés pedig igen jól fizetett; másfelől tudjuk azt, hogy a külföld és Ausztria több tartománya van hasonló rossz helyzetben. Amiből csak azt következtetjük, hogy nem speciális bajról van szó és hogy átalános ínségről, vagy oly csapásról, mely akár államháztartásunkat, akár gazdasági viszonyainkat csak évekre is visszavesse; annál kevésbé, hogy bukás szélére vezesse, nálunk épen nem lehet szó. A segítség terhe (vetőmagban, élelmezésben és közmunkában), valamint a kimaradó adók, a jövő évi 3-dik negyedig, tehát egy évig éreztetni fogják hatásukat államháztartásunkon, de az őszi munka jól foly, vetőmagról gondoskodva van és a népnek munkát adni lehet, hogy ne érezze a hiányt. Tagadhatatlan, hogy legrosszabb helyzetben a birtokos, különösen kisbirtokos osztály van, főleg azon vidékeken , melyeken a termés nem sikerült ; sajnos, hogy ezek hitelviszonyainak javítására , a törvényhozás által elhatározott intézmény, mindeddig létre nem jöhető, épen nem a kormánytól, hanem némely buzgó és nagy hazafinak kikiáltott egyéntől származott akadályok folytán. Ennek létesülése és a földhitelintézetek terén megindult örvendetes lendület, több és olcsóbb segélyforrást nyithat a legnagyobb válságban levő osztálynak, melynek válsága azonban nem ez évben kezdődött és a rossz termés által sem fog anynyira fokoztatni, hogy e miatt legyen menthetetlen. De az tagadhatatlan igaz, hogy nem helyzetünk lehető sötétre festésében és nem is a kormány iránt támasztott követelésekben kellene versenyeznünk, hanem a vicinális vasutak, csatornák létesítésében, a tiszai töltések emelésében, mert ezekre most itt a kedvező idő és alkalom. A kormány, úgy látszik, teljesíti kötelességét. Nemcsak az államháztartás rendezésében mutat fel sikert, de gondol a föld népével is, beszünteti (a pénzügyi mérleg rovására, de kötelességszerűen) az adóvégrehajtást, a szűkölködő vidékeken, és a pénzügyi hiány némi pótlására, nagymérvű szabadságolásokat rendel el, hogy lehetőleg a közös költségvetésben legyen elérve a hiány megtakarítása és másfelől, a kataszteri munkálatok könynyítésével, a vízjárta helyek kedvezményben részesítésével a törvény szigorán akar enyhíteni, a fedezetet pedig keresi, a földnépet nem terhelő adókban, milyen a petróleum és lottónyeremény-adó, míg másfelől a fényűzési adók nagy része megszűnik. Mindez nem mutat arra a zsaroló fiskális irányra, melylyel a kormány vádoltatik és ha mégis apad a deficit, sőt biztosítható a jövő évi fedezet is, akkor nagy eredményt, erőfeszítéssel, de nem kimerüléssel értünk el , mert két oly évet élünk át, pénzügyileg erősödve és hitelünk tetemes javulásával, melyek még rendes viszonyok közt levő államháztartásokat is megzavarnak. Tehát: Nil desperandi! Különösen pedig semmi túlzás! Baj van, de ne nagyitsuk, hanem orvosolni igyekezzünk azt és államháztartásunk bámulatos javulását ne hozzuk öszszeköttetésbe gazdasági viszonyaink romlásával ! — A képviselőház október hó 23-dikán csütörtökön d. e. 11 órakor ülést tart. A külföldi szakértők véleményes jelentése magyar és franczia nyelven egy vaskos negyedrét kötetben megjelent s legközelebb ki fog osztatni a képviselőház tagjai között. A jelentés következő öt főkérdésre terjed ki: 1. Szabályozás Szegednél, mely egy körtöltés építésében kulminál, mely a szakértők egy részének véleménye szerint szűkebb, a másik szerint tágabb kell hogy legyen. 2. A Tisza és mellékfolyóinak szabályozása, mely az ártér bővítése és a szorulatok megszüntetése mellett viendő keresztül. 3. Az alsó Duna szabályozása Drenkovától Turn-Szeverinig. 4. A Vaskapu szabályozása a szükséges sziklarepesztésekkel. 5. A Duna szabályozása Budapestnél. A jelentéshez 14 tervrajz és térkép van csatolva. — A függetlenségi párt ma d. e. 11 órakor tartott értekezletén Mocsáry Lajos elnök jelentést tett szegedi küldetéséről, s az értekezlet tudomására hozza, hogy ott a függetlenségi párt képviselőjelöltje Herman Ottó, s még eddig más párti képviselőjelölt nincs. Továbbá tudomására hozza az értekezletnek, hogy a nagyidai kerületben a függetlenségi párt jelöltje FüzesséryGéza, budapesti ügyvéd. Az értekezlet mindkét jelentést tudomásul vette. — A szesztermelés és adóztatás eredménye Magyarországon 1877/8. évi termelési idényben. Az ezen idény alatt üzletben állott gazdasági szeszfőzdék száma volt az aradi pénzügyi kerületben 5524, a beszterczebányaiban 3486, a budaiban 4140, a debreczeniben 5404, a kassaiban 2038, a pécsiben 5776, a pestiben 16, a pozsonyiban 1294, a soproniban 8160, a szatmáriban 2228, a szegediben 17,073, a temesváriban 16,610, a kolozsváriban 12,871, a n.szebeniben 3630, a zágrábiban 18,841. összesen 107,091. Az előbbi idényhez képest ez 5226 szaporodást jelent. Ha az előbbi összes létszámhoz hozzáveszszük az említett p. n. kerületben levő másféle szeszfőzdéket is, a főösszeg lesz: 108,992. A horvát-szlavén területen működött ezenkívül a mondott termelési idényben 10,934 szeszfőzde. Mi az adózási eredményt illeti, az összes szeszfőzdék adótartozása volt 4,998,170 frt, vagyis az előző idényhez képest 151,779 frttal kevesebb. Már most, ha ide veszszük az osztrák tartományokat is, ezekben volt az 1877/8. idényben öszszesen 34,506 szeszfőzde (1873-mal több az előző idényhez képest.) A monarchia mindkét államában összesen volt: 154,432 szeszfőzde (24,412-vel több, mint az előző idényben.) — Ausztriában a szeszfőzdék adója volt 6.645,457 frt (479,970 írttal kevesebb, mint annak előtte.) Mindkét államban pedig a szeszadó tett 1877/8-ban 11.643,628 frtot. (Az előző idényben 12.275,378 frt volt.) — A csehek és a boszniai javaslat. A boszniai javaslat a csehek táborában is rosszulást idézett elő, ez a rosszulás azonban nem vonatkozik a törvény ama rendeleteire, melyek a törvényhozó testületek illetékességét szűkebbre vonják, hanem épen azokra, melyek törvényhozó testületekhez utasítják az investitiók engedélyezését. A »Politik« minden boszniai közigazgatási kiadást, akár folyó ügyeket, akár tartós beruházásokat illtsunk, a delegácziókhoz utasítana legörömestebben, mert az okkupáczió az összbirodalom nevében hajtatott végre. Nem Cislaibánia vagy Magyarország, hanem az összes monarchia kapta a berlini kongresszustól a megbízást, a közötös hadsereg vitte végbe az okkupácziót és a közös miniszter írta alá a konvencziót. E szerint, amíg az annexió nem lesz véglegessé és nincs eldöntve a kérdés, a két birodalmi fél melyikéhez tartoznak a szerzett tartományok, vagy pedig, hogy új, önálló tagot képezzenek, a legkisebb kétség se foroghat fenn az iránt, hogy az osztrák-magyar alkotmány szelleme szerint Bosznia és Herczegovina közigazgatása a közös minisztériumot és a közigazgatás ellenőrzése a közös delegácziókat illeti. A német-osztrák-magyar szövetséggel foglalkozik ismét a »Köln. Zig« legutóbbi számának vezérczikke, azt mondván, hogy a Németország és Ausztria-Magyarország közti írásbeli szerződés létezése most már egy oldalról se lesz eltagadható. Nemcsak semmiféle cáfolat nem létezik, hanem annyi e hit közvetett megerősítése, hogy ezentúl e szövetséggel, mint bevégzett ténynyel kell számolni. Bismarck herczeget e szövetség megkötésére csak defenzív nézetek vezethették; először, mert a Németországban támadó háború bárki ellen, a mostani viszonyok közt a lehetetlenségek közé tartoznék, másodszor pedig, mert Ausztria-Magyarország támadó czélokkal bíró szövetségre nem állhatna rá. A szövetségnek tehát csak az lehet a czélja, hogy a békét zavaró törekvéseket roppant hatalom békés kifejtése által akadályozza meg. A mai viszonyoknál fogva az európai béke megzavarása egyes hatalom által nem várható , csak szövetségben egy más hatalommal vállalkozhatnék az egyik a béke ellen támadást intézni. — Két hatalomtól várható ma ily megzavarás : Oroszországtól, ha panszlávista politikáját folytatja és Francziaországtól, — a boszu eszméjének befolyása alatt. Végül reményét fejezi ki a »Köln. Ztg,« hogy a német-osztrák-magyar szövetség még kiterjeszthető, hozzájárulhait Anglia, Törökország, de Oroszország elszigetelve áll és további harcrok elkerülése értelmében az osztrák-magyar-német szövetséget örömmel üdvözli. — Az Északamerika és Francziaország közt tervbe vett új kereskedelmi szerződés tárgyában igen szorgalmasan folynak a munkálatok. A franczia kormány e tárgyban külön enquetet tartatott, melynek eredménye most azt deríte ki, hogy Francziaország déli része igen élénken óhajtja a szerződés megkötését, mig az északi részen azt ellenzik. Délen azt hiszik, hogy a selyemáruknak, finom boroknak s étkeknek stb. jó piaczuk lesz Amerikában s kívánják, hogy a borvámot szállítsa le Északamerika 50°/o-kal. Északon ellenben attól tartanak, hogy Északamerika, ha meg fog köttetni a kereskedelmi szerződés, igen sok pamutárut s fémárut fog Francziaországba vinni s ezzel megnehezíti a belföldi ipar helyzetét. De valószínű, hogy a déli államok kívánsága lesz a döntő, miután Francziaország kereskedelme Északamerikával most sehogy sem tud emelkedni. A diósgyőri aczélmű kérdése. A magyar kormánynak tudvalevőleg régi óhaja az, hogy az egész ország közgazdaságára első rendű fontossággal bíró vasipart s az annak körébe eső aczéltermelést, mely a vastermelés jelentőségét ma már felülmúlja, a fejlődésnek oly fokára emelje, miszerint az ország saját vas- és aczélszükségletét fedezni képes legyen. Ma ezen óhaj megvalósulásától még igen távol állunk, mert nagy haladást a vasipar terén az utóbbi mostoha évek alatt nem tehettünk; az okokra nem kell kiterjeszkednünk, mert hisz a vasiparra a nagyobb mérvű vasúti építkezések beszüntetése óta nem csak hazánkban, de egész Európában igen rossz idők jártak. A hatvanas évek végén s a hetvenes évek elején pedig vasiparunk a fejlődésnek még oly alacsony fokán állott, miszerint az ország évenként legalább is 50 millió írttal többet adott ki, mint amennyi vasat, aczélt , illetőleg vas- és aczélárukat fogyasztott. És ezen viszonyok még ma is fennállanak, ha nem is egészben, de nagy részben. Mindenki beláthatja tehát, hogy a vasipar terén, több a teendő, mint az iparnak úgyszólván bármely más ágában. És ezzel nagyon sokat mondunk, mert a ruházati ipar terén pl. szintén oly óriási szükségleteink vannak, melyek már magukban véve több millió írtra menő deficitet hagynak külkereskedelmi mérlegünkben. S midőn a kormány a tőle telhetőt megtenni igyekszik, hogy ezen kedvezőtlen állapotokat jobbra fordíthassa, oly munkában fáradozik, amely, azt hiszszük, osztatlan támogatását megérdemli minden hazafiasan gondolkozó elemeknek. Ezen törekvéseknek egyik nevezetesebb manifestációját képezi kormányunk azon intenziója, amely által a kincstári diósgyőri vasműveket úgy akarja átalakítani, illetőleg berendezni, hogy azok legalább a magyar államvasutak aczélsin-szükségletét fedezhes- s sék. Igaz, e czélra nagyobb beruházások, mondhatjuk, s legalább is egy fél millióéőt fog megkívántatni. De nem csekély összeg-e ez azzal szemben, amit az ország minden évben a külföldnek fizet, hogy a belföldi aczelsin-szükséglet fedezve legyen. Kormányunknak ezen üdvös törekvését, mégis a legkülönbözőbb szempontból megtámadták. Egy ily támadás jelent meg közelebb a »P. Ll.«-ban, melyre »több vasiparos« aláírással egy nyílt levél tétetett közzé válaszul, s miután e válasz illetékes körökből származott és alapos szakismerettel az egész kérdést megvilágítja, annak tartalmát röviden a következőkben ismertetjük : A »P. Lt.« azt állítja, hogy Felső-Magyarország vasércei több-kevesebb phosphortartalmuknál fogva bessemer aczélgyártásra nem alkalmasak, és hogy ennélfogva a Diósgyőrött létesítendő bessemer aczélmű nyersanyagai tekintetében a külföldtől (a lajtántúli tartományoktól) függővé válnék. Ezen állítás jelenlegi nyers vastermelésünk felőli teljes tájékozatlanságot tanúsít. Mert nyers vasunkat mint aczélsinek gyártására kitűnően alkalmasat évenkint több 100,000 mázsányi mennyiségben használják fel az ausztriai gyárak és pedig a kaláni (erdélyi) nyers vasat a terniczi (Alsó-Ausztria) és vittkovitzi (Morvaország) gyárak, a Gömör megyében előforduló vasérczekből termelt nyers vasat a gráczi és terniczi jelenleg pedig főképen a vittkovitzi gyárak használták, illetve használják — a gróf Andrássy Manó-féle gömörmegyei gyárak a lefolyt évben oroszországi vasműveknél jelentékeny mennyiségű nyers vasat értékesítettek, még pedig csakis e nyers vasnak aczélgyártásra való kiváló alkalmazhatóságánál fogva, — és újabb időben a legtöbb felső-magyarországi vasgyár, sőt a tiszolczi kincstári vasmű is bessemeraczélgyártásra teljesen használható nyers vasat termel. Hogy Ausztria-Magyarországban aczélsinekben túltermelés létezik, az legkevésbé sem esik a magyar ipar rovására. Mert egész Magyarországon csak egy vasgyár van, mely aczélsinek gyártásával foglalkozik: a reschitzai, mely az osztrák államvasutak tulajdona, és kizárólag e vasutak szükségleteit fedezi. Állami kamatbiztosítást élvező vasutaink is aczélsinszükségleteiket az utolsó években ausztriai gyárakból szerezték meg. Ezen ausztriai gyárak, mint a gráczi, terniczi és vittkovitzi gyárak nagyrészben Magyar- és Erdélyország iparától szerzik meg a nyers vasat, a nyersvasfrtnyi átlagos fuvarköltséggel (mázsánkint) szállittatik a nevezett gyárakhoz s a kész sínek visszaszállítása Magyarország dunáninneni részébe sem kerül kevesebbe a kiviteli szállításnál. Ha csak ezen kétszeres szállítási költség megtakarítását számítjuk is egy vasúthálózatunk központján létesítendő aczélmű előnyéül, s ha figyelembe veszszük, hogy a bessemergyártásra alkalmas nyers vas Ausztriában sokkal drágább, mint a minő áron belföldi aczélmű azt megszerezni képes leend, a Diósgyőrött létesítendő aczélműnek életképesnek és jövedelmezőségre teljes kilátást nyújtónak kell feltűnnie. Sőt, ha az ekként megtakarítandó szállítási díjaknak csak egy része esnék a nyerstermelők javára, ezeknek ma kétes jövője teljesen biztosítva leend. A »Lloyd« fentebbi állításával szemben mi is akarunk egy tényre hivatkozni, és ez az, hogy a kormány mintegy négy hó óta nagyobb szabású kísérleteket létetett Diós-Győrben az úgynevezett clevelandi villótlanítási rendszer útján való aczélsin gyártással, és e kísérletek — ami igen ritka eset, kezdettől fogva a legjobban ütöttek ki és teljesen hasznavehető termény előállítására vezettek. Ami végül a »Lloyd« azon állítását illeti, hogy az állam ne űzzön ipart és ne előzze meg e tekintetben a magánvállalatokat, őszintén megvalljuk, hogy ez egy oly frázis, melynek lehetett némi értelme az absolut korszakban, midőn igen gyarló volt az ellenőrzés, amikor tehát az állami vállalatot uratlannak lehetett tekinteni; de alkotmányos világban, midőn a parlamentnek hivatásszerű feladata minden állami érdekek felett éber figyelemmel őrködni s a hiányokat és mulasztásokat az ország szine előtt feltárni és megróni, — ennek a frázisnak nincs többé semmi értelme , mert az állam nemcsak ép oly jó, de sőt jobb vállalkozó lehet, mint egy részvénytársaság. Sőt miután lehetnek és vannak nagy országos érdekek, melyeknek felkarolására magányosok nem mernek vállalkozni, az államnak egyenesen kötelessége ezen érdekeket felkarolni, mert különben azok parlagon maradnának, mint a föld, melynek nincs gazdája. Amennyiben pedig magánosok netán vállalkozni készek volnának e nagy nemzeti érdekek fejlesztésére, hiszen azért ha az államnak, vagyis jobban mondva az állami vasutaknak lesz is egy ipartelepe, ez még nem zárja ki azt, hogy magánosok társulva szintén egy ahhoz hasonlót ne állítsanak. Az állami vasutak mellett számos nagy magántársulat van még az országban, melyek számára sok, nagyon sok sínt kell gyártani, és ők dolgozhatnak exportra is. Reméljük tehát, hogy a diósgyőri aczélműnek az állami vasutak üzletébe helyezéséről készült előterjesztést az országgyűlés osztatlan helyesléssel fogja fogadni, a szabadszigliarczsnkban résztvett mágnások. B. Podmaniczky Frigyes úrtól ma a következő sorokat vettük : Tisztelt szerkesztőség! Nehogy a »Soleil« levelezője félrevezettessék, s történelmünk meghamisittassék, közlök még néhány mágnás nevet, akik mindegyikéért jól állok, hogy az ellenséggel titkon nem érintkezett, s végig szolgálta a haza ügyét, becsülettel s bátran, mint a hogy igaz emberhez illik ; a kiket itt fölemlítek ezek közvetlen környezetemben szolgáltak s igy tehát lehetséges, hogy sokakat itt kifeledtem. 1. Gr. Széchenyi Dénes, az első honvéd. 2. Gr. Ráday Pál. 3. Gr. Vay László. 4. Gr. Vay Károly. 5. Gr. Károlyi Sándor. 6. Gr. Eszterházy István. 7. Gr. Eszterházy Miguel. 8. Gr. Batthyányi István. 9. Gr. Batthyányi Ágoston. 10. Gr. Batthyányi Aurél. 11. Gr. Csáky Gábor. 12. Gr. Schmidegg Kálmán. 13. Gr. Schmidegg János. 14. Gr. Rogendorf Róbert. 15. Gr. Szapáry Géza. 16. Gr. Kornis József. 17. Gr. Bethlen József. 18. Br. Dőry Lajos. 19. Br. Schmerzing Tádé. 20. Br. Lipthay Béla. 21. Br. Lipthay Antal. 22. Gr. Almássy Dénes. 23. Br. Sennyey Lajos. 24. Br. Rudnyánszky Iván. Közli : dr. Podmaniczky Frigyes, a 16-ik huszárezred századosa, az 1848—9-ki hadjárat alatt. A báró Lo-Presty-féleadóhátralék. Temesvár, okt. 21. Néhány hét előtt — ha jól emlékezem, a »Pesti Napló« közölte kellemesi Melczer István ur ő excellentiájának — néhai báró Lo-Presty Árpád ur sógorának — levelét, melyben egyebek közt felemlítve lett, hogy báró Lo-Presty Árpád hagyatéka 105.000 frt adó- és illeték-hátralékkal van terhelve. E levélen — mely egy ellenzéki lapban közölve mintegy a kormány és közegei eljárásának jellemzése és megitéltetésére volt irányozva, — kapva kaptak az ellenzéki lapok s egy némely vidéki takarékpárti közlöny még tőkét is csinált belőle pártja érdekében, gyalázva az adóügyi adminisztratiót. Vártam, várva vártam, hogy ő exczellentiája Melczer István urnak leleplezése egy kis helyreigazításban fog részesittetni, azonban hiába vártam, mivel eddig elé a kivánt felvilágosítást sehol sem olvastam. A nagy közönség a fent tisztelt levél olvasása folytán méltán megrémülhetett s nem ok nélkül jajveszékelhetett az adóügyi adminisztratió gyászos volta miatt, melynek tulajdonítható, hogy egy adózónál az adóhátraléknak 1105.000 írtra való felemelkedését megengedi s főkép akkor, mikor más adózókat pár forint miatt kimélytelenül exequáltat. Így gondolkozhatott, mondom, az olvasó közönség, mely különben is, de főkép akkor, ha a kormány és közegei gyanusittatnak, vajmi nagyon szeret hitelt adni az egyoldalulag tartott közleményeknek. Mint egyszerű honpolgár , ki hivatalban nem vagyok s ilyenre nem is aspirálok, ki mások eljárását védeni hivatva sem vagyok, kötelességemnek tartom a fenti ügyben elmondani azt, amit tudok. Kötelességemnek tartom mint a szabadelvű pártnak tagja, kire közömbösek nem lehetnek a pártjából alakult kormány eljárásának megítélésére vagy helyesebben elítéltetésére irányzott közlemények, kötelességemnek tartom úgy is mint hazafi, kinek feladata a hazai kormány tekintélye és administrationális képessége ellen intézett megtámadásokat lehetőleg visszautasítani. Elmondom tehát röviden, hogy mi igaz abból a nagy port vert közleményből; beigazolandóm, hogy sem a jelenlegi kormány, sem annak közegei nem ítélhetők el a tényleg létező adóhátralék miatt s elmondom végül, hogy mi és ki volt oka annak, hogy báró Lo Presty Árpád adó- és illetékhátralékadja még teljesen törlesztve nincs. Kellemesi Melczer István ur ő exczellentiája igen jól tudhatja, hogy néhai sógorának egyik kiváló eredetiségét képezte az adófizetés megtagadása; igen jól tudja azt is, hogy adótartozásai idejének kelte sokkal régibb a jelenlegi kormány kineveztetésénél. Lo Presty báró sportot csinált az adó nem fizetéséből s képes volt éveken keresztül csupán arról gondolkozni, hogy mily módon és hogyan játszhatja ki az adóközegeket. Adó- és illetékhátraléka — midőn már tetemesebb összegre rúgott — betáblázás által biztosíttatott. Az adóhátralékok betáblázásánál ismeretes az eljárás. Az év végéveli összes hátralék betábláztatik. A következő évben ismét az összes hátralék lesz kitüntetve s ez biztosíttatik ismét jelzálogilag. S ez így megy évről-évre, úgy, hogy a tizedik év végével kimutatott s jelzálogilag biztosított hátraléki adóöszszegben benn szerepel összesítve az előző kilencz évi és már kilenc ében az évi hátralékszaporulattal biztosított adóösszeg. így történik, hogy annál, kinek adóhátraléka 5000 frtot tett ki, évi adója pedig 1000 forint — tíz év múltával — ha a hátralék- és folyók adója évenként összesítve betábláztatik, a tizedik évben már 95.000 frtnyi nagy összeget találunk. Lo-Presty Árpád bárónál is ily módon szerepel, ha szerepel a 105.000 ft adó- és illetékhátralék összege, mert a nevezett báró illeték- és adóhátraléka soha sem tett ki nem hogy ily nagy, de egy harmadrésznyi összeget sem. Annyi bizonyos, hogy Lo-Presty Árpád adó- és illetéki hátraléka tetemes összegre rúgott, ámde az is áll, hogy a jelenlegi kormány és közegei erélyes föllépése folytán tetemesen alábbszállott a tartozás összege. Annyi bizonyos, hogy 1876-tól fogva több mint 25000 főt hajtatott be a hátralékból és hogy úgy a közigazgatási bizottság, mint az adófelügyelőség semmit sem mulasztott el a kincstár érdekeinek megvédésére. Hogy ma még mindig van 10—15.000 frtnyi hátralék, annak oka nem a jelenlegi pénzügyminiszter és nem okai ennek közegei. Elmondom, hogy mi az oka annak, hogy még ma is van hátralék. Papiny Ludovika aszonyság, kinek nevén voltak a báró Lo-Pretsy Árpád-féle birtokok — zaklattatva a temesvári pénzügyigazgatóság által — az 1874-dik évben azon ajánlatot tette, hogy a sósdiói és szkulyai birtokból 1734 hold föld nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek haszonbérbe adassék s a haszonbéri összeg a csákovai adóhivatalba szállíttassák be adóhátralékának törlesztése végett. Ezen ajánlata az akkori adókezelő közegek részéről elfogadtatván, a pénzügyigazgatóság megkereste a megyei alispánt, hogy a haszonbérbe adás törvényszerű foganatosítását eszközöltesse. A dettajárási szolgabiró két ízben kísérlette meg az árverést, de kedvező eredmény nélkül. Ekkor 1875-dik évben a temesvári pénzügyi igazgatóság újból felkérte az alispánt, hogy most már foganatosíttassa a haszonbérbe adás iránti árverést. Az alispán kiadta a rendeletet , a szolgabiró 1875 évi február 14-re ki is tűzte az árverést. Mi történik azonban? február hó 12-én jön az akkori pénzügyminiszternek egy távirata a pénzügyigazgatósághoz, mely igy hangzott: Papiny Ludovic a adótartozás miatt biróilag lezálogolt ingatlanainak eladása végett f. hó 14-ére kitűzött árverés beszüntettetik, miről czímzett megfelelő intézkedés végett értesíttetik.