A Hon, 1879. november (17. évfolyam, 263-288. szám)
1879-11-22 / 281. szám
'.«I#*H mosolyt érdemel. Szaderkényi elmélkedett a nagy hadseregek hátrányáról ; elismerjük, csak hogy a lefegyverzést nem mi kezdhetjük. Ezt talán még ő sem javasolná. Ebből állott a mai vita ; azt hiszszük a holnapi sem lesz érdekesebb, mert az ellenzék gyökeresen hamis positióban van. Az osztrák pártok némelyikére új bomlasztó szerkép hat most a véderőjavaslat. A liberálisok klubjából a nagybirtokos képviselők készülnek hír szerint kilépni, amiért e párt ellene szavazni akar e kérdésben a kormány javaslatának. Ugyanezt teszik még az isztriai képviselők is: Vidulich, Lazzarini és Franceschi, kik az említett okon kívül még azért is hagyják oda e pártot, mert nem volt hajlandó beleegyezni bizonyos átmeneti stádiumba, Isztriának a közös vámterületbe vonását illetőleg. — A phylloxerának hazánkban ijesztő módon történt fellépése folytán Németország eltiltotta a magyarországi szőlőtőke és venyige bevitelét, sőt tilalma arra is kiterjed, hogy a szőlőlevéllel fedett gyümölcsküldemények se eresztessenek a német birodalom határain át. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter gyümölcskivitelünk érdekében utasította a törvényhatóságokat, miszerint köztudomásra hozzák, hogy gyümölcskereskedőink a németországi szállítmányok szőlőlevéllel fedésétől óvakodjanak. — Az u. n. »erdélyi házasságok« ellen a »D. Ztg.« egy magas rangú protestáns theológustól hosszabb czikket közöl, mely fejtegeti, hogy Taaffe grófnak az »erdélyi házasságok« érvénytelenségéről szóló rendelete, úgy mint azt a f. hó 12. és 13 iki lapok közölték, csak hézagos, összefüggés nélküli kivonat lehet logikai, jogi, hazafias és alkotmányos okokból. A kormány indokolása, hogy most már a kormánynak is kötelességének kell tekintenie rendszabályokhoz nyúlni, hogy ily ál házasságok létrejövetelét megakadályozza,minthogy azerdélyi házasságok érvénytelenségét legújabb időben a törvényszékek állapították meg, logikailag nincs bevégezve, mert a »rendes törvényszékek«, nevezetesen a legfelsőbb törvényszék ily házasságokat sose neveztek törvénytelenül kötöttnek, ha mindkét fél elnyerte a magyar polgári jogot és ily módon esett túl az átalános polgári törvénykönyv hatáskörén. Csak ha a házaspár nem nyúltamaz elővigyázati rendszabályhoz, lett a házasság érvénytelennek nyilvánítva. E házasságokat ily sommás módon legális hazafiúi tekintetekből se lehetett érvényteleneknek nyilvánítani, mert az u. n. erdélyi házasságok nagy része a cs. kir. hadseregre esik. Jogi álláspontról is kételkedni kell nevezett rendelet valódiságában, mert Ausztriában nem létezik ál-házasság, csak konkubinátus, a magyar részre pedig az osztrák kormánynak nincs befolyása és nem ítélhet ottani jogi cselekedetek fölött. De népjogilag elismert tény,ahogy Magyarországra nézve az u. n. »erdélyi házasságok«, bárhol ütik fel a házastársak hónukat, époly érvényesek, mint a bécsi szt. István kápolnában kötött házasságok Ausztriában. A czikk írója azt hiszi, hogy valamint Magyarországnak a területén osztrák polgári törvény szerint kötött házasságokat érvényeseknek kell elismernie úgy Ausztriának is a területén lakó, habár magyar törvény szerint megesketett párokat. A képviselőház közlekedési bizottsága ma d. u. 6 órakor folytatta az utakról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A kormány részéről jelen volt Péchy közlekedési miniszter és Hyeronymi államtitkár. Napirenden volt a törvényjavaslat 30-ik §-a mely igy szól: »A közmunka és közlekedési miniszter felhatalmaztatik, hogy az 281 szám. XVII. évfolyam Reggeli kiadás. Budapest, 1879. szombat, november 22. Szerkesztési Irodát Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintugy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok- tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra........................................................... frt 3 hónapra • *•»›‡'*†•'•• 3» 6 hónapra ...................... . • ....12» Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint................................1 » A* előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, november 2. A véderő kérdése az országházban. Nem irigyeljük azt az álláspontot, melyet az egyesült ellenzék a véderő kérdésében elfoglalt. Az őszinteség oly nagymérvű hiányában szenved az, milyent Szilágyi sem tudott a »bosnyák közigazgatási javaslatra« felhozni. Míg szeptemberben Szilágyi, választói előtt, feltétlenül szükségesnek tarta a monarchia nagyhatalmi állásának biztosítására a hadsereg jelenlegi létszámát, most feltételekhez köti azt; míg Bánhidy azt hirdeti, hogy a létszámot tíz esztendőre kell megszavazni, mert csak ez biztosítja a hadsereg szilárdságát, a rendszer állandóságát ; addig ma Pulszky, pártja nevében nyújtott be határozati javaslatot, melyben a kérdéssel szoros összefüggésben nem levő feltételekhez köti a létszámnak csak öt évre való megállapítását is; és ha e feltételek teljesítve nem lesznek, akkor kijelenti pártja nevében, hogy csak egy évre hagyja érvényben a mostani hadsereget. No, akik ily különböző módon beszélnek és határoznak, azokkal szemben csakugyan jogosult az a kérdés, hogy egészen komolyan beszélnek-e vagy nem ? De még jogosultabb e kérdés Pulszky mai indokolásával szemben. Elismerjük, hogy a kormány ellen intézett egyetlen kifakadás leszámításával, tárgyilagos, szakszerű okokat iparkodott álláspontja és követelései mellett felhozni. De mikor demoralizáló hatásúnak mondá a beválthatlan ígéretek tevését és remények ápolását , nem vette-e észre, hogy magára és pártjára hívta fel az ítéletet ? Mert a magyar katonai tisztképző intézetek felállításának elhatározásától, az önkénytes intézmény gyökeres reformjától, az újonczozás terén felmerült hátrányok orvoslásától feltételezni a létszám megállapítását és ennek időtartamát; nem csak tárgyi kapcsolat hiányában való eljárás , de most azonnal anynyira teljesíthetlen követelés és remény, hogy ha azonnal átadnák az ő pártjának a kormányt, ő sem fogadná el azon határozatokat, egyszerűen a fizikai idő hiánya miatt. Éspedig, hogy csakis ez volt az oka annak, hogy már most elő nem állott a kormány azokkal a reformokkal, azt bebizonyítá ma Szende honvédminiszter, ki a maga őszinteségével határozottan kijelenté, hogy mindazokat a reformokat, melyeket Pulszky érintett, a kormány terve is felölelte; sőt azt is kijelenté, hogy épen azon irányban vannak azok czélba véve, melyet Pulszky jelzett, de mielőtt a két kormány megegyezett volna azokat kitálalni, vagy azoktól a létszám megállapítását feltételezni, valóban lehetetlen. Persze, hogy aki csak addig gondol, mint Ugron Gábor, az elmondhatja nagy pattogás közt, hogy tehát a kormány mulasztást követett el, mert volt eddig elég ideje az osztrák kormánynyal megegyezni, hanem ezt csak az hiszi el neki, aki nem tudja, hogy Ausztriában két év óta, úgyszólván, állandó kormányválság van és az új kormány, még jóformán nem is konszolidálódott; ha tehát Szende, már csak hetek múlva is, kilátásba helyezi a jelzett reformokat, ez csak azt bizonyítja, hogy a kormány komoly szándéka azokat minél előbb létesíteni. Elismerjük, hogy Pulszky sok hasznavehető eszmét mondott a reformra nézve. A Ludovika Akadémia fejlesztése és a magyar tisztek kiképeztetésének megkönnyítése, mindnyájunk óhajtása. Hanem ne feledje el Pulszky azt sem, hogy mint hadügyi előadó éveken át megelégedett az eddigi (bár fokozatos) fejlődéssel, mert meghajolt a hadügyi kormány azon érve előtt, hogy egy magyar “katonatiszti Akadémiára 600 ezer frt kell, különben a hadügyér kész azt felállítni. Az önkénytesi intézmény fejlesztése, a vizsgák megkönnyítése annyira időhöz nem kötött és a létszámmal kapcsolatban nem álló követelés, igaz, hogy Pulszky 4-5 évig elhallgatta a delegáczióban és sajtóban az ez iránt felmerült követeléseket, és határozati javaslatára sem volt szükség, hogy a kormány ez iránt reformot helyezzen kilátásba. Érdekes fejtegetésekbe bocsátkozott Pulszky a póttartalékosok és a hadsereg jövő szükségei felett is, az élelmezés javítása, az építkezések és boszniai megszállás költségei czimén, de ezek mind oly dolgok, melyek évről-évre állapitandók meg és ha költségszaporodást okoznak — más czimeken lehet megtakarításokat elérni, mint az idei nagyszámú szabadságolás is bizonyítja. Tehát e czimen rémképeket rajzolni magunk elé, annál kevésbé indokolt — mert, hogy amostani elhatározásra az befolyással nincs, bizonyítja Pulszky maga , ki talán inkább szaporitná, mint apasztaná a hadsereg létszámát és most is épen pénzbe kerülő reformoktól feltételezte azt, hogy — a létszámot megszavazza. Hanem azt még csak Pulszky sem tudá indokolni, hogy miért öt és nem tíz évre kívánja ezt megállapíttatni ? Mi ennek alapja ? Talán a külföld valamely nagy állama bátorít erre ? Nem ; mert mind állandósítják és szaporítják haderejük létszámát. Talán hadszervezetünk természete engedi meg ? Nem ; mert ez — kifejlődésében — 10—12 évet kíván. Talán a dualisztikus szervezet nehézkessége, a keleti helyzet bonyodalma javasolja az öt évi fölmondhatást ? Nem. Hát mi ? Hát az — ellenzéki álláspont. Semmi egyéb. A szélbal radikálisabb. Neki nemzeti hadsereg kell — egy évre, Ugrón összeveté az évenkint gyakorolt újoncz megszavazási jogot — a hadsereg létszámának megállapítátásával, és ezt sem akará állandósítni, mert ő astabilitását elitéli és abban látja azt, hogy régen e monarchia a reformokkal elkésett. No, aki így fogja föl a reformot, az nem épít soha házat, nehogy a stylusban hátramaradjon. Ugrón és Szalay kifakadásait a seregre Tisza ma szépen és erélyesen utasítá vissza ; Ugrón hadreformja pedig — csak A „HON“ TÁRCZÁJA. A babona Oroszországban. Irta: dr. Lázár Gyula. A babona nem nem mindig a tudatlanság vagy előítélet szüleménye; gyökerei sokkal mélyebben rejlenek s nem ritkán a népek ősvallásával és erkölcseivel szoros összefüggésben állanak. Mennél tovább áll egy nép ama nyers időktől, előítéletei, valamint ragaszkodása a múltakhoz, annál ritkább esetben nyilvánulnak, annál határozottabb miveltsége és felvilágosodása. Az európai népek között kétségkívül az éjszaki szlávok azok, a csehek és lengyelek kivételével, kik legkésőbb vették fel a keresztséget s kik ennél fogva legtovább megtartották őskoruk ama jellemző sajátságait, melyek történelmében, valamint társadalmában oly nevezetes szerepet játszanak. A mai Németország szívében, a már majdnem egészen elnémetesedett szlávoknál a Lausitzban és a szász fejedelemségekben, de különösen Mecklenburgban és Pommerániában, sőt a birodalmi főváros Berlin közvetlen szomszédságában, még most is számos jelével találkozunk a régi korlátolt szellemi és erkölcsi világnak, melyek behatóbb kutatások után mind a nagy szláv népcsalád közös tulajdonaikép tűnnek fel s a régi pogány idők maradványainak tekinthetők. A tavasz és tél ünnepe, vagy a Ziwa és Smrtnitza, az élet és a halál jelképezése, a "gabona"megérése stb. -itt-ott egész mai napig többé-kevésbé elevenen ületnek meg, mely alkalommal régi pogány dallamok és babonák újból felelevenülnek a nép lelkében, melynek nyelvét ugyan sikerült a németségnek meggyőznie, de a melynek régi erkölcseit nem vola képes egészen kiirtani. A mecklenburgi erdőségekben még most is ott dühöng a bősz vadászotán, csaholó ebektől környezve, különösen viharos téli éjszakákon, a nép ma is hallja a kisérteties zajt, melynek intézőjétől fél és remeg ; s ha megjelenik a tavasz hirdetője, a kakuk, a fiatal népség örömdalokat zeng erdőn, berkán keresztül s naiv kérdésekkel ostromolja a jós hírére vergődött szárnyast. Azonban az ősszláv szokások és erkölcsök Oroszországban tartották fenn magukat legtovább és legtisztábban, minek oka nem csupán a nép konzervatív hajlamaiban, hanem a keleti egyház sajátszerű tolerantiájában keresendő, mely a babonának sehol sem állja komolyan útját, hol az egyenesen a vallás sarkkövébe nem ütközik. Az orosz még ma is ritkán száll hajóra a nélkül, hogy magát a vizitündérek — russalkij — védelmébe ne ajánlaná. Ezen szüleményei az emberi képzelemnek rendesen gyönyörű nőalakkal bírnak, csábító dalokkal elbűvölik a hajóst, hogy magukkal a vizek mélyébe ragadják alá, ha szerencsétlenségére valamelyiknek a nedves szüzek közül megtetszett. A russalkis nem más, mint a német nixe vagy nympha, úgy, amint a régi görög mesekörből átvétetett. A nőkultusz a régieknél az érzékiség gyakran legrittább és legkirívóbb alakjával bírt, mint ezt különösen Egyptom és Babylon történetéből tudjuk. A régi oroszok Venusa sem volt jobb vagy különb a szemiták Mylittájánál: áldozatai az erkölcsök legdurvább és legbotrányosabb megsértéséből állottak. A kereszténység itt is sokat javított; a botrányos istennő eltűnt, de neve sok helyütt egész máig föntartotta magát. Lado neve nem ismeretlen az orosz nép előtt, s hogyha nyáron a gabona megérett, a kalászok sárgulni kezdenek, némely vidéken most is összegyülekezik a két nembeli fiatalság s pogánydalokat zeng az ősidőkből, miközben nagy körben tánczot lejt, azután az istennő nevét hangoztatván, eloszlik. Thunmann, Schlözer és mások azt állítják, hogy a távolabb eső elrejtett vidéken lakó oroszok gyakran még most is imádkoznak pogány isteneikhez, kivált nagy veszedelem idejében. Valószínű, hogy a régi istennő neve is azon számos babonáknak köszöni leginkább fönmaradását, melyek mind személyéhez kötvek. Egyike a legsajátságosabb és legelterjedettebb babonáknak a szlávok között ama vérszomjas szörny, vampyr — nevével áll összefüggésben, mely ép oly ismeretes Corsicában és Nápolyban, mint Görögországban és a távol Volga partjain. A vadkoklák délkeleten kiváltképen nevezetes szerepet játszik a szlávok életében. Gyakran láthatni úton-útfélen egy életnélküli halvány emberi alakot heverni, a szív helyén egy kis piros folt vehető észre, ott szívta ki a rémítő szörny a szerencsétlen vérét lassan, cseppenkint, míg nem az elvesztvén öntudatát, összerogyott. A nép erősen hiszi, hogy ez a vadkoklák műve , ki elkárhozva sírjában sem talál nyugalmat s mint egy vészthozó másik. Ahasverus végig kóborolja az egész világot s ha éhes vagy szomjas, forró embervért kerít magának. Egy másik babona a rossz szemek veszedelmes varázsáról szól. Ezt a babonát is közösen bírják a szlávok a déli népekkel. Felettén veszedelmes egy szép gyermeket egy idegennek mutatni, mert ha az a rossz szemmel bir, a puszta tekintete által veszedelmére válik a kicsinynek. A szegényke fogyni kezd, mindig halványabb lesz, míg végre a borzasztó varázs hatása alatt kileheli parányi lelkét. Egy nő, ki érdekes állapotnak örvend, a világért sem tekintene egy férfiú szemei közé, kit annakelőtte még sohasem látott, mert azt hiszi, hogy annak tekintete által még jövendő magzata is boldogtalanná válik. Ez az, mit az olaszok mai occhio-nak neveznek. A papok talán sehol sem bírtak nagyobb és tágasabb szabadalmakkal és befolyással, mint Oroszországban, kivált Nagy Péter czár idejéig, ki hogy minden versengésnek a hierarchia és az uralkodó között véget vessen, azzal vágta ketté a kényes fonalat, hogy magát az egyháznak is egyetlen fejévé tette. Még az említett uralkodó apja Alexej czár gyakran a legnagyobb megaláztatásoknak volt kitéve a nagyravágyó és gőgös papság részéről, mely hatalmát a trón fölé emelvén, a nemzeti gyűléseken nemcsak közvetlen a czárok sorába helyezte magát, hanem elég vakmerő volt kimondani, miszerint az uralkodónak a papság beleegyezése nélkül nem szabad sem háborút kezdeni, sem pedig békét kötni. Ezen rendkívüli hatalom daczára az orosz papság sokáig a legtudatlanabb volt egész Európában, sőt kevés kivételtellel még most is az, habár befolyása jelentékeny csorbulást szenvedett a múlt század kezdete óta, amidőn Nikon patriarka az egyház teljes diadalát készült megülni Oroszországban; fellengős terveit azonban Péter erélyessége következtében egy távol kolostor bűvösében volt kénytelen eltemetni. Természetes, hogy egy ily papság nemcsak nem volt képes a népet a babona sötét ösvényéről világosabb utakra vezetni, ellenkezőleg maga is ugyanazon hibában szenvedett, melyet hivatalánál fogva leginkább orvosolnia kellett volna. Az orosz papság tehát nemcsak nem működött ellene az uralkodó babonának, hanem maga is osztozkodik részvéte által annak káros terjesztésében. Ismeretes az oroszok ellenszenve a faragott képek iránt, melyeket templomaikban semmi szín alatt sem tűrnek meg. Ezen ellenszenv azonban legkevésbé sem gátolja, a festett képeknek sok esetekben rendkívüli tisztelését. Templomaik rendesen telve vannak a legértéktelenebb mázolatokkal, de amelyeknek a hívők tisztelete nem ritkán megfizethetlen értéket kölcsönöz. Különösen híres ezek között az u. n. háromkezü szűz Mária képe, mely a jeruzsálemi kolostorban, néhány mértföldnyire Moszkvától őriztetik és mutogattatik, s melynek eredetét a pópák a következőképen adják elő a jámbor hívőknek. A művész, ki a csodatevő képet festé, egyik napon elkészülvén nagy művével, megmagyarázható örömében elhagyta műhelyét, és mulatni ment az emberek közé. Midőn késő este hazatért, nagy csodálkozással vette észre, hogy a szűz Máriának három keze volt festve a képen , s minthogy azon meggyőződésben volt, hogy ezt a csínt távolléte alatt, valószínűleg irigységből egy festőtársa követte el, tehát odaült s nyugodtan kijavitá a hibát s helyreállitá a megváltó anyjának két kezét. Nehogy azonban újból belopódzhassék valaki szobájába, másnap midőn távozott, jól elzárta az ajtót s az ablakokat. Mily nagy volt azonban bámulata, midőn hazajővén a képen ismét három kéz ölelé át a kis Jézuskát; távolléte alatt tehát ismét megváltozott a kép ... A művész most a szent kereszt jeleit hányta magára s remegni kezdett; de csakhamar visszanyerte bátorságát, s mert még mindig azt hivé, hogy valamely irigye vagy ismerőse az gonosz tréfát vele, másodszor is odaült s még egyszer kijavitá a képet. De a művész csodálkozása nem ismert többé határokat, midőn a harmadik napon felébredvén, újból három kézzel látta maga előtt a szűz képét. A szegény művész nem tudta immár mire magyarázni a dolgot, két véglet között ingadozott, a jó vagy rossz beavatkozása között, és nem tudta, hogy melyikhez hajoljon véleményében ... De most roppant megilletődésére eléje lép maga a mennyei szűz, s így szól hozzá: »Ne javítsd ki többé a képet, mert akarom, , hogy három kézzel rajzoltassam.« S a kép így maradt egész a mai napig, s az oroszok mindenkit hitetlennek nyilvánítanak, ki a szent képhez kötött mese valódiságában kételkedni merészkedik. A keresztelés az oroszoknál rendkívüli szertartások között szokott vala végbemenni, s minthogy ez az általuk különösen fontosnak tartott három szentség között a legnevezetesebb, minden születésűnek és rangúnak újból alá kell magát vetnie, ha az országban állandóan megtelepedni s ott polgári jogra szert tenni óhajt, mely törvény alól tudvalevőleg még a czárnők sincsenek felmentve. Ezen alkalommal a csecsemő, szüleinek vagyoni állapota szerint aranyból, ezüstből vagy ónból egy kis keresztet kap nyakára, melyet puszta testén kell viselnie, s melyet egész életében sohasem szabad letennie. Egykor oly szigorúak voltak ebben az oroszok, hogy ha egy emberi hullát találtak, melyen a keresztségnek eme látható jele hiányozék, azt nem temették el, hanem a legközelebbi szemétdombra vetették. Nem kevésbé sajátszerű szokások uralkodtak sőt uralkodnak némely vidéken még most is Oroszországban a halottak eltakarításánál. Itt is sok a babona és előítélet. Mielőtt a halott koporsóba záratik, hogy végső fekhelyére tétessék, a pápa egy levelet helyez a halott összekulcsolt kezei közé, mely rendesen a kerület vagy vidék legelőkelőbb papjának aláírásával van ellátva s mely bizonyságot tesz arról, hogy a meghalt az egyház törvényei és parancsai szerint élt és halt meg. Ezen levél, mely egyszersmind útlevél gyanánt is szolgált a túlvilágba, közönségesen igy hangzott: »Mi, kiknek nevei alól olvashatók s kik N. N. városának előkelő papjai vagyunk, ezennel kijelentjük, hogy jelen levelünk átadója közöttünk mint keresztény, hiven a görög egyház parancsai szerint élt; s habár több rendbeli bűnöket követett el, mégis meggyónván azokat, tőlünk mindenekért teljes bocsánatot nyert, miután az úr vacsoráját ájtatosan magához vette. Bizonyítjuk továbbá, hogy ezen egykori hívünk a szenteket illőképen tisztelte, imáit rendesen végezte s hogy az egyház által előirt böjtöket mindig szigorúan megtartotta. Minek bizonyságára jelen levelünket kiállítottuk oly őzéiből hogy Szent Péter megpillantván hívünket, annak akadály nélkül megnyissa az örök üdvösség kapuit.« ... Kár, hogy a sok ilyan útlevéllel ellátott vándor közül sohasem érkezett egyik sem vissza, ki fogadtatását elbeszélte volna! Mielőtt a halottat a koporsóba tették, egymásután ellépdeltek előtte barátai és rokonai, s a következő kérdéseket intézték a halotthoz — persze anélkül, hogy azokra választ kaptak volna. »Miért haltál meg? Nem voltál-e helyzeteddel megelégedve? Nem volt-e elég kenyered és pálinkád ? Nem volt-e feleséged elég jó, szép és fiatal ? stb. A temetést pedig még most is nagy halottas tor államköltségen fentartott hidakon és államutakon az általa meghatározandó pontokon az államkincstár javára vámokat szedhessen.« Lichtenstein a vámra nézve fentartja az átalános vitánál felemlített nézetét, azt hiszi ma is, hogy az utvám mellett pro és contra sokat lehet felhozni s mellőzve az utvám alkalmatlanságát és költségességét csak azt jegyzi meg, hogy itt az utvám nem mint az utak javítására szolgáló compensum hozatik be, hogy általa az utak jobb karban tartassanak, hanem pénzügyi szempontból. Ezt az indokolás is elismeri és a pénzügyminiszter a jövő évre fél milliót vett fel a költségvetésbe bevételül utvám czímén. Új indirect adó tehát az utvám. De különben sem fogadná el, mert az eddig elfogadott szakaszban elég útadó van utak és hidak fentartására. Bláth Károly forma tekintetében sem tartja idetartozónak az utvámat, hogy határozhasson az országgyűlés, akar-e új adót elfogadni; az utvámot illetőleg különjavaslatot kellene előterjeszteni. Bethlen András úr. azt hiszi, hogy e törvényjavaslatnál a pénzügyminiszter van érdekelve, mert annak van az utvámból praeliminált fél millióra szüksége, mely hogy befolyjon még egyszer annyit kellene költségekre fizetni. Utvámot máshol nem tart elfogadhatónak csak ott, hol az egyes fontos objectumok költségeinek fedezésére szükséges. Perczel László hozzájárul a §-hoz. Péchy miniszter hosszasabban védelmezi az utvám elvét s külföldre utal, hol mindenütt be van hozva az utvám.. Ugron Ákos ellene szól a szakasznak, LészayLajos bár nem óhajtja az útvámot, de egyes megyei hidaknál megengedhetőnek tartja a vámszedést. Végre a bizottság többsége a 30-ik §, kihagyása mellett szavaz. Ezután a 31-ik §, elfogadtatván, az ülés véget ért. A közgazdasági bizottság ma d.r. Fálk Miksa elnöklete alatt a képviselőház álta hozzáutasított kérvények tárgyalási módozata iránt tanácskozott. Beható eszmecsere után megállapittatott, hogy előbb a magyar gazdák II. országos értekezlete álta kiküldött végrehajtó bizottság emlékirata s azután a II. országos iparosgyűlés központi bizottságának kérvénye tárgyaltassék. Mindkettőre nézve megbizatott Baross Gábor jegyző, hogy azokból egy tanácskozási tárgysorozatot állítson össze, mely úgy az emlékirat mint kérvény főbb pontozatait rendszeresen magába foglalja. Továbbá tekintve mindkettőnek kiváló fontosságát s azon méltán megérdemlő érdekeltséget, a melyek ezek iránt országszerte léteznek, megállapittatott, hogy a tanácskozások gyorsírói feljegyzések mellett tartassanak, s mikor az ügy ér-telte ki VHDját bzcikkOnegik Gozza,köztük is Livooanak meg. Az ülésen a kormány részéről jelen volt báró Kemény Gábor kereskedelmi miniszter, HBC Belgium és a Vatikán. A távirat meghozá kivonatban Frére-Orban belga külügyminiszter beszédét, melyet válaszul egy hozzá intézett interpelláczióra tartott a belga kamarában. A Vatikánhoz való viszony képezte ennek tárgyát. A miniszter ez alkalommal felolvasta az ide vonatkozó, eddig ismeretlen diplomatiai okmányokat is, mikből mi is közlünk alább mutatványokat. Megjegyezzük, hogy a Frére-Orban minisztérium hosszú és heves pártküzdelmek után az ultramontán többség leszorításával 1878. júniusban, vette kezébe, mint liberális kormány, Belgium ügyeit. A miniszter beszéde elején hivatkozott arra hogy IX. Pius pápa szakadatlanul beczerelte az ultramontánokat az ország alkotmánya ellen; ahány belga küldöttség nála járt, azokat örökösen a liberális catholikusok ellen tüzelte, az ország fennálló intézményei ellen ingerelte, így az országban veszett pártdüh pusztított. IX. Pius aegise alatt alapíttatott Brüsselben egy ultramontán lap, mely a legfesztelenebb hangon beszélt mindenről, ami állami és világi. Ezt a volt pápa többször dicséretekkel halmozta el stb. Azonban változott a viszony, mióta XIII. Leo ül a pápai széken. A Frére-Orban által fölolvasott dipl.okmányok elseje az, melyben tudatja a vatikáni belga követtel, hogy a most többségre vergődött párt már eddig is több ízben ellene szavazott a vatikáni belga követi állás föntartásának s a mostani kormány is ez álláspontot ismeri magáénak. Erre nemsokára a miniszter 1878. júl. 26-án kapta a vatikáni követségi titkárnak, ki diplomatiai ügynökkép fungált, következő levelét: Miniszter úr ! Utolsó találkozásomkor az államtitkár ő eminencziájával beszélvén, lapjaink legutóbbi polémiájáról, ő azt mondta nekem, hogy sajnálja és nem helyesli bizonyos katholikus írók által nemzeti intézményeink ellen intézett támadásokat. A bibornok biztosított engem, hogy ő e támadásokra se közvetlenül se közvetve soha a legkisebb fölbátorítást sem adja. Ő eminencziája hozzátette, hogy óhajtja erre vonatkozó érzelmeit önnel tudatni. Én tehát maga az államtitkár által kifejezett óhaj következtében jelentem önnek szavait. E hangnak nem szabad csodálkozást kelteni, mert nem csak a bíbornok személyes meggyőződésének kifejezése, de még sokkal jogosabb hang visszhangja, mely már többféle körülmények közt támadt fel, hogy nemzeti intézményeinkre dicséretet mondjon. — Kérem önt, fogadja el. George Reusens. Franchi bibornok volt akkor az államtitkár; Nina bibornok által lett helyettesítve. 1878 aug. 20-án ő exczellentiájától a következő levelet kaptam: »Róma, 1878. aug. 20. Miniszter ur! Első találkozásomkor az uj államtitkárral közöltem ő eminencziájának Franch bibornok Belgiumra vonatkozó utolsó szavait. E szavak, ön emlékezni fog rá, miniszter úr, rosszalás, valóságos gáncs voltak azok ellen, kik alkotmányunkat megtámadják. Tudatván Nina bibornokkal az elődje által kimondott véleményt, azt gondoltam, megkérdezhetem tőle, osztozik-e emez eszmékben. Ő eminencziája azt válaszolta nekem, hogy személyes érzelmei bizonyára ilyenek, de — tette hoz.7.& — » répával akarok ez iránt beszélni, és legközelebb adok önnek választ. A következő kihallgatáson, vagyis tegnap, a bíbornok azt mondta nekem, hogy e tárgyban csakugyan értekezett a szent atyával. Őszentsége őt a leghatározottabb módon felhatalmazta, biztosítson engem, hogy a nemzeti intézmények elleni támadások a Vatikánnál se bátorításban, se támogatásban nem fognak részesülni és hogy Francchi bíbornok nemcsak személyes véleményt, hanem magának a pápának a véleményét fejezte ki. XIII. Leo hozzátette, hogy óhajtaná, ha új államtitkára ma még ugyanazt a hangot tartsa meg, hogy ő maga már különböző alkalmakkor ajánlotta a katholikusoknak a hazájok törvényei iránti tiszteletet és engedelmességet, hogy ezt a belga katholikusoknak különösen ajánlotta, mert politikai kormányuk a legkedvezőbb a vallásérdekek fejlődésére nézve. — Végül a pápa gondolatait e szavakban foglalta egybe : »E támadások Belgiumon igazságtalanságot követnek el, úgyszintén az egyházon; tehát rosszalni és gáncsolni kell őket.« Ez, miniszter úr, a válasz, melyet Nina bi-