A Hon, 1879. november (17. évfolyam, 263-288. szám)

1879-11-22 / 281. szám

­'.«I#*H mosolyt érdemel. Szaderkényi elmélkedett a nagy hadseregek hátrányáról ; elismerjük, csak hogy a lefegyverzést nem mi kezdhet­jük. Ezt talán még ő sem javasolná. Ebből állott a mai vita ; azt hiszszük a holnapi sem lesz érdekesebb, mert az ellen­zék gyökeresen hamis positióban van.­­ Az osztrák pártok némelyikére új bomlasztó szerkép hat most a véderőjavaslat. A liberálisok klubjából a nagybirtokos képviselők ké­szülnek hír szerint kilépni, a­miért e párt ellene sza­vazni akar e kérdésben a kormány javaslatának. Ugyanezt teszik még az isztriai képviselők is: Vidu­­lich, Lazzarini és Franceschi, kik az említett okon­­ kívül még azért is hagyják oda e pártot, mert nem volt hajlandó beleegyezni bizonyos átmeneti stádium­ba, Isztriának a közös vámterületbe vonását illetőleg. — A phylloxerának hazánkban ijesztő módon történt fellépése folytán Németország eltil­totta a magyarországi szőlőtőke és venyige bevitelét, sőt tilalma arra is kiterjed, hogy a szőlőlevéllel fe­dett gyümölcsküldemények se eresztessenek a német birodalom határain át. A földmivelés-, ipar- és ke­reskedelemügyi miniszter gyümölcskivitelünk érde­kében utasította a törvényhatóságokat, miszerint köztudomásra hozzák, hogy gyümölcskereskedőink a németországi szállítmányok szőlőlevéllel fedésétől óvakodjanak. — A­z u. n. »erdélyi házasságok« el­len a »D. Ztg.« egy magas rangú protestáns theo­­lógustól hosszabb czikket közöl, mely fejtegeti, hogy T­a­a­ff­e grófnak az »erdélyi házasságok« érvény­telenségéről szóló rendelete, úgy mint azt a f. hó 12. és 13 iki lapok közölték, csak hézagos, összefüggés nélküli kivonat lehet logikai, jogi, hazafias és alkot­mányos okokból. A kormány indokolása, hogy most már a kormánynak is kötelességének kell tekintenie rendszabályokhoz nyúlni, hogy ily ál­ házasságok lét­­rejövetelét megakadályozza,minthogy az­­erdélyi házasságok érvénytelenségét legújabb időben a törvényszékek állapították meg, logikailag nincs bevégezve, mert a »rendes tör­vényszékek«, nevezetesen a legfelsőbb törvényszék ily házasságokat sose neveztek törvénytelenül kötöttnek, ha mindkét fél elnyerte a magyar polgári jogot és ily módon esett túl az átalános polgári törvénykönyv ha­táskörén. Csak ha a házaspár nem nyúlt­amaz elő­­vigyázati rendszabályhoz, lett a házasság érvénytelen­nek nyilvánítva. E házasságokat ily sommás módon legális haza­fiúi tekintetekből se lehetett érvényteleneknek nyilvá­nítani, mert az u. n. erdélyi házasságok nagy része a cs. kir. hadseregre esik. Jogi álláspontról is kétel­kedni kell nevezett rendelet valódiságában, mert Ausztriában nem létezik ál-házasság, csak konkubi­­nátus, a magyar részre pedig az osztrák kormánynak nincs befolyása és nem ítélhet ottani jogi cselekede­tek fölött. De népjogilag elismert tény,ahogy Magyar­­országra nézve az u. n. »erdélyi házasságok«, bárhol ütik fel a házas­társak hónukat, époly érvényesek, mint a bécsi szt. István kápolnában kötött házassá­gok Ausztriában. A czikk írója azt hiszi, hogy valamint Magyar­­­­országnak a területén osztrák polgári törvény sze­rint kötött házasságokat érvényeseknek kell elismer­nie úgy Ausztriának is a területén lakó, habár magyar törvény szerint megesketett párokat.­­ A képviselőház közlekedési bi­zottsága ma d. u. 6 órakor folytatta az utak­ról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A kormány részéről jelen volt P­é­c­h­y közlekedési miniszter és Hyeronymi államtitkár. Napirenden volt a tör­vényjavaslat 30-ik §-a mely igy szól: »A közmunka és közlekedési miniszter felhatalmaztatik, hogy az 281 szám. XVII. évfolyam Reggeli kiadás. Budapest, 1879. szombat, november 22. Szerkesztési Irodát Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintugy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok- tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra........................................................... frt 3 hónapra • *•»›‡'*†•'•• 3» 6 hónapra ...................... . • ....12» Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenkint................................1 » A* előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, november 2. A véderő kérdése az országh­ázban. Nem irigyeljük azt az álláspontot, me­lyet az egyesült ellenzék a véderő kérdésé­ben elfoglalt. Az őszinteség oly nagymérvű hiányában szenved az, milyent Szilágyi sem tudott a »bosnyák közigazgatási javaslatra« felhozni. Míg szeptemberben Szilágyi, válasz­tói előtt, feltétlenül szükségesnek tarta a monarchia nagyhatalmi állásának biztosítá­sára a hadsereg jelenlegi létszámát, most fel­tételekhez köti azt; míg Bánhidy azt hirdeti, hogy a létszámot tíz esztendőre kell megsza­vazni, mert csak ez biztosítja a hadsereg szi­lárdságát, a rendszer állandóságát ; addig ma Pulszky, pártja nevében nyújtott be határozati javaslatot, melyben a kérdéssel szoros összefüggésben nem levő feltételekhez köti a létszámnak csak öt évre való megálla­­pítását is; és ha e feltételek teljesítve nem lesznek, akkor kijelenti pártja nevében, hogy csak egy évre hagyja érvényben a mostani hadsereget. No, a­kik ily különböző módon beszél­nek és határoznak, azokkal szemben csak­ugyan jogosult az a kérdés, hogy egészen ko­molyan beszélnek-e vagy nem ? De még jogosultabb e kérdés Pulszky mai indokolásával szemben. Elismerjük, hogy a kormány ellen intézett egyetlen kifakadás leszámításával, tárgyilagos, szakszerű okokat iparkodott álláspontja és követelései mellett felhozni. De mikor demoralizáló hatásúnak mondá a beválthatlan ígéretek tevését és re­mények ápolását , nem vette-e észre, hogy magára és pártjára hívta fel az ítéletet ? Mert a magyar katonai tisztképző intézetek felállí­tásának elhatározásától, az önkénytes intéz­mény gyökeres reformjától, az újonczozás te­rén felmerült hátrányok orvoslásától felté­­t­e­l­e­z­n­i a létszám megállapítását és ennek időtartamát; nem csak tárgyi kapcsolat hiá­nyában való eljárás , de most azonnal any­­nyira teljesíthetlen követelés és remény, hogy ha azonnal átadnák az ő pártjának a kor­mányt, ő sem fogadná el azon határozatokat,­­ egyszerűen a fizikai idő hiánya miatt. És­pedig, hogy csakis ez volt az oka annak, hogy már most elő nem állott a kormány azokkal a reformokkal, azt bebizonyítá ma Szende honvédminiszter, ki a maga őszinte­ségével határozottan kijelenté, hogy mind­azokat a reformokat, melyeket Pulszky érin­tett, a kormány terve is felölelte; sőt azt is kijelenté, hogy épen azon irányban van­nak azok czélba véve, melyet Pulszky jelzett, de mielőtt a két kormány megegyezett volna­­ azokat kitálalni, vagy azoktól a létszám megállapítását feltételezni, valóban lehe­tetlen. Persze, hogy a­ki csak addig gondol, mint Ugron Gábor, az elmondhatja nagy pat­togás közt, hogy tehát a kormány mulasztást követett el, mer­t volt eddig elég ideje az osz­trák kormánynyal megegyezni, hanem ezt csak az hiszi el neki, a­ki nem tudja, hogy­­ Ausztriában két év óta, úgy­szólván, állandó kormányválság van és az új kormány, még jóformán nem is konszolidálódott; ha tehát Szende, már csak hetek múlva is, kilátásba helyezi a jelzett reformokat, ez csak azt bizo­nyítja, hogy a kormány komoly szándéka azokat minél előbb létesíteni. Elismerjük, hogy Pulszky sok hasz­navehető eszmét mondott a reformra nézve. A Ludovika Akadémia fejlesztése és a ma­gyar tisztek kiképeztetésének megkönnyítése, mindnyájunk óhajtása. Hanem ne feledje el Pulszky azt sem, hogy mint hadügyi előadó éveken át megelégedett az eddigi (bár fo­kozatos) fejlődéssel, mert meghajolt a had­ügyi kormány azon érve előtt, hogy egy ma­gyar “katona­tiszti Akadémiára 600 ezer frt kell,­­ különben a hadügyér kész azt felállítni. Az önkénytesi intézmény fejlesztése, a vizsgák megkönnyítése annyira időhöz nem kötött és a létszámmal kapcsolatban nem álló követelés, igaz, hogy Pulszky 4-5 évig elhallgatta a de­­legáczióban és sajtóban az ez iránt felmerült követeléseket, és határozati javaslatára sem volt szükség, hogy a kormány ez iránt reformot helyezzen kilátásba. Érdekes fejtegetésekbe bocsátkozott Pulszky a póttartalékosok és a hadsereg jövő szükségei felett is, az élelmezés javítása, az építkezések és boszniai megszállás költségei czimén, de ezek mind oly dolgok, melyek év­­ről-évre állapitandók meg és ha költségsza­porodást okoznak — más czimeken lehet megtakarításokat elérni, mint az idei nagyszámú szabadságolás is bizonyítja. Tehát e czimen rémképeket rajzolni magunk elé, annál kevésbé indokolt — mert, hogy a­­mostani elhatározásra az befolyással nincs, bizonyítja Pulszky maga , ki talán inkább szaporitná, mint apasztaná a hadsereg létszámát és most is épen pénzbe kerülő reformoktól feltételezte azt, hogy — a létszámot megszavazza. Hanem azt még csak Pulszky sem tudá indokolni, hogy miért öt és nem tíz évre kí­vánja ezt megállapíttatni ? Mi ennek alapja ? Talán a külföld valamely nagy állama bá­torít erre ? Nem ; mert mind állandósítják és szaporítják haderejük létszámát. Talán had­szervezetünk természete engedi meg ? Nem ; mert ez — kifejlődésében — 10—12 évet kí­ván. Talán a dualisztikus szervezet nehézkes­sége, a keleti helyzet bonyodalma javasolja az öt évi fölmondhatást ? Nem. Hát mi ? Hát az — ellenzéki álláspont. Semmi egyéb. A szélbal radikálisabb. Neki nemzeti hadsereg kell — egy évre, Ugrón összeveté az évenkint gyakorolt újoncz megszavazási jogot — a hadsereg létszámának megállapítá­­tásával, és e­z­t sem akará állandósítni, mert ő a­­stabilitásá­t elitéli és abban látja azt, hogy régen e monarchia a reformokkal elké­sett. No, a­ki így fogja föl a reformot, az nem épít soha házat, nehogy a stylusban hátra­­m­aradjon. Ugrón és Szalay kifakadásait a seregre Tisza ma szépen és erélyesen utasítá­­ vissza ; Ugrón hadreformja pedig — csak A „HON“ TÁRCZÁJA. A babona Oroszországban. Irta: dr. Lázár Gyula. A babona nem nem mindig a tudatlanság vagy előítélet szüleménye; gyökerei sokkal mélyebben rej­lenek s nem ritkán a népek ősvallásával és erkölcsei­vel szoros összefüggésben állanak. Mennél tovább áll egy nép ama nyers időktől, előítéletei, valamint ragaszkodása a múltakhoz, annál ritkább esetben nyilvánulnak, annál határozottabb miveltsége és fel­világosodása. Az európai népek között kétségkívül az éjszaki szlávok azok, a csehek és lengyelek kivételével, kik legkésőbb vették fel a keresztséget s kik ennél fogva legtovább megtartották őskoruk ama jellemző saját­ságait, melyek történelmében, valamint társadalmá­ban oly nevezetes szerepet játszanak. A mai Német­ország szívében, a már majdnem egészen elnémetese­­dett szlávoknál a Lausitzban és a szász fejedelemsé­­gekben, de különösen Mecklenburgban és Pommerá­­niában, sőt a birodalmi főváros Berlin közvetlen szomszédságában, még most is számos jelével­ talál­kozunk a régi korlátolt szellemi és erkölcsi világnak, melyek behatóbb kutatások után mind a nagy szláv népcsalád közös tulajdonaikép tűnnek fel s a régi po­­gány idők maradványainak tekinthetők. A tavasz és tél ünnepe, vagy a Ziwa és Smrtnitza, az élet és a halál jelképezése, a "gabona"megérése stb. -itt-ott egész mai napig többé-kevésbé elevenen ületnek meg, mely alkalommal régi pogány dallamok és babonák újból felelevenülnek a nép lelkében, mely­nek nyelvét ugyan sikerült a németségnek meggyőz­nie, de a melynek régi erkölcseit nem vola képes egészen kiirtani. A mecklenburgi erdőségekben még most is ott dühöng a bősz vadász­­otán, csaholó ebektől környezve, különösen viharos téli éjszakákon, a nép ma is hallja a kisérteties zajt, melynek intéző­jétől fél és remeg ; s ha megjelenik a tavasz hirde­tője, a kakuk, a fiatal népség örömdalokat zeng er­dőn, berkán keresztül s naiv kérdésekkel ostromolja a jós hírére vergődött szárnyast. Azonban az ős­szláv szokások és erkölcsök Oroszországban tartották fenn magukat legtovább és legtisztábban, minek oka nem csupán a nép kon­zervatív hajlamaiban, hanem a keleti egyház saját­­szerű tolerantiájában keresendő, mely a babonának sehol sem állja komolyan útját, hol az egyenesen a vallás sarkkövébe nem ütközik. Az orosz még ma is ritkán száll hajóra a nélkül, hogy magát a vizitün­­dérek — russalkij —­ védelmébe ne ajánlaná. Ezen szüleményei az emberi képzelemnek rendesen gyönyörű nőalakkal bírnak, csábító dalokkal elbűvö­lik a hajóst, hogy magukkal a vizek mélyébe ragad­ják alá, ha szerencsétlenségére valamelyiknek a ned­ves szüzek közül megtetszett. A russalkis nem más, mint a német nixe vagy nympha, úgy, a­mint a régi görög mesekörből átvétetett. A nőkultusz a régieknél az érzékiség gyakran legrittább és legkirívóbb alakjával bírt, mint ezt külö­nösen Egyptom és Babylon történetéből tudjuk. A régi oroszok Venusa sem volt jobb vagy különb a szemiták Mylittájánál: áldozatai az erkölcsök leg­durvább és legbotrányosabb megsértéséből állottak. A kereszténység itt is sokat javított; a botrányos istennő eltűnt, de neve sok helyütt egész máig fön­­tartotta magát. L­a­d­o neve nem ismeretlen az orosz nép előtt, s hogyha nyáron a gabona megérett, a ka­lászok sárgulni kezdenek, némely vidéken most is összegyülekezik a két nembeli fiatalság s pogányda­­lokat zeng az ősidőkből, miközben nagy körben tán­­czot lejt, azután az istennő nevét hangoztatván, el­­oszlik. Thunmann, Schlözer és mások azt állítják, hogy a távolabb eső elrejtett vidéken lakó oroszok gyakran még most is imádkoznak pogány isteneik­hez, kivált nagy veszedelem idejében. Valószínű, hogy a régi istennő neve is azon számos babonáknak kö­szöni leginkább fönmaradását, melyek mind szemé­lyéhez kötvek. Egyike a legsajátságosabb és legelterjedettebb babonáknak a szlávok között ama vérszomjas szörny, vampyr — nevével áll összefüggésben, mely ép oly ismeretes Corsicában és Nápolyban, mint Görögország­ban és a távol Volga partjain. A vadkoklák délke­leten kiváltképen nevezetes szerepet játszik a szlávok életében. Gyakran láthatni úton-útfélen egy életnélküli halvány emberi alakot heverni, a szív helyén egy kis piros folt vehető észre, ott szívta ki a rémítő szörny a szerencsétlen vérét lassan, cseppenkint, míg nem az elvesztvén öntudatát, összerogyott. A nép erősen hiszi, hogy ez a vadkoklák műve , ki elkárhozva sírjában sem talál nyugalmat s mint egy vészthozó másik. Ahasverus végig kóborolja az egész világot s ha éhes vagy szomjas, forró embervért kerít ma­gának. Egy másik babona a rossz szemek vesze­delmes varázsáról szól. Ezt a babonát is közösen bír­ják a szlávok a déli népekkel. Felettén veszedelmes egy szép gyermeket egy idegennek mutatni, mert ha az a rossz szemmel bir, a puszta tekintete ál­tal veszedelmére válik a kicsinynek. A szegényke fogyni kezd, mindig halványabb lesz, míg végre a borzasztó varázs hatása alatt kileheli parányi lelkét. Egy nő, ki érdekes állapotnak örvend, a világért sem tekintene egy férfiú szemei közé, kit annakelőtte még sohasem látott, mert azt hiszi, hogy annak tekintete által még jövendő magzata is boldogtalanná válik. Ez az, mit az olaszok­­ mai occhio-nak ne­veznek. A papok talán sehol sem bírtak nagyobb és tá­gasabb szabadalmakkal és befolyással, mint Oroszor­szágban, kivált Nagy Péter czár idejéig, ki hogy minden versengésnek a hierarchia és az uralkodó kö­zött véget vessen, azzal vágta ketté a kényes fonalat, hogy magát az egyháznak is egyetlen fejévé tette. Még az említett uralkodó apja Alexej czár gyakran a legnagyobb megaláztatásoknak volt kitéve a nagy­ravágyó és gőgös papság részéről, mely hatalmát a trón fölé emelvén, a nemzeti gyűléseken nemcsak közvetlen a czárok sorába helyezte magát, hanem elég vakmerő volt kimondani, miszerint az uralkodó­nak a papság beleegyezése nélkül nem szabad sem háborút kezdeni, sem pedig békét kötni. Ezen rend­kívüli hatalom daczára az orosz papság sokáig a leg­tudatlanabb volt egész Európában, sőt kevés kivétel­­tellel még most is az, habár befolyása jelentékeny csorbulást szenvedett a múlt század kezdete óta, a­midőn Nikon patriarka az egyház teljes diadalát ké­szült megülni Oroszországban; fellengős terveit azon­ban Péter erélyessége következtében egy távol kolos­tor bűvösében volt kénytelen eltemetni. Természetes, hogy egy ily papság nemcsak nem volt képes a népet a babona sötét ösvényéről világo­sabb utakra vezetni, ellenkezőleg maga is ugyanazon hibában szenvedett, melyet hivatalánál fogva legin­kább orvosolnia kellett volna. Az orosz papság tehát nemcsak nem működött ellene az uralkodó baboná­nak, hanem maga is osztozkodik részvéte által annak káros terjesztésében. Ismeretes az oroszok ellenszenve a faragott képek iránt, melyeket templomaikban semmi szín alatt sem tűrnek meg. Ezen ellenszenv azonban leg­kevésbé sem gátolja, a festett képeknek sok esetek­ben rendkívüli tisztelését. Templomaik rendesen telve vannak a legértéktelenebb mázolatokkal, de a­melyeknek a hívők tisztelete nem ritkán megfizet­­hetlen értéket kölcsönöz. Különösen híres ezek kö­zött az u. n. háromkezü szűz Mária képe, mely a jeruzsálemi kolostorban, néhány mértföld­­nyire Moszkvától őriztetik és mutogattatik, s mely­nek eredetét a pópák a következőképen adják elő a jámbor hívőknek. A művész, ki a csodatevő képet festé, egyik na­pon elkészülvén nagy művével, megmagyarázható örömében elhagyta műhelyét, é­s mulatni ment az emberek közé. Midőn késő este haza­tért, nagy cso­dálkozással vette észre, hogy a szűz Máriának há­rom keze volt festve a képen , s minthogy azon meg­győződésben volt, hogy ezt a csínt távolléte alatt, valószínűleg irigységből egy festőtársa követte el, tehát odaült s nyugodtan kijavitá a hibát s helyre­­állitá a megváltó anyjának két kezét. Nehogy azon­ban újból belopódzhassék valaki szobájába, másnap midőn távozott, jól elzárta az ajtót s az ablakokat. Mily nagy volt azonban bámulata, midőn hazajővén a képen ismét három kéz ölelé át a kis Jézuskát; távolléte alatt tehát ismét megváltozott a kép ... A művész most a szent kereszt jeleit hányta magára s remegni kezdett; de csakhamar visszanyerte bátor­ságát, s mert még mindig azt hivé, hogy valamely irigye vagy ismerőse az gonosz tréfát vele, másod­szor is odaült s még egyszer kijavitá a képet. De a művész csodálkozása nem ismert többé határokat, midőn a harmadik napon felébredvén, újból három kézzel látta maga előtt a szűz képét. A szegény művész nem tudta immár mire magyarázni a dolgot, két véglet között ingadozott, a jó vagy rossz beavatkozása között, és nem tudta, hogy melyikhez hajoljon véleményében ... De most roppant megil­­letődésére eléje lép maga a mennyei szűz, s így szól hozzá: »Ne javítsd ki többé a képet, mert akarom, , hogy három kézzel rajzoltassam.« S a kép így ma­radt egész a mai napig, s az oroszok mindenkit hi­tetlennek nyilvánítanak, ki a szent képhez kötött mese valódiságában kételkedni merészkedik. A keresztelés az oroszoknál rendkívüli szertar­tások között szokott vala végbemenni, s minthogy ez az általuk különösen fontosnak tartott három szent­ség között a legnevezetesebb, minden születésűnek és rangúnak újból alá kell magát vetnie, ha az ország­ban állandóan megtelepedni s ott polgári jogra szert tenni óhajt, mely törvény alól tudvalevőleg még a czárnők sincsenek felmentve. Ezen alkalommal a csecsemő, szüleinek vagyoni állapota szerint arany­ból, ezüstből vagy ónból egy kis keresztet kap nya­kára, melyet puszta testén kell viselnie, s melyet egész életében sohasem szabad letennie. Egykor oly szigorúak voltak ebben az oroszok, hogy ha egy em­beri hullát találtak, melyen a keresztségnek eme lát­ható jele hiányozék, azt nem temették el, hanem a legközelebbi szemétdombra vetették. Nem kevésbé sajátszerű szokások uralkodtak sőt uralkodnak némely vidéken még most is Orosz­országban a halottak eltakarításánál. Itt is sok a babona és előítélet. Mielőtt a halott koporsóba zára­­tik, hogy végső fekhelyére tétessék, a pápa egy leve­let helyez a halott összekulcsolt kezei közé, mely ren­desen a kerület vagy vidék legelőkelőbb papjának aláírásával van ellátva s mely bizonyságot tesz arról, hogy a meghalt az egyház törvényei és parancsai szerint élt és halt meg. Ezen levél, mely egyszersmind útlevél gyanánt is szolgált a túlvilágba, közönségesen igy hangzott: »Mi, kiknek nevei alól olvashatók s kik N. N. városának előkelő papjai vagyunk, ezennel kijelentjük, hogy jelen levelünk átadója közöttünk mint keresztény, hiven a görög egyház parancsai sze­rint élt; s habár több rendbeli bűnöket követett el, mégis meggyónván azokat, tőlünk mindenekért teljes bocsánatot nyert, miután az úr vacsoráját ájtatosan magához vette. Bizonyítjuk továbbá, hogy ezen egy­­kori hívünk a szenteket illőképen tisztelte, imáit ren­desen végezte s hogy az egyház által előirt böjtöket mindig szigorúan megtartotta. Minek bizonyságára jelen levelünket kiállítottuk oly őzéiből hogy Szent Péter megpillantván hívünket, annak akadály nélkül megnyissa az örök üdvösség kapuit.« ... Kár, hogy a sok ilyan útlevéllel ellátott vándor közül sohasem érkezett egyik sem vissza, ki fogadtatását elbeszélte volna! Mielőtt a halottat a koporsóba tették, egymás­után ellépdeltek előtte barátai és rokonai, s a követ­kező kérdéseket intézték a halotthoz — persze anél­kül, hogy azokra választ kaptak volna. »Miért haltál meg? Nem voltál-e helyzeteddel megelégedve? Nem volt-e elég kenyered és pálinkád ? Nem volt-e felesé­ged elég jó, szép és fiatal ? stb. A temetést pedig még most is nagy halottas tor államköltségen fentartott hidakon és államutakon az általa meghatározandó pontokon az államkincstár javára vámokat szedhessen.« Lichtenstein a vámra nézve fentartja az átalános vitánál felemlített nézetét, azt hiszi ma is, hogy az utvám mellett pro és contra sokat lehet fel­hozni s mellőzve az utvám alkalmatlanságát és költ­ségességét csak azt jegyzi meg, hogy itt az utvám nem mint az utak javítására szolgáló compensum hozatik be, hogy általa az utak jobb karban tartas­sanak, hanem pénzügyi szempontból. Ezt az indoko­lás is elismeri és a pénzügyminiszter a jövő évre fél milliót vett fel a költségvetésbe bevételül utvám czí­mén. Új indirect adó tehát az utvám. De külön­ben sem fogadná el, mert az eddig elfogadott sza­kaszban elég útadó van utak és hidak fentartására. Bl­á­t­h Károly forma tekintetében sem tartja idetartozónak az utvámat, hogy határozhasson az országgyűlés, akar-e új adót elfogadni; az utvámot illetőleg külön­­javaslatot kellene előterjeszteni. Bethlen András úr. azt hiszi, hogy e tör­vényjavaslatnál a pénzügyminiszter van érdekelve, mert annak van az utvámból praeliminált fél millióra szüksége, mely hogy befolyjon még egyszer annyit kellene költségekre fizetni. Utvámot máshol nem tart elfogadhatónak csak ott, hol az egyes fontos objectu­­mok költségeinek fedezésére szükséges. P­e­r­c­z­e­l László hozzájárul a §-hoz. P­é­c­h­y miniszter hosszasabban védelmezi az utvám elvét s külföldre utal, hol mindenütt be van hozva az utvám.. Ugron Ákos ellene szól a szakasznak, L­é­­s­z­a­y­­Lajos bár nem óhajtja az útvámot, de egyes megyei hidaknál megengedhetőnek tartja a vám­szedést. Végre a bizottság többsége a 30-ik §, kiha­gyása mellett szavaz. Ezután a 31-ik §, elfogadtatván, az ülés vé­get ért.­­ A közgazdasági bizottság ma d.­r. Fálk Miksa elnöklete alatt a képviselőház álta hozzáutasított kérvények tárgyalási módozata iránt tanácskozott. Beható eszmecsere után megállapittatott, hogy előbb a magyar gazdák II. országos értekezlete álta kiküldött végrehajtó bizottság emlékirata s azu­tán a II. országos iparosgyűlés központi bizottságá­nak kérvénye tárgyaltassék. Mindkettőre nézve meg­­bizatott Baross Gábor jegyző, hogy azokból egy tanácskozási tárgysorozatot állítson össze, mely úgy az emlékirat mint kérvény főbb pontozatait rendsze­resen magába foglalja. Továbbá tekintve mindkettő­nek kiváló fontosságát s azon méltán megérdemlő érdekeltséget, a melyek ezek iránt országszerte létez­nek, megállapittatott, hogy a tanácskozások gyorsírói feljegyzések mellett tartassanak, s mikor az ügy ér-telte ki VHDját bzcikkOnegik Go­zz­a,köz­tük is Liv­ooan­ak meg. Az ülésen a kormány részéről jelen volt báró Kemény Gábor kereskedelmi miniszter, HBC Belgium és a Vatikán. A távirat meghozá kivonatban Frére-Or­­b­a­n belga külügyminiszter beszédét, melyet válaszul egy hozzá intézett interpelláczióra tartott a belga kamarában. A Vatikánhoz való viszony képezte en­nek tárgyát. A miniszter ez alkalommal felolvasta az ide vonatkozó, eddig ismeretlen diplomatiai okmá­nyokat is, mikből mi is közlünk alább mutatvá­nyokat. Megjegyezzük, hogy a Frére-Orban miniszté­rium hosszú és heves pártküzdelmek után az ultra­­montán többség leszorításával 1878. júniusban, vette kezébe, mint liberális kormány, Belgium ügyeit. A miniszter beszéde elején hivatkozott arra hogy IX. P­i­u­s pápa szakadatlanul beczerelte az ultramontánokat az ország alkotmánya ellen; a­hány belga küldöttség nála járt, azokat örökösen a liberális catholikusok ellen tüzelte, az ország fennálló intéz­ményei ellen ingerelte, így az országban veszett párt­düh pusztított. IX. Pius aegise alatt alapíttatott Brüsselben egy ultramontán lap, mely a legfesztele­nebb hangon beszélt mindenről, a­mi állami és világi. Ezt a volt pápa többször dicséretekkel halmozta el stb. Azonban változott a viszony, mióta XIII. Leo ül a pápai széken. A Frére-Orban által fölolvasott dipl.­okmá­nyok elseje az, melyben tudatja a vatikáni belga követtel, hogy a most többségre vergődött párt már eddig is több ízben ellene szavazott a vatikáni belga követi állás föntartásának s a mostani kormány is ez álláspontot ismeri magáénak. Erre nemsokára a miniszter 1878. júl. 26-án kapta a vatikáni követségi titkárnak, ki diplomatiai ügynökkép fungált, következő levelét: Miniszter úr ! Utolsó találkozásomkor az ál­lamtitkár ő eminencziájával beszélvén, lapjaink leg­utóbbi polémiájáról, ő azt mondta nekem, hogy s­a­j­­nálja és nem helyesli bizonyos katho­­likus írók által nemzeti intézmé­nyeink ellen intézett támadásokat. A bibornok biztosított engem, hogy ő e támadásokra se közvetlenül se közvetve soha a legkisebb fölbáto­­rítást sem adja. Ő eminencziája hozzátette, hogy óhajtja erre vonatkozó érzelmeit önnel tudatni. Én tehát maga az államtitkár által kifejezett óhaj kö­vetkeztében jelentem önnek szavait. E hangnak nem szabad csodálkozást kelteni, mert nem csak a bíbornok személyes meggyőződésé­nek kifejezése, de még sokkal jogosabb hang vissz­hangja, mely már többféle körülmények közt tá­madt fel, hogy nemzeti intézményeinkre dicséretet mondjon. — Kérem önt, fogadja el. George Reusens. F­r­a­n­c­h­i bibornok volt akkor az államtitkár; Nina bibornok által lett helyettesítve. 1878 aug. 20-án ő exczellentiájától a következő levelet kap­tam: »Róma, 1878. aug. 20. Miniszter ur! Első ta­lálkozásomkor az uj államtitkárral közöltem ő emi­­nencziájának F­r­a­n­c­h­­ bibornok Belgiumra vonat­kozó utolsó szavait. E szavak, ön emlékezni fog rá, miniszter úr, rosszalás, valóságos gáncs voltak azok el­len, kik alkotmányunkat megtámadják. Tudatván Nina bibornokkal az elődje által kimondott véleményt, azt gondoltam, megkérdezhe­tem tőle, osztozik-e emez eszmékben. Ő eminencziája azt válaszolta nekem, hogy személyes érzelmei bizonyára ilyenek, de — tette hoz.7.& — » répával akarok ez iránt beszélni, és leg­közelebb adok önnek választ. A következő kihallgatáson, vagyis tegnap, a bí­bornok azt mondta nekem, hogy e­ tárgyban csak­ugyan értekezett a szent atyával. Ő­szentsége őt a leghatározottabb módon felhatalmazta, biztosítson engem, hogy a nemzeti intézmények elleni támadások­­ a Vatikánnál se bátorításban, se támogatásban nem fognak részesülni és hogy F­r­ancchi bíbornok nem­csak személyes véleményt, hanem magának a pápá­nak a véleményét fejezte ki. XIII. Leo hozzátette, hogy óhajtaná, ha új államtitkára ma még ugyanazt a hangot tartsa meg, hogy ő maga már különböző alkalmakkor ajánlotta a katholikusoknak a hazájok törvényei iránti tisztele­tet és engedelmességet, hogy ezt a belga katholiku­­soknak különösen ajánlotta, mert politikai kormányuk a legkedvezőbb a vallásérdekek fejlődésére nézve. — Végül a pápa gondolatait e szavakban foglalta egy­be : »E támadások Belgiumon igazságtalanságot kö­vetnek el, úgyszintén az egyházon; tehát rosszalni és gáncsolni kell őket.« Ez, miniszter úr, a válasz, melyet Nina bi-

Next