A Hon, 1880. január (18. évfolyam, 1-27. szám)
1880-01-16 / 14. szám
14. szám. 18-ik évi folyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1880. Péntek, január 16. Szerkesztési Iroda , Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illtő miadea köalsmány a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vitása» HIRDETÉSRE szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivzifib* (Barátok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. H3adóSZlVTatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dijt Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .......................................................... 2 írt 3 hónapra.................................................................. * 6 hónapra ................................................................12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint...........................................1 » Az előfizetés az év folytán minden napban megkezdhető, de ennek bármely napjá ,ténik is, mindenkor a hó első napjától számitk. m Budapest, január 15. Azon rémes éjszakák után, melyeket a magyar főváros legközelebb átélt, azt hinné s azt várná az ember, hogy bármi néven nevezendő pártlap, mely Budapesten megjelenik , kivált ha a tekintélyesebbek és mérvadók közé számíttatja magát , nem lesz más szava az utczai harczokhoz és brutális jelenetekhez, mint egyfelől a határozott kárhoztatásé és másfelől a csillapításé. Legkevésbé pedig azt várná az ember, hogy ily nagy mérvben izgalmas viszonyok között eszébe jutna még valamely politikai lapnak: az utczai véres eseményekből politikai tőkét csapni, az egész felháborító mozgalom ódiumát az ország kormányának nyakába zúditni s az egésznek az élét a kormány ellen fordítani. És pedig mégis úgy van: szélsőbaloldali lapok kormányt.A.. a »rendszert« akarják felelőssé tenni a tttr- Péntekért, ha ez az, amit mi lelkiismeretlen, s az illegálisabb fegyvernek mondunk. Annak is kell, hogy határa legyen, hogy meddig és miből lehet politikai fegyvert kovácsolni. Hanem hát előttük háttérbe kell szorulni minden magasabb országos érdeknek és tekintetnek, a párttekintet előtt; politikai fegyvert kovácsolnak ők az utczai szenvedélyek pokoli tüzénél is. Pedig még ha igazuk volna is, — mint ahogy nincs — annyi megfontolást és higgadtságot meg lehetne tőlük várni és követelni, hogy bűnbak csinálási politikájukkal várjanak még legalább addig, míg Magyarország fővárosában helyre áll a rend és nyugalom s ne dobjanak uj üszköt a még izzó-tomboló kedélyek közé. Hát ha csakugyan szivükön van, hogy Budapesten véget érjenek már egyszer a krawallok és zendülések, azt hiszik, hogy konferálnak a nyugalom és békesség helyreállításához, midőn igazolni igyekeznek azt, amit másfelől kárhoztatnak ? Midőn, a , feldübhödt népszenvedélyeknek új czéltáblát mutatnak ! "Hát hogyan várhatunk higgadtságot és mérsékletet az utczai felbőszült és vérszemre kapott csőcseléktől, ha még azok is örökösen, még a legkritikusabb pillanatokban is, a szenvedélyekre, gyűlöletre, elégületlenségre apellálnak, kiktől méltán meg lehetne várni, hogy át vannak hatva a hivatásukkal járó felelősség érzetétől? Valóban, ha van valamelyrendszerinek része ama sajnos mozgalmakban, melyek, úgy látszik, még mindig nem akarnak megszűnni, nem a legkisebb ijsze^x^LJiBa. » Rendszer« -nek. sáhifliiTévekftn át a folytonos heczczelésből, izgatásból s a szenvedélyek felszitásából álleges. Nem örömest hivatkozunk idegen lapok véleménynyilvánítására a magyar közügyekről, még ha az pártszempontból elégtételül is szolgál nekünk, de igaza van egy bécsi lapnak, midőn a magyar ellenzéki sajtóról azt állítja, hogy »hivatásszerűleg kereste és űzte a skandalumokat.« M armint» Uláírv h°gy egy szélsőbaloldali lapban intonálják már a »forradalom« hangját. Hz~már nem is mérséklet-mang: ez bűn! Lassan urak, azzal a » forradalom ” szóval! Az nem a titokatokra s nem a ti szájatokba való. Ahhoz különb emberek kellenek. Ti legfölebb csak utczai zavargásokat idézhettek elő; s bár ezek is eléggé sajnosak, mielőtt kinyomatnátok a »forradalom« szót, — előbb aludjatok rá egyet. Ennek a szegény nemzetnek nem is hiányzik egyéb a boldogságához, csak az, hogy forradalom legyen! — Aaéi&. jazt. .mostdjull, hogy a »forradalomnak« nevét hiába föl ne — A szerzői tulajdonjog biztosi- I tása tárgyában összehívott enquetema d. u. 5 órakor Pauer igazságügyminiszter elnöklete alatt tartott harmadik ülésében folytatta az akadémia által szerkesztett javaslat részletes tárgyalását. A javaslat 5. §-a, mely szerint bitorlásnak tekintendő az oktatás vagy mulatás czéljából tartott előadásnak a szerző engedélye nélkül való gépi többszörözése, továbbá egy olyan kiadás, melyet a szerző vagy kiadó, a köztük fennálló szerződés ellenére eszközöl ; végre valamely műnek a kiadó által több példányban készíttetése, mint amennyihez szerződés szerint joga van — az enquéte által elfogadtatott. A rajzok többszörösítése iránti intézkedés a javaslat más helyén fog létezni. Az értekezlet ezután áttért a javaslat 5. §-ára, mely az iróiművek fordítás elleni védelméről szól. Az e §-ban foglalt intézkedések fölött az átalános vita nem fejeztetvén be, folytatása a jövő ülésre halasztatott. Ezúttal megállapodás nem jött létre. — Katonai vasút Boszniában. Banjalukából érdekesen írja le egy mérnök a banjalukado berlini vasút történetét. E vasút, úgymond, rendes vágányú, 102 kilom. hosszú vonal Ivarska, Omarska, Priedor és Novi állomásokkal. A pálya ,1871—73- ban épült ki s adatott át a forgalomnak. De még az üzleti költséget sem fizette ki. Ezért midőn a zavargások Boszniában kitörtek, az üzlettel a vonalon felhagytak. Sem az épületeknek, sem a pályatestnek 3 éven át nem volt gondozója. Az épületeket csakhamar elfoglalták a felkelők s ami vasat vagy egyéb elvihetőt csak felszedhettek, azt el is hordták, így három év alatt teljesen tönkre ment a vasút. 1878. szeptember közepén jutott a kormánynak eszébe, hogy e vasutat helyre kellene állítani. A nehéz munka oly időben kezdetett el, midőn hasonló munkálatokat beszüntetni szokás. De azért a katonák feladatuknak megfeleltel. S már 1878. decz, elkészült a banjalukapridori rész és az egész vonal 1879. márcziusban adatott át a forgalomnak. Megjegyzendő, hogy a vonatok eleinte csak igen lassan közlekedhettek, de a pályatest folyton javíttatott s most a vonatok már a rendes sebességgel járnak, s az egész üzlet a katonaság kezében van, a mint hogy a helyreállítási munkálatokat is azok végezték. — Az erdélyi vizkárosultak javára szándékozik — mint a bukaresti „Románul* értesül, — több román előkelő hölgy a fejedelemasszony védnöksége alatt két ünnepélyt rendezni. Az egyik ünnepély, egy az előkelő hölgyek és művészek közreműködése mellett és a nagy színház termében tartandó hangversenybőlfog állni; a másik ünnepély egy szintén a színház termében tartandó gyermek bál leend. — Az urhölgyek, kik közreműködésükkel a nemes vállalkozást elősegítik, mindnyájan nemzeti öltönyben fognak megjelenni. A fejedelemasszony látogatásával fogja az ünnepélyeket szerencséltetni. — A maczedóniai bolgár notábelek kérvénye, melyet a nagyhatalmak képviselőihez küldöttek, igy hangzik: »Exczellencziád! A rossz adminisztráczió folytán Maczedónia helyzete egyre tűrhetetlenebb lesz. Lopások, fosztogatások, gyilkolások, visszaélések és min t „HON“ TÁRCZÁJA. Akik kétszer halnak meg. Regény. Irta : Jókai HÓT. Első rész: A „Tegnap.“ (9. Folytatás.) Zaiborák. Az útibiztos ugyan nem várt a szolgabiróra a keresztútnál; azt üzente, hogy ő se nem bagoly, se nem denevér, se nem bakter, hogy éjszaka járjon utakat, hidakat vizsgálni; holnap is nap lesz, majd compareál reggel. Illavay nem káromkodott; belátta, hogy az útibiztosnak egészen igaza van : öreg, köhögés az ember, meghűthetné magát a deres őszi éjszakán ; az is igaz, hogy a »diurnum« neve »napi dij« — ha éjjel is kellene érte szolgálni, akkor diurnumnocturnum volna; csak magára vette azt a munkát is: a szolgabiró ezermester. Összeszedett valami tizenhat fejszés embert, szekérre rakta őket s megindult maga az utat megvizsgálni, a melyiken Görömbölyi dandárjának végig kell vonulnia. Az ut a hegyek között hol felhág, hol alászáll, nem megy az máskép ebben a görbe országban; a völgyben hidak is vannak, kisebbek, nagyobbak, hegyi patakok fölé építve ; azok bizony fából vannak, s megesik rajtuk, hogy egy-egy gerendájuk korhadt; de abban nem az utibiztos a hibás, hanem a szó, hogy minek őrölte meg. A helyett aztán másikat kell oda hevenyészni: kiadja az erdő. Egy pár fejszés ember hátra marad s reggelig ki lesz pótolva a hiba. A vármegye csinált útja az egész karannói völgyet úgy osztja kétfelé, hogy a legigazságosabban az egyik oldalát a Temetvényi grófok, a másikat az Opatovszkyak uradalmai határozzák meg. Itt nincs több földesur ennél a kettőnél a napi és éjszakai járóra. Az egyik uradalomnak a szélét az óriási vadaskert sodronynyal befont palánkozata jelöli meg: ez a Temetvényieké, az átelleni erdős hegyhát az Opatovszkyaké. Ennek a vadaskertjével újabb időben felhagytak ; a szarvasokat, vadkanokat kipusztították, amikért az öreg Opatovszkynak, csak a parasztok vetéseiben tett kártételek czime alatt, évenkint negyvenötvenezer forintot kellett kifizetni. Drága vadpecsenye volt! Most a helyett fürészmalmok dolgozzák fel az erdőt, hamuzsirfőző telepek ritkítják a hozzájárulhatlan vadonrészt. A laposok irtványain pedig majorságok települtek le. A makkot szelíd sertésbordák legelik fel s a szarvascsordák helyén birkanyáj legelész. Mindezek Illavay Ferencz gondnoksága alatt változtak már meg ekkér. Az országút a mély völgyből a hegygerinczre kígyózik föl, s ott azután egy darabon a hegyoldalba vágva vonul tovább; egyik oldalán a meredek sziklafal, másikon egy szédületes lejtő, tele nőve bozóttal, galagonya, som, veresgyűrű, összegubanczolva tarkállik, mint egy csodaszőnyeg végig az egész völgyvágányban: az őszi dér varázsecsetjétől sárgára, pirosra, lilaszínre festve, közte a rikító zöld borókacserje. Út nem vezet e völgybe sehonnan: rókának, vadkannak való menedék az. Az út közelében az Opatovszky részén látszik az utolsó irtás. Egy-egy óriási szálfa még ott van hagyva mutatónak, szerteszét töveikből kiforgatott tüskök hevernek, amiket feldarabolni nem érte volna meg a napszámot. Egy hosszú sor ölekbe rakott keményfa áll, mint meganynyi sáncz az út mellett, a magasra felnőtt virnáncz és páfrán bizonyítja, hogy régen ott állhat. Ezen a helyen van egy kőhíd. Arra szolgál, hogy a bérezek közül lerohanó záporáradatot keresztül bocsássa. Az idén egészen benőtte e hegyi árnak még a medrét is az iszalag, jeléül, hogy itt nem volt felhőszakadás a nyáron. Ez volt az utolsó híd, amit még meg kellett vizsgálni. Itt már nem volt több embere Illavaynak háromnál. Azok közül egynek volt fejszéje, a másiknak kőtörő vasrudja, a harmadiknál volt a fáklya. Azonkívül volt a hajdú, rendes fegyverzettel, neki magának is volt dupla puskája. A kőhídnál leszálltak. Felül minden rendben volt, de arról is meg kellett győződni, hogy alól a hídbolthajtásokon nincs-e valami hiba? nem kell-e annak is valami apostol? Elől ment a fáklyás ember, utána a hajdú a puskával, nyomukban a két munkás. Jó volt az óvatosság, ilyen helyeken dúvadak is tartózkodnak. — Hahó ! ki az ? kiálta el magát a fáklyavivő. — Add meg magad ! rivallt a hajdú. — Mi van odalenn ? kérdé a szolgabiró. — Egy embert találtunk itt. — Hozzátok fel. __ Drótos tót vala. Öles, izmos férfi. Viselete olyan, mint a többieké : ez nem változik a divattal. Hosszú, összecsapott haja a vállait verte s elől a szeméig lógott, egész arcza borotválva volt, mint fajtájáé szokott lenni, jó borostásan. A hajdú a nyakát fogta, a két munkás a két kezét, úgy hozták elé a híd alól. Az ember úgy tett, mintha részeg volna. Tartani kellett, hogy el ne dűljön. — Mit csinálsz ott a híd alatt ? Felelet helyett elkezdett az ember dalolni. Hiszen megteszi azt a jót, hogy dalol, mikor jól be van pálinkázva, hanem ennek a dalra fakadása gyanús volt. Amint rákezdte a nótáját, azon hasábfarakások mögött valami halk recsegés lett hallható, mintha emberek osonnának el a targaly között. — Mi zörög ott ? Felelj! kiálta a drótosra a szolgabiró. Arra az abbahagyta a dalolást s együgyü meghunyászkodással a félvállára húzva a fejét, mondá nevetve: — Hát bizonyosan disznók .... a rögtön talált is egy ahhoz való nótát, torkaszakadtából üvöltve, »hej szvinya, szvinya! Dobre varuj doma!« (»Hej disznó, disznó! jóra várnak otthon!«) Illavay kilőtte a puskája egyik csövét az ölfák felé , arra aztán sebes rohanássá vált az előbbi zörej, mintha öt-hat ember menekülne a bozótba. Oda utánuk menni nem lett volna okos gondolat. — Vizsgáljátok meg ennek az embernek a szeredáját, meg a többi motyóit. Legelőször is egy nagy éles kés került elő belőle. — Mire való ez a nagy kés ? — Hát csak bizony szalonnát megenni. Azután a mesterségéhez való mindenféle szerszámok között találtak egy csomó tolvaj kulcsot. — Hát ezekkel mit szoktál enni ? — Csak lesz ez olyan bolondság, czifraság, hogy zörögjön, mikor az ember tánczol. Tót embernek nincsen sarkantyúja. Azután a batyuból előkerült egy felmetszetlen kenyér. A hajdú azt súlyosabbnak találta, mint amilyen a közönséges kenyér szokott lenni s felmetszette az öreg késsel. Hát abból meg előkerült egy kétcsövű pisztoly. — Furcsa beszeket hord ez magával! Hát ez meg tán kenyérennivaló ? Hozzátok csak ide azt a fáklyát, hadd nézek a szeme közé! Az egyik munkás odavilágitott a drótos arczába a fáklyával. Arra egyszerre kiáltott fel a szolgabiró is, meg a hajdú is. — Ohó ! Hisz ez Zsiborák! A fogva tartott mérgesen dobbantott a lábával s daczosan fölvetette a fejét. — No hát, Zsiborák! — Te vagy az zsivány! aki kétszer törtél ki már a börtönből, no most harmadszor, hogy a kezemre kerültél, fogadom, hogy nem illansz el egykönnyen. — Illavay e szóknál maga is mellen ragadta a drótost. — Semmi zsivány! semmi megszöktél, pattogott vissza Zsiborák. Vagyok spión. Van nekem passzusom magyar generálistól. — Miféle generálistól? Zsiborák egy pillanat alatt kiszabadítá az egyik öklét a fogva tartó munkás markaiból. A nyakán volt neki egy nagy flastrom, ami alatt valami undorító tályog látszott lenni, azt hirtelen lekapta onnan: — nem volt az alatt semmi daganat, hanem egy sokrét összegyűrt papír: »itt van a generális paszusa,« szólt, odanyujtva azt a szolgabirónak , s azzal önkényt nyujtá a kiszabadított kezét a hajdú elé, a ki hirtelen gúzsba facsarintá mind a kettőt. — Majd mindjárt eleresztetek ti engem. Csak hadd olvassa a szolgabiró a generális levelét. Csakugyan Görömbölyi kormánybiztostól volt menlevele Zsiboráknak, ki azt, mint általa megfogadott tábori kémet mindenkinek, halálbüntetés terhe alatt, védelmébe és oltalmába ajánlja. — No ugye? henczegett a drótos. Ott van ugye ? Majd ád nektek a generális, azért, hogy a spionját elfogtátok. Lesz nektek ne mulass. — Hát hiszen épen oda készülünk hozzá. Téged is oda viszünk, Zsiborák, ne busulj. — Motozzátok meg csak a szókmókjait. A hajdúnak nagy gyakorlata volt már ebben. A magyarországi proletár nem sansculotte, hanem inkább tropdeculotte, tele van rejtekzsebekkel: innen egy írószer, amonnan egy aczélráspoly meg egy-egy bevarrt aranypénz kerül a holdfényre, utóljára a bocskort is lebontják, annak a kettő választható talpbőre meg egy egész archívum. A szolgabiró átnézte a rejtekükből előszedett iratokat. — No Zsiborák. Most már csakugyan engedőlmet kell tőled kérnem, hogy ilyen civil fogságba juttattalak. Mert te a katonai bíróság elé tartozol. Derék spiőn vagy te. A magyar hadsereg állapotjait jegyezted fel. Tegyétek farkasgúzsba, aztán dobjátok fel a szekérbe. (Folytatja következik.)denféle erőszakoskodások ijesztő módon szaporodnak A keresztyének által elfogott és a hatóságoknak kiszolgáltatott gonosztevők nem csak meg nem bűntetteinek, hanem mindjárt szabadon bocsáttatnak s ezek oly tények, melyeknek következménye a közrend még mélyebb megrenditése. A biztosság teljesen eltűnt. A hatóságok mindig vétkes részrehajlást tanúsítanak, mely annál sajnálatra méltóbb, minthogy ez által egyrészt a szultán nagylelkű akaratának ellenmondatik és másrészt az átalános bizalom minden támpontja elvonatik. Ez állapotok az ügyeket megakasztották és minden munkát lehetetlenné tettek. A fényes porta a berlini szerződés 23. czikke által kötelezte magát : Macedóniában és a birodalom minden tartományában reformokat vinni keresztül, és hogy az e reformok tervezetére kinevezendő bizottságokban a helyi elem legyen túlnyomóan képviselve. Támaszkodva egyrészt a porta által elvállalt eme kötelezettségre és másrészt számítván a műveit hatalmak igazságosságára, kik szívükön hordják a keleti nemzetek javát, bátorkodunk exczellencziádat tisztelettel kérni, hasson oda a császári ottomán kormánynál, hogy oly állapotoknak vetessék meg alapra, melyek alkalmasak a békét és biztosságot Macedóniában helyreállítani. Ehhez mindenekelőtt a nemzetközi szerződés nevezett 23. czikkének valósítása szükséges, de a tartomány keresztyén elemének tényleges támogatásával, mely a jelenlegi zavarok alatt legtöbbet szenved. Alázattal kérjük exczellencziádat, figyelmeztesse a portát dicső kormánya nevében, hogy nevezetesen a debrai, orchidai, kosturskai, lerinskai, bitolji, wodenskii, melniki, lerresi, drámai, dorianai, veleszi, skopljei, palankai, djumajai és sippei kerületek bolgár lakosságának engedtessék meg, hogy a reformbizottságba képviselőket küldjenek. (Következik 102 aláírás.) — Bécsi lapok a budapesti tüntetésekről. A mai összes bécsi lapok a már négyj nap óta tartó budapesti utczai zavargásokról írnak s természetesen mind elítélik. A »Fremdenblatt« azt mondja, hogy e botrányok, ha nem érnek gyors véget, képesek az ország »erkölcsi hitelét megingatni.« A tüntetéseket — mondja e lap — elsősorban a radikális sajtónak kötelessége megakadályozni, mert most az a mag kel ki, melyet ők vetettek el. Végül így végzi czikkét: »Számos ferde állapot, melyek a jogi állam fogalmával össze nem egyeztethetők, jönnek most Magyarországon napvilágra. Nem lehet kételkedni, hogy a fejlődésre képes magyar állam azokat nem fogja legyőzni, de ezek gyógyítását elsősorban a sajtónak és a törvényszéknek kell átengedni.« A törvényszéknek mindenkivel éreztetnie kell hatalmát, hogy a törvényesség határát átlépi. A »Presse« egy budapesti levelében az uralkodó izgatottság okozójának, a »Függetlenség«ben garázdálkodó bandát tartja s azt mondja: »Majtényi ostoba golyója nagyon kapóra jött ama bandának; ennek köszönheti, hogy van ügyének egy vértanúja s most frisen és vígan dologhoz lát.« — A »N. fr. Pr.« is azt mondja, hogy ma a budapesti vérengzések Verbovay barátjainak és a legszélső párt faiseurjeinek a műve, nem lehet eléggé elitélni, mert eltekintve az abban rejlő lelkiismeretlenségtől, hogy fegyveres hatalommal könnyelműen konfliktus provokáltatik, ily események rendezői öntudatosan vagy öntudatlanul visszafelé, sőt maga a reakczió mellett dolgoznak. A »D. Zg.« magukhoz az utczai tüntetésekhez nem sokat szól, csak átalában lamentál állapotaink fölött. Az ellenzékre azt mondja, hogy »a botrányokat hivatásszerűleg űzi« és az egész dolgot az országgyűlés elé tartozónak véli. A külügyi albizottság jelentése. A magyar delegáczió külügyi albizottsága tegnap tárgyalta és változatlanul el is fogadta a Bak Miksa, mint előadó által szerkesztett jelentést, melynek átalános részét alább közöljük. Foglalkozik ez a monarchiának Szerbiához és Németországhoz való közgazdasági viszonyaival, melyek tekintetében a jelentés épen nem ad kifejezést az albizottság megelégedésének ; de tekintve az erélyt, melyet Haymerle báró a konok s elbizakodott Szerbiával szemben tanúsított és tanúsít; másfelől tekintve a meghitt baráti és szövetségesi viszonyt, melyben monarchiánk a német birodalommal él, a legjobbat remélhetjük. A jelentés átalános része, melynek a Szerbiát illető határozott férfias hangját csak helyeselhetjük, a következő: »A külügyi albizottság, mielőtt a közös külügyminisztérium 1880-ra szóló költségvetésének tárgyalásába bocsátkozott volna, kötelességének vélte, lehetőleg tájékozást szerezni magának úgy az átalános politikai helyzetre, mint némely oly kérdésre nézve, melyek az osztrák-magyar monarchiát, különösen pedig Magyarországot közelebbről érdeklik. Azon lekötelező előzékenység és teljes elismerésre méltó nyíltság, melylyel a t. külügyminiszter úr a hozzá intézett kérdések mindegyikére a kívánt felvilágosítást megadni szíves volt, tetemesen megkönnyíté az albizottságnak ama kötelesség teljesítését. Az átalános európai helyzetet illetőleg ugyanazon szavak, melyekkel ő cs. és ap. kir. felsége az országos bizottságok jelen ülésszakát megnyitni méltóztatott, valamint a külügyminiszter úr részéről tett nyilatkozatok is nem tüntetik fel alapnélkülinek azon reményt, miszerint az európai béke megzavartatni nem fog és habár a területi viszonyok némely módosításai Keleten, melyek a berlini szerződésben meg lettek állapítva, az érdekelt vidékek lakossága közt uralkodó izgatottságnál fogva, talán komolyabb nehézség nélkül keresztülvihetők nem lesznek, az albizottság a külügyminiszter úr nyilatkozataiból azon megnyugtató meggyőződést merítette, miszerint a külügyi kormány ama bonyodalmakat nem tekinti olyanoknak, melyek monarchiánk beavatkozására, vagy akár csak rendkívüli elővigyázati rendszabályokra okot szolgáltathatnának. A mi a monarchiánkat közelről érintő egyes kérdéseket illeti, az albizottság elsősorban azokkal foglalkozott, melyek a monarchiánk és Szerbia közti forgalmi és kereskedelmi viszonyokra vonatkoznak és bármennyire legyenek is figyelembe veendők azon okok, melyeket a t. külügyér úr mindkét, kérdés hátramaradottságának igazolásául felhozott, azért nem kevésbé sajnálatos azon tény, melyet az albizottság ezúttal is konstatálni kénytelen, hogy t. i. sem az egyik, sem a másik ügy nemcsak hogy a megoldáshoz közel nem áll, hanem még alig lépett túl a kezdetlegesség stádiumán. A vasúti összeköttetés dolgában monarchiánk és Szerbia közt úgy a jogok, mint a kötelezettségek a berlini szerződés és az 1878. július 8-ai konventió által szabatosan és kétségbevonhatlanul vannak megállapítva. Szerbia a berlini szerződés alapján nyert új területettel együtt az előbbi birtokostól átvette annak a vasutak körüli minden kötelezettségét is, a július 8-ai konventióban pedig határozottan és feltétlenül arra kötelezte magát a szerb fejedelemség, hogy 3 év alatt az ama konventióban részletesen megjelölt vasúti vonalakat ki fogja építeni. Azóta másfél év folyt le és az ügy ma ott áll, ahol a konventió megkötése pillanatában állott, mert az 1879. év nyarán Alimpics tábornokkal Bécsben folytatott tárgyalások eredménye a gyakorlatban semmi, miután a külügyér úr által előterjesztett okmányok tanúsága szerint a szerb kormány ama tárgyalásoknak kötelező erőt tulajdonítani nem akart. Amily kevéssé megfelelő magae tényállás a monarchia érdekei szempontjából, émoly kevéssé felelt meg a szerb kormány eddigi eljárási módja azon tekinteteknek, melyeket a monarchia a maga nagyhatalmi állásának szempontjából méltán megkövetelhet és az albizottság ennélfogva csak osztatlan tetszéssel és feltétlen helyesléssel üdvözölhette azon szilárdságot, melylyel a külügyi kormány le az utolsó időig, a monarchiának úgy érdekeit, mint méltóságát Szerbiával szemben hangsúlyozta, megértetvén ez utóbbival azon felfogásnak téves voltát, mintha Szerbia igenis feltétlen és háborítatlan birtokában maradhatna mindazon területi és egyéb előnyöknek, miket ő a berlini kongressusnak és ott elsősorban a magyar-osztrák diplomatia támogatásának köszönhet, de egyoldalúan kivonhatná magát azon kötelességek alól, melyeknek megrövidítetlen teljesítése amaz előnyök élvezésének és megtarthatásának elengedhetlen feltételét képezik. A vasúti kérdéssel kapcsolatban, de ennél ha lehet még kedvezőtlenebbül áll a Szerbiával kötendő kereskedelmi szerződés isre, mert e tekintetben még — habár nem kötelező, de legalább az ügy érdemét felkaroló megbeszélésekről sincsen szó és azon negatív nézeten kívül, miszerint Szerbia irányában a külügyi kormány sem a teljes vámegyesülést, sem a legtöbb kedvezményezési viszonyt kívánatosnak nem tartja; valamint azon inkább elodázó véleményen kívül, miszerint a vasúti kérdés megoldása előtt a kereskedelmi szerződés ügye érdemlegesen nem tárgyalható, a kormánynak e tekintetbeni pozitív szándéklatairól az albizottság tudomást nem nyerhetett. Mily káros a monarchia, különösen Magyarországra nézve e két nagyfontosságú kérdés ilyetén állása, az bizonyításra nem szorul. Fel is teszi az albizottság a külügyi kormány belátásáról, miszerint e helyzet hátrányait teljesen felismeri és annak megváltoztatását legkomolyabb törekvései tárgyává teszi. Amennyiben az ő ebbeli akciójának úgy a vasúti, mint a kereskedelem-politikai téren egyedüli alapját és nélkülözhetlen előfeltételét csakis a két országos kormány közti részletes és szabatos megállapodások képezhetik, bizton feltehető és el is várandó e kormányok kötelességérzetétől, miszerint ezen alap, amennyiben eddig még nem jött volna létre, legrövidebb idő alatt meg fog teremtetni. Szerbiával szemben pedig, melynek hozzájárulásától a kedvező megoldás lehetősége függ, a külügyi kormány remélhetőleg, mint eddig, úgy ezentúl is, minden körülmény közt meg fogja találni azon nyugodt, de tántoríthatlan erélyt, mely a jog önérzetéből meríti erejét, támaszát pedig annak tudatában leli, miszerint ama jog gyakorlati érvényesítésére a kellő eszközök soha hiányozni nem fognak. Az albizottság keblében beható megbeszélés tárgyát képezte azonkívül a monarchánk és a német birodalom közt fennálló viszony, mégpedig nem annyira azon szoros értelemben vett politikai viszony, melynek bensősége már most a trón felől is ünnepélyesen lett megerősítve és melyet a lelépett külügyminiszter nagybecsű örökségkép hagyott utódára, hanem inkább azon visszahatás, melyet ezen politikai viszony a két monarchia közgazdászati érdekeire gyakorol. Az albizottság sem újat nem mond, sem diplomácziai titkot nem árul el, midőn konstatálja, hogy az elért eredmények e téren sem feleltek meg sem a politikai intimitás által jogosan felfokozódott várakozásoknak, de még az osztrák-magyar monarchia szerényebben felfogott és semmi körülmények közt fel nem áldozható érdekeinek sem. 1878. óta a monarchia kereskedelmi és forgalmi viszonya Németország felé a hány változást, ugyanannyi rosszabbulást mutat reánk nézve és ma oly állapothoz jutottunk el, melynek egyedüli kedvező oldalát rövid tartamú ideiglenessége képezi és melynek hátrányait legtávolabbról sem paralizálja azon negatív előny, vagy helyesebben biztatás, hogy a két monarchia közt vámháború semmi esetre nem leend. A háború az által, hogy káros hatásait többékevésbé mind a két fél megérzi, sokszor megóvja az egyiket az ellen, hogy a béke érdekében hozandó minden áldozat egyoldalúan csakis ezen egyiktől követeltetik és a háború elkerülése csak akkor valódi és tartós nyereség, ha nélküle is elérhető oly, mindkét félre nézve egyaránt kielégítő béke, mely különben a küzdelem eredményét képezné. Ily méltányos megoldás az, amit mi őszintén és sürgősen kívánunk és annak létrejöttét — reméljük — lényegesen fogja megkönnyíteni azon őszinte jóakarat, mely a külügyi kormány ismételt biztosításai szerint nemcsak az ő részéről, hanem a német kormány részéről határozottan megvan, a két állam közti intimitás pedig biztosítékot nyújt az ellen, hogy az egyezkedési kísérletek meghiúsulása esetén azon , főleg az anyagi érdekek terén teljesen jogosult önzés, mely csakis az önvédelemre szorítkozik és ezenkívül más tekintetet nem ismer, a másik fél által nem fog félremagyaráztatni és hogy az érdek- és nézeteltérés hatásai a közvetlenül érintett tér határain túl nem fognak terjedni. Ezek azon nézetek, melyeket az albizottság a t. országos bizottság elé terjeszteni határozott, kérve a t. orsz. bizottságot, hogy ha e nézeteket helyeslendőknek találja, ennek, e jelentés átalános részének elfogadása által, kifejezést adni méltóztassék.« * Egyebekben a jelentés a külügyminisztérium