A Hon, 1880. február (18. évfolyam, 28-52. szám)

1880-02-21 / 45. szám

45. szám, 18-ik évfolyam. LaserKessBtéwS iroda s Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let A lap szellemi részét illető minden kösismfoj­a szerkesztőséghez intézendő. Bémentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza, HI31DETÉS23IS szintúgy mini előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tera, Athenaeum -épül­et) küldendők. Reggeli kiadás: Budapest, 1880. Szombat, február 21. Kiadó-hivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán kültive, vagy Budapesten házhoz hordta reggel és esti kiadás együtt: 1 hónapra .................................................2 frí 3 hónapra ............................................ 8 , 6 hónapra ......................................................12. Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenkint..............................1 n­Lm előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, február 20. Az országháziból. Megindult a vita és már észre lehet ven­ni abban a pártok álláspontját. A szélbal már most felveté a bizalmatlansági kérdést egy határozati javaslatban, melyben a közösügyi rendszert és úgy okolja pénzügyi bajainkért, mint a kormány bel- és külpolitikáját —erge elítéli, ezt is, azt is. Nem újság. Hanem azért Helly, ki e határozati javaslatot benyújtó, csak úgy tudta indokolni vádjának a közös­ügyes rendszerrel való összeköttetését, hogy azon állítása bizonyítására, miszerint a közös­ügyi kiadások növekedése emészti fel erő­nket, felhozta, hogy a tíz évi kimutatások szerint, 1868-ban volt közösü­gyi kiadásunk 20 mil­lió, 1879-ben 106 millió. Ezzel bizonyitá be, hogy nem érti a kimutatásokat, mert az első összegből kihagyta a rendkívüli közösügyi kiadásokat, melyekkel együtt: 1868-ban : 28 */a millió volt közösügyi terheink, és 1879- ből egy telj­esen alaptalan számot sze­dett össze; mert ez a 106 millió nem létezik sehol ; hanem volt 1879-ben közösügyi ki­adásunk 82,8 millió; boszniai 11 millió , ez együtt is csak 43.879.000 forint; és ez a kétfél­e kiadás 1880-ra már 33 és fél mil­lióra olvad le; ha ezt veszszük összehasonlí­tásul, látjuk ugyan a közösügyi kiadások emel­kedését; de mikor tudjuk, hogy összes állami kiadásaink 1868—1880. közt, csaknem meg­kétszereződtek ; láthatjuk, hogy nem a közös­ügyi kiadás volt oka terheink növekedésének ; és ha önállók lennénk, hogy hadseregre és diplomácziára 30 milliónál többet költenénk ; — úgy hiszszük — nem fogja senki kétség­be vonni. Helly összekalandozta a bel- és kül­politika egész terét; persze olyanforma per­spektívával, hogy most már ő is ellenünk látja — Francziaországgal szövetkezni Orosz­országot , a­mi még nincs így; de hogy Orosz­ország velünk szövetségben nincs, azt most ő is állítja, pedig eddig kizárólag csak ezzel vádolt. És ha ő úgy fél az orosz megharagításától, hogyan kívánna kedvében járni, hogy ellenünk ne szövetkezzék ? Ezt eddig meg nem fejte. De ez ép oly feltevés , mint belpolitikai szemléje; ő mindenütt csak a közös ügyek szaporodását látja : a bank­ban, (pedig öt év előtt central osztrák bank volt) a Lloydban ; pedig ennek csak subven­­tióját apadt és járatai szaporodtak az új ki­egyezéssel, a beszállásolási törvényben ; pe­dig ez ugyancsak kielégíti a városokat; Bosz­niában, pedig n­em hiszszük, hogy magyar tartománynyá tételével Magyarország most még nyerne. És így, miután beszélt minden­ről , egy a szélső bal szájából új enun­­ciatiót tesz, és ez abban áll, hogy nemcsak a közösügyes és Kossuth-politika létezik mint alternatíva, hanem ezek közt közbül áll a szélbal politikája, mely a fejedelem kö­­zösségével, akar personal-uniót. Ily nyil­v.ll, , ... tán a szélbal részéről a Kossuth­tal való czélközösség még meg nem volt tagadva. De ha nekik nincs közös politi­kájuk Kossuth­ tal, akkor miért korteskednek az ő nevével, az ő vezérségével, az ő czéljai­­val ? Ez a meglepő nyilatkozat a szélbal egy részében visszatetszést szült és kívánatos­nak tartjuk, hogy eszmecsere tárgyát képez­ze, mert a közönség szeme előtt egy fátylat lebbent föl, mely alatt van — a szélsőbal különböző elemeinek eltérő nézete és iránya. Az egyesült ellenzék szónoka : Lukács Béla volt. Sok érdekest mondott. Még nem vete föl a bizalmi kérdést, csak kilátásba he­lyezte azt ; keveset foglalkozott a költségve­téssel és a pénzügyi bizottság jelentésével, többet a pénzügyminiszter úr októberi expo­­zéjával és anyagi helyzetünkkel. Ez pártfá­­jának taktikája. A pénzügyi bizottság jelen­tésének egy passusát ragadta ki és rá­fogta, hogy a helyzet komolyságának nem felel meg, mert azt meri állítani, hogy állam­háztartásunkban már az is kedvező állapot, hogy újabb fedezetről gondoskodni nem kell. Ezt ő arra magyarázza, hogy a meglevő 15 millió rente és 11 millió vasúti kötvénynyel több volt nyomva, mint 1879-ben fede­zetül kelte, és ezért ez nem komoly javulás, mert több papírt nyomatni akármikor lehet. Téved , nem erről van szó, hanem van azon fedezet megtakarításáról, mely ta­valyra megszavaztatott és mire ő és társai azt hirdeték, hogy elég sem lesz. És eddig még nem történt meg az, hogy a meg­szavazott fedezet, ne egy, de két évre legyen elég és ez, a pénzügyi bizottság által, szeré­nyen, »ideiglenes és viszonylagos«-nak mon­dott javulás. A­ki ezt tagadja, az nemcsak a tényeket feledi el, de azt is, mit Lukács ta­valy jósolt. Különben Lukács beszédének egy ré­szét arra fordítá, hogy tavalyi jóslatait iga­zolja. És hogy tett? Azt mondá: megmondta, hogy a defic­it 1879-ben lesz 40 millió is; az előirányzatból mondta ezt, és ime beteljesült! Hogyan ? Hát úgy, hogy ő ehhez számítja az akkor még nem létező víz­károkat 2*/a millióval, a más évekről szóló póthiteleket. No a­ki így számít, annak mindig igaza van, mert nem azt igazolja, mit állított, t. i. az előirányzat irrealitását, — de olyan dolgokat, mikről akkor beszélni sem lehete. így állítja ő össze a folyó évi mérleget is. Kihagyja a fedezetből­ az új adókat, sőt az államjószágok eladásából befolyó bevéte­­eket is; felveszi a kiadások közzé, nemcsak a Dunaszabályozás későbbi költsé­geit , de még a tavalyi (ínséges) póthiteleket is — és így kihoz 1880-ra is 35 millió defi­­c­itet. így lehet csinálni többet is, mert a múlt évi és a későbbi kiadásokat is össze­szedni ; minden fedezetet, tetszés szerint mér­legelni vagy kihagyni könnyű dolog, hanem nem költségvetés, melyben csak azon é­v terhe, a meglevő vagy várható fede­zettel vétetik föl, és a fenmaradó rész, mit kölcsönnel kell fedezni, képezi a hiányt. És ez, 1880-ban 19 millió, nem több. Lukács a kormány szemére veti azt is, hogy néhány törvényjavaslatát, a capacita­­tiónak engedve, visszavonta. Tehát: ha ma­kacsan ragaszkodik javaslataihoz a kormány, ha pártja támogatja, ez mameluk, az zsar­nok ; ha a­z enged ennek capacitatiójára, ak­kor a párt alkudozó fél; a kormány prog­­rammtalan, így nehéz megtudni, melyik a jó kormány és a független párt. Végül: Lukács a hivatalos lap árverési hirdetéseit hívta segítségül, ezekkel demon­strálta, hogy az ország rossz anyagi helyzet­ben van. Igaz. Bár alighanem ugyanazon hirdetést kétszer, háromszor adta össze, midőn évenként 50 millió forint értékű ingatlan és 12 millió forint ingóság árverését lop­ta ki. De, tegyük fel, hogy így van : nem tudja-e ő, hogy 1874-ben vagy 1877-ben még rosszabb volt a helyzet, és hogy ha maga kénytelen volt bevallani, hogy ennek nem a kormány az oka, ugyan, hogy csinálhat ebből vádat ellene? Beszédének e része érdekesebb lett volna, ha igazságosabb lett volna. Pártunk részéről: az előadó és Kármán Lajos beszéltek. Beszédeiket közöltük. A vita hosszú lesz! — A szerzői tulajdonjog biztosítása tárgyában összehívott enquete tegnap este tartott ülésében a zeneszerzeményekre nézve történtek intéz­kedések. Az ülésről még a következő részleteket kö­zöljük . Az akadémia által előterjesztett javaslat 50. §-ában kimondatott, hogy az ídói tulajdonra vonat­kozó intézkedések, különösen az utánnyomás tekin­tetében a zeneművekre is fognak alkalmaztatni. Az 51. §-ban kimondatott, hogy a zeneművé­szek és azok szerzeményei ugyanazon oltalomban fog­nak részesülni, mint a minőben részesül az írói tu­lajdonjog, vagyis a zeneművek joga assimilálva lesz az írói joggal. Az 52. §-ban kimondatott, hogy a szerző bele­egyezése nélkül kiadott minden oly átdolgozás, mely önálló szerzeménynek nem tekinthető, nevezetesen valamely zenemű kivonata jo­gbitorlásnak fog te­kintetni. Az 53. és 54. §§-ok kisebb irályi módosítások­kal elfogadtattak. A javaslat 55. §-a a zeneművek jogbitorlása körül előfordulható műszaki kérdésekre külön bizott­ság felállíttatását rendeli el Budapesten, Kolozsvá­rott és Zágrábban. A bizottság helyeselte az ilyen szakegyletek felállítását — azon megjegyzéssel, hogy a további részletek iránt intézkedések fognak létezni. A legközelebbi ülésen a színművek, operák és operettek szerzőinek tulajdonjoga fog tárgyalás alá kerülni. E tekintetben egy nagy fontosságú indítvány van bejelentve, hogy operákban, operettekben előfor­duló nyitány vagy valamely magándal előadása ne essék a törvény korlátozása alá akkor, ha azok nem színpadon adatnak elő, hanem csak pl. valamely con­­certben vagy magánházaknál előfordulni szokott úgynevezett házi mulatságok alkalmával. — A herati kérdés van’most Angolország­ban napirenden. E kérdés lényege: Heratot megvé­deni az oroszok támadása ellen Merv okkupácziója esetében. Rawlinson, ki középázsiai kérdésekben az angol kormány első tanácsadója, 1878-ban kijelentet­te, hogy Angliának szükség esetében Afganisztán minden többi részét is fel kellene áldoznia, csak hogy Oroszországot visszatartsa Herat birtokba vételétől, mert ha Oroszország egyre lábra kapott volna He­­ratban, a lehető legkedvezőbb helyzetben volna mind Afganisztán mind Perzsia fölötti befolyásának kiter­jesztésére és Hindosztán kapui is nyitva állanának előtte. Világos pedig, hogy Herat Oroszország általi okkupácziójának veszélye már nincs távol. Az an­gol érdekek tehát feltétlenül elővigyázati rendszabá­lyokat követelnek a fenyegető veszély ellen. Az an­golok kétségkívül maguk foglalhatnák el Heratot, de katonai alapjuk 400 kilométernyi távolban, t. i. Can­­daharban van. Ezért az angolokra igen veszélyes vállalkozás volna ily nagy távolságban s mindenütt ellenségtől környezve megállapodni. Azonkívül az oroszok felbátorittatnának Merv birtokbavételére s Anglia épen ezt akarja megakadályozni. Ezért jöt­tek Herat és Perzsia okkupácziójának eszméjére. Perzsia kész erre a nélkül, hogy Angliától garan­­cziákat követelne. Ellenkezőleg Anglia kér Perzsiá­tól garancziákat s hir szerint követeli, hogy rezidens rangjában Heratban egy angol követ installáltassék, hogy az események fölött őrködjék és kormányának jelentést tegyen. — A képviselőház kérvényi bizott­ság­a ma d. u. 5 órakor tartott ülésében az orszá­gos izraelita iskolaalap jogi termé­szetének kérdésével, illetőleg az ezen ügyben beadott törvényekkel foglalkozott. V­é­c­s­e­y Tamás előadó felolvasta a bonyolult és évek óta fügőbben álló ügyre vonatkozó kimerítő expozéját, mely hét é­v­r­e terjed s azt felvilágosító megjegyzésekkel kisérte. A bizottság hosszas beható tárgyalás után V­é­­c­s­e­y Tamás előadó indítványára elhatározta, hogy a képviselőház elé a következő véleményt terjeszti : »A ház az országos izraelita iskola­alap jogi termé­szetének megbírálását a közalapok és alapítványok megvizsgálásának idejére tartja fenn, a ház ideigle­nes intézkedése azonban addig is szükségesnek ta­láltatván, a kérvények is oly utasítással adatnak ki a vallás és közoktatásügyi miniszternek, hogy az or­szágos izr. alap jövedelméből a népoktatásra fordít­ható segélyek kiutalványozásánál az illető iskolának törvényszerű állapota s az azt fentartó hitközség anyagi helyzete, továbbá a méltányosság és átalános kultúrai szempont legyen irányadó.­ A bizottság az előadót a véleménynek a ház elé terjesztésével megbízván, ezen ügyben végzett hosszú munkálkodásáért köszönetet szavazott. Ugyanezen alkalommal tárgyalás alá került Szeged kérvénye, melyben a harmadik egyetemnek Szegeden felállítását kéri. A bizottság e kérvényre nézve azt véleményezi, hogy utasítassák a vallás- és közoktatási miniszter, hogy a harmadik egyetem felállítása tárgyában a kellő időben a kezdeményezést megtegye.­­ Több órai minisztertanács volt ma este. A német szerződési tárgyalások, valamint a szerb vasúti csatlakozások iránti kérdések csak a mai miniszertanácsban kerültek tárgyalás alá.—(B.C.) — A közös hadügyminiszter elő­ter­j­e­s­z­t­é­s­e­i a tavaszszal megejtendő csapat­­dislokácziók iránt — mint a »P. Lt.« bécsi sürgönye jelenti, már az uralkodó előtt vannak hely­benhagyás végett. Ezek szerint bizonyos az, hogy a Rainer-ezred Salzburgból Déltyrolba s a 15. va­dász-zászlóalj Bécsből ugyanoda fog áttétezni. E két csapattest már meg is kapta a rendeletet, hogy me­netkészen álljanak. —‘ Az átalános költségvetési vitá­­r­a mostanság még csak a következő szónokok van­ A „HON“ TÁRCZÁJA. Akik kétszer halnak meg. Regény. Irta : Jókai Mór. Első rész: A „Tegnap.“ (29. Folytatás.) A »Stella.« És az nem költői agyrém; az történelmi adat, hogy a tótok maguk verték szét a pánszláv szabad csapatot. Olyan arany betűkkel felírandó történelmi fénypont, mint a minő volt az, mikor Kapisztrán ron­gyos emberei megverték a fényes török szultán hadait Nándorfehérvár alatt. A szegény magára hagyott tót vezér nélkül, fegyver nélkül, bottal, kaszával, vasvil­lával verte ki az országából a minden szláv népeket egy »vas gyűrűbe« foglaló csábítót. A szabad csapatban volt egy összetartó cso­port, mely a vezér táborkarát képezte; ez egy külön szövetség volt, a­mit majd később még jobban meg­ismerünk. Ugyanaz a szövetség ez, a­mely minden európai nagy háború alatt nyíltan üti fel a fejét, más­kor csak lopva működik, de akkor h­a­r­c­z­o­l. Hajdan Baklovagoknak hitták őket. A napóleoni hadjáratok alatt a Németalföld és a Rhónus vidék volt a főtanyájuk, de beszáguldozták onnan egész Európát, mindenütt magukhoz szedve a főtábortól elmaradt maradeuröket, minden ország kalandorait, szökevényeit s szabad csapat czime alatt, kerülve a nyilt harczot, zsákmányoltak szabadon, sarczolva urat és parasztot. Ezek ragadták magukhoz a Szwornoszt beküldött csapatjánál a vezérszerepet, s befészkelték magukat a gargóvári kastélyba, úgy hogy csak az ő hiveik voltak a várban, a Szwornoszt fegyveres hada a helységben tanyázott. Legfőbb ideje volt, hogy Pálma segélyt kiált­son: »mentsen meg a barátainktól.« Megtörtént: tervszerűen és szabályosan. Ezzel a tót néppel lehet összebeszélni: nem fecs­eg ki töb­bet, mint a­mennyit egymásnak el kell mondani.­­ A délelőtti népgyülés csak arra való volt, hogy majd s a »pap« lázitó beszédére , — (a mi mindennapi imád­­­­ság volt) s a szolgabiró megjelenésére (az ember­nyúzóéra) a nép felzendül s egész csoporttal tódul a várkastély udvarára, halálra keresve urat, magyart, szolgabirót. Ezek a kiabálók pedig épen Illavay ki­választott férfiai voltak, akik aztán az első jelszóra neki fordultak a korong végével a meglepett kalandorok­nak s véresre vert fejekkel űzték ki őket a várkastély­ból. Szerencséjük azoknak, hogy jól tudtak futni. A rablóbandánál az a szokás, hogy kiki magát védel­mezi, nem egymást. Egy gondolat alatt, egy riadás alatt, kirohant az egész borda a dobogóhídon, átkozódva, károm­kodva, — a megbajusztalanodott vezérrel az élén , — nyomában a csépelő tótság. Hanem odakinn kezdő­dött azután az igazi harcz. A lármakürt recsegésére előrohantak a fegyveresek százankint s a piaczot el­­állták egész tömegben, szuronyt szegezve és lövöl­dözve, s aztán akármilyen vitéz legyen is a paraszt: a puska csak puska, a dorong nem sül el. — Hát csak gyűljenek össze, annál jobban meg­verjük őket! hangzott fel Illavay szava. Pálma ott állt a rondella ablakában és onnan nézte a szép színdarabot. A gróf kétségbeesetten járt fel s alá a teremben, s mr. Cousinnak könyörgött, hogy hozza ki a pisztolyait a szobájából s aztán húzassa fel a csapóhidat. Pálma pedig gyönyörködött e látványban ! Mennyire széppé tesz egy embert az a villogó kard a kézben! Milyen más alak lett belőle egyszerre! A Pan­torsoból Achilles-szobor! Nincs már az ar­­ezon egy rút vonás sem, az mind lelket hirdet. — Mily ösztönszerű bátorság, mily férfias hév, nyuga­lom, tűz, együtt! — Parancsszavára a tömegek sora­koznak, az ellenfél puskaropogása közül kihullik ka­­czagó megvetésének szava. A golyók ott fütyülnek el feje fölött. »Cserebogarak!« oda se néz nekik. — Most ő is telt adat a hoszszu pásztorkürttel, s arra a hegyek közül három, négy helyről viszhangzó jel felel: »no most aztán hajrá!« az erdőkben elrejtett csapatok minden oldalról előtörnek, a kalandor csa­pat elől-hátul megtámadva, eszét veszti, s fut, a merre még nyilást lát, eldobál fegyvert, kalapot, hogy rá ne ismerjenek s menekül erdőnek, bozótnak, a hány, annyifelé. Félóra nem telik bele s tiszta az egész tér, a szétvert gyülevészt hajrá ordítással üldözi a paraszt­­had, messze az erdők közé. Az az egy ember, a ki se nem hadvezér, se nem hős, csak szolgabiró; polgári hivatalnok, maga vezeti a harczot, közé is vág a karddal, a­hol ellenállásra csoportosul az ellen s szétriasztja azt, mint héja a csirkét. Nincs varázspalcta, mely olyan változást te­gyen emberben, mint az a kard a kézben. Pálma elfeledte a félelmet, a veszedelmet; ő csak gyönyörködött. A donjon ablakából még a sza­vait is kellett hallania. Az öregek nemsokára jöttek az elvett zászlók­kal. Volt annak a hadnak minden ötven emberre egy zászlója. Biz azokat eldobálták. Vége volt a hadjá­ratnak. Az egész hadjáratnak vége. A délczeg daliás alak feltárta kardját az égre. Ilyen arczczal festik Hofer Andrást! Az öregek, kik körülé csoportosul­nak, leveszik kalapjaikat. Istenhez szólnak, ugy­e ? Pálma sóhajtása is az ő hálaimájuk közé vegyül. — Akkor ez a délczeg férfi, mintha a hattyulovagok eszményképe helyett megint vissza akarná váltani mindennapi prózai al­akját, eldobja a kezéből azt a kardot s a ruhája oldalához feni a tenyerét, arczát olyan furcsa torzképpé fintorítva, mint mikor a gyer­mek valami ronda tár­gyba markolt bele. De ez a csúnya, nevetséges torzkép olyan szere­tetreméltó volt, hogy Palma .... mit tett volna, ha közel van hozzá ? Nem volt szüksége a tündérnek a légen át sírni, jött fel maga a hős hozzá, nehézkes léptei­vel, a­mikért azzal szokták gúnyolni, hogy bizony behorpad alattuk a föld. Pálma kijött a donjonból s azt mondá atyjának: — A nyomorultak szét vannak verve. Ez az »ember« összetörte őket. Ennek az »embernek« valamit kellene mondani. Cousin úr előre szaladt. Ő neki kellett utóbb­t legelőbb meghozni. Futottak a ficzkók, mint a nyulak. Hiszen gyáva had ez! Cousin­er régen ki akarta őket már innen vezetni a vadászok segélyével, csak az uraság iránti tekintet tartóztatta. Most aztán a gróf is rájött, hogy milyen ok­nélküli volt az egész nagy félelme. Hisz a­hogy a szolgabíró kifüstölte ezeket a sebonnaiakat innen, azt ő maga is megtehette volna, ha olyan nagyon »jó ember« nem volna. A veszély semmivé törpült: most már csak az volt az aggodalma, hogy hova lett hát a Stella ? Ki­nek a kezében maradt az a nagy dulakodás közben ? Nem taposták-e össze? Szemei azt keresték a földön midőn Illavay eléje toppant.­­ Ferencz a felhevüléstől jogosult szemrehányás hangján szólt a grófhoz: — Gróf úr! Ön a legveszélyesebb rablóbandát fogadta be vendégül a házába; jobbágyaitól félt, amazoktól várt védelmet. Most a jobbágyai keltek az ön védelmére, azok szabadították meg önt és család­ját. Ezt a népet önnek becsülni kell. Nem! Szeretni kell! Mondja meg ezt nekik. — Valóban, nagy hálával tartozom, monda a gróf. Meg fogom nekik köszönni. Cousin úr, a pinezé­­met nyissa fel. A gróf a rondellába akart lépni, hogy majd onnan tart dikeziót. Egyúttal a Stellának is utána nézhet, nem esett-e ott el ? — Nem úgy, gróf úr! (Illavay most parancsol­­a háznál.) Ne a pinczéjét, a szivét nyissa ön fel. Ment­sen le a néphez s szorítson kezet minden emberrel egyenkint. Soha becsületesebb emberek kezét nem szorította ön meg. — Megteszem, megteszem, monda a gróf. Derék jó emberek. Hűséges jobbágyok. Lemegyek közéjük. És ment. De Illavay látta, hogy minden lépés­nél keres a gróf valamit a földön s a lábával minden fénylő üvegcserepet megtapint; — olyan kicsinyes volt a nagy dolgokban, mint a­milyen nagyszerű a kicsinyekben. Illavay kitalálta, hogy mit keres ? — Mindenki eltávozott, csak ő maradt Pálmával egyedül. Illavay a balkezét, a­mit ökölre szorítva tar­tott, mosolyogva nyújta Pálma felé. — Nézze grófnő, az egész tusakodás alatt a kezemben feledve tartottam ezt a gyűrűt. Tehát csak félkézzel harczolt, a másik öklét elő sem vette. Pálma arcza visszaadta a mosolygást. Szép, tündérekhez illő mosoly volt az, a­kik azért moso­lyognak, hogy virágbimbókat csaljanak megnyílásra vele. — Én kérem önt, hogy tartsa meg ön ezt a gyűrűt.­­ Most aztán eltűnt a mosoly Ferencz arczáról. — Anyjának talizmánját ? monda szomorúan. — Nem ajándékba adom. Azzal önt nem sza­bad senkinek megsérteni. Cserébe adom — azért a gyűrűért, a­mit ön az órazsinórján visel. Az volt a visszautasító menyasszony jegygyű­rűje. Illavay ott hordta azt a mellén, mint a­hogy viseli az ember a két tenyerén a két M betűt, a­mi azt jelenti, hogy »Memento Mori«. És jó azt minden nap látni. Ezt a kevélységlerontó jelvényt. — Ez pedig az én talizmánom, szólt mély, halk hangon. — Tudom, azért kérem »cserébe«. Az a kifejezés, a­mi e szónál Illavay arczán el­borult, valóban olyan volt, a melytől az a vastag lárva a lélek előtt, ez a durva, idomtalan arcz, — megszépül, — fölségessé idomul át; oly valami az, a­mi még a néger fekete arczát is világossá teszi: az elfojtott férfikeserű léleklobbanása. Ebben bűbáj van, mely magához ragad, és megigéz. — Grófnő, — monda olyan hangon, mint a harangszó utóringása. — Ez a gyűrű nekem többe ke­rült, mint a mennyit Golkonda minden gyémántja ér. — Tudom. Keservekbe, a­miknek nincsen ára! sietett a grófnő sebesen kiegészitni a mondást. — S ezt a gyűrűt nekem a lábamhoz dobták. — Szerencsétlen volt, a­ki azt tette! — Szeretett, a­míg nem ismert, s jól tette, hogy kimondta, mikor megtudta, hogy nem igaz. — Ön fél, hogy ezt a gyűrűt még egyszer ilyen áron fogja visszavásárolni ? — Tudom azt. — Miért sért meg engem ? — A grófné most álmodik. — Akkor álom az egész életem! Egész hajadon koromig arra neveltek, hogy soha ne lássak férfit; s mikor aztán egyszerre betaszítottak a világba, azt mondták : itt van egy sereg »beszélő majom«, a kik közül egyet ki kell választanod, hogy szerencsétlenné tedd érte világáig! Én is mondtam magamban, hisz ez csak álom! — Hát az is álom volt, hogy egyszer elém hoz a sors, nem! Én hiszek Istent! Imáim hoz­ták elém. Egy férfit. Nem tudok mellé más nevet adni. Férfit! Hát ez is álom volt ? Nem láttam-e őt’itt — és ott — és amott — egyedül, egymagában, egy pokol ellenében védelmére kelni annak, a­ki tehetet- Lapunk mai számához egy fél év melléklet van csatolva. nak előjegyezve :pro: Grünwald Béla, S­i­m­o­­n­y­i Iván és Tischler Vincze országgyűlési képvi­­selők ; contra: Orbán Balázs, T­u­r­g­o­n­y­i La­jos, Simony­i Ernő, Miklós István és Mada­rász József. Ezenkívül — a­mint értesülünk — hol­nap még gróf A­p­p­o­n­y­i Albert s valószínűleg hétfőn Széll Kálmán fognak felszólalni. A pénz­ügyminiszter a jövő hét első napjaiban szándé­kozik a vitában részt venni. Tisza Kálmán minisz­terelnök csak később fog beszélni. (»B. C.«) — Párisban elfogtak egy­­ 28 éves muszkát, kiről az a gyanú, hogy részese a moszk­vai merényletnek. Francziaországba menekült s ott tartózkodott a vidéken, midőn pétervári társai azt sürgönyözték neki, hogy az orosz rendőrség mindent elkövet, hogy nyomába akadhasson. A franczia rend­őrség két ily gyanús sürgönyt tartóztatott fel. Az orosz nyugtalanítva a sürgönyök elmaradása által, Párisba ment s ott elfogták. A szentpétervári merénylet. A czár és családja ellen intézett legújabb borzasztó merényletet uj világításba helyezi a »P. Ll.«-hoz egy nappal a téli palotában történt robbanás előtt elküldött var­sói levél. E szerint jó nagyszámú elfogatásokból, me­lyek igen sok oly személyt is érnek, kik bizonyára nem számíthatók a nihilisták közé, látható, hogy egy nagy politikai összeesküvés létezik, mely sokkal szolidabb alapon nyugszik, mint a nihi­lista bolond üzelmek. Az egymástól legjobban eltérő tendencziák titkos bizottságai ma kezet nyújtanak közös akc­ióra, mert megegyeznek abban az egy czélban, hogy a fennálló­­rendszer buká­sát idézzék elő. A titkos nyomdák fölfedezése következtében megindított vizsgálatokat nagy titokban folytatják és az illető bizottsági tagok neveit senki se tudja. Figyelemre méltó az a tény, hogy a lengyeleket a mostani elfogatásoknál bántatlanul hagyják. Ha egy lengyel mégis az elfogottak közt van, akkor bizonyára megszűnt lengyel lenni s teljesen átment az orosz nihilisták táborába, kik előtt tudva­levőleg semmit sem ér a vallás és nemzetiség. A lengyeleknél nagyobb szerepük van a mozgalomnál a zsidóknak, de ezek nem igazi hívők, hanem kozmo­politák. A tulajdonképi vezetők kivétel nélkül teli­vér oroszok s ez által az összeesküvés hamisithatlan eredeti orosz jelleget nyer. A jégtörő gőzhajók. — Levél a szerkesztőhöz. — T. szerkesztő úr! Engedje beleszólanom az ár­­v­i­z kérdésébe, az országosan meghurczolt, ellenzéki harczra már az elkopásig fegyverül használt, a fővá­ros részéről agyonmemorandumozott s a külföld által is megbizalmi-férfiaztatott s utolsó instantiában a szakértőktől a hozzá nem értőkhöz fellebezett neveze­tes kérdésbe. Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy Buda­pest is, Szeged is nagy város, de Budapest nem Szeged; hogy a Duna is folyó, a Tisza sem egyéb; de azért nagy különbségek vannak a kettő közt; hogy végre a jég is vízből áll ugyan össze ; de roppant különbség van árvizek tekintetében a víz és jég között, s hogy nevezetesen a Duna jege veszedel­mes, nemcsak a torokfájást okozó fagylaltban, hanem evetlenül is. Ki hinné, hogy ezen igen elemi igazságokat szükséges hirdetni ? Pedig leggyakrabban egy szusz­ra beszélnek Budapestről és Szegedről, állandóan fel­

Next