A Hon, 1880. április (18. évfolyam, 80-107. szám)

1880-04-20 / 97. szám

97. szám. 18-ik évfolyam Budapest, 1880. Kedd, ápril 20. Reggeli kiadás. SiserUeieasté«­ iroda« Barátok-tere, Athenaeum-épület X lap szellem­i Hitei iUei, minden kisismin. » (Berkesztfiséghez istézendó. Bérmintetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Közíratok nem adatnayi tissbo. miRlkElTÉREK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hlvil­lk« G Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kladd-hi­vatal­­ Barátok-te.''0, Athenaeum-ápülat földszint. El Szixetéai dij: Festin küldve, vagy Budapesten házhoz hordta reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 3 hónapra ••.•••••••• ** 1 hónapra ....................... dt esti kiadás postai kü­lönküldéséért felül­fizetés negyedívenkint.................................1 » Az előfizetés az év folytán minden hón­apban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, ápril 19. A kiegyezési tárgyalások közt legnehe­zebb volt a Lloyd-gőzhajózási társulattal kö­tött szerződés keresztül vitele, mert nehezen lehet­ megértetni, főleg a közönséggel, e kö­zös vállalat jogosultságát, bár annak terhe, az új kiegyezés következtében, Magyaror­szágra nézve csökkent, és szolgálatai teteme­sen szaporodtak. De a legsúlyosabb vád, mit ennek alkalmából, az ellenzék a kormány el­len felhozott, az volt, hogy Fiumét feláldozza Triesztnek, és hogy tíz évre eltemette, az ön­álló magyar tengeri hajózás eszméjét, lehető­ségét. Ezt a vádat tényekkel kelle meg­­c­áfolni. De akkor még csak kísérletet képe­zett, a fiumei angol szállítási vállalat. Az üzleti és hitelviszonyok pedig oly kedvezőt­lenek voltak, hogy nagyobb mérvű vállalko­zásra gondolni sem lehet­. Most végre, tehát a kiegyezés után nem egészen két évvel, biz­tos adatok és kész szerződés alapján, állíthatjuk, hogy a fiumei­­­orgalom nagyobb, mint valaha volt, és hogy épen a reánk főér­dekkel bíró nyugati kikötőkkel, egészen meg­­bízható angol társulattal, mely egy év alatt, magyar társulattá tartozik átalakulni, az ál­landó összeköttetés biztosítva van. Fiume forgalma gyorsan emelkedik. 1877-ben volt 16 és fél millió értékű, 1879-ben már 29 és fél millióra emelkedett, és ha kivételesen ked­vező körülményeknek tulajdoníthatjuk is, részben, a tavalyi gyors emelkedést, azt mégis konstatálhatjuk, hogy Fiume és az önálló magyar tengeri kereskedelem fejlesztése egé­szen kezünkben van, azt a Lloyddal kötött szerződés meg nem akadályozta. Az új szerződés, melyet a képviselőház két szakbizottsága már letárgyalt, állandóvá és nagyobbá teszi a fiumei tengeri hajózást. Egy angol társulat, a legfontosabb angol és franczia kikötőkbe, 150 évi menetre kötelezi magát Fiuméból, illetőleg oda vissza. Egészen önálló magyar társulttá alakul, melynek székhelye: Budapesten, üzletigazgató taná­csa í­iuméban lesz, nevére iktatott 5 (összesen 4000 tonna tartalmú) hajóval birand, melyek számát minden évben egy 800 tonnás hajó­val szaporítja, igazgatótanácsának két har­mada magyar honpolgár lesz, és r­észvényei­nek legalább egy­harmada Magyarorszá­gon bocsátandó aláírásra. Mindez azt bizo­nyítja, hogy csakugyan önálló, kizárólag a magyar forgalomnak szolgáló és erős válla­lattal van dolgunk, melynek alapítói, az ed­digi fiumei vállalatban, teljesen megbízható és solid üzletembereknek bizonyultak. Ha így Liverpool, London, Glasgow, Marseille, állandóan lesznek velünk összekötve, sőt eze­ken kívül még Bordeauxval, Rouennel, Mál­tával jutottunk sikeres összeköttetésbe, ha másfelől a Lloyd az olasz, görög és keleti kikötőkkel, Trieszttel egyenlő feltételek mel­lett tart összeköttetésben, akkor csak a szállí­tók üzleti szellemére, a kormány éber ellen­őrzésére, a magyar kereskedők és termelők ügyességére van szükség, hogy a magyar tengeri kereskedelem felvirágozzék, és a kö­zelebbi kiegyezést megerősödve, minden szol­gálatra alkalmas állapotban érje meg. A kiegyezés leggyengébb oldala így el lesz enyésztetve, és minthogy az osztrák ma­gyar Lloydra most körülbelül annyival köl­tünk kevesebbet, mint a­mennyit az új vál­lalat subventiója (150.000 frt) vesz igénybe, láthatjuk, a régi és új kiegyezés utáni álla­potok közötti különbséget. Hanem hát mikor a Lloyddal folyt az alkudozás, akkor azt mondák: ott vannak az angolok, miért nem szerződünk azokkal, hogy megalapítsuk az önálló magyar tengeri hajózást; most, hogy az angolok itt vannak, kipróbált hajóparkukkal, üzleti pontosságuk­kal és összeköttetéseikkel, sőt arra is rá­állanak, hogy csinálnak számunkra egé­szen önálló magyar társulatot, melynek igaz­gatóságában is a magyar elem lesz túlnyo­mó, melynek tarifája, igazgatójának kineve­zése, üzletszabálya egészen a magyar kor­mány befolyása és helybenhagyása alá van helyez­v­e, akkor előállanak és kezdenek iz­gatni e­z ellen, és beszélik, hogy minek a kül­földiekhez fordulni; magyar erőkkel kell a vállalatot létesítni, hogy legyen igazán magyar. No , már tisztelet a­­nemzetiség a ha­­zafiságnak­ —de ilyen messze nem viszszük a nemzetiségi szempontot. Volt alkalmunk már : «magyar« vállalattal igen keserves ta­pasztalatot csinálni ; nincs akkora bizalmunk hajózási képzettségünkben és pénzerőnkben, hogy a Lloyd-társulattal való versenyben, hogy új összeköttetések keresésében, ilyen experimentatióra szánjuk el magunkat és en­nek kedvéért, szakítsunk a három-négy év óta kipróbált angolokkal ; különösen miután azok­­ önálló, magyar társulatot készek ala­­kítni és öt évre oly erős és minden évben erősbülő hajóparkkal állanak szolgálatunkba, hogy a forgalomnak eleget képesek tenni és a versenyt kiállani. Ezt az erőt, valamint azt az üzleti összeköttetést, melyet ők, éveken át megszereztek , nem fogja pótolni semmi­féle magyar hazafiság. Ezért csak a kormány javaslata mellett szavazunk. Ez, tényekkel c­áfolja meg, a kiegyezés alkalmával ellene emelt vádakat és Fiume eddigi emelkedése bizonyítja, hogy mindent megtett , a­mit a magyar tengeri hajózás kifejlesztése és önál­lóvá tétele végett, megtenni lehete. A fiumei raktárakat újra egygyel szaporítni kelle , annyira emelkedik ott a forgalom. A déli vasút fölött megszerzett befolyás pedig (a magyar hálózat kiegészítése által, a zágráb­­károlyvárosi rész­vonal megszerzése követ­keztében) valamint a budapest-zimonyi vo­nalnak Kalocsán át vezetendő kiágazása, le­hetővé teendi a magyar forgalom hátterének is, Fiume érdekeinek megfelelő átalakítását, így c­áfolják meg a tények a legkeményebb vádakat! — A törö­k-m­ontenegrói konven­­c­i­i­ó mely a határkérdés szabályozása iránt kötte­tett a porta és Montenegró közt,így hangzik: »A magas kormányaiktól, a kellő felhatalmazá­sokkal ellátott aláázottak abban egyeztek meg, hogy a gusinyei és plavai terület, melynek a berlini szer­ződés szerint Montenegró területének egy részét kel­let volna képeznie, más területek által helyettesit­­tetik s ennek következtében a két állam közti határ az aláázottak által hitelesített és a jelenlegi okmány­hoz csatolt hat térkép kék vonala és e térképek mindegyikének hátára írt indikácziók szerint lesz vo­nandó, úgy, hogy az megfelelőleg az angol biztos ál­tal ajánlott trace-nak a tengeren Krucsi ponttól fog kiindulni és e tracet pontosan a tóig fogja kisérni. Minthogy a határ e része végleg traceirozva van, a bizottságnak e mellett semmi mással se fog kelleni foglalkoznia, mint a határjegyek felállításával. Ekkor az a tavat egyenes vonalban fogja át­szelni és a kasztratii és hottii öblök közepén keresztül haladván, Kuse és Hotti hegyek csúcsán át Zem fo­lyót a térképen megjelölt pontnál fogja elérni, mely az osztrák vezérkari térképen ,Serei névvel van meg­jelölve. E ponttól a határ Zem folyó völgyi útját fogja követni, Golich hegy lábáig emelkedvén, mely, valamint Seleit falu, Törökországnál marad. A határ, a Zemet Sereib­ől elhagyva Sukotnik hegyi szorost fogja átlépni és a Veznicza hegység gerinczén fog vonulni, honnan a vermosi völgyet fogja átszelni és irányát Stoczicza hegy csúcsa felé fogja venni. Eddig a pontig az olasz és orosz biztos térképei. Serei pont kivételével, alapul fognak szolgálni. Ettől a ponttól, mely a biztosok térképein a legszélső, a trace a hi­telesített osztrák térképen indikált vonalat fogja kö­vetni, mely térkép a helyszínen eszközlendő határ­­igazítások alapjául fog szolgálni. A határvonal ily módon fog a hagygerinczek hosszában haladni Lipovicza-Zementin hegycsúcsokon keresztül, Viczitor hegy csúcsáig, hol Velika falvai Montenegrónál hagyván, Mocra-Planinánál, mely Törökországé marad, véget fog érni. Az ottomán csa­patok köteleztetni fognak, hogy a jelenlegi okmány aláírásától számított tíz napi határidő alatt ama pontokat, melyeket e pillanatban az új birodalmi hatá­rokon kívül bírnak, kiürítsék. Huszonnégy órával a kiürítés előtt a császári ottomán hadsereg által meg­szállott pontot parancsnokainak, a montenegrói feje­delmi hadsereg parancsnokát Podgoriczában ponto­san fog kelleni értesíteniük az óráról, melyben a meg­szállott pontokról visszavonulandók lesznek. Ezt az órát be fogják várni a nélkül, hogy csapataikkal e pontoktól eltávoznának s azokat a meghatározott óra előtt nem fogják elhagyni. A császári ottomán kor­mány részéről a skutarji főkormányzó meg fog bí­zatni a hivatalos átengedési okmány kicserélésével. Ő fensége, a montenegrói fejedelem ugyane czélra egyik tábornokát fogja kinevezni. A kicserélt területnek a császári ottomán had­sereg általi kiürítése után a császári kormány fel­me­ntetik az e vidéken való közrend fentartásának minden kötelezettsége alól és senkinek se fog jót ál­­lani az ott történhető dolgokért, melyekért minden­kivel szemben, minden felelősségen kívül marad. E mellett magától érthetőnek vették, hogy ez az egyez­ség a berlini szerződést aláírt hatalmak elé fog ter­jesztetni. A fényes porta, egyetértve a fejedelmi kor­mánynyal, haladéktalanul fel fogja hívni a berlini szerződést aláírt hatalmakat, hatalmazzák fel kon­stantinápolyi képviselőiket, hogy üljenek össze érte­kezletre, hogy egy jegyzőkönyv aláírásához járulja­nak, mely a fent jelzett feltételeket megállapítja.« — A köztárházak építésére a főváros által kihirdetett árlejtésre beérkezett ajánlatok H­u­p­p Imre tanácsnok elnöklete alatt, a tanács által kiküldött bizottságban ma d. e. bontattak fel. Összesen hat ajánlat érkezett be ; egyik azonban t. i. Deutsch A. fia elég ajánlata, érdemileg nem vétetett tárgyalás alá, mert a munkacsoportnak csupán egyes nemeire ajánlkozott s mert százalékokban kifejezett jutányo­sabb tételeit nem a tanács által előirányzott 473.760 fit 95 kr költséghez viszonyítja, az ily ajánlatokat pedig a pályázat feltételei szárják. A IX. kerület­ben, a Csepel rakpart mentén tervezett négy kö­zönséges köztárház építésére tehát a követ­kező öt ajánlat vétetett tárgyalás alá :Thunhardt József ajánlata 13*/« ° O, — Gregorsen Guil­­debrand ajánlata IS'jg,—­­Sch­war­tz és Holz­­spach ezégé 12'’/o,— Pick, Klein és Arn­stein ezégé 10®/o, — Ám­on József ajánlata 7‘/8®/6'03 — az előirányzathoz viszonyított — jutá­nyosabb ajánlattal. Két órai tanácskozás után a bi­zottság Schwartz és Holzspach ajánlatát fogadta el s határozta pártólag a ta­nács elé ter­jeszteni. Indokaiban kiemeli a bizottság, hogy meg­bízhat­­­ság szempontjából nincs ugyan kifogása a tárgyalt ajánlatok egyike ellenében sem, de tekintve, hogy a Csepel-rakpartot, melyeken köztárházak épí­tendők, Schwartz és Holzspach vállalkozók készítik s igy arra nézve, hogy a t­rvezett köztárházak a kiirt határidőre elkészíttetnek legnagyobb biztosítékot találja abban, ha a köztárházakat is a Csepel rakpart vállalkozói építik s annál inkább, mert a tervezett köz­­tárházak helyeinek a Csepel rakpartot építő vállalko­zókkal megosztása lényeges akadályokba ütközhetik ; tekintve továbbá, hogy mindkét munkának egy kéz­ben egyesítése által azon 4922 frt, melylyel Schwartz és Holzspach ajánlata Thunhartt József ajánlatához képest drágábbnak mutatkozik, megtakarítható lesz a munkálatok kivitelénél, a bizottságnak ezekhez képest Schwartz és Holzspach ajánlatát kellett el­fogadnia.­­ A képviselőház igazságügyi bi­zottsága ma d. u. 5 órakor, Horváth Lajos elnöklete alatt tartott ülésében folytatta a magyar csődtörv­ényjavaslat részletes tárgyalását. A 17-én tartott ülésben letárgyalt 53—69. §§. szövege hitelesíttetett. Az ugyanazon ülésben letár­gyalt 70. §. 2-ik alineáját előadó következőleg szöve­­gezte : »Az egyes csődtömegeket egymás ellen vissz­kereseti jog annyiban illeti, a mennyiben az osztalék, mely azok valamelyikéből a hitelezőre jutna, a köve­telés teljes kielégítésére szükséges összeget megha­­ l „HON” TÁRCZÁJA. A kik kétszer halnak meg. Regény. Irta: Jókai Mór. Első rész: A „Tegnap.“ (59. folytatás.) Temetvényi Ferdinand ezen a mai napon el­mondhatta magáról, hogy ő a legboldogabb ember a világon. Meg volt elégedve mindennel, a­mi ezen a planétán történik — s azonkívül saját magával. Komolyan hitte, hogy ő a lefolyt eseményekben tettleges részt vett s nagyrabecsülte magát, mint finom diplomatát. Az a legirigylésreméltóbb ember, a­ki el tudja magával hitetni, hogy az ő érdemeit minden lélek olyan nagyrabecsüli, mint saját maga, a­kinek nincs egy olyan varázstükre, mely a szemébe mondogassa, hogy bizony te édes barátom csak azért vagy nagy ember, mert a nagyobbak mind lefeküdtek körülötted s te épen akkor felálltál. A magyar con­servativ mágnások mind visszavonultak a közpályá­ról, az ország sorsát intéző hatalmaknak nem volt válogatásuk, azt fogták meg, a­mi ott maradt és kí­nálkozott. Ő azonban mindenből capitálist csinált, a mivel önbecsülését felgazdagíthatta. Nagyra volt az­zal az államférfiul fogásával, hogy Illavay kinevezte­­tését a felvidék kormánybiztosává nem kézbesítette, sőt azt az embert, a ki a föld népe előtt valódi oracu­­lum volt, átküldte a föld túlsó felére.­ Ha az itthon marad, s a népfölkelést idejében szervezi, az által feltartóztatja a Rózsahegyi szoroson betörő muszka hadoszlopot, ez által Panyutinye tábornok elkésik a zsigárdi ütközetből, a­hol az ő megjelenése döntötte el a csata sorsát, ez által Görgei előtt megnyílik az út Bécsig , ez által Paskievics haditerve szétfoszlik, s most a magyar hadvezér diktálja Bécsben a békeföl­tételeket ! Oh de sokszor elhistorizálta ezt Ferdinand gróf, az asztalánál jól ebédelt tábornokoknak. Maga is hitte már, hogy ő nyerte meg a hadjáratot. A ma­ga részére csakugyan megnyert mindent, a­mit csak álmai valaha eléje kápráztattak. Az urbérváltságra kapott előlegül oly összeget, melylyel legsúlyosabb terheit letörlesztheti s a régi családi fényt visszasze­rezheti. Az ő ajánlatára lett az ifjú Opatovszky a gondnokság alól fölmentve, birtokaiba visszahelyezve és kárósitva, előre lekötve magát Pálma grófnő jö­vendőbeli férjéül. A hajdani Bercsényi birtok, a »kis királyság« ime tehát újra egyesül. — Azok a művé­szi tájképek, a mik a czimerterem falait egész ma­gasságaikban elfoglalják , nemcsak műbecscsel fog­nak bírni. Nem ideális képek ; ez mind a mi birto­kunk ! A két czimerból egy lesz: a halfarkú syrén s a három búzakalászt tartó medve egy mezőbe kerül­nek. Szebb összepárosítást képzelni sem lehetne, egy syrén meg egy medve. Hogy Pálma boldog lesz-e a házassággal ? ugyan ki nevettetné ki magát ezzel a kérdéssel ? Várjon kérdezik-e a főrangú kisasszony­tól, mikor beadják a kolostorba, mikor fölvetetik vele a fátyolt, hogy boldog lesz-e az ő menybeli vőlegényé­vel? Ne nevettessük­­ magunkat ! Ebben a tekintet­ben minden ember aristocrata. Van-e rá eset a vilá­gon, hogy egy telkes gazda egy zsellérnek odaadja a leányát ? Pedig azok csak parasztok s egyforma szűr­ben járnak. Hát a magasban mért lenne máskép ? Nézzük végig az ősök képeit, egész hosszú sorban. Nem arról volt-e nevezetes az az arany gombos pál­­cza, Temetvényi András kezében, hogy azzal szokta a feleségét megdöngetni. Mégis boldogul éltek együtt. Hát ennek a szép, halavány asszonynak az ölében az a kis öleb nem arról emlékezetes-e, hogy mikor a szép nő a rút férjet meg akarta mérgezni, az öleb belekós­tolt az ételbe s elárulta kinvonaglásával a veszedelmes ti­tkot. Hanem azért derék házaspár volt az! Hát az nem köztudomású dolog-e, hogy ez a ragyogó, piros arczu, kékszemü hölgy itt, a szép Florisdorf őrgróf­­né, a ki itt két férfi kép között mosolyog le ránk, e kettő közül az ifjabbat szerette ; de ahhoz nem adták, mert az öcsnek csak a panage járt; a majorescóé volt a birtok, az pedig félszemű volt és sánta. Ehhez adták. Aztán, hogy jöttek ki egymással hárman ? Az a gyón­tató atyák titka. Vagy álljunk meg a legutolsó pár előtt: ez Ferdinánd gróf és elhunyt neje. Akárho­gyan hízelkedett is a festő, azt nem bírta eltusolni, hogy a gróf az arczképen negyvenöt esztendős, a neje pedig harmincznyolcz. Ily korukban keltek össze. Ez már csak nem volt ifjúkori ábránd. Még­is milyen jól éltek egymás mellett. A példa hatalmas! Eleinte ugyan Pálma ragaszkodott a »marotte«­­jaihoz, s ha Illavay azonnal visszatér, a­mint Angliá­ban megtalálta a gyémántok egy részét, még nagy zavart csinálhat, de, a­mint az osztrák nagykövet ér­tesüléséből megtudta Pálma, hogy Ferencz utána ment a gyémántok többi részének Amerikába, meg­­boszankodott rá : »a bolond!« Nem ér az semmit az embernek olyan hosszú időre elhagyni a menyasszo­nyát, ha csupa kohinorokról és sancygyémántokról van is szó. Most már aztán az idő és az elszokás kígyó- í­gyitá a leányt e bolondságából. Talán egyéb is. Meg­esik az a grófnékon, a­kik sejtik családjuk közel romlását, hogy sentimentálisokká lesznek, s olyankor aztán ábrándoznak a csöndes zsindely fedelű házról, a melyben a házi asszony a cselédekkel fonat s maga megspékeli a nyulat, a mit az ura lőtt a mezőn, s reg­­gelenkint megöntözi a sárgaviolát, meg a rozmarin­got az ablakban ; — hanem aztán a mint egyszer va­lami véletlen szerencse visszaadja az elvesztett gaz­dagságot, megint felébrednek a nemes szenvedélyek s az álmáról nem beszél többé senki. A találkozás ime milyen simán folyt le. Ferdi­nánd gróf kissé húzódott tőle. Azt hitte, ez a nyers, durva ember szenvedélyesen fog kitörni s azzal­­ csak magának fog kárt tenni.­­Hanem hát mérsékelte magát. Hiszen van neki esze. Átláthatja magától is, hogy a­mi lehető volt fél év előtt, az most már kép­telenség. Ha az ujján volna is már a jegygyűrű, neki magának kellene azt visszaajánlani. Vannak nagy változások, a­mik a legtörvényesebb eljegyzést is megsemmisítik. Ilyen főleg az, ha a vőlegény valami olyan dolgot követ el, a­miért börtönbe juthat. S a kérdésben levőnek van ilyen dolga. — Pálma grófnő azt meg is mondta már neki, s­ az annyira magába szállóvá tette ez urat, hogy az ebédre sem jött át, okosan tette. Szépen el fog tűnni innen s aztán ott ragad a maga völgyzugában, mint sokan mások, a kik nagy dolgokról ábrándoztak. Pálma pedig kap egy olyan férjet, a minőt csak különös kegyképen imádkozhatik le valaki magának. Egy akaratnélküli bábot. A ki fölött egy okos as­s­szony korlátlanul uralkodhatik. Az asszonyok aztán megtudják maguknak szépíteni az életet. Az eszes­­ asszonyt soha se kell sajnálni. Tesz az a szive bajáról. S milyen jól fog illeni az a két kép egymás mellé, a családi képek hosszú sorában. Ferdinand gróf hosszasan elnézegette Pálma arczképét. Milyen bizarr szeszélyei vannak ennek a leány­­nak ? A festő előtt annyira lesütött szempillákkal ült hogy csaknem alvónak látszik. Hasztalan kérték, hogy engedje magát nyitott szemekkel lefesteni­, azt mondta: »én bizony nem fogok századokon keresztül minden bámuló pimasznak a szeme közé nézni.« így pedig olyan, akár egy alvó. Odakünn a faluban megcsendült a lélekharang. E hangra mintha villanyütés rándította volna meg Temetvényi idegeit. Összerezzent tőle. S e perezben úgy tetszett neki, mintha az a kép egészen lecsukná a szempilláit s nem egy alvónak , de egy halottnak a képe volna. ’ A lélekharang pedig egyre szólt, nagyon hosz­­szú verset kongott. Temetvényi izgatottan járt fel s alá a szobájában. Meddig szól még az a harang ? Va­lahányszor rátekintett a képre, úgy tetszett neki mint­ha annak húznák azt a csengetyűt! Még­sem hagy­­ják el ? Aztán mikor már elhagyták is, még mindig azt hitte, hogy egyre hallja. Egészen fel volt izgatva e harangszó által. Min­dig későn szokott fekünni. S mikor nagyon fel voltak az idegei hangolva, nem tudott mást csinálni, mint elővette a patience kártyát és rakta vele a nagy napó­leoni haditerveket. ^ (Folytatása következik.) tadja. Ez esetben a többi tömegek az ily fölöslegre azon arányban élhetnek visszkeresettel, a­melyben az egyetemleges adósokat egymás ellen csődön kívül a kötelezett mértéken túl teljesített fizetés tekintetében visszkereseti jog illetné.« Teleszky ezen szöveget nem tartja elég vi­lágosnak s a bizottság ennek ujabbi szövegezését ki­­sérlendi meg. Az ugyanazon ülésben letárgyalt 71. §. hitele­sítésénél C­h­o­r i­n felveti a kérdést, hogy a meny­nyiben a követelést bejelentő külföldi hitelező a maga állama részéről követett viszonosságot igazolni nem tudná, a megtorlást a bíróság gyakorolja-e, vagy pe­dig a kormány intézkedését kérje e ki? E kérdésben hosszabb vita után a bizottság azt határozta, hogy ily esetben a bír­óság a bejelentőt elutasítani, az ese­tet pedig az igazságügyminisztériumnak bejelenteni tartozik. Erre a bizottság a csődeljárásra tért át, s az átalános határozatokat tartalmazó I. fejezetet révén tárgyalás alá a 72. §-nál az illetékesség szem­pontjából oly intézkedés állapíttatott meg, mely sze­rint a személyes illetőség s ennek meg nem állapít­­hatása esetében a vagyon holléte legyen döntő. A 73., 74. és 75. §§. styláris módosításokkal elfogadtattak ; a 76. §. oly változtatással fogadtatott el, hogy azon esetben, ha a felek értesítése a hivata­los lap útján történt közzététel által eszközöltetik, a közzétételtől számítandó 3-ik köznapon veendő az ér­tesítés befejezettnek. A §. azon tétele, mely szerint a hivatalos közzététel a külön megrendelt kézbesítéssel egyenlőnek tekintendő, a 77. §-al egyetemben függő­ben hagyatott. A 78 §. elfogadtatott, a 79 §. pedig azzal egé­­szíttetett ki, hogy a jogorvoslatok írásban két példány­ban és a törvényszékhez intézve adandók be. E §. tárgyalásánál C­h­o­r í n felvetette az ügyvédi kényszer kérdését, kijelentvén, hogy azt minden beadványra nézve megállapíttatni óhajtja, azzal, hogy csak ma­gyar beadványok fogadtassanak el. Rövid vita után ezen kérdés egy későbbi­­ tár­gyalásának hagyatik fenn. A 80. 81. §§. styláris változtatásokkal, az utób­bi azon fentartással fogadtatott el, hogy a csődbiztosi intézmény kérdése még függőben marad. Végül a bizottsághoz utasított telekkönyvi tör­­vényjavaslatra nézve előadóvá dr. E­m­m­e­r Kornél választatott meg. — El­zász-Lothringia és germani­­z­álás­a czím alatt a »Revue des deux mondes« áp­­ril 15-ki füzete egy essayt tartalmaz, melynek név­telen szerzője főleg Elzász Lothringia germanizálá­­sát fejtegeti és a tartomány »elporoszositása« iránti eddigi törekvéseket meghiusultaknak tartja. Az es­­say igy végződik : »A birodalmi tartományok 40.874 katonakö­­telese közül 1879-ben a nem tudni, hol maradt ujon­­czok száma 10.101-et tett ki; továbbá 3869 fiatal ember önkényt kivándorolt és csak 4628 ember volt besorozható. Az utóbbiak közt is hány újoncz van, kik lemondanak a menekülésről, hogy családaikat ne tegyék tönkr­e a pénzbírságok által, melyekkel a kor­mány ily eljárásokat megbüntet ? Legközelebb egy sa­játságos fölfedezést tettek. A kézművesek iskoláiban, melyeket a 16 és 20 év közti fiatal­emberek látogat­nak, a fúvóhangszerek tanulása nem várt lendületnek indult. Egy vizsgálat most megállapította, hogy a legények azt képzelték, hogy ily módon a katonai ze­nekarokhoz kerülnek vagy mint trombitások vértelen alkoitusazást nyernek, mely egykor megkímélheti őket, hogy a francziák ellen harczoljanak. A birodalmi tartományok autonomistáinak alaptévedése az volt, hogy akár érdekből, akár meg­győződésben, elhigyjék és elhitessék, hogy Németor­szág Elzász-Lothringia meghódításánál bármi mó­don az elzásziak boldogságát akarta megalapítani s velük, mint visszanyert testvérekkel bánni. B­i­s­­marok nem titkolta nézetét, közvetlenül a győze­­delem után és még a végleges béke előtt 1870. május 2-án ezt mondta a birodalmi gyűlésnek : »Konfoede­­rácziója souverain fejedelmeknek és szabad városok­nak, melyek meghóditanak oly tartományt, melyet saját biztosságuk kedvéért meg kell tartaniuk s mely e szerint minden résztvevő közös java lesz, ez oly esemény, melyre a történelemben alig lehet analógiát felmutatni.« — Eleinte ugyan volt Bismarcknak néhány szeretetreméltó szólásmódja e tartományok lakosságához; de, midőn az elzásziak és lotaringiaiak nem akartak a német eszméért lelkesedni s annak szépségeit felfogni nem voltak képesek, a kanczellár az 1874. nov. 30-ai gyűlésben nem keserűség nélkül jelentette ki, hogy a birodalmi tartományok panaszai­val nem sokat törődik, minthogy Elzász-Lothringia azért lett meghódítva, hogy a császárságnak glóriája szolgáljon. — Székesfehérvárról értesül az »El­lenőr«, hogy Balaton-szabályozó kor­mánybiztossá, miután Miske Imre báró főis­pán Moson vármegyébe tette át lakását, B­ó­n­é Géza cs. kir. kamarást, Fejér vármegye alispánját nevezte ki a közmunka- és közlekedési miniszter. Műszaki ta­nácsadóul Kiszely Károly országos középitészeti fel­ügyelő van kirendelve. — A bankjegyek és az államjegyek, a »B. C.« értesülése szerint, újra fognak nyom­tattatni. Az újonnan nyomtatandó állam­jegyek egyik oldalukon magyar, a másikon pedig német szö­veggel fognak bírni, mig a czimer helyébe ő felsé­gének arczképe fog alkalmaztatni oly alakban, a mint az az érezpénzeken is látható. — A Zeniczától Szer­aj­evóig ve­zetendő keskeny vágányu vasút kiépí­tése iránt Szlávy József közös pénzügyminiszter, — mint a »B. C.«-nek Bécsből a legjobban értesült oldalról jelentik — eddigelé még semminemű hatá­rozatot nem hozott s nem is várható, hogy a kérdéses ügy a legközelebbi jövőben el fog döntetni.­­ A hitelintézeti csoport a tisza­­völgyi sorsjegyek elhelyezése iránt mindeddig még nem hozott végleges határozatokat, miután tekintettel a tőzsdéknek napról-napra változó helyzetére, e tárgyban végleges elhatározás csak köz­vetlenül a papírok kibocsátása előtt lesz hozható. Kétségtelen azonban, hogy a sorsjegyek az azokra vonatkozó törvény kihirdetése után, tehát május hó első napjaiban a pénzpiac­ra fognak hozatni. Azon szerződés értelmében, melyet a pénzügyminiszter a már érintett csoporttal a tiszavölgyi sorsjegyek átvé­tele iránt kötött, az állam e papírokat csak azon naptól kezdve kamatoztatja, a­melyen a pénzügymi­niszter az időnként szükségessé váló összegeket be­­kívánja, úgy, hogy a 20 millió forint előreláthatólag csak 8—10 hó leforgása alatt fog átadatni az állam­nak. (B. C.) — A főrendiház f. hó 21-én, 11 óra­kor ülést tart. Tiszavölgyi társulat. A Tiszavölgyi társulat központi bizottsága utol­só ülésén, mint említettük, elfogadta az albizottság által készített törvényjavaslatot A tárgyalás folyamára visszatérve, kiemeljük, hogy gr. Károlyi Gyula a társulatok autonómiája érdekében ellenzi azt, hogy a társulati mérnökök ki­rályi mérnökök által helyettesíttessenek. A belvíz sza­bályozás, vízhasznosítás s kiterjedt védelmi munkála­tok a helyszín ismeretét a legnagyobb mérvben felté­telezik, oly egyének működésére van szükség, kik a helyismeret előnyeit a társulat javára kiismerni ké­pesek, javasolja tehát, hogy a társulat által válasz­tott mérnökök csak e kormány megerősítése után mű­ködhessenek, ez­által módjában állván a kormány­nak a vízszabályozás élére oly egyéneket állítani, kik műszaki tekintetben a tudomány színvonalán álla­nak. Továbbá a társulatok műszaki tekintetben a tiszai osztálynak, a folyammérnökség útján rendelen­­dők alá, mert így a tervezetek elkészítése, a helyben­hagyott tervek mikénti kivitele teljesen a tiszai osz­tály hatalmába kerül. A­mi pedig a Tiszavölgy egységes fejlődését illeti, teljesen elégséges, ha a tiszai osztály csak oly terveket hagy helyben, melyek : a) az egész völgy rendezésének keretébe beleillenek ; b) ha a társula­tok belügyeire vonatkozó tervezetek törvényszabta módon az érdekeltek észrevételeinek megtétele vé­gett szemlére kitétetvén, azok a tiszai osztályhoz a helyszínét ismerő folyammérnökség által véleményes jelentéssel nyujtatnak be s a központi bizottság véle­ményének meghallgatása mellett nyerik a tiszai osz­tály helybenhagyását. Ezek alapján nézete oda irányul, miszerint a végrehajtó hatalom kizárólag a tiszai osztály , illet­ve a közmunka- és közlekedési minisztériumnak tar­tassák fönn és hagyassák meg a központi bizottság­nak az informativum votuma úgy fölfelé, mint lefelé. Ez ellen felszólalt báró S­e­n­n­y­ey Pál. A mai állapot műszaki tekintetben tarthatatlan; a folyam­mérnök a nélkül, hogy megfelelő felelősséggel birna s a végrehajtás gyakorlati nehézségeit ismerné, csu­pán parancsol , s a társulatok engedelmeskedni kénytelenek. A rendelkezési jogot felelősséggel kell

Next