A Hon, 1880. május (18. évfolyam, 108-136. szám)

1880-05-08 / 115. szám

kedves leányomnak az oltári szentségben isteni meg­váltómat nyujtá. Fogadja azért méltóságod legfor­róbb köszönetemet s azon óhajt, hogy az Ur Is­ten méltóságodat a szent Benedek-rend élén a haza díszére s a műveltség fejlesztésére a legjobb egészségben még igen soká tartsa és éltesse!« — A kis főherczegnő megáldoztatása, melyet a főher­­czeg ez áldomásában megköszönt, igen ünnepélyesen történt. 28 fehérbe öltözött leányka ment a kis főher­­czegnőért s a szertartás végeztével három kis leányka csinos kis beszédet mondott. Klotild főhgnő megszó­­k­ta a kis leánykákat s kézcsókra bocsátá. Midőn József főleg elutazott Pannonhalmáról, igy szólt: »Nagyon örülök, hogy nemcsak magam, hanem egész családom láthatta Pannonhalmát; régtől fogva mint tanítvány megszerettem a rendet, és most még inkább elmondhatom, hogy mindig kedvesek lesznek előttem. Fogadják egész családom részéről köszöne­temet.« Kedden a főherczeg Alcsuthról küldött táv­iratban ismételten kifejezte köszönetét, és egy másik táviratban a Pannonhalmán névnapját ülő Rómernak, mint »hálás tanítvány« gratulált. — Vitéz által javított codex. A müncheni állami kir. könyvtárban újabban egy la­tin corvin-codexet találtak, mely a lapszéleken vö­rös jegyzeteket, javításokat és felírásokat tartalmaz. A codex czime »Demosthenis Oraciones.« A harmad­rendű corvinák közé tartozik s ismeretes is volt már eddigelé is, csakhogy azt nem tudták még, hogy Vi­téz javította, így Fr­aknói Vilmos történészünk ki e könyvet megvizsgálta, felderítette, hogy az Vitéz János váradi püspöké volt. Közelebbről ismertetni fogja. — A budapesti középiskolai taná­rokhoz. A középiskolai törvényjavaslatban a kép­viselőház közoktatásügyi bizottsága többek közt a tanárokat közvetlenül érdeklő módosításokat tett, melyek a tanárok szellemi munkájának korlátozására vonatkoznak. E pontozatok jelen styláris alakj­ukban oly módon is magyarázhatók, hogy általuk a tanáro­kat, mint szabad honpolgárokat megillető jogok sértve vannak. A kérdés megbeszélése végett a fővá­rosi összes középiskolai tanárokat s az ügy iránt ér­deklődőket f. évi május hó 9-én (vasárnap) d. e. 10 órakor a tud. akadémia Kisfaludy-termében tartandó nyilvános értekezletre ezennel tisztelettel meghívom. — B­e­r­e­c­z Antal, az orsz. középtanodai tanáregyesület elnöke. — Magyar színészek Bécsben. A ma este érkezett bécsi lapok a kolozsvári szintársulat tegnapi bécsi előadásáról átalában kedvezően nyilat­koznak. A »Fremdenblatt« Tóth Ede »geniális­ da­rabját nagyon magasztalja s az előadás eredményét »egészen rendkívülinek« mondja. A színház szokat­lanul látogatott volt s a tetszés, melyet a közönség a színészek s színésznők iránt csaknem minden felvonás után mutatott, nem ritkán déli intensitása volt. Vé­gül a csárdástáncz után szűnni nem akaró »újra« ki­abálások is hangzottak. A »Neue Freie Presse« szin­tén nagy elismeréssel szól a Ringtheater előadásáról, s a szereplők közt Glázert, Diósinét, Baloghnét s mindenek fölött Kassait dicséri, ki »Gonosz Pistá«-t adta elő. A társaság — mondja nevezett lap — mesz­­sze felülhaladja a közönséges vidéki társulatokat s ügyes rendezésről tesz tanúságot. A magyar művé­szet fényes diadalának szívből örvendünk s óhajtjuk hogy minél több folytatása legyen. — Unitárius templom a főváros- Ira­n. Mint a »Kér. Magvető«-ben olvassuk, a buda­pesti unitáriusok közelebb felhívást intéztek az angol és amerikai hitrokonokhoz a magyar fővárosban épí­tendő unitárius templom és rendes papi állomás fel­állítása ügyében. Az egyházi tanács az angol nyel­ven szerkesztett felhívást már el is küldötte egy ajánló levél kíséretében. Rövid időn a magyar unitá­riusokhoz is intéznek felhívást e tárgyban. — Egy szabad királyi város czimer nélkül. Pancsova szab. kir. város részére, melynek eddig czimere nem volt, legközelebb lesz összeállítva egy oly czimer, mely a heraldikai kivánalmaknak is meg fog felelni. Ez ügyben gróf Ráday Gedeon Pan­csova város orsz. képviselője és Phlug Gyula városi levéltárnok érintkezésbe tették magukat szakférfiak­kal, kik e czimert a kivánalmaknak megfelelőleg ösz­­sze­állítják, úgy hogy jövő hóban fölterjeszthető lesz a belügyminisztériumhoz jóváhagyás végett.­­ Büky Alajos monori ügyvéd rendjelszédelgési pere már fölterjesztetett a kir. táblához. Büky tudvalevőleg azon ürügy alatt, hogy Erler Lajos bécsi orgonaművész számára a magyar nemességet megszerzendő, fölvett ettől 400 irtot. A nemesi czim azonban sokáig késett s Erler türelmét vesztve, csalás miatt tett fény­­följelentést Büky ellen, ki ezen följelentés folytán le is tartóztat­­tatott s miután a pestvidéki törvényszék csalás miatt vád alá helyezte, ismét szabadlábra helyeztetett. Büky védője dr. Pick Armin a törvényszék ezen ha­tározata ellen fölebbezett s föllebbezésében kimutatni igyekszik, hogy védencze csakugyan tett lépéseket, hogy Erler részére a nemességet öneszközölje s ha a kapott előleg nincs is arányban a teljesített munká­lattal, az csak polgári utón elbírálandó kérdés tár­gyát képezhetné. A kir. tábla legközelebb fog hatá­rozni ez ügyben. — Árpádkori ezüst pénzek. Krull Sámuel 2 érdekes Árpádkori ezüst dénárt ajándéko­zott a múzeumnak, melyek közül egyik V. István ki­rályunké, a másik pedig még eddig az érmészek közt vitás dolog, hogy várjon melyik királyé volt. Mindkét érmet Westerle érmészeti tábláinl kiadta rajzban, az elsőt a XVIII. táblán 13 szám alatt, a másodikat a XX. táblán 49 szám alatt. — Skorbut a katonaságnál. A »Phili­­povits báró« nevét viselő 70-ik számú gyalogezred le­génysége, mely csak múlt héten érkezett Boszniából a fővárosba, táborozási helyéről a »skorbut« beteg­séget hozta magával. E betegség a »Hírcsarnok« sze­rint annyira elharapódzott az egész ezrednél, hogy itt tartózkodásuk néhány napja alatt 31 skorbut be­teg katona lett gyógykezelés végett a XVI. számú katonai kórházba szállítva. — A Petőfi-társaság vasárnap e hó 9-én d. e. 11 órakor az akadémia rendes havi ülés­termében felolvasó ülést tart. Tárgyai: Jézus és a boldogság« (értekezés) Reviczky Gyulától. — »A pillangó halála« (költemény) Ábrányi Emiltől. — »Doktor Kilis házassága« (elbeszélés) Bodon Jó­zseftől. — A felolvasásokat zárt ülés követi. — Népesedési mozgalom Budapes­ten. A főváros statisztikai hivatalának heti kimu­tatása szerint a lefolyt héten élve született 293 gyer­mek, elhalt 240 személy; a születések tehát 53 eset­tel múlják felül a halálozásokat Az élve szülöttek közt volt 196 terv, 97 törvénytelen. Nemre nézve 142 fiú, 151 leány. Halva született 14 gyermek, köztük 6 törvényes, 8 törvénytelen. A halottak közt volt 148 finomű s 92 nőnemű; egy éven aluli gyer­mekek száma 55.­­ Ez év 16 hetében élve született összesen 4232 gyermek, elhalt 3846 egyén, a szüle­tések többlete tehát 386. Születések arányszáma 1000 lakosra 46,5. Halálozások arányszáma 1000 lakosra átalában 38,1. — Az elhaltak kora : 0—1 éves 55, 1 — 5 évig 39, 20 évig 17, 30 évig 20, 40 évig 25, 60 évig 53, 80 évig 27, 80 éven túl 2. —­­— Halálozások kerületek szerinti ki­­s mutatása: I. kér. 17, II. kér. 16, III. kér. 11, IV. kér. 10, V. kér. 17, VI. kér. 37, VII. kér. 37, VIII. kér. 36, IX. kér. 24, X. kér. 4; egyéb kórházi halott 31. — Betegforgalom a főv. közkórházakban : Szt. Rókus kórház állapota a múlt hét végén 1074, szaporodás 318, csökkenés 329, állapot e hét végén 1063. — Szt. János kórház állapot a múlt hét végén 193, szaporodás 63, csökkenés 67, állapot e hét vé­gén 189. — Az ó­budai h­o­n­v­é­d-e­gy­e­s­ü­l­e­t tag­jává, bármily honvéd az alagút végén a Krisztina vá­rosban fekvő Schachner-féle kávéház helyiségében minden vasárnap és csütörtök délután 5—6 óra közt működő 3 tagú bizottságnál jelentkezhetik. — Péchy Tamás volt közlekedési mi­niszter tiszteletére a képviselőház közlekedési bizott­sága ma a nemzeti kaszinó helyiségében díszebédet adott. Az egész ebéd jellege bizalmas volt. A pohár­köszöntések sorát gr. B­á­n­f­f­y Béla a bizottság elnöke nyitotta meg, kiemelvén Péchy fényes érde­meit a hazai közlekedésügy körül, magyar hazafisá­­gát és tapintatos eljárását a bizottságban, hol csak őszinte tisztelőket hagyott hátra barátaiban. P­é­­c­h­y Tamás meghatottan emelte ki azon őszinte tá­mogatást, melyet hazafias intenczióiban a »scrupulo­­sus bizottságban« a legnehezebb körülmények közt mindig talált. Dániel Pál kívánta, hogy az új miniszter is e nyomon haladjon . György Endre a bizottság közszeretetü elnökét gr. B­á­n­f­f­y Bé­lát, gr. Ráday Gedeon a bizottság jegyzőjét György Endrét éltették stb. A társaság a legvi­­dámabb hangulatban késő ideig együtt maradt. (D. É.) — A zergentezai főreáltanod­á­b­a­n vasárnap d. e. 10 órakor az ifjúsági önképzőkör zár­ünnepélyt rendez. Műsora: Élj őseim hazája, Schu­­manntól; énekli az intézeti dalkör. Titkári jelentés: Alkalmi nyitány, Wawrinec Mórtól. A mennyiség­­tani tudományok a legrégibb időkben; irta és felol­vassa Fülcrer Lajos. Éji harcz, pályadíjat nyert ro­­mnáncz ; felolvassa a szerző, Margitay Béla. Magyar táncz, Erkel Ferencztől; előadja a zenekar. Piroska, Toldi szerelmének tárgya, felolvassa a szerző Folli­­nus Árpád. Jegenyefa tetejében. Nézz rózsám a sze­membe ; Ságh énektanár vezetése mellett énekli az intézeti dalkör. Hősi induló, Szabady Ignácztől; elő­adja a zenekar. Királyleány szerelme, dicséretet nyert románcz; irta Fülcrer Lajos. Éjféli párbaj, Arany Jánostól; — melodrama —zenéjét szerző Wanck­­­ner Mór, szavalja Pártényi László, VI. oszt. tanuló. Szózat, Egressy Bénitől; zenekisérettel énekli az in­tézeti dalkör. Rákóczy induló ; előadja a zenekar. — Fővárosi statisztika. A közvágó hídon a lefolyt április hóban levágatott: 105 bika, 2790 ökör, 155 bival, 1242 tehén, 8566 borjú, 128 birka, 4259 bárány és 61 kecske, összesen 17306 db. A vágatási napi átlag: 143 darab marha, 285 borjú, és 148 aprómarha. Összehasonlítva a múlt év ápri havához, az idén 597 darab szarvasmarha, 551 bor­júval több és 3135 darab aprómarhával kevesebb vá­gatott le.­­ A marhavásárra április hóban felhajtatott: 175 bika, 3972 ökör, 242 bival,3494 te­hén, 8898 borjú, 101 birka és 5409 bárány, összesen 22291 darab. A múlt évi április havához képest az idén 1532 darab szarvasmarha, 530 borjúval többet és 3670 darab aprómarhával kevesebbet hajtottak föl.­­ Bevétel volt : A közvágóhídon 6598 frt 16 kr, a marhavásáron 7008 ft 91 kr, összesen 13.607 frt 7 kr. A bevétel sokkal kedvesebb volt mint a múlt év megfelelő havában és pedig. A közvágóhídon befolyt több 535 frt 20 krral, a marhavásáron 1.162 frt 68 krral, összesen : 1697 ft 88 kr. A l­á­n­c­z h­i­d for­galom április hóban a következő volt: átkelt összesen 611.200 személy, és 56.068 kocsi; a bevé­tel 28.725 frt 45 kr. A kocsik közt volt 20.729 két­­gatu; 23.652 egy fogatú­s 12.588 teherkocsi, egyéb 11.­­ Legnagyobb volt a személyforgalom 18-án mikor 26.400 személy kelt át; legnagyobb kocsi for­galom 30-án 2.344 kocsi. Margithidi forgalom: Személy 121.200; kocsi 18.602 ; bevétel 8.211 ft­­ kr. Legnagyobb személyforgalom 18-án 7000 sze­mély ; kocsi forga­lom 29-én 855 kocsi. — Csavar­­gőzösök forgalma. A) közönséges bárczákkal átkelt az I. osztályban 53.927 személy ; II. oszt. 219.606 személy. B) Térti jegyekkel átkelt I. oszt. 3850 személy, II oszt. 18.899 személy. Az alsó vasúti híd apr. havi bevétele a­ gyalogosok után 250 ft,kocsik után 1940 frt 11 kr. összesen 2190 frt 11 kr . A mérnök- és építész-egylet köz­lönyéből megjelent a második füzet. A mérnöki tudomány több szakából hoz következő érdekes dol­gozatokat. A többszörös rendszerű rácstartókban fel­lépő överők meghatározása, Ullmann Vilmos mérnök­től. A talajfúrásokról, Zsigmondy Béla mérnöktől. Az alföldi öntözésekről, Gerster Béla főmérnöktől. Az első két czikk 18 fametszettel van ellátva. Ez ön­álló czikkeket követik a rendes rovatok és ezek közt mint már több előző füzetben, a műkifejezések czímű rész vonja leginkább magára az olvasó figyelmét. Ré­vész Samu szakavatottan gyűjti össze mostani közle­ményében a vasúti műszókat és élesen bírálja a szak­­irodalomban felmerült egyes, rosszul képzett szókat, de ezzel be nem éri, mikor ront, mindjárt épit is és a rossz helyébe ajánlja nyomban a jót. Érdekesek Fekete Zsigmond vizműtani műszói is. Mindnyája ugyan nem kifogástalan, de másrészt egyes ajánlott szava jogosultságának bebizonyítására felhányja a régi ma­gyar okleveleket s azokból magyarázza ki fejlődésü­ket és történetüket. A technológiai szemle és a szak­­irodalmi értesítő czímű rovatok a szerkesztők szor­galmas körültekintésének nyilvános bizonyítékai. A természettudományi közlönyön kívül alig ismerünk szakközlönyeink közül egyet, mely a mérnökök és építészek közlönyéhez fogható lenne. — Napi újdonságok. Pulszky Ferencz a Széchenyi szobor ügyében Bécsbe utazott s csak a jövő héten tér vissza. — Pestmegye állandó vá­lasztmánya f. hó 24-én d. e. 10 órakor ülést tart.­­ Künn Géza gr. »Codex Cumanicus« czimü műve a jövő hóban megjelenik. — A belügyminisz­ter utasította Pest megye főispánját, hogy a bírák pénzkezelését személyesen szigorúan vizsgálja meg. — A városligetben tegnap egy Maur Krisztián nevű 35 éves gácsországi születésű napszámos fel­akasztotta magát. — Mária Valéria főherczeg­­nőnek Honig Magdolna Aradról gyönyörűen hímzett kendőt küldött, 15 körmöczi aranyat kapott. — A magyar államvasutak szliácsi állomásán a forgalom f. hó 15-én megnyílik s­zeptember hó vé­géig megmarad. Pesti tavaszi lóversenyek 1880. Második nap Május 8. szombat d. u. 3 órakor.’ Félóránk­ént uj futás. I. Sweep stakes. 500 frt. Lovaregyleti dij. Futhat minden belföldi és németorsz. 2 éves ló, távol­ság 800 méter. Gr. Festetics Pál: Vezér, Blaskovics Ernő ur: Csapodár, Blaskovics Miklós ur: Gógó, dr. Springer Gusztáv: Maris, T. B. szövetség, név. a kisbéri m. kir. áll. m. Repkény. II. Eszterházydij, 525 frt. o. é. ebből 425 frt az első lóé, 100 frt a másodiké. Gr. Festetics Pál név. Inkey István ur: Clarisse, Captain Violet: Trompeter, gr. Sztáray János : Dagmar, hg. Trautt­­mannsdorff: Wedding Peal. III. Hazafi-dij, 500 arany, ebből 300 drb 10 frankos arany államdij (engedélyeztetett) és 200 cs. arany alapítványi dij. Gr.Eszterházy Imre: Doll, Blaskovics Ernő ur: Bájos, Ugyanaz: Csillár, ifj. gr. Almásy Kálmán: Alma, br. Springer Gusztáv: Bel­lona, Ugyanaz: Norina, General Hope: Merény, Ugyanaz: Denk daran, gr. Henckel Hugó id.: Re­nata, Ugyanaz : Therry, Ugyanaz: Sogrodda, Ugyan­az : Éveril, Ugyanaz: Sara, gr. Eszterházy Mihály: Vonzó, gr. Festetics Pál,­ Trenson, Ugyanaz nevezi gr. Széchenyi Kálmán: Őrgrófnő, hg Hannu Móricz: Honorance, Ugyanaz: Valentine. IV. Másodosztályú államdij 600 drb. 10 fr .arany (engedélyeztetett.) Minden belföldi és németországi mén és kancza számára. Blaskovics Ernő: Kincsem, Ugyanaz: Bankár, Blaskovics Mik­lós: Kedves, Kaltazzi Aristid: Tallós, Ugyanaz: Nil Desperandum, hg. Hannu Móricz: Harry Hall. V. Handicap 1000 frt egyleti dij. Futhat minden ló. Gr. Sztáray János: Altona, gr. Festetics Pál: Chelsea, gr.Henckel Hugó id.: Kedvesem, Cap­tain Violet: Trompeter, General Hope : Elemér, gr. Zichy Béla: Drummer Boy, hg. Trauttmansdorff: Wedding Teal, gr. Hannu Móricz: Cobweb, báró Uchtritz Zsigmond: Niniche, hg. Trauttmansdorff: Bosporus, gr. Henckel Hugó id.: Surema, Captain Violet: Luika. IV. Reiter Club akadályverseny. 300 frt készpénzben az első lónak, tét és bánatössze­gek a másodiknak. Br. Dewitz Ottó: Hajnal, Jékey főhadnagy ur: Salamandra. Ugyanaz: Fax, Vacano kapitány: Schlechter Kerl. Napirend: máj. 8 án. Ál­latkert nyitva egész nap. Műcsarnok 9 — 4-ig. Margitszigetre közlekedés vámháztól ■­ és többi állomásoktól óránkint. Mezei János daltársulata a Komlókertben 8 órako Múzeumban képtár 9 — 1-ig. Orsz. gazd. és tanszermúzeum 10 —12-ig és 2—4-ig. Egyetemi könyvtár 3—7-ig. Szen­t-L­á­s­z­l­ó-T­á­r­s­u­l­a­t vál. ülése 4 órakor. Kereskedelmi csarnok bizottmányi szakosz­tálya 6 órakor. Értekeznek S­chuster János és Fromm Antal. Mérnök- és épitészegylet. vál. ülése 6 óra­kor. Főtárgy : Emlékirat az államvasutak gépgyára ügyében. Majális 7 órakor városligeti Klemensben. Rendezi a népnevelők egylete. Belépti jegy ára 1 frt. Egyetemi jubilaeum 100-as bizottságának ülése 5 órakor. A „HON“ magántávsürgönyei. P07S011g, május 7. Városunk felett ma este iszonyú zivatar dühöngött. Egy fél órán át közel húsz dekagrammnyi nehéz jégdara­bokból álló eső volt, erre azután következett a felhőszakadás. Pozsony városa s környéke roppant nagy kárt szenvedett. Átalános ré­mülés uralkodik. A jég a szőlőkben is nagy kárt okozott. Brassó, máj. 7. (Ered. sürg.) Ma reggel Brassót szemléltük. Tornai vezetése mellett fölmen­tünk Czenk csúcsára, honnan a kilátás nagyszerű. Mértföldeken át jól mivelt földek, takaros falvak, gyönyörű havasok láthatók. A lemenet a hegy olda­lán érdekes volt. Többen sziklák közt csúsztak. 11 órakor indult az expedíczió Romániába. Hétfalu mellett elmenvén rögtön óriás hegyek közé jutottunk. Csakhamar havasok alján voltunk, ugyan­akkor több mint 2000 láb magaslaton tenger színe felett. A vaspálya Brassótól kezdve magyar határig folyvást emelkedik. Összes emelkedés 462 kilométer. A légmérsék bámulatosan ellentétes. Brassó és Si­naia közt legalább 15 fok különbség. A havasok alján a téli kabát sem sok. A vidék páratlanul regényes. Csupa fenyves. Folyvást meglepő új alakzatok, me­rész kanyarulatok, hosszú alagutak. A gép kitűnően működött. Brassótól a határig alig tartott háromne­gyed órát. A kiránduláson műszaki bizottság volt jelen. A határállomás Predeál. Itt a román vasutak főigazga­tója Énes, volt államtitkár a román közlekedési minisztériumban, fogadott. Külön szalonkocsit, mely franczia modorban van berendezve, bocsátott rendel­kezésünkre. Ő velünk jött. A román vasút kitűnően bár nagyon drágán van építve, mértföldenkint egy millió forint. Egy he­lyen pedig a mértföld két és fél millió. Ennél a ma­gyarok nagyobb nehézségekkel olcsóbban építettek. De az eredmény szép. A román vasutak melletti kő­­országút hasznos tényező a forgalomra. A tömösi szorosban láttuk új erődeinket. Egyik roppant ma­gasan, félelmes hatalmat képez. Predealtól román vasúton megyünk Sinaiába. Itt jelenleg a román fejedelem nyaral, most Sándor bolgár fejedelem testvére a hesseni herczeg mulat nála. Károly fejedelem régi kolostorban lakik Sinaia­­ban számos díszes nyaralót építettek. Nagy vendéglő is lesz itt, fürdőház, a­melynek nagy jövője van. Ká­roly fejedelem számára milliókba kerülő fejedelmi nyaralót építenek. Sinaiából még Komárnikig mentünk, itt meg­­állván, ebédre Sinaiába tértünk. Az ebéden Szon­­tágh Pál franczia nyelven felköszönte a román vasútigazgatót, ki viszont Tolnayt és vendégeit éltette francziául. A kitűnő ebéd után 5 órakor indultunk és 6 órakor Brassóba visszaértünk. Itt este nagy mű­élvezetben részesítünk a főtemplomban nagy orgo­­gonán, mely Európában kitűnőségre harmadik, hang­ja pedig legelső, orgona hangverseny volt. Holnap reggel 6 órakor indulunk Pest felé. Az expeditio czélját érte. Gyorsvonat közlekedés semmi akadályba sem ütközik. Bécs, máj. 7. A képviselőházban a pénzügy­­miniszter előterjeszti az 1880. évi hiány fedezetéről szóló törvényjavaslatot, mely azt határozza el, hogy az ez évi 24.559,046 írtra menő hiány, a húsz millió aranyjáradék megszavazott kibocsátásáért bevett 17.854.000 írttal és az államnak a fennállott állami előlegpénztáraknál lévő tényleges követelései­ alap­ján befolyt 5.883.918 forintnyi összeggel fedezhessék. Ezután következik a költségvetés feletti vita folytatása. Broskowetz utal a sörfogyasztás csökke­nésére és azt indítványozza, hogy mint Németország­ban, úgy Ausztriában is hozzák be a maláta adót. S­i­e­g­­ megjegyzi, hogy az új pálinka-adótörvény lehetetlenné teszi a kisebb gazdasági szeszfőzdék fennállását. W­o­l­f­r­u­m előadó pártolja a ter­ményadó behozását a pálinkára nézve ; a c­ukoradót nem szabad oly alakban reformálni, hogy az állam érdeke a gyáros előnye nélkül s a fogyasztók kárára csorbíttassék. A »só« czikkénél elfogadtatott a bizottság ama határozati javaslata, mely a marhasónak leszállított ár melletti előállítását indítványozza. A »dohány« czikkénél Rozer határozati ja­vaslatot terjeszt elő a finomabb dohánynemek árai­nak felemelése tárgyában. H­e­v­e­r­a fejtegeti a do­hánytermesztést előmozdító eszközöket, a dohányki­vitel emelését s a behozatal csökkenését. Hatusner előadó behatólag szól a bizottság ama határozati javaslatáról, mely bizonyos dohány nemek árainak megfelelő felemelését indítványozza s azt mondja, hogy a dohányilleték az egyedüli tárgy, melynél a jövedelem megszaporítása lehetségesnek látszik. Szóló utal más országoknak a dohányilleték­ből húzott roppant jövedelmére. A határozati javaslat elfogadtatott. A bizottság ama határozati javaslata, mely a lottójáték megszo­rítását ajánlja, szintén elfogadtatott. Rozer által ndítványozott ama rezoluczió, hogy a lottójáték tel­esen szüntettessék be, kiadatott a bizottságnak. A dicasteriális épület igazgatóságának felosz­latásáról szóló indítványt Kronawetter ellenzi Cl­am pártolja és végül elfogadják. A »legfőbb számvevőszék« és a »nyugdijak« czikke vita nélkül elfogadtatott. Causnek határozati javaslatot terjeszt elő, hogy az Albrecht vasút igazgatósága Lembergbe té­tessék át, vagy legalább az ellenőrzési hatóságokat és más vasutak anyag­kezelési hivatalait tegyék át for­galmi vonaluk legközelebbi székhelyére. Kronavetter azt indítványozza, hogy a biztosított vasutaknak tiltsák el a szabadjegyek adá­sát és az összes államhivatalnokoknak a szabadjegyek elfogadását. Busz polemizál Hausner megjegyzései ellen. Holnap ülés: Szentpétervár, máj. 7. A­­Journal de St. Petersbourg a Reuter ügynökség ápril 7-től kelt shanghaii jelentésre vonatkozólag azt írja, hogy e négy hét előtti tudósítás a jelenlegi tényállásnak nem felel Erről az oldalról nagyon is azon igyekeznek, hogy Oroszország viszonyait Chinához a lehető legrosszabb színben tüntessék elő. China haditerve­iről ezen államnak Japánnal való való kibéküléséről terjesztett hírek minden alapot nélkülöznek. Csettinye, máj. 7. A »Pol. Corr.« jelentése : A fejedelem elhatározta, hogy a montegrói-albán ha­táron figyelő hadtestet állít fel, mely 18 hadilétszám­ra emelt zászlóaljból fog állani. Skutari, máj. 7. A »Pol. Corr.« jelentése : Prenk-Bib-Doda miridita herczeg 2600 miriditával ide megérkezett. Bécs, máj. 7. Haymerle báró külügymi­niszter és neje holnap Budapestre utaznak. Konstantinápoly, máj. 7. A haditörvény­szék K­u­m­e­r­a­n alezredes gyilkosát ha­lálra ítélte. Bécs, máj. 7. (Magy. ért. zárlatja.) M. föld­­teherm. kötv. 94.50. Erdélyi föld. kötv. 93.70. Magy- Záloglevél 102.—. Erdélyi vas. 139.75. Magy. kel. vas. 86.25. Magy. sorsjegy 112.—. Szőlő-dézsm. 93.25. Aranyjáradék 106.40. Magy. vas. kölcsön 125.75. Magy. hitel 268.25. Alföld 156.75. Magy. éjszak-kel. 146.75. Kel.­vasuti elsők. 83.40. Tiszai vasút 246.—. Kincst. utal. 1873. 150.—. Bács, máj. 7. (Osztr. ért. zárlatja.) Hitel­részvény 280.10. Lombard 83.60. Aranyjár. 89.20. London 119.15. Ezüstjár. 73.70. Hitelsorsjegy 177.—. Porosz pénzutalv. 58.72. Arany 5.61. Török­ sorsjegy 16.20. Angol-osztrák 146.—. Államvasut 278.50. Napoleondor 9.49—. Járadék 73.17. Galicziai 266.—. 1864-es 174.—. 1860-as 130.50. Frankfurt 58.10. Nemzeti bank 840. JBécs, május 7. (Esti tőzsde.) Hitelrészv. 279.30. Magy. hitelrészv. 267.75. Lombard 83.40. 1864-es —.—. Ezüst —.—. Járadék 73.10. Magy. földhitelt). —.—. Angol-osztrák 145.50. Államvasut 278.50. 1860-as —.—. Magy. sorsjegy —.—. Na­poleondor 9.48.—. Magy. járadék 106.27. Unió-Bank —.—. Galicziai 266.25. Osztr. arany 89.20. Berlin, május 7. (Zárlat.) Papir-járadék 62.—. Magyar járadék 90.40. 1877. 10 mill. kölcsön 70.75. Hitelrész­vény 478.—. Lombard Mll­ s-Kas­­sa-Oderberg 54.—. Orosz papírpénz 214.10. Ezüst járadék —.—. Magy. kincst. utalvány —.—. K. val elsőbb, kötv. 83.40. Állam­vasút 476.—. Galicziai 113 80. Romániai 54.80.­­ Váltóárf. Bécsre 169.60. Frankfurt, május 7. (Zárlat.) Papir-járadék 62.1­ s. Osztr. aranyjáradék 751/8. Osztr. hitelrészv. 2­38. Va-Osztr. állam v.-részv. 237.­A Lombard 71.1 /2 Magy. Galicz. vas. 116.37. Váltóárf. Bécsre. 171.20. Ezüstjáradék 62.68. Magy. aranyjáradék Osztr. bank-r. 716.1. Ga­licziai 226.25. Erzs. nyug. vas. 161.—. Tisza. v. vasúti elsőbbs. 83.5/s. Stettin, máj. 7 (Gabonatőzsde.) Búza május 209.—, táv. 196.—. Rozs május 164.—, táv. 149.—. Repczeolaj május 52.50, május—júniusra 55.75, táv. —.—. Szesz helyben 61.90, május—jun. 61.90, táv. 62.70. Üzlet- és termény tudósítás. Budapest, máj. 7. Az esti tőzsde lényegesen meggyengült árfolyamokkal nyílt meg. Osztr. hitel 276.50—275.80—275.30 és 275.70 közt ingadozott, zárlatkor lanyhább 274, magy. aranyjáradék 105.50, zárlatkor 105.40, m. hitel 265.50 névleg, leszámítoló és váltóbank 123, m. vasúti kölcsön 125,50 p. Gabnaüzlet. A búzaüzletben ma kevés volt a kínálat, hiányzott a vételkedv, a malmok alacsonyabb vételárt ajánlottak s csak kevés kelt el, az árak vál­tozatlanok, zárlatkor sem jegyeztetett semmi kötés. Határidőüzletben őszi búza 10 krral, kukori­cza 7­2 krral szilárdabb, zab változatlan. Szokvány búza őszre 9.92 */2—97*/4. Zab őszre 6.01—15. Kukoricza máj.—júniusra 7.47.—7.50. Felelős szerkesztő : Jókai Mór. LASS­. KÖZGAZDASÁGI ROVAT Magyar-orosz kereskedelem. Kiviteli kereskedelmünket Oroszország felé ve­szély fenyegeti. Az orosz beviteli vámok idáig is ma­gasak voltak ugyan, és nagyon megnehezítették Ma­gyarország kivitelének Oroszország felé való fellen­dülését. De most Oroszország e vámtételeket még emelni szándékozik, és pedig nagyobbára oly áruczik­­kekre vonatkozólag, melyekből már volt egy kis be­vitelünk Oroszországba. Figyelemre méltók e tekintetben a londoni»Eco­­nomist« következő sorai: »Az orosz kormány által a tarifák revíziója tárgyában kiküldött bizottság most tette közzé jelentését, s a vasáruk bevitelére je­lentékeny vámemelést hozott javaslatba. Rúd vas, melyre előbb padonként 5 kopek vám volt vetve, a bizottság javaslata szerint 15 kopekkel lenne meg­vámolandó, azon kívül pedig elesnék jövőre azon kedvezmény, mely szerint oly esetben, midőn a bel­földi vasművek nem voltak képesek elegendő anya­got a gyártók számára szolgáltatni, vámmentesen lehetett vasat bevinni az országba. A vasáruk leg­több más osztályában hasonló arányú vámemelést javasol a bizottság, míg mezőgazdasági gé­pekre rendkívüli súlyos vámokat proponál. Jelen­leg az ily gépek vámmentesen mehetnek Oroszor­szágba, s a forgalom azokban oly rohamosan emel­kedett, hogy míg a bevitel 1869-ben 712,000 rubelre ment, 1878-ban a bevitt gépek értéke már 3.642,000 rubelt tett, s megjegyzendő, hogy a bevitel a szerint volt nagyobb vagy kisebb, a mint az aratás jól vagy rosszul ütött ki. Ily körülmények közt nem lehet kétség az iránt, hogy a vámtétel felemelése nagyon meg fogja drágí­tani Oroszországban a gépek árát. Pedig Oroszor­szágnak a gabnatermelés terén most nehéz versenyt kell kiállnia Északamerikával, mire csak úgy lesz ké­pes, ha jó gazdasági gépekkel rendelkezik, a­melye­ket külföldön kell bevásárolnia, míg a belföldi gép­gyártás a külföldivel nem lesz egyenlő színvonalon. Talán még az is tekintetbe veendő, hogy a bevitel korlátozása szükségkép maga után vonja a kivitel csökkenését, így hát minden oldalról tekintve, hely­telen a bizottság javaslata. S e reform életbe lépte­tésére legkevésbbé sem alkalmas az az idő, midőn Oroszország új kölcsönt szándékozik felvenni.« Így vélekedik a londoni »Economist« a tervezett orosz vámfelemelésről. S valamint az angoloknak rosszul esik, hogy a vámok felemelése megnehezíti az Oroszországgal való forgalmat, szintúgy sajnál­kozásunknak adhatunk kifejezést mi is a felett, hogy a vámemelés által egy nagy jövővel biztató kereske­delmet akar az orosz vámügyi bizottság tönkre tenni. Igen, a magyarországi vas- és gépiparnak és még sok más iparágnak is természetes és főpiacza lehetne Ooroszországban, s egypár kísérlet ez irány­ban sikert is ígért, ha azonban most Oroszország fel­emelné a vámokat, ezzel szikrájában elérné azon ke­reskedelmi összeköttetéseket, melyek mindkét ál­lamnak csak előnyére válhattak volna. H­ogy Angliával szemben tán indokolva va egyes oroszországi vámtételeket emelni, azt nem akarjuk kutatni; de hogy az Ausztriából és Magyar­­országból Oroszországba menő áruk vámtételét emelni kelljen, ezt még a legdühösebb védvámosnak sem fog sikerülni bebizonyítania. Általában midőn Oroszország vám- és kereske­delmi politikájában most reformokra készül, nem vámtételek emelésére, hanem inkább azok leszállítá­sára kellene törekednie, s ez esetben a magyar és orosz kereskedelmi összeköttetések mihamar fejlő­désnek indulhatnának. ■— Heti jelentés az iparállásáról Budapesten. A múlt hét főleg majdnem minden napot betöltő mozzanata a hurczoskodás volt. Való­ban igen régen nem volt oly nagymérvű a­lakváltoz­tatás, mint most a májusi negyedben. Fuvarosokat ötszörös-hatszoros árért lehetett csak kapni; egy hordár maga 30—40 forintot keresett május első napjaiban. Bérkocsis, fuvaros, napszámos, hordár, a la­kosság a szegény osztálya kitűnő keresetre tett szert. S a lakváltoztatással járó számos javítási munka szo­bafestőknek, asztalosoknak, lakatosoknak, kárpito­soknak bő jövedelmet nyújtott. A hét utolsó napjain pedig a királyi pár és a trónörökös bevonulása alkal­mából a virágkereskedők, zászlókészítők, gombkötők kötöttek jó üzleteket. A kézműipar terén különben a ruházati ipar összes ágai valamivel jobban mentek, mint a múlt hetekben, a vas- és érezművesek ha­sonlóan jobbára némi lendületet tapasztaltak. Azon­ban sokkal fontosabb mozzanatok történnek gyáripa­runkban, több ipartelep létesítése iránt komoly ter­veket szőnek, a létező gyárak pedig, legyenek azok vasfinomító, szesz, kékfestő gyárak, serfőzők vagy malmok, oly kedvező viszonyok között vannak, hogy a jövő évi mérleg elé máris örömmel nézhetnek.­­ A magyar nyugati vasút 1879-dik évi üzletbejelentéséből a következő adatokat közöl­jük: Az elegy, bevétel 1879-ben 1.535.551 frt volt; az összes üzleti és rendkívüli kiadások 1.136,527 írtra emelkedtek s a bevételek 1.136,527, a kiadások 78,468 írttal szaporodtak az 1878 ik évhez képest. A lejárt üzletév tiszta bevételei tehát 179,023 irtot tettek az előző év 210,521 írtjával szemben. Daczára annak, hogy az elegy, bevételek 46,970 írttal szapo­rodtak, a tiszta bevételek mégis 34,497 írttal csök­kentek. Hófuvatok eltávolítására 42,125 frt szüksé­geltetett, úgy hogy a megrongált pályatest helyreál­lítására fordított összeg 270,566 írttal magasabb volt mint 1878-ban. — Hajó­f­o­r­gal­o­m m­á­j­us 7-én. A Duna balpartján a következő vizi járművek kötöttek ki u m.: Mészáros Máté m.h.4300.06. Tégla­ Verőczéről. — Freund J. és fia »Jakab“ 464 m. m. kukoricza, Bajáról. — Luczenbacher Pál ut. m. h. 15 sz. tűzifa 334 m­. m. Nyerges-Újfaluból. — Luczenbacher Pál ut. m. h. kőszén 1809. m. m. Tóthról. — Otto m. h. 16. sz. tűzifa 331 m. m. Nyerges-Újfaluból. — Ros­­mayer Ferencz »Körös« m. h. 699. m. m. búza. — kukoricza 1100 m. m. — N.-Kanizsáról. — Krupp testvérek m. h. nyitrai mész 1152 m. m. Kuf­steinből. — A magy. földhitelintézettől át­vett 5 millió forint értékű 40 °­ C-os zálogleveleket az Unio­bank már eladta és pedig nagy részben Buda­pesten, s további 3 millió frt átvételére magasabb ajánlatot tett. — Az egyesült budapesti fővárosi takarékpénztár üzletforgalmának kimutatása 1880. évi ápril hó végével. Bevétel: Pénzmarad­vány 1880. márczius hóról 609,360 frt 38 kr, taka­rékbetétek 2,791,438 frt 9 kr, betétek pénztárjegyek­re 278,100 frt, visszafizetések jelzálogi kölcsönökre 54,744 frt 39 kr, előlegekre 49,555 frt, váltókra 1,389,437 frt 96 kr, folyó üzletre 765,494 frt 71 kr, a hitelegyesülettől 20,000 frt, értékpapírokért 720,000 kamatjövedelem 69,273 frt 38 kr, különféle bevételek 5417 frt 2 kr, összesen 6,752,820 frt 93 kr. Ki­adás: Visszafizetett takarékbetétek és tőkésített kamatok 2,229,956 frt 70 kr, a hó folyamában a be­tevőknek fizetett kamatok 12,416 frt 63 kr, beváltott pénztárjegyek 209,700 frt, ezek utáni kamatok 797 frt 57 kr, fizetések jelzálogi kölcsönökre 11,700 frt, előlegekre 51,975 kr, leszámított váltókra 1,705,628 frt 12 kr, folyó üzletre 756,687 frt 87 kr, a hitel­egyesületnek 10,000 frt, értékpapírokért 923,125 frt, tiszti fizetések 2929 frt 92 kr, költségek 1538 frt 50 kr, dijak 362 frt 50 kr, kamattérítések 822 frt 72 kr, különféle kiadások 2630 frt 89 kr, osztalékok 24,680 frt, összesen 5,944,951 frt 42 kr, pénzmaradvány 1880. ápril hs 30-án 807,869 frt 51 kr. Az intézet h i t e l e g y­l­e­t­é­n­e­k for­galmi kimutatása. Bevétel: Pénzmaradvány márczius hóról 6907 frt 83 kr, behajtott váltók 216620 frt, leszámított váltók utáni kamatok 4356 frt 72 kr, fizetések a biztosítéki alaphoz 550 frt, a tartalék alaphoz 1627 frt 57 kr. A takarék­pénztár­tól 10000 frt, különféle számla 2754 frt 28 kr, össze­sen 242816 frt 40 kr. Kiadás: Leszámítolt vál­tók 212815 frt, a biztosítéki alapból 1850 frt, a ta­karékpénztárnak 20000 frt, különféle számla 4040 frt 68 kr, összesen 238705 frt 68 kr, pénzmaradvány 1880 ápril hs 30-án 4110 frt 72 kr. .. (Assicuracioni Generali.) Az előt­tünk fekvő 1879-ki zárszámadások üzleti jelentésé­ből a következő adatokat látjuk: a tűzkárbiztositási ágazat 291,402 frt 62 kr. nyereséggel záródik, a ten­geri szállítmány biz­tositási ágazat­a 73,912 27 krral, míg ellenben a jégkárbiztositási ágazatnál 80,958 frt 48 kr. veszteség mutatkozik. Az életbiztosítás csakis 2239 frt 21 kr. szerény hasznot tüntet fel, ellenben a »tőkejövdelmek« számlája a különbféle tarta­lékok s a nyugdíjpénztár kamatainak levonása után 183,689 frt 29 kr. felesleget, vagyis 43,436 frt 5 krral többet tüntet fel, mint a múlt évben. A tartalékok az 1879-ik évben 978,657 frt 21 kr. jelentékeny ösz­­szeggel szaporodtak, úgy hogy az Assicurazioni Ge­nerali biztosítéki alapja 24,165,612 frt 65 krt tett ki. Kiemelendő, miszerint a tűzbiztosítási osztály díj­tartalékja az évi díjbevételeknek mintegy 50%-kiját teszi ki, míg ellenben az életbiztosítási díjtartalék a biztosított tőkének mintegy 23 ’­/o­ át teszi ki. Ezen számokból örömmel tapasztaljuk a kedvező vagyon­állapotot s ezen honi intézet gyarapodó fejlődését mely már közel öt évtizeden át működik hazánkban

Next