A Hon, 1880. május (18. évfolyam, 108-136. szám)
1880-05-23 / 129. szám
129. szám. 18-ik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1880. Vasárnap, május 23. Schörta Barátok iers, AihofiastsmipjlSei A lap izsUemi részét Ulet« múlása lsSslsménj á tsarkeaztCséglsoz intéssadS. Bérmentetlen levelei csak máért kezeitől fogxttatnak el. — Kéziratok ueia »fiainak vissza. HIBILISTJIBSIM szintegy mint eleásetésak a klséó-feivai&i»8 tore, Ath«n&eum~ég»ül*£) küldetlek. ár « h1■SiL POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kladd-hivatal tarátok-tare, Athenaeum-épilet földszlnt, Elftflxetési díj: Pgt'c&t. küldve, vagy Budapesten házhoz hordvs reggeli és esti kiadás együtt: l hónapra . • • ....................................s fe fc 8 hónapra .............................................. 89 8 hónapra .,•«•••••••12» ti esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint................................1éti előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, május 22. " Széchenyi, a szobor. »Metternich politikája addig érvényesül, amíg ő meg nem hal, az enyém akkor érvényesül, ha meghaltam , Széchenyi mondta. És igy történt. Ötvenöt éve annak, hogy ő a magyar nemzetet fölrázta álmából. Ez időnek majdnem felét az ő törekvései tölték be, nemzetével az ő politikáját megértetni. Amíg élt, ez nem sikerült. Onnan a lánczhídnak az oszlopáról nézett szét 48 őszén , romnak látva mindent, amit ő felépíteni kezdett, s még azután tizenkét évig engedte kétségbeesett szellemét foglyul tartani egy tetszhalott porhüvelynek, s mikor nem talált semmi reményleni valót itt a földön, akkor maga kinyitotta maga előtt erős kézzel a zárva tartott eget. És halála után megértette, befogadta, követte őt a nemzet. »Szerencsétlenség növeli a nagy jellemet.« Ez is az ő szava. A magyar nemzetet is érte sok és nagy szerencsétlenség, s ki mondhatná, hogy nem nőtt azokban nagygyá? Épen azok által nőtt nagygyá. Nehéz leczkéket adott neki a sors ; hasznára fordította. Ötvenöt év előtt egy magában állt Széchenyi ; huszonöt év előtt kevésed magával ; most az egész nemzet áll szobra körül , s még a ki szavaival ellenkezőt mond is, tetteiben az is követi őt. Ha látnak az érczszobor szemei, pedig látnak : semmi mennyei boldogság nem tarthatja vissza a dicsőült szellemet, hogy le ne költözzék egyből egy ily pillanatban, megeleveníteni a hideg érctet, hát akkor látni fogja, hogy minden úgy halad, ahogy ő megindította. Az ő munkája gyarapszik. Ő kezdte el az első lánczhidat: most három íveli át a Dunát. // Ő alapitá meg a magyar tudományos társaságot: ma az már egy hatalom, mely palotát tudott építeni magának s el tudta foglalni a gunyhókat, meghonosítja a külföld tudományát s terjeszti a magyar tudományt a külföldön. Ő ültette el a magyar gazdasági egylet csemetéjét, s ma az már óriási fa, melynek gyökerei fentartják, gyümölcsei eltartják az országot. Ő kezdte vizeinket szabályozni; az első átmetszésből, az első töltésből ma már rendszeresített mű lett: óriási nagy vállalat, felkarolva az egész országtól. Ő honositá meg az első gőzhajót Dunánkon ; ma már kereskedelmi közlekedésünk az egész világgal érintkezik. Vájjon nem dobog-e az érczszoborban belül ott valami : mikor ezt a képet meglátja ott a Dunán a gyönyörű Budapest palotasorai között ? Ez az ő álma, mit ébren elkezdett, s amit halva bevégzett. De legnagyobb műve, a mit ránk hagyott örökül, az ő politikája. Épen ilyenek vagyunk mi, magyar nemzet, mint Széchenyi István. A kik hazaszeretetből meg tudnak hajolni. A kik biznak népünk erejében, de féltik azt koczkára tenni. Féltékenyek a sajátjukra s mégis nagylelkűek az idegen iránt. Izzadó napszámosok és lovagias nemesek egyszerre. Erényeiket eltitkolók és hibáikkal dicsekedők. Európa becsülésére törekvők s Ázsia sivatagairól ábrándozók; őseikre büszkék, de unokáikról gondoskodók. Igazán csodálatos nemzet a magyar, Széchenyi »Kelet Népe.« Más nemzet ha tettet és eltitkol, tetteti a hűséget, s eltitkolja a haragot; a magyar kívül hordja a haragos arczot, s belül a szivében a mélységes hűséget. Más nép az élő nagy emberének hizeleg, a kitől fél és remél, s a holtnak felhányja a hibáit; a magyar az élő nagy embereit bírálja, ócsárolja; s aztán piedestálra emeli, ha meghaltak, mikor már nem fél és nem remél tőlük semmit. Látszatban ellenük tör, a valóságban velük halad. Tanunk rá: néma, de mindenkinél ékesen szólóbb tanú ez érczszobor, amit ma üdvriadallal áll körül a nemzet. Az a nemzet, mely abban a hóban, a midőn Kossuth emlékiratait olvasta, Széchenyi szobrát leleplezi. Hisz ez iratok is egy igazoló commentár az ő politikájához. S a kettő együtt csak két testvérvonás egy nemzet jelleméhez , mint a dombormű és a matrice. Amannak volt akarata építeni, a siker reménye nélkül; emennek volt szive nem rontani le, mit amaz épitett, a biztos siker hitében sem. így állj e szobor felé fordulva magyar nemzet, mindig, miként ma! És te nagy szellem, ne hagyd ez érezet érzéketlenül, láss, érezz és szólj ! »Legnagyobb magyar«-nak neveztek eddig: légy a »legvalódibb magyar« ezentúl nekünk , a kihez hasonlítani kell a legkisebbnek is, a ki magát magyarnak vallja, a kinek minden nagy tulajdonsága oda illik ug trón mennyezete mellé, BiliMan napszámos munkaasztalához. Öröködjél meg közöttünk. Salve genius! Jókai Mór. — Az országgyűlési szabadelvű párt vasárnap, f. hó 23-án d. u. 6 órakor értekezletet tart. — A porta válasza a külföldi képviselők utolsó azonos jegyzékére a montenegrói ügyet illetőleg — mint a »Presse« értesül — a misszió fejeinek múlt szombaton este adatott át. A porta eredeti állításainak támogatására elvethetetlen, hiteles okmányok által erősített tanúbizonyságokra hivatkozik. Azt követeli, hogy a helyszínére vizsgáló bizottság küldessék, melynek összeállítását a hatalmak tetszésére bízza. Ez a bizottság a kiürítést megelőzött és az azután következett tényeket fogja megállapítani és ha az általa tett kutatások eredményét hírül adandotta, a porta a hatalmakkal egyetértve fogja fontolóra venni ama rendszabályokat, melyekhez nyúlni kellene, hogy az ápril 12-ei konvenczió végrehajtása biztosíttassék, a nélkül azonban, hogy új vérontásra adassék alkalom, ami annyit akar jelenteni, mint a hatalmakat előre tudósítja, hogy az albánok ellen semmi esetben se fog erőszakot használni. Az érdekelt képviselők e választ mind elégtelennek és kevéssé kielégítőnek tekintik, de át kellett azt szolgáltatnak illető kormányaiknak. Nemsokára látni fogjuk, mit fognak ezek erre válaszolni. — Göschen angol nagykövettel beszélgetése volt a »Tagblatt« levelezőjének. A nagykövet először is közölte, hogy Haymerle báró előtte elismerését fejezte ki Gladstone magatartása fölött. Ami Törökországot illeti, Göschen nem kételkedik annak jó akaratában, de igenis a porta erélyében. Törökország helyzetét oly emberével hasonlítja össze, kinek mestersége az adósságcsinálás sa, kin segíteni kell. Anglia segíteni akar és valamennyi hatalom közreműködését reméli, hogy a berlini szerződés minden rendelete végre legyen hajtható. Az albán kérdésről azt mondta Göschen, hogy az nem látszik neki különösen veszélyesnek, nem hiszi, hogy Olaszország a Balkán-félszigeten békétlenséget akar előidézni, ellenben az Oroszország és a porta közti viszony különösen barátságosnak tűnik fel előtte. A képviselőház igazságügyi bizottsága m. d. u. 5 órakor Horváth Lajos elnöklete alatt tartott ülésében először tárgyalás alá vétetett az okiratok kölcsönös hitelesítése tárgyában Németországgal viszonossági szerződés beczikkelyezéséről szólójavaslat, melyet a bizottság Vécsey Tamás előadónak előadása után, úgy átalánosságban mint részleteiben elfogadott. Következett az erdélyi birtokrendezési törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása. A tegnapi ülésben elvileg elfogadott 16. §. oly módon állapíttatott meg, hogy az állandó gazdasági szakértők száma minden törvényszék területén legalább 30 és legfelebb 90 legyen. Ezeket a közigazgatási bizottság hozza javaslatba, mely javaslat a törvényszéknek véleménye, esetleg pótjavaslata mellett az igazságügyminiszerhez terjesztetvén fel, a kinevezést két évi időtartamra az igazságügyminiszer eszközli. A 17. §. Bokross előadó szövegezése szerint úgy fogadtatott el, hogy az osztályozó bizottságnak öt rendes és két póttagja közül hatot, a felek érdekcsoportok szerint választanak: a hetedik döntő szakértőt alfelek közegyetértésének hiányában a bíró nevezi ki. A szakértők közül legalább háromnak az állandó gazdasági szakértők közül kell választaniuk. A 18., 19., 20. §§. az előadó szövegezése szerint elfogadtattak. A további tárgyalás a hétfőn tartandó ülésre halasztatott. — Az országgyűlési függetlenségi párt mára kitűzött értekezletét elhalasztotta, minthogy a hétfői ülés napirendjére fontosabb tárgy nem tűzetett ki napirendre. — A déli vasút igazgatósága egy Bécsből vett közlemény szerint, ez évi június 16-tól kezdve egy gyorsvonatot szándékozik Budáról Pragerhofba, illetve Zákányba életbeléptetni, mely gyorsvonati csatlakozással bírna Fiume felé. (B. C.) :A HON A TÁRCZÁJA. Akik kétszer halnak meg. Regény. Irta: Jókai Mór. Első rész: A „Tegnap.“ (71. folytatás.) — És most már elmehetnék az utamra, a nélkül, hogy több szót váltsunk egymással. Opatovszky Kornél észrevetette velem, hogy talált valami előkelő cseh mágnásra, a kit esküvőjénél szeretne násznagyául megnyerni. Helyesen teszi, s így én rám nem lesz többé szükség. De még egy szót kell önnek mondanom. Rosszul teszem ugyan, hogy elmondom , mert csak az lesz belőle, hogy megint csinálok magamnak egy ellenséget, ön pedig megint nem fogja elhinni azt, amit mondok. De már nem tudom magamban leküzdeni azt a rossz hajlamot, hogy mikor valami nagy veszedelem közeledtét látom, elkiáltsam magamat: vigyázzatok magatokra! Tehát azt mondom önnek gróf úr, s emlékezzék rá, hogy ez előtt a gránitpillér előtt mondom, amin az ön czímere van még töredékben, hogy ez az önök legújabb barátja, ez a Diadém ur, egymaga különb legény, mint az egész Zsiborák bandája, Cousint is oda értve, s ha ezt el nem űzik önök innen, húsz év múlva az egyesült Opatovszky és Temetvényi uradalmakból ez a kőpillér sem lesz az önöké többé. — Isten világossága legyen önökkel! Azzal otthagyta a bámuló grófot, s elment valamerre a romok között, sok kijárását ismerte ő annak. Senkivel sem közölte, hogy hova megy. Haza ment. Szép gyalog séta esik a hegyeken keresztül addig a kis völgyig, a honnan a tornáczos ház ide látszik. A gróf visszatért a társasághoz. Súgva mondá Pálmának: — Elment végképen, bucsuzatlanul. — Jól tette. — Ezt teszted el innen. — Én. — Gondoltam. Kornél pedig már egyszer a fejébe vette, hogy neki meg kell tudni annak a nevét, aki azt a balladát írta. — Mondja meg grófnő, kitől tanulta azt a verset ? Most már megmondhatta volna a nevét, mert már nem volt itt, nem nézett rá. Most már nem mondta meg. Vállat vont daczosan s másfelé akarta terelni a figyelmét az unszolónak. — Nézze csak, mit hoznak ott a parasztok. A volt jobbágyok egy óriási mátkatálat hoztak, vállra vett rudakon, a mi erdei virágokból és gyümölcsökből volt készítve, s azt letették a mátkapár Szónokul jött velük a vespillo. A diákos paraszt latin epithalamiumot olvasott fel a társaság előtt, amit a régi emberek még megértettek. Tele volt az éktelen magasztalásokkal a vőlegényre és menyasszonyra. Mikor elolvasta, átnyújtotta azt Kornélnak. Nem sokat értett az belőle , de azért megajándékozá fényesen. — Szemtelen hízelkedő! suga a gróf Pálma fülébe. Annyi magasztalást felhalmozott vőlegényedre, hogy az egy ideálnak is sok. Ilyen a paraszt. — Szeretném azt a verset látni, mondá Pálma Kornélnak. — Hiszen nem tud a grófnő diákul. Diákul, az igaz, hogy nem tudott, hanem azt egy futó tekintettel ki tudta venni a distichonokból, hogy azoknak a kezdő betűiből ez a név kerül elő : »Franciscus Illavai.« — Ilyen a paraszt. Pálma nem közölte a felfedezést senkivel. —• Adja nekem azt a verset, mondá Kornélnak. — Ha megmondja ön, ki irta azt a másikat. — No hát tartsa meg magának. Most aztán azzal az indítványnyal kelte új lendületre a társaságot a grófnő, hogy nézzék meg a toronyerkélyről azt a szép kilátást, a naplementekor. Az indítvány nagy tetszéssel lett fogadva s mindenki ott hagyta az asztalokat; kivonult az ősi kertből a nagyszerű romok másik szakaszába, ahonnan a kaputoronyba lehetett felmenni. Most már biztos feljárás volt odáig; a nagy erkélyterem kitisztogatva, felszőnyegezve ; a nagy ablakrésekből mind a négy oldalán zászlók lobogtak alá. Mind a négy ablakból más más panoráma tűnt a szem elé, nagyszerű, elragadó, festői. A vendégsereg legnagyobb része a déli ablakokat kereste, ahonnan a bécsi szent István tornyát lehetett meglátni, voltak távcsövek is, aki még közelebbről akar benne gyönyörködni. Pálma a keleti nyíláson merengett a végtelen hegyváltozatok fölött. Egyik tisztás hegyoldalon gyalogösvény kanyargott. Azon egy férfi haladt egyenlő gyors léptekkel hegynek föl. Pálma a távolból is ráismert arra az alakra. Milyen messze eltávozott már! Milyen jól kellett neki innen elsietni. Estére hazaér — gyalog s aztán otthon lesz — egyedül. Sokáig kisérte őt a szemeivel. Egészen elfeledé, hogy a háta mögött áll a vőlegénye. — Mondja csak, grófnő, rezzenté őt fel merengéséből Kornél, hol van az a bástya, ahonnan az a török herczeg leugratott, a mit úgy hinak, hogy márkaugró ? Pálma odavezette őt az északi ablaknyiláshoz, s megmutatta neki azt a bástyát. Több ölnyi magas fal, felül kőtörmelékkel fedve, alatta a mély sánczárok, amit benőtt már a mindenféle bozót. — A monda azt tartja, hogy ez volt. — Ejb, ezt a szökellést én is meg merném tenni. Pálma nevető szemekkel meredt rá. — Hogyan? Ön is el akar ugrani a mátkájától ? — Bizony leugratok arról a bástyáról, ha ön meg nem mondja azt a nevet. Pálma elnevette magát. — Azt igazán szeretném látni. Pedig már akkor az ifjúnak az arcza ki volt gyulladva s a szemei keresztbe álltak. — Én nem szoktam ám tréfálni. A mit kimondtam,azt megteszem. — Én is. — Én azt ígértem, hogy leugratok lóháton arról a bástyáról. — Én meg azt ígértem, hogy azt megnézem. Kornél daczos járással lépett ki az erkélyre s lekiáltott a vároldali romok közt tanyázó lovászokhoz. — Hej, Louis! vezesd elő a lovamat. — Gyönyörű szép telivér. Jegyző meg Pálma. — Eszterházy aktábul vettem. Nyolczezer forinton. — Kár érte. A lovat odavezették a várudvarra. — Mi lesz ebből ? Kérdő Ferdinand gróf. — Hát majd én megmutatom, hogy nem csak a török herczegnek volt bátorsága leugratni lóháton arról a bástyáról, két szép szem kedvéért, hanem nekem is. — Azt csak nem fogja ön tenni ? szólt a gróf elállva előtte a kijárást. — De megteszem ! — Akkor aztán Diadémur fogta el. — Hagyja őt! suga Koczur a gróf fülébe. Ereszszék őt. Ismerem én jól a természetét. Ha ellenkeznek vele, csak azért is megteszi: ha pedig eresztik, hogy menjen hát, tegye meg , akkor majd fellovagol a bástyára, odaléptet a párkányig, lenéz a mélységbe, meggondolja a dolgot; akkor én hirtelenében mondok neki valami rossz életet, amin elneveti magát, akkor megfordul, a nyakam közé szed a lovagkorbácsával s azzal helyre van állítva a normális állapot. Mindig igy megy az, a mióta mi ketten egymáséi vagyunk. Opatovszky csakugyan nem hallgatott semmi szóra. A lovásznak megparancsolta, hogy kurtán csatolja a kengyelszárat s a terhelőt még egygyel szorítsa meg jobban. Azután odament Pálmához. — Szép Istennőm! mondá neki szeles bátorsággal. Most megfogja ön ismerni, hogy ki vagyok ? Ha kitöröm a nyakamat, önt teszem meg átalános örökösömnek. Itt van az albumom. Vegye gondviselése alá. Ha meghalok, ezt önnek hagyom. S azzal az oldalzsebéből egy albumalaku marokin tokot vett elő s azt Pálmának nyujtá. Diadémur jónak látta azt a commentárt ragasztani hozzá, hogy őrizze meg jól a grófnő azt az albumot, mert abban igen becses dolgok vannak. — Mik vannak benne ? kérdő Pálma. — Hahaha! Az én nótáim, nevetett Kornél. — Hogyan ? Önnek is vannak nótái ? — De még milyenek! Szebbek, mint Vörösmartyé, mint Petőfié; szebbek, mint az, amit ön elszavalt, s aminek a szerzőjét nem akarja kiváltani. Ez a szó értékessé tette Pálmára nézve azt az albumot. Miért ne lehetne úgy. Hisz minden költőnek joga van bolondnak is lenni, hát ha a reciprocitás is áll. Lehet, hogy a versek rosszak, de mégis csak versek, mégis egy nemesebb vágy a szívnek, mely utat keres a föld sarából fel az égbe. Ez volt az első illúzió, amit vőlegénye iránt érzett. Kornél aztán daczosan rontott keresztül a társaságon a hágcsóig, azon lefutott s felkapott a lovára. A hölgyek fenmaradtak az erkélyteremben, melynek nagy romnyilásán keresztül az udvart és bástyát be lehetett látni. Lehetetlen volt azon nem nevetni, a mi oda alant az udvaron végbement. Az összetódult vendégsereg apraja nagyja oda csődült a lovag köré, kérlelték, csillapították, megfogták a lova zabláját, a kengyelét, húzták, vonták, hátrafelé faroltatták; egyszer aztán kiragadta magát a kezeik közül s elkezdett trappolni az udvar ellenkező oldala felé , akkor aztán vidáman nevettek utána, volt nagy hujjadó! Arra megint »hü-hopp!« megfordult, visszavágtatott a vendégcsoport közé, s lett megint sivalkodás, szétirramodás, orrabukás, míg újra elfoghatták, s megint rákezdhették a capacitatiot, amelyből különösen Diadémur szava hangzott ki élesen. Ez így ment egy ideig, akár csak egy circusi productio, mikor a clown lovagolja az »iskolát.* Egyszer aztán »hü-hopp !« olyan iramodást vett az udvarról a lovag, hogy senki sem bírta elfogni, s egyhuzamban felkaptatott a bástyatetőre, a minek, az a neve, hogy »márkaugró.« Ott azután egy pillanatra visszarántotta a lovát. Odafordult az erkély felé. — Azt a nevet, Pálma grófnő! Várt egy perczig. — Nincs ? — Jó! — Azzal a lovagostorral rávágott a lóra : »hühopp!« S abban a perczben a nemes teli vér repült a bástyatetőről a mélybe alá. Ezt nem várta senki. A kaczaj, a nevetés egyszerre átváltozott az elszörnyedés zsivajává: a hölgyek ott fenn az erkélyen jobbra-balra ámuldoztak. Pálma megdermedve támaszkodott a rom falának, alábámulva a mélységbe, melynek bokrai a lovat és lovast elnyelték, s nem mozdult semmi odalent, mintha mind a ketten szörnyet haltak volna. Lenn az udvaron mindenki ordított, s egymásba ütötte a homlokát a szaladás közben. »Létrát! Kötelet!« — »Ezer forintot annak, a ki egy orvost hoz !« sikoltozó Diadémur, a ki ijedtében a cilinderét is elvesztette, s az helyett az egyik lovásznak a szalmakalapját csapta fel a fejére; a legszerencsétlenebb volt Koczúr, az levetette magát a földre s úgy hempergette alá a testét a bástya meredekén az udvarra, ordítozva a kedves egyetlen gazdája után. Temetvényi Ferdinand gróf pedig kirohant a kapun, szétszórt hajjal, s a lová- Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. — A mint a »B. C.«-nek Bécsből jelentik, a zenicza-szerajevói pálya kiépítése iránt most semminemű intézkedés nem létezik. Ez az ügy csak az őszön fog eldöntés, illetve törvényhozási tárgyalás alá kerülni. — A király ő felsége mint a »Bud. Corr.« értesül, báró Prónay József országgyűlési képviselőt államtitkárrá nevezte ki a belügyminisztériumba. — Mihelyt az államtitkári állás állandósítása iránt törvényes intézkedés lesz téve, — az erre vonatkozó törvényjavaslat valószínűleg már legközelebb be fog az országgyűlésnek bemutattatni, egy-egy államtitkár fog a kereskedelmi, valamint az igazságügyi minisztériumhoz kineveztetni. A »köztelek «-ről. Nemes egyszerűség jellemezte az országos gazdasági egyesület mai ünnepét! Az elnöki megnyitó ép úgy, mint K. Sennyey rövid emlékbeszéde: Széchenyi felett; gr. Széchenyi Pál alelnöki jelentése ép úgy, mint Korozmics László rövid, magvas előadása az enquete természetéről és eredményéről, egyaránt megfelelt az ünnep méltóságának és az egylet komoly, higgadt törekvéseinek. Egészen ki volt ebből zárva a politika; csak a »magyar föld« érdekei lőnek hangsúlyozva — minden oldalról. Ez az egyetlen politika, melyet nem lehet, nem szabad kizárni sehonnan sem; a városházban ép úgy helyén van az, mint a köztelken; az ipargyűlésen és úgy, mint az országházban. És nem maradhatott el semmiesetre onnan, hol Széchenyi István emlékezetét ünnepük. Sennyey Pál helyesen fogta fel, e tekintetben, feladatát. Szépen, fenkelten beszélt és még sem lépte át azt a szűk keretet, melyet a gazdasági egylet ünnepe, Széchenyi nagyszerű működésével szemben is, eléje szabott. Mint a lóverseny, állattenyésztő és később gazdasági egylet alapítóját ünnepelhető, csak őt, de e kis keretbe szobta egész nagyságát, mert feltárta, hogy e szerény czélokban mint nőtt törekvése és mint vezette e téren is, a legmagasabb eszme: a nemzeti fejlődés anyagi és szelknai biztooitékainak megteremtése Felemelkedett helyéből az egész gyűlés, a királyt helyettesítő József főherczeggel együtt, hogy a Sennyey szavaira lehulló lepel mögül előtűnő Széchenyi képének hódoljon, és zajosan helyeselje Sennyey Pál zárszavait, melyekben Széchenyi hagyományát köté szívünkre, a számító, józan, reális nemzeti politikát, mely bizonyára el fog tiltani mindnyájunkat attól, hogy népszerű jelszavak miatt, kockáztassuk a meglevőt, vagy a vívmányok felett tétlen szemléletben veszszünk el. De hagyománya folytán, különösen tartózkodni fogunk az emésztő pártszenvedélytől, mert az anyagi kérdésekben, még a »magyar föld« érdekeinek védelmében is meg fogná akadályozni a kötelességszerű közreműködést. És e tekintetben, örömmel konstatáljuk, hogy még a székesfehérvári gazdakongreszszus végrehajtó bizottsága is, oly tárgyilagos jelentést tett eddigi működéséről, oly elismeréssel nyilatkozik a kormány és törvényhozásnak, a földművelési érdekek iránt fokozódó jóakaratáról, hogy egészen megfeledkezünk arról, hogy ugyanezen férfiak és a pártfogásuk alatt álló lapok sokszor hirdették az ellenkezőt. A kormány a mai ünnepélyen teljes számmal jelent meg, és annak egyik tagja, mint a gazdasági egyesület elnöke, és oly rövid, mint tapintatos, velős beszédben jelezte az egyesület törekvését és éreztette azt, hogy az a kormány teljes támogatására számíthat. Midőn gr. Szapáry Gyula a gazdasági egyesület elnöke, utal a gazdasági enquete eredményére, kiemelvén gazdasági bajaink orvoslásának szükségét, és kijelenti azt, hogy ez mindnyájunk közös feladata , akkor ne felejtsük el, hogy ő egyszersmind pénzügyminiszter és a kormány egyik oszlopa , tehát annak szándékait is tolmácsolja, és így szavai zálogát képezik annak, hogy a gazdák panasza nem lesz elhangzó puszta szó, hanem amennyiben e kormánytól függ, tetté válik az, csak a társadalmi tevékenység tegye meg a magáét, mert a Korizmics által jelzett bajok, a termelésben és értékesítésben egyaránt, sokkal több feladatot és kötelességet rónak a társadalomra és így a gazdákra, mint az államra és így a kormányra. A siker attól függ, hogy egyik se mulaszsza el kötelességét, helyesen fölfogni és pontosan teljesíteni. És e tekintetben örvendetes jelenségnek tekintjük azt, hogy ma már annak bejelentésével lehet befejezni az ünnepélyes kezülést, hogy 22 gazdasági egyesület, illetőleg szövetkezet csatlakozott az országos gazdasági egyesület által tervezett szövetséghez, melynek feladata lesz, a központ és vidék működését, szerves és kölcsönösen ható összeköttetésben tartani. Nem titkolhatjuk ugyan el sajnálkozásunkat a felett, hogy azon buzgó kezdeményezés és egy év óta tartó előkészület. Sőt ÚgysZólván, "fé" ,bj nnnjr awnyit»«»jutott még a szervezkedés, illetőleg ez iránt a vidék érdekeltsége, sőt most is, bizonyos, tökéletesen indokolatlan féltékenységet árultak el, e tekintetben, de hiszszük, reméljük, hogy a kezdet nehézségein átesve, a mai nap fényes sikerének hatása alatt, gyorsabban fog menni a szervezkedés. Azonban az eddigi eredmény is egyfelől: több sikert ígér a jövőre, és másfelől: igazolja azon álláspontunkat, hogy a gazdasági egyletek és szövetkezetek szervezését egészen társadalmi tevékenységre kell bízni, mert ha így sem sikerül legyőzni a közönyt és féltékenységet, azt kényszerrel ki nem irtjuk. Reméljük, hogy a mai nap fölöslegessé teszi ezt és teljesen igazolandja abban vetett hitünket! Úgy legyen!