A Hon, 1880. június (18. évfolyam, 137-165. szám)

1880-06-03 / 139. szám

Magára e kérdésre nézve bátor vagyok megje­gyezni, hogy ezt részemről semmikép sem tartom politikai, hanem tisztán csak forgalmi kérdésnek, hogy t. i. forgalmi szempontból bírálandó meg, vaj­­on melyik a helyesebb intézkedés. Azon ellenvetést, hogy a törvényjavaslat ezen intézkedése ellentétben állna azzal, hogy a tiszai vasút egyátalában államosíttassék, részemről nem fogadhatom el. Azt igenis óhajtom az állam érdeké­ben, hogy az ország a fővonalakat saját befolyása alá hozza, de az, hogy ily másodrendű vonalakat saját üzemében ie­­tartson, felfogásom szerint nem szük­séges. Igen­agy jogosultsága volt e vonalszakasz­­nak akkor, hor ez a tiszai vasút birtokában és üzemében ve­zett az összes kassai forgalmat nem Budapest-Misk­on, hanem kerülővel Debreczenen át hozta be, mide a­zonban most a tiszai pálya az ál­lam birtokába megy át, ezen természetellenes viszony magától megszűnik, m­ert minden Kassáról jövő áru Miskolczon át fog beszállíttatni; marad tehát ezen miskolcz-debreczeni vonalrész magánjellegű. Ezzel e vasút, a dolog természete szerint három szakaszra osztatik fel. Az első szakasz a nyíregyház debreczeni, mely természetes kiegészítő részét képezi az ungvár-nyíregyházi vonalnak és részemről sokka természetesebbnek tartom, hogy ugyanazon vasút ugyanazon mozdonynyal szállítsa be Ungvárról az árukat, Miskolczról­ Debreczenig, mint hogy ott más társulat vegye azokat át. Ugyanezen felfogás szerint a Szerencs — mis­kolczi vonalon Miskolcz egy természetes elválasztó állomás a két vasút közt, ott nagyobb a forgalom és sokkal egyszerűbbnek és természetesebbnek tartom hogy az északkeletről s Gácsországból jövő áruk ne Szerencsre és innen Miskolczra az államvasut álta szállíttassanak, hanem hogy ugyanazon vasút álta­ szállíttassanak. Marad a szerencs-nyíregyházi rész, mely tisztán helyi érdekű és semmi jogosultsággal nem bir arra nézve, hogy a vonal ezen része az állam kezében ma­radjon. Azon ellenvetés létezik, hogy miért törénik ez most; maradjon ez későbbre, midőn a kormány initia­­tívája folytán az északkeleti vasútra vonatkozólag határozat hozatik. Én épen most tartom ezt helyén levőnek, mert viszszásnak tartanám, hogy az állam ezen vonal egész apparátusát és személyzetét most ideiglenesen átve­­gye, hogy jövőre ismét ,az északkeleti vasútnak át­adja, mely vasútnak természetes kiegészítő részét teszi, és sokkal nehezebb azon eljárás, hogy ezen sze­mélyzet az államnyugdíj kötelékébe bevonassék és ismét kibocsáttassék, mint azon intézkedés, melyet a t. ház esetleg helyesnek lát most felvenni. De felfogá­som szerint nem praejudikál az azon kérdésnek, hogy az északkeleti vasúttal később bármi is történjék. Nincs arról szó, hogy azon vasútrész az észak­keleti vasút tulajdonába adassák és annak megváltása nehezíttessék, hanem tisztán arról van szó, hogy a forgalom érdeke szempontjából ennek üzeme adassák át az északkeleti vasútnak, még­pedig úgy, hogy külön számadás mellett eszközölje és hogy a tarifa megálla­pítására a kormánynak határozott döntő befolyása legyen. Arra nézve, hogy az észak-keleti vasúttal mi történjék, hangoztatott, hogy az is államivá tétessék. E részben bátor vagyok azon meggyőződésemnek adni kifejezést, hogy ezt nem tartom oly praegnans első rendű kérdésnek, miszerint ennél fontosabb kér­dések, a­melyeknek megoldása okvetlenül szükséges, épen a vasúti politika terén, ne volnának. De azon felül azon kérdés, hogy az északkeleti vasút egyáta­lában államivá tétessék-e vagy ne, felfogásom sze­rint összeköttetésben van azzal, hogy várjon átalá­­ban az észak-keleti vasútnak jövője milyen lesz , lehetséges lesz-e a vasutat más vasutakb­i­­­s­oporto­sítani és ez­által egy életerős vasútcsoportot képezni, és hol lesz északkelet felé a vasúti hálózat összeköt­tetése, várjon Marosvásárhelyről, vagy Szigetről? Ez a kérdés is nagy befolyással van arra, hogy az északkeleti vasút államivá tétessék-e vagy nem. De bármikor fog be­következni azon eshetőség, midőn az északkeleti vasút államivá tétele napirendre fog ke­rülni, a most szóban levő intézkedés, azon kérdés megoldásának semmiképen nem fog praejudikálni. Azon kérdés is felmerült, ki nyer ezen intéz­kedés által és mit nyernek az illetők. Az én felfogásom szerint nyernek a magyar államvasutak az által, hogy nem kell nekik külön forgalmat létesíteni oly vonalra, melynek üzletét csak rövid távolságra veszik át, és így a magyar államvasutaknak kezelési és üzletkölt­ségei csökkennek. Nyer azonkívül bizonyos tekintet­ben az észak-keleti vasút is az által, hogy először központi igazgatásának költségei nagyobb hálózatra oszolván fel, magát a vasutat kevesebb költség terheli, és nyer másodszor az által, hogy vonatait jobban fel­használhatja, mert ez esetben nem kénytelen rövid vonalon Ungvártól Nyíregyházáig szállítani, hanem egészen Debreczenig. És ha már most ez által az északkeleti vasút, mint ilyen akár a társulat, akár a részvényesek nyernek, felfogásom szerint nyerni fog az által az állam is, mert ennek következtében az északkeleti vasútnak kevesebb garanciát kell fizetni. Ugyanazért kérem a t. házat, hogy ne méltóz­­tassék úgy fogni fel a kérdést, mint Boross Béni kép­viselő úr, a­ki azt tisztán csak személyes kérdéssé akarta tenni, hanem méltóztassanak e kérdést meg­bírálni az ország érdekeinek szempontjából. Én ezen szempontból kívánatosnak tartom ezen intézkedés fel­vételét és azért kérem a t. házat, méltóztassék ezen §­t a pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni. (Helyeslés jobb felől.) Boross Béni már múltkor kijelente, hogy ha az átadás által az északkeleti vasút nyerne, az csak az állam rovására történnék. Ezt mondja ma is. Szemé­lyes vonatkozást érintett a múltkor s ezt fenn kell tartania ma is. Mert mikor ki van mutatva, hogy a javaslat által az állam csak veszthet, akkor ilyen természetű vonatkozás után kutat. A §-t nem fo­gadja el._ Hieronymi Károly a felolvasott kamarai kér­vényekből azt tanulta, hogy azért nem szabad az északkeleti vasútnak átadni a tervezett vonalszakaszt, mert ez a tiszavidéki vasút legjövedelmezőbb szaka­sza. Úgy hiszi, hogy e kamarák e tekintetben rosszul vannak értesülve. Igen­is, a tiszavidéki vasút e szakaszai addig, a­míg a tiszavidéki vasútnak kezelése önálló és míg a tiszavidéki vasút folytatja azt a forgalmi politikát, a­mely természetellenes irányú hálózatának megfelel, le­hetnek jövedelmezők, mert köztudomású dolog, hogy a tiszavidéki vasút mindazon szállítmányokat, a­melye­ket akár Kassa vidékéről, akár pedig Miskolcz- Debreczen felől irányoz Budapestre, vagy­is oly pon­tokról, melyek Miskolcz felé érték volna közelebb Bu­dapestet, saját érdekében és helyesen nem a rövidebb vonalon Miskolcz felé irányozza, hanem Debreczen felé. Csak ezen természetellenes forgalomirányítás folytán következett be, hogy a szóban forgó miskolcz­­debreczeni szakasz a tiszavidéki vasút kezelésében jövedelmezőnek bizonyult. Ez azonban abban a pere­ben a melyben ez állam veszi át a vasutat, meg­szűnik a következő okoknál fogva: Az államvasut­­nak nincsen érdekében a­ forgalmat természetellenes irányban terelni, hanem a Kassáról és azon vidékről feladott árukat a legrövidebb útán Miskolczon át fogja Budapestnek irányozni, más felől a Szatmár felé irányuló forgalmat Debreczen felé fogja indítani. A miskolci-debreczeni szakasznak tehát, a­­ (Úgy van ! jobbfelől,) mint az állam a tiszavidéki vasutat átveszi, átmeneti forgalma nem lesz, hanem lesz helyi forgalma, a­mely azon vidéken érvényre jut. Ez ellen azt mondják a kérvényezők, hogy van ezen az oldalon is átmeneti forgalom és ez a miskolcz-brassói. Ez átmeneti for­galom lehet ugyan fontos Miskolcz­ és Brassóra néz­ve, de hogy ez a pályát jövedelmezővé nem fogja tenni, arról meg van győződve mindenki, a­ki a viszo­nyokat ismeri. Szóló ezután György Endre argumentumai el­len fordul s végül kijelenti, hogy a kezelés szempont­jából akárhogy is tekintsük a dolgot, akár azon áta­­lános szempontból, melyen t. i. a helyes csoportosítás alapelvéül kell felállítani, akár tisztán a kezelés czél­­szerűségét, egyszerűségét, folytonosságát tekintsük, a törvényjavaslatnak intenziója helyes. Azonban nem átallja kijelenteni, hogy ezen egész intézkedés annyi szót a­mennyi már rá vesztegettetett csakugyan nem ér, mert ha a vonal nem adatik át a magyar észak­keleti vasút kezelése alá, abból valami nagy veszély nem származik. Mert fogja kezelni czélszerűtlenebbül ugyan, drágábban ugyan, de fogja kezelni az állam. De ha valakinek szívén fekszik, hogy a magyar vas­utak czélszerűebben, olcsóbban, helyesebben kezel­tessenek, akkor a törvényjavaslat ezen §-ának ellene lehetne szavazni. (Helyeslés jobbfelől.) Gaál Ernő (pécskai) felfogása szerint csupán az északkeleti vasútigazgatóságra nézve járhatna ha­szonnal az átadás, mely igazgatóságnak több tagja ül a házban. Nem tudja, hogy ezek súlyt fektetnek­­arra, hogy mint a nemzet képviselői itt működhet­nek, de ha igen, akkor attól tart, ha e­z­ elfogadta­tik, hogy az összeférhetlenségi törvénynyel jönnek összeütközésbe.­­ A kormány javaslatát a pénzügyi bizottság szövegezésében el nem fogadja. (Helyeslés balról.) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház ! (Hall­juk ! Halljuk!) A t. képviselő úr, a­ki épen most vé­gezte beszédét, előadása végén ez ügy elhalasztásá­nak indokául azt is felhozta, hogy ennek az a haszna is lesz, hogy az északkeleti vasút igazgatósága meg­­menekszik a gyanúsítástól. Erre először is azt kívá­nom megjegyezni, hogy e kérdésben semmiféle gya­núsításnak indoka nincs és nem is lehet, mert nincs és nem volt soha arról szó, hogy az északkeleti vasút igazgatóságának ebből valami bármely néven neve­zendő anyagi előnye lenne, (Úgy van­ jobbfelől,) hanem igenis azt látom, hogy most már arra fektettetik a súly, hogy egyes javaslatok, melyek a közérdek szem­pontjából léteznek, az­által buktattassanak meg, hogy gyanúsítás útján elijesztessenek az illetők azok meg­tételétől. (Úgy van­ jobbfelől.) Ez oly eljárás te­hát, mely egyfelől a politikai morállal csakugyan nem fér meg. (Nagy nyugtalanság a bal- és szélső baloldalon. Élénk helyeslés a jobboldalon.) és másfelől . . . Ugron Gábor (Közbeszól.) : Hát az incompa­­tibilitás! Tisza Kálmán miniszterelnök : . . . majd erre is visszatérek ... és másfelől az ország ügyeinek czélszerű vezetésére csakis hátrányosan hathat. (Úgy van­ jobbfelől.) A­mi az incompatibilitást illeti, mely nincs ugyan most napirenden, nincs is gyakorlati értéke róla ma szólani, s épen ezért kár is volt a képviselő úrnak fölemlíteni, ki maga is elismerte, hogy nincs gyakorlati értéke szóbahozatalának; de ha már szóba hozatott, én úgy tudom, hogy az incompatibilitási törvény szerint a vasúti társulatok által szabadon választott tagokra nézve inncompatibilitás nincs. Kezdődhetnék ez a törvény magyarázata foly­tán ott, a­hol a kormány intézkedése következtében kormánytól függő, anyagi előnyökben részesülne az illető. De ez az eset itt csakugyan nem forog fenn és igen furcsa , vannak hasonlag választás folytán nyert fizetések és némely része még olyan, a melyhez a kor­­jóváhagyásra­zzu­k»pgrp» (Ú­gy vak­! T­gy van! jobb felől), és ez nem tekintetik incompatibilisnek. (Egy hang a jobb oldalon: Például az aradi kereske­delmi kamara titkársága!), de ha más valakiről van szó, a­nélkül, hogy ez a kormánytól fizetést nyerne vagy csak a kormány jóváhagyása kívántatnék is hozzá , ekkor már nagy hangon emlegetik az incom­patibilitási törvényt (Úgy van! Úgy van! a jobb ol­dalon.) Ennyit az incompatibilitás kérdéséről. A­mi különben magát a dolgot illeti, megvár­om, te­hát, hogy mindazon adatok, melyek a tiszavi­déki vasút forgalmára nézve felhozattak, s melyeknek kivált bírálatába így rögtönözve nem mehetek , előttem ezen kérdésben a mondandó oknál fogva súly­­­yal nem bírnak. És ez az ok igen egyszerű. Ha a ti­szai vaspálya forgalmi politikája, mely mellett a vas­út azon része az emlegetett jövedelmet hozta, az állam s az átalános közforgalmi érdekeknek megfelelő volt: miért panaszkodott az ellen az egész ország s miért jelölte ki mint egyik első teendőt, hogy a tiszai vas­pálya az állam részére megszereztessék? (ügy van­­ jobbfelől.) Hiszen akkor a vételnek nem volt indoka.­­ De miben rejlik a megszerzés indoka ? Épen abban, hogy meg kell szűnnie az egyes vidékekre, az ország­ra, a közforgalomra nézve egyformán káros azon el­járásnak, mely szerint az áruk a magyar államvaspá­­lyától, egyenes útjuktól eltereltetvén, nagy kerülő uton szállíttattak egyik fő okképen azért, hogy a pá­lyának azon része azon jövedelmezőséget felmutat­hassa, melyre most hivatkoznak. Hiszen, ha a tiszai vaspálya forgalmát úgy akarjuk hagyni, a mint volt, rá az helyes, úgy a mint volt; ha az jól van, hogy a Miskolczról a fővárosba szállított áruk nem enged­tettek ide egyenesen hozatni, hanem meg kellett né­­kik az utat Szerencs, Nyíregyháza s Debreczenen át tenni, akkor kár megvenni ezen vaspályát. A­mely perezben pedig ez megszűnik, beáll az, a­mit a t. pénz­ügyminiszter úr is el­mondott, hogy azon pálya, azon jelzett kiviteli forgalomnak legnagyobb részét el fogja veszteni. Az állam nem veszti el, mert megkapja idén nagy részét az állampálya , de azon vonalrész igenis azon nagy forgalmat elveszti. Egyébiránt a­mi azon vidéki érdeket illeti, a képviselő úr igyekezett bebizonyítani, hogy mennyivel drágább lesz ezentúl a szállítás. Megengedem, hogy következtetése helyes; igen, de miből volt a kiindu­­ás ? Azt mondotta : ha ez a tarifa így marad, ha az a tarifa úgy marad, ha amaz a tarifa meg úgy ma­rad, akkor ez fog bekövetkezni. De én azt hiszem, hogy ha helyesebb forgalmi politikáról, a természet­­zerűleg összetartozó vonalak üzletbe egyesítéséről van szó, akkor nem szabad abból kiindulni, hogy minden úgy marad, a­mint volt, ha helytelen volt is, rá a közforgalomra nézve hátrányos volt is. Egyáta­lában régi dolog, hogy ha az ég beszakad, a pacsirtát mind agyonüti. A­ki azonban »ha«-ra alapítja számí­tását, nem is homokra, hanem semmire alapítja.­­Élénk tetszés jobbfelől.­ Egyet hozott még fel a t. képviselő úr például: a sóforgalmat. Azt mondta, hogy ha a debreczen­­miskolczi pályarészt megnyeri az északkeleti vasút, akkor mesterséggel el fogja a sót vinni a maga vona­­lán, azon sót, mely talán azon az utón jön, — a­mi még nagyon kérdéses dolog — Miskolcz vidékére. Én ugyan nem hiszem, hogy a só azt a körutat csi­nálja, mert egyenesebb vasutat is lel, de ha arra vi­tetnék, azon részt el fogná vinni a debreczen-miskol­­czi vaspályán, melyet kezelne, de külön számadás mellett kezelne. De hogy azután a sónak azon na­gyobb részét, mely az Alföld számára van szánva, hogyan vihesse el a maga útján, azt én belátni képes nem vagyok, mert az északkeleti vaspályának azon irányban pályavonalait én legalább nem ismerem. Ezen indokolásban is tehát én legalább semmit,­­ a­mi nézetem megváltoztatására bírhatna, fellelni képes nem vagyok. De te­hát, én nem kívánom a­­ képviselő urakat a különféle suppositiók terére kö­vetni. Csak egyet kell még megjegyeznem, a­min an­nál inkább csodálkozom, mert a vasúti igazgatás te­rén gyakorlati ismeretekkel bíró egyéntől származik. Ő ugyanis azt mondja, hogy ha áll az, a­mit a pénz­ügyminiszter úr mondott, hogy az északkeleti vasút központi igazgatásának költségei­ aránylag olcsóbbak lesznek, ha ezen néhány mértföldnyi pályával a vonal meghosszabbíttatik, akkor nem ezt kell tenni, hanem akkor a pénzügyminiszter úrnak ezen nyilatkozatával ki van mondva, hogy a központi igazgatás költségei a pálya mai hosszához képet nagyok, s ennél fogva le ket azokat szállítani. Engedelmet kérek te­hát, de én azt gondolom, hogy igen sokan lesznek e házban, a­kik ha nem voltak is soha vasúti igazgatók, tudják azt, hogy bizonyos centrális költségre szükségük van a vasutaknak; a­kik tudják azt is, hogy bizonyos vonalhosszon túl egy igazgatóság nem igazgathat helyesen, de a­kik azt is tudják, hogy azon vasútvo­nal hossza közt, a­melyre egy bizonyos centrális igaz­gatóság kell és azon vasútvonal hossza közt, a­melyen túl egy igazgatóság helyesen nem administrálhat, nagy latitúdó van és hogy egy berendezett, magában véve nem túlságos hosszú vasútvonal központi igaz­gatósága administrálhat még 20—25 mértföldnyi vasútvonalat a­nélkül, hogy ezért költségeit felemel­nie kellene. Mihelyt tehát ugyanazon költség felosz­lik egy hosszabb vaspályavonalra, természetes, hogy a központi költség aránylag kevesebb lesz. Boross Béni: Ez áll a magyar államvasútra is. Tisza Kálmán miniszterelnök : Én ugyan a t. képviselő úrnak beszédébe nem szóltam közbe, de azt hiszem, hogy a magyar államvaspálya és az észak­keleti vasút hossza közt mégis van egy kis különbség, kivált, ha beleveszszük most egyfelől a tiszai vaspá­lyát, tehát Brassótól kezdve az egész vonalhosszat, másfelől Oderberg felé és a dél felől jövő pályahosz­­szat. Hogy ez a pályahossza nem ugyanaz, mi az északkeleti vasúté és hogy talán már meghaladja azt a határt, a­melyen belül egy igazgatóság helyesen intézkedhetik, kétségbevonni nem lehet. Röviden megjegyezvén ezeket, csak azt aján­lom a t. ház figyelmébe (Halljuk ! Halljuk !) mit az előttem szólott is elmondott, hogyha nem fogadta­­tik is el ez a tétel, azért a tiszavidéki vaspálya meg­vétele megtörtént s intézkedés fog történni a továb­bira nézte később. S miben lesz a különbség ? Nem ugyan abban, hogy ha e paragraphus elfogadtatik, ebből haszna lesz az északkeleti vasútnak, vagy a vasútigazgatóságnak, mert abban igaza volt a kép­viselő úrnak, hogy az északkeleti vasútnak és igaz­gatóságnak ebből haszna egyátalában nincsen, de igenis abban van a különbség, hogy egyfelől az álta­lam most is érintett, aránylag kisebb központi igaz­gatási költség egy garantírozott vaspályánál, a­mely­nek garantiáját az állam nagy százalékokban fizeti, előnyére válik az államnak, holott ha e­z, el nem fo­­gadtatik, ez előny pro hic et nunc elmarad. A máso­dik különbség, hogy e §­ elfogadásával a forgalmi vi­szonyok egészségesebbekké téteznek és az átmenete­leknél azon körülmények, melyek Hieronymi állam­titkár úr által fölhozottak és melyek a forgalom leg­nagyobb nehézségeit képezik, elmaradnak úgy az áta­lános forgalom, mint azon vidék előnyére, holott ha e­z­ nem fogadtatik el, természetesen pro hic et nunc ezen előnyök sem fognak elévetni. Ebben és csakis ebben van a különbség. Mél­tóztassék a t. ház bölcsesége a fölött határozni, hogy váljon akkor, midőn semmiféle későbbi megoldás nem praejudi­áltatik, helyes-e, hogy ne nyerje meg az ország közforgalmi érdeke ezen előnyöket csak azért, mert mint a képviselő úr megjegyezte — bár mint maga előadta, ezt nem helyesli —— azon gya­nú támasztatott, hogy ebből valakinek személyes haszna lesz. A gyanú elejtése vagy az ország érdeké­nek elejtése, e kettő közt van a választás : tessék vá­lasztani. (Élénk helyeslés és tetszés a középen.) Ivánka Imre : T. ház ! Teljes tárgyilagos­sággal csak két-három adatot vagyok bátor felhoz­ni. Szolgálok Boross Béni igen­t, képviselő úr és egy nagy vasút igazgatójának azon statisztikai adatokkal, melyeket a kormány állított össze, és a­melyeknek megítélése mellett látni fogja, hogy mind a személyes, mind a dologi kiadásokban a magyar északkeleti vas­út a legolcsóbb vagy legalább második az országban. Tehát nem a mi, hanem a kormány kezében levő adatok nyomán állították és állítjuk, hogy Magyar­­országon sem magyarabb, sem olcsóbban adminisz­trált vasút, mint az északkeleti nem létezik. A második a­mit bátor vagyok mondani, azon előnyök, a­melyeket én a közforgalomra és az állam­i pénztárra ebből a transactióból várok. Mert azok után, miket a miniszterelnök úr elmondott, szüksé­gesnek tartom, hogy a hangoztatott gyanúsításokra feleljek. Én azt várom az állam, illetőleg az észak­keleti vasút üzlet­számlájának előnyére, hogy azon vonatok, melyek Máramaros-Szigettől Püspök-Ladá­­nyig mennek, átmehetnek minden költségtöbblet nél­­kül, kivévén a mértföldpénz hozzáfizetését, ugyan­azon személyzettel, ugyanazon mozdonyokkal, hason­­­képen Máramaros-Szigettől, Szerencsig, Miskolcz irányában és épen úgy az ungvár-nyíregyházi vonalon Debreczen irányában, és ezen forgalom által igen lényeges, évenkénti 50—60 ezer írtra kalkulálható egyenes megtakarítás lesz lehetséges. A második az, hogy — nem úgy mint a t. képviselő úr felemlítette, hogy ez által drágábbak lesznek a szállítmányok, ha­nem még azon esetre is, hogy ha az északkeleti vasút tarif­ái alkalmaztatnának ezen vonalrészen — a­miről azonban szó sincs — mert hiszen az állam részére adminisztráltatik a vasút, tehát az államvasút tarifái­t fognak itt alkalmaztatni — de, mondom, még azon esetre is, ha az északkeleti vasútnak adatik át, min­den vagyon szállítása, a portéka minősége szerint, Debreczentől Pestre már 6—11 írtig, Nyíregyháztól Pestre 7—12 írtig olcsóbb lesz. A­mit én mondok, azt mind adatokkal vagyok képes bebizonyítani. A harmadik, a­mit én ebből az állam részére várok, a következő : Azok, a­kik az észak-keleti vas­út fekvését ismerik, tudják, hogy mindamellett, hogy azon vasút 76 mérföldnyi hosszúságú, épen azért,­­ mert tulajdonképen 7 különböző szárnyvonalból áll, annak üzlete igen nagy nehézséggel és aránylag sok költséggel jár, a­mit azonban — mint kimutattam volt — leszállítani ezen tehetetlen vasútigazgatóság­nak mégis sikerült. Ezen ágas-bogas vasút, a­helyett, hogy 4, vagy legfölebb hat (6) vonattal minden nap képes volna az üzletet fentartani, mit megtehetne, ha egyenes sorban feküdnék, mint pl. a körösvölgyi vagy pedig a kassa-oderbergi, 16, sőt 18 vegyes vonatot köteles minden nap ide­s­tova járatni, miáltal az üz­leti eszközök, de különösen a személykocsik annyira igénybe vétetnek, hogy azon esetre, ha nem fog ily­­formán segély nyúttatni, a legközelebbi időben kény­telen lesz a személykocsik és a mozdonyok szaporítá­sát és újból beszerzését indítványozni, a­mi ismét tetemes költségbe fog kerülni — mit nem az igazga­tóság fog viselni, hanem fogja indirecte viselni a kö­zönség, azon oknál fogva, mert a forgalmi eszközök a magyar észak-keleti vasútnál épen a forgalom szük­ségletének megfelelőleg jelenleg már 280 vagyonnal többre mennek, mint eredetileg beszerezve voltak, a műhely­helyiségek jelenleg nem elegendők és azok ki­bővítése fog szükségessé válni, a­minek egy része szintén megtakarítható lesz. Ezek az államra nézve­­ az anyagi előnyök. Az észak-keleti vasút igazgatósá­­j­­ának pedig semmi más dolga nem lesz, ha átméltóz­­tatik adni e vasutat, mint több baja és gondja; de, ha méltóztatnak átadni, az észak-keleti vasútnak ezen szakaszt, ebből a forgalomra nézve azon előny szár­mazik, hogy­ az előttünk fekvő pályának olcsóbb ta­­riffája lesz. És én mondhatom, hogy az észak-keleti vasút-társulat, mint olyan, valami rendkívüli tűzzel­­lobbal ezen hozzáadásért nem esedezik, azt nem is kérte. (Helyeslés a jobboldalon.) Helfy Ignácz úgy látja, hogy kár egy szót is vesztegetni e­z­ért, mert a­ki csak nyilatkozik fölötte s mellette, egy sem helyezett nagy súlyt megtartására, miért is elvetésére szavaz. Orbán Balázs már csak azért sem szeretné az északkeleti vasútnak átengedni a vonalszakasz keze­lését, mert az vasutaink közül a legrosszabbul van kezelve, a leglassabb s leghiányosabban van kiállítva. E vasútról mondják az emberek, hogy nem ülnek rá mert utjuk nagyon sietős s erre jobb a szekér. (De­rültség.) Rudnyánszky József b. a főrendiházból üzenetet hoz, hogy a főrendek a gőzmalmokról, to­vábbá a hatóságok és közhivatalok által kiállított vagy hitelesített okiratok hitelesítése tárgyában a német birodalommal 1880. febr. 22-én kötött szerző­désről és végül a nyitra-nagytapolcsányi másodrendű vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslatokat változat­lanul elfogadták, úgy­szintén hozzájárultak a képvi­­lőháznak az 1878. évi állami zárszámadásokra vonat­kozólag hozott határozatához. A törvényjavaslatok szentesítés alá fognak ter­jesztetni, a zárszámadási bizottság jelentésében fog­lalt határozati javaslat pedig országos határozatnak nyilváníttatik. Lichtenstein József szólni kíván, de minden oldalról: Eláll! fölkiáltások fogadják. Mire kijelenti, hogy ha elrendeltetik a szavazás, kész elállni a szó­tól. (Helyeslés.) Szó illette még az előadót és György Endrét, de ezek a háznak felkiáltások által nyilvánított óha­jára szintén elállnak e joguktól. Az elnök jelenti, hogy húsz képviselő név sze­rinti szavazást kívánt. Ezt tehát elrendeli e kérdés­re: Elfogadja-e a ház a pénzügyi bizottság jelen­tését: igen vagy nem? A szavazás eredménye ez volt: 444 igazolt kép­viselő közül igennel szavazott 92, nemmel szavazott 99, távol volt 252. E szerint a többség a §-t a pénz­ügyi bizottság szövegezése" szerint nem fogadta el. Ezzel a tárgyalás félbeszakadt. A holnapi ülésben fog folytatólag tárgyaltatni a törvényjavaslat, mely után tárgyalás alá vétetik a lánczhajózásról szóló­­javaslat. Az ülés végződött 2 óra 30 perc­kor. A főrendiház, délben tartott ülésében elfo­gadta minden észrevétel nélkül a gőzmalmokról, a német birodalommal az okiratok hitelesítése iránt kö­tött szerződésről, a nyitra-nagy-tapolcsányi vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslatokat, továbbá a kép­­viselőháznak az 1878-ki zárszámadás tárgyában ho­zott határozatokat. Ezenkívül tudomásul vette min­den szó nélkül a pénzügyminiszternek az 1880. évi V. t. ez. által engedélyezett hitelművelet végrehajtá­sáról szóló jelentést s végül elfogadta a mentelmi bi­zottságnak véleményes jelentését, a­mely szerint a pestvidéki törvényszék kérelmének hely adandó, vagyis hogy ifj. Károlyi István gr., Károlyi Sándor gr., Széchenyi Béla gr. és Zichy Sándor gr. mentelmi joga felfüggesztendő. A VIDÉK, Abrudbánya, május 29. Folyó hó 27-én a helybeli dalárda szép és kellemes estét szerzett kö­zönségünknek. Ugyanis az irt napon daláraink hang­versenyt rendeztek, mely, tekintve azt, hogy a dalárda 32 tagból áll, s hogy a tagok nagy többsége még csak kezdő, kik csak egy pár hónap óta foglalkoznak az­ ének művészetével, teljesen sikerültnek mondható. Kelleme­sen, sőt állíthatjuk a várakozáson felül lepte meg a szép számmal egybegyűlt közönséget az a szép összhang, mely minden előadott darabon elömlött; az érdem óriási része a derék karnagyot illeti, ki ezúttal igen jeles és kitűnő tanítónak mutatta be magát. A hangverseny műsora következő volt: 1., »Éji szállás Granadában« czímű dal. 2., »Honvágy« (ma­­zur) dal, 3., »Álmodtam szépet gyönyörűt« szavalat Tabakovics Géza által 4., »Busan dalol a madár« dal. 5., »Ábránd« az Alvajáró dalműből clarinet szóló. 6., »Ah lasatime in pace« quartett. 7., »A dal­nok buja« szavalja: Szederjesi Ilon és Nagy Sándor. 8., Magyar népdalok. 9., »Én nem tudom hogy mit jelentsen« dal. 10., Vig dalra fel« (rezgő polka). A műsorozatból legelső helyen kell kiemelnünk a clarinet szólót, melyet a jól szervezett Gyutz ban­dája kísérete mellett — melynek szintén tanítója — maga a karnagy adott elő ; valóban oly művészileg kezeli hangszerét, hogy a miénknél sokkal követelőbb közönséget is kielégített volna. A­mint halljuk tanít­ványai, kik e darab alatt a mellékteremben foglal­tak helyet, egy szép koszorúval lepték meg belépte alkalmával a közönség elismerő tapsaival kitünte­tett karnagyukat. A szép viszony, mely tanító és ta­nítványok közt van, a legszebb reményre jogosít a jövőt illetőleg. A szavalatok szintén szépen sikerültek, a legelső helyen Szederjesi Ilon kisasszonyt kell meg­dicsérnünk, ki már e téren oly sok tapsot aratott; melléje méltán sorakoznak Nagy Sándor és Tabako­­vits Géza urak. A dalárok által előadott darabok közül szerintünk a 2-dik pont alatti volt a legsike­rültebb, míg a mind inkább lelkesült hallgatóság a 8. és 10-ik pont alattiakat újrázta meg. Hogy a lel­kesítő és buzdító taps és éljenzés egy darab után sem maradt el felesleges is talán felemlítenünk. Dalárainknak rövid idő alatti előhaladása va­lóban a mint már fennebb is említők, meglepő , csak lelkesedésük ne legyen szalmaláng, mely hamar el­lobog, hanem égi tűz, mely a művészet iránti szere­­tetüket fenntartsa és fokozza. A­mint értesülünk, műkedvelőink is közelebb­ről megint előadást fognak rendezni. Előadásra a »Szellemdús hölgy« és a »Légyott« vannak kitűzve. Mindkettő igen mulattató jó darab s a szerepek a legjobb erőknek vannak kiosztva. Hiszszük, hogy nagyérdemű közönségünk, az eddig tapasztalt pártfo­gását továbbra sem fogja megvonni. — r. t. Szinér-Váralja, máj. 27-én. (Uj szolga­iró. Fáklyás zene.) A szinér-váraljai kerü­let közbecsülésben állott és szeretett szolgabirója — boldog emlékű Papp Antal ápril 19-én hivatalos dolgai teljesítése közben hirtelen és váratlanul elhal­ván, a szolgabirói állás, mely kiválólag Szinérvár­­aljára nézve nagy fontossággal bir, — megüresedett. Még talán el sem temettetett az elhunyt szolgabiró, s már az újnak kikeresése végett megindult a mozga-­­­lom, mert a kerület főnök­e szolgabiró nélkül egy perczig sem lehet. A közönség, az egész kerület egy szívvel é­s lélekkel, e város egy köztiszteletben álló férfia Papolczy Antal ügyvéd felé irányzó tekintetét, kiben mind a jellemszilárdság, mind a szakértelem, mind a­­jóakarat feltalálható. Ez óhaját a közönség nyilvá­nította is. A megyei főispán a szolgabirói helyettesítésre vonatkozólag nem ragaszkodott szigorúan a törvény által reá ruházott azon joghoz, hogy a választásig a helyettes szolgabir­ót egyszerűen saját akarata sze­rint kinevezze, hanem igen helyes, és nagyon alkot­mányos érzületet tanúsítólag felhívta a szinérváraljai kerület bizottmányi tagjait, birtokosait, értelmisé­get, értekezlettartás és nyilatkozat végett az iránt, jelöljék ki, hogy kit óhajtanának szolgabirói helyet­­tetül kineveztetni ?! A főispánnak e nemesen szép alkotmányos ténye folytán az összegyűltek többsége szolgabirói helyettesül Papolczy Antal urat hozta javaslatba. Pünkösd másod vagy harmad napján megér­kezett a helyettesítendő kinevezés, s Papolczy Antal a hivatali esküt is letette. Midőn az eskütételről haza érkezett s ezt a vá­ros lakossága megtudta, — a feletti örömének nyilvánításául, hogy végre is sikerül az óhajtott egyént nyerni meg a szolgabirói, bizony nem ké­nyelmes hivatalra, de még a kinevezett szolgabiró iránti tiszteletének és szeretetének bizonyságául, a közügyek terén, mint magánember által ki­fejtett munkálkodása és szerzett érdemei méltány­lásául, Szinérváralja mint a kerület fő- és szék­helye polgárai egy akarattal, egy gondolattal, egy szívvel és lélekkel elhatározták, hogy a helyettes szolgabiró urat fáklyászenével tisztelik meg, mi még eddig Szinérváralján szokatlan volt, mert soha sem történt. Május 23-án este — a szakadó záporeső daczá­ra, az egész tisztelgő közönség a reform, templom előtti téren gyűlt össze — ott meggyujtották a fák­lyákat s a »Rákóczy« induló hangjainál vonult a nagyszámú, —­ mind értelmes és előkelő lakosokból, polgárokból álló menet­­e a piacznak, a megtiszte­lendő szolgabiró lakása elé, mely a kiindulási térhez több mint 1/2 kilométernyi távolságra fekszik. Nem hagyhatom itt megemlítés nélkül azon igazán szép és az értelmiséget jellemző kegye­­letes tényt — mely szerint azon idő alatt — míg az egész hosszú menet az elhunyt szolgabiró Papp An­tal özvegyének lakása előtt elvonult, a kegyelet és fáj­dalom kifejezéséül a zene elhallgattatott s a fáklyák leeresztettek és a legnagyobb csendesség állott be. Leérkezvén a menet Papolczy Antal háza elé,­­ ott a fáklyákkal az óriásilag felszaporodott kö­zönség közt formált s a zenészek egy darabot eljátsz­ván, a levegőt megrezegtető »éljen« után mély csen­desség lett s ekkor Domokos Sándor ügyvéd rögtön­zött beszédet tartott. E beszéd s az erre következett szivből jött har­sogó »éljen« elhangzása után a meglepetett helyet­tes szolgabiró Papolczy Antal ur meghatottan válaszolt. Megigérte beszédében, hogy az igazság egyenes ösvényéről el nem tér, igaz biró leend­ő hivatalát va­lódi keresztényi szeretettel és türelemmel folytatandja. Nem feledi el azt sem, mit a polgárok szónoka re­ményképen kifejezett, hogy különösen Szinérváralja város érdekeit szem előtt tartandja, s ennek és polgá­rainak javát minden törvényes eszközökkel előmozdí­tani igyekezni fog. Magát továbbra is a közönség szives hajlamába és szeretetébe ajánlva,­­ a polgár­ság és a haza éltetésével végezte megható beszédét, mely után ismételt éljenzések közt s a zene hangjai mellett vonult a menet a fáklyákkal együtt fel a »Korona« vendéglőbe hol, — mint ez már a magyar embernél elmaradhatatlan nemzeti szokás, — az ün­nepélyt kedélyes s majdnem reggelig tartó lakoma, valóságos »Banquette« fejezte be. Itt aztán vacsora közben megeredtek a pohár­­köszöntések, melyek közül a legelső egy polgár által a főispán ő méltósága D­o­m­a­h­i­d­y Ferenczre emelt pohárköszöntés magaslik ki, mint ki az igaz szeretet és tisztelet példányképe. Elmondatott e pohárköszöntő­ben, hogy e jelenlegi örömünket a főispán úr okozta és neki köszönhetjük, ki nem ragaszkodva szigorun törvé­nyes jogához, megkérdezte, megtudakolta a közönség, a kerület óhaját s minden ellenségeskedések és vádas­kodások daczára, azt a férfiút nevezte ki a szolga­birói hivatalra, kit az egész kerület szeret és tisztel, kit szivvel-lélekkel óhajtott és kívánt a nép, a pol­gárság, kit érdekei megvédőjének tekint, ki a kerü­let viszonyait és körülményeit, a nép nyelvét, óhajait, kívánságait, bajait ismeri és tudja, ki az egész me­gyében közbecsülés és tiszteletben áll, s ki a köz­ügyek terén folyton munkálkodott; a hazáért, népért, mint mások oly sokan, szenvedett és szenvedését nyu­godtan, megadással viselte, e férfiú Papolczy An­tal. Kinevezéséért üdvözöltetett a főispán is és kéretett reá az ég minden áldása. Domokos Sándor köz- és váltó ügyvéd. KÜLÖNFÉLÉK. — Személyi hírek. József főherczeg ma reggel Kassára utazott, hogy az ottani honvéd­gyakorlatokon jelen legyen. — Pejacsevich hor­­vát bán, a tegnapi esti vonattal elutazott. — Báró Kemény Gábor földmivelés- ipar- és kereskedelmi miniszter az országgyűlés bezártával, még e hó fo­lyamán Erdélybe utazik, hogy Nagy-Enyeden a vin­­czellér-képezde, Kolozsmonostorban pedig a gazda­sági tanintézet növendékeinek vizsgáin személyesen jelen legyen. — Széchenyi Ödön gr. tegnap este Bécsből a fővárosba érkezett. — Fényes főúri esküvő. Az Eszterházy utczai gr. Festetich György palotájában ma délelőtt 11 órakor vezette oltárhoz, nevezett gróf fia ifjabb Festetich Tasziló gróf, Mária Viktória herczegnőt, Hamilton Brandon skót herczeg leányát, kinek első férje Albert monacói trónörökös volt. A válóper, melyet a herczegnő férjével folytatott, annak idején nem egyszer járta be a hirlapokat s most már a vég­elválás jogérvényessé vált. Az esketést Simor her­­czegprimás fényes segédlettel vezette. A meghívott vendégek díszmagyar ruhában jelentek meg. Ott volt gr. E­r­d­ő­d­y Sándor leányaival, gr. S­z­é­c­h­e­­n­y­i Béla, gr. Károlyi Gyula családjával, gróf S­zapáry Antal, gr. Festetich Pál és Andor, S­z­a­p­á­r­y Géza gr. A nyoszolyólányok tisztét az Erdődy comtesszek viselték. A menyasszony vadga­lambszínű selyem ruhában volt; hajzatát brilliant diadém ékesítette; egész alakja elragadóan szép, anyja, ki szintén jelen volt az ünnepélyen, daczára, hogy már 63 éves, kitűnő egészségben s jó szinben van Az esküvő után dejemner tartatott s azután a házas­pár külön vonattal Berzenczére (Somogy megye) a Festetics család jószágára utazik.­­ A belvá­rosi plébánia templomban pedig délután 6 óra­kor vezette oltárhoz L­a­t­i­n­o­v i­s György bácsme­­gyei gazdag földbirtokos Návay Jolán kisasszonyt. Az esketési szertartást a belvárosi plébános végezte, az áldást pedig H­a­y­n­a­l­d Lajos bibornok érsek adta a fiatal párra. Mint örömapa G­ö­r­g­e­i István fővárosi kir. körjegyző szerepelt, ki a menyasszonynak mostoha apja. A vendégek közt volt G­ö­r­g­e­i Ar­thur tábornok is.­­ A magyar orvosok és természet­vizsgálók Szombathelyet tartandó XXI. nagy­gyűlésére az előkészületek nagyja már befejeztetett, a­mi nem zárja ki, hogy az állandó központi választ­mány és a helyi bizottság annak tökélesbítésén to­vább ne dolgozzanak. A szakosztályok számára is már a vezetők ki vannak szemelve, s felkérve, hogy megalakuláskor az illető szakcsoport tudományának legutóbbi haladásáról rövid bevezető beszédben átte­kintést nyújtsanak. Egyes szakosztályok számára már egyetemi tanárok, kórházi orvosok és más szak­tudósok előadásokat jelentettek be, és remélhető.

Next