A Hon, 1880. június (18. évfolyam, 137-165. szám)
1880-06-03 / 139. szám
Magára e kérdésre nézve bátor vagyok megjegyezni, hogy ezt részemről semmikép sem tartom politikai, hanem tisztán csak forgalmi kérdésnek, hogy t. i. forgalmi szempontból bírálandó meg, vajon melyik a helyesebb intézkedés. Azon ellenvetést, hogy a törvényjavaslat ezen intézkedése ellentétben állna azzal, hogy a tiszai vasút egyátalában államosíttassék, részemről nem fogadhatom el. Azt igenis óhajtom az állam érdekében, hogy az ország a fővonalakat saját befolyása alá hozza, de az, hogy ily másodrendű vonalakat saját üzemében ietartson, felfogásom szerint nem szükséges. Igenagy jogosultsága volt e vonalszakasznak akkor, hor ez a tiszai vasút birtokában és üzemében vezett az összes kassai forgalmat nem Budapest-Miskon, hanem kerülővel Debreczenen át hozta be, mide azonban most a tiszai pálya az állam birtokába megy át, ezen természetellenes viszony magától megszűnik, mert minden Kassáról jövő áru Miskolczon át fog beszállíttatni; marad tehát ezen miskolcz-debreczeni vonalrész magánjellegű. Ezzel e vasút, a dolog természete szerint három szakaszra osztatik fel. Az első szakasz a nyíregyház debreczeni, mely természetes kiegészítő részét képezi az ungvár-nyíregyházi vonalnak és részemről sokka természetesebbnek tartom, hogy ugyanazon vasút ugyanazon mozdonynyal szállítsa be Ungvárról az árukat, Miskolczról Debreczenig, mint hogy ott más társulat vegye azokat át. Ugyanezen felfogás szerint a Szerencs — miskolczi vonalon Miskolcz egy természetes elválasztó állomás a két vasút közt, ott nagyobb a forgalom és sokkal egyszerűbbnek és természetesebbnek tartom hogy az északkeletről s Gácsországból jövő áruk ne Szerencsre és innen Miskolczra az államvasut álta szállíttassanak, hanem hogy ugyanazon vasút álta szállíttassanak. Marad a szerencs-nyíregyházi rész, mely tisztán helyi érdekű és semmi jogosultsággal nem bir arra nézve, hogy a vonal ezen része az állam kezében maradjon. Azon ellenvetés létezik, hogy miért törénik ez most; maradjon ez későbbre, midőn a kormány initiatívája folytán az északkeleti vasútra vonatkozólag határozat hozatik. Én épen most tartom ezt helyén levőnek, mert viszszásnak tartanám, hogy az állam ezen vonal egész apparátusát és személyzetét most ideiglenesen átvegye, hogy jövőre ismét ,az északkeleti vasútnak átadja, mely vasútnak természetes kiegészítő részét teszi, és sokkal nehezebb azon eljárás, hogy ezen személyzet az államnyugdíj kötelékébe bevonassék és ismét kibocsáttassék, mint azon intézkedés, melyet a t. ház esetleg helyesnek lát most felvenni. De felfogásom szerint nem praejudikál az azon kérdésnek, hogy az északkeleti vasúttal később bármi is történjék. Nincs arról szó, hogy azon vasútrész az északkeleti vasút tulajdonába adassák és annak megváltása nehezíttessék, hanem tisztán arról van szó, hogy a forgalom érdeke szempontjából ennek üzeme adassák át az északkeleti vasútnak, mégpedig úgy, hogy külön számadás mellett eszközölje és hogy a tarifa megállapítására a kormánynak határozott döntő befolyása legyen. Arra nézve, hogy az észak-keleti vasúttal mi történjék, hangoztatott, hogy az is államivá tétessék. E részben bátor vagyok azon meggyőződésemnek adni kifejezést, hogy ezt nem tartom oly praegnans első rendű kérdésnek, miszerint ennél fontosabb kérdések, amelyeknek megoldása okvetlenül szükséges, épen a vasúti politika terén, ne volnának. De azon felül azon kérdés, hogy az északkeleti vasút egyátalában államivá tétessék-e vagy ne, felfogásom szerint összeköttetésben van azzal, hogy várjon átalában az észak-keleti vasútnak jövője milyen lesz , lehetséges lesz-e a vasutat más vasutakbisoportosítani és ezáltal egy életerős vasútcsoportot képezni, és hol lesz északkelet felé a vasúti hálózat összeköttetése, várjon Marosvásárhelyről, vagy Szigetről? Ez a kérdés is nagy befolyással van arra, hogy az északkeleti vasút államivá tétessék-e vagy nem. De bármikor fog bekövetkezni azon eshetőség, midőn az északkeleti vasút államivá tétele napirendre fog kerülni, a most szóban levő intézkedés, azon kérdés megoldásának semmiképen nem fog praejudikálni. Azon kérdés is felmerült, ki nyer ezen intézkedés által és mit nyernek az illetők. Az én felfogásom szerint nyernek a magyar államvasutak az által, hogy nem kell nekik külön forgalmat létesíteni oly vonalra, melynek üzletét csak rövid távolságra veszik át, és így a magyar államvasutaknak kezelési és üzletköltségei csökkennek. Nyer azonkívül bizonyos tekintetben az észak-keleti vasút is az által, hogy először központi igazgatásának költségei nagyobb hálózatra oszolván fel, magát a vasutat kevesebb költség terheli, és nyer másodszor az által, hogy vonatait jobban felhasználhatja, mert ez esetben nem kénytelen rövid vonalon Ungvártól Nyíregyházáig szállítani, hanem egészen Debreczenig. És ha már most ez által az északkeleti vasút, mint ilyen akár a társulat, akár a részvényesek nyernek, felfogásom szerint nyerni fog az által az állam is, mert ennek következtében az északkeleti vasútnak kevesebb garanciát kell fizetni. Ugyanazért kérem a t. házat, hogy ne méltóztassék úgy fogni fel a kérdést, mint Boross Béni képviselő úr, aki azt tisztán csak személyes kérdéssé akarta tenni, hanem méltóztassanak e kérdést megbírálni az ország érdekeinek szempontjából. Én ezen szempontból kívánatosnak tartom ezen intézkedés felvételét és azért kérem a t. házat, méltóztassék ezen §t a pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni. (Helyeslés jobb felől.) Boross Béni már múltkor kijelente, hogy ha az átadás által az északkeleti vasút nyerne, az csak az állam rovására történnék. Ezt mondja ma is. Személyes vonatkozást érintett a múltkor s ezt fenn kell tartania ma is. Mert mikor ki van mutatva, hogy a javaslat által az állam csak veszthet, akkor ilyen természetű vonatkozás után kutat. A §-t nem fogadja el._ Hieronymi Károly a felolvasott kamarai kérvényekből azt tanulta, hogy azért nem szabad az északkeleti vasútnak átadni a tervezett vonalszakaszt, mert ez a tiszavidéki vasút legjövedelmezőbb szakasza. Úgy hiszi, hogy e kamarák e tekintetben rosszul vannak értesülve. Igenis, a tiszavidéki vasút e szakaszai addig, amíg a tiszavidéki vasútnak kezelése önálló és míg a tiszavidéki vasút folytatja azt a forgalmi politikát, amely természetellenes irányú hálózatának megfelel, lehetnek jövedelmezők, mert köztudomású dolog, hogy a tiszavidéki vasút mindazon szállítmányokat, amelyeket akár Kassa vidékéről, akár pedig Miskolcz- Debreczen felől irányoz Budapestre, vagyis oly pontokról, melyek Miskolcz felé érték volna közelebb Budapestet, saját érdekében és helyesen nem a rövidebb vonalon Miskolcz felé irányozza, hanem Debreczen felé. Csak ezen természetellenes forgalomirányítás folytán következett be, hogy a szóban forgó miskolczdebreczeni szakasz a tiszavidéki vasút kezelésében jövedelmezőnek bizonyult. Ez azonban abban a pereben a melyben ez állam veszi át a vasutat, megszűnik a következő okoknál fogva: Az államvasutnak nincsen érdekében a forgalmat természetellenes irányban terelni, hanem a Kassáról és azon vidékről feladott árukat a legrövidebb útán Miskolczon át fogja Budapestnek irányozni, más felől a Szatmár felé irányuló forgalmat Debreczen felé fogja indítani. A miskolci-debreczeni szakasznak tehát, a (Úgy van ! jobbfelől,) mint az állam a tiszavidéki vasutat átveszi, átmeneti forgalma nem lesz, hanem lesz helyi forgalma, amely azon vidéken érvényre jut. Ez ellen azt mondják a kérvényezők, hogy van ezen az oldalon is átmeneti forgalom és ez a miskolcz-brassói. Ez átmeneti forgalom lehet ugyan fontos Miskolcz és Brassóra nézve, de hogy ez a pályát jövedelmezővé nem fogja tenni, arról meg van győződve mindenki, aki a viszonyokat ismeri. Szóló ezután György Endre argumentumai ellen fordul s végül kijelenti, hogy a kezelés szempontjából akárhogy is tekintsük a dolgot, akár azon átalános szempontból, melyen t. i. a helyes csoportosítás alapelvéül kell felállítani, akár tisztán a kezelés czélszerűségét, egyszerűségét, folytonosságát tekintsük, a törvényjavaslatnak intenziója helyes. Azonban nem átallja kijelenteni, hogy ezen egész intézkedés annyi szót amennyi már rá vesztegettetett csakugyan nem ér, mert ha a vonal nem adatik át a magyar északkeleti vasút kezelése alá, abból valami nagy veszély nem származik. Mert fogja kezelni czélszerűtlenebbül ugyan, drágábban ugyan, de fogja kezelni az állam. De ha valakinek szívén fekszik, hogy a magyar vasutak czélszerűebben, olcsóbban, helyesebben kezeltessenek, akkor a törvényjavaslat ezen §-ának ellene lehetne szavazni. (Helyeslés jobbfelől.) Gaál Ernő (pécskai) felfogása szerint csupán az északkeleti vasútigazgatóságra nézve járhatna haszonnal az átadás, mely igazgatóságnak több tagja ül a házban. Nem tudja, hogy ezek súlyt fektetnekarra, hogy mint a nemzet képviselői itt működhetnek, de ha igen, akkor attól tart, ha ez elfogadtatik, hogy az összeférhetlenségi törvénynyel jönnek összeütközésbe. A kormány javaslatát a pénzügyi bizottság szövegezésében el nem fogadja. (Helyeslés balról.) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház ! (Halljuk ! Halljuk!) A t. képviselő úr, aki épen most végezte beszédét, előadása végén ez ügy elhalasztásának indokául azt is felhozta, hogy ennek az a haszna is lesz, hogy az északkeleti vasút igazgatósága megmenekszik a gyanúsítástól. Erre először is azt kívánom megjegyezni, hogy e kérdésben semmiféle gyanúsításnak indoka nincs és nem is lehet, mert nincs és nem volt soha arról szó, hogy az északkeleti vasút igazgatóságának ebből valami bármely néven nevezendő anyagi előnye lenne, (Úgy van jobbfelől,) hanem igenis azt látom, hogy most már arra fektettetik a súly, hogy egyes javaslatok, melyek a közérdek szempontjából léteznek, azáltal buktattassanak meg, hogy gyanúsítás útján elijesztessenek az illetők azok megtételétől. (Úgy van jobbfelől.) Ez oly eljárás tehát, mely egyfelől a politikai morállal csakugyan nem fér meg. (Nagy nyugtalanság a bal- és szélső baloldalon. Élénk helyeslés a jobboldalon.) és másfelől . . . Ugron Gábor (Közbeszól.) : Hát az incompatibilitás! Tisza Kálmán miniszterelnök : . . . majd erre is visszatérek ... és másfelől az ország ügyeinek czélszerű vezetésére csakis hátrányosan hathat. (Úgy van jobbfelől.) Ami az incompatibilitást illeti, mely nincs ugyan most napirenden, nincs is gyakorlati értéke róla ma szólani, s épen ezért kár is volt a képviselő úrnak fölemlíteni, ki maga is elismerte, hogy nincs gyakorlati értéke szóbahozatalának; de ha már szóba hozatott, én úgy tudom, hogy az incompatibilitási törvény szerint a vasúti társulatok által szabadon választott tagokra nézve inncompatibilitás nincs. Kezdődhetnék ez a törvény magyarázata folytán ott, ahol a kormány intézkedése következtében kormánytól függő, anyagi előnyökben részesülne az illető. De ez az eset itt csakugyan nem forog fenn és igen furcsa , vannak hasonlag választás folytán nyert fizetések és némely része még olyan, a melyhez a korjóváhagyásrazzuk»pgrp» (Úgy vak! Tgy van! jobb felől), és ez nem tekintetik incompatibilisnek. (Egy hang a jobb oldalon: Például az aradi kereskedelmi kamara titkársága!), de ha más valakiről van szó, anélkül, hogy ez a kormánytól fizetést nyerne vagy csak a kormány jóváhagyása kívántatnék is hozzá , ekkor már nagy hangon emlegetik az incompatibilitási törvényt (Úgy van! Úgy van! a jobb oldalon.) Ennyit az incompatibilitás kérdéséről. Ami különben magát a dolgot illeti, megvárom, tehát, hogy mindazon adatok, melyek a tiszavidéki vasút forgalmára nézve felhozattak, s melyeknek kivált bírálatába így rögtönözve nem mehetek , előttem ezen kérdésben a mondandó oknál fogva súlyyal nem bírnak. És ez az ok igen egyszerű. Ha a tiszai vaspálya forgalmi politikája, mely mellett a vasút azon része az emlegetett jövedelmet hozta, az állam s az átalános közforgalmi érdekeknek megfelelő volt: miért panaszkodott az ellen az egész ország s miért jelölte ki mint egyik első teendőt, hogy a tiszai vaspálya az állam részére megszereztessék? (ügy van jobbfelől.) Hiszen akkor a vételnek nem volt indoka. De miben rejlik a megszerzés indoka ? Épen abban, hogy meg kell szűnnie az egyes vidékekre, az országra, a közforgalomra nézve egyformán káros azon eljárásnak, mely szerint az áruk a magyar államvaspályától, egyenes útjuktól eltereltetvén, nagy kerülő uton szállíttattak egyik fő okképen azért, hogy a pályának azon része azon jövedelmezőséget felmutathassa, melyre most hivatkoznak. Hiszen, ha a tiszai vaspálya forgalmát úgy akarjuk hagyni, a mint volt, rá az helyes, úgy a mint volt; ha az jól van, hogy a Miskolczról a fővárosba szállított áruk nem engedtettek ide egyenesen hozatni, hanem meg kellett nékik az utat Szerencs, Nyíregyháza s Debreczenen át tenni, akkor kár megvenni ezen vaspályát. Amely perezben pedig ez megszűnik, beáll az, amit a t. pénzügyminiszter úr is elmondott, hogy azon pálya, azon jelzett kiviteli forgalomnak legnagyobb részét el fogja veszteni. Az állam nem veszti el, mert megkapja idén nagy részét az állampálya , de azon vonalrész igenis azon nagy forgalmat elveszti. Egyébiránt ami azon vidéki érdeket illeti, a képviselő úr igyekezett bebizonyítani, hogy mennyivel drágább lesz ezentúl a szállítás. Megengedem, hogy következtetése helyes; igen, de miből volt a kiinduás ? Azt mondotta : ha ez a tarifa így marad, ha az a tarifa úgy marad, ha amaz a tarifa meg úgy marad, akkor ez fog bekövetkezni. De én azt hiszem, hogy ha helyesebb forgalmi politikáról, a természetzerűleg összetartozó vonalak üzletbe egyesítéséről van szó, akkor nem szabad abból kiindulni, hogy minden úgy marad, amint volt, ha helytelen volt is, rá a közforgalomra nézve hátrányos volt is. Egyátalában régi dolog, hogy ha az ég beszakad, a pacsirtát mind agyonüti. Aki azonban »ha«-ra alapítja számítását, nem is homokra, hanem semmire alapítja.Élénk tetszés jobbfelől. Egyet hozott még fel a t. képviselő úr például: a sóforgalmat. Azt mondta, hogy ha a debreczenmiskolczi pályarészt megnyeri az északkeleti vasút, akkor mesterséggel el fogja a sót vinni a maga vonalán, azon sót, mely talán azon az utón jön, — ami még nagyon kérdéses dolog — Miskolcz vidékére. Én ugyan nem hiszem, hogy a só azt a körutat csinálja, mert egyenesebb vasutat is lel, de ha arra vitetnék, azon részt el fogná vinni a debreczen-miskolczi vaspályán, melyet kezelne, de külön számadás mellett kezelne. De hogy azután a sónak azon nagyobb részét, mely az Alföld számára van szánva, hogyan vihesse el a maga útján, azt én belátni képes nem vagyok, mert az északkeleti vaspályának azon irányban pályavonalait én legalább nem ismerem. Ezen indokolásban is tehát én legalább semmit, ami nézetem megváltoztatására bírhatna, fellelni képes nem vagyok. De tehát, én nem kívánom a képviselő urakat a különféle suppositiók terére követni. Csak egyet kell még megjegyeznem, amin annál inkább csodálkozom, mert a vasúti igazgatás terén gyakorlati ismeretekkel bíró egyéntől származik. Ő ugyanis azt mondja, hogy ha áll az, amit a pénzügyminiszter úr mondott, hogy az északkeleti vasút központi igazgatásának költségei aránylag olcsóbbak lesznek, ha ezen néhány mértföldnyi pályával a vonal meghosszabbíttatik, akkor nem ezt kell tenni, hanem akkor a pénzügyminiszter úrnak ezen nyilatkozatával ki van mondva, hogy a központi igazgatás költségei a pálya mai hosszához képet nagyok, s ennél fogva le ket azokat szállítani. Engedelmet kérek tehát, de én azt gondolom, hogy igen sokan lesznek e házban, akik ha nem voltak is soha vasúti igazgatók, tudják azt, hogy bizonyos centrális költségre szükségük van a vasutaknak; akik tudják azt is, hogy bizonyos vonalhosszon túl egy igazgatóság nem igazgathat helyesen, de akik azt is tudják, hogy azon vasútvonal hossza közt, amelyre egy bizonyos centrális igazgatóság kell és azon vasútvonal hossza közt, amelyen túl egy igazgatóság helyesen nem administrálhat, nagy latitúdó van és hogy egy berendezett, magában véve nem túlságos hosszú vasútvonal központi igazgatósága administrálhat még 20—25 mértföldnyi vasútvonalat anélkül, hogy ezért költségeit felemelnie kellene. Mihelyt tehát ugyanazon költség feloszlik egy hosszabb vaspályavonalra, természetes, hogy a központi költség aránylag kevesebb lesz. Boross Béni: Ez áll a magyar államvasútra is. Tisza Kálmán miniszterelnök : Én ugyan a t. képviselő úrnak beszédébe nem szóltam közbe, de azt hiszem, hogy a magyar államvaspálya és az északkeleti vasút hossza közt mégis van egy kis különbség, kivált, ha beleveszszük most egyfelől a tiszai vaspályát, tehát Brassótól kezdve az egész vonalhosszat, másfelől Oderberg felé és a dél felől jövő pályahoszszat. Hogy ez a pályahossza nem ugyanaz, mi az északkeleti vasúté és hogy talán már meghaladja azt a határt, amelyen belül egy igazgatóság helyesen intézkedhetik, kétségbevonni nem lehet. Röviden megjegyezvén ezeket, csak azt ajánlom a t. ház figyelmébe (Halljuk ! Halljuk !) mit az előttem szólott is elmondott, hogyha nem fogadtatik is el ez a tétel, azért a tiszavidéki vaspálya megvétele megtörtént s intézkedés fog történni a továbbira nézte később. S miben lesz a különbség ? Nem ugyan abban, hogy ha e paragraphus elfogadtatik, ebből haszna lesz az északkeleti vasútnak, vagy a vasútigazgatóságnak, mert abban igaza volt a képviselő úrnak, hogy az északkeleti vasútnak és igazgatóságnak ebből haszna egyátalában nincsen, de igenis abban van a különbség, hogy egyfelől az általam most is érintett, aránylag kisebb központi igazgatási költség egy garantírozott vaspályánál, amelynek garantiáját az állam nagy százalékokban fizeti, előnyére válik az államnak, holott ha ez, el nem fogadtatik, ez előny pro hic et nunc elmarad. A második különbség, hogy e § elfogadásával a forgalmi viszonyok egészségesebbekké téteznek és az átmeneteleknél azon körülmények, melyek Hieronymi államtitkár úr által fölhozottak és melyek a forgalom legnagyobb nehézségeit képezik, elmaradnak úgy az átalános forgalom, mint azon vidék előnyére, holott ha ez nem fogadtatik el, természetesen pro hic et nunc ezen előnyök sem fognak elévetni. Ebben és csakis ebben van a különbség. Méltóztassék a t. ház bölcsesége a fölött határozni, hogy váljon akkor, midőn semmiféle későbbi megoldás nem praejudiáltatik, helyes-e, hogy ne nyerje meg az ország közforgalmi érdeke ezen előnyöket csak azért, mert mint a képviselő úr megjegyezte — bár mint maga előadta, ezt nem helyesli —— azon gyanú támasztatott, hogy ebből valakinek személyes haszna lesz. A gyanú elejtése vagy az ország érdekének elejtése, e kettő közt van a választás : tessék választani. (Élénk helyeslés és tetszés a középen.) Ivánka Imre : T. ház ! Teljes tárgyilagossággal csak két-három adatot vagyok bátor felhozni. Szolgálok Boross Béni igent, képviselő úr és egy nagy vasút igazgatójának azon statisztikai adatokkal, melyeket a kormány állított össze, és amelyeknek megítélése mellett látni fogja, hogy mind a személyes, mind a dologi kiadásokban a magyar északkeleti vasút a legolcsóbb vagy legalább második az országban. Tehát nem a mi, hanem a kormány kezében levő adatok nyomán állították és állítjuk, hogy Magyarországon sem magyarabb, sem olcsóbban adminisztrált vasút, mint az északkeleti nem létezik. A második amit bátor vagyok mondani, azon előnyök, amelyeket én a közforgalomra és az állami pénztárra ebből a transactióból várok. Mert azok után, miket a miniszterelnök úr elmondott, szükségesnek tartom, hogy a hangoztatott gyanúsításokra feleljek. Én azt várom az állam, illetőleg az északkeleti vasút üzletszámlájának előnyére, hogy azon vonatok, melyek Máramaros-Szigettől Püspök-Ladányig mennek, átmehetnek minden költségtöbblet nélkül, kivévén a mértföldpénz hozzáfizetését, ugyanazon személyzettel, ugyanazon mozdonyokkal, hasonképen Máramaros-Szigettől, Szerencsig, Miskolcz irányában és épen úgy az ungvár-nyíregyházi vonalon Debreczen irányában, és ezen forgalom által igen lényeges, évenkénti 50—60 ezer írtra kalkulálható egyenes megtakarítás lesz lehetséges. A második az, hogy — nem úgy mint a t. képviselő úr felemlítette, hogy ez által drágábbak lesznek a szállítmányok, hanem még azon esetre is, hogy ha az északkeleti vasút tarifái alkalmaztatnának ezen vonalrészen — amiről azonban szó sincs — mert hiszen az állam részére adminisztráltatik a vasút, tehát az államvasút tarifáit fognak itt alkalmaztatni — de, mondom, még azon esetre is, ha az északkeleti vasútnak adatik át, minden vagyon szállítása, a portéka minősége szerint, Debreczentől Pestre már 6—11 írtig, Nyíregyháztól Pestre 7—12 írtig olcsóbb lesz. Amit én mondok, azt mind adatokkal vagyok képes bebizonyítani. A harmadik, amit én ebből az állam részére várok, a következő : Azok, akik az észak-keleti vasút fekvését ismerik, tudják, hogy mindamellett, hogy azon vasút 76 mérföldnyi hosszúságú, épen azért, mert tulajdonképen 7 különböző szárnyvonalból áll, annak üzlete igen nagy nehézséggel és aránylag sok költséggel jár, amit azonban — mint kimutattam volt — leszállítani ezen tehetetlen vasútigazgatóságnak mégis sikerült. Ezen ágas-bogas vasút, ahelyett, hogy 4, vagy legfölebb hat (6) vonattal minden nap képes volna az üzletet fentartani, mit megtehetne, ha egyenes sorban feküdnék, mint pl. a körösvölgyi vagy pedig a kassa-oderbergi, 16, sőt 18 vegyes vonatot köteles minden nap idestova járatni, miáltal az üzleti eszközök, de különösen a személykocsik annyira igénybe vétetnek, hogy azon esetre, ha nem fog ilyformán segély nyúttatni, a legközelebbi időben kénytelen lesz a személykocsik és a mozdonyok szaporítását és újból beszerzését indítványozni, ami ismét tetemes költségbe fog kerülni — mit nem az igazgatóság fog viselni, hanem fogja indirecte viselni a közönség, azon oknál fogva, mert a forgalmi eszközök a magyar észak-keleti vasútnál épen a forgalom szükségletének megfelelőleg jelenleg már 280 vagyonnal többre mennek, mint eredetileg beszerezve voltak, a műhelyhelyiségek jelenleg nem elegendők és azok kibővítése fog szükségessé válni, aminek egy része szintén megtakarítható lesz. Ezek az államra nézve az anyagi előnyök. Az észak-keleti vasút igazgatósájának pedig semmi más dolga nem lesz, ha átméltóztatik adni e vasutat, mint több baja és gondja; de, ha méltóztatnak átadni, az észak-keleti vasútnak ezen szakaszt, ebből a forgalomra nézve azon előny származik, hogy az előttünk fekvő pályának olcsóbb tariffája lesz. És én mondhatom, hogy az észak-keleti vasút-társulat, mint olyan, valami rendkívüli tűzzellobbal ezen hozzáadásért nem esedezik, azt nem is kérte. (Helyeslés a jobboldalon.) Helfy Ignácz úgy látja, hogy kár egy szót is vesztegetni ezért, mert aki csak nyilatkozik fölötte s mellette, egy sem helyezett nagy súlyt megtartására, miért is elvetésére szavaz. Orbán Balázs már csak azért sem szeretné az északkeleti vasútnak átengedni a vonalszakasz kezelését, mert az vasutaink közül a legrosszabbul van kezelve, a leglassabb s leghiányosabban van kiállítva. E vasútról mondják az emberek, hogy nem ülnek rá mert utjuk nagyon sietős s erre jobb a szekér. (Derültség.) Rudnyánszky József b. a főrendiházból üzenetet hoz, hogy a főrendek a gőzmalmokról, továbbá a hatóságok és közhivatalok által kiállított vagy hitelesített okiratok hitelesítése tárgyában a német birodalommal 1880. febr. 22-én kötött szerződésről és végül a nyitra-nagytapolcsányi másodrendű vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslatokat változatlanul elfogadták, úgyszintén hozzájárultak a képvilőháznak az 1878. évi állami zárszámadásokra vonatkozólag hozott határozatához. A törvényjavaslatok szentesítés alá fognak terjesztetni, a zárszámadási bizottság jelentésében foglalt határozati javaslat pedig országos határozatnak nyilváníttatik. Lichtenstein József szólni kíván, de minden oldalról: Eláll! fölkiáltások fogadják. Mire kijelenti, hogy ha elrendeltetik a szavazás, kész elállni a szótól. (Helyeslés.) Szó illette még az előadót és György Endrét, de ezek a háznak felkiáltások által nyilvánított óhajára szintén elállnak e joguktól. Az elnök jelenti, hogy húsz képviselő név szerinti szavazást kívánt. Ezt tehát elrendeli e kérdésre: Elfogadja-e a ház a pénzügyi bizottság jelentését: igen vagy nem? A szavazás eredménye ez volt: 444 igazolt képviselő közül igennel szavazott 92, nemmel szavazott 99, távol volt 252. E szerint a többség a §-t a pénzügyi bizottság szövegezése" szerint nem fogadta el. Ezzel a tárgyalás félbeszakadt. A holnapi ülésben fog folytatólag tárgyaltatni a törvényjavaslat, mely után tárgyalás alá vétetik a lánczhajózásról szólójavaslat. Az ülés végződött 2 óra 30 perckor. A főrendiház, délben tartott ülésében elfogadta minden észrevétel nélkül a gőzmalmokról, a német birodalommal az okiratok hitelesítése iránt kötött szerződésről, a nyitra-nagy-tapolcsányi vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslatokat, továbbá a képviselőháznak az 1878-ki zárszámadás tárgyában hozott határozatokat. Ezenkívül tudomásul vette minden szó nélkül a pénzügyminiszternek az 1880. évi V. t. ez. által engedélyezett hitelművelet végrehajtásáról szóló jelentést s végül elfogadta a mentelmi bizottságnak véleményes jelentését, amely szerint a pestvidéki törvényszék kérelmének hely adandó, vagyis hogy ifj. Károlyi István gr., Károlyi Sándor gr., Széchenyi Béla gr. és Zichy Sándor gr. mentelmi joga felfüggesztendő. A VIDÉK, Abrudbánya, május 29. Folyó hó 27-én a helybeli dalárda szép és kellemes estét szerzett közönségünknek. Ugyanis az irt napon daláraink hangversenyt rendeztek, mely, tekintve azt, hogy a dalárda 32 tagból áll, s hogy a tagok nagy többsége még csak kezdő, kik csak egy pár hónap óta foglalkoznak az ének művészetével, teljesen sikerültnek mondható. Kellemesen, sőt állíthatjuk a várakozáson felül lepte meg a szép számmal egybegyűlt közönséget az a szép összhang, mely minden előadott darabon elömlött; az érdem óriási része a derék karnagyot illeti, ki ezúttal igen jeles és kitűnő tanítónak mutatta be magát. A hangverseny műsora következő volt: 1., »Éji szállás Granadában« czímű dal. 2., »Honvágy« (mazur) dal, 3., »Álmodtam szépet gyönyörűt« szavalat Tabakovics Géza által 4., »Busan dalol a madár« dal. 5., »Ábránd« az Alvajáró dalműből clarinet szóló. 6., »Ah lasatime in pace« quartett. 7., »A dalnok buja« szavalja: Szederjesi Ilon és Nagy Sándor. 8., Magyar népdalok. 9., »Én nem tudom hogy mit jelentsen« dal. 10., Vig dalra fel« (rezgő polka). A műsorozatból legelső helyen kell kiemelnünk a clarinet szólót, melyet a jól szervezett Gyutz bandája kísérete mellett — melynek szintén tanítója — maga a karnagy adott elő ; valóban oly művészileg kezeli hangszerét, hogy a miénknél sokkal követelőbb közönséget is kielégített volna. Amint halljuk tanítványai, kik e darab alatt a mellékteremben foglaltak helyet, egy szép koszorúval lepték meg belépte alkalmával a közönség elismerő tapsaival kitüntetett karnagyukat. A szép viszony, mely tanító és tanítványok közt van, a legszebb reményre jogosít a jövőt illetőleg. A szavalatok szintén szépen sikerültek, a legelső helyen Szederjesi Ilon kisasszonyt kell megdicsérnünk, ki már e téren oly sok tapsot aratott; melléje méltán sorakoznak Nagy Sándor és Tabakovits Géza urak. A dalárok által előadott darabok közül szerintünk a 2-dik pont alatti volt a legsikerültebb, míg a mind inkább lelkesült hallgatóság a 8. és 10-ik pont alattiakat újrázta meg. Hogy a lelkesítő és buzdító taps és éljenzés egy darab után sem maradt el felesleges is talán felemlítenünk. Dalárainknak rövid idő alatti előhaladása valóban a mint már fennebb is említők, meglepő , csak lelkesedésük ne legyen szalmaláng, mely hamar ellobog, hanem égi tűz, mely a művészet iránti szeretetüket fenntartsa és fokozza. Amint értesülünk, műkedvelőink is közelebbről megint előadást fognak rendezni. Előadásra a »Szellemdús hölgy« és a »Légyott« vannak kitűzve. Mindkettő igen mulattató jó darab s a szerepek a legjobb erőknek vannak kiosztva. Hiszszük, hogy nagyérdemű közönségünk, az eddig tapasztalt pártfogását továbbra sem fogja megvonni. — r. t. Szinér-Váralja, máj. 27-én. (Uj szolgairó. Fáklyás zene.) A szinér-váraljai kerület közbecsülésben állott és szeretett szolgabirója — boldog emlékű Papp Antal ápril 19-én hivatalos dolgai teljesítése közben hirtelen és váratlanul elhalván, a szolgabirói állás, mely kiválólag Szinérváraljára nézve nagy fontossággal bir, — megüresedett. Még talán el sem temettetett az elhunyt szolgabiró, s már az újnak kikeresése végett megindult a mozga-lom, mert a kerület főnöke szolgabiró nélkül egy perczig sem lehet. A közönség, az egész kerület egy szívvel és lélekkel, e város egy köztiszteletben álló férfia Papolczy Antal ügyvéd felé irányzó tekintetét, kiben mind a jellemszilárdság, mind a szakértelem, mind ajóakarat feltalálható. Ez óhaját a közönség nyilvánította is. A megyei főispán a szolgabirói helyettesítésre vonatkozólag nem ragaszkodott szigorúan a törvény által reá ruházott azon joghoz, hogy a választásig a helyettes szolgabirót egyszerűen saját akarata szerint kinevezze, hanem igen helyes, és nagyon alkotmányos érzületet tanúsítólag felhívta a szinérváraljai kerület bizottmányi tagjait, birtokosait, értelmiséget, értekezlettartás és nyilatkozat végett az iránt, jelöljék ki, hogy kit óhajtanának szolgabirói helyettetül kineveztetni ?! A főispánnak e nemesen szép alkotmányos ténye folytán az összegyűltek többsége szolgabirói helyettesül Papolczy Antal urat hozta javaslatba. Pünkösd másod vagy harmad napján megérkezett a helyettesítendő kinevezés, s Papolczy Antal a hivatali esküt is letette. Midőn az eskütételről haza érkezett s ezt a város lakossága megtudta, — a feletti örömének nyilvánításául, hogy végre is sikerül az óhajtott egyént nyerni meg a szolgabirói, bizony nem kényelmes hivatalra, de még a kinevezett szolgabiró iránti tiszteletének és szeretetének bizonyságául, a közügyek terén, mint magánember által kifejtett munkálkodása és szerzett érdemei méltánylásául, Szinérváralja mint a kerület fő- és székhelye polgárai egy akarattal, egy gondolattal, egy szívvel és lélekkel elhatározták, hogy a helyettes szolgabiró urat fáklyászenével tisztelik meg, mi még eddig Szinérváralján szokatlan volt, mert soha sem történt. Május 23-án este — a szakadó záporeső daczára, az egész tisztelgő közönség a reform, templom előtti téren gyűlt össze — ott meggyujtották a fáklyákat s a »Rákóczy« induló hangjainál vonult a nagyszámú, — mind értelmes és előkelő lakosokból, polgárokból álló menete a piacznak, a megtisztelendő szolgabiró lakása elé, mely a kiindulási térhez több mint 1/2 kilométernyi távolságra fekszik. Nem hagyhatom itt megemlítés nélkül azon igazán szép és az értelmiséget jellemző kegyeletes tényt — mely szerint azon idő alatt — míg az egész hosszú menet az elhunyt szolgabiró Papp Antal özvegyének lakása előtt elvonult, a kegyelet és fájdalom kifejezéséül a zene elhallgattatott s a fáklyák leeresztettek és a legnagyobb csendesség állott be. Leérkezvén a menet Papolczy Antal háza elé, ott a fáklyákkal az óriásilag felszaporodott közönség közt formált s a zenészek egy darabot eljátszván, a levegőt megrezegtető »éljen« után mély csendesség lett s ekkor Domokos Sándor ügyvéd rögtönzött beszédet tartott. E beszéd s az erre következett szivből jött harsogó »éljen« elhangzása után a meglepetett helyettes szolgabiró Papolczy Antal ur meghatottan válaszolt. Megigérte beszédében, hogy az igazság egyenes ösvényéről el nem tér, igaz biró leendő hivatalát valódi keresztényi szeretettel és türelemmel folytatandja. Nem feledi el azt sem, mit a polgárok szónoka reményképen kifejezett, hogy különösen Szinérváralja város érdekeit szem előtt tartandja, s ennek és polgárainak javát minden törvényes eszközökkel előmozdítani igyekezni fog. Magát továbbra is a közönség szives hajlamába és szeretetébe ajánlva, a polgárság és a haza éltetésével végezte megható beszédét, mely után ismételt éljenzések közt s a zene hangjai mellett vonult a menet a fáklyákkal együtt fel a »Korona« vendéglőbe hol, — mint ez már a magyar embernél elmaradhatatlan nemzeti szokás, — az ünnepélyt kedélyes s majdnem reggelig tartó lakoma, valóságos »Banquette« fejezte be. Itt aztán vacsora közben megeredtek a pohárköszöntések, melyek közül a legelső egy polgár által a főispán ő méltósága Domahidy Ferenczre emelt pohárköszöntés magaslik ki, mint ki az igaz szeretet és tisztelet példányképe. Elmondatott e pohárköszöntőben, hogy e jelenlegi örömünket a főispán úr okozta és neki köszönhetjük, ki nem ragaszkodva szigorun törvényes jogához, megkérdezte, megtudakolta a közönség, a kerület óhaját s minden ellenségeskedések és vádaskodások daczára, azt a férfiút nevezte ki a szolgabirói hivatalra, kit az egész kerület szeret és tisztel, kit szivvel-lélekkel óhajtott és kívánt a nép, a polgárság, kit érdekei megvédőjének tekint, ki a kerület viszonyait és körülményeit, a nép nyelvét, óhajait, kívánságait, bajait ismeri és tudja, ki az egész megyében közbecsülés és tiszteletben áll, s ki a közügyek terén folyton munkálkodott; a hazáért, népért, mint mások oly sokan, szenvedett és szenvedését nyugodtan, megadással viselte, e férfiú Papolczy Antal. Kinevezéséért üdvözöltetett a főispán is és kéretett reá az ég minden áldása. Domokos Sándor köz- és váltó ügyvéd. KÜLÖNFÉLÉK. — Személyi hírek. József főherczeg ma reggel Kassára utazott, hogy az ottani honvédgyakorlatokon jelen legyen. — Pejacsevich horvát bán, a tegnapi esti vonattal elutazott. — Báró Kemény Gábor földmivelés- ipar- és kereskedelmi miniszter az országgyűlés bezártával, még e hó folyamán Erdélybe utazik, hogy Nagy-Enyeden a vinczellér-képezde, Kolozsmonostorban pedig a gazdasági tanintézet növendékeinek vizsgáin személyesen jelen legyen. — Széchenyi Ödön gr. tegnap este Bécsből a fővárosba érkezett. — Fényes főúri esküvő. Az Eszterházy utczai gr. Festetich György palotájában ma délelőtt 11 órakor vezette oltárhoz, nevezett gróf fia ifjabb Festetich Tasziló gróf, Mária Viktória herczegnőt, Hamilton Brandon skót herczeg leányát, kinek első férje Albert monacói trónörökös volt. A válóper, melyet a herczegnő férjével folytatott, annak idején nem egyszer járta be a hirlapokat s most már a végelválás jogérvényessé vált. Az esketést Simor herczegprimás fényes segédlettel vezette. A meghívott vendégek díszmagyar ruhában jelentek meg. Ott volt gr. Erdődy Sándor leányaival, gr. Széchenyi Béla, gr. Károlyi Gyula családjával, gróf Szapáry Antal, gr. Festetich Pál és Andor, Szapáry Géza gr. A nyoszolyólányok tisztét az Erdődy comtesszek viselték. A menyasszony vadgalambszínű selyem ruhában volt; hajzatát brilliant diadém ékesítette; egész alakja elragadóan szép, anyja, ki szintén jelen volt az ünnepélyen, daczára, hogy már 63 éves, kitűnő egészségben s jó szinben van Az esküvő után dejemner tartatott s azután a házaspár külön vonattal Berzenczére (Somogy megye) a Festetics család jószágára utazik. A belvárosi plébánia templomban pedig délután 6 órakor vezette oltárhoz Latinov is György bácsmegyei gazdag földbirtokos Návay Jolán kisasszonyt. Az esketési szertartást a belvárosi plébános végezte, az áldást pedig Haynald Lajos bibornok érsek adta a fiatal párra. Mint örömapa Görgei István fővárosi kir. körjegyző szerepelt, ki a menyasszonynak mostoha apja. A vendégek közt volt Görgei Arthur tábornok is. A magyar orvosok és természetvizsgálók Szombathelyet tartandó XXI. nagygyűlésére az előkészületek nagyja már befejeztetett, ami nem zárja ki, hogy az állandó központi választmány és a helyi bizottság annak tökélesbítésén tovább ne dolgozzanak. A szakosztályok számára is már a vezetők ki vannak szemelve, s felkérve, hogy megalakuláskor az illető szakcsoport tudományának legutóbbi haladásáról rövid bevezető beszédben áttekintést nyújtsanak. Egyes szakosztályok számára már egyetemi tanárok, kórházi orvosok és más szaktudósok előadásokat jelentettek be, és remélhető.