A Hon, 1880. augusztus (18. évfolyam, 197-226. szám)
1880-08-01 / 197. szám
197. szám. 18-ik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1880. Vasárnap, augusztus 1. S*es*3* ©»**£•»* irosa&s Barélok-tsre, Athenaeum-épület. A lap szillami részét Siető minden kőesemén» i gyerketzűséghss intézendő. Bár mentetlen levelek csak ismert későktől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak tímsa. EIRDETÉSES Kíntag, mint előüzetések a kladó-felvatalról (Barátok. Sas®, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kladd-Uratal Serátok-tere, Athenaeum-épület füldszirte Előfletésse UJ: Szatin küldve, vagj Budapesten hithoz hordva reggeli it esti kiadni együtt: 1 hónapra ••••••••••■ S ^ 3 hónapra......................• ••••• * » * hónapra ........................................................ ia esti kiadás postai különküldése ért felülfiaot és negyedévenkint . ............................1 • Az előfizetés az ít folytin minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik mindenkor a hó első napjától számittatik. r Előfizetési felhívás HOU XVIII- évi folyamára. Előfizetést Arak : Fél évre . . . • 12 frt Évnegyedre .... 6 • Egy hónapra .... 2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. gp$" Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadóhivatalába (barátok tere, Athenaeum-épület) küldendő. A »Hon« szerk. s kiadóhivatala ————— Budapest, Július 31.1 Már csak mi is megénekeljük a jó kanizsaiakat. Udvariatlanság is lenne elmaradni ellenzéki laptársainktól, kik ugyancsak aposztrofálják őket. Buzgalmukban egyik árnyalat, a »mérsékeltek«, a fusiót is felajánld a szélbalnak a kormánypárt ellen, csakhogy ellenzékit válaszszanak. Az, hogy valaki milyen rendszert, minő alkotmányformát vagy elvet vall, egészen alárendelt kérdés előttük. A fődolog az, hogy Tisza ellen üssön ki a választás. Hát mi sokkal szerényebbek és mégis válogatósabbak vagyunk. És ezért írunk a kanizsaiakról Szerényebbek, mert Kanizsa dicsőítését nem akarjuk pártczélokra kizsákmányolni. Előttünk Kanizsa most sem több, és ha talán ellenzékit választana, sem lenne kevesebb, mint egyébkor, mikor korteskedésről szó sincs. Válogatósabbak meg azért vagyunk ellenzéki kollegáinknál, mert nekünk nem minden eszközök és ember elegendő jó és épen e végett igen kívánatosnak tartjuk, hogy a személyes politikát folytató, u. n.: »mérsékelt ellenzékünk«, mely önmagával meghasonolva a szélballal szövetségben vagy harczban áll a szerint, a mint a Tisza-kormány ellen sikeresebben véli támadását intézhetni és személyes gyűlöletét érvényesíthetni — és oly kevéssé foglalhasson tért Kanizsán, mint a szélbal, mely a társadalmi osztályharczot az utczán, egyes katonák hibáját, a nemzetgazdasági bajokat, a különböző falusi érdekek kizsákmánylását nyomtatásban és dictióban csak arra használja fel túlhajtott frázisokban, hogy a szenvedélyeket lehető magasra csigázza és azok árjában felmerítse a békés fejlődés azon biztosítékait, melyeket az alkotmányos szabadság most nyújt kulturális érdekeinknek, s nemzetiségünknek. Ezt bizonyára tudják és érzik a kanizsai választópolgárok, mint az ország egyik legnagyobb emporiumának lakói és közéletük tényezői, s hiszszük, hogy nem fognak rámenni sem a személyes gyűlölet, sem az eszeveszett izgatás által nekik vetett lépvesszejére. E felfogásunk a kanizsai válaszokról fölöslegessé teszi, hogy nekik tanácsosal szolgáljunk. Veszprém sokkal közelebb fekszik Kanizsához, hogy sem ne lennének tisztában a szélbal commis voyageurjérel, Eötvös Károlyral, ki korteskedésből a frázisok és az eszközök megválogatásában épen nem finnyás. A párt, melynek nevében, vagy melynek palástja alatt ezt teszi, azt el kell ismernünk, igen tevékeny. Izeg-forog mindenütt. Ha öt ember összetalálkozik Budapesten, már másnap olvassa a közönség a »nagy akczió«-ra való előkészületei és a pártgyűlés fontos határozatait ; ha a vidéken egy pártokra összeül és papírra tesz valami nagyszavu határozatot, vagy korcsmában és piaczon »ékes« szóval tartja a vásáros népet, ország-világnak tudtára adatik a függetlenségi párt szervezkedése és terjeszkedése. És minthogy nagy a lárma, nagy a füst, tagadhatatlan van hatás. De ha ezt a modort nem is irigyeljük, de még ilyesmiben erőt és politikai tevékenységet sem látunk , nem tagadható el legalább a mozgás, mely pedig az élet első jele. És ezzel a mozgással szemben folytonosan észlelhetjük, a mi pártunknak teljes tétlenségét. Nálunk is volt hajdanában egy központi bizottság, hanem ez, amint az általános választásoknak vége van, föloszlik. Három évig, mely idő alatt az ellenzéki izgatás folytonos és fokozatos, a választásokkal és igen sokszor a választókkal részünkről nem törődik senki, és ha a legutóbbi két év alatt a pótválasztásokkal a számarányok, pártunkra nézve, nem hogy romlottak, de ellenkezőleg javultak, ezt csak az egyes kerületek tántoríthatlan józan belátásának, egy pár befolyásos hazafi jóakaratának lehet köszönni, de semmikép sem az »országgyűlési szabadelvű párt«-nak. Ez tétlenül várja az eredményt és kulcsolt karokkal nézi az izgatás szervezését — ellene. És ez az, mire a figyelmet ezúttal felhívni akartuk. Még csak nem is a kanizsai választásra való vonatkozással, honnan örömmel veszszük a hírt, hogy legalább ott helyben, a józan, higgadt hazafiak szervezkedtek és így reményünk lehet, hogy erélyt és összetartást fognak kifejteni, nem csak azért, hogy pártunk győzzön, hanem főleg azért, hogy az értelmiség és az ország békés fejlődésének érdeke megóvja Kanizsán és másutt is, szupremácziáját. Ok nélküli válságokkal — jegyezzük ezt meg — nem segítünk magunkon. Bajaink orvoslására kitartó, összetartó munkásságra van szükségünk, s ezt kell a kanizsai választásnál is manifesztálni. De épen ezért kell pártunknak ezt figyelmében, támogatásában részesütnie és jövőre is szervezkednie. A józan ész és valódi érdek is passzív, eredménytelen — ha szolgálatában szervezett közeg nincs. — A közös pénzügyminisztériumban jelenleg egy tervezeten dolgoznak, mely megállapítja azon módozatokat, miknek szemmeltartásával Boszniában részvénytársaságok alakulhatnak vagy ott fióktelepeket állíthatnak. E munka alapjául egy a magyar kereskedelmi minisztériumban kidolgozott tervezet szolgál. (B.I.C.) — Németország állása Törökországhoz az európai sajtóban még mindig élénk megbeszélés tárgyát képezi. A berlini vezérkörökhöz közelebbi viszonyban állóGrenzbotenc is hosszú czikket szentel a kérdésnek, melyből a következőket A „HON“ TÁRCZÁJA Weisz Bernát Ferencz. A fővárosi társadalmi élet egyik kiváló alakja a jó öreg Weisz Bernát Ferencz, kir. tanácsos, fővárosi bizottsági tag, több egylet és társulat létrehozója, elnöke és bizottsági tagja, holnap tölti be 80-ik születésnapját, s ez alkalommal, midőn a főváros hatósága, az általa létrehozott egyletek s nagyszámú ismerősei üdvözlésére sietnek, elmondunk mi is egyetmást az »öreg ur« munkás életéről. Weisz B. F. Lugoson született, Krassó megyében 1800-ban. Iskoláit elvégezve, hosszabb idő után 1838-ban Pestre jött. A kereskedelmi pályán szerzett tapasztalatai folytán 1848-ban a kereskedelmi minisztérium osztálytanácsosává neveztetett ki. Hatvanadik évében teljesen visszavonult minden üzlettől s életét közhasznú czélok előmozdítására szentelte, s különösen humánus czélokra tetemes áldozatokat is hozott. 1861-ben az alkotmányos aera beálltával a fővárosi bizottságba beválasztatván, első indítványa volt a »városi leányárvaház« a mai Elisabethinum felállítása, a melyre ő maga azonnal 500 forintot ajánlott föl, a mely összeget később egy ágynak örökös fentartására 2000 írtra emelt föl. Ez a szép intézet ott van az erdősoron s Weisz B. ma is a kezelő bizottság elnöke. Ez időtől fogva Weisz B. F. életéből szakadatlan sorozatát lehet felmutatni az indítványoknak, tervezgetéseknek s működésnek. Gond nélkül, magánosan él, leányai (Brockhaus s Geibel hires könyvkereskedők nejei) távol vannak tőle s fiatalságában megszokott tevékenysége nem engedvén, hogy pihenjen, egész idejét a társadalmi munkának, közjólétnek áldozza. Nyolczvan éves kora daczára ifjúi erővel s lelkesedéssel fut, beszél s tesz mindenütt, hol lehet s ha nincs tárgy, maga képes ilyesmit teremteni s bir elég szívóssággal, hogy eszméit meg is valósítsa. Hoszszú sorozat volna, ha mindezt időrendben akarnók feltüntetni, elég legyen ezért csak a legfontosabb mozzanatokat említenünk fel, melyek e derék polgár életétében kiemelkednek. A fővárosi érdekeknek alig van buzgóbb védelmezője, mint Weisz B. Ferencz. Ha valami nagyobb szabású terv, kölcsön, vagy építkezés van szóban, Weisz B. F. mindig elmondja azokra nézeteit a bizottságokban és közgyűlésen. De nem csak nézeteket hoz föl, hanem indítványokat is tesz, amelyek elfogadása mellett azután fáradhatatlanul harczol. Nem hiába, mert életre való indítványai vannak, és mindenik a főváros anyagi érdekét czélozza. Pedig ennek daczára hányszor kell hallani csípős megjegyzéseket! Azok, akik az indítványokat már azért sem szeretik, mert azok felett gondolkozzok kell, soha sem mulasztják el mosolyogni, midőn a jó öreg Weisz B. F. föláll, valamely tárgyra vonatkozólag szólani. Az öreg úr ezeket egyátalában nem méltatja figyelemre. Elmondja nézeteit, felhozza indokait, s ha indítványai valamelyike elfogadtatván, kiderül annak hasznos volta , sohasem kérkedik vele. Hányan különböznek ebben is tőle. Ott van például a fővárosi közraktárak ügye. Igaz, hogy sok huzavona után, de végre is csak kiépíti azokat maga a főváros, s meglesz abból a maga óriási előnye. Kinek érdeme az ? A Wesz B. Ferenczé. Egész lelkével harczolt a mellett, hogy a főváros a közraktárakat a saját költségén építse ki. Küzdött klikekkel, tévedésekkel és az idegen vállalkozásba vetett optimizmussal. Kinevették akárhányszor. Az öreg soha sem tágított, s ma ő nevethet a főváros hasznának boldog tudatában a felsült »tervelők«-re. Az utolsó perezben határozta pedig ezt el a főváros, midőn minden reményről lemondott az öreg ur. Egy másik műve a pesti vizvezeték. Midőn a 60-as években gróf Szapáry Antal és Rottenbiller a fővárosnak vizet akartak adni, s arra idegen társulatokkal alkudoztak, Weisz B. F. lépett ismét a síkra a város érdeke mellett. Kívánta, hogy azt is a főváros építse ki. Kinevették érte. Honnan vegye azt a sok pénzt? »Honnan? — kérdé az öreg. Hát nem kell annak a »Peters et Comp.«-nak (londoni ez ég, akivel alkudoztak akkor) adni, annyi év jövedelmét, s mindjárt lesz, amivel kiépítsük.« Igaza volt. A társulat 80 évi monopóliumot kívánt a kiépítésért. Azonban itt Weisznak kemény küzdelme volta. Csak csellel segített a dolgon, s ő mentette meg a fővárost. Meghozatta ugyanis Burgich könyvét »A vízvezetékekről« Zürichből, s kiosztotta annak példányait a biz. tagok között. Abból meggyőződtek az emberek az öreg állításának igazságáról, s a külföldi ajánlatot elejtették. A főváros kiépítette maga a vízvezetéket, s ez neki 2/s-dal került kevesebbe, mint amennyit úgy fizetett volna. — Ez is az öreg úr műve. A rég szesz-gyárral kötött szerződés felbontását, s a gyárnak a főváros által való kiépítését nem tudta keresztül vinni. Ezzel a tervével megbukott, s bizony-bizony, ennek is a főváros adja meg az árát, mint a,hogy a többinek élvezi a hasznát. Élénken foglalkozik e mellett a kereskedelmi ügyekkel. Már a 40-es években ő volt a megmentője a kereskedelmi társulatnak, melyet egy megszökött intézeti igazgató a bukás szélére vitt. Weisz B. F.-et ez ügyben Kossuth kérte fel közvetítésre, kinek bizalmát átalában nagy mértékben bírta, habár keresk, mint osztálytanácsossá nem az ő, mint egykor szó volt róla, hanem Pulszky Ferencz ajánlalatára nevezték ki. Azóta is folyvást előkelő részt vesz a kereskedelmi ügyekben.A kereskedelmi akadémiát, ezen már már oly tekintélyes szakintézetet az ő buzgalma s utánjárása hozta létre s ma is ő a fentartó bizottság elnöke. Igazgatója ezenkívül még a magyar keresk. banknak s e tekintélyes »Pester Lloyd« társaságnak s egyik buzgó tagja az orsz. nemzetgazdasági egyletnek. Legjobban ismerik Weisz Botot, mint az iskolai takarékpénztárak intézményének terjesztőjét hazánkban. Igaz, hogy Szabadkán már az ő fellépte előtt volt iskolai takarékpénztár, de ez elszigetelve volt , öt éven át nagy küzdelmébe került az öregnek a gyűléseken, egyletekben, sajtós levelezés utján kivinni azt, hogy az intézmény gyökeret verjen. Minden egyes lépés tömérdek fáradságába került s különösen kellett küzdeni a tanitókkal, kik ez intézményt terhesnek s feleslegesnek tekintették. Weisz beiratkozott a tanitó-egyletekbe, megrendelte lapjaikat, szónokolt, irt, s alapítványokat tett s végül aranyokat sorsoltatott ki a tanítók között, kik az iskolai takarékpénztárakat kezelték s öt évi nehéz munkája után ma már 230 tanító foglalkozik ez intézménynyel s számuk valószínűleg rövid idő alatt nagyon fog szaporodni. Weisz B. F. elnöke 8 lelke a fővárosi szeretet háznak, e szép jótékony intézetnek, mely négy év óta áll fenn. Nehéz időkben kezdtek hozzá s bizonynyal megbukott volna a szép intézet, ha az öreg ur nem jár sorba a nagy urakhoz, s fővárosi polgárokhoz — koldulni. Sorsolásokat csinál, divatba hozta, hogy a körökben, hivatalokban s boltokban perselyeket tegyenek ki a szeretetház javára, a nagyobb temetéseknél, esküvőknél , kereszteléseknél gyűjtöget s még a kártyázókat s mulatókat is megadóztatja. Egy-egy krajczár mindennünnen jó s igy gyűl össze évenkint azon 5—6000 forint nagy része, a mibe e szeretetház kerül, sőt már némi kis tőke is képződött. Ehhez maga is nagy összeggel járult s a vizsgakort minden tanuló — a takarékpénztár számára ad valamit. Hasonló buzgalommal létesítette ő Budapesten a menedékházat, a dunai szabad fürdőt a szegények számára, a fővárosi egyesületet stb. s mindenütt ezer 8 ezer új tervvel s eszmével áll elő, úgy, hogy működéséről meg indítványairól köteteket lehetne írni. A biztosításról, kereskedelmi ügyekről, iskolai takarékpénztárakról stb. röpiratokat is irt magyar s német nyelven s számtalan czikket a lapokba. Az öreg ur születésének 80-ik évforduló napjának megünnepléséhez, ha csak fele csatlakozik is azon egyesületekből, melyekben az öreg tevékeny részt vesz, a szó szoros értelmében el lesz árasztva üdvözletekkel. Mi részünkről csatlakozunk hozzá. — Szívesen üdvözöljük őt, mert megérdemli, mert boldog volna hazánk, ha sok ily polgára lenne, ki jelentékeny vagyona s 80 éve daczára folyvást oly buzgón s önzetlenül működik, figyelmét elkerülé. Ezen lapon Petőfi Sándornak saját kezűleg ónnal irt költeménye van, mely mindeddig ismeretlen és kiadatlan volt s igy szól: Egész világ a havezmezőn, Csak én nem vagyok ottan, Ki harczi vágyat annyiszor Éreztem és daloltam. S a vágy, a láng még most is ég. Még most se halt ki bennem, Rohannék és maradni kell, És nem lehet elmennem. A szégyen és a fájdalom Kettős könnyűje áztat, Szivemre szállt a fájdalom. Nem, nem, a gyalázat. Oh gyermekem, oh gyermekem, Még meg se vagy születve; S szivemre már is kínt hozál S gyalázatot fejemre ! Ha megleszesz, ha élni fogsz, úgy fogsz-e majdan élni, Hogy nevünkről elvész a szenny, Mely most miattad éri ? De az soká lesz, addig én, Leszállottam a sírba .. . Fejfámra ne legyen az Sötét betűkkel írva. Jöjjön csak a tavasz ! a fák Zöldülni fognak akkor, Az én bámnak fája is kizöldül a tavaszkor. A költemény keletkezésére nézve a »V. U.« a következőket jegyzi meg: Petőfi e költeményt alkalmasint 1848 aug. végén vagy szeptember elején írhatta, mikor még nem állott be honvédnak, a miért némelyek vádolgatták is. Hogy Petőfi miért késett beállani honvédnek, annak oka az volt, mert várandós nejét nem hagyhatta minden támasz nélkül, sem ennek szüleihez, akikkel eleitől fogva meghasonlásban élt, nem akarta vinni. Végre még is az utóbbira határozta el magát s nejét Erdődre vitte, ki azután nemsokára szüleivel együtt Debreczenbe menekült, maga pedig beállott honvédnek veszszük át. »A birodalmi kanczellár első és legfelsőbb törekvése a világbékeentartása. Ennek a berlini kongresszus által, mely a san stefanói szerződést Európára nézve elviselhető alakba hozta, erős lábakra kellett volna állíttatnia. A konferenczia, mely a török-görög határt szabályozta, ugyanő czélnak szolgált. A porta ez által vesztett területet és lakosságot, de ha magát aláveti, megnyerte a hatalmak jóakaratát, hogy őt a még mindig igen tekintélyes és életképes megmaradt rész fentartásában lehetőleg támogassák. Nem vetette magát alá, Albániában Montenegróval szemben kibúvókat keresett és a Görögorországra vonatkozó kollektív jegyzékre hihetőleg kitérőleg, vagy ha a neki ajánlott átengedésbe beleegyezik, azzal a hátsó gondolattal fog válaszolni, hogy a nekik odaítélt terület okkupácziójára készülő görögökkel az általa felbujtogatott és fölfegyverzett arnauták szembeszálljanak, tehát, hogy a nagyhatalmak határozata ellen közvetve háborút viseljen. Az ügyet mindenesetre azzal a reménynyel: interim aliquid fit, talán nem siet a többi hatalom, talán legközelebb szétválnak nézeteik és elhatározásaik, iparkodni fogja hozni-vonni. Ez azonban nagyon eszélytelen dolog volna. Nemcsak Gladstone, hanem minden hatalom óhajtja, hogy az 1878-iki és 1880-iki berlini határozatok végre valahára végrehajtassanak s mindnyájan azt követelik, hogy a porta a béke érdekében a neki tulajdonított áldozatokat nemsokára és teljesen hozza meg. Európa joga a békére a törökök jogánál néhány epiruszi és thesszáliai városra és tartományra minden körülmény közt előbbre való, főleg, minthogy a görögök nem szlávok és a Balkánfélsziget szlávságának velleitásaival homlokegyenest ellenkező érdekeik vannak. Törökország ennek következtében addig nem fog kapni porosz tiszteket, amig a hatalmak óhajaihoz nem alkalmazkodik.« — »Testvér-hangok Zágrább 61.« A zágrábi »0bzore folytatja a magyarosításról szóló czikksorozatát, s a kiegyezési törvény megsértésének találja, hogy horvát pénzügyi tisztviselők számára magyar nyelven szerkesztett kinevezési okmányok küldetnek Horvátországba, s hogy Bartalovics helyébe a magyar Dávid neveztetett ki pénzügyi főigazgatónak a kiegyezési törvény 46. §-a ellenére. Dávidot a kiegyezés megsértése élő symbólumakép állítja a horvátok elé, ki, ha magát képes lesz a horvátok között fentartani, a magyarok egymásután küldik majd a garotteuröket, kiknek hivatásuk lesz a horvátokat »fojtogatni.« (Szójáték Dávid nevére, melynek első négy betűje »fojtogatást« jelent a horvátban). Dávid ismert körrendelete után a magyar nyelv tanítására nézve, a magyar pénzügyi miniszter holmi föltételekről beszél már a horvát kormánynyal a magyar nyelv oktatása iránt, s a horvát kormány eljárása által valóban sanctionáltatik a magyar pénzügyérnek önkényes eljárása. Elvárhatjuk most már Tisza miniszterelnök úrtól azt is, hogy két év múlva országos kormányunk osztályainak főnökeit is fel fogja szólítani, hogy tanuljanak magyarul, miszerint belőlük magyar minisztereket faraghasson. A magyarok magyarosításokkal annyira mennek, hogy semmitől nem riadnak vissza. Bismarck elvét: Macht geht vor Hecht, bátran rájuk lehet alkalmazni, hiszen nótájuk is van már a magyarosításra, mely a következőkép hangzik: »Minden ember legyen ember és magyar, a kit e föld hord s egével betakar.« Ezt most már a horvátokra alkalmazzák. Szegény tótok ! ők már megjárták, velük már készen vannak! Batthyány grófnak 1848. évi beszédéből tévesen czitálják bizonyos horvát körök azon passzust, hogy a horvátokra a magyar nyelvet nem kell rátukmálni. Ez állhatott 48-ban s azelőtt, de ma már nem, mert ma »horvát földön magyarul foly a hivataloskodás«, a mi azelőtt soha nem történt. Mi részünkről úgymond az »Obzor« czikkírója, nem félünk ugyan a magyarosítástól, hanem csak azt rösteljük, hogy nemzeti fejlődésünkben, haladásunkban és művelődésünkben meg leszünk akasztva s vagy száz évre leszünk hátra és visszavetve. Szomorúan konstatálja végül, hogy daczára a kiegyezésnek, daczára a nemzeti országos kormánynak, daczára a nemzeti pártnak, Horvátország ajtaja a magyarosítás előtt megnyílt. A montenegrói (dicső kultur mintakép! — S ze rk.!) a midőn őt török részről veszély fenyegeti, erősen készülődik és bátran síkra száll: mi is szálljunk síkra nemzetiségünk s nyelvünk védelmére!« — A kandahári katasztrófa alkalmából az európai sajtó erős borsot tör Gladstone orra alá. A »Journal des Debats«, az angolok vereségéről írván, röviden összefoglalja a legújabb ismert afganisztáni eseményeket s ezt mondja: »Meg kell vallani, hogy Gladstone miniszternek nincs szerencséje debütjével a gyarmatkérdésekkel. Azt hirdette, hogy három hónap alatt be fogja fejezni expedieióit melyekért különben nem lehet a felelősséget ő rá hárítani, s az történik, hogy az Afrikában befejezett nehézségek a zulukkal, a hasútokkal újra kezdődnek és hogy Afganisztánban olyan a helyzet, hogy nem tudni mikor és hogyan fog végződni.« Ugyane tárgyban igy nyilatkozik a »Köln. Ztg.« : »Épen a jelenlegi pillanatban, midőn a keleti kérdés ismét fenyegetőleg emeli föl fejét Gladstone miniszterelnök meg fogja bánni időn kívüli beavatkozását a török ügyekbe, mert ha egyáltalán kételkedik még csalhatatlanságában, be kell látnia, hogy czélszerűbb lett volna, először a távol Ázsiában saját ügyeit rendezni mint oly dolgokba ártani magát, melyeket még jó ideig idegen ügyeknek tekinthetett volna. — A hatalmak ultimátumáról szóló hír, melyet ezek állítólag Montenegro miatt küldöttek a portához, — a »P. Lt.« egy párisi távirata szerint — valótlan. A valódi tényállás a következő: A porta a hatalmak propozíczióira ellen javaslatokat tett, melyekben módosítások követeltettek, p., hogy Dulcigno városa Törökországnál maradjon. Erre a hatalmak kereken kijelentették, hogy a portának vagy az u. n. folyó évi ápr. 18-iki corti-i konvencziót kell végrehajtania vagy pedig a hatalmak propozícióit elfogadnia. Párisba érkezett hírek szerint a porta most el van határozva a Dubigne és az ahhoz tartozó tengerpart átengedése iránti propozícziókat elfogadni, ezáltal a porta a flotta-demonstrácziót szükségtelenné akarja tenni. Nagyon valószínű, hogy a flottademonstráczió el is marad. — A Komárom melletti dunaszabályozási munkákkal a közlekedési minisztérium részéről Deutsch Lajos vállalkozó, egyesülve a bécsi átalános épitőtársasággal bízatott meg. (B. C.) — A budapest-zimonyi vaspálya egész vonalának részletes felvételei a közlekedési minisztérium közeges részéről rövid idő alatt be fognak fejeztetni. Csak mire e munka készen lesz s ezzel együtt egy egészen pontos költségvetés is össze lesz állítva, veszik kezdetüket a budapest-zimonyi vaspálya kiépítésének kiadására vonatkozó tárgyalások. (»B. C.«) Budapest, julíus 31. A porta válaszjegyzéke úgy látszik, hogy gondolkozóba ejtette a hatalmakat. Ma legalább nem szólnak a tudósítások oly határozottan, mint eddig a flottademonstrációról, melyet eddig úgy tüntettek föl, mint teljesen és egyetértőleg elhatározott coercitiv rendszabályt a »garanczia-hatalmak« részéről. Olvasva a diplomatiai forrásokból jövő tudósításokat, az ember azt a benyomást nyeri, mintha egyik-másik kabinet így szólna magában és társának: Mit mondott csak a porta!? Hiszen nem épen kereken utasította vissza, mit a hatalmak neki a török-görög határkérdés ügyében ajánlottak; a porta azt mondta, hogy igen is hajlandó koncesszió Petőfi egy kiadatlan költeményét közli a „Vasárnapi Újság” legújabb száma. Majáth Béla a nemzeti múzeum könyvtárnoka a Petőfi István hagyatékából a múzeumba került Petőfi kéziratokat újabban átvizsgálván, a tokul szolgáló bőrszekrény alján levő gyapotréteg alatt talált egy elrongyolt könyvtáblát s abban néhány széttépett, részint ónnal, részint tentával beirt papír darabon kívül egy negyedrét iv lapot, mely számozva nem lévén jegyzékbe sem foglaltatott, s valószínű, hogy az átadókat tenni Görögországnak, de azt már még sem lehet igazság és méltányosság szerint követelni a török kormánytól, hogy egy fél akkora területet mint Görögország, adjon át csakúgy per sundám bundám a görög királyságnak. Hiszen a görög hadak még ki se vonták a hüvelyből kardjukat, annál kevésbé győzték le csatasíkon Törökországot, hogy ez ekkora területről könnyű szerrel lemondjon. Másfelől meg a portának két biztosa: Musztafa pasa és Abdul Latif efendi vannak Skutáriban már napok óta, hol az albán ligát igyekeznek rábeszélni a Zemvölgy átadására, Montenegró részére. A porta tehát nem feltétlenül visszautasító magatartást tanúsít, okkal-móddal enged, meg is teszi a maga részéről a lehetőt az ügyek békés lebonyolítására. Hátha mégis sikerülne békésen elintézni a szőnyegen forgó, elmérgesedett kérdéseket, így látszik gondolkozni a hatalmak egyike. És nem jó lesz mindjárt a coercitív rendszabályokhoz nyúlni, mert ezek olyanok, mint az alpesi tetőről leguruló hózuhatag, melynek útját, útjában növekvését és rombolását és megállapodási pontját, senki sem képes előre megmondani, és ki meri magára vállalni a felelősséget azért, hogy megindítá a begyoromról a hólavinát ? Így látszik gondolkozni a másik hatalom. Szóval, a helyzetben némi várakozás, némi tusakodás, habozás, megfontolás látszik előtérbe lépni — momentán. Az sem sietteti a koercitív rendszabályok foganatosítását a porta ellen, hogy Francziaország épen nem hajlandó megosztozni Angliával a demonstrálandó közös flotta feletti fővezérségben. A franczia kormányhoz közel álló »Temps« nagy érdekű s lapunkban közölt czikke, mely hevesen támadja meg Gladstonet, bizonyítja, hogy a francziák nem hajlandók kikaparni a gesztenyét a tűzből sem a görögök, sem pedig Gladstone hóbortos tervei kedvéért. De közbe lép még, a helyzet akut voltának szelidítésére egy másik tény is: a kandahári katasztrófa, mely meglehetősen lelohasztotta Gladstone és társai kedvét a kelet-európai kalandoktól. Most első teendője az angol liberális kormánynak, mégpedig a felindult angol közvélemény pressziója alatt, sürgősen kiköszörülni a kandahári csorbát. Tehát egy jó időre legalább Kandahár és nem Dulczigne ad gondot annak az angol kormánynak, mely maga bizgatta föl legjobban a kelet-európai viszályokat s maga sürgeté leginkább a flotta-demonstrácziót ! Brüsszel, julius hó 29. (Eredeti levél.) A három nagy hangverseny, melyeket a »Brüsszeli zenekedvelők társulata« Belgium függetlensége 50-ik évfordulójának ünnepélye alkalmával rendezett, ma végződött a Parc-Leopoldban külön épített nagy hangversenyteremben. Mint már tegnapközöltem, az első hangverseny, a programm szerint, kedden 27-én, délután 2