A Hon, 1880. augusztus (18. évfolyam, 197-226. szám)

1880-08-04 / 200. szám

t0xe­r‘1xel mmzéai isrotóa a uterátok­ tere, Athenasum-épü­let A l*p exellemi rétéit ületS mind»» k5*l*mfa»j ft sherkstztöcéghe* iatóseaftö. Bena entetlsu levelek csak iraiszt kosoktö! topni., tsvtcfck el. — Kéziratok aesc mdatnak viassa. HiRDETteea $tiuir^j mint elöS*eté#»k a kte-áó-fcivfcí&t&fe­ttat'&ttift tore, k­üldö'aASK. Reggeli kiadás. 200. szaru. 18-ik évfolyam. Budapest, 1880. Szerda, augusztus 4 POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. B3adásSslvss.t«JI t gísfitsk­ ters, Athenaeum­-építíst féJásimi Elfiflsetésí díj t­i?©*fcán küldve, raji Budapest«#­hishos hordva reggeli és esti kiadás együtt • 1 hónapra ....................................................... 8 fel 5 hónapra • •••••••••• • » ' 6 hónapra ..•••••.»•.18» ás esti kiadás postai k­liléink ü­ldéséért isiul* fizetés negyedévenkint........................................1 » Az előfizetés is év folytán minden hónapban meg» kérdhető, de ennek bármely napján történik is, min­­denkor a hó első napjától «sim­itt&ük. E 111 ■— Előfizetési felhívásA HÓIT XVIII. évi folyamára. Előfizetési firak: Fél évre . . . . 12 írt Évnegyedre . . . • 0 * Egy hónapra .... 2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­negyedenkint 1 forint. PSPAz előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon» ki­adó­hivatalába (barátok­ tere, Athenaeum-épület) kül­dendő. A »Hon« szerk. s kiadóhivatala. Budapest, augusztus 3. Bánhidy báró a tavaszszal egy czikket irt, melyért a »mérsékelt« ellenzék hivatalos lapja »kiakolbolitotta« volt. Ebben a czikk­­ben a konklúzió az volt, hogy a személyes­kedést félre kell tenni, hogy a közjogi alapon álló pártok szabadelvű elemeinek össze kell állniok egyfelől azért, hogy szabadelvű poli­tikát lehessen folytatni, másfelől, hogy a szélsőbalt a térről le lehessen szorítani. Nemes intenczióját mi teljes mértékben mél­tányoltuk. Láttuk ugyanis, hogy nemcsak a Tisza elleni teljesen oladatolatlan és csak egyesek mesterséges agitácziójából eredő gyűlöletet tudja levetkőzni, illetőleg azzal szembeszállni, de egyúttal a szélballal szem­közt való hathatós állásfoglalás szükségét is belátja. Talán igen messzi ment úgy remé­nyében, mint tervében, de a dolog , lényegére nézve, mindkét irányban fején találta a sze­get. Bánhidy eszméit azok utasították vissza hevesen és kíméletlenül, kik a szélbal terjedése fölött panaszkodnak, kik azonban ez­zel is készek, úgy az országházban, mint a választókerületekben szövetkezni, mihelyt Ti­­sza ellen lehet ezáltal tüntetni. Azt a vesze­delmet tehát, melyet állítólag Tisza kormánya közvetve előidéz, t. i. a szélbal terjedését , készek és képesek köz­vetlenül előidézni, mihelyt saját gyűlöle­tüknek és szenvedélyüknek ez után adhatnak kifejezést. Ezt fájdalommal észleltük az ország­­házban több szavazásnál és csaknem minden­nap van alkalmunk tapasztalni az úgynevezett »mérsékelt« ellenzék lapjaiban. Sőt, nagyon valószínű, hogy erre készülnek most pél­dát adni N’­Kanizsán is, a­hol a három külön­böző párt jelöltjei körül foly az agitáczió. Az agitáczió rendjén van, ez ellen kifogá­sunk nem lehet, s e versengésben csak azt nem értjük, hogy a »mérsékelt« ellenzék je­löltje milyen alapon és mily ele­mekre támaszkodva remél győzelmet; bizo­nyosak vagyunk benne, hogy ezt még a ke­rület viszonyaival, nálunknál sokkal jobban ismeretesek sem tudják felfogni. Hanem hát hinni és remélni lehet, csak a csalódás és ki­ábrándulás késő ne legyen. A közjogi alapon lévő, elégületlen elemek (nem tagadjuk léte­zésüket) csoportosulhatnak ugyan a megha­­sonlott, szétmállott »egyesült ellenzék« neve helyett »pártonkívüli« czímmel is, a­mint az »egyesült ellenzék« nem nagy dicsőségére, ez alapon sorakoznak a kanizsai kerületben, de mikor a választásnál a győzelemre kilátá­suk nem lesz, akkor­ akár elmaradnak, akár a szélballal szavaznak, csak a közjogi alap­nak ártanak. Ez bizonyítja Bánhidy állás­pontjának és előrelátásának helyességét. Ör­vendve fogadjuk tehát a kanizsai kon­krét esetet, mert a közjogi alapon álló összes elégületlenek ott igen figyelem­reméltó hármas alternatíva előtt állanak: ha csak létezésük manifesztácziójáért külön je­löltre szavaznak, ha a szavazástól elállanak, ha a szélballal szavaznak, egyaránt azon alap rovására emelik a szélbal esélyeit, mely­nek megingatását vagy csak gyengítését is, igen helyesen, a legnagyobb veszedelemnek tüntetik fel — ez idő szerint, így áll a dolog — ha pártunkkal okvetlen és minden áron szembe akarnak szállni. De azt mond­ják : a Tisza-kormány ellen küzdenek. Miért ? Mert kiegyezési és keleti politikája rossz volt. Lehet. De az bizonyos, hogy — mindket­tőt mint statusquot kötelezettségeivel, hasz­naival, veszélyeivel együtt elfogadta a mérsékelt ellenzék minden árnyalata és most külön programmot sem egyik, sem másik irányban ki nem tűz. E szerint kor­mányozna és folytatná az eddigi politikát. Még a belügyekben sem állana be általa vál­tozás, minthogy közigazgatási programmja felett magában veszett össze és hasonult meg, az meg nyilvánvaló, hogy vasútügyekben, vízszabályozásban, honvédelmi ügyekben leg­nagyobb részben helyesli a kormány intéz­kedéseit, terveit. De hiába­­ ott áll a kikiáltott gyűlölet — néhány agyafúrt hírlapíró állandó agita­­tiója következtében. Ezzel kellene szakítani, de ezt tiltja az álszemérem! Jól van. Te­kintsük ezt is okadatoktnak, s csak kövessék jelszavukat : álljunk szembe minden áron, míg Tisza elkopik; de ne felejtsék el, hogy erre az szükséges, a­mire a »Pesti Napló« példát nyújt, hogy szél báli tanokat hirdesse­nek, hogy mint Kanizsán a közjogi alapon álló párt esélyeit rontsák. Ezért ugyan ez eljá­rással sem fognak elérni, de mi ezek után tel­jes joggal vetjük fel a kérdést: ki dolgozik a szélbal javára? — A lembergi »Dziennik Polski« a császár-király Galicziába való utazása alkalmából írja, hogy a lengyel nép lelkesedéssel várja uralkodó­ját, a kinek igazságszeretete ismeretes és a­kit a len­gyelek alkotmányos érzületénél fogva szívükből sze­retnek. A nevezett lap szerint az uralkodó g­a­­licziai útjának semmi politikai jelen­tősége nincs s hogy a bécsi alkotmányos lapok ebbeli állítása tendenciózus koholmány.­­ A magyar, de főleg bécsi lapok­ban közzétett azon hírrel szemben, mintha az Eger­be visszatért Seemann alezredes ellen a közönség ré­széről macskazene és más egyéb ellenszenves tünte­tések történtek volna, egészen megbízható adatok nyomán következő hiteles részletek közölhetők : A lapokban közölt macskazene s más tüntetés annyiból állt, hogy 10—15 fiatal emberből álló tár­saság, egyik társuk által az alezredes elutazásáról ér­tesülvén, az állomáshoz követték őt, a­hol, mielőtt őket az ott állomásozó rendőr észrevehette »Abzug Seemann,« »szerencsés utat« kifejezésekkel bántal­mazták. Nagyobb tüntetés annyival kevésbé történ­hetett, mert az alezredest követő két tiszt egyikének felszólalására s a rendőri közeg közbelépésére az if­jak azonnal eltávoztak. Az egész diákoscsiny az ér­­telmesb közönség és városi polgárság részvéte­l be­folyása nélkül történt. — Egy cseh lap a magyarokról. A prágai »Ceské Noviny« írja: »Bennünket a ma­gyaroktól nem állami viszony választ el, melyre jo­gukat épitik, hanem azon körülmény, hogy hatalmu­kat a többi nemzetiségek elnyomatására használják fel. Mi azért szimpátiánkkal nem fordulhatunk a ma­gyarokhoz és ha öngyilkos politikájuk új katasztró­fát idéz elő, mi sajnálni fogjuk, hogy az életrevaló nemzet a lelkiismeretlen vezetők által tévútra vezet­tetett. Különben nem kételkedünk abban, hogy a nem magyar nemzetiségek el nem nemzetietlenednek, mert nincs a történelemben példa, hogy a kisebbség többséget vetkőztetett volna ki nemzetiségéből.« — Román túlzók nézete a keleti kérdésről. A bukaresti »Democratia Nationala« azt írja, hogy két elv körül csoportosultak a nagyha­talmak, s ezen ellentétes elvek alapján akarják meg­­oldani a keleti kérdést. Olaszország, Francziaország, Anglia és Oroszország a nemzetiségi elvet követik , Ausztria-Magyarország és Németország pedig a ha­talmi, hódítási elvet követik. Ausztria-Magyarország­­ról többek között így ír: »Ausztria, ezen mozaik állam eddig nagysze­rűen tudott érvényt adni »divide et impera« jelsza­vának, azonban a keleti kérdésben három oldalról lesz megtámadva, nyugatról az olaszoktól, keletről az oroszoktól, s nagyon valószínű, hogy a leigázott népek átalános elégedetlenségével is meg kell bir­kóznia.« »Ily válságos helyzetben, várjon számolt-e ko­molyan a Bratiano kormány az eseményekkel ? Az osztrák lapok már tömjéneznek neki, mert Bratiano­­nak Ausztriával a szövetsége már senki előtt t­itok nem lehet többé. Mi azonban a lankadozó miniszter­nek megmondhatjuk, hogy még mielőtt eltemettet­­nék Románia, az idő, a­mely mindent megold, egy ily politikát, egy igazi nemzeti árulásnak fogja meg­bélyegezni !« Ugyancsak e lap írja, hogy miután Balaceanu bécsi román követ misszióval jött Sinaiába, bizonyos, hogy nagy események előtt áll az ország, felhívja te­hát az összes hazafiakat, hogy egy Bukarestben tar­tandó nemzeti kongresszusra minden kerületből egy delegáltat küldjenek, a­hol meg lehessen állapítani a módot, miképen kelljen az országot és nemzetet a közelgő veszélyben megmenteni. Ezen mozgalomnak be nem vallott feladata volna egy demonstrácziót vi­­scensrozni Ausztria-Magyarország politikája ellen és az orosz politika javára.­­ A második évnegyed pénztári kimu­tatásai, mint halljuk, már össze vannak állítva és még e héten meg fognak jelenni. Daczára annak, hogy a második negyedben sem volt még érezhető az aratás eredménye, hogy 40 megyében szünetelt az adóvég­rehajtás ,a hiány a múlt évihez képest egy millióra sem megy és így az első negyed nagy vissza­eséséhez képest, a helyzet kedvezőbbnek mondható. — A szerződési tárgyalásokra ki­küldött szerb biztosok a július 26-diki ülésen kinyi­latkoztatták, hogy meg vannak bízva a szerb kormány javaslatait tartalmazó dol­gozat átnyújtásával.— E javaslatok azon­ban még nem terjesztettek elő. A szerb képviselők e dolgozatot, melyhez fordítás is van mellékelve, a leg­közelebbi ülésen szándékoznak benyújtani. Ez elabo­­rátum kereskedelmi szerződési tervezeten kívül vám­tarifa tervezetét is tartalmazza. A szerb képviselők az első ülés alkalmával fölvetett alaki kérdés­­r­e nézve kijelentették, hogy ők kormányuknál helyt állanak ugyan egy az osztrák és a magyar kormá­nyokat kielégítő válasz iránt, de mivel ők csak a szerződési tárgyalásokra vannak kiküldve, nem vol­tak elkészülve arra, hogy hasonló alaki, helyesebben jogi kérdésekre feleletet adhassanak. — Ha a szerb kormány válasza, melyet ez idő szerint minden órá­ban várnak, nem lesz teljesen ment a kétértelműség­től és kielégítő: a szerződési tárgyalások nem fognak folytattatni. (»B. D.«) — A közös kormány a­mint már jelen­tettük, a mindkét részen levő minisztériumokkal egyetértőleg elhatározta, hogy Boszniában a keskeny nyomú vasutat Zaniczától Szerajevóig tovább kiépítteti, s erre vonatkozólag előter­jesztést nyújt be a jövő őszön mindkét országgyűlés­nek. Ha ez a pályavonal ki lesz építve, — így írják a »B. C.«-nek Bécsből — a hadügyi kincstár évenkint 400.000 forintot takarít meg szállítási díjakon, nem nézve azt, hogy ez esetben a Boszniában levő hely­őrségek egy része is könnyebben lesz onnan kivon­ható.­­ A pálya kiépítése nem fog teljes négy mil­lió forintba kerülni és mivel a közös aktívák éven­kint 800.000 forint kamatot jövedelmeznek, e pénz azonban ma legfennebb három százlolival kamatoztat­ható, a kormányok a közös aktívák ezen évi — eddigelé két évre felgyűlt — kamatait szán­dékoznak a jelzett vasútvonal kiépítésére fordítani. A közös aktívák tőkéje ezen építkezésnél nem fog igénybe vétetni. A „HON“ TÁRCZÁJA Párisi holmi. A július 14-ei ünnepélyességek zajában, a sok mindenféle pompa és fény politikai csillámai közt, kikerülte a figyelmet, hogy ez ünnep nem múlt el a nélkül, hogy méltó kitüntetést ne hozott volna a fes­tészetnek s a zenének is. Egész sereg kitüntetés özön­lött le rájuk; a kitüntetettek élén állt a franczia fes­tőművészet s a franczia zeneművészet két legnagyobb élő képviselője : Meissonier és Gounod. Most már mindketten a becsületrend tisztjei s kitüntetésük reg­gelén minden alkalmatlanság nélkül szerencsét kí­vánhattak egymásnak — az ablakon át. Mert mind Gounod, mind Maissonier a place Malesherbes-n lak­nak, oly palotákban, melyek bízvást Páris látni va­lói közé számíthatók. Ez a becsületrenddel való kitüntetés bizonyo­san megvigasztalta egy kevéssé Meissoniert. Mert utóbbi időkben leiz rossz kedvben volt szegény. Tán önökig még nem hatott el rossz kedvének ismert oka. Egy szép reggel amerikai vállalkozók köszöntöttek be hozzá s felszólították, hogy fessen számukra két nagy festményt — tizenötszázezer franknyi potom pénzért. . .. Meissonier vállalkozott s a rávaló héten nagy hirdetések lepték el a lapok negyedik oldalát, a melyekben a »Párisi Meissonier-féle részvénytársa­ság« aláírása volt hirdetve. Az amerikaiak részvé­nyekre váltották a nagy festőt s a képes panorámái kihasználására alakult vállalat részvényeit ötszáz frankért árulták s négy részletben való törlesztést en­gedélyeztek. S a mi ma megtörténhetik Meissonier képeivel, nem történhetik-e meg maholnap Gounod partitúrái­val? Nem alakulhat-e meg hat hó alatt két millió frank alaptőkével, Gounod készülő operájának, a »Tribus de Zamore«-nek részvénytársasága? S ha már minden részvényekre megy, az irodalmi férfiakra is rá­kerül a részvénytársasággá alakulás sora. Du­­masnak, Augiernak, Sardounak meglesz a maga tár­sasága. S érdekes lesz, a­mint az ember a tőzsdei­­ tudósításokban olvasni fogja, hogy Dumas tíz száza­­­­lékkal emelkedett, Augier szilárd volt s Zolát —­­ erősen kínálták.­­ Egyelőre azonban csak magának Meissonier­nak van meg a helye az értéktőzsdéről szóló heti szemlében s ha a tőzsde helyesen tud ítélni — a­mi nagyon vitás kérdés — a Meissorier-féle részvény a legmagasb árfolyamig emelkedik, mert e nagy mű­vész tehetsége most van legmagasb árfolyamán. Két műterméből (avenue de Villiers és Poissy) csupa re­mekmű kerül ki, s a művész e két műterem közt osztja meg egész életét. Hanem az így készülő remekművek a műterem­ből jobbára egyenesen a megrendelőhöz mennek, a nagy közönségre­ nézve elvesznek. Csak az imént lát­tam egy kitűnő képet, valami Vanderbilt nevű gaz­dag amerikai arczképét, kiről azt beszélik, hogy Amerikában hatvanötezer munkást foglalkoztat. Ezen kép alkalmából egy érdekes adomát hallottam, mely újból tanúskodik azon igazságról, hogy manap­ság csak egyetlen egy igazi hatalmasság van : Pénz ő Felsége. Meissonier arczképezte Vanderbilt-t. S a festő és a festett társalogtak. — Van-e festménye, melyet jobban szeret, több­re becsül a többinél? kérdezte Vanderbilt. — Van, felelt Meissonier; festettem egy képet s azt rendkívül szerettem; szerencsétlenségemre az­tán épen ez a kép került Németországba. Desaix tábornokot ábrázolja, a mint az a parasztoktól kér­dezősködik, puszta táj közepén. Jó, nagyon jó kép volt. Háborúnk előtt sok idővel adták el Németor­szágba, egy drezdai németnek, harminczezer frankért. Mindent elkövettem, hogy képemet visszaszerezzem, hogy kiváltsam német fogságából. Képkereskedőm százezer frankot ígért érte. A tulajdonos visszautasí­totta a százezer frankot s én azóta csak a legna­gyobb fájdalommal gondolok képemre. — No lám! szólt Vandersbilt. S többet nem szólt. Más tárgyra tért át a tár­salgás. Néhány nap múlva Meissonier Vanderbiltnél ebédelt. A­mint a szalonba lép, ime, mit talál ott, mint dresdai képét, Desaix tábornokot. — Telegráf útján vettem meg, százhatvanezer frankért, szólt nyugodtan Vanderbilt, lássa ön, még­sem volt lehetetlen visszaterezni ezt a képet. Gounod palotáját sógora építtette, Pigny, ki jú­lius 14-én szintén megkapta a becsületrendet. Nem is volt az­nap jobban feldíszített ház, mint az övék. Gounod és Pigny családja együtt lakik e kis palotá­ban. Pompásabbat s kedvesebbet képzelni alig lehet. Lépcsője téli kertje s két zárt körerkélye az Ízlés s a kényelem netovábbja. A második emeleten, az egyik zárt körerkély végén, melyet festmények és szobrok lepnek el, van Gounodnak . .. hogy is mondjam . . . dolgozó szo­bája ? — nem! — a helyes kifejezés lenne: szentélye, vagy kápolnája. Nyolcz méter magas, tíz méter szé­les szoba ez, az egész tölgyfadiszitéssel borítva, fölül­szolgáló világítással. Háttérben roppant kandaló áll, mely előtt három vagy négy embernek bőven jut hely. Azzal szemben van Gounod dolgozó asztala. Közel ez asztalhoz áll a zongora, melyen oly sok bűbájos dallam hangzott föl — először az életben. A szoba harmadik falát egy óriási orgona, egy valóságos tem­plomi orgona foglalja el. Néha-néha utólérhetetlen hangversenyek men­nek végbe itt; madame Viardot s madame Carvalho énekelnek, Gounod orgonán kíséri őket. S ha oda­fönn, a magasságos égben, kedvellik a zenét, örömestebb, mint erre a zenére, aligha hallgatnak, bárhonnan jöj­jön is. S ha az angyalok és arkangyalok is űzik a zené­lés mesterségét, s ha köztük is van karnagy, azt hi­szem, ez a karnagy valamikor elveszti hivatalát. Egy szép reggel — kívánom, minél később legyen — a jó Atyaisten oda rendeli maga elé azt a karnagyot, s így szól hozzá: — Sajnálom, drága úr, de ime Gounod nem­sokára ide érkezik... Nem rendelhetem alá őt sen­kinek, neki kell adnom a mennyei karok vezetésének dicsőségét. S Gounod betölti azt a hivatalát is, mert ő nem tartozik a magukat kimerítő zsenikhez. Neki csak jó barátai ártanak : a megszorult opera igazgatók, kik repertori-szorultságukban annyira hódolnak az ő Fausztja dallamos zenéjének, hogy — örökös adatá-jával azt is megunttá teszik, a­miről az ember jog­gal hihetné, hogy örökké hallgatva sem lesz unal­mas. (Probatum est — nálunk is. A »Hon« szerkesz­tősége.)* Különben, hogy Gounod a mellett, hogy nagy zeneiró, mily nagy szellem egyátalán, arra két tanú­ságot idézhetek; egy nyilatkozatát saját maga i­s , egyet — a Wagner-zene felől. Az utóbbiért legyenek elnézők a Wagneristák, a Gounodistákat majd csak megengesztelem. Kevesen emlékeznek már rá, hogy a hatvanas évek elején Gounodnak egy operája bukott meg, melynek czime volt: Szába királnnője. Azóta egy az övénél sokkal selejtesebb dalmű ugyan e czim alatt a 8 specziális német hazafiság és zsidó reklám szár­nyain megjárta Németország s Ausztria-Magyaror­szág operaházait, a­nélkül, hogy valódi zenei értékben a Gounod bukott művét csak meg is közelítette vol­na. Mindez különben­­ nem tartozik most ide. Föl is csak azért említettük, hogy ebben a korszakban, melyben annyi kis és nagy lángész oly türelmetlen a kritikával szemben, például utaljunk rá, hogy a fran­czia zenemiszsa jelen korbeli fejedelme, hogy beszél a felől. »A hivatalos kritika átalában bántott, igy ír: némely czikken mintha az erőltetett ellenségeske­dés hangját is fölismerhetni vélném; de távol vagyok attól, hogy állítsam vagy higyem, hogy mindazokat, kik engem ostoroznak, a rosszhiszeműség vezeti, s az őszinteséget teljesen összeférhetőnek tartom azzal, hogy valaki művemet elítélje. Viszont azt is hiszem, hogy darabomban mégis van pár­, nem minden ér­ték nélkül való részlet, sőt van haladás is. Mint min­den szerző, én is vágyakozom a siker után, de a­mi­után még jobban vágyom, az a tökéletesedés mert bár­mily zajos legyen valamely mű pillanatnyi sikere, az­az nem csalatkozhatlan jele a valódi értékének. Azt hiszem, szerényebb s okosabb nyilatkozatot, nem egyhamar olvasott a közönség, kivált olyan részről, hol sem a szerénység, sem az okosság nem nagyon otthonos vendég: a zeneszerzőket értem. Már a következő nyilatkozat okosságát bizo­nyosan sokan kétségbevonják , csakhogy legalább ugyanannyian még ebben fognak valódi lángelméről tanúskodó ítélő­képességet fölfedezni. Wagner-zenét játsztak Gounod előtt. Hidegen hagyott mindenkit. »Nem jó, de érdekes«, találta mondani valaki. Gounod ennek hallatára közbevá­gott s a következőket mondta: — Egy idő óta, megvallom, én képzelni sem tudok valami unalmasabbat, mint ezt a zenét, a­mely­re rendesen azt szokás mondani: »Milyen érde­kes !« Végtelen erőfeszítéseket követnek el, hogy meghatottaknak lássanak, csodálkozási görcsöket erőltetnek, s magukban mindannyian azt mondogat­ják: »Eiz ez unalmas volt.« Valaha én is érdeklőd­tem ez érdekes zene iránt; most már nincs erőm ér­deklődni iránta. Él azonban nem kárhoztatom. Ez nem ítélet, ez benyomás dolga. Minden kornak meg­van a maga öröme; ebből az örömből nekem már elég volt. Fárasztó az, s kimerítő. Ha Mozartot hal­­­­lom, soha eszembe nem jut azt mondani: »Milyen érdekes!« Csak boldoggá, elégedetté tesz; csak elbű­völ, gyönyörre hangol, de nem jár elmélkedéssel, még kevésbé okoskodással, nem munkával, s legkevésbé kifáradással. Ilyen az igazi gyönyör, a könnyű, egy­szerű, örök gyönyörűség!« A művészet legmagasb rétegéből, a mesterek közül, szálljunk alább, sokkal alább, legeslegalább­is a czirkusz porondjáig. Ámbár nem mintha a művészet e neme olyan alsórangúnak képzelné magát! Sőt ellenkezőleg! A czirkuszi reklám Párisban mire Elisát, kinek pár lo­vagló leczkéjét az önök leereszkedő uralkodónője elég kegyes volt a rendes leczkedíjon felül egy pari­pa oda ajándékozásával fizetni meg, elég arczátlan volt úgy kürtölyi urbi et orbi, mint az osztrák csá­szárné s magyar királyné barátnőjét. Csak az a híja, hogy óriási afficióikre is ki nem írták ezt. E tény mutatja, a diskréczió teljes hiánya, a saját állásának s saját helyzetének másokkal szem­ben teljes félreismerése mutatja, hogy a czirkusz mű­vészei, emelkedjenek bármely magasra, anyagi hely­zetüknél fogva, mint mile Elisa, mile Loisset, vagy mme. Oceana, mérkőzhessenek bár a társadalom leg- Budapest, augusztus 3. 1t A büntető törvénykönyvek életbelép­tetése körül teendő számos intézkedések kö­zül kiváló helyet foglalnak el a szabályok, melyeket az igazságügyminiszter a kir. járás­bíróságok illetőségéhez utalt vétségek és ki­hágások eseteiben követendő eljárás megál­­lapítása czéljából a büntetőtörvényeket életbe­léptető 1880. évi XXXVII. törvényczikk 44. szakasza értelmében rendeleti uton bocsát­hat ki. Ezen szabályok a törvény idézett szaka­sza értelmében azonban nem czélozhatják az egész eljárás ujjáalkotását, reformját, hanem miután a törvény világosan az eddigi eljárást fentartja, csakis a fennálló gyakorlat körén belül szükséges pótlásokat tartalmazhatják. Ezen szempontból kiindulva fogja a holnap, az igazságügyminiszter elnöklete alatt össze­ülő szakbizottság a miniszter megbízásából készült rendeleti tervezetet bírálat alá venni, és értesülésünk szerint a miniszter ez irány­ban fogja a bizottság véleményét kikérni. Gyökeres reformot nem lehet tehát vár­ni a kibocsátandó rendelettől, annyival ke­vésbé, mert a kormány megbízásából már készül is a végleges bűnvádi eljárás és nem tanácsos az alaki jog terén rövid időközök­ben változó jogszabályokat életbe léptetni. A gyökeres újítás tehát a törvényhozásnak az idézett törvényben világosan kifejezett aka­rata szerint későbbre marad és most csak annyiban lesz az eddigi eljárás kiegészítve, a­mennyiben azt a személyes szabadság érdeke, vagy az új büntetőtörvények által megvál­tozott viszonyok követelik. Az igazságügyi kormány a megbízásából készült rendeleti tervezet tanúsága szerint mindkettőnek gon­dos figyelembevétele mellett igyekszik az új törvényeknek útját egyengetni és a szabad­elvű haladás zászlaját a büntető eljárásban kitűzni. De vegyük a tervezett intézkedések főbb csoportjait egyenként szemügyre. Igen fontosak az eljárás szabályozásánál, a védelem jogát a járásbírósági eljárásban is biztosító intézkedések. Tudvalevő dolog, hogy most csak hiányosan van gondoskodva a já­­rásbírói hatáskörhöz tartozó büntető ügyek­ben a védelemről. Az új büntetőtörvény élet­beléptetésével a kormány szándékozik a hiá­nyokat eltávolítani. Az igazságügyminiszter megbízása folytán kidolgozott javaslat a vé­delmet korlátlanul megengedi, úgy, hogy mint védők az ügyvédek fognak szerepelni, melyek közül a vádlott szabadon választhat. Ezen in­tézkedés az igazságszolgáltatás valamint az ügyvédi kar érdekét tartja szem előtt és az egyéni szabadság garancziáit is emeli. Hasonlókép szabályozást igényel a vád­lott előzetes letartóztatását és vizsgálati fog­ságba helyezését tárgyazó eddigi gyakorlat, mely eddig a törvényes, sőt még a rendeleti megállapítást is nélkülözte. A kormány in­­tenziója szerint, a­mint értesülünk, a járásbí­róságok elé utalt vétség és kihágás esetében vizsgálati fogságnak rendszerint nem lesz he­lye, mi szintén mutatja mennyire szívén fek­szik a kormánynak az egyéni szabadság biz­­tosítása. Csak rendkívüli esetekben, midőn azt a közbéke és közbiztosság fentartása pa­­rancsolólag igényli, rendelhető el az előzetes letartóztatás. Visszaélések pedig az által fog­nak megakadályoztatni, hogy a letartóztatás azonnal meg lesz szüntetendő, mihelyt a rend­kívüli ok megszűnt és hogy a rendeleti ter­vezet csak meghatározott ideig, — legfeljebb nyolc­ napig — engedi meg az előzetes le­tartóztatást. Ezeken kívül a rendeleti tervezet szerint gondoskodni fog még a kormány arról, hogy a magánvád tárgyát képező vétségeknél a magánvádló jogai szabályoztassanak, mert eddigi bűnvádi eljárásunk az önálló magán­vádat nem ismerte. A sértett felet az eljárás­ban megillető jogok szintén szabatosan fog­nak körülhratni, különös figyelemmel arra, hogy néhány vétség esetében az eljárás csak a sértett fél indítványára indítható meg. Ha még megemlítjük, hogy a rendeleti tervezet a tárgyalás nyilvánossága iránt is kimerítő intézkedéseket tartalmaz, és hogy a közvádló szereplését a járásbíróságok előtt is rendszeresíti, azt hiszszük, eléggé kimutattuk, hogy a kormány által kidolgoztatott rendeleti tervezetben a meglévő eljárás keretén belül az új intézkedések liberális, az igazság érde­két kellőleg biztosító szellemben vannak tartva. Az alapelvek tehát helyeseknek mond­hatók és előreláthatólag a szakbizottságnál is fognak elismerésre találni. A­mi a részleteket illeti, úgy lehet ezekre nézve nézetkülönbség is, mint minden czélszerűségen alapuló intéz­kedésnél, de bizton remélhető, hogy a holnap kezdetét veendő alapos átvizsgálás mellett nem helyes intézkedés nem fog a rendeletbe fölvétetni. A magunk részéről csak azt hangsúlyoz­zuk, hogy a rendelet lehetőleg rövid legyen. Mert maga a törvény is sok új anyagot ad a bíróságoknak és nem tanácsos parancsoló szükség nélkül nagy törvényeket és rendele­teket egyszerre azonnali alkalmazás végett a bí­róságoknak előszabni. Azért kívánatos, hogy a most dívó eljárás szabályainak kodifikácziója is mellőztessék a rendeletben, s egyátalában csak oly intézkedések vétessenek fel ebbe, melyeknek szabályai tekintetében a mostani gyakorlat tájékozást nem nyújt. Hogy a tör­vényhozás is ezen irányt jelölte meg a rende­let szerkesztésére nézve, mutatja a törvény.

Next