A Hon, 1880. augusztus (18. évfolyam, 197-226. szám)

1880-08-02 / 198. szám

198. szám. 18-ik évfolyam. Reggeli kiadás Budapest, 1880. Hétfő, augusztus 2. £$9SeS*I<C4B0X'C&gl3 ÍS‘»«i»S Sarátok­ tere, Athunaeuts­ éplitot A lap *saU*mi réssét ph­M zaiacea k8zi#méoy .4 sssAeeztCsighax intiswade. B&m­entetlen lavalek csak toaart kstsktal joga­i. el. ~ Kéziratok nem aáatnak viasss». ElBDEffeBES «zln vagy mint elflfiiatések a klB d6-h!vetíiía (Baratsk­­tara, Athanaeum-épülat) küldenáSi. POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. KlBdd-MTatal­­­fH&fálok-tere, Athenaeum-éplUat fdldszinSi £ 10flxet«Mi díj­­ Tostán küldve», vagy Budapesten hiadot­t&‚rs reggeli 4» esti kiadás együtt:­e S hónapra ■ ■ ■ ........................... ■ B írt 3 hónapra • •••••••»•• • * ’ S hónapra ••••••·•••· 19 » kg esti kiadás postai különküldéseért ír­ül* fixstés negyedivenkint........................... . la ál előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, minz­elenkor a hó első napjától számíttatik. Előfizetési felhívásA EOIT XVIII. évi folyaméra. Előfizetési árak : Fél évre . • • • 12 frt Évnegyedre .... 6 » Egy hónapra .... 2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. g10f~ Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon* ki­adó­hivatalába (barátok­ tere, Athenaeum-épület) kül­dendő. A ›Hon* szerk. s kiadóhivatala. Budapest, augusztus 1. A nap egyik legkiválóbb fontosságú ese­ménye: két keleti fejedelem utazá­­sa Ischlbe. E két fejedelem: Károly, Románia, és M­i­­­á­n Szerbia uralkodója. Ez utóbbit már holnap vagy holnaputánra vár­ják oda. A román fejedelemről szintén azt je­lentik, hogy legközelebb Ischlbe fog utazni s ugyancsak egy bécsi sürgönyünk tudatja, hogy Haymerle báró szintén Ischlbe rán­­dul, hol még az is kilátásba van helyezve, hogy az osztrák-magyar uralkodó Vilmos császárral találkozand. Mindezen utazások és találkozások Ischl­­ben, a keleti ügyek mostani stádiumában rend­kívüli fontossággal birnak s hogy minő kiha­tással lesznek a keleti események további menete és fejlődésére, azt csak sejteni és hoz­­závetni lehet, de biztosan megmondani nem. Minthogy az angol kormány ez idő szerint nagy szerepet játszik az európai ese­ményekben, érdekes lesz ismertetni a­­Pol. Corr.­ londoni tudósítása nyomán e kormány helyzetét, a­mint az oda­haza, Angliában van. Az érdekes tudósítás ezeket mondja: A kormányban nagy zavar uralkodik. Már­is elvesztette 3 tagját (lord Landsdowne lord Listonet és lord Zetlandot) a mérsékelt szabadelvűeknek azon törvényjavaslat ellen tanúsított oppozícziója következtében, mely az izlandi bérlőknek megengedi, hogy a bér­letösszegeket 1881-ig ne fizessék meg, és a 170 szavazatnyi többség az ezen kérdés felett történt szavazásnál 66-ra olvadt le. És még további meghasonlások is vannak ki­látásban az angol keleti politika miatt. A kabinet egyetértő, mig a hatalmak egyet­értőig cselekednek; azt az egyetértést hir­dették a szabadelvűek, mig az ellenzéken voltak s hirdetik most is, mint alapot, midőn a kormányon vannak. De azt senki sem tagadja, hogy ha a görög és montenegrói kérdésben ter­vezett flotta demonstrácziótól még egyéb is szándékoltatok, akkor az európai konc­ert igen könnyen megbomolhatik s azon esetben aztán Anglia körülbelül arra lesz utalva, hogy Oroszország veszedelmes segélyé­vel kényszerítse engedelmességre a szultánt. Ezen eshetőség az angol kabinet­ben igen heves vitákra szolgálta­tott alkalmat s a­miből kiegyez­­tethetlen nézetellentétek merül­tek föl. Érzik, hogy ez esetben a kormány azon alternatíva elébe helyeztetnék, hogy vagy egy fölötte népszerűtlen háborút kezd­jen, vagy pedig nagy megalázkodásnak tegye ki magát, a­mit nem volna képes túlélni. A békepárt feje a kabinetben termé­szetesen John Bright, ki azt mondja, hogy a kormány fennállására nézve a háború ép oly veszedelmes volna, mint a béke, de ha már a két rész között kell választani, akkor inkább a békét válaszsza Anglia, mert így leg­alább senki sem vádolhatja majd azzal, hogy a dolgokat a végletek felé tolta. Másfelől a többségben levő há­ború párt, (melyhez Gladstone, Gran­ville és Argyll herczeg tartoznak) azt tartják, hogy bármily veszélyes és népsze­rűtlen volna is eleinte egy háború Török­­ország ellen, mindamellett ez annyi előnynyel járna, hogy utóbb az angol nem­zet is megbarátkoznék az eredmény­nyel s aztán egy oly hatalom ellen, mint Anglia, a törökök nem fejthetnének ki sokáig ellen­állást. Egyébiránt Gladstone még mindig azt hiszi, hogy a porta szemben a tervezett hajó­hadi tüntetéssel, végre mégis csak meg fogja adni magát. Abdurrahmanról azt jelenti a ne­vezett forrás, hogy konstatált tény, miszerint most is összeköttetésben áll az oro­szokkal, habár ezen részről e pillanatban nem bátoríttatik fel Anglia ellen. Konstantinápolyból szintén igen nevezetes tudósításokat olvasunk a »P. Corr.«­­ben. Ezek szerint a porta köreiben épenség­­gel semmi ijedtséget sem tanúsítnak a flotta­­demonstráczió miatt. Azt mondják, hogy még azon esetben is, ha a hatalmak hadi­hajói el­zárnák a tenger felől az összeköttetést, a porta mégis kényelmesen érintkezhetik Thes­­saliával, Maczedonián át , aztán a török hadi készülődések is immár teljesen be vannak fejezve. A portát igen megerősíti az ellenállás­ban a maczedoniai kuzo-oláhok ma­gatartása, kik szintén sokat szenvedvén egy­házi és nemzetiségi tekintetben a görög pap­ságtól, esküdt ellenségei a görögöknek. Ezért ezen oláhok vagy czinczárok főembere, Apos­tol Margarit Konstantinápolyban járt s megbeszélvén az ügyet Kadri és Abeddin pa­sákkal, visszatért Trikálába és Metzovoba, hol az albánokkal szövetkezvén, a czinczá­rok ezekkel együtt harczolni fognak a görö­gök követelései ellen. — Ejub khan az elfoglalt pontokról visz­­szaüzetett s mint a »Daily News« értesül Phayre tábornok Chamon felé nyomul előre. Burrow veszte­ségét 2000 emberre teszik. Hírlik, hogy Ejub orosz támogatásban részesül, de e­­z nincs megerősítve. — Sándor bolgár fejedelem több diplomá­­cziai képviselővel Stilo kolostorban tartózkodik, hon­nan Várnába várják. A dunai városokból számos gö­rög hazájukba távozik, hogy mint önkénytesek be­lépjenek a hadseregbe.­­ A gyógyszertári jognak végre­hajtás útján való lefoglalásánál követendő eljá­rás ügyében a belügyminiszter a következő rendeletet adta ki: Azon eshetőségnek kikerülése szempontjából, nehogy valamely gyógyszertárnak személyes üzleti joga, bírói végrehajtás útján eladassék., felhívom a törvényhatóságot, hogy valahányszor valamely gyógy­szertári jognak végrehajtási után lefoglalása a bíró­­ság részéről a törvényhatósággal közöltetni fog, az illető bíróságot azonnal értesítse arról, váljon azon gyógyszertár, a­mely a bírói lefoglalás tárgyát képe­zi, reál- vagy személyes üzleti joga-e , mely utóbbi esetben egyúttal figyelmeztesse a bíróságot, hogy a személyes üzleti jog, az 1876. évi XIV. t.-cz. 131. §-a értelmében el nem adható. Azon esetre pedig, ha a törvényhatóságnak a kérdésben levő gyógyszertár üzleti jógaira nézve netán valamely kétsége lenne: ■■■■■aggssssagggg A „HON“ TÁRCZÁJA Egy kis úti kép. A júliusi napsugár déli hevével tüzelt a vén Mecsek lejtőjére, melynek lábai alatt festői szépség­ben terül el Baranya megye székvárosa, a templo­mokban és egyéb szépségekben gazdag Pécs, — midőn Szigethvár felöl meglepő, vagy mikép itt mond­ják megszokott — lassúsággal dörömbölt be a vonat, mintha a tikkasztó hőség behatása alatt megunta volna vaslovunk is — a gyorsaságot. Valóban, szebb és érdekesebb látványt aligha nyújt egy városa is hazánknak, mint Pécs. A Mecsek és kiágazásai éjszak felől félkör alakjában veszik kö­rül a kertszerű fekvéssel dicsekvő várost, mintha meg akarnák védeni a zordonabb égalj hatásai ellen. Lépcsőzetesen, de nem meredeken emelkednek egyes részei, melyek itt ott a gazdag zöld nyájas árnyékába látszanak rejtőzni, mely a kedves helyet minden oldal­ról környezi s kivált az idegenre kimondhatatlan kel­lemes benyomást gyakorol. A dombokról és magasla­tokról szétszórva számos részben díszes templomok és kápolnák tekintenek alá a tornyokban amúgy sem szegény városra, mintha külsőleg is mutatni akarnak Pécsnek mint egyházi központnak vallásos jellegét. Mindenek fölött a pompás székesegyház ötlik szemünkbe, melynek kincstára egyikének mondatik a leggazdagabbaknak. A keresztelő-kápolna vörös már­vány oltára, mintegy templom-szolga, ezen emberek­nél szokásos bőbeszédűséggel mondá, — háromszáz évig volt a föld alá rejtve, mig nem a törökök kiűze­tése után ismét visszaadatik rendeltetésének. Maga a pompás főtemplom a hüs de sötét sziklakápolnával együtt a török uralom alatt — istálló volt , s hol most a vallás kegy és kenetteljes szózata hangzik; egykor a pasák harcziménjei nyer­tének. Közel kétszáz éve immár, hogy a törökök kita­karodtak Pécsről, s mégis minden lépten-nyomon ma is — uralmukra emlékeztetünk. A belvárosi tem­plom, a lejtős de szép és tágas Széchenyi-téren kápo­­lyájával és lépcsőcsarnokával — daczára a restau­ráló, de nem mindig szépítő meszelőnek, — nem ta­gadhatja eredeti jellegét. Ez volt a félhold uralma alatt a főmecset; itt buzdította imára Mohamed hí­veit a mint történetíró is híres mollah Pecsewi (azaz Pécsi), ki a mohácsi vésznap után Szuleimán­­nal együtt vonult be a hadsereg élén, mint Korán­olvasó, — a városba, melynek azontúl sok éven ke­resztül ő volt birája és első papja. A számos kutak, de egyszersmind a csatornák hiánya hasonlóképen a törökök uralmára emlékezhetnek. Azonban ezen utób­bi fogyatkozás daczára sem lehet Pécset azzal vádol­ni, mintha tisztaság dolgában egykori ázsiai uraihoz hű maradt volna; minek érdeme persze nem egészen a város atyáit illeti, hanem Pécs azon lejtős fekvésé­nek tudható be, a­mely esőzés idejében tisztára mosni segíti az egész várost. De van Pécsnek a török uralom idejéből fen­­maradott most is ép mecsetje, melynek karcsú mina­retjéről gyönyörű kilátás nyílik a városra és annak déli szomszédságára. Az egyetlen ilynemű emlék ez hazánkban, melyet annak idején a bosszú és gyűlölet megkíméltek. Kár, hogy ezen érdekes emlék két na­gyobb épület, a Rudolf árvaház és a nagy kórház közé van szorítva, miáltal az egész benyomása ter­mészetesen sokat veszt. Lajos királyunk régi egyetemi városa most is bír egy jelentékeny kincset tudomány dolgában fel­mutatni, csak kár, hogy kevesen veszik hasznát. A Klimó püspök gazdag könyvtárát értjük, mely közel 30 ezer kötetet számlál, jól van lajstro­mozva s szép olvasótermekkel bir. Azonban mint a derék könyvtárnok panaszla, e kincset csak elvétve látogatják s a város közönsége eddig nem igen vett tudomást annak valódi becséről és fontosságáról. Alig lehet valami nyájasabbat, kedélynek és szemnek vonzóbbat gondolni, mint a kilátást, mely a Mecsek oldalán szétszórt, részben díszes és gazdag nyaralókból nyílik. Első helyen áll itt Sz* kanonok és papnöveldéi igazgató Tusculuma, mely csin és ízlés tekintetében ritkítja párját s a kedves és szel­lemes tulajdonosnak, ki igazi magyar vendégszeretet­tel fogadja látogatóit, finom ízléséről tesz tanúsá­got ... A malomi magánálló kis templommal egye­nes irányban húzódnak a távolban a siklósi he­gyek , majd kissé balra a harsányi magánálló hegy éles kúpját látjuk úszni a fénysugaraktól áttört tiszta levegőben ... Mindenütt hova tekintünk, üde zöld, mindenütt élet és jólét jelei látszanak; A dombok és halmok, melyek a kitűnő baranyai borokat termik, gazdag síkságokkal váltakoznak, melyek hullámzó aranyten­­gerhez hasonlítanak, s melynek hullámai teli gazdag kalászokat mutatnak. Nyugatról a Jakabhegy emel­kedik csodatevő szent képével szerény kápolnában. Innen egész Mohácsig lát, majd ellenkező irányban egész Szigethvárig a természet szépségeiben és gaz­dagságában gyönyörködő szem. Mohács és Szigeth­vár ! Mennyi véres emlék, mennyi szenvedés, mennyi nemes önfeláldozás emléke elevenül fel lelkünkben!.. Negyven évi rabságot, a török hatalom és fény tető­pontját jelzi a történelemben e két név ... De nemcsak Pécsett, hanem künn a megyében is számos jelek egész máig megőrizték a félhold ural­mának nyomait. A történet és régiségbúvárnak itt tágasabb és hálásabb tér nyílik, mint bármely más vidékén hazánknak. Kár, hogy eddig még nem része­sült oly figyelemben, mint a­hogy megérdemelné, Pécsről Mohács felé egy óra alatt a gőz seg­­­gélyével — Villányban vagyunk. Egy kedves bará­tunk, a németmároki plébános, ki maga is nagy ér­deklődéssel viseltetik az ide vonatkozó buvárlatok iránt, — vendégszerető hajlékába vezet bennünket, hol egy kis haditervet főzünk ki, miképen és mely irányban volna leginkább alkalmas a régészeti kuta­tásokat és buvárlatokat megkezdeni. A derék és sze­retetreméltó háziúr gazdag tapasztalatait készséggel rendelkezésünkre bocsátja, s miután kellően kipihen­tük és új erővel láttuk el magunkat,­­ útnak indu­lunk, hogy a török idők egyik legemlékezetesebb he­lyét vegyük szemügy alá. A beremendi határ szomszédságában fekvő Csi­­perda pusztán, a németek Idahof néven ismerik, álla­podunk meg, mely jelenleg Lippe-Schaumburg her­czeg birtoka , hol egy kiváló miveltségü gazdasági kormányzó által fogadtatunk. Csiperda már 1313-ban mint Chypewtelek (Csipetek) fordul elő, melynek tu­­lajdonosakép Gewbarth de Boya (Boly) emlittetik. A pusztán Eszék és Dárda felől lővén,­­ egy gát­­szerű keskeny magaslat húzódik keresztül, mely te­kintve a vidéknek hajdan mocsáros és lápos termé­szetét, bizonyára még római eredetű, — s azon ut volt, mely Mursatöl (Eszék) —■ Sabariába és tovább a Duna felé vezetett. Ez volt azon ut, melyen át a török hadak más­­fészáz évig hazánkba behatoltak; nem csoda hogyha környéke bővelkedik emlékekben, melyeket rendesen csekély fáradsággal vagy a véletlen segélyével lehet napfényre hozni. A csiperdai puszta főképen gazdag ilyen emlé­kekben , s a már említett gazdasági kormányzó az érdekes leletekből többfélét beküldött a nemzeti mú­zeumnak. Ott, hol most terjedelmes lak- és gazda­sági épületek láthatók, a török időkben kétségkívül valami erősség állott; nemcsak épületmaradványok bizonyítják ezt, melyeknek alapjai több helyütt most is észrevehetők, hanem különösen fegyverek, néha alig egy vagy kétlábnyi mélységben gazdag vá­lasztékban találtatnak. Ezen fegyverek, mint kardok, dárdák, török stb. majdnem kizárólagosan török ere­detre mutatnak; vannak azonban és pedig kiváltké­pen sarkantyúk s többféle, a védelemhez szükséges szerszámok, melyek nyugati műhelyekből kerültek ki. Nem valószínűtlen, hogy e helyütt kórház vagy efféle is létezett, erre látszanak mutatni a nagyszámú hul­laleletek, melyeken gyakran súlyos sebek nyomai ve­hetők észre, melyek valószínűleg a halál okozóinak is tekinthetők. Meglepő, hogy ezen vidéken számos római ere­detű sírokra is akadtak; tágas és részben gazdag faragványokkal ellátott kősarkophagokban férfi és női hullákat találtak, fegyverekkel vagy ékszerekkel s többé-kevésbbé számos és értékes arany vagy ezüst érmekkel. Nem szenved kétséget, hogy e vidék több, mint egy tekintetben megérdemli a történet és régiségbú­­vár figyelmét. A római és török időkből számos oly emlékek találhatók itt, melyek nemcsak a hódoltság idejére, hanem a régi Pannónia múltjára is fölöttén fontos világosságot vetnek. Nagyon sajnáltuk, hogy körülményeink nem engedték meg rendszeresen hozzálátni a kutatások­hoz , s minden, mit az idő rövidsége miatt tehettünk, abban állott, hogy a csiperdai leleteket megtekintet­tük s némely ott talált régi pénzek kora, valamint a vidék sajátszerűségei iránt tájékozást szereztünk ma­gunknak, egy jövendőben eszközlendő behatóbb és rendszeresebb buvárlatra ... Dr. Lázár Gyula: felvilágositás nyerése czéljából mindenkor közvetle­nül ide forduljon. Kelt Budapesten, 1880. évi julius hó 19-én. Tisza, s. k. — Bukarestből Írják a «Pol. Corr«-nak: A bécsi román követ Balaceanu ide történt meghívása és ennek hosszasabb beszélgetése K­á­­­ro­l­y fejedelem és Eoeresen külügyminiszterrel élénk megbeszélés tárgyát képezi az ellenzék részé­ről, főleg mert a bukaresti osztrák-magyar követ, H­o­y­o­s gróf esetleg szintén jelen volt e beszélge­téseken. A képviselői körök egy része felhasználta ez esetlegességet, hogy ebből sajátságos kombináczió­­kat alkotva, a mindig tévedésbe ejthető ellenzéket megejtse. Pedig ha ez oldalról kevésbé izgatottan vennék figyelembe a dolgokat, könnyen reájöhettek volna arra, hogy Balaceano, ki kedvelt személy a bécsi udvar előtt, leginkább van azon helyzetben, hogy tudomással bírjon az osztrák-magyar külügymi­niszter nézeteiről a legutóbb előtérbe lépett keleti kérdést illetőleg s igy az ő nézetei ez ügyre vonat­kozólag meghallgatandók voltak. Szövetségi tárgya­lásokról, melyekről itt oly sokat beszéltek, természe­tesen szó nincs. Hogy az érdekek közös voltánál fogva a két ország közt benső viszony fejlődött ki az csak természetes, de ez nem nyugtalaníthat senkit s nem is alkalmas czélzatos tendenciák életben tar­tására. Slaniceanu hadügyminiszter szintén jelen volt ugyan Balaceanuval egyidejűleg Sinaiban, de ő csak jelentését tette meg a jövő hóban tartandó nagy gyakorlatok tárgyában. A­mi H o y o s gróf jelenlé­tét illeti, ez csupán esetleges, miután a gróf, ki leg­közelebb szabadságra megy, szokásos bucsulátoga­­tást tett a fejedelmi párnál. — Bratiano minisz­terelnök visszatért moldvai szemleútjából. — A nem­zeti bank kormányzójává Campineanu pénzügy­­miniszter neveztetett ki, kinek tárczáját ideiglenesen Bratiano fogja átvenni. — A Bukaresten keresz­tül Konstantinápolyba utazó osztrák-magyar nagy­követ, C­a­­­i­c­e báró, látogatást tett a Sinaiban időző fejedelmi párnál, kik igen szívélyesen fogad­ták.­­ Itteni diplomácziai körökben egy legközelebb érkezett orosz jegyzékről értesültek, melyben a ro­mán kormány, utalással arra, hogy román területen nagy számú nihilista elemek gyülekeznek, azzal fenye­­gettetik, hogy Oroszország a legszigorúbb határzárt fogja alkalmazni. Eltekintve attól, hogy Oroszor­szág csak örülhet azon, ha a nihilisták külföldre me­nekülnek, hol nem oly veszélyesek, mint a hazai föl­dön, a dolog mégis sajátságos. Hiszen Romániában igaz, hogy telepedtek le menekült nihilisták, épen úgy, mint más országokban, de hogy itt gyülekezné­nek, az koholmány, mely bizonyára csak meghatáro­zott czélokat leplez. —A hatalmak azonos jegyzéken montenegrói kérdésre vonatkozólag, mint a »P. L.« értesül, már kézbesittetett a portának, melyben a török kormányt arra szólítják fel, hogy a szerződés határozatait hajtsa végre és három hét alatt esz­közölje ki Dulcigno átadását Montenegró részé­re. Ellen esetben a hatalmak fentartják maguknak további rendszabályokat foganatosítani. Diplomá­­cziai körökben különben megbeszélés tárgyát képezi azon eshetőség is, hogy a porta, ha elfogadja a Dul­­cignóra vonatkozó rendezkedést, egyúttal két hajóval résztvenne az albán tengerparton foganatosítandó hajóhadi tüntetésben. — Calice báró missziója Romá­­n­i­á­b­a­n. A »Pressé«-nek Bukarestből Írják: Báró Calice, a konstantinápolyi új osztrák-magyar kö­vet tegnap itt keresztül utazott. Brassó felől jött és Sinaiában Károly fejedelemnél egy napot töltött, s vele több dologról értekezett. Tegnapelőtt Buka­restbe érkezve fölkereste a minisztereket és a diplo­mácziai testületek tagjait, hosszasan beszélt Bra­ti­a­n a miniszterelnökkel és a külügyminiszterrel, Boerescuval. Azt hiszik, hogy Calice valami diplomácziai misszióval volt megbízva, s azért érteke­zett a román kormánynyal, különben rövidebb úton is mehetett volna Konstantinápolyba. Az itteni la­pok sietnek következtetéseket vonni le ez esetből, s már egy allianzról beszélnek Ausztria-Magyarország és Románia között, — igaz, hogy Románia soha sem vonakodott Ausztria-Magyarországgal kezet fogva haladni, s mindenkor készen volt ennek tanácsát kö­vetni, azonban úgy látszik, hogy maguk az osztrák államférfiak törekednek arra, hogy Románia és Ausztria-Magyarország között lehetetlenné tegyék a közelebbi kapcsolatot. Ha valaha, úgy akkor volt ideje Ausztria-Ma­­gyarországnak kifejezni rokonszenvét Románia iránt, midőn ez az Oroszországgal való zsurlódásokba bo­nyolódott, s később pedig a bessarábiai s leg­utóbb az Arab-Tabia kérdésben. Oly könyv lett volna az elnyomottak barátságát biztosítani! És mit tett Ausztria-Magyarország? A Romániának való segítés látszata alatt oly helyzetet teremtett, a­mely­ből a szomszéd kisebb államoktól előnyt húzhatott. Midőn az Arab-Tábla kérdésben a mediatiót átvette, Romániának különböző engedményeket kellett tennie. Itt épen nem voltak megelégedve a közvetítés ered­ményével, mindazáltal Ausztria-Magyarország jó szándékában bízva, hálával vették ezt a szolgálatot. Most midőn jogszerűen azt hiszik, hogy a dolog­gal végre czélhoz jutnak, Ausztria-Magyarország új követeléseket állít föl a kérdés végleges megoldására, s ezt mint Damokles kardját függeszti Románia felé. Azt hiszik, hogy Calice báró ez alkalommal az­zal volt megbízva, hogy ezeket a feltételeket közölje a román kormánynyal. A Duna-bizottság tagjai közt nézeteltérés tá­madt tudvalevőleg, midőn a Dunahajózás új szabály­zatának kidolgozása alkalmával az osztrák-magyar küldöttek több javaslata elvettetett. Világos volt, hogy e javaslatok által a többi Duna-tartományok el­nyomattak volna. A bizottság szétoszlott, a­nélkül, hogy a szabályzatot elkészítette volna s csak novem­berben fog egybegyűlni ismét. Ezt az időt akarja felhasználni Ausztria-Magyarország, hogy magának biztosítsa az eredményt, ha Románia szavazatát meg­nyerte. Tagadhatatlan, hogy Ausztria-Magyarország­­nak a Duna legfontosabb érdeke, de abból nem kö­vetkezik, hogy Románia ezért magát háttérbe szorí­tani engedje. S midőn Calice kijelentette, hogy Ausztria-Magyarország az Arab-Tabia kérdést füg­gőben fogja tartani mindaddig, a­míg Romániától minden kívánt előnyt biztosítva lát: hihetőleg a fenti értelemben felelt Bratiano az osztrák-ma­gyar követnek. Az osztrák diplomata szemrehányást tett a román kormánynak, hogy ez Ausztria-Magyar­ország iránt nem elég barátságos, bár Ausztria-Ma­gyarország minden fontos alkalommal kész védelmé­vel és szolgálatával Románia és a szomszéd tartomá­­­­nyok érdekét felkarolni. Bratiano úgy véli, hogy ez a szemrehányás nagyon igazságtalan, és ő minden­­ lehetőt megtesz arra, hogy Ausztria-Magyarország barátságát Romániának megszerezze; egy oly szemre­hányás tehát csak akkor bírna jelentőséggel, ha be le­hetne bizonyítani, miszerint Ausztria-Magyarország védelme nem képzeleti.­­ A Bosznia és Herczegovinában állomásozó megszálló csapatok számát a hadügymi­niszter jelentékenyen le akarja szállítani. Az őszi helyőrségi változások alkalmából két gyalogezred és négy lovasszázad vonulnék vissza a megszállt terü­letről.­­ Az alsó-ausztriai pártgyűlés au­gusztus hó 8-ik napján fog megtartatni Mödlingen­­ben. A K­o­p­p által kiállított meghívók egyik pontja így szól:­­a parliament körén belül és azonkívül is meghiúsult a népek hirdetett kibékülése és megegye­zése. A feudális urak, a klerikálisok és a szláv tör­zsek csak akkor egyek, ha arról van szó, hogy a né­met még jogaiban korlátoztassék, a birodalom egy­sége csorbát szenvedjen s a szabadság és művelődés terén a haladás hanyatlássá változzék. Ily időben szükséges, hogy a hason nézetűek közeledjenek egy­máshoz s hogy kifejezést adjanak meggyőződésüknek, valamint egyesüljenek tanujelét adva annak, hogy felismerik a fenyegető veszélyeket és készek a harczra.« KÜLÖNFÉLÉK. Kinevezések. Ő felsége Bayonneban fizetés nél­küli alconsullá kinevezte Gommes Gyula bankért, a pénz­­ügyminiszte­r Balassy Miklós pénzügyi, és dr. Lehrer Péter postaigazgatóság­ fogalmazó­ gyakornokokat, II. osztálya pénzügyi fogalmazókká ideiglenes minőségben, az igazság­ügyminiszter Beregszászi Árpád dévai törvényszéki segédte­­lekkönyvvezetőt a szászvárosi járásbírósághoz, Péli István titeli járásbírósági írnokot a pancsovai törvényszékhez, Ni­­kolits István pancsovai törvényszéki írnokot a pancsovai jbiró- Sághoz, és Czrnyánszky Tamás pancsovai jbsági írnokot a titeli jbsághoz helyezte át. A beszterczebágai pénzügyigazgatóság Dvorszky Nándor balassa­gyarmati adóhivatali IV. osztályú tisztet, az alsó-kabini adóhivatalhoz III. osztályú ellenőrré; Klinofszky Gyula ipolysági adóhivatali VI. osztályú tisztet pedig, a balassa­gyarmati adóhivatalhoz IV. osztályú tisztté, Baracsik János liptó­szent-miklósi adóhivatali VI. osztályú tisztet, a beszterczebányai adóhivatalhoz IV. osztályú tisz­té ; ennek helyébe pedig a liptó-szent-miklósi kir. adóhiva­talhoz Jancsy Richard adóhivatali gyakornokot VI. osztályú tisztté nevezte ki. Az igazságügyminiszter a következő rendeletet bocsá­totta ki: Az 1871. évi XXXI. t.-cz. 24. §-ában nyert felha­talmazás erejénél fogva, a törvényhozás utólagos jóváhagyá­sának fentartása mellett, az aradi kir. törvényszék kerületé­ben levő kisjenői kir. járásbíróságot, saját területére, folyó évi október 1-től kezdve, telekkönyvi ügyekben birói hatás­körrel felruházom. Névváltozta­tások. Özvegy Goldstein Rudolf­­né szül. Wahrmann Róza budapesti lakos kiskorú Imre ne­vű fia »Gerő«-re, Brix Iván budapesti lakos »Bárczi«-ra, Niemetz József budapesti lakos »Németh«-re változtatták vezetéknevöket. — Királyunk 50-ik születése nap­ját r ang. 18-án a főváros is készül megülni. A fő­városi polgárok kezdeményére a főpolgármester és a polgármesterek értekezletet tartottak s abban álla­podtak meg, hogy ez örvendetes napnak megölését a tanácsnak és a közgyűlésnek javasolni fogják. Ez ügyben keddre 30—40 fővárosi képviselő, az összes kerületi elöljárók a polgármesterekkel, értekezletre ülnek össze, melyben az ünneplés programmját fog­ják elkészíteni s azt a jövő heti rendkívüli közgyűlés elé terjesztik. — Személyi dir. Haymerle dr. kül­ügyminiszter ma Ischlbe ment s holnap fog onnan Bécsbe visszatérni. — A szultán Kállay Béni közös külügyéri osztályfőnöknek a Medsidie-rend nagy szalagját adományozta. — Miniszteri elismerés: WeifertH Ignácz pancsovai háztulajdonos az ottani állami polg.­iskola javára több darab értékes bútort adomá­nyozott. A közoktatásügyi miniszter nevezettnek ne­mes tettéért és hazafias áldozatkészségéért, elismerő köszönetét nyilvánította. — Királyi adományok. Ő felsége, a téri ágost. hitv. egyházközségnek, iskolája építése alkalmával felmerült tartozása törlesztésére, 200. és a felső-regmeczi helv. hitv. egyházközségnek tem­ploma helyreállítására 300 forintnyi segélyt engedé­lyezett, magán­pénztárából.­­ Az új műegyetem építéséhez a mú­­zeumkörúton Kauzer János építő legközelebb hozzá fog. Legelőbb az Eszterházy-utcza felőli különálló pavillont építi fel, a­hol jelenleg az állatgyógyító­­intézet parkoló műhelye van. Minthogy e műhely az államnak szépen jövedelmez és az új még föl nem épült a Rottenbiller-utczában, ideiglenesen az inté­­­zet nagy udvarában helyezik el. A múzeum-körútra a kirugó főépületet csak a jövő tavaszszal rontják le, a­mire a műegyetem kiépítéséhez itt is hozzá látnak. — 80-ik születésnapját Weisz B. F. a tisztelet annyi nyilvánulása között ülte ma meg, melyből polgári érdemeinek igaz méltánylását öröm­mel tapasztalhatta. Deák­ utczai házának másodeme­leti lakása ünnepi díszben volt. Mint a budapesti társadalmi élet egyik kiváló és ismert alakja, Weisz B. F. kora reggeltől fogadta már a tisztelgőket, a társadalom különböző rétegeiből. Magánosok számo­san levélben üdvözölték. A terem egyik asztalára felhalmozott írásbeli üdvözletek sokasága tanúsítot­ta, hogy a távolban is mily sokan emlékeztek meg szeretettel róla. A tisztelgések között legkiemelke­dőbb mozzanat volt a Kamermayer polgármes­ter által vezetett fővárosi egyleti küldöttség, melyet az öreg úr családja körében délelőtt 11 órakor fogadott. Családja tagjai idegyültek ugyanis Drez­dából, Lipcséből, hogy mindnyájan a legkisebb unokáig tanúi legyenek az érdemes polgár 80-dik születési ünnepének. A főv. egyesület nevében K­a­­mermayer tolmácsolta a jó kivonatokat, átnyújt­ván az egyesület díszesen kiállított üdvözlő iratát. Weisz B. F. igen meghatottan, hosszabban vála­szolt az üdvözlésre, elmondván, hogy 40 éve mióta őt a főváros keblére fogadta s ezen 40 év viszontagsá­gos szakain át tehetsége szerint mindig, de legin­kább mint főv. bsz.­tag iparkodott azon, hogy a köz­jónak szolgáljon. A küldöttségnek ezután bemutatta családját. A főv. egyesületen kívül — s ezt megelő­zőleg — tisztelgett az Erzsébet árvaleány­­h­á­z, mely városi intézeten az öreg ur különös elő­szeretettel csüng s ügyeit mint gondnok mindig köz­vetlenül intézi. Ennek nevében az igazgatónő üdvözölte, egy kis leány csokrot nyújtott át, miköz­ben verset mondott. Az árvaleányok kézi munkáiból pedig igen szép ajándékkal lepték meg. A délelőtti órákban megjelent még a Lloyd-társaság küldöttsége is, több előkelő tanférfi tisztelgett s a szeretetház

Next