A Hon, 1880. szeptember (18. évfolyam, 227-255. szám)
1880-09-19 / 244. szám
244 szám, 18-ik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1880. Vasárnap, szeptember 19. Szerkesztési iroda * Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK Szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési (lj. Portán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt 1 hónapra ...•••••••• 8 fel 3 hónapra • • *........................ 6 » 6 hónapra.......................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül fizetés negyedévenkint ....... 11 Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, szeptember 18. Nem tudjuk, hogy mikép érzi magát Samassa egri érsek, az ellenzéki lapok társaságában, de azt látjuk, hogy most ugyancsak »portálják.« Örülünk népszerűségének, bármily áron szerezte is meg. Ha nem, úgy látszik, hogy a tanügy sokkal komolyabb és részrehajlatlanabb vizsgálatot és ítéletet követel, mint milyenről tanúbizonyságot tesznek ellenzéki kollegáink, midőn az érseknek, Trefort miniszterhez, a jogakadémiák ügyében, a többek közt, hozzá is (mint az egri érseki jogakadémia patrónusához) intézett leiratára adott terjedelmes válaszával foglalkoznak. Mi is elismerjük, hogy sok észszel és ügyességgel szerkesztett védő- és vádirat az, de talán mégsem olyan erős alapjaiban és argumentálásaiban, hogy Trefort miniszteri álláspontjából, sőt miniszteri székéből is (mint laptársaink hirdetik) kiforgassa; és — dicséretére legyen mondva—épen nem olyan megrovást érdemlő, hogy azzal szemben csak — az audiendum verbum regium legyen a miniszter védelme, ha meg akar helyén maradni, amint az egyik szélbali közlöny az alternatívát látja, vagy legalább felállítja. Van erre más fegyver is. Ad ilyent eleget maga Samassa is irataiban, és bőségesen szolgáltatja ezeket a nemzeti érdek, csak keresni és feltalálni kell azokat. Miről van szó ? Trefort felszólíta az öszszes jogakadémiák igazgató hatóságait, hogy a kezelésük alatti jogakadémiákat vagy kellően, a tudomány és élet mai követelményeinek megfelelően szereljék fel, vagy oszlassák el, és az alapokat, a nemzeti kultúra érdekeinek megfelelőbb módon használják fel — tanügyi czélokra. Hogy ez — a miniszteri leiratban — miképen volt megokolva, az egészen másodrangú dolog, a fő apetitum. És mit csinál ezzel Samassa? Először is meglélegesíti. Szépen okoskodik és védekezik az alternatíva azon része ellen, melyben a jogakadémiák apasztása követeltetik, (bár — látni fogjuk — hibásan és hiányosan) de tökéletesen szem elől téveszti és mélyen hallgat a petitum másik részéről, melyben a jogakadémiák színvonalának, tanerőinek szükséges emelése hangsúlyoztatik. Ezt, úgy látszik, csak azzal a vágással akarja elhárítni, hogy a miniszter követelményét igen általánosan fogalmazottnak jelenti ki, és annak szemére veti azt, hogy ha az egyetem tanrendszerét is hibásnak, hiányosnak jelzi, mi alapon követelheti a jogakadémiák színvonalának emelését ? Az ilyen védelem nem a dolog érdemét védi meg, hanem arról eltereli a vitát más tárgyra. Mert bármit mondott légyen a miniszter az egyetemről, az a jogakadémiákat jobbá, vagy számukat jogosultabbá nem teheti. Épen ilyen hamis taktikával vitte át védelmét az egri érsek minden ponton idegen területre. Beszél a tudományos képzettség és életben való alkalmazás (állásnyerés) közti nagy űrről és azt hiszi, hogyha bebizonyítja, hogy a szellemi proletariátusnak nyomai más pályákon is mutatkoznak, vagy hogy annak a gymnáziumtól az állami életig minden téren vannak okai, ezáltal bebizonyítá azt, hogy tehát a jogakadémiák a mostani számban és a mostani állapotban maradjanak meg, mindaddig, míg minden más ok, mely a szellemi proletariátust szüli, megszűnt. Szorosan ez következik terjedelmes leveléből , pedig ez abban absolute nincs bizonyítva. És nem is lehet. Mert a nemzeti életben nem lehet sem logikát, sem az okok lánczolatának kezdetét keresni. Meg kell ragadni a bajt mindenütt ahol csak hozzáférhető és abban a sorrendben, amelyben hozzáférhető. Minthogy pedig azt nem tagadja senki, hogy jogakadémiáink szaporítják a jogászokat és nem nyújtanak kellő tudományos képzettséget (tagadhatatlan hiányaiknál fogva) nem lehet rosszalm a miniszter törekvését, ha ezeket vagy emelni vagy megszüntetni kívánja. De Samassa ez ellen két tetszős érvet hoz fel. Egyik az, hogy a felsőbb oktatást is decentralizálni kell, hogy így a szegény is hozzájusson; a másik az, hogy a külföldön is léteznek egyetemek kis városban. Utóbbi állítása valós egyetemről, tehát egy teljesen felszerelt és minden tudományágat felölelő intézetről, ámbár legújabban külföldön ezek ellen is nagy harc indult. De nem áll a mi társadalmi és tudományos intézeteink fejletlensége mellett, különösen a különálló jogakadémiákról. Első évre is csak látszólagos , mert a kulturális intézményeket, a vidéki szükségnek megfelelő tan- és szakintézeteket szaporítni kell; de, hogy ha az erre való szellemi és anyagi erőt fejletlen jogakadémiák veszik el, ez nem válik a nemzeti mivelődés javára, még az érsek által felállított decentralisationalis szempontból sem. A minek helyessége — kis nemzetnél és felsőbb oktatásra nézve — még kétes, így mehetnénk még tovább, az érsek érveinek bírálatában; de nem teszszük, s csak azt jegyezzük meg, hogy amennyiben — különben szép iratában — néhány leplezett gúnyos passzusával, túllépte a tárgyilagosság határait, rosszul tette. De nálánál sokszorosabban hibáznak azon ellenzéki lapok, melyek ebből a szakkérdésből is kormány elleni «heczcz«-et akarnak csinálni. Ezt Samassának vissza kell utasitnia; ilyenre ő okot nem szolgáltathatott! — Minisztertanács volt ma délután, mely több óráig tartott. (»B. C.«) — Az államjószágok kezelésének a pénzügyminiszter által tervbe vett újjászervezése felől a következőket közli a »B. C.« : Önálló, külön jószágigazgatóságok jövőre is fognak fentartatni, miután az állambirtokok egy része kis, szétszórt komplexusokban fekszik, csakhogy e jószágigazgatóságok tisztán mezőgazdasági alapon fognak szerveztetni. Délmagyarországon, miután ott nagy területek képeznek állambirtokokat és az igazgatóságok egyúttal közvetlenül fognak kezelni, Torontálmegyében egy új igazgatóságot kell felállíttatni. Továbbá később az egész szervezés végrehajtása után, több kisebb gazdasági kezelő hivatalt kellene életbeléptetni, mig ellenben nélkülözhetőkké válnak, majdnem az összes ispánságok. A beszterczebányai jószágigazgatóság elesik, a kolozsvári ellenben tetemesen restringáltatik, mig a mármaros-szigeti átalakításnak fog alá vettetni. Jövőre t. i. 1881. január 1-től kezdve ennélfogva a következő hét jószágigazgatóság lesz: 1. A pécskai, melynek kerülete a pécskai, kovácsházi, ménesi, szent-annai, aradi és lippai összesen 140 ezer holnyi uradalmakra terjed ki. 2. A zombori, melynek kerülete az apatini, kis-sztapári, kulai és palánkai 87.000 holdnyi apró területekből áiló uradalmakra terjed ki. 3. A nagybecskereki, illetőleg csatádi, melynek kerülete a nagybecskereki, párdányi, csatádi, szőreghi pancsovai és titeli és a nagy-kikinda-kerületi 230,000 holdnyi uradalmakra terjed ki. 4. A temesvári, melynek kerülete a szentandrási, dettai, rekási, lugos-facseti s fehértemplomi 150,000 holdnyi uradalmakra, továbbá, a karánsebesi javakra és Mehádiára terjed ki. 5. Az óbuda-gödöllő , melynek kerülete az óbudai, visegrádi, gödöllői, szolnoki, diósgyőri s tokaji uradalmakat, továbbá a beszterczebányai és sóvári javakat foglalja magában s 50,000 holdra fog kiterjedni, de ennek daczára igen nagy területet ölel fel. 6. A marmarosszigeti, melynek kerülete a szigeti, rahói, vissói, királymezői, bocskói, bustyaházi, ungvári , nagybányai és tiszaujlaki 90,000 holdnyi javakra terjed ki, végre 7. A kolozsvári, melynek kerülete, a szászsebesi, vajdahunyadi, topánfalvi, görgényi és nagyváradi 18,000 holdnyi jószágokra fog kiterjedni. — A galatzi »Voinita Poporului« bessarabiai levelezője nagyon sötét színekben festi le a bessarabiai románok helyzetét. Az orosz kormány az összes román iskolákból kitiltotta minden román könyv használatát, a meglévő atlasokat pedig elégette. Hasonló módon meg lettek semmisítve az egyházi román könyvek is. Minden iskolába behozták az orosz nyelvet tanítási nyelvül, a papoknak pedig szigorúan s állásuk elvesztésének terhe alatt meghagyatott, hogy az orosz nyelvet 3 év alatt sajátítsák el, miután ezentúl a templomokból is ki lesz tiltva a román nyelv használata. Ezen intézkedésről a russophil »Democratia Nationala« semmit sem ir, mert ezen muszka lap Oroszországban csak a» keresztények nagylelkű félszabaditóját« látja. — A Berlin és Róma közti uj alkudozásokról a német lapokban elterjedt hírekre vonatkozólag, melyek Hohenlohe bibornokot nevezték közvetítőnek, a »Köln. Ztg.«-nak azt sürgönyzik, hogy tulajdonképi alkudozások nem voltak, legkevésbé pedig Hohenlohe által, ki a nyarat falun töltötte. Vatikáni körökben azonban az az ajánlat merült fel, hogy a kölni dómünnepre pápai bibornoki követet küldjenek. A buzgólkodók pártja a javaslathoz csatlakozni akart oly föltétel alatt, hogy a német császár először hívja vissza Meldhers érseket úgy látszik azonban, hogy a kúria belátta e föltétel meg nem engedhetőségét, még mielőtt annak híre a vatikán határain túl elterjedt. Erre tanácskoztak, föltétlenül küldjenek-e követet és Jacobinit emlegették ilyenül. Eddig határozott eldöntés még nem hozatott, de a hangulat kevéssé kedvez e tervnek ; Ledochowskit okolják ezért. Hogy ez a küldetést ki akarja játszani, való, de kérdéses, váljon az ellenzék tulajdonképi lelke szól-e belőle ez esetben, vagy csak a szűkebb pápai körök cégére. A franczia minisztertanács tegnap is ama kérdés fölött tanácskozott, van-e rá ok, hogy a márcziusi rendeletek végrehajtását folytassák, és ha igen, mily alakban és mily időben történjék ez. Constans belügyminiszter megmaradt álláspontján s védte annak a szükségességét, hogy a rendeletek korlátlan végrehajtását folytassák. A vitatkozás nem lett kimerítve és délután 5 órakor folytatták. — Gladstoneról a »Temps« egy czikke azt írja, hogy becsületesen megkísérlette ellenzéki kötelezettségeit beváltani, politikája azonban épen ennek az ellenkezője volt. Gladstone csak rossz akaratát és sértegetéseit tartotta meg Ausztria-Magyarországgal szemben. Az általa teremtett európai koncert finnyás dolog. A hatalmak egyetértésében, melyeknek hajói és most egyesültek, kételkedni anynyi volna, mint Törökországot felbátorítani az ellenállásra. Itt azonban oly illúzió uralkodik, melyet el kell pusztítani. Ahogy Gladstone érti az európai koncertet, súlyos események lehetnek következményei, Gladstone azt akarja, hogy Törökország vagy lépjen be az európai czivilizációba vagy szűnjék meg létezni. Aki ismeri Törökországot, tudja, hogy nem képes e követelést teljesíteni. Ha tehát Anglia és Oroszország mégis megmaradnak követelésük mellett, tudják, mit tesznek. Ez tér, melyben Európának meg kell fogódznia. Először kollektív jegyzékeket, azután hajóhadi tüntetéseket csinálnak ; ismeretesek Gladstone erőködései, hogy Anglia ágyúit felhasználhassa. Ha többről van szó, Törökország reformjáról, ami azonban gyámság alá helyezését jelenti. Az u. n. szabaddá tett államoknak egy napon osztrák-magyar vagy orosz uralom alá kell kerülniök. Oroszország és Ausztria-Magyarország versengése az utolsó szó a keleti kérdésben. Az itt koczkán évő érdekek nagyon is komolyak Gladstone nagylelkű philantrópiájára és humánus donquijoteriájára nézve; erőködéseinek következménye lehet a »két szláv hatalom« viszálya Törökország romjaiért. Ha meggondoljuk, hogy ezek egyikének háta mögött Németország áll, ez Francziaország ellen volna, ha e kérdésben, melyben kevésbé érdekelt minden más államnál, szót akarna emelni. — Waddington a »Temps«-hez a következő levelet intézte: »Portheury Saint Quai Cotes du Nord, szept. 15. Yarnbüler beszédének szövegét az augsburgi »Allg. Ztg.« lenyomatában megkaptam. A különös állításokkal szemben, melyek oly férfiútól erednek, aki Németországban tekintélyes állást foglal el, lehetetlen hallgatnom. Azért határozottan kijelentem, hogy minisztériumom egész tartama alatt, Orosz- és Francziaország közt sose fordult elő egy szövetségi ajánlat se, javaslt ily szerződéshez, se bárminemű megbeszélések. A ludwigsburgi beszédben állított dolog s a méltatlan szerep, melyet nekem e melett tulajdonítanak, merő képzelődések. Hálás lennék ön iránt, ha e levelemet legközelebbi lapjában a nyilvánosságnak adná át. Waddington.« „A HON“ TÁRCZAJA. Párisi holmi. Páris, szept 16. A holt ivad már végén állunk. A színházak egyre másra megnyílnak és nevezetesen a kamarai viták már előre vetik árnyaikat, az »európai politikai komédia« nevű színház kuliszszái közt fokozott tevékenység észlelhető . . . Búcsúzzunk el a holt ivadtól. Mondják el neki, hogy jól mulattunk-e vele. Párisban holt ivad ? Mi az ? Minden áldott napon harmincz—negyven politikai vezérczikk, mind a kongregácziókról. Három—négyezer sürgöny arról az érdekes kérdésről, hogy Dulcigno a czrnagoretoké lesz-e ? Mellékesen egy csomó európai háború, amelyekre száz meg száz okot sütöttekki a lapok. És a kongregácziók ma sincsenek feloszlatva, Dulcigno ma sincs Nikita kezében, európai háború ma sem ütött ki, íme a holt ivad facitja. De nem! Ne rágalmazzuk a szegény holt ivadot. Nem dobta ki a szerzeteket az ajtón, mert bejöhettek volna az ablakon. Dulcigno nincs még átadva, az európai háború még nem ütött ki. — Hát hiszen baj az ? . . . Az évad nem rontott. Javított-e ? Vagy csak henyélt ? — Igenis javított és nem henyélt. Az igazságszolgáltatás egy hatalmas fegyverrel gyarapodott. Nincs többé házasságtörés, nincs hűtlen szerető, habemus — vitriol. Árva gyermek vagy, nincs apád, nincs anyád, vagy másfél apád, másfél anyád van és az embarras de richesse a kövezetre, a sétatéri padra üz! — Javító házba mégy, ott mesterségre tanítanak, lakatos lesz belőled, csakhogy a lakatokat nem te csinálod, de — feltöröd. Gyermekleányt meggyilkolsz, darabokra vagdalod ? — Kivégeznek ugyan, mert ez így — szokás. De akadt apologetád. Rochefort kitalálta, hogy a gyilkosok sohase ölnének embert, ha a bírák rossz példát nem adnának nekik és nem hoznának halálos ítéletet. Nem Meneselev a bűnös, hanem a biró, aki halálra ítéli. Szeretsz könynyen élni, áruba bocsátod bájaidat, hogy selyemruhát vehess és pezsgőt ihass ? Dicső vagy! Halál a rendőrre, ki háborgatni mer! Kerülöd a komoly olvasmányt, sikamlós histófiákat, szeretsz? Ott van a Gol-Blas; hatvanezer példányban kel az »Evenement Parisien« ;a boulevardokon ezrivel árulják a »Journal des cochous«-t, a »Faublast,« a »Boccace«-t, a »Piron«-t, a »Plus fort que Piron«-t, a »Journal des Cocus«-t, a »Journal des Abrutis«-t. Munkás vagy, naphosszat izzadsz, este jóizűen költöd el dinerdet, egy-két frankot félre teszel, időmultával kis tőkepénzt gyüjtesz! Ne tedd! Ragadj puskát, rohanj meg tiz milliomost, tiz millió kisbirtokost, röpítsd levegőbe a parlamentet és azután menj a Numeába! Íme a bolt ivad facitja. Látni való, hogy mikor a politika szünetel is, akad elég fontos kérdése a társadalomnak. A társas élet erkölcsisége, az elhagyott gyermekek, a külvárosok kétes existencziái, a boulevardok szirénjei, az Alfonzok szellemi tápláléka, a munkakérdés — megannyi élénk vita tárgyai voltak a sajtóban. Minden jól indult meg, sok okos és bölcs tanácsot hozott felszínre a holt ivad. És az eredmény ? E héten minisztertanács lesz, aztán összejön a kamara, Raguzánál összejön az európai koncert, és a lapokban többé szó se lesz az erkölcsiségről, az elhagyott gyermekekről, a társadalom biztosságáról, a munkások jövőjéről, a boulevardokon senkinek sem fog feltűnni a rémületes korrupczió, a szemét lapok gyarapodni fognak még jobban .... lesznek új darabok, fényes estélyek és a mi a fő, lesz a kamarákban sok ékes beszéd és marad minden a régi kerékvágásban. A lapok nem adnak unalmas morális értekezéseket, a philantrópok czikkei a papírkosárba vándorolnak, a nép, melyet a szerény tanító felvilágosítani kezdett, meghökken a kamarai szónokok szenvedélyes fenyegetésein, Dulcignót odaadják a montenegróiaknak — appetitorium gyanánt, a diplomaták meg, akik nyáron át pihentek, szerencsésen megcsinálják tavaszra a háborút. Félek a téltől. Bárcsak itt volna már megint a bolt ivad. * * * Minden nap más más színházat nyitnak meg. Ma este a Palais-Royalon van a sor. Csöpp színház. Vácz városának műértő (?) közönsége se férne el benne. Hanem kevés színháza van a világnak, melyben annyit mulattak mint éppen ebben a kis színházban. Most száz éve alapította Montansier k. a. Marie-Antoinette-nak egykori felolvasónője. Talált részvényeseket, kik pénzt adtak az új színházra és a nyereségből sohse kértek osztalékot; több járt volna nekik mint a budapesti német színház részvényesének, csakhogy valamennyiök — a guillotine alá került. Már csak az az egy abbé Bouillon volt életben a részvényesek közül. Hanem egy szép napon a szobalány dúlt arccal jön Montansier kisasszonyhoz. — Asszonyom, éppen most láttam azt a szegény abbét. — Hol? — Egy lámpáson. — Szegény abbé, mindig is olyan magasra vágyott. De az alapítók szomorú sorsa nem busította a színház művészeit. Mennyi bohó alak, mennyi burleszk hős, ott látjuk a színház valamennyi meghalt és élő főszereplőit a foyer falain lefestve. Egész armadia mely 1790 óta intonálja a franczia népnek a második Marseillaise-t. . . , a kaczagást. Tegnap este a magyar Marseillaise-t hallottuk benne. Nem előadás volt, csak »estély.« Az igazgatóság meghívta a sajtó képviselőit, hogy bemutassa nekik az egészen átalakított helyiséget. A háziasszonyi tisztet a színház huszonnyolcz művésznője teljesítette. Habituék és színikritikusok képezték a közönséget és ilyen famille ment végbe a czeremónia. Igazi párisias társaság, vagyon, szellem és szépség kellemes harmóniát képeznek; nem veszünk itt észre unott arczokat; az ember azokat a pikáns életeket látja megszületni, sikamlós adomákat, érdekes kalandokat, melyek a franczia lapok legkedveltebb specialitásait képezik, melyek Párist oly kedveltté teszik. Oh Paris gai sejour, De plaisir et d’amour. A közönség a buffetben tolong hol hűsítőket és süteményeket nyújtanak a vendégeknek, benn a teremben a kitűnő zenekar egyre másra hozza a legválogatottabb darabokat; alig hallgatják tapsolni — senkinek se jut eszébe. Tíz órakor a zenészek távoznak. Elhordják a kotta állványokat, a karmesteri emelvényt. Pedig most kezdődik csak a hangverseny. A czigányok jönnek, a »nagy« Berkes czigányai. A chateau de Madridból jönnek. Kocsin mentek végig a »buy im á rt«-on, amint ők nevezik, és miután nem kellett ma a »fólyi bergé«-be menniök (egy tudós van köztük, az sütötte ki, hogy a »folies bergeres« ből az utolsó betűt el kell harapni,) és a Palais Royalba egybehívott franczia sajtónak akarják magukat bemutatni. A Rákóczyn kezdik. Az üres terem egy pillanat alatt megtelik. A páholyokban a szép fiatal nők kihajolnak, hogy jobban lássák »barna« művészeinket. Hatalmas taps követi a Rákóczyt. Czigányaink fellelkesülnek; a prímás Horváth Laczi rákezdi a Falu rosszából a »csak egy szép lány van a világon« áhitatos csendben hallgatja mindenki a csinos barna fiút, ki oly szép olvadékony hangokat csal ki a rozzant hegedűből. — Nem mernek tapsolni sem. Csak mikor az egész banda a frisset kezdi rá, ördöngős tűzzel, ekkor tör ki a vihar. — Látszik, hogy nem »muszájból« játszanak, hogy igazán szeretik művészetüket — mondja mellettem egy magas, őszbecsavarodott göndör fürtü kis fekete bajszú úri ember. Érdekkel nézem e feltűnő férfiút. Ekkor egy mellette álló úri ember, ki észrevette, hogy a czigányokkal egy-két szót váltottam, odahajol hozzám: — Mondja meg kérem »Berkesz« úrnak, hogy Metra egy keringőjét szeretnék hallani. Megmondom ezt a »nagy« Berkesünknek, ő egyet int és a czigányai rákezdik az »Espérance«-t Metra ismert keringőjét. Az érdekes arczu úri ember nagy figyelemmel hallgatja a zenét. — Sajátságos elegancziájuk van ezeknek az embereknek, precziziójuk bámulatos — jegyzi meg végül. — Pedig legtöbbjük nem is ismeri a kottát, jegyzem meg. — Lehetetlen — mondja ő. Néhányan hozzá lépnek és gratulálnak neki. De a czigányok tűzbe jöttek; a Metra ismert serenádját kezdik rá; a czimbalmos remekel most és extázisba hozza a szomszédomat. Ez alig győzi bevárni a darab végét, odasiet Berkes úrhoz és meleg kézszorítással mond köszönetet a derék karmesternek, sőt ma direkte kiment az Avenue Neuilly-be, újból köszönetet mondani neki, mert hát az én érdekes szomszédom nem más mint maga — Metra, a franczia Strauss! Boross Samu: Kenyérpoézis. (Az Üstökös legújabb számából.) Óh, koplalás ! bel szörnyű átkod Hogy minden éhező ripők Dalt zengedez, holott kabátot varrhatna vagy pedig czipőt. De hajh ! az ember életében Sok dolgot intéz a has is. Szelíd, ha megtelt, zsarnok éhen . Olykor világfájdalmas is. Nem, egy »költő« megmondhatója, Milyossiani érzemény. Ha tizenkettőt üt az óra S ebédre, óh, jaj ! nires remény. Kolbász-, pörkölt világba téved Éhség, bágyasztó mint hasis. (Eddig hasból csupán beszéltek, De mára már dalolnak is). Ha megpillant a kirakatban Sonkát, halat, pezsgő italt: Kitör egy mélabús sóhajban És rögtön ír — szerelmi dalt; Vagy emleget koros nemzedéket, Hanyatló, árva nemzetet; Mert még ma nem evett ebédet — És jobb idők után eped. Mind jámbor ember; nem találta Fel egyik sem a puskaport; S ha mélyen néz is a pohárba : Egyik se gyilkolt vagy rabolt. Mert sújt tehát oly szörnyű végzet Harminczkilenezezer gyomort, Mely nem találván menedéket Seholse, rímekben korog. Óh, múzsa, ki leszállsz a mennybül S adsz üdvözitő csókokat; Kinek szaván a hús megenyhül S a boldog százszor boldogabb: Bocsáss meg ellenségeidnek, A kik bemocskolják neved’ ! Tölts bort beléjök s add nekik meg A mindennapi bifszteket. Az ördögöt hajdan kiverték A lélekből szent emberek Gyógyítható már a veszettség; Cimaz ellen vannak szerek. S a verselés rossz nyavalyája Egyedül nem gyógyítható «... Nincs még olyan szer föltalálva, Mely halandót ejtíti megé ?... Van, van ! Egy Maeczsnál segíthet. Csak ez csinálhat rendet itt. Halmozzon össze annyi kincset, A hány has dalnok éhezik. Ne legyen fösvény , ossza szét a Rúgott zsenik közt aranyát, (A bankó is hat!) s mint poéta kínlódni egy se fog tovább. Reviczky Gyula. SStó: «MireUstti» Üdv a királynak! Mire e sorok napvilágot látnak, a király gácsországi utjából »haza« térve, Magyarország földjére lép. Isten hozta körünkbe a királyt! Nagy örömünkre szolgál, itthon üdvözölhetni a királyt egy oly fejedelmi látogatás után, melyet hatalmas birodalma egyik leghősiesebb, legnemesebb nemzeténél, a lengyelnél tett, melyhez a magyart is anynyi igaz rokonszenv, annyi közös történelmi emlék köti! És örvendünk nagyon, hogy a király a testvér lengyel nemzetnél hosszabb ideig tartózkodva, annak körében szerzett örvendetes tapasztalataival és élénk impreszszióival közvetlenül mi hozzánk jön. A király folytatólagos útja nincs úgy berendezve, hogy minálunk is a lengyelekéhez hasonló fényes és valóban impozáns fogadtatásban részesülhetne, mert a galicziai határtól egy házamban és gyorsan folytatja útját Gödöllő felé, hová a királyné már megérkezett. De az uralkodó igen jól tudja, hogy ugyanazon tántoríthatlan, lelkes ragaszkodás és hűség, melyet a lengyelek körében tapasztalt, egyúttal nemzetünk kiváló tulajdonai is. Nem szükséges hosszasan fejtegetni, mert hisz mindenki tudja és jól tudja a király is, hogy e monarchia két legerősebb támoszlopa: a magyar és a lengyel nemzet s ha úgy hozná a sors, hogy egyszer súlyos napok nehezedjenek a monarchiára, tán épen azon oldalról, hol a lengyel »niedzsyé«-k oly nagyon fülsértők voltak, e két nemzet, a menynyire szereti királyát, hazáját és szabadságát, valóságos csodákat vinne végbe a monarchia s a trón védelmében ! Irigy csehek, hatalomból kikopott, tehetetlen dühtől tajtékzó osztrák alkotmányosok és fondor muszkák megkísérték a sophisma minden eszközét annak bizonygatására, hogy a király gácsországi útja teljesen nélkülöz minden politikai jelentőséget. De hát ki hiszi ezt el? Bizonyára még azok sem hiszik, sőt épen ők legkevésbé, kik ezt bizonygatni vállalkoztak. Tény az, hogy a király két heti tartózkodása hű lengyelei között elsőrangú politikai jelentőséggel bír, mégpedig nem csak Ausztria belpolitikája, hanem a monarchia külpolitikája tekintetében. Hiában akartak perfid orosz lapok konkolyt hinteni, azt fejtegetve, hogy a lengyelek minden szerencsétlenségüket Ausztriának és a Habsburgoknak köszönhetik, mert az albán törzsek nem sorakoznak törhetlenebb hűséggel, áldozatkészebb odaadással, törzsfőnökeik köré, mint a lengyelek a Habsburg jogai alá. Majd meg fognak erről győződni egyszer, ha ugyan kételkednének, Péterváron is ! A történelem följegyezte hiven, mit művelt Oroszország a lengyel királyság szétdarabolásakor, s maguk a lengyelek jól tudják és érzik, hogy egyedül Gácsország az, hová e jobb sorsra érdemes nemzet meghúzhatá magát, s a hol megirtható nemzeti jellegét. Beszéltek »muszka barátságról,« magas állású egyének russzophil érzelmeiről s más egyéb nonsensről. Már most az ilyen on dit-k terjesztői, kik tudják, hogy a király lengyelei között két hetet töltött s tudják, minő fogadtatásban részesült és hogy e fogadtatást mily szívesen vette, mennyire előzékeny vola a lengyelek iránt ; végül, kik tudják, hogy Albrecht főherczeg is kísérője vola e diadaluiban a királynak, most immár