A Hon, 1880. október (18. évfolyam, 256-286. szám)

1880-10-19 / 274. szám

Szerkesztési iroda* Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden köztemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfize­tések a kiadó­hivatalba (Barátok, tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. / 274. szám. 18-ik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1880. Kedd, október 19. Kiadd-In­'Vp.'trii s !Barátok-tere, Athanaeum-épülat földssípf. Elkífizetési díj : Portán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt. 1 hónapra . . ...................................... . 2 írt 5 hónapra . ■ ................................ ■ . Se 6 hónapra .......................................................12. Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felü.1-fizetés negyedévenkint ....... I » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, október 18. Egymást érik a keleti fejedelmek köl­csönös látogatásai. A napokban Sándor bol­gár fejedelem látogatta meg Milánt Belgrád­­ban, hol nagyszerű ünnepélyességgel fo­gadtatott, minőt a szerbek soha sem láttak még Belgrádban. Erre nyomban híre érkezik, hogy Károly román fejedelem még e h­étfoly­­tában látogatja meg Ruszjukban a bolgár uralkodót. Arról azonban hallgat a krónika, hogy Miklós montenegrói fejedelem képvisel­tetni fogja-e magát Károly ruszsuki látogatá­sakor, mint tévé Sándor bolgár fejedelem Belgrád­on léte alkalmával. Nem valószínű. És pedig igen könnyen érthető okokból, így hát alkalmasint meg lesz zavarva az orosz sajtó öröme, melytől annyira kápráz­­tek Bremer Gortsakoff közlönyeinek, hogy a napokban már egészen biztosra fogták a­­bal­káni fejedelmek és népek szövetségét I. Ká­roly, I. Sándor, IV. Milán és I. Miklós között.­­ Montenegró fejedelmének most nagyobb gondja van annál, hogy rendezvous-ra men­jen ide vagy oda. Neki elég dolgot ad Dul­­cigno. De különb­g is hiányos volna —ha vol­na — az a »balkáni szövetség« ; hiányoznék abból először is György görög király, ki úgy látszik, nem a keleti »udvarokat«, hanem Bécset, Londont, Párist és Rómát ke­reste föl: Csetinye, Belgrád, Bukarest és Szófia helyett. Már pedig a keleti népek és fejedelmek telj­es szövetségét, úgy a mint azt ez idő sze­rint Londonban és Pétervárott óhajtják és értelmezik, képzelni sem lehet Görögország nélkül; már pedig Hellasnak többi szomszé­daival sokkal ellentétesebb érdekei vannak, hogy sem azokkal egy kalap alá helyezhetné magát józanu­l. De még máskép is meg kell zavarnunk a pánszláv sajtó ujjongásait, azon megjegy­zéssel, hogy a nevezett keleti fejedelmek, mi­előtt elhatározták volna magukat, hogy egy­másnál kölcsönös viziteket tesznek, mikhez oly messzemenő kombinácziókat fűznek Mosz­kvában és Prágában, jónak és tanácsosnak látták,előbb megfordulni és »bemutatni ma­gukat« Bécsben is. Korai öröm tehát, úgy fogni föl e feje­delemkék látogatásait, mint melyek­e­t a mon­archiánk ellen irányul, s mint melyek épen­­séggel holmi keleti szövetséget czéloznának. Még ez utóbbi esetben is, a mi monarchián­­kat illeti, az efféle »szövetségek« és komplet­­t irozások miatt bizony nyugodtan alhatik. Csak más baj ne legyen, a »balkáni szövet­ségtől« vajmi kevéssé fáj a fejünk. Mo­solyogni, igen, tudunk rajta, de megijedni tőle , az nem jut eszünkbe. És pedig azért nem, mert míg azt lát­juk, hogy mióta Bulgária úgy a hogy meg­alakult és újra föltámadt halottaiból, Buka­rest és Szófia között folytonosan a legélesebb súrlódások állottak fönn, melyek a diplomá­­cziai összeköttetések megszakítására vezet­tek ; míg azt látjuk és tudjuk, hogy a bolgá­rokban forr a bosszú, a miért hogy Romániá­nak jutott osztályrészül Dobrudsa, me­lyet számos bolgár mond hazájának, kik költ a pánbolgár párt már meg is indította a bolgár propagandát, még­pedig fegyveresen ; míg látjuk és tudjuk, hogy Románia remeg még annak gondolatától is, hogy a pánszlá­vizmus árjai összecsaphatnak fölötte. Továbbá míg előttünk áll a históriai és ethnographiai, politikai tény, hogy a bolgár, szerb és montenegrói fejede­lmségek érdekei keresztül-kasul szelik egymást s a kérdéses területeket készek volnának, egymástól fegy­veres erőhatalommal is elragadni, addig bi­zony minket csöppet sem nyugtalanítóak a kelet fejedelmi látogatásai s az azokhoz fűzött kombinácziók, melyek ép azon okból nem lehetnek veszedelmesekké, a melyekből lehe­tetlen megszületni a Kossuth által álmodott dunai konfoederácziónak. És nyugodtan olvassuk a keleti »udva­rok« ünnepélyességeiről szóló tudósításokat, még annak daczára is, hogy a rendszerint hivatalos forrásból merítő »Pol. Corr.« szófiai levelezője nagy komolyan arra figyelmeztet, miszerint jóllehet tisztán csak a courtoisie színét igyekeznek adni az illetők e látogatá­soknak, jó teszik a közelebbről érdekelt ha­talmak, ha kissé utána hordják a zsindelyt, mert sokkal komolyabb dolgok vannak a háttérben, mint a hogy sejtetni engedik. — A de­l­egácziókat f. h­ó 25 én fogadja ő felsége a budai várpalotában, és pedig déli 12 óra­ ,­kor az osztrák delegáczio, d. u. 1 órakor pedig a ma­gyar delegáczió fogadtatik. Az osztrák delegáczio f. hó 19-én d. e. 11 órakor az akadémia termében — a magyar delegáczió szintén 19-én d. u. 7 órakor tartja első ülését a nemzeti múzeu­mban a főrendiház üléstermében. Az ülést Bán­ffy Mik­lós gr. korelnök fogja megnyitni, a körjegyzői tisztet S­z­­­á­v­y Olivér végzi. — A magyar delegáczió tagjai ma d. u. 5 órakor értekezletre gyűltek a képviselőház 1. számú termében. Az értekezleten a kormány részéről Tisza Kálmán miniszt.­elnök és Orczy Bála k.­ö felsége személye körüli miniszter voltak jelen. Bánffy Miklós gr. korelnök meg nyitván az ülést kijelöltettek elnökké: Tisza Lajos, a­z e­l­­nökké Haynald Lajos bibornokérsek, jegyzők­ké: Baross Gábor, Hegedűs Sándor, Zichy F. Lajos gr., h­iznagygyá W­odiáner Albert b. Az albizottságokba a következő kijelö­lésben állapodott meg az értekezlet: 1. hadügyi albizottság: Andrássy Aladár gr., Andrássy Mihály, Bánhidy Béla b., Ba­ross Gábor, Dőry Lajos b., Éber Nándor, Gyürky Abr­­hám gr, Hegedűs Sándor, Inkey Nándor b., Ivá­ka Imre, Kemény Kálmán b., Majthényi László b., Pór Antal, Prileszky Tádé, Pulszky Ágost, Rá­day Gedeon gr., ifj. Wahrm­ann Mór, Zichy Hen­rik gr. 2. külügyi albizottság: Andaházy Pál, Andrássy Gyula gr., Angelics Germán, Apáthy Ist­ván, Apponyi Albert gr., Bánffy Béla gróf, Bausz­­nern Guido, Csernátony Lajos, Fáik Miksa, Feste­­tich György gr., Haynald Lajos, Kármán Lajos, Ka­­zy János, Kussevics Szvetozár, Láng Lajos, Schla­uch Lőrincz, Szécsen Antal gr., Szilágyi Dezső, Vi­­zsolyi Gusztáv, Zichy Ferencz gr. 3. tengerészeti albizottság: Berényi Fe­­rencz gr., Dániel Ernő, Erdődy István, gr., Eszterházy István gr., Kará­csonyi Guido gr., Károlyi Gyula gr., Rudics József b., Voncina Iván, Zichy Ferr. Lajos gr. 4. pénzügyi albizottság: Bánffy Mik­lós gr., Bartolovics János, Bohus Zsigmond, Boross Bálint, Fröhlich Gusztáv, Harkányi Frigyes, Káro­lyi Sándor gr., Sváb Károly, Szlávy Olivér, Wodiá­­ner Albert b. 5. naplóbiráló albizottság : Andrássy „A HGNft TÁRCZÁJA. Zichy Mihály és Jókai. A minapában írtam Zichy Mihályról egy tár­­czaczikket, a­melyben igyekeztem (nem is kellett hozzá semmi erőzetes) oly melegen szólni Zichy­ és környezetéről, a­milyen melegen csak magyar művészről magyar író, s szíves házigazdájáról szíve­sen látott vendég szólhat. Czikkemet több tisztes­séges lap egész terjedelmében átvette, s igy elju­tott az még az orosz kiadókig is, kik kik közül épen az, a ki Lermontoffot Zichy Mihálylyal illustráltatja, ezért egész őszinte hálás köszönetét nyilvánítja Zi­­chyhez írt levelében. Annál nagyobb volt a bámulatom, mikor egy pesti német lapban sok idő múltával egyszerre csak azt olvasom, hogy ugyan ha­ragszik ám Zichy Mihály azért a czikkért, a­mit róla írtam, hogy az mind nem igaz, a­mi ott írva van, különösen neheztel pedig azért, a­mit Miss Maryról, a tanítványáról elmond­tam. Ez a német czikk még különben tisztességesen volt írva, s annálfogva én annak a helyreigazításait a »Hon«-ban azonnal közöltem; lehet, hogy a neveket nem jól jegyeztem meg, az adatokban emlé­kem hibázott, szívesen helyreigazítottam. A­mi miss Maryt illeti, ha ő semmi sem volna egyéb, mint házi kisasszony, ahhoz, hogy beszélgetés közben mi szókat ejtett el, senkinek semmi köze sem volna, de miss Mary kiváló művésznő, a­ki azzal a követeléssel áll a világ előtt, hogy észrevegyék, sőt többet mondok, eredeti jellem, a­ki költői tanulmá­nyozásra méltó , leírásomban az, a­mit mondott mint iron­icus gunyor, mint sardonicus esz­me s­z­­­k­r­a volt felhozva; hát ha még felemlítettem volna a nemzeti büszkeség fellobban­á­­sait nála, a­mikkel egynémely harczias hivatású vendég támadásait visszatromfolta! Egy szóval Miss Mary egy önálló önérzetes jellem, a­kinek szabadon nyilatkozó szelleme van, nem pedig egy mannequin egy festő atelierben, a­minek őt bókolói akarják be­mutatni. — Hanem hát ha akadnak durae capacita­­tis emberek, a­kik ezt nem értették meg, azoknak a kedvéért megtettem, hogy kinyilatkoztattam a »Hám­ban, miszerint a művésznő szavait úgy kell fem ven­ni, mint iróniát. Azt hittem, ezzel már most meg van nyugosztalva az egész ügy. Dehogy volt. Valami vidéki lapban megint csak előáll egy jámbor b irodalmi csiszlik, a­kinek az a mester­­sége, hogy más írónak a félredúlt csizmasarját hely­reigazítsa , újra nekem esik, de most már nem kímé­letesen, a­hogy a német reporter tette, hanem azzal a gorombasággal, a mi irányomban magyar főtárstól dukál s még egyszer meghazudtolja, a miket már én helyreigazítottam és kimagyaráztam. Ezt­­ tehette volna felőlem, én soha bele nem botlottam volna , de akkor fogja magát az én kedves kollégám, hirlapírói elnöktársam, a »Pesti Napló« szerkesztője, felszedi azt a vidéki lapban megjelent czikket s kiadja első helyen a saját lapjában, és bemutat engem még egy­szer, mint egy országos hazugot, a­ki egy világhírű magyar művészszel, a vendégszerető h­ifigazdával s egy fiatal miveit hölgygyel rágalmazó mésra gorom­­báskodom. Már m­ost hát én ennek az egész dolognak a megvilágítására kénytelennek érezem magamat köz­zétenni magának az érdekelt félnek, Zdhy Mihály­­naktekt. 15-én hozzám írt levelét, szóró-szóra : »Mélyen tisztelt uram! Elszigetelten és beborítva Zala sorától, én va­gyok az utolsó, a ki megtudja, hogy mi Somogy já­ratlan megyéjének legkisebb falujában lakom, hanem, hogy engem Helikonra szállásoltak. Újságot, nagyobb lelki nyugalmamra, én nem járatok, de íratja anyám a »Pester Zeitung«-ot, beküldi hozzám Saissy úr vagy Pázmándy barátom szívességből a »Gizette de Hon­griet.« Ezen lapok kivonatjaiból látón, a­mit egyéb­iránt a napról-napra szaporodó és valságos processzió alakban hozzámjáró látogatók számáról mintegy előre éreztem, hogy valami nagynak, valami fontosnak kel­lett történni. Olvasom németül, olvasom magyarul, hogy Jó­kai Mór rólam irt. Olvasom a nagy bbrossz ügyetlen kivonatokat is. Ugyan már hol láthatom ezt az ere­deti Jókai irta czikket? Elhozzák ezt is végtére, de csak a napokban. Ott látom milyen nagy barátsággal ajándékoz meg engem hazánk nagy írója. Az egész családi kör jelenlétében ünnepélyesen, a­mint az alkalom azt megkívánja, ol­vassuk e sz a czikket. Örömteljes meglepe­tés volt e czikk első benyomása, fogad­ja is ezért, habár elkésett, de őszinte, szívből eredt köszönetemet. No de már ilyen az ember : hiú és elégedetlen, azt hiszi, hogy Jókai, a­ki talán épen Mátyás diák valami szép tettét szedi még szebb versekbe, egy ilyen amolyan éhenhaló piktor életének adataira figyel: azt kívánja, hogy valami mellékes két színév, helyiség vagy ilyesmi pontossága megállítsa mester­tollát gyors rohamában. A nagy író nagybecsű figyel­mét csakis alázatos köszönettel kellett volna fo­gadnom. Parce mihi domine, peccavi. Megvallom, hogy néhány adatok nem azonos­ságát nemcsak én, hanem családom, a­ki ezeket igen jól ismeri, kiemeltük. Sajnáltam, hogy Ruprich barátomra, a ti­­ptika készítőjére a nagy író figyel­méből nem esett egy jótevő sugár, a szegény Maryra pedig az egész hét személyből álló fehérnép csata ráesett. No hiszen volt hadd el hadd. Megemlítendő, hogy családom tagjai körén kívül családunk részt­vevő jó barátai füleltek a czikk fölolvasására. Ezen résztvevő barátok körében találkozott egy olyan, a­ki észrevételeinket nyilvánosan rektifikálni jónak ta­lálta. A »Hon« is figyelemre méltatta ezen rektifi­­kácziót *). De azt, hogy ezen apróságokból még valami hosszú polémia is támadjon, ezt csakis P. J. ur köz­­benlötte okozhatta. Ezen igen szives ur, mint biz Isten elfelejtet­tem, milyen újság levelezője mutatta be magát. Egy amerikai ismerősünk is megjelent nálam. *) Ez volt a »N. P. Journsdf-b&D megjelent illadél­­mas un­kk­ — J.­ll. No most már vigan ment a feuilletonizálás ! meg­eredt az apró csata, Mary nélkülözhetetlen munkatársam és segédem. Nem igaz ! — De bsz igaz ! Hiszen a Deák­képemen is ő festette a gyertyatartókat meg a bok­rétákat. Jézus Mária ! majd ha megtudják azt is, hogy Mary rendezi és tisztítja a szindeszkámat, de az ecse­teimet is ő mossa ki, pedig ezt angyali türelemmel és lelkesüléssel, akkor aztán mi érdem marad nekem ? mivé leszek én? egy csúnya hollóvá, a­ki Styx A ...­­ és Mary tanítványának ragyogó pávatollaival czif­­rázza fel magát. P. J. úr jól írott és illő hangulatban tartott czikkét beküldötte nekem — ergo nem ő — hanem az ő czikkét felhasználó feuilletonisták csapnak ilyen lármát. A napilapok papírja nagyszabású, ezt coute, qui coute, valamivel tele kell tömni. — Dögvész, rabló- és öngyilkosságok, hála Isten gyéren vannak, de azért ritka madár egy Jókai-czikk. Hát elő vele, élő evvel az Ipolyi felejtett piktorral is, a ki ugyannyira feltolja magát a hazai közönség figyel­mébe és a ki erőnek erejével a magyar festők sorá­ban helyet akar usurpálni. Lehetséges és valószínű is, hogy én vagyok az első, a­ki önt, mélyen tisztelt uram ezen apró tollcsa­­tára figyelmeztetem.*) stb. Én pedig önt mélyen tisztelt uram, csak arra kérem, hogy az én kizárólag hálás érzel­meimről barátságos figyelméért legyen meggyőződve. Legmélyebb tisztelettel és a legbarátságosabb üdvözletekkel az én és családom, (Maryt is hozzászá­mítva,) részéről maradok Zichy Mihály. Én Zichy Mihálynak ezen geniálisan irt méltá­nyos és barátságos levele által teljesen igazolva érzem magamat a közönség előtt. S legyen felőle meggyő­*) Nagyon jó ! Tehát csakugyan azt hiszi rólam, hogy én sem olvasok újságot. J. M.­ződve, tisztelt barátom, hogy mind­az a meggyőző­dés, a­mit mint író és műértő, ő iránta, a mű­vész iránt tápláltam, ezen szívélyes levele nélkül sem változott volna egy hajszálnyit sem. Kompozí­­czióinak, illusztráczióinak s egyéb művészi alkotásai­nak mindenkor az elragadtatásig bámulója vagyok, azoknak még a hibái is kedvesebbek előttem, mint sok másoknak az átgondolt virtusai; a legutóbbi ké­pére pedig most is csak az az észrevételem, a­mi a búcsú kézszorítás melegében volt, hogy majd meglás­sa, menynyi ideig el fog azokon a csontokon rágódni a kritika! Sebaj az! Tömje be a kritika szá­ját, majd legközelebb szellemelevenített hússal. Miss Maryt, a művésznőt pedig nyugtassa meg, kérem, az iránt, hogy a­ki nyilvános pállyán halad, annak hozzá kell szoknia, hogy nézik és hallgatják, s hogy azokból, a­miket ő e rövid találkozás alatt mondott, ha valaki m­ist értett, mint finom sarcas­­must és iróniát, akkor az az olvasónak a hibája volt. Egyébiránt nem erről van ám szó, hanem egé­szen másról. Ezek a széldalok azt gondolják, hogy én akárhová utazom, azért teszem, hogy ott a jövő választásokra korteskedjem. Zalán voltam, Zichy Mihálynál, a­kit az ottani nép, mint atyját, úgy tisztel; ezt azt hiszik, nem tehettem egyé­bért, mint hogy ott Gáspár vagy Miklós, vagy nem tudom, ki ott a követ? az ellen korteskedjem, ő vele egyetértve. Ezért kell Zichy Mihályt (nem a­ művészt, hanem) a tabi földes­urat minden áron ös­z­­szeveszíteni Jókaival, (nem az íróval, hanem) a sza­badelvű párti szervező bizottság tagjával. Ez az ő hitük és vallásuk. Az isten áldja meg Gáspárt, Imrét és Miklós Pistát mind a két kezével! Csak so­ha nagyobb bajuk ne legyen a világon, mint a­mi­lyet Zichy Mihály meg Jókai csinálnak nekik egye­sült erővel! Hanem, hogy ehhez a szimpla manőverhez még a Pesti Napló is beszegődik,­­ azt igazán mondom, hogy restellem. Jókai Mór, Aladár gr., Döry Lajos b., Kazy János, Kemény Kálmán b., Kussevics Szvetozár, Rudics József b. 6. gazdasági albizottság: Dániel Er­nő, Eszterházy István gr., Wodiáner b. — A delegácziók holnapi ülésén előterjesztendő közös előirányzat az 1881 dik évre összesen 116.814,985 frt nyers szük­ségletet praeliminál, a­melyből levonva a fedezetet 3.337,540 frttal, 113.477,437 frt tiszta szükséglet marad és miután a vámbevételek csak 3.769,613 fo­rinttal vannak előirányozva, az összes fedezendő szükséglet 109.707,824 frtot tesz. Az összes fedezen­dő szükséglet-többlet az 1880-ra megszavazott ösz­­szegekkel szemben ennélfogva 9.776.472 frtot tesz ki. A külügyminisztériumra ép úgy mint 1880-ra 3,526.020 forint összes tiszta szükséglet, a hadsereg rendes szükségletére 4,055.117 forint, rendkívüli szük­ségletére 3,478.500 frt összesen 7,533.617 frt több­­szükséglet, a tengerészet rendes szükségletére 484.313 frt, rendkívüli szükségletére 693.048 frt összesen 1.177.361 frt szükséglet-többlet van előirá­nyozva úgy, hogy a hadügyminisztérium tiszta szük­séglet-többlete 8.710.978 frtra rúg. A közös pénzügy­minisztériumra 5959 frttal kevesebb, nyugdíjakra 40,900 írttal több és a közös számellenőrzésre 314 írttal kevesebb van praeliminálva, mint a mennyi 1880-ra engedélyeztetett.­­ A képviselőház igazságügyi bi­zottsága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében a múlt ülésszak végével félbeszakított működését a csődtörvényjavaslat folytatólagos tárgyalásával újból megkezdte. Tárgyalás alá került a javaslat II. részének 3. fejezete, mely a csődbiztosról, a tömeggondokról és a csődválasztmányról intézkedik. Igen élénk vita fejlődött a 93. §-nál, mely a csődbiztosi teendőket alternatíve bírósági tagra vagy közjegyzőre kívánja ruházni. Miután a javaslat ellen és mellett több oldalról nyomós okok hozattak fel, a bizottság többsége eltérőleg a javaslattól abban álla­podott meg, hogy csődbiztosi teendőkkel mindig bí­rói tag ruháztassék fel. A másik fontos kérdés a tömeggondnok kiren­delése volt. A javaslat rendszere szerint az ideigle­nes tömeggondnokot a csődbíróság nevezte volna ki a végleges tömeggondnok pedig a hitelezők választ­­tásának lett volna fentartandó. Ez ellenében a bi­zottság azon intézkedést fogadta el, hogy a tömeg­gondnokot a bíróság a csődnyitás alkalmával végle­gesen, és­pedig a saját hatósági területén, gyakorló ügyvédek sorából nevezi ki. Miután e megállpodáshoz képest a hitelezők választására vonatkozó intézkedéssek feleslegesek let­tek, a javaslat 98. §-a kihagyatott. A javaslat többi §§-ai bezárólag a 111. §-ig lényegtelen módosításokkal elfogadtattak. Ezzel a bizottság a javaslat 3. fejezetének tár­gyalását befejezte. A legközelebbi, okt. 20-án tartandó ülésen a tömeg zár alá vételére és leltározására vonatkozó in­tézkedés fog tárgyaltatni.­­ A háziiparoktatás ügyében ma délelőtt a kereskedelmi minisztériumban Matlekovics Sándor államtitkár elnöklete alatt értekezlet volt, melyben a kereskedelmi minisztérium részéről N­é­­meth miniszteri tanácsos, H­e­r­i­c­h és G­r­u­in osztálytanácsosok, a közoktatásügyi minisztérium ré­széről pedig B­u­z­o­g­á­n­y miniszteri titkár vettek részt. A háziipar fontos ügyének beható megvitatása után határozatkép a következők mondattak ki : 1. Dolgoztassák ki áttekinthető összeállítás az e téren eddig történtekről, nevezetesen a nőipariskolák tan­műhelyeinek számáról, továbbá arról, hogy a kor­mány eddigelé mily összegekkel támogatta a házi­ipart, és hogy a minisztérium az egyes tanintézetek­kel szemben mennyi időre kötelezte magát ezen támogatásra. 2. Határoztassék meg az e tárgyra vonatkozó teendők iránt a közoktatásügyi és keres­kedelmi minisztériumok közötti viszony. 3. Alakít­tassák az egyöntetű eljárás lehetővé tétele érdekében egy a kereskedelmi és közoktatásügyi minisztériumok, valamint az egyes érdekelt testületek és kamarák képviselőiből és kiváló szakférfiakból álló központi kö­zeg, illetőleg iparszakoktatási­ tanács. Az ezen pontoza­­tokra vonatkozó előterjesztések most már ki fognak dolgoztatni a kereskedelmi minisztérium kebelében. — Philippovich báró táborszernagy ha­tárőrvidéki parancsnok, miután a miniszterelnökkel pénz- és kereskedelemügyi miniszterekkel az utóbbi napok folyamában ismételten értekezett azon módo­zatok megállapítása iránt, melyek mellett a határ­őrvidék bekebelezése foganatosítandó volna; ma visz­­szautazott Zágrábba. — A bolgár fejedelemnek a szerb fő­­városba való érkezése — mint a Berjeg írja — arra a reményre jogosít fel, hogy megveti alapját két nép szoros közeledésének és megerősíti kölcsönös viszo­nyukat úgy annyira, hogy segedelmével az európai szárazföldnek minden megrázkódtatása nélkül köny­­nyen lesz elérhető a keleti problémának békés megol­dása. E probléma megoldásának kulcsa a balkáni keresztyének kezében van , sőt maga Angolország is e meggyőződésre jutott, tehát minél szorosabban tö­mörülnek össze, minél inkább egyetértők lesznek tet­teik­ és törekvésükben, annál biztosabban és hama­rább valósul meg az Európától számukra kijelölt feladat. Ebből a szempontból véve a dolgot, — végzi nevezett lap — mi oroszok a bolgár lapokkal egye­temben csak szívből üdvözölhetjük a bolgár fejede­lemnek Szerbia székhelyére való megérkezését.« — Berlinből, megbízható forrásból azt a nevezetes tudósítást közük a »P. Ll.«-al, hogy a né­met kormány elhatározta, miszerint nem fog többé részt venni a hatalmak közös rendszabályaiban a porta ellen s Gladstonet nem fogja tovább követni útjain. Németország, Ausztria-Magyar­­szág és Francziaország elhatározták, hogy Kele­ten a status quo békés politikájához fognak ragaszkodni se három hatalom nem fogja támogatni Görögország messze menő köve­teléseit.­­ A karmeliták és barnabiták ki­űzetését Parisból tegnapelőtt reggel Clé­ment és Dulac rendőr­biztosok, kik a jezsuitákat is kiűzték, egészen váratlanul vitték végbe. Hírlapíró nem volt jelen s a tiltakozás végett kiküldött Riant községi tanácsos is későn érkezett Midőn a biztosok a karmeliták kápolnájába léptek a rue de Pompe-ban, az oltár előtt misemondó papot találtak ornátusban, ki azonnal el akart szaladni, hogy társait tudósítsa a rendőrség megérkezéséről. A biztos azonban útjába állt s kérte őt, misézzen tovább. Midőn a pap bevé­gezte miséjét, Clément biztos igy szólt hozzá: »Vezessen engem a törvény nevében főnökéhez.« A pap némán vezette a rendőrséget Albert atya főnök elé, a­ki ezt mondta: »Nem lepnek meg minket, mert különben elbarrikádoztuk volna magunkat és ellen­állhattunk volna.«Clément erre felolvasta a belga Szaniszló atyának és a spanyol Illés atyának a kiutasító rendeletet, mely szerint ezeknek 24 óra alatt kell elhagyniuk Francziaországot. A többi pa­pok czelláikba mentek, összecsomgolták holmijokat, vártak, mig u. n.­­erőszakot alkalmaznak, vagyis vállaikat megérintik. Az ajtó küszöbénél gyűltek össze, hol a rendőrség megérintette vállaikat s azután egy készen tartott kocsiba szálltak, mely őket a pa­pok által megnevezett helyre vitte. Egyikök a madri­di herczegnőhez szállt. A biztosok ezalatt a lepecsételéshez fogtak. »Ez a házi jog megsértése« szólt Albert prior. »Téved, — válaszolt Dulac biztos — ez a rendeletek végrehajtása.« Két beteg visszamarad. Később kons­­tatáltatott, hogy a pátereket abban a pillanatban lepték meg, midőn tanácskoztak, hogyan gyakorol­janak ellenállást Különben Albert prior­e sza­vakkal mondott köszönetet: »köszönöm az udvarias­ságot, hogy a legudvariasabb biztosokat küldték nekünk.« A barnabiták házában Clément és Dulac 7 órakor jelentek meg. Itt 5 pap volt és a prior. Négy közülök olasz, kik az olasz nagykövet­ségtől kértek tanácsot, mely azt javasolta nekik, te­gyenek a törvény szerint. A páterek aláírták a rendeletet, mely őket Francziaországból kiutasítja. A prior a ház őrizetére visszamaradt, mire a biztosok az ajtókat lepecsétel­ték. E pillanatban előre rohant Riant kiabálva és tiltakozva: »Nem lesznek mindig büntető miniszte­reink!« »Ezt ön nekem már a jezsuiták kiűzetésénél mondta«, válaszolt Dulac biztos. •­ »Nevezze meg nekem a rendőrök neveit, kik önnek segítettek«, kö­vetelte Riant. — »Ezt nem mondom meg önnek, vála­szolt Dulac, de felszólítom önt, távozzék. Midőn Riant tovább is tiltakozott, egyszerűen kiutasit­­tatott. Bordeauxban a rendőrség a mise alatt érkezett, melynek bevégezte után a kápolna kiüríttetett. A prior lakásához vezető ajtót fel kellett törni. Itt tanácskozást tartottak. Az egyes czellákhoz vezető ajtókat is erővel kellett feltörni. Feltűnő, hogy min­den konventben vannak beteg páterek. A rendeletek végrehajtása tegnapelőtt 13 megyében ment végbe. Egyesekben a bírák leköszöntek. A nép mindenütt nyugodtan viselte magát vagy a kormányt éltette. G­u­i­b­e­r­t párisi érsek Constans minisz­terhez f. kó 7-én fenyegető levelet intézett, melyben sajnálatának ad kifejezést, hogy F­r­e­y­c­i­n­e­t, ki ta­pasztalás és gondolkodás által megvilágosítva, az egyházi viszályoknak véget akart vetni, kénytelen volt leköszönni. Az érsek ezután ecseteli levélben a rendeletek keletkezését. A rendeletek — úgymond — visszhanghoz ha­sonlítanak a múlt időből. Napirendre térhet-e a kor­mány a bírói lemondások és más tüntetések fölött? Ezután felsorolja az érsek a veszteségeket, melyeket Francziaország a kongregácziók feloszlatása által fog szenvedni. Francziaország vesztene tekintélyéből, ha a fokföldi, khinai, abessziniai sat. misszióknak be kellene szüntetniük tevékenységüket. A kormány és a kamara nem csalhatatlanok. A történelem elég sok tévedést mutat fel, melyeket ki kellett javítani. A kormány azt a hitet fogja ébreszteni, hogy az egyház és a köztársaság ellentétet képeznek; attól a naptól kezdve, melyen ez a meggyőződés utat tör magának, a vallásnak sokat fog kelleni szenvedni, de azért nem megy tönkre; a köztársaság magán­súlyos sebe­ket fog ütni, mert Francziaország a keresztény Euró­pa közepett nem fog akarni úgy állni, mint egy isten és vallás nélküli nemzet. A képviselőház pénzügyi bizottságából. A bizottság ma d. e. 10 órakor Szontagh Pál (nógr.) elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalás alá vette a közmunka és közlekedési mi­nisztérium költségvetését. A kormány részéről jelen voltak: Er­d­é­dy Pál közlekedési miniszter, S­z­a­p­á­r­y Gyula gróf pénzügyminiszter, Hieronimy közi. min. állam­titkár, Takács minisztertanácsos és a távirda fő­igazgatója, Gervay a posta főigazgatója, Hil­bert pénzügyi főtanácsos. Dániel Ernő előadó a tárc­a költségvetését terjesztvén elő, jelzi azon átalakításokat, melyek a jövő évre az eddigi beosztástól eltérnek, és melyek részint a vasúti és hajózási felügyelőség átalakítása, részint a posta és távirda átvétele alkalmából eszkö­zöltettek. Ajánlja a költségvetést a részletes vita alap­jául való elfogadásra. Erdődy miniszter az átalakításokra vonatko­zólag utal részint a képviselőház által hozott határo­zatokra, a köz­­hajtásra és a tapasztalat által kije­lölt czélszerűségre. Ilyen czélszerű intézkedés volt, hogy mindazon hajózási, vasúti és tanifa ügyek, melyek eddig részben a felügyelőségnél végeztettek, most egyenesen a központba vonattak s a hatáskö­rök szabályoztattak. A műszaki tantács szervezésére igen nyomós indokul szolgál azon körülmény, hogy a főfelügyelőség által saját hatáskörében összeállí­tott tervezetet felül­vizsgálni és a kivitelbe vágó ne­­talánt változtatásokat meghatározni egyedül a mi­niszternek magának igen nagy felelősséggel járó gon­dot okozott, ezért szükséges volt szakértő erőkből egy ilyen műszaki tanácsot szervezni. Hegedűs Sándor a tett intézkedéseket és sza­bályszerű elkülönítéseket részint czélszerűség, részint a ház határozata által indokoltnak tartja,a főfelügyelő­ség jelenlegi szervezését és feladatát tekintve, azt

Next