A Hon, 1880. november (18. évfolyam, 287-315. szám)
1880-11-08 / 293. szám
293. szám. IMk évfolyam. Esti kiadás. Í^íBaBBÍBggÉhBÉMBBBMWBBíMBIÍMI3íBBÍwígiBaMBgW»l'fflTffWfHbfaytfiJ8nflHJM8gaPBBÍÍBB Bsierbenátési Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap sietelmi részét illető minden közlemény 6 szerkesztőséghez intézendő. Bérme illetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. HIlUlETlNr.Házintugy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok- tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1880. Hétfő, november 8. Kiadó'hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt t k hónapra 8 M 3 hónapra • 6 m 3 hónapra . • • ................................... , 13 . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ....... 1 . Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg*kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min* nenkor a hó első napjától számíttatok. Budapest, november 8. A képviselőház ma a horvát kiegyezés tárgyalásával foglalkozott. Elsőnek Fáik Miksa beszélt, ki mint előadó szabatos és érdekkel hallgatott, beszédben adta elő az egyezmény természetét és jelentőségét. Utána Poy Mihály beszélt, az egyezmény ellen, sok rekrimináczióval és kitéréssel. Tisza Kálmán hatásosan s tetszés mellett utasította e beszédet vissza. Az ülés további szónokai voltak : Eötvös Károly, Helfy Ignácz, Iványi Dániel. Falk előadó pár rövid megjegyzése után a javaslat átalánosságban elfogadtatott s erre megkezdték a részletes tárgyalást, melyben a javaslat vita nélkül változatlanul elfogadtatott. Az osztrák főrendiház alkotmányhű tagjai tegnp Bécsben magánjellegű értekezletet tartottak, melyben a főrendiháznak Bécsben tartózkodó ezen pártbeli tagjai vettek részt. Megbeszélték az egész momentán helyzetet s igy szóbajött a Bécsben tervezett alkotmányhű országos pártgyülés is, melylyel szemben a főrendi urak rokonszenves állást foglaltak el, de anélkül, hogy e tekintetben határozatot hoztak volna , mit is akkorra halasztottak, mikor a pártgyülésekbe terjesztendő rezolucziók ismeretesek lesznek, melyek aztán dehat diszkusszió és végleges megállapodás tárgyát fogják képezhetni. A Törökországból újabban érkezett politikai tudósításokat a következőkben foglaljuk egybe : A porta a drinápolyi kormányzóságba 10,000 főnyi katonaságot küldött, mely a drinápoly-hermanlii vasút hosszában fog fölállíttatni. Minthogy Görögország nyakra-főre fegyverkezik, a porta is elhatározta, hogy megteszi ez irányban a kellő lépéseket s e végből az epirusi csapatok fővezéréül, az albán származású Abeddin pasát, volt külügyminisztert, jelölte ki. A görög csapatok elszállítása Euboea szigetéről a laricai táborba már megkezdődött. Ez a pasa otthagyta már az alkudozások sikertelen terét s a porta parancsából Szalonikiba utazott. Most hát Dervis pasa vette át a vezérlőszerepet, ki az albán vezérekkel alkudozott is Dulcigno fölött. — A képviselőháznak a vallás- és tanulmányi alapok jogi természetének megvizsgálására kiküldött bizottsága, jövő hétfőn, azaz november 15-én délután 5 órakor a képviselőházban ülést tart. Az országház. Indokolás az állandó országház építéséről szóló törvényjavaslathoz. A képviselőház folyó évi miliczius 8-án 3182. szám alatt kelt határozatával oda utasította a kormányt, hogy egy országház építése tervének előkészítésével foglalkozzék. A kormány ezen utasításnak annál inkább sietett eleget tenni, mert maga részéről is időszerűnek, sőt majdnem halaszthatlannak tartja, hogy az állandó országház építése iránt intézkedések tétessenek. Feleslegesnek tartom az országgyűlés jelenlegi elhelyezésének czélszerűtlen és kényelmetlen voltára rámutatni, mert ezt az. országgyűlés maga legjobban érzi, s csakis azon körülményre vagyok bátor a tisztelt ház figyelmét felhívni, hogy a jelenlegi képviselőház, mint tudva van, csak ideiglenes használatra készült, s azon idő, melynek tartamára ezen épületnek mostani czélra való használása kilátásba vétetett, már több év előtt letelt, s így már közbiztossági szempontból is nagyon kívánatos, hogy az ország törvényhozó testülete mielőbb megfelelőbb módon elhelyeztessék, 8 e czésből egy czélszerűen berendezett, az igényeknek teljesen megfelelő, 8 az országgyűlés mindkét házát befogadó állandó országház építtessék. Figyelembe veendő az is, hogy habár az emelendő országház az ország anyagi erejéhez képest egyszerűbben építtetik , annak mégis arányaira és alakjára nézve emlékszerűnek kell lennie, úgy, hogy fölépítése múlhatanul több időbe fog kerülni; s így, ha az építés iránti intézkedések azonnal megtörténnek is, mindesetre több év fog eltelni, míg az országgyűlés az új helyiségekbe átköltözködhetik. Az első megoldandó kérdés : hogy hová építtessék az állandó országház ? Midőn a múlt évtized elején a főváros elrendezési terve megállapíttatott, a Lipótváros, különösen annak Duna-melléki része lett azon városrészül kijelölve, hová az állandó országház s egyéb közhivatalok számára emelendő épületek elhelyezendők lennének, míg a város alsó, a Ferenczváros felé eső része, a gyáripar és kereskedelem czéljaira szükséges építmények számára lett fentartva, a minthogy a vámház is tényleg oda építtetett s ott épülnek az áruraktárak és a teherpályaudvar. Ámbár e szerint már némileg rá volt mutatva azon helyre, mely az állandó országház épülete számára választandó, a kormány mindamellett szükségesnek tartotta figyelmét a város egyéb részeire is kiterjeszteni s megfontolni minden kombinácziót, mely az országház elhelyezése szempontjából ajánlatosnak mutatkoznék. A fővárosi közmunkák tanácsa utján tett puhatolások szerint e részben főleg a következő 4 telektömb jöhetne kérdésbe u. m.: a) a felső Dunaparton, a Lipótvárosban fekvő úgynevezett Tömőtér. Ezen telekcsoport 4410 □ ös területttel bir, az államkincstárnak képezi tulajdonát, körülbelüli értéke 227,500 frt. A Dunára néz, mind a négy oldalról utczákkal van környezve és a Dunaparton parkok fognak előtte elterülni ; b) a Károly-kaszárnyának a belső körútra néző telekcsoportja. Ez a telek 5445 □ ös területtel bir; a katonai kincstár tulajdona; terheli körülbelül 20 évi bérszerződés értéke: 2.804.480 frt. c) a belső körút és Erzsébet-tér, másrészt pedig a Deák-tér és Marokkó utcza által határolt telektömb. E telek területe 2788 öl, és 586 magánbirtokos tulajdonát képezi; értéke körülbelül 1.837.570 frt. Előnye az Erzsébet téri sétány, hátránya, hogy 3 oldalról zajos utczákra nyílik, és önmagában a kérdéses czélra kicsiny ; d) a kegyesrendiek telke az alsó Dunaparton, a régi városházzal szemben. Térfogata 2072 □ öl, a kegyes rendi szerzet tulajdona, értéke 1.267,300 I frt. Hátránya, hogy mind a négy oldalról zajos utczákra nyílik és igen kicsiny. A fővárosi közmunkák tanácsa maga részéről s határozottan az első helyen említett telektömböt, t. i. a Tömőtért ajánlja az országház elhelyezésére, s valójban a körülmények megfontolása után a választás, alig eshetik másra, mint ezen telektömbre. Ezen telektömb ugyanis — mint említve volt , egészen szabadon áll — négy elég nyugalmas utcza által van határolva — szabad kilátással bir a Dunára, s azonkívül egyik oldalán park fog elterülni — mely szintén üdülést és fás levegőt fog szolgáltatni. így tehát ezen telek úgy kényelmi és egészségi tekintetben, mint a nyugodtabb munkálkodtatás szempontjából minden igénynek megfelel, mig az elősorolt többi telektömbök a város belsejében és zajos városrészekben feküdvén — az imént említett előnyökkel nem bírnak s e mellett a c) és d) alatt felsorolt telkek a szóban levő czélra alig lennének elégségesek. Azon előnyöknél fogva, melyeket ily rendeltetésű épületeknél a folyó mentén való fekvés nyújt, más államok fővárosaiban is a törvényhozótestületek számára szánt épületeket a folyók mellé igyekeztek elhelyezni, mint Londonban, Párisban stb. De ha már a most említett körülményeknél fogva is a tömetéri telek a szóban forgó czélra legalkalmasabbnak mutatkozik, annak előnyössége pénzügyi szempontból annyira szembeötlő, hogy a kormány, figyelemmel különösen az ország anyagi erejére is, minden habozás nélkül, az állandó országház elhelyezésére ezen telket vétte javaslatba hozandónak. Míg ugyanis a tömőtéri telek körülbelül 220— 230,000 frtért megszerezhető, az elősorolt többi teleknek megvételére vagy kisajátítására legalább P/a—2 millió forint, sőt valószinüleg annál több is kivántatnék, és igy azon összeggel, meylyel a b)—d) alatt említett telektömböknél csupán a puszta telek volna megszerezhető, a Tömőtéren már az építési kölségeknek is egy tetemes része fedezve lenne. A Tömőtér környéke mostanában meglehetősen elhagyott, de ha az állandó országháziak odaépítése elhatároztatnék, nagyon valószínű, hogy akkorra, mire az országház elkészül, a mostan elhagyott puszta telkeken díszes házsorok fognának emelkedni, annyival is inkább, amennyiben ez esetben ezen vidékre egy-két kormányhivatalt is el lehetne helyezni. Az országháznak a Tömös térre való építésének tehát ma azon közvetett előnye is lenne, hogy a Rudolf-rakpart és Margithíd közti telkek, melyek részben az állam tulajdonát képezik, gyorsabban és előnyösebb feltételek mellett értékesíttethetnének. A minisztérium ennélfogva a törvényjavaslat 1-fő §-ában az állandó országház építésére a Tömőtért hozta javaslatba, amennyiben azonban az országgyűlés bölcsessége mást határozna, s alkalmas telek túlságos pénzügyi áldozatok nélkül más helyen megszerezhető lenne, a minisztérium e részbeni javaslatához nem kíván föltétlenül ragaszkodni. A benyújtott törvényjavaslat folytán meghatároztatván a hely, amelyre az állandó országház építendő, a minisztérium feladatává tétetnék (2. §.) elkészíttetni az építési terveket, melyek végleges jóváhagyás végett annak idejében az országgyűlésnek bemutatandók lesznek. A 3-ik §-ban a minisztériumnak felhatalmazás adatnék, hogy a tervek elkészítéséből felmerülő költségeket, melyek körülbelül 15.000 írtra számíthatók, póthitel útján fedezhesse. Az előadottak alapján bátor vagyok az állandó országház építéséről szóló törvényjavaslatot a tisztelt országgyűlésnek tiszteletteljesen ajánlani. Budapesten, 1880. évi november hó 6-án. Tisza Kálmán s. k., miniszterelnök, Országgyűlés. A képviselőház ülése november 8-án d. e. 10 órakor. Elnök : Pécsy Tamás, jegyző Antal Gyula. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Ordódy Pál, Remény Gábr b., Pauter Tivadar, Trefort Ágost, Orczy Béla b. Baross Gábor jegyző olvassa a múlt ülés jegyzőkönyvét, mely észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutja : Simonyi Ernő országgyűlési képviselő levelét, mely szerint egészsége helyreállítása tekintetéből 1881. évi áprilió végéig a távozásra engedélyt kér. (Megadatik); továbbá: Hajdúmegye közönségének felterjesztését, melyben a magyar állam eszméje vagy az ezt kifejező jelvények megsértőinek a felségsértéshez viszonyított büntetéssel leendő fenyítése iránt törvényes intézkedés tételét kéri. A kérvény a bizottságnak adatik ki. Kazy János a gazdasági bizottság előadója, bemutatja a folyó és múlt havi előirányzatot s azt elfogadásra ajánlja, továbbá a szeptember s október havi pénztárkimutatást, melynek tárgyalása a legközelebbi ülés napirendjére tűzetik ki. Következik a napirend: a Horvát-Szalvon- Dalmátországokkal megújítandó pénzügyi egyezmény ügyében kiküldött országos bizottság jelentésének tárgyalása. Következik Fálk Miksa beszéde melyet reggeli lapunkban közlünk. Poltt Mihály szól először a jelentéshez. Kijelenti, hogy Horvátország viszonya Magyarországhoz olyan sajátságos, amilyen Európában több nem létezik. És e sajátságos viszony magyarázata a történelmi kifejlődésben keresendő, s azt mutatja, hogy az uralkodófaj a hódítás után nem volt elég erős a kisebb népeket assimilálni, Horvátország függetlensége és önnállósága fenmaradt, s ezt meg is tudta védeni. Midőn ez megtámadtatott, fel tudott a mellett lépni. A jelen kiegyezés Horvátországnak nem kiegyezés. Itt, e házban azt hiszik, hogy abban az előny Horvátországnak van adva, de a horvátok épen az ellenkezőről vannak meggyőződve. 1867-ig a viszony más volt, de az Ausztriával való kiegyezés után Magyarország nem viseltetett rokonszenvvel Horvátországhoz. A Horvátországgal kötött kiegyezést illúziónak mondja, szóló, s bár a horvát nemzeti párt a horvát kormányt kezébe vette, a viszonyok nem változtak. Ez a jelen pénzügyi kiegyezés is káros Horvátországra. Azzal vádolja a kormányt, hogy ott, ahol Magyarország és Horvátország érdekei összeütköznek, a horvát érdek mindig elejtetik a képviselőházban,a kormány többsége miatt nem lát szóló garancziát jogai fentartására nézve, s ez az oka, hogy Horvátországban az ellenszenv Magyarország iránt folyton nő. Hivatkozik szóló arra, hogy Magyarország a kiegyezési törvényt nem tartotta meg pl. a magyar nyelv van behozva ma Horvátországban hivatalosan ! (Derültség.). Nem tartja sem szükségesnek a magyar nyelvű iskolákat és magyar tanfolyamot, mert ha a horvát hivatalnoknak vagy bárkinek szüksége van a magyar nyelvre, azt erőszak nélkül is megtanulja; sem czélszerűnek, mert ingerültséget idéz elő az országban. A horvátok jelenlegi aggodalma a magyar kormány czéljai iránt csak akkor oszlik el, s akkor fogják ott elhinni, hogy a kormány csakugyan megtartja a kiegyezési törvényt, ha a báni hivatal teljesen függetleníttetik. Ezután a határőrvidékek viszonyáról nyilatkozik. Ezeknek jelenlegi állását, katonai közigazgatását abnormisnak mondja s megszüntetését elkerülhetlennek tartja. A határőrvidékek ígért bekebelezése nagy horderével bir, s a horvát országgyűlés is uj képet fog nyerni a szerb elem beolvadásával. Itt fejtegeti a horvátok és szerbek közötti viszonyt, amely az okkupáczió alkalmával is élénken nyilvánult. Ebből kifolyólag kiterjeszkedik a dunai konfoederáció eszméjére s a keleti kérdésre. Beszél a keleti szlávok jövőjéről, s végül kijelenti, hogy a kiegyezést nem fogadhatja el. Tisza Kálmán miniszterelnök : Előttem szóló képviselő úrnak hosszú beszédjére igen röviden akarok válaszolni. (Halljuk !) Figyelmeztetni akarom, hogy itt csak a pénzügyi egyezség megnyitásról van szó, nem pedig a szlávok jövőjéről, keleteti kérdésről, a Dunai konfoederáczióról. (Úgy van jobbról.) Nem tagadom, hogy az előttem szólott képviselő úrnak ezen tárgyhoz nem tartozó értekezéseit érdekkel hallgattam, különösen érdekkel azt, amit a keleti kérdés megoldása módozatairól, ennek az osztrák-magyar monarchiára való beírásáról mondott, mert hiszen a tárgy olyan, hogy felőle minden vélemény érdekes; pl. én a napokban ugyanezen tárgyról egy lipcsei fakfabrikánstól vett levelet is igen nagy érdekkel olvastam. De ezen tárgyhoz ezen fejtegetések nem tartoznak. A t. képviselő úr először megmagyarázza, hogy minő ellentétek vannak Horvátország és Magyarország közt, hogy milyen ellentétek vannak a horvátok és szerbek közt. Magyarázatának egész alapja ellentések kimutatása s a közreműködésre a törvény és jól felfogott érdekek által utalt népfajok közt, egész érvelése tehát csakis oda látszik czélozni, hogy alapot vessen azon jóslatának, hogy minden másnak romjai felett övék a jövő. Én tehát azon meggyőződésben vagyok, hogy különbözés nélkül minden népfajnak van jövője, amely beletalálja magát helyzetébe, amely nem akar magának mások viszonyain jövőt teremteni, de legyen meggyőződve a képviselő úr, hogy azon törekvéseknek, amelyet most itt fejtegetett, mely a különféle néptörzsek ellenséges indulataira van alapítva, perczei lehetnek, de jövendője nincs. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) De t. képviselőház, nem lehet szándékom most, midőn egyszerűen ezen pénzügyi kiegyezésről van szó, mindazokra, amiket a képviselő úr elmondott, reflektálni és csakis egypár szót kívánok megjegyezni arra, amikor egyenesen törvény meg nem tarást emleget, mert a törvény meg nem tartásának kódját olyannak tartom, amelyre, hogy ha nem is kapcsolatban a napirenddel hozatott fel, pár szóval reflektálni szükséges. Biztosíthatom a 1. képviselőházat, hogy ami jogot Horvát-Szlavónországokban a kiegyezési törvény a horvát nyelvnek ad, azt erupulosusan megtartottuk, de én sohasem értelmeztem, és nem fogom azt a törvényt úgy értelmezni, hogy azt jelentse, hogy a magyar nyelv pedig ki van tiltva Horvátországból. (Élénk helyeslés.) Ezt a törvény nem mondja, nem mondhatja és nem fog találni magyar embert, a képviselő úr, aki ama törvénynek ezen magyarázatát elfogadja. (Helyeslés.) Azt nem tagadhatja a képviselő úr sem, hogy a pénzügyi hivatalnokok közös hivatalnokai Szent István birodalmának; ha tehát közös hivatalnokai, akkor, míg egyfelől törvényes kötelességük tudni Horvátország nyelvét, ha ott vannak és érintkeznek horvát nyelven horvát közegekkel, másfelől meg lehet kívánni azt, hogy értsék az ország nyelvét is, de mindenekfölött épen azon horvát hivatalnokoknak saját érdekökben fekszik, hogy mód adassák nekik megtanulni a magyar birodalom nyelvét is, hogy esetleg ezen közös hivatalnoki testületben előbbre, magasabb fokra is mehessenek, mint amennyire mennének, ha csak Horvátországra volnának képesítve. (Helyeslés.) Mit tett tehát a pénzügyminiszter ? Miután nem akarom fejtegetni, miért, Zágrábban tartatik ugyan fenn egyetem,de azon magyar nyelv rendszeres tanításáról gondoskodva nem volt: gondoskodott arról, hogy a Horvátországban alkalmazott azon közös hivatalnokik, kik önként akarják, megtanulhassák a magyar nyelvet. (Helyeslés.) No, már kérem, ez nem nagy politikai kérdés; ez itt a gyakorlati élet kérdése, és én mondom azt, hogy bár a dolognak olyan modorban odaállításával, mint a képviselő úr tette, abból politikai vagy nemzeti kérdést csinálni akarni. Egyébiránt épen azért, mert az egyedüli czél az volt, amit mondottam, és azt hiszem, hogy az teljesen helyes és jogos volt, — igenis, amely percben nem látszólagosan, de valósággal gondoskodva lesz arról, hogy a zágrábi egyetemen megtanulhasson magyarul az, aki meg akar tanulni, ezen tanfolyam meg fog szüntettetni, mert a czél, melyet szem előtt tartottunk Horvátországgal szemben, teljesen jogos és mert nem lehet célunk az, hogy hiábavaló költségeket okozzunk saját hivatalnokainknak. A másik, amit egészen szó nélkül nem hagyhatok, az, hogy a képviselő úr azt mondta, hogy Horvátországnak nincs, nem volt és nem lesz garanciája arra nézve, hogy a törvények meg fognak tartatni, mert hisz hiába vannak itt a magyar országgyűlésben, ha a magyar kormány megsérti a törvényt, biztosak lehetnek benne, hogy itt a többség helyeselni fogja eljárását. Én nem tudom, hogy a t. képviselő úr honnan veszi azon állítását, de azt ma sem állítom, hogy törvénysértést a magyar országgyűlés többsége Horvátország viszonyában épen úgy nem fog tűrni, mint bármely más kérdésben. (Polit ellentmond.) Tessék képviselő úrnak, kit én csendesen hallgattam végig, e házban szétnézni, és azt fogja látni, hogy bármiképen álljanak is a pártarányok itt a házban, azon intézkedésekre nézve, melyeket ő megtámad, egyaránt elismerik, miszerint a kormánynak igaza van. (ügy van!) De nagy különbség van a közt, hogy mi valóban törvénysértés és mit állít a t. képviselő úr törvénysértésnek. Azáltal, hogy a képviselő úr mondja, hogy ez vagy amaz törvénysértés, az még nem mindenkor mondható annak, sőt nagy a valószínűség, hogy épen azon esetben, midőn ő mond valamit törvénysértésnek, a törvény megtartatott. (Derültség.) Ami már magát a dolgot illeti, a képviselő úr fejtegette, hogy mennyire nem fogadható el ezen pénzügyi egyezmény Horvátországra nézve. Teljesen joga van a képviselő úrnak ezt hinni, de én mégis azt hiszem, hogy Horvátország szempontjából elfogadható-e, a felett a horvát országgyűlés van hivatva nyilatkozni. A horvát országgyűlés igen nagy többsége elfogadta, a horvát országgyűlés nagy többsége Horvátországra nézve károsnak nem tartotta ezen pénzügyi egyezményt. Nem tudom, van-e mandátuma a t. képviselő úrnak, hogy azon Horvátországgal szemben, mely ünnepélyesen nyilatkozott, épen mint Horvátországnak ügyvédje szerepeljen az ellenkezőre nézve .Élénk derültség. Én, igen te bát, igenis azt mondom, hogy ezen kiegyezés Horvátországra nézve előnyös. De azért, mert én előnyösnek tartom, az nem ok arra, hogy Magyarország szempontjából elfogadhatónak ne tartsam. (Helyeslés.) Még azt is merem mondani, hogy igenis, nagy anyagi áldozattal jár Magyarország részéről, de midőn ezt mondom, az ismét nem ok arra, hogy azt elfogadhatónak magyar szempontból ne tartsam. Azt hiszem, a feladat az, lehetővé tenni Horvátországnak is fejlődését a magyar szent korona alatt. Ezen czél, ennek lehetővé tétele politikailag teljesen indokolttá teszi, hogy azon fél, mely ha nem gazdag is, mégis gazdagabb a másiknál, segítse ezt is azért, hogy együtt mindketten boldogulhassanak. Ezen szempontból ajánlom a kiegyezés elfogadását (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Eötvös Károly legelőször is azt jegyzi meg, hogy Polttnak, mint magyar országgyűlési képviselőnek, anélkül, hogy arra bárkitől mandátumot kért volna, joga van nézeteit pro vagy contra nyilvánítni. Ő, mikor a törvényjavaslatot visszautasítja, szintén nem kér rá mandátumot senkitől. A törvényjavaslat visszautasítására magának az előadónak beszédéből olyatén hatalmas érveket hallott, hogy azok magukban elégségesek lennének szavazata okadatolására. Maga az előadó elismerte, hogy e szerződés Magyarországtól újabb áldozatokat követel, reánk újabb terheket hárít és így csak természetes, hogy ő nem fogadja el. De mikor a tőlünk követelt áldozatokról beszél, nem állítja ezt, hogy azok Horvátország javára történnek. Nemez áldozatokat viseli Magyarország nagyrészben, viseli Horvátország kisebb részben egy államrendszer javára, mely mind a kettőnket siet. Illusióról szólt Polyt, melyben a magyarok ingatják magukat a részt, hogy ott van magyar rokonszenv; ő nem ringatózott ez illusióban s nem is fog soha, mert nagyon tudja, hogy Horvátországon most állandóbb az elkeseredés Magyarország ellen, mint volt 1848 — 1849-ben. Nézete szerint ezt az okozza, hogy a horvát rész közt a pauperizmust a magyar fiskális politika terjeszti. A nép érdekei iránt kíméletlen, jólétével nem törődő, anyagi viszonyait megrontó e politika egészében a magyar eszme ellen zúdítja a népet, pedig a magyar nép ártatlan e rendszerben, s ép úgy szeretné megszüntetni ett, mint itt. S ép mert azok, kik elfogadják e szerződést, helyeslik ezt a rendszert, szóló ellene szavaz annak. Másik oka erre, hogy az ily rövid időre szóló kiegyezés a horvát pártokat folyton ellenünk zúdítja s mindig újabb követelésekre jogosítja. Polittal szemben megjegyzi, hogy, ha ő oly abnormisaknak tartja azon állapotokat, melyek az által létesülnek, hogy itt a horvát képviselők szavazatai fentartanak oly kormányt, melyet törvénysértésekről vádolnak : hát akkor miért támogatják a horvátok tizennégy év óta folyton ezt a rendszert, mely itt abnormis állapotokra vezet. S mikor e rendszer, melyről a horvátok azt mondják, hogy elviselhetetlen terheket hárit reájuk, s mely minekünk 1869-től kezdve 50 milliónknál többe került, mind a két részre ily hátrányos , minek erőszakolják ezt a rendszert. Ezután Polit több állítására felel, egyebek közt arra, hogy ha a horvátok annyira zúgolódnak a magyar nyelv terjesztése ellen, miért nem oly érzékenyek a németesítéssel szemben, mely pedig érezhetőbb nyomokat hagyott ott, mint a magyar nyelvi tanfolyam. Beszédét azzal végzi, hogy ő és pártja Magyarország és Horvátország közt csak tiszta szövetségi viszonyt óhajt, amely, hiszi, jobban ki fogja elégíteni mind a két felet, mint a mai állapot. Nem fogadja el a kiegyezést. Ezután Helfy Ignácz és Iványi szólaltak fel. Erről reggeli lapunkban értesítünk, lefolyt két ülésszakáról és a jövőben való teendőkről. A múlt választásoknál a kormány nagyban érvényesítette befolyását, amire nem is lett volna szüksége, mert az alakult országgyűlésen a kormánynak nagy többsége lett. A kormánykörökben mutatkozó elégedetlenség folytán várni lehetett, hogy a kormánypárti képviselők egy része a magánkörökben helyesnek vallott irányt fogja követni; mindazáltal a képviselőházban eddig nem volt oly jelentékeny kérdés, melyben a többség a kormány kívánsága szerint ne szavazott volna. Ama nagy remények azonban, melyeket a nemzet a parlament törvényhozásához kötött, nem valósultak. A kormánypártban ugyan nagy számmal vannak, éspedig nemcsak a szónokok között, eszes és szép képzettséggel bíró tagok — és mégis, ha az elért eredményeket tekintjük, be fogjuk látni azt, hogy e testület eddigi működésének egy jellege van, és ez a tehetetlenség. A képviselőház jelen helyzetének azonban nem egyedül a kormánypárt az oka, hanem részben azok is, kik a közjogi alap fentartása mellett, a kormány eljárását nem helyeslik és a mérsékelt ellenzéket képezik a parlamentben. »Hogy egy párt győzzön — folytatja Simonyi — ahhoz szükséges, hogy határozott irányt tűzzön ki, hogy tagjai szorosan összetartva sorakozzanak a zászló körül, hogy így védjék állásukat, hogy egyesült erővel támadják meg azokat, kiknek politikáját helytelennek, károsnak tartják. A szélsőbal így jár el, a mérsékelt ellenzéknél ezt — sajnos — nem találjuk föl. Már magában azon tény elégséges ennek bebizonyítására, hogy a mérsékelt ellenzéket képező férfiak még eddig nem tudtak egy párttá alakulni, hanem különböző elnevezések alatt, külön köröket képeznek, vagy még ezekhez se tartozva, harczolnak a parlamenti küzdtéren. Nem volt meg tehát a mérsékelt ellenzéknél az a szerves egész, mely magához vonta volna a független, az elégedetlen, a kormánypárt fegyelmét megunt elemeket. Alkotmányos helyzetünk e káros állapotának legfőbb okozója azonban a parlamentben kívül áll, és ez azon általános lehangoltság, közönbösség és hítevesztettség, mely a hazai közönséget lebilincselve tartja. A kormánypárti többség alkotásához továbbá hozzájárult az is, hogy az értelmiség egy része, mely a kormány eljárását rosszalta, a kormány jelöltjére szavazott, most nagyon előnyös a választókerületre, ha befolyásos képviselője van, ez pedig csak kormánypárti lehet. Alkotmányos életünkben a főtényező, a közvélemény csaknem egészen hiányzik. Az említett eszközök alkalmazása tette lehetővé azt, hogy kezdeményeztetet és folytattatik oly külpolitika, mely Magyarország és a monarchia érdekeivel ellentétes, melyet senki sem helyesel. Biztos, jó szomszédunk, a török birodalom szétbontására a mi külügyi kormányunk működött a legnagyobb igyekezettel közre. Boszniának nem vagyunk souverain ura, hanem csak rendőre, adminisztrátora. Senkit sem érdekel annyira, mikép fejlődnek az események a Balkán félszigeten, mint Magyarországot és a monarchiát, de azért a keleti ügyekben csak uszályhordói vagyunk olyan hatalmaknak, melyeknek érdekei a mienktől egészen eltérők. Az Ausztriával kötött vám- és kereskedelmi szerződés mellett a hazai ipar és földművelés nem felvirulni, de megélni is alig képes. Több évekre kötött vámszerződéseink a külállamokkal nincsenek és folytonos bizonytalanság és ingadozásnak van kitéve az egész hazai földmivelés és ipar. A levél ezután megemlékszik ama mozgalmakról, melyek hazánkban újabb időben megindíttattak az ipar és földmivelés terén. De addig, míg az Ausztriával kötött jelen vám- és kereskedelmi szerződés fönnáll, ennek tartama pedig még 1887-ik évi deczember 31-ig terjed, virágzó földmivelésről, hazai iparról szó nem lehet, legfölebb enyhülés eszközölhető. Különösen az ipartörvény revíziója által lehet a helyzeten javítani. Simonyi a hazai iparnak nem extenzív, hanem intenzív fejlesztését óhajtja, és pedig olyképen, hogy azok, kik jelenleg az ipart gyakorolják, a túltermeléstől némileg megóvassanak, és azért hajlandó volna arra ráállani, hogy az ipar gyakorlása bizonyos képesség kimutatásához köttessék. A dualizmushoz Simonyi határozottan ragaszkodik, ragaszkodott hozzá akkor is, midőn a balközépnek volt tagja. — Ez a párt sohasem tagadta ezen szövetség kívánatos voltát, csak nem tartotta elegendőknek azon biztosítékot, mely az 1876-iki törvényekben meg van állapítva. Az 1867-diki kiegyezésnél, melyet az ország is elfogadott és a melybe Simonyi is minden utógondolat nélkül beleegyezett, jobbat ma se köthetnénk. Az 1867-iki törvények mellett Magyarország még megélhet, sőt gyarapodhatnék is. Azon szomorú eredmények, melyeknek tanúi vagyunk, nem ez egyezménynek, hanem azoknak tulajdoníthatók, kiknek Magyarország jogait, érdekeit megvédeni lett volna első kötelességük és akik ennek teljesítését elmulasztották. De ámbár a követett külügyi politika és belügyi szjnos bajaink nem a 67-iki kiegyezésnek folyományai, mégis e közjogi alap üdvös volta iránti hit a nemzetben igen nagy mértékben meg van ingatva. A szélsőbalt a kormánypárt nem tekinti veszélyesnek, mert szerinte nem kormányképes. A politikai szótárban azonban a »lehetetlen« sír nem foglaltatik. A szélsőhalom antimonarchikus párt, fenn akarja tartani a dynasztia törvényes uralkodását továbbra is, meg akarja ugyan változtatni a közjogi alapot, nem akarja a dualizmust, hanem a peronai unióval akarja ezt fölcserélni, de nem forradalom által, hanem törvényes uton ; miért volna tehát kormányra jutása lehetetlen ? Levelének végén Simonyi a belügyekkel foglalkozik s különösen az igazságszolgáltatás és közigazgatás reformját sürgeti. A hivatalnokok kineveztetését nem pártolja s meg akarja tartatni a választási rendszert. Végül még megemlíti, hogy képviselői állásáról magánügyeinél fogva mondott le, s mert belátta, hogy mint magánpolgár talán több szolgálatot tehet az országnak, mint ha tovább is részt vesz a képviselőház eddigi eredménytelen vitáiban. Simonyi Lajos báró, levele nagyszalontai választóihoz, Simonyi Lajos báró f. hó 5-ikéről keltezett levele választóihoz, miután megemlíti, hogy az országgyűlésen több mint egy évtizeden át a nagyszalontai választókerület képviselője, mely állomásáról lemondott és előadja nézeteit a jelen országgyűlésnek eddig