A Hon, 1880. november (18. évfolyam, 287-315. szám)

1880-11-08 / 293. szám

293. szám. IMk évfolyam. Esti kiadás. Í^íBaBBÍBggÉhBÉMBBBMWBBíMBIÍMI3íBBÍwígiBaMBgW»l­'fflTffWfHb­faytfiJ8nflHJM8gaPBBÍÍBB Bsierbenátési Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap sietelm­i részét illető minden közlemény 6 szerkesztősé­ghez intézendő. Bérme illetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. HIlUlETl­Nr.H­ázintugy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok- tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1880. Hétfő, november 8. Kiadó'hivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt t k hónapra 8 M 3 hónapra • 6 m 3 hónapra . • • ................................... , 13 . Az esti kiadás postai különküldéséért felülf­izetés negyedévenkint ....... 1 . Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg*­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min* nenkor a hó első napjától számíttatok. Budapest, november 8. A képviselőház ma a horvát kiegyezés tárgyalásával foglalkozott. Elsőnek Fáik Miksa beszélt, ki mint előadó szabatos és ér­dekkel hallgatott, beszédben adta elő az egyez­mény természetét és jelentőségét. Utána P­o­­­y­­ Mihály beszélt, az egyezmény ellen, sok rekrimináczióval és kitéréssel. Tisza Kálmán hatásosan s tetszés mellett utasította e beszédet vissza. Az ülés további szónokai voltak : Eötvös Károly, Helfy Ignácz, Iványi Dániel. Falk előadó pár rövid megjegyzése után a javaslat átalánosságban elfogadtatott s erre megkezdték a részletes tárgyalást, melyben a javaslat vita nélkül változatlanul elfogad­tatott. Az osztrák főrendiház alkotmányhű tagjai tegnp Bécsben magánjellegű értekezle­tet tartottak, melyb­en a főrendiháznak Bécs­ben tartózkodó ezen pártbeli tagjai vettek részt. Megbeszélték a­z egész momentán hely­zetet s igy szóbajött a Bécsben tervezett al­kotmányhű országos pártgyülés is, melylyel szemben a főrendi urak rokonszenves állást foglaltak el, de anélkül, hogy e tekintetben határozatot hoztak volna , mit is akkorra ha­lasztottak, mikor a pártgy­ülés­e­kbe terjesz­tendő rezolucziók ismeretesek lesznek, me­lyek aztán deha­t diszkusszió és végleges megállapodás tárgyát fogják képezhetni. A Törökországból újabban érkezett politikai tudósításokat a következőkben fog­laljuk egybe : A porta a drinápolyi kormányzóságba 10,000 főnyi katonaságot küldött, mely a drinápoly-hermanlii vasút hosszában fog föl­­állíttatni. Minthogy Görögország nyakra-főre fegyverkezik, a porta is elhatározta, hogy megteszi ez irányban a kellő lépéseket s e végből az epirusi csapatok fővezéréül, az albán származású Abeddin pasát, volt külügyminisztert, jelölte ki. A görög csapatok elszállítása Euboea szigetéről a laricai táborba már megkez­­dődött. E­­­z a pasa otthagyta már az alkudo­zások sikertelen terét s a porta parancsából Szalonikiba utazott. Most hát Dervis pasa vette át a vezérlőszerepet, ki az albán vezé­rekkel alkudozott is Dulcigno fölött. — A képviselőháznak a vallás- és tanulmányi alapok jogi természeté­nek megvizsgálására kiküldött bizott­sága, jövő hétfőn, azaz november 15-én délután 5 órakor a képviselőházban ülést tart. Az országház. Indokolás az állandó országház építéséről szóló törvényjavaslathoz. A képviselőház folyó évi miliczius 8-án 3182. szám alatt kelt határozatával oda utasította a kor­mányt, hogy egy országház építése tervének előkészí­tésével foglalkozzék. A kormány ezen utasításnak annál inkább sie­tett eleget tenni, mert maga részéről is időszerűnek, sőt majdnem halaszthatlannak tartja, hogy az állandó országház építése iránt intézkedések tétessenek. Feleslegesnek tartom az országgyűlés jelenlegi elhelyezésének czélszerűtlen és kényelmetlen voltára rámutatni, mert ezt a­z. országgyűlés maga legjob­ban érzi, s csakis azon körülményre vagyok bátor a tisztelt ház figyelmét felhívni, hogy a jelenlegi képvi­­selőház, mint tudva van, csak ideiglenes használatra készült, s azon idő, melynek tartamára ezen épület­nek mostani czélra való használása kilátásba véte­tett, már több év előtt letelt, s így már közbiztos­­sági szempontból is nagyon kívánatos, hogy az ország törvény­hozó test­ülete mielőbb megfelelőbb módon elhe­lyeztessék, 8 e czésből egy czélszerűen berendezett, az igényeknek teljesen megfelelő, 8 az országgyűlés mindkét házát befogadó állandó országház építtessék. Figyelembe veendő az is, hogy habár az eme­lendő országház az ország anyagi erejéhez képest egyszerűbben építtetik­­ , annak mégis arányaira és alakjára nézve emlékszerűnek kell lennie, úgy, hogy fölépítése múlhat­anul több időbe fog kerülni; s így, ha az építés iránti intézkedések azonnal megtörtén­nek is, mindesetre több év fog eltelni, míg az ország­­gyűlés az új helyiségekbe átköltözködhetik. Az első megoldandó kérdés : hogy hová építtes­sék az állandó országház ? Midőn a múlt évtized elején a főváros elrende­zési terve megállapíttatott, a Lipótváros, különösen annak Duna-melléki része lett azon városrészül ki­jelölve, hová az állandó országház s egyéb közhiva­talok számára emelendő épületek elhelyezendők len­nének, míg a város alsó, a Ferenczváros felé eső ré­sze, a gyáripar és kereskedelem czéljaira szükséges építmények számára lett fentartva, a minthogy a vámház is tényleg oda építtetett s ott épülnek az áruraktárak és a teherpályaudvar. Ámbár e szerint már némileg rá volt mutatva azon helyre, mely az állandó országház épülete szá­mára választandó,­­ a kormány mindamellett szük­ségesnek tartotta figyelmét a város egyéb részeire is kiterjeszteni s megfontolni minden kombinácziót, mely az országház elhelyezése szempontjából ajánla­tosnak mutatkoznék. A fővárosi közmunkák tanácsa utján tett pu­hatolások szerint e részben főleg a következő 4 te­lektömb jöhetne kérdésbe u. m.: a) a felső Dunaparton, a Lipótvárosban fekvő úgynevezett Tömőtér. Ezen telekcsoport 4410 □ ös területttel bir, az államkincstárnak képezi tulajdo­nát, körülbelüli értéke 227,500 frt. A Dunára néz, mind a négy oldalról utczákkal van környezve és a Dunaparton parkok fognak előtte elterülni ; b) a Károly-kaszárnyának a belső körútra néző telekcsoportja. Ez a telek 5445 □ ös területtel bir; a katonai kincstár tulajdona; terheli körülbelül 20 évi bérszerződés értéke: 2.804.480 frt. c) a belső körút és Erzsébet-tér, másrészt pedig a Deák-tér és Marokkó­ utcza által határolt telek­tömb. E telek területe 2788 öl, és 586 magánbirto­kos tulajdonát képezi; értéke körülbelül 1.837.570 frt. Előnye az Erzsébet téri sétány, hátránya, hogy 3 oldalról zajos utczákra nyílik, és önmagában a kér­déses czélra kicsiny ; d) a kegyesrendiek telke az alsó Dunaparton, a régi városházzal szemben. Térfogata 2072 □ öl, a kegyes rendi szerzet tulajdona, értéke 1.267,300 I frt. Hátránya, hogy mind a négy oldalról zajos ut­czákra nyílik és igen kicsiny. A fővárosi közmunkák tanácsa maga részéről s határozottan az első helyen említett telektömböt, t. i. a Tömőtért ajánlja az országház elhelyezésére, s való­­j­ban a körülmények megfontolása után a választás,­­ alig eshetik másra, mint ezen telektömbre.­­ Ezen telektömb ugyanis — mint említve volt , egészen szabadon áll — négy elég nyugalmas utcza által van határolva — szabad kilátással bir a Duná­ra, s azonkívül egyik oldalán park fog elterülni — mely szintén üdülést és fás levegőt fog szolgáltatni. így tehát ezen telek úgy kényelmi és egészségi tekintetben, mint a nyugodtabb munkálkodtatás szempontjából minden igénynek megfelel, mig az elő­sorolt többi telektömbök a város belsejében és zajos­­ városrészekben feküdvén — az imént említett elő­­­­nyökkel nem bírnak s e mellett a c) és d) alatt fel­­­­sorolt telkek a szóban levő czélra alig lennének elég­ségesek. Azon előnyöknél fogva, melyeket ily rendelte­tésű épületeknél a folyó mentén való fekvés nyújt, más államok fővárosaiban is a törvényhozótestüle­tek számára szánt épületeket a folyók mellé igyekez­tek elhelyezni, mint Londonban, Párisban stb. De ha már a most említett körülményeknél fogva is a tömetéri telek a szóban forgó czélra leg­alkalmasabbnak mutatkozik, annak előnyössége pénz­ügyi szempontból annyira szembeötlő, hogy a kor­mány, figyelemmel különösen az ország anyagi ere­jére is, minden habozás nélkül, az állandó ország­­ház elhelyezésére ezen telket vétte javaslatba hozan­­dónak. Míg ugyanis a tömőtéri telek körülbelül 220— 230,000 frtért megszerezhető, az elősorolt többi te­leknek megvételére vagy kisajátítására legalább P/a—2 millió forint, sőt valószinüleg annál több is kivántatnék, és igy azon összeggel, m­eylyel a b)—d) alatt említett telektömböknél csupán a puszta telek volna megszerezhető, a Tömőtéren már az építési köl­­ségeknek is egy tetemes része fedezve lenne. A Tömőtér környéke mostanában meglehetősen elhagyott, de h­a az állandó országháziak odaépítése elhatároztatnék, nagyon valószínű, hogy akkorra, mire az országház elkészül, a mostan elhagyott pusz­ta telkeken díszes házsorok fognának emelkedni, an­nyival is inkább, amennyiben ez esetben ezen vidékre egy-két kormány­hivatalt is el lehetne helyezni. Az or­szágháznak a Tömös térre való építésének tehát ma azon közvetett előnye is lenne, hogy a Ru­­dolf-rakpart és Margithíd közti telkek, melyek rész­ben az állam tulajdonát képezik, gyorsabban és elő­nyösebb feltételek mellett értékesíttethetnének. A minisztérium ennélfogva a törvényjavaslat 1-fő §-ában az állandó országház építésére a Tömőtért hozta javaslatba, amennyiben azonban az országgyű­lés bölcsessége mást határozna, s alkalmas telek túlsá­gos pénzügyi áldozatok nélkül más helyen megsze­rezhető lenne, a minisztérium e részbeni javaslatához nem kíván föltétlenül ragaszkodni. A benyújtott törvényjavaslat folytán meghatá­­roztatván a hely, a­melyre az állandó országház épí­tendő, a minisztérium feladatává tétetnék (2. §.) elké­szíttetni az építési terveket, melyek végleges jóváha­gyás végett annak idejében az országgyűlésnek be­­mutatandók lesznek. A 3-ik §-ban a minisztériumnak felhatalmazás adatnék, hogy a tervek elkészítéséből felmerülő költségeket, melyek körülbelül 15.000 írtra számíthatók, póthitel útján fedezhesse. Az előadottak alapján bátor vagyok az állandó országház építéséről szóló törvényjavaslatot a tisztelt országgyűlésnek tiszteletteljesen ajánlani. Budapesten, 1880. évi november hó 6-án. Tisza Kálmán s. k., miniszterelnök, Országgyűlés. A képviselőház ülése november 8-án d. e. 10 órakor. Elnök : P­é­c­s­y Tamás, jegyző Antal Gyula. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, O­r­d­ó­d­y Pál, Remény Gábr b., P­a­ut­­­e­r Tivadar, T­r­e­f­o­r­t Ágost, Orczy Béla b. Baross Gábor jegyző olvassa a múlt ülés jegy­zőkönyvét, mely észrevétel nélkül hitele­síttetik. Elnök bemutja : Simonyi Ernő országgyűlési képviselő levelét, mely szerint egészsége helyreállí­tása tekintetéből 1881. évi ápril­ió végéig a távo­zásra engedélyt kér. (Megadatik); továbbá: Hajdú­­megye közönségének felterjesztését, melyben a magyar állam eszméje vagy az ezt kifejező jelvények meg­sértőinek a felségsértéshez viszonyított büntetéssel leendő fenyítése iránt törvényes intézkedés tételét kéri. A kérvény a bizottságnak adatik ki. Kazy János a gazdasági bizottság előadója, bemutatja a folyó és múlt havi előirányzatot s azt elfogadásra ajánlja, továbbá a szeptember s október havi pénztárkimutatást, melynek tárgyalása a legkö­zelebbi ülés napirendjére tűzetik ki. Következik a napirend: a Horvát-Szalvon- Dalmátországokkal megújítandó pénzügyi egyezmény ügyében kiküldött országos bizottság jelentésének tárgyalása. Következik Fálk Miksa beszéde melyet reg­geli lapunkban közlünk. Poltt Mihály szól először a jelentéshez. Kije­lenti, hogy Horvátország viszony­a Magyarországhoz olyan sajátságos, a­milyen Európában több nem lé­­­tezik. És e sajátságos viszony magyarázata a törté­nelmi kifejlődésben keresendő, s azt mutatja, hogy az uralkodófaj a hódítás után nem volt elég erős a kisebb népeket assimilálni, Horvátország függ­etlen­­sége és önnállósága fenmaradt, s ezt meg is tudta védeni. Midőn ez megtámadtatott, fel tudott a mel­lett lépni. A jelen kiegyezés Horvátországnak nem kiegyezés. Itt, e házban azt hiszik, hogy abban az előny Horvátországnak van adva, de a horvátok épen az ellenkezőről vannak meg­győződve. 1867-ig a viszony más volt, de az Ausztriával való kiegyezés után Magyarország nem viseltetett rokonszenvvel Horvátországhoz. A Horvát­országgal kötött kiegyezést illúziónak mondja, szóló, s bár a horvát nemzeti párt a horvát kormányt kezébe vette, a viszonyok nem változtak. Ez a jelen pénzügyi kiegyezés is káros Horvátországra. Azzal vádolja a kormányt, hogy ott, a­hol Magyarország és Horvátor­szág érdekei összeütköznek, a horvát érdek mindig el­­ejtetik a kép­viselőházban,a kormány többsége miatt nem lát szóló garancziát jogai fentartására nézve, s ez az oka, hogy Horvátországban az ellenszenv Magyaror­szág iránt folyton nő. Hivatkozik szóló arra, hogy Ma­gyarország a kiegyezési törvényt nem tartotta meg­ pl. a magyar nyelv van behozva ma Horvátország­ban hivatalosan ! (Derültség.). Nem tartja sem szüksé­gesnek a magyar nyelvű iskolákat és magyar tanfolya­mot, mert ha a horvát hivatalnoknak vagy bárkinek szüksége van a magya­r nyelvre, azt erőszak nélkül is megtanulja; sem czélszerűnek, mert ingerültséget idéz elő az országban. A horvátok jelenlegi aggodalma a magyar kormány czéljai iránt csak akkor oszlik el, s akkor fogják ott elhinni, hogy a kormány csakugyan meg­tartja a kiegyezési törvényt, ha a báni hivatal tel­jesen függetleníttetik. Ezután a határőrvidékek viszonyáról nyilatko­zik. Ezeknek jelenlegi állását, katonai közigazgatá­sát abnormisnak mondja s megszüntetését elkerül­­hetlennek tartja. A határőrvidékek ígért bekebele­zése nagy horderével bir, s a horvát országgyűlés is uj képet fog nyerni a szerb elem beolvadásával. Itt fejtegeti a horvátok és szerbek közötti viszonyt, a­mely az okkupáczió alkalmával is élénken nyilvánult. Ebből kifolyólag kiterjeszkedik a dunai konfoede­­rác­ió eszméjére s a keleti kérdésre. Beszél a keleti szlávok jövőjéről, s végül kijelenti, hogy a kiegyezést nem fogadhatja el. Tisza Kálmán miniszterelnök : Előttem szóló képviselő úrnak hosszú beszédjére igen röviden aka­rok válaszolni. (Halljuk !) Figyelmeztetni akarom, hogy itt csak a pénzügyi egyezség megnyitá­sról van szó, nem pedig a szlávok jövőjéről, keleteti kérdésről, a Dunai konfoederáczióról. (Úgy van­ jobbról.) Nem tagadom, hogy az előttem szólott képviselő úrnak ezen tárgyhoz nem tartozó értekezéseit érdekkel hallgattam, különösen érdekkel azt, a­mit a keleti kérdés megol­dása módozatairól, ennek az osztrák-magyar monar­chiára való beírásáról mondott, mert hiszen a tárgy olyan, hogy felőle minden vélemény érdekes; pl. én a napokban ugyanezen tárgyról egy lipcsei fakfabri­­kánstól vett levelet is igen nagy érdekkel olvastam. De ezen tárgyhoz ezen fejtegetések nem tartoznak. A t. képviselő úr először megmagyarázza, hogy minő ellentétek vannak Horvátország és Magyaror­szág közt, hogy milyen ellentétek vannak a horvátok és szerbek közt. Magyarázatának egész alapja ellen­tések kimutatása s a közreműködésre a törvény és jól felfogott érdekek által utalt népfajok közt, egész érvelése tehát csakis oda látszik czélozni, hogy ala­pot vessen azon jóslatának, hogy minden másnak romjai felett övék a jövő. Én te­hát azon meggyőződésben vagyok, hogy különbözés nélkül minden népfajnak van jövője, a­mely beletalálja magát helyzetébe, a­mely nem akar magának mások viszonyain jövőt teremteni, de le­gyen meggyőződve a képviselő úr, hogy azon törek­véseknek, a­melyet most itt fejtegetett, mely a külön­féle néptörzsek ellenséges indulataira van alapítva, perczei lehetnek, de jövendője nincs. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) De t. képviselőház, nem lehet szán­dékom most, midőn egyszerűen ezen pénzügyi ki­egyezésről van szó, mindazokra, a­miket a képviselő úr elmondott, reflektálni és csakis egypár szót kívá­nok megjegyezni arra, a­mikor egyenesen törvény meg nem tar­ást emleget, mert a törvény meg nem tartá­sának kódját olyannak tartom, a­melyre, hogy ha nem is kapcsolatban a napirenddel hozatott fel, pár szóval reflektálni szükséges. Biztosíthatom a 1. képviselőházat, hogy a­mi jogot Horvát-Szlavónországokban a kiegyezési tör­vény a horvát nyelvnek ad, azt erupulosusan megtar­tottuk, de én sohasem értelmeztem, és nem fogom azt a törvényt úgy értelmezni, hogy azt jelentse, hogy a magyar nyelv pedig ki van tiltva Horvátországból. (Élénk helyeslés.) Ezt a törvény nem mondja, nem mondhatja és nem fog találni magyar embert, a kép­viselő úr, a­ki ama törvénynek ezen magyarázatát el­fogadja. (Helyeslés.) Azt nem tagadhatja a képviselő úr sem, hogy a pénzügyi hivatalnokok közös hivatalnokai Szent­ István birodalmának; ha tehát közös hivatalnokai, akkor, míg egyfelől törvényes kötelességük tudni Horvátország nyelvét, ha ott vannak és érintkeznek horvát nyelven horvát közegekkel, másfelől meg lehet kívánni azt, hogy értsék az ország nyelvét is, de mindenekfölött épen azon horvát hivatalnokoknak saját érdekökben fekszik, hogy mód adassák nekik megtanulni a magyar birodalom nyelvét is, hogy eset­leg ezen közös hivatalnoki testületben előbbre, maga­sabb fokra is mehessenek, mint a­mennyire menné­nek, ha csak Horvátországra volnának képesítve. (Helyeslés.) Mit tett tehát a pénzügyminiszter ? Miután nem akarom fejtegetni, miért,­­ Zágrábban tarta­­tik ugyan fenn egyetem,de azon magyar nyelv rend­szeres tanításáról gondoskodva nem volt: gondosko­dott arról, hogy a Horvátországban alkalmazott azon közös hivatalnoki­k, kik önként akarják, megtanul­hassák a magyar nyelvet. (Helyeslés.) No, már ké­rem, ez nem nagy­ politikai kérdés; ez itt a gyakor­lati élet kérdése, és én mondom azt, hogy bár a do­lognak olyan modorban odaállításával, mint a kép­viselő úr tette, abból politikai vagy nemzeti kérdést csinálni akarni. Egyébiránt épen azért, mert az egyedüli czél az volt, a­mit mondottam, és azt hiszem, hogy az tel­jesen helyes és jogos volt, — igenis, a­mely perc­ben nem látszólagosan, de valósággal gondoskodva lesz arról, hogy a zágrábi egyetemen megtanulhasson magyarul az, a­ki meg akar tanulni, ezen tanfolyam meg fog szüntettetni, mert a czél, melyet szem előtt tartottunk Horvátországgal szemben, teljesen jogos és mert nem lehet c­élunk az, hogy hiábavaló költsé­geket okozzunk saját hivatalnokainknak. A másik, a­mit egészen szó nélkül nem hagy­hatok, az, hogy a képviselő úr azt mondta, hogy Hor­vátországnak nincs, nem volt és nem lesz garanc­iája arra nézve, hogy a törvények meg fognak tartatni, mert hisz hiába vannak itt a magyar országgyűlés­ben, ha a magyar kormány megsérti a törvényt, biz­tosak lehetnek benne, hogy itt­ a többség helyeselni fogja eljárását. Én nem tudom, hogy a t. képviselő úr honnan veszi azon állítását, de azt ma sem állítom, hogy tör­vénysértést a magyar országgyűlés többsége Horvát­ország viszonyában épen úgy nem fog tűrni, mint bár­mely más kérdésben. (Polit ellentmond.) Tessék képviselő úrnak, kit én csendesen hallgattam végig, e házban szétnézni, és azt fogja látni, hogy bármiképen álljanak is a pártarányok itt a házban, azon intézke­désekre nézve, melyeket ő megtámad, egyaránt elis­merik, miszerint a kormánynak igaza van. (ügy van!) De nagy különbség van a közt, hogy mi valóban tör­vénysértés és mit állít a t. képviselő úr törvénysértés­nek. Az­által, hogy a képviselő úr mondja, hogy ez vagy amaz törvénysértés, az még nem mindenkor mondható annak, sőt nagy a valószínűség, hogy épen azon esetben, midőn ő mond valamit törvénysértés­nek, a törvény megtartatott. (Derültség.) A­mi már magát a dolgot illeti, a képviselő úr fejtegette, hogy mennyire nem fogadható el ezen pénz­ügyi egyezmény Horvátországra nézve. Teljesen joga van a képviselő úrnak ezt hinni, de én mégis azt hi­szem, hogy Horvátország szempontjából elfogadható-e, a felett a horvát országgyűlés van hivatva nyilatkoz­ni. A horvát országgyűlés igen nagy többsége elfo­gadta, a horvát országgyűlés nagy többsége Horvát­országra nézve károsnak nem tartotta ezen pénz­ügyi egyezményt. Nem tudom, van-e mandátuma a t. képviselő úrnak, hogy azon Horvátországgal szem­ben, mely ünnepélyesen nyilatkozott, épen mint Hor­vátországnak ügyvédje szerepeljen az ellenkezőre nézve .Élénk derültség­. Én, igen te bát, igenis azt mondom, hogy ezen kiegyezés Horvátországra nézve előnyös. De azért, mert én előnyösnek tartom, az nem ok arra, hogy Magyarország szempontjából elfogadhatónak ne tart­sam. (Helyeslés.) Még azt is merem mondani, hogy igenis, nagy anyagi áldozattal jár Magyarország részé­ről, de midőn ezt mondom, az ismét nem ok arra, hogy azt elfogadhatónak magyar szempontból ne tartsam. Azt hiszem, a feladat az, lehetővé tenni Hor­vátországnak is fejlődését a magyar szent korona alatt. Ezen czél, ennek lehetővé tétele politikailag teljesen indokolttá teszi, hogy azon fél, mely ha nem gazdag is, mégis gazdagabb a másiknál, segítse ezt is azért, hogy együtt mindketten boldogulhassanak. Ezen szempontból ajánlom a kiegyezés elfogadását (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Eötvös Károly legelőször is azt jegyzi meg, hogy Polttnak, mint magyar országgyűlési képvise­lőnek, a­nélkül, hogy arra bárkitől mandátumot kért volna, joga van nézeteit pro vagy contra nyilvánítni. Ő, mikor a törvényjavaslatot visszautasítja, szintén nem kér rá mandátumot senkitől. A törvényjavaslat visszautasítására magának az előadónak beszédéből olyatén hatalmas érveket hallott, hogy azok maguk­ban elégségesek lennének szavazata okadatolására. Maga az előadó elismerte, hogy e szerződés Magyar­­országtól újabb áldozatokat követel, reánk újabb terheket hárít és így csak természetes, hogy ő nem fogadja el. De mikor a tőlünk követelt áldozatokról beszél, nem állítja ezt, hogy azok Horvátország javára tör­ténnek. Nemez áldozatokat viseli Magyarország nagy­­részben, viseli Horvátország kisebb részben egy állam­­rendszer javára, mely mind a kettőnket siet. Illusióról szólt Polyt, melyben a magyarok ingatják magukat a részt, hogy ott van magyar rokonszenv; ő nem rin­gatózott ez illusióban s nem is fog soha, mert nagyon tudja, hogy Horvátországon most állandóbb az elke­seredés Magyarország ellen, mint volt 1848 — 1849-ben. Nézete szerint ezt az okozza, hogy a hor­vát rész közt a pauperizmust a magyar fiskális­ poli­tika terjeszti. A nép érdekei iránt kíméletlen, jólétével nem törődő, anyagi viszonyait megrontó e politika egé­szében a magyar eszme ellen zúdítja a népet, p­edig a magyar nép ártatlan e rendszerben, s ép úgy sze­retné megszüntetni ett, mint itt. S ép mert azok, kik elfogadják e szerződést, helyeslik ezt a rendszert, szóló ellene szavaz annak. Másik oka erre, hogy az ily rövid időre szóló kiegyezés a horvát pártokat folyton ellenünk zúdítja s mindig újabb követelések­re jogosítja. Polittal szemben megjegyzi, hogy, ha ő oly abnormisaknak tartja azon állapotokat, melyek az által létesülnek, hogy itt a horvát képviselők szava­zatai fentartanak oly kormányt, melyet törvénysérté­sekről vádolnak : hát akkor miért támogatják a hor­vátok tizennégy év óta folyton ezt a rendszert, mely itt abnormis állapotokra vezet. S mikor e rendszer, melyről a horvátok azt mondják, hogy elviselhetetlen terheket hárit reájuk, s mely minekünk 1869-től kezdve 50 milliónknál többe került, mind a két részre ily hát­rányos , minek erőszakolják ezt a rendszert. Ezután Polit több állítására felel, egyebek közt arra, hogy ha a horvátok annyira zúgolódnak a magyar nyelv terjesztése ellen, miért nem oly érzékenyek a néme­tesítéssel szemben, mely pedig érezhetőbb nyomokat hagyott ott, mint a magyar nyelvi tanfolyam. Beszédét azzal végzi, hogy ő és pártja Magyar­­ország és Horvátország közt csak tiszta szövetségi vi­szonyt óhajt, a­mely, hiszi, jobban ki fogja elégíteni mind a két felet, mint a mai állapot. Nem fogadja el a kiegyezést. Ezután Helfy Ignácz és Iványi szólal­tak fel. Erről reggeli lapunkban értesítünk, lefolyt két ülésszakáról és a jövőben való teendőkről. A múlt választásoknál a kormány nagyban érvénye­sítette befolyását, a­mire nem is lett volna szüksége, mert az alakult országgyűlésen a kormánynak nagy többsége lett. A kormánykörökben mutatkozó elégedetlenség folytán várni lehetett, hogy a kormánypárti képvise­lők egy része a magánkörökben helyesnek vallott irányt fogja követni; mindazáltal a képviselőházban eddig nem volt oly jelentékeny kérdés, melyben a többség a kormány kívánsága szerint ne szavazott volna. Ama nagy remények azonban, melyeket a nem­zet a parlament törvényhozásához kötött, nem való­sultak. A kormánypártban ugyan nagy számmal vannak, és­pedig nemcsak a szónokok között, eszes és szép képzettséggel bíró tagok — és mégis, ha az elért eredményeket tekintjük, be fogjuk látni azt, hogy e testület eddigi mű­ködésének egy jellege van, és ez a tehetetlenség. A képviselőház jelen helyzetének azonban nem egyedül a kormánypárt az oka, hanem részben azok is, kik a közjogi alap fentartása mellett, a kormány eljárását nem helyeslik és a mérsékelt ellenzéket ké­pezik a parlamentben. »Hogy egy párt győzzön — folytatja Simo­nyi — ahhoz szükséges, hogy határozott irányt tűz­­­zön ki, hogy tagjai szorosan összetartva sorakozza­nak a zászló körül, hogy így védjék állásukat, hogy egyesült erővel támadják meg azokat, kiknek politi­káját helytelennek, károsnak tartják. A szélsőbal így jár el, a mérsékelt ellenzéknél ezt — sajnos — nem találjuk föl. Már magában azon tény elégséges ennek bebizonyítására, hogy a mérsékelt ellenzéket képező férfiak még eddig nem tudtak egy párttá ala­kulni, hanem különböző elnevezések alatt, külön kö­röket képeznek, vagy még ezekhez se tartozva, har­­czolnak a parlamenti küzdtéren. Nem volt meg tehát a mérsékelt ellenzéknél az a szerves egész, mely magához vonta volna a függet­len, az elégedetlen, a kormánypárt fegyelmét megunt elemeket. Alkotmányos helyzetünk e káros állapotá­nak legfőbb okozója azonban a parlamentben kí­vül áll, és ez azon általános lehangoltság, közönbös­­ség és hítevesztettség, mely a hazai közönséget lebi­lincselve tartja. A kormánypárti többség alkotásához továbbá hozzájárult az is, hogy az értelmiség egy része, mely a kormány eljárását rosszalta, a kormány jelöltjére szavazott, most nagyon előnyös a választó­­kerületre, ha befolyásos képviselője van, ez pedig csak kormánypárti lehet. Alkotmányos életünkben a főtényező, a közvélemény csaknem egészen hi­ányzik. Az említett eszközök alkalmazása tette lehe­tővé azt, hogy kezdeményeztetet­ és folytattatik oly külpolitika, mely Magyarország és a monarchia érde­keivel ellentétes, melyet senki sem helyesel. Biztos, jó szomszédunk, a török birodalom­ szétbontására a mi külügyi kormányunk működött a legnagyobb igye­kezettel közre. Boszniának nem vagyunk souverain ura, hanem csak rendőre, adminisztrátora. Senkit sem érdekel annyira, mikép fejlődnek az események a Balkán fél­szigeten, mint Magyarországot és a monarchiát, de azért a keleti ügyekben csak uszályhordói vagyunk olyan hatalmaknak, melyeknek érdekei a mienktől egészen eltérők. Az Ausztriával kötött vám- és kereskedelmi szerződés mellett a hazai ipar és földművelés nem felvirulni, d­e megélni is alig képes. Több évekre kö­tött vámszerződéseink a külállamokkal nincsenek és folytonos bizonytalanság és ingadozásnak van kitéve az egész hazai földmivelés és ipar. A levél ezután megemlékszik ama mozgalmak­ról, melyek hazánkban újabb időben megindíttattak az ipar és földmivelés terén. De addig, míg az Ausz­triával kötött jelen vám- és kereskedelmi szerződés fönnáll, ennek tartama pedig még 1887-ik évi de­­czember 31-ig terjed, virágzó földmivelésről, hazai iparról szó nem lehet, legfölebb enyhülés eszközöl­hető. Különösen az ipartörvény revíziója által lehet a helyzeten javítani. Simonyi a hazai iparnak nem extenzív, hanem intenzív fejlesztését óhajtja, és pedig olyképen, hogy azok, kik jelenleg az ipart gyakorolják, a túlterme­léstől némileg megóvassanak, és azért hajlandó volna arra ráállani, hogy az ipar gyakorlása bizonyos ké­pesség kimutatásához köttessék. A dualizmushoz Simonyi határozottan ra­gaszkodik, ragaszkodott hozzá akkor is, midőn a bal­középnek volt tagja. — Ez a párt sohasem tagadta ezen szövetség kívánatos voltát, csak nem tartotta elegendőknek azon biztosítékot, mely az 1876-iki törvényekben meg van állapítva. Az 1867-diki kiegyezésnél, melyet az ország is elfogadott és a melybe Simonyi is min­den utógondolat nélkül beleegyezett, jobbat ma se köthetnénk. Az 1867-iki törvények mellett Magyar­­ország még megélhet, sőt gyarapodhatnék is. Azon szomorú eredmények, melyeknek tanúi vagyunk, nem ez egyezménynek, hanem azoknak tulajdoníthatók, kiknek Magyarország jogait, érdekeit megvédeni lett volna első kötelességük és a­kik ennek teljesítését elmulasztották. De ámbár a követett külügyi politika és bel­ügyi s­zjnos bajaink nem a 67-iki kiegyezésnek fo­lyományai, mégis e közjogi alap üdvös volta iránti hit a nemzetben igen nagy mértékben meg van ingatva. A szélsőbalt a kormánypárt nem tekinti veszé­lyesnek, mert szerinte nem kormányképes. A politi­kai szótárban azonban a »lehetetlen« sí­r nem foglal­tatik. A szélsőhal­om antimonarchikus párt, fenn akarja tartani a dynasztia törvényes uralkodását to­vábbra is, meg akarja ugyan változtatni a közjogi ala­pot, nem akarja a dualizmust, hanem a peronai unióval akarja ezt fölcserélni, de nem forradalom által, hanem törvényes uton ; miért volna tehát kor­mányra jutása lehetetlen ? Levelének végén Simonyi a belügyekkel fog­lalkozik s különösen az igazságszolgáltatás és köz­­igazgatás reformját sürgeti. A hivatalnokok kinevez­­tetését nem pártolja s meg akarja tartatni a válasz­tási rendszert. Végül még megemlíti, hogy képviselői állásáról magánügyeinél fogva mondott le, s mert belátta, hogy mint magánpolgár talán több szolgálatot tehet az országnak, mint ha tovább is részt vesz a képviselő­­ház eddigi eredménytelen vitáiban. Simonyi Lajos báró, levele nagyszalontai választóihoz, Simonyi Lajos báró f. hó 5-ikéről keltezett levele választóihoz, miután megemlíti, hogy az ország­­gyűlésen több mint egy évtizeden át a nagyszalontai választókerület képviselője, mely állomásáról lemon­dott és előadja nézeteit a jelen országgyűlésnek eddig

Next