A Hon, 1880. december (18. évfolyam, 316-345. szám)
1880-12-01 / 316. szám
1 Előfizetési felhívás a XVIII. évi folyaméra. Előfizetési Árak : Egy hónapra .... 2 » Évnegyedre . . . . 6 » Fél évre . . . . 12 frt Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hong kiadó-hivataliba (barátok tere Athenaeum-épület) küldendő. A »Hon« szerk. s kiadóhivatala. 316. szám. 18-ik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1880. Szerda, deczember 1. (Szerkesztési íródni Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény s szerkesztőséghez intézendő, Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza, HIRDETÉSE®, szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. madá-háital Barátok-tere, Athenaeum-épület földszinté 13ISí3k©íősí díj: Fontán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt 1 hónapra.................................................... írt 8 hónapra 6 » 6 hónapra ■ , • • • . , . ■ . , 12 » S% esti kiadás postai külünküldéséért felül* fizetés negyedévenkint........................... 1 t. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, november 30. * Magyar OTE^ Jelenték távirataink, hogy a hadügyminiszter ama zabolátlan és tapintatlan támadások miatt, melyeket a Bartha-féle eset óta a szélsőbali lapok majd mindennap intéztek ismét a közös hadsereg ellen,reklamácziókat emelt a magyar kormánynál, melyek eredménye iránt kétség nem lehet. Mindenekelőtt a magyar esküdtbiróságoknál egész sorára a sajtó vétségek fölötti tárgyalásoknak lehetünk elkészülve.« A dolgok ily állásában az öreg »Presse«, melynek gondolkozásmódját (TgyeB’éke K Ö t fölötte jellemzi az, hogy Baudry d’Asson franczia képviselő esete alkalmával, ki tudvalevőleg parlamenti fogházba záratott, nagyot sóhajtva, igy kiáltott föl : »Hajh, miért nincs nekünk is itt Bécsben egy ily parlamenti fogházunk !« — egy czikket közöl, melyben az érintett támadások, gyűlöletes sértegetések és bántalmazások, folytonosan szitogatott heczczekért, melyeket mi mindig rosszoltunk, melyek szitásától óva intett maga Tisza Kálmán, midőn a Bartha ügy a parlament elé vitetett s ugyanazt tévé a király, midőn nála a kolozsvári küldöttség tisztelgett, rátámad most igyész Magyarországra, sőt rá a magyar kormányra is. Épen mert mi és velünk a józanul gondolkozó magyar sajtó mindig határozottan kárhoztatták,hogy a közös hadsereg egyes tisztjei részéről elkövetett sérelmek és önmegfeledkezések miatt maga az egész, maga az intézmény legyen megtámadva és mesterségesen gyűlöletessé téve, mert hisz annak a hadseregnek egy hatalmas nagy contingensét épen a mi fiaink és véreink teszik; épen mert a magyar kormány részéről is nem csak ez alkalommal, hanem máskor is számtalanszor hasonló felszólalások hangzottak el,p ásítjuk vissza a Pressének következő ildomtalan sorait, melyekben, miután utalt a közös hadsereg ellen szórt rendszeres szidalmakra és gyűlöletes bántalmakra, ezeket mondja: »Annál megfoghatatlanabb előttünk ezekkel szemben azok magatartása, kiknek kötelessége és hivatása ez esetben is, felvilágositólag, fékezőleg és vezetleg hatni a kedélyekre ... És nincs hang, mely ezen üzelmek ellen emelkedjék; nincs kéz, mely hatalmasan belemarkoljon a dolgokba. Ismét mentőkre akarják hagyni a dolgokat? Meddig még? Mire vár a kormány Pesten? Mire vár még Tisza Kálmán? A gonosz szenvedélyek féket vesztettek. Nincs-e még itt ideje annak, hogy megzaboláztassanak?« stb. Mindezekre az ügyefogyott grimasseokra a mi válaszunk az, hogy a mi a »Presse« előtt »megfoghatatlan,« az még semmit sem bizonyit, lévén a t. öreg centralista lapnál igen sok egyszerű dolog »megfoghatatlan,« mivelhogy felette »parva sapientiával« van megajándékozva. Arról mi nem tehetünk s egy német költő mondása szerint az istenek se, ha a Presse még azt sem bírja felfogni, hogy mily óriási különbség van a magyar és az osztrák sajtóviszonyok közt. Ausztriában a kormány elkoboztathatja egy szép napon akár az egész osztrák sajtó terményeit oly közleményekért, melyek neki nem tetszenek; ott napirenden vannak az en masse lefoglalások. Ez nálunk képtelenség. Ez nálunk nincs így; nálunk nagy mérvű sajtószabadság uralkodik, melylyel, az igaz, sokan visszaélnek, s mi ezt sajnáljuk és kárhoztatjuk is, de azért soha sem fogunk oda törpülni, hogy — mint a Presse tévé a parlamenti fogházzal — magunknak olyan carricatura-sajtóviszonyokat óhajtsunk, minek Ausztriában existálnak. Ennek a specifikus osztrák intézménynek a dicsőségét nem irigyeljük szomszédainktól, annak a koronkénti kormányokra nézve járó minden kényelmessége daczára sem. Hanem azért megkapja nálunk is a bűn a maga büntetését, s okkal-móddal, de semmiesetre sem úgy, mint a Presse a maga megpetrifikált centralista korlátoltságával gondolni és várni látszik. Tessék már egyszer distingválni a két állam, Ausztria és Magyarország többféle belintézményeinek a különfélesége között! És ha a Pressének csakugyan az ügy érdeme és lénye, nem pedig Magyarország és a magyar kormány denunciálása fekszik szívén, ne feledje, hogy bizony »peccatur intra muros et extra« — és akkor osztozni fog velünk együtt abban a reményben, hogy egy új alapokra fektetett katonai büntetőtörvénykönyv minden valószínűség szerint véget fog vetni oly eseteknek, mint aminőkről itt szó van. Addig azonban a fennálló törvények szerint kell eljárni. Hogy pedig a Presse felfogó képességének még segélyére legyünk, megjegyezzük azt is, hogy — mint a P. Ll. is kiemeli — a kilátásba helyezett esküdtszéki tárgyalások tekintetében az új büntetőtörvénykönyv 262. és 270. §§. a mérvadók, melyek szerint a hadsereg vagy ennek egyes tagjai ellen elkövetett sérelmek miatt a sajtóper »hivatalból« inditandó meg s a magyar kir. főügyészség — mondja a nevezzük forrás — azonnal meg is inditandja azt, mihelyt a hadügyminisztériumtól megérkezik a b.-törvény 272. szakaszában szükségesnek jelzett felhatalmazA&JQeilyen felh^talma.zAa.maig még nem érkezett^pLe^ — Vajjon most már felfogja-e a Presse, amit eddig nem értett Hogy mi sorsa lesz az eventualis sajtó töröknek, arról a nyugodtabban gondolkodi Fremdenblatt, mely különben a hadsereg iránti rokonszenvéről eléggé ismeretes, úgy gondolkozik: »Merész föltevés volna ugyan sok értelmű eredményt várni, hogy a bevádol „A HON“ TÁRCZÁJA. »A névtelen hősök.« Eredeti magyar dalmű 4 felvonásban. Szövegét irta : Tóth Ede. Zenéjét: Erkel Ferenc 7. (Először adatott a nemzeti színházban november 30-án.) Az eredeti magyar dalművek, nemzeti színházunk műsorának fehér hollóit szokták képezni. S ez sokáig is fog még így tartani, míg az átalános magas zenei műveltség mellett, ki nem fejlődik, meg nem izmosodik hazai zeneszerzőinknél a speciális magyar zenészeti műérzék és tudományosság, ami azután a nyert képesség mellett, több bátorságot, több önbizalmat és több öntudatosságot fog beléjük önteni, szemben ama tagadó seregével a kritikának, melynek még jelenben is kedvelt foglalkozása azt a thémát variálni, ahol ügyetlenül, hol tudatlanul, hol meg rosszakaratulag), hogy a magyar zene megszűnik a czigányzenész vonójánál s hogy magasabb magyar műzenéről, műformákról vagy pláne magyar műhályról még álmodni is merő esztelenség. Ami a magyar zene tamásainak e fekete serege meggyőződését illeti: arra nézve kárba veszett munka aztán minden hírlapi polémia, minden tanári katédra s minden akadémiai értekezés. Mint a szructmadár, homokba dugják a fejüket, és a tényeket sem maguk látni, sem azokat másoktól láttatni nem akarják. Plátóról mondják, hogy egy nap nagy tűzzel magyarázta tanítványainak az emberi alak szépészeti szabályait. Másnap egyik tanítványa kiváló szépségű nőtestvérével jelent meg az előadáson s kérdezte a mestert, várjon ő is szépnek találja-e nővérét? Plátót nem vonhatta kétségbe, de mert a nő arczszépséges egészen más alapvonásokkal bírt, mint amindket előbb magyarázott: be kellett ismernie, hogy »egy gyakorlati példa többet ér száz szabálynál.« Mindig eszembe jut Plátóról ez az adoma, valahányszor Erkel Ferencz koronkint egy-egy eredeti magyar dalművel gazdagítja irodalmunkat. A kritikaszterkedő fekete sereget nem téríti ugyan meg, de a magyar zene ellen izgatók lábai alól mindannyiszor egy jó darab gyékényt szokott kirántani s a józan itéletü közönség mindannyiszor tömegesen szokott hátat fordítani a tudákoskodó pápaszemeknek. Erkel szóban forgó új dalművével ismét igazolta a magyar zene életre való képességét a legmagasabb műformákban is s ha ezúttal egészen más alapra állott s más elemekből szőtte azt, mint korábbi magas drámai zenekölteményeit, ezt, az ő működési terén nem lehet hátralépésnek nevezni, hanem az anyagfeldolgozás művészeti kiszélesítésének, mely minden zeneileg kifejlődött nemzetnél mindig előlépést jelez és fog is jelezni a műtörténelmi logika szerint. Mert valamint Mozart csak az által jutott géniuszi hivatásának magaslatára, s a német zeneirodalomban még Beethovennek is csak azáltal szolgálhatott minden irányú mintaképül, hogy nemcsak »Don Juanokat« és »Requiemeket«, hanem »Figaró lakodalmakat« s »G. moll symphoniákat« is irt, úgy a magyar zene nestora Erkel Ferencz is az által tölti be mindinkább hivatását, ha nem csak »Bánk bánokat« »Dózsa Györgyöket« és »Brankovicsokat« ir, hanem ha a magasból leszáll a valódi és hamisítatlan népélet körébe is s ott keresi a magyar zenei eszményítés anyagait. Mert egy kifejlesztett zeneirodalom sem áll csupa fugából, sonátából és symphoniából s ha egy Beethoven nem tartotta szentségtörésnek a »M e n ue tte«-ek s egyéb tánczás népies formákhoz nyúlni Jupiter-i kezével, valóban csak korlátoltság vagy a műtörténelemben való teljes tájékozatlanság kárhoztathatná azért, ha teremtő ereje szeszélyének enged néha s feldolgozza egy dicső korszak hangulatát. Erkel e legújabb dalművéről szólva, mindenekelőtt azt kell tehát konstatálni, hogy nem a már nála megszokott magas drámai műfajjal, hanem könnyebb s népies zománczu lyrai válfajjal állunk szemközt, melyhez maga a szövegkönyv is vezette. Hogy Tóth Ede par excellence népszínmúitó volt, ezt említeni is fölösleges. Tudja ezt minden műveit magyar olvasó. Természetes tehát, hogy az ő librettójának cselekvényi és hangulati szövése is ezen alapul. Gazdag és sok mozzanatában a megzenésítés-re hálás anyagot foglal az magában, melyet szerző is igen hatásosan tudott felhasználni, s ha a zenében átalában valamit kifogásolni lehet, az Erkel túlnyomó drámai erőnek esik rovására, mely sokszor a könnyebb styl kifejezést igénylő mozzanatoknak is magasabb drámai keretet kölcsönöz. Szerző nem is zenésített meg mindent Tóth Ede szövegéből. Több jelenetezés is más alakot nyert, s így csak sajnálni lehet, hogy a szövegkönyv kinyomása (Aigner Lajos kiadásában) nem a zenei szóval való előleges megállapodás útján eszközöltetett. A »Néveen hősök« czím — meg kell jegyeznünk — nem vonatkozik történelmi alakok vagy specziális eseményekre, hanem egyedül nép- és honvédeleti mozzanatokra, minek a 48—49-i időszakban majd minden megyében, s az ország majd minden részében előfordultak. »Signum pro re« ennyi az egész amit felelni lehet azoknak, akik a czim után ítélve csupa »Damjanics«-i hőstettek apotheózisát követelik a színpadon is. S ez okból csak helyeselhetjük szerző nézetét, miszerint mit sem változtatott az eredeti czimen, mely pedig majdnem áldozatul esett már némelyek páthoszi fogalmának. Az egész cselekvény meséje, melyet e lapok t. olvasói már ismernek, ép oly egyszerű, mint természetes. S mert abban az időszakban gyakran fordult elő hasonló cselekvény, még történetileg is igaznak mondható. Nem lehet mondani, hogy a szövegkönyv valami mesteri szövésű bonyodalmat tüntetne fel, de annál több természetes kedélyhullámzást vegyítve a lyrai, a hősies és a kémikus hangulatokkal s igy csak természetesnek találhatjuk, hogy szerző előszeretettel vonzódott egy oly szövegkönyv megzenésítéséhez, mely többet nyújtott neki a mezei virágillatból, mint a százados tölgyek viharzugásaiból s a mellett alkalmat is nyújtott neki egy letűnt dicső korszak emlékeit felidézni, úgy saját, mint az élő nemzedék lelkében azoknak hangokban való megérzékitése által táplálni a honfiúi tüzet, mire úgy is minden drámai zenekölteményének szelleme irányul. A subjectiv s főleg a magyar zene ellenlábasai nyakatekert aphorizmáinak emlőjén táplálkozó kritika, bizonyára sokat kifogásoland szerző ez új művében ; felülhet az aestthetika hangzatos frázisainak magas paripájára s onnan tarthat leczkéket szerzőnek, hogy ezt meg azt, mikép nem kellett volna dolgoznia, s ezt meg azt mikép kellett volna máskép componálni ? Mindezt teheti s magunk sem írnánk talán mindent alá, ha ahhoz volna kötve az egyedüli üdvözülhetés feltétele. De hát lehetünk azért külömböző vallásuak s mégis üdvözülhetünk. Egyet azonban nem vitathat el szerzőtől még az ellensége sem, t. i. hogy minden újabb magyar dalművében új formai és hangulati mintákat állít fel, melyeken aztán még vagy félszázadig elkérődzhetnek az utánzó magyar zenészeti mesteremberek, míg a valódi tehetségek oly támpontokul használhatják azokat, melyekre az individualitás eredetiségét alapíthatják. Mert ne gondoljuk ám, hogy a Mozartok, Weberek, Mayerberrek, Beethovenek, Schubertek, Schumannok, vagy Chopinek stb. csak úgy az égből szálltak a földre s nem támaszkodtak sokáig elődjeik jól kifaragott és szilárd kampóira. S erre van leginkább szüksége a magyar zeneirodalomnak, mely, amióta lendületnek indult még sokáig Csáky szalmájának fog maradni ebben a tizenegy féle nemzetiségű magyar hazában. Nem gondolom, hogy Erkel Ferencz rászánná magát valaha, hogy egy eredeti magyar népszinműhöz zenét írjon. Az ő magas röpta szelleme úgy érezné magát e téren, mint kőszáli sas a kalitkában. De ha mégis megtenné, meg vagyok győződve, hogy egy csapással olyan reformlábra állítaná ezt a máris nagyot haladt műágat, hogy a jövő századig bátran megtarthatná az a kerékvágást. Szóban forgó dalművében azonban így is annyi rokon elem és oly gazdag költői ér csörgedez, hogy ha kölcsön adhatta volna csak egy részét is a jelenlegi népszínműi zenekompilátoroknak , itt Tóth Ede sem győzné őket színművekkel. Pedig hát mit tett? Támaszkodva a népélet mozzanatai és hangulatára, eszményi mintákat öntött s azt a nehéz megoldású művészeti feladványt fejtette meg, hogy a dalmát irály magas szinvonalán is mikép lehet a népzene elemeit úgy földolgozva eszményíteni, hogy azok világpolgárjoggal bírjanak. Egy ismertető tárczaczikk feladata csak tájékoztató, de nem kimerítő lehet. Rendesen egy dalmű kiválóbb vonásainak kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb behatásait hozza felszínre, de azt a sok kisebb-nagyobb részletet, melyek az egészen keresztül puszíroznak, s melyek eszesége gyakran egy egész dalmű főérdekét képezik, csak nagy ritkán mennek át a kritikákat olvasó közönség vérébe. De még enélkül is válogatott szemelvényt tarthatunk e dalmű kiválóbb részleteiből. Erkel e dalműve zenéjének súlya a zenekarnak mint háttérnek ama folyton polyphonikus kezelésében fekszik, mely minden situatiot, hangulatot ecsetelni törekszik s mit találóan ecsetel is. S itt nagy segédkezésére szolgált a komikus elemnek vegyítése a népies lyraival, melyből pedig styl-egyöntetüséget alkotni, mindig a legnehezebb feladat. Ahol pedig a hősiest, az erőteljest kell ecsetelnie, ott mindig elemében látjuk természeti hajlamánál fogva, melybe néha aztán annyira bele is nyúl, hogy az apróbb kedélyhullámzatok váltakozásánál is megtartja, midőn pedig már feleslegessé válnak. A 2-ik felvonás, mely szövegileg legkevesebbet változott, s mely a fogalmazás, az ihlet legkonczentráltabb sugalmazása alatt született, úgy egység, mint kidolgozási kerekség tekintetében a dalma fénypontját képezi. Mindjárt Ilona Románcze a kezdetén megkapó s kiváló szép lendületű. — A magyar műdal egyik gyöngyének nevezhető, majd Ilon tettetett évődése Csipkéssel, viszont ennek hízelgése Ilonnal, találóan jellemző. A honvédek takarodója, ritka eredetiségével válik ki s Jóska naiv bubánata az anyjától nyert megszégyenítés felett, meghat igaz, természetes egyszerűségével. Csipkés felsülő nászmenete és kigúnyolása pedig egyike a dalmű legkiválóbb részletének, mely a jellemzés találóságát mesterileg tünteti fel. Ezt megelőzőleg az első felvonásnak, főleg jel-nemzeti publicisták a törvény szigorát érezni is fogják. Ez nem is lesz a czélja e rendszabálynak s szerintünk nem is az a czél, melyre mindenek fölött törekedni kell; azonban erkölisieredményt várunk, sikerTITKadó 5 sereg javára, ha egyszer e közönség némely nemzeti közlönyök nyelvezetével, durva kifakadásaival megismerkedik. Akkor a magyar közönség egészen máskép fog ítélni, mint jelenleg ama hangulatról, mely sok tiszti körben uralkodik«. Mi is ily eredmény reményében zárjuk be sorainkat. Sz. Gy. — Az osztrák költségvetés, mint esti lapunk sürgönyéből kitűnik, 27,912,000 forint deficzitet mutat fel, de úgy, hogy az Arlberg pályaépítési költségét, 610 millióval és az adósság törlesztésre felvett mintegy 6 milliónyi fedezetet az előirányzatból a miniszter előre levonja, úgy, hogy ezek hozzászámításával az osztrák deficit legalább is 39—40 millióra megy. Tehát, az az Ausztria, melyről a szélbal azt hirdeti, hogy »vérünket szívja ki,« nagyobb deficzitet mutat fel, mint Magyarország. És most lát hozzá az adóemeléshez. Az egyenes adókból 4 millió, a fogyasztási adókból 6,3 millió új adó van előirányozva a deficzit fedezésére. Ezek közt figyelemre méltó az új italmérési adó, mely már fél millióval van előirányozva és Dunajevszki pénzügyminiszternek azon kijelentése, hogy »a többi adóreformokhoz még idő kell, részben a terjedelmes adatgyűjtés, részben pedig a miatt, hogy a magyar kormánnyal is egyetértésre kell jutni.« Ez a passzus mutatja azt, hogy a két kormány közt is folynak alkudozások az indirekt adók jobb kihasználása végett. A franczia szenátus tegnapi ülésének igen zajos lefolyása volt. Az igazságügyi költségvetés diskussziójánál , a 11 és Oszkár, egykori bonapartista főügyész, interpellálta az igazságügyminisztert, mert a kamarában az igazságszolgáltatást meggyalázni engedi, ok nélkülmozdít el államügyészeket, titkos utasításokat adott a márcziusi rendeletek végrehajtására, melyek sok tisztviselő lemondását idézték elő, a konfliktusi törvényszéknél elnökölt és kétes erkölcsű, tehetetlen ügyészeket alkalmazott. E fölött nagy zaj keletkezett. Berthault főállamügyész nyilatkozatot kér, a 11 és azonban ilyet nem ad. A nagy zajban senkit se hallani. Say Leon zajosan csenget és Vallést rendreutasítja; a jobboldal üvölt és dühöng. Y a 1t és felvilágosítást kér a kormány magatartásáról. C az o t azt mondja : Ily méltatlan beszédre nem válaszolok, de bizonyos panaszolt pontokat fel akarok világosítani. Csak oly embereket mozdítottam el, kik banketteken vagy köztársaság elleni lapokban az uralkodó államformát megtámadták. Én csak egészen korrekt utasításokat adtam, melyeket közzé is tettek. Sose fogom tűrni az igazságszolgáltatás összezavarását a közigazgatással. A lemondást a köztársaság elleni, elfojtott haragról tanúskodtak ; én ismeretekben gazdag köztársasági ügyészeket helyeztem hivatalba. Mi sose fogunk ama megbélyegzett titkos kommunárdokhoz, se pedig a szószegő május 16-iki férfiakhoz csatlakozni, mert a mi politikánk igazságos, az igazságszolgáltatást el akarjuk választani a politikától. A baloldal erre háromszoros, zajos helyeslésbe tör ki. A minisztert körülveszik, szerencsét kívánnak neki és kezet szorítanak vele. Baragnon kiáltja : »A miniszter meg van gyalázva!« A baloldal felkiált, mire Leon Say a szónokot rendre utasítja. — Az újvidéki »Szerbszki Národ« szerint Karloviczon jelenleg a szerb archidioecesális papság tanácskozik a szerb papság nyugdíj- és özvegyalapjára vonatkozó alapszabályzatok fölött. Ezen alkalommal az ott egybegyült papság elhatározta egyrészről feltétlen bizalmat szavazni Angyelics Germán adminisztrátornak; másrészről pedig király ő felségének a leghálásabb köszönetét nyilvánítani azért, hogy a patriarchátusi administrátori székre ép Angyelicset nevezte ki. A német zsidóhecrcz szépítése miatt a »Voss. Ztg.« hevesen megtámadja a félhivatalos »Nordd. alig. Ztg«-ot. Az az erős meggyőződés uralkodik, hogy a »Nordd. alig. Ztg« minden leplezgetése daczára a kormány nézetét vagy legalább is hangulatát képviseli. A kormány és közegei az antiszemita mozgalmat most ép úgy szépítgetik, mint a hatvanas években a szocziáldemokrácziát. Úgy látszik, mintha a félhivatalos lapok a zsidók elleni gyűlölséget szándékosan élesztenék. A birodalmi kanczellár Friedrichsruhéban azt mondta, hogy Richter személyes támadásait a jövő hónapban maga fogja visszautasítani. A haladópárt és a secessionisták elleni lehangoltsáig kormánykörökben állandó. A párisi Lacordaire-ünnep alkalmából, melyet tegnap reggel 10 órakor tartottak , egy Monsabre nevű homokos-rendi szerzetes igen izgató beszédet mondott a kormány ellen. A szószéken könnyekbe tört ki és gyalázta a köztársaságot a kongregácziók kiűzetése miatt. E beszéd következtében mise után az emberek a templom előtt csoportosultak és kiabálták: »Le a rendeletekkel ! Le a köztársasággal !« Tizenkét embert elfogtak és pedig többnyire katholikus intézetbeli tanulókat, de egy volt államügyészt, a »Civilization« egy munkatársát és egy hölgyet, ki annyira mgán kívül volt, hogy csak négy gardien birhatott vele. Fa r r e kommunárd sírjánál Le Valois Persetben, Páris mellett, szintén tüntettek tegnap a kommunárdok. Miután virágbokrétát tettek Fa r r e sírjára, Perin szélsőbaloldali képviselő emlékbeszédet akart mondani. De a rendőrség parancsolt neki, s minthogy Perin nem akart engedelmeskedni, elfogta őt. Midőn erre a kommunárdok kiabáltak: »Éljen a szocziál-forradalom!« »Éljen a forradalom, éljen a kommune !«, a fák mögül előnyomult számos városi rendőr és egy tuczat tüntetőt elfogott, kiket a rendőrigazgatóságra vittek. A kommunárdok közt e miatt nagy izgatottság uralkodik. Rochefort felszólítást tesz közzé lapjában, hogy a párisi, községi tanácshoz folyamodjanak a köztársaságért az 1871-iki harczokban elesetteknek egy köztéren felállítandó emlékszobra megengedéséért. Az osztrák-magyar bank főtanácsa legközelebbi ülésén, mely kivételesen csütörtök helyett már holnap fog tartatni, tárgyalás alá veszi a zágrábi pénzintézeteknek a zágrábi bankfiók dotácziójának fölemelése iránt benyújtott kérvényét. A zágrábi pénzintézetek képviselői — amint lapunknak Bécsből jelentik — ott a bank irányadó egyéniségeinél is megfordultak és jóllehet, hogy a zágrábi bankfiók ellátmánya fölemelésének akut szükségességét bajosan lehetne bebizonyítani, mindazonáltal valószínű, hogy e kérelem figyelembe fog vétetni. A Szerbiával kötendő kereskedelmi szerződés felett az érdemleges tárgyalások tegnap, hétfőn kezdődtek, mert a vasárnapi előkonferenczia csak a két fél álláspontjának tájékoztató kifejtésére terjedt. Azt már e tárgyalásokból is ki lehetett venni, hogy nehézségek lényegesen el lettek enyésztetve Risztics minisztériumának mellőzése által. Monarchiánk elismeri a jelen szerb minisztérium lojalitását, s kivált Magyarország igen békülékenynek mutatja magát Szerbiával szemben, így pl. a szerb kormány azon kívánságára, hogy a szarvasmarha kivitel könnyíttessék meg, a kormány hajlandó megengedni a dunai vonalon a kivitelt a kívánatos behozatali és vesztegállomások megjelölésével. A Szávavonalon a behozatal elmarad tiltva miután Bosnyákországban és Horvátországban a marhavész még nem szűnt meg. A sertésvámtétel leszállítása iránt még nem történt megállapodás, azt azonban már kijelenté a kormány, hogy a vesztegintézetnek Kőbányáról eltételébe nem egyezik bele. A szerb sertéskereskedésnek még előnyére is szolgál az, hogy a szerb sertések Kőbányán maradnak a vesztegintézetben, mert a külföldi kereskedőknek garantiául szolgál az iránt, hogy itt egészséges sertést vehetnek. A szerb kormány panaszkodik hogy nagy vesztesége van a szerb kereskedőknek abból, hogy az után megbetegedett sertéseket drágán kell Kőbányára szállíttatni, ahol aztán megsemmisíttetnek. Erre a m. kormány kijelenti, hogy az ily sertések zsírjáért oly kárpótlás fog fizettetni, mint az egészséges sertésekéért. A kecske- és juhbehozatalnál Szerbiából Magyarországba jövőre ugyanazon modalitások szerint fog a vám szedetni, mint azon időben, midőn e vámtételek még nem lettek fölemelve. Csak azt kell még megjegyezni, hogy mindezen engedmények ideiglenes természetűek. A budagyőri vasút kiépítése iránt érdeklődő képviselők ma este Rakovszky István képviselő lakásán újból értekezletet tartottak, melyen Pennel László képviselő mint megbízott elnök jelentést tett eddigi eljárásáról. Az értekezlet hosszasabban tanácskozott az eddig e téren történtekről , a legközelebbi teendőkre nézve abban állapodott meg, hogy a Pesten levő érdeklődő képviselők a pénzügyi és közlekedési minisztereket , illetőleg a kormányt küldöttségileg felkérik, hogy ez országos fontosságú pálya létesítése iránt mielőbb intézkedjék. Budapest november 30. Ártatlan kis csetepaték folynak most a képviselőházban, melyeknek azonban érdeke és jelentősége is van, főleg ha olyan fogásokkal vannak összeköttetésben, amilyenhez ma az ülés végén fordult az ellenzék, midőn nagy hirtelen a honvédelmi tárca régi átruházási jogánál, melyet egy évtizeden át megszavazott, megszámláltatta a többséget, s mely minden várakozás ellenére harmincat tett ki. Ernuszt Kelemennek teljesen igaza volt abban, hogy a honvédség tisztikarának szaporításáról gondoskodni kell és lehet is, minthogy most már a közös hadsereg túl van halmozva tisztekkel. Erről egyébiránt részben az önkénytesek fölhasználásával gondoskodik az új véderő törvényjavaslat, részben pedig, mint Ernuszt fölemlítő, tiszti vagy apród iskolával lehet gondoskodni. De már abban tévedett, ha azon átruházási jogban, mely évek óta adatik a honvédelmi miniszternek azért, hogy a központban és csapatoknál a tiszteket a munkaszükség arányában felváltva használhassa, valami veszedelmet lát. Egyszerűen csak arra való az, hogy a teljes hivatali és tiszti létszámra szükség ne legyen. Ezáltal csaknem háromszázezer forint megtakaríttatik, anélkül, hogy akár a központban az ügyforgalom (pl. mikor ujonczozás van) akár a csapatoknál a szolgálat (pl. mikor gyakorlatok vannak) hiányt szenvedne. Az elszámolás azért speczifikáltatik minden egyes krajczárról és soha eddig semmi visszaélés nem történt. Ez volt a mai vita egyik érdekes pontja, míg a másik a honvédség szelleme és kiképeztetése körül forgott. A szélsőbal most már nem tagadhatja az intézmény fejlődést, sem havetraképességét, mint eddig, tehát a szíveket és veséket vizsgálja és be akarja bizonyítni,hogy a honvédség szelleme nem magyar. Ezt abból következteti, mert — tanul németül is, és mert néhány idősb tagja nyugalmaztatott. Ez valóban a Chauvinismus oly túlhajtása, mely kóczáfolatot nem érdemel, mert a nyu