A Hon, 1880. december (18. évfolyam, 316-345. szám)

1880-12-03 / 318. szám

határozás vezette a hóhért ? Mért nem fojtotta meg Loris­z­ M­e­­­i­k­o­v, a­ki tanúja volt Mladeczky halálának a Semenov-téren, ezeket is az összes nép előtt? Mért nem alkalmazta a császári kormány, — mint azelőtt, e látványt, mint kedvencz eszközét, hogy a tömeg ösztöneit az intelligenczia ellen feltüzelje ? Nem azért történt-e ez, mert a nép észre tér ? Nem azért történt-e ez, mert a tömeg hangulata olyan, hogy az elöljáróság saját hőrét fenyegeti ? Az idő ezt meg fogja mutatni. Mért végezték ki Kwiatkowskyt és nem Sirjajewet, Presnyakowot és nem Ok­­­ads­­kyt vagy Tichonowot? II. Sándor és ke­­gyenczei vért akartak látni; a testőrségnek is hize­­legni akartak, mely a finnországi ezred személyében szenvedett; (a robbanásnál a téli palotában) a nép figyelmét el akarták téríteni a dolog velejétől s azért Kwiatkowskyt, a nemes embert és nem S­­­r­­ajewet a parasztot ragadták ki; őt ragadták , és minden jogi támpont nélkül kiáltó igazságtalan­sággal tolták rá az őrségek elnevezésének okát febr 5-én. De egy Kwiatkowsky vére még nem volt elegendő ; a császároknak ezenkívül házi szolgákra (dromik) és kapusokra van szükségük, s így kivégez­ték Presnyakov kurta polgárt, a­ki önvédelem ből szabadságát egy utczai megtámadásnál ismeret­len személyek ellenében védte. Presnyakowot kivégezték, mint a kinek rémét, mint a hűt császári szolgák Sarkov és Finogenow (Saraskin) kémek állítólagos gyilkosát. A többieket nem mer­ték kivégezni; nagyon is sokan voltak s e mellett csupa parasztok és kurta polgárok. A nép utóvégre is vértanukká emelhetné őket. Ezek számára csak örökös börtön maradt. Nem tudjuk, sokáig fogja-e a császári kormány az orosz népet bolonddá tartani, de hogyan tett ki magáért az orosz társadalom? Belátja, hogy a népért és az emberi jogokért vívott harczunk a társadalom szabadságáért viselt harcz — felfogja a halálbünte­tés egész czékzerűtlenségét — undorral fordul el tőle, mint hiábavaló barbárságtól — s mégis hallga­tott és hallgatott, a­hol a puszta mozgás is zavarba hozta volna a hóhért! Bágyadtsága és passzívsága által az orosz társadalom kizárta magát a harczoló társadalmi erők sorából. Ne is kívánja a jövőben, hogy a cselekvő párt a pillanat és a harcz eszközei­nek megválasztásánál számba vegye őt. Orosz intelligenczia! A te soraidból léptek ki e vértanuk, hogy, megvetvén a személyes boldogságot a nép zászlaja mellé sorakozzanak. Az ő személyük­ben téged végeztek ki. De az éltető erő forrása nem fog kiapadni: az elesett társak helyére sok újat fogsz kiküldeni és e kiáltással : »Halál a zsarnokok fejére !« a népet győzelemhez fogod vezetni. Testvérek és társak! Egyes személyek és kö­rök égtek a szenvedélytől, hogy az ellenséggel meg­mérkőzzenek és a bebörtönözötteket kiszakítsák az ellenség torkából. Testvérek! Ne hagyjátok magato­kat a bátorság és bosszú érzete által elcsábítani : maradjatok hivek a megfontoláshoz ; gyűjtsétek erő­töket : az ítélet órája nemsokára elérkezik!« A képű. zárszámadási bizottsága ma Prileszky Tádé elnöklete alatt ülést tartott. A csaknem teljes számban megjelent tagokon kívül jelen voltak az állami számvevőszék részéről Gajzágó Salamon állami számvevőszéki elnök, Hosszú József főtanácsos, — a minisztériumot képviselte Buzucky Pál p. ü. miniszteri osztály­­tanácsos. A napirend tárgya volt­­az állami szám­vevőszék szervezetéről, ügykezeléséről és az állami adósságok ellenőrzésére vo­natkozó hatásköréről — szóló törvényjavas­lat tárgyalása. A törvényjavaslat általánosságában minden vita nélkül elfogadtatván, elnök indítványára szaka­szonként kezdetett meg a tárgyalás, még­pedig az elnök által az előtt írásben tett­­észrevételek« s a mi­nisztérium és számvevőszék által arra tett nyilatko­zatok figyelembe vétele mellett. Az első­­­nál Nagy Gábor megjegyzi, hogy az elnöki és alelnöki állomást (mely az 1870 : XVIII. alaptörvényben rendszeresítve van) nem érinti, de a többi állományokra nézve azon meggyőződésben van, hogy azoknál változtatást tenni lehetne és kellene is. Ugyanis soknak tartja a három számvevőségi taná­csot s a három osztálytanácsost, az alattuk működő három titkár és húsz számvizsgálóval szemben. Ezért az egyik­­4000 frt fizetés és 600 frt szállásbérrel ja­vadalmazott !) tanácsosi állomást törölné, annál in­kább, mert most is tényleg négy ügyosztályfőnök végzi a számszéknél azon teendőket, melyek a föntebbiek ré­szére terveztetnek. E helyett megerősítené a tulaj­­donképeni részletes és első főmunkások osztályát, melyhez a titkárok és számvizsgálók tartoznak. Ez utóbbiakra nézve a számvevőszék és kor­mány megegyezett abban, hogy állásuk ne a törvény­ben rendszeresíttessék, hanem csak az évenkénti költ­ségvetésben vetessenek fel a szükséges számban, azonban tekintve ezeknek munkakörét, hivatását és Egyik kedvelt tartózkodási helye volt a berni medvebarlang, melyben rendesen két-három maczkó részesült a város részéről szabad eltartásban. Mint Deák Ferencz a városligeti maczkóval, és oly kedé­lyes viszonyban élt Mind e maczkó rokonaival. A mint neszét vették jöttének, barátságos mozgással siettek elé, nem mulasztották el nyájas tisztelgésüket bemutatni nála és belemarkolásztak zsebébe, melyből sohasem hiányzott számukra az alma, dió, sütemény vagy egyéb csemege. Az élő minták mellett Mind egyedüli gyönyö­rét az állatok olajfestésű vagy aczélmetszetű képei alkották : Rubens oroszlánai, Potter és Rembrand egyes munkái. A hírneves Biedinger képei közül csakis szarvasa elégítette ki ízlését. A többin kivétel nélkül sok kivetni valót talált szigorú bírálata. Bie­dinger sokat magasztalt medvéit valódi szörnyeknek nevezte. Cornel, Yisehar és Stollar macskáiban nem talált élethűséget és jellemző egyéni vonást. Igen keményen bánt el különben a leghíresebb mesterek műveivel is, és ez okból sok keserű órát okoztak neki kollegáinak személyes bántalmai. Csakis kedvelt állatjai körében látszott kien­­gesztelődve az élet bajaival. S a­mily fanyar volt az emberi társaságban, és annyira átengedte magát »övéi« közt a kedélyességnek. Macskái és medvéi nem űztek gúnyt visszataszító külsejéből. Nem riad­tak vissza mélyen fekvő kis szemeitől, nem találták hosszú köcsög fejét, nagy orrát, törpe alakját nevet­ségesnek, szeretetteljesen simultak hozzá, kit annyi ember kiállhatlannak talált és hizelegve nyaldosták meg nagy vörös kezeit. Állatjainak jó indulata és művészetének gyö­nyöre és diadala képezték küzdelmes életének egye­düli örömét. Műveiben a külföld által ünnepelve, itt­hon neve után is alig ismerve, hazájától távol Bern­ben hunyt el 1814. november 15-dikén, 46-dik élet­évében. Hat éve annak, hogy a berni temetőben sírját felkerestem és távoli hazája nevében koszorút helyez­tem keresztjére az elfeledt magyarnak, a feledhetet­len, művésznek, a macskák — Raphaeljének! Scholastics­ állását, mely a törvényjavaslat szerint is a vámtaná­csosokéval rangra és jellegre ugyanaz, ezeket nem­csak a törvényjavaslatban óhajtja rendszeresíteni, de díjazásukról is úgy gondoskodnék, hogy ezek az egyes szakminisztériumok számvevőségeinek számtanácsosi állomásaival előnyösen kiállják a versenyt, mert csak­is ez­által remélhető, hogy a számvevőszéknek mindig kitűnő szakképzett tisztviselői lesznek. Ugyanis fő alapelvül tekinti azt, hogy miután a számvevőszék magának szakértő számbíráló és hatá­lyosan ellenőrködni tudó tisztviselőket nem ne­velhet, ezeket szükségkép az egyes szakminisztériu­mok és hivatalok azon tisztviselői közül nyerheti, a­kik hosszú évek során át a gyakorlati téren foglal­koztak s ott úgy a törvények és a szabályrendeletek intenczióiról, mint azok megvalósíthatásainak prak­tikus kiviteli módozatáról maguknak teljes ismeretet szereztek. Csak ilyen egyének tudnak úgy kitnn a kezelő hatóságoknál a számszék tekintélyének megfelelő el­lenőrző vizsgálatot tartani, mint a beérkezett kimu­tatások és számadások fölött szakértői bírálatot mon­dani. Ez pedig csak úgy érhető el, ha ezek díjazása valamivel magasabb lesz, mint a szakminisztériumok számtanácsosaié. A főbb tisztviselők száma kevesebb lehet, minthogy nem követel hasonló phisikai mun­kát, mint a minisztériumok miniszteri és osztályta­nácsosai. Ez utóbbiaknak ugyanis nemcsak a közigazga­tási teendők felügyelése és ellenőrzése, hanem annak vezetése, törvények, szabályrendeletek és utasítások szerkesztése is képezi teendőit, mi többször hosszas tanulmányozással van kapcsolatban, a számszék tiszt­viselői pedig csak az ezek keretében való működés­­nek az ellenőrzését végzik. Ez pedig a főnökök figyel­­me alatt könnyebben feldolgozható s az elnök és al­­elnök mellett 5 tanácsos végezheti. E czél elérésére szükséges, hogy a titkári és számvizsgálói állomások pályázat útján töltessenek be, s a betöltésnél az illető szakminisztériumoknak e téren gyakorlatot szerzett számtanácsosai és illetőleg i-ső oszt. számtisztei előnynyel bírjanak. A számtisztek szóló szerint is csak segédsze­mélyzetnek tekintendők, s ezeknek a költségvetésben való időnkénti felsorolása elé­g lenne, sőt ezek teen­dőit esetleg b­iztos napidijasok is végezhetnék, s így legalább nyugdíj terhe nem nehezednék az államra. Hosszabb vita után, melyben résztvettek : V­e­r­­h­o­v­ay, ki a számvizsgálókat is felvétetni kívánja a törvénybe, — Beniczky Gyula, ki két tanácsosi állomás megszüntetését javasolja, —Zalay István ki az eredeti szerkezetet pártolja, — Gaj­zágó Sala­mon, ki a közös megállapodások figyelembevételét ajánlja, — Prileszky, ki a számvizsgálókat a törvénybe vétetni kívánja, továbbá Plachy, Tom­cs­á­n­y­i és D­ő­r­y szóltak, — a bizottság többsége abban állapodott meg, hogy a törvjavaslat a szám­­vizsgáló állomásokig — ezeket is beleértve — az eredeti szöveg szerint fogadtatik el, a személyzet többi része a költségvetésben lesz megjelölve, s kife­jezést nyer az, hogy a számszék személyzete a minisz­térium hasonrangú tisztviselőivel rang és tiszti jelleg tekintetében egyenlősíttetik. A 2. §, változatlanul, a 3-ik azon módosítással, fogadtatott el, hogy a tisztviselők díjazására vonat­kozó rész kihagyatván, helyébe a bizottság jelenté­sében az indokoláshoz csatolt táblázattal pótoltatik. A 4., 5., 6. §§. elfogadtatván, a 7. §. S­chrei­be­r E. indítványára azon módosítással fogadtatott el, hogy az elnök és alelnök akadályoztatása esetén a helyettesítéssel megbízott tanácsos által aláírva adas­sanak ki az ügydarabok. Azon kérdés felett, bevezessék-e a javaslatba, hogy a közigazgatás ágaiban kibocsátott szabályren­deletek és utasítások közlendők-e a miniszterek ré­széről a számszékkel előzetesen és hozzájárulás vé­gett — hosszabb vita keletkezett, mely az idő előha­­ladása miatt félbe szakittatván, folytatása a holnapi ülésre halasztatott. A képviselő úr pénzügyi bizottsága Szontágh Pál (nógr.) elnöklete alatt ma d. u. 5 órakor tartott ülésében, melyen a kormány ré­széről Tisza Kálmán miniszterelnök, Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter és Králicz miniszteri tanácsos voltak jelen, folytatta a c­ukor, kávé és sör­­fogyasztás megadóztatásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. Králicz Béla miniszteri tanácsos a tegnap hallottakra megjegyzi, hogy azok majdnem ugyan­azok, mint a­miket a budapesti iparkamara emelt ki s melyeket már az ezen kamarával folytatott tanács­kozások alkalmával is hallott. Már ezen alkalommal is fölemlítette, hogy ez csak itt szokatlan, de más or­szágokban egész sorozata a más fogyasztási tárgyak­nak van megadóztatva. Ezen tanácskozások alatt a kamara is elismerte, hogy a czukor, kávé és sör csak­ugyan a megadóztatásra, csupán az adóztatási módra van kifogása. Ezután részletes felvilágosításokat adott a teg­napi ülés folyamán fölmerült kifogásokra s védi a törvényjavaslat tételeit azon kijelentéssel, hogy a ki­vitel módozatainál lehet még az eddig tervezetteknél is czélravezetőbb és minden zaklatást lehetőleg kike­rülő módozatokat felállítani. Például hozza fel a borra nézve fennálló adózási rendszert is, a­mely évtizedek óta fennáll , daczára annak, hogy ma már a bor is elsőrendű szükséglet, mégis a gyakorlat egy a túlságos zaklatást kerülő rendszert honosított meg. Épen úgy lehet ezeknél is. A magánfelekkel szemben csakis annyit köve­tel a törvény, hogyha nem olyan helyről szerzik be ezen tárgyakat, a­hol már megadóztattak, akkor azt jelentsék be. Ezt benn lehet hagyni a törvényben, mert csakis olyanokat sérthet, a­kik a törvényt ki akarják játszani, tehát a csempészeket. Igen könnyen érthető, hogy mért opponálnak a kereskedők. Nem a zakla­tásért, hanem inkább a kereseti adó helyesebb mérv­ben való kiszabhatásától félnek. Szontágh Pál (gömöri) a felvilágosításokat sok részben elfogadja s el is ismeri, hogy a pótelő­terjesztések lényeges javításokat tartalmaznak, de mégis a törvényjavaslatot el nem fogadja, mégpedig nem elvileg maga az adó miatt, hanem csak a módo­zatokért. A bajon szerinte csak a fogyasztási vámvo­nal felállítása segítene. Nem tartja helyesnek, hogy a vidéki kereskedőkre a múlt évben tényleg eladott áruczikkeik után rovassék ki a jelen évi adó, mert sok­szor megtörténik, hogy a jelen évben sokkal többet ad el, mint tavaly, s mégis úgy vonja ki magát az adó alól, hogy üzletét egyik helyen megszüntetve, más köz­ségben nyit más czég alatt üzletet. Tisza Kálmán miniszterelnök az átalánynak a múlt évi tényleges állapotok szerint való kivetését igen helyesnek tartja s hogy csupán ezen adó alól való kibúvásért egy kereskedő nem fogja üzletét el­adni vagy eléket változtatni. Hogy kijátszásért sze­kerekkel nagyobb távolságokra visznek áruczikkeket, ezt nem hiszi, mert a fuvarköltség túlságosan meg­haladja az adót. A zárvonal felállítására nézve meg­jegyzi, hogy vámszövetség szerint sem nekünk, sem Ausztriának nem szabad a vámvonalat úgy állítani fel, hogy a társországból áteresztett czikkek adóztas­sanak meg, anélkül, hogy azok a belföldi fogyasztás­nál is hasonló adóval ne ravassanak meg. A vámvonal felállításának költségei igen na­gyok lennének, mert a milliót meghaladják h­a a csempészetet épen a zárvonal tenné lehetővé, vagy­­ pedig a zaklatás tenné roppant terhelővé, mert mi-­­­dőn kimondatnék, hogy czukrot, kávét, sört behozni­­ nem szabad, nem lehet a vonalőröket arra kötelezni, hogy bármelyik csomagról, bármi legyen is arra czi­­mül írva, ne gyakodjanak, vájjon nincs-e abban czu­kor, kávé, mert tapasztalatból tudjuk, hogy ilyen ki­játszásokat szoktak megkísérleni. Kényt­­enek volnának tehát minden küldeményt már a határnál felbontani, megvizsgálni s akkor ítél­je meg bárki, hogy mi lenne a különbség az átalános összes kereskedelemre nézve s melyik az előnyösebb ? Szóval: vagy minden tárgyra ki kellene terjeszteni a fogyasztási adót, vagy az egész vámvonal felállítását épen kereskedőink érdekében el kell ejteni. Ha egy­­átalában azt hisszük,hogy az állam jövedelmeit fokozni szükség s ezt a fogyasztási adó által érjük el, fogad­juk el a törvényjavaslatot s ne kössük azt a vámvo­nalhoz. Dániel Ernő elismeri, hogy jövedelmeink sza­porítására a fogyasztási adókat kell igénybe venni. Nem tagadja, hogy neki is aggodalmai vannak a tör­vényjavaslatban foglalt módozatok czélszerűségére nézve ; azért óhajtja, hogy vámvonal állíttassák fel, vagy Ausztriában is hasonló adóztatási mód behoza­tala vitessék keresztül. Ajánlja, hogy a törvényjavas­latnak átalánosságban való elfogadása ne mondassák ki ugyan, de részleteiben tárgyaltassák le, s akkor ítéljék meg, hogy úgy a­mint keresztülmegy, alkal­mazható lesz-e ? Tisza miniszterelnök kifogást tesz az ellen, hogy nálunk feltételül tűzessék ki az, hogy Ausztriá­ban bármi behozassék-e vagy nem. Éles Henrik három kérdést tesz fel: 1. Czél­­szerű-e a c­ukor-, kávé- és sörre fogyasztási adót vetni, s úgy van meggyőződve, hogy ezek az adóeme­lést elbírják. 2. Ezen törvény útján megközelíttetik-e azon czél, amelyet elérni akarunk ? Azt hiszi, hogy a zárvonal felállítása mellett lehetne ezt elérni. 3. Ezen törvényjavaslatot elfogadja-e vagy nem? Kénytelen kijelenteni, h­gy így nem fogadhatja el, de, miután szemben áll egy oly deficittel, melyet a miniszter úr kisebbíteni akar — azon feltételtől teszi függővé el­fogadtatását, hogy a törvény ideiglenes legyen s a kormány egy év alatt intézkedjék a zárvonal felállí­tása iránt. Végül kívánja, hogy az egész országra az áta­­lányozási rendszer állapitassék meg. Láng Lajos elismeri, hogy a civilisatió terje­désével az igények fokozódnak, de hogy az új igények következtében használatba vett czikkek mind első rendű szükségletek lennének, azt nem ismeri el. Ilye­nek a kenyér, hús, só, de a czukor, kávé, chocolade, sör bármennyire használatba vétessenek is, életszükség­letet nem fognak képezni, legalább nem olyant, a­mire fogyasztási adót vetni ne lehetne, helyesnek tartja tehát az adóztatás alá vett tárgyakat. Azon kifogással szemben, mintha ez nem lenne fogyasztási, hanem egyenes adó, szerinte a lényegen nem változtat, mert ha mindjárt úgy lenne is, minden elárusító azon arányban viseli a terhet, a­mint üz­lete megy. Hogy sok kijátszás történhessék, nem hi­szi, mert nem a nagy tömegben fogyasztók kevés száma fizeti ezen adót, hanem azon sok ezer meg ezer apró fogyasztó gyűjti össze ezen összeget, a­kik ,­2—1—2 ltgrként helyben a kereskedésekben vásá­rolják össze ezen czikkeket. Hogy a kereskedők ezen adók miatt kitelepül­­nének az országból, ezt meg nem valósulható állításnak tekinti. Zaklatás előfordulhat, azt elismeri, mert hi­szen a világon minden adó kivetése és beszedése bi­zonyos zaklatással jár úgy nálunk mint mindenütt, de a túlzásokat elenyésztetni, megtorolni lehet s az nem lehet ok a múlhatlanul szükséges és elvben mindenki által helyeselt adókivetés ellen. A zárvonalra nézve, nem mondja, hogy az jó és nem lehetne, de határozottan tagadja, hogy annak felállításával oly végtelen­ül nagy előnyök lennének, a­milyent igen sokan egy és más okból ahhoz fűznek. Azon kívánalommal szemben, hogy Ausztriában is előbb hasonló adó behozatala eszközöltessék, kijelenti hogy kormányi nyilatkozatot várni nem lehet, de bi­zonyos, hogy ott sem marad ez adó nélkül Elismeri, hogy a részletekben meg lehet és kell változtatni, de a javaslatot átalánosságban elfogadja. Móricz Pál megjegyzi, hogy nincs Európában olyan állam, a­hol ilyen adók behozva nem volnának. A zaklatásokra nézve, melyek itt fesoroltatnak, fel­említi azon sok vesződséget és kellemetlenséget, me­lyet a gazdának és egyenes adót fizető birtokosnak el kell szenvedni. A zárvonal felállítására nézve meg­jegyzi, hogy attól a legnagyobb mértékben fél, mely­nek a földbirtokra és terményeire be nem látható kö­­vetkezményei lesznek. A törvényjavaslatot általános­ságban elfogadja. Szapáry dr. pénzügyminiszter azon állításra, hogy ezen czikkeket nem lehetne adó alá vonni, mert azoknak fogyasztása apadóban van, megjegyzi, hogy ha a gyártásban igen is, de a fogyasztásban nem tör­tént. A gyárak pedig ezen adó által terhelve nem lesznek, azon czukorkagyárosok vagy más kereske­dők sem, a­kik ezekből szerzik be készleteiket. Ké­telkedését fejezi ki Helly azon állításának őszintesége felett, hogyha ezzel a defic­it egészen megszűnik, ak­kor megszavazná, figyelembe venni kéri, hogyha egy­szerre nem is, de lassan kint ezek által csakugyan ki­jutni remélhetünk. Azt sem ismeri el, hogy ezen adók a kereske­delemnek más irányt adnának s nevezetesen, hogy Budapestről elterelnék, mert ilyenek Bécsben s más nagyobb városokban is vannak, s még sem terelte el a forgalmat. Arra, hogy ezután sokan nem Pestről, hanem Triesztből, Bécsből hozatják áruczikkeiket, ő biztos számítások alapján, állítja, hogy a szállítási költség és sokféle eljárás sokkal terhesebbé tenné, mint a törvény szabályai értelmében rendesen járni el áruik beszerzésénél. Több kifogással szemben utal az utólag tett módosításokra, melyek a tárgyalás alatt is még némi c­élszervekkel kiegészíthetők. A kezelési módra nézve ő inkább tartja jónak, hogy a hol lehetséges, zárt városokra előírt módozat szerint legyen a kezelés, de ha ez épen nagy terhűnek és akadálynak tekintetik, kijelenti, hogy a­ törvény­javaslatban nincs kizárva, az átalányozási rendszer ezekre is kiterjesztessék. Kétségtelen, hogy minden adó kellemetlenség­gel és zaklatással jár, de tekintve az ország érdekét kéri átalánosságban annak elfogadását. Vargh­a Imre a javaslatot átalánosságban el­fogadja. Helly ismétli, hogy elvben nem ellenzi a fo­gyasztási adóbehozatalt, csak azt kifogásolja, hogy ilyen kapkodva történik ; utasíttatni szeretné a kor­mányt, hogy ne válasszon ki csak 3 czikket, hanem egy egész fogyasztási adórendszert dolgozzon ki s ad­dig is a fogyasztási vámvonal állíttassák fel. Elnök konstatálja, hogy a bizottság túlnyomó többsége hangsúlyozta, hogy a fogyasztási adó igény­­bevétele szükséges és elismerte, hogy a c­ukor, kávé és sör a körülményekhez képest legalkalmasabb erre nézve, csak a részletek és kiviteli módozatokra nézve voltak több rendbeli aggodalmai, fölteszi a kérdést. A többség átalánosan elfogadja a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. A részletes tárgyalás a holnap d. e. 10 órakor tartandó ülésre halasztatott. Országgyűlés. A főrendiház ülése decz. 2-án. Délelőtt 11 órakor. Elnök: Mailáth György. Jegyzők: Nyáry Jenő b., Rudnyánszky Jó­zsef b., Zichy Ferraris Lajos gr. A kormány részéről jelen vannak : Tisza Kál­mán, Orczy Béla b., Szapáry Gyula gr. Elnök az ülést d. e. 10 órakor megnyitván, Beöthy Algernon képviselőházi jegyző bemu­tatja a hadmentességi díjról és az állandó országház építéséről szóló, a képviselőház által elfogadott tör­­vényj­avaslatokat. A hármas állandó bizottsághoz utasíttatnak s az elnök felhatalmaztatik, hogy azokat a bemutatás mellőzésével a szabályszerű időben kihirdetendő ülés­ben napirendre tűzhesse. Cziráky János úr. benyújtja a hármas ál­landó bizottság jelentését a megyék közigazgatási, árva és gyámhatósági kiadásainak fedezéséről és a Krassó és Szörény megyék egyesítéséről szóló törvény­­javaslatok tárgyában. Mindkét törvényjavaslat azonnal tárgyalás alá vétetik és észrevétel nélkül elfogadtatik. Elnök: Nyáry Gyula b. gyengélkedő egész­sége miatt néhány heti szabadságot kért. A szabad­ság megadatik és erről egyszersmind az igazoló bi­zottság jegyzékbe vétel végett értesittetik. E folyamodás eszembe juttatja azt, hogy mind­azokat, kik engedély nélkül távol vannak, miután a költségvetés legközelebb a méltó főrendek elé fog kerülni, mind a hírlapok, mind a szokott megkeresés útján felhívjam a megjelenésre. Eleve is kijelentem azonban, hogy ha ennek a felszólításnak nem volna eredménye, kénytelen lennék a névsort felolvastatni, hogy lás­suk, kik azok, kik a jogok legszebbikével élni nem kívánnak. (Helyeslés.) Ezzel az ülés 1/412 órakor véget ért. A történelmi társulatiból. — decz. 2. A társulatnak igen érdekes ülése volt a mai, s diszes (megszokott) közönség hallgatta figyelemmel a felolvasásokat. Az ülésen Ip­o­ly­i Arnold püspök elnökölt. Az ülés kezdetén Szilágyi Sándor titkár mutatta be az esztergomi prímás által kiadott, s az esztergomi prímási kincstár tárgyainak leírását tar­talmazó nagy munkát, s a­melyet — mint említettük, tegnap a régészeti társulat ülésén mutatott be. Ezután a székely nép és történele­mről értekezett H­u­n­f­a­l­v­y Pál és a székely kérdéshez járult ne­hány adattal, de e nehány adattal nagy háborút szent Szabó Károlynak, a ki a székelyek hun-seytha eredem­­ének hive, mig Hunfalvy a »székelyeket ilyen már­tásban nem akarja feltálalni« mert e rokonságot el nem ismeri. A székelyek Magyarországból (ott lép­nek föl először a krónikákban) telepíttettek be Er­délybe ; tiszta magyarok, nem hunok ; szerinte Atti­la és története költemény, még pedig germán költe­mény ; a magyar hon rokonságáról sem a Constanti­­nos, sem Bölcs Leo nem tudnak semmit. Értekezésé­nek első része inkább szómagyarázat, a többi a kró­nikák kutatásából alkotott nézete Hunfalvynak. Ezután dr. Fehérpataky László a múlt nyáron Dalmácziában tett levéltári kutatásairól tett jelentést; különösen Zára és Raguza tartományi le­véltárai vonták nagy mértékben figyelmét magukra, s az ezekben található — bár csekély számú, ■— ma­gyar vonatkozású oklevelek kapcsában spec­iális dip­­lomatikai kérdések fejtegetésébe bo­csátkozik. Mind­járt a spalatói levéltárból Bécsbe került öt oklevelet említi fel, melyek közül négy a zárt királyi ok­levelekre mutat példát, melyek a magyar királyság alapításának két első záradékából páratlanul ál­­lanak. Ezek közt legérdekesebb II. Géza oklevele, melynek íróját az ugyanazon kéz által írt s Pannon­halmán őrzött 1150 körül szintén II. Géza által ki­adott oklevél árulja el Barnabás scriptor személyé­ben, ki később kancellárrá lett. II. Géza halála után Barnabás is letűnt a cselekvés színpadáról, mi érde­kes bizonyságául szolgált annak, hogy e korban a király elődjének kanczelláriáját nem vette át. A kan­­czelláriai tisztségek viselői mint Németországon,úgy nálunk is inkább a király személyes hivatalnokai voltak. Ezek után II. Endrének királylyá tétele előtt, mint Horvátország, Dalmáczia és Chulmia herczegé­­nek okleveleiről szól, konstatálván, hogy ezeknél lép fel először a magyar diplomácziában az olasz perga­men, az írás oldalán mésszel felérített, hátul fényes sárga hártya. Az íráson is az olasz befolyás észlel­hető, a XIII. században divatos scriptura longior jellemzi. Szintén Endre dux oklevelei vannak már nem hártya-, hanem selyemszalagról lefüggő pecsét­tel ellátva; míg az oklevelek visszahajtása is ugyan e korban kezd divatozni, mely újítások egyesítése Imrének 1202-iki aranybulláján látható a bécsi Staatsarchivban. Érdekes kincse még a zárai levéltárnak a Po­­lycorion nevű Chartularium a XIV. századból, mely 35 beirt pergamen lapon mintegy 50 oklevelet tar­talmaz, melyek közt III. Bélának 1188-ból és Endre duxnak 1200-ból fenmaradt oklevelei bírnak ránk nézve nagyobb értékkel. Ezen levéltár becses anyagot szolgáltat a dél­vidék kanc­elláriai praxisának tanulmányozásához. Palaeographiai és diplomatikai tanulmányozásra kü­lönösen méltók a horvát királyok oklevelei, melyek közt Crescimir 1059-iki oklevele a legrégibb. A világ leggazdagabb levéltárainak egyike a raguzai levéltár, melynek roppant anyaga közt azon­ban alig van ránk nézve nagyobb becscsel biró okle­vél. Érdekesebb az Erzsébet által 1385-ben kiadott a Raguzával kötött egyességet megerősítő oklevél, és még öt nyugta Nagy Lajostól, Erzsébettől és Zsig­­mondtól, a raguzaiak által fizetett évi 500 arany adóról. A közönség és a társulat tagjai nagy érdeklő­déssel hallgatták a fiatal diplomatikus értekezését. Fejérpataky kormányköltségen volt kiküldve kutatá­sokra, s valóban sok és érdekes anyagot szedett össze egy magyar önálló diplomatica megírásához. Wenzel Gusztáv, miután felolvasó rá is hi­vatkozott, némely adatot helyreigazít. Igaz ugyan, hogy szóló is volt a dalmátiai levéltárakban, de nem szorosan diplomatikai kutatások végett. A kutató­kat szóló három osztályba sorolná; egyik és elsők mi magyarunk voltunk; azután kutattak a szlávok (oro­szok is) és harmadik az osztrákok voltak. Azután szóló a nonói káptalan levéltárának szétszórására nézve tett megjegyzése után köszönetet mond a fiatal tudósnak, s a most bemutatott­­ munkáját melegen ajánlja a társaság jóakaratába. (Éljenzés.) Csontossy János néhány magyarországi vonatkozású XV. századi codexet ismertet, a­melye­ket néhány külföldi levéltárban tett kutatásai közben fedezett föl. Ilyenek: Beatrix királyné, Mátyás király nejének imád­­ságos könyve a melki bencsések könyvtárából, mely a XV. században finom hártyán fényesen kiállított 16-od rétű 178 levélből áll, czime: Psalterium Beatae Mariae virginis. Főékessége a czimlap, mely fényes diszkeretet képez, s a szöveget aranyos és színes ara­­beszkekkel szegélyezi. A czimlap alsó szélén az arra­goniai ház czimere látható korona nélkül. E­g­y kitűnő kivitelű miniature látható meg a 174 lapon, mely a szenvedő üdvözítőt ábrázolja. Utolsó levelén érdekes feljegyzés, mely szerint Csábrághy Koháry Péter báró 1605-ben Erdődy Pálffy Miklós bárótól kapta ajándékba. Hasonlóképen a melki könyvtárból való egy 20 külömböző czikkből álló gyűjtemény a XV. szá­zadból. Ezek közt két költemény a XIV. század hu­­manismusa történetéhez nyújt adalékot. Ezek egyike Benedictus de Pileo Ecologája Zsigmond királyhoz a konstanczi zsinat alkalmából. A másik Antonius Constancius olasz költő verse Mátyás királyhoz 1464 körül, melynek írására Mátyásnak a török elleni hadjárata szolgáltatott alkalmat. Különös ér­dekkel bir ránk azon vers, mely Mátyás királynak tudományszeretetére vonatkozik s adat arra, hogy Mátyás tudományszeretete nem a Beatrixxal kötött házassággal kezdődik, hanem uralkodása kezdetével egykorú. A harmadik kézirat a müncheni könyvtárból való, hova a tegernseei könyvtárból került. Ez egy latin nyelvű munka, mely szt. István, szt. Imre, szt.­­ László és szt. Gellért legendáit tartalmazza. Érdekes annyiban, hogy e kézirat, mint más kiadás, eddig ismeretlen volt. Mátyás Flórián szerint a lunelacen­­sis, legenda-családhoz tartozik. Sokkal érdekesebb és ránk nézve fontosabb szintén a müncheni levéltárban létező codex, mely mintegy tízféle tárgy között egy 1444. előtt irt 20 lapra terjedő krónikát foglal magában, mely eddig teljesen ismeretlen volt. A krónika a kunok bejövete­lével kezdődik s egész 1329-ig terjed. A krónikát a magyar királyok névsora előzi meg Attilától kezdve II. Lajosig; I. Ulászlótól kezdve azonban a codex írása változik. A codex egy compendium, melyet egy vagy két krónikából szerkesztett össze írója. Érdekes benne az, hogy Attilla után Istvánt sorolja fel, kit Mihály fiának tart. Hogy mely krónikákat hasz­nált, nem lehet tudni, de legközelebb áll a vatikáni krónikához. Az 5-ik latin codex a baseli könyvtár tulajdo­na, mely Martins Talayero valencziai spanyol tudós a hussziták ellen írt s Rozgonyi János kincstárnok de­­dicált művét tartalmazza.­­ Legvégül a legérdekesebbet : Corvin Já­nos horoscopiumát mutatja be, melyet a krakkói Ja­gelló könyvtár bocsátott fölolvasónak egy havi hasz­nálatra rendelkezése alá. A kézirat 8-adrétben csak négy levélből áll, s a XV. században íratott. Hogy eredeti-e vagy másolat, nem tudhatni, de az idő az biztosan a XV. század, s hogy Ilkus Márton gyűjte­ményével került a krakkói könyvtárba. A horoscop szerint Corvin János 1473-ban ápril 2-án 9 órakor, 29 perc­ és 15 másodperczkor született és 1472. július 14-én éjfél után 1 órakor fogantatott. A horoscop minden jót jósol az újon szü­letett herczegnek. Hasonlót jósol a herczegnek egy 1485-ben tett újabb reveláczió is, mely az elsővel lé­nyegileg mindenben megegyez. — Legérdekesebb a horoscop azon jóslata, mely két nagy csillagnak, Ve­nus melletti szomszédságából Corvin Jánosnak kitű­nő fejedelmi nővel való házasságot jósol és azt mond­ja, hogy a herczeg kétszer fog házasságra lépni. —­­Tudjuk, hogy épen megfordítva történt, s így a ho­roscop nem történelmi adat, hanem bibliográfiai rit­kaság. A felolvasásokat élénken megéljenezte a kö­zönség. Végre folyó ügyek tárgyaltattak. Titkár a­­ többi közt bejelentette, hogy gr. Daun beküldötte Yöttauból a birtokában levő »Zrínyi könyvtár« laj­stromát. — Kiadatott Csontossynak tanulmányozás végett. A földrajzi társulat felolvasó ülése. Budapesten, decz. 2-án. A­ földrajzi társulat mai ülésén már sokkal kevesebben jelentek meg, mint a múlt alkalommal, midőn Lóczy Lajos tartotta előadásait. A hallgatók nagyobbrészt a budai tanítónőket képző intézet s a nőképző egylet növendékei k­pezték. Ott voltak továbbá a nevezetességek közül Koburg by (ezredesi egyenruhában) Szabó József, Gervay, Takács, Gönczy Pál stb. Az ülés elején Berecz Antal titkár felolvasta a földművelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter leiratát, melyben tudatja, hogy a meteorológiai térképekből egy példányt a társulat rendelkezésére bocsát. Több könyv s térkép adományt jelent be s azok közt a franczia geographiai társaság közlönyét, melynek számára Erődi Béla rendes tudósításokat ir a magyar földrajzi társulatban tartott előadásokról. Hunfalvy János viziutainkról s különösen a Dunáról értekezik Lanfranconi Enea munkája nyo­mán. Vannak, igy kezdi előadását, kik némi dicsek­véssel mondogatják, hogy Magyarország agrikultur állam s úgy látszik sejtelmök sincs arról, hogy Euró­pában a tisztán agrikultur állam csak szánalomra méltó koldusország, mely a czivilizált állam intézmé­nyeit és költségeit el nem bírja. Agrikultur állam csak oly földrészben boldogulhat, hol oly viszonyok vannak, minek Éjszak-Amerikában az Alleghay és Sziklás hegységek között, hol a gabnatermesztés vég­telenül terjeszkedhetik s a termelés és szállítás oly olcsó, hogy a gazdának még akkor is nyeresége van, ha a tiszta búza hektoliterét 5 frt 40 krért adhatja el. Máday Izidor az országos gazdasági egyesület je­lentésében azt bizonyítgatja, hogy Francziaországban a gaboaára 1820-tól 1878-ig 18 frankról 226­,0 frank­ra, Bécsben pedig 2 frt 90 król 5 frt 22 krra emel­­­­kedett. De megfeledkezik arról, hogy 1848 óta a­­ pénz belső értéke legalább 250 százalékkal csökkent , s hogy kivált nálunk ugyanazon idő óta az adók és­­ termelési költségek roppant arányban növekedtek.­­ Rossz politikát követtünk eddig, hogy minden gondot és költséget csak a vasutak építésére fordítottunk s­­, hogy a vasutak irányzásánál csakis a gabna kivite­­­­lére gondoltunk. Az export volt a jelszó, azért vállal­tunk oly roppant kamatbiztosítékot. Az ipar fejlesz­tésével nem törődtünk, pedig az ipar felvirágzása s a belső fogyasztás emelése az egyetlen eszköz, mely a gazdasági termelést fokozhatja és jö­vedelmessé teheti. Most Amerika uralkodik Európa piac­ain, a mi ter­ményeinket nemcsak Angliából és Francziaország­­ból, hanem már Németországból és Svájc­ból is ki­szorította, sőt már saját hazánkban is versenyt kísé­rel zsírjával, szalonnájával. Ha gazdasági termelésün­ket a végveszélytől meg akarjuk menteni, ha legalább Közép-Európa piac­ain terményeinkkel némi sikerrel versenyezni akarunk Amerikával, akkor a lehető leg­olcsóbb közlekedést kell meghonosítanunk. Legol­csóbb közlekedési eszközök a vízi utak, tehát folyó­­inkat kell szabályoznunk a hajózás szempontjából s a­hol csak lehet hajózási csatornákat kell építenünk. Fővizi utunk a Duna, mindenek előtt ezt kell szabá­lyoznunk, ebben kell a hajózás minden akadályait el-­­ hárítanunk. Értekező azután Lanfranconi munkáját­­ ismerteti részletesen, bemutatja a térképeit s köz­i a­­ Dunára és mellékfolyóira vonatkozó főbb adatokat. J Lanfranconi különösen a Dévény és Győr közötti­­ Dunaszakasz szabályozásáról igen részletes tervezet­­­tet készített s javaslatát évek óta gyűjtött pontos­­ vizsgálatokra s felvételekre alapítja; ezzel nagy ér-ér­demet szerzett magának s a magyar kormány által­­ megbízott mérnökök bizonyosan jó hasznát fogják­­ Lanfranconi előmunkálatainak venni. A tervezett szabályozás Lanfranconi számítása szerint 10 millió

Next