A Hon, 1881. február (19. évfolyam, 31-58. szám)
1881-02-23 / 53. szám
Terry és Gambetta. Az angol kékkönyvben közzétett sürgönyök franczia fegyverszállítmányokról és franczia tisztek küldetéséről Görögországba, a Ferry minisztériumnak, valamint Gambettának egy pillanatra kínos helyzetet okoztak. Devés a balpárt elnöke, a kamara tegnapi ülésében interpellálta a külügyminisztert és hadügyminisztert az angol kékkönyvben foglalt, fentnevezett sürgönyök tárgyában. Kérdezte, ígért-e a kormány Görögországnak fegyvereket, és ha igen, miért nem tesz arról említést a sárgakönyvben, továbbá végbement-e már a fegyverek elszállítása vagy tart-e még most is ? Tényszerű nyilatkozatot kért, mert a közvélemény is azt kívánja, és végül kérdi, igaz-e hogy Marseillon és Havreon át szállították a fegyvereket egy görög hajóra; ha az idézett tények — úgymond — valótlanok, akkor cáfolják meg azokat, hogy ekkor ez a kérdés el legyen intézve. Ferry miniszterelnök válaszol Devés kérdésére s kijelenti, hogy sem a hadügyminiszter, sem a franczia kormány nem ígért Görögországnak 30,000 drb fegyvert; a hellén kormány volt az, amely azt kérte, a görög távsürgöny a hadügyminiszterhez volt intézve, aki annak tartalmát a hadügyminiszterrel közölte. Ez utóbbi jelentést tett a minisztertanácsban, mely megtagadta kérelmét. Ferry tagadja, hogy fegyverszállítások történtek, mert ha ez igaz volna, akkor nem interpellácziót kellett volna intézni a kormányhoz, hanem vád alá helyezést indítványozni. Szóló hozzáteszi, hogy az anyag, amit eladtak, kimustrált fegyverekből és lőszerből állott. Egyes személyeknek sikerült ugyan egy bizonyos mennyiségű fegyvert és töltényt vásárolni, mihelyt azonban ezek a vásárlások a kormány értésére jutottak, megakadályozta a fegyverek elszállítását és feltartóztatta az illető vasúti kocsikat. Azt hiszem, úgymond Ferry, hogy a kamara elég bizalommal viseltetik a kormány iránt, hogy minket ne gyanúsítson; a többségről beszélek (a jobboldal felé fordulva) önöktől sem jóakaratot, sem igazságosságot nem várok. (Zajos félbeszakítások jobbról.) Janvier de la Motte éles hangja lesz hallható. Francziául ez annyit tesz, mint szemtelennek lenni. Cassagnac: Ön megsérti a kisebbséget. •—A jobboldal kiabálja: A minisztert rendre kell utasítani. — Gambetta: A miniszterelnök csak azt akarta mondani, hogy az ellenzék a kormány iránt nem szokott lenni jóakaratú vagy igazságos. (Zajos kiáltások:Nem !! Rendre!) — Cassagnac (felállva és Ferryre mutatva): Ön szemtelen! Gambetta: Rendre utasítom Cassagnac-t . Cassagnac: Ön tehát egyetért az interpelláczió szerzőivel. Gambetta: Kérem a kamarát, tartsa meg nyugalmát, és kijelentem Cassagnac úrnak, hogy sem az interpelláczióhoz, sem a válaszhoz semmi közöm. Cassagnac: De a fegyverszállítmánynyal és Thomassin küldetésével. (Nagy zaj.) — Gambetta: Cassagnac-t rendre utasítottam, mert a miniszterelnököt megsértette. A sértést ellenem büntetlenül hagyom. (Tetszés.) Ferry ama reményének kifejezésével végzi beszédét, hogy a kamara meg fog győződni a kormány legális magatartásáról. P a s c a l-D uprat megemlíti a titkos preszszióról szóló hírt és azt mondja, hogy e vita alkalmával tisztázni kell a helyzetet. Gambetta emelt aztán szót s eleinte fékezni iparkodott nagy izgatottságát, ez azonban nem sokáig sikerült neki. Ily határozottsággal még alig hallották őt beszélni s beszédének roppant nagy hatása volt. Körülbelül ezeket mondta : Azt hiszem nem tévedek, ha azt mondom, hogy az emberben a legrosszabb, ha állami dolgokban személyes czélokat követ. A férfiú ellen, aki önök előtt áll, számtalan meséket és legendákat, gyerekes és gonosz természetű vádakat hoztak fel. Sose kerestem alkalmat, hogy azokat érdemük szerint megbélyegezzem, amíg a belpolitika terén támadtak meg. Minthogy azonban a külpolitikában is megkísértenek gyanúsítani, crimen laesae patriae volna, ha hallgatnék. (Tartós helyeslés.) Ezután kijelenti Gambetta, hogy ő se tanácsadás, se másféle presszió által nem hatott a miniszterek egyikére sem, és valamint az előbbi, úgy a jelenlegi kabinetnek is teljesen átengedte az egész felelősséget. A minisztérium maga vezette a külügyi politikát. A minisztérium volt az, mely Berlinbe ment és ott a Görögországra vonatkozó politikát vezette. A kamaraelnök Cherbourgban tartott beszédére czélozva, kijelenti, hogy ő tartózkodott minden harczias nyilatkozattól, semmiféle támadó politikát nem pártolt és sem Thomassin küldetésében, sem a hajóhadi tüntetésben nem volt része, azt mondja továbbá, hogy ő soha se vette bírálat alá a kormány politikáját és sem az egyik, sem a másik értelemben nem b izgatott. A köztársaság ellenségei koholták ezeket a híreket, s a felelősség ezekért őket illeti. NemrégGambetta a háborút jelenti* czimű röpiratokat adtak ki, melyeket 100,000 példányban nyomattak és mindenféle czikket halmoztak össze Német-, Olasz-, Spanyol- és Francziaországból. Ez a manőver csalhatatlannak látszik. (Nevetés.) Tíz évvel ezelőtt ezzel boldogultak; a nemzetet akkor meglepték azáltal, hogy felállították a kérdést, háború-e vagy béke s remélik hogy most megint ily módon fognak eljárhatni. Ezt a számítást azonban tönkre fogja tenni a nemzet. A nemzet meg fogja tudni különböztetni azokat, akik megcsalni és tévútra vezetni akarják azoktól, akik utolsó lehelletükig szeretik. (Perczekig tartó zajos tetszés. Gambettát minden oldalról körülveszik és üdvözlik.) Cassagnac tehetetlen kísérletet tett, hogy Gambetta beszédének hatását gyöngítse s azt mondta, hogy Deves interpellácziója választási czélok miatt létetett. Dre a 11 e (bonapartista) elégtelennek tartja az adott felvilágosításokat. A balpárt kéri az ülés berekesztését, mire a kamara elfogadta az egyszerű napirendet. A képviselőház ülése február 22-én. (Esti lapunk kiegészítése.) A Madarász József által beadott módosítványt a kézizálog kölcsönügyletre vonatkozó tvjavaslat végrehajtását illetőleg, felszólalt Tisza Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk!) Csak röviden érintve azokat, amiket a t. képviselő úr múltkori nyilatkozatomra vonatkozólag felhozott, mindenekelőtt azt hiszem, hogy midőn ily végrehajtási kérdésekről van szó, nem azt lehet venni, hogy az átalános hatáskör megállapításánál a minisztériumnak mint ilyennek elnevezése használtaik, hanem kell venni a hatáskört úgy, amint ez az egyes esetek kiemelésével a törvényben meg van állapítva. Márpedig az 1868: XXX. t. sz. 48. §-a határozottan megmondja, hogy a belügy, igazságügy, közoktatásügy mind a törvényhozás, mind a végrehajtás terén kizárólag az autonóm horvát jog és kormányzat körébe tartozik. S hogy ez elejétől fogva mindig úgy értelmeztetett, amint én mondtam, t. i. hogy végrehajtási joga ott sem a belügyminiszternek, sem az igazságügyminiszternek, sem a kultuszminiszternek nincs, arról 1868 óta úgy a kormányzati, mint a törvényhozási praxis átalánosan tanúskodik, s nem is tudom, minő értelme lenne a törvényben megadott autonóm jogkörnek Horvátországra nézve, ha a horvát kormány elkerülésével az ő alárendelt közegeivel ezen autonomikusoknak mondott ügyekben is a belügyminiszter vagy az igazságügyminiszter, vagy a kultuszminiszter rendelkeznék. De ismétlem, úgy a kormányzati, mint a törvényhozási praxis e mellett szól. A t. képviselő úr sok példát igyekezett felhozni s felhozta az igazságügyminiszteri végrehajtási jogkört Horvátországra nézve. Vannak az igazságügyminiszter úr által benyújtott és Magyarországon általa végrehajtandó törvények között olyanok, melyek itt tárgyaltatnak Horvátországot illetőleg is. Én legalább azt látom, hogy midőn egy ily törvény végrehajtásáról gondoskodva van, megmondatik, hogy végrehajtja az igazságügyminiszter, Horvát-Szlavonországokat illetőleg pedig Horvát-Szlavónországok bánja, így van ez a legújabban hozott váltótörvényben, így a záloglevelekről hozott legújabb törvényben és így valamennyi törvényben. De azt mondhatná a képviselő úr: ezek az újabb időben hozottak, ez már annak a megváltozott rossz iránynak a következménye. Bocsánatot kérek, de régebben is így történt. Sőt bátor vagyok megjegyezni azt, hogy épen az ezen most tárgyalás alatt levő törvénynyel legszorosabb kapcsolatban álló törvénynél, az ipartörvénynél, mely 1872-ben jött létre, a végrehajtási klauzula egy szó különbséggel ugyanaz, ami e törvényjavaslatban van. Ezen szó kicserélését én a magam részéről szívesen elfogadom. Azon törvény ugyanis azt mondja:a jelen törvény végrehajtásával a földművelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter, Horvát- és Szlavónországokban pedig Horvát-Szlavon- és Dalmátországok bánja bizatik meg.« A most proponált klauzula ezt mondja: »illetőleg.« Ha jobban tetszik a »pedig« szó, szívesen hozzájárulok. De azt hiszem, hogy az egyedül helyes eljárás az, hogy e törvényjavaslatnál alkalmaztassák ugyanazon végrehajtási klauzula, mely az e törvénnyel leganalógabb átalános ipartörvénynél alkalmazva volt már 1872-ben, s melynek használata sem akkor, mikor a törvény meghozatott, sem azóta a legújabb ideig senkiben aggodalmat nem keltett, és mely olyannak nem tekintetett, mely az 1868-iki törvénynyel ellenkeznék. De, tehát a képviselő úrnak mostani módosítványát tekintve, azt látom, hogy a képviselő úr abban keres garancziát, hogy ne a bán bizassék meg, hanem a horvát-szlavén kormány. Engedelmet kérek, itt meg aztán már igazán nem tudom, miben leli a garancziát. Én azt hiszem, hogy sokkal helyesebb és sokkal czélszerűbb, ha a bán bizatik meg, mintha átalános kifejezéssel Horvát-Szlavon-Dalmátországok kormánya. Felemlíttetett itt a múlt napokban az is, hogy hogyan lehessen megbízni valakit, aki e törvényhozásnak nem is felelős. Ha ezen felelősségi szempontot veszem, — ámbár még erről tán szólok egy pár szót — hogy ezen felelősség szempontjából Horvát-Szlavonországok kormányát említeni mennyivel volna jobb, mint a horvát bánt, felfogni annál kevésbé tudom, mert Horvát-Szlavonországok bánját illetőleg mégis van befolyása azon magyar kormánynak, mely feleletre vonható, már csak az ő kineveztetésénél fogva is, míg ha a »Horvát-Szlavonországok kormánya« szóval átalánosságban élünk, a felelősségre vonhatásban keresett garantiának ezen módja is elesik. Az igen szépen hangzik, hogy derogál a törvényhozásnak, hogy oly valakit bízzon meg a végrehajtással, aki itt nem felelős; de megvallom, azt hiszem, hogy ha közelebbről megnézzük az érvet, ez sem állja ki egészen a próbát. Én azt hiszem, hogy a magyar törvényhozás tekintélyét és hatalmát sokkal jobban és sokkal inkább mutatja, ha még oly ügyekben is, melyekben a törvény szerint Horvát-Szlavonországokban a végrehajtás az autonóm közegek utján gyakorlandó — természetesen lelkiismeretes megtartásával az 1868-diki kiegyezési törvénynek — az orgánumot magát a közös törvényhozás jelöli ki. — Nem derogamenét látom én ebben a magyar törvényhozásnak, de látom inkább a magyar törvényhozás souverain jogának kifejezését. És bár mint méltóztassanak a dolgot venni, én ismétlem, az eljárás ez volt majdnem elejétől fogva, s ez eljárás senkiben aggályt nem keltett s úgy tekintetett, mint az 1868. XXX. t. cz.-nek megfelelő. Most egyszerre ezen eljárást megváltoztatni akarni valóban oly valami volna, mi méltán támaszthatna aggályokat másokban. S nem tagadhatom el magamtól annak kifejezését, hogy nagyon feltűnik nekem az — s ebben a t. képviselő urat is figyelmeztetni akarom, hogy gondolja meg a dolognak ezen részét — hogy épen akkor, mikor régi idő óta ily erélyesen most halljuk először Horvát-Szlavónországokban a nagy többség által hangoztatni a magyar szent korona országainak szolidaritását, mégpedig halljuk hangoztatni erős küzdelemmel más irányzatnak ellenében , akkor hozatik minduntalan szóba ez ügy, a melyet ezelőtt mint helyeset mindenki elismert, s a melynek vitatása legfeljebb is arra szolgálhatna, hogy az ottani túlzók által — az 1868. törvény lelkiismeretes megtartása iránti itteni szándék gyanusittassék s épen azok positiója gyengittessék, kik kötelességszerüleg, talán szembe szállva velük, szent István birodalmának szolidaritása mellett harczolnak. (Helyeslés jobbfelől.) Már ezen szempontból is a bevett szokás módosítását helytelennek tartanám, s igen kérem a t. házat, hogy a szöveget úgy a mint van, vagy az »illető« szónak a »pedig« szó kicserélésével — s remélem ebben nincs elvtelenség — elfogadni méltóztassék. (Helyeslés jobb felől.) Említettük, hogy a ház a módosítványt elvetette. A legközelebbi ülés napirendje akkor állapíttatott meg, hogy holnap, kedden napirenden lesz először az igazságügyi bizottság jelentése a főrendiháznak a csődtörvényjavaslatra tett módosítások tárgyában másodszor a ma részleteiben elfogadott törvényjavaslatnak harmadszori felolvasása; harmadszor a pénzügyi és igazságügyi bizottságnak jelentései a bélyeg és illetékekről szóló törvényjavaslat tárgyában. Egyszersmind elhatározta a ház hogy a csütörtöki ülésben a Magyarország és Horvát- Szlavon- Dalmátországok közti közjogi kérdések rendezéséről szóló 1868. XXX.és 1876. XXXIV. t.-cz. némely határozmányainak módosításáról szóló törvényjavaslat vetessék fel. Ezután következik az igazságügyi bizottságnak jelentése, a közforgalom tárgyát képező értékpapírok bírói megsemmisítéséről és elévüléséről szóló törvényjavaslat tárgyában. Iparügyi enquete. (ETI-ik nap.) Az ipartörvény revíziója tárgyában a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter által egybehívott értekezlet ma tartotta 3-ik ülését. Elnök megnyitván az ülést, jelenti, hogy Mendik István akadályozva van a megjelenésben; továbbá, hogy a német birodalmi ipartörvényjavaslatot, kinyomatván, azt rendelkezés alá bocsátotta, miután többször létetett erre hivatkozás. Finály Henrik fölemlíti azt a mozgalmat, mely néhány esztendővel ezelőtt az iparoktatás szükséges voltából indult ki. Azt kívánták mindenütt, hogy mentül több iskolát — és pedig reáliskolát — állítsanak fel az iparosok számára. És így vagyunk most azon áramlattal, mely az ipartörvény revíziója alkalmából elsősorban oly nagy súlyt fektet az úgynevezett társulási kötelezettségre. Szólónak meggyőződése ugyan, hogy a rossz mesterből e társulatok sem fognak jó mestert csinálni, de végre is látva ,sok kívánságát, arra a conclusióra jött, amire gedüs Sándor, hogy ha az iparosok azt hiszik, hogy helyzetük javul az által, ha őket társulatba lépni kényszerítik és ha oly kiskorúak, hogy maguk is belátják, hogy ez ipartársulatok reájuk nézve is üdvösek és hasznosak, de mégsem lépnek önként be, ám kényszeríteni kell őket. Meg akarva győződni arról, hogy milyen társulatot kívánnak, szóló megkérdezte a kolozsvári iparosokat. Az első kérdőpontra mindnyájan, mint a jól betanított kardal, egyhangúlag azt mondták: kényszer kell. Midőn azonban megmagyarázta nekik, hogy e szerint a társulatba minden iparos köteles belépni, ez adja meg nekik az engedélyt az ipar üzletésére, ellenőrködik stb. azt felelték: az ilyen nekik nem kell! Ilyen körülmények között nem tehet egyebet, mint megengedni, hogy az ipartársulatok ruháztassanak föl bizonyos hatáskörrel és mint tegnap Hegedűs Sándor mondotta, a társulást szabaddá hagyni. A társulaton kívül maradt iparosok a tanonettartás, tanítás és fölszabadításra nézve a társulatokhoz legyenek utasítva, ahol ilyenek vannak, és úgy, mint ez Kolozsvárt is van. (Helyeslés.) Kautz Gyula megjegyzi, hogy nézete szerint ennek a kérdésnek fontossága bizonyos tekintetben mesterségesen fuvatott fel, bár tagadhatatlan, hogy ez fontos és nevezetes közgazdasági kérdésekkel függ össze, s nehéz kérdés. Nézete szerint a nehéz kérdéseknél a baj okaival s ennek orvosszereivel kell tisztába jönni. Ami az elsőt illeti, átalános baj az, hogy Magyarországon a kézműipar állása nem olyan, mint a minőnek lenni óhajtanak, mert az 1872-diki törvény sem az iparosok, sem a hatóságok által nem lett azon irányban végrehajtva, a melyben az az iparosok javára szolgálhatott volna és hogy az iparhatóságok által majdnem vétkes könnyelműséggel és felületességgel sok oly mulasztás követtetett el, amely az 1872-iki törvénynek nemes és szabadelvű szellemben alkotott instituczióinak meggyökeresedését akadályozta meg. A második ok az, hogy a gyakorlati szakférfiak nem figyeltek eddigelé arra a katasztrofális momentumra, hogy az 1872. törvény életbeléptetése összeesett az 1873. évi nagy válság kitörésével. A fogyasztás megcsökkent s az iparosoknak épen akkor, mikor szaporodtak és egy erősebb léghuzammal járó szabad szellemű törvénynek alapjait létesítették, küzködniök kellett más bajokkal úgy, hogy nézete szerint élhet azon gyanúval, hogy a kifejlődött bajoknak és visszaéléseknek egyik fő oka épen erre vezethető vissza. Ehhez járult még az, hogy az újabb időben Magyarországon a kézműipar terén a fegyelem és az erkölcsi összefüggés tagadhatatlanul meglazult. Gondoskodnunk kell tehát orvosszerekről. Tegyünk meg mindent ott a hol lehet és amennyit lehet. Szóló álláspontjának megmagyarázására, amely szerint ezen kérdésben azokhoz áll közelebb, akik a kötelező ipartársulatot akarják, felhozza, hogy nézete szerint a létező lazultság és fegyelmezetlenség annyira befészkelődött közgazdasági viszonyainkba, hogy azt gyenge és az iparosokat magukra hagyó eljárással orvosolni lehetetlen. Talán egy bizonyos kényszer erősebb és rendezettebb szervezet visszavezethetné ezt az előbbeni mederbe. Nem szabad feledni, hogy az ipar terén a közös érdekek más módon és más formában állanak előttünk, mint a Hegedűs Sándor által felhozott földművelési és kereskedelmi érdekek. Meggyőződése az, hogy a megoldandó kérdés országos és nagyfontosságú közgazdasági és társadalmi kérdés. Sokan azt tartják, hogy a kényszer a szabadság elvével meg nem egyeztethető. Szóló azt hiszi, hogy mellette ülő (Kerkápolyi) tagtársa, kippen oly nagy bölcsész, mint nemzetgazda, koncredálni fogja, hogy a kényszer és a szabadság egymással nem szükségszerűen ellentétben álló fogalmak és hogy a kényszer a világtörténelemben sok nagy czivilizatorius alkotásnak képezte alapját, kezdve az egyszerű családon fel a községig és ettől az államig. Részéről nagy súlyt fektetett arra, hogy a kényszeripartársulatnak helyes megalkotásában egy láncszemet vél feltalálni, egy nagyobb eszmének keresztülvitelére, a közgazdasági önkormányzat eszméjének megvalósítására. Ami a kényszertársulatok jogkörét illeti, oda lehet utasítani mindazt, ami a czél előmozdítására, könnyítésére és biztosítására vezet. Figyelmeztet arra a cooperáló eszmére, amely a kötelező társulatok alapján és segítségével az államhatóságokkal, a megyékkel, a kerületekkel jól összeilleszthető és amely lényeges előfeltétele annak, hogy a képviseleti elv az ipar szervezetében meghonosíttassék és a kényszeripartársulat helyes alapokon szereztessék. Máskép nem lehet elérni azon eredményt, amelyet szóló contemplál. A kényszertársulatokkal szemben igazat ad Keleti Károlynak, aki óvatosan és tartózkodva lépne elő a térre, mert az a nézete, hogy az iparosoknak háromnegyed része, akik a kényszertársulatok mellett rajonganak, tulajdonképen ezéheket óhajt. De biztosítékokról is kell gondoskodnunk, hogy a visszaélések megakadályoztassanak. Szóló reményei, hogy lesz Magyarországon oly törvényhozás és kormány, mely a széhek behozatalát soha sem fogja megengedni. Szóló nem adja meg e társulatoknak a jogot, hogy ezek a tanoncz fölvételén kívül, a tanonczok felszabadítására is befolyást gyakoroljanak, mert ha ezt megengedné, nagy lépést tenne a széhek felé, amit elkerülni óhajt. Az iparosoknak önálló hajóskodását perkorrestálja, de elfogadja a közreműködést egy jól szervezett iparhatósággal, nem fogadja az ipartanácsot, hanem rááll a közgazdasági tanácsra. Nem óhajtja az iparosokat külön politikai jelleggel bíró osztálylyá alakítani. A kötelező ipartársulatok önálló hatóskodását megengedi a tisztán belső ügyekben, mert vannak oly dolgok, hová az állam, ha még oly szemes emberekkel rendelkezik is, nem tud behatni. A kötelező ipartársulatokat semmiféle irányban sem kívánja executivával felruházni. Ez az államot, nem az iparhatóságot illeti. Nem oszthatja Thék azon véleményét, amely szerint őt jobban védelmezi meg az állam, mint saját iparos társaiból alakuló testület,, mert ezt nem szabad mondani egy oly országban, ahol az önkormányzati elvnek akarunk tért nyitni. Kéri a minisztert, hogy akkor, mikor az 1872-iki ipartörvénynek javításáról lesz szó, legyen tekintettel a magyar adminisztrácíóiónak ma már hosszabb időre vissza nem utasítható reformjára, mert az iparhatóságok jövőbeli mikénti szervezete és mikénti magatartása nagy befolyással lesz arra, hogy a törvényhozás által alkotandó új törvény eredményes is legyen. Kerkápoly Károly: Azok közé tartozik, akik az ipartársulatokat, — álljanak azok bár fenn kényszer, vagy önkénytes összezárkózás alapján, — nem tekinti czélnak, de tekinti eszköznek valami egyébre, mint czélra. Azt gondolja, hogy ugyanazért az első feladat magával azzal a czéllal szembe nézni és tisztába jönni, amely által ezek az ipartársulatok vagy feltétlen szükségességük, vagy legalább nagyon használhatóságuk és ajánlatosságuknál fogva mintegy postuláltatnak. A czélt megállapítani nem nehéz, és ez a hazai iparnak és a hazai ipar munkásainak lehető magasra emelése és fejlesztése. A kérdés most az, hogy postulálja-e ezen czél a maga megvalósulásának érdekében az iparosok társulását feltétlenül és elengedhetetlenül úy eszköz gyanánt, amelyet semmi mással pótolni és feleslegessé tenni nem lehet ? Ha igen, akkor kénytelen ezek létrejöttét és fennállását absolute biztosítani, az egyének úgy tetszésére s a véletlenre nem hagyni, ha nem, akkor nincs szükség a kényszer alkalmazására. Az aligmúlt időknek nagy mértékben az atomizálás felé hajló jelleméből következik, hogy szinte a legújabb ideig nagy többségben voltak azok, akik úgy vélekedtek, hogy az iparosokban található erő teljes mérvben érvényesülhet a czél megvalósítására azoknak egyénenkénti közreműködése által. Ez irányt nem tartja helyesnek azért, mert úgy van meggyőződve, hogy az egyéni erők sem magukban, sem az egyéni érdekekből kiindult társulásukban még nem hozzák érvényesülésre az egész erőt. Nézeteit hosszasan fejtegetve, végül felel az egyes kérdőpontokra. Az általa nyilvánított véleményt, valamint az ülés további folyamát holnapi esti lapunkban adjuk. Fővárosi ügyek. Iskola-áthelyezés. A várbeli régi városházán elhelyezett elemi leányiskolát a tanács kiköltöztetni határozta, a várbeli régi gimnáziumi épületbe, amely immár egészen a főváros tulajdona és igen sok benne az üres terem. A gimnáziumi épület ennek folytán a következőleg fog berendeztetni: az első emeleten lesz a közgyűlés által felállítani rendelt polgári leányiskola, továbbá egy igazgatói lakás, nemkülönben egy másik igazgatói lakás, az elemi iskolai igazgató részére. A földszinten 4 tantermet rendeznek be az elemi fiúiskolának, 4-et pedig az elemi leányiskolának. Ez a két iskola egy igazgató alá egyesíttetik. Ezen kívül az épület udvarra nyíló egyik helyisége, a felette levő első emeleti helyiséggel együtt tornateremmé alakíttatik át. A mérnöki hivatal felhivatott ez alapon az átalakítási tervek és költségvetés elkészítésére. Az elevátor épülőfélben lévén, a köztárházi bizottság úgy találta, hogy okvetlenül szükséges a helyszínére küldeni néhány bizottsági tagot és főv.tisztviselőt, akik a kezelést, berendezést ne könyvekből, hanem közvetlen szemléletből tanulják meg. A bizottság kívánságának megfelelően a tanács, mai ülésén elhatározta, hogy Kupp Imre tanácsost, Neuman Frigyes nagykereskedőt, biz. tagot, Márkus József jegyzőt és Lampl Hugó főszámvevőt küldi ki. A nevezettek tanulmányi útja 2—3 hétre terjed, szemügyre fogják venni az elevátorokat Hamburgban, Brémában, Amsterdamban s esetleg, ha szüksége fenforog, Antwerpenben is. Különösen tanulmányozni fogják Amsterdamban ezen intézményt hol az elevátor községi kezelés alatt áll, s itt alkalmuk nyílik megismerni azt is, mikép van ezen intézmény beillesztve a községi szervezetbe. Hozzájuk csatlakozik még, minthogy az elevátori köztárházak műszaki berendezésének s kezelésének kitanulásáról van szó, Heuffel Adolf osztályvezető mérnök is, aki nem kizárólag ebből a czélból megy, hanem az említett városokban s másutt tanulmányozni fogja egyszersmind a kövezési és csatornázási rendszert, különösen Hamburgban, ahol a kontinens legjobb csatornarendszere van. Az említett kiküldöttek márczius 1-én vagy másodikán indulnak el. A feloszlott budai lóvasuttársulat 3000 frt cautióját a főváros nem adta ki, mert az a császárfürdői tó áthidalásának biztosítására volt lekötve s nem teljesittetett. A felszámoló bizottság felfolyamodott a belügyminiszterhez, ki nyilatkozatra hiván fel a várost, ez ma felküldött feliratában ragaszkodik elhatározásához. VIDÉK, Szeged, febr. 21. (Városi közgyűlés, a vár további lebontása, az állandó híd építése, idegen munkások, népkönyvtár stb.) Február hónapi közgyűlésünk tegnap reggel vette kezdetét, sok érdekes tárgy került fölszínre, s ezek között legnagyobb vitát idézett elő a népiskolai tandíj kérdése. Múlt év deczember havában közgyűlésünk többsége kimondotta, hogy népiskoláinkban a tandíjat behozza, azonban, midőn az összeg megállapítására került a sor, a szavazás oda lyukadt ki, hogy a tandíjat mégse szavazza meg a közgyűlés. Ez az egész ominózus ügy azután a királybiztosság elé került, amely fórumról azután olyforma leirat érkezett a városhoz, hogy ha már a közgyűlés első alkalommal elhatározta a tanítási díj behozatalát, tehát legyen is meg, és csak arról szíveskedjék a februári közgyűlés e tárgyban határozni, hogy menynyi legyen. Közgyűlésünk határozott is: a tanítási díjt pártolók elég hosszú s érvekben gazdag dikéziókkal, — tekintettel a város nehéz pénzügyi helyzetére, s népoktatásunk javítni való állapotára — legyőzték az ellenpártot. A közgyűlés nagy többsége a gymnáziumra, a fi és lány polg, úgy a népiskolákra a következő tandíjakat állapította meg. A kegyesrendűek vezetése alatt álló városi gymnáziumban a négy alsó osztályba járó növendékek közöl a helybeli fizet 3 frtot, a vidéki 6 frtot; a felső osztályok helybeli növendékei 5 frtot, a vidékiek 10 frtot. A polgári lány- és fiiskolákban a tandij 2 frt. A város területén levő összes napiskolákban— ide nem értve a külterületen levő 21 tanyai iskolába járó tanulókat — a tandij 1 frtban állapíttatott meg. A közgyűlés ma délutáni határozata szerint a tandíjak összesége külön kezeltetik, a begyűlt pénzek takarékpénztárban lesznek elhelyezve, s kizárólag csak iskolai czélokra fognak fölhasználtatni. — Helyénvalónak tartjuk e határozatot, mert ezen az uton is előbbre vihetjük városi tanügyünk minden ágazatát. Városunkban a behozatali vámjövedékből szép summácska pénz jött be, és a pénzmag még többre is rúgott volna, ha az ide alkalmazott hivatalnokoknál, az úgynevezett vámpénztárnokok egynémelyikénél a város érdeke lebegett volna elsősorban, és csak azután gondoltak volna becses úri személyükre. Megfordítva történt. No azután megesett e mellett itt-ott egy kis csempészkedés is a hivatalos közegek »ébersége« miatt, de a »pompás« vámházak miatt is, melyek eddig kitűnően készült »viskók« valának. A királybiztosság is éber figyelemmel kisérvén ez ügyet, mely Szegednek, helyes kezeléssel egyik dús jövedelmi forrása lévén, ugyan onnan leirat érkezett a városhoz, s a közgyűlés az e dologban fáradozó bizottsággal egyetértve oda érlelte e fontos ügyet, hogy a vámházak a várost kerítő körtöltés vonalában lesznek még ez évben fölállítva, hogy a csempészkedésnek határozottan eleje vétessék. Hiszszük, hogy a hivatalnokok is — jobb fizetéssel — újra szerveztetnek. Mert, ha a pénztárnoknak elég rendes lesz a fizetése, úgy kevesebbet fog gondolni a pénzes fiók kulcsára. Eddig csak kis baj esett meg, 60—70 írtról szól egyik helybeli napilapunk , de a tanulság az, hogy a nagyobb bajnak ésszel és erővel elejét kell venni, most még nem késő. Az állami és alföldi vasútigazgatóságok bejelentették közgyűlésünknek, hogy az. évben is azon árleengedéssel fogják szállítani az épületanyagot, mint a múlt évben ; éljenzéssel vétetett tudomásul. Közgyűlésünkön felolvastatott a Somogyikönyvtár alapító leveléről a küldöttségi jelentés. Ez alkalommal zajos éljenzéssel köszönet szavaztatott. Somogyi Károly nemeslelkü adományozónak, Trefort közokt. miniszternek, Tisza Lajos kir. biztosnak Berger egyetemi tanárnak; végre Pálffy polgármesternek és Szabados János tanácsnoknak. A könyvtárról szóló alapítólevél egy példánya a helyb. titkos levéltárba tétetik s egy példány az orsz. levéltárba fog felküldetni. Főreáliskolánkban már ki van jelölve a tágas hát terem, hol a nagybecsű könyvtár elhelyezve lesz. A királybiztos intézkedése folytán ki van már hirdetve a pályázat a vár további lebontására ; ez a rész kezdődik a déli kaputól s tart a főtéri bástyáig. Mivel az első vállalkozónak jól ütött ki a bontás, így a további verseny a város részére is kedvezőbb lehet. A dynamit robbantások az éles vastagságú falaknál atalán sikerülnek. Az állandó híd előmunkálatai Új-Szegeden mind nagyobb mértéket öltenek. A vállalkozó úgy látszik, hogy mihelyt tavaszodik, nagy erővel fog a híd munkálatához, a műszaki részhez, úgy egyéb dolgokhoz franczia munkásokat is hozat, különösen olyanokat, kik már más helyen ily nagyszabású híd előállításánál ügyességükről tanúskodtak. Különben a vidéki munkások máris szállingóznak városunkba, hát még akkor, haminden bokor szállást ad. A rakodópart munkálatánál is jócskán mozognak. A Tiszapart mentében már a lerakott síneken nem kézi, hanem gőzerővel hordják az anyagot nagy mennyiségben. Szóval ismét kezdetét vette a nagy munkára szóló mozgalom. Tanyai parasztunk csak úgy álmélkodik, ha az utczán taliánba ütközik, a franczia a lábára hág, a digó ráhajtat a két kerekű »kolesz«-szal, a csirkefogó pedig a bugyelárisért a »mándliját« tapogatja. Hja, egy ideig ilyen lesz a mi kis »világvárosunk.« A népkönyvtárak fölállításának ügyét népiskolai tanítóink veszik a kezekbe. Van a városnak használatlanul heverő néhány száz kötet könyve, valamikor népkönyvtárnak hitták e kis gyűjteményt; ezt kérik most a tantestületek oly czélból, hogy iskolai könyvtáraikhoz csatolják, gyarapítsák szép módjával, a város e czélra megszavazott összegével is, azután városrészenkint minden tantestületi csoport a könyvtárt a nép rendelkezésére bocsátaná. Szóval az iskola lenne közvetítő a felnőtt nép továbbképzésében. Óhajtandó hogy a tanítók fáradozása sikerre vezessen. —V.— A HON magántársürgönyei. Szántód, febr. 22. (Ered. sürg.) Karádon a szélbali apostolok óriási kudarczot vallottak. Verhovayt a nép kifütyölte és inzultálta. Köttsén a volt Miklós-pártiak áttértek. Kőröshegyen is áttért 30 választó. A siementi községek tisztán kormánypártiak. Fekete Lajos győzelme biztos. Bécs, febr. 22. (Ered. sürg.) Hiteles jelentések szerint Görögország valószínűleg a konstantinápolyi tárgyalásokra való tekintettel is el van határozva teljesen nyugodt magatartását megőrizni. A »Corr. Bur.« által a görög tartalékosok egybehívásáról jelentett hírnek oka egy mint máshol, Görögországban is létező törvényes intézkedés, mely szerint a tartalékosok egy része minden tavasszal fegyvergyakorlatokra hivatik egybe. A görög kormány, hogy minden félreértést kizárjon, békés dispozíczióinak más biztosításain kívül minden, a hatalmaknál hitelesített képviselőjét utasította, hogy hangsúlyozzák e rendszabály békés jellegét. Bécs, febr. 22. (Ered. sürg.) Jól értesült körökben egy bécsi lap ama híre, hogy a dunai erődök Kuszsukban kijavíttatnak, alaptalannak mondatik. Bécs, febr. 22. (Ered. sürg ) A »Pol. Corr.« egy római jelentése a magyarázatokat Simondetti Konstantinápolyba áthelyezése alkalmából helyteleneknek mondja. Ez utóbbi Simondetti ismételt óhajára az előléptetés utján következett be, melyhez egy Strabio marseillei főkonzul halála folytán az olasz konzulátusi karban bekövetkezett áthelyezés szolgáltatott külső okot. Ebből nem lehet következtetni Olaszország külön állására a dunai kérdésben. Bécs, febr. 22. (Képviselőház.) Steerowitz védi a központi bizottságot Giovanelli támadásai ellenében és azt mondja, Csehország nem részesült különös kedvezményben. Végül a ház elfogadja Giovanelli formális indítványát. A Lienbacher indítványa fölötti vitában Tausche és Kwiczaba emelnek szót. Elnök rendre utasítja Steerowitzet, több kifejezése miatt. Kopp interpellál két szocziáldemokrata képviselőnek Innsbruckból való kiutasítása ügyében. A választási reform bizottságba választottak: Chlumeczky, Weeber, August, Hohenwart, Klais, Lichtenstein Alajos, Giovanelli Ignácz, Czartorysky, Smolka, Smarzedsky, Clam Henrik, Tonner, Lienbacher, Grocholsky, Scharschmid, Herbst, Fandrick, Rusz, Zeithammer, Klier, Kopp, Sturm, Rieger, Baum és Tomasczuk. A legközelebbi ülés csütörtökön lesz. Bécs, febr. 22. A »Fremdenblatt« Lienbachernek a tankötelezettség megkönnyítését célzó indítványa fölött elmélkedve, azt mondja,hogy az alkotmánypárt előkelő tagjai, a nyolcz évi tankötelezettség megkönnyítésében nem pillanthatják meg annak szükségességét, hogy az állami alaptörvények megváltoztatást szenvedjenek. Ha ez esetben irányadó tekintélyek, köztük Herbst véleményüket más tekinteteknek vetették alá, ők abból a megfontolásból indultak ki, hogy az oppozíciót messzebbre menő indítványok számára kell fentartani. Az idézett hírlap határozottan tudja, hogy az urak háza előbbi alkotmánypártjának tagjai,elsősorban Schmerling oda nyilatkoztak, hogy Lienbacher indítványa nem involválja az alkotmány megváltoztatását. Bécs, febr.22. (A nyelvbizottság ülése.) Hallwich és Sturm átengedik a szót Scharschmidnak, aki így kezdi beszédét: Fel vagyok hatalmazva elvtársaim nevében kijelenteni, hogy mi az utolsó ülésen előfordultak után lehetetlennek, sőt egészen szükségtelennek tartjuk további részvételünket a Herbst indítványa fölötti vitában, mert Rieger legutóbbi nyilatkozata által, melyre a kormány jelenlévő tagja egy szót sem válaszolt, az államjog fölötti vélemények oly óriási különbsége tűnt ki, hogy minden kiegyezés a konkrét tárgyra vonatkozólag ki van zárva és a túlsó oldalon jó eleve nyilvánított vélemény szerint nem is képzelhető, hogy az indítványt abban az értelemben, amint mi óhajtjuk, el fogják fogadni. Más alkalommal fogunk válaszolni a miniszter és Rieger fejtegetéseire és most csak egy indítvány előterjesztésére szorítkozunk, melyet viszszautasítás esetén a kisebbség külön véleménye gyanánt jelentünk be. Az említett indítvány így hangzik: A ház tekintve, hogy csak a törvényhozás utján bocsáthatók ki azon átalános előírások, melyek az 1867. decz. 21-ki állami alaptörvény 19. czikkének 2. fejezetében foglalt azon alaptétel foganatosításához vezetnek, mely az országszerte szokásos nyelvnek a tanodában, hivatalban és a közéletben való használatáról szól; tekintve, hogy a Cseh- és Morvaország számára kibocsátott 1880. ápril 19-ki miniszteri rendelet oly viszonyokat érint, melyek a fennálló tervek