A Hon, 1881. július (19. évfolyam, 179-209. szám)

1881-07-07 / 185. szám

185. szám. 19-dik évfolyam. Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK msintugy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok* tere,, Athenaeum-épület) küldendők. Esti kiadás: Budapest, 1881. Csütörtök, julius 7. Eladó-hivatal­­ Barátok*tere, Athenaeum-épilet földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggel és esti kiadás együtt s 1 hónapra ....................................................IS írt 8 hónapra aaaaaaaaaaa 6, 8 hónapra , , a , . . a , , a . IS » Az esti kiadás postai különküldéséért felül*­fizetés negyedévenkint............................... Is Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­­denkor a hó első napjától számíttatik-POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, július 7. A csehországi német-cseh kra­­vallok és viszályok mind tovább vetik hullá­maikat, a­mennyiben a németországi sajtó is az osztrák németek pártjára áll s azt hangoz­tatja, hogy nagy tévedés volna azt hinni, mintha ezen ügy az Ausztrián kívül lakó né­meteket nem érdekelné. Egyik berlini német lap azzal biztatja az osztrák németeket, hogy ne csak a csehek, hanem az összes többi osz­trák szlávok ellen is erélyesen folytassák a harczot. Továbbá a csehországi német képviselők ismert felhívására is megjött a csehek részé­ről a válasz. Ugyanis a prágai cseh klub Zellhammer elnöklete alatt az alább olvasha­tó határozatot hozta: Tekintve, hogy a csehországi németek alkot­mányb­a egylete által elfogadott nyilatkozatnak azon értelme van, hogy Prága cseh lakossága, sőt az egész ország szláv lakossága a németek ellen táplált gyű­lölettel van eltelve; tekintve azt a tényt, hogy neve­zetesen az utóbbi időben nem volt viszály Prága né­met és cseh lakossága közt, kijelenti a cseh klub, hogy az a nyilatkozat nem felel meg az igazságnak és hogy az utóbbi sajnos izgatottság nem illeti átalá­­ban a németeket, hanem a német egyenruhás tanulók által okoztatott, a­kik régibb idő óta éjjeli botrá­nyokkal, békés járó­kelők zavarásával és kihívó ma­­guk viseletével kemény próbára tették a város lakos­ságának türelmét. Tekintve továbbá, hogy a csehor­szági németek által 1881. július 2-án kimondott re­­zolucziónak nem lehet más czélja, mint a csehországi németeknek a szlávok ellen való izgatása, kijelenti a cseh klub, hogy ő kárhoztatja a nemzetiségeknek egy­másra való bőszítését és ő ezután is a politikai har­­czok daczára remélni fogja­, hogy barátságos viszony­ban fog élni a németekkel. Tekintettel végre, hogy az 1881. július 2-ai határozat, mint az ez alkalommal tartott beszédek is bizonyítják, Taaffe ellen irányul­nak : kijelenti a cseh klub, hogy Taaffe gróf pro­­grammja, a­melyet csak gúnyol és nem ért az alkot­mányb­a párt, valóban osztrák politikára valló Pro­gramm, mert a történet egyetlen államot sem említ, a­mely népeinek viszálykodásával lett nagygyá és ha­talmassá. Észak-Afr­ikában egyre bonyolód­nak a viszonyok. Francziaországnak Algier és Tunisz, a portának pedig Tripolisz ad dol­got. A porta ide 5 pánczélos hajót küldött, hogy föntartsa a rendet az arabok között , szükség esetén pedig fegyveresen tiltakozzék az invázió ellen. Az észak-afrikai ügyek ilye­tén menete a diplomácziát is foglalkoztatja, minek jeleit gyakran látjuk távirati tudósítá­sokban. Egy angol lap jelente tegnap, hogy a franczia kormány 120,000 katonát akar még Afrikába küldeni. Ezt ma demontirozza ugyan egy párisi félhivatalos forrás, de van a hírnek komoly alapja mégis. Rövid idő alatt ki fog tűnni. Természetes, hogy a fran­czia kormánynak érdekében áll, nem alarmi­­rozni a világot , annyival inkább, mert An­glia és Olaszország részéről könnyen érthető féltékenységgel találkozik. Mi a szfaxi lázadást illeti, erről a következőket írják : Júl. 1-én 800 menekültet vitt a »Mus­tafa« postagőzös Sfaxból Tuniszba. A mene­kültek legnagyobb része zsidó. Az arabok ki­rabolták a várost, a franczia alkonzul lakását és a franczia kereskedők boltjait is. A fran­czia alkonzulon kívül két franczia sebesült és két máltai agyonveretett. A lázadásra Ali­­serif a város parancsnoka adott jelt. A városi notabilisok segítették a francziákat a hajóra való szállásban. A város arab lakosságának nagy része a tengerpartig üldözte az alkon­­zult és a francziákat. A HON TÁRCZÁJA. Bonnard Sylvester vétke. France Anatol után francziából. A hasáb fa. (4. Folytatás.) Nagybátyám azonban hirtelen lecsendesü­lve visszatért a Bourbonok szidásához; de én nem bír­tam feledni lesújtó méltatlankodását s kimondhatat­lan szégyent éreztem miatta. Hamar készen voltam elhatározásommal. Megígértem magamnak, hogy nem fogom magamat meggyalázni; lemondok örökre a vö­rös ábrázatú babáról. E napon ismertem meg az áldozat­hozás ma­gasztos érzetét. Kapitány bátyám, legyen bár igaz, hogy életed­ben káromkodtál mint a pogány, füstöltél mint egy kapus, és ittál mint akár a kefekötő, emléked azért mégis tisztelt legyen előttem, nemcsak azért mert bá­tor katona voltál, hanem mivel a még szoknyában járó unokaöcsédben fölébresztetted a hősiesség érze­tét ! Óh Viktor bátyám ! a gőg és restség csaknem kiállhatatlanná tettek téged, de azért nemes szív do­bogott többször említett fölötted nagy hajtókái alatt. Emlékezem rá rózsát szerettél gomblyukadban hor­dani s nem törődtél vele, ha azt a rózsát valami boltos kisasszony tűzte is oda, azt hiszem az a bátor szived fölött viselt virág, melynek levelei a szél­rózsa minden irányában szóródtak el, jelképe volt dicsteljes ifjúságodnak. Nem vetetted meg sem az absinthot, sem a dohányt, hanem megvetetted az éle­tet. Nem lehetett tőled tanulni se gyengédséget, sem tapintatosságot, de nekem adtál hatalmas leczkét a becsületről és lemondani tudásról, akkora koromban, mikor még a bonneom törülte meg az orromat s azt a leczkét nem is feledem a­mig élek. Régóta a Mont Parnass-i temetőben porladozik már földi hüvelyed egy szerény sírkő árnyában, a mely kövön a következő sirirat olvasható: Itt nyugszik Maldent Victor Aristid, gyalogsági kapitány s a becsületrend lovagja. Pedig nem ezt a siriratot szántad szegény bá­tyám, a csaták mezején és mindennemű mulatóhelye­ken oly sokat hányódott vén csontjaid fölé, mert pa­pírjaid között, egy keserű, de annál büszkább sirizatra akadtak, melyet utolsó kivonatod daczára sem mer­tek a sírodat jelölő emlékkőre vésetni, mivel követ­kezőképen hangzott: Itt nyugszik Egy loire-i zsivány. — Teréz, holnap egy örökzöld koszorút viszünk ki »a loire-i zsivány« sírjára. De hiszen Teréz nem hallja szavaimat, hogy is hallaná, mikor a Champs Elysée-én sétálgatok s amott a fasor végén az Arc de Triompbe, — melyen Vik­tor bátyám egész sereg bajtársának nevei vannak felvésve, — nyújtja az ég felé óriási boltozatát. A tavaszi nap gyengéden bontogatja ki a fasor fáinak első halvány, finom levélkéit. Előttem díszes fogatok robognak el a boulognei erdőcske felé, mert tudto­­mon kivül a leglátogatottabb helyre vittek lábaim s csak azt vettem észre, hogy egy mézesbábos sátor előtt állok, hol magas halmokba van rakva a minden alakú mézeskalács s diszlenek a czitrommal bedugott kókusdió poharak. Egy rongyos ruhácskába bújtatott szegény kis kölyök nagy szemeket meresztve bámulja mind­azt a sok dicső édes dolgot, melyeket nem az ő számára raktak ki közszemlére. Nem törődik vele, hogy bőre sok helyen kikandikál ruhája rongyain keresztül, hanem az ártatlanság szemérmetlensé­­­■ gével árulja el, hogy menyire óhajtana ő valamit leírni azokból a pompás dolgokból. Nagy, kerek­re nyílt szemű mereven bámul egy termetes mézes kalács­om Alkalmasint tábornokot akar elő­tüntetni az a vaskos darab s nekem úgy tetszik, mintha hasonlítana egy kicsit Viktor bátyámhoz. Közelebb lépek a sátorhoz, kezembe veszem a kato­nát, kifizetem s odanyújtom a szegény kis poronty­nak, a­ki eleinte nem is mer hozzá nyúlni, mert korai tapasztalatai következtében nem meri elhinni, hogy oly nagy boldogság is érhetné; olyan pillantásokat vet rám, mint a­minőt értelmes nagy kutyák szoktak, velek kötekedő gazdáj­ukra vetni, mintha azt akarnák mondani: »Ugyan kegyetlen vagy, hogy így kötekedel velem!« — No hát, kis kópé — mondám szokott dör­­mögő hangomon — vedd el, azután fogyaszd el, bol­dogabb lehetsz mint én voltam a te korodban, kielé­gítheted vágyadat a nélkül, hogy az által magadat megbecstelenítenéd. Te pedig Viktor bátyám, kinek férfias alakját a mézeskalács tábornok elém varázsol­ta, jer, dicsőségteljes árny, feledtesd el velem mos­tani babámat!......... Örökké gyermekek maradva, szüntelen új játékszerek után futunk pályánk vé­géig......... Ugyanaz nap. A Coccoz-család emléke legsajátságosabb mó­don társult eszméimben Sándor barátéhoz. — Teréz! — mondán karszékembe vetvén ma­gamat — hogy érzi magát a kicsi Coccoz? kijöttek-e már az első fogai. Adja ide a papucsomat. — Biz azok kijöhettek, de én nem tudok róla, mert az első szép tavaszi napon, az anyja fiaitól együtt eltűnt a háztól, itt hagyva minden retyemutyáját. Har­­mincznyolcz üres pomádés tégelyt találtak utána a magtárban. Ezt előre is lehetett képzelni. Az utóbbi időben különféle látogatókat fogadott s könnyen el lehet gondolni, hogy nem igen folytatott zárdás életet. Azt mondja, a házmesterné unoka­húga, hogy ő látta minap a boulevardon kocsikázni. Én előre meg mond­tam, hogy rossz vége lesz annak az asszonynak. — Teréz — felelem neki — ama fiatal asz­­szony életének még se jó, se rossz vége nincsen. Be kell várni, míg elköltözik a földről, hogy ítéletet mondhassunk reá. Vigyázzon, ne beszéljen olyan so­kat a házmesterekkel. Én csak egyszer láttam Coc­­coznét, a lépcsőn találkozva vele s azt vettem észre, hogy nagyon szereti kis fiát. Ez a szeretet legyen mentsége. — A­mi azt illeti uram, a kicsike nem is szen­vedett semmiben hiányt, jobban kényeztetett, dédel­getett és kinyalt babát nem lehetett volna találni az egész negyedben mint a milyen az a fiú volt. Minden isten áldott nap tiszta fehér élőket kötött fel neki az anyja s reggeltől estig mindég danolt neki, hogy meg­nevettesse. — Teréz, az mondja a költő: »Az a gyermek, a kire az anyja nem mosolygott, nem érdemes sem az istenek asztalára, sem az istennők kegyére«. Jul. 8. 185. Arról értesülvén, hogy a Saint Germain des Prés-i Szűz Mária kápolna talaját javítják, el­men­tem a templomba, abban a reményben, hogy a munkások majd talán lelnek holmi régi feliratot. Nem is csalódtam. A munkát vezető építész igen­­ nyájasan mutatott meg egy kőlapot, melyet fél­re tétetve a falhoz támasztott. Letérdeltem a­­ kőlap mellé, hogy jobban elolvashassam a rá­­­vésett feliratot s az ódon épület homályában, hallkan olvastam a következő, szivemet gyorsabb do­bogásra késztő szókat. »Itt nyugszik Sándor, a ki még élt, barát volt ebben a templomban, ő foglaltatta ezüstbe szent Vincze és szent Amaut álkapcsát, valamint szent Incze lábát is, igen tiszta életű és munkás ember volt e földön laktában. Imádkozzatok lelki üdvösségéért«. Gyengéden letöröltem zsebkendőmmel a sirkö­vet fedő porréteget; kicsibe múlt, hogy meg nem csókoltam. — Ez ő, ez az én Sándorom! — kiáltám s sza­vaim hangja dörgő zajjal vágódott vissza az épület öblös boltozatáról. A felém közeledő svájczi katona néma és szi­gorú arczát látva, nagyon megszégyenlettem maga­mat elragadtatásom miatt s igyekeztem kiszökni a templomból, a vetélytársaknak látszó két egyházfi, felém nyújtott szentelő viz ecsetjei között. Pedig hát még­is csak az én Sándorom sírköve volt az, semmi kétségem sem lehetett többé: az Arany legenda fordítója, szent Germain, Vin­cze, Ferreol, Ferrution és Droctovéc élettörténeteinek írója, csakugyan Saint Germain de Prés-i szerzetes volt. S még hozzá milyen derék szerzetes, kegyes és bőke­zű ! hisz egy ezüst álkapcsot, egy ezüst fejet, meg egy ezüst lábat csináltatott, hogy a fenn említett szentek becses földi maradványai az idők viszontagságával da­­czoló borítékkal legyenek fedve! De hát művét meg­ismerhetem-e valaha ?! vagy ez az új felfedezés csak nö­velni fogja hiában való vágyakozásomat ? (Folytatása következik.) Monasztirból jul. 2-án a következőket is jelentik a lázadásról : A vidéken lakó arabok egyesülve a sfaxi arabokkal, megtámadták múlt hétfőn az európai városrészt. Az euró­paiak rögtön iparkodtak a hajókra menekül­ni. Ez alkalommal a hajóra való szállás pilla­natában egy darab fával szétzúzták a fran­czia konzul karját. Sodal, a­ki mint svéd kon­zul működött Sfaxban, kardvágást kapott nya­kára ; testvére szintén kardvágást kezére ; a franczia konzul unokaöcscsét tőrrel szúrták meg tomporán. Egy máltai embert, a­ki a do­­hányhivatalban volt alkalmazva, meggyilkol­tak és rögtön szétszedték holttestét. Egy má­sik máltait ugyanaz a sors ért. A halottak száma három, a sebesülteké pedig busz. A lá­zadók bejt választottak, a kit azzal bíztak meg, hogy intézze a hadműködést. — A m. kir. pénzügyminiszter f. évi 43.200. szám alatt, a következő kör rendeletét bocsá­totta ki az ország összes törvényhatóságaihoz, — a vadászati jegyek tárgyában. Felmerült köte­­gek eloszlatása és egyöntetű eljárás czéljából, hivat­kozással a folyó évi junius hó végével lejáró vadászati jegyek megújítása, valamint az 1881. év második fe­lében először váltandó vadászati jegyek kiállítása tár­gyában folyó évi junius 3-án 34.624. szám alatt az ország összes törvényhatóságaihoz intézett rendele­­temre, mihez tartás végett ezennel értesítem a tör­vényhatóságot, hogy az ilyen jegyek megújítása iránti folyamodványok oly esetben, midőn a kérelmező fe­leknek az 1875. évi XXI. t.-cz. 3. szakasza rendelke­zései szerint 50 kros bélyeggel ellátott folyamodvá­nyok folytán már a folyó év első felében is vadászati jegyek adattak ki, az idézett törvényes intézkedés ér­telmében nem képezik újabb bélyegilleték tárgyát. Önként értetik, hogy azon felek, kik 1881. év máso­dik felében vadászati jegyek kiadásáért először folya­modnak, vagy az első félévben vadászati jegyet nem váltottak, ebbeli kérvényüket a törvényszerű 50 kros bélyegjegygyel ellátni tartoznak.­­ A Balkánnak az ottomán kor­mány által sztratégiai megszállásá­ról szóló híreknek Philippopolban a »Pol. Corr.« szerint igen csekély jelentőséget tulajdonítanak. Sőt számos politikai körben e hír eredetét orosz vagy leg­alább is »battenbergi« forrásra vezetik vissza. A kon­zervatív ügynökök, a­kik Bulgáriát bejárják, — így magyarázzák e híreket — rajta vannak, hogy a pa­rasztokat meggyőzzék, hogy Sándor fejedelem tá­vozása közvetlenül a törökök visszatérését vonná ma­ga után. Akár alapos e föltevés, akár nem, semmi esetre se valószínű, hogy a porta tényleg meg akarja szállni a Balkán magaslatait. Még ha egy hatalom se gördítene akadályt ily lépés elé, még mindig igen jelentékeny akadá­lyokba ütköznék e szándék végrehajtása. A portának ez esetben legalább 50—60.000 embert kellene Dri­­nápolyban összpontosítnia, csapatai számára barak­kokat építnie, katonai utakat teremtenie és Drinápoly és a határ közt a közlekedési utak szabadon tartása érdekében legalább 20,000 emberből álló hadtestet fel­állítania. Azonkívül a Balkán sztratégiai magaslatai az évnek csak három hónapján keresztül, t. i. június kö­zepétől szeptember közepéig tarthatók, mert e magas­latok az év többi részén át hóval vannak fedve.­­ A magyarországi választások vég­eredményéről a bécsi »Politische­­Korrespondenz« a következőket írja: A választások a szabadelvű pártra nézve elvitázhatatlanul jelentékeny sikerrel végződ­tek , még nagyobb azonban Tisza Kálmán miniszter­­elnök személyes diadala, a­kinek most rendes fürdői útjáról is le kell mondania, melyet az idén — mint barátainak mondá — csak azon esetben tett volna meg, ha a szabadelvű párt kisebbségben maradt vol­na. Már ebből is következtethető, hogy kormánykö­rökben nem reménykedtek túlságos nagy többségre s hogy meglepetésekre is készen voltak. Ennek daczára nem tagadhatni, hogy több választás eredménye való­ban váratlanul végződött, s hogy azok valamennyi pártot érték. Különös feltűnést keltett, hogy az egész országban nagy ellenszenv nyilatkozott az ügyvédek ellen, a­mi nem akadályozta őket abban, hogy töme­gesen föl ne lépjenek. Fájdalom azonban csak ke­véssé vagy egyátalán nem ismertek választottak meg, míg a kiváló, elismert jogi tekintélyek majd kivétel nélkül megbuktak, így az összevéve tizenöt tagból állt jogügyi bizottság nyolc­, legkiválóbb tagját elve­szítette, így járt a kérvényi bizottság is, s a zárszám­adási bizottság még elnökét, jegyzőjét s legtevéke­nyebb tagjait is elveszítette. Az országgyűlés össze­­ülése után különben tizenhárom választókerületben új választás lesz, mert öt minisztert tizenegy válasz­tókerületben választottak meg, s azon fölül a mérsé­kelt ellenzék s a nemzetiségek egy, a szélsőbal öt ket­tős választás felett rendelkezik. A kormánypárt ne­­ves­ tagja, kik most nem kaptak mandátumot, akkor kétségtelenül megválasztatnak. A szélsőbal is ig­ye­­kezni fog, hogy néhányat azok közül, kik eddig mint jelentékeny tagjai, szerepeltek, s eddig minden erőfe­szítés daczára mandátumot nem kaptak, a házba be­juttathasson. A szabadelvű párt vagy helyesebben a kormány többsége nagy és kompakt. A kormány az új ország­­gyűlésnek azonnal megalakulása után elébe fogja ter­jeszteni a jövő évi költségvetést, úgy­hogy az még az idén el lesz intézhető. Ezenfelül az egyes minisztériumokban már most folynak az előkészületek, hogy számos, részben terje­delmes s igen fontos javaslat elkészüljön. Ily több­séggel a kormány — bár a szélsőbal nem fogja elmu­lasztani, hogy legalább sok szóbeszéddel vonja ma­gára a figyelmet — igen eredményes törvényhozói működést fejthet ki. A legfontosb s legjelentékenyebb kérdés azonban minden­esetre a közigazgatás reform­jának kérdése lesz, mely fontos parlamenti vitákat fog fölidézni. Törvényszéki csarnok. Egy bognár­mester sajtópere. Esküdtszéki tárgyalás volt ma a »Fortuná«-ban. A magánvádló S­z­a­l­a­y László A. szabadkai lakos, köz- és váltó ügyvéd a »Szabadkai Közlöny« szerkesz­tője, vádlott Latky István szabadkai lakos bognár­­mester. A törvényszéki tanácsban K­r­i­s­z­t János elnö­költ, szavazó bírák Brinkmann és Papp József, jegyző Krenedics. Az esküdtszék csak nehezen alakulhatott meg, mivel a beidézett esküdtek nagyobb része meg nem jelent. Csak 11 óra felé sikerült az esküdteknek ma­gukat esküdtképes polgárokkal annyira kiegészíteni, hogy a tárgyalás kezdetét vehette. Rendes esküdtekké sorsoltattak ki: Baron Jónás, dr. Erdy Lajos, Matolay Elek, Neu­mann Rafael, Am­on József, Dal­­it­s Béla, Kéhler Napoleon, Martini Vilmos, Bleyer Ödön, dr. Schreyer Jakab, Po­s­onyi Géza és Rákossy Jenő, Póttagok: Tur­sek Nándor és Takács Lajos. A meg nem jelent s magukat nem igazolt es­küdtek névszerint Schweiger Márton, Müller Kálmán, M­a t­u­s­k­a Péter s Tors Kálmán egyen­­kint 15—15 főt pénzbírságban marasztaltatnak el. Az inkriminált czikk egy Szabadkán 1881. ápr. hó 7-től keltezett »Nyílt levél«, melyet vádlott szám­talan példányban a város közönsége között szétosz­tott. A »Nyílt levél« panaszos S­z­a­l­a­y László A. a »Szabadkai közlöny« szerkesztője ellen a következő inkriminált passzusokat tartalmazza. 1. »A legundokabb férgek közé tartozik a Scor­pio .... ön a szabadkai társadalom scorpiója.« 2. » . .. nem méltó arra saját erkölcstelensége miatt, hogy e társadalom legpiszkosabb salakja le­gyen.« 3. » . . . romlott ifjúsága már gyermekkorában rossz példák által vezetve a legocsmányabb erkölcs­telenségekben viharzott le.« 4. » . . . romlottság és erkölcstelenség volt ifjú­ságának kenyere, és az lett önnek férfi korában táp­láléka is.« 5. ». .. Önt a városligetből, hol kéjhölgyek tár­saságában fényes nappal mulatott, szemérmetlen és erkölcstelen magaviseletéért kiűzték.« 6. » . . . tisztességes polgárnál lakást nem ka­pott, mert orgiák színhelyévé alj ásította le, — aligha­nem azért haragszik Budaira is, mert nem akarta házában a bünbarlangot tűrni.« 7. » .. . Önt Stocek Károly nyilvánosan ar­­czul köpte, önt bordélyházakból kidobták; gyáva és jellemtelen.« 8. » . . . szörnyszülött, kitől irtóznia kellett mindenkinek, a ki becsületes és erkölcsös.« 9. » . . . romlottsága és erkölcstelensége miatt a társadalmon kívül áll.«] Rágalomnak jelöli ki a vádlevél az incriminált közleményben a következő pontokat: 1. » ... ön ügyekkel nem foglalkozik, — de személyeket üldöz, . . . hogy tőlük a botrány elkerülé­se czimén pénzt csikarjon ki;« 2. » . . . politikai jellemét változtatja, mint a kopott ruhát, — még istenét is megtagadta, hogy piszkos önzésből pénzvágyának áldozzon.« Az esküdtszék meghiteltetése után vádlott az átalános kérdésekre hallgattatik ki. Latky István 37 éves, szabadkai lakos, bognár mester, az inkriminált közlemény szerzőségét elismeri s érte a törvény előtti felelősséget elvállalja. A vádlevél s az inkriminált közlemény felolva­sása után panaszos kérelmére­­ elolvastatik Szabadka város polgármesterének egy erkölcsi bizonyítványa, mely panaszos fedhetlen előélete mellett tesz tanúsá­got, toábbá a szabadkai ügyvédi kamara bizonyítvá­nya, mely bizonyítja, hogy panaszos ellen a kamaránál eddig panasz nem emeltetett. Két tanúra is hivatkozott a magánvádló, név­szerint H­e­v­é­r Géza szabadkai árvaszéki ülnök és Lévay Simon Szabadka város főszámvevőjére. Vád­lott védője ellenzi e tanuk kihallgatását, mivel azok a »Szabadkai Közlöny« rendes munkatársai. A tör­vényszék rövid tanácskozás után a tanuk kihallgatá­sát elrendeli. Lévay Simon és He­vér Géza tanuk teljes elismeréssel nyilatkoznak magánvádló magánélete, hirlapírói és ügyvédi működése felől. A vád és védbeszéd előterjesztése után elnök összegezi a tárgyalás folyamát s felteszi a megfelelő kérdéseket, melyek az esküdtszéki határozat alapját képezendik. Sajtóügy a semmitőszéknél. Ugron Gábor sajtóügyét, melyben a kir. ügyész, a kolozsvári törvényszéknek határozata ellen, a­melylyel az a­z. évi július 2. napjára kitűzött sajtótárgyalást Ug­­ronnak időközben lett megválasztatása folytán a kép­viselői immunitás elvéből kiindulva, elnapolta, a sem­miségi panasszal élt , a semmitőszék ma tárgyalta, a semmiségi panasznak helyt adott, s a sajtótárgyalás megtartatni rendelte, mert Ugrón ügyében már az előző országgyűlés a mentelmi jogot felfüggesztette. Kitüntetés. A király Mandel Ignácz bazini orvosnak 50 évi jeles működése elismeréséül a koronás arany érdemkeresztet adományozta. Megerősítések. A budapesti egyetemen dr. C­s­a­­r­a­d­a Jánosnak a tételes európai nemzetközi jogból, s dr. Farkas Gyulának az imaginarius változók elméletéből egyetemi magántanárrá képesítésüket a miniszter megerő­sítette. Alapszabályok megerősítése. A szt.­Ro­­kus­­zima betegsegély és temetkezési egyesület és a buda­pesti kőmives és kőfaragó segédek beteg- és rokkant­segélye­zési pénztára egyesüléséből keletkezett budapesti egyesült kőműves- és kőfaragó segédek beteg-rokkant-segélyző és te­­temetkezési egyletének alapszabályai a bemutatási záradék­kal ellátottak. Ügyvédi kamarából. Az aradi ügyvédi kamara lajstromába dr. S­t­e­i­n­i­t­z­e­r Pál, dr. Steinhard Mór és dr. Adler Lipót köz- és váltóügyvédek, Arad székhely­­lyel folytatólag felvétettek.­­ Takács János a magyarországi távírdák főigazgatója meghalt. Az éjjel 11 órakor szélhüdés következtében egészen váratla­nul érte a halál Kézdi-Vásárhelyet, hol hivatalos szabadságideje alatt pár nap óta tartózkodott. Takács erdélyi családból származott s Kolozsvárit a ref. gymnáziumában évek hosszú során át tanította a számtant s természettudományokat. Irodalmilag is sokat működött s különösen feltűnt Csengery »Bu­dapesti szemlé«-jében 1857-ben közlött tanulmánya a távírdákról. Ezóta e tekintélyes közlöny állandó munkatársa lett, habár dolgozatai nagyrészt névtele­nül jelentek meg. Ugyancsak Csengery közreműkö­désének köszönhette, hogy 1867-ben miniszteri taná­csosi ranggal a távírdák főigazgatójának kinevezték. Működése e téren átalános elismerést szerzett, külö­nösen a magyarság érdekében igen sokat tett. Bár közel volt a 70 évhez, folyvást nagy tevékenységet fejtett ki s sokat utazott, csak újabb időben gondolt a nyugdíjazásra s arra, hogy vingárdi jószágára vo­nuljon. Hivatalos működésén kivül mint a prot. egy­­ház kiváló tagja, a földrajzi társaság egyik vezérfér- fia s máskép is működött. Egy leánya s egy fia ma­radt hátra ; az utóbbi Takács Lajos tudvalevőleg szintén kiváló helyet foglal el társadalmunkban. Te­metésének idejéről s helyéről eddig még a főposta­épületben sem tudnak semmit. — Pulszky Ferencz múzeumi igazgató, mint részvéttel értesülünk, az éjjel rosszul lett s ma ágyba kellett feküdnie. Évek óta teljesen egészséges örök ifjú volt s e betegsége most váratlanul érkezett s meghiúsította tervét, hogy az irók s művészek társa­ságának felföldi kirándulásában részt vehessen. Re­mélhető azonban, hogy e kiváló tudósunk egészsége s régi üdesége ismét helyreáll. — A japáni császár magyar rend­jele. Bécsből vesszük a következő sorokat: Május 16-án adta át ünnepélyek közt Hoffenfels Hofer osztrák követ a mikadónak a magyar király által adományozott Szent István-rend nagykeresztjét. A követ s titkára Liebold részére két császári díszkocsit küldtek s a palota előtt a katonaság tisztelkedett előttök. Az audienczián a mikadó főudvarmestere, a császári család számos tagja, a külügyminiszter és két főhivatalnoka voltak jelen, az utóbbiak közül egy kurimota mint tolmács. A követ beszédére a mikado rokonszenvesen felelt, kiemelte, mennyire örvendez a kitüntetésnek. Az audenczia alatt a főudvarmester segítségével a rendjeleket is felaggatták. A mikado ezután kifejezte barátságos érzelmeit a magyar király iránt s azon meggyőződését, hogy a két állam közt lévő kitűnő viszony folyvást szilárdabb lesz.­­ Az országos magyar vadászati védegylet nevében ifj. gr. Nádasdy Ferencz el­nök, Keleti Károly alelnök s Egerváry Gyula titkár felhívást intéztek a nagy­közönséghez, hogy tömege­sen lépjenek be. A tagsági kötelezettség 3 évig tart. Tagdíj a fővárosban 4 frt, vidéken 3 frt, vadászati és­­ vadóvó személyzetre nézve 2 forint. Tagok nők is lehetnek. — A pesti nemzeti dalkör f. hó 9-én Klemens városligeti helyiségében Huber Károly ta­nár karnagy vezetése alatt nyári dal­estélyt tart. Mű­sora: 1. »A viharban,« Dürner; 2. »Húzzad czigány« Huber K.; 3. »A vizi rózsa,« Abt E. ;4. »Népdalok,« Huber K.; 5. »Erdei dal,« Volkmann. Kezdete 9^2 órakor. — Egyházi gyűlés. A magyarhoni evang. egyház legnépesebb százezer lelket meghaladó békési esperessége f. hó 5-én a tótkomlósi egyház kebelé­ben tartó évi közgyűlését. A gyűlést Osztroluczky Géza felügyelő nyitotta meg, a­ki ez alkalomra mesz­­sze trencsényi otthonából jött le, s örömének adott kifejezést megnyitójában, hogy az esperességet ez anyagilag s erkölcsileg egyaránt szerencsés viszonyú egyház kebelében üdvözölheti. Utána Achim Adám esperes olvasta fel nagy gonddal összeállított Örven­detes s leverő tapasztalatokban gazdag, évi hivatalos jelentését. Az esperesség kebelében ez idő szerint 3 egyház épít templomot. A pitvarosi és alberti hosszú évek során bölcs előkészülettel e czélra gyűjtött alap­ból , a szegedi a szeretet adományaiból. Az esperes­ség lelkész- s tanítói özvegy-árva intézet tőkéje 37 ezer forintra szaporodott. Az újonnan megalakított esp. konsistorium elnökévé Kemény Mihály, alelnö­­kévé Zsilinszky Mihály volt országgyűlési képviselők lettek szótöbbséggel megválasztva. A bányakerületi gyűlésen az esperességet Szeberényi Andor, Zsi­linszky Mihály, Koren Pál, Sárkány János lelkészek, Csörtöly Lajos, Szeberényi István, Haviar Dániel, Kemény Mihály, Molitorisz János, Tavaszi János, Zsilinszky Mihály, világiak képviselendik. Folyó év aug. 15-ig az egyházak által beadandók az esperesi s ügyészi hivatalra szóló szavazatok. A közgyűlésre közebéd következett, melyet talpraesett felköszöntők fűszereztek, így Achim Ádám esperes a távollevő forrón szeretett főpásztor dr. Szeberényi Gusztáv su­­perintendensre, Csermák Dániel az esperesi elnökségre, Petrovics Soma csabai lelkész Tatay Istvánra ürite poharát, mint aki az esperesség szarvasi főtanodájá­nak élén igazgató minőségben immár 25 év óta mű­ködik országszerte ismeretes kitűnő eredménnyel. — Hírlapíró jubileuma. Strasser Al­bert, a »Neue Temesvarer Zeitung« szerkesztője e hó 10-én üli meg hírlapírói foglalkozásának negyed-

Next